1. 

Fellebbezésében a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) az Európai Unió Törvényszéke által a National Lottery Commission kontra OHIM – Mediatek Italia és De Gregorio (kéz ábrázolása) ügyben ( 2 ) 2012. szeptember 13‑án hozott azon ítélet hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék helyt adott a National Lottery Commission ( 3 ) által az OHIM első fellebbezési tanácsa 2010. június 9‑i – egyrészről a Mediatek Italia Srl ( 4 ) és M. de Gregorio, másrészről pedig az NLC közötti törlési eljárással kapcsolatos – határozatának ( 5 )hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett keresetnek.

2. 

A jelen ügy alkalmat ad a Bíróság számára arra, hogy pontosítsa a nemzeti jognak az európai uniós jogrendben elfoglalt helyét, és meghatározza azon felülvizsgálat irányvonalait, amelyet az uniós bíróságnak e jog tartalma és értelmezése tekintetében a közösségi védjegyre vonatkozó jogviták keretében gyakorolnia kell.

3. 

A fellebbezés első jogalapja különösen azt a kérdést veti fel, hogy a Törvényszék az OHIM valamelyik fellebbezési tanácsának határozata elleni kereset tárgyában eljárva hivatalból is vizsgálhatja‑e a valamely közösségi védjegy törlését a nemzeti jog által védett korábbi szerzői jog alapján kérelmező felperes által hivatkozott nemzeti anyagi jog tartalmát.

4. 

E tekintetben a jelen indítványban azt állítom, hogy a jogszerűség teljes körű felülvizsgálatának a Törvényszékre háruló feladata feltételezi, hogy a Törvényszék olyan megoldást adhat a jogvitára, amely összhangban van a hatályos nemzeti joggal, és e célból szükség esetén hivatalból vizsgálhatja a felek által állításaik alátámasztására hivatkozott nemzeti jogszabályok tartalmát, alkalmazásuk feltételeit és hatályukat.

5. 

Megjegyzem azonban, hogy amikor az uniós bíróság hivatalból végzi el e vizsgálatot, tiszteletben kell tartania a kontradiktórius eljárás elvét.

6. 

Mivel a Törvényszék nem tartotta tiszteletben a fenti elvet, az javaslom a Bíróságnak, hogy adjon helyt a fellebbezésnek, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet.

7. 

Mivel a jelen ügyben úgy tűnik számomra, hogy a per állása nem teszi lehetővé az érdemi határozathozatalt, végül azt javaslom a Bíróságnak, hogy az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé.

8.

A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendeletet ( 6 ) a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet ( 7 ) hatályon kívül helyezte és kodifikálta, mely utóbbi 2009. április 13‑án lépett hatályba.

9.

A 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerint:

„A közösségi védjegyet a hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell továbbá akkor is, ha a megjelölés használata különösen a következő korábbi jogok oltalmára irányadó nemzeti vagy közösségi jogszabályok alapján megtiltható:

[...]

10.

E rendelet 76. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A[z OHIM] az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. A lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a hivatal a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.”

11.

A 2005. június 29‑i 1041/2005/EK bizottsági rendelettel ( 8 ) módosított, a 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet ( 9 ) többek között meghatározza a közösségi védjegyoltalom megszűnésének megállapítására, illetve a közösségi védjegy törlésére irányuló eljárások OHIM előtti lefolytatására alkalmazandó szabályokat.

12.

A végrehajtási rendelet 37. szabálya b) pontjának iii. alpontja a következőképpen rendelkezik:

„A[z OHIM‑hoz] benyújtott, a megszűnés megállapítására vagy a védjegy törlésére irányuló kérelemnek tartalmaznia kell:

[...]

13.

2007. október 2‑án az NLC kérelmére az OHIM lajstromozta az alábbi közösségi ábrás védjegyet ( 10 ):

14.

2007. november 20‑án a Mediatek Italia a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének c) pontja – jelenleg a 207/2009 rendelet ( 11 ) 53. cikke (2) bekezdésének c) pontja – alapján az OHIM előtt a szóban forgó védjegy törlése iránti kérelmet terjesztett elő M. de Gregorio alábbiakban ábrázolt korábbi ábrás megjelölésre vonatkozó korábbi szerzői jogának ( 12 ) fennállása alapján:

15.

2009. július 16‑i határozatával az OHIM törlési osztálya e kérelemnek helyt adott, lényegében azzal az indokkal, hogy a Mediatek Italia bizonyította, miszerint a szóban forgó, védjegyoltalom alatt álló megjelöléssel közel azonos megjelölés az olasz jogszabályok alapján szerzői jogi védelem alatt áll, valamint hogy e jog az említett védjegyoltalommal szemben elsőbbséget élvez.

16.

Az NLC fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben.

17.

Az OHIM első fellebbezési tanácsa a megtámadott határozattal elutasította e fellebbezést.

18.

Először is a fellebbezési tanács megállapította, hogy a Mediatek Italia bizonyítékot szolgáltatott a mű megalkotására, valamint a szerzői jogi jogosultság fennállására azon 1986. szeptember 16‑i, magánokirat formájában létrejött szerződés ( 13 ) fénymásolatának benyújtásával, amellyel a mano portafortuna szerzőjeként feltüntetett harmadik személy kijelentette, hogy a szerződés mellékletében további rajzokkal együtt szereplő mű többszörözésének és felhasználásának jogát a törlést kérelmező egyik fél részére átengedte.

19.

Másodszor úgy vélte, hogy az NLC által említett szabálytalanságok, azaz a szerzőijog‑védelem 70 éves maximális időtartamának említése, jóllehet ezen időtartam csak az 1996‑os év óta áll fenn, a postai bélyegző dátuma, amely vasárnapnak felel meg, amikor a postahivatalok zárva tartanak, valamint a mano portafortuna rajza és a mellékletben szereplő többi rajz közötti minőségi és fogalmi különbség nem keltenek kételyeket az 1986‑os szerződés valódisága vonatkozásában.

20.

Harmadszor pontosította, hogy bár a magánokirat – az olasz polgári törvénykönyv 2702. cikkével összhangban az ellenkezőnek a hamisítás címén indított eljárásban történő megállapításáig – teljes bizonyító erővel tanúsítja az azt aláíró felek nyilatkozatainak eredetét, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy annak tartalmát szabadon értékelje.

21.

A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 8‑án érkezett keresetlevelével az NLC hatályon kívül helyezés iránti keresetet nyújtott be a megtámadott határozat ellen.

22.

Keresetének alátámasztására az NLC három jogalapra hivatkozott, amelyek egyenként a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdése c) pontjának megsértésén, annak jogellenességén, hogy a fellebbezési tanács nem engedélyezett szóbeli szakaszt vagy vett igénybe bizonyítási eszközöket, valamint azon alapultak, hogy a fellebbezési tanács tévesen ítélte meg az 1986‑os szerződés hitelességének vizsgálatára vonatkozó hatáskörét.

23.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék helyt adott az említett keresetnek, és az OHIM‑ot kötelezte a költségek megfizetésére.

24.

A Törvényszék, amely az első és a harmadik jogalapot együttesen vizsgálta, a megtámadott ítélet 17–21. pontjában először is felidézte a nemzeti jog keretében védett korábbi szerzői jogon alapuló, közösségi védjegy törlésére irányuló kérelemre vonatkozó eljárást.

25.

A megtámadott ítélet 18. és 19. pontjában idézte az Edwin kontra OHIM ügyben 2011. július 5‑én hozott ítélet ( 14 ) 50–52. pontját, azt megelőzően, hogy a megtámadott ítélet 20. pontjában emlékeztetett volna a „köztudomású tény” fogalmán alapuló saját ítélkezési gyakorlatára, amely szerint az OHIM‑nak „hivatalból kell tájékozódnia – az erre megfelelőnek tartott módon – az érintett tagállam nemzeti jogáról, amennyiben az erre vonatkozó információk szükségesek az illető: törlési ok alkalmazási feltételeinek, különösen pedig az előadott tények valóságtartalmának vagy a benyújtott okiratok bizonyító erejének a megítéléséhez”.

26.

A fenti elvekre tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 23. és 24. pontjában kimondta, hogy jóllehet „a fellebbezési tanács helyesen alapította álláspontját az 1986‑os szerződés bizonyító erejét meghatározó olasz jogszabályokra”, mindazonáltal kötelessége „ellenőrizni [...], hogy [a fellebbezési tanács] helyesen értelmezte‑e a vonatkozó olasz jogot, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az olasz polgári törvénykönyv 2702. és 2703. cikkének alkalmazásában az 1986‑os szerződés a hamisítás címén indított eljárás megindításáig teljes bizonyító erővel tanúsítja az azt aláírók által tett nyilatkozatok eredetét”.

27.

Azt követően, hogy emlékeztetett az olasz polgári törvénykönyv 2702–2704. cikkének tartalmára, a Törvényszék az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját:

[...]

28.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 33. pontjában még arra rámutatva, hogy „noha a megtámadott határozat semmilyen módon nem utal az olasz polgári törvénykönyv 2704. cikkére, említi az 1986. szeptember 21‑i postai bélyegzőt”, az említett ítélet 34. pontjában elismeri, hogy „a postai bélyegző feltüntetése olyan adat, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az 1986‑os szerződés bizonyítottan 1986. szeptember 21. óta létezett”, mielőtt azonban az említett ítélet 35. pontjában hozzátenné, hogy „a [Corte suprema di cassazione] ítélkezési gyakorlatának alkalmazásában az [NLC] anélkül bizonyíthatta, hogy az 1986‑os szerződés valójában a postai bélyegzőn szereplő időponttól eltérő időpontban jött létre, hogy meg kellene indítania a hamisítás címén indított eljárást”.

29.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 36. pontjában a fentiekből az alábbi következtetést vonta le:

„Ily módon a fellebbezési tanács annak megállapításával, […] hogy az 1986‑os szerződés »magánokirat [volt], és ezért a polgári törvénykönyv 2702. cikkének megfelelően a hamisítás címén indított eljárás lefolytatásáig teljes bizonyító erővel [tanúsította] az azt aláírók nyilatkozatainak eredetét«, jóllehet az ilyen eljárás megindítása a jelen ügy körülményei között nem volt szükséges, a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése alapján alkalmazandó nemzeti jog téves értelmezését követte, és ebből következően helytelenül értékelte hatáskörének pontos terjedelmét.”

30.

Ezt követően, miután a megtámadott ítélet 39. pontjában rámutatott, hogy az 1986‑os szerződést érintő szabálytalanságokra vonatkozó megállapításokat befolyásolhatta az olasz jog téves értelmezése, mivel „megállapítható, hogy a fellebbezési tanács nagyobb jelentőséget tulajdonított ezen adatoknak arra az esetre, ha úgy találná, hogy az [NLC] vitathatja előtte a postai bélyegzőn szereplő dátum bizonyítottságát, és hogy ezért az 1986‑os szerződés nem tanúsítja szükségképpen a benne foglalt nyilatkozatok eredetét”, a Törvényszék a megtámadott ítélet 40. pontjában kimondta, hogy a Mediatek Italia által hivatkozott korábbi jog védelmére vonatkozó nemzeti jog téves értelmezése befolyásolhatta a megtámadott határozat tartalmát.

31.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában megállapította, hogy a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, anélkül hogy a második jogalapot meg kellene vizsgálni.

32.

Az OHIM kéri a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését és az NLC‑nek a nála felmerült költségek viselésére való kötelezését, míg az NLC kéri a fellebbezés elutasítását.

33.

Fellebbezése alátámasztására az OHIM három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a Bíróság által a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett, ugyanezen rendelet 76. cikke (1) bekezdésének megsértésére és a végrehajtási rendelet 37. szabályának megsértésére, a másodikat az OHIM meghallgatáshoz való jogának megsértésére, a harmadikat pedig nyilvánvaló következetlenségre és a tények elferdítésére alapítja.

34.

Első jogalapjával, amely két részre oszlik, az OHIM azt állítja, hogy a Törvényszék nem alapíthatta álláspontját sem az olasz polgári törvénykönyv 2704. cikkére (első rész), sem pedig a 2007. június 14‑i ítéletre (második rész), mivel e két elemre a felek nem hivatkoztak, és ezért azok nem képezték a fellebbezési tanács előtt folyamatban lévő jogvita tárgyát.

35.

Mivel az OHIM úgy véli, hogy a Törvényszék okfejtéséből nem tűnik ki egyértelműen, hogy a Törvényszék a nemzeti jogot jogi kérdésnek vagy köztudomású ténynek tekinti, másodlagosan az alábbiakra hivatkozik:

36.

Az NLC erre azt a választ adja, hogy a végrehajtási rendelet 37. szabálya és a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet kizárólag a felperest terhelő bizonyítási teherre vonatkozik, és sem az alperesre, sem pedig az OHIM‑ra nem utal.

37.

Ezenkívül azt állítja, hogy az OHIM kötelessége a nemzeti jogot helyesen alkalmazni, és arról hivatalból tájékozódni abban az esetben, ha ez valamely törlési ok alkalmazási feltételeinek értékelése során szükséges.

38.

Az NLC hozzáteszi, hogy a fellebbezési tanács nem szorítkozott a ténybeli értékelésre, hanem jogkérdésben hozott határozatot. A 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely a fellebbezési tanács által végzett vizsgálatot kizárólag a felperes által felhozott viszonylagos kizáró okokra korlátozza, ellentétes azon alapvető jogelvek alkalmazásával, amelyeket az OHIM‑nak figyelembe kell vennie, ahogyan arra a hivatkozott rendelet a (13) preambulumbekezdésében és a 83. cikkében emlékeztet.

39.

Végül az NLC rámutat, hogy a fellebbezési tanács által elkövetett tévedés az olasz polgári törvénykönyv 2702. és 2703. cikkének téves értelmezéséből ered, mely utóbbiakra felhívták a figyelmét, és hogy az 1986‑os szerződés bizonyító erejének kérdését felvetették a fellebbezési tanács és a Törvényszék előtt. Következésképpen, még annak feltételezése esetén is, hogy a Törvényszék tévesen kezdeményezett vitát az olasz polgári törvénykönyv 2704. cikke és a kapcsolódó ítélkezési gyakorlat vonatkozásában, e tévedés nem befolyásolta az általa folytatott vizsgálat eredményét oly módon, hogy annak következtében a fellebbezést el kellene utasítani. ( 16 )

40.

Az első jogalap, amellyel az OHIM azt rója fel a Törvényszéknek, hogy megváltoztatta a jogvita tárgyát annak érdekében, hogy olyan rendelkezéseket és ítélkezési gyakorlatot vegyen alapul, amelyre a felek nem hivatkoztak, kizárólag a 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének és a végrehajtási rendelet 37. szabályának megsértésén alapul.

41.

Jóllehet e jogalap új, mivel azt első ízben a Bíróság előtt hozták fel, számomra elfogadhatónak tűnik, tekintettel arra, hogy mivel a megtámadott ítélet indokolása folytán merült fel, arra feltételezetten nem lehetett korábban hivatkozni.

42.

Ezzel szemben a hatásossága megkérdőjelezhető.

43.

A kifogás alapjául szolgáló két rendelkezés kizárólag az OHIM előtti eljárás lefolytatásával kapcsolatos. Az első pontosítja az OHIM‑nak a tényállás általa lefolytatandó vizsgálata során betöltött szerepét, míg a második felsorolja azon adatokat, amelyeket a közösségi védjegy megszűnésének megállapítása vagy törlése iránt az OHIM‑hoz benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell.

44.

E rendelkezések egyike sem érinti tehát a bírósági eljárást, és nem alkalmazandó a Törvényszékre.

45.

Az OHIM ezzel szemben nem hivatkozik az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének vagy a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1.§‑nak, 48. cikke 2. §‑nak vagy 135. cikke 4. §‑nak megsértésére.

46.

Mivel azok a rendelkezések, amelyeknek a megsértésére hivatkoztak, nem alkalmazandók közvetlenül a fellebbezési tanácsok határozatai elleni keresetek tárgyában eljáró Törvényszék előtti bírósági eljárásra, és nem hordozzák magukban annak kötelezettségét e bíróság számára, hogy az a nemzeti jogra vonatkozóan kizárólag a törlési kérelmet előterjesztő fél által az OHIM előtt előterjesztett bizonyítékokat vegye figyelembe, azt a jogalapot, amely e rendelkezések megsértését rója fel a Törvényszéknek, hatástalannak kell tekinteni.

47.

Mindazonáltal az említett rendelkezésekből eredő elveket logikusan a Törvényszék előtt folyamatban lévő bírósági eljárásra is alkalmazni kell, mivel a fellebbezési tanács és a Törvényszék előtti jogvita tárgya azonos. ( 17 )

48.

Mindenekelőtt tehát a jogalap megalapozottságát kell megvizsgálni

49.

A megtámadott ítéletben a nemzeti jog által elfoglalt hely és az OHIM szerepe vonatkozásában választott megoldás a Törvényszék ítélkezési gyakorlatának irányvonalába illeszkedik.

50.

Főszabály szerint a Törvényszék a nemzeti jogot ténybeli elemként kezeli, amelyről a felszólalónak vagy a törlést kérelmezőnek kell bizonyítékot szolgáltatnia. Ezen elvre azonban egy jelentős korlátozás vonatkozik, amely előírja az OHIM számára annak kötelezettségét, hogy hivatalból tájékozódjon a nemzeti jogról abban az esetben, ha az köztudomású ténynek minősül. Ily módon több ítélet kimondja, hogy az OHIM‑nak hivatalból kell tájékozódnia – az erre megfelelőnek tartott módon – az illető tagállam nemzeti jogáról, amennyiben az erre vonatkozó információk szükségesek az illető lajstromozást kizáró vagy törlési ok alkalmazási feltételeinek, különösen pedig az előadott tények valóságtartalmának vagy a benyújtott okiratok bizonyító erejének a megítéléséhez. ( 18 ) A Törvényszék szerint az OHIM által végzett vizsgálat ténybeli alapjának korlátozottsága nem zárja ki, hogy a felszólalási vagy a törlési eljárás felei által kifejezetten előterjesztett tényeken felül az OHIM köztudomású – azaz bárki által megismerhető vagy általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhető – tényeket figyelembe vegyen. ( 19 )

51.

E kivétel maga is korlátozott, mivel a Törvényszék egyértelműen körülhatárolta a nemzeti jogról való, hivatalból történő tájékozódás kötelezettségét arra az esetre, ha „az OHIM […] már rendelkezik a nemzeti jogra vonatkozó adatokkal, akár annak tartalmára vonatkozó állítások, akár a vita során előterjesztett azon iratok formájában, amelyeknek bizonyító erőt tulajdonítottak”. ( 20 )

52.

A Törvényszék szerint „az uniós intézmények számára a nemzeti jog szabályainak meghatározása és értelmezése, amennyiben az a tevékenységükhöz elengedhetetlen, a tényállás megállapításának keretébe, és nem a jogalkalmazás körébe tartozik[, mely] utóbbi ugyanis kizárólag az uniós jog alkalmazására vonatkozhat”. ( 21 )

53.

A Törvényszék ezen kívül rámutatott, hogy a korábbi jogra hivatkozó félnek „nem csupán azt kell bizonyítania az OHIM előtt, hogy e jog a nemzeti jogszabályokból ered, hanem maguknak e jogszabályoknak az alkalmazási körét is”. ( 22 )

54.

A Törvényszék ítélkezési gyakorlata azonban nem teljesen egyöntetű, mivel egyes ítéletek úgy tűnnek, mint amelyek a nemzeti jogot nem a tényállás értékelésének vagy értelmezésének, hanem valamely jogszabály értelmezésének szempontjából közelítik meg.

55.

Ily módon a nemzeti jog tartalmának meghatározása céljából a Törvényszék – mint bármely más jogszabály esetében – nem csupán az alkalmazandó jogszabály szövegét, hanem annak az ítélkezési gyakorlatban szereplő értelmezését és a jogirodalom álláspontját is megvizsgálja. ( 23 ) Az Olive Line International kontra OHIM – Knopf (O‑live) ügyben 2011. szeptember 14‑én hozott ítéletében ( 24 ) a Törvényszék a spanyol védjegytörvény egyik cikke és a 40/94 rendelet egyik cikke által megtestesített „két norma közötti erőteljes hasonlóságra tekintettel” ( 25 ) megállapította, hogy az elsőt a „közösségi ítélkezési gyakorlatra tekintettel” ( 26 ) kell értelmezni.

56.

A nemzeti jog egyszerű ténybeli elemként történő kezelése nehézségének e jellemző megnyilvánulásai ellenére mindazonáltal megállapítom, hogy a Törvényszék főszabály szerint az OHIM‑ra hárítja annak kötelezettségét, hogy hivatalból tájékozódjon a nemzeti jogról abban az esetben, ha az köztudomású ténynek minősül, és ezenkívül kötelességének érzi „annak ellenőrzését, […] hogy a fellebbezési tanács helyesen értelmezte‑e a vonatkozó [nemzeti] jogot”. ( 27 )

57.

Meg kell továbbá határozni, hogy e kötelezettségek közül az első és a második igazolt‑e, és a kettő között szükséges és logikus kapcsolat áll‑e fenn, abban az értelemben, hogy a vonatkozó nemzeti jog helyes értelmezésének elvégzésére vonatkozó kötelezettség magában foglalja‑e az e jogról való, hivatalból történő tájékozódást.

58.

Annak érdekében, hogy e kérdésekre választ lehessen adni, vissza kell térni az alkalmazandó jogszabályokra, valamint a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet hatályára.

59.

Első jogalapjának alátámasztásául az OHIM az alkalmazandó jogszabályokból arra következtet, hogy a nemzeti jog az egyszerű ténybeli elem státuszával rendelkezik, és ennek következménye, hogy a bizonyítási teher az arra hivatkozó felet terheli, valamint ezzel együtt jár a Törvényszék számára annak tilalma, hogy saját kezdeményezésére figyelembe vegye a nemzeti jog felek által nem hivatkozott rendelkezéseit.

60.

E feltételezés a szövegek vitatható olvasatán alapul.

61.

Azon kívül, hogy a végrehajtási rendelet 37. szabályából nem vonható le az a következtetés, hogy a nemzeti jog az egyszerű ténybeli elem státuszával rendelkezik, amelyet a feleknek kell bizonyítania, a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése tagadhatatlanul bizonyos mértékű „jogi jelleget” ad a nemzeti jognak az uniós jogrenden belül.

62.

Kétségbe vonható, hogy a végrehajtási rendelet 37. szabálya b) pontjának iii. alpontjából levonható lenne azon következtetés, miszerint a nemzeti jog olyan ténybeli elem státuszával rendelkezik, amelyről az OHIM nem köteles hivatalból tájékozódni.

63.

E rendelkezés szó szerinti értelmezése nem ehhez a megoldáshoz vezet.

64.

A végrehajtási rendelet 37. szabálya b) pontjának iii. alpontja, amely a korábbi jognak a későbbi közösségi védjegy törlését kérelmező jogosultjára hárítja az azon elemekre való hivatkozásnak és azon elemek bizonyításának terhét, amelyek az alkalmazandó nemzeti jog alapján korábbi jogának fennállását bizonyítják, nem határozza meg teljes egészében a nemzeti jogra alkalmazandó jogi rendszert, mivel a ténybeli kérdésekre vonatkozó eljárásjogi bánásmódot e jogra csak a törlést kérelmező szerepének meghatározása vonatkozásában törekszik alkalmazni. Az utóbbinak a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó kötelezettsége egyáltalán nem üresedik ki azzal, ha az uniós bíróság számára elismerik annak szabadságát, hogy ezen adatokon felül tájékozódjon annak érdekében, hogy képes legyen alkalmazni a számára a nemzeti joggal összhangban lévőnek tűnő megoldást. E kötelezettséget mindenesetre továbbra is a kérelem elfogadhatatlansága szankcionálja a végrehajtási rendelet 39. szabálya (3) bekezdésének megfelelően.

65.

Általánosabban egyébiránt meg kell jegyezni, hogy jóllehet vitathatatlanul kapcsolat áll fenn a nemzeti jogra vonatkozó bizonyítási teher és az uniós bíróság azon hatásköre között, hogy annak tartalmát hivatalból vizsgálja, az a körülmény, hogy a nemzeti jog bizonyításának terhét az arra hivatkozó félre hárítják, nem zárja ki szükségképpen a bíróság minden arra vonatkozó hatáskörét, hogy e jog tartalmát, értelmét és hatályát vizsgálja.

66.

A végrehajtási rendelet 37. szabálya b) pontja iii. alpontjának rendszertani értelmezése egyébiránt azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó nem kívánta a törlési vagy a felszólalási eljárás tisztán akkuzatórius koncepcióját kialakítani, amely a bíróságot egyszerű döntőbíróvá tenné, és teljesen a felekre hagyná az ügy alakítását. Éppen ellenkezőleg, a mind az OHIM‑ot, mind pedig a Törvényszéket megillető vizsgálati jogkörök az egyes eljárásokban – így a kontradiktórius eljárásokban is – fellépő különböző felek szerepeinek kiegyensúlyozottabb koncepcióját tükrözik. Ily módon a 207/2009 rendelet 78. cikkének (1) bekezdése és a végrehajtási rendelet 57. szabályának (1) bekezdése azon vizsgálati intézkedések nem kimerítő felsorolását tartalmazzák, amelyekről az OHIM határozhat. ( 28 ) Az OHIM illetékes fórumainak ily módon elismert, arra vonatkozó lehetősége, hogy vizsgálati intézkedéseket rendeljenek el, azt bizonyítja, hogy a közösségi védjegyre vonatkozó jogvitákban a bizonyítás vonatkozásában nem a semlegesség vagy a passzivitás elve az uralkodó. Ahogyan azt a Törvényszék elismerte, az OHIM többek között felhívhatja a feleket arra, hogy adatokat szolgáltassanak a nemzeti jog tartalmáról. ( 29 )

67.

Végül azon állítás, hogy a végrehajtási rendelet 37. szabálya azon elvet fejezi ki, amely szerint a nemzeti jog egyszerű ténykérdés, számomra – eredeti tartalmán túl – azon rendelkezésre való hivatkozásnak tűnik, amely anélkül korlátozódik arra, hogy a felperest kötelezze azon nemzeti jog hivatkozására és bizonyítására, amely által nyújtott védelemre hivatkozik, hogy kizárná az OHIM bármely kezdeményezési jogkörét.

68.

Az uniós jog igen eltérő rendelkezései utalnak a nemzeti jogra, és tulajdonítanak neki különböző funkciókat. A kapcsoló helyzetek e sokszínűségéhez adódik azon jogi utak többessége, amelyek révén a nemzeti jog figyelembevétele az uniós bíróságok feladata lehet.

69.

A nemzeti jog uniós jogrendben betöltött különböző funkcióinak számbavételére irányuló kísérletek ( 30 ) mutatják a 207/2009 rendelet által tett hivatkozásoknak – valamely közösségi védjegy lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás vagy törlési kérelem esetén – valamely egyértelműen azonosított jogi kategóriába történő besorolásának nehézségét. Egyesek szerint egyszerűen „a nemzeti jog figyelembevételéről van szó”, ( 31 ) míg mások, akik a közösségi védjegyre vonatkozó jogvitákban eljáró uniós bíróság helyzetét ahhoz a helyzethez tekintik hasonlónak, amelyben választottbírósági kikötés alapján jár el, úgy vélik, hogy ezen utalások arra hatalmazzák fel a Törvényszéket, hogy a tagállam belső jogának jogszabályait „közvetlenül alkalmazzák és értelmezzék”. ( 32 )

70.

Mindenesetre bizonyos, hogy a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése, noha nem tulajdonít uniós jogi jelleget a nemzeti jognak, az uniós intézményeket – a valamely nemzeti jogszabály által védett korábbi jog alapján valamely közösségi védjegy törlésére irányuló kérelem esetén – e jogszabály meghatározására és értelmezésére kötelezi.

71.

A szóban forgóhoz hasonló helyzetben az OHIM feladata annak vizsgálata, hogy a törlési eljárás keretében teljesülnek‑e a hivatkozott törlési ok alkalmazásának követelményei. Ha ezen ok a nemzeti jog által védett korábbi jog fennállásával kapcsolatos, az uniós intézmények álláspontom szerint nem szorítkozhatnak az előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejének és hatályának ellenőrzésére. E jog értelmezése és alkalmazása is szükségessé válhat, ahogyan azt a jelen eset is szembetűnően szemlélteti. Mivel az 1986‑os szerződés – amelyről a Mediatek Italia egy fénymásolatot nyújtott be – bizonyító erejét vitatták, az OHIM, a fellebbezési tanács és a Törvényszék a hivatkozott bizonyítási szabályok értelmezésének és alkalmazásának szükségességével kerültek szembe. Annak ellenőrzése, hogy a hivatkozott korábbi jog az alkalmazott jog alapján létrejött‑e, és bizonyított‑e, olyan előzetes kérdésnek minősül, amelyet azt megelőzően kell megválaszolni, hogy alkalmazni lehetne azon uniós jogszabályt, amely előírja a közösségi védjegy törlését. Következésképpen még ha a jura novit curia mondás nem is terjed ki a nemzeti jogra, amelyet az uniós bíróság nem köteles ismerni, és ha e jog tartalma eljárásjogilag olyan tényként is vizsgálandó, amelyet a feleknek kell állítaniuk és bizonyítaniuk, azon személy szempontjából, akinek azt alkalmaznia kell, az említett jog a jogvita rendezéséhez vezető intellektuális okfejtésben ugyanolyan helyet tölt be, mint bármely más jogszabály, függetlenül attól, hogy mi az eredete.

72.

A fenti okokból vélem úgy, hogy a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése a nemzeti jognak az uniós jogrenden belül bizonyos fokú jogi jelleget ad, amely megtiltja, hogy az egyszerű ténykérdésnek tekintsék.

73.

E következtetést a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítéletből levonható tanulságok is megerősítik.

74.

A fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet jelentős segítséget nyújt a felperes, az OHIM illetékes fórumai, a Törvényszék és a Bíróság szerepmegosztása vonatkozásában felmerülő kérdések megválaszolásához.

75.

Elsőként a Bíróság a végrehajtási rendelet 37. szabályából a nemzeti jogszabály alapján védelmet élvező korábbi jog miatt valamely közösségi védjegy törlését kérelmező fél azon kötelezettségére következtet, hogy az OHIM elé terjessze azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják e jogszabály tartalmát.

76.

Másodszor a Bíróság előírja az OHIM illetékes fórumai számára annak feladatát, hogy „értékel[jék] az említett jogszabály tartalmának megállapítása érdekében a kérelmező által előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejét és hatályát.” ( 33 )

77.

Harmadszor kimondja, hogy a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik „a kérelmező által az állítólagos védelmet illetően hivatkozott nemzeti jogszabály tartalmának alátámasztása érdekében előterjesztett bizonyítékok tekintetében az OHIM által elvégzett értékelés jogszerűségi szempontból történő, teljes körű felülvizsgálatára”. ( 34 )

78.

Negyedszer a Bíróság meghatározza az általa végzett felülvizsgálat terjedelmét azzal, hogy azt három szakaszra bontja, amelyek egyenként a hatályos jog szövegére, tartalmára és hatályára vonatkoznak. A „szóban forgó nemzeti rendelkezések szövegének értelmét, [a velük kapcsolatos nemzeti ítélkezési gyakorlatot] vagy az azokra vonatkozó jogirodalmat” ( 35 ) az elferdítés szempontjából vizsgálja, míg ezen adatok tartalmát és azok mindegyikének a többihez viszonyított hatályát a nyilvánvaló tévedésre vonatkozó felülvizsgálatnak veti alá.

79.

Ezen ítéletre vonatkozó értelmezésem igen jelentősen eltér az OHIM által adott értelmezéstől. Az utóbbi azon állításával ellentétben, amely szerint a fenti ítéletből az következik, hogy a nemzeti jog ténykérdés, nem gondolom, hogy a Bíróság jobban hajlott volna a ténybeli elem, mint a jogi elem irányába.

80.

Először is meg kell állapítani, hogy a Bíróság tartózkodott attól, hogy állást foglaljon azon „elemek” minősítése vonatkozásában, amelyeket a felperesnek kell benyújtania a nemzeti jog tartalmának bizonyítása érdekében. Nem csupán nem minősítette azokat „ténybeli elemeknek”, hanem annak előírásával, hogy a Törvényszék feladata „értékelni […] a kérelmező által előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejét és hatályát”, ráadásul a ténybeli elemekre vonatkozó felülvizsgálat esetén alkalmazottól eltérő új kifejezést használt azon vizsgálat terjedelmének meghatározása érdekében, amelyet az OHIM illetékes fórumainak az előterjesztett bizonyítékok vonatkozásában el kell végezniük.

81.

Ezt követően a Bíróság „a jogszerűség teljes körű felülvizsgálatát”, amelyet a Törvényszéknek el kell végeznie, a 40/94 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének, jelenleg a 207/2009 rendelet 65. cikke (2) bekezdésének szövegére alapította, amely lehetőséget ad az OHIM fellebbezési tanácsainak határozatai ellen „a hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabálysértésre, a Szerződés vagy e rendelet, illetve az ezek alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály megsértésére vagy hatáskörrel való visszaélésre” ( 36 ) alapított kereset indítására. A Bíróság kifejezetten utalt Kokott főtanácsnok indítványára, aki úgy vélte, hogy a „[207/2009 rendelet] alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály” kifejezés elég tág értelmű ahhoz, hogy ne csupán az uniós jogot, hanem az e rendelet alkalmazása keretében alkalmazandó nemzeti jogot is lefedje. ( 37 )

82.

Márpedig a Bíróság e vizsgálatot a Törvényszéknek a tények értékelése során elkövetett tévedések szankcionálására vonatkozó jogkörét alapul véve is igazolhatta volna. A Bíróság ugyanis visszatérően úgy határozott, hogy az OHIM fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségi felülvizsgálatának elvégzése során a Törvényszék vizsgálhatja, hogy e tanácsok a jogvita tényállását jogilag pontosan minősítették‑e, vagy hogy „nem volt‑e téves az említett tanácsok elé terjesztett tényállás értékelése.” ( 38 ).

83.

Ha a Bíróság a nemzeti jogot egyszerű ténybeli elemnek tekintette volna, a Törvényszék által végzett vizsgálatot teljesen logikusan a tények értékelése során elkövetett tévedések szankcionálására vonatkozó jogkörével indokolta volna.

84.

Végül meg lehet említeni, hogy a Bíróság a fellebbezés keretében a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésén túlra terjesztette ki hatáskörét annak elismerésével, hogy fennáll a nyilvánvaló értékelési hiba vizsgálatának jogköre. ( 39 ) Noha nem könnyű meghatározni, hogy meddig terjedhet ezen vizsgálat keretében a jogszerűség bírósági felülvizsgálata, azt lehet gondolni, hogy az elferdítés és a nyilvánvaló értékelési hiba vizsgálata valószínűleg nem csupán intenzitása, hanem célja alapján is elkülönül, mivel az első magára a nemzeti jog tartalmára vonatkozik, míg a második e jog értelmezése és értékelése tekintetében lehet alkalmazandó.

85.

Végül az alkalmazandó jogszabályok szövegéből és szelleméből, valamint azoknak a Bíróság általi értelmezéséből két fő tanulság vonható le, az egyik a nemzeti jog helyzetével, a másik az uniós bíróság feladatával kapcsolatban.

86.

Először is, a nemzeti jogot, jóllehet arra a törlést kérelmezőnek kell hivatkoznia és neki kell azt bizonyítania, nem lehet egyszerű ténybeli elemnek tekinteni. A nemzeti jogra a 207/2009 rendeletben történő utalás jogi jelleget ad e jognak, amely bizonyos módon az uniós jog tömbjébe kerül azzal, hogy annak tekintetében a Törvényszék teljes körű jogszerűségi felülvizsgálatot gyakorol.

87.

Másodszor a nemzeti jog alkalmazása esetén az OHIM illetékes fórumainak és az uniós bíróságnak a feladatára nem a semlegesség elve vonatkozik, amely tisztán passzív szerepbe kényszerítené őket az állított jog tartalmára vonatkozó valamennyi felülvizsgálati jogkör megtiltásával.

88.

A fentiekre tekintettel kell értékelni, hogy a Törvényszék köteles‑e hivatalból vizsgálni az alkalmazandó nemzeti jogot.

89.

Az az álláspontom, hogy a jogszerűség Törvényszék által végzendő teljes körű felülvizsgálata feltételezi, hogy olyan megoldást adhat a jogvitára, amely összhangban van a hatályos nemzeti joggal, és e célból szükség esetén hivatalból vizsgálja a felek által állításaik alátámasztására hivatkozott nemzeti jogszabályok tartalmát, alkalmazási feltételeit és hatályát.

90.

Három érv szól e megoldás mellett.

91.

Az első a 207/2009 rendelet hatékony érvényesülésén alapul. Úgy tűnik számomra, hogy a közösségi védjegy oltalmának az említett védjegy által követett célja veszélybe kerülne, ha a védjegy törlését a valamely nemzeti jogszabály által védett korábbi jog alapján ki lehetne mondani anélkül, hogy az OHIM illetékes fórumai vagy a Törvényszék vizsgálhatnák, hogy az előttük felmerülő kérdésre a hatályos nemzeti jog alapján milyen választ kell adni. Kétségtelen, hogy e jog téves értékelése valamely korábbi jog létezésének jogellenes elismeréséhez és a törlési kérelem elfogadásához vezethet.

92.

A második érv a hatékony bírói jogvédelem elvének követelményeivel kapcsolatos. Az annak hivatalból való ellenőrzésére vonatkozó jogkör, hogy teljesülnek‑e a hivatkozott nemzeti jogszabály alkalmazásának feltételei, számomra úgy tűnik, abból a követelményből is következik, hogy az OHIM illetékes fórumainak valamennyi olyan döntése, amely a közösségi védjegy jogosultját valamely jogától fosztja meg, olyan bírósági felülvizsgálat tárgya lehessen, amelynek célja e jog hatékony védelmének biztosítása. Márpedig a bírósági felülvizsgálat elveszítené lényegi tartalmát, ha az uniós bíróságnak be kellene érnie a felperes által benyújtott dokumentumokkal, az alkalmazandó szabályok helytelen alkalmazásának vagy téves értelmezésének kockázata mellett.

93.

A harmadik érv az OHIM illetékes fórumai által a közösségi védjegyet érintő jogvita során betöltött szerepen alapul. Ezen fórumok, amelyek távolról sem szoríthatók kizárólag adminisztratív szerepkörbe, kvázi‑igazságszolgáltatási feladatot látnak el, amely egyenértékű a védjegybitorlási ügyekben viszontkereseti kérelem alapján eljáró nemzeti bíróságok feladataival. Egyébiránt a 207/2009 rendelet 100. cikkének (2) bekezdése határozatuknak az ítélt dolog hatályát tulajdonítja. Következésképpen nem tűnik logikusnak, hogy a nemzeti jog alkalmazása és értelmezése tekintetében végzett felülvizsgálat mértéke jelentősen eltérjen aszerint, hogy a törlési kérelmet közvetlenül az OHIM előtt, vagy viszontkereset útján a nemzeti bíróság előtt terjesztették elő.

94.

Hangsúlyozni kell, hogy a vonatkozó nemzeti jogról hivatalból történő tájékozódás jogköre egyáltalán nem irányul arra, hogy a felperes által az őt terhelő bizonyítás során a nemzeti jog tartalmával kapcsolatban elkövetett esetleges mulasztást pótolja. Ezzel szemben annak az uniós bíróság részére való lehetővé tételéről van szó, hogy felülvizsgálja a hivatkozott és bizonyítékként felhozott nemzeti jog relevanciáját. Az alapos felülvizsgálat elvégzésének megtiltása azzal jár, hogy az OHIM illetékes fórumai végső soron egyszerűen csak elfogadják a felperes által szolgáltatott nemzeti jogot.

95.

Következésképpen úgy vélem, hogy a Törvényszék – azzal, hogy hivatalból tájékozódott a vonatkozó olasz jog tartalmáról – jogosan vizsgálta, hogy a fellebbezési tanács e jog helyes értelmezését követte‑e.

96.

Ezzel szemben úgy vélem, hogy ezen felülvizsgálati kötelezettség igazolása nem a köztudomású tény fogalmában keresendő.

97.

Egyrészről a nemzeti jog nem tekinthető úgy, mint amely a ténybeli elem jellemzőivel rendelkezik.

98.

Másrészről és különösen, a köztudomású tény fogalmának a nemzeti jogra történő használata nagyfokú jogbizonytalanságot idéz elő, és önkény forrása lehet. E tekintetben igencsak kételkedem abban, hogy a magánokiratok bizonyító erejét az olasz jogban szabályozó összetett elvek mindenki számára hozzáférhetők lennének, és azokat valóban „köztudomású ténynek” lehetne minősíteni.

99.

Ahogyan fent már jeleztem, a hivatalból történő felülvizsgálat kötelezettségét a 207/2009 rendelet hatékony érvényesülése megőrzésének szükségességére és a hatékony bírói jogvédelem követelményeire alapítom.

100.

Azt is pontosítani kell, hogy e kötelezettségnek körülhatároltnak kell maradnia. Ahogyan a Törvényszék kimondta, ( 40 ) az csak akkor alkalmazandó, ha az OHIM már rendelkezik a nemzeti jogra vonatkozó adatokkal. Ezenkívül nem a jogvita tárgyának új ténybeli elemekre való hivatkozással történő módosítását teszi lehetővé, hanem csupán a hivatkozott nemzeti jogszabályok tartalmának, alkalmazási feltételeinek és hatályának ellenőrzését.

101.

E pontosítás legalább részben választ ad az OHIM által előadott azon gyakorlati kifogásra, amely az alkalmazandó jog megismerésének gyakorlati lehetetlenségére vonatkozik. Nem arról van szó, hogy az OHIM illetékes fórumai átveszik a felek szerepét a bizonyítás során. Tájékozódási kötelezettségük korlátozottabb körű, mivel csak a felperes által a nemzeti jog tartalma és az általa biztosított védelem hatálya vonatkozásában nyújtott információk igazságtartalmának ellenőrzésére irányul.

102.

Ráadásul, anélkül hogy figyelmen kívül hagynám azon nehézségeket, amelyekkel az OHIM a nemzeti jog tartalmának vizsgálata során szembekerülhet, úgy tűnik számomra, hogy az információs eszközök fejlődése olyan helyzetbe hozza ezen – emlékeztetek rá – vizsgálati eszközökkel rendelkező uniós intézményt, hogy ellenőrizni tudja a felperes által a nemzeti jog által biztosított védelem vonatkozásában előadottak megbízhatóságát.

103.

A fenti szempontok összessége alapján az a véleményem, hogy az OHIM által felhozott első jogalapot el kell utasítani.

104.

Az OHIM szerint az uniós jog egyik általános elve alapján a hatósági határozatok azon címzettjeinek, akik érdekeit a határozat érzékelhetően érinti, lehetőséget kell adni arra, hogy megfelelően kifejthessék álláspontjukat. ( 41 )

105.

Azt állítja, hogy a jelen ügyben nem volt lehetősége arra, hogy megfelelően kifejtse álláspontját a 2007. június 14‑én hozott ítéletről, amelyre a felek a közigazgatási eljárás során nem hivatkoztak, és amely ezért nem képezte részét a fellebbezési tanács előtt folyamatban lévő jogvita tárgyának, és hogy ha lett volna erre lehetősége, a Törvényszék okfejtése és végkövetkeztetése is eltérő lett volna.

106.

Az OHIM ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Törvényszék megsértette a meghallgatáshoz való jogát.

107.

Az NLC azt a választ adja, hogy azon jogi kérdést, amelyre vonatkozóan a Corte suprema di cassazione ítélkezési gyakorlata relevanciával bírt, azért hozták fel a tárgyaláson, mert a Törvényszék – eljárási szabályzata 64. cikkének alkalmazásával – 2012. február 7‑i levelével felhívta az OHIM‑ot arra, hogy adjon választ az olasz polgári törvénykönyv 2704. cikkének hatályával kapcsolatos kérdésekre. Előadja, hogy az OHIM‑nak tehát lehetősége volt arra, hogy mind írásban, mind pedig a tárgyaláson meghallgassák e kérdésben, és nem állítható, hogy hacsak nem figyelmeztetnek előre minden releváns vagy esetlegesen releváns ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban, az utóbbiakra hivatkozó ítélet megsérti a védelemhez való jogot.

108.

Az NLC hozzáteszi, hogy feltéve, hogy a Törvényszék jogi tévedést követett el azzal, hogy nem adott lehetőséget az OHIM számára az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos észrevételeinek megtételére, e tévedés semmi esetre sem volt befolyással a határozat kimenetelére.

109.

Noha – amint fent már utaltam rá – a Törvényszék bizonyos korlátok között köteles hivatalból tájékozódni a nemzeti jogról, alapvetőnek tartom ennek kapcsán újra hangsúlyozni azt a jelentőséget, amelyet a Bíróság a kontradiktórius eljárás elvének, amely valamennyi tisztességes eljárás alapvető követelménye, mindig is tulajdonított.

110.

A tisztességes eljáráshoz való jog az uniós jog egyik alapelve, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének ( 42 ) 6. cikke is biztosít, mely utóbbiak „egyenértékű védelmet” nyújtanak. ( 43 )

111.

Az e jog követelményeinek való megfelelés érdekében az uniós bíróságoknak az előttük folyamatban lévő eljárásokban gondoskodniuk kell a kontradiktórius eljárás elvének betartásáról, valamint arról, hogy ők maguk is betartsák azt, ( 44 ) amely elv minden olyan eljárásra vonatkozik, amely az adott uniós intézmény olyan határozatához vezethet, amely érzékenyen érinti valamely személy érdekeit. ( 45 )

112.

A kontradiktórius eljárás elve nem csupán azt a jogot biztosítja az eljárásban részt vevő feleknek, hogy megismerjék és megvitassák az ellenfél által a bírósághoz benyújtott iratokat és észrevételeket. Szintén magában foglalja a feleknek a bíróság által hivatalból figyelembe vett azon elemek megismeréséhez és megvitatásához való jogát is, amelyekre az a határozatát alapítani kívánja. ( 46 )

113.

Az ítélkezési gyakorlat egyértelműen elismerte e jog fennállását nem csak abban az esetben, ha a bíróság olyan tények és dokumentumok alapján hozza meg a határozatát, amelyekről a felek nem szerezhettek tudomást, ( 47 ) hanem abban az esetben is, ha hivatalból felhozott jogalapokra alapítja határozatát. ( 48 )

114.

A meghallgatáshoz való jog alkalmazási köre ugyanis kiterjed minden olyan elemre, amely az eljárás kimenete szempontjából meghatározó, ( 49 ) és a döntési aktus alapjául szolgál, tekintet nélkül arra, hogy ténybeli vagy jogi elemekről van szó, és kizárólag a szerv által elfogadni kívánt végső állásfoglalás vagy maga az ítélethozatal aktusa jelent kivételt alóla.

115.

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a feleknek az eljárás során lehetőségük volt‑e előterjeszteni észrevételeiket a Törvényszék által hivatalból felhozott elemek vonatkozásában.

116.

E tekintetben, ahogyan a 2012. február 7‑én a Törvényszék által elküldött levelekből és az azokhoz mellékelt kérdésekből kitűnik, jóllehet a felek előadhatták álláspontjukat az olasz polgári törvénykönyv 2704. cikkének rendelkezései vonatkozásában, nem tették lehetővé a számukra, hogy észrevételeket terjesszenek elő a 2007. június 14‑én hozott ítélettel kapcsolatban.

117.

A megtámadott ítélet 32., 35., 36., 39. és 40. pontjának együttes értelmezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a 2007. június 14‑i ítélet tartalma meghatározó volt a Törvényszék okfejtésében, és ha azt nem vette volna figyelembe, a megoldás eltérő lett volna. A Törvényszék azért vélte úgy, hogy a fellebbezési tanács nagyobb jelentőséget tulajdoníthatott az NLC által állított szabálytalanságoknak, és hogy ezért a megtámadott határozatot hatályon kívül kellett helyezni, mert kimondta, hogy a fellebbezési tanács nem vette figyelembe azon ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a postai bélyegző dátuma valódiságával szemben felhozott bizonyíték anélkül előterjeszthető, hogy a hamisítás jogcímén indított eljárást le kellene folytatni.

118.

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék megsértette a tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó követelményekből következő kontradiktórius eljárás elvét.

119.

Úgy vélem tehát, hogy a második fellebbezési jogalapnak helyt kell adni.

120.

Ezen feltételek mellett úgy vélem, hogy nem kell megvizsgálni a nyilvánvaló következetlenségre és a tények elferdítésére alapított harmadik jogalapot.

121.

A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdéséből következik, hogy ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

122.

A jelen ügyben úgy vélem, hogy a per állása nem engedi meg az érdemi határozathozatalt, mivel a feleknek lehetőséget kell adni arra, hogy kontradiktórius eljárás keretében fejtsék ki álláspontjukat a Törvényszék által hivatalból hivatkozott nemzeti jogszabályokról.

123.

E megfontolások alapján azt javaslom, hogy a jelen ügyet az érdemi határozat meghozatala céljából utalják vissza a Törvényszék elé.

124.

A fenti megfontolásokra tekintettel indítványozom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint határozzon: