1

A beavatkozó fél, az Effect Management & Holding GmbH annak az Európai Közösséget megjelölő nemzetközi védjegynek a jogosultja, amelyet a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2009. augusztus 13‑án az alábbi ábrás megjelölés tekintetében lajstromozott:

2

A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) 2009. november 12‑én kapta meg az értesítést e lajstromozásról, és 2010. november 26‑án kelt határozatával kiterjesztette annak oltalmát az Unió területére, a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 3. és 5. osztályba tartozó, alábbi leírásnak megfelelő áruk vonatkozásában:

3

2011. április 6‑án a felperes, az Australian Gold LLC kérte a vitatott védjegy törlését a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján.

4

2012. augusztus 10‑i határozatában az OHIM törlési osztálya részben helyt adott a kérelemnek, és törölte a vitatott védjegyet a következő áruk vonatkozásában: a 3. osztályba tartozó „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, masszázsolajok, gélek, arckrémek”; valamint az 5. osztályba tartozó „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra); gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók”.

5

2012. október 10‑én a beavatkozó fél fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a törlési osztály határozata ellen, amiért ez utóbbi helyt adott a törlési kérelemnek. A 2013. február 20‑án benyújtott válaszbeadványában a felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be a törlési osztály határozatának reá hátrányos része ellen.

6

2013. szeptember 10‑én hozott határozatában (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa részben hatályon kívül helyezte a törlési osztály határozatának azon részét, amely törölte a vitatott védjegyet a következő áruk vonatkozásában: „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek”, valamint „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)”. A fellebbezési tanács ugyanis úgy vélte, hogy a védjegyben szereplő „hot” szóelem nem leíró jellegű, és megkülönböztető képességgel bír az érintett áruk vonatkozásában (a megtámadott határozat 13–42. pontja). Miután megerősítette a törlési osztály megállapításait a „masszázsolajok; gélek”, valamint a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” vonatkozásában, a fellebbezési tanács ezenfelül megváltoztatta a határozatot, és törölte a védjegyet a 3. osztályba tartozó „masszázsolajok; gélek”, valamint az 5. osztályba tartozó „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” tekintetében (a megtámadott határozat 47. pontja). A fellebbezési tanács álláspontja szerint egyébként a beavatkozó fél fellebbezése alapján előterjesztett felperesi észrevételek – amelyek tartalmazták a fent említett csatlakozó fellebbezést – elkésettnek minősülnek, s ezért a fellebbezési tanács nem vizsgálta azokat (a megtámadott határozat 44–46. pontja).

7

A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

8

Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:

9

A beavatkozó fél lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

10

A beavatkozó fél által a tárgyalás során a Törvényszék által feltett kérdésre adott, és a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített válasz értelmében az általa előterjesztett első és harmadik kereseti kérelem a felperes által előterjesztett kereset elutasítására irányul.

11

Keresetének alátámasztására a felperes lényegében három jogalapra hivatkozik: elsőként a 207/2009 rendelet 75. cikke második mondata szerinti meghallgatáshoz való jogának megsértésére; másodszor az OHIM fellebbezési tanácsainak eljárási szabályzatáról szóló, 1996. február 5‑i, módosított 216/96/EK bizottsági rendelet (HL L 28., 11. o.) 8. cikke (3) bekezdésének figyelmen kívül hagyására; harmadszor a 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjainak a megsértésére.

12

A maga részéről a beavatkozó fél, kérve a Törvényszéket a megtámadott határozat megváltoztatására, élt a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 134. cikke 3. §‑ában biztosított azon lehetőséggel, amely alapján válaszbeadványában kérheti a fellebbezési tanács határozatának hatályon kívül helyezését vagy megváltoztatását a keresetlevélben nem szereplő kérdésekben. A felperes és az OHIM nem éltek a 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 135. cikke 3. §‑ában biztosított azon lehetőséggel, amely szerint olyan beadványt terjeszthetnek elő, amelynek tárgya a beavatkozó fél által első alkalommal a válaszbeadványában előadott kérelmekre és jogalapokra való válaszadásra korlátozódik; a felperes és az OHIM a tárgyaláson foglalt állást a beavatkozó fél kérelmével kapcsolatban, a kontradiktórius eljárás elveinek megfelelően. Ezen elv tiszteletben tartása mellett a beavatkozó félnek szintén lehetősége adódott a tárgyalás során a felperes és az OHIM állításaira válaszképpen felhozott érveinek előadására.

13

A 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 134. cikkének 3. §‑a alapján előterjesztett kérelmének alátámasztásaként a beavatkozó fél egyetlen jogalapra hivatkozik, mégpedig a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának megsértésére. Az e jogalap alátámasztására előterjesztett érvek együttesen kerülnek megvizsgálásra a felperes által – harmadik jogalapjának alátámasztásaként – előterjesztett érvekkel.

14

A felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács tévesen utasította el, mint elkésetteket, az általa a beavatkozó fél által a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezésre vonatkozóan előterjesztett észrevételeit. Márpedig, mivel ezen észrevételek olyan érveket tartalmaztak, amelyek a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezés vitatására irányultak, valamint a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság, Németország) ezen érveket alátámasztó egyik határozatát, a fellebbezési tanács szerinte megsértette a 207/2009 rendelet 75. cikke második mondatát, amikor úgy határozott a fellebbezésről, hogy nem vette figyelembe ezeket az érveket és e bizonyítékot.

15

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy – amint azt az OHIM is elismeri a válaszbeadványban – a fellebbezési tanács tévesen állapította meg azt, hogy a felperes késedelmesen terjesztette elő észrevételeit.

16

A felperes ugyanis 2012. december 20‑án kapta meg az OHIM‑tól azt a levelet, amely értesítette őt a beavatkozó félnek a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezéséről. A levélben az OHIM arról tájékoztatta, hogy két hónapos határidő áll a rendelkezésére arra, hogy előterjessze a fellebbezéssel kapcsolatos észrevételeit. A közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i, módosított 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 65. szabálya (1) bekezdésének és 70. szabálya (2) és (4) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezései szerint a két hónapos határidő 2013. február 20‑án járt le, és nem 2013. február 19‑én, amint azt a fellebbezési tanács állította a megtámadott határozatban (45. pont). Minthogy a felperes 2013. február 20‑án terjesztette elő észrevételeit, a fellebbezési tanács nem utasíthatta volna el azokat, mint elkésetteket. A fellebbezési tanács ennélfogva úgy hozott határozatot a beavatkozó fél által benyújtott fellebbezés tekintetében, hogy nem vette figyelembe a felperes észrevételeit, figyelmen kívül hagyva a 207/2009 rendelet 75. cikke második mondatát.

17

Az OHIM azonban azt állítja, hogy ez a szabálytalanság a jelen ügyben következmény nélküli maradt amiatt, hogy a fellebbezési tanács abban az esetben sem adott volna helyt a felperes érvelésének, ha megvizsgálta volna annak megalapozottságát.

18

Minthogy az OHIM határozatai „csak olyan érveken és bizonyítékokon alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni”, a 207/2009 rendelet 75. cikke második mondatát érintő ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a védelemhez való jog biztosítására irányuló rendelkezés figyelmen kívül hagyása csak akkor teszi jogellenessé a közigazgatási eljárást, ha bizonyításra kerül, hogy az különben más kimenetelhez vezethetett volna (lásd: 2009. május 12‑i Jurado Hermanos kontra OHIM (JURADO) ítélet, T‑410/07, EBHT, EU:T:2009:153, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

A jelen ügyben nem került megállapításra, hogy a fellebbezési tanács más következtetésre jutott volna abban az esetben, ha figyelembe vette volna a felperes által a fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezésre adott válaszként előterjesztett észrevételekben szereplő érveket és bizonyítékot.

20

Az észrevételeinek egy részében ugyanis a felperes megelégedett azzal, hogy a törlési osztály elé terjesztett érvekre hivatkozik, és beadványába átemelte az említett osztály által hozott határozat egyes fordulatait. Minthogy a fellebbezési tanácsnak a felek által az első fokon döntő fórum előtti eljárásban előterjesztett valamennyi ténybeli és jogi elemre kell a határozatát alapoznia (lásd ebben az értelemben: 2006. július 10‑i, La Baronia de Turis kontra OHIM – Baron Philippe de Rotschild (LA BARONNIE) ítélet, T‑323/03, EBHT, EU:T:2006:197, 56–58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), nem lehet azt állítani, hogy a fellebbezési tanács nem vett figyelembe olyan érvet, amelyet a felperes az észrevételeiben adott elő, s amely az eljárás vonatkozásában más kimenetelhez vezethetett volna.

21

Másrészt az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az OHIM‑ot akkor sem kötik a tagállami szinten hozott határozatok, ha azokat figyelembe veheti (lásd: 2013. március 21‑i Event kontra OHIM – CBT Comunicación Multimedia (eventer EVENT MANAGEMENT SYSTEMS) ítélet, T‑353/11, EU:T:2013:147, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A fellebbezési tanács ezért a jog téves alkalmazása nélkül határozhatott úgy a megtámadott határozat 42. pontjában, hogy nem kötelező figyelembe vennie a tagállami hatóságok és bíróságok határozatait (lásd: az alábbi 60–65. pont). Ennélfogva nem lehet azt állítani, hogy a Bundespatentgerichtnek a felperes észrevételeihez csatolt mellékletben szereplő határozata, valamint az említett észrevételekben az e határozatból átvett kivonatok elfogadhatóságának a fellebbezési tanács általi elismerésével – a jelen ügy körülményei között – az eljárás kimenetele eltérően alakult volna (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 27‑i Tuzzi fashion kontra OHIM – El Corte Inglés (Emidio Tucci) ítélet, T‑535/08, EU:T:2012:495, 91 pont).

22

A 207/2009 rendelet 75. cikke második mondatának megsértésére alapított jogalapot ennélfogva figyelmen kívül kell hagyni.

23

A felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanácshoz a beavatkozó fél által benyújtott fellebbezésre válaszként előterjesztett észrevételeinek mint elkésetteknek tévesen történt elutasítása a 216/96 rendelet 8. cikke (3) bekezdését is sérti, hiszen ezen észrevételek a törlési osztály határozatának részleges hatályon kívül helyezése iránti csatlakozó fellebbezést tartalmaztak, amelyet a fellebbezési tanács nem vizsgált.

24

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanács tévesen utasította el a felperes észrevételeit, mint elkésetteket (lásd: a fenti 15. és 16. pont).

25

Másrészt, a 216/96 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének értelmében, „[ha az eljárásban ellenérdekű fél vesz részt, a]z ellenérdekű fél – válaszában – olyan okra hivatkozva is kérheti a megtámadott határozat megsemmisítését [helyesen: hatályon kívül helyezését] vagy megváltoztatását, amely a fellebbezésben nem szerepel”.

26

A fellebbezési tanács ennélfogva figyelmen kívül hagyta a 216/96 rendelet 8. cikke (3) bekezdését azáltal, hogy elmulasztotta a felperes észrevételeiben foglalt, a törlési osztály határozatának részleges hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmet. Ennélfogva az e rendelkezés megsértésére alapított jogalapnak helyt kell adni.

27

A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács megvizsgálta a „hot” kifejezés különböző jelentéseit a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek”, valamint az „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” megnevezésű áruk vonatkozásában, kitérve többek között e jelentések közül a magas hőmérsékletre, a fűszeres ízre vagy az izgató hatásra, és azt állapította meg, hogy a vitatott védjegy nem leíró jellegű ezen áruk vonatkozásában (a megtámadott határozat 15–34. pontja). Ezzel szemben a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy amennyiben a „masszázsolajok, gélek”, valamint a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” megnevezésű árukat felmelegítve alkalmazzák, vagy azok melegítő hatást fejtenek ki, úgy az említett védjegy ezen áruk tekintetében leíró jellegű (a megtámadott határozat 17. pontja). A fellebbezési tanács ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy a védjegy, azon áruk, nevezetesen a „masszázsolajok, gélek”, valamint a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” kivételével, amelyek vonatkozásában leíró jellegű, megkülönböztető képességgel rendelkezik, hiszen – elvont pozitív mellékjelentése ellenére – a megjelölés tömörsége megakadályozza, hogy a fogyasztók összetévesszék a védjegyet valamely reklámszlogennel (a megtámadott határozat 36–41. pontja). Végül a fellebbezési tanács felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállami hatóságok által ugyanazon védjegy ügyében hozott határozatok nem kötelező jellegűek (a megtámadott határozat 10. és 42. pontja).

28

A felperes és a beavatkozó fél nem tartja sérelmesnek, hogy a „hot” szót körülvevő téglalap alakú keret nem került figyelembevételre az említett szóhoz tartozó grafikai ábrázolás részeként, és így nem vitatja a vitatott védjegy leíró jellegének és megkülönböztető képességének kizárólag a „hot” kifejezés alapján elvégzett elemzését sem (a megtámadott határozat 13. pontja). A felperes és a beavatkozó fél nem vitatja azt sem, hogy ezt az elemzést az áruk vonatkozásában a francia nyelvű árujegyzék alapján kellett elvégezni, minthogy ez a nemzetközi lajstromozás nyelve (a megtámadott határozat 10. pontja).

29

Ezzel szemben a felperes és a beavatkozó fél a keresetük alátámasztása érdekében úgy érvelnek, hogy nem fogadhatók el a fellebbezési tanács azon megállapításai, amelyek hátrányosak számukra a vitatott védjegy leíró jellegére és megkülönböztető képességére vonatkozóan. A felperes ezen túlmenően sérelmezi azt, hogy a tagállami hatóságok ugyanezen védjegyre vonatkozó határozatai nem kerültek figyelembevételre.

30

A felperes álláspontja szerint – ellentétben a fellebbezési tanács által megállapítottakkal – a védjegyek leíró jellegének elemzésekor alkalmazandó elvekből az következik, hogy a „hot” kifejezésből álló védjegy leíró jellegűnek minősül a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, masszázsolajok, gélek, arckrémek”, valamint „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” összessége tekintetében. A „hot” kifejezés, mint ezen áruk hőmérsékletére vagy alkalmazási hőmérsékletére utaló megjelölés, ugyanis egy olyan jelző, amely az érintett áruk összessége vonatkozásában alkalmazható. A felperes szerint a „hot” kifejezés egyéb jelentései, többek között a „divatos”, „vonzó”, „szexi” jelentések szintén lehetséges alkalmazását képezik e szónak az érintett áruk vonatkozásában.

31

A beavatkozó fél sérelmezi a vitatott védjegy leíró jellegének a fellebbezési tanács által a „masszázsolajok, gélek” (3. osztály) és a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” (5. osztály) vonatkozásában adott értékelését. A beavatkozó fél előadja, hogy egyrészt, abban az esetben, ha a gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók csípő vagy égő érzést okoznának, akkor nem töltenék be a céljukat; másrészt, a melegítő hatással járó gélek az 5. osztályba tartoznak, és nem a 3. osztályba; végül a masszázs során érzett melegség nem a masszázsolaj használatának következménye, hanem a kezek súrlódásából következik.

32

Emlékeztetni kell e tekintetben arra, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha „kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak”.

33

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja kizárja, hogy az abban említett jeleket vagy adatokat védjegyként lajstromozzák, és ezáltal egyetlen vállalkozás számára fenntartsák. Ez a rendelkezés tehát azt a közérdekű célt szolgálja, hogy az ilyen jeleket vagy adatokat bárki szabadon használhassa (2003. október 23‑i OHIM kontra Wrigley ítélet, C‑191/01 P, EBHT, EU:C:2003:579, 31. pont; 2002. február 27‑i Ellos kontra OHIM (ELLOS) ítélet, T‑219/00, EBHT, EU:T:2002:44, 27. pont; 2012. május 2‑i Universal Display kontra OHIM (UniversalPHOLED) ítélet, T‑435/11, EU:T:2012:210, 14. pont).

34

Ezenkívül a forgalomban a bejelentett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek feltüntetésére használható jelek vagy megjelölések 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében nem képesek betölteni a védjegy alapvető rendeltetését, nevezetesen az áru vagy szolgáltatás származásának azonosítását, lehetővé téve ily módon az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, illetve negatív tapasztalat esetén másikat válasszon (lásd: OHIM kontra Wrigley ítélet, fenti 33. pont, EU:C:2003:579, 30. pont; UniversalPHOLED‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2012:210, 15. pont).

35

Ebből következik, hogy valamely megjelölés akkor esik az ebben a rendelkezésben megállapított tilalom hatálya alá, ha olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban van a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett vásárlóközönség azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel (lásd: UniversalPHOLED‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2012:210, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Szintén emlékeztetni kell arra, hogy valamely megjelölés leíró jellegét egyrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából, másrészről az érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában lehet csak megítélni (lásd: 2005. június 7‑i Münchener Rückversicherungs‑Gesellschaft kontra OHIM (MunichFinancialServices) ítélet, T‑316/03, EBHT, EU:T:2005:201, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A jelen ügyben a fellebbezési tanács azon a véleményen volt, hogy a bejelentett megjelölés leíró jellege által érintett vásárlóközönség az angol nyelvet ismerő fogyasztói kör (a megtámadott határozat 14. pontja). Az érintett közönség ilyen módon történő meghatározását, amelyet sem a felperes, sem a beavatkozó fél nem vitatott, jóvá kell hagyni.

38

A vitatott védjegy „masszázsolajok, gélek” és „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” tekintetében vett leíró jellegének hiányának alátámasztására a beavatkozó fél által felhozott érveket el kell vetni.

39

Kétségtelen, ahogyan a beavatkozó fél jogosan megjegyzi, a „hot” kifejezés – magas hőmérsékletre utalva – nem az érintett termékek alkalmazásának hőmérsékleti viszonyait jelöli. E termékeket ugyanis ugyanúgy lehet alkalmazni magas hőmérsékleten, mint alacsony hőmérsékleten; ezt a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban is elismerte, kijelentve, hogy „ezeket az árukat akár magas hőmérsékleten is lehet használni”. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 17. pontjában ezért tévesen állapította meg azt, hogy a „hot” kifejezés a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontja értelmében arra utal, hogy az érintett árukat felmelegített állapotban kell alkalmazni.

40

Ezzel szemben – a fellebbezési tanács megállapításaival összhangban és a beavatkozó fél állításaival ellentétben – meg kell állapítani, hogy a „hot” kifejezés a „masszázsolajok, gélek” és a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” megnevezésű áruk által kiváltott hatásokra utal. E termékek célja ugyanis – akár gyógyászati célokra használják, akár nem –, hogy azokat többé‑kevésbé ismétlődő mozdulatokkal elkenjék a bőrön, amely mozdulatok ezáltal melegségérzetet keltenek. Nincs jelentősége e tekintetben a beavatkozó fél által felhozott azon ténynek, miszerint ezt a melegségérzetet a kezek bőrrel történő érintkezése, és nem önmagában az áruk használata váltja ki, hiszen e súrlódások szükségszerűen bekövetkeznek az érintett áruk alkalmazásakor.

41

A fellebbezési tanács ezért jogosan állapította meg a megtámadott határozatban, hogy a vitatott védjegy leíró jellegű a „masszázsolajok, gélek” és a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” tekintetében.

42

A felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács nem ismerhette volna el ellentmondásba keveredés nélkül a vitatott védjegy leíró jellegét a „masszázsolajok, gélek” tekintetében, miközben kizárta azt az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek” tekintetében.

43

Helyt kell adni e kifogásnak, amely lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem vonta le a vitatott védjegy „masszázsolajok, gélek” tekintetében vett leíró jellegének elismeréséből adódó, az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek” tekintetében fennálló leíró jelleg értékelésére kiható következtetéseket.

44

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely védjegy leíró jellegének megállapítása nem csupán azon árukra vonatkozik, amelyek tekintetében a védjegy közvetlenül leíró jellegű, hanem arra a tágabb kategóriára is, amelybe ezen áruk tartoznak, amennyiben a védjegybejelentő nem kérte a megfelelő korlátozást (2001. június 7‑i DKV kontra OHIM (EuroHealth) ítélet, T‑359/99, EBHT, EU:T:2001:151, 33. pont; 2009. szeptember 15‑i Wella kontra OHIM (TAME IT) ítélet, T‑471/07, EBHT, EU:T:2009:328, 18. pont).

45

Márpedig a jelen ügyben azt kell megállapítani, hogy a felperes jogosan hivatkozott arra, amire az OHIM az ellenkérelmében is hivatkozott, hogy a „masszázsolajok, gélek” az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek” tágabb kategóriájába tartoznak, ahogyan arra az azokat összekapcsoló „különösen” szó is utal (lásd analógia útján, az „en particulier” kifejezéssel kapcsolatban: 2005. június 8‑i Wilfer kontra OHIM (ROCKBASS) ítélet, T‑315/03, EBHT, EU:T:2005:211, 3. és 64. pont; 2008. november 12‑i, Scil proteins kontra OHIM – Indena (affilene) ítélet, T‑87/07, EU:T:2008:487, 38. és 39. pont).

46

E tekintetben pontosítani kell, hogy a beavatkozó fél által állítottakkal szemben a „különösen” szó nem csupán a kozmetikai cikkekre vonatkozik. Azon áruk jegyzékében ugyanis, amelyek tekintetében a vitatott védjegyre az oltalmat megadták, egyrészt az „illatszerek”, az „illóolajok” és a „kozmetikai cikkek” egymástól vesszővel, míg a felsorolt többi árutól pontosvesszővel kerültek elválasztásra (lásd ebben az értelemben: 2014. május 15‑i Louis Vuitton Malletier kontra OHIM ítélet, C‑97/12 P, EU:C:2014:324, 96 és 97. pont). Másrészt, közvetlen és konkrét kapcsolat létezik e három árukategória között: az illatszerek, akárcsak az illóolajok, „kozmetikai cikkeknek” minősülhetnek, hiszen a kozmetikai cikkek általában úgy határozhatók meg, mint amelyek célja az, hogy az emberi test felszínével kerüljenek kapcsolatba annak ápolása vagy szépítése érdekében.

47

Ugyanazon okokból, amelyek a fenti 46. pontban kerültek kifejtésre, anélkül hogy annak elfogadhatóságát vizsgálni kellene, el kell utasítani az OHIM által először a tárgyaláson felhozott azon érvet, miszerint a „masszázsolajok” és a „gélek” nem tartoznak az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek” általános kategóriájába. Így különösen, a „masszázsolajok”, akárcsak a „gélek” – további pontosítás nélkül említve – úgy tekinthetők, hogy a testápolást vagy a test szépítését célozzák.

48

A fellebbezési tanács tévesen járt el akkor, amikor nem alkalmazta a „masszázsolajok, gélek” tekintetében fennálló leíró jelleg megállapításakor levont következtetéseket az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek”, valamint az általános árukategóriák keretében felsorolt tájékoztató jellegű más árukategóriákra vonatkozó leíró jelleg értékelésekor. Tehát azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács tévesen zárta ki az említett védjegy leíró jellegének fennállását az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” tekintetében, anélkül hogy a felperesnek az e védjegy említett áruk tekintetében vett leíró jellegével kapcsolatos többi érvét vizsgálni kellene.

49

Ami a „hot” kifejezés magas hőmérsékletre utaló jelentését illeti, a felperes állításaival ellentétben nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a „hot” kifejezés a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok”, valamint az „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” magas hőfokára utalna. Ezek az áruk ugyanis, amelyek ruhaneműk tisztán tartására, valamint testápolási és táplálkozási célokra szolgálnak, rendszerint nem bírnak magas hőmérséklettel. Ezzel szemben, ahogyan az OHIM jogosan hangsúlyozta, az ilyen hőmérséklet egyes áruk, így például a szappanok esetében akár a tulajdonságaik változásával is járhat.

50

A „hot” kifejezés nem is annyira az érintett áruk alkalmazási hőmérsékletét jelöli. Ugyanis, bár ezen áruk közül egyes árukat – így a „fehérítőkészítményeket és egyéb, mosásra szolgáló anyagokat”, vagy akár az „étrend‑kiegészítőket (gyógyászati használatra)” – magas hőmérsékleten is lehet alkalmazni, ez a felhasználási feltétel nem jellemzi az említett árukat, amelyeket akár alacsonyabb hőmérsékleten is alkalmazni lehet. Az alacsonyabb hőmérsékleten való alkalmazhatóság, ahogyan azt a beavatkozó fél is jogosan megállapította, különösen kedvelt a mosószereket használó fogyasztók körében.

51

A „hot” kifejezés további jelentéseivel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy el kell utasítani a felperes által előadott egyetlen érvet, amellyel azt kívánja alátámasztani, hogy a „hot” kifejezés egyéb, azaz „divatos”, „vonzó”, „szexi” jelentése leíró jelleggel ruházza fel a védjegyet az érintett áruk vonatkozásában. Az az egyébként pusztán feltételezett tény, miszerint az érintett árukat szexshopokban árusítják, nem releváns a megjelölés leíró jellegének vizsgálatakor abban az esetben, ha a forgalmazás helye nem került pontosításra azon áruk jegyzékében, amelyek tekintetében a lajstromozást kérték. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, a lajstromozás feltétlen kizáró okainak fennállását az áruk vagy szolgáltatások jegyzékének védjegybejelentésben szereplő szövege alapján kell mérlegelni (2006. június 22‑i Storck kontra OHIM ítélet, C‑24/05 P, EBHT, EU:C:2006:421, 23. pont). Mindenesetre azt is meg kell jegyezni, hogy a „hot” kifejezés fenti jelentéseinek pozitív konnotációja inkább az érintett áruk minőségére vagy valamely jellemzőjére történő homályos és közvetett utalás körébe tartozik, mint az azokra történő közvetlen és azonnali utalás körébe (lásd ebben az értelemben: 2002. október 9‑i Dart Industries kontra OHIM (UltraPlus) ítélet, T‑360/00, EBHT, EU:T:2002:244, 27. és 28. pont).

52

A vitatott védjegy leíró jellegével kapcsolatos felperesi érveket tehát el kell utasítani a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok” valamint az „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” tekintetében.

53

A felperes arra hivatkozik, hogy annak ellenére, hogy a „hot” kifejezés nem leíró jellegű a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” és a „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” tekintetében, a kifejezés csupán egy „figyelemfelkeltő szlogen”, amely nem rendelkezik semmiféle eredetmegjelölő funkcióval, és – ennélfogva – megkülönböztető képességgel sem.

54

A beavatkozó fél a maga részéről fenntartja, hogy a fellebbezési tanács téves állapította meg azt, hogy a vitatott védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel a „masszázsolajok, gélek”, és a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” vonatkozásában.

55

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdéséből az következik, hogy valamely megjelölés már abban az esetben sem lajstromozható közösségi védjegyként, ha a feltétlen kizáró okoknak csak egyike áll fenn (lásd 2005. január 12‑i Wieland Werke kontra OHIM (SnTEM, SnPUR, SnMIX) ítélet, T‑367/02–T‑369/02, EBHT, EU:T:2005:3, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Minthogy a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a vitatott védjegy leíró jellegű a „masszázsolajok, gélek”, és a „gyógyszerészeti használatra szánt síkosítók” vonatkozásában (lásd: a fenti 41. pont), és nem tévedett, amikor ebből a leíró jellegből azt a következtetést vonta le, hogy a védjegy az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” tekintetében is leíró jellegű (lásd: a fenti 48. pont), a védjegy ezen áruk tekintetében vett megkülönböztető képességének fennállása kérdésével kapcsolatban a felperes és a beavatkozó fél által hivatkozott érveket, mint hatástalanokat, el kell utasítani.

56

Minthogy a beavatkozó fél által az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 134. cikke 3. §‑a alapján előterjesztett kérelme alátámasztására felhozott érvek összességét el kell utasítani (lásd továbbá: a fenti 38. pont), e kérelmet el kell utasítani.

57

A felperes azon árukra – nevezetesen a „fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; szappanok” és „étrend‑kiegészítők (gyógyászati használatra)” megnevezésű árukra – vonatkozó érvelésével kapcsolatban, amelyek tekintetében a vitatott védjegy nem leíró jellegű, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az az egyszerű tény, hogy egy védjegyet az érintett vásárlóközönség reklámkifejezésként érzékel, és hogy dicsérő jellegére tekintettel azt főszabályként más vállalkozások is átvehetik, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy e védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Ugyanis a védjegyhez kapcsolódó dicsérő konnotáció nem zárja ki, hogy e védjegy ugyanakkor alkalmas legyen arra, hogy garantálja a fogyasztók számára az általa megjelölt áruk vagy szolgáltatások származását, hiszen egy ilyen védjegyet az érintett közönség egyidejűleg érzékelhet reklámkifejezésként és az áruk vagy szolgáltatások kereskedelmi származásának megjelöléseként (lásd: 2012. július 12‑i Smart Technologies kontra OHIM ítélet, C‑311/11 P, EBHT, EU:C:2012:460, 29. és 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Így a felperes azon állítása, amely szerint a „hot” kifejezés lényegében reklámtartalommal rendelkezik, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megdöntse a fellebbezési tanács azon megállapítását, amellyel elismerte a vitatott védjegy megkülönböztető képességét. Azt is meg kell még állapítani, hogy e megjelölés kizárólag reklámkifejezésnek minősül. Márpedig a felperes többek között a vitatott védjegy leíró jellegével kapcsolatos érvelésében maga is elismerte, hogy a „hot” kifejezés több olyan különböző értelemben, így különösen a „meleg” vagy „fűszeres” értelemben is használatos, amelyek önmagukban nem rendelkeznek reklámjelleggel. Ily módon a felperes nem bizonyította, hogy a „hot” kifejezés – hasonlóan az általa az érvelésének alátámasztására felhozott más szavakhoz (így például a „super” vagy „best” szavak) – kizárólag reklámkifejezésnek minősül, ami akadályozza a megjelölés megkülönböztető képességének elismerését (lásd ebben az értelemben: 2010. január 21‑i Audi kontra OHIM ítélet, C‑398/08 P, EBHT, EU:C:2010:29, 47. pont).

59

A felperes azt rója a fellebbezési tanács terhére, hogy nem vette figyelembe a nemzeti hatóságok és bíróságok határozatait, így különösen a Bundespatentgericht 2012. október 9‑i és a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) 2014. február 19‑i határozatát, amely megtagadta a vitatott védjegy oltalomban történő részesítését.

60

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi védjegyrendszer egy önálló rendszer, amelyet az azt sajátosan jellemző célok és szabályok összessége alkot, és amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől. Ennek következtében valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozhatóságát csak a vonatkozó szabályok alapján lehet értékelni. Az OHIM‑ot és adott esetben az unió bíráját – bár szabadon figyelembe vehetik azokat – nem kötik a tagállami szinten hozott döntések még akkor sem, ha azokat a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 25. o.) alapján hozták (lásd: a fenti 21. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Hozzá kell tenni, hogy a 207/2009 rendelet egyetlen rendelkezése sem kötelezi az OHIM‑ot vagy fellebbezés esetén a Törvényszéket arra, hogy ugyanarra az eredményre jussanak, mint amire a nemzeti hatóságok vagy bíróságok hasonló ügyben jutottak (lásd: 2006. január 12‑i Deutsche SiSi Werke kontra OHIM ítélet, C‑173/04 P, EBHT, EU:C:2006:20, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

A 207/2009 rendelet (6) preambulumbekezdése értelmében ugyanis a védjegyekre vonatkozó közösségi szabályozás nem lép a tagállamok védjegyekre irányadó jogszabályainak helyébe. Ennek következtében előfordulhat, hogy nyelvi, kulturális, társadalmi és gazdasági okokból egy védjegy, amely nem élvez oltalmat valamely tagállamban, egy másik tagállamban vagy uniós szinten oltalomban részesülhet (lásd ebben az értelemben: 2007. október 25‑i Develey kontra OHIM ítélet, C‑238/06 P, EBHT, EU:C:2007:635, 57–59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

A felperes által előadottakkal ellentétben a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i, módosított 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.), valamint a 207/2009 rendelet 109. cikke nem cáfolja ezt a megállapítást. A felperes által hivatkozott 44/2001 rendelet (15) preambulumbekezdése értelmében ugyanis a rendelet célja csupán annak biztosítása, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatokat két tagállamban, és ez a cél nem alkalmazandó az OHIM‑ra. Másfelől a 207/2009 rendelet 109. cikkének célja, hogy a bitorlás tárgyában különböző tagállamok bíróságai előtt indított perek, amennyiben a bíróságok egyike a közösségi védjeggyel, a másik a nemzeti védjeggyel összefüggésben jár el, ne eredményezzenek egymásnak ellentmondó határozatokat. Ahogyan arra a beavatkozó fél helyesen rámutatott, a rendelet csupán az említett védjegyek oltalmának joghatásaira, és nem az oltalom megadásának feltételeire vonatkozik.

63

A fenti megállapítást nem cáfolja a 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése, amelynek értelmében az (1) bekezdésben felsorolt feltétlen kizáró okok akkor is alkalmazandók, ha csak az Unió egy részében állnak fenn. A nemzeti lajstromozás megtagadása ugyanis olyan nemzeti jogszabályi rendelkezéseken alapul, amelyek nemzeti jogi kontextusban, nemzeti eljárás alapján kerülnek végrehajtásra (lásd: a fenti 61. pont), és ennélfogva az nem egyenértékű a 207/2009 rendelet értelmében vett feltétlen kizáró ok valamely tagállamban való fennállásának elismerésével.

64

A jelen ügyben nem releváns a felperes által hivatkozott, 2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet (C‑51/10 P, EBHT, EU:C:2011:139, 73–77. pont) sem, hiszen az az OHIM azon kötelezettségére vonatkozik, hogy vegye figyelembe a közösségi védjegyekkel kapcsolatban előterjesztett hasonló kérelmeket elbíráló, saját határozatait.

65

Következésképpen, bár kívánatos volna, hogy az OHIM figyelembe vegye azon nemzeti hatósági határozatokat, amelyek az általa elbírálandókkal azonos védjegyekre vonatkoznak, ennek ellenére az OHIM nem köteles figyelembe venni ezeket a határozatokat, ideértve azokat is, amelyek azonos védjegyekre vonatkoznak, és amennyiben mégis figyelembe venné ezeket, azok nem kötik a döntéshozatal során.

66

Ekképpen a jelen ügyben anélkül, hogy a keresetlevél benyújtását követően postai úton kézbesített Bundesgerichtshof‑határozat elfogadhatóságáról határozni kellene, el kell utasítani a felperes arra alapított kifogását, hogy a fellebbezési tanács nem vette figyelembe a vitatott védjeggyel kapcsolatos nemzeti hatósági és bírósági határozatokat.

67

A fent előadottakból következik, hogy a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, mivel az nem határozott a felperes azon kérelméről, amely a 3. osztályba tartozó „tisztító‑, fényesítő‑, súroló‑, és csiszolószerekre”, valamint az 5. osztályba tartozó „egészségügyi készítmények gyógyászati használatra” árukra vonatkozik (lásd: a fenti 26. pont); továbbá azt hatályon kívül kell helyezni abban a részében, amelyben hatályon kívül helyezte és megváltoztatta a törlési osztály határozatát a 3. osztályba tartozó „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” tekintetében (lásd a fenti 48. pont).

68

Ezenfelül a megtámadott határozat megváltoztatásával el kell utasítani a beavatkozó fél által a törlési osztály határozata ellen az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” megnevezésű árukkal kapcsolatban benyújtott fellebbezést (lásd ebben az értelemben: 2013. január 29‑i Fon Wireless kontra OHIM – nfon (nfon) ítélet, T‑283/11, EU:T:2013:41, 83. pont), a felperes második kereseti kérelmében foglaltakkal összhangban. A Törvényszék ugyanis megváltoztathatja a megtámadott határozatot ezen részében, amelyben a fellebbezési tanács állást foglalt a vitatott védjegy érintett áruk vonatkozásában fennálló leíró jellegével kapcsolatban, és tévesen jutott arra a következtetésre, amint az a fenti 43–48. pontból kiderül, hogy az nem leíró jellegű az „illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, így különösen samponok, tusfürdők, testápoló szerek, arckrémek” tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EBHT, EU:C:2011:452, 72. pont).

69

A felperes keresetét ezt meghaladó részében, valamint a beavatkozó fél által az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 134. cikke 3. §‑a alapján benyújtott kérelmet el kell utasítani (lásd: a fenti 56. pont).

70

A Törvényszék eljárási szabályzatának 134. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Mindazonáltal, amennyiben a jelen ügy körülményeinek helyes mérlegelése azt kívánja, a Törvényszék elrendelheti, hogy a saját költségein túlmenően valamely fél viselje a másik fél költségeinek egy részét.

71

Mivel a jelen ügyben mindhárom három fél részben pernyertes lett, a Törvényszék úgy rendelkezik, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott: