PHILIPPE LÉGER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2004. október 28.(1)

C‑57/02. P. sz. ügy

Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA (Acerinox)

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

C‑65/02. P. sz. ügy

ThyssenKrupp Stainless GmbH, korábban KruppThyssen Stainless GmbH

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

és C‑73/02. P. sz. ügy

ThyssenKrupp Acciai Speciali Terni SpA, korábban Acciai Specilai Terni SpA

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Fellebbezés – Verseny – Kartell – Ötvözeti felár – A jogsértés felróhatósága – A bírság kiszámítása – Együttműködés a közigazgatási eljárás során – A bírság nagyobb mértékű csökkentése azoknak a vállalkozásoknak, amelyek elismerték a jogsértést, mint azoknak, amelyek elismerték a tények valósságát – Érvényesség”

1.     Jelen ügyek tárgya a Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA (Acerinox) (a továbbiakban: Acerinox), a Krupp Thyssen Stainless GmbH (a továbbiakban: KTS) és a ThyssenKrupp Acciai Speciali Terni SpA (a továbbiakban: AST) társaságok által az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának 2001. december 13‑i, az „ötvözeti felár”-ügyekben hozott ítéletei(2) ellen benyújtott fellebbezések. Ezek az ügyek a rozsdamentes acél piacán létrejövő árkartellre vonatkoznak.

2.     A felek által felhozott jogalapok egyike érdekes kérdést vet fel, amely a vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során az Európai Közösségek Bizottságával való együttműködésére vonatkozik. Arról van tehát szó, hogy meg kell határozni, hogy a Bizottság nagyobb mértékben csökkentheti‑e a bírságot azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek elismerték a jogsértést, mint azokkal szemben, amelyek a tények valósságának elismerésére szorítkoztak.

3.     E jogalapok vizsgálata előtt, fel kell idézni a jogvita tényállását és különösen a különböző, érintett vállalkozásokat egyesítő kapcsolatokat. Ez utóbbiak ugyanis fontosak a fellebbezések vizsgálatához.

I –    A jogvita tárgya

4.     A Krupp Thyssen Nirosta GmbH (a továbbiakban: KTN) a német jog alá tartozó vállalat, amely 1995. január 1‑jén a rozsdamentes acéllemezek iparágában a Thyssen Stahl AG (a továbbiakban: Thyssen Stahl) és a Fried Krupp AG Hoesch‑Krupp (a továbbiakban: Krupp) tevékenységeinek összefonódásából jött létre. 1997. szeptember 16‑án a társaság elnevezése KTS‑re változott.

5.     Az AST az olasz jog alá tartozó vállalat, amelynek egyik fő tevékenysége a rozsdamentes acéllemezek termelése. 1994. január 1‑jén az ILVA olasz csoport tevékenységeinek három, különálló vállalkozásra bontása során hozták létre. 1994. december 21‑én a Bizottság engedélyezte, hogy több vállalkozás, köztük a Krupp és a Thyssen közösen megszerezze az AST‑t. 1995. decemberében a Krupp 50%‑ról 75%‑ra emelte a részesedését az AST‑ben, majd 1996. május 10‑én teljes részesedést szerzett az AST‑ben. Azután minden részesedését átruházta a KTN‑re, a későbbi KTS‑re.

6.     Az Acerinox, ami őt illeti, spanyol társaság, amely a rozsdamentes acél piacán tevékenykedik, azon belül is különösen a lemezek iparágában.

7.     A fogyasztói panaszokat és a sajtóban megjelent információkat követően 1995. március 16‑án a Bizottság az ESZAK‑Szerződés 47. cikke alapján arra kért több, rozsdamentes acél termelésével foglalkozó vállalkozást, hogy szolgáltassanak adatokat az „ötvözeti felár” néven ismert, közösen végrehajtott áremelésükről.

8.     Az ötvözeti felár az ötvözet alkotóelemeinek árfolyama alapján kiszámított árkiegészítés, amely a rozsdamentes acél alapárához adódik hozzá. A rozsdamentes acéltermelésben az ötvözéshez felhasznált alkotóelemek (nikkel, króm és molibdén) ára a termelési költségek jelentős részét képezi. Ráadásul ezen alkotóelemek árfolyama rendkívül ingadozó.

9.     Az összegyűjtött információk alapján 1995. december 19‑én a Bizottság kifogásközlést küldött 19 vállalkozásnak.

10.   1996 decemberében és 1997 januárjában, egy sor bizottsági helyszíni vizsgálatot követően bizonyos vállalkozások ügyvédjei, illetve képviselői együttműködési szándékukat fejezték ki a Bizottságnak. E célból 1996. december 17‑én az Acerinox, az ALZ NV, az Avesta Sheffield AB (a továbbiakban: Avesta), a KTN és az Usinor SA (a továbbiakban: Usinor vagy Ugine), valamint az AST 1997. január 10‑én ilyen értelmű nyilatkozatokat küldött a Bizottságnak.

11.   1997. április 24‑én a Bizottság e vállalkozásoknak, valamint a Thyssen Stahlnak új kifogásközlést küldött, amely az 1995. december 19‑i helyébe lépett.

12.   1998. január 21‑én a Bizottság meghozta a ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásról (IV/35.814. sz. – „Ötvözeti felár”-ügy) szóló 98/247/ESZAK határozatot(3).

13.   E határozat szerint 1993‑ban a rozsdamentes acél alkotóelemeinek ára jelentősen esett. Amikor, 1993 szeptemberétől a nikkel árfolyama ismét emelkedett, a termelők haszonkulcsa jelentősen csökkent. Ebben a helyzetben az 1993. december 16‑i találkozón (a továbbiakban: madridi találkozó) a rozsdamentes acéllemezek termelőinek többsége megállapodott az árak összehangolt emeléséről az ötvözeti felár számítási paramétereinek változtatásával. Ebből a célból elhatározták, hogy 1994. február 1‑jétől olyan ötvözeti felárat alkalmaznak, amelyet a legutoljára 1991‑ben használt képlet alapján számolnak ki, úgy, hogy az ötvözet alkotóelemeinek referenciaértékeként minden termelő az 1993. szeptemberi értéket veszi alapul, amikor a nikkel árfolyama történelmi mélyponton volt.

14.   A vitatott határozat rámutat arra, hogy 1994. február 1‑jétől minden termelő alkalmazta az újonnan meghatározott referenciaértékek alapján számolt ötvözeti felárat az európai eladásaira, Spanyolország és Portugália kivételével.

15.   A vitatott határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy az Acerinox, az ALZ NV, az AST, az Avesta, a Krupp (1995. január 1‑jétől KTN) megsértették az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdését az 1993 decemberétől, az Avesta vonatkozásában 1996 novemberéig terjedő, az összes többi vállalkozás vonatkozásában a vitatott határozat meghozataláig terjedő időszakban azzal, hogy az ötvözeti felár kiszámításához felhasznált képlet referenciaértékeit összehangolt módon megváltoztatták és alkalmazták. Ennek a gyakorlatnak a hatása és a célja a verseny korlátozása és torzítása a közös piacon.

16.   A vitatott határozat 2. cikkében a Bizottság a következő bírságokat szabta ki:

Acerinox:                   3 530 000 ECU

ALZ NV:                    4 540 000 ECU

AST:                             4 540 000 ECU

Avesta :                   2 810 000 ECU

KTN:                             8 100 000 ECU

Usinor:                   3 860 000 ECU

II – Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetek és a megtámadott határozatok

17.   1998. március 11‑én és 1998. március 13‑án a KTS és az Acerinox keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz.

18.   Valamennyi felperes azt kérte az Elsőfokú Bíróságtól, hogy a megtámadott határozatot semmisítse meg, és másodlagosan törölje el a reá kiszabott bírságot, vagy csökkentse annak összegét.

19.   Az Elsőfokú Bíróság részben elfogadta a kérelmeket. A KTS és AST kontra Bizottság ügyben megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkét annyiban, hogy ez utóbbi a KTN‑nek tulajdonította a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértés miatti felelősséget, és 4 032 000 euróra csökkentette a KTS‑re, valamint az AST‑re kiszabott bírság összegét. Az Acerinox kontra Bizottság ítéletben az Elsőfokú Bíróság 3 136 000 euróra csökkentette az Acerinoxra kiszabott bírság összegét.

III – A Bíróság előtti eljárás és a fellebbezések végkövetkeztetései

20.   A Bíróság Hivatalához 2002. február 22‑én (C‑57/02. P. sz. ügy) és 2002. február 28‑án (C‑65/02. P. és C‑73/02. P. sz. ügyek) az Acerinox, a KTS és az AST fellebbezéseket terjesztettek elő a fent említett ítéletekkel szemben.

21.   Valamennyi felperes kéri a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését és a Bizottság kötelezését a költségek viselésére. Az Acerinox és a KTS kéri továbbá, hogy a Bíróság döntsön a jogvitáról, és semmisítse meg a vitatott határozatot, vagy legalább csökkentse a rájuk kiszabott bírság összegét.

22.   A C‑65/02. P. sz. ügyben a Bizottság csatlakozó fellebbezést nyújtott be a KTS és AST kontra Bizottság ítélet ellen. Azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül ezt az ítéletet annyiban, amennyiben megsemmisíti a vitatott határozatot (a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértésre vonatkozó részében), és csökkenti a KTN‑re kiszabott bírság összegét. A Bizottság azt kéri továbbá, hogy a Bíróság kötelezze a KTS‑t az eljárás költségeinek viselésére.

IV – A fellebbezésről

23.   A három fellebbező társaság kérelmei alátámasztására két hatályon kívül helyezési jogalapot terjeszt elő:

–       a jogsértés időtartamának téves meghatározása és

–       a védelemhez való jognak, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a bizalomvédelem elvének a megsértése.

24.   A KTS és az AST előterjeszt továbbá egy másik, a bírság kiszabására vonatkozó elvek téves értelmezésére és alkalmazására alapított jogalapot.

25.   Az Acerinox pedig három kiegészítő jogalapot terjeszt elő:

–       az érveinek téves értékelése és a megtámadott ítélet indokolásának hiánya;

–       az „összehangolt magatartás” fogalmának megsértése és

–       a megtámadott ítélet indokolásának hiánya.

26.   Először az Acerinox jogalapjait (A–C. pont) vizsgáljuk meg, majd az ATS és az AST közös jogalapját (D. pont), végül pedig a három felperes társaság közös jogalapját (E. és F. pont).

A –    A megtámadott ítélet indokolásának hiányára alapított első jogalapról

27.   Az Acerinox első fokon azzal érvelt, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy létezik az ötvözeti felár alkalmazására vonatkozó megállapodás vagy összehangolt magatartás a spanyol piacon.

28.   Az Elsőfokú Bíróság az alábbi okok miatt elutasította ezt a jogalapot:

„29.      Rá kell mutatni arra, hogy versenyjogsértéssel kapcsolatos jogvita esetén a Bizottság feladata bizonyítani az általa megállapított jogsértéseket, és szolgáltatni azokat a bizonyítékokat, amelyek kellő bizonyossággal igazolni tudják a jogsértést megvalósító tényállási elemeket [...].

30.      Mégis, amint bizonyított, hogy egy vállalkozás [...] nyilvánvalóan versenyellenes célú találkozókon vett részt, az arra vonatkozó bizonyítékok előterjesztése, hogy az említett találkozókon történő részvétele mögött nem volt versenyellenes szándék – úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy a találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt –, ennek a vállalkozásnak a feladata [...].

31.      Jelen esetben nem vitatott, hogy a felperes részt vett az 1993. december 16‑i madridi találkozón, amely során [...] a rozsdamentes acéllemezek bizonyos termelői összehangolták a magatartásukat arra vonatkozóan, hogy ezen időponttól az ötvözeti felár kiszámítására szolgáló képletben ugyanolyan referenciaértékeket használnak, és ennélfogva e termékek végső árának egyik elemét rögzítik, ami sérti az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdését.

32.      Meg kell azonban vizsgálni, hogy a felperes elegendően bizonyítja‑e, hogy elhatárolódott ettől a kartelltől oly módon, hogy az ESZAK‑Szerződés 65. cikke (1) bekezdésének megsértését nem lehet neki felróni.

33.      [Ami a spanyol piacot illeti], nem vitatott [...], hogy ezen a [madridi] találkozón az Acerinox kinyilvánította azon akaratát, hogy ne alkalmazzanak ötvözeti felárat Spanyolországban, a gazdasági helyzet miatt.

34.      A Határozat 27. preambulumbekezdése [ugyanis] rámutat arra [...], hogy a [fent említett] találkozó során »az Acerinox értesített arról a szándékáról, hogy ne alkalmazzanak felárat Spanyolországban, mivel úgy vél[te], hogy ez az intézkedés nem vonja maga után a kérés semmilyen fejlődését, és nincs pozitív hatása a spanyol iparra, amely mély válságban van«.

35.      Amennyiben, ennélfogva nem vitatott, hogy a felperes a madridi találkozón elhatárolódott a spanyol piacra vonatkozó ötvözeti felárral kapcsolatos kartelltől, az az apró tény, hogy részt vett ezen a találkozón, nem elegendő annak megállapításához, hogy tagja volt annak a kartellnek, amely rögzíti az ötvözeti felár referenciaértékeit ezen a piacon, és amely sérti az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdését.

36.      Mivel az ilyen kartell célja annyiban, amennyiben a spanyol piacra vonatkozott, ebben az időpontban ellentétes volt az Acerinox érdekeivel, kizárólag annak a bizonyítéka képezné tehát részéről a Spanyolországot érintő kartellhez való csatlakozást, hogy ez a vállalkozás kötelezettséget vállalt az ötvözeti felár alkalmazására a hazai piacon [...].

37.      Márpedig az iratokból következik, hogy [...] az Avesta 1994. január 14‑én faxon tájékoztatta a leányvállalatait, köztük a spanyolországit, bizonyos versenytársainak arra vonatkozó álláspontjáról, hogy az ötvözeti felárat a saját nemzeti piacukon mikortól alkalmazzák. Ami különösen az Acerinoxot illeti, a fax a következőket tartalmazza:

»Az Acerinox kijelentette, hogy az ötvözeti felárat 1994. április 1‑jétől kell alkalmazni (igen, áprilistól!)« [»Acerinox have announced that surcharges will be applied from 1st april 1994 (yes April!!!)«].

38.      E tekintetben a felperes nem vitatja a neki tulajdonított kijelentések valódiságát, csak azzal érvel, hogy egy ilyen kijelentés inkább azt támasztja alá, hogy az ötvözeti felár spanyolországi, elhalasztott alkalmazásával kapcsolatos, a madridi találkozó idején született megállapodás vagy összehangolt magatartás nem létezett. Ettől még egy ilyen kijelentés bizonyítja azt, hogy 1994. január 14‑én az Acerinox kifejezte arra irányuló szándékát, hogy az ötvözeti felárat az érintett vállalkozások által a madridi találkozón megállapodott feltételek szerint érvényesítsék Spanyolországban, és ezért tehát csatlakozott a kartellhez.

[...]

45.      Az előzőekből következik, hogy a felperest a kartellhez való csatlakozásától, legkésőbb 1994. január 14‑től [...] a kartell tagjának kell tekinteni [...] annyiban, amennyiben ez a kartell az ötvözeti felár spanyolországi alkalmazására vonatkozott [...].”

29.   Az Acerinox a fellebbezésének első jogalapjában azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy részt vett a spanyol piacot érintő kartellben, és megtalálta az 1994. január 14‑i Avesta faxban e részvétel bizonyítékát.

30.   Azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt kifejezetten vitatta e fax tartalmát és ennélfogva bizonyító erejét. Azzal, hogy ezt az iratot a kartellben való részvétele bizonyítékának tekintette, anélkül hogy az érveire válaszolt volna, az Elsőfokú Bíróság megsértette fennálló indokolási kötelezettségét.

31.   Mint azt a Belgium kontra Bizottság ügyben(4) megállapítottuk, a Bíróság ritkán ragadja meg az alkalmat, hogy az Elsőfokú Bíróságra tartozó indokolási kötelezettség tartalmát meghatározza. A jelenlegi ítélkezési gyakorlatból azonban le lehet vezetni néhány elvet.

32.   Megállapíthatjuk, hogy az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az Elsőfokú Bíróság érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a hozott határozat indokolását, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja.(5) Mivel az EK‑Szerződés 230. cikkén vagy az ESZAK‑Szerződés 33. cikkén alapuló fellebbezésről van szó, az indokolási kötelezettség magában foglalja természetesen, hogy az Elsőfokú Bíróság megvizsgálja a felperes által felhozott megsemmisítési jogalapokat, és ismerteti azokat az okokat, amelyek miatt elutasítja a jogalapot, vagy megsemmisíti a megtámadott jogi aktust.

33.   Mégis nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy kielégítően válaszolni lehessen egy megsemmisítési jogalapra, az Elsőfokú Bíróságnak előzőleg helyesen meg kell értenie ezt a jogalapot. Ha az Elsőfokú Bíróság téved a felperes által felhozott valamelyik jogalap értelmét illetően, helytelenül elfogadhatatlannak nyilváníthatja ezt a jogalapot,(6) vagy alapjában véve elutasíthat egy, a ténylegesen hivatkozott jogalaptól eltérő jogalapot.(7) E két esetben az Elsőfokú Bíróság megsérti fennálló indokolási kötelezettségét, mivel nem válaszol a felperes által ténylegesen felhozott jogalapra.

34.   Jelen esetben, úgy gondoljuk, hogy az Elsőfokú Bíróság ilyen típusú hibát vétett.

35.   A megtámadott ítélet 36–38. pontjában ugyanis megállapította, hogy az Acerinox részt vett a kartellben annyiban, amennyiben az a spanyol piacra vonatkozott. E részvétel bizonyítékát az Avesta 1994. január 14‑i faxában találta meg, amely megjelöli, hogy „az Acerinox bejelentette, hogy a felárat 1994. április 1‑jétől kell alkalmazni (igen, áprilistól!)”, és abban a tényben, hogy szerinte „a felperes nem vitat[ta] a neki tulajdonított kijelentések valódiságát”.

36.   Márpedig, ellentétben azzal, amit megjelöl, az Acerinox kifejezetten vitatta e fax tartalmát. A keresetlevelében kifejtette, hogy „a felperes által tett „bejelentésre” vonatkozó információ [...] pontatlan”, és hogy „semmiféle ilyen „bejelentést” nem tettek”.(8)

37.   Még ha, mint azt látni fogjuk,(9) ez a tagadás nem is volt különösebben határozott, annyi bizonyos, hogy valós: az Elsőfokú Bíróság előtt az Acerinox vitatta az Avesta 1994. január 14‑i faxának tartalmát és ennélfogva annak bizonyító erejét.

38.   Ilyen körülmények között, úgy gondoljuk, hogy az Elsőfokú Bíróság nem fogadhatta el bizonyítékként ezt az iratot anélkül, hogy megmagyarázná, miért kell elutasítani a felperes tagadását. Mivel elmulasztott válaszolni a felperes által felhozott érvekre, megsértette a Bíróság alapokmányának 36. és 53. cikke alapján fennálló indokolási kötelezettségét.

39.   Azt javasoljuk tehát a Bíróságnak, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet erre a pontra vonatkozóan. Mivel ez a hatályon kívül helyezés csak részleges, folytatni kell a felperesek által felhozott többi jogalap vizsgálatát.(10)

B –    Az „összehangolt magatartás” fogalmának megsértésére alapított második jogalapról

40.   A második hatályon kívül helyezési jogalap az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29–45. pontjára vonatkozik.

41.   Az Elsőfokú Bíróság a következőképpen érvelt:

„29.      Rá kell mutatni arra, hogy versenyjogsértéssel kapcsolatos jogvita esetén a Bizottság feladata bizonyítani az általa megállapított jogsértéseket, és szolgáltatni azokat a bizonyítékokat, amelyek kellő bizonyossággal igazolni tudják a jogsértést megvalósító tényállási elemeket [...].

[…]

40.      Ami [az Európai Közösség, Spanyolországtól eltérő országaiban való ötvözeti felár alkalmazását] illeti, a felperes érvei [...] az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott, a bizonyításra vonatkozó követelmények téves elgondolásán alapulnak.

41.      Meg kell ugyanis állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a madridi találkozó során elhatárolódott a találkozó többi résztvevőjétől az iránti szándékának kinyilvánításával, hogy az Európai Közösség Spanyolországon kívüli tagállamaiban az ötvözeti felárat nem alkalmazza. E tekintetben, éppen ellenkezőleg, az iratokból következik, hogy a Bizottság kérdéseire tett 1996. december 17‑i kijelentésében a felperes nem állította azt, hogy a madridi találkozón elfogadta volna ugyanazt a magatartást, mint amelyet az ötvözeti felár spanyolországi érvényesítésével kapcsolatban határoztak el [...].

42.      Ebből a nyilatkozatból azonkívül kitűnik, hogy a felperes 1994 februárjától ötvözeti felárat alkalmazott a termékeire Dániában, majd márciusban Németországban, Norvégiában és Svédországban, áprilisban Írországban, Portugáliában, az Egyesült Királyságban, valamint Olaszországban és végül 1994 májusában Franciaországban és Belgiumban.

43.      Márpedig a felperes nem érvelhet azzal, hogy az általa érvényesített ötvözeti felár hozzáigazítása az e piacokon jelenlévő versenytársak által alkalmazottakhoz egyszerű párhuzamos magatartás következménye, amely a rozsdamentes acéllemez termékek oligopol piaci szerkezetének, valamint az ESZAK‑Szerződés 60. cikke által bevezetett átláthatósági szabályoknak tulajdonítható. Kétségkívül az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a párhuzamos magatartás csak abban az esetben tekinthető az egyeztetés bizonyítékának, ha az egyeztetés az egyetlen elfogadható magyarázat [...], ebből következik, hogy a Bizottság jelen esetben bizonyította, hogy volt az érintett vállalkozások között olyan előzetes egyeztetés, amelynek tárgya az ugyanolyan referenciaértékek használata és alkalmazása az ötvözeti felár kiszámítására szolgáló képletben.

[...]

45.      Az előzőekből következik, hogy a felperest 1993. december 16‑tól, a madridi találkozó dátumától a kartell tagjának kell tekinteni annyiban, amennyiben ez a kartell a vállalkozások között meghatározott referenciaértékek alapján kiszámított ötvözeti felárnak az Európai Közösség tagállamaiban – Spanyolország kivételével – való alkalmazására vonatkozott [...].”

42.   A második jogalapjában az Acerinox azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az „összehangolt magatartás” ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmát.

43.   Rámutat arra, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján ez a fogalom nemcsak az érintett vállalkozások közötti egyeztetést, hanem az egyeztetést követő magatartást és a két elem közötti okozati összefüggést is magában foglalja.

44.   Márpedig a vitatott határozat 43. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a felperes részt vett a jogsértésben anélkül, hogy megállapította volna a madridi találkozó és a piaci magatartása közötti okozati összefüggést.

45.   Bevezetésként meg kell jegyezni, hogy ellentétben az Acerinox által felvetettekkel, az Elsőfokú Bíróság nem minősítette a jogsértést az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „összehangolt magatartásnak”. Csak a „kartellre” utalt anélkül, hogy meghatározta volna, hogy a kartell formája megállapodás vagy összehangolt magatartás. Mindazonáltal az Acerinox által ismertetett minősítésre alapozva is el kellene utasítani a jogalapját.

46.   Igaz az, hogy az ítélkezési gyakorlat(11) alapján az „összehangolt magatartás” fogalma a vállalkozások közötti egyeztetésen kívül magában foglalja az egyeztetést követő piaci magatartast és a két elem közötti okozati összefüggést. Elfogadott tehát, hogy e fogalom értelmezése keretében nem tekinthetjük úgy, hogy az egyeztetés szükségszerűen hatással van az abban szereplő vállalkozások magatartására.(12)

47.   Mindazonáltal ugyanezen ítélkezési gyakorlat értelmében, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy „ellenkező bizonyíték hiányában – amelyet az érdekelt szereplőnek kell szolgáltatnia – vélelmezni kell, hogy az egyeztetésen részt vevő vállalkozások, amelyek aktívak maradnak a piacon, figyelembe veszik a versenytársaikkal cserélt információkat piaci magatartásuk meghatározásához”(13). A Bíróság kifejtette, hogy e vélelem összeegyeztethető az ártatlanság vélelmével,(14) valamint a bizonyítási teher vonatkozásában alkalmazandó szabályokkal.(15)

48.   Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság jogosan vélelmezi ‑ ellenkező bizonyíték hiányában, amelyet az érintett vállalkozásnak kell szolgáltatnia ‑, hogy az egyeztetés hatással volt a felek piaci magatartására.(16)

49.   Márpedig jelen esetben az Acerinox nem bizonyította, de nem is állította azt, hogy benyújtotta ezt az ellenbizonyítékot az Elsőfokú Bíróságnak.

50.   Amennyiben a Bizottság bizonyította az érintett vállalkozások közötti előzetes egyeztetés létezését, az Elsőfokú Bíróság helyesen vélelmezni, hogy a felperes figyelembe vette a kicserélt információkat a piaci magatartása kialakításához, és így részt vett a Spanyolországon kívüli országokra vonatkozó kartellben.

51.   Ellentétben az Acerinox állításaival, az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot az „összehangolt magatartás” fogalmának értelmezésekor és alkalmazásakor.

C –    A megtámadott ítélet indokolásának hiányára alapított harmadik jogalapról

52.   A harmadik jogalapjában az Acerinox azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság nem indokolta meg kellő mértékben az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 90. pontját.

53.   Az első fokú eljárásban azzal érvelt, hogy a Bizottság által kiszabott bírságok aránytalanok. Véleménye szerint a Bizottság jogtalanul rögzített valamennyi érintett vállalat számára egységes alapösszeget a bírság összegének kiszámításához, mivel az említett vállalatok mérete jelentősen eltért.

54.   Az Elsőfokú Bíróság a következő okok miatt utasította el ezt az érvelést:

„77.      Rá kell mutatni arra [...], hogy a Határozatban a Bizottság meghatározta az érintett vállalkozásokra és különösen a felperesre kiszabott bírság összegét, alkalmazva [a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló] bizottsági iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás: 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott módszert.

78.      E módszer szerint a Bizottság a jogsértés súlyossága függvényében meghatározott összeget veszi alapösszegnek [...]. Ezek szerint a jogsértések három kategóriára oszthatók, nevezetesen »enyhe jogsértésekre« [...], »súlyos jogsértésekre« [...] és »különösen súlyos jogsértésekre« [...].

[...]

80.      A három kategórián belül [...] néhány esetben szükségessé válhat a meghatározott összeg súlyozása annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen hatást gyakorol a versenyre, különösen akkor, ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn, és következésképpen az általános alapösszegnek az egyes vállalkozások sajátos jellegéhez való hozzáigazítása érdekében (1.A. pont, hatodik bekezdés).

81.      Jelen esetben a Bizottság a jogsértés súlyossága vonatkozásában a bírság kiszámításához használt alapösszeget valamennyi érintett vállalkozás részére 4 millió ECU‑ben határozta meg [...]. Annak értékelésekor, hogy volt‑e jelentős különbség a jogsértésben részt vevő vállalkozások között, a Bizottság úgy vélte, hogy valamennyi vállalkozás nagyméretű, és hogy következésképpen nem kellett különbséget tenni súlyosság alapján a meghatározott összegek között [...].

[...]

87.      A felperes arra alapított érvét, hogy a kiszabott bírság nincs tekintettel az érintett vállakozás piaci részesedése miatti erejére, szintén el kell utasítani.

88.      Rá kell természetesen mutatni arra, hogy a vállalkozás piaci részesedése releváns annak a befolyásnak a meghatározásához, amelyet a vállalkozás gyakorolhatott a piacon, nem releváns azonban annak megállapításához, hogy a vállalkozás gazdaságilag jelentős egységhez tartozik‑e [...].

89.      Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyosságának értékelő elemei között esetenként szerepelhet a jogsértés tárgyát képező termékek mennyisége és értéke, valamint a vállalkozás mérete és gazdasági jelentősége [...].

90.      Jelen esetben, ennélfogva a Bizottság – miután rámutatott arra, hogy az érintett hat vállalkozás a rozsdamentes acél végtermékek európai termelésének 80%‑át teszi ki – helyesen állapította meg az érintett vállalkozások mérete és gazdasági jelentősége alapján azt, hogy azok mind nagyméretűek (a Határozat 9. preambulumbekezdése). E tekintetben a felperes által elvégzett összehasonlítás a saját piaci részesedése (amely kb. 11% volt) és az Ugine, az AST és az Avesta piaci részesedése (rendre 18%, 15% és 14%) között nem fed fel olyan, az iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdése szerinti »jelentős különbséget« e vállalkozások között, amely szükségszerűen különböző kezelést indokolna a jogsértés súlyosságának értékelésében.

91.      Ilyen körülmények között, a felperesre kiszabott bírság összege nem tekinthető aránytalannak [...]”.

55.   Az Acerinox azt állítja, hogy a fent idézett ítélet 90. pontja az alábbi két oknál fogva nem kellően indokolt.

56.   Először is, ebből az indokolásból nem lehet megérteni azokat az okokat, amiért az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes piaci részesedésének összevetése az Usinoréval, az AST‑ével és az Avestáéval nem mutatja meg a vállalkozások közötti jelentős különbséget, sem az Elsőfokú Bíróság által elfogadott szempontoknak való megfeleléshez megkívánt különbség mértékét.

57.   Azután az Elsőfokú Bíróság – annak vizsgálatakor, hogy a bírság kiszámítása megfelel‑e az iránymutatásnak – nem szorítkozhatott annak az ellenőrzésére, hogy volt‑e „jelentős különbség” a szóban forgó vállalkozások között. Az ilyen különbség ugyanis csak az egyik olyan esetet képezné, ahol igazolni lehet a bírság összegének súlyozását a jogsértésben részt vevő vállalkozás viszonylagos súlyának figyelembevételénél fogva.

58.   Az első érv kapcsán rá kell mutatni arra, hogy az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az Elsőfokú Bíróság érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a hozott határozat indokolását, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja.(17) Arra is rá kell mutatni, hogy mivel az ESZAK‑Szerződés 33. cikkén alapuló fellebbezésről van szó, az indokolási kötelezettség magában foglalja, hogy az Elsőfokú Bíróság megvizsgálja a felperes által hivatkozott jogalapokat, és ismerteti azokat az okokat, amelyek miatt elutasítja a jogalapot, vagy megsemmisíti a megtámadott jogi aktust.

59.   A Connolly kontra Bizottság ügyben(18) és a fent hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítéletekben a Bíróság mégis korlátozta a hivatkozott jogalapokra adott válasz kötelezettségét. Megállapította, hogy az ítélet indokolását az adott körülményekre tekintettel kell értékelni,(19) és az Elsőfokú Bíróságnak nem kell részletesen válaszolnia a felperes által felhozott valamennyi érvre.(20) A részletes válasz kötelezettsége nem áll fenn, amikor a felperes érve nem kellően világos és pontos, vagy amikor nem részletes bizonyítékelemeken nyugszik.(21) Véleményünk szerint e kötelezettségnek akkor sem kell fennállnia, amikor a felperes érvére adott válasz annyira egyértelmű, hogy nem követel meg semmilyen egyéb magyarázatot.

60.   Jelen esetben a megtámadott ítélet 90. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság számára a felperes és az érintett vállalatok piaci részesedése közötti különbség nem elegendő ahhoz, hogy az iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdése értelmében vett „jelentős különbségnek” minősüljön.

61.   Mindazonáltal az Acerinoxszal ellentétben úgy gondoljuk, hogy nem volt szükséges, hogy az Elsőfokú Bíróság pontosítsa „az e megállapításhoz [vagy] az [e] szemponthoz kapcsolódni alkalmas különbség mértékéhez” elfogadott szempontot.(22)

62.   Nyilvánvaló ugyanis, hogy akármilyen legyen is a „vállalkozások mérete közötti jelentős különbség” fogalmának az iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdése értelmében vett tartalma, a 3–7 pontos eltérés az érintett vállalatok piaci részesedésének százalékában semmilyen esetben sem képez olyan eltérést, amely a Bizottságot kötelezi arra, hogy az iránymutatást alkalmazva súlyozza a bírság összegét. Ezen érvre adott válasz annyira nyilvánvaló tehát, hogy nem követel meg semmilyen kiegészítő magyarázatot.

63.   Ami az Acerinox második érvét illeti, nem tűnik megalapozottnak számunkra.

64.   Tudjuk ugyanis, hogy az iránymutatásban(23) a „vállalkozások mérete közötti jelentős különbség” csak az egyik olyan eset, amelyben igazolható a bírság összegének súlyozása, a többi esetet nyitva hagyja az iránymutatás.

65.   Azt is tudjuk, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt az Acerinox csak ezt az esetet hozta fel, mivel azzal érvelt, hogy a Bizottságnak „a vállalatok mérete közötti jelentős különbség” miatt súlyoznia kellett volna a bírság összegét.(24)

66.   Ilyen körülmények között az Acerinox feltevése átruházza az Elsőfokú Bíróságra azt a feladatot, hogy hivatalból vizsgálja az összes elemet, amely igazolhatja a bírság összegének súlyozását. Azt állítva ugyanis, hogy az Elsőfokú Bíróságnak nem csak azt kell megvizsgálnia, hogy volt‑e jelentős különbség a vállalkozások mérete között, mivel az ilyen különbség csak az egyik eset az iránymutatásban, az Acerinox azt állítja, hogy az indokolás kötelezettsége lényegében a következő kötelezettségeket jelenti az Elsőfokú Bíróság számára:

–       hivatalból felvázolni az összes hipotézist, amelyben a bírság összege súlyozható az iránymutatás alapján, annak figyelembevételével, hogy az egyes vállalkozások milyen súlyúak;

–       hivatalból felvázolni az összes érvet, amelyre az Acerinox hivatkozhat a Bizottság súlyozást elutasító határozatának vitatásához, és

–       hivatalból vizsgálni a Bizottság határozatának jogszerűségét az így meghatározott szempontokat illetően.

67.   Úgy tűnik számunkra, hogy még az EK‑Szerződés 229. cikke és az ESZAK‑Szerződés 36. cikkének második bekezdése alapján benyújtott korlátlan felülvizsgálati keresetben szereplő indokolási kötelezettség sem ír elő ilyen kötelezettséget a közösségi bíróságnak. Mindenesetre az Acerinox semmilyen olyan elemet nem terjesztett elő, amely alapján kételkedhetnénk ebben.

68.   Azt javasoljuk tehát, hogy a Bíróság mint megalapozatlant utasítsa el a harmadik jogalapot.

D –    A bírság kiszabására vonatkozó szabályok téves értelmezésére és alkalmazására alapított negyedik jogalapról

69.   A negyedik jogalap a KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 189–192. pontja ellen irányul.

70.   Az Elsőfokú Bíróság előtt a KTS és AST azt sérelmezi, hogy a Bizottság három különböző bírságot szabott ki a KTN‑nek, az AST‑nek és a Thyssen Stahlnak. Azzal érveltek, hogy a vállalatok közti csoportkapcsolatok miatt a Bizottságnak csak egy bírságot kellett volna kiszabnia a KTN‑re, amely egyszerre lefedi a KTN, az AST és a Thyssen Stahl tevékenységét.

71.   Az Elsőfokú Bíróság a következő okok miatt elutasította ezt az érvet:

„189. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, a vállalkozás versenyellenes magatartásáért meg lehet állapítani az anyavállalat felelősségét abban az esetben, amikor a vállalkozás nem önállóan határozta meg a piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalat utasításait követte, tekintettel különösen az őket összekötő gazdasági és jogi kötelékekre [...].

190.      Jelen esetben rá kell mutatni arra [...], hogy az AST‑t együtt megszerezte a Krupp és egy olasz konzorcium. Ezt követően 1995 decemberében a Krupp részesedését az AST‑ben 50%‑ról 75%‑ra emelte, majd 1996. május 10‑én teljes részesedést szerzett AST‑ben. Azután minden részesedését átruházta a KTN‑re, aztán a KTS‑re.

191.      Mindazonáltal a felperesek nem állították, és még kevésbé bizonyították, hogy az AST, éppen a szervezeti összefüggés alapján, az anyavállalata utasításai miatt vett részt a Határozat tárgyát képező kartellben, és nem önállóan. Rá kell mutatni, hogy épp ellenkezőleg, a felperesek nem vitatták, hogy önállóan jártak el a kartell teljes időtartama alatt.

192.      Ennélfogva ezt a jogalapot el kell utasítani.”

72.   Fellebbezésében a KTS és az AST három kifogást fogalmaz meg az Elsőfokú Bíróság érvelése ellen.

73.   Először is, úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem volt tekintettel az egyenlő bánásmód elvére. Véleményük szerint, amikor a Bizottság átalányösszegre alapozva határozza meg a bírság összegét, az egyenlő bánásmód elve megkövetelné, hogy ez az összeg a jogsértésben részt vevő valamennyi vállalkozás számára egyforma legyen. Márpedig jelen esetben az Elsőfokú Bíróság elfogadta, hogy az ugyanarra a vállalkozásra (nevezetesen a KTS‑re) kiszabott bírság összege a bírság alapösszegének a kétszerese (egyszer az AST‑re, és egyszer a KTN‑re, a későbbi KTS‑re kiszabott összeg).

74.   Másodszor, az AST azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság rosszul alkalmazta a közösségi jogot. Véleménye szerint az első fokon eljáró bíráknak alkalmaziuk kellett volna az Elsőfokú Bíróságnak a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletét(25), amely szerint a leányvállalat által elkövetett jogsértés az anyavállalatnak tulajdoníható akkor, amikor ez utóbbinak tudnia kellett a leányvállalata versenyellenes magatartásáról. A közösségi jog e helyes használata megkövetelte volna jelen esetben, hogy a bírságot kizárólag a KTN‑re szabják ki, mivel ez utóbbi tudott a leányvállalata, az AST versenyellenes magatartásáról.

75.   Végül a KTS azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság vétkes az indokolás hiányában és a jogszolgálatás megtagadásában, azért, mert nem vizsgálta meg a Thyssen Stahlra és a KTN‑re külön kiszabott bírságra vonatkozó jogalapját.

76.   A KTS elismerte, hogy a megtámadott ítélet 55–68. pontjában az Elsőfokú Bíróság már megsemmisítette a vitatott határozatot, mivel a KTN‑nek tulajdonította a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértést.(26) Mindazonáltal hangsúlyozza, hogy erre a megsemmisítésre eljárási ok miatt került sor, azaz a KTN védelemhez való jogának megsértése miatt. Semmi sem gátolná tehát a Bizottságot abban, hogy újrakezdje közigazgatási eljárását azért, hogy orvosolja ezt a szabálytalanságot, és elfogadjon egy, a vitatott határozattal alapjában véve megegyező határozatot. A KTS ebből arra következtet, hogy a határozatnak a KTN védelemhez való jogának megsértése miatti megsemmisítése ellenére, az Elsőfokú Bíróságnak vizsgálnia kellett volna a jogalapot, amelyet érdemben előterjesztett.

77.   Ami az első kifogást illeti, úgy gondoljuk, hogy a „vállalkozás” fogalmának nyilvánvalóan téves felfogásán alapszik.

78.   Nem vitatott ugyanis, hogy a versenyjogban a „vállalkozás” fogalma „gazdasági egységet [jelöl] a szóban forgó megállapodás tárgyának szempontjából, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes és jogi személyből áll”(27). E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy az anyavállalat és annak leányvállalata gazdasági egységet alkot akkor, amikor a leányvállalat „nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalat utasításait követi”(28).

79.   Márpedig jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az AST önállóan járt el a jogsértés teljes időtartama alatt. A jogsértés időpontjában az AST és a KTN két különálló vállalkozást alkotott, és nem egyetlen gazdasági egységet, amint azt az AST állítja. Az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg tehát az egyenlő bánásmód elvét, mivel ennek az elvnek megfelelően a bírság alapösszege megegyezett a jogsértésben részt vevő valamennyi vállalkozás, így az AST és a KTN vonatkozásában.

80.   Ami a második kifogást illeti, rá kell mutatni arra, hogy a KTN megszerezte az AST‑t a jogsértés időtartama alatt, és különbséget kell tenni a megszerzést megelőző és az azt követő időszak között.

81.   Ami a megszerzést megelőző időszakot illeti, elegendő megjegyezni, hogy a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletben(29), a Bíróság az AST által hivatkozott pontban hatályon kívül helyezte az Elsőfokú Bíróság fent idézett Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletét. A Bíróság kifejezetten úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy az anyavállalat tudta, hogy a leányvállalata a megszerzését megelőző időszakban kartellben vett részt, nem elegendő ahhoz, hogy az említett leányvállalat által elkövetett jogsértések felelősségét neki tulajdonítsák.

82.   Következésképpen nem róható fel az Elsőfokú Bíróságnak az, hogy nem alkalmazta a fent idézett Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben elfogadott szempontokat.

83.   Ami a megszerzést követő időszakot illeti, kimutatjuk, hogy a meghatározó szempont az, hogy a leányvállalat önállóan járt‑e el, vagy az anyavállalat utasításait követte. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik ugyanis, hogy „a vállalkozás versenyellenes magatartása egy másiknak tulajdonítható abban az esetben, amikor a vállalkozás nem önállóan határozta meg a piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalat utasításait követte, tekintettel különösen az őket összekötő gazdasági és jogi kötelékekre”(30).

84.   Igaz ugyan, hogy a KNP BT kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletben(31), a Bíróság egy kissé eltérő szempontot alkalmazott, amely hasonlít az AST által javasolt, tudomásra vonatkozó szemponthoz. Ebben az ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az anyavállalat felel a leányvállalat által a megszerzését követően elkövetett jogsértésekért azon oknál fogva, hogy – mivel egy másik leányvállalat közvetítésével részt vett a jogsértésben – „ismerte és szükségszerűen jóváhagyta az [első leányvállalata] részvételét a jogsértésben”(32).

85.   Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat e kis eltérése (vagy ami elsőre annak tűnik) nincs semmilyen hatással az AST második kifogására adandó válaszra.

86.   Függetlenül attól a ténytől ugyanis, hogy a Bíróság nem erősítette meg a tudomásra vonatkozó szempontot a későbbi ítélkezési gyakorlatban, az AST semmiképpen sem bizonyította, hogy ilyen szempont kötelezi a Bizottságot, hogy visszanyúljon az anyavállalathoz. Másképp fogalmazva, az AST nem bizonyította – még akkor sem, ha feltételezzük, hogy el kell fogadnunk a tudomásra vonatkozó szempontot – hogy a Bizottságnak ebben az esetben az anyavállalatnak kell tulajdonítania a leányvállalat versenyellenes magatartását.

87.   Épp ellenkezőleg, úgy gondoljuk, hogy még ilyen esetben is, a Bizottságnak csak az egyik lehetősége az, hogy a jogsértésért a felelősséget az anyavállalatnak tulajdonítsa. Minden egyéb lehetőség megfosztaná a Bizottságot a széles mérlegelési jogkörétől, amelyet a jogalkotó és a közösségi bíró ruházott rá a bírságok vonatkozásában.(33)

88.   Ilyen körülmények között úgy gondoljuk, hogy bármilyen legyen is az elfogadott szempont (a tényleges vizsgálat szempontja vagy a tudomásra vonatkozó szempont), az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot annak megítélésekor, hogy az AST versenyellenes magatartása a megszerzését követő időszakban az AST‑nek és nem a KTN‑nek tulajdonítható.

89.   Végül, ami a harmadik kifogást illeti, emlékeztetünk arra, hogy az Elsőfokú Bíróságnak, éppúgy mint a Bíróságnak is az egyik legfőbb célja, hogy csökkentse, amennyire csak lehet, az eljárások időtartamát és az ítéletek hosszúságát. Márpedig úgy tűnik, hogy a KTS nem osztja ezt a törekvést.

90.   A feltevése szerint ugyanis, amikor a közösségi bíróság úgy határoz, hogy kimondja alaki hiba vagy eljárási hiba miatt valamely jogi aktus semmisségét, mindamellett meg kell vizsgálnia a felhozott többi jogalapot, annak érdekében, hogy meghatározza, hogy az alperes intézmény ugyanazt a határozatot hozná‑e az új közigazgatási eljárás során.

91.   Nyilvánvaló, hogy ez a feltevés nem fogadható el annyiban, amennyiben megsérti a jogalapok rendszerének elvét, amely a jogszerűsegre vonatkozó jogvitát meghatározza.

92.   Ennek az elvnek megfelelően ugyanis a jogszerűségről döntő bírónak, amikor úgy határoz, hogy elfogad egy jogalapot, és kimondja a megtámadott jogi aktus semmisségét, nem kell megvizsgálnia a felperes által felhozott többi jogalapot. A megsemmisítési határozatát csak a felperes által hivatkozott egyetlen jogalapra alapíthatja.

93.   Igaz ugyan, hogy bizonyos esetekben a közösségi bíróság a megtámadott jogi aktust megsemmisítő határozata ellenére úgy határoz, hogy megvizsgálja a felperes által hivatkozott többi kifogást is. Mindazonáltal neki kell függetlenül értékelnie, hogy az igazságszolgáltatás helyes menete ilyen határozatot igazol‑e, és nem kell semmilyen esetben sem lefolytatnia ezt a vizsgálatot vagy igazolnia a választását e tekintetben.

94.   Ezekre a különböző elemekre tekintettel azt javasoljuk tehát, hogy a Bíróság utasítsa el az AST és a KTV által felhozott negyedik jogalapot.

E –    A jogsértés időtartamának téves meghatározására alapított ötödik jogalapról

95.   Az ötödik jogalap közös a három fellebbező társaság esetében.

96.   Első fokon azzal érveltek, hogy a Bizottság rosszul értékelte a jogsértés időtartamát azzal, hogy megállapította, hogy az egyeztetés 1993 decemberében, a madridi találkozóval kezdődött, és ez a vitatott határozat elfogadásának napjáig tartott. Véleményük szerint a madridi találkozón elhatározott ötvözeti felár képlete referenciaértékeinek megváltoztatása csak pontszerű volt, és nem folyamatos.

97.   Az Elsőfokú Bíróság a következő okok miatt utasította el ezt a jogalapot:(34)

„174. Amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, a Bizottságnak nemcsak a kartell létezését kell bizonyítania, hanem az időtartamát is [...].

175.      Jelen esetben meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság, amikor megállapította [...], hogy az egyeztetés a Határozat elfogadásának napjáig tartott, eleget tett‑e fenálló bizonyítási kötelezettségének [...].

176.      Rá kell először is mutatni arra, hogy a kartell tárgya az volt, hogy a rozsdamentes acéllemezek termelői ugyanolyan referenciaértékeket használtak az ötvözeti felár kiszámítására szolgáló képletben azért, hogy felemeljék a végső árat, amelynek fontos része az ötvözeti felár.

177.      Amint az a Határozatból következik, e kartell 1993. december 16‑án, a madridi találkozón kezdődött, amikor a részt vevő vállalkozások elhatározták, hogy az így kiszámított ötvözeti felárat alkalmazzák 1994. február 1‑jétől. Azt is megállapította, hogy ez utóbbi időponttól e vállalkozások, köztük a KTS és az AST, ténylegesen alkalmazták a madridi találkozón meghatározott referenciaértékeken alapuló képlet alapján kiszámított ötvözeti felárat az európai eladásaik során, kivéve Spanyolországban és Portugáliában. Végül a Határozat 50. preambulumbekezdése kimondta, hogy egyedül az Avesta jelentette be 1996 novemberében, hogy az ötvözeti felár kiszámításának másik módszerét alkalmazza.

178.      Meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják és nem vitatták a közigazgatási ejárás alatt sem, hogy az ötvözeti felár referenciaértékeit, amint azokat a madridi találkozón megállapították, nem változtatták meg a Határozat elfogadása előtt. Márpedig, mivel a szóban forgó vállalkozások ténylegesen tovább alkalmazták a madridi találkozón meghatározott referenciaértékeket, az a tény, hogy semmilyen kifejezett határozatot nem hoztak a kartell alkalmazásának időtartamára vonatkozóan, nem bizonyítja a kartell pontszerűségét és folyamatosságának hiányát.

[…]

181.      Végül rá kell mutatni arra, hogy azoknak a kartelleknek az esetében, amelyek már hatályukat vesztették, elegendő az EK‑Szerződés 85. cikkének, és analóg módon az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének alkalmazásához, hogy a formai megszüntetésüket követően is hatást fejtenek ki (a Bíróság 51/75. sz., EMI Records ügyben 1975. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1975., 811. o.] 15. pontja és a 243/83. sz. Binon-ügyben 1985. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1985., 2015. o.] 17. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑2/89. sz., Petrofina kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1087. o.] 212. pontja és a T‑327/94. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1373. o.] 95. pontja). Még inkább így van, amikor – mint jelen esetben – a kartell hatásai eltartanak a Határozat elfogadásáig, anélkül hogy formálisan megszüntetnék a kartellt.

182.      Ezekből az elemekből következik, hogy amennyiben [a KTN, az AST és az Acerinox] nem adta fel a madridi találkozón meghatározott referenciaértékek alkalmazását a Határozat elfogadása előtt, a Bizottság joggal megállapíthatta, hogy a jogsértés tovább folytatódott eddig az időpontig.”

98.   Jóllehet, hogy a fellebbezések különösen zavarosak ezen a ponton, megállapíthatjuk, hogy az ötödik jogalap négy részből áll, amelyet egymás után megvizsgálunk.

99.   Az első részben a KTS és az AST különböző érveket hoz fel annak bizonyítására, hogy a kartell nem 1993 decembere és 1998 januárja között állt fenn, amint azt az Elsőfokú Bíróság megállapította, hanem megszűnt a madridi találkozó után (néhány héttel), amikor az ötvözeti felár új képletét bevezették.(35)

100. Erre a pontra vonatkozóan megállapítjuk, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében,(36) a Bíróság nem állapíthatja meg a tényállást, és elvileg azokat a bizonyítékokat sem vizsgálhatja, amelyeket az Elsőfokú Bíróság a tényállás alátámasztására elfogadott. Mivel e bizonyítékokat szabályosan szerezte, a bizonyítási teherre és a bizonyítási eljárásra vonatkozó általános jogelveket és eljárási szabályokat betartotta, az Elsőfokú Bíróságnak kell értékelnie, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít a hozzá benyújtott elemeknek. Ez az értékelés tehát, az ezen elemek elferdítésének esetét fenntartva, nem a Bíróság felülvizsgálatának körébe tartozó jogi kérdés.

101. Márpedig jelen estben az Elsőfokú Bíróság megállapította a Bizottság által szolgáltatott elemek alapján, hogy „a kartell 1993. december 16‑án, a madridi találkozón kezdődött”(37), és hogy „a szóban forgó kartell ténylegesen tovább alkalmazta azokat a referenciaértékeket, amelyet az említett madridi találkozó folyamán fogadtak el [a vitatott határozat elfogadásáig]”(38).

102. Ilyen körülmények között az első rész nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Ugyanis, amennyiben a felperesek nem bizonyították, s nem is érveltek amellett, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a ténybeli elemeket és a felhozott bizonyítékokat, a jogsértés időtartamára vonatkozó észrevétele olyan ténymegállapítás, amely nem képezheti jelen fellebbezés tárgyát.

103. A második rész az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontjára vonatkozik, amely megegyezik a fent ismertetett KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 181. pontjával.

104. Az Acerinox úgy véli, hogy e pontban téves jogalkalmazás valósul meg, amennyiben az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott ítéletek egyike sem támasztja alá azt a feltevést, miszerint az EK‑Szerződés 81. cikke és az ESZAK‑Szerződés 65. cikke alkalmazható olyan kartellekre, amelyek már hatályukat vesztették, de amelyek a „formai megszüntetésüket követően is hatást fejtenek ki”. Ezen ítéletek vizsgálata éppen ellenkezőleg kimutatja, hogy az EK 81. cikk alkalmazásához, a közösségi bíróság mindig megköveteli az egyeztetés egyik elemét a vállalkozások között. Márpedig ez az elem jelen esetben hiányzik, mivel a felek közötti egyeztetés az 1994‑es év első hónapjaitól megszűnt.

105. Amint azt a Bizottság hangsúlyozta, ez a kifogás hibás feltételezésen alapul. Az Acerinox ugyanis abból az elvből indul ki, hogy az Elsőfokú Bíróság szerint a kartell csak néhány hétig tartott (a madridi találkozótól 1994 elejéig), azonban a megszüntetését követően is hatást fejtett ki.

106. Márpedig, mint azt épp láttuk, az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a kartell 1993 decemberétől, a madridi találkozótól 1998. január 21‑ig, a vitatott határozat elfogadásának napjáig tartott.

107. Ilyen körülmények között az Acerinox által felhozott kifogás nem állja meg a helyét.(39) Még azt is feltételezve ugyanis, hogy megalapozott (azaz az Elsőfokú Bíróság ténylegesen tévesen értelmezte a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), a kifogás nem vezethetne a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez, mivel ezen ítélet rendelkező része azon a tényen alapul, hogy az Elsőfokú Bíróság számára a kartell, és ennélfogva az egyeztetés 1993 decemberétől 1998. január 21‑ig tartott.

108. A harmadik részben a KTS és az AST azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság belefoglalta a jogsértés időtartamába a közigazgatási eljárást. Véleményük szerint ez a belefoglalás ellentétes a bizalomvédelem elvével, mivel a közigazgatási eljárás során a Bizottság nem mondta ki világosan, hogy úgy ítélte meg, hogy a jogsértés tovább folytatódott.

109. Rá kell mutatni arra, hogy jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a Bizottság világosan tájékoztatta a felpereseket arról, hogy a jogsértés tovább folytatódott a közigazgatási eljarás alatt. A KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 215. pontjában ekként határozott:

„[...] nem [...] róható fel [a Bizottságnak], hogy úgy határozott, hogy a jogsértés folyamatos, anélkül hogy értesítette volna a felpereseket a közigazgatási eljárás alatt. A kifogásközlés 50. pontjában ugyanis, amelyet 1997. április 24‑én küldtek meg a felpereseknek, a Bizottság világosan kimondta, hogy »az egyeztetés 1993 decemberében, a madridi találkozóval kezdődött és azóta is tart«”.

110. Ilyen körülmények között a jogalap harmadik része nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Ugyanis, amennyiben a felperesek nem bizonyították, de nem is állították, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a ténybeli elemeket és a bizonyítékokat erre a pontra vonatkozóan, a felperesektől a közigazgatási eljárás során kapott információkra vonatkozó értékelése a ténybeli elemek és bizonyítékok olyan értékelését képezi, amely nem kérdőjelezhető meg jelen fellebbezés keretében.

111. Ez a rész egyébként is nyilvánvalóan nélkülöz minden alapot.

112. Tudjuk ugyanis, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a bizalomvédelem elvére nem hivatkozhat olyan személy, aki nyilvánvalóan megsértette a hatályos szabályozást.(40) Az olyan vállalkozás, amely szándékosan versenyellenes magatartást választ, nem hivatkozhat ennélfogva ennek az elvnek a megsértésére azzal az ürüggyel, hogy a Bizottság nem közölte világosan, hogy a magatartása jogsértő volt.

113. Ezen a ponton a felperesek feltevése egyébként zavaros. Végül megállapítja, hogy a vállalkozás megszeghette a versenyszabályokat, mivel a Bizottság nem hívta fel a figyelmét magatartása jogsértő voltára. Nyilvánvaló, hogy nem fogadhatjuk el a Szerződés versenyre vonatkozó szabályai logikájának ilyen kifordítását.

114. Végül a negyedik részben az Acerinox azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette fennálló indokolási kötelezettségét. Rámutat arra, hogy első fokon azzal érvelt, hogy a jogsértés 1994 júliusáig tartott azon oknál fogva, hogy ebben az időpontban a nikkel árfolyama visszanyerte eredeti értékét. Márpedig az Elsőfokú Bíróság „minden egyéb magyarázat nélkül”(41) elutasította ezt az érvet mint megalapozatlant.

115. Az Acerinox kontra Bizottság 62. pontjának egyszerű olvasata elegendő annak észrevételéhez, hogy a kifogás nyilvánvalóan megalapozatlan. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis kijelentette:

„[...] a felperes érve nem bír jelentőséggel, és el kell utasítani azt, amely szerint a kartell legfeljebb 1994 júliusáig tartott, amikor a nikkel árfolyama »visszanyerte eredeti értékét«. Ugyanis, amennyiben a jogsértés tárgyát képező ötvözet elemeinek referenciaértékei változatlanok, az a tény, hogy a nikkel ára egy bizonyos időpontban visszanyerte »eredeti értékét« egyáltalán nem jelenti, hogy a jogsértés versenyellenes hatásai megszűntek, hanem egyszerűen azt, hogy az ötvözeti felárat ennek a változásnak a figyelembevételével kell pontosan kiszámolni”.

116. Az Acerinox állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság ismertette tehát azokat az okokat, amelyek miatt elutasította az érvet, és ennélfogva eleget tett fennálló formális indokolási kötelezettségének.

117. Ilyen körülmények között azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy teljes egészében utasítsa el az ötödik jogalapot.

F –    A védelemhez való jognak, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított hatodik jogalapról

118. A hatodik megsemmisítési jogalap az Elsőfokú Bíróság azon értékelése ellen irányul, amely a felperesnek a közigazgatási eljárásban való együttműködésére vonatkozik. Ez az értékelés különösen a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményre vonatkozott.(42)

119. Ez a közlemény olyan szabályokat tartalmaz, amelyeket a Bizottság „engedékenységi politikájának” hívnak, azaz kedvező bánásmódnak, amelyet azoknak a vállalkozásoknak tart fenn, amelyek együttműködtek vele a közigazgatási eljárás során, és amelyek segítették, hogy ennélfogva (könnyebben) megállapíthassa a versenyszabályok megsértését, és adott esetben véget vessen annak. Jóllehet 2002‑ben módosították,(43) a Közlemény volt a vitatott határozat elfogadásakor alkalmazott szöveg.

120. A Közlemény három esetet ír le, amelyekben csökkenthetik a vállalkozások bírságát. Az első, a szöveg B. pontjában meghatározott eset, az, amikor a vállalkozás felad egy titkos kartellt azelőtt, hogy a Bizottság vizsgálatot indított volna: ez az eset a bírság összegének legalább 75%‑os csökkentéséhez vezethet. A második, a Közlemény C. pontjában meghatározott eset az, amikor a vállakozás felad egy titkos kartellt, miután a Bizottság vizsgálatot indított, de anélkül, hogy a vizsgálat elegendő alapot nyújtott volna ahhoz, hogy igazolja a határozat meghozatala tekintetében az eljárás megindítását: ez az eset a bírság összegének 50–75%‑ig terjedő csökkentéséhez vezethet.

121. Végül az utolsó, a Közlemény D. pontjában szereplő eset, amely kimondja, hogy: „amikor a vállalkozás együttműködik anélkül, hogy a B. és C. [pontokban] ismertetett feltételek mind teljesülnének, a bírságot – amelyet az együttműködés hiányában szabtak volna ki rá – 10–50%‑ig csökkentik”. A D. pont (2) bekezdése kifejti:

„Ez lehet különösen az az eset, amikor:

–       a kifogásközlés megküldése előtt a vállalkozás információkat, iratokat és egyéb bizonyítékokat szolgáltat a Bizottságnak, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés megerősítéséhez,

–       a kifogásközlést követően a vállalkozás tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság vádjait alapozza.”

122. Jelen esetben a Bizottság arra következtetett, hogy valamennyi érintett vállalkozás különböző módon részesülhetett a Közlemény D. pontjának rendelkezéseiből származó előnyökből.

123. A Határozat 97–101. preambulumbekezdéseiben rámutatott arra, hogy az Unisor és az Avesta nagyobb mértékben együttműködtek, mint a többi vállalkozás. Véleménye szerint e két szereplő különösen elismerte a jogsértést. Azonban a többi vállalkozás, különösen a KTN, az AST és az Acerinox vitatta a jogsértést és semmilyen olyan ténybeli elemet vagy bizonyítékot nem szolgáltatott, amelyről már ne lett volna tudomása. A Bizottság megállapította, hogy ezek az elemek igazolják a bírság 10%‑os csökkentését valamennyi vállalkozás esetében, kivéve az Avestát és az Usinort, akiknél 40%‑os csökkentést alkalmazott.

124. Az Elsőfokú Bíróság előtt a felperesek vitatták ezt a határozatot. Az első kifogásban hangsúlyozták, hogy a Bizottság nem volt tekintettel a Közlemény D. pontjára, valamint az egyenlő bánásmód elvére, amikor azt állapította meg, hogy ők semmilyen új elemet nem szolgáltattak.

125. Az Elsőfokú Bíróság helyt adott az első kifogásnak. Úgy ítélte meg, hogy az érintett vállalkozások (KTN, AST, Acerinox és Usinor) hasonló mértékben együttműködtek annyiban, amennyiben az eljárás ugyanazon szakaszában és hasonló körülmények között valamennyien hasonló információkat szolgáltattak a Bizottságnak. A bírság összegét tehát, a Bizottság 10%‑os csökkentése helyett, 20%‑kal csökkentette a felpereseknél.

126. A második kifogásban a felperesek azt sérelmezték, hogy a Bizottság megállapította, hogy vitatták a jogsértést. Azzal érveltek, hogy a közigazgatási eljárás során elismerték a kartell létezését, és hogy a jogsértés elismerése semmiképpen sem lehet a bírság csökkentésének tényezője.

127. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapította az iratok alapján, hogy a felperesek nem ismerték el kifejezetten a jogsértést a közigazgatási eljárás során: csak a nekik felrótt tények valósságát ismerték el.(44) Ezt követően az Elsőfokú Bíróság a következő indokolást fejtette ki:(45)

„272. Másodsorban, amennyiben a felperesek azzal érvelnek, hogy az, hogy a vállalkozások nem vitatták a tények Bizottság általi jogi értékelését, nem képezi a bírság csökkentésének tényezőjét, meg kell határozni, hogy – amint azt a felperesek állítják – az ezen az alapon végrehajtott csökkentés semmibe veszi‑e az együttműködést, és sérti‑e a bizalomvédelem elvét, valamint a védelemhez való jogot.

273.      Először is, meg kell állapítani, hogy az engedékenységi közlemény D. pontjának (2) bekezdésében kifejezetten említett feltételezést, amelyben a vállalkozás a kifogásközlést követően tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy nem vitatja azoknak a tényeknek a valósságát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapozza, mégsem lehet úgy értelmezni, mint amely kifejezetten erre a fajta együttműködésre vonatkozik.

274.      Az engedékenységi közlemény D. pontjának (2) bekezdésében meghatározott együttműködés fajták felsorolása ugyanis csak tájékoztatásul szolgál, mint azt a »többek között« határozószó használata megerősíti.

275.      Rá kell arra is mutatni, hogy a fent említett közlemény arra az esetre is vonatkozik, amikor az érintett vállalkozások egyike felad a Bizottságnak egy kartellt, vagy azt megelőzően, hogy a Bizottság megkezdte a vizsgálatot (a közlemény B. pontja), vagy azt követően, hogy a Bizottság megkezdte a vizsgálatot anélkül, hogy ez utóbbinak elegendő alapja lenne ahhoz, hogy igazolja a határozat meghozatala tekintetében az eljárás megindítását (a közlemény C. pontja). Az a tény, hogy a közlemény ennélfogva kifejezetten tekintetbe veszi annak lehetőségét, hogy a közigazgatási eljárásnak ebben a szakaszában elismerjék a jogsértést, nem zárja ki azt, hogy az ilyen elismerés egy későbbi szakaszban következzen be.

276.      Azonkívül a kartell létezésének elismerése nagyobb mértékben megkönnyíti a Bizottság munkáját a vizsgálat során, mint a tények valósságának egyszerű elismerése.

277.      A Bizottságnak értékelnie kell a vállalkozások együtműködésének mértékét az egyenlő bánásmód elvére tekintettel, az AST tehát nem alapozhatja a jogos bizalmat arra a tényre, hogy nem tesznek különbséget azok között a vállalkozások között, amelyek elismerték a tényeket, és azok között, amelyek a kartell létezését is elismerték.

278.      Végül a KTS arra vonatkozó érvét, hogy a Bizottság ténylegesen megbüntette azokat a vállalkozásokat, amelyek a védelemhez való jogukat gyakorolták, nem kell elfogadni. Egyáltalán nem állítják ugyanis, hogy a Bizottság – azzal, hogy az együttműködés alapján csökkentette a bírság összegét – kötelezte jelen esetben a KTN‑t arra, hogy olyan válaszokat adjon, amelyekkel elismeri a jogsértés létezését [...]”.

128. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megerősítette azt, hogy a Bizottság joggal csökkentette nagyobb mértékben a bírságot azoknak a vállalkozásoknak, amelyek elismerték a kartell létezését, mint azoknak, amelyek csak a felrótt tények valósságát ismerték el.

129. A hatodik jogalapban a felperesek vitatják az Elsőfokú Bíróság észrevételeit. Három kifogást hoznak fel.

130. Először is, úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem volt tekintettel a védelemhez való jogra, és különösen arra a jogra, hogy nem kell közreműködni saját megvádolásában, amelyet az Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18‑án hozott ítélet(46) elismert. Ugyanis, amennyiben elfogadja, hogy nagyobb mértékben lehet csökkenteni azoknak a vállalkozásoknak a bírságát, amelyek elismerik a jogsértést, az Elsőfokú Bíróság indokolása elbátortalanítja, sőt bünteti azokat a vállalkozásokat, amelyek gyakorolják a védelemhez való jogukat, vitatva a tények Bizottság által végzett jogi értékelését.

131. Az Acerinox hozzáteszi, hogy az Orkem ügyben hozott ítélet pontos különbséget tesz a bizonyítékokért cserében nyújtott engedékenység (amely jogos) és a vétkesség bevallásáért cserében nyújtott engedékenység (amely jogellenes) között. Véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság indokolása nincs tekintettel erre a különbségre, mivel megjutalmazza a vétkesség bevallását.

132. Másodszor, a felperesek úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság értékelése ellentétes az egyenlő bánásmód elvével. Rámutatnak ugyanis arra, hogy a megtámadott ítéletekben az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a közigazgatási eljárás során tanusított együttműködésük „hasonló” volt az Usinor által nyújtotthoz. Ilyen körülmények között, az az egyedüli tény, hogy az Usinor mindezeken felül elismerte a kartell létezését, nem objektív ok ahhoz, hogy tovább csökkentsék a bírságát. Annál is inkább, mivel a tények jogi értékelése a közigazgatási eljárás során a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, és hogy nem látjuk, hogy mennyiben könnyítené meg az ilyen értékelés elfogadása a Bizottság vizsgálatát, amely a ténybeli elemeken és nem a jogi elemeken nyugszik.

133. Harmadszor, a felperesek azzal érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a bizalomvédelem elvét. A Közleményben ugyanis semmi nem teszi lehetővé, hogy nagyobb mértékben csökkentsék azoknak a vállalkozásoknak a bírságát, amelyek elismerték a kartell létezését. A Közlemény D. pontjának (2) bekezdése – ellenkezőleg – csak arra az esetre vonatkozik, amikor a vállalkozások nem vitatják a „tények valósságát”.(47)

134. A különböző kifogások vizsgálata előtt rá kell mutatni arra, hogy a közösségi bíróság már elismerte az engedékenységi gyakorlat összeegyeztethetőségét a védelemhez való joggal és különösen azzal a joggal, hogy senki ne működjön közre saját megvádolásában, amelyet az Orkem ügyben hozott ítélet elismert. A Finnboard kontra Bizottság ügyben(48) és a BPB De Eendracht kontra Bizottság ügyben(49) hozott ítéletekben, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a bírságnak a közigazgatási eljárás során nyújtott együttműködés címén való elengedése vagy annak csökkentése nem vezeti a vállalkozásokat önmaguk megvádolásához vagy a védelemhez való joguk használatának szankcionálásához.(50)

135. Ez az ítélkezési gyakorlat a kényszer fogalmának abban a jogban elfoglalt helyzetén alapul, hogy senki ne működjön közre saját megvádolásában. E jog megsértéséhez ugyanis szükséges, hogy az érintett személy ténylegesen kényszerítve legyen azoknak az információknak vagy bizonyítékoknak a szolgáltatására, amelyek bizonyítanák a jogsértést.(51)

136. Így tehát megállapíthatjuk, hogy az információkérés az első rendelet a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet(52) 11. cikkének (1) bekezdése alapján megfelelt annak a jognak, hogy senki ne működjön közre saját megvádolásában, mivel ebben az esetben a vállalkozások nem kötelesek válaszolni a Bizottság kérdéseire.(53) Ugyanakkor a 17. rendelet 11. cikkének (5) bekezdése alapján hozott, információkérésre vonatkozó határozatok sérthetik a védelemhez való jogot, mivel a vállalkozásokat kényszerítő bírságnak vagy pénzbüntetésnek teszik ki, a válasz megtagadása esetén.(54)

137. Ez a kényszerelem megtalálható az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában. Ez utóbbi úgy ítéli meg, hogy kizárólag akkor sértik meg a hallgatás jogát, amikor kötelezik a személyt arra, hogy olyan információkat szolgáltasson, amelyek bizonyítják a jogsértést.(55) Ugyanakkor, ha az érdekeltet nem kényszerítették arra, hogy beszéljen vagy tanúskodjon, tekintettel vannak arra a jogra, hogy senki ne működjön közre saját megvádolásában.(56)

138. Következésképpen, a közösségi bíróságok elismerték az engedékenység gyakorlatának jogosságát. Rámutattak arra, hogy ez a gyakorlat, még ha arra is készteti a vállalkozásokat, hogy együttműködjenek a Bizottsággal, egyáltalán nem kényszeríti őket arra, hogy közöljék a ténybeli elemeket vagy bizonyítékokat, mivel a vállalkozásnak ezen elemek átadására vonatkozó döntése mindig önkéntes.(57)

139. Figyelembe véve ezeket az elemeket, úgy gondoljuk, hogy az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott különbségtétel azon vállalkozások között, amelyek elismerték a tények valósságát, és amelyek a kartell létezését ismerték el, nem ellentétes a védelemhez való joggal.

140. Ugyanis, úgy mint a ténybeli elemek vagy bizonyítékok közlése, a jogsértés elismerése is teljesen önkéntes alapon történik a vállalkozás részéről. Ez utóbbi semmiféleképpen sem köteles elismerni a kartellt, vagy olyan elemeket szolgáltatni, amelyek annak létezését bizonyítják. A vállakozás által a közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködés mértéke tehát kizárólag a vállalkozás szabad választásától függ, és semmi esetre sem a Bizottság szabja meg.

141. E tekintetben téves lenne azt feltételezni, hogy az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott különbségtétel azoknak a vállalkozásoknak a büntetését jelenti, amelyek a védelemhez való jogukat gyakorolják. Ugyanis, amint azt a Bíróság(58) és az Elsőfokú Bíróság(59) már hangsúlyozta, emiatt nem szabnak ki nagyobb bírságot azokra a vállalkozásokra, amelyek gyakorolják a védelemhez való jogukat. A vállalkozásokat csak a jogsértés súlyosságának és azoknak az egyéb kritériumoknak megfelelően büntetik, amelyek jogosan figyelembe vehetőek a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság felülvizsgálata során.

142. Következésképpen úgy gondoljuk, hogy a vitatott különbségtétel nem ellentétes a védelemhez való jog elvével.

143. Ez a megkülönböztetés még kevésbé tűnik ellentétesnek az egyenlő bánásmód elvével.

144. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében,(60) az egyenlő bánásmód elve tiltja azt, hogy hasonló eseteket különbözőképpen vagy hogy különböző eseteket egyformán kezeljenek, hacsak az ilyen bánásmód objektíve nem igazolt. Márpedig jelen esetben a bánásmód közötti különbség azok között a vállalkozások között, amelyek elismerték a tények valósságát, és azok között, amelyek elismerték a jogsértés létezését, objektív indokkal pontosan igazolt, amely a Bizottság munkaterhének csökkentéséhez kapcsolódik.

145. A közösségi bíróság ugyanis visszatérően úgy ítélte meg, hogy a bírság összegének csökkentése csak akkor indokolt, ha a vállalkozás magatartása lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy könnyebben megállapítsa a jogsértést, és adott esetben véget vessen annak.(61)

146. Márpedig, amint azt az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta a KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 276. pontjában, a jogsértés létezésének elismerése sokkal nagyobb mértékben megkönnyíti a Bizottság munkáját, mint a tények valósságának egyszerű elismerése. Ez utóbbi esetben a Bizottságnak még azt követően, hogy a vállalkozás elismerte a tényeket (például azt a tényt, hogy részt vett egy találkozón más termelőkkel), meg kell állapítania e vállalkozás magatartásának versenyellenes jellegét (például azt a tényt, hogy a találkozó tárgya az árak összehangolt emelése volt). Ugyanakkor az első esetben a Bizottság egész egyszerűen mentes ez utóbbi feladattól, mivel a vállalkozás elismeri a magatartása versenyellenes vagy jogsértő jellegét.

147. Ez a lépés sem tűnik olyannak, amely beavatkozik a Bizottság hatáskörébe a közigazgatási eljárásban. Ugyanis a hatáskör tartalmára vonatkozó valamennyi vitától függetlenül, elegendő rámutatni arra, hogy a felperesek állításaival ellentétben, a bírság összegének csökkentése nem meghatározott jogi minősítés elismerése miatt történik (például az a tény, hogy a vállalkozás magatartása árra vonatkozó megállapodást képez az EK 81. cikk (1) bekezdésének a) alpontja értelmében), hanem a fent említett magatartás versenyellenes jellegének elismerése miatt (például az a tény, hogy a találkozó tárgya az árak közös emelése volt). A vállakozásoknak nem kell tehát olyan meghatározott jogi minősítést szolgáltatniuk, amely kizárólag a Bizottság feladata.

148. Végül, ami az utolsó kifogást illeti, úgy gondoljuk, hogy a Bizottság által alkalmazott különbségtétel nem ellentétes a bizalomvédelem elvével.

149. Elég ugyanis azt megfigyelni, hogy a Bizottság már az engedékenységi közlemény elfogadása előtt alkalmazta a vitatott megkülönböztetést. Így tehát a fent idézett Finnboard kontra Bizottság ügyben a Bizottság kétharmaddal csökkentette a bírság összegét azon vállalkozások esetében, amelyek elismerték a jogsértés létezését, míg azok a vállalkozások, amelyek elismerték a tények valósságát a bírság összegének csak egyharmados csökkentésében részesültek.(62) Az Elsőfokú Bíróság, anélkül hogy azt a Bíróság hatályon kívül helyezné, úgy döntött, hogy ezt a különbségtételt többek között az érintett vállakozások közigazgatási eljárás során tanúsított magatartása igazolja.(63)

150. A felperesek állításaival ellentétben, semmilyen elem nem enged arra következtetni, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy felhagy a Közleményben a vitatott megkülönböztetéssel. Épp ellenkezőleg, e szöveg D. pontjának (2) bekezdéséből és különösen a „többek között” határozószó használatából világosan következik, hogy a tények valósságának elismerése csak az egyik olyan magatartás, amely az együttműködés alapján alkalmat adhat a bírság összegének csökkentésére.

151. Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításával, hogy a Bizottság jogszerűen csökkenthette nagyobb mértékben azoknak a vállalkozásoknak a bírságát, amelyek elismerték a kartell létezését, mint azoknak, amelyek a tények valósságának elismerésére korlátozódtak.

152. Azt javasoljuk tehát, hogy a Bíróság utasítsa el a felperesek által felhozott hatodik jogalapot.

V –    A csatlakozó fellebbezésről

153. A csatlakozó fellebbezés a KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55–68. pontja ellen irányul, amely megsemmisítette a vitatott határozatot annyiban, amennyiben a vitatott határozat a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértést a KTN‑nek tulajdonította.

154. Az Elsőfokú Bíróság előtt a KTS azt állította, hogy a vitatott határozat sérti az ESZAK‑Szerződés 36. cikkének első bekezdését, mivel nem tartották tiszteletben azt a jogát, hogy meghallgassák a Thyssen Stahl magatartása kapcsán.

155. Az Elsőfokú Bíróság a következő érvelés alapján helyt ad ennek a jogalapnak:

„55.      A KTS által hivatkozott védelemhez való jogot jelen esetben az ESZAK‑Szerződés 36. cikkének első bekezdése garantálja, amely értelmében, a fent említett Szerződésben előírt pénzbeli szankciók meghozatala előtt, a Bizottságnak lehetővé kell tennie, hogy az érdekelt benyújthassa az észrevételeit.

56.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció kiszabásához vezethet, olyan közösségi jogi alapelv, amelyet minden körülmények között figyelembe kell venni, még a közigazgatási jellegű eljárásokban is. Ennek az elvnek a tényleges érvényesítése megköveteli azt, hogy az érdekelt vállalkozás a közigazgatási eljárástól kezdődően megfelelően ismertethesse álláspontját az állított tények és körülmények valószerűségéről és relevanciájáról, valamint a Bizottság által az állításainak alátámasztására felhasznált dokumentumokról [...]. Ebből következik többek között, hogy a Bizottság csak olyan tényeket használhat fel, amelyekről az érdekelteknek lehetőségük volt kifejteni az álláspontjukat [...].

57.      Rá kell arra is mutatni, hogy általában a jogsértés elkövetésének időpontjában az érintett vállalkozást irányító természetes vagy jogi személynek kell a jogsértésért felelnie, még akkor is, ha a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor a vállalkozás működtetéséért más személy felelt [...].

58.      Jelen esetben először is az iratokból következik, hogy a 1997. április 24‑én elküldték mind a KTN‑nek, mind a Thyssen Stahlnak a kifogásközlést, és hogy valamennyi vállalkozás külön, ugyanazon év június 30‑án a képviselője levelével válaszolt arra. A kifogásközlésre adott válaszában a KTN azonkívül kifejezetten megjelölte, hogy benyújtotta észrevételeit »a KTN nevében és költségére«.

59.      Ezt követően nem vitatott, hogy a KTN, a későbbi [...] KTS, a Bizottságnak címzett 1997. július 23‑i levelében hozzájárult ahhoz, hogy megállapítsák a felelősségét a Thyssen Stahlnak az 1993‑tól kezdődő időszakra felrótt tényekért, bár a Thyssen Stahl tevékenységét az érintett termékek iparágában csak 1995. január 1‑jét követően ruházták rá.

60      Ugyanis a fent említett levélben a KTN kifejezetten megjelölte a következőket:

»Ami a tárgyként hivatkozott eljárást illeti [IV/35.814. ügy - KTN], azt kérték a Thyssen Stahl jogi képviselőjétől [...], hogy a [KTN] kifejezetten erősítse meg azt, hogy felelősséget vállal a Thyssen Stahl esetleges aktusaiért, a Thyssen Stahl rozsdamentes acéllemezek iparágában kifejtett tevékenységének átruházását követően annyiban, amennyiben azokra a rozsdamentes acéllemezekre vonatkoznak, amelyek a jelen eljárás tárgyát képezik, és amennyiben a 1993‑as évig terjedő időszakra nyúlnak vissza. Ezúton kifejezetten megerősítjük ezt.«

61.      Végül a Határozat 102. preambulumbekezdésében a Bizottság arra következtetett ebből a nyilatkozatból, hogy figyelembe kell venni azt a Határozat rendelkező részében. Következésképpen a Bizottság felelősnek tartotta a KTN‑t a Thyssen Stahl magatartásáért, amelyet ellentétesnek tart az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (1) bekezdésével [...], és ennélfogva bírságot szabott ki rá a Thyssen Stahlnak felrótt tények miatt [...]. E tekintetben a Bizottság megállapította a Határozat 78. preambulumbekezdésében, hogy a Thyssen Stahlnak felrótt jogsértés időtartama 1993 decembere, a madridi találkozó időpontja, amely alatt kezdődött a rozsdamentes acéllemezek termelői közötti egyeztetés és 1995. január 1‑je, a Thyssen Stahl tevékenységének megszűnése az iparágban, közöttre vonatkozik.

62.      Hangsúlyozni kell, hogy a KTN 1997. július 23‑i nyilatkozata fényében nem vitatott, hogy a Bizottság kivételesen jogosult volt megállapítani ez utóbbi felelősségét a Thyssen Stahlnak felrótt, 1993 decembere és 1995. január 1‑je között tanúsított magatartásért [...].

63.      Azonban, mivel ez a nyilatkozat kivételt képez az alól az elv alól, hogy természetes vagy jogi személyt kizárólag a neki személyesen felróható tényekért lehet felelősségre vonni, az ilyen nyilatkozatot megszorítóan kell értelmezni. Különösen ellenkező jelzése hiányában nem lehet úgy tekinteni, hogy az ilyen nyilatkozatot tévő személy lemondott védelemhez való jogának gyakorlásáról.

64.      Márpedig ellentétben azzal, amivel lényegében a Bizottság érvelt, a KTN 1997. július 23‑i nyilatkozatát nem lehet úgy értelmezni, mint ez utóbbi lemondását arról a jogról, hogy meghallgassák a Thyssen Stahlnak az 1997. április 24‑i kifogásközlésben felrótt azon tényekről, amelyekért a KTN ettől fogva vállalta a felelősséget az esetleges bírság kiszabása kapcsán.

65.      Ez annál is inkább így van, mivel külön megküldték a kifogásközlést a KTN‑nek és a Thyssen Stahlnak, és nyilvánvalóan ez a közlemény nem állapította meg a KTN felelősségét a Thyssen Stahl ellen felhozott magatartás miatt.

66.      Meg kell állapítani jelen esetben, hogy a Bizottság nem tette lehetővé a KTN számára, hogy ismertesse észrevételeit a Thyssen Stahlnak felrótt tények valószerűségéről és relevanciájáról, és következésképpen a KTN nem gyakorolhatta e tekintetben a védelemhez való jogát.

67.      Mivel, amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, a Bizottság nem volt jogosult megállapítani a KTN felelősségét a Thyssen Stahl magatartásáért, és következésképpen nem volt jogosult bírságot kiszabni a KTN‑re a Thyssen Stahlnak felrótt tényekért akkor, amikor ezen a ponton a kifogásközlést csak ez utóbbinak címezték [...].

68.      Ezen elemek tekintetében, a KTN jelen jogalapját megalapozottnak kell nyilvánítani, és ennélfogva meg kell semmisíteni a Határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben a KTN‑nek tulajdonítja a Thyssen Stahlnak felrótt jogsértést.”

156. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság úgy döntött a fent hivatkozott ítélet 315. pontjában, hogy a KTN‑re kiszabott bírságot 3 564 000 euróval csökkenti.

157. A fellebbezésében a Bizottság kéri a megtámadott ítélet e pontjának hatályon kívül helyezését. Négy jogalapot terjeszt elő kérelme alátámasztására:

–       a bizonyítékok elferdítése;

–       a versenyellenes magatartás felelősségének az egyik vállalkozásról a másikra való átruházására vonatkozó feltételek megsértése;

–       a védelemhez való jogra vonatkozó követelmények megsértése, valamint

–       a tényekben való tárgyi tévedés és a bizonyítékok elferdítése.

A –    A bizonyítékok elferdítésére alapított első jogalapról

158. Az első jogalapjában a Bizottság azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a KTN nem mondott le a védelemhez való joga gyakorlásáról a Thyssen Stahlnak felrótt tények kapcsán.

159. A Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság ezen a ponton elferdítette a hozzá benyújtott bizonyítékokat. Ugyanis nem vette kellően figyelembe az iratok bizonyos elemeit, mint például az 1997. április 24‑i kifogásközlést, a Thyssen Stahl válaszát a kifogásközlésre és azt a levelet, amellyel a Bizottság kérte a KTN‑t, hogy erősítse meg azt, hogy magára vállalja a felelősséget a Thyssen Stahl magatartásáért. A Bizottság megállapítja, hogy ezen elemek teljes vizsgálatának fel kell fednie azt, hogy a KTN lemondott arról a jogáról, hogy a Thyssen Stahlnak felrótt tények kapcsán meghallgassák.

160. Tudjuk azt, hogy az ESZAK‑Szerződés 32e. cikkének értelmében, amely megegyezik az EK 225. cikkel, a fellebbezés kizárólag a jogszabályok megsértésére vonatkozó jogalapokra támaszkodhat, kizárva a tények bármilyen értékelését.(64)

161. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bíróság jogosult arra, hogy megvizsgálja az Elsőfokú Bíróság által tett ténymegállapításokat, abban az esetben, ha az ügy irataiból következik a tárgyi tévedés e megállapításokban.(65) A Bíróság kifejtette, hogy ebben az esetben a tárgyi tévedésnek nyilvánvalónak kell lennie, anélkül hogy a tények újabb értékelésére szükség lenne.(66)

162. Az is az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben az Elsőfokú Bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, hogy értékelje a bizonyítékok bizonyító erejét,(67) az elemek elferdítésének kérdése olyan kérdés, amelyet a Bíróság vizsgál a fellebbezés keretében.(68) A bizonyítékok elferdítésére alapított jogalap arra vonatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megváltoztatta a hozzá benyújtott elemek értelmét, tartalmát vagy jelentőségét. Az elferdítés ennélfogva következhet a bizonyítékok tartalmának megváltoztatásából,(69) a lényeges elemei figyelembevételének hiányából,(70) vagy a körülmények figyelembevételének hiányából.(71)

163. Jelen esetben a Bizottság azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a hozzá benyújtott bizonyítékokat (annyiban, amennyiben nem vette figyelembe az ügy valamennyi iratát), és hogy a ténybeli megállapításai tartalmaznak tárgyi tévedést (mivel a KTN lemondott a védelemhez való jog gyakorlásáról). Ellentétben a KTN érveivel(72), a Bizottság első jogalapja ‑ a fent idézett ítélkezési gyakorlatot alkalmazva ‑ tehát elfogadható.

164. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy ez a jogalap nyilvánvalóan megalapozatlan.

165. Az ügy iratai alapján nem lehet azt megállapítani ugyanis, hogy a KTN lemondott a védelemhez való joga gyakorlásáról, ami a Thyssen Stahlnak az 1993 decemberétől az 1995 januárjáig terjedő időszakra felrótt tényeket illeti. Sem az első kifogásközlésre adott válaszában(73), sem a második kifogásközlésre adott válaszában(74), sem az iratismertetésről felvett jegyzőkönyvében(75), sem az 1997. július 23‑i nyilatkozatában(76), nem jelölte meg a KTN, hogy nem akarja ismertetni álláspontját a Thyssen Stahlnak a fent említett időszakra felrótt tények valószerűségéről és relevanciájáról.

166. Hozzátesszük, hogy amennyiben lemond a közösségi jog egyik alapelvének alkalmazásáról, vagyis valamely szankcióra vezető eljárásban a védelemhez való jog tiszteletben tartásáról, az ilyen lemondásnak feltétlenül kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie. Amint azt az Elsőfokú Bíróság kiemelte a megtámadott ítélet 63. pontjában, senkiről nem lehet vélelmezni, hogy lemondott a védelemhez való joga gyakorlásáról.

167. Ilyen körülmények között a Bizottság által hivatkozott iratok (az 1997. április 24‑i kifogásközlés, a Thyssen Stahl válasza a kifogásközlésekre és az a levél, amellyel kérte a KTN‑t, hogy erősítse meg azt, hogy magára vállalja a Thyssen Stahl magatartását) semmilyen esetben sem bizonyítják azt, hogy a KTN lemondott a védelemhez való joga gyakorlásáról. Ugyanis, amennyiben az érintett vállalkozástól (KTN) eltérő szerzőtől származnak az iratok, az Elsőfokú Bíróság nem tulajdoníthat bizonyító erőt e vállalkozás azon szándékának, hogy lemond a joga gyakorlásáról.

168. Ezekre az elemekre tekintettel úgy gondoljuk, hogy az Elsőfokú Bíróság nem követett el semmilyen hibát, amikor megállapította, hogy a KTN nem mondott le a védelemhez való joga gyakorlásáról a Thyssen Stahlnak felrótt tények kapcsán.

169. Azt javasoljuk tehát, hogy a Bíróság utasítsa el a Bizottság első jogalapját.

B –    A második jogalapról, amely a magatartásért való felelősségének az egyik vállalkozásról a másikra való átruházására vonatkozó feltételek megsértésén alapul

170. A második jogalapjában a Bizottság azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság nem volt tekintettel a versenyellenes magatartásért való felelősségnek az egyik vállalkozásról a másikra való átruházására vonatkozó feltételekre.

171. Kiemeli, hogy függetlenül attól a kérdéstől, hogy a KTN lemondott‑e a védelemhez való jogáról, mindenképpen tulajdoníthatja neki a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértést. Szerinte ugyanis az ítélkezési gyakorlat által, a vállalkozások „személyes felelősségének” elvétől való eltéréshez megszabott feltételek fennállnak, mivel a KTN a Thyssen Stahl gazdasági és jogi utódjaként jelent meg. A Bizottság e tekintetben hivatkozik a Suiker Unie és társai kontra Bizottság ügyben 1975. december 16‑án hozott ítéletre(77) és a CRAM kontra Bizottság ügyben 1984. március 28‑án hozott ítéletre(78), valamint az Elsőfokú Bíróság Enichem Anic kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletére(79) és az NMH Stahlwerke és társai kontra Bizottság ügyben 1999. március 11‑én hozott ítéletére(80).

172. Véleményünk szerint ez a második jogalap is megalapozatlan.

173. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében(81) ugyanis, általában a jogsértés elkövetésének időpontjában az érintett vállalkozást irányító természetes vagy jogi személynek kell a jogsértésért felelnie, még akkor is, ha a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor a vállalkozás működtetéséért más személy felel.

174. Azonkívül a Bíróság kifejtette, hogy a „gazdasági folytonosság” szempontja, amely tevékenységátruházás esetén lehetővé teszi az eltérést a vállalkozások személyes felelősségének elvétől, csak akkor számít, amikor a jogsértés időpontjában a vállalkozás működtetéséért felelős jogi személy jogilag megszűnt a fent említett jogsértés elkövetését követően.(82)

175. Márpedig jelen esetben az iratokból következik,(83) hogy a Thyssen Stahl a jogsértés egész ideje alatt tovább létezett, (legalább) a vitatott határozat meghozataláig.

176. A Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem alkalmazandó tehát jelen esetben.

C –    A védelemhez való jogra vonatkozó követelmények megsértésére alapított harmadik jogalapról

177. A harmadik jogalapjában a Bizottság azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság túl szigorú követelményeket támasztott a védelemhez való jog vonatkozásában.

178. Kiemeli, hogy jelen esetben a KTN volt a két, az 1995. december 19‑i és az 1997. április 24‑i kifogásközlés címzettje; hogy a KTN az észrevételeit a közigazgatási eljárás teljes tartama alatt nemcsak a saját nevében nyújtotta be, hanem a Thyssen Stahl nevében is; hogy a második kifogásközlésében a Bizottság kifejtette, hogy a KTN magára vállalta a felelősséget a Thyssen Stahl magatartásáért; hogy egy későbbi levelében kérte a KTN‑t, hogy erősítse meg ezt a tényt, és hogy az 1997. július 23‑i nyilatkozatában a KTN megerősítette, hogy magára vállalja a felelősséget a Thyssen Stahl magatartásáért, „és az az 1993‑as évig terjedő időszakra is visszanyúlik”.

179. A Bizottság úgy véli, hogy ilyen körülmények között a KTN tökéletesen ismerte a Thyssen Stahl ellen megfogalmazott kifogásokat, és hogy tudta, hogy a Bizottság neki tulajdonítja az e vállalkozás által elkövetett jogsértést. Ennélfogva a védelemhez való jog nem követelte meg, ellentétben az Elsőfokú Bíróság megítélésével, hogy a Bizottság újból felhívja a KTN‑t arra, hogy ismertesse álláspontját a Thyssen Stahlnak felrótt tényekről. E követelmény előírásával az Elsőfokú Bíróság tehát tévesen alkalmazta a jogot.

180. E ponton rá kell mutatni arra, hogy a valamely szankcióra vezető eljárásban a védelemhez való jog tiszteletben tartása olyan közösségi jogi alapelv, amelyet figyelembe kell venni még akkor is, ha közigazgatási jellegű eljárásról van szó.(84)

181. Ez az elv megköveteli többek között azt, hogy a vállalkozásnak címzett bizottsági kifogásközlés tartalmazza az e vállalkozás ellen elfogadott lényeges elemeket, mint például a felrótt tényeket, azok minősítését és azokat a bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság támaszkodik azért, hogy ez a vállalkozás megfelelően ismertethesse az érveit az ellene folytatott közigazgatási eljárás keretében.(85)

182. Azonkívül a Compagnie Maritime Belge Transports és társai kontra Bizottság ügyben 2000. március 16‑án hozott ítéletben(86), és az ARBED kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletben(87) a Bíróság kifejtette, hogy „a kifogásközlésnek, jelentőségére tekintettel, egyértelműen meg kell jelölnie azt a jogi személyt, akire később bírság szabható ki”.

183. Jelen esetben igaz az, hogy a Bizottság az 1997. április 24‑i kifogásközlésében megállapította, hogy a KTN „magára vállalta a felelősséget a Thyssen Stahl magatartásáért az alapítása előtt”.(88) Azonban, amint az Elsőfokú Bíróság megítélte a megtámadott ítéletben, ez a közlés nem mondta ki világosan azt, hogy a Bizottságnak szándékában áll bírságot kiszabni a KTN‑re a Thyssen Stahl által elkövetett jogsértés miatt. Nem tartalmazta a KTN‑nek szóló világos felhívást sem, hogy nyújtsa be észrevétéleit a Thyssen Stahlnak felrótt tények valószerűségéről és relevanciájáról, sem azokról az iratokról, amelyeket a Bizottság e tekintetben elfogadott.

184. Azonkívül az 1997. április 24‑i kifogásközlésből következő félreérthetőséget fenntartották többek között azzal a ténnyel, hogy ezt a közleményt külön megküldték a KTN‑nek és a Thyssen Stahlnak. E kettős megküldéssel a Bizottság azt a látszatot keltette, hogy a bírság kiszabható a Thyssen Stahlra azért a jogsértésért, amelyet az 1995. január 1‑jét megelőző időszak alatt követett el.

185. Tekintettel ezekre az elemekre, úgy gondoljuk, hogy az 1997. április 24‑i kifogásközlés nem felelt meg az ítélkezési gyakorlat által megkívánt érthetőség követelményének. Az Elsőfokú Bíróság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a Bizottság nem tette kielégítő módon lehetővé a KTN számára, hogy megtegye észrevételeit a Thyssen Stahlnak felrótt tényekről.

186. Következésképpen javasoljuk, hogy a Bíróság utasítsa el a Bizottság harmadik jogalapját.

D –    A tényekben való tárgyi tévedésre és a bizonyítékok elferdítésére alapított negyedik jogalapról

187. A negyedik jogalapjában a Bizottság azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a KTN nem gyakorolhatta a védelemhez való jogát a Thyssen Stahl magatartása kapcsán.

188. Úgy véli lényegében, hogy a megtámadott ítélet ezen a ponton a tényekben való tárgyi tévedést és a bizonyítékok elferdítését tartalmazza. Ugyanis szerinte „az ügy irataiból kitűnik, hogy a KTN, a Thyssen [Stahl]‑lal összhangban, önként és többször ismertette álláspontját a Bizottság által a Thyssen [Stahl] [ellen] megfogalmazott kifogásokról, és hogy ennélfogva gyakorolta a védelemhez való jogát”(89).

189. Függetlenül attól a ténytől, hogy a Bizottság nem támasztotta alá ezt a jogalapot az irataiban,(90) úgy gondoljuk, hogy semmilyen körülmények között sem megalapozott.

190. Rá kell mutatni arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében,(91) a Bíróság kizárólag akkor orvosolhatja az Elsőfokú Bíróság ténymegállapításaiban elkövetett tárgyi tévedést, ha ez a pontatlanság nyilvánvalóan következik az ügy irataiból. Ugyanígy láttuk azt, hogy a bizonyítékok elferdítésére alapított jogalap csak akkor fogadható el, ha az Elsőfokú Bíróság tényleg megváltoztatta a hozzá benyújtott bizonyítékok értelmét, tartalmát vagy jelentőségét.(92)

191. Márpedig az Elsőfokú Bíróság jelen esetben semmilyen ilyen jellegű téves jogalkalmazást nem valósított meg.

192. Ugyanis az iratok tanulmányozása, még ha figyelmes is,(93) nem teszi lehetővé annak bizonyos és nyilvánvaló megállapítását, hogy a KTN gyakorolta a védelemhez való jogát a Thyssen Stahl magatartása kapcsán. Nem egyértelmű véleményünk szerint az, hogy a KTN közigazgatási eljárás során benyújtott észrevételei a Bizottság által a Thyssen Stahlnak felrótt tényekre is vonatkoztak valamilyen módon.

193. Ilyen körülmények között nem állapíthatjuk meg azt, hogy az Elsőfokú Bíróság nyilvánvalóan tévedett a ténymegállapításaiban, vagy elferdítette a bizonyítékokat.

194. Javasoljuk tehát, hogy a Bíróság utasítsa el a Bizottság által előterjesztett utolsó jogalapot.

VI – Az ügy érdemben való eldöntése

195. A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése előírja, hogy ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság hatályon kívül helyezi az Elsőfokú Bíróság határozatát. Ebben az esetben, a Bíróság az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, vagy határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.

196. A jelen esetben úgy gondoljuk, hogy a per állása megengedi az ügy eldöntését azon pont vonatkozásában, amelynek a hatályon kívül helyezését javasoltuk.(94) Javasoljuk tehát a Bíróságnak, hogy idézze fel azt, és döntsön érdemben az Acerinox által első fokon felhozott jogalapról.

VII – Az első fokon benyújtott keresetről

197. Az Acerinox kéri a vitatott határozat megsemmisítését, és hivatkozik két jogalapra, amelyek közül az egyik a jogsértésben való részvételének hiányán alapul.

198. Ennek a jogalapnak a keretében az Acerinox azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította azt, hogy létezik az ötvözeti felár alkalmazására vonatkozó megállapodás vagy összehangolt magatartás a spanyol piacon.

199. Kiemeli, többek között, hogy ilyen kartellnek a bizonyítéka nem található meg az Avesta 1994. január 14‑i faxában, amely kimondja, hogy „az Acerinox kijelentette, hogy az ötvözeti felárat 1994. április 1‑jétől kell alkalmazni (igen, áprilistól!)”. Ugyanis szerinte „a felperes által tett »bejelentésre« vonatkozó információ [...] pontatlan”(95), és „semmiféle ilyen »bejelentést« nem tettek”(96).

200. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy versenyjogsértéssel kapcsolatos jogvita esetén a Bizottság feladata bizonyítani az általa megállapított jogsértéseket, és szolgáltatni azokat a bizonyítékokat, amelyek kellő bizonyossággal igazolni tudják a jogsértést megvalósító tényállási elemeket.(97)

201. Rá kell mutatni arra is, hogy a közösségi jog semmilyen elve nem tiltja azt, hogy a Bizottság egyetlen iratra támaszkodjon a jogsértés megállapításához, feltéve hogy kétségtelen ennek a bizonyító ereje, és hogy önmagában a fent említett irat biztosan bizonyítja a jogsértést.(98) Ugyanígy a Bizottság a vállalkozás magatartásával kapcsolatos bizonyítékként elfogadhatja a harmadik személyek közötti levelezést(99): az a tény, hogy nem az eljárás alá vont vállalkozás az irat szerzője(100) vagy a címzettje(101), nem fosztja meg azt bizonyító erejétől, amelyet kizárólag a tartalma és a jelentősége alapján kell értékelni.

202. E tekintetben az iratok bizonyító erejének megállapításához, több elemet figyelembe kell venni, mint például az iratok eredete, a kidolgozásának körülményei, címzettje, és megvizsgálni, hogy ezen elemek alapján ésszerűnek és megbízhatónak tűnik‑e az abban megtalálható információ.(102) Azonkívül a vállalkozás csak akkor vitathatja kielégítően az iratok bizonyító erejét, ha olyan részletes elemeket terjeszt elő, amelyek kizárják azon információ hitelességének a kétségét, amelyet tartalmaz.(103)

203. Jelen esetben az Avesta 1994. január 14‑i faxának bizonyító ereje kétségtelen.

204. Ezt a faxot ugyanis az Avesta képviselője, azaz M. W.(104) írta az madridi találkozón. Ezt a találkozót követi, amely során a rozsdamentes acéllemez fő termelői egyeztettek az azonos referenciaértékek alapján számolt ötvözeti felár alkalmazásáról a találkozó időpontját követően. Azt is leírták egy kicsivel később, hogy az Ugine 1994. január 11‑én valamennyi versenytársának elfaxolta az ötvözeti felárakra vonatkozó részletes információkat, amelyeket 1994. február 1‑jétől kívánt alkalmazni a francia piacon.

205. Azonkívül a vitatott faxot az Avesta forgalmazó leányvállalataihoz küldték, és a korábbi, 1993. december közepén kelt faxot követi, amellyel az Avesta bejelentette nekik az ötvözeti felár 1994 februárjától való bevezetésének lehetőségét.(105)

206. Végül, a tartalom vonatkozásában, a vitatott fax megbízhatónak és ésszerűnek tűnik. Az Avesta ugyanis ebben tájékoztatja a leányvállalatait a versenytársai közül néhány által kifejtett, az ötvözeti felár hazai piacaikon való alkalmazásának időpontjára vonatkozó álláspontról, a következő megfogalmazásban:

„Információink szerint már tettek néhány kezdeményezést:

–       Az Ugine a következő felárak alkalmazását jelentette be 1994. febuár 1‑jétől:

4,36 font sterling a 430‑as minőségért

47,55 font a 304‑es minőségért és

74,03 font a 316‑os minőségért;

–       Az Acerinox kijelentette, hogy 1994. április 1‑jétől alkalmazza a felárakat (igen, április!);

–       Az Outokumpunak, úgy gondoljuk, csatlakoznia kell ehhez az állásponthoz, de még nem erősítette meg azt;

–       A Thyssennek a következő hétfőn nyilatkoznia kell;

–       Ami a Kruppot illeti, még nincs semmilyen információnk;

–       Az Ilva tájékoztatott arról, hogy módosított alapárat alkalmaz februártól, de hogy ez a módosítás csak a nagykereskedőket érinti, a végső felhasználókat nem;

–       Az ALZ még nem foglalt véglegesen állást.”

207. Ilyen körülmények között az az információ, amely szerint az Acerinox kötelezte magát arra, hogy alkalmazza az ötvözeti felárat a spanyol piacon 1994. április 1‑jétől, nehezen vitatható. Az Acerinox egyébként semmilyen részletes elemet nem terjesztett elő, amely kizárja ezen információ hitelességének a kétségét.

208. Tekintettel ezekre az elemekre úgy gondoljuk, hogy a vitatott fax bizonyítja azt, hogy 1994. január 14‑én az Acerinox kifejezte arra irányuló szándékát, hogy az ötvözeti felárat az érintett vállalkozások által a madridi találkozón megállapodott feltételek szerint érvényesítsék Spanyolországban, és ezért tehát csatlakozott a kartellhez.

209. Azt javasoljuk tehát a Bíróságnak, hogy utasítsa el az Acerinox által előterjesztett jogalapot.

VIII – A költségekről

210. Az eljárási szabályzat 69. cikke 2. §‑ával összhangban, amelyet ugyanezen szabályzat 118.  cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Jelen esetben a Bizottság kérte, hogy kötelezzék a felpereseket a költségek viselésére, és ez utóbbiak (szinte) valamennyi jogalapjukat illetően pervesztesek lettek. Véleményünk szerint kötelezni kell tehát a felpereseket a jelen fellebbezési eljárásban felmerült valamennyi költség viselésére.

211. Egyébként az eljárási szabályzat 122. cikkének első bekezdése előírja, hogy ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről. Jelen esetben az Acerinox a spanyol piacon, a kartellben való részvételének hiányára alapított jogalapot illetően pervesztes lett, és a Bizottság kérte, hogy kötelezzék a felperest a költségek viselésére. Az Acerinoxot ugyanezen szabályzat 69. cikke 2. §‑ának megfelelően kötelezni kell tehát e ponton a költségek viselérése. Semmi nem indokolja az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet rendelkező részének megváltoztatását az ezt meghaladó részben.

IX – Végkövetkeztetések

212. Az előző megállapítások alapján javasoljuk tehát, hogy a Bíróság mondja ki a következőket:

„1)      Az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának T‑48/98. sz., Acerinox kontra Bizottság ügyben 2001. december 13‑án hozott ítéletét hatályon kívül helyezi, mivel elutasította a felperes kartellben való, európai piaci részvételének hiányára alapított jogalapot.

2)      A fellebbezéseket ezt meghaladó részükben elutasítja.

3)      A Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA (Acerinox) megsemmisítés iránti keresetét elutasítja.

4)      A Bíróság a Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA‑t (Acerinox), a ThyssenKrupp Stainless GmbH‑t és az ThyssenKrupp Acciai Speciali Terni SpA‑t kötelezi azoknak a költségeknek a viselésére, amelyek a fellebbezési eljárásban részükről felmerültek, valamint a Bizottság részéről ebben az eljárásban felmerült költségek viselésére.

5)      A Bíróság a Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA‑t (Acerinox) kötelezi azoknak a költségeknek a viselésére, amelyek részéről az első fokú eljárásban felmerültek, valamint az Európai Közöségek Bizottsága részéről az ebben az eljárásban felmerült költségek kétharmadának viselésére. A Bizottság viseli a fent említett eljárásban részéről felmerült költségek egyharmadát.”

---

1 – Eredeti nyelv: francia.

---

2  – A T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless GmbH és Acciai specilai Terni SpA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., II‑3757. o., másként megnevezve a „KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet”) és a T‑48/98. sz., Compañía Española para la Fabricación de Aceros Inoxidables SA (Acerinox) kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., II‑3859. o., másként megnevezve az „Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet”).

---

3  – HL L 100., 55. o. (a továbbiakban: a vitatott határozat vagy a Határozat).

---

4  – A C‑197/99. P. sz. ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8461. o.), indítványunk 65–68. pontja).

---

5  – Lásd e tekintetben a C‑259/96. P. sz., Tanács kontra De Nil és Impens ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2915. o.) 32–34. pontját és a C‑449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑3875. o.) 70. pontját, valamint a C‑149/95. P(R). sz., Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben 1995. július 19‑én hozott végzés (EBHT 1995., I‑2165. o.) 58. pontját; a C‑268/96. P(R). sz., SCK és FNK kontra Bizottság ügyben 1996. október 14‑én hozott végzés (EBHT 1996., I‑4971. o.) 52. pontját és a C‑159/98. P(R). sz., Antilles néerlandaises kontra Tanács ügyben 1998. június 25‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑4147. o.) 70. pontját.

---

6  – A C‑298/93. P. sz., Klinke kontra Bíróság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑3009. o.) 21–25. pontja.

---

7  – Ugyanott a 19. és 20. pont.

---

8  – Az Acerinox T‑48/98. sz. ügyben benyújtott keresete (9. o.). Lásd még az Acerinox válaszának 10. pontját ebben az ügyben.

---

9  – Lásd a jelen indítvány 203–209. pontját.

---

10  – Lásd ebben az értelemben a C‑196/99. P. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11 005. o.) 102. pontját.

---

11  – Lásd többek között a C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4125 o.) 118. és 119. pontját és a C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4287. o.) 161. pontját.

---

12  – A fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 119. pontja.

---

13  – A Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 121. pontja és a Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 162. pontja.

---

14  – A fent hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 149., 150. és 168. pontja.

---

15  – Ugyanott, 167. és 168. pont.

---

16  – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T/39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T/71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR kontra Bizottság ügyben 2000. március 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., II‑491. o.) 1865., 1910. és 1938. pontját.

---

17  – Lásd a jelen indítvány 32. pontját.

---

18  – A C‑274/99. P. sz. ügyben 2001. március 6‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑1611. o.).

---

19  – A fent hivatkozott Connolly kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 120. pontja.

---

20  – A fent hivatkozott Connolly kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 121. pontja és a Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja.

---

21  – Lásd ugyanott.

---

22  – Az Acerinox fellebbezésének 46. pontja.

---

23  – Megjegyezzük, hogy az iránymutatás jogszerűsége a tárgya a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek, amelyre vonatkozóan Tizzano főtanácsnok 2004. július 8‑án benyújtotta az indítványát.

---

24  – Az Acerinox T‑48/98. sz. ügyben benyújtott keresete (19. o.).

---

25  – A T‑354/94. sz. ügy (EBHT 1998., II‑2111. o.) 82. és 83. pontja.

---

26  – Lásd e tekintetben a jelen indítvány 154–156. pontját.

---

27  – A 170/83. sz. Hydrotherm-ügyben 1984. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2999. o.) 11. pontja.

---

28  – A 48/69. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1972., 619. o.) 133. pontja. Lásd még a 15/74. sz., Sterling Drug ügyben 1974. október 31‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 1147. o.) 41. pontját és a 16/74. sz. Winthrop-ügyben hozott ítélet (EBHT 1974., 1183. o.) 32. pontját; a 30/87. sz. Bodson-ügyben 1988. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 2479. o.) 19. pontját; a 66/86. sz., Ahmed Saeed Flugreisen és Silver Line Reisebuero ügyben 1989. április 11‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 803. o.) 35. pontját és a C‑73/95. P. sz., Viho kontra Bizottság ügyben 1996. október 24‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5457. o.) 16. pontját.

---

29  – C‑286/98. P. sz. ügy (EBHT 2000., I‑9925.) 39. pontja.

---

30  – A C‑294/98. P. sz., Metsä-Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10 065. o.) 27. pontja. Lásd még a fent hivatkozott ICI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 132. és 133. pontját; a 107/82. sz., AEG kontra Bizottság ügyben 1983. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 3151. o.) 49. pontját; a C‑310/93. P. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítélet (EBHT 1995., I‑865. o.) 11. pontját, valamint a jelen ügyben benyújtott inditványunk 20–31. pontját); a C‑279/98. P. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9693. o.) 77. pontját, valamint Mischo főtanácsnok erre az ügyre vonatkozó indítványának 59. pontját és a fent hivatkozott Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 96. pontját.

---

31  – A C‑248/98. P. sz. ügy (EBHT 2000., I‑9641. o.) 71–74. pontja.

---

32  – Ugyanott, 73. pont negyedik bekezdés.

---

33  – Erről a fellebbezésről lásd többek között az Elsőfokú Bíróság T‑150/89. sz., Martinelli kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1165. o.) 59. pontját; a T‑49/95. sz., Van Megen Sports kontra Bizottság ügyben 1996. december 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., II‑1799. o.) 53. pontját; a T‑229/94. sz., Deutsche Bahn kontra Bizottság ügyben 1997. október 21‑én hozott ítéletének (EBHT 1997., II‑1689. o.) 127. pontját és a T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midlands Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑2597. o.) 55. pontját.

---

34  – A fent hivatkozott KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet. Lásd még a fent hivatkozott Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55–66. pontját.

---

35  – Lásd az AST fellebbezésének 12. és 14–17. pontját és a KTS fellebbezésének 11., 12., 16., 17. és 19. pontját.

---

36  – Lásd, mint friss példát a C‑122/01. P. sz., T. Port kontra Bizottság ügyben 2003. május 8‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑4261. o.) 27. pontját és a C‑116/03. sz., Fichtner kontra Bizottság ügyben 2004. július 9‑én hozott végzés (az EBHT-ban nem tették közzé) 33. pontját.

---

37  – A fent hivatkozott KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 177. pontja és a fent hivatkozott Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontja.

---

38  – A fent hivatkozott KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 178. pontja és a fent hivatkozott Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontja.

---

39  – Rámutatunk arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság egyszerre elutasítja azokat a kifogásokat, amelyek másodlagosan kifejtett vagy az Elsőfokú Bíróság által már kifejtett indokok ellen irányulnak. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy amennyiben az Elsőfokú Bíróság ítéletének rendelkező része más, elsődlegesen kifejtett indokokon alapul, az ilyen kifogások nem vezetnek a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez, és ennélfogva eredménytelenek (lásd, mint friss példát a fent hivatkozott T. Port kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 16., 17. és 30–33. pontját, valamint a jelen ügyben benyújtott indítványunk 23. pontját).

---

40  – Lásd többek között a 67/84. sz., Sideradria kontra Bizottság ügyben 1985. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 1985., 3983. o.) 21. pontját és a C‑96/89. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑2461. o.) 30. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑551/93., T‑231/94., T‑232/94., T‑233/94. és T‑234/94. sz.,Industrias Pesqueras Campos és társai kontra Bizottság ügyben 1996. április 24‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., II‑247. o.) 76. pontját; a T‑126/97. sz., Sonasa kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1999., II‑2793. o.) 34. pontját; a T‑199/99. sz., Sgaravatti Mediterranea kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 26‑án hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑3731. o.) 111. pontját; a T‑125/01. sz., José Martí Peix kontra Bizottság ügyben 2003. március 13‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑865. o.) 107. pontját és a T‑217/01. sz., Forum des migrants kontra Bizottság ügyben 2003. április 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑1563. o.) 76. pontját.

---

41  – Az Acerinox fellebbezésének 43. pontja.

---

42  – HL 1996. C 207., 4. o. (a továbbiakban: engedékenységi közlemény vagy Közlemény).

---

43  – A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményre vonatkozott (HL 2002. C 45,, 3. o.).

---

44  – A KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 260–268. pontja és az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 147. pontja.

---

45  – A KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet. Lásd még az Acerinox kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 145–150. pontját.

---

46  – A 374/87. sz. ügy (EBHT 1989., 3283. o., a továbbiakban: az Orkem-ügyben hozott ítélet).

---

47  – A KTS fellebbezésében azonkívül egy másodlagos érvet fogalmaz meg, amely a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozatai tartalmának téves megítélésén alapul. Kiemeli, hogy az Elsőfokú Bíróság megítélésével ellentétben, határozottan elismerte a kartell létezését a közigazgatási eljárásban, úgy, hogy az Elsőfokú Bíróságnak az ő vonatkozásában is ugyanakkora bírságcsökkentést kellett volna megítélnie, mint az Usinor esetében. Véleményünk szerint ez az érv nyilvánvalóan elfogadhatatlan. A KTS és AST kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 260–267. pontjában ugyanis az Elsőfokú Bíróság megállapította az iratok alapján, hogy a KTS nem ismerte el a kartell létezését a közigazgatási eljárásban. Amennyiben a KTS nem bizonyította, de nem is állította azt, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a bizonyítékokat ezen a ponton, az Elsőfokú Bíróság következtetése, amely szerint a KTS vitatta a kartell létezését, a bizonyítékok értékelését képezi, amely nem lehet a jelen fellebbezés tárgya.

---

48  – A C‑298/98. P. sz. ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10 157. o.) 58. pontja.

---

49  – Az Elsőfokú Bíróság T‑311/94. sz. ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑1129. o.) 323. és 324. pontja.

---

50  – Lásd még Mischo főtanácsnoknak a fent hivatkozott Finnbord kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának 22–27. pontját.

---

51  – A C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 2002. október 15‑én hozott ítélet (EBHT 2002.,  I‑8375. o.) 275. pontja.

---

52  – HL 1962. 13., 204. o.

---

53  – Az Elsőfokú Bíróság T ‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T-316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 1999. április 20‑án hozott ítéletének (,EBHT 1999., II‑931. o.) 455–457. pontja, amelyet a Bíróság fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 279. pontja megerősített.

---

54  – Lásd többek között az Orkem-ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontját és a Bíróság fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 279. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑112/98. sz., Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2001. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑729. o.) 67. és azt követő pontjait.

---

55  – Lásd az EJEB, 1993. április 25‑i Funke ítéletet (A. sorozat 256. A. szám, 44. §); az 1996. december 17‑i Saunders kontra Egyesült Királyság ítéletet (Ítéletek és Határozatok Tára, 1996‑VI, 2044. o., 68–76. §) és a 2001. május 3‑i J. B. kontra Svájc ítéletet (Ítéletek és Határozatok Tára 2001‑III., 436. o., 65. és 66. §).

---

56  – Lásd az EJEB, 1996. február 8‑i Murray kontra Egyesült Királyság ítéletet (Ítéletek és Határozatok Tára 1996‑I, 30. o., 50. §).

---

57  – Lásd még e tekintetben, Wils, W., „The Commission notice on the non-imposition or reduction of fines in cartel cases: a legal land economic analysis”, in E. L. Rev., 1997., 125–140. o. (137. o.).

---

58  – A Bíróság fent hivatkozott Finnboard kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének 58. pontja és Mischo főtanácsnok erre az ügyre vonatkozó indítványának 24. pontja.

---

59  – A fent hivatkozott BPB De Eendracht kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 323. pontja és a T‑347/94. sz., Mayr-Melnhof Kartongesellschaft kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., II‑1751. o.) 308. pontja.

---

60  – Lásd többek között a 106/83. sz. Sermide-ügyben 1984. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 1984., 4209. o.) 28. pontját és a C‑174/89. sz. Hoche-ügyben 1990. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑2681. o.) 25. pontját.

---

61  – Lásd az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 325. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑338/94. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑1617. o.) 363. pontját, amelyet a Bíróság megerősített a fent hivatkozott Finnboard kontra Bizottság ügyben benyújtott fellebbezésre 2000. november 16‑án hozott ítéletében és a fent hivatkozott Mayr-Melnhof kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 330. pontjában.

---

62  – Lásd Mischo főtanácsnok fent hivatkozott Finnboard kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának 13. pontját.

---

63  – Az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Finnboard kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 364. és 365. pontja és a Bíróság fent hivatkozott Finnboard kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 58. pontja.

---

64  – Lásd többek között a C‑283/90. P. sz., Vidrányi kontra Bizottság ügyben 1991. október 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4339. o.) 12. pontját és a C‑53/92. P. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1994. március 2‑án hozott ítélet (EBHT 1994., I‑667. o.) 10. pontját.

---

65  – A C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1981. o.) 49. pontja és a C‑265/97. P. sz., VBA kontra Florimex és társai ügyben 2000. március 30‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑2061. o.) 139. pontja; a C‑59/96. P. sz., Koelman kontra Bizottság ügyben 1997. szeptember 16‑án hozott végzés (EBHT 1997., I‑4809. o.) 33. pontja és a C‑55/97. P. sz., AIUFASS és AKT kontra Bizottság ügyben 1997. október 6‑án hozott végzés (EBHT 1997., I‑5383. o.) 24. pontja.

---

66  – A C‑8/95. P. sz., New Holland Ford kontra Bizottság ügyben 1998. május 28‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3175. o.) 72. pontja; a fent hivatkozott VBA kontra Florimex és társai ügyben hozott ítélet 139. pontja és a C‑341/98. P. sz., Proderec kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott végzés (az EBHT-ban nem tették közzé) 27. pontja.

---

67  – Lásd többek között a fent hivatkozott Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben hozott ítélet 66. pontját; a C‑401/96. P. sz., Somaco kontra Bizottság ügyben 1998. május 7‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2587. o.) 54. pontját és a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8417. o.) 24. pontját.

---

68  – A fent hivatkozott Hilti kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontja; a C‑362/95. P. sz., Blackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1997. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4775. o.) 29. pontja; a fent hivatkozott New Holland Ford kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. pontja; a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 24. pontja; a C‑257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5251. o.) 45–47. pontja és a fent hivatkozott AIUFASS és AKT kontra Bizottság ügyben hozott végzés 25. pontja; a C‑140/96. P. sz., Dimitriadis kontra Számvevőszék ügyben 1997. október 16‑án hozott végzés (EBHT 1997., I‑5635. o.) 35. pontja és a fent hivatkozott Proderec kontra Bizottság ügyben hozott végzés 28. pontja.

---

69  – Lásd a megtámadott jogi aktus félreértelmezésének egyik esetében a C‑164/98. P. sz., DIR International Film és társai kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑447. o.) 47. és 48. pontját és a C‑197/99. P. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8461. o.) 67. pontját.

---

70  – Lásd a megtámadott jogi aktus félreértelmezésének egyik esetében a C‑459/00. P(R). sz., Bizottság kontra Trenker ügyben 2001. április 11‑én hozott végzés (EBHT 2001., I‑2823. o.) 71. pontját.

---

71  – Lásd a megtámadott jogi aktus félreértelmezésének egyik esetében a C‑277/01. P. sz., Parlament kontra Samper ügyben 2003. április 3‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑3019. o.) 40. pontját.

---

72  – A csatlakozó fellebbezésre adott válasz 3. pontja.

---

73  – A KTS T‑45/98. sz. ügyben benyújtott keresetének 6. melléklete.

---

74  – Ugyanott, 7. melléklet.

---

75  – Ugyanott, 8. melléklet.

---

76  – Ugyanott, 9. melléklet.

---

77  – A 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz. ügyek (EBHT 1975., 1663. o.) 77–84. pontja.

---

78  – A 29/83. és 30/83. sz. ügyek (EBHT 1984., 1679. o.) 6–9. pontja.

---

79  – A T‑6/89. sz. ügy (EBHT 1991., II‑1623. o.) 235. pontja.

---

80  – A T‑134/94. sz. ügy (EBHT 1999., II‑239. o.) 135–138. pontja.

---

81  – Lásd többek között a fent hivatkozott Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontját; a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 37. pontját és a C‑297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10 101. o.) 27. pontját.

---

82  – Lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazione ügyben hozott ítélet 145. pontját; a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját és a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 359. pontját.

---

83  – Lásd a KTS csatlakozó fellebbezésre adott válaszának 35. pontjában közölt információkat, amelyeket a Bizottság nem vitatott.

---

84  – A 85/76. sz., Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 461. o.) 9. pontja.

---

85  – Lásd e tekintetben a 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15‑én hozott ítélet (EBHT 1970., 661. o.) 26. pontját; a C‑62/86. sz., AKZO kontra Bizottság ügyben 1991. július 3‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑3359. o.) 29. pontját és a C‑89/85., C‑104/85., C‑114/85., C‑116/85., C‑117/85. és C‑125/85–C‑129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 31‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1307. o.) 135. pontját.

---

86  – A C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz. ügyek (EBHT 2000., I‑1365. o.) 143. pontja.

---

87  – A C‑176/99. P. sz. ügy (EBHT 2003., I‑10 687. o.) 21. pontja.

---

88  – A KTS Elsőfokú Bíróság Hivatalához a T‑45/98. sz. ügyben benyújtott 1998. március 10‑i levelének 4. melléklete (11. F. pont, szabad fordítás).

---

89  – A Bizottság válaszának 55. pontja.

---

90  – A válaszának 94–102. pontjában azokat az ítéleteket elemzi, amelyek saját bevallása szerint (lásd a válasz 54. pontját) eltérő kifogásra, azaz a védelemhez való jog kérdésében az elvárásokra vonatkozó harmadik jogalapra vonatkoznak.

---

91  – Lásd jelen indítvány 161. pontját.

---

92  – Lásd jelen indítvány 162. pontját.

---

93  – Lásd különösen a KTN első kifogásközlésre adott válaszát; a KTN második kifogásközlésre adott válaszát; az iratismertetésről felvett 1997. május 28‑i jegyzőkönyvet és a KTN 1997. július 23‑i nyilatkozatát (a KTN által az ügyben benyújtott kereset 6., 7., 8. és 9. melléklete).

---

94  – Lásd a jelen indítvány 27–39. pontját.

---

95  – Az Acerinox T‑48/98. sz. ügyben benyújtott keresete (9. o.).

---

96  – Lásd ugyanott.

---

97  – Lásd különösen a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontját.

---

98  – A fent hivatkozott Cimenteries CBRés társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 1838. pontja.

---

99  – Lásd különösen a fent hivatkozott Suiker Unie és társai ügyben hozott ítélet 164. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑56/99. sz., Marlines kontra Bizottság ügyben 2003. december 11‑én hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑5225. o.) 46. pontját.

---

100  – Lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑100/92. sz., La Pietra kontra Bizottság ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑83. o. és II‑275. o.) 37. pontját.

---

101  – Lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑5/00. és T‑6/00. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2003. december 16‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑5705. o.) 174. pontját.

---

102  – Vesterdorf főtanácsnokként eljáró bírónak az Elsőfokú Bíróság T‑1/89. sz., Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletére (EBHT 1991., II‑867. o., II‑956. o.) vonatkozó indítványa és az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 1838. és 3172. pontja.

---

103  – Lásd a fent hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 1346–1349. pontját és egy ellenkező esetet, az Elsőfokú Bíróság T‑65/02. sz., Chetaud kontra Parlament ügyben 2003. július 8‑án hozott ítéletének (az EBHT-ban nem tették közzé) 48. és azt követő pontjait.

---

104  – Mivel e személy neve a vitatott határozatban titkos (lásd az indokolás 21. pontját), mi is titkosítjuk azt a jelen indítványban.

---

105  – A vitatott fax ugyanis kimondja: „Martin mentioned in a fax before Christmas that there is a possibility that surchages [...] could be applied from February onwards” (Martin közölte a karácsony előtti faxban, hogy februártól alkalmazni lehet a felárakat) (szabad fordítás).