JULIANE KOKOTT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. november 19.¹(1)

C‑317/08–C‑320/08. sz. egyesített ügyek

Rosalba Alassini és társai

(A Giudice di pace di Ischia [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Végfelhasználók és szolgáltatók közötti jogviták az elektronikus távközlés területén – 2002/22/EK irányelv – Kötelező peren kívüli jogvitarendezés mint a bírósági kereset elfogadhatósági feltétele – A hatékony bírói jogvédelem elve”

I –    Bevezetés

1.        Ellentétes‑e a közösségi szabályozással az a nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely bizonyos, távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos keresetek esetében elfogadhatósági feltételként előzetes, bíróságon kívüli jogvitarendezés kísérletét írja elő?

2.        A Bíróság ezzel a kérdéssel foglalkozik a Giudice di pace di Ischia által elé terjesztett ügyben. Ez lehetőséget nyújt a Bíróság számára, hogy nem csupán az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (egyetemes szolgáltatási irányelv)(2), hanem különösen a hatékony bírói jogvédelem alapelve tekintetében is állást foglalhasson.

II – Jogi háttér

A –    A közösségi szabályozás

3.        A 2002/22 irányelv tárgya az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások végfelhasználók számára történő szolgáltatása. Az 1. cikk értelmében célja, hogy a Közösség egészében biztosítsa a jó minőségű, nyilvánosan elérhető szolgáltatások rendelkezésre állását. E vonatkozásban az irányelv megállapítja a végfelhasználók jogait, és ezekkel összhangban a szolgáltató vállalkozások kötelezettségeit. Az egyetemes szolgáltatásnyújtás biztosítása tekintetében ez az irányelv meghatározza azoknak a meghatározott minőségű szolgáltatásoknak a minimális készletét, amelyekhez az egyedi nemzeti feltételekhez igazodó, megfizethető áron minden végfelhasználónak hozzá kell férnie a verseny torzulása nélkül.

4.        A 2002/22 irányelv (47) preambulumbekezdése a jogviták rendezéséről szól:

„[…] A fogyasztók és a nyilvánosan elérhető hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások közötti jogviták rendezése céljából hatékony eljárásoknak kell rendelkezésre állniuk. A tagállamoknak teljes mértékben figyelembe kell venniük a fogyasztói jogviták peren kívüli rendezéséért felelős testületekre vonatkozó elvekről szóló, 1998. március 30‑i 98/257/EK bizottsági ajánlást.”

5.        Ennek megfelelően a 2002/22 irányelv 34. cikke, amely a „Jogviták peren kívüli rendezése” címet viseli, így rendelkezik:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a fogyasztókat is érintő, az ebben az irányelvben foglalt kérdésekkel kapcsolatos jogviták rendezésére átlátható, egyszerű és olcsó peren kívüli eljárások álljanak rendelkezésre. A tagállamok intézkedéseket fogadnak el annak biztosítására, hogy az ilyen eljárások tegyék lehetővé a jogviták tisztességes és gyors rendezését, és indokolt esetben visszatérítési és/vagy kártérítési rendszert vezethetnek be. A tagállamok ezeket a kötelezettségeket más végfelhasználókat érintő jogvitákra is kiterjeszthetik.

(2)      A tagállamok biztosítják, hogy jogi szabályozásuk ne gátolja panaszirodák létrehozását és online szolgáltatások megfelelő területi szinten történő nyújtását a fogyasztók és végfelhasználók jogvitarendezéshez való hozzáférésének megkönnyítése érdekében.

[…]

(4)      Ez a cikk nem sérti a nemzeti bírósági eljárásokat.”

B –    A nemzeti jog

6.        Az 1997. július 31‑i 249. sz. törvény értelmében a végfelhasználók és a távközlési szolgáltatók közötti, az egyetemes szolgáltatásra és a végfelhasználók jogaira vonatkozó előírások megsértése tárgyában az Autorità per le garanzie nelle comunicazioni (távközlési felügyeleti hatóság, a továbbiakban: AGC) rendelkezik hatáskörrel.

7.        Az AGC a 173/07/CONS(3) sz. határozatában fektette le a távközlési szolgáltatók és a végfelhasználók közötti jogviták rendezési eljárását.

8.        E határozat A. mellékletének 3. és 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

3. cikk

„A 2. cikk (1) bekezdésében említett jogviták esetén bírósági kereset mindaddig nem nyújtható be, amíg nem kezdeményeztek kötelező egyeztetési kísérletet az egyeztetési feladat gyakorlására felhatalmazott területileg illetékes regionális távközlési bizottság (Co. re. Com.) vagy a jogviták peren kívüli rendezéséért felelős, 13. cikkben említett szervek előtt.

Amennyiben [a területileg illetékes regionális távközlési bizottság] nem rendelkezik az (1) bekezdés szerinti felhatalmazással, a kötelező egyeztetési kísérletet a 13. cikkben foglalt testületek előtt kell lefolytatni.

Az egyeztetési eljárás befejezésének határideje a kérelem benyújtásától számított harminc nap; e határidő lejárta után a felek bírósági keresetet nyújthatnak be, még akkor is, ha az eljárás még nem fejeződött be.”

13. cikk

„(1)      A[z] [regionális távközlési bizottság előtti] egyeztetési eljárás alternatívájaként az érdekelteknek akár távközlés útján is lehetőségük van a kötelező egyeztetési kísérlet kezdeményezésére a fogyasztási jogviták bíróságon kívüli rendezéséért felelős, e rendelet 1. cikkének o) pontjában felsorolt testületek előtt.

(2)      Ugyanezen célból a felhasználónak arra is lehetősége van, hogy a gazdasági szereplők és az országos szintű fogyasztó-képviseleti egyesületek közötti megállapodások útján létrehozott szervezetekhez forduljon, amennyiben e szervezetek ingyenesen járnak el, és betartják a 2001/310/EK ajánlásban foglalt átláthatóság, tisztesség és hatékonyság elvét.”

9.        A határozat 5. cikkének („Átmeneti és záró rendelkezések”) értelmében:

„1)      A 2005. szeptember 6‑i 206. sz. törvényerejű rendelet 141. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések maradéktalan végrehajtásáig a felek egyeztetési kísérlet kezdeményezése céljából a kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági és kézműves kamarák mellett létrehozott egyeztetési kamarákon túl fordulhatnak a 2003. január 17‑i 5. törvényerejű rendelet 38. cikkében foglalt nyilvántartásban szereplő szervezetekhez is.

2)      A jelen határozat hatálybalépéséig indított, akár egyeztetési szakaszban tartó jogviták vonatkozásában továbbra is a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt jelen szabályozás alkalmazandó. […]”

III – A tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és az eljárás

10.      Az alapeljárás felperesei távközlési szolgáltatásokat vesznek igénybe. Kereseteikben a Telecom Italia SpA‑nak(4), illetve a Wind SpA‑nak(5) a távközlési szolgáltatások nyújtására kötött szerződéseik állítólagos megszegéséből eredő károk mértékéig történő kártérítésre kötelezését kérték. A C‑319/18. sz. ügy felperese kérelmezte továbbá annak megállapítását, hogy a Telecom Italia SpA anyagi követelései nem megalapozottak.

11.      Az alperes távközlési vállalkozások a velük szemben benyújtott keresetek elfogadhatatlanságára hivatkoznak, mivel a felperesek ezt megelőzőleg nem kezdeményeztek a 173/07/CONS sz. határozat A. mellékletének 3. és 13. cikkében előírt peren kívüli egyeztetési kísérletet.

12.      A kérdést előterjesztő bíróság arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti rendelkezések által előírt területileg illetékes távközlési bizottság az érintett Campania tartományban még nem állt föl. Ebből kifolyólag a kötelező jogvita-rendezési eljárást a 173/07/CONS sz. határozat A. mellékletének 13. cikke szerinti testületek előtt kell lefolytatni. Ezt megelőzően azonban nem történt vizsgálat arra vonatkozóan, hogy a 173/07/CONS sz. határozat A. mellékletének 13. cikkében előirányzott alternatív testületek megfelelnek‑e a 2001/310/EK bizottsági ajánlásban lefektetett követelményeknek, különös tekintettel az eljárás költségeire.

13.      Az előterjesztő bíró azonban még abban az esetben is a bírósághoz fordulás elfogadhatatlan akadályának véli az egyeztetési eljárás kötelező jellegét, ha Campania tartományban felállításra került volna a területileg illetékes távközlési bizottság.

14.      Az előterjesztő bíróságnak kételyei támadtak az olasz rendelkezések közösségi szabályozással való összeegyeztethetősége tekintetében. A bíróság ebből kifolyólag 2008. április 4‑i végzéseivel mind a négy ügyben felfüggesztette az eljárásokat, és az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

„A fent hivatkozott közösségi rendelkezések (az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikke, a 2002/22/EK irányelv, az 1999/44/EK irányelv, a 2001/310/EK bizottsági ajánlás és az 1998/257/EK [bizottsági ajánlás]) közvetlenül kötelező hatállyal bírnak‑e, és azokat akként kell‑e értelmezni, hogy »a végfelhasználók és a gazdasági szereplők között elektronikus távközlés tárgyában létrejött jogvitákat, melyek az egyetemes szolgáltatásra és a végfogyasztók jogaira vonatkozóan jogszabályi rendelkezések, hatósági határozatok, szerződési feltételek és szolgáltatási charták által meghatározott rendelkezések be nem tartásából erednek« (az illetékes hatóság 173/07/CONS sz. határozatának 2. cikkében felsorolt jogviták) nem kell kötelező jelleggel a bírósági kereset elfogadhatatlanságának terhe mellett előírt egyeztetési kísérletnek alávetni, mivel e rendelkezések magasabb szintűek a távközlésért felelős hatóság hivatkozott határozata [A. melléklete] 3. cikkének (1) bekezdésénél?”

15.      A Bíróság elnöke 2008. szeptember 16‑i végzésével a négy – a C‑317/08., C‑318/08., C‑319/08. és C‑320/08. sz. – ügyet az írásbeli és szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette.

16.      A Bírósági előtti eljárásban a C‑318/08. sz. alapügy alperese, a Wind SpA., a német kormány, valamint a Bizottság írásban és szóban is kifejtette álláspontját. Ezenfelül a lengyel kormány írásbeli észrevételeket, az olasz kormány pedig szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

IV – A jogkérdésről

A –    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatósága

17.      A szóbeli szakasz során az olasz kormány azt az álláspontot képviselte, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket, elfogadhatatlanságuk folytán, el kell utasítani. Álláspontja szerint a jelen eljárásban arra kell választ találni, hogy a jogviták kötelező peren kívüli rendezése valóban tiltó akadályát képezi‑e a közösségi jogszabályokon alapuló jogok érvényesítésének. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből azonban nem derül ki, hogy az alapeljárásban mely jogok képezik a vita tárgyát. Az előterjesztett kérdések, az olasz kormány álláspontja szerint, ezért pusztán hipotetikusak.

18.      Annyiban egyet kell érteni az olasz állásponttal, hogy a kötelező peren kívüli jogvita-rendezési eljárás bevezetése csak abban az esetben mérhető a közösségi szabályozás mércéjével, ha az alapeljárás tárgya a közösségi szabályozás hatálya alá esik.(6)

19.      A jelen ügyben az előterjesztő bíróság nem nyújtott be kimerítő részleteket az előtte folyamatban lévő ügyek tárgyát illetően. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből csupán az olvasható ki, hogy az alapeljárásban végfelhasználók kártérítést követelnek a távközlési szolgáltatóiktól, mivel ezek a vállalkozások a távközlési szolgáltatási szerződéseik megszegésével kárt okoztak nekik. A felek által a jogvita tárgyává tett egyes jogokat és kötelezettségeket az előterjesztő bíróság pontosan nem határozta meg.

20.      Mindazonáltal nem vonható le az a következtetés, hogy az előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok volnának.

21.      Ezzel kapcsolatban elöljáróban meg kell jegyezni, hogy főszabály szerint az alapeljárást folytató nemzeti bíróság jogosult mérlegelni – az ügy sajátosságaira figyelemmel –az előzetes döntéshozatal szükségességét. Végső soron az előterjesztő bíróság viseli a meghozandó bírósági határozattal járó felelősséget. A Bíróság ebből kifolyólag főszabály szerint tartózkodik a közösségi szabályozás értelmezése céljából előterjesztett kérdésekben való döntéstől.(7)

22.      A Bíróság csak kivételes esetekben jogosult megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti bíróság hozzá fordult.(8) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.(9)

23.      A jelen alapeljárásokban végfelhasználók által telefontársaságok ellen benyújtott keresetekről van szó. A 2002/22 irányelv, 1. cikkének (2) bekezdése értelmében, a végfelhasználók jogait, és ezekkel összhangban a elektronikus hírközlő hálózatokat és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások kötelezettségeit szabályozza. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben a kérdést előterjesztő bíróság maga is pontosítja, hogy az alapeljárásokban az elektronikus távközlés területén, az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó rendelkezések és a végfelhasználói jogok megsértése miatt a végfelhasználók és a szolgáltatók között kialakult jogvitákról van szó. Az elfogadhatóság vizsgálatának keretei között nem lehet tehát abból kiindulni, hogy a jelen ügyek nem tartoznak a közösségi jog hatálya alá, továbbá hogy a közösségi szabályozás értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapjogvita tárgyával.

24.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tehát elfogadhatóak.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tartalmi értékelése

25.      A jelen ügy fő kérdése lényegében az, hogy ellentétes‑e a közösségi szabályozással az a nemzeti rendelkezés, amely elfogadhatósági feltételeként egy peren kívüli egyeztetési eljárás lefolytatását írja elő azon bírósági keresetek esetében, amelyek a 2002/22 irányelvvel kapcsolatos igényeket érintik.

26.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés több közösségi jogi rendelkezésre is hivatkozik. Mindenekelőtt a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25‑i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(10) hivatkozik. Ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja fogyasztási cikként határoz meg minden ingó dolgot, testi tárgyat. Mivel a szóban forgó alapügyekben nem fizikai tárgyakról, hanem távközlési szolgáltatásokról van szó, így az 1999/44 irányelv nem alkalmazható.

27.      Mivel az előterjesztő bíróság a 98/257/EK(11), valamint a 2001/310/EK(12) bizottsági ajánlásra hivatkozik, le kell szögezni, hogy az EK 249. cikk ötödik bekezdése értelmében ezek jogilag nem kötelező erejűek. A tagállamokra vonatkozó önálló kötelezettségeket ezért nem keletkeztethetnek. Ugyanakkor a közösségi szabályozás és a tagállami rendelkezések egyéb előírásai értelmezésének keretében segítségül hívhatóak.

28.      A jelen ügyben ezért különösen a 2002/22 irányelv 34. cikke, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog irányadó.

1.      A 2002/22 irányelv 34. cikke

29.      A 2002/22 irányelv 34. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsanak peren kívüli eljárásokat a jogviták rendezésére. Ezeknek átláthatónak, egyszerűnek és költséghatékonynak kell lenniük. A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy ezek az eljárások a jogviták tisztességes és gyors rendezését tegyék lehetővé.

30.      A 34. cikk ezzel meghatározza azokat a minőségi követelményeket, amelyeknek a peren kívüli jogvitarendezésnek meg kell felelnie. Nem tartalmaz ugyanakkor kifejezett rendelkezést arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a jogviták peren kívüli rendezése kötelező jelleggel is kialakítható‑e, illetve hogy végrehajtásuk a keresetindítás előfeltételeként előírható‑e. Épp ellenkezőleg: a 2002/22 irányelv 34. cikkének (4) bekezdése arról rendelkezik, hogy ez a cikk nem sérti a nemzeti bírósági eljárásokat. Mivel a jogvita rendezésének kísérlete mint a bírósági kereset elfogadhatósági feltétele a tagállami bírósági eljárások szabályozási köréhez tartozik, ezért ezt a kérdést a 2002/22 irányelv kimerítően nem rendezi.

31.      Amennyiben a jogviták peren kívüli rendezése a 2002/22 irányelv 34. cikkében foglalt feltételeknek megfelel, azaz átlátható, egyszerű és költséghatékony, úgy az irányelv nem akadálya még egy kötelező jogvita-rendezési eljárás kialakításának sem.

32.      A következőkben röviden az irányelv által a jogvita-rendezési eljárásra meghatározott két jellemző, nevezetesen az átláthatóság és a költséghatékonyság kerül röviden taglalásra.

33.      A 173/07/CONS sz. határozat A. melléklete 13. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy a fogyasztói jogokkal kapcsolatos jogvitákban hatáskörrel rendelkező intézmények által végzett vitaegyeztetés általában ingyenes. A C‑318/08. sz. alapügy alperese bemutatta, hogy a területileg illetékes távközlési bizottságok eljárása is ingyenes, továbbá hogy az egyéb hatáskörrel rendelkező testületek eljárási költsége elhanyagolható.

34.      Ezenfelül az eljárásnak átláthatónak kell lennie. Ebbe beletartozik az is, hogy az érintettek tisztában vannak azzal, hogy mely testületek rendelkeznek vitaegyeztetési hatáskörrel. Az olasz rendelkezések szerint ez elsősorban a területileg illetékes távközlési bizottság. Azokon a területeken azonban, ahol ilyet még nem állítottak föl, a jogviták rendezésére alternatív testületek rendelkeznek hatáskörrel. A törvényi rendelkezésekből az elvárható ráfordításokkal eljáró felperes számára felismerhető, hogy mely alternatív testületek rendelkeznek hatáskörrel.

35.      Az olasz rendelkezések ezzel megfelelni látszanak a 2002/22 irányelv tartalmi követelményeinek. Ennek kimerítő vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

36.      Összefoglalásképpen azt szükséges leszögezni, hogy a 2002/22 irányelvből nem vonható le következtetés a jogviták kötelező peren kívüli rendezési eljárásának jogszerűségéről. Ebből kifolyólag ezt a kérdést egyedül a hatékony bírói jogvédelem elvének mércéjével lehet megválaszolni.

2.      A hatékony bírói jogvédelem elve

37.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelem elve olyan általános közösségi jogi elv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. és 13. cikke állapított meg.(13) Az elv nem mellesleg újra megerősítést nyert az Európai Unió Nizzában, 2000. december 7‑én kihirdetett alapjogi chartájának(14) 47. cikkében.

38.      Elöljáróban tisztázni szükséges, hogy a nemzeti rendelkezések csak abban az esetben értelmezhetők az általános közösségi jogi elvek fényében, ha a közösségi jog hatálya alá tartoznak.(15)

39.      A 2002/22 irányelv anyagi jogokat alapít a távközlési szolgáltatások végfelhasználói számára. Mivel a jogviták kötelező egyeztetési eljárása ezeknek az irányelvben biztosított anyagi jogoknak a bírósági érvényesítését érinti, ezért a közösségi szabályozás hatálya a jelen ügyben megállapítható.

40.      A közösségi szabályozás tiszteletben tartását biztosító eljárásokat, valamint a peres eljárási szabályokat főszabály szerint minden egyes tagállamnak saját jogában kell rendeznie. Mindemellett a tagállamok nem élveznek teljes szabadságot a közösségi jog alkalmazására vonatkozó eljárási szabályok megalkotása terén.

41.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában mindig kiemelte, hogy azon eljárások, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a védelmét, amelyeket a közösségi jog közvetlen hatálya az érintetteknek biztosít, nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső jellegű keresetekre vonatkozóak (az egyenértékűség elve). Továbbá nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(16)

42.      A közösségi szabályozás bírósági érvényesítésével összefüggésben a tényleges érvényesülés elve a hatékony bírói jogvédelem általános elvének kifejeződése. Ebből kifolyólag a jelen ügyet közvetlenül a hatékony bírói jogvédelem elvének fényében fogom megítélni. Ezt követően pedig kitérek az egyenértékűség kérdéskörére.

43.      Az olasz rendelkezések a bírósági perindítás feltételeként szabják egy előzetes peren kívüli jogvita-rendezési eljárás lefolytatását. Amennyiben nem kísérlik meg a jogvita előzetes rendezését, úgy a bírósági kereset nem elfogadható. Ezzel a jogalkotó további akadályt gördít a bírósághoz fordulás útjába. Végső soron a kötelezően lefolytatandó egyeztetési kísérlet éppúgy korlátozza a bírósághoz fordulást, mint minden, a törvény által előírt bírósági kereset elfogadhatósági feltétele. Következésképpen a hatékony bírói jogvédelem elvének megsértése valósult meg.

44.      A hatékony bírói jogvédelemhez való jog nem tekinthető abszolút követelménynek. A bírói jogvédelemhez való hozzáférés sokkal inkább korlátozható. Végső soron minden bírósági eljárás esetében szükség van az elfogadhatósági kritériumok törvényi kialakítására és szabályozására. E tekintetben a tagállamok különleges mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Amint azt a Bíróság a védelemhez való jog figyelembevétele kapcsán megállapította, a korlátozásnak meg kell felelnie a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek, és nem jelenthet a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené.(17)

45.      Az olasz kormány a tárgyaláson arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogviták kötelezően előírt rendezési kísérlete a gyorsabb és költséghatékonyabb jogvitarendezés célját szolgálja. A gyorsabb és költséghatékonyabb eljárás elsősorban a mindenkori felek érdekeit szolgálja. Ez összességében egyben a bíróságok tehermentesítéséhez is vezet, és az állami igazságszolgáltatás hatékonyságát is szolgálja.(18) Végezetül pedig a felek által elért peren kívüli egyezség sokszor jóval alkalmasabb a hosszú távú jogi nyugvópont elérésére, mint egy vitatott bírósági döntés.(19) Az olasz rendelkezések így jogszerű közérdekű célkitűzéseknek felelnek meg.

46.      A jogviták kötelezően lefolytatandó rendezési kísérletének bevezetése is alkalmas ezeknek a céloknak az elérésére.

47.      A jogviták kötelezően lefolytatandó rendezési eljárásának bevezetése azonban csak abban az esetben lehet nélkülözhetetlen, amennyiben egy mindössze választható egyeztetési eljárás nem volna hasonlóan alkalmas, ám enyhébb eszköz a már említett célok eléréséhez. Azonban az olasz kormánynak igazat kell adni abban, hogy egy pusztán választhatóan igénybe vehető peren kívüli egyeztetési eljárás nem olyan hatékony, mint egy minden jogvitát megelőző, kötelezően igénybe veendő eljárás. A német kormány is helyesen mutatott rá arra, hogy még abban az esetben is, amikor akár az egyik, akár mindkét fél elutasítja az egyeztetési eljárást, a tapasztalatok szerint van esély arra, hogy annak lefolytatása során olyan megoldási lehetőségek kerülnek a felszínre, amelyeket a felek az eljárás kezdetekor nem láthattak előre.

48.      A jogviták gyors, költséghatékony és a felek érdekeinek megfelelő megoldása mint követendő cél, valamint a kötelező jogvita egyeztetési eljárás lefolytatási kényszerének lehetséges hátrányai között végső soron nem áll fenn súlyos aránytalanság. Végtére is a peren kívüli jogvita-egyeztetés kötelezettsége által a hatékony bírói jogvédelemhez jogot ért sérelem elenyészőnek minősíthető, miáltal az eljáráshoz kapcsolódó előnyök messze túlsúlyban vannak.

49.      Egyrészt az előzetes jogvita-rendezési eljárás csak jelentéktelen mértékben késlelteti a bírósági keresetindítást. A 173/07/CONS sz. határozat A. mellékletének 3. cikke előírja ugyanis, hogy a peren kívüli eljárást az egyeztetés kezdeményezését követő harminc napon belül le kell zárni. Azonban a felek ennek elmaradása esetén is keresetet nyújthatnak be a bíróságon a határidő lejártával.

50.      Ráadásul a peren kívüli jogvitarendezés – a fent kifejtettek szerint – költséghatékony.(20)

51.      Az igények elévülési ideje továbbá az egyeztetési kísérlet alatt nyugszik. A lefolytatása tehát nem veszélyezteti a jogok gyakorlását.

52.      Az előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében azonban a jogvita-rendezési eljárás formaiságának egy részletét kritizálta, amely folytán az eljárás egészét aránytalan sérelemnek lehet minősíteni. A kérdést előterjesztő bíróság bemutatja, hogy az egyeztetési kísérlet iránti kérelmet kötelezően olyan formanyomtatványokon kell benyújtani, amelyek a felügyeleti hatóság honlapján érhetőek el. Ez, álláspontja szerint, akadályt jelenthet azon személyek számára, akik nem rendelkeznek számítógépes hozzáféréssel. Amennyiben a jogvita‑egyeztetés valóban csak bizonyos formanyomtatványok útján kezdeményezhető, és ezek a formanyomtatványok kizárólag az interneten hozzáférhetőek, úgy helyt kellene adni a kérdést előterjesztő bíróságnak abban, hogy ezáltal a jogvita‑egyeztetéshez való hozzáférés – ezzel együtt pedig végső soron a bírósági keresetindítás – jelentősen nehezebbé válhatna azon személyek számára, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel. Véleményem szerint ennyiben megállapítható volna a bírói jogvédelemhez való jog aránytalan sérelme.

53.      A 173/07/CONS sz. határozat A. melléklete 13. cikkének (1) bekezdéséből azonban csupán az következik, hogy a kérelem elektronikusan is benyújtható. A Bíróság rendelkezésére álló törvényi rendelkezésekből tehát nem következik, hogy a szükséges formanyomtatványok kizárólag az interneten hozzáférhetőek. Annak kimerítő tisztázása, hogy a jogvita-rendezési eljáráshoz szükséges formanyomtatványok a jogkeresők számára egyéb elvárható úton is elérhetőek‑e, az előterjesztő bíróság feladata.

54.      Végezetül ki kell térni az előterjesztő bíróságnak a két ajánlással kapcsolatos kérdésére. Az előterjesztő bíróság, valamint a lengyel kormány álláspontjával ellentétben ezekből sem következik más értékelés. Ugyan mind a 98/257. sz. ajánlás (21) preambulumbekezdése, mind pedig a 2001/310. sz. ajánlás (14) preambulumbekezdése arra utal, hogy a peren kívüli eljárások célja nem lehet a bírósági eljárások helyettesítése, miáltal azoktól, akik peren kívüli eljáráshoz folyamodnak, a bírósághoz fordulás joga nem volna megtagadható. Az olasz rendelkezések azonban nem ellentétesek ezekkel az állításokkal. Esetükben ugyanis a peren kívüli jogvitarendezés nem a bírósági eljárás helyébe lép, és a bírósághoz fordulás lehetőségétől sem fosztják meg az ahhoz folyamodó személyeket, pusztán legfeljebb harminc nappal késleltetik azt.

55.      Végkövetkeztetésemet egyébiránt megerősíti a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52 irányelv(21). Ugyan ez a jelen ügyben nem alkalmazható, azonban a benne található értékelés a jelen helyzetre vetíthető. A 2008/52 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az irányelv nem érinti a közvetítés igénybevételét – a bírósági eljárás megkezdése előtt vagy után – kötelezővé tevő, ösztönző vagy szankcionáló nemzeti jogszabályokat, feltéve hogy az ilyen jogszabályok nem akadályozzák a feleket az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférési joguk gyakorlásában. Ezeket a feltételeket – a fentiek szerint – az olasz rendelkezések is teljesítik, a bírósághoz fordulás lehetőségét pusztán késleltetik.

56.      Végezetül pedig az eljárás tárgyát képező rendelkezések az egyenértékűség elvét szintén nem sértik. Ezen elv szerint a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályai, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a védelmét, amelyeket a közösségi jog közvetlen hatálya az érintetteknek biztosít, nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső jellegű keresetekre vonatkozóak.(22) A Bíróság kérdésére az olasz kormány a tárgyaláson előadta, hogy a kötelezően igénybe veendő jogvitarendezés Olaszországban ez idáig csak a távközlés területén van előírva. Bevezetését e területen kezdték meg, és jelenleg a kötelező jogvita‑egyeztetést más területekre, mint például az energiaágazatra is átviszik. Ebből azonban álláspontom szerint nem következik az egyenértékűség elvének megsértése. Végül is nem áll fenn a tisztán tagállami tényállásokhoz képesti kedvezőtlenebb eljárás esete. Egyrészt nem kézenfekvő, hogy a más területeket, mint pl. az energiaszolgáltatás területét érintő keresetek esetén „hasonló tényállásokról” van szó. Másrészt abból kell kiindulni, hogy az eljárás tárgyát képező rendelkezések nem csak a közösségi szabályozáson alapuló, egyetemes szolgáltatással kapcsolatos jogokra irányadóak, hanem a nemzeti jogból eredő igényekre is.

57.      Összefoglalva tehát kijelenthető, hogy a bírósági eljárás elé beiktatott kötelező jogvita-rendezési eljárás főszabály szerint nem valósítja meg a hatékony bírói jogvédelemhez való jog aránytalan sérelmét. A jelen eljárás tárgyát képező, és ehhez hasonló rendelkezések csekély beavatkozást jelentenek a bírósági jogérvényesítéshez való jogba, amely beavatkozást viszont ellensúlyoz az esély arra, hogy a jogvitát a felek gyorsan és költséghatékonyan lezárják.

V –    Végkövetkeztetések

58.      A fenti okfejtésnek megfelelően azt javaslom, hogy a Bíróság a Giudice di pace di Ischia négy előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését az alábbiak szerint válaszolja meg:

Az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002. március 7‑i európai parlamenti és tanácsi 2002/22/EK irányelv (egyetemes szolgáltatásról szóló irányelv) 34. cikke előírja, hogy a peren kívüli jogvita-rendezési eljárások átláthatóak, egyszerűek és olcsók legyenek. A hatékony bírói jogvédelem elvével nem ellentétes a peren kívüli jogvita-rendezési eljárások kötelező jellege, amennyiben azok valóban jogszerű közérdekű célkitűzéseknek felelnek meg, és nem jelentenek a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o. (a továbbiakban: 2002/22/EK irányelv).

---

3 – Közzétették a Gazzetta Ufficiale della Repubblica Italiana 2007. május 25‑i 120. számában.

---

4 – A C‑317/08., C‑319/08. és C‑320/08. sz. ügyekben.

---

5 – A C‑318/08. sz. ügyben.

---

6 – Lásd ebben az értelemben többek között a C‑299/95. sz. Kremzow‑ügyben 1997. május 29‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑2629. o.) 15. pontját és a C‑112/00. sz. Schmidberger‑ügyben 2003. június 12‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑5659. o.) 75. pontját.

---

7 – Lásd többek között a C‑238/05. sz. Asnef-Equifax és Administración del Estado ügyben 2006. november 23‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11125. o.) 15. pontját, a C‑48/07. sz. Les Vergers du Vieux Tauves ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10627. o.) 16. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

8 – A 244/80. sz. Foglia‑ügyben 1982. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1981., 3045. o.) 27. pontja és a C‑295/04–C‑298/04. sz., Manfredi és társai egyesített ügyekben 2006. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6619. o.) 27. pontja.

---

9 – Lásd a C‑94/04. és C‑202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11421. o.) 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

10 – HL L 171., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 223. o. (a továbbiakban: 1999/44 irányelv).

---

11 ^–     A fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére hatáskörrel rendelkező testületekre vonatkozó elvekről szóló, 1998. március 30‑i 98/257/EK bizottsági ajánlás (HL L 115., 31. o.).

---

12 ^–     A fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli megegyezéses rendezésében szerepet vállaló testületekre vonatkozó elvekről szóló, 2001. április 4‑i 2001/310/EK bizottsági ajánlás (HL L 109., 56. o.).

---

13 – Lásd a 222/84. sz. Johnston‑ügyben 1986. május 15‑én hozott ítélet (EBHT 1986., 1651. o.) 18. és 19. pontját, a C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2271. o.) 37. pontját, valamint a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ügyben 2008. szeptember 3‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6351. o.) 335. pontját.

---

14 – HL C 364., 1. o.

---

15 – Lásd a 6. lábjegyzetben hivatkozott Kremzow‑ügyben hozott ítélet 15. pontját és a 6. lábjegyzetben hivatkozott Schmidberger‑ügyben hozott ítélet 75. pontját.

---

16 – A C‑13/01. sz. Safalero‑ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8679. o.) 49. pontja; a C‑147/01. sz., Weber’s Wine World és társai ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11365. o.) 103. pontja; a C‑201/02. sz. Wells‑ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑723. o.) 67. pontja és a 13. lábjegyzetben hivatkozott Unibet‑ügyben hozott ítélet 43. pontja.

---

17 – Lásd a C‑28/05. sz., Dokter és társai ügyben 2006. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5431. o.) 75. pontját és a C‑394/07. sz. Gambazzi‑ügyben 2009. áprillis 2‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 32. pontját.

---

18 – A gondos igazságszolgáltatást szolgáló eljárás hatékony lefolytatásával kapcsolatban lásd a 17. lábjegyzetben hivatkozott Gambazzi‑ügyben hozott ítélet 32. pontját.

---

19 ^– E funkcióra rámutat a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló, 2008. május 21‑i 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 136., 3. o.) is.

---

20 – Lásd a jelen indítvány 31. pontját.

---

21 – Hivatkozás a 19. lábjegyzetben.

---

22 – Lásd többek között a 16. lábjegyzetben hivatkozott Weber’s Wine World és társai ügyben hozott ítélet 103. pontját.