19.9.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 271/18

1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy ha Európa továbbra is meghatározó világgazdasági szereplő akar maradni, akkor az elkövetkező években az inkluzív környezetbarát gazdaság megvalósítása jelenti számára a legfőbb kihívást. A Rio+20 konferencián az EU síkraszállt a fenntartható fejlődés egyik formáját jelentő környezetbarát gazdaság mellett, most pedig ideje volna cselekednie. Ehhez olyan fenntartható fejlődési modell szükséges, amely a „zöld” KFI-infrastruktúrák terén kiemelten kezeli az állami beruházásokat, és megfelelően meghatározza a magánberuházóknak nyújtandó ösztönzőket. Ennek kettős célja van: egyfelől a jelenlegi recesszióból való mielőbbi kitörés érdekében ösztönözni a termelő tevékenységet, másfelől gazdasági és társadalmi téren vezető szerepet játszva megbirkózni a harmadik ipari forradalomnak beillő átalakulás kihívásaival.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a termelési és fogyasztási formák alapvető és szükséges átalakításához elengedhetetlen, hogy a civil társadalmat az inkluzív környezetbarát gazdaságra való átállás teljes folyamatába bevonják, és ennek minden szinten, de főképp ágazati és területi (európai, tagállami és regionális) szinten meg kell történnie. Minden jelentős változás ellenállást vált ki és kedvezőtlen hatásokkal jár, ezek minél hatékonyabb enyhítése érdekében az irányításba minél több szereplőt be kell vonni. Ennek a részvételnek köszönhetően fejleszthetők fenntartható módon a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok.

1.3

Az EGSZB aggodalommal jegyzi meg, hogy a gazdasági tevékenységeket drámai mértékben visszafogó és munkahelyek megszűnésével járó „költségvetési megszorító intézkedések” miatt az utóbbi években jelentősen megkurtították a környezetbarát megoldásokat ösztönző adópolitikákat. Az IMF elismerte, hogy e politikáknak a termelőtevékenységekre gyakorolt tényleges fékező hatásai messze felülmúlták az eddigi becsléseket.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az inkluzív környezetbarát gazdaság fejlesztésével javulnak a munkahely-teremtési lehetőségek. „Környezetbarát munkahelyek” alatt nemcsak az új növekvő ágazatok valamelyikével kapcsolatos munkahelyeket értjük, hanem minden olyan munkahelyet, amely bármely ágazatban a termelési folyamatok „kizöldítése” révén jön létre. A környezetbarát gazdaságra való méltányos áttéréshez olyan aktív foglalkoztatási politikák kellenek, amelyek tisztességes munkahelyek létrehozását biztosítják, ideértve az aktív dolgozók szakképzését és folyamatos képzését. E növekedés kulcsa a nők és a fiatalok ezen ágazatokban való alkalmazása.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a szociális szereplők közötti konszenzuson alapuló iparpolitika elengedhetetlen a technológiai innováció terén tett erőfeszítések összehangolásához és ahhoz, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és erőforrás-hatékony gazdaság kialakítása által érintett számos európai ágazatban ösztönözzük a termelési infrastruktúrák lecserélését. Ez a vállalkozások részéről is jelentős beruházásokat igényel.

1.6

Az EGSZB megítélése szerint az Uniónak minden politikájába integrálnia kellene a fenntartható fejlődési stratégia célkitűzéseit, különös tekintettel az Európa 2020 stratégiára és annak hét kiemelt kezdeményezésére. Az egyes uniós stratégiáknak összhangban kell lenniük egymással, és az európai biztosoknak egységes álláspontot kell képviselniük ebben a témában. Az Európai Bizottságnak konkrétan az Európa 2020 stratégia félidei felülvizsgálatakor meg kellene ragadnia az alkalmat arra, hogy fenntarthatóbbá tegye a stratégiát, és teljes körűen összevonja az európai fenntartható fejlődési stratégiával. Meg kell majd határozni a növekedés minőségére vonatkozó és annak nyomon követését és értékelését lehetővé tevő mutatókat, és alkalmazni kell azokat.

1.7

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az európai szemeszter és az éves növekedési jelentés nagy szerepet játszhat – és kell, hogy játsszon – a fenntartható fejlesztési politikák nyomon követésének biztosításában. Az EGSZB szükségesnek tartja a környezetre káros támogatások megszüntetését, valamint országspecifikus ajánlások megfogalmazását a környezetvédelmi adók növelése, a hulladék- és vízgazdálkodás, valamint az újrahasznosítás javítása tekintetében. Ezeken a területeken a tagállamoknak ambiciózusabb és átfogóbb célokat kellene kitűzniük.

1.8

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Unió 2014–2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi kerete jelentős ellentmondást tartalmaz: a környezetbarát gazdaságra való átállás elősegítéséhez a legtöbb uniós támogatást nem a legtöbb szén-dioxidot kibocsátó gazdasági ágazatok (lakóépületek, energia, ipar és közlekedés) kapják. Ezek támogatását tehát jelentősen növelni kell, és garantálni kell a támogatás eredményes és hatékony felhasználását.

1.9

Az EGSZB rendkívül fontosnak tartja a környezetvédelmi adózás terén való előrelépést, ideértve az éghajlatváltozás elleni befektetési alapokat létrehozó vállalkozások adóügyi ösztönzését, feltéve, hogy az alapok kezelésében a munkavállalók is részt vesznek.

1.10

Az EU kereskedelmi politikájával kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy a termelésáthelyezés kockázatának elkerülése érdekében meg kellene fontolni a szén-dioxid-adóval egyenértékű vámtarifák bevezetését azokra az országokra, amelyek nem hajlandók nemzetközi kompromisszumra a kibocsátások csökkentése terén.

2.1

2011-ben az OECD és az UNEP is részletes jelentést dolgozott ki a környezetbarát gazdaságról, az ILO elindította a „környezetbarát munkahelyek” programot, és a 2012-es Rio+20 konferencia egyik fő témája is „A zöld gazdaság a fenntartható fejlődés és a szegénység felszámolása összefüggésében” volt.

2.2

Az EU 2006-ban megújította fenntartható fejlődési stratégiáját, 2009-ben pedig útnak indította azt az energiaügyi és éghajlat-változási intézkedéscsomagot, amelynek célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 %-os csökkentése, a megújuló energiák arányának 20 %-os növelése és az energiahatékonyság 20 %-kal való javítása 2020-ig (1). 2025-ig és 2030-ig az EU-nak még komolyabb csökkentést kell elérnie. 2011-ben az Európai Bizottság elfogadta az Erőforrás-hatékony Európa kiemelt kezdeményezést (2), Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervét  (3), az Unió 2020-ig szóló, biológiai sokféleségre vonatkozó stratégiáját és Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemtervét  (4).

2.3

Az EGSZB mindig is támogatta a gazdaság környezetbaráttá tételét, mivel az hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, továbbá azt, hogy az európai és tagállami politikák kiemelten vegyék figyelembe a civil társadalomnak az inkluzív környezetbarát gazdaságra való áttérésre vonatkozó javaslatait, külön hangsúlyozva az összes társadalmi szereplő közti szoros együttműködés fontosságát. Ezért számos véleményében utalt ennek különféle szempontjaira és az Európai Bizottság egymás követő javaslataira: az EGSZB hangsúlyozta, hogy a környezetbarát gazdaság és az irányítás javítása nem választható el sem a fenntartható termelés, foglalkoztatás és fogyasztás előmozdításától, sem a nők és a férfiak közti egyensúlyra vonatkozó stratégiától, sem pedig az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós intézkedéscsomagtól.

3.1

Az inkluzív környezetbarát gazdaságnak egyensúlyt kell találnia a gazdasági jólét, az erősebb társadalmi kohézió és a jelenlegi és jövőbeli generációk jólétét biztosító természeti erőforrások hatékonyabb megőrzése és racionális felhasználása között. Célja a termelés dematerializálása, azaz a gazdasági növekedés függetlenítése a természeti erőforrások felhasználásától, a környezetszennyezéstől és a hulladéktermeléstől.

3.2

Az ILO szerint az a munkahely környezetbarát, amely fenntartható szintre csökkenti a vállalatok és gazdasági ágazatok környezeti hatásait, hozzájárul az energia-, nyersanyag- és vízfelhasználás csökkentéséhez, a gazdaság szénmentesítéséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. A „zöld munkahely” fogalma aránylag gyorsan változik, mivel a „zöld” és „nem zöld” munkahelyek közti határvonal a technológiai innovációs folyamatoktól függ. Ezért nemcsak az új növekvő ágazatok valamelyikével kapcsolatos munkahelyek tartoznak ide, hanem minden olyan munkahely, amely bármely ágazatban a termelési folyamatok és a termékek „kizöldítése” révén jön létre.

3.3

A környezetbarát gazdaság fejlesztésének két fő mozgatórugója van: az egyik az éghajlatváltozás elleni politikákból kiinduló ösztönzés, a másik a feltörekvő országok közötti egyre élesebb verseny az egyre szűkösebb és drágább erőforrások birtoklásáért.

3.4

A környezetbarát gazdaság nem pusztán az újonnan fejlődő és más hagyományos ágazatok közötti ágazati kiigazítást jelenti (az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé mutató technológiai fejlődésből eredően). Magában foglalja a termelés és a fogyasztás ökológiai korszerűsítését is annak érdekében, hogy növekedjen a vállalkozások hozzáadott értéke és környezeti fenntarthatósága – gondolhatunk itt az erőforrás-megőrzésre, az energiahatékonyságra és a munkaszervezésre, de a munkavállalók és a vállalat közötti kapcsolatokra is – a különböző tényezők termelékenyégének növelése céljából.

3.5

Az utóbbi években nyilvánvalóvá váltak bolygónk kapacitásának korlátai, mind a növekvő kereslet mellett rendelkezésre álló természeti erőforrások, mind pedig a Föld hulladékbefogadó és szennyezéstűrő képessége szempontjából.

3.6

Nem feledkezhetünk meg az éghajlatváltozás egészségre gyakorolt hatásairól: a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válása, az ózon és szálló por koncentrációjának növekedése, a magasabb hőmérséklet miatti erősebb toxicitásuk, valamint korábban már felszámolt fertőző betegségek újbóli megjelenése Európában.

3.7

A főbb fejlett országok és számos feltörekvő gazdaság termelési, közlekedési és energiaszerkezetének az elkövetkező években történő átalakítása alapvetően a magas szén-dioxid-kibocsátású gazdaságról egy olyan új, alacsony CO2-kibocsátású gazdaságra való átállást jelenti, ahol az energiatermelésben a fő hangsúly a megújuló, tiszta, azaz olyan energiaforrásokon lesz, amelyek nem bocsátanak ki sem üvegházhatású gázokat, sem más veszélyes anyagokat.

3.8

A termelésnek ez a gyökeres átalakítása, amelyet egyesek harmadik ipari forradalomnak neveznek, nem lesz semleges a nemzetközi versenyképesség szempontjából, különösen azon országok számára – és az uniós tagállamok többsége ide tartozik –, amelyek nettó energia- és nyersanyagimportőrök. Ezért már 2009 óta számos OECD-ország kormánya ambiciózus élénkítési terveket léptetett életbe, amelyekben alapvető szerepe van a környezetbarát infrastruktúra- és KFI-beruházásoknak. Ezzel kettős céljuk volt: a jelenlegi recesszióból való mielőbbi kitörés érdekében ösztönözni a termelő tevékenységet, és vezető szerepet játszani a folyamatban lévő termelési szerkezetváltás során.

3.9

Ennek ellenére számos tagállamban e tervek pénzügyi forrásait, akárcsak az uniós költségvetést, jelentősen csökkentették, többek között a „költségvetési megszorító” intézkedések keretében. Az IMF vezető közgazdásza elismerte, hogy e politikáknak a termelőtevékenységet visszafogó hatásai jelentősen meghaladják az eddigi becsléseket; egy 28 országban elvégzett tanulmány szerint a 2008-ban kezdődött válság óta a költségvetési multiplikátor 0,8 és 1,7 között van (5).

3.10

A zöld gazdaság iránti lendület ilyen lelassulása komoly problémákat okozhat számos uniós országnak, hiszen manapság jóval kisebb és dinamikusabban változó a fejlett és a feltörekvő országok közötti technológiai különbség. Egyáltalán nem biztos, hogy összességében Európa lesz az alacsony szén-dioxid-kibocsátással rendelkező fejlett ipari országok éllovasa. Ez pedig komoly feszültségeket okozhat hosszú távon az EU-ban, mivel kétségbe vonhatja azt, hogy sikerül-e gazdaságilag fejlettebb, nagyobb társadalmi kohézióval bíró és környezeti szempontból fenntarthatóbb társadalmat létrehozni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy számos egyértelmű jövőképpel bíró ágazatban az EU a technológia és a termelés szempontjából piacvezető pozíciót tölt be.

3.11

A zöld gazdaságra való átállással, illetve a szükséges beruházásokkal és ösztönzéssel nagyobb eséllyel lehet majd munkahelyeket teremteni Európában. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a jelenlegi termelőtevékenységekről, melyek manapság az uniós tagállamok gazdaságának alapját jelentik. Sok olyan munkahelyből zöld állás lesz, amely jelenleg nagyon környezetszennyezőnek ítélt iparágban található. Ehhez az kell, hogy több intézkedést hozzanak az energiahatékonyság növelése, illetve a nyersanyag-felhasználás és a környezetszennyezés csökkentése érdekében. Néhány példa erre: azok a vállalatok, amelyek a közúti közlekedésben elektromos és hibrid járműveket gyártanak általánosságban, illetve a tömegközlekedés számára is; a nagysebességű vasútpályák kiépítésében részt vevő vállalatok, az ilyen vasutak ugyanis komoly egy főre eső energiamegtakarítást jelentenek a légi közlekedéshez vagy a hagyományos vasúthoz képest; az energiafelhasználás szempontjából gyenge hatékonyságú lakóépületek korszerűsítésével foglalkozó építőipari vállalatok. Minderre úgy kell sort keríteni, hogy kiépítik és meg is erősítik a szociális párbeszédet, a társadalmi egyeztetést és a kollektív tárgyalásokat, méghozzá úgy, hogy kedvező végeredményt kapjunk a munkahelyek (minősége és mennyisége) és az egyenlőség (a munkafeltételekben és a fizetésekben) szempontjából. Ugyanakkor csak nyolc uniós tagállamban létezik hivatalos meghatározás a zöld munkahelyekről. Így az eltérő meghatározások és módszerek alapján különböző becslések látnak napvilágot.

4.1

Ennek a harmadik ipari forradalomnak az az egyik teljesen új vonása, hogy magas fejlettségi szintet értek el a termelőerők, a civil társadalom nagyon szorosan nyomon követi a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdéseit, és nyomást is gyakorol ezekben a témákban. Európában a környezetvédelmi szervezetek, a fogyasztóvédelmi szervezetek, a szakszervezetek, a vállalkozói szervezetek és a többi civil szereplő meghatározó szerepe garanciát jelent arra, hogy az előttünk álló változások nyomán olyan gazdaság jön majd létre, amely egy jobban irányítható, fenntarthatóbb, szociálisabb és környezettudatosabb fejlődés szolgálatában áll. A korábbi ipari forradalmakban ez elképzelhetetlen lett volna, akkor és ott az egyes kisvállalati döntések határozták meg a technológiai és termelési irányváltást.

4.2

Az ILO a 2009 júniusában elfogadott Globális paktum a tisztességes munkáért dokumentumban leszögezte, hogy „a szociális párbeszéd elengedhetetlen mechanizmus a nemzeti prioritásokhoz igazított politikák alakításában. Fontos alapot jelent ahhoz, hogy a munkavállalókat és a munkaadókat megnyerjük a kormányokkal közös munkának, amely nélkülözhetetlen a válság leküzdéséhez és a fenntartható fellendüléshez.” A szociális szereplők közötti konszenzuson alapuló iparpolitika elengedhetetlen a technológiai innováció terén tett erőfeszítések összehangolásához és ahhoz, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és erőforrás-hatékonyabb európai gazdaságra való átállás által érintett számos európai ágazatban ösztönözzük a termelési infrastruktúrák lecserélését.

4.3

A technológiai innováció a zöld gazdaság szerves részét képezi. Ezért a gazdaság környezetbarátabbá tételét elősegítő ágazatoknak, vállalatoknak és technológiáknak nagyobb finanszírozási támogatást kellene nyújtani (köz- és magánforrásból egyaránt), hiszen ezek erősítik az európai gazdaság globális versenyképességét. Ezzel kapcsolatban a Deutsche Bank az éghajlatváltozás kapcsán az alábbi ágazatokat minősítette kiemeltnek (azzal a céllal, hogy iránymutatást adjon a magánberuházásoknak):

4.4

Kiemelt figyelmet kell szentelni azoknak a nehézségeknek, melyekbe a kkv-k ütköznek, amikor a környezetbarát innovációkhoz szükséges beruházásokhoz meg akarják szerezni a megfelelő mértékű finanszírozást.

4.5

Ahhoz, hogy az innováció valóban javítsa a versenyképességet, az üzleti modellben figyelembe kell venni a munkavállalók közreműködését ösztönző gyakorlatokat. Látni kell, hogy a munkaerő részvétele a munkaszervezésben és az üzleti tervezésben olyan tényezőnek számít, amely egyértelműen kedvez az innovációnak és serkenti a termelés hatékonyságát. Ehhez modernizálni kell a munkakapcsolatok és a kollektív tárgyalások rendszerét, illetve azok kapcsolódását a vállalatirányításhoz.

4.6

A munkavállalók részvétele a vállalati folyamatokban az egyik alapvető eleme annak, hogy Európa számos ágazatban technológiai szempontból vezető szerepet tölthessen be és megtarthassa exportkapacitását. Nem szabad csak a megtermelt javak elosztásának szempontjából tekinteni a munkavállalókra, mivel – ahogy azt sok vállalat már felismerte (6) – a munkavállalói részvétel önmagában meghatározó eleme a javak megtermelésének. Az innovációval kapcsolatos nehézségek nagymértékben és alapvetően az olyan merev szervezeti struktúrákból adódnak, amelyekben a munkavállalóra csupán eszközként tekintenek.

5.1

A Rio+20 konferencián az EU egy olyan inkluzív zöld gazdaság mellett szállt síkra, amely lehetővé teszi a fenntartható fejlődés irányába történő előrelépést. Az Európai Bizottság célja, hogy elősegítse a fenntartható és inkluzív növekedést, és hogy a Rio+20-szal kapcsolatos nyomonkövetési intézkedései középpontjába a gazdaság környezetbarátabbá tétele kerüljön. Elengedhetetlen, hogy a civil társadalom részt vehessen ebben a folyamatban, ezért a kormányoknak fejleszteniük kell a szociális párbeszédet.

5.2

Az erőforrás-hatékony Európa kiemelt kezdeményezés és az erőforrás-hatékony Európa menetrend végrehajtására az Európai Bizottság 2012-ben létrehozta az Európai Erőforrás-hatékonysági Platformot (EREP), amely 2013-ban félidei jelentést, 2014-ben pedig zárójelentést fog készíteni az erőforrások felhasználásának hatékonyságáról, illetve javaslatokat dolgoz majd ki a zöld gazdaságra való áttérésre az alábbi területekre vonatkozóan: „Keretfeltételek a megújuló energiaforrásokba irányuló beruházásokhoz”, „Célok kitűzése és az elért eredmények mérése” (ezzel kapcsolatban létre kell hozni egy megbízható rendszert a GDP-n túlmutató mutatókkal, amelyek jelzik, hogy az érintett ágazatokban, illetve a társadalom egészében milyen eredményeket sikerült elérni ezen politikák terén [nagyobb versenyképesség, a munkavállalók munkafeltételeinek javulása, a hulladék újrahasznosításának aránya, energiahatékonyság és erőforrás-felhasználás, a megújuló energiaforrások részaránya, a környezetszennyezés csökkentése]), valamint „Körkörös gazdaság/a gazdaság környezetbarátabbá tétele”.

5.3

Különösen fontos, hogy eredményeket érjünk el a környezetvédelmi adó, illetve a fosszilis üzemanyagok sok tagállamban magas támogatásának csökkentése terén, ugyanis sok termék és szolgáltatás ára nem tükrözi helyesen az összes termelési költséget, mivel nem számítják bele ezekbe a szennyezéssel járó kiadásokat. Az önkéntes környezetvédelmi címkézés intézkedései nem bizonyultak elegendőnek, különösen a jelenlegi válságban, amelyben nő azoknak a fogyasztóknak a száma, akik számára a termék ára a fontos, nem pedig az, hogy az mennyire környezetbarát. Ahhoz, hogy a környezetvédelmi adózás politikája terén széles körű társadalmi konszenzust sikerüljön elérni, figyelembe kell venni, hogy a politika milyen hatásokkal jár a vállalatok versenyképességére, illetve milyen szociális következményei vannak az emberekre nézve (ezt újabban energiaszegénységnek is nevezik), és kiegészítő politikákat kell kidolgozni a hatások enyhítésére (ipari, kereskedelmi és a legrosszabb szociális helyzetben levő csoportok támogatására szolgáló politikákat). Adóügyi ösztönzőkre is szükség van ahhoz, hogy a vállalatok a nyereségüket visszaforgassák a szén-dioxid-kibocsátás és más káros környezeti hatások csökkentését szolgáló intézkedésekbe (éghajlatváltozás elleni befektetési alapok révén). Fontos, hogy ezt a vállalatokon belül egyeztessék a munkavállalókkal is.

5.4

Az Európai Bizottság elfogadta a hetedik környezetvédelmi cselekvési programra vonatkozó javaslatát, amely meghatározza, hogy a környezetvédelmi politika hogyan járul hozzá a zöld gazdaságra történő átmenethez. Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak el kell még fogadnia ezt a programot; az EGSZB pedig egy külön véleményt dolgozott ki a témában. (7) Az EU 2014–2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi kerete viszont komoly ellentmondást tartalmaz: az uniós pénzeszközök jelentős részét nem azokba a gazdasági ágazatokba irányítják, amelyek a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátásért felelősek (lakásépítés, energiaügy, ipar és közlekedés).

5.5

Az EU kereskedelempolitikája kapcsán megjegyzendő, hogy a termelésáthelyezés kockázatának visszaszorítása érdekében a kibocsátásokra kivetett adók növelése miatt hasonló díjakat kell megszabni az olyan országok számára, amelyek nem fogadják el a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Bár a szén-dioxid-adók akadályozzák a szabad kereskedelmet, a nemzetközi közösség már elfogadta ezeket más esetekben. Erre példa az ózonréteg védelméről szóló Montreáli Egyezmény, amely a betartatása érdekében lehetőséget teremt kereskedelmi megszorítások kiszabására, hiszen a szabad kereskedelem nem lehet öncélú: az a lényege, hogy fenntartható módon segítse a jólét megteremtését. Egyértelmű, hogy fontosabb megelőzni egy éghajlatváltozásból eredő világméretű katasztrófát, mint nyitva hagyni a világpiacokat a nagy üvegházhatásúgáz-kibocsátással járó termékek előtt.