—

a Backaldrin Österreich The Kornspitz Company GmbH képviseletében E. Enging‑Deniz Rechtsanwalt,

—

a Pfahnl Backmittel GmbH képviseletében M. Gumpoldsberger Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

a francia kormány képviseletében D. Colas és J.‑S. Pilczer, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Varone avvocato dello Stato,

—

az Európai Bizottság képviseletében F. Bulst és J. Samnadda, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 25. o., a továbbiakban: irányelv) 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Backaldrin Österreich The Kornspitz Company GmbH (a továbbiakban: Backaldrin), egy osztrák jog szerint bejegyzett társaság, és a Pfahnl Backmittel GmbH (a továbbiakban: Pfahnl), egy szintén osztrák jog szerint bejegyzett társaság között a Backaldrin által védjegyként lajstromoztatott „KORNSPITZ” szómegjelölés tárgyában folyamatban levő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2008/95 irányelv 2. cikke értelmében „[v]édjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, […] ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessen más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól”.

4

Az említett irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés

[...]

[...]”

5

Ugyanezen irányelv 5. cikke értelmében:

„(1)   A védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. A kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ

(2)   Bármelyik tagállam előírhatja továbbá, hogy a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki hozzájárulása nélkül gazdasági tevékenység körében a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést használ az árujegyzékben szereplő árukhoz, illetve szolgáltatásokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy a tagállamban jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.

[...]”

6

A 2008/95 irányelv 12. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A Felek gondoskodnak a védjegyoltalom megszűnésének megállapításáról, ha a jogosult az árujegyzékben szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban a védjegy tényleges használatát az adott területen megszakítás nélkül öt éven át elmulasztja, kivéve ha a jogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.

[...]

(2)   Az (1) bekezdésben foglaltak sérelme nélkül a védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha a lajstromozás napját követően

[...]”.

7

A védjegyoltalomról szóló 1970. évi törvény (Markenschutzgesetz 1970., BGBl. 260/1970) 33b. §‑ának az alapügy tényállásának időpontjában hatályos szövege a következőket írja elő:

„(1)   Bárki kérheti a védjegy törlését, ha a lajstromozás napját követően a védjegyjogosult cselekménye vagy mulasztása következtében a megjelölés a forgalomban azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a szokásos nevévé vált, amelyekre lajstromozták.

(2)   A törlésről hozott határozat hatálya azon naptól kezdődik, amelynek tekintetében bizonyítást nyert a megjelölés szokásos névvé válása folyamatának lezárulta […].”

8

A Backaldrin a KORNSPITZ osztrák szóvédjegyet a védjegyekkel ellátható áruk és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑én kötött, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk vonatkozásában lajstromoztatta. Ezen áruk között különösen a következők szerepeltek:

„liszt és gabonafélékből készült termékek; pékáruk; sütéshez használt adalékanyagok; sütemények, sütésre előkészített formában is; sütemények készítésére való tészta”.

9

A Backaldrin e védjegy alatt egy sütőkeveréket gyárt, amelyet elsősorban pékeknek értékesít. A pékek a sütőkeverékből hosszúkás, csúcsos végű péksüteményt készítenek. A Backaldrin hozzájárult ahhoz, hogy a pékek és az általuk ellátott élelmiszer‑kereskedések ezt a péksüteményt az említett védjegyet használva árusítsák.

10

A Backaldrin versenytársai – köztük a Pfahnl is – a pékek többségéhez hasonlóan tudják, hogy a „KORNSPITZ” szómegjelölést védjegyként lajstromozták. A Pfahnl állításai szerint azonban – amelyeket a Backaldrin vitat – a végső fogyasztók ezt a szómegjelölést egy bizonyos pékáru (egy hosszúkás, csúcsos végű péksütemény) szokásos neveként értik. Ezt többek között az is magyarázza, hogy a Backaldrin által nyújtott sütőkeveréket használó pékek rendszerint nem tájékoztatják vevőiket arról, hogy a „KORNSPITZ” megjelölést védjegyként lajstromozták, és hogy a péksüteményeket ebből a sütőkeverékből készítették.

11

2010. május 14‑én a Pfahnl védjegyoltalomról szóló 1970. évi törvény 33b. §‑a alapján a KORNSPITZ védjegyre vonatkozóan megszűnés megállapítása iránti kérelmet nyújtott be jelen ítélet 8. pontjában említett áruk tekintetében. Az Österreichisches Patentamt (osztrák szabadalmi hivatal) törlési osztálya 2011. július 26‑án helyt adott ennek a kérelemnek. A Backaldrin e határozat ellen fellebbezést nyújtott be az Oberster Patent‑ und Markensenathoz (osztrák legfelsőbb szabadalmi és védjegytanács).

12

Ez a bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy milyen mértékben kell figyelembe vennie a „forgalomban szokásossá vált név” kritériumának az alapügyre történő alkalmazása szempontjából azt a tényt, hogy a védjegy árujegyzékében szereplő áruk és szolgáltatások közül nem mindegyiknek ugyanazok a vevők a címzettjei. E tekintetben kifejti, hogy a Backaldrin által a KORNSPITZ védjegy alatt forgalmazott alapanyagok és félkész termékek – így például a péksütemény készítéséhez használt sütőkeverék – végső fogyasztói pékek és élelmiszer‑kereskedők, míg a péksütemények végső fogyasztói a pékek és az élelmiszer‑kereskedők vevői.

13

Az Oberster Patent‑ und Markensenat úgy ítéli meg, hogy az Österreichischer Patentamt törlési osztályának megszűnést megállapító határozatával szemben benyújtott fellebbezésnek helyt kell adni abban a vonatkozásban, amelyben az alapügyben szereplő védjegyet alapanyagok és félkész termékek – liszt és gabonafélékből készült termékek, sütéshez használt adalékanyagok, sütésre előkészített péksütemények és sütemények készítésére való tészta – tekintetében lajstromozták.

14

Azokkal a végtermékekkel kapcsolatban viszont, amelyek tekintetében a KORNSPITZ‑et szintén lajstromozták – nevezetesen a pékáruk és a cukrászáruk – e bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében felvilágosítást kér a Bíróságtól. Különösen arra kíván választ kapni, hogy egy olyan védjegy megszűnését, amely szokásos névvé vált, meg lehet‑e állapítani nem az említett védjegy jogosultjától származó anyagból készült végtermékek eladóinak érzékelése, hanem e termék végső fogyasztóinak érzékelése alapján.

15

Az említett bíróság kifejti, hogy az előzetes döntéshozatali határozat kézhezvételét követően mérlegelni fogja annak szükségességét, hogy a végső fogyasztók körében közvélemény‑kutatást végezzenek a „KORNSPITZ” szómegjelölés érzékeléséről.

16

E körülmények között az Oberster Patent‑ und Markensenat felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

17

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy megállapítható a védjegy oltalmának megszűnése egy olyan áru tekintetében, amelyre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, ha a védjegyjogosult cselekménye vagy mulasztása következtében az említett védjegy csak az áru végső felhasználóinak szempontjából vált az áru szokásos nevévé.

18

A Backaldrin, a német és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság szerint nemmel kell válaszolni erre a kérdésre, míg a Pfahnl és az olasz kormány szerint igennel.

19

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja arra a helyzetre vonatkozik, amikor a védjegy nem képes többé betölteni származásjelző rendeltetését (lásd ebben az értelemben a C-371/02. sz. Björnekulla Fruktindustrier ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5791. o.] 22. pontját).

20

A védjegy ezen funkciói közül a származásjelző rendeltetésnek alapvető szerep jut (lásd különösen a C-236/08-C-238/08. sz., Google France és Google ügyben 2010. március 23-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-2417. o.] 77. pontját, valamint a C-482/09. sz., Budějovický Budvar ügyben 2011. szeptember 22-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-8701. o.] 71. pontját). E rendeltetésnek köszönhetően lehet a védjeggyel jelölt árut vagy szolgáltatást egy adott vállalkozástól származóként azonosítani, és ezáltal más vállalkozások áruitól és szolgáltatásaitól megkülönböztetni (lásd ebben az értelemben a C‑12/12. sz. Colloseum Holding ügyben 2013. április 18‑án hozott ítélet 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az említett vállalkozás – miként erre a főtanácsnok indítványa 27. pontjában rámutatott – az a vállalkozás, amelynek felügyelete alatt az árut vagy a szolgáltatást forgalmazzák.

21

A közösségi jogalkotó a védjegy ezen alapvető rendeltetését foglalta jogszabályba, amikor a 2008/95 irányelv 2. cikkében úgy rendelkezett, hogy védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, ha alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól (lásd ebben az értelemben a C-517/99. sz. Merz & Krell ügyben 2001. október 4-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-6959. o.] 23. pontját és a fent hivatkozott Björnekulla Fruktindustrier ügyben hozott ítélet 21. pontját).

22

Az ezen feltételből eredő következmények többek között az említett irányelv 3. és 12. cikkében szerepelnek. Míg az irányelv 3. cikke azokat a helyzeteket sorolja fel, amikor a védjegy kezdettől fogva nem alkalmas arra, hogy származásjelző rendeltetését betöltse, ugyanezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja arra a helyzetre vonatkozik, amikor a védjegy szokásos névvé vált, ezért elvesztette megkülönböztető képességét, és ezáltal nem tudja többé betölteni származásjelző rendeltetését (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Björnekulla Fruktindustrier ügyben hozott ítélet 22. pontját). A védjegyjogosult következésképpen elveszítheti a 2008/95 irányelv 5. cikkében számára biztosított jogokat (lásd ebben az értelemben a C-145/05. sz. Levi Strauss ügyben 2006. április 27-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-3703. o.] 33. pontját).

23

A kérdést előterjesztő bíróság által leírt esetben, amely kizárólag ténybeli értékelés alá tartozik, az alapügyben szereplő áru, nevezetesen a „KORNSPITZ” péksütemény végső felhasználói ezt a szómegjelölést az áru szokásos nevének érzékelik, és ennélfogva nincsenek tudatában annak, hogy e péksütemények között vannak olyanok, amelyek egy adott vállalkozás által szolgáltatott sütőkeverékből készültek.

24

Miként a kérdést előterjesztő bíróság szintén kifejtette, a végső felhasználók ezt azért is érzékelik így, mert a sütőkeverékből készült péksütemények eladói általában nem tájékoztatják vevőiket arról, hogy a KORNSPITZ megjelölést védjegyként lajstromozták.

25

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett helyzetre továbbá az is jellemző, hogy az említett végtermék eladói rendszerint nem adnak az eladás során felvilágosítást a vevőiknek arról, hogy az eladott áruk honnan származnak.

26

Meg kell állapítani, hogy ilyen esetben a KORNSPITZ védjegy a „KORNSPITZ” péksütemények forgalmazása során nem tölti be alapvető származásjelző rendeltetését, és ebből következően megállapítható a védjegy oltalmának megszűnése az árujegyzékében szereplő ezen végtermék tekintetében, ha az említett védjegy a megkülönböztető képességét e végtermék tekintetében a védjegyjogosult cselekménye vagy mulasztása következtében vesztette el.

27

Ez a megállapítás nem ellentétes a Bíróság által a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjára vonatkozóan a fent hivatkozott Björnekulla Fruktindustrier ügyben hozott ítélet 26. pontjában adott értelmezéssel, amely szerint ha egy lajstromozott védjeggyel jelölt áru értékesítésében közvetítők vesznek részt, akkor azt az érintett fogyasztói kört, amelynek a szempontjából értékelni kell azt a kérdést, hogy az említett védjegy a forgalomban a szóban forgó áru szokásos nevévé vált‑e, az összes végső fogyasztó, illetve felhasználó, és – az érintett áru jellemzőitől függően –a forgalmazásban részt vevő valamennyi szakember alkotja.

28

Ahogyan a Bíróság az említett értelmezés során is kiemelte, azt a kérdést, hogy egy védjegy a forgalomban azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a szokásos nevévé vált‑e, amelyekre lajstromozták, nemcsak a végső fogyasztók, illetve felhasználók érzékelésére tekintettel kell értékelni, hanem az érintett piac jellemzői alapján figyelembe kell venni a szakemberek, így az eladók érzékelését is.

29

A végső fogyasztók, illetve felhasználók érzékelésének azonban – miként erre a Bíróság a fent hivatkozott Björnekulla Fruktindustrier ügyben hozott ítélet 24. pontjában rámutatott – általában döntő szerepe van. Ahogyan a főtanácsnok indítványa 58. és 59. pontjában kifejtette, azt kell megállapítani, hogy olyan helyzetben, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelyben – és ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie – a végső felhasználók az érintett védjegy megkülönböztető képességének elvesztését érzékelik, a megkülönböztető képesség elvesztése a védjegyoltalom megszűnésének megállapítását eredményezheti. Önmagában az a körülmény, hogy az eladók tudnak az említett védjegy létezéséről és az általa jelzett származásról, még nem zárja ki a védjegyoltalom megszűnését.

30

A fenti megállapítások összességéből az következik, hogy az elsőként feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint amilyenről az alapügyben szó van, megállapítható a védjegy oltalmának megszűnése egy olyan áru tekintetében, amelyre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, ha a védjegyjogosult cselekménye vagy mulasztása következtében az említett védjegy csak az áru végső felhasználói szempontjából vált az áru szokásos nevévé.

31

A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében vett „mulasztásnak” minősül, ha a védjegyjogosult nem ösztönzi az eladókat arra, hogy használják a védjegyet az említett védjegy árujegyzékében szereplő áru forgalmazása során.

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogalkotó a védjegy jogosultjának és versenytársainak a megjelölések rendelkezésre állásához fűződő érdekei közötti egyensúly megteremtése érdekében az említett irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának elfogadásával úgy vélte, hogy a védjegy megkülönböztető képességének elvesztése csak abban az esetben róható fel a védjegyjogosultnak, ha az az ő cselekménye vagy mulasztása következtében állt be (a fent hivatkozott Levi Strauss ügyben hozott ítélet 19. pontja, és a C-102/07. sz., adidas és adidas Benelux ügyben 2008. április 10-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-2439. o.] 24. pontja).

33

A Bíróság korábban már kimondta, hogy a mulasztás azt is jelentheti, hogy a védjegyjogosult nem hivatkozott megfelelő időben az irányelv 5. cikkében foglalt kizárólagos jogára azért, hogy az illetékes hatóságtól a harmadik személyeknek a védjeggyel összetéveszthető megjelölés használatától való eltiltását kérje; az ilyen kérelmek célja ugyanis pontosan az, hogy fenntartsák az említett védjegy megkülönböztető képességét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Levi Strauss ügyben hozott ítélet 19. pontját).

34

Az említett fogalom azonban – továbbra is törekedve a jelen ítélet 32. pontjában említett egyensúly megteremtésére – nem korlátozódik erre a mulasztásfajtára, hanem magában foglal minden olyan mulasztást, amellyel a védjegyjogosult a védjegye megkülönböztető képességének megőrzését illetően nem bizonyul kellően körültekintőnek. Következésképpen olyan esetben, mint amilyet a kérdést előterjesztő bíróság ismertet, amikor a védjegyjogosult által szolgáltatott anyagból készült áru eladói általában nem tájékoztatják vevőiket arról, hogy a szóban forgó áru jelölésére használt megjelölést védjegyként lajstromozták, és ezzel elősegítik a védjegy szokásos névvé válását, a védjegyjogosult tétlensége – hogy nem próbálja arra ösztönözni az eladókat, hogy használják az említett védjegyet – a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt mulasztásnak minősíthető.

35

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a jelen ügyben a Backaldrin próbálta‑e ösztönözni az általa szolgáltatott sütőkeverékből készült péksüteményeket árusító pékeket és élelmiszer‑kereskedőket arra, hogy a KORNSPITZ védjegyet a vevőikkel folytatott kereskedelmi kapcsolattartás során használják.

36

A fenti megállapítások összességéből az következik, hogy a másodikként feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében vett „mulasztásnak” minősül, ha a védjegyjogosult nem ösztönzi az eladókat arra, hogy használják a védjegyet az említett védjegy árujegyzékében szereplő áru forgalmazása során.

37

A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a védjegyoltalom megszűnésének megállapításához annak eldöntése szükséges, hogy a forgalomban szokásos névvé vált védjeggyel jelölt áru esetében léteznek‑e más elnevezések is.

38

Ahogyan az említett rendelkezés szövegéből is kitűnik, a védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha a védjegyjogosult cselekménye vagy mulasztása következtében a megjelölés a forgalomban azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a szokásos nevévé vált, amelyekre lajstromozták.

39

Amennyiben ilyen eset merül fel, nincsen jelentősége annak, hogy vannak‑e az árura, illetve szolgáltatásra más elnevezések is, mivel ez nem változtat azon a megállapításon, hogy az említett védjegy elvesztette megkülönböztető képességét amiatt, hogy a forgalomban szokásos névvé vált.

40

Következésképpen a harmadikként feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a védjegyoltalom megszűnésének megállapításához nem szükséges annak eldöntése, hogy a forgalomban szokásos névvé vált védjeggyel jelölt áru esetében léteznek‑e más elnevezések is.

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: