C‑37/03. P. sz. ügy

BioID AG

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Szó- és ábrás védjegy – BioID – Lajstromozást kizáró feltétlen ok – Megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy”

P. Léger főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2005. június 2.  

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2005. szeptember 15.  

Az ítélet összefoglalása

1.     Közösségi védjegy — A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése — Feltétlen kizáró okok — Megkülönböztetésre nem alkalmas megjelölések — Összetett védjegy — A védjegy által a vásárlóközönségben keltett összbenyomás figyelembevétele

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, b) pont)

2.     Fellebbezés — Jogalapok — A tények téves értékelése — Elfogadhatatlanság — Az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett tények értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata — Kizártság, kivéve az elferdítés esetét

(EK 225. cikk; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, 1. bekezdés)

3.     Közösségi védjegy — Az OHIM határozatai — Jogszerűség — A közösségi bíróság által végzett vizsgálat — Szempontok

(40/94 tanácsi rendelet)

4.     Közösségi védjegy — A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése — Feltétlen kizáró okok — A különböző kizáró okok elkülönített vizsgálata — A kizáró okoknak a mögöttük meghúzódó közérdek alapján való értelmezése — Releváns szempont alkalmazása a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja keretében ugyanezen rendelkezés c) pontjának értelmezése során — Megengedhetetlenség

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, b) és c) pont)

5.     Közösségi védjegy — A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése — Feltétlen kizáró okok — Megkülönböztetésre nem alkalmas megjelölések — A BioID betűszót tartalmazó összetett védjegy

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, b) pont)

1.     A megkülönböztető képességnek a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti vizsgálata során, amennyiben összetett védjegyről van szó, az esetleges megkülönböztető képességet részben az egyes, külön-külön vett szavak vagy elemek tekintetében lehet vizsgálni, de minden esetben az érintett vásárlóközönségben keltett összbenyomásra kell támaszkodni, nem pedig arra a feltételezésre, hogy a külön-külön megkülönböztető képességgel nem bíró elemek egymás mellé rendelésük esetén sem bírhatnak ilyen képességgel. Ugyanis kizárólag az a körülmény, hogy a védjegy külön-külön tekintetbe vett elemei megkülönböztetésre nem alkalmasak, nem zárja ki azt, hogy az általuk alkotott szókapcsolat megkülönböztető képességgel rendelkezzék

(vö. 29. pont)

2.     Az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ezért kizárólag az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik a releváns tények megállapítása és értékelése, valamint a bizonyítékok értékelése. Ezeknek a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem jogkérdés, amelynek vizsgálata a fellebbezési eljárás keretében a Bíróságra tartozna.

(vö. 43., 53. pont)

3.     E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanácsnak a megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozására vonatkozó, a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet alapján meghozandó határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem mérlegelést nem engedő hatáskörben hozott határozat. Ezért a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét kizárólag a közösségi bíróság által értelmezett ezen rendelet alapján lehet megítélni, nem pedig a fellebbezési tanácsok korábbi döntési gyakorlata alapján.

(vö. 47. pont)

4.     A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésében felsorsolt lajstromozást kizáró okok egymástól függetlenek, és önálló vizsgálatot igényelnek. Ezenfelül a fenti kizáró okokat a mindegyikük mögött meghúzódó közérdek tükrében kell értelmezni. A valamennyi kizáró ok vizsgálata során figyelembe vett közérdek eltérő megítéléseket jeleníthet meg, sőt kell, hogy megjelenítsen a szóban forgó kizáró ok tekintetében.

Ebben a vonatkozásban a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontjában hivatkozott közérdek nyilvánvalóan elválaszthatatlan a védjegy azon alapvető rendeltetésétől, hogy tanúsítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás származását, lehetővé téve számukra, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztethessék azokat más származású áruktól vagy szolgáltatásoktól.

Mindazonáltal ezzel összefüggésben a 7. cikk (1) bekezdése b) pontjának értelmezéséhez nem szolgálhat szempontként az a feltevés, hogy bizonyított a bejelentett védjegy általános használata a vásárlóközönség vagy a versenytársak körében, amely azonban ezen rendelkezés c) pontja viszonylatában releváns szempont.

(vö. 59‑60., 62. pont)

5.     A szóban forgó áruk és szolgáltatások terén hozzáértőnek számító, szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő érintett vásárlóközönség szemszögéből a „BioID” betűszót tartalmazó összetett megjelölés és annak ábrás elemei, nevezetesen ezen betűszót bemutató tipográfiai jegyek és a „BioID” betűszó után elhelyezett, egy pontból és egy „R” jelből álló két grafikai elem ‑ amely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozását a Nizzai Megállapodás szerinti 9., 38. és 42. osztályba tartozó áruk és szolgáltatások vonatkozásában kérték, és amelyek nevezetesen olyan áruk, amelyek élőlények biometrikus azonosítására szolgálnak, illetve olyan szolgáltatások, amelyeket biometrikus azonosítás érdekében végeznek, vagy ezen a biometrikus azonosítások rendszerének fejlesztésére irányulnak ‑ a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel. Ugyanis a BioID betűszó, amelyet az érintett vásárlóközönség a „biometrical” melléknév és az „identification” főnév rövidítésének összetételeként, és így összességében „biometrical identification” jelentéssel ért, nem különböztethető meg a védjegybejelentéssel érintett áruktól és szolgáltatásoktól. Ezenfelül sem a tipográfiai jegyek, sem az ezen betűszó mögé helyezett grafikai elemek nem teszik lehetővé az érintett vásárlóközönség számára a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosítását.

(vö. 68‑72., 75. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2005. szeptember 15. (*)

„Fellebbezés –Közösségi védjegy – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Szó- és ábrás védjegy – BioID – Lajstromozást kizáró feltétlen ok – Megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy”

A C‑37/03. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2003. február 3‑án benyújtott fellebbezés tárgyában,

a BioID AG felszámolás alatt (székhelye: Berlin [Németország], képviseli: A. Nordemann Rechtsanwalt)

fellebbezőnek,

másik fél az eljárásban:

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. von Mühlendahl és G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas tanácselnök, J.‑P. Puissochet, S. von Bahr, J. Malenovský és A. Ó Caoimh (előadó) bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. január 13-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2005. június 2-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1       Fellebbezésében a BioID AG kéri az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑91/01. sz., BioID kontra OHIM (BioID) ügyben 2002. december 5-én hozott azon ítéletének (EBHT 2002., II‑5159. o.) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését, amellyel az elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM) második fellebbezési tanácsának az R 538/1999‑2. sz. ügyben 2001. február 20-án hozott azon határozata (a továbbiakban: vitatott határozat) ellen irányuló keresetét, amely megtagadta a „BioID” betűszót tartalmazó összetett védjegy közösségi védjegyként történő lajstromozását.

 Jogi háttér

2       A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94 tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 4. cikke szerint:

„Közösségi védjegyoltalom tárgya lehet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó ‑ beleértve a személyneveket ‑, ábra, kép, alakzat, betű, szám, az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.”

3       A rendelet 7. cikke szerint:

„A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

[…]

b)      nem alkalmas a megkülönböztetésre;

c)      kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak;

d)      kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmaznak;

[...]”

 A jogvita előzményei

4       1998. július 8-án a fellebbező ‑ korábbi nevén D.C.S. Dialog Communication Systems AG ‑ közösségi védjegybejelentést nyújtott be az OHIM-hoz az alábbi megjelölésből álló összetett védjegyre vonatkozóan:

5       A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 9., 38. és 42. osztályokba tartozó áruk és szolgáltatások vonatkozásában tették. Ezek a védjegybejelentésben szereplő alábbi leírásnak felelnek meg:

–       a 9. osztályba tartozó szoftverek, számítástechnikai anyagok és ezek alkatrészei, optikai, akusztikai és elektronikus készülékek és ezek alkatrészei, valamennyi felsorolt áru különösen hozzáférési jogosultság ellenőrzésére vonatkozóan és ezzel összefüggésben, számítógépek közötti kapcsolatra és élőlények számítógépes és egy vagy több egyedi biometrikus jegyen alapuló azonosítására és/vagy ellenőrzésére vonatkozóan;

–       a 38. osztályba tartozó távközlési szolgáltatások; számítógépek közötti kapcsolatra vonatkozó biztonsági szolgáltatások, adatbankhoz, elektronikus fizetéshez, hozzáférési jogosultság ellenőrzéséhez és élőlények számítógépes és egy vagy több egyedi biometrikus jegyen alapuló azonosításához és/vagy ellenőrzéséhez való hozzáférés;

–       a 42. osztályba tartozóan szoftverek rendelkezésre bocsátása az interneten és más kommunikációs hálózaton keresztül, számítástechnikai programok online karbantartása, szoftverkészítés, valamennyi felsorolt szolgáltatás különösen hozzáférési jogosultság ellenőrzésére vonatkozóan és ezzel összefüggésben, számítógépek közötti kapcsolatra és élőlények számítógépes és egy vagy több egyedi biometrikus jegyen alapuló azonosítására és/vagy ellenőrzésére vonatkozóan; hozzáférési jogosultság ellenőrzésére vonatkozó rendszerek, számítógépek közötti kapcsolat, valamint élőlények számítógépes és egy vagy több egyedi biometrikus jegyen alapuló azonosításának és/vagy ellenőrzésének műszaki fejlesztése.

6       1999. június 25-i határozatával az elbíráló azzal az indokolással utasította el a bejelentést, hogy a bejelentett védjegy leíró jellegű az érintett áruk vonatkozásában, és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja értelmében. A fellebbező fellebbezést nyújtott be a határozattal szemben.

7       A vitatott határozattal az OHIM második fellebbezési tanácsa azzal az indokolással utasította el az említett fellebbezést, hogy a védjegybejelentés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjába ütközik, mivel az együttes olvasatában a „biometric identification” (biometrikus azonosítás) szavak rövidítése alkotja, és ennélfogva a bejelentésben szereplő áruk és szolgáltatások jellemzőit tünteti fel. A fellebbezési tanács megállapította továbbá, hogy a grafikai elemek nem alkalmasak arra, hogy megkülönböztető képességet kölcsönözzenek a védjegynek a nevezett 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

 Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

8        Az Elsőfokú Bíróság előtt 2001. április 25-én benyújtott keresetében a fellebbező a vitatott határozat megsemmisítését kérte. Két jogalapot adott elő, ezeket a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjára, illetve 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára alapította.

9       A hozzá intézett kereset elutasításakor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 23. pontjára hivatkozott, miszerint:

„Mint az az ítélkezési gyakorlatból is következik, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá különösen azok a védjegyek tartoznak, amelyeket az érintett vásárlóközönség megítélése szerint általánosan használnak az érintett áruk vagy szolgáltatások bemutatására a forgalomban vagy amelyeknél legalábbis konkrét jel utal arra, hogy alkalmasak ilyen fajta használatra. Másfelől az ilyen védjegyek nem teszik lehetővé az érintett vásárlóközönség számára, hogy pozitív vásárlási élmény esetében később újra megvegyék, illetve negatív élmény esetében elkerüljék a szóban forgó árukat vagy szolgáltatásokat (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑79/00. sz., Rewe‑Zentral kontra OHIM (LITE) ügyben 2002. február 27-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑705. o.] 26. pontját).”

10     Az Elsőfokú Bíróság ezért a megtámadott ítélet 25. pontjában úgy ítélte meg, hogy az érintett vásárlóközönség a szóban forgó áruk és szolgáltatások terén mindenképpen hozzáértő közönség.

11     Ezután az Elsőfokú Bíróság a hivatkozott ítélet 27. pontjában többek között kimondta, hogy valamely több elemből álló összetett védjegyet megkülönböztető képességének megítélésekor összességében kell megvizsgálni, és ez nem zárja ki a védjegyet alkotó különböző elemek egymást követő vizsgálatát sem.

12     Először is, a bejelentett védjeggyel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság az ítélet 28. pontjában megjegyezte, hogy az „ID” elem angol nyelven az „identification” (azonosítás) főnév rövidítése, a „Bio” előtag pedig vagy a „biological” (biológiai) illetve a „biometrical” (biometrikus) melléknév, vagy a „biology” (biológia) főnév rövidítése. Az említett ítélet 29. pontjában megállapította, hogy a védjegy-bejelentési kérelemben szereplő áruk és szolgáltatások ismeretében az érintett vásárlóközönség a BioID megjelölést „biometrical identification” (biometrikus azonosítás) értelemben fogja fel.

13     Másodszor, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 30-32. pontjában az említett védjegy-bejelentési kérelemben szereplő valamennyi áruval és szolgáltatással kapcsolatban egyrészt azt mondta ki, hogy a 9. osztályba tartozó árukat illetően az élőlények biometrikus azonosítása magában foglalja, sőt feltételezi az említett áruk használatát, másrészt pedig hogy a 38. és 42. osztályba tartozó szolgáltatások esetében, amennyiben ezeket a szolgáltatásokat biometrikus azonosítás érdekében végzik, vagy ezek a biometrikus azonosítások rendszerének fejlesztésére irányulnak, a BioID betűszó közvetlenül kapcsolódik a szolgáltatások egyik jellemzőjéhez, amelyet az érintett vásárlóközönség számításba vehet az effajta szolgáltatások kiválasztásakor.

14     A hivatkozott ítélet 34. pontjában az Elsőfokú Bíróság szerint a BioID betűszó érintett vásárlóközönség szemszögéből alkalmas arra, hogy általánosan használják a kereskedelemben az említett védjegy-bejelentési kérelmében szereplő csoportokba tartozó áruk vagy szolgáltatások bemutatására. Ennélfogva nem rendelkezik megkülönböztető képességgel ezen áru- és szolgáltatáscsoportok vonatkozásában.

15     A megtámadott ítélet 37. pontjában az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy a bejelentett védjegyet „Arial” betűtípussal szedték, eltérő vastagságú betűkből álló ábrás elemeit általánosan használják a kereskedelemben több áru és szolgáltatás bemutatására, és így nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel az érintett áru- és szolgáltatáscsoportok vonatkozásában.

16     Továbbá a hivatkozott ítélet 38-40. pontjában a bejelentett védjegy grafikai elemeivel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a „■” pontot illetően a fellebbező maga nyilatkozta, hogy ezt az elemet mint többelemű szóvédjegy utolsó tagját általánosan használják, jelezve azt, hogy rövidítésről van szó, és hogy a „®” megjelölés csupán azt hivatott jelezni, hogy egy meghatározott területen lajstromozott védjegyről van szó, és ilyen lajstromozás hiányában e grafikai elem alkalmazása megtévesztheti a vásárlóközönséget. Az Elsőfokú Bíróság ezért azt állapította meg, hogy az említett grafikai elemek alkalmasak arra, hogy mindenfajta áru és szolgáltatás bemutatásánál használják őket a kereskedelemben, és így nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel ezen áruk és szolgáltatások vonatkozásában.

17     Másfelől az Elsőfokú Bíróság a bejelentett védjegy egyes elemeinek megvizsgálását követően az ítélet 41. pontjában megállapította, hogy a bejelentett védjegy olyan alkotóelemekből tevődik össze, amelyek egyike sem rendelkezik megkülönböztető képességgel ezen áruk és szolgáltatások vonatkozásában, mivel az alkotóelemek alkalmasak arra, hogy általánosan használják őket a kereskedelemben az említett védjegy bejelentésében szereplő csoportokba tartozó áruk és szolgáltatások bemutatásánál.

18     Az Elsőfokú Bíróság ezért a megtámadott ítélet 42-44. pontjában kimondta, mivel nem tűnik úgy, hogy konkrét jelek – mint például a különböző elemek összetételének módja – arra utalnának, hogy a lajstromoztatni kívánt összetett védjegy egészében vizsgálva többet fejezne ki, mint az azt alkotó elemek összessége, az említett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az érintett áru- és szolgáltatáscsoportok vonatkozásában.

19     Ezen túlmenően a fellebbező más lajstromozott közösségi védjegyek fennállására alapított érvét illetően az Elsőfokú Bíróság először ugyan az említett ítélet 47. pontját idézte fel, miszerint az OHIM korábbi határozataiban megjelenő ténybeli vagy jogi érvek alátámaszthatják a 40/94 rendelet rendelkezésének megsértésére vonatkozó jogalapot, ám azt állapította meg, hogy a jelen ügyben a fellebbező nem hivatkozott olyan, más döntésekben szereplő érvekre, amelyek kétségbe vonhatnák a fentiekben kifejtett értékelést a bejelentett védjegy megkülönböztető képességére vonatkozóan.

20     Az Elsőfokú Bíróság ezért az ítélet 49-50. pontjában azt állapította meg, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére vonatkozó jogalapot el kell utasítani, és nem szükséges megvizsgálni a rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére vonatkozó jogalapot.

 A fellebbezés

21     A fellebbező a fellebbezésében kéri a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, semmisítse meg a vitatott határozatot, és az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

22     Az OHIM kéri a fellebbezés elutasítását és a fellebbező kötelezését a költségek viselésére.

23     Fellebbezése alátámasztására a fellebbező két jogalapot ad elő. Első jogalapjával azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság pontatlanul és túlságosan tágan értelmezte a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt, a megkülönböztetésre nem alkalmas védjegyekre vonatkozó feltétlen kizáró okot. Második jogalapjával a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság, amennyiben helyesen értelmezte a rendelet ez utóbbi rendelkezését, jogban tévedett, amikor nem tért rá az első fokon előadott második, az említett rendelet megsértésére alapított jogalapra.

 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalapról

24     Ez a jogalap négy kifogásra bontható.

 A bejelentett védjegy által keltett összbenyomás figyelembevételére vonatkozó első kifogásról

25     A fellebbező ezen kifogása szerint az Elsőfokú Bíróság annak megítélésekor, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik-e megkülönböztető képességgel, nem támaszkodott arra a hatásra, amelyet az említett védjegy kelt az érintett vásárlóközönségben. A fellebbező szerint jóllehet az Elsőfokú Bíróság részletesen megvizsgálta a védjegy valamennyi ábrás és grafikai elemét, és a vizsgálatból következtetéseket vont le, valójában nem elemezte az összbenyomást.

26     Az OHIM szerint az Elsőfokú Bíróság egészében vizsgálta a bejelentett védjegyet, bár jogosan állította, hogy ez a megközelítés nem zárja ki az egyes alkotóelemei megvizsgálásával történő kezdést. Az OHIM, amely maga is végzett ilyen vizsgálatot, azt állapította meg, hogy a bejelentett védjegy egyes elemei által keltett összbenyomás olyan, mint valamely nem megkülönböztető védjegy által keltett összbenyomás.

27     Először emlékeztetni kell arra, hogy a védjegy alapvető rendeltetése elsősorban az, hogy tanúsítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás származását, lehetővé téve számukra, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztethessék azokat más eredetű áruktól vagy szolgáltatásoktól (lásd többek között a 102/77. sz., Hoffmann-La Roche ügyben 1978. május 23-án hozott ítélet [EBHT 1978., 1139. o.] 7. pontját és a C‑299/99. sz. Philips-ügyben 2002. június 18-án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑5475.o.] 30. pontját). A 40/94 rendelet rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja tehát kizárja a megkülönböztetésre alkalmatlan megjelölések lajstromozását, és így alkalmassá teszi a védjegyeket, hogy azok eleget tegyenek ennek az alapvető rendeltetésüknek (lásd a C‑329/02. P. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑8317. o.] 23. pontját).

28     Másodszor, az érintett vásárlóközönség szemszögéből kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy van-e olyan jellemzője a megjelölésnek, amely alkalmassá teszi a védjegyként történő lajstromozásra.

29     Harmadszor, az összetett védjegyek esetében ‑ mint amilyen a jelen jogvita tárgya is ‑ az esetleges megkülönböztető képességet részben az egyes, külön-külön vett szavak vagy elemek tekintetében lehet vizsgálni, de minden esetben az érintett vásárlóközönségben keltett összbenyomásra kell támaszkodni, nem pedig arra a feltételezésre, hogy a külön-külön megkülönböztető képességgel nem bíró elemek egymás mellé rendelésük esetén sem bírhatnak ilyen képességgel (lásd a SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] 35. pontját). Ugyanis kizárólag az a körülmény, hogy a védjegy külön-külön tekintetbe vett elemei megkülönböztetésre alkalmatlanok, nem zárja ki azt, hogy az általuk alkotott szókapcsolat megkülönböztető képességgel rendelkezzék (lásd értelemszerűen a C‑363/99. sz., Koninklijke KPN Nederland ügyben 2004. február 12-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1619. o.] 99. és 100. pontját; a C‑265/00. sz., Campina Melkunie ítélet [EBHT 2004., I‑1699. o.] 40. és 41. pontját, valamint a SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] 28. pontját).

30     A SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] alapjául szolgáló, a SAT.2 szókapcsolat közösségi védjegyként való lajstromozására vonatkozó ügyben a Bíróság azzal az indokolással helyezte hatályon kívül az Elsőfokú Bíróság T‑323/00. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben 2002. július 2-án hozott ítéletét (EBHT 2002., II‑2839. o.), hogy a szókapcsolat lajstromozása megtagadásának indokolásakor az Elsőfokú Bíróság arra a feltételezésre támaszkodott, hogy a külön-külön megkülönböztető képességgel nem bíró elemek egymás mellé rendelésük esetén sem bírhatnak ilyen képességgel. Az Elsőfokú Bíróság csak másodlagosan vizsgálta a szókapcsolat egésze által keltett benyomásokat, kizárva minden további adat – mint például valamely fantáziaelem létezésének – relevanciáját, amelyeket ezen elemzés során figyelembe kellett volna vennie.

31     A megtámadott ítélet 27. pontjában az Elsőfokú Bíróság jogosan mondta ki, hogy az összetett védjegyek megkülönböztető képességének megítélésénél a védjegy egészében történő figyelembevétele nem összeegyeztethetetlen a védjegyet alkotó különböző elemek egymást követő vizsgálatával.

32     Miután úgy ítélte meg, hogy a bejelentett védjegy különböző elemei nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 42. pontjában megállapította, hogy a védjegy feltehetően nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

33     A SAT.1 kontra OHIM (SAT.2) ítéletben [hivatkozás fent] fennállt helyzettel ellentétben azonban ez a megállapítás nem érintette a jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság erre vonatkozó vizsgálatát, mivel ez utóbbi nem korlátozódott a bejelentett védjegy egésze által keltett benyomás kisegítő jellegű vizsgálatára, de az indokolása egy részét – összetett védjegyről lévén szó – a megjelölés egészének tulajdonítható megkülönböztető képesség értékelésének szentelte.

34     A megtámadott ítélet 42. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy mivel nem tűnik úgy, hogy konkrét jelek – mint például a különböző elemek összetételének módja – arra utalnának, hogy a lajstromoztatni kívánt összetett védjegy egészében vizsgálva többet fejezne ki, mint az azt alkotó elemek összessége, az említett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az érintett áru- és szolgáltatáscsoportok vonatkozásában.

35     Az ítélet 43. és 44. pontjában az Elsőfokú Bíróság visszautalt továbbá egyrészt az ítélet 37. pontjában a tipográfiai elemekre vonatkozóan, másrészt az ítélet 38. és 39. pontjában a grafikai elemeket illetően megfogalmazott részletes elemzésére. Ezzel az Elsőfokú Bíróság ezen elemzését beillesztette a bejelentett védjegy egésze által keltett benyomásra vonatkozó vizsgálatába, amely annak eldöntésére irányult, hogy a védjegy rendelkezik-e olyan képességgel, amelynek révén alkalmassá válik a védjegyként történő lajstromozásra.

36     Az Elsőfokú Bíróság végül megállapította, hogy az egészében figyelembe vett bejelentett védjegy szerkezete alapján nem zárható ki az a következtetés, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

37     Ez az indokolás nem jelent jogban való tévedést, mivel az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta, hogy az említett védjegy egészében tekintve rendelkezik-e megkülönböztető képességgel.

38     Ebből következően az első jogalap első kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az annak bizonyítására vonatkozó második kifogásról, hogy a vásárlóközönség vagy a versenytársak ténylegesen használták a bejelentett védjegyet

39     Ezzel a kifogással a fellebbező arra hivatkozik, hogy annak megállapításakor, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe, hogy nem lehetett bizonyítni, hogy a vásárlóközönség vagy a versenytársak ténylegesen használták a bejelentett védjegyet, hogy a bejelentett védjegy nem szerepel a szótárakban, és hogy bár a „biometric identification” kifejezésre végzett internetes keresés 19 075 találatot eredményezett, a bejelentett védjegyet csak a fellebbezőtől származó, „biometric identification” tárgyú közleményekben használták.

40     Az OHIM arra hivatkozik, hogy a védjegy fogyasztóra gyakorolt hatásának a megjelölés lajstromozása iránti kérelemmel érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában egyértelműen meghatározott konkrét értékelése olyan ténymegállapítás, amelyet a Bíróság csak akkor vizsgál, ha az Elsőfokú Bíróság előtt a tények elferdítését kifogásolták. Mivel a fellebbező egyetlen olyan elemet sem hozott fel, amely e tekintetben meggyengíthette volna az Elsőfokú Bíróság ténymegállapításait, ezért ez a kifogás elfogadhatatlan.

41     Arra a bizonyítási kérdésre vonatkozóan, hogy a vásárlóközönség vagy a versenytársak gyakran használják leíró jelleggel a bejelentett védjegyet, először is meg kell jegyezni, hogy az a feltevés, miszerint bizonyított a bejelentett védjegy általános használata a vásárlóközönség vagy a versenytársak körében, releváns tényező a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének d) pontja keretében, ám nem releváns a b) pont keretében (lásd e tekintetben a C‑64/02. P. sz., OHIM kontra Erpo Möbelwerk ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑0000. o.] 40. és 46. pontját).

42     Másodszor, a védjegy fogyasztóra gyakorolt hatásának a megjelölés lajstromozása iránti kérelemmel érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában egyértelműen meghatározott konkrét értékelése ténymegállapításnak minősül. A fellebbező ezért valójában azt kéri a Bíróságtól, hogy a tényekre vonatkozó saját értékelését cserélje fel az Elsőfokú Bíróságéval.

43     Az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ezért kizárólag az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik a releváns tények megállapítása és értékelése, valamint a bizonyítékok értékelésére terjed ki. Ezeknek a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem jogkérdés, amelynek vizsgálata a fellebbezési eljárás keretében a Bíróságra tartozna (lásd e tekintetben a C‑104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben 2002. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑7561. o.] 22. pontját; a C‑194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10821. o.] 20. pontját és a C‑136/02. P. sz., Mag Instrument kontra OHIM ügyben 2004. október 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑0000. o.] 39. pontját).

44     Ilyen feltételek mellett az első jogalap második kifogását ennélfogva el kell utasítani, mivel részben megalapozatlan, részben elfogadhatatlan.

 A közösségi védjegyként lajstromozott más védjegyek figyelembevételére vonatkozó harmadik kifogásról

45     A fellebbező ezen kifogása arra irányul, hogy az Elsőfokú Bíróságnak tekintetbe kellett volna vennie, hogy az OHIM által közösségi védjegyként lajstromozott más védjegyek ‑ értve ide nem csupán a „Bio” előtagból és valamely másik leíró szóból álló más védjegyeket, hanem a Bioid szóvédjegyet is ‑ arra utalnak, hogy a lajstromoztatni kívánt védjegy rendelkezik megkülönböztető képességgel.

46     Az OHIM előadja, hogy mivel a fellebbezési tanácsok határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem mérlegelést nem engedő hatáskörben hozott határozat, a korábbi határozatok nem szolgálhatnak összehasonlítási alapul. A „Bio” elemet tartalmazó és az OHIM által elutasított szóvédjegyek listája éppolyan hosszú, mint az ezen elemet magukban foglaló lajstromozott védjegyeké. Esetenként külön-külön kellene megvizsgálni az összehasonlítható lajstromozásokat, figyelembe véve különösen azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekkel kapcsolatban a megjelölés lajstromozását kérték. Az OHIM ezenkívül kiemeli, hogy a Bioid szóvédjegy nem hasonlítható össze a „BioID” ábrás védjeggyel. A „Bio” és az „ID” grafikai téren is nyilvánvaló figuratív elkülönítés egyértelműen bizonyítja, hogy egy védjegy két eleméről van szó. A Bioid szóvédjegy esetében egyáltalán nem tapasztalható az elemek ilyen elkülönülése.

47     E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanácsnak a megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozására vonatkozó, a 40/94 rendelet alapján meghozandó határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem mérlegelést nem engedő hatáskörben hozott határozat. Ezért a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét kizárólag a közösségi bíróság által értelmezett ezen rendelet alapján lehet megítélni, nem pedig a fellebbezési tanácsok korábbi döntési gyakorlata alapján (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑19/04. sz., Metso Paper Automation kontra OHIM (PAPERLAB) ügyben 2005. június 22-én hozott ítélet [EBHT 2005., II‑0000. o.] 39. pontját).

48     Másfelől valamely védjegy megkülönböztető képessége egyrészt a védjegybejelentésben szereplő áruk vagy szolgáltatások figyelembevételével ítélhető meg, másrészt pedig abból, hogy milyen képet alkot róla az érintett vásárlóközönség.

49     Ebből következik, hogy nincsen jelentősége annak, hogy a bejelentett védjegy megegyezik valamely másik közösségi védjeggyel, vagy hasonlít arra, ha – mint a jelen ügyben – a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének bizonyításául a felperes nem hivatkozik azokra a ténybeli vagy jogi elemekre, amelyeket a másik védjegy bejelentésének alátámasztásául előadtak.

50     Mindenesetre a fellebbező állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság semmiképpen nem zárkózott el az OHIM korábbi döntési gyakorlatára alapított bizonyítékok megvizsgálásától.

51     Így a megtámadott ítélet 47. pontjában az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy valamely korábbi határozatban szereplő ténybeli vagy jogi indokok érvként szolgálhatnak a 40/94 rendelet valamely rendelkezésének megsértésére alapított jogalap alátámasztására. Az ítélet ezen pontjában ugyanakkor kifejezetten megállapította, hogy a bejelentett védjegyet illetően a fellebbező nem hivatkozott a fellebbezési tanácsok korábbi, a „Bio” elemet tartalmazó más védjegyek lajstromozásának helyt adó határozataiban található olyan érvekre, amelyek kétségbe vonhatták volna a vitatott határozatban a megkülönböztető képességre vonatkozóan kifejtett értékelést.

52     Másfelől, miután az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy a fellebbező a tárgyaláson ezenkívül arra hivatkozott, hogy az OHIM lajstromozta a Bioid szóvédjegyet a „nyomdai termékek”, „távközlés” és „számítógépes programozás” elnevezésű áru- és szolgáltatáscsoportok vonatkozásában, azt állapította meg, hogy – a fellebbező által előadottaktól eltérően – a bejelentett védjegy és a Bioid szóvédjegy nem cserélhető fel, és hogy ezt a szóvédjegyet az „id” betűk kisbetűs írásmódja miatt szemantikai szempontból meg lehet különböztetni a BioID betűszótól.

53     Végül, mint ez a jelen ítélet 43. pontjában már kifejtésre került, az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ezért kizárólag az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik a releváns tények megállapítása és értékelése, valamint a bizonyítékok értékelése. Ezeknek a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem jogkérdés, amelynek vizsgálata a fellebbezési eljárás keretében a Bíróságra tartozna.

54     Amikor a fellebbező kétségbe vonta az Elsőfokú Bíróságnak a lajstromozott védjegyek hasonlóságára vagy azonosságára vonatkozó értékelését, és ennélfogva az OHIM korábbi határozatainak jelentőségét, valójában csupán az Elsőfokú Bíróság tényekre vonatkozó értékelését vitatta, és nem hivatkozott vagy utalt elferdítésre.

55     Ezért az első jogalap harmadik kifogását mint részben megalapozatlant, részben elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A kizáró feltételre vonatkozó negyedik kifogásról

56     Az első jogalap negyedik, első ízben a tárgyaláson előadott kifogásával a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, amikor megállapította, hogy az e rendelkezés hatálya alá tartozó védjegyeket az érintett vásárlóközönség megítélése szerint többek között általánosan használják a kereskedelemben, az érintett áruk vagy szolgáltatások bemutatására, vagy legalábbis konkrét jelek utalnak arra, hogy ezeket a védjegyeket ilyen módon lehet használni.

57     Az OHIM előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a bejelentett védjegyet általánosan használhatják. Véleménye szerint a szóban forgó bejelentéssel megcélzott, behatárolt vásárlóközönség nem érzékeli egyértelműen eredetjelzőként az említett védjegyet. Másfelől a tárgyalás során az OHIM hallgatólagosan felhozta e kifogás elfogadhatóságának kérdését, amelyre nem hivatkoztak a fellebbezésben.

58     Mint azt a főtanácsnok is jelezte indítványának 25. pontjában, ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ezt a kifogást a Bíróság előtt elsőként hivatkozott felperesi jogalap alátámasztására adták elő, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott, a megkülönböztetésre nem alkalmas védjegyekre vonatkozó feltétlen kizáró okot. Így ez nem minősül új jogalapnak az eljárási szabályzat 42. cikkének (2) bekezdése szerint.

59     E kifogás megalapozottságával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésében felsorsolt lajstromozást kizáró okok egymástól függetlenek, és önálló vizsgálatot igényelnek. (lásd az OHIM kontra Erpo Möbelwerk ítélet [hivatkozás fent] 39. pontját). Továbbá a fenti kizáró okokat a mindegyikük mögött meghúzódó közérdek tükrében kell értelmezni. A valamennyi kizáró ok vizsgálata során figyelembe vett közérdek eltérő megítéléseket jeleníthet meg, sőt kell, hogy megjelenítsen a szóban forgó kizáró ok tekintetében (lásd a C‑456/01. P. és C‑457/01. P. sz., Henkel kontra OHIM egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑5089. o.] 45. és 46. pontját és a SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] 25. pontját).

60     Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában hivatkozott közérdek nyilvánvalóan elválaszthatatlan a védjegy azon alapvető rendeltetésétől, hogy tanúsítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás származását, lehetővé téve számukra, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztethessék azokat más eredetű áruktól vagy szolgáltatásoktól (lásd a SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] 23. és 27. pontját).

61     A megtámadott ítélet 23., 34., 41. és 43. pontjában az Elsőfokú Bíróság annak megállapításához, hogy a bejelentett védjegy a hivatkozott rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozik, elsősorban arra a tényre hivatkozik, hogy a védjegy alkalmas arra, hogy általánosan használják a kereskedelemben.

62     Meg kell azonban állapítani, mint azt a Bíróság a SAT.1 kontra OHIM ítélet [hivatkozás fent] 36. pontjában is kimondta, hogy ez a szempont a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja vonatkozásában releváns, de nem alkalmazható ugyanezen rendelkezés b) pontjával kapcsolatban.

63     Következésképpen meg kell állapítani, hogy megalapozott az a kifogás, miszerint az Elsőfokú Bíróság olyan feltételt alkalmazott, amely nem a hivatkozott rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja, hanem e rendelkezés c) pontja vonatkozásában lett volna releváns.

64     Ezért helyt kell adni a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésére alapított első jogalapnak.

65     A fentiekből következően, anélkül, hogy vizsgálni kellene a fellebbezés második jogalapját, hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet, mivel az Elsőfokú Bíróság jogban tévedett a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmezésekor.

 Az első fokon benyújtott kereset érdeme

66     A Bíróság alapokmánya 61. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében az Elsőfokú Bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén a Bíróság maga is eldöntheti érdemben az ügyet, ha a per állása megengedi. Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben ez fennáll.

67     Mint az a jelen ítélet 27. és 28. pontjából is következik, e tekintetben az érintett vásárlóközönség szemszögéből kell megvizsgálni azt, hogy a bejelentett védjegy biztosítja-e a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás eredetének azonosságát azáltal, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül meg tudja különböztetni ezt az árut vagy szolgáltatást a máshonnan származók áruktól vagy szolgáltatásoktól.

68     Figyelembe véve továbbá azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre a jelen ítélet 5. pontjában leírt védjegybejelentés vonatkozik, kitűnik, hogy az érintett vásárlóközönség a szóban forgó áruk és szolgáltatások terén hozzáértőnek számító, szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő közönség.

69     A bejelentett védjegy a BioID betűszót, valamint ábrás elemeket: a betűszót megjelenítő tipográfiai jellemzőket és a BioID betűszó után elhelyezett két grafikai elemet, egy pontot (■) és egy jelet (®) tartalmaz.

70     Mint azt az OHIM a vitatott határozatban helyesen kifejtette, az említett betűszóval kapcsolatban az érintett vásárlóközönség a védjegybejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra tekintettel a BioID-ot a „biometrical” melléknév és az „identification” főnév rövidítésének összetételeként, és így összességében „biometrical identification” jelentéssel értik. Ezért ez a betűszó, amely nem különböztethető meg a védjegybejelentéssel érintett áruktól és szolgáltatásoktól, nem rendelkezik olyan képességgel, amely az érintett vásárlóközönség szemszögéből biztosítani tudná a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás eredetének azonosságát.

71     Ezen túlmenően a BioID betűszóban megjelenő tipográfiai jegyek ismétlődő jellegére és mindenfajta megkülönböztető elem hiányára, az „Arial” betűtípussal írott betűkre, valamint az eltérő betűvastagságra tekintettel a bejelentett védjegy nem képes biztosítani az érintett vásárlóközönség számára a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosságát.

72     Másfelől a „BioID” betűszó után elhelyezett, egy pontból (■) és egy jelből (®) álló két grafikai elem nem rendelkezik olyan képességgel, amely alapján biztosítani tudná az érintett vásárlóközönség részére, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül meg tudja különböztetni a védjegybejelentéssel érintett árukat vagy szolgáltatásokat a máshonnan származóktól. Ebből következően az említett grafikai elemek nem alkalmasak arra, hogy az érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában betöltsék a védjegyeknek a jelen ítélet 25. pontjában leírt alapvető rendeltetését.

73     Ezen túlmenően, mint azt a főtanácsnok indítványa 105. pontjában jelezte, annak vizsgálatánál, milyen összbenyomást kelt a bejelentett védjegy az érintett vásárlóközönségben, a megkülönböztető képességgel nem rendelkező BioID betűszó alkotja az említett védjegy meghatározó elemét.

74     Ezenkívül, mint arra az OHIM a vitatott határozat 21. pontjában rámutatott, az ábrás és grafikai elemek olyannyira fölöslegesek, hogy semmiféle megkülönböztető képességgel nem bírnak a bejelentett védjegy egészét illetően. Ezek az elemek nem mutatnak olyan sajátosságot, például fantáziaszavak formájában vagy összetételük módjának vonatkozásában, amelyek alapján az említett védjegy betölthetné alapvető rendeltetését a védjegybejelentéssel érintett árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban.

75     Ebből következően a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében. Ilyen feltételek mellett a fellebbezőnek a vitatott határozattal szemben benyújtott keresetét el kell utasítani.

 A költségekről

76     A Bíróság eljárási szabályzatának 122. cikke értelmében ha a fellebbezés megalapozott és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően, kötelezni kell a két eljárás költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján, a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑91/01. sz., BioID kontra OHIM (BioID) ügyben 2002. december 5-én hozott ítéletét (EBHT 2002., II-5159. o.) hatályon kívül helyezi.

2)      A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) második fellebbezési tanácsa 2001. február 20-i határozata ellen irányuló keresetet elutasítja.

3)      A fellebbezőt kötelezi az első fokú és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: német.