1

Fellebbezésével az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) az Európai Unió Törvényszékének 2014. október 24‑iGrau Ferrer kontra OHIM – Rubio Ferrer (Bugui va) ítélete (T‑543/12, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2014:911) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék hatályon kívül helyezte az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsának 2012. október 11‑i, egyrészt Xavier Grau Ferrer, másrészt Juan Cándido Rubio Ferrer, valamint Alberto Rubio Ferrer közötti törlési eljárssal kapcsolatban hozott határozatát (R 274/2011‑4. és R 520/2011‑4. sz. egyesített ügyek) (a továbbiakban: vitatott határozat).

2

A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendeletet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) kodifikálta.

3

A 207/2009 rendeletnek „[Az európai uniós] védjegy használata” című 15. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„Ha a jogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg [az európai uniós] védjegy tényleges használatát [az Unióban] az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztotta, [az európai uniós] védjegyoltalomra alkalmazni kell az e rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket, kivéve, ha a jogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.”

Az első albekezdés alkalmazásában használatnak minősülnek a következők is:

[...]”

4

E rendelet 41. cikkének a megjelölés európai uniós védjegyként való lajstromozásával szembeni felszólalás előterjesztését szabályozó (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A felszólalást írásban kell benyújtani, és abban meg kell jelölni az annak alapjául szolgáló okokat. [...] A Hivatal által megjelölt határidőn belül a felszólaló állításainak alátámasztására tényeket, bizonyítékokat és érveket terjeszthet elő.”

5

Az említett rendeletnek „A tényállás hivatalbóli vizsgálata” című 76. cikkének (2) bekezdése előírja:

„A Hivatal figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.”

6

A 2005. június 29‑i 1041/2005/EK bizottsági rendelettel (HL 2005. L 172., 4. o.) módosított, a 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL 1995. L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) „Felszólalás” című 15. szabályának (2) bekezdése értelmében:

„A felszólalás a következőket tartalmazza:

[...]

[...]”

7

A végrehajtási rendeletnek „A felszólalás indoklása” című 19. szabálya előírja:

8

E rendeletnek „A felszólalás vizsgálata” című 20. szabálya (1) bekezdésében előírja:

„Ha a 19. szabály (1) bekezdésében említett határidő lejártáig a felszólaló nem bizonyítja a korábbi védjegyének vagy jogának meglétét, érvényességét és oltalmi hatályát [helyesen: fennállását, érvényességét és az oltalom terjedelmét], valamint a felszólalásra való jogosultságát, a felszólalást elutasítják mint megalapozatlant.”

9

Az említett rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében:

„Ha a fellebbezés a felszólalási osztályok egyikének határozata ellen irányul, a fellebbezési tanács a rendeletben és e szabályokban megállapított vagy a felszólalási osztály által a rendelettel és e szabályokkal összhangban megadott határidőn belül benyújtott tényekre és bizonyítékokra korlátozza a fellebbezés vizsgálatát, kivéve ha a fellebbezési tanács úgy véli, hogy a [207/2009 rendelet 76. cikke (2) bekezdésének szövegével azonos szöveggel rendelkező 40/94] rendelet 74. cikkének (2) bekezdése értelmében további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat kell figyelembe venni.”

10

A Törvényszék a jogvita előzményeit a következőképpen foglalta össze:

[...]

[...]

11

A Törvényszék Hivatalához 2012. december 18‑án benyújtott keresetével (T‑543/12. sz. ügy) X. Grau Ferrer a vitatott határozat hatályon kívül helyezését kérte.

12

Keresete alátámasztására X. Grau Ferrer három jogalapra hivatkozott, amelyek közül az elsőt a 207/2009 rendelet 75. cikkének, 76. cikke (2) bekezdésének és a végrehajtási rendelet 50. szabályának megsértésére, a másodikat az X. Ferrer által 2002. június 14‑én lajstromoztatott 2087534. számú korábbi európai uniós ábrás védjegy (a továbbiakban: korábbi védjegy) tényleges használatára, a harmadikat az egyrészt a korábbi védjegy, valamint a korábbi spanyol ábrás védjegy, másrészt a J. C. Rubio Ferrer és A. Rubio Ferrer által bejelentett európai uniós ábrás védjegy közötti összetéveszthetőségre alapította.

13

A Törvényszék helyt adott a hatályon kívül helyezés iránti keresetnek, és a megtámadott ítélet 48. pontjában megállapította, hogy az EUIPO fellebbezési tanácsa elmulasztotta mérlegelési és annak indokolására vonatkozó jogkörének gyakorlását, hogy miért nem vette figyelembe a korábbi spanyol védjegyet, a megtámadott ítélet 86. és 87. pontjában pedig megállapította, hogy a fellebbezési tanács elé terjesztett iratok tartalmaztak egy olyan megjelölést, amely a korábbi védjegytől csak elhanyagolható elemek tekintetében különbözik oly módon, hogy ezen elemek alátámasztják e korábbi védjegy tényleges használatát.

14

A Törvényszék megállapította, hogy a X. Grau Ferrer által hivatkozott többi jogalap hatástalan vagy nem megalapozott.

15

Következésképpen a Törvényszék hatályon kívül helyezte a vitatott határozatot.

16

Fellebbezésében az EUIPO azt kéri, hogy a Bíróság:

17

A többi fél nem nyújtott be beadványt a Bírósághoz.

18

Fellebbezése alátámasztására az EUIPO három, a 207/2009 rendelet 76. cikke (2) bekezdésének, a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a 207/2009 rendelet 15. cikke (1) bekezdése második albekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalapra hivatkozott.

19

Második jogalapjával, amelyet elsőként kell vizsgálni, az EUIPO lényegében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 45–48. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a fellebbezési tanács a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdéséből és a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdéséből eredő mérlegelési jogkörrel rendelkezik „függetlenül attól, hogy a [késedelmesen előterjesztett bizonyíték] kiegészítő jellegű‑e, vagy sem”, következésképpen az „új” bizonyítékok tekintetében is.

20

A megtámadott ítélet 45. pontjában a Törvényszék hangsúlyozta, hogy a Bíróságnak a fellebbezési tanács mérlegelési jogkörére és a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok figyelembevételének indokaira vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem tesz különbséget az új bizonyítékok és a kiegészítő bizonyítási eszközök között, továbbá ugyanezen ítélet 46. pontjában a Törvényszék elutasította azt az érvet, amely szerint a fellebbezési tanács nem megalapozottan vette figyelembe a X. Grau Ferrer által előterjesztett bizonyítékokat, mivel ezek újak voltak.

21

A Törvényszék a megtámadott ítélet 48. pontjában lényegében megállapította, hogy a fellebbezési tanács mérlegelési jogkörrel rendelkezett, és indokolási kötelezettsége állt fenn az „új” és a „kiegészítő” bizonyítékok közötti különbségtétel nélkül való elutasítás tekintetében.

22

Az EUIPO azt állítja, hogy e mérlegelési jogkör és indokolási kötelezettség nem vonatkozik az új bizonyítékokra. Az EUIPO ezen érv alátámasztására a 2013. október 3‑iRintisch kontra OHIM ítélet (C‑120/12 P, EU:C:2013:638), a 2013. október 3‑iRintisch kontra OHIM ítélet (C‑121/12 P, EU:C:2013:639) és a 2013. október 3‑iRintisch kontra OHIM ítélet (C‑122/12 P, EU:C:2013:628) különböző nyelvi változatai közötti eltérésekre hivatkozik. Az EUIPO álláspontja szerint a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) bekezdése és a végrehajtási rendelet 20. szabályának (1) bekezdése alapján a felszólalási osztály előtti teljes körű bizonyítás hiányában a felszólalást érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. Következésképpen a felszólalás lehetőségét a fellebbezési tanács szintjén nem lehet újra megnyitni.

23

A végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdése harmadik albekezdésének szövegét illetően meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés francia nyelvű változata a spanyol, a német és az angol nyelvű változattól egy lényeges elemet illetően eltér. Míg ugyanis az utóbbi változatok azt írják elő, hogy a fellebbezési tanács csak további vagy kiegészítő tényeket vagy bizonyítékokat vehet figyelembe, a francia nyelvű változat ugyanezen tényeket és bizonyítékokat „újnak vagy kiegészítő jellegűnek” minősíti.

24

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogi rendelkezéseket egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Valamely uniós jogi szöveg egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben többek között: 2012. november 15‑iKurcums Metal ítélet, C‑‑558/11, EU:C:2012:721, 48. pont; 2014. április 9‑iGSV‑ítélet, C‑74/13, EU:C:2014:243, 27. pont).

25

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése, amely a végrehajtási rendelet 50. szabályának jogi alapját képezi, előírja, hogy az EUIPO figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.

26

A Bíróság megállapította, hogy ha az érintett védjegy használatát semmilyen módon nem bizonyították az EUIPO által előírt határidőn belül, ez utóbbi hivatalból elutasítja a felszólalást. Ezzel szemben, ha nyújtottak be bizonyítékokat az EUIPO által előírt határidőn belül, kiegészítő bizonyítékok továbbra is előterjeszthetők (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iNew Yorker SHK Jeans kontra OHIM ítélet, C‑621/11 P, EU:C:2013:484, 28. és 30. pont).

27

Amint a főtanácsnok indítványa 55. és 57. pontjában megjegyezte, a 207/2009/EK rendelet 76. cikke (2) bekezdésének ugyanezen értelmezését kell elfogadni a védjegy fennállásának, érvényességének és oltalma terjedelmének bizonyítása során, mivel az említett rendelkezés e rendelet rendszerén belül horizontális szerepet ellátó szabályt tartalmaz, amennyiben azt az érintett eljárás jellegétől függetlenül alkalmazni kell. Ennélfogva a végrehajtási rendelet 50. szabálya nem értelmezhető úgy, hogy e szabály a fellebbezési tanács mérlegelési jogkörét új bizonyítékokra is kiterjeszti.

28

Meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 45., 46. és 48. pontjában tévesen alkalmazta a jogot annak kimondásával, hogy a fellebbezési tanács nem gyakorolta mérlegelési jogkörét, amellyel annak eldöntése céljából rendelkezett, hogy figyelembe kell‑e venni, vagy sem, az új bizonyítékokat.

29

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy amennyiben a Törvényszék valamely ítéletének indokolása sérti az uniós jogot, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, a fellebbezést el kell utasítani (lásd többek között: 1994. december 15‑iFinsider kontra Bizottság ítélet, C‑320/92 P, EU:C:1994:414, 37. pont; 1999. december 16‑iCES kontra E ítélet, C‑150/98 P, EU:C:1999:616, 17. pont; 2000. július 13‑iSalzgitter kontra Bizottság ítélet, C‑210/98 P, EU:C:2000:397, 58. pont).

30

A jelen ügyben ez a helyzet. A Törvényszék ugyanis nemcsak a szóban forgó indokot fogadta el, hanem azt a tényt is figyelembe vette, hogy a fellebbezési tanács a szóban forgó bizonyítékot annak vizsgálata nélkül vetette el, hogy az „kiegészítőnek” tekinthető‑e, vagy sem. Márpedig e vizsgálat elvégzése nélkül a fellebbezési tanács – amint azt a Törvényszék megállapította – valóban megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését.

31

Ilyen körülmények között, mivel az EUIPO által fellebbezése alátámasztására előterjesztett egyéb jogalapok nem eredményezhetik tehát a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

32

A Bíróság eljárási szabályzatának 137. cikke alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a költségekről az eljárást befejező ítéletben kell határozni. Mivel az eljárásban részes felek egyike sem nyújtott be beadványt a Bírósághoz, úgy kell határozni, hogy az EUIPO viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: