1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 28. és az EK 30. cikk, valamint a belső piacon az információs tárdalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) ( 2 ) rendelkezéseinek az értelmezésére vonatkozik.

2.

Ezt a kérelmet a Dynamic Medien Vertriebs GmbH (a továbbiakban: Dynamic Medien) és az Avides Media AG (a továbbiakban: Avides), két német társaság között annak tárgyában indult eljárás keretében terjesztették elő, hogy az utóbbi társaság Németországban, csomagküldő kereskedés útján olyan képhordozókat értékesít az interneten, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be a kiskorúak védelme céljából.

3.

A 2002. július 23-i Jugendschutzgesetz (a kiskorúak védelméről szóló törvény; a továbbiakban: JuSchG) ( 3 ) 1. cikkének (4) bekezdése akként határozza meg a csomagküldő kereskedést, mint „valamennyi olyan visszterhes művelet, amelyet valamely áru postai vagy elektronikus úton történő megrendelése és megküldése révén, a szállító és a vásárló közötti személyes kapcsolat nélkül bonyolítanak le, vagy anélkül, hogy technikai vagy egyéb eszközök biztosítanák, hogy a küldeményt ne kézbesítsék gyermekek vagy fiatalkorúak részére” ( 4 ).

4.

A JuSchG 12. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a műsoros videokazetták és egyéb képhordozók kizárólag akkor tehetők nyilvánosan hozzáférhetővé gyermek vagy fiatalkorú személy számára, ha a programokat az ugyanezen törvény 14. cikkének (6) bekezdésében foglalt eljárásnak megfelelően az adott korcsoport vonatkozásában engedélyezte és megjelölte a Land [tartomány] legfelsőbb hatósága vagy valamely önkéntes önszabályozó szervezet, vagy ha olyan informatikai, képzési vagy oktatóprogramokról van szó, amelyeket a szállító „informatikai program” vagy „oktatási program” megjelöléssel látott el.

5.

A JuSchG 12. cikkének (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy „azokat a képhordozókat, amelyeket az illetékes német hatóság a 14. cikk (2) bekezdésének megfelelően nem látott el megjelöléssel, »kiskorúak számára megtekintése tilos« megjelöléssel látott el, vagy amelyeket a szállító nem a 14. cikk (7) bekezdésének megfelelően címkézett fel, tilos

6.

A németországi székhelyű Avides társaság kép- és hanghordozókat értékesít csomagküldő kereskedés útján, internetes honlapján és elektronikus kereskedelmi platformján keresztül.

7.

Az alapeljárás arra vonatkozik, hogy ez a társaság japán rajzfilmeket, úgynevezett „animéket” importál DVD vagy videokazetta változatban az Egyesült Királyságból, amelyeket Németországban csomagküldő kereskedés útján értékesít. Ezeket a programokat a behozatalukat megelőzően a British Board of Film Classification (brit film-besorolási testület, a továbbiakban: BBFC) ellenőrizte. Ez a testület a kiskorúak védelmére vonatkozó, Egyesült Királyságban hatályos rendelkezések alkalmazásában megvizsgálta, mely közönség a címzettje e képhordozóknak, és azokat a „15 éven aluliak számára megtekintése tilos” kategóriába sorolta. Az eljárásbeli képhordozókon a BBFC ilyen értelmű címkéje található.

8.

A Dynamic Medien, amely társaság az Avides Media versenytársa, azt kérte a Landgericht Koblenztől (koblenzi bíróság), hogy a fenti bíróság azzal az indokkal tiltsa el az Avides Mediát a kérdéses képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésétől, hogy e képhordozókat Németországban nem vetették alá a nemzeti szabályozás szerinti ellenőrzésnek és besorolásnak, továbbá hogy azokon nincs feltüntetve azon korhatárra vonatkozó jelzés, amelyhez az illetékes német hatóság besorolásra vonatkozó határozatának értelmében a képhordozók megtekintése kötve van.

9.

Az Oberlandesgericht Koblenz (koblenzi fellebbviteli bíróság) ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében megállapította, hogy a kizárólag a BBFC által kibocsátott korhatár-megjelöléssel ellátott képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítése ellentétes a JuSchG 12. cikkének (3) bekezdésével, és versenyellenes magatartást valósít meg.

10.

A Bíróság Hivatalához 2006. május 31-én benyújtott, 2006. április 25-i határozatával a Landgericht Koblenz felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

Így különösen:

Ha igen:

11.

A Bíróság alapokmánya 23. cikkének megfelelően az Avides, a német kormány, Írország, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az Európai Közösségek Bizottsága írásbeli észrevételt nyújtottak be.

12.

Ugyanezen felek, valamint a Dynamic Medien képviselői a 2007. május 2-i tárgyaláson előadták szóbeli észrevételeiket.

13.

A kérdést előterjesztő bíró figyelme arra irányul, hogy tilos és a JuSchg 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerint szankcionálandó olyan képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítése, amelyek nincsenek ellátva arra utaló megjelöléssel, hogy a Land [tartomány] legfelsőbb hatósága vagy valamely önkéntes önszabályozó szervezet (a továbbiakban: illetékes német hatóság) azokat ellenőrizte és besorolta a kiskorúak védelme céljából.

14.

Ezen túl megállapítható, hogy ez a tilalom mind a Németországban letelepedett szállítókra, mint az Avides, mind azon szállítókra vonatkozik, amelyeknek székhelye valamely más tagállamban található. Ez utóbbi pontosításnak különösen azért van jelentősége, mert az alapeljárásban a Landgericht Koblenz által feltett olyan kérdésre kell válaszolni, amely az említett tilalmat mint a Németországban, és nem valamely más tagállamban letelepedett társaságokra vonatkozó tilalmat érinti ( 6 ).

15.

Ezenkívül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ez a tilalom a JuSchG tágabb értelmű szabályozásába illeszkedik, és a kiskorúak védelmét szolgálja a médiaágazatban, pontosabban e törvény 12. cikkének ilyen értelmű speciális szabályozása keretében a filmeket vagy játékokat tartalmazó képhordozók tekintetében.

16.

E speciális szabályozásból lényegében az következik, hogy e képhordozókat – azon képhordozók kivételével, amelyek informatikai, képzési vagy oktatóprogramokat tartalmaznak, és amelyeket a szállító ilyen megjelöléssel látott el, amennyiben azokat az illetékes német hatóság a „kiskorúak számára megtekintése tilos” megjelöléssel látta el, vagy e szervezet megjelölését azért nem tartalmazzák, mert nem vetették őket e szervezet ellenőrzési eljárása alá – nem lehet gyermek vagy fiatalkorú számára hozzáférhetővé tenni, vagy különböző, olyan módokon kereskedelmi forgalomba hozni (kiskereskedelem keretében üzlethelyiségen kívül, vásárlók által általában nem látogatott eladási helyeken; csomagküldő kereskedés útján), amelyek nem akadályozzák meg azt, hogy a gyermek vagy fiatalkorú kapcsolatba kerüljön vagy rendelkezzen ilyen képhordozókkal.

17.

A JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma tehát olyan normatív rendszer része, amelynek célja annak megakadályozása, hogy a gyerekek és fiatalkorúak kapcsolatba kerüljenek, illetve rendelkezhessenek olyan képhordozókkal, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött, vagy amelyeket nem soroltak be a „kiskorúak számára megtekintése tilos” kategóriába. Ezt bizonyítja az a német kormány által hangsúlyozott tény, hogy ez a tilalom nem feltétlen, a JuSchG 1. cikkének (4) bekezdése ugyanis kizárólag olyan postai vagy elektronikus úton történő műveletekre vonatkozik, amelyeket a szállító és a vásárló közötti személyes kapcsolat nélkül bonyolítanak le, vagy anélkül, hogy biztosítanák, hogy a küldeményt ne kézbesítsék gyermekek vagy fiatalkorúak részére. A német kormány pontosította, hogy még az illetékes német hatóság által nem ellenőrzött képhordozók, vagy azok, amelyeket nem soroltak be kiskorúak védelme céljából, is jogszerűen árusíthatók Németországban csomagküldő kereskedés útján, amennyiben megfelelő intézkedésekkel garantálni tudják, hogy a megrendelést felnőtt adta le, és ő is veszi át az árut (ún. „védett” csomagküldő kereskedés).

18.

A német kormány e pontosításából arra következtethetünk, hogy a képhordozók illetékes német hatóság általi ellenőrzése és besorolása nem jelent valódi kötelezettséget a szállítók számára, csupán olyan feladatot, amelynek teljesítése alkalmazhatatlanná teszi az e szervezet által nem ellenőrzött képhordozókra vonatkozó, JuSchG 12. cikkének (3) bekezdése szerinti forgalombahozatali korlátozásokat, különösen pedig mentesíti az ezen árut csomagküldő kereskedés útján értékesíteni szándékozó szállítót az alól, hogy ügyeskedésekhez folyamodjon a csomagküldő kereskedés „védetté” tétele érdekében ( 7 ).

19.

A szóban forgó nemzeti szabályozás tehát nem tartalmaz sem olyan kötelezettséget, hogy az importált képhordozókat nemzeti ellenőrzési és besorolási eljárásnak kell alávetni, illetve e besorolásnak megfelelően jelöléssel kell ellátni, sem az olyan importált képhordozókra vonatkozó eladási tilalmat, amelyeket nem vetettek ezen eljárás alá, és nem láttak el ilyen jelöléssel, sem bizonyos csatornákon, például csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésre vonatkozó feltétlen tilalmat.

20.

Mindenesetre a JuSchG 12. cikkének (3) bekezdése a nemzeti ellenőrzési és besorolási eljárás alá nem vetett képhordozók tekintetében, akár importálták ezeket, akár nem, lényegében az árukkal való rendelkezés relatív tilalmát írja elő, vagyis egy olyan tilalmat, amely egy meghatározott potenciális vevőkörre (kiskorúak) vonatkozik, és megtiltja ugyanezen áruk üzlethelyiségen kívüli, vásárlók által általában nem látogatott eladási helyeken történő eladását, valamint, a kiskorúak hozzáférését megakadályozandó, korlátozza a csomagküldő kereskedés útján történő értékesítését.

21.

Először is – a Bizottsághoz hasonlóan – emlékeztetni kell arra, hogy ha valamely területet közösségi szinten harmonizáltan szabályoztak, minden e területre vonatkozó nemzeti intézkedést e harmonizációs intézkedés rendelkezései, nem pedig az EK 28. és EK 30. cikk alapján kell megítélni ( 8 ).

22.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében az ügyre eshetőlegesen vonatkozó közösségi harmonizációs intézkedésként a 2000/31 irányelvre és a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre ( 9 ) történt hivatkozás.

23.

A 2000/31 irányelvet illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy az a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni azzal, hogy az elektronikus kereskedelem területén az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosításához jogi keretet hoz létre. Mint ahogy azt az 1. cikkének (2) bekezdése is megállapítja, csupán „bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó, a belső piaccal, a szolgáltatók letelepedésével, a kereskedelmi tájékoztatással, az elektronikus úton kötött szerződésekkel, a közvetítő szolgáltatók felelősségével, a magatartási kódexekkel, a jogviták peren kívüli rendezésével, a bírósági keresetekkel és a tagállamok közötti együttműködéssel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket ( 10 )” közelít egymáshoz.

24.

Márpedig, még ha feltételezzük is azt, hogy az áruk interneten keresztül történő eladása a hivatkozott irányelv értelmében „információs társadalommal összefüggő szolgáltatás” ( 11 ), és egy olyan nemzeti rendelkezés, mint a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma az ezen irányelvben meghatározott „szabályozott terület” alá esik ( 12 ), a Bíróság előtt fellépő egyik fél sem pontosította, és én sem tudom elhatárolni, hogy az említett irányelv melyik szabálya lenne az, amelyik az áruk interneten keresztül történő csomagküldő kereskedése keretében a kiskorúak védelmével kapcsolatos nemzeti szabályokat esetlegesen kimerítően harmonizálta volna, amely harmonizáció által kizárható lenne annak vizsgálata, hogy az említett tilalom összeegyeztethető-e az EK 28. és az EK 30. cikkel.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság, valamint a német kormány és az Egyesült Királyság Kormánya azt hangsúlyozták, hogy a 2000/31 irányelv kifejezetten mozgásteret biztosít a nemzeti hatóságoknak a kiskorúak védelme tekintetében. Megállapították továbbá, hogy ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja i. alpontjának első bekezdése értelmében a tagállamok egy adott információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, mint például az áruk interneten keresztül történő eladása tekintetében, „a közrend védelme”, különösen „a kiskorúak védelme” céljából megtehetik a szükséges intézkedéseket.

26.

Mindazonáltal azt kell megállapítanunk, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdésére történő hivatkozásnak a jelen ügyben nincs relevanciája.

27.

Az említett 3. cikk tartalmazza a „Belső piac” rendelkezést, amely szerint lényegében az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtók úgy folytathatják a tevékenységüket az Európai Közösség területén, hogy az irányelv által szabályozott területen a székhelyük szerinti tagállam jogszabályai alá tartoznak. E cikk (1) bekezdése ugyanis pontosítja, hogy „[m]inden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe”. Ezzel összefüggésben ugyanezen cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának a szabadságát.”

28.

Az irányelv mindamellett akként rendelkezik, hogy „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások forrásnál történő ellenőrzésére vonatkozó szabály ellenére, az ebben az irányelvben megállapított feltételek szerint a tagállamok jogszerűen tehetnek intézkedéseket az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásának korlátozására” ((24) preambulumbekezdés). Az irányelv a kérdést előterjesztő bíróság, valamint a német kormány és az Egyesült Királyság Kormánya által hivatkozott 3. cikkének (4) bekezdése határozza meg a fent említett feltételeket, megjelöli különösen azon közrendi okokat, amelyekre korlátozó intézkedés igazolása céljából hivatkozni lehet, és elfogadásukat meghatározott eljárásnak veti alá, például felkéri azon tagállamot, ahol a szolgáltató letelepedett, hogy tegyen intézkedést, valamint közölje a Bizottsággal (aki megvizsgálja a kérdéses intézkedések összeegyeztethetőségét a közösségi joggal), és a tagállammal, hogy ilyen intézkedést szándékozik tenni.

29.

A 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése szerinti „kiskorúak védelme” biztosítása céljából szükséges intézkedések tehát azok, amelyeket egy tagállam e cikk (2) bekezdésében meghatározott tilalomtól eltérve tehet meg, korlátozva a szabályozott területtel összefüggő okokból „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának a szabadságát” ( 13 ).

30.

Márpedig, mivel az Avides Németországban letelepedett szolgáltató ( 14 ), tekintetében a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés tilalma a 200/31 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti azon ország nemzeti rendelkezésének minősül, amelyben a szolgáltató letelepedett, nem pedig az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerinti, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának a szabadságát korlátozó intézkedésnek.

31.

A 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdésében létrehozott rendszer tehát nem vehető figyelembe annak vizsgálata során, hogy a csomagküldő kereskedés fent említett tilalma összeegyeztethető-e a közösségi joggal, mivel az nemzeti területen letelepedett szolgáltatóra alkalmazandó, mint az Avides.

32.

A 2000/31 irányelv rendelkezései tehát nem vonatkoznak a jelen ügyre. Ehelyett legfeljebb a kérdéses tilalom közösségi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata céljából bizonyulhatnak relevánsnak, az EK 28. cikk és az EK 30. cikk helyett, mivel olyan, nem a Németországi Szövetségi Köztársaságban, hanem más tagállamban letelepedett szolgáltatóra vonatkoznak, akik interneten keresztül Németországban kereskednek; de mint ahogy azt hangsúlyoztam, ebben az esetben már olyan aspektusról van szó, amely idegen attól az ügy tárgyától, amellyel a kérdést feltevő bíróságot megkeresték.

33.

A 97/7 irányelvet illetően megállapíthatjuk, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésnek 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma a hatálya alá tartozhat ( 15 ). Ugyanakkor ezen irányelv 14. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy „az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak”, és pontosítja továbbá, hogy „[a]z ilyen rendelkezések a Szerződés tiszteletben tartásával adott esetben közérdekből megtilthatják a hatálya alá tartozó területen egyes áruk vagy szolgáltatások, különösen gyógyszerek, távértékesítési szerződéssel történő értékesítését”. A 97/7 irányelv tehát nem valósítja meg az áruk csomagküldő kereskedés útján történő eladásának kimerítő harmonizációját, és nem akadályozza meg, sőt kifejezetten elrendeli a 14. cikke alapján a tagállamok által a fogyasztók védelme érdekében elfogadott szigorúbb intézkedéseknek a Szerződés rendelkezéseivel, és különösen az EK 28. cikkel és az EK 30. cikkel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát ( 16 ).

34.

Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a hivatkozott irányelvek nem zárják ki annak szükségességét, hogy az illetékes német hatóság által nem ellenőrzött és nem besorolt képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésére vonatkozó, a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti tilalom EK 28. cikkel és EK 30. cikkel való összeegyeztethetőségét megvizsgálják.

35.

A Landgericht Koblenz előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztett kérdésével elsősorban azt kérdezi, hogy az említett tilalom az EK 28. cikk szerinti, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül-e.

36.

Az EK 28. cikk értelmében „[a] tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés”.

37.

A Dassonville-ügyben hozott ítéletben ( 17 ) megállapított és jól ismert tétel alapján, amelyet a Bíróság a mai napig folyamatosan ismétel ítélkezési gyakorlatában ( 18 ), a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni.

38.

Még ha egy intézkedésnek nem is célja a tagállamok közötti kereskedelem szabályozása, a döntő tényező annak a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt – tényleges vagy potenciális – hatása. E kritérium alkalmazásában, a Rewe-Zentral ügyben hozott ítélettel ( 19 ) bevezetett állandó ítélkezési gyakorlat szerint mivel a nemzeti jogszabályok harmonizációjának hiányában az EK 28. cikk alapján tiltott azonos hatású intézkedésnek számítanak az áruk szabad mozgásának olyan akadályai, amelyek az árukra vonatkozó feltételekkel kapcsolatos szabályok (például az elnevezésükre, formájukra, méretükre, súlyukra, összetételükre, kiszerelésükre, címkézésükre, csomagolásukra vonatkozó feltételek) más tagállamból származó olyan árukra történő alkalmazásából erednek, amelyeket jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak az adott tagállamban, akkor is, ha ezek a szabályok megkülönböztetés nélkül minden termékre vonatkoznak, ezen alkalmazást nem igazolhatja olyan közérdekű cél, amely előbbre való az áruk szabad mozgásának követelményénél ( 20 ).

39.

Ezenkívül a Keck és Mithouard ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat szerint ( 21 ) az értékesítés egyes módjait korlátozó vagy megtiltó nemzeti jogszabályok más tagállamokból származó termékekre történő alkalmazása nem alkalmas a Közösségen belüli kereskedelemnek a Dassonville-ügyben hozott ítélet értelmében vett közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális akadályozására, amennyiben e jogszabályok minden olyan érintett gazdasági szereplőre vonatkoznak, akik az adott állam területén tevékenykednek, és amennyiben mind jogilag, mind ténylegesen ugyanúgy érintik a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását ( 22 ).

40.

Az Avides, az Egyesült Királyság Kormánya és a Bizottság megállapítják, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontjában foglalt, csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma az EK 28. cikk által tiltott, azonos hatású intézkedésnek minősül.

41.

Az Avides szerint nem egyszerűen egy értékesítési mód szabályozásáról van szó. Az, hogy a kiskorúak védelme céljából már ellenőrzött és besorolt importált képhordozókat ugyanezen cél érdekében az illetékes német hatóság ellenőrzése és besorolása alá kell vetni, jelentős járulékos költségeket és késedelmet okoz e termékek németországi forgalmazásában. Bárhogy is legyen, még ha feltehető is, hogy egy értékesítési mód szabályozásáról van szó, ez nem felel meg a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben megállapított két feltétel egyikének, mivel csak német területen alkalmazandó, és kizárólag a Németországban, és nem más tagállamokban letelepedett elektronikus kereskedelmet folytató vállalkozásokat érinti.

42.

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy fontos a szóban forgó nemzeti intézkedések tényleges vagy potenciális hatásait elemezni. Hangsúlyozza, hogy a JuSchG 12. cikke lényegében a képhordozók megjelölésére kötelezi az érintett szállítókat. E cikk (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma csupán az egyik lehetséges szankciója e kötelezettség elmulasztásának, amely kötelezettség – a Bizottság szerint – azon nemzeti intézkedések körébe tartozik, amelyekre a jelen indítvány 38. pontjában emlékeztetett ítélkezési gyakorlat utal, mivel a megjelöléssel kapcsolatos, árura vonatkozó kötelező feltételt állapít meg. A német szabályozás korlátozó hatását egyébként erősíti az a körülmény, hogy ez a kötelező megjelölés feltételezi, hogy eleget tettek a nemzeti ellenőrzési eljárásnak, még ha az exportáló tagállamban egy hasonló ellenőrzési és megjelölési eljárást folytattak is le. Az alapügy kérdéses szabályozása tehát költségesebbé teszi az importált képhordozók Németországban történő forgalmazását, és ez elegendő ahhoz, hogy mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősüljön.

43.

Az Egyesült Királyság Kormánya szerint az áruk szabad mozgásának minden olyan akadálya, amely más tagállamban jogszerűen előállított és forgalmazott áru jellemzőire vonatkozó nemzeti intézkedés alkalmazásából ered, azonos hatású intézkedésnek minősül, még akkor is, ha egy adott értékesítési módot korlátozó intézkedés formáját ölti magára. E kormány hangsúlyozza, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti forgalombahozatali korlátozások, amelyeknek a kérdéses csomagküldő kereskedés útján történő értékesítés tilalma is a részét képezi, nem általában a képhordozókra vonatkoznak, hanem csupán bizonyos képhordozókra, azokra, amelyek a tartalmuk tekintetében nem felelnek meg az illetékes német hatóság ellenőrzési és besorolási követelményeinek. E rendelkezések kizárólag azt követően alkalmazandók, hogy a képhordozók tartalmát kiskorúak számára nem megfelelőnek nyilvánították, vagy az említett hatóságok nem vizsgálták meg, ezek a korlátozások ennélfogva az érintett termék tényleges jellemzőire vonatkoznak, és nem csupán az értékesítési módra. Így még ha meg is állapítanánk, hogy az alapügyben kizárólag egy értékesítési mód szabályozásáról van szó, a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben megállapított második feltétel nem teljesül, mivel – az Egyesült Királyság Kormánya szerint – a Németországban előállított képhordozók könnyebben teljesíthetik a német jog által a kiskorúak védelmével kapcsolatban e képhordozók tartalma tekintetében meghatározott követelményeket, mint a máshonnan származó termékek.

44.

Ezzel ellentétesen, a Dynamic Medien, a német kormány és Írország azt állítják, hogy a kérdéses csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma értékesítési módra vonatkozik, és megfelel a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben rögzített feltételeknek, következésképpen nem tartozik az EK 28. cikk tilalma alá.

45.

A Dynamic Medien megállapítja, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti korlátozás értékesítési módokkal kapcsolatos, és valamennyi, akár Németországban, akár azon kívül előállított, és Németországban vagy más tagállamban letelepedett szállítók által értékesített képhordozóra vonatkozik. Tehát az ország területén belül történő előállítás semmilyen védelmet nem élvez.

46.

A német kormány elismeri, hogy az alapügybeli csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma egy meghatározott megjelöléshez, illetve annak hiányához kötődik. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ez a tilalom egy termék megjelölési kötelezettségével lenne azonosítható, ami kizárná, hogy értékesítési módról van szó. Az olyan képhordozók forgalomba hozatala, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött, tehát jelöléssel sincsenek ellátva, nem tilos, mint ahogy nem tilos általános jelleggel a csomagküldő kereskedés útján történő eladásuk sem. Ezzel ellentétben tilos viszont a „nem védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladás, vagyis az a mód, amelyik nem garantálja, hogy a megrendelést felnőtt adta le, és ő is veszi át az árut. Mivel e termékek forgalomba hozatalához más értékesítési módok engedélyezettek, beleértve a „védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladást is, biztosított az importált képhordozók német piacához való hozzáférése, és az importőrök nem kötelesek a németországi forgalmazás érdekében a termékeik külső megjelenését megváltoztatni. A kérdéses nemzeti intézkedések tehát az értékesítési mód egy olyan szabályozásának tekinthetők, amely jogi és tényleges megkülönböztetés nélkül alkalmazandó mind az importált, mind a nemzeti termékekre.

47.

Írország a maga részéről kiemeli, hogy a JuSchG 12. cikke nem az áru tulajdonságaira, vonatkozik, hanem azon módokra, amelyek által, pontosabban azokra a személyekre, akik számára ezeket az árukat felkínálni és értékesíteni lehet. Megállapítja, hogy ez a szabályozás, telephelyétől függetlenül, valamennyi szállítóra vonatkozik, és valamennyi azonos típusú árura is alkalmazandó, függetlenül attól, hogy azokat Németországban állították elő vagy importálták.

48.

Álláspontom szerint az illetékes német hatóság által nem ellenőrzött képhordozók „nem védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladásának tilalma, csakúgy mint a kiskorúak tekintetében az ezen áruk feletti rendelkezés tilalma, nem minősül valamely termék tulajdonságait meghatározó szabályozásnak. Mint ahogy fentebb megállapítottam, a JuSchG nem tűnik úgy, mint amely az akár importált, akár hazai képhordozóknak az illetékes német hatóság általi kötelező ellenőrzését és besorolását, következésképpen ennek megfelelő megjelölését írná elő. Ezzel összefüggésben nem tiltják abszolút jelleggel az olyan képhordozók forgalmazását sem, amelyeket e szerv nem ellenőrzött és nem sorolt be, és amelyek tehát nincsenek ellátva ennek megfelelő megjelöléssel. Ezek a képhordozók értékesíthetők felnőttek részére üzlethelyiségben, vásárlók által általában látogatott eladási helyeken, illetve csomagküldő kereskedés útján.

49.

Inkább egy olyan szabályozásról van szó, amely a kereskedelmi tevékenységre vonatkozik, és az értékesítési módokat érintő korlátozásokat vezet be, egyrészről az alapján, hogy „hogyan” és „hol” lehet az árut eladni (a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja), másrészről pedig az annak idején Tesauro főtanácsnok által használt, jól ismert „hogyan, hol és mikor lehet az árukat eladni” kategórákat ( 23 ) szélesíti ki a vevő személye alapján, vagyis „kinek” lehet az árut eladni (a JuSchG 12. cikke (1) és (3) bekezdésének 1. pontja).

50.

A kérdéses korlátozás természetesen nem valamennyi képhordozóra, csupán azok egyes kategóriáira alkalmazandó (azok a képhordozók, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be, valamint amelyeket a „megtekintése kiskorúak számára tilos” kategóriába sorolt be). Az a tény, hogy ezek a kategóriák az áruk bizonyos jellemzőihez képest kerülnek beazonosításra, önmagában nem jelenti azt, hogy az áru tulajdonságaira vonatkozó szabályozásról van szó, annál is inkább, mivel – az alakiság szintjén – nincs egyetlen olyan kötelezettség sem, amelynek a német területen történő forgalmazáshoz az árunak meg kellene felelnie ( 24 ). Ebben az értelemben a jelen alapügy különbözik a Mars-ügyben ( 25 ) és a Familiapress-ügyben ( 26 ) hozott, olyan nemzeti szabályozásra vonatkozó ítéletek alapügyeitől, amelyek úgy tűnnek, mintha értékesítési módot határoznának meg, de végeredményben azokat a feltételeket rögzítik, amelyeknek a termékeknek az érintett tagállamban való forgalmazáshoz meg kell felelniük.

51.

Mivel az alapügy tárgyát képező szabályozás értékesítési móddal kapcsolatos, ahhoz, hogy ne tartozzon az EK 28. cikk hatálya alá, meg kell felelnie a fent hivatkozott Keck és Mithuoard ügyben hozott ítéletben megállapított és a jelen indítvány 39. pontjában említett feltételeknek.

52.

Azon első feltételt illetően, amely szerint az alapügy szóban forgó szabályozása különbségtétel nélkül valamennyi, nemzeti területen tevékenykedő gazdasági szereplőre vonatkozik, azt kell megállapítani, hogy az említett szabályozás – a német kormány pontosításai alapján – mind a Németországban, mind más tagállamban letelepedett gazdasági szereplő által nemzeti területen végzett értékesítésre is alkalmazandó. Tehát az első feltétel teljesül.

53.

A második feltételt illetően, amely szerint a szabályozás ugyanúgy érinti a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását, ennek terjedelmét a Bíróság fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletének 17. pontjában tett megállapításai fényében kell értékelni, melyből lényegében arra következtethetünk, hogy más tagállamokból származó és az ezen állam szabályainak megfelelő termékek értékesítései módjait szabályozó rendelkezések nem akadályozhatják a más tagállamból származó termékek piacra jutását, vagy azt nem tehetik számukra nehezebbé, mint a belföldi termékekét ( 27 ).

54.

Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Landgericht Koblenz azt kérdezi, hogy vonatkozik-e az alapügyre a Bíróság Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítéletének ( 28 ) azon érvelése, amely alapján azt állapította meg, hogy az ezen ítélethez vezető ügyben megvizsgált, gyógyszerek interneten keresztül, csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésére vonatkozó tilalom nem felel meg a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben megállapított második feltételnek. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a jelen alapügy és a fent hivatkozott Deutscher Apothekerverband ügy tárgyát képező eset közötti különbség abban rejlik, hogy az Avides „előbb behozza Nagy-Britanniából az árut Németországba, majd csomagküldő kereskedés útján értékesíti, míg [ez utóbbi ítéletben vizsgált] ügyben a behozatal csomagküldő kereskedés útján történt, vagyis az érintett vállalkozás székhelye az Európai Unió egy másik tagállamában van”.

55.

A Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítéletben ( 29 ) a Bíróságnak alkalma volt hangsúlyozni, hogy az internet mint nemzetközi kereskedelmi rendszer megjelenése óta milyen különleges jelentőséggel bír a más tagállamból származó termékek nemzeti területen történő forgalmazása tekintetében a csomagküldő kereskedés útján történő értékesítés. A Bíróság többek között az alábbiakat állapította meg:

„[az] alapügyben szereplő tilalom hátrányosabban érinti a Németországon kívüli gyógyszertárakat a német területen lévő gyógyszertárakhoz képest. Noha ezen utóbbiak tekintetében kevéssé vitatható, hogy ez a tilalom megfosztja őket a gyógyszerek végső fogyasztóinak német piacára való jutás egy új vagy alternatív lehetőségétől, mindazonáltal megmarad az a lehetőségük, hogy a gyógyszereket a gyógyszertáraikban értékesítsék. Ezzel ellentétben az internet fontosabb eszköz a német területen le nem telepedett gyógyszertárak számára az említett piac közvetlen elérésének biztosításához. Egy tilalom, amely a német területen kívül letelepedett gyógyszertárakat jelentősebb mértékben sújt, olyannak tekinthető, mint amely a más tagállamból származó termékek piacra jutását jobban korlátozza, mint a belföldi termékekét”.

56.

Általános nézőpontból ez a megközelítés az olyan szabályozásra is alkalmazható, mint a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő értékesítés tilalma, és lehetővé teszi, hogy ez a tilalom az EK 28. cikk szerinti mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősüljön.

57.

Az igaz, mint ahogy azt a német kormány megállapította, hogy az alapügy tárgyát képező tilalom nem feltétlen, hanem kizárólag a „nem védett” csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésre vonatkozik. Ugyanakkor, ezen kormány magyarázata szerint, a „védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladás arra kötelezi a szállítót, hogy az interneten keresztül vagy postai úton rendelő személy azonosítását és nagykorúságát ellenőrző rendszert működtessen, és olyan intézkedéseket vezessen be, amelyek biztosítják az áru nagykorú ügyfél részére történő szállítását. A Bíróság kérdésére adott írásbeli válaszában ez a kormány bemutatta az elektronikus kereskedelemben használt ellenőrző rendszert ( 30 ), és az áru kiszállítását illetően arra hivatkozott, hogy azt ajánlott postai küldeményként a nagykorú ügyfél saját kezűleg veheti át. A német kormány azt állítja továbbá, hogy ahhoz, hogy a csomagküldő kereskedést az interneten keresztül történő megrendelés esetén „védetté” nyilvánítsák, a szállítónak olyan ellenőrző rendszerrel kell rendelkeznie, amelyet a Komission für Jugendmedienschutz (kiskorúak német médiavédelmi bizottsága) előzetesen megfelelőnek nyilvánított. Az említett kormány a tárgyaláson elismerte, hogy a képhordozók szállítóinak a „védett” csomagküldő kereskedés biztosítása olyan járulékos költségeket okoz, amelyek a „nem védett” csomagküldő kereskedés biztosítása esetén nem merülnek fel.

58.

Ebből az következik, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kerekedés útján történő eladás tilalma (a „védett” csomagküldő kereskedés formája) korlátozza és költségesebbé teszi a képhordozók forgalmazásának megengedett módjait, vagyis az áruk interneten keresztül csomagküldő kereskedés útján történő eladását, amely, mint ahogy a jelen indítvány 55. pontjában megállapítást nyert, főszabályként nagyobb jelentőséggel bír a más tagállamból származó termékek piacra jutásában, mint olyan termékek esetén, amelyek a német területen már jelen vannak.

59.

Ugyanakkor, ha ezek a megállapítások arra engednek is következtetni, hogy az említett tilalom nem teljesíti a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben rögzített második feltételt, mivel ezt a tilalmat a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívül, más tagállamban letelepedett gazdasági szerepelőkre kell alkalmazni ( 31 ), nem szabad elfelejteni, hogy az alapügyben érintett gazdasági szereplő, az Avides, Németországban telepedett le, és hogy a csomagküldő kereskedést nem más tagállamból kiindulva, németországi rendeltetéssel, hanem teljes egészében német területen hajtották végre, ahová az árut előzetesen importálták. A Bíróságnak a fent hivatkozott, és a jelen indítvány 55. pontjában emlékeztetett Deutscher Apothekerverband ügyben hozott ítéletében szereplő megközelítése alapján nem állapítható meg, hogy az alapügy szóban forgó tilalma az Avides által az Egyesült Királyságból importált áruk piacra jutását könnyebbé teszi, mint a belföldi termékekét.

60.

Nyilván más, egyéb olyan tényezőket is tekintetbe vehetünk, amelyek alapján még akkor is megállapítható, hogy az alapügy tárgyát képező, értékesítési módokra vonatkozó német szabályozás azonos hatású intézkedésnek minősül, mivel nem felel meg a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítélet második feltételének, ha az a Németországban letelepedett, a képhordozókat más tagállamból importáló gazdasági szereplőkre alkalmazandó.

61.

Például nem zárható ki, hogy az illetékes német hatóság által nem ellenőrzött és be nem sorolt képhordozók gyermekek részére történő felkínálásának és átruházásának, valamint e termékek „nem védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladásának tilalma, amely lényegben megtiltja, hogy gyermekek e termékeket csomagküldő kereskedés útján közvetlenül megvásárolják, a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítélet 17. pontja értelmében (lásd a jelen indítvány 53. pontját) ( 32 ) még e termékek piaci hozzáférését is akadályozhatja, legalábbis a fiatalkorú közönségnek szóló képhordozók tekintetében. Ez utóbbiak rendszerint elegendő pénzzel és megfelelő képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy személyesen, szülő vagy adott esetben más felnőtt segítsége nélkül DVD-t vagy videokazettát vásároljanak. A fent említett tilalom így pontosan a képhordozóknak a főbb és közvetlen vásárlók által történő vásárlását akadályozhatja meg.

62.

Egyébként azt sem zárható ki, hogy mint ahogy az fentebb megállapítást nyert, noha az alapügy tárgyát képező német szabályozásból nem következtethetünk arra, hogy kötelező lenne a képhordozókat az illetékes német hatóság ellenőrzése és besorolása alá vetni és e besorolás szerint megjelölni, a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja alapján fennálló forgalmazási korlátozások arra kötelezik a szállítókat, hogy az ellenőrzést és a besorolást válasszák, és így megváltoztassák az áruik megjelölését ( 33 ). Ebben az esetben az exportáló tagállamban hasonló formalitásoknak alávetett termékeket kétszeresen, dupla költségen ellenőrzik, ami a nemzeti termékek nemzeti területen történő forgalmazása során nem áll fenn ( 34 ).

63.

Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok nem teszik lehetővé annak kellő bizonyossággal való megállapítását, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma a Németországon kívüli tagállamokból származó termékek forgalmazását nehezebbé teszi, mint az ebből a tagállamból származó termékekét. Amikor a Bíróság ehhez hasonló bizonytalansággal találja magát szemben, akkor a kérdést feltevő bíróság feladata ellenőrizni, hogy a fent hivatkozott Keck és Mithouard ügyben hozott ítéletben megállapított feltételeknek eleget tettek-e ( 35 ).

64.

Tehát a Landgericht Koblenz által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérdés első részére úgy kell válaszolni, hogy az olyan képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítésének tilalma, amelyet a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja értelmében az illetékes német hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be a kiskorúak védelme céljából, értékesítési mód szabályozásának minősül, amely az érintett tagállam területén tevékenységet folytató valamennyi gazdasági szereplőre alkalmazandó, és nem minősül az EK 28. cikk szerinti behozatali korlátozással azonos hatású intézkedésnek, feltéve hogy az ebből az államból származó termékeket ugyanúgy érinti, mint a más tagállamból származókat.

65.

A kérdést feltevő bíróság az előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztett kérdésének második részében arra keresi a választ, hogy a JuSchG 12. cikke (3) bekezdésének 2. pontja szerinti csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalma igazolható-e az EK 30. cikk alapján, a 2000/31 irányelvre tekintettel, ha a képhordozót egy másik tagállamban vetették alá ellenőrzésnek a kiskorúak védelme céljából, és ezt megfelelően feltüntették rajta.

66.

A jelen indítvány 23–32. pontjában a 2000/31 irányelvet több szempontból megvizsgáltam, amit nem kívánok kiegészíteni.

67.

A fennmaradó részben az alapügy tárgyát képező tilalom lehetséges igazolásának kérdése természetesen csak akkor vetődik fel, ha arra a következtetésre jutunk, hogy az az EK 28. cikk által tiltott azonos hatású intézkedésnek minősül (például a fentebb bemutatott megközelítés keretében, ha bebizonyosodik, hogy ez a tilalom nem ugyanúgy érinti a nemzeti termékek forgalmazását, mint a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívüli tagállamokból származókét).

68.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 28. cikk által tiltott Közösségen belüli kereskedelem akadályozását csak az az EK 30. cikkben felsorolt közérdek, többek között a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, az emberek egészségének és életének védelme, vagy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában, a fent hivatkozott „Cassis de Dijon”-ügyben hozott ítélet óta meghatározott, feltétlenül érvényesítendő követelmények valamelyike, mint a fogyasztók védelme indokolhat – amennyiben a nemzeti szabályozás megkülönböztetés nélkül alkalmazandó ( 36 ).

69.

A kérdést előterjesztő bíró megállapítja, hogy a kiskorúak védelmének szükségessége az EK 30. cikk értelmében elismert igazolásnak tekintendő az alapügy tárgyát képező, csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalmának tekintetében. Szerinte ez a tilalom „főszabályként […] hasznos, sőt szükséges a kiskorúak káros képhordozók elleni védelméhez”. A kérdést előterjesztő bíró megállapítja ugyanakkor, hogy a jelen ügyben az Avides által importált és Németországban interneten keresztül értékesített képhordózókat a BBFC vizsgálta meg a tekintetben, hogy azok megfelelnek-e a kiskorúak védelmével kapcsolatos egyesült királysági szabályozásnak. Mivel ez a vizsgálat nem biztosít alacsonyabb szintű védelmet, mint amelyet az illetékes német hatóság által elvégzett ellenőrzés biztosítana, ez a bíróság azt kérdezi, hogy „a kiskorúak védelmének célja elérhető-e kevésbé szigorú intézkedéssel, vagyis egy másik tagállam [szervezete] által, kiskorúak védelme érdekben lefolytatott ellenőrzés elismerésével”.

70.

Írásbeli észrevételeiben a német kormány fenntartotta, hogy ha az alapügy tárgyát képező csomagküldő kereskedés útján történő eladás tilalmát az EK 28. cikk által tiltott azonos hatású intézkedésnek is kellene tekinteni, az mindazonáltal igazolható lenne a kiskorúak védelmével, amely az EK 30. cikk szerinti közérdeknek tekinthető. Hozzátette, hogy a kiskorúak védelme szorosan kapcsolódik a közösség jog egyik általános jogelvéhez, az emberi méltóság tiszteletben tartásának biztosításához, ennélfogva olyan jogos érdeknek tekintendő ( 37 ), amely igazolhatja az alapvető szabadságok korlátozását.

71.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárásban beavatkozóként részt vevő egyik fél sem vitatja lényegében, hogy az alapügy tárgyát képező német szabályozás a kiskorúak védelmét szolgálja, és hogy ez a védelem olyan jogos érdeknek minősül, amelyre az áruk szabad mozgásának korlátozásának igazolása céljából hivatkozni lehet.

72.

Az Avides ugyanakkor azt állítja, hogy ez a szabályozás összeegyeztethetetlen az arányosság elvével, mivel olyan képhordozókra is alkalmazandó, amelyeket az exportáló tagállam illetékes hatósága már ellenőrzött és besorolt a kiskorúak védelme céljából, illetve amelyeken ennek megfelelő megjelölés szerepel, mint például az általa ez Egyesült Királyságból Németországba importált képhordozók.

73.

Ennek kapcsán az Avides hangsúlyozza, hogy a brit és az illetékes német hatóság azonos feltételek alapján végzi az ellenőrzést a kiskorúak védelme céljából, mivel mind az Egyesült Királyság, mind Németország aláírta és ratifikálta a New Yorkban 1989. november 20-án elfogadott Gyermek jogairól szóló Egyezményt, amelynek preambuluma azt írja elő az államoknak, hogy a „gyermeknek teljes mértékben felkészültnek kell lennie az önálló életvitelre a társadalomban, valamint hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghirdetett eszmények, különösen a béke, az emberi méltóság, a türelmesség, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás szellemében szükséges nevelni”.

74.

Mindesetre az Avides hangsúlyozza, hogy olyan képhordozók tekintetében, amelyeket az exportáló tagállamban ellenőriztek és besoroltak a kiskorúak védelme céljából, illetve amelyeket ennek megfelelő jelöléssel láttak el, a német jog nem rendelkezik az illetékes német hatóság előtt lefolytatandó olyan egyszerűsített ellenőrzési és besorolási eljárásról sem, amelyet bizonyos típusú képhordozók (például a zene, a dokumentumfilm és rajzfilmek) esetében pedig alkalmaznak.

75.

A német kormány megállapítja, hogy a korlátozó nemzeti rendelkezések arányosságát az érintett tagállam nemzeti hatóságai által követett célkitűzések, valamint a biztosítani kívánt védelmi szint fényében kell értékelni. Az, hogy a kiskorúak védelmét a képhordozók tartalma tekintetében milyen szinten biztosítják, szükségszerűen a tagállamok erkölcsi vagy kulturális megfontolásai, valamint történelmi fejlődésük függvénye. Így azt, ami az egyik tagállamban elfogadható a kiskorúak egy csoportjára, egy másikban éppen ellenkezőleg, ugyanarra a csoportra elfogadhatatlannak ítélhetik ( 38 ). Ez a kormány fenntartja tehát, hogy a képhordozók kiskorúak védelme céljából történő ellenőrzési eljárásának tagállamok közötti kölcsönös elismerése nem megfelelő eszköz a német hatóságok által elérni kívánt védelmi szint megfelelő biztosításához.

76.

Az illetékes nemzeti hatóság által nem ellenőrzött képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő eladása tilalmának terjedelmét a német jogalkotó a kiskorúak megfelelő védelme biztosításának szükségességével arányosan kívánta korlátozni. Emlékeztet arra, hogy ezeknek áruknak megengedett a csomagküldő kereskedés útján történő eladása, ha az árut megrendelő és az árut átvevő személy között közvetlen kapcsolat van, vagy amikor – megfelelő technikai intézkedésekkel – garantált, hogy azt nem kiskorú veszi át.

77.

A Bizottság, Írország, az Egyesült Királyság Kormánya és a Dynamic Medien lényegében osztják a német kormány véleményét, amikor megállapítják, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás tiszteletben tartja az arányosság elvét.

78.

A magam részéről úgy vélem, hogy a kiskorúak olyan képhordozók tartalmától való védelme, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be, minden kétséget kizárólag olyan érdeknek minősül, amely az EK 30. cikknek megfelelően és az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett mindenképpen igazolja a Közösségen belüli kereskedelemnek a fent említett szabályozásból esetlegesen eredő akadályozását. Amint arra a Bizottság rámutatott, a kiskorúak védelme a közerkölcs vagy a közrend, illetve az emberek egészsége védelmének körébe tartozik. Mindegyik tagállam erkölcsileg elfogadhatatlannak, a versenyre esetlegesen gyakorolt hatásai folytán veszélyesnek, illetve a kiskorúak testi-lelki fejlődésére ártalmasnak tarthatja, ha a gyermekeket kiteszik a számukra nem megfelelőnek tartott (például erőszakos, szeméremsértő vagy szexuális tartalmú) képhordozóknak.

79.

Úgy az illetékes német hatóság által nem ellenőrzött képhordozók kiskorúak részére történő felkínálásának, átruházásának, mint azok „nem védett” csomagküldő kereskedés útján történő eladásának tilalma egyértelműen a követendő cél, vagyis a kiskorúak védelme biztosítását szolgálja.

80.

Ugyanakkor meg kell vizsgálni, mivel az a jelen előzetes döntéshozatal iránti eljárásban vita tárgyát képezi, hogy ezek az intézkedések nem lépik-e túl az e cél eléréshez szükséges mértéket, figyelemmel arra a tényre, hogy ezek az intézkedések az olyan képhordozókra is alkalmazandók, amelyeket az exportáló tagállam illetékes hatósága már ellenőrzött és besorolt, illetve megjelöléssel látott el a kiskorúak védelme céljából.

81.

Mint ahogy arra a Bizottság és a tárgyaláson részt vevő kormányok helytállóan emlékeztettek, a Bíróság már megállapította, hogy „elsődlegesen a tagállamok feladata, hogy meghatározzák a közerkölcsnek a saját területükön érvényesülő követelményeit, mégpedig saját értékrendjük szerint és az általuk választott formában” ( 39 ), és hogy „azok a sajátos körülmények, amelyek igazolhatják a közrend fogalmára történő hivatkozást, országonként és koronként változhatnak. Ezért e tekintetben a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörét – a Szerződésben rögzített korlátok között – el kell ismerni” ( 40 ). Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az emberek egészségének és életének védelme az első helyet foglalja el az EK 30. cikk által védett javak és érdekek között, továbbá a tagállamok feladata – a Szerződésben rögzített korlátok között – annak eldöntése, hogy milyen szintű védelmet kívánnak biztosítani ( 41 ).

82.

Az illetékes nemzeti hatóságok ily módon elismert mérlegelési jogköre magában foglalja, hogy pusztán az a körülmény, hogy egy tagállam a védelemnek egy másik állam által felállítottól eltérő módját választotta, nem lehet hatással a szóban forgó rendelkezések szükségességének és arányosságának mérlegelésére. E rendelkezéseket kizárólag a szóban forgó cél és a védelemnek az érintett tagállam által biztosítani kívánt szintje tekintetében kell vizsgálni ( 42 ).

83.

Fel kell tehát ismerni, hogy a szóban forgó területre vonatkozó közösségi harmonizáció hiányában a Szerződés a tagállamokat hatalmazza fel arra, hogy saját kulturális, vallási, erkölcsi és történelmi hagyományaik alapján a képhordozókhoz való hozzáférés korhatárait diszkrecionálisan meghatározzák, továbbá hogy ennek érdekében kijelöljék azt nemzeti szervezetet, amely a képhordozók tartalmát ellenőrzi és korcsoportonként besorolja.

84.

Mint ahogy azt a Bizottság hangsúlyozta, minden egyes tagállam a saját értékrendje szerint végzi el a besorolással járó értékelést, így – álláspontom szerint – semmi esetre sem állítható az, hogy az exportáló tagállamban a képhordozók kiskorúak védelme céljából elvégzett ellenőrzése és besorolása ugyanolyan megfelelő védelmet nyújt a kiskorúaknak, mint amelyet az importáló tagállam illetékes hatósága kíván biztosítani.

85.

Úgy vélem, hogy az Avides azon érve, amely szerint az, hogy mind a Németországi Szövetségi Köztársaság, mind az Egyesült Királyság aláírta és ratifikálta Gyermek jogairól szóló Egyezményt, azt jelenti, hogy e két állam illetékes hatósága azonos feltételek szerint ellenőrzi és sorolja be a képhordozókat, nyilvánvalóan megalapozatlan. Mint ahogy azt a Dynamic Medien, a Bizottság és e két állam kormányainak képviselői a tárgyalás során megállapították, ez az Egyezmény semmilyen közös normát nem állapít meg a kiskorúak védelme érdekében a képhordozók vagy médiatermékek tartalma tekintetében. Az egyezmény 17. cikkének e) pontja kizárólag azt írja elő, hogy az egyezményben részes államok „elősegítik a gyermek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását”.

86.

Azon hivatkozott lehetőséget illetően, amely szerint az exportáló tagállam illetékes szerve által már ellenőrzött és besorolt képhordozókat csak egy egyszerűsített eljárás szerint kelljen ellenőrizni Németországban, mint ahogy az bizonyos típusú képhordozók tekintetében már létezik, úgy vélem, hogy az Avides semmilyen információval nem szolgált arról, ahogy ez az eljárás miben tér el a rendes eljárástól. Ennélfogva – szerintem – a Bíróság nem rendelkezik elegendő bizonyítékkal annak eldöntésére, hogy az exportáló tagállamban már ellenőrzött és besorolt képhordozók egyszerűsített eljárása minden esetben olyan szintű védelmet biztosít-e a kiskorúak számára, mint amelyet a német hatóságok a saját területükön el kívánnak érni. Bárhogy is, amint fentebb hangsúlyoztam, annak megítélése, hogy mi ártalmas egy kiskorúra, és így közvetetten a közerkölcsre, a közrendre vagy a személyek egészségére, nagymértékben a tagállamok értékrendjének függvénye. Nem tűnik úgy számomra, hogy az, hogy egy meghatározott képhordozót az exportáló tagállamban már ellenőriztek és besoroltak, szükségszerűen csökkenti annak kockázatát, hogy a tartalmának megjelenítése megsérti a fent említett közérdeket Németországban, és ennélfogva szükségessé teszi, hogy az illetékes német hatóságok megkönnyítsék az ellenőrzését és besorolását.

87.

Következésképpen, nem tűnik úgy számomra, hogy azzal, hogy tiltja az olyan képhordozók kiskorúak részére történő felkínálását és hozzáférését, amelyeket az illetékes német hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be a kiskorúak védelme céljából, vagy amelyeken ugyan nincs feltüntetve az ennek megfelelő megjelölés, de amelyeket az exportáló tagállam illetékes szerve ugyanilyen célból már ellenőrzött és besorolt, a kiskorúak képhordozók tekintetében való védelmével kapcsolatos német szabályozás aránytalan lenne az általa kitűzött céllal.

88.

Az alapügy tárgyát képező német szabályozásnak a Szerződés áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezéseivel való összeegyeztethetetlensége az Avides által a tárgyalás során hivatkozott azon kötelezettségből sem vezethető le, mely szerint ezeket a szabályokat a Gyermek jogairól szóló Egyezmény 13. cikkének fényében kell értelmezni és alkalmazni, amely a gyermekek véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogát deklarálja. E cikk 1. bekezdésének értelmében ez a jog „magában foglalja mindenfajta tájékoztatás és eszme határokra tekintet nélküli kérésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát, nyilvánuljon meg az szóban, írásban, nyomtatásban, művészi vagy bármely más, a gyermek választásának megfelelő formában”.

89.

Igaz, hogy a Bíróság megállapította, hogy amennyiben egy tagállam kényszerítő követelményekre hivatkozik egy olyan jogszabály indokolásaként, amely természeténél fogva korlátozza az áruk szabad mozgásának gyakorlását, ezt az indokolást a jog általános elveinek, különösen az alapvető jogok fényében kell értelmezni ( 43 ).

90.

A Bíróság ezen túlmenően már azt is elismerte, hogy a Gyermek jogairól szóló Egyezmény mindegyik tagállamot köti, és hogy az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi okmányok közé tartozik, amelyeket a Bíróság figyelembe vesz a közösségi jog általános elveinek alkalmazásakor ( 44 ).

91.

Másfelől emlékeztetni kell arra – amint azt a Bizottság is tette –, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát, amely magában foglalja többek között „az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül, és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson”, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) 10. cikke is kimondja, és amelyet a Bíróság – köztudottan – figyelembe vesz az általános elvek tiszteletben tartása érdekében.

92.

Márpedig e tekintetben elsősorban azt kell megállapítani, mit ahogy azt a német kormány és a Bizottság a tárgyaláson tette, hogy a Gyermek jogairól szóló Egyezmény 13. cikke maga is lehetővé teszi 2. bekezdésében, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához való jog gyakorlását törvényben kifejezetten megengedett korlátozásoknak vessék alá, amelyek „az állam biztonsága, a közrend, a közegészségügy vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek”, míg ezen egyezmény 17. cikkének e) pontja szerint, amint arra rámutattam, az egyezményben részes államok „elősegítik a gyermekek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását”.

93.

Másodsorban az EJEE 10. cikkének 2. bekezdéséből az következik, hogy bár a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik lényegi alapját alkotja, e szabadság közérdekű céllal indokolt korlátozásoknak vethető alá, amennyiben ezek törvényben meghatározott, e cikk tekintetében valamely jogszerű célnak vagy céloknak megfelelő és a demokratikus társadalomban szükséges intézkedéseknek minősülnek, azaz kényszerítő társadalmi szükséglettel igazolhatók, és különösen a kitűzött jogszerű célhoz képest arányosak ( 45 ). Az EJEE 10. cikkének 2. bekezdésében kifejezetten hivatkozott közérdekű célok között szerepel többek között a közbiztonság, a bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcs védelme. Márpedig az alapügy tárgyát képező német szabályozás törvényben meghatározott, objektíve e célok eléréséhez szükséges, lévén olyan kényszerítő társadalmi szükségletet elégít ki, mint a kiskorúak nem megfelelő médiatartalomtól való védelme, és a kitűzött jogszerű célhoz képest arányos.

94.

Következésképpen úgy vélem, hogy a Landgericht Koblenz által feltett kérdés második részére az a válasz adható, hogy az olyan képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő eladásának tilalma, amelyet a JuSchG 12. cikk (3) bekezdésének 2. pontjában foglaltak szerinti illetékes nemzeti szervezet nem ellenőrzött és nem sorolt be a kiskorúak védelme céljából, ha azt az EK 28. cikk szerinti behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek kellene is tekinteni, az EK 30. cikk értelmében még abban az esetben is igazolható a közerkölccsel, a közrenddel és az emberek egészségének védelmével, ha ezt a képhordozót egy másik tagállamban a kiskorúak védelmével kapcsolatos szabályozással való megfelelősége érdekében megvizsgálták, és ezt az árun feltüntették.

95.

A fentebb bemutatott megállapítások fényében a Bíróságnak a Landgericht Koblenz által feltett kérdésekre adandó válaszára az alábbiakat javasoljuk: