52014DC0906

A közös foglalkoztatási jelentés tervezete, melyről az EUMSZ 148. cikke rendelkezik, a 2015-ös európai szemeszter elindítását célzó éves növekedési jelentési csomag részét képezi. A megerősített gazdasági iránymutatáshoz való kulcsfontosságú hozzájárulásként a közös foglalkoztatási jelentés az éves növekedési jelentésben foglalt, foglalkoztatással kapcsolatos legfontosabb következtetések hátterét vázolja fel. A jelentésben foglalt elemzés az európai foglalkoztatási és szociális fejleményeken, a foglalkoztatási iránymutatások[1] végrehajtásán, a nemzeti reformprogramok (NRP) – a Tanács által 2014. július 8-án tett országspecifikus ajánlások elfogadásához vezető – vizsgálatának eredményén és az ajánlások eddigi végrehajtásán alapul.

A foglalkoztatási és szociális helyzet továbbra is aggodalomra ad okot

A Bizottság őszi gazdasági előrejelzései lassú növekedést és magas, de aránylag stabil munkanélküliségi szintet (24,6 millió munkanélküli) állapítottak meg. Továbbra is nagy eltérések vannak az országok, különösen az euróövezet országai között. A munkanélküliség még a viszonylag jól teljesítő gazdaságokban is egyre inkább strukturális problémává válik, amint az a tartós munkanélküliség növekedéséből látszik.

Folytatni kell a munkaerőpiacok megfelelő működését célzó reformokat

Az országspecifikus ajánlásokkal összhangban több országban folynak reformok. E reformok pozitív hatása például az aktivitási ráták növekedésében nyilvánul meg. A növekedés serkentése és a tisztességes munkahelyek teremtését támogató környezet kialakítása érdekében azonban a jelenleginél több beruházásra lesz szükség.

Az ifjúsági munkanélküliség leküzdését illetően a tagállamok az ifjúsági garanciák végrehajtásában értek el eredményeket. Még több erőfeszítésre van szükség, különösen az állami foglalkoztatási szolgálatok, az egyedi körülményekre szabott aktív munkaerő-piaci intézkedések és a szakképzés területén. A tagállamoknak kedvező környezetet kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a vállalatok tanulószerződéses gyakorlati képzést kínáljanak, ezzel segítve az oktatásból a munkaerőpiacra történő átmenetet.

Az oktatáson és képzésen keresztül történő humántőke-beruházás a termelékenység növekedéséhez vezet

A tagállamok intézkedéseket dolgoztak ki a készségkínálat fejlesztése és a felnőttkori tanulás támogatása érdekében. Számos tagállam hozott az alapfokú, középfokú és felsőfokú oktatási rendszert javító intézkedéseket, míg mások az átfogó oktatási stratégiára összpontosítottak. A tagállamoknak folytatniuk kell szakképzési rendszerük reformját, hogy a gyorsan változó készségigények mellett fokozni tudják munkaerejük termelékenységét.

Az adó- és szociális ellátórendszereknek a munkahelyteremtést kell szolgálniuk

A munkanélküli ellátási rendszereket jobban össze kell kapcsolni az aktivizáló és támogatási intézkedésekkel, és további fellépésre van szükség a tartósan munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrálásának fokozása érdekében. A tagállamoknak folytatniuk – egyes esetekben fokozniuk – kell azon intézkedéseiket, melyek célja a munkaerőpiac szegmentációjának csökkentése a munkajog egyszerűsítése révén.

Egyes országokban olyan adóügyi reformot vezettek be, melynek célja a munkavállalás ellen ható tényezők csökkentése, ugyanakkor a munka adóterheinek csökkentése, hogy a vállalatoknak módjukban álljon (újból) alkalmazni a fiatal és a tartósan munkanélküli személyeket. Több tagállam hozott intézkedéseket a bérmegállapítási mechanizmusokra vonatkozóan – különös tekintettel a minimálbérre – azzal a céllal, hogy a bérek alakulása összhangban maradjon a termelékenység változásával, valamint hogy nőjön a háztartások rendelkezésére álló jövedelem. Néhány tagállam (ideiglenes) alkalmazással, illetve az új munkavállalóknak járó bértámogatással vagy a társadalombiztosítási járulékra irányuló támogatással próbált meg munkahelyeket teremteni.

A szociális védelmi rendszerek korszerűsítése

A szociális védelmi rendszerek területén szakpolitikai reformintézkedések kerültek bevezetésre. Emelkedik a nyugdíjkorhatár, és csökken a férfi és női nyugdíjkorhatár közötti különbség. A tagállamokban olyan új lehetőségeket kínálnak a polgárok számára, amelyekkel meghosszabbíthatják életük munkával töltött szakaszát, és a nyugdíjba vonulást elhalasztva növelni tudják nyugdíjjogosultságaikat. A szociális védelmi rendszerek aktivizálják a munkaerőpiacra belépni képes személyeket, megvédik a munkaerőpiacról leginkább kiszorulókat, és óvják az egyéneket az egyes életciklusokban rejlő kockázatoktól.

A tagállamok arra törekednek, hogy intézkedéseik célzottabban foglalkozzanak azokkal, akiket nagyobb mértékben fenyeget az elszegényedés, különösen a gyermekekkel és az idősekkel.

Ezenkívül az egészségügyi kiadások felülvizsgálata kapcsán a tagállamok keresik azokat a megoldásokat, melyek révén javítható a polgároknak nyújtott ellátás hatékonysága és ár-érték aránya.

1.       MUNKAERŐ-PIACI ÉS SZOCIÁLIS TRENDEK ÉS KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN

A munkanélküliség lassan csökken, de még mindig magas az EU 28 tagállamában. A munkanélküliségi ráta 2004 és 2008 között 2 százalékponttal csökkent ugyan, de a pénzügyi és gazdasági válság súlyos visszaesést okozott (1. ábra). 2008 és 2013 között az EU-28 (szezonálisan kiigazított) munkanélküliségi rátája 7,0 %-ról 10,8%-ra emelkedett. Az Eurostat újabb adatai szerint ez az arány azóta ismét csökkent, mégpedig 2014. szeptemberben 10,1 %-ra (az euróövezetet alkotó 18 országban 11,5 %-ra). Ez 2012 februárja óta a legalacsonyabb szint, amely 2014 augusztusával lényegében egy szinten van. Ez az arány abszolút számokban kifejezve 24,6 millió munkanélkülit jelent, az egy évvel korábbi 26,4 millióhoz képest. A különböző munkaerő-piaci csoportok időbeli alakulásából látható, hogy az ifjúsági munkanélküliségi ráta strukturálisan meghaladja az átlagot, és érzékenyebben reagál a konjunkturális folyamatokra. Az alacsony képzettségű munkanélküliek aránya szintén strukturális okokból magasabb a többi csoporténál[2]. Az idősebb munkavállalók munkanélküliségi rátája viszonylag alacsony, ugyanakkor nekik általában nehezebb újra munkát találniuk, ha munka nélkül maradtak. A férfi és a nő munkanélküliek aránya 2009 óta közel egy szinten van.

1. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása az EU-28-ban 2004 és 2013 között (éves adatok), összes, ifjúsági, idősebb munkavállalók, alacsony képzettségűek és nők  Forrás: Eurostat.

A munkanélküliség EU-szerte különböző képet mutat, a különbségek azonban már nem fokozódnak. 2014 szeptemberében a munkanélküliségi ráták széles skálán mozogtak: Németországban 5,0 %, Ausztriában 5,1 %, míg Spanyolországban 24,0 %, Görögországban pedig 26,4 % (júliusi adat) volt. Az elmúlt év folyamán 21 tagállamban csökkent a munkanélküliség, egy országban nem változott, hat országban pedig növekedett. A legnagyobb mértékű csökkenést Spanyolországban, Horvátországban, Magyarországon és Portugáliában regisztrálták. További növekedés volt tapasztalható hat tagállamban (Franciaországban, Olaszországban, Litvániában, Luxemburgban, Ausztriában és Finnországban).

A tartós munkanélküliség tovább nő. 2010 és 2013 között az EU-28 tartós munkanélküliségi rátája 3,9 %-ról 5,1 %-ra emelkedett. A tartós munkanélküliség különösen kedvezőtlenül alakult Görögországban és Spanyolországban, valamint kissé kevésbé kedvezőtlenül Cipruson, míg a három balti országban jelentős javulás volt tapasztalható. Az elmúlt évben az EU-28-ban a tartós munkanélküliség a teljes munkanélküliséghez viszonyítva 45,3 %-ról 48,7 %-ra nőtt tovább (az euróövezetet alkotó 18 országban pedig 47,5 %-ról 51,5 %-ra).

A tartós munkanélküliség a munkaerő-piaci csoportok közül jobban érinti a férfiakat, a fiatalokat és az alacsony képzettségű munkavállalókat, és különösen a hanyatló foglalkozásokat űzőket és a hanyatló ágazatokban dolgozókat érinti érzékenyen. A gazdaság általános állapota továbbra is fontos tényező a tartós munkanélküliség szintjének változásában, valamint a tartósan munkanélkülivé válás és a tartós munkanélküliségből a munkaerőpiacra való visszatérés alakulásában, ugyanakkor markánsan megjelennek országspecifikus hatások: egyes tagállamok (pl. Finnország, Hollandia, Svédország) nagyobb mértékben biztosítják a munkaerő-piacra való visszatérést, mint mások (pl. Bulgária, Görögország, Szlovákia). Az EU-ban öt közül egy tartósan munkanélküli személy sohasem dolgozott, négy közül három pedig 35 év alatti fiatal, ami fokozza a marginalizálódás veszélyét[3].

2. ábra: Tartós munkanélküliség a gazdaságilag aktív népesség százalékában (EU-28 és a tagállamok, 2010 és 2013)   Forrás: Eurostat.

Az ifjúsági munkanélküliség szintje továbbra is nagyon magas, de a javulás jelei észlelhetők. 2014. szeptemberben az ifjúsági munkanélküliségi ráta (15 és 24 év közöttiek) az EU-28-ban 21,6 % volt, ami 1,9 százalékponttal kevesebb az előző évi értéknél. A tagállamok között jelentős szórás mutatkozik: az adatok 7,6 %-tól (Németország) és 9,1 %-tól (Ausztria) 50,7 %-ig (Görögország, 2014. júliusi adat) és 53,7 %-ig (Spanyolország) terjednek. Mindeközben a különbségek növekedése megállt, azonban továbbra is nagy különbségek tapasztalhatók.

A (15 és 24 év közötti) nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) aránya továbbra is magas, noha 2014 első negyedében az uniós fiatalok csaknem 70 %-a vett részt oktatásban. A NEET-ráták több országban is jóval meghaladják a 2008 óta regisztrált legalacsonyabb szintet, és jelenleg is közel vannak a sáv felső széléhez. Ez különösen a legmagasabb rátákkal rendelkező néhány tagállamra vonatkozik, úgymint Bulgária, Ciprus, Görögország, Spanyolország, Horvátország, Olaszország és Románia. Viszonylag alacsony – és csökkenő – rátákat tapasztalunk a következő országokban: Ausztria, Németország, Dánia, Luxemburg, Hollandia és Svédország. A munkanélküliségi szintek 2013-ban a tagállamok döntő többségében 10 % felett maradtak. A NEET-ráták a nők esetében valamivel magasabbak, mint a férfiakéban: 2013-ben a ráták 13,2 %, illetve 12,7 % voltak (teljes: 13,0 %). A NEET-jelenség főként az ifjúsági munkanélküliség növekedésének tudható be, azonban a nem az oktatásban való részvétellel összefüggő gazdasági inaktivitásnak is. Néhány tagállamban (Bulgária, Románia, Olaszország) az inaktív NEET-ráták meghaladják a 10 %-ot.

A korai iskolaelhagyás szintjei fokozatosan csökkennek, s ezzel előrelépés történt a korai iskolaelhagyás 10 % alá szorítása mint 2020-ra kitűzött cél felé. A korai iskolaelhagyás 2013-ban 12,0 %-os szinten állt, az egy évvel korábbi 12,7%-hoz képest, és jobban érinti a férfiakat (13,6 %), mint a nőket (10,2 %). Ennek ellenére a korai iskolaelhagyás továbbra is súlyos probléma, mivel körülbelül 5 millió embert érint, akiknek több mint 40 %-a munkanélküli. Ez az arány 2013-ben 18 tagállamban volt alacsonyabb az Európa 2020-as stratégiában meghatározott 10%-os célkitűzésnél. A korai iskolaelhagyás Spanyolországban és Máltán a legmagasabb, 20%-ot meghaladó arányokkal.

Európa jó úton halad afelé, hogy 2020-ra elérje a felsőfokú vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkezők legalább 40%-os arányára vonatkozó célkitűzést. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 2013-ban 36,9 % volt, ami 1,2 százalékponttal magasabb az előző évi értéknél. Ez az arány Írországban, Litvániában és Luxemburgban a legmagasabb (50 % feletti). Az EU-ban összességében több nő (39,9 %) végez a felsőfokú oktatásban, mint férfi (31,5 %).

3. ábra: NEET-ráták az EU-28-ban és a tagállamokban 2014 második negyedében a 2008 óta mért legmagasabb és legalacsonyabb értékek tükrében

Forrás: Eurostat (LFS; szezonálisan ki nem igazított adatok, 4 negyedév átlaga 2014 második negyedévéig, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján)

Az aktivitási ráta a legtöbb tagállamban jól ellenállt a válság éveinek, főleg az idősebb (55–64 éves) munkavállalók és a nők aktivitási rátáinak növekedése révén. 2008 első negyedéve és 2014 első negyedéve között az EU-28-ban a 15–64 éves korosztály aktivitási rátája 70,3 %-ról 72,0 %-ra emelkedett, bár jelentős eltéréseket mutatott az országok között. Az aktivitási ráta a legnagyobb mértékben a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Litvániában, Luxemburgban, Máltán és Lengyelországban nőtt, míg a legnagyobb csökkenést Dániában (bár igen magas induló szintről) és Írországban tapasztalták. Noha a nők aktivitási rátái idővel javultak, továbbra is nagy a nemek közötti szakadék: 11,7 százalékpont 2014 első negyedévében (a férfiakra vonatkozó ráta 77,9 %, szemben a nők 66,2 %-os rátájával). Az aktivitási ráta tekintetében a nemek közötti szakadék különösen nagy Görögországban és Olaszországban. Néhány országban (Ausztria, Németország, Hollandia) magasak a női aktivitási ráták, és a nők körében elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás.

Az európai uniós foglalkoztatási ráta továbbra is negatív tendenciát mutat, és a 20–64 éves férfiak és nők körében a 75 %-os foglalkoztatottságra vonatkozó 2020-as célkitűzés eléréséhez egyértelműen a tendencia megfordítására lenne szükség. A válság kezdete óta az EU-28 foglalkoztatási rátája közel 1,5 százalékponttal csökkent, a 2008-as csúcsról a 2014 első negyedében regisztrált 68,4 %-os értékre. A ráták a tagállamok összehasonlításában meglehetősen eltérően alakultak (4. ábra). 2008 és 2013 első negyede között a foglalkoztatás különösen nagy mértékben csökkent számos dél-európai országban, a balti államokban, valamint Bulgáriában és Írországban. Erős növekedés volt tapasztalható Luxemburgban és Máltán, és kisebb mértékben Németországban is. Az elmúlt év folyamán a ráták változása mérsékeltebb volt, azonban a megelőző években rosszul teljesítő több országban is emelkedett a foglalkoztatás.

A foglalkoztatási helyzet nem egyöntetűen változott. Míg a (20–64 éves) férfiak foglalkoztatási rátái 2008 és 2014 első negyede között több mint 3 százalékponttal csökkentek (77,4 %-ról 74,0 %-ra), a női foglalkoztatottság csak marginálisan csökkent, és a múlt év során még gyenge növekedést is mutatott (0,8 %). A növekedés igen jelentős volt az idősebb munkavállalók esetében (6,2 százalékpontos emelkedés 2008 első negyede és a 2014 elején mért 50,9 % között, számottevő növekedéssel Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában és Lengyelországban), különösen a nők esetében (8,4 százalékpont). Az iskolai végzettséget tekintve a foglalkoztatottság csökkenése az alacsony képzettségűek körében volt a legnagyobb, és többé-kevésbé hasonló módon alakult a középfokú végzettségűek és a magasan képzettek körében. A (20–64 éves) harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatási rátája az EU-28-ban 2008 és 2014 első negyede között 62,4 %-ról 55,4 %-ra csökkent. A foglalkoztatást ágazatonként vizsgálva további növekedés tapasztalható a szolgáltatási ágazatban az ipari és a mezőgazdasági szektor rovására. Az ágazatok jelenlegi részesedése nagyjából 72,5 %, 22,5 % és 5 %. Bár a válság nem kedvezett az állandó foglalkoztatásnak sem, a legnagyobb kiigazítási terhet a határozott időtartamú munkaviszonyban történő foglalkoztatás viselte (a szerződéseket nem újították meg). Végezetül a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 2008 és 2014 első negyede között körülbelül 8,1 millióval csökkent. Ezzel szemben a részmunkaidős foglalkoztatásban az elmúlt években egyenletes növekedés volt tapasztalható, 2008 első negyedéve óta 4 millióval több a foglalkoztatott.

4. ábra: A foglalkoztatás növekedése (a 20–64 év közötti foglalkoztatott személyek száma) 2008 első negyedéve óta tagállamonként Forrás: Eurostat, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján

A foglalkoztatásban a jövőben kismértékű javulásra lehet számítani, főként a GDP-k várható növekedése miatt. Középtávon több tendencia is a munkahelyek számának további növekedése felé mutat, különösen bizonyos területeken[4]. A technológiai fejlődés például újabb munkahelyeket hoz létre az ikt-ágazatban (2015-re 900 000 betöltetlen ikt-álláshely várható), míg a népesség elöregedése az állami egészségügyi költségvetések jelenlegi és jövőbeli megszorításai ellenére középtávon valószínűleg megnöveli a keresletet az egészségügyi dolgozók és az egészségügyi szolgáltatások iránt. Ezenkívül a zöldebb gazdaság kialakítására irányuló törekvés újabb zöld munkahelyek teremtésével kecsegtet[5]. A csúcstechnológiára támaszkodó más ágazatokban, például a közlekedési ágazatban is jelentős számú közepesen és magasan képzett munkaerő felvételére lehet számítani, például a légi közlekedésben és személyszállításban bekövetkezett növekedés, valamint azoknak az idősebb munkavállalóknak a magas aránya miatt, akik 2020-ig várhatóan elhagyják a közlekedési ágazatot.

A kis- és középvállalkozások hagyományosan a foglalkoztatásnövelés motorjának számítanak; kutatások tanúsága szerint a kkv-k hozták létre a 2002 és 2010 között az EU-ban létrejött új állások 85 %-át. Ezzel szemben a kkv-k általi foglalkoztatás 2010 és 2013 között 0,5 %-kal csökkent az EU-ban. A 2008-ban a kkv-alkalmazottak hetedét foglalkoztató építőipari ágazatot leszámítva 0,3 %-os enyhe növekedést kapunk, ez azonban eltörpül a nagyvállalatok képviselte 2 %-os növekedés mellett.

A nem pénzügyi ágazat sok tagállamban a mai napig nehezen jut hitelhez; ennek kínálat- és keresletoldali okai egyaránt vannak, például a pénzügyi válság nyomán szükségessé vált ágazati szerkezetátalakítás és hitelállomány-leépítés. Ezenkívül a banki kölcsönkamatok az EKB közelmúltban tett fellépései ellenére még mindig magasak a sebezhető tagállamokban, melynek hatásai leginkább a kkv-knál jelentkeznek. A finanszírozáshoz jutás korlátozottsága kedvezőtlenül hat az induló vállalkozások mennyiségére is, ami azért aggasztó, mivel ismeretes, hogy a nettó munkahelyteremtés zöme a kkv-kon belül is az induló vállalkozásoknak köszönhető. A kkv-k foglalkoztatási adataiban 2010 óta mutatkozó dinamikavesztés arra utal, hogy a pénzügyi ágazat nehézségeit orvosolni képes megoldásokban foglalkoztatási potenciál rejlik. Az induló vállalkozásokat támogató politikák hasonlóképpen jelentős foglalkoztatási potenciállal kecsegtetnek.

A munkaerőpiac szegmentációja több tagállamban továbbra is jelentős. 2014 első negyedében az ifjúsági foglalkoztatást mind az ideiglenes, mind a részmunkaidős foglalkoztatás magas aránya jellemezte (a teljes foglalkoztatottság arányában 42,4 %, illetve 31,9 %). Összehasonlításképpen a teljes aktív népességre nézve az ideiglenes és a részmunkaidős foglalkoztatás aránya jóval kisebb: 13 %, illetve 19 % volt. A nők a részmunkaidős foglalkoztatásban felülreprezentáltak. 2014 első negyedében a nők részmunkaidős foglalkoztatásának előfordulási aránya 32 % volt, szemben a férfiak 8,3 %-ával, míg Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban a nők több mint 40 %-a dolgozik részmunkaidőben. A jelenlegi makrogazdasági helyzetben az ideiglenes és részmunkaidős állások – még ha nem is ilyen munkaviszony volt a munkavállaló szándéka[6] –, hozzájárulhatnak a munkahelyteremtéshez, valamint közép- és hosszú távon az állandó és/vagy teljes idős munkaszerződésekhez vezető lehetőségként szolgálhatnak (pl. a fiataloknál). A szegmentáció a nemek közti állandó bérkülönbségekben és a kevésbé védett munkaszerződési formákról a védettebb formákra való áttérés alacsony arányaiban is tetten érhető.

A munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása számos tagállamban romlott. Jóllehet az álláshelyek száma az utóbbi néhány évben általában viszonylag stabil volt, mégis nőtt a munkanélküliség, ami arra utal, hogy a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolásának hatékonysága romlott. A Beveridge-görbe (5. ábra) arra utal, hogy a strukturális munkanélküliség körülbelül 2011 közepe óta nő[7]. Az összes tagállamot figyelembe véve elmondható, hogy legtöbbjük esetében romlott a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolása, kivéve különösen Németországot. Az általános negatív tendencia főként a negatív munkaerő-piaci keresleti sokkokból és a növekvő strukturális munkaerőhiányból fakad[8], ami azt jelzi, hogy a munkaerő-piaci lehetőségek gazdasági válság miatti hiánya hiszterézishatásokat okoz, amelyeket a humántőkébe történő beruházásokkal, valamint a munkaerő-piaci kereslet és kínálat hatékonyabb összehangolásával kell ellensúlyozni.

5. ábra: Beveridge-görbe, EU-28, 2008. 1. n.é. – 2014. 1. n.é. Forrás: Eurostat; Megjegyzés: A függőleges tengelyen az uniós vállalati felmérések eredményeiből levezetett munkaerőhiány-mutatót ábrázoltuk (azon gyártó cégek aránya, amelyek a munkaerőhiányt a termelést korlátozó tényezőként jelölték meg); a vízszintes tengelyen pedig a munkanélküliségi rátát.

A munkanélküliek számának a válság miatti növekedése, a tartósan munkanélküli személyek növekvő aránya, valamint a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolásának ebből eredő hatékonyságcsökkenése komoly kihívást jelent az aktív munkaerő-piaci politikák és az állami foglalkoztatási szolgálatok számára.

A munkavállalók Unión belüli mobilitása – különösen az uniós munkaerőpiac méretéhez képest – továbbra is korlátozott. Míg az EU polgárainak egynegyede dolgozna másik uniós országban a következő tíz évben, 2013-ig az Unió gazdaságilag aktív népességének csak 3,3 %-a lakott másik tagállamban. Amint az a 6. ábrán látható, az országok közötti különbségek is meglehetősen nagyok. Az egyes tagállamok munkanélküliségi rátái közötti tetemes különbségek miatt a költözés mellett döntő egyre több lakos révén 2011 óta nőtt a mobilitás, ám csak korlátozott mértékben, ami nem elég ahhoz, hogy ténylegesen ellensúlyozza az Unió munkaerőpiacai között tátongó hatalmas szakadékokat[9].

6. ábra: Tagállamonkénti mobilitási ráta a tartózkodás évei szerint, 2013         Forrás: „Key Features” (Kulcspontok), Foglalkoztatási Főigazgatóság; Megjegyzések: A mobilitási ráta a munkaképes korú népesség 2013-ban másik tagállamban élő hányadát jelenti az állampolgárság szerinti ország munkaképes korú népességének százalékos arányában. A Máltára és Szlovéniára vonatkozó értékek túl alacsonyak ahhoz, hogy értékelhetőek legyenek. A Ciprusra, Dániára, Észtországra, Finnországra, Luxemburgra és Svédországra vonatkozó értékek a minta kis mérete miatt nem értékelhetőek.

Tovább kell javítani a készségek kínálatát. Számos trend, különösen a globalizáció és a (készségekre rendkívüli módon építő) technológiai fejlődés a különböző készségszintek iránti relatív kereslet fokozatos eltolódásához vezetett. Megváltozott továbbá a különböző készségtípusok relatív fontossága: számos foglalkozáshoz egyre fontosabbak mind az ikt-vel kapcsolatos ismeretek, mind a puha készségek, mint pl. a kommunikációs készség.

Annak ellenére, hogy idővel nőttek az átlagos képzettségi szintek, a munkavállalók készségei nem tartottak lépést a kereslettel. A készségek relatív keresletének és kínálatának említett változásai eredményeként a magasan képzettek foglalkoztatási lehetőségei jobbak, mint a közepes és az alacsony képzettségűeké. A munkaerő-piaci előrejelzések megerősítik e trend folytatódását a következő években[10].

Európa készségbázisának strukturális hiányosságai növekedési potenciálját fenyegetik. A legfrissebb adatok[11] szerint a munkaképes korú lakosság mintegy 20%-a nagyon alacsony képzettségű, és egyes országokban (Spanyolország, Olaszország) ez az arány még magasabb. Csak néhány ország (Észtország, Finnország, Hollandia és Svédország) rendelkezik nagy arányban magasan képzett munkaerővel, és a legtöbb európai ország messze elmarad a legjobban teljesítő Európán kívüli országoktól (mint Japán vagy Ausztrália). A kormányzati ráfordításokra vonatkozó adatok szintén arra utalnak, hogy fokozottan fennáll a humántőke-beruházások elmaradásának veszélye. Európa nem ruház be hatékonyan az oktatásba és a készségfejlesztésbe, ami középtávon veszélybe sodorhatja versenypozícióját és munkaerejének foglalkoztathatóságát. Tizenkilenc tagállam reálértéken csökkentette oktatási kiadásait, és 14 tagállam csökkentette a GDP oktatási beruházásokra fordított hányadát.

A bérek alakulása immár segít az egyensúly szükséges helyreállításában. A válságot megelőzően több tagállamban jelentősen nőttek a nominális fajlagos munkaerőköltségek, különösen Lettországban és Romániában, illetve kisebb mértékben Észtországban, Litvániában, Bulgáriában és Írországban (7. ábra). A válságra válaszul ezekben az országokban – Bulgária kivételével – lényegesen kevésbé változtak a nominális fajlagos munkaerőköltségek 2009 óta, sőt Írországban, Litvániában és Lettországban csökkenés volt tapasztalható, Romániában pedig épphogy csak növekedtek a költségek. Görögországban és Spanyolországban a válságot követően szintén csökkentek a nominális fajlagos munkaerőköltségek, míg a válság előtti években a növekedés volt a jellemző. Ebbe a képbe egyedül Németország nem illik bele, hiszen ez az egyetlen tagállam, ahol a válságot megelőzően a nominális fajlagos munkaerőköltségek csökkentek (ugyan csak kismértékben), az azóta eltelt években pedig nőttek. A nominális fajlagos munkaerőköltségek mérsékelt (illetve a válság előtt nagyobb mértékű) változása volt megfigyelhető különösen Belgiumban, Svédországban, Hollandiában, Ausztriában és Finnországban. Az egyrészt a problémákkal küzdő tagállamokban, másrészt a többlettel rendelkező országokban bekövetkezett trendfordulás kedvezett a külső egyensúly helyreállításának, amire különösen nagy szükség volt az euróövezeten belül. Fontos, hogy a bérek alakulása összhangban maradjon a külső egyensúlyhiány kiigazításának és a munkanélküliség csökkentésének szükségletével, és hosszú távon összeegyeztethető legyen a termelékenységnövekedéssel. Amennyiben tartósnak bizonyulnak, a többlettel rendelkező országokban történt újabb béremelések erősíthetik az összességében elégtelen aggregált keresletet[12].

7. ábra: A nominális fajlagos munkaerőköltségek alakulása az EU-28-ban, átlagos éves változás 2003–2008 között és 2009–2013 között  Forrás: Eurostat, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján

A fajlagos munkaerőköltségek csökkentése és a bérek visszaszorítása csak lassan és részben vezetett árcsökkenéshez. Ez a tökéletlen átgyűrűzés magyarázható többek között a közvetett adók egyidejű emelésével és a költségvetési konszolidáció miatt szabályozott árakkal[13]. A nominális fajlagos munkaerőköltségeknek merev árak melletti csökkentése több tagállamban, különösen Görögországban, Spanyolországban, Írországban és Portugáliában a bérhányad csökkenéséhez vezetett. A haszonkulcsok ebből eredő növekedése (eleddig) nem vezetett teljes mértékben a beruházások növeléséhez.

Az adóék számos tagállamban továbbra is magas. A magas és néhány esetben növekvő adóék, különösen az alacsony keresetűek és a háztartások második keresői esetében továbbra is jelentős problémát jelent számos tagállamban. Ezt illusztrálja, hogy az alacsony keresetűek (az átlagbér 67 %-át keresők) adóékének 2008 és 2010 közötti, a legtöbb országban bekövetkezett csökkenését a következő három évben csaknem valamennyi tagállamban annak növekedése követte. A 2013-as szintek 20 %-os vagy annál alacsonyabb szinttől (Málta 2012, Írország) több mint 45 %-ig terjedtek (Belgium, Németország, Franciaország és Magyarország).

A teljes adóék változása főként a személyi jövedelemadó (szja) emeléséből fakad, amely 21-ből 15 tagállamban volt tapasztalható (8. ábra). Az szja (legalábbis az említett konkrét háztartástípus és az átlagbér 67 %-át keresők esetében) jelentősen emelkedett Portugáliában és Magyarországon, ugyanakkor igen jelentős mértékben csökkent az Egyesült Királyságban és Görögországban. A személyi jövedelemadót és a munkavállalók társadalombiztosítási járulékait együtt véve a munkavállalók terhei 10 tagállamban nőttek; a munkáltatókra ez kevésbé igaz (nekik 3 országban növekedtek az adóterheik). A legtöbb tagállamban a munkáltatók társadalombiztosítási járulékai összességében többé-kevésbé stabilak maradtak, néhány kivétellel: aránylag jelentős növekedés volt megfigyelhető Lengyelországban és Szlovákiában, ugyanakkor jelentős csökkenés Franciaországban.

8. ábra: A teljes adóék változása 2010–2013 között elemenként (egyedülálló, gyermektelen, az átlagbér 67%-át megkereső személy esetében) Forrás: a Bizottság és az OECD adatbázisa az adókról és a juttatásokról; Megjegyzés: A nem OECD-tag uniós tagállamok (Bulgária, Ciprus, Horvátország, Lettország, Litvánia, Málta és Románia) esetében nem állnak rendelkezésre adatok.

Több tagállam számára kihívást jelent a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem. A be nem jelentett munkavégzés a hivatalos vállalkozások által be nem jelentett munkavégzéstől az önfoglalkoztatók által végzett feketemunkáig terjedően sokféle tevékenységet jelenthet, ám a fogalomba nem tartoznak bele az illegális árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységek. A be nem jelentett munkavégzés számos kedvezőtlen következménnyel jár. Makrogazdasági szempontból csökkenti az adóbevételeket (jövedelemadó és áfa) és aláássa a szociális biztonsági rendszerek finanszírozását. Mikroökonómiai szempontból a be nem jelentett munkavégzés és az egyéb atipikus foglalkoztatási formák, mint a színlelt önfoglalkoztatás, gyakran torzítják a vállalatok közötti tisztességes versenyt, megnyitva az utat a szociális dömping előtt, és gátolva a szabályos foglalkoztatás és a teljes körű szociális védelem megteremtését. Mindez a termelés hatékonysága ellen is hat, mivel az informális vállalkozások jellemzően kerülik a hivatalos szolgáltatások és erőforrások igénybevételét (pl. hitelfelvétel), és nem növekednek. Bár nem állnak rendelkezésre teljesen megbízható adatok a rejtett gazdaság és a be nem jelentett munkavégzés mértékéről, hozzávetőleges adatok azt mutatják, hogy a kérdés kihívást jelent egyes tagállamokban[14]. Emellett a különféle társadalmi-gazdasági tendenciák miatt elképzelhető, hogy a be nem jelentett munkavégzés volumene jelenleg is nő; ilyen tendenciák az ágazaton belüli átcsoportosítás, a gazdaság nemzetközivé válása, a szabványos foglalkoztatási formák visszaszorulása és egyes tagállamokban a szociális szükséghelyzet.

Jóllehet a gazdasági fejlemények a lakosság különböző szegmenseit jellemzően különböző módon érintik, sok tagállamban fokozódott az egyenlőtlenség mértéke. Míg a jövedelmi ötödök aránya[15] 2008 és 2013 között az EU-ban átlagosan stabil maradt, a tagállamok között nagy szórás és növekvő különbségek mutatkoznak az egyenlőtlenségek terén (9. ábra). Az egyenlőtlenségek a déli tagállamok többségében (Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban és Cipruson), valamint Horvátországban, Észtországban, Dániában, Magyarországon és kismértékben Írországban és Ausztriában is növekedtek. Az újonnan történt előrelépések ellenére az egyenlőtlenség továbbra is különös aggodalomra ad okot Bulgáriában, Görögországban, Lettországban, Romániában, Spanyolországban és Litvániában (ld. még a 3. fejezet V. ábráját).

9. ábra: A jövedelemeloszlás egyenlőtlenségei (S80/S20; jövedelmi ötödök aránya), 2008–2012          Forrás: Eurostat, EU-SILC 2013; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés: * - 2011-es adatok (Belgium, Németország, Írország, Görögország, Franciaország, Horvátország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Románia, Svédország és az Egyesült Királyság esetében még nem állnak rendelkezésre 2012-es adatok).

A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők aránya jelentősen nőtt, és ugyanúgy a tagállamok közötti különbségek is. A válság 2008-as kezdete és 2012 között a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő európaiak száma aggasztó mértékben, 8,7 millióval nőtt (Horvátország nélkül), ami 2012-ben az EU-28 népességének 25,1 %-át jelentette (10. ábra).

10. ábra: A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők arányának alakulása, 2008–2012          Forrás: Eurostat, EU-SILC 2013; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés: * - 2011-es adatok (Belgium, Németország, Írország, Görögország, Franciaország, Horvátország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Románia, Svédország és az Egyesült Királyság esetében nem állnak rendelkezésre 2012-es adatok).

A szegénység szintje igen eltérően alakul a különböző korcsoportokban. A válság általában a munkaképes korú népességet érintette a leginkább (11. ábra; 3. fejezet IV. ábra), főként a munkanélküliség vagy az alacsony munkaintenzitású háztartások arányának növekedése, valamint az aktív keresők szegénységi rátájának növekedése miatt. 2012-ben az EU-28-ban körülbelül 50 millió munkaképes korú személy jövedelme nem érte el az országos medián ekvivalens jövedelem 60 %-át, és 31,8 millió élt súlyos anyagi nélkülözésben (2013-ban 31,5 millió). 2012-ben a 18–59 év közötti népesség 10,9 %-a élt aktív kereső nélküli háztartásban.

11. ábra: A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők arányának alakulása 2005 óta az EU-28-ban, összes, gyermekek, munkaképes korú népesség és idősek   Forrás: Eurostat, EU-SILC. Megjegyzés: az EU-27 átlaga 2005–2009-re; az EU-28 átlaga 2010–2012-re. A 2013-as SILC-adatok még nem állnak rendelkezésre.

Az idősebbek (65 felettiek) viszonylag kevésbé érintettek, mivel szegénységük vagy társadalmi kirekesztettségük kockázata a legtöbb tagállamban csökkent, azonban az időskori szegénység a nőket még mindig nagyobb mértékben érinti, mint a férfiakat. Mindazonáltal a relatív javulás nem feltétlenül az idősebbek reáljövedelmi helyzetének változásáról tanúskodik, hanem abból ered, hogy a nyugdíjak alig változtak, mialatt a munkaképes korú népesség jövedelmi szintjei stagnáltak vagy csökkentek.

A gyermekek 2008 óta (a legtöbb esetben munkaképes korú) szüleik rosszabbodó helyzetéből kifolyólag egyre inkább ki vannak téve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának. Ez figyelhető meg 2008 óta több mint 20 tagállamban, és az egyszülős háztartások szegénységének vagy társadalmi kirekesztettségének kockázata (EU-28: 47,8 % 2012-ben) kétszer akkora, mint a kétszülős családoké (24,4 %). Valamennyi tagállamban jellemző, hogy az egyszülős háztartások körében lényegesen nagyobb a szegénység kockázata, amely 35 %-tól (Szlovénia, Finnország és Dánia) 78 %-ig (Bulgária) terjed. Hasonlóképpen a három- vagy többgyermekes családok esetében a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata (EU-28: 30,9 %) lényegesen nagyobb, mint a népesség egészében. A munkaképes korú férfiakat közvetlenebbül érintette a válság során rosszabbodó munkaerő-piaci helyzet. Ugyanakkor a nőket a családdal vagy gondozással kapcsolatos inaktív időszakok és a (szándékos vagy kényszerből vállalt) részmunkaidős munkavégzés miatt jobban fenyegeti a (tartós) szegénység vagy a kirekesztettség veszélye, mint a férfiakat.

A szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata 2012-ben jóval magasabb volt a harmadik országok (18–64 éves) állampolgárai esetében (48,9 %), mint az uniós állampolgároknál (24,3 %), ami 2012 és 2013 viszonylatában több mint 3 százalékpontos növekedést jelent.

A háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem (GDHI) reálnövekedése 2013 vége óta általában javult az EU-ban, miután az előtte eltelt csaknem négy évben folyamatosan romlott (a háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem alakulásának további tárgyalása a 3. fejezetben található). Ennek az volt az oka, hogy növekedtek a munkaerő-piaci jövedelmek (munkavállalói jövedelem, önálló vállalkozói jövedelem és tulajdonosi jövedelem), és ehhez társult a háztartásoknak nyújtott szociális juttatások növekedése[16]. Egyelőre kérdéses, hogy a 2013-as javulás fenntartható-e, mivel a munkahelyteremtés még mindig csekély mértékű, az adó- és szociális ellátórendszerek hatása továbbra is kevéssé érvényesül, és a legfrissebb, 2014-es adatok újabb csökkenésre utalnak (12. ábra).

12. ábra: Az egyes elemek hatása a háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem növekedésére

Forrás: Eurostat – ágazati számlák

Az adó- és szociális ellátórendszerekben az utóbbi évek során bekövetkező változások elosztási hatásai jelentősen eltérnek az egyes országokban[17]. Kialakításuktól függően az adó- és szociális ellátórendszerek változásai eltérően érintették a magas és az alacsony jövedelmű háztartásokat. Néhány országban egyes regresszív hatások különösen az alacsony jövedelmű háztartások életkörülményeit súlyosbították. Más tagállamok több figyelmet fordítottak arra, hogy az adó- és szociális ellátórendszerek kiigazításai hogyan érintik az egyes jövedelmi csoportokat, így sikerült elkerülniük az alacsony jövedelmű háztartások aránytalan terhelését. A jövedelemeloszlási hatások ilyen különbségei a kiigazítások teljes mértékének különbségeitől függetlenül jelentkeztek.

Összességében a szociális kiadások növekedési üteme, miután 2009-ben elérte a csúcspontot, 2011-től kezdve negatív volt. A válság korai szakaszában (2009-ig) a szociális kiadások növekedése elsősorban a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadásoknak volt köszönhető és csak kisebb mértékben más kiadásoknak (a nyugdíjak és az egészségügy terén). A szociális kiadások növekedése 2010-ben lelassult, egyrészt a lejáró költségvetési ösztönző intézkedések, másrészt az automatikus stabilizáció fokozatos megszüntetése miatt azokban az országokban, ahol fellendülés történt. 2011 óta a gazdasági és szociális körülmények folytatódó romlása ellenére csökkentek a szociális kiadások, különös tekintettel a természetbeni juttatásokra és szolgáltatásokra (13. ábra)[18].

13. ábra: A pénzbeli és természetbeni juttatások hozzájárulása az állami szociális reálkiadások növekedéséhez az EU-ban (2001–2012)                         Forrás: Nemzeti számlák, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai alapján

A válság megváltoztatta a szociális védelemre fordított kiadások szerkezetét is. 2007 és 2011 között az egy lakosra eső, szociális védelemre fordított (reál)kiadások 8 %-kal növekedtek az EU-27-ben (14. ábra). A növekedés legnagyobb részét a nyugdíj (az öregségi ellátások és a túlélő hozzátartozói ellátások növekedése a teljes növekedés 44 %-át képviselik) és az egészségügyi és rokkantsági ellátások (32 %) tették ki. Ennek megfelelően jelentős különbségek adódnak a tagállamok között: 2007–2011 között a szociális védelemre fordított összes kiadás egy lakosra eső részének növekedése négy tagállamban 5 % alatt volt, míg hét tagállamban meghaladta a 15 %-ot.

14. ábra: Az egy lakosra eső, szociális védelemre fordított kiadások változása 2007 és 2011 között a szociális védelem típusa szerint           Megjegyzés: Az egyes típusok részesedése a szociális védelemre fordított kiadások összes növekedésében (lakosonként, 2005-ös konstans árak mellett); Forrás: ESSPROS

Néhány tagállamban a kiszolgáltatott helyzetű és alacsony jövedelmű személyek számára továbbra is problémás az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Míg 2008 és 2012 között az egész EU-27-ben csak enyhén nőtt azoknak a legkisebb jövedelmű csoportba tartozóknak az aránya, akik ki nem elégített ellátási szükségletekről számoltak be, Finnországban, Portugáliában és Görögországban jelentős növekedés volt tapasztalható (15. ábra). A ki nem elégített ellátási szükségletek legmagasabb szintjét 2012-ben Lettországban, Bulgáriában és Romániában regisztrálták. Az említett szint Bulgáriában csökkent a legnagyobb mértékben (11,4 százalékponttal 2008 és 2012 között), a ki nem elégített ellátási szükségletű személyek aránya azonban még 2012-ben is jelentős volt (16,9 %). 

15. ábra: Ki nem elégített egészségügyi ellátási szükségletek, legalacsonyabb jövedelműek kvintilise, 2008–2012           

Forrás: Eurostat EU-SILC 2012. Megjegyzés: Ki nem elégített egészségügyi ellátási szükségletek: túl sokba kerül, túl messze van vagy várólista van. * - 2011-es adatok (Belgium, Írország, Luxemburg és Ausztria esetében nem állnak rendelkezésre 2012-es adatok); Horvátország és az EU-28 esetében nem állnak rendelkezésre 2008-as adatok). 

2.         A FOGLALKOZTATÁSI IRÁNYMUTATÁSOK VÉGREHAJTÁSA: FOGLALKOZTATÁS- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI REFORMOK

Ez a szakasz[19] áttekintést nyújt a tagállamok által az elmúlt 12 hónapban bevezetett reformokról és intézkedésekről. A foglalkoztatási iránymutatások[20] szilárd politikai útmutatással szolgálnak a tagállamok számára arról, hogy a jelenlegi tendenciákat és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseit figyelembe véve miként kezeljék a foglalkoztatási és a szociális kihívásokat (lásd a fenti 1. szakaszt). A 2014. évi éves növekedési jelentés prioritásokat jelölt ki és politikai iránymutatással szolgált a 2014. évi európai szemeszter keretében nemzeti reformprogramjukat benyújtó tagállamok számára. A Bizottság áttekintette a nemzeti reformprogramokat, és javaslatai alapján a Tanács országspecifikus ajánlásokat bocsátott ki. A Foglalkoztatási Bizottság és a szociális védelmemmel foglalkozó bizottság a foglalkoztatási teljesítményértékelés (EPM) és a szociális védelmi teljesítményértékelés (SPPM) segítségével értékeli a tagállamoknak a különböző kihívások kezelésében mutatott teljesítményét és az elért eredményeket. Az ennek nyomán végrehajtott szakpolitikai reformok értékelésére a 2015. évi európai szemeszter keretében kerül sor.

Az Európai Szociális Alap (ESZA) a munkanélküliség leküzdésére irányuló erőfeszítések (külön hangsúlyt fektetve a fiatalokra), az átképzést és a szakmai készségek fejlesztését célzó szakmai gyakorlatok és tanulószerződéses gyakorlati képzések, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet szolgáló oktatási kezdeményezések, valamint az igazgatási kapacitásépítés támogatása révén segíti az Európa 2020 stratégia céljainak elérésére irányuló törekvéseket. A 2014–2020-as programozási időszakban az ESZA és a többi európai strukturális és beruházási alap tevékenységének az Európa 2020 stratégia szakpolitikai prioritásaival való szoros összehangolása, valamint az alapok eredményorientált szemlélete erősíteni fogja a szóban forgó alapoknak a stratégia pénzügyi pilléreként betöltött szerepét.

Az alábbiakban ismertetendő valamennyi területen történtek reformok. Az előrehaladás mértéke azonban a különböző szakpolitikai területeken tagállamonként eltérő. Ezért további erőfeszítésekre van szükség, még akkor is, ha sok esetben a reformoknak egyelőre még nem érzékelhető minden hatása, mert azok csak bizonyos idő után jelentkeznek. Ezenkívül a reformok „értéke” jellemzően nem ítélhető meg elszigetelten olyan esetekben, amikor párhuzamosan több reform is folyamatban van. A tagállamoknak ezeket a kölcsönhatásokat figyelembe kell venniük a szakpolitikák és a reformok meghatározásakor.

Az alábbi bekeretezett szövegrész áttekinti a munkaerő-piacon tapasztalható nemek közötti egyenlőtlenségeket, valamint azokat a reformokat, amelyek segíthetik az előrelépést a nemek közötti egyenlőség ügyében (ezekről a kérdésekről az egyes iránymutatások kapcsán részletesen is szólunk az alábbiakban). 

A nemek közötti egyenlőség: Továbbra is jelentősek az egyenlőtlenségek a munkaerőpiacon[21]

Bár sikerült eredményeket elérni, még mindig jelentős különbségek mutatkoznak a férfiak és a nők helyzetében. A nők foglalkoztatottsági rátája továbbra is jóval elmarad a férfiakétól (62,8% kontra 74% 2014 elején). Teljes munkaidős egyenértékben számolva ugyanez a különbség még szembetűnőbb (18,3 százalékpont 2013-ban). Ráadásul a nők egy munkaórára vetítve 16%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A foglalkoztatottság, a ledolgozott munkaórák száma és a bérezés területén fennálló különbségek együttesen igen jelentős különbségeket eredményeznek a férfiak és a nők összjövedelmében (37% az EU egészében). Mivel a nyugdíjak az aktív életkorban megszerzett jövedelmeket tükrözik vissza, ezen a területen is nagy különbségek vannak a két nem között (átlagosan 39%). Az 55 év feletti népesség körében a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata valamennyi tagállamban nagyobb a nők, mint a férfiak esetében.

A megfizethető és minőségi gyermekgondozási szolgáltatásokhoz, tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz és iskolán kívüli ellátáshoz, a rugalmas munkafeltételekhez, valamint a megfelelő szabadságolási rendszerekhez való hozzáférés továbbra is alapvető szerepet játszik a nők foglalkoztatásának fenntartásában, illetve annak segítésében, hogy a férfiak és a nők össze tudják egyeztetni a munkát és a családi életet. Bár a tagállamok többségében 2005 óta sikerült előrelépni a gyermekgondozási szolgáltatásokkal kapcsolatos barcelonai célok elérésében, csak kilenc közülük teljesítette 2012-ben[22] a legfeljebb hároméves gyermekekre vonatkozó 33%-os, és csak tizenegy a háromévesnél idősebb, de az iskolaköteles kort még el nem ért gyermekekre vonatkozó 90%-os célt. Egyes országokban az adókedvezmények továbbra sem teszik érdekeltté a nőket a munkavállalásban vagy a munkával töltött idő növelésében; különösen így van ez azokban az esetekben, amikor az adórendszer nem kedvez a második keresők teljes munkaidős foglalkoztatásának. 

A munkaerő-piaci szegregáció és a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák akadályozhatják mind a férfiakat, mind pedig a nőket abban, hogy kibontakoztassák képességeiket, és hátráltathatják a készségek és a munkakörök optimális egymásra találását. Ma a nők nagyobb számban vesznek részt az oktatásban és a szakképzésben, mint a férfiak, ugyanakkor továbbra is túlreprezentáltak azokon a szakterületeken, amelyek a hagyományos női szerepekhez kötődnek (egészségügy és jólét, bölcsészet, tanárképzés), miközben továbbra is a férfiak vannak túlsúlyban például a természettudományokban, a műszaki és mérnöki területeken vagy a matematikusképzésben.

Történtek erőfeszítések a nők foglalkoztatási rátájának növelésére és a munka és a családi élet összeegyeztetésére, ezek azonban mind célterületeiket, mind céljaikat tekintve eltérőek EU-szerte. A tagállamok intézkedései például a gyermekgondozási szolgáltatások hozzáférhetőségének (további) javítására és/vagy a szülői szabadság feltételrendszerének módosítására, illetve a munkaidő-szabályok rugalmasabbá tételére irányultak. Kevesebb kezdeményezésről tudunk beszámolni a nemek között a munkabérek területén megmutatkozó különbségek csökkentése, valamint a nők munkaerő-piaci megmaradása/belépése ellen ható adókedvezmények felszámolása terén. Egyes tagállamok intézkedéseket hoztak a gyermekszegénység elleni küzdelem jegyében, illetve annak érdekében, hogy a szociális ellátórendszer jobban támogassa a (kis jövedelmű) családokat/szülőket. Miközben számos tagállam törekszik (fokozatosan) a férfiak és a nők nyugdíjkorhatárának egységesítésére, egyes esetekben emellett olyan lépések is történtek, amelyek az idősebb nők munkaerő-piaci részvételét ösztönzik, illetve a nyugdíjjogosultság megszerzésének kritériumait igazítják ki.

2.1. 7. számú foglalkoztatási iránymutatás: A munkaerő-piaci részvétel növelése és a strukturális munkanélküliség csökkentése

A munkaerőpiac dinamikájának növelése és a széttagoltság csökkentése érdekében a tagállamokban különböző módszerekkel folytatódott a munkahelyvédelmi jogszabályok korszerűsítésének folyamata. Horvátország elfogadta második munkajogi reformcsomagját. Az új munkajogi törvénykönyv könnyíti a rugalmas jellegű munkaszerződések igénybevételét, ideértve egyebek mellett a részmunkaidős és a szezonális foglalkoztatást, valamint a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzést, enyhíti a munkaidővel kapcsolatos szabályozást, és egyszerűbb felmondási eljárásról rendelkezik. Hollandiában a szociális partnerekkel megkötött átfogó megállapodás nyomán folyamatban van a felmondási eljárások egyszerűsítése, és a bevezetni tervezett további változások következtében a végkielégítés összege a jövőben az életkor helyett az adott munkahelyen eltöltött évek számán fog alapulni, a munkaerőpiac széttagoltságának csökkentése érdekében szigorodni fognak a munkaerő-kölcsönzés szabályai, és módosul az álláskeresési járadékok rendszere is. Spanyolország egyszerűsítette a vállalkozások rendelkezésére álló mintaszerződéseket, egyértelműbbé tette a csoportos létszámcsökkentés szabályait, és a jövőben járulékfizetési ösztönzőkkel, illetve a szabályozott túlmunka elszámolásának rugalmasabbá tételével kívánja segíteni a részmunkaidős foglalkoztatást. Olaszország könnyebbé tette a vállalkozások számára a határozott idejű munkaszerződések és a tanulószerződések megkötését, miközben egy másik átfogó munkahelyvédelmi reformcsomagot és egy aktív munkaerő-piaci intézkedéseket tartalmazó csomagot jelenleg tárgyal az ország parlamentje. Szlovákia egy évre korlátozta az elsődleges munkaviszonyon kívüli jogviszonyok, az úgynevezett munkavégzési megállapodások időtartamát.

Az, hogy egy tagállam milyen mértékben képes növelni a nők foglalkoztatási rátáját, nagyban függ a jó minőségű és megfizethető gyermekgondozási szolgáltatások meglététől. Az OECD adatai bizonyítják, hogy a gyermekgondozás kulcsszerepet játszik a nők munkaerő-piaci részvételében. Több ország is tovább folytatta a korábbi években már bevezetett intézkedéseket, és/vagy mozgósított többletforrásokat a gyermekgondozási szolgáltatások finanszírozására (Ausztria, Németország, Írország, Málta, Lengyelország), míg mások nemrégiben kezdték el előkészíteni ilyen tárgyú új jogszabályaikat vagy projektjeiket (Cseh Köztársaság, Szlovákia). Málta 2014 áprilisától ingyenes és mindenki számára elérhető gyermekgondozási szolgáltatásokat kínál azon családok számára, amelyekben mindkét szülő dolgozik. A gyermekgondozási szolgáltatások a szülő(k) munkaidejében, valamint – a munkába járás időigényére való tekintettel – napi egy további óra időtartamban állnak rendelkezésre. Emellett a 2014. évi költségvetés előirányozta, hogy az óvodákban és az állami általános iskolákban a tanítási napokon ingyenesen fogadják azokat a gyermekeket, akiket dolgozó szüleik a tanórák kezdete előtt egy órával már elvisznek az iskolába. A Cseh Köztársaságban több év után a parlament végül elfogadta a csoportos gyermekgondozásról szóló törvényt, amely könnyebbé teszi az állami óvodahálózaton kívüli gyermekgondozó központok kialakítását.

Több ország fogadott el intézkedéseket a munkaidő-szabályok rugalmasabbá tételére, vagy módosította a szülői szabadság szabályozását (Egyesült Királyság, Spanyolország, Lengyelország, Németország, Finnország). Az Egyesült Királyság 2014-ben minden munkavállalóra kiterjesztette a rugalmas munkaidő-beosztás kérelmezéséhez való jogot. Lengyelország a foglalkoztatás segítéséről és a munkaerő-piaci intézményekről szóló törvény módosítása keretében 2014. május 2-től bevezette a távmunka támogatását egyfelől a munkaerő-piacra visszatérő, legalább egy 6 éven aluli gyermeket nevelő munkanélküli szülők, másfelől pedig a más eltartottak gondozása végett munkájukkal korábban felhagyó személyek foglalkoztatásának segítésére. Olaszországban a jelenleg egyeztetés alatt lévő „Jobs Act” munkaerő-piaci reformcsomag intézkedései között szerepel a szülési szabadság szabályainak módosítása. Németországban a 2015. január 1-jétől bevezetendő szülői járadék mindkét szülőt arra ösztönzi, hogy munkát is vállaljon, és a gyermekek gondozásával is foglalkozzon.

Kisebb volt azoknak a kezdeményezéseknek a száma, amelyek a férfiak és a nők javadalmazása közötti különbségek csökkentését célozzák. Ausztriában a 250 főnél többet foglalkoztató vállalkozások számára 2013-tól, a 150 főnél többet foglalkoztatók számára 2014-től kötelező évente jelentésben beszámolni az egyenlő bérezés helyzetéről.

Az adózás területén bevezetett intézkedések között kell megemlíteni az olaszországi „Jobs Act” intézkedéscsomag ilyen tárgyú elemeit, valamint azt a máltai kezdeményezést, amely megnöveli az adójóváírás lehetőségét a gyermeküket magántulajdonú gyermekgondozó központokban elhelyező szülők esetében (1300 EUR-ról 2000 EUR-ra). Az Egyesült Királyságban a jelenlegi, utalványokon és közvetlenül szerződtetett gyermekgondozási szolgáltatókon alapuló rendszert 2015-ben felváltja egy újabb, amely adómentes gyermekgondozási szolgáltatásokat kínál a dolgozó szülők számára. Az arra jogosult családok évente gyermekenként 10 000 GBP összeghatárig 20% visszatérítést kapnak gyermekgondozási kiadásaikból.

Több tagállam a munkabérek és a termelékenység közötti jobb összhang érdekében újraszabályozta a bérmegállapítási mechanizmusokat, míg más országok – különösen a minimálbéreken keresztül – a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének támogatását tűzték ki célul. Németországban 2015. január 1-jétől 8,50 EUR lesz a minimális órabér (egy 2006 végéig tartó átmeneti időszak alatt bizonyos kivételes esetekben ettől el lehet térni). Észtország, Románia és Szlovákia az aktív keresők szegénységi rátájának csökkentése érdekében megemelte az országos minimálbért, míg az Egyesült Királyság szigorította azon munkaadók szankcionálását, amelyek nem felelnek meg az országos minimumbér-szabályoknak. Ausztriában most már kötelező a munkáltatóknak megjelölniük az álláshirdetésekben a kollektív szerződésben rögzített minimálbér mértékét minden olyan ágazatban, amelyben nincs érvényben ágazati kollektív szerződés. Portugália eközben – széles körű reformfolyamat keretében – csökkentette a közszolgálatban dolgozó magas keresetű munkavállalók fizetését.

Néhány tagállam csökkenteni igyekszik – különösen a hátrányos helyzetű személyek esetében – a munka adóterhét, illetve ösztönözni a munka iránti keresletet és a fogyasztást. Belgium csökkentette a kis jövedelmű munkavállalók társadalombiztosítási járulékait, egyes ágazatokban mentesítette a munkáltatókat a túlóra utáni járulékfizetési kötelezettség alól, és bővítette a foglalkoztatottak forrásadó alóli mentességének körét. Olaszország 2014-re csökkentette a kis jövedelmű munkavállalók személyi jövedelemadóját, és – állandó jellegű intézkedésként – 10%-kal mérsékelte a munkáltatók által fizetett regionális iparűzési adó mértékét. A spanyol kormány olyan, 2015–2016-ban fokozatosan bevezetendő adóreform tervezetét fogadta el, amelyben az adósávok száma hétről ötre csökken, némileg kisebbek lesznek az adókulcsok, és megemelkednek az adómentesség összeghatárai. Szlovákia megnövelte a tanulók jövedelmeinek a társadalombiztosítási járulék megfizetése alóli mentességére vonatkozó összeghatárt, míg Észtország a jövedelemadó-kedvezményt növeli 2015. január 1-jétől. Egy szélesebb költségvetési reformcsomag részeként Lettország az eltartott személyeket is magukban foglaló családok adóterhének könnyítése érdekében mind a személyi jövedelemadó, mind pedig a társadalombiztosítási járulékok esetében megnövelte az adómentesség összeghatárait. Franciaország idén vezette be a vállalatok által igénybe vehető béralapú adókedvezményt, amelyhez 2015-től a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulékok csökkentése és a közepes, illetve alacsony fizetésűek jövedelemadójának mérséklése társul.

Egyes tagállamok fokozták erőfeszítéseiket a be nem jelentett munkavégzéssel szemben. Szlovéniában a be nem jelentett munkavégzés és foglalkoztatás megelőzéséről szóló törvény módosítása létrehozott egy utalványrendszert az egyének kiegészítő munkavégzéséhez, a vámszerveket is bevonta az illegális munkavállalás elleni küzdelembe, és – különösen az illegális kisiparosok esetében – szigorította a szankciórendszert. Horvátország 2014-ben bizottságot állított fel a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelemre, és feladatául szabta, hogy értékelje a meglévő intézkedéseket, kísérje figyelemmel végrehajtásukat, és tegyen javaslatokat új intézkedésekre, illetve a meglévők szükséges módosítására. 

Az ifjúsági garancia létrehozásáról szóló tanácsi ajánlás végrehajtása lendületet adott a merész strukturális reformoknak, amelyek a tagállamok aktív munkaerő-piaci politikáinak számos elemére kiterjednek. 2014-ben minden tagállam bemutatta és megvitatta a Bizottsággal az ifjúsági garancia megvalósítására vonatkozó tervét. Sok fog múlni a megvalósítás folyamatán, de a megtett első lépések ígéretesek.

Egyes tagállamok fejlesztették az állami foglalkoztatási szolgálatok által a fiataloknak nyújtott szolgáltatásokat. Belgiumban a brüsszeli régió állami foglalkoztatási szolgálata, az Actiris külön szolgálatot hozott létre az ifjúsági garancia működtetésére, amelynek kizárólagos feladata, hogy konkrét segítséget nyújtson a hivatalosan álláskeresőként bejegyzett fiataloknak a munkavállalóként vagy gyakornokként történő elhelyezkedésben. Románia két kísérleti rendszert is beindított az ifjúsági garancia keretei között, amelyek 27, jelenleg az Európai Szociális Alap által támogatott speciális központ létrehozásával törekszenek a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok felkutatására, és integrált csomag formájában személyre szabott szolgáltatásokat kínálnak számukra. Spanyolország elfogadta a 2014–2016. évre szóló munkaerő-piaci aktivizálási és foglalkoztatáspolitikai stratégiáját, amely fontos koordinációs szerepet tölt be az eredményalapú aktív munkaerő-piaci politikára való áttérésben. Olaszországban a nemrégiben kialakított integrált elektronikus portálok segítségével a polgárok közvetlenül, az interneten keresztül jegyeztethetik be magukat és kapcsolódhatnak az országos nyilvántartáshoz, amely automatikusan ellenőrzi, hogy megfelelnek-e a követelményeknek, és elektronikus úton továbbítja számukra az állásajánlatokat.

Egyes tagállamokban a fiatal álláskeresők aktivizálásának eszközei között a munkaerő-felvétel célzott ösztönzői és a pályakezdőknek nyújtott támogatások is szerepet kaptak. Hollandia legfeljebb két évig adókedvezményt ad azoknak a munkáltatóknak, amelyek olyan fiatal munkavállalóknak biztosítanak álláshelyeket, akik álláskeresési vagy szociális támogatásban részesülnek, Lengyelország pedig mentességeket adott a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetése alól a 30 évesnél fiatalabbaknak. Más tagállamok annak érdekében vezettek be új munkaerő-felvételi ösztönzőket, hogy a tartós munkanélküliek más csoportjai számára segítsék a munkahelyteremtést. Általános munkaerő-felvételi ösztönzőrendszereket vezetett be vagy a meglévő ilyen rendszereit erősítette meg Portugália, Málta, Görögország, Spanyolország és Ciprus. Málta például az alapbér és a társadalombiztosítási járulék fele erejéig, legfeljebb egy éven keresztül bértámogatást nyújt az újonnan munkaerőt felvevő munkáltatóknak, míg Spanyolország két (kisvállalkozások esetében három) évig igénybe vehető átalánydíjas társadalombiztosítási járulékot vezetett be azon cégek számára, amelyek új munkavállalókat vesznek fel határozatlan idejű munkaszerződéssel, a részmunkaidős foglalkoztatást is ideértve, továbbá speciális juttatásokat ad az ifjúsági garancia azon kedvezményezettjeinek, akik határozatlan idejű munkaszerződéssel munkába állnak. Málta ezzel szemben az idősebb munkavállalók számára vezetett be új speciális támogatást, amelynek egyik eleme a szakképzési költségeket ellentételező adó-jóváírási lehetőség. 

Az ifjúsági garancia megvalósításához kapcsolódik az is, hogy egyes tagállamok a szolgáltatásminőség és a régiók közötti koordináció javítása érdekében tovább folytatták állami foglalkoztatási szolgálatuk reformját. A 2014–2016. évre szóló átfogó munkaerő-piaci aktivizálási stratégiája keretében Spanyolország összeállította a foglalkoztatási szolgáltatások közös jegyzékét, amely olyan intézkedések egységes rendszerét kínálja, amelyet az álláskeresők azonos hozzáférési jogainak biztosítása, az egyénre szabott szolgáltatás, a hatékonyság, az átláthatóság, az eredményorientáltság és a különböző igazgatási szintek integrált együttműködése érdekében az összes spanyolországi régió alkalmazni fog.  Finnország szélesebb körre fogja kiterjeszteni azt a kötelezettséget, amely szerint a települési szinten működő munkaerő-piaci szolgáltatóközpontok által kiközvetített állásajánlatokat kötelező elfogadni abban az esetben, ha a munkába járás legfeljebb napi három óra utazást igényel, továbbá javítja a tartós munkanélküliek foglalkoztatására irányuló, már a munkanélküli státusz harmadik hónapjától fogva aktív intézkedéseket kínáló programokat.

A vállalkozásindítás ösztönzését szolgáló rendszerek Európa-szerte széles körben elterjedtek: nem kevesebb, mint kilenc tagállam (Málta, Horvátország, Spanyolország, Litvánia, Görögország, Lengyelország, Franciaország, Portugália és Írország) vezetett be ösztönzőket a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására. Foglalkoztatáspolitikai cselekvési tervében Írország olyan helyi vállalkozási irodák megnyitását tervezi, amelyek egy Vállalkozásfejlesztési Kiválósági Központtal és egy, az új vállalkozásokat segítő alappal karöltve támogatják a vállalkozói tevékenységet és annak szélesítését, miközben a vállalkozók adókedvezményeit is egyszerűsítette. Portugália Investe Jovem néven új programot hozott létre, amely pénzügyi támogatást nyújt az egyéni vállalkozóvá válni vagy saját mikrovállalkozást létrehozni kívánó fiatalok számára.

2.2. 8. számú foglalkoztatási iránymutatás: a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő, képzett munkaerő létrehozása és az egész életen át tartó tanulás ösztönzése

Több tagállam szakpolitikai fellépés útján segítette a készségkínálat fejlesztését és a felnőttkori tanulást.[23] A tagállamok gyakran a szakképzési rendszerük reformjához kapcsolódva hoztak intézkedéseket a készségkínálat fejlesztésére és a felnőttkori tanulás támogatására.

Dániában a „növekedési” csomagról létrejött széles körű politikai megegyezés keretében háromoldalú megállapodás született a kormány és a szociális partnerek között egy olyan kezdeményezésről, amely támogatja a szakképzetlen személyek készségeinek fejlesztését, a szakképzettséggel rendelkezők számára pedig a felsőoktatási intézmények által nyújtott szakmai továbbképzéseken való részvételt. A 2014–2020. időszakban a szakképzetlen és a szakképzett munkavállalók számára biztosított szakképzési lehetőségek megerősítése további mintegy 160 000 főre fog kiterjedni. Görögországban útitervet fogadtak el a szakképzés területén, amely a gazdasági kiigazítási program keretében létrejött egyetértési megállapodáshoz kapcsolódik, és az a célja, hogy növelje a tanulószerződéses gyakorlati képzések számát, és javítsa e képzések minőségét és a szakképzés hozzáférhetőségét. Litvániában módosult az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatásról és felnőtt-továbbképzésről szóló törvény, és az új, 2014. július 10-én elfogadott és 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések egyebek mellett javítják a felnőttoktatás országos és helyi szintű koordinációját, új finanszírozási rendszereket vezetnek be a felnőttoktatásban, és szabályozzák az iskolarendszeren kívüli oktatásban részt vevő munkavállalók szabadságolását. E jelentés tárgyidőszakában a kormány megállapodásokat kötött különböző ágazati munkáltatói szervezetekkel annak érdekében, hogy jobban egyensúlyba kerüljön a szakképzett munkaerő kereslete és kínálata. Cipruson az állami egyetemek megállapodtak arról, hogy szélesebb területen és átfogóbb módon kínálnak távoktatás formájában képzési programokat. A tanulószerződéses gyakorlati képzés területén bevezettek egy új programot, amely két szintből áll: egy előkészítő szintből, amely a középfokú végzettség nélküli fiataloknak szól, és egy központi szintből, amely szakképesítést kínál. Málta stratégiát indított útjára a 2014–2019. időszakra az írástudatlanság leküzdésére.

Lengyelországban egy új törvény lépett életbe 2014. október 1-jén, amely lehetőséget biztosít a több felsőoktatási intézményben párhuzamosan folytatott tanulmányokra, a munkáltatókkal közösen indított duális képzésben való részvételre, valamint egy meghatározott profilú felsőoktatási intézményben három hónapos szakmai gyakorlat elvégzésére, továbbá szabályozza a diákok életútjának figyelemmel kísérését, és támogatja a minőségi felsőoktatást. Az egyetemeknek lehetőségük lesz arra, hogy a hallgatók tanulmányi előmenetelében elismerjék a továbbképzések keretében és/vagy a munkahelyeken megszerzett tudást és készségeket. Az új jogi keret tehát tanulási lehetőséghez juttatja mindazokat, akik dolgoznak, pályát szeretnének változtatni vagy ki szeretnék egészíteni tanulmányaikat. Franciaországban elfogadták a szakképzési rendszert megreformáló törvényt, amely bevezeti a személyes képzési számla intézményét, és úgy módosítja a szakképzési rendszer finanszírozását, hogy az célravezetőbb legyen, és könnyebbé váljon a munkavállalók, illetve az álláskeresők számára a szakképzésben való részvétel.

Több tagállam vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek az iskolából a munka világába való átmenetet hivatottak segíteni;  ez egyben egy átfogó ifjúsági garanciához is hozzá fog járulni.

Franciaország programot indított a tanulószerződéses gyakorlati képzések rendszerének megreformálására. A rendszer a tervek szerint jobban fog összpontosítani a hiánykészségekre, ösztönözni fogja a munkáltatókat a tanulószerződéses tanulók alkalmazására, a fiatalok számára pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulószerződéses foglalkoztatás időtartama után határozatlan idejű munkaszerződéshez jussanak. A kormányrendelet formájában elfogadott reform 2015-től valósul meg a gyakorlatban. Írország „Skills to Work” kezdeményezése keretében az álláskeresők az interneten keresztül tájékozódhatnak az új és a felfutóban lévő munkalehetőségek területén rendelkezésükre álló oktatási, átképzési és elhelyezkedési lehetőségekről. Lettország új nyári diákfoglalkoztatási programja keretében a középiskolás diákok egy hónapig fizetés ellenében dolgozhatnak vállalkozásoknál és az önkormányzatoknál, és ezáltal belekóstolhatnak a munka világába, és képet alkothatnak az elhelyezkedéshez szükséges készségekről.

Ma a nők nagyobb számban vesznek részt az oktatásban és a szakképzésben, mint a férfiak, ugyanakkor továbbra is túlreprezentáltak azokon a szakterületeken, amelyek a hagyományos női szerepekhez kötődnek (egészségügy és jólét, bölcsészet, tanárképzés), miközben továbbra is a férfiak vannak túlsúlyban például a természettudományokban, a műszaki és mérnöki területeken vagy a matematikusképzésben. Például Németországban egy, az ESZA társfinanszírozása mellett megvalósuló program arra törekszik, hogy minél többen – és elsősorban férfiak – bekapcsolódjanak a gyermekek gondozásába.

2.3. 9. számú foglalkoztatási iránymutatás: Az oktatási és képzési rendszerek minőségének javítása minden szinten, valamint a felsőoktatásban részt vevők számának növelése

Minden tagállam bemutatta az ifjúsági garancia végrehajtására vonatkozó átfogó tervét, méghozzá az Európai Tanács által meghatározott határidőig.

A legtöbb tagállam (Belgium, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Svédország és az Egyesült Királyság) hozott a szakképzési rendszere javítását célzó, a munkaerőpiaci igények jobb kielégítésére irányuló intézkedéseket, általában az ifjúsági garancia rendszeréhez kapcsolódva és a tanulószerződéses gyakorlati képzés európai szövetsége keretében tett kötelezettségvállalások formájában. Több államban is elindult a szakképzési rendszerek jogszabályi felülvizsgálata (Dánia, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Írország, Portugália, Szlovákia és a belga régiók).

Belgium régiói fokozott együttműködést alakítottak ki az oktatási-képzési és a foglalkoztatási szakpolitikák között, hogy a szakképzés jobban megfeleljen a munkaerőpiaci igényeknek. Spanyolország reformokba fogott egy kétlépcsős, a munkaerőpiaci igényekhez jobban igazodó szakképzési rendszer bevezetése érdekében. Franciaországban az élethosszig tartó tanulásról és a szakképzésről szóló törvény fokozza a tanulószerződéses gyakorlati képzések támogatását a kevésbé képzettek számára. Románia olyan új jogszabályt terjesztett elő, amely államilag támogatott szakmai gyakorlatot vezet be a felsőoktatást végzettek számára. Svédország tanulószerződéses gyakorlati képzéseken keresztül próbálja megkönnyíteni az iskolapadból a munka világába való átlépést, a fiatalok szakmai tapasztalatszerzését. Észtország többletforrásokat különített el a felnőtteknek nyújtott szakképzésre. Portugália kiigazította a szakképzés tanterveit, létrehozta a szakoktatási központok hálózatát és új alapszintű (14 évesen elvégezhető) és középszintű (15-17 éves kor között végezhető) szakmai képzéseket hirdetett. Dánia 2014 júniusában fogadta el szakképzési rendszerének reformját, amely a 2015/2016-os tanévtől lép hatályba. A reform célja elősegíteni, hogy több fiatal végezzen szakmai tanfolyamot, és hogy az alapszintű szakképzés igénybevételének lehetősége minden dániai fiatal előtt nyitva álljon. 

A tagállamok kisebb hangsúlyt fektetnek a képesítési keretrendszer végrehajtására. Ausztria a külföldön szerzett képesítések elismerésével foglalkozó kapcsolattartó pontot hozott létre, hogy javítsa a vendégmunkások lehetőségeit és kiküszöbölje a végzettségekkel kapcsolatos félreértéseket. Horvátország képesítési keretrendszert állított fel, amely a szabályozás mellett azzal is foglalkozik, hogy összehangolja az oktatási kínálatot a munkaerőpiaci szükségletekkel.

Egyes tagállamok a felsőoktatási rendszert reformálták meg. Ausztria, Németország, Észtország, Görögország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország és az Egyesült Királyság újították meg felsőoktatási rendszereiket. Több esetben is a speciális igényű csoportoknak juttatnak több támogatást (Ausztria, Németország, Észtország, Luxemburg és az Egyesült Királyság).

Ausztria a gyermekes, a munkaviszonnyal rendelkező és a házasságban élő hallgatók által igénybe vehető támogatásokat emelte meg. Németország megemelte a küszöbértékeket, és magasabb összegű hallgatói ösztöndíjakat nyújt az alacsony jövedelmű családból származó fiataloknak (2016-tól). Luxemburgban a hallgatói ösztöndíjak igénybevételére vonatkozó kritériumokat igazították ki, hogy azok jobban tükrözzenek egyes szociális szempontokat. Az Egyesült Királyságban a mérnöki pályára lépők számának emelése és a műszaki vonalon a nők részvételének növelése érdekében biztosítanak kiegészítő finanszírozást.

Sok tagállam hozott az alapfokú és a középfokú oktatási rendszert javító intézkedéseket (Ausztria, Észtország, Görögország, Spanyolország, Magyarország, Írország, Málta, Szlovákia és az Egyesült Királyság), míg mások az átfogó oktatási stratégiát alakították át (Horvátország, Litvánia).

Néhány tagállam (Ausztria, Hollandia, Észtország, Írország és Svédország) javította a tanárok munkakörülményeit, bérezését, vagy több pedagógus foglalkoztatását tette lehetővé. Észtországban a pedagógusok minimálbére emelkedett, hogy ezáltal vonzóbbá váljon a tanári pálya. Ezzel egyidejűleg az emelt szintű középfokú oktatás és a szakképzés is átalakul. Írország további 1400 pedagógus alkalmazására biztosított költségvetési fedezetet, és fenntartotta a sajátos nevelési igényű gyerekek számára biztosított tanári létszámkeretet. Spanyolországban előrébb hozták (a középfokú oktatás 3. és 4. évére, vagyis 15-16 éves korra) a képzési irányok közötti választást, és az alapfokú oktatás 3. és 6. évében (9 és 12 éves korban) új értékelést vezettek be. Dánia kormánya elfogadta a kötelező állami (alapfokú és középfokú alapszintű) oktatás reformját, amely a 2014/2015-ös tanévben lép hatályba. A portugál kormány tanárképzési programot hajt végre, az autonóm iskolák pedig nagyobb mozgásteret kaptak tanterveik összeállításában.

2.4. 10. számú foglalkoztatási iránymutatás: A társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem

Az e területen végrehajtott szakpolitikai reformok célja többnyire az volt, hogy a szociális védelmi rendszerek alkalmasak legyenek a következőkre:

a munkavállalásra képes személyek aktivizálása és támogatása; a munkaerőpiacról (ideiglenesen) kiszoruló és/vagy abban részt venni képtelen személyek védelme; az egyének felkészítése az egyes életciklusokban rejlő potenciális kockázatok kezelésére a humán tőkébe való beruházás révén.

A. Több tagállam is fokozott erőfeszítéseket tesz az aktív munkaerő-piaci politikák megerősítésére, a szociális és/vagy álláskeresési támogatási rendszerek átalakítására, míg az elszegényedéssel fenyegetett réteg számára célzott intézkedéseket vezet be. Számos tagállam vezet be vagy erősít meg aktiváló intézkedéseket a felnőttkori szegénység hatékonyabb kezelését célzó szakpolitika keretében (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Dánia, Spanyolország, Írország, Olaszország, Lettország, Hollandia és Szlovákia). A szociális és/vagy álláskeresési támogatási rendszer reformja több országban is folyamatban van (Belgium, Görögország, Ciprus, Írország, Horvátország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország, Portugália, Románia és az Egyesült Királyság). Belgiumban az álláskeresési járadékok rendszerét úgy alakítják át, hogy a járadékfolyósítással egyensúlyba kerüljön a munkakereséshez nyújtott gyakorlati segítség és a képzési lehetőségek. Szociális támogatási rendszere reformjának részeként Ciprus garantált minimálbérrendszert vezetett be (amely a korábbi állami támogatási rendszer helyébe lépett). Több tagállam hozott az elszegényedéssel leginkább fenyegetett rétegeket, nevezetesen a fiatalokat, a gyermekes családokat és a fogyatékkal élőket célzó konkrét intézkedéseket (Ausztria, Belgium, Ciprus, Finnország, Írország, Lettország, Svédország, Egyesült Királyság). Egyes tagállamok (Franciaország és Svédország) olyan intézkedésekről is beszámoltak, amelyek a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség biztosítására irányulnak.

B. A tagállamok olyan reformokat is végrehajtottak, amelyek célja a munkaerőpiacról ideiglenesen kiszorult vagy abban részt venni nem tudók védelme. Ennek érdekében egyes tagállamok a gyermekjóléti és az időseket védő rendszereket erősítették meg, növelve a támogatásokat, míg mások a gyermekszegénység ellen irányuló szakpolitikákat kezdtek alkalmazni. Az egyre terjedő gyermekszegénység hatásával kapcsolatos növekvő aggodalmakra reagálva egyes tagállamok (Bulgária, Észtország, Spanyolország, Írország, Olaszország, Litvánia, Lettország és Románia) fokozták a gyermekszegénység elleni intézkedéseket. A szegénység visszaszorítását és a társadalmi befogadást előmozdító nemzeti stratégia végrehajtása keretében Bulgária által jelentett főbb intézkedések között szerepelnek a következők: a második gyermek és az ikrek jogán, valamint a tartós fogyatékkal élő gyermekek után fizetendő havi támogatás növelése, valamint pénzügyi hozzájárulás az idősek és a gyermekek lakóhelyeinek fűtési költségeihez. Írország területi alapon működő gyermekvédelmi programot vezetett be, amely a megelőzés kiterjesztése által és a korai beavatkozási rendszerek igénybevételével küzd a gyermekszegénység terjedése ellen. A program kísérleti szakasza sikeresnek bizonyult. Olaszország most vezetett be a gyermekes családokat támogató rendszert, amely a passzív intézkedések mellett aktivizációs intézkedéseket és szolgáltatásokat is magában foglal. Lettországban jelentős előrelépés történt a gyermekszegénység elleni küzdelem terén, például 2014. január 1-től emelkedett a családi pótlék és az egyszülős családoknak nyújtott támogatás. Emellett a lett kormány megemelte az eltartott személyek esetében a személyi jövedelemadó alól mentesített jövedelmi szintet. Észtországban a kormány 2014 júniusában úgy határozott, hogy 2015 januárjától jelentősen megemeli az egységes gyermeknevelési támogatást, valamint a rászorultsági alapon nyújtott segélyeket és a gyermekek esetében alkalmazandó létminimumot.

A tagállamok szociális beruházási politikák alkalmazásával javítják a kisgyermekkori nevelés és gondozás elérhetőségét. A gyermekek lehetőségeinek javítását célzó stratégiák keretében több tagállam (Ausztria, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Egyesült Királyság) hozott olyan intézkedést, amelytől a gyermekgondozó intézményekbe járó gyermekek számának emelkedése várható. Németország tovább növelte a férőhelyek számát az egész napos gyermekgondozásban, ám az egész napos iskola biztosítása terén csekély eredményt ért el. Franciaországban a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni többéves terv tartalmaz intézkedéseket a gyermekeket eltartó családok javára, például javította az iskolai étkeztetéshez való hozzáférést, és újabb helyeket biztosít a gyermekgondozó intézményekben (a helyek 10%-át az alacsony jövedelmű háztartásokból származó gyerekeknek tartják fenn). Írországban iskola utáni támogatott gyermekmegőrzési lehetőséget hoztak létre az alacsony jövedelmű és a munkanélküli szülők munkába állásának támogatása érdekében, illetve helyeket biztosítanak a képzést és munkatapasztalatot biztosító közösségi foglalkoztatási programokban részt vevő munkanélküli szülők gyermekei számára a gyermekgondozó intézményekben. A Máltán életbe lépő új rendszer a dolgozó és/vagy tanuló szülők gyermekei számára biztosít ingyenes bölcsődei/óvodai helyeket állami és magánintézményekben.

Mivel a nyugdíjkorhatár emelése és nemek közötti kiegyenlítése csaknem mindenhol folyamatban van, a munkával és a nyugdíjban töltött idő egyensúlyának javítása a nyugdíjjal kapcsolatos kezdeményezések központi témájává vált. A nyugdíjellátással kapcsolatos demográfiai kihívások fényében a tagállamok egyre inkább belátják, hogy az élettartam növekedésének és az aktív népesség csökkenésének ellensúlyozásához szükség van az aktív, jogosultságszerzési időszak meghosszabbítására. Az elmúlt években számos tagállam fogadott el (így Ciprus, Spanyolország, Franciaország, Írország, Magyarország és Lettország) vagy hajtott végre (Dánia, Egyesült Királyság) nyugdíjkorhatár-emelést a nők és/vagy férfiak körében. Mostanra a 28 tagállamból 25 foglalt törvénybe azonnali vagy később alkalmazandó nyugdíjkorhatár-emelést. A nyugdíjkorhatár kitolásával sok országban együtt jár a nemek közötti különbségek (fokozatos) megszüntetése (Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Horvátország, Olaszország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Egyesült Királyság). Németország kiterjesztette a nyugdíjjogosultságot azok esetében, akik 1992 előtt váltak szülővé („mutter rente”), hogy valamelyest kompenzálja a karriermegszakítások és a részmunkával töltött idő hatását. Azonban több tagállamban további erőfeszítésekre van szükség a két nem nyugdíjjogosultságai közötti egyenlőtlenségek hátterében meghúzódó fő okok kezelésére.

Egyre több ország kapcsolja össze a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam növekedésével. Az Egyesült Királyság és Portugália is csatlakozott azon országokhoz (Ciprus, Dánia, Görögország, Olaszország, Hollandia, Szlovákia), amelyek az első, a hosszabb élettartamok miatt szükségessé vált nyugdíjkorhatár-emelés után úgy döntöttek, hogy a nyugdíjazás időpontjának meghatározását közvetlenül összekapcsolják a várható élettartam-növekedés mértékével. Más tagállamok még mindig óvakodnak ettől a megközelítéstől.

A tényleges nyugdíjba vonulás késleltetése érdekében több tagállam korlátozta a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét. A fő újító intézkedések a korengedményes nyugdíjazás előfeltételeinek szigorítása (a korhatár emelése, hosszabb járulékfizetési időszak megkövetelése, a juttatások csökkentése) és a munkában maradást ösztönző intézkedések előtérbe helyezése (Belgium, Ciprus, Spanyolország, Horvátország, Portugália és Szlovénia). Szintén népszerű az olyan, széles körben alkalmazott alternatív korai nyugdíjazási lehetőségek, mint a tartós munkakeresési ellátás (pl. Spanyolország) vagy a rokkantsági ellátás (pl. Ausztria, Dánia) korlátozása. Mindezzel együtt számos országban (pl. Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Luxemburg, Málta és Románia) – köztük a korai nyugdíjazás tekintetében reformokat alkalmazók körében is – még mindig veszélyezteti a nyugdíjak szintjét és fenntarthatóságát a korengedményes nyugdíjazás lehetősége. Más országok megkönnyítették a korengedményes nyugdíjazás igénybevételét a hosszú jogosultsági idővel rendelkező vagy nehéz munkát végző dolgozók számára. Lettországban és Portugáliában ezt az idős dolgozók bizonyos csoportjainak elhelyezkedési nehézségei indokolták. Dánia arra törekedett, hogy a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét szigorító korábbi reformok következtében kialakult egyenlőtlenségeket kezelje. Németország azok szempontjából akarta igazságosabbá tenni rendszerét, akik igen fiatalon munkába álltak, Bulgária pedig a nehéz fizikai munkát végzők esetében enyhített a követelményeken.

Egyre több tagállam teszi lehetővé az aktív életszakasz meghosszabbítását, hogy a nyugdíjba vonulást elhalasztva az emberek javíthassák nyugdíjjogosultságaikat. Franciaország 65-ről 70 évre emelte azt az életkort, amikor egy magánszektorbeli munkáltató az alkalmazottját annak beleegyezése nélkül is nyugdíjazhatja. Sok nyugdíjrendszer ösztönzi valamilyen formában a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkában maradást, például Dánia, Finnország és Franciaország magasabb jogosultságszerzési aránnyal vagy a nyugdíj emelésével. Több ország lazított szabályain azért, hogy lehetőség nyíljon a nyugellátásnak a kereső tevékenység melletti igénybevételére (Belgium, Hollandia, Szlovénia). Figyelemre méltó, hogy a nyugdíjrendszer reformját több ország is megtámogatja az aktív időskort előmozdító munkahelyi, illetve munkaerőpiaci intézkedésekkel (pl. Belgium, Franciaország, Szlovénia). Azonban összességében sok tagállamban elégtelen és szerteágazó az ilyen irányú fellépés.

A költségvetési konszolidáció jegyében számos tagállam megváltoztatta vagy ideiglenesen befagyasztotta a nyugdíjak indexálását. Ez a helyzet Cipruson, Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában. Más országokban az indexálást egy hosszabb szünet után újra, esetleg módosított formában vezetik be (pl. Cseh Köztársaság, Bulgária, Lettország).

C. Az államháztartási terhek miatt sok ország vizsgálja felül egészségügyi kiadásait, és keres megoldásokat a ráfordítások értékarányosságának javítására és eredményességének biztosítására, egyúttal egyre hatékonyabb költségkorlátozó intézkedéseket vezetve be. Több tagállam hajtott végre vagy hirdetett az egészségügyi ellátási rendszer tekintetében szerkezeti reformot (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Görögország, Spanyolország, Finnország, Horvátország, Írország, Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság). Finnország olyan reformot fogadott el, amely szociális, jóléti és egészségügyi ellátási szempontból öt régió között osztja el a szolgáltatásnyújtás felelősségét. Angliában az új egészségügyi törvény jelentősen átalakítja az országos ellátási rendszert, megteremtve az ún. jobb ellátási alap jogi kereteit, amely jelentős pénzügyi ösztönzőket nyújt a helyi hatóságoknak az egészségügyi és szociális gondozási szolgáltatások integrálásához. Számos tagállam vezetett be az egészségügyi kiadások növekedését megállítani hivatott intézkedéseket (Ausztria, Bulgária, Belgium, Ciprus, Németország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Írország, Hollandia, Portugália, Szlovénia és az Egyesült Királyság). Ausztria, Belgium és Franciaország elsősorban az egészségügyi kiadások összesített szintjének növekedését próbálja limitálni. Franciaország új intézkedésekkel törekszik a gyógyszerkiadások korlátozására, például a megfelelőbb árképzés és a generikus készítmények használatának ösztönzése révén. Intézkedések széles skálája került bevezetésre az egészségügyi szolgáltatásnyújtás javítása érdekében, ezek között nagy arányban vannak az e-egészségügyet továbbfejlesztő lépések (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Litvánia, Lettország, Málta, Lengyelország, Portugália, Svédország, Szlovénia, Szlovákia és az Egyesült Királyság). Ciprus most hajtja végre az új állami egészségügyi szolgálat megvalósításához kapcsolódó és annak számítástechnikai infrastuktúrájára vonatkozó fő reformokat, az állami kórházak és más egészségügyi létesítmények, valamint az Egészségügyi Minisztérium szervezete és irányítása átalakítását. Belgium olyan e-egészségügyi tervet szavazott meg, amely 2018-tól általánossá teszi a betegek adatainak és dossziéinak elektronikus forgalmát.

Továbbra is megoldásra szorul a munkaerőhiány, és az egészségügyi ellátáshoz való egyetemes hozzáférés garantálása további intézkedéseket tesz szükségessé Egyes tagállamok jelentős összegeket ruháznak be az egészségügyi munkaerő-állományba (Németország, Magyarország, Lettország, Málta és Szlovákia). Lettország 10–12,5 %-kal megnövelte az egészségügyi szakmai minimálbért. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása több tagállam számára továbbra is prioritás (Bulgária, Dánia, Görögország, Finnország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Lettország, Portugália). Görögországban immár minden, biztosítással nem rendelkező beteg jogosult gyógyszereket és kórházi ellátást kapni, ha az orvosilag indokolt. 

A lakosság elöregedésének fényében egyre több tagállam kezdett foglalkozni a megfelelő, rugalmas és színvonalas tartós ápolás és gondozás iránti egyre növekvő igény kiszolgálásával. Bulgária integrált megközelítésen alapuló nemzeti stratégiát fogadott el a minőségi szociális szolgáltatások nyújtásának javítására, ideértve a tartós ápolás-gondozást is. Hollandia 2015 januárjában kezdi végrehajtani a tartós ápolás-gondozási rendszer szerkezeti reformját, amelynek keretében bizonyos hatásköröket a jelenlegi rendszerről az önkormányzatokra és a biztosítókra ruház át. Sok tagállamban okoz gondot a hivatalos tartós ápolás-gondozási szolgáltatások hiánya, ami egyrészt a tartós ápolásra, illetve gondozásra szorulók pénzügyi kockázatokkal szembeni védelme, másrészt a női foglalkoztatottság szempontjából is aggályos. 

A tagállamok speciális befogadási programokat hoztak létre a különösen hátrányos helyzetű, valamint a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség által sújtott személyek számára. Bulgáriában egyes célzott intézkedések sikeresen mozdították elő a romák foglalkoztatását. Összességében azonban még mindig kevés a nemzeti szintű, összehangolt fellépés. A Bulgáriában bevezetett kötelező két éves óvodai nevelés és a Magyarországon életbe lépő, 3 éves kortól kötelező óvodai nevelés ígéretes lépések a roma gyerekek alapszintű oktatása szempontjából. Néhány ország (Írország, Finnország és Lettország) fogadott el a lakhatási és a hajléktalellátásra vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket, a Cseh Köztársaság, Litvánia, Hollandia és Szlovénia pedig a szociális lakáshoz juttatással kapcsolatos új politikát vagy törvényeket alkotott. Egyes tagállamok (Spanyolország és Lettország) az ingatlanpiaccal kapcsolatos intézkedéseket fogadtak el a háztartások adósságtartozásainak csökkentésére. Belgiumban öt helyi hatóság indította útjára a „Housing First” nevű kísérleti projektet, amely hajlékot próbál biztosítani az arra rászorulóknak.

3.         A KULCSFONTOSSÁGÚ FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS MUTATÓK EREDMÉNYTÁBLÁJA

A kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblájának intézményi felépítése

A gazdasági és monetáris unió (GMU) szociális dimenziójának megerősítéséről szóló közleményben[24] javasolt és a közös foglalkoztatási jelentés 2014-es tervezetében[25] bemutatott eredménytábla célja a jobb előrejelzés a foglalkoztatási és szociális problémák vagy fejlemények korai szakaszban való azonosítása révén. Az eredménytábla elemző eszközként azokra a foglalkoztatási és szociális tendenciákra összpontosít, amelyek az EU és a GMU stabilitását és megfelelő működését fenyegethetik azáltal, hogy aláássák a foglalkoztatást, a társadalmi kohéziót és a humán tőkét, valamint ezáltal a versenyképességet és a fenntartható növekedést, továbbá az eredménytábla célja a szociális fejlemények széles körű megértésének lehetővé tétele[26]. Az eredménytáblát (a közös foglalkoztatási jelentés részeként) az EPSCO Tanács 2013 decemberében hagyta jóvá és 2014 márciusában fogadta el[27]. Az Európai Tanács megbízatását követően[28] az eredménytáblát első alkalommal a 2014. évi európai szemeszter keretében használták. Ezt követően a Bizottság – a kihívások és a szakpolitikai tanácsadás jobb alátámasztása céljából – a 2014-es munkadokumentum kidolgozása és az országspecifikus ajánlások tervezetének mérlegelése során felhasználta az eredménytábla eredményeit. Az eredménytáblában foglaltakat kiegészítette a foglalkoztatási teljesítményértékelés (Employment Performance Monitor, EPM), a szociális védelmi teljesítményértékelés (Social Protection Performance Monitor, SPPM) és a tagállami szakpolitikai intézkedések értékelése. Az eredménytábla az európai szemeszter keretében sikeresen rávilágított a fő foglalkoztatási és szociális kihívásokra, és hozzájárult az intézményi szintű vitákhoz.

Ezzel egyidejűleg a Foglalkoztatási Bizottság és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság vitát kezdeményezett az eredménytáblának a 2014. évi európai szemeszteren túli gyakorlatba való átültetéséről[29]. A bizottságok különösen a mutatók kiválasztását, az eredménytáblának a foglalkoztatási teljesítményértékeléssel (EPM) és a szociális védelmi teljesítményértékeléssel (SPPM) összefüggő értelmezését, valamint a legproblémásabb foglalkoztatási és szociális fejlemények meghatározásának módszerét dolgozták ki. A közös foglalkoztatási jelentés jelenlegi kiadása számos javaslatot tartalmaz táblázatos formában, többek között a nemekkel és az életkorral kapcsolatos dimenziók erősítését az adatelemzésben, valamint az egyes mutatók változásainak figyelembe vételét az aktuális időszakon túl.

3.1. Az eredménytábla átfogó értelmezésének megállapításai az EU és az euróövezet szintjén

Az alábbiakban a közelmúltban megfigyelhető, egymástól széttartó társadalmi-gazdasági tendenciák áttekintése következik, amelynek részeként az eredménytábla egésze és az öt mutató mindegyike esetében számba vesszük az egyes országok és az EU legfigyelemreméltóbb fejleményeit. Végezetül a mellékletben található táblázatok valamennyi uniós tagállam esetében mutatónkénti áttekintést nyújtanak a helyzetről, valamint összefoglalják a foglalkoztatási teljesítményértékelés alapján azonosítható legfontosabb foglalkoztatási kihívásokat és a szociális védelmi teljesítményértékelés alapján a nyomon követendő szociális trendeket.

Az esetlegesen aggodalomra okot adó kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális fejlemények és szintek, amelyek az Európai Unión belül egyenlőtlenségekhez vezetnek, és további elemzést, valamint esetleg erőteljesebb szakpolitikai fellépést igényelnek, három tényező segítségével határozhatók meg[30]:

· egy adott tagállam mutatóinak a korábbi időszakokhoz (múltbeli trendekhez) mért változása;

· az ugyanazon évre vonatkozó uniós és az euróövezetbeli átlagértékektől való eltérés egy adott tagállamban (pillanatfelvétel a foglalkoztatásbeli és szociális egyenlőtlenségekről);

· egy adott tagállam mutatóinak egyik évről a másikra mért változása, összehasonlítva az uniós és euróövezetbeli értékek változásával (a társadalmi-gazdasági konvergencia/divergencia dinamikájára enged következtetni).

Az eredménytábla általánosságban tartós társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket mutat, amelyek azonban nem az előző évivel azonos ütemben növekednek. Továbbra is szembetűnők a munkanélküliség, az ifjúsági munkanélküliség, valamint azon fiatalok rátáinak eltérései, akik sem foglalkoztatásban, sem oktatásban, sem képzésben nem vesznek részt; a háztartások bevételeinek csökkenése és magasabb szegénységi ráták jellemzik az euróövezet legtöbb dél-európai tagállamát. Ebben a szakaszban, különösen a munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók tekintetében az eltérések nem mélyülnek, azonban a korábbi tendencia megváltozásának mértéke még nem látható.

Az eredménytáblából nyert adatok nemek szerinti bontásban is elemzésre kerülnek (minden mutató esetében, amennyiben lehetséges). Számos tagállamban mind a munkaképes korú népesség, mind pedig a fiatalok munkanélküliségének növekedése aránytalanul nagyobb terhet rótt a nőkre, míg más országokban a férfi munkavállalókat sújtotta erősebben a válság hatása.

Az eredménytáblát az országok szintjén elemezve számos olyan tagállam kitűnik, amely komoly foglalkoztatási és szociális kihívásokkal küzd, ha a történelmi fejleményeket és az uniós átlagtól való távolságot vizsgáljuk. A legproblémásabb helyzet mind a foglalkoztatási, mind pedig a szociális mutatók terén Olaszországban és Romániában tapasztalható. E tagállamok esetében az eredménytábla által vizsgált szempontok mindegyike tekintetében az eleve problémás kiindulópontot negatív tendencia követte. Görögország, Spanyolország és Portugália esetében a foglalkoztatási mutatók vagy javulást, vagy pedig stabil helyzetet mutatnak, míg a szociális mutatók még mindig növekvő, vagy eleve magas szegénységi rátát és egyenlőtlenséget jeleznek, valamint a háztartások jövedelme reálértékének csökkenését mutatják. Ciprus és Horvátország esetében az (ifjúsági) munkanélküliségi ráta bizonyos javulást mutat, vagy pedig nem mutat további romlást, míg a NEET-ráta az eleve magas szintről tovább nő. Az előbbi tagállamban a negatív munkaerő-piaci fejlemények a szociális feltételek további romlását okozták. Míg Litvániában tovább javult a munkaerő-piaci helyzet (két egymást követő időszakban), a szociális mutatók arra utalnak, hogy a szegénység és az egyenlőtlenség további növekedése a már eleve az uniós átlag feletti szintről, aggodalomra ad okot. Végül van két tagállam, amelyek eddig sikeresen megvédték társadalmukat a válság hatásaitól, de amelyek esetében az eredménytáblában bizonyos aggodalomra okot adó jelek vannak: Hollandiában az (ifjúsági) munkanélküliségi ráta, a NEET-ráta és a szegénységi mutató növekedést mutat, míg Finnországban aggodalomra okot adó fejlemények tapasztalhatók a munkanélküliségi és a NEET-ráta tekintetében.

Szint || Vál­tozás || Foglalkoztatási mutatók || Szociális mutatók

Munkanélküliségi ráta || Ifjúsági munkanélküliségi ráta || NEET-fiatalok || A háztartások rendelkezésére álló bruttó jövedelem || A szegény­ségi küszöb alatt élők aránya || Egyen­lőtlenség

L   || L || Olasz­ország || Belgium, Olasz­ország, Románia || Horvát­ország, Olasz­ország, Ciprus, Magyar­ország, Románia || A legnagyobb csökkenés: Görög­ország, Spanyol­ország, Olasz­ország, Ciprus, Magyar­ország, Szlovénia || Görög­ország, Litvánia, Portugália, Románia || Görög­ország, Bulgária, Olasz­ország, Litvánia, Románia, Portugália

- || Görög­ország, Horvát­ország, Ciprus || - || Bulgária, Görög­ország, Spanyol­ország || Olasz­ország ||

J || Spanyol­ország, Portugália, Szlovákia || Spanyol­ország, Görög­ország, Horvát­ország, Ciprus, Portugália, Szlovákia || - || Lett­ország || Lettország

J || L || Luxemburg, Hollandia, Finnország || Hollandia, Ausztria || Belgium, Hollandia, Ausztria, Finn­ország || Dánia, Luxemburg, Ciprus, Málta, Hollandia, Szlovénia, Svéd­ország || Ciprus, Német­ország, Magyar­ország, Málta, Szlovénia

Táblázat: Összefoglaló a kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblájának megállapításairól[31]

A kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblája révén azonosított kihívásokat meg kell vizsgálni az európai szemeszter, közelebbről a Bizottság által az országspecifikus ajánlások tervezetének alátámasztására szolgáló munkadokumentum kidolgozása céljából végzett munka, valamint a Foglalkoztatási Bizottság és szociális védelemmel foglalkozó bizottság keretében végzett multilaterális felügyelet keretében. A foglalkoztatási teljesítményértékelésben és a szociális védelmi teljesítményértékelésben található mutatók mindegyike felhasználásra kerül, hogy kiegészítsék az országspecifikus elemzést.

3.2. Az eredménytábla megállapításai mutatókra lebontva

3.2.1. Munkanélküliségi ráta – változás és szint

Az Európai Unióban általánosságban megállt a munkanélküliségi ráta drámai mértékű növekedése, amelyről az eredménytábla előző kiadása még beszámolt. E ráta az EU-28-ban 0,5 százalékponttal csökkent, ami a munkaerőpiac csekély mértékű javulását jelzi. A javulás az euróövezetben marginálisabb volt (0,3 százalékpontos csökkenés). Az országok között a válság idején kialakult eltérések azonban továbbra is nagyok, és nem mutatják a javulás jelét. A legjobban és a legrosszabbul teljesítők közötti eltérés továbbra is több mint 20 százalékpontos. A nők munkanélküliségi rátája magasabb, mint a férfiaké (0,2 százalékponttal az EU-28-ban és 0,4 százalékponttal az euróövezetben 2014 első felében).

I. ábra: Munkanélküliségi ráták – 2014 első félévében, valamint a 2012, illetve 2013 első féléve közötti és a 2013, illetve 2014 első féléve közötti változás országonként (korcsoport: 15–74 év)     Forrás: Eurostat (munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; szintenként osztályozva 2014 első felében

Az eredménytábla adatai alapján hat tagállam (Görögország, Spanyolország, Horvátország, Ciprus, Portugália, Szlovákia, Olaszország) munkanélküliségi rátája még mindig riasztóan magas (az uniós átlaghoz viszonyítva). Míg ezen államok közül háromban (Spanyolországban, Portugáliában, Szlovákiában) bizonyos pozitív változások tapasztalhatók, az olaszországi helyzet egyre nagyobb aggodalomra ad okot, mivel a munkanélküliségi ráta tovább romlott (egy éves időszakban 0,5 százalékponttal növekedett). A dél-európai országokon kívül új országcsoport jelent meg, amelyben nő a munkanélküliség. Luxemburgban, Hollandiában és Finnországban továbbra is meglehetősen alacsony a munkanélküliség szintje, az eredménytábla azonban bizonyos problémás fejleményeket jelez ezen országok munkanélküliségi rátája tekintetében, amelyek a válság során eddig sikeresen megvédték munkaerejüket. Az eredménytábla első kiadásával való összehasonlítás azt jelzi, hogy ez nem új jelenség, és ezek a fejlemények olyan hosszú távú tendenciákká alakulhatnak, amelyekre figyelmet kell fordítani. Ami a munkanélküliség nemek közötti megoszlását illeti, Dél-Európa országaiban (Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban) a nők munkanélküliségi rátája magasabb, mint a férfiaké; fordított a helyzet Svédországban, Finnországban, Írországban és a balti államokban.

3.2.2. Az ifjúsági munkanélküliségi ráta és a NEET-ráta

A jelenlegi időszakban bizonyos pozitív fejlemények tapasztalhatók az ifjúsági munkanélküliségi ráta tekintetében, az átlagok csökkentek mind az Unió szintjén (1,2 százalékpontos csökkenés), mind pedig az euróövezetben (0,5 százalékponttal). Míg a legrosszabbul teljesítő országokban javult a helyzet, a tagállamok teljesítményében tapasztalható eltérések továbbra is nagyok. A NEET-ráta tekintetében az EU és az euróövezet átlagai csak kis mértékben csökkentek, így a NEET-ráta az Európai Unióban a válság ideje alatt felhalmozódott magas szinten maradt (különösen a dél-európai országokban).

IIa. ábra: Ifjúsági munkanélküliségi ráták – 2014 első félévében, valamint a 2012, illetve 2013 első féléve közötti és a 2013, illetve 2014 első féléve közötti változás országonként (korcsoport: 15-24 év)            Forrás: Eurostat (munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; szintenként osztályozva 2014 első felében

IIb. ábra: NEET-ráták – 2013-as szint, valamint a 2011, illetve 2012 közötti és a 2012, illetve 2013 közötti változás (korcsoport: 15–24 év)      Forrás: Eurostat (munkaerő-felmérés), a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; szintenként osztályozva 2014 első felében; Megjegyzés: Franciaországban 2013-ban törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a változásról.

A fiatalok munkaerő-piaci helyzete sok tagállamban továbbra is drámai; a munkanélküliségi ráta nem kevesebb mint hét országban (Görögországban, Spanyolországban, Horvátországban, Olaszországban, Cipruson, Szlovákiában) 9 százalékponttal az uniós átlag felett marad. Pozitívumnak tekinthető, hogy ezek az országok javítani tudták a fiatalok helyzetét, kivéve különösen Olaszországot, ahol a ráta tovább emelkedett (4,1 százalékponttal). Ezenfelül Belgiumban és Romániában viszonylag magas induló szintről tovább nőtt a fiatalok munkanélküliségi rátája. A munkanélküliségi ráta változásainak elemzéséhez hasonlóan e mutató esetében is van egy olyan országcsoport (Hollandia, Ausztria, Finnország), amelynél viszonylag jó kiindulópontról romlás jelei tapasztalhatók.

Noha az ifjúsági munkanélküliségi ráta szintje nem csökkent jelentősen minden területen, a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) aránya a tagállamok közel felében jelentősen emelkedett. Horvátországban, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon és Romániában a NEET-ráta egy már eleve magas szintről 0,4–2,7 százalékpont közötti mértékben emelkedett. Ez esetben is Olaszországban a legdrámaibb a NEET-fiatalok helyzete, mivel ebben az országban emelkedett a harmadik legnagyobb mértékben az eleve a legmagasabbak közé tartozó NEET-ráta. Pozitívumnak tekinthető, hogy Görögországban megállt a negatív tendencia (legalábbis e jelentési időszakban): noha a NEET-ráta még mindig magas, nem nőtt tovább. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb mutatókhoz hasonlóan az euróövezet számos tagállama (Belgium, Hollandia, Ausztria, Finnország) munkaerőpiacának hanyatlását tapasztalja, a NEET-rátának – az uniós átlag alatti szintről – az utóbbi időben tapasztalható növekedése mellett. A fiatal nők NEET-rátája Csehországban, Horvátországban, Cipruson, Litvániában és Magyarországon a legdrámaibb, míg a férfiak NEET-rátája Görögországban, Horvátországban, Cipruson és Finnországban magas.

3.2.3. A háztartások rendelkezésre álló bruttó jövedelmének változása reálértékben

2011-et követően a háztartások jövedelme reálértékben stagnált, vagy nagymértékben csökkent azokban az országokban, amelyeket leginkább érintett a gazdasági feltételek további romlása. A háztartások jövedelmére főként az hatott rosszul, hogy csökkenni kezdtek a munkaerő-piaci jövedelmek, és idővel meggyengült a szociális ellátások hatása. Ezenkívül egyes tagállamok költségvetési megszorításai kihatottak a foglalkoztatottságra, az adórendszerek és a juttatási rendszerek módosulása, valamint a közszféra munkabéreinek lefaragása következtében pedig jelentősen visszaesett a háztartások reáljövedelmének szintje. Ez vélhetően tovább mélyítette az euróövezeten belüli egyenlőtlenségeket.

III. ábra: A háztartások rendelkezésre álló bruttó jövedelmének változása reálértékben növekedés 2012-ben és 2011-ben Forrás: Eurostat, nemzeti számlák, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; 2012-es összes növekedés szerint osztályozva

A háztartások rendelkezésre álló bruttó jövedelmének reálértékben mért alakulása egyszerre mutat nagy szórást és növekvő széttartást a tagállamok körében. A 2012. évi adatok tanúsága szerint nem kevesebb mint 16 tagállamban mutatott jelentősen negatív tendenciát a háztartások rendelkezésre álló bruttó jövedelme: Görögországban az előző évihez képest 10 %-kal csökkent, Cipruson pedig 9 %-kal. Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban a hanyatlás az előző jelentési időszakban már tapasztalt romlást követett. Másrészről az alábbi országokban a bérek 2011-ig tartó növekedését 2012-ben bizonyos mértékű negatív tendencia követte: Ciprus, Magyarország, Szlovénia, Észtország és Bulgária.

3.2.4. A szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül – változás és szint

Sok országban emelkedik a szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül (lásd a IV. ábrát): Sok országban már eleve nagyarányú volt az elszegényedés kockázata, és ezt gyakran súlyosbította a szegénységi küszöb szintjének az adott időszakban való csökkenése.

IV. ábra: A szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül – 2013-as szint, valamint a 2011, illetve 2012 közötti és a 2012, illetve 2013 közötti változás (korcsoport: 18-64 év) Forrás: Eurostat, EU-SILC, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; a 2012-es jövedelmi évre. Megjegyzés: Spanyolországban 2013-ban törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a változásról. Ausztriában és az Egyesült Királyságban 2012-ben törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a 2011–2012 közötti változásról, valamint 2012-ben Írországban (nem áll rendelkezésre adat a 2011–2012 közötti és a 2010–2011 közötti változásról).

Ahol a szegénységi küszöb alatt élők aránya a munkaképes korú népességen belül 2012 és 2013 között Görögországban, Cipruson, Litvániában, Luxemburgban, Máltán, Portugáliában és Romániában növekedett a legnagyobb mértékben, míg 2011 és 2012 között a növekedés Görögországban, Portugáliában, Horvátországban és Spanyolországban volt a legnagyobb. Ezen országok többségében a tartósan negatív vagy a nullához közeli GDP-növekedés, a tartós munkanélküliség növekedése és a szociális transzferek hatásának az idők során bekövetkezett gyengülése felveti az elszegényedés kockázatát.

3.2.5. Egyenlőtlenségek (S80/S20 arány[32]) – változás és szint

A jövedelmi egyenlőtlenség nő a tagállamok között és a tagállamokon belül, különösen azokban a tagállamokban, amelyekben a munkanélküliség legnagyobb mértékű növekedése tapasztalható (lásd az V. ábrát). Az egyenlőtlenségek kialakulását fokozta, hogy a válság számos tagállamban felerősítette a bérek polarizálódásának és a munkaerőpiac szegmentálódásának hosszú távú tendenciáját, ugyanakkor gyengült az adórendszerek és juttatási rendszerek újraelosztó jellege. Az egyenlőtlenségek számottevő növekedése összefüggésbe hozható a nagyarányú (és leginkább a munkaerőpiac alsó szegmensében növekvő) munkanélküliséggel. Esetenként a költségvetési konszolidáció is közrejátszik[33].

V. ábra: Az egyenlőtlenség (S80/S20 arány) 2013. évi (*2012. évi) szintje, valamint a 2011, illetve 2012 közötti és a 2012, illetve 2013 közötti változás        Forrás: Eurostat, EU-SILC, a Foglalkoztatási Főigazgatóság számításai; Megjegyzés: Spanyolországban 2013-ban törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a változásról. Ausztriában és az Egyesült Királyságban 2012-ben törés volt az idősorban, ezért nem áll rendelkezésre adat a 2011–2012 közötti változásról, Írország esetében pedig a 2012. évi adat (a 2011–2012 közötti és a 2010–2011 közötti változás áll rendelkezésre).

Az egyenlőtlenség (S80/S20 arány) tekintetében nagy a szórás és egyre nagyobb a széttartás a tagállamok körében. A 2012-es jövedelmi évre vonatkozó legfrissebb adatok szerint (amelyek számos tagállam esetében rendelkezésre állnak) az (S80/S20 mutatóval mért) jövedelmi egyenlőtlenségek 2012 és 2013 között 0,5-del vagy nagyobb mértékben növekedtek Litvániában és Bulgáriában, valamint érzékelhető növekedést mutatnak Olaszországban, Romániában, Portugáliában, Cipruson, Németországban, Magyarországon, Máltán és Szlovéniában. A jövedelmi egyenlőtlenségek 2013-ban továbbra is különösen magasak voltak Bulgáriában, Görögországban, Spanyolországban, Litvániában, Lettországban, Portugáliában és Romániában, ahol a legfelső 20 % jövedelmi hányada legalább hatszorosa volt a legalsó 20 % jövedelmi hányadának.

[1]         A Tanács 2010. október 21-i 2010/707/EU határozata a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról (HL L 308., 2010.11.24., 46. o.).

[2]           Ugyanez igaz a harmadik országok állampolgáraira és a fogyatékos személyekre. A harmadik országok állampolgárainak munkanélküliségi rátája 2013-ban 21,7 % volt (2008-ban 14,3 %), míg a munkanélküli fogyatékos személyek aránya csaknem duplája a nem fogyatékos munkanélküliek arányának.

[3]           Az elemzés további részleteit lásd a Foglalkoztatási Főigazgatóság „Key Features” (Kulcspontok) című (a közeljövőben megjelenő) dokumentumában.

[4]           Lásd: bizottsági szolgálati munkadokumentum: Az információs és kommunikációs technológiákban rejlő foglalkoztatási lehetőségek kiaknázása, SWD(2012) 96 final, 2012.4.18., bizottsági szolgálati munkadokumentum: Akcióterv az uniós egészségügyi munkaerőre vonatkozóan, SWD(2012) 93, 2012.4.18., valamint bizottsági szolgálati munkadokumentum: A zöld gazdaság növekedésében rejlő foglalkoztatási lehetőségek kiaknázása, SWD(2012) 92 final, 2012.4.18.

[5]           Lásd még: A Bizottság közleménye: „Zöld foglalkoztatás” kezdeményezés: a zöld gazdaság munkahely-teremtési potenciáljának kiaknázása (COM(2014) 446, 2014.7.2.).

[6]           Például a kényszerből vállalt részmunkaidős foglalkoztatás az EU-28-ban (az összes részmunkaidős foglalkoztatás százalékos arányában) 2013-ban 29,6 % volt, szemben a 2008-as alacsonyabb, 25,3 %-os aránnyal.

[7]           A Beveridge-görbe (vagy UV-görbe) a munkanélküliségi és az állásbetöltetlenségi hányad közötti összefüggést mutatja (azaz a betöltetlen álláshelyek számát a munkaerőhöz viszonyítva). A görbe csökkenő, hiszen a nagyobb munkanélküliségi ráta általában kevesebb betöltetlen állással jár együtt. Ha a görbe idővel jobbra tolódik, az azt jelenti, hogy egy adott álláshelymennyiséghez egyre nagyobb szintű munkanélküliség tartozik, ami a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összehangolásának romlására utal.

[8]           „Az európai munkaerőpiac alakulása 2013-ban”, Európai Bizottság.

[9]         Az elemzés további részleteit lásd a Foglalkoztatási Főigazgatóság „Key Features” (Kulcspontok) című dokumentumában.

[10]        Ld. például: „Future Skills Supply and Demand in Europe” (A készségek jövőbeli kereslete és kínálata Európában), Cedefop.

[11]        2013 októberében az OECD és a Bizottság közzétette a felnőttek szakismereteire vonatkozó új felmérés eredményeit („Survey on Adult Skills (PIAAC)”, Európai Bizottság, OECD).

[12]        Lásd pl. „Is Aggregate Demand Wage-Led or Profit-Led? National and Global Effects” (Az aggregát kereslet bér- vagy profitvezérelt? Nemzeti és globális hatások), International Labour Office (Nemzetközi Munkaügyi Hivatal), Conditions of Work and Employment Series („Munkaügyi és foglalkoztatási feltételek” sorozat) 40. sz., Genf, 2012.

[13]        Lásd: „Quarterly Report on the Euro Area” (Negyedéves jelentés az euróövezetről), Európai Bizottság, 12. kötet, 2013/3. szám.

[14]        Lásd pl. Eurofound (2013), „Tackling Undeclared Work in 27 European Union Member States and Norway: Approaches and Measures Since 2008” (A be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem 27 uniós tagállamban és Norvégiában: megközelítések és intézkedések 2008 óta), Eurofound, Dublin; Hazans, M. (2011), „Informal Workers Across Europe” (Nem hivatalos munkavállalók Európában), 5912. számú tanulmány, Világbank, Washington DC.

[15]        A jövedelmi ötödök aránya (másképpen az S20/S80 arány) a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségeinek mutatója. Kiszámítása a népesség legmagasabb jövedelmű 20 %-a (a felső kvintilis) által keresett teljes jövedelem és a népesség legalacsonyabb jövedelmű 20 %-a (az alsó kvintilis) által keresett teljes jövedelem arányaként történik. Valamennyi jövedelmet rendelkezésre álló ekvivalens jövedelemként vesznek számításba.

[16]          Részletek a foglalkoztatásról és a szociális helyzetről szóló uniós negyedéves áttekintésben (2014. június).

[17]        A foglalkoztatásról és a szociális helyzetről szóló uniós negyedéves áttekintés (2014. március) szociális kiadási trendekkel foglalkozó melléklete (2014).

[18]        Ld. a foglalkoztatásról és a szociális helyzetről szóló uniós negyedéves áttekintést (2013. március). Az elemzések azt mutatják, hogy a szociális kiadások 2011 óta megfigyelhető csökkenése az elmúlt három évtized hasonló recessziós epizódjaihoz képest jelentősebb mértékű.

[19]          Ez a szakasz áttekinti az előző közös foglalkoztatási jelentésben bemutatott helyzet változásait. Terjedelmi korlátok miatt azonban nem kimerítő, és nem célja minden egyes reformról és szakpolitikai intézkedésről beszámolni. A jelentés általában nem foglalkozik azokkal az intézkedésekkel, amelyeket még csak bejelentettek, de nem terjesztetek törvényjavaslatként az illetékes törvényhozó testület elé, illetve nem kezdtek el egyeztetni a szociális partnerekkel. 

[20]          A Tanács 2012. október 21-i 2010/707/EU határozata a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról.

[21] Részletes elemzéssel a Bizottság által a nők és a férfiak közötti egyenlőség területén elért eredményekről összeállított éves jelentés szolgál.

[22] A legutóbbi rendelkezésre álló, 2014 tavaszán közzétett adatok szerint.

[23] A 8. és a 9. számú iránymutatás végrehajtásáról bővebb információkat a 2014. évi oktatási és szakképzési jelentés tartalmaz.

[24]          COM(2013) 690, 2013.10.2. Lásd különösen a 6–7. oldalt: „A Bizottság a foglalkoztatási és szociális fejlemények nyomon követése érdekében javasolja a fő mutatók eredménytáblájának létrehozását és a közös foglalkoztatási jelentés tervezetében való alkalmazását. Az eredménytábla elemzőeszközként lehetővé tenné a legfőbb foglalkoztatási és szociális problémák hatékony és korai felismerését, különösen azokban az esetekben, ahol a nemzeti határokon átnyúló hatások kockázata is fennáll. (...) Az eredménytábla a közös foglalkoztatási jelentés tervezetébe lenne beépítve annak érdekében, hogy pontosabb alapot biztosítson a foglalkoztatási és szociális politikák többoldalú felügyeletéhez, elősegítve azon fejlemények felismerését, amelyek határozottabb foglalkoztatás- és szociálpolitikai választ tesznek szükségessé. (...) Az eredménytábla foglalkoztatási és szociális mutatóinak célja az egyes tagállamok esetében tapasztalható legfőbb jelenségek kifejezése, valamint a legsúlyosabb problémák és fejlemények korai azonosítása, mielőtt az adott tagállam túlzott eltérést mutatna saját korábbi, illetve az EU többi tagállamának teljesítményétől.”

[25]          COM(2013) 801 final, 2013.11.13.

[26]          Az Európai Tanács következtetései, 2013. december 19–20., 39. bekezdés.

[27]          7476/14, Brüsszel, 2014. március 12.

[28]          Az Európai Tanács következtetései, 2013. december 19–20., „38. Az Európai Tanács ismételten felhívja a figyelmet az európai szemeszteren belül a foglalkoztatási és társadalmi folyamatok fontosságára. A Tanács által végzett munka alapján az Európai Tanács nyomatékosítja a közös foglalkoztatási jelentésben ismertetett fő foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblája használatának jelentőségét.”

[29]          A szociális védelemmel foglalkozó bizottság és a Foglalkoztatási Bizottság közös véleménye a kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblájáról az EPSCO Tanács júniusi ülésére. Ezenfelül a szociális védelemmel foglalkozó bizottság előterjesztette a „Kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytábláját: gyakorlatba való átültetés – a szociális védelemmel foglalkozó bizottság mutatókkal foglalkozó alcsoportjának jelentése” című dokumentumot.

[30]          E három tényező elemzése a 2014-es közös foglalkoztatási jelentést követi a Bizottság és a Tanács közötti megállapodásnak megfelelően. A 2014-es közös foglalkoztatási jelentés legfőbb megállapításai szerint: „A válság hatására az egyes tagállamok foglalkoztatási és szociális helyzete közötti különbség is egyre nő, különösen az euróövezetben, amint ebből a közös foglalkoztatási jelentésből és a kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók új eredménytáblájából is kiderül. Az eltérés az eredménytábla mind az öt kulcsfontosságú mutatójának alakulásából kiviláglik.” 7476/14, Brüsszel, 2014. március 12., 3. o. Ezenfelül a 2014-es közös foglalkoztatási jelentésben meghatározottak szerint az eredménytábla valamennyi uniós tagállamra kiterjed, az összehasonlítások alapja pedig az uniós átlag. Egyes esetekben az euróövezet átlagától való statisztikai eltérésnek is jelentősége lehet. 7476/14, Brüsszel, 2014. március 12., 49. o.

[31]          A tábla áttekintést nyújt azon tagállamok foglalkoztatási és szociális fejleményeiről, amelyek esetében a kulcsfontosságú mutatók szintjei vagy tendenciái problémásnak tekinthetők.

[32]          A népesség legmagasabb jövedelmű 20 %-a és legalacsonyabb jövedelmű 20 %-a jövedelmének hányadosa.

[33]        Lásd az EUROMOD 2/13. sz. munkadokumentumát.

I. melléklet – A kulcsfontosságú foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytáblája, valamint viszonyítási alapként az uniós és euróövezetbeli átlagértékek*

* Minden mutató esetében (kivéve a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének reálértékben mért növekedése, monetáris értékben kifejezve) a három oszlop az alábbiakra vonatkozik: i. évenkénti változás abszolút értékben; ii. az EU vagy az euróövezet átlagától való eltérés ugyanabban az évben, iii. az adott országban megfigyelhető évenkénti változás az uniós vagy az euróövezetbeli szintek évenkénti változásához viszonyítva (a mutató jelzi, hogy az ország helyzete gyorsabban romlik/javul-e, mint az uniós ill. euróövezeti átlag, és tükrözi a társadalmi-gazdasági konvergencia/divergencia dinamikáját). Az S1 érték az első félévet jelenti, és negyedéves adatokon alapul. Forrás: Eurostat, EU munkaerő-felmérés, nemzeti számlák és a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztika (a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának számításai). Nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő: változás 2011–2012 között Franciaországban (idősortörés 2013-ban); Szegénységi küszöb alatt élők aránya és S80S20: 2012. helyett 2013. (változás 2011–2012 között) Írország esetében, változás 2011–2012 között Spanyolország esetében (idősortörés 2013-ban).”

2. melléklet – A kulcsfontosságú foglalkoztatási kihívások és a kiemelkedően jó munkaerő-piaci eredmények áttekintése a foglalkoztatási teljesítményértékelés alapján (C=kihívás; G=jó munkaerő-piaci eredmény) – elfogadva: 2014. június[1]

3. melléklet – Összefoglaló áttekintés a szociális védelmi teljesítményértékelés szerinti „figyelemmel kísérendő szociális trendekről” és azokról a tagállamokról, amelyekben statisztikailag jelentős romlás vagy javulás történt a 2011–2012 közötti időszakban – elfogadva: 2014. február 19.

Forrás: Szociális Európa: több úton egy cél felé. A szociális védelemmel foglalkozó bizottság éves jelentése Európai Unió szociális helyzetéről, 2013

Megjegyzés: A 2011–2012 között figyelemmel kísérendő szociális trendek, amelyeket a szociális védelemmel foglalkozó bizottság fogadott el 2014. február 19-én, az akkor elérhető adatok alapján, a tagállamok több mint harmadában romló tendenciát jeleznek, és az alábbi táblázatban piros háttérrel vannak kiemelve (Forrás: Szociális Európa: több úton egy cél felé. A szociális védelemmel foglalkozó bizottság éves jelentése az Európai Unió szociális helyzetéről, 2013)

[1] http://register.consilium.europa.eu/doc/srv?l=EN&f=ST%2010763%202014%20INIT