EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2018.11.30.
COM(2018) 781 final
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazása és nyugdíja, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatók 2018. évi éves naprakésszé tételének költségvetési hatására vonatkozó adatokról
1.A JELENTÉS CÉLJA
E jelentés célja az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (személyzeti szabályzat) 65. cikkének (1) bekezdésében meghatározott azon kötelezettség teljesítése, melynek értelmében a Bizottság adatokat szolgáltat az uniós tisztviselők javadalmazásának és nyugdíjának költségvetési hatásaira vonatkozóan az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának 2018. évi naprakésszé tételére, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatókra tekintettel.
Az EU tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának 2018. évi naprakésszé tétele a személyzeti szabályzat XI. mellékletével összhangban történik és azt az év vége előtt kell elvégezni. A naprakésszé tétel alapja a Bizottságnak az Európai Unió Statisztikai Hivatala által a tagállamok nemzeti statisztikai hivatalaival egyetértésben elkészített, a tagállamokban 2018. július 1-jén fennálló helyzetet tükröző statisztikai adatokon alapuló jelentése.
2.HÁTTÉR-INFORMÁCIÓK
Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeknek a módosításáról szóló, 2013. október 22-i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet módosította a kifizetések naprakésszé tételi mechanizmusának – ismert nevén: „a módszer” – elvét, évente automatikusan lehetővé téve minden illetmény, nyugdíj és juttatás naprakésszé tételét. Ebből a célból a személyzeti szabályzatban szereplő megfelelő összegeket és korrekciós együtthatókat referenciaértéknek kell tekinteni, amelyeket rendszeresen és automatikusan naprakésszé tesznek. A Bizottság a naprakésszé tett összegeket és súlyozásokat a naprakésszé tételt követő két héten belül tájékoztatás céljából közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjának (HL) C sorozatában.
A személyzeti szabályzat 65. cikke (4) bekezdésének értelmében 2013-ban és 2014-ben nem kerül sor a Belgiumban és Luxemburgban szolgálatot teljesítő uniós személyzet javadalmazásának és nyugdíjának naprakésszé tételére, vagyis a belgiumi és luxemburgi uniós személyzet fizetési jegyzékét nem tették naprakésszé 2013-ban és 2014-ben. Ez tovább súlyosbította a 2011. és 2012. évi korlátozott, 0 %-os, illetve 0,8 %-os illetmény- és nyugdíjkiigazítást, amelyre a javadalmazás és a nyugdíjak 2011. és 2012. évi kiigazításával kapcsolatos viták rendezésére vonatkozó átfogó megközelítés eredményeként került sor.
Az uniós személyzet a 2004 és 2018 közötti időszakban a reál vásárlóerő tekintetében jelentős, a tagállamok nemzeti köztisztviselőiét meghaladó veszteséget szenvedett el. Az említett időszakban az uniós személyzet vásárlóereje mintegy 10,5 %-kal esett vissza a személyzeti szabályzat 2004. és 2013. évi reformjának, valamint az illetménykiigazítások csökkentésének együttes hatásaként. Ugyanebben az időszakban a tagállamok központi közigazgatásaiban dolgozó köztisztviselők 1,8 %-os veszteséget szenvedtek el.
Az, hogy 2011-ben és 2012-ben nem alkalmazták az illetménykiigazítási módszert, valamint hogy 2013-ban és 2014-ben befagyasztották a javadalmazásokat és a nyugdíjakat, a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret ideje alatt együttesen megközelítőleg 3 milliárd EUR, hosszú távon pedig körülbelül évi 500 millió EUR megtakarítást eredményezett. A személyzeti szabályzat legutóbbi felülvizsgálata összességében hozzávetőleg 4,3 milliárd EUR értékű igazgatási megtakarítást generált a többéves pénzügyi keret időszakában. Ezenkívül a közvetlen költségvetési hatással nem bíró külön intézkedések – többek között a munkaidő növelése és az éves szabadság illetménykompenzáció nélküli csökkentése – megközelítőleg 1,5 milliárd EUR-t jelentenek az intézmények számára.
3.Jogi rendelkezések az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatóknak a naprakésszé tételéről
3.1.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdése)
A személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdése kimondja, hogy az azonos albekezdésben említett egyes – alapilletményeket, különböző juttatásokat és együtthatókat meghatározó – összegeket a XI. melléklet szerint évente naprakésszé kell tenni. A Bizottság a naprakésszé tett összegeket a naprakésszé tételt követő két héten belül tájékoztatás céljából közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában.
A személyzeti szabályzat 65. cikkének (3) bekezdése leszögezi, hogy a szóban forgó (a 65. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében említett) összegek olyan összegeknek tekintendők, amelyek tényleges értékét egy adott időpontban egyéb jogi aktus meghozatala nélkül naprakésszé kell tenni.
A személyzeti szabályzat 65a. cikke értelmében a személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkének végrehajtására vonatkozó szabályokat a XI. melléklet határozza meg.
A személyzeti szabályzat XI. mellékletének 3. cikke értelmében a javadalmazásnak és a nyugdíjaknak a személyzeti szabályzat 65. cikke szerinti naprakésszé tétele közvetlenül a nemzeti közszolgálatokban fizetett illetmények vásárlóerejének (fajlagos mutató) változásától, valamint a belgiumi és luxemburgi megélhetési költségektől (közös index) függ.
A fajlagos mutató a tagállamok központi közigazgatásában dolgozó nemzeti köztisztviselők nettó javadalmazásának inflációmentes változását méri. Az Eurostat ezt a mutatót a XI. melléklet 1. cikkének (4) bekezdésében említett 11 tagállam által szolgáltatott információk alapján határozza meg.
A közös index az uniós tisztviselők belgiumi és luxemburgi megélhetési költségeinek változását az említett két tagállamban szolgálatot teljesítő személyzet eloszlása alapján méri. Az Eurostat ezt a mutatót a belga és luxemburgi hatóságok által szolgáltatott árinformációk, valamint az uniós intézmények belső adatbázisaiban szereplő, a személyzet létszámára vonatkozó adatok alapján határozza meg.
Továbbá a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 10. cikke egy módosító záradékot tartalmaz, amely szerint a fajlagos mutató értékének felső határa +2 %, alsó határa pedig –2 %. Amennyiben a fajlagos mutató értéke meghaladja a felső határt vagy kisebb az alsó határnál, az éves naprakésszé tétel kiszámításához a határ értékét kell használni. A határt július 1-jei hatállyal, az éves naprakésszé tétel maradékát pedig a következő év április 1-jei hatállyal kell alkalmazni.
A személyzeti szabályzat XI. mellékletének 11. cikke egy kivételi záradékot tartalmaz, amely abban az esetben alkalmazandó, ha az EU teljes bruttó hazai terméke csökkent. A kivételi záradék akkor alkalmazandó, ha a fajlagos mutató értéke pozitív, azonban a folyó évben csökken az EU teljes bruttó hazai terméke. Ilyen esetben a fajlagos mutatónak csak egy részét kell használni az éves naprakésszé tétel értékének kiszámításához, a maradékot pedig későbbre kell halasztani vagy egyáltalán nem kell kifizetni.
3.2.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott korrekciós együtthatók naprakésszé tétele az Európai Unión belül (a személyzeti szabályzat 64. cikkének második bekezdése)
A személyzeti szabályzat 64. cikke értelmében a tisztviselő euróban kifejezett javadalmazását a különböző alkalmazási helyeken fennálló életkörülményektől függően egy 100 % fölötti, azzal egyenlő, vagy az alatti korrekciós együtthatóval kell súlyozni. Belgiumra és Luxemburgra vonatkozóan nem alkalmazandó korrekciós együttható, tekintettel arra, hogy ezen alkalmazási helyek a legtöbb intézmény fő és eredeti székhelyeiként különleges referenciaszereppel bírnak.
Ezenkívül a korrekciós együtthatók meghatározása, visszavonása és évenkénti naprakésszé tétele a XI. melléklet szerint történik. A naprakésszé tétel tekintetében valamennyi érték referenciaértéknek tekintendő. A Bizottság a naprakésszé tett értékeket a naprakésszé tételt követő két héten belül tájékoztatás céljából közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában.
A személyzeti szabályzat XI. mellékletének 3. cikkével összhangban a javadalmazásokra és a nyugdíjakra alkalmazandó korrekciós együtthatók naprakésszé tételét a XI. melléklet 1. cikkében említett megfelelő gazdasági paritások és a megfelelő országokhoz a személyzeti szabályzat 63. cikkében rögzített átváltási árfolyamok közötti arány alapján kell meghatározni.
A javadalmazásokra vonatkozó gazdasági paritások határozzák meg a javadalmazások vásárlóerejének Brüsszel mint referenciaváros és a többi alkalmazási hely közötti egyenértékűségét. Az Eurostat e paritásokat a tagállamok nemzeti statisztikai hivatalaival egyetértésben számítja ki.
A nyugdíjakra vonatkozó gazdasági paritások határozzák meg a nyugdíjak vásárlóerejének Belgium mint referenciaország és a többi tartózkodási ország közötti egyenértékűségét. Az Eurostat e paritásokat a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben számítja ki. A személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 20. cikke értelmében e súlyozások csak a nyugdíj azon részére alkalmazandók, amelyre a jogosultság 2004. május 1. előtt keletkezett. A nyugdíjakra alkalmazandó legkisebb korrekciós együttható 100.
A személyzeti szabályzat VII. melléklete 17. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően bizonyos fajlagos együtthatók alkalmazandók a tisztviselők és egyéb alkalmazottak egyes átutalásaira.
3.3.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó súlyozások naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (1) bekezdése)
A személyzeti szabályzat X. mellékletének 11., 12. és 13. cikke rendelkezik a harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselők és egyéb alkalmazottak javadalmazásának kifizetéséről. A javadalmazást az Európai Unióban euróban kell kifizetni, és arra alkalmazni kell a Belgiumban foglalkoztatott tisztviselők javadalmazására alkalmazandó súlyozást, a tisztviselő kérésére azonban a javadalmazás egésze vagy egy része az alkalmazás országának pénznemében is kifizethető. Ebben az esetben az említett alkalmazási hely szerinti súlyozást kell alkalmazni, és a megfelelő átváltási árfolyam alapján át kell váltani.
Annak érdekében, hogy az Európai Unió tisztviselői, ideiglenes és szerződéses alkalmazottai az alkalmazás helyétől függetlenül lehetőség szerint azonos vásárlóerővel rendelkező díjazásban részesüljenek, a súlyozást a személyzeti szabályzat XI. mellékletében foglalt szabályoknak megfelelően évente egyszer naprakésszé kell tenni. A naprakésszé tétel tekintetében valamennyi érték referenciaértéknek tekintendő. A Bizottság a naprakésszé tett értékeket a naprakésszé tételt követő két héten belül tájékoztatás céljából közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában.
A Brüsszelben, illetve a többi alkalmazási helyen fizetett javadalmazások vásárlóereje közötti egyenértékűség megállapításához az Eurostat számítja ki a gazdasági paritásokat. A súlyozás a vásárlóerő-paritás és az árfolyam hányadosaként kapott tényező. Az alkalmazott átváltási árfolyamokat az Unió általános költségvetésének végrehajtási szabályai szerint kell megállapítani, a súlyozások alkalmazási időpontjának megfelelően.
3.4.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának időközi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat 65. cikkének (2) bekezdése)
A 65. cikk (2) bekezdése értelmében a megélhetési költségek jelentős változása esetén a 65. cikk (1) bekezdése szerinti összegeket és a 64. cikk szerinti súlyozásokat a XI. melléklet szerint naprakésszé kell tenni. A Bizottság a naprakésszé tett összegeket és súlyozásokat a naprakésszé tételt követő két héten belül tájékoztatás céljából közzéteszi az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában.
A személyzeti szabályzat XI. melléklete 4. cikkének (1) bekezdése értelmében, a javadalmazásokra és nyugdíjakra vonatkozóan január 1-jétől kezdődő hatállyal időközi naprakésszé tételt kell végezni, amennyiben június és december között jelentős változás következik be a megélhetési költségekben (a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 6. cikkében meghatározott érzékenységi küszöbérték figyelembevételével), és a vásárlóerő adott éves referencia-időszakon belüli változására vonatkozó előrejelzést megfelelően figyelembe kell venni. Az időközi naprakésszé tételeket az illetmények éves naprakésszé tételekor figyelembe kell venni.
Ezen túlmenően a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 6. cikke értelmében, ha Belgiumban és Luxemburgban a változás eléri vagy meghaladja az érzékenységi küszöbértéket, az illetményekre minden alkalmazási hely (köztük Brüsszel és Luxemburg) vonatkozásában időközi naprakésszé tételt kell végezni. Ha Belgiumban és Luxemburgban a változás az érzékenységi küszöbértéket nem éri el, a korrekciós együtthatókat csak azon alkalmazási helyeken kell naprakésszé tenni, ahol elérte vagy meghaladta a küszöbértéket.
A személyzeti szabályzat XI. mellékletének 7. cikkével összhangban a naprakésszé tétel összege a közös index, adott esetben az előre jelzett fajlagos mutató felével szorozva, ha az előrejelzés negatív.
A korrekciós együttható – ha Belgiumban és Luxemburgban a változás nem éri el az érzékenységi küszöbértéket – a vonatkozó gazdasági paritás és a személyzeti szabályzat 63. cikkében előírt átváltási árfolyamok közötti aránynak és a naprakésszé tétel összegének szorzata.
3.5.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó súlyozások időközi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (2) bekezdése)
Amennyiben egy adott ország esetében a megélhetési költségeknek a súlyozás és a megfelelő átváltási árfolyam alapján mért változása a legutóbbi naprakésszé tétel óta meghaladta az 5 %-ot, az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó, a személyzeti szabályzat X. melléklete 13.cikkének (1) bekezdésében meghatározott súlyozások (lásd a fenti 3.3 pontot) éves naprakésszé tételén túlmutató időközi naprakésszé tételt kell lefolytatni a súlyozás kiigazítása érdekében a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (1) bekezdése szerint.
A Brüsszelben, illetve a többi alkalmazási helyen fizetett javadalmazások vásárlóereje közötti egyenértékűség megállapításához az Eurostat számítja ki a gazdasági paritásokat. A súlyozás a vásárlóerő-paritás és az árfolyam hányadosaként kapott tényező. Az alkalmazott átváltási árfolyamokat az Unió általános költségvetésének végrehajtási szabályai szerint kell megállapítani, a súlyozások alkalmazási időpontjának megfelelően.
4.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatóknak a 2018. évi naprakésszé tétele
A Bizottság figyelembe veszi az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának azon különböző naprakésszé tételeit, amelyeket a személyzeti szabályzat XI. mellékletével összhangban a 2018. július 1-jéig tartó 12 hónapos referencia-időszakban hajtanak végre, és amelyet a 2018-as év vége előtt el kell végezni. Ezen – az alábbi 4. pontban felsorolt – naprakésszé tételek alapja a Bizottságnak az Európai Unió Statisztikai Hivatala által a tagállamok nemzeti statisztikai hivatalaival egyetértésben elkészített, a tagállamokban 2018. július 1-jén fennálló helyzetet tükröző statisztikai adatokon alapuló jelentése.
4.1.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának 2018. évi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdése)
A személyzeti szabályzat XI. melléklete 1. cikkének megfelelően az Eurostat jelentést készített a belgiumi és luxemburgi megélhetési költségek és a nemzeti közszolgálatokban fizetett javadalmazások vásárlóerejének változásáról, valamint a gazdasági paritásokról, amelyekből levezethetők a különféle korrekciós együtthatók.
A nemzeti köztisztviselők javadalmazása vásárlóerejének átlagos változását mérő fajlagos mutató a referencia-időszakban –0,4 %.
Az Eurostat által kiszámított, a belgiumi és luxemburgi megélhetési költségek változását mérő közös index a referencia-időszakban +2,1 %. A személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a naprakésszé tétel összegét az Eurostat által meghatározott közös index és a fajlagos mutató szorzatával határozzák meg. Így a javadalmazás és a nyugdíjak naprakésszé tételének javasolt mértéke Belgiumban és Luxemburgban 1,7 %. A személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikkének (5) bekezdése értelmében, Belgiumban és Luxemburgban nem alkalmazandó korrekciós együttható.
Az összesített fajlagos mutató (–0,4 %) nem éri el azt a küszöbértékét (a –2 %-os alsó határt), amely aktiválja a módosító záradékot, így az nem alkalmazandó.
Mivel a reál GDP alakulására vonatkozó előrejelzés pozitív (+2,3 %), a kivételi záradék nem alkalmazandó.
Így a Bizottság 2018 végéig a Hivatalos Lap C sorozatában közzéteszi a személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében említett, az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára 2018. július 1-jétől alkalmazandó naprakésszé tett összegeket az e jelentés I. mellékletében feltüntetetteknek megfelelően.
4.2.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott korrekciós együtthatók 2018. évi naprakésszé tétele az Európai Unión belül (a személyzeti szabályzat 64. cikkének második bekezdése)
A személyzeti szabályzat XI. melléklete 1. cikkének megfelelően az Eurostat jelentést készített a belgiumi és luxemburgi megélhetési költségek és a nemzeti közszolgálatokban fizetett javadalmazások vásárlóerejének változásáról, valamint a gazdasági paritásokról, amelyekből levezethetők a különféle korrekciós együtthatók.
Belgiumon és Luxemburgon kívül a javadalmazás és a nyugdíjak naprakésszé tétele a Belgiumra és Luxemburgra vonatkozó kiigazítás, valamint a korrekciós együtthatók és az átváltási árfolyam változásának szorzatából adódik.
A rendeletben foglalt, a javadalmazásra, a nyugdíjakra, valamint a javadalmazás egy részének átutalásaira alkalmazandó korrekciós együtthatókat az Eurostat a következő módon számította ki:
4.1.1.A Belgiumon és Luxemburgon kívül szolgálatot teljesítő alkalmazottak tekintetében alkalmazandó korrekciós együtthatók
Az Eurostat a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben kiszámította azon gazdasági paritásokat, amelyek a 2018. július 1-jén fennálló helyzet alapján meghatározzák a javadalmazások vásárlóerejének egyenértékűségét Brüsszel és a többi alkalmazási hely között.
A Belgiumon és Luxemburgon kívüli más tagállamban szolgálatot teljesítő tisztviselők és egyéb alkalmazottak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatókat e gazdasági paritások, valamint a 2018. július 1-jén fennálló helyzet alapján alkalmazandó átváltási árfolyamok közötti arányok határozzák meg.
Így a Bizottság 2018 végéig a Hivatalos Lap C sorozatában közzéteszi az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára 2018. július 1-jétől alkalmazandó korrekciós együtthatókat az e jelentés I. mellékletében feltüntetetteknek megfelelően.
4.1.2.A Belgiumon és Luxemburgon kívül folyósított NYUGDÍJ tekintetében alkalmazandó korrekciós együtthatók és az ÁTUTALÁSOKRA alkalmazandó korrekciós együtthatók
Az Eurostat a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben kiszámította azon gazdasági paritásokat, amelyek a 2018. július 1-jén fennálló helyzet alapján meghatározzák a nyugdíjak vásárlóerejének egyenértékűségét Brüsszel és a többi lakóhely szerinti ország között.
A Belgiumon és Luxemburgon kívüli különböző országokban lakóhellyel rendelkező személyek nyugdíjára alkalmazandó korrekciós együtthatókat e gazdasági paritások és a 2018. július 1-jén fennálló helyzet alapján alkalmazandó átváltási árfolyamok közötti arányok határozzák meg. A személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 20. cikke értelmében ezek a súlyozások csak a nyugdíj azon részére alkalmazandók, amelyre a jogosultság 2004. május 1. előtt keletkezett.
A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 17. cikkének megfelelően ezek a korrekciós együtthatók közvetlenül alkalmazandók a tisztviselők és egyéb alkalmazottak átutalásaira.
Így a Bizottság 2018 végéig a Hivatalos Lap C sorozatában közzéteszi a Belgiumon és Luxemburgon kívül folyósított nyugdíjakra 2018. július 1-jétől alkalmazandó korrekciós együtthatókat, valamint az Európai Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak átutalásaira vonatkozó korrekciós együtthatókat az e jelentés I. mellékletében feltüntetetteknek megfelelően.
4.3.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatók 2018. évi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (1) bekezdése)
A Bizottság számára elérhető statisztikák egy 145 alkalmazási helyből álló jegyzéket tartalmaztak. Azokra a helyekre vonatkozóan azonban, ahol nem álltak rendelkezésre adatok, vagy az adatok az instabil helyi viszonyok vagy más okok miatt nem voltak megbízhatóak, nem szerepeltek gazdasági paritások.
Minden Unión kívüli alkalmazási helyre vonatkozóan a 2018. július 1-jén fennálló helyzet alapján számították ki a korrekciós együtthatókat. Az éves naprakésszé tétel meghatározza az Eurostat által közzétett, 2018. július 1-jére vonatkozó paritásokból származtatott súlyozásokat.
Így a Bizottság 2018 végéig a Hivatalos Lap C sorozatában közzéteszi az Európai Unió harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselői, ideiglenes és szerződéses alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára 2018. július 1-jétől alkalmazandó korrekciós együtthatókat az e jelentés II. mellékletében feltüntetetteknek megfelelően.
4.4.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának 2018. évi időközi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat 65. cikkének (2) bekezdése)
A személyzeti szabályzat XI. melléklete 4. cikkének értelmében azon helyek esetében, ahol jelentős változás következett be a megélhetési költségekben, naprakésszé kell tenni a javadalmazást és a nyugdíjakat.
Az Eurostat a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben kiszámította, hogy Belgiumban és Luxemburgban a megélhetési költségek közös index segítségével mért változása 2017 júniusa és decembere között 1,0 % volt.
A Belgiumon és Luxemburgon kívüli megélhetési költségek referencia-időszakon belüli változását az Eurostat által kiszámított közvetett mutatók segítségével mérték. E mutatók kiszámítása a közös index és a gazdasági paritás változásának szorzataként történt.
A megélhetési költségek jelentős változására vonatkozó érzékenységi küszöbérték 12 hónapos időszakra 6 %-nak megfelelő százalékarány (6 hónapra 3 %).
Mivel a referencia-időszakban (2017. június – 2017. december) a közös index 101,0 volt (vagyis +1,0 %), ez a változás nem érte el a küszöbértéket (±3,0 %). Következtetésképpen nem volt szükség a belgiumi és luxemburgi európai tisztviselők nominális javadalmazásának és nyugdíjának időközi naprakésszé tételére.
Ha Brüsszelben vagy Luxemburgban a változás nem éri el az érzékenységi küszöbértéket, akkor a korrekciós együtthatókat a vonatkozó gazdasági paritás és az átváltási árfolyam közötti aránynak és az időközi naprakésszé tétel összegének szorzataként számítják ki.
Az Eurostat a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben kiszámította, hogy nincs olyan EU-n belüli szolgálati hely, ahol a közvetett árindex meghaladja az időszakra vonatkozó meghatározott küszöbértéket. Következtetésképpen nem volt szükség az Európai Unió tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak javadalmazására vonatkozó korrekciós együtthatók időközi naprakésszé tételére.
Az Eurostat hasonlóképpen a nemzeti statisztikai hivatalokkal egyetértésben kiszámította, hogy nem volt olyan uniós tagállam, ahol a közvetett árindex meghaladja az időszakra vonatkozó meghatározott küszöbértéket. Következtetésképpen nem volt szükség az ezen országokban folyósított nyugdíjakra vonatkozó, az Eurostat által kiszámított korrekciós együtthatók időközi naprakésszé tételére.
Tehát nem volt arra szükség, hogy a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapja C sorozatában időközi naprakésszé tételt tegyen közzé az Európai Uniónak az EU-n belül szolgálatot teljesítő tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára 2018. január 1-jétől alkalmazandó korrekciós együtthatókra nézve.
4.5.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatók 2018. évi időközi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (2) bekezdése)
4.1.3.A 2017. augusztus és 2018. január közötti időszak tekintetében
A Bizottság rendelkezésére álló statisztikai adatok szerint a súlyozás és a megfelelő átváltási árfolyam alapján számított megélhetési költségek egyes harmadik országok esetében 5 %-nál nagyobb mértékben változtak 2017. július 1. óta, amikor legutóbb megállapították az Európai Unió harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselői, ideiglenes és szerződéses alkalmazottai számára az alkalmazás helye szerinti ország pénznemében fizetendő javadalmazásra alkalmazandó súlyozásokat.
A személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének második bekezdése értelmében ilyen esetben időközi naprakésszé tételt kell lefolytatni a korrekciós együttható kiigazítása érdekében a személyzeti szabályzat XI. mellékletében meghatározott eljárás szerint.
Az időközi naprakésszé tétel során meghatározták az Eurostat által 2017. augusztus 1-jére, szeptember 1-jére, október 1-jére, november 1-jére, december 1-jére és 2018. január 1-jére vonatkozóan közzétett paritásokból származtatott korrekciós együtthatókat.
Így a Bizottság 2018. június 13-án a Hivatalos Lap C sorozatában közzétett hat havi bontású táblázatot, amelyekben az érintett országok, a megfelelő súlyozások és az azoknak megfelelő alkalmazási dátumok szerepelnek.
4.1.4.A 2018. február és 2018. június közötti időszak tekintetében
A Bizottság rendelkezésére álló statisztikai adatok szerint a súlyozás és a megfelelő átváltási árfolyam alapján számított megélhetési költségek egyes harmadik országok esetében 5 %-nál nagyobb mértékben változtak, mióta legutóbb megállapították az Európai Unió harmadik országban szolgálatot teljesítő tisztviselői, ideiglenes és szerződéses alkalmazottai számára az alkalmazás helye szerinti ország pénznemében kifizetett díjazásra alkalmazandó súlyozásokat.
A személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének második bekezdése értelmében ilyen esetben időközi naprakésszé tételt kell lefolytatni a korrekciós együttható kiigazítása érdekében a személyzeti szabályzat XI. mellékletében meghatározott eljárás szerint.
Az időközi naprakésszé tétel során meghatározták az Eurostat által 2018. február 1-jére, március 1-jére, április 1-jére, május 1-jére és június 1-jére vonatkozóan közzétett paritásokból származtatott korrekciós együtthatókat.
Így a Bizottság 2018 végéig a Hivatalos Lap C sorozatában közzétesz öt havi lebontású táblázatot, amelyekben az e jelentés III. mellékletében feltüntetetteknek megfelelően az érintett országok, a megfelelő korrekciós együtthatók és az azoknak megfelelő alkalmazási dátumok szerepelnek.
5.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatóknak a költségvetési hatása
Ez a szakasz részletes becsléssel szolgál az Európai Unió alkalmazottainak javadalmazását és nyugdíjait érintő 2018. évi naprakésszé tételek költségvetési hatásáról.
5.1.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazásának és nyugdíjának 2018. évi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdése)
A személyzeti szabályzat 65. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében említett összegek naprakésszé tétele pénzügyi hatást gyakorol az összes intézménynél és ügynökségnél felmerülő személyzeti kiadásokkal összefüggő minden költségvetési sorra.
millió EUR
|
V. fejezet
|
Egyéb fejezetek (I–IV.)
|
|
2018-as
év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
A kiadásokra gyakorolt becsült hatás
|
+54,4
|
+108,9
|
+108,9
|
+14,3
|
+28,5
|
+28,5
|
A bevételekre gyakorolt becsült hatás
|
+9,5
|
+19,0
|
+19,0
|
+2,4
|
+4,8
|
+4,8
|
5.2.Az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott korrekciós együtthatók 2018. évi naprakésszé tétele az Európai Unión belül (a személyzeti szabályzat 64. cikkének második bekezdése és XIII. melléklete 20. cikkének (1) bekezdése)
A tagállamokban, de Brüsszelen és Luxemburgon kívül szolgálatot teljesítő uniós alkalmazottak javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott korrekciós együtthatók 2018. július 1-jén hatályba lépett naprakésszé tétele pénzügyi hatást gyakorol számos, személyzeti kiadásokkal összefüggő költségvetési sorra.
millió EUR
|
V. fejezet
|
Egyéb fejezetek (I–IV.)
|
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
A kiadásokra gyakorolt becsült hatás
|
–0,3
|
–0,7
|
–0,7
|
+3,9
|
+7,8
|
+7,8
|
5.3.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatók 2018. évi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (1) bekezdése)
A harmadik országokban szolgálatot teljesítő uniós alkalmazottak javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott korrekciós együtthatók 2018. július 1-jén hatályba lépett éves naprakésszé tétele pénzügyi hatást gyakorol számos, személyzeti kiadásokkal összefüggő költségvetési sorra.
millió EUR
|
V. fejezet
|
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
A kiadásokra gyakorolt becsült hatás
|
–1,2
|
–2,4
|
–2,4
|
5.4.Az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes alkalmazottainak és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatók 2018. évi időközi naprakésszé tétele (a személyzeti szabályzat X. melléklete 13. cikkének (2) bekezdése)
5.1.1.A 2017. augusztus és 2018. január közötti időszak tekintetében
A harmadik országokban szolgálatot teljesítő uniós alkalmazottak javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott egyes súlyozások 2017. augusztus 1-jén, 2017. szeptember 1-jén, 2017. október 1-jén, 2017. november 1-jén, 2017. december 1-jén és 2018. január 1-jén hatályba lépett időközi naprakésszé tételei pénzügyi hatást gyakorolnak az V fejezet számos, személyzeti kiadásokkal összefüggő költségvetési sorára.
millió EUR
|
V. fejezet
|
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
A kiadásokra gyakorolt becsült hatás
|
+0,2
|
+0,4
|
+0,4
|
5.1.2.A 2018. február és 2018. június közötti időszak tekintetében
A harmadik országokban szolgálatot teljesítő uniós alkalmazottak javadalmazására és nyugdíjára alkalmazott egyes súlyozások 2018. február 1-jén, 2018. március 1-jén, 2018. április 1-jén, 2018. május 1-jén és 2018. június 1-jén hatályba lépett időközi naprakésszé tételei pénzügyi hatást gyakorolnak az V fejezet számos, személyzeti kiadásokkal összefüggő költségvetési sorára.
millió EUR
|
V. fejezet
|
|
2018-as év
|
2019-es év
|
Későbbi évek
|
A kiadásokra gyakorolt becsült hatás
|
–0,5
|
–1,0
|
–1,0
|
Mellékletek:
(1)Tervezet az Európai Unió Hivatalos Lapja C sorozatában való közzétételre – 2018. évi naprakésszé tétel az Európai Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai javadalmazása és nyugdíja, valamint az azokra alkalmazott korrekciós együtthatók tekintetében
(2)Tervezet az Európai Unió Hivatalos Lapja C sorozatában való közzétételre – 2018. évi naprakésszé tétel az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására alkalmazandó korrekciós együtthatók tekintetében
(3)Tervezet az Európai Unió Hivatalos Lapja C sorozatában való közzétételre – Időközi naprakésszé tétel az Európai Unió harmadik országokban szolgálatot teljesítő tisztviselőinek, ideiglenes és szerződéses alkalmazottainak javadalmazására és nyugdíjára alkalmazandó korrekciós együtthatók tekintetében a 2018. február és 2018. június közötti időszakra vonatkozóan