This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52011DC0571
COMMUNICATION FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT, THE COUNCIL, THE EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE AND THE COMMITTEE OF THE REGIONS Roadmap to a Resource Efficient Europe
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve
/* COM/2011/0571 végleges */
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve /* COM/2011/0571 végleges */
TARTALOMJEGYZÉK 1........... Az Európa előtt álló kihívások és
lehetőségek.................................................................. 2 2........... Az erőforrás-hatékony Európa
megteremtése.................................................................. 3 3........... A gazdaság átalakítása.................................................................................................... 5 3.1........ Fenntartható fogyasztás és termelés................................................................................. 5 3.2........ A hulladék erőforrássá alakítása...................................................................................... 9 3.3........ A kutatás és az innováció támogatása............................................................................ 10 3.4........ Környezeti szempontból káros
támogatások és az árak helyes kialakítása....................... 11 4........... Természeti tőke és
ökoszisztéma-szolgáltatások............................................................ 13 4.1........ Ökoszisztéma-szolgáltatások......................................................................................... 13 4.2........ Biológiai sokféleség...................................................................................................... 14 4.3........ Ásványi anyagok és fémek............................................................................................ 15 4.4........ Víz............................................................................................................................... 16 4.5........ Levegő......................................................................................................................... 17 4.6........ Földterületek és talajok................................................................................................. 18 4.7........ Tengeri erőforrások...................................................................................................... 19 5........... A legfontosabb ágazatok............................................................................................... 20 5.1........ Élelmiszerek................................................................................................................. 21 5.2........ Az épületek korszerűsítése............................................................................................ 22 5.3........ Hatékony mobilitás biztosítása....................................................................................... 23 6........... Irányítás és ellenőrzés................................................................................................... 23 6.1........ Az erőforrás-hatékonysággal
kapcsolatos fellépések új lehetőségei................................ 23 6.2........ Az erőforrás-hatékonyság támogatása
nemzetközi szinten.............................................. 26 6.3........ Az uniós környezetvédelmi
intézkedésekből származó előnyök jobb kihasználása........... 27 7........... Következtetés.............................................................................................................. 27 Melléklet: Erőforrás-hatékonyság – az ágazatok
és az erőforrások, valamint az uniós szakpolitikai kezdeményezések közötti
összefüggések............................................................................................................................. 29
1.
Az Európa előtt álló kihívások és lehetőségek
A különféle
erőforrások intenzív kiaknázása révén Európa hosszú évtizedeken át élvezte a
prosperitást és a jólétet. Ma azonban kettős
kihívással kell szembenéznie: ösztönöznie kell a növekedést, ami
elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a polgárok jólétéhez, ugyanakkor
biztosítania kell, hogy ez a növekedés a jövő szempontjából fenntartható módon
valósuljon meg. Ahhoz, hogy e kihívásokat
kezelhessük és lehetőségekké alakíthassuk, gazdaságunknak egy generáció alatt
alapvető átalakulásra van szüksége: át kell alakítanunk energetikai, ipari,
mezőgazdasági, halászati és közlekedési rendszereinket, továbbá változtatnunk
kell termelőként és fogyasztóként tanúsított magatartásunkon. Ha az átalakulás időben, kiszámítható módon és
ellenőrzötten valósul meg, az lehetővé teszi, hogy a prosperitást és a jólétet
a jövőben is élvezhessük, ugyanakkor csökkentsük az erőforrás-felhasználás
mértékét és hatását. A huszadik század
folyamán a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása tizenkétszeresére, az anyagi
erőforrások kitermelése pedig harmincnégyszeresére nőtt a világon. Jelenleg az Európai Unióban az egy főre jutó
anyagfelhasználás évi 16 tonna, ebből 6 tonna hulladék keletkezik, amelynek a
fele hulladéklerakókba kerül. A tendenciák
azonban azt mutatják, hogy a bőségesen rendelkezésre álló olcsó erőforrások
korszaka immáron véget ért. A vállalkozásoknak
szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy az alapvető nyersanyagokhoz és
ásványi anyagokhoz kapcsolódó költségek folyamatosan emelkednek, miközben ezen
anyagok szűkössége és változékony árai igen kedvezőtlen hatást gyakorolnak a
gazdaságra. Folyamatos nyomás nehezedik a különböző ásványianyag-, fém- és
energiaforrásokra, a halállományra, a faanyagokra, a vízkészletekre, a
termékeny földterületekre, a tiszta levegőre, a biomasszára és a biológiai
sokféleségre csakúgy, mint az éghajlati rendszer stabilitására. Míg az élelmiszerek, a takarmányok és a rostanyagok
iránti kereslet 2050-ig 70 %-kal is emelkedhet, az ezen erőforrások
előteremtésében részt vevő legfontosabb ökoszisztémák 60 %-a károsodott,
vagy használatuk nem fenntartható. Amennyiben
az erőforrásokat továbbra is ebben az ütemben használjuk, 2050-re összességében
több mint két bolygónyi területre lesz szükség az emberiség fenntartásához, és
a jobb életminőség iránti törekvéseinket nem tudjuk megvalósítani. Azáltal, hogy egyes
erőforrások árai a valós költségek alatt kerülnek megállapításra, gazdasági
rendszerünk továbbra is az erőforrások pazarló felhasználását ösztönzi. A Fenntartható Fejlődés Világtanácsának becslése
szerint 2050-re négy–tízszeresére kell növelnünk az erőforrás-hatékonyságot
úgy, hogy már 2020-ra jelentős javulásnak kell bekövetkeznie. Egyes dinamikus vállalkozások felismerték az
erőforrások hatékonyabb felhasználásából származó előnyöket, azonban sok
vállalkozás és fogyasztó még mindig nincs tisztában azzal, hogy milyen
nagyságrendű és milyen sürgős változtatásokra van szükség. Az erőforrások hatékony felhasználásának ösztönzése
üzleti szempontból ésszerű lépés, és várhatóan a vállalkozások
versenyképességének és jövedelmezőségének növeléséhez is hozzájárul. Az
erőforrások hatékony felhasználása ezért központi szerepet játszik az EU azon
törekvéseiben, hogy növelje globális versenyképességét, továbbá a gazdasági
válságból való tartós kilábalás biztosításához, valamint a foglalkoztatás
fellendítéséhez is hozzájárul. Az átalakuláshoz
olyan szakpolitikai keretrendszerre van szükség, amely egyenlő
versenyfeltételeket teremt, amely elismeri az innovációt és az
erőforrás-hatékonyságot, és amely a termékek újratervezése, a környezeti
erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, a hulladékanyagok nagyobb fokú
újrahasználata és újrafeldolgozása, az anyagok helyettesítése és az erőforrások
takarékos használata révén gazdasági lehetőségeket teremt és javítja az ellátás
biztonságát. Az erőforrás-felhasználástól
függetlenített növekedéshez és a növekedés előbb említett új forrásainak
kiaknázásához elengedhetetlen a gazdaságunkat és az életmódunkat formáló
szakpolitikák összehangolása és integrációja. E
tekintetben példával szolgál az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés,
amelynek keretében kiemelt helyen szerepel a gazdasági növekedésnek a
szén-dioxid-kibocsátástól való függetlenítése. Az Európa 2020 stratégia és az
„Erőforrás-hatékony Európa” elnevezésű kiemelt kezdeményezés[1] ennek az átalakulásnak az útján
indította el az Európai Uniót. A kiemelt
kezdeményezés értelmében ki kell dolgozni egy olyan ütemtervet, amelynek célja
a „közép- és hosszú távú célkitűzések és a megvalósításukat szolgáló eszközök
meghatározása”. Ez az ütemterv a kiemelt
kezdeményezés többi elemére épül és kiegészíti azokat, különös tekintettel az
alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megvalósítása terén elért
szakpolitikai eredményekre, továbbá figyelembe veszi a természeti erőforrások
fenntartható használatára vonatkozó 2005. évi tematikus stratégiát[2] és az Európai Unió fenntartható
fejlődésre vonatkozó stratégiáját. Az ütemterv
a zöld gazdaság felé történő átmenet megvalósítására irányuló globális
erőfeszítésekhez is illeszkedik[3].
Az ütemterv nagymértékben épít egy sor olyan forrásra – többek között az
Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek az európai környezet állapotáról és a
kilátásokról szóló jelentésére –, amelyre a Bizottság a mellékelt
munkadokumentumában hivatkozik.
2.
Az erőforrás-hatékony Európa megteremtése
Az ütemterv elkészítése Az ütemterv a következő jövőkép megvalósítását célozza: 2050-re az Európai Unió gazdasága a növekedést oly
módon valósítja meg, hogy tiszteletben tartja az erőforrások szűkösségét és
bolygónk tűrőképességét, és ezáltal hozzájárul a világgazdaság átalakulásához. Gazdaságunk versenyképes, inkluzív és magas
életszínvonalat biztosít jóval kisebb környezetterhelés mellett. Az erőforrásokkal – nyersanyagokkal, energiával,
vízzel, levegővel, földterülettel és talajjal – való gazdálkodás fenntartható
módon történik. Az éghajlatváltozáshoz
szükséges célokat sikerült elérni, az ökoszisztéma-szolgáltatásokat és az azok
alapját képező biológiai sokféleséget sikerült megóvni, megbecsülni és jelentős
mértékben helyreállítani. Ezt a jövőképet az erőforrás-hatékony fejlődés
révén lehet megvalósítani. Az
erőforrás-hatékonyság lehetővé teszi a gazdaság számára, hogy – az erőforrások
fenntartható módon történő felhasználásával és a környezetre gyakorolt hatás
minimalizálásával – a kevesebből többet teremtsen, kisebb befektetéssel nagyobb
értéket hozzon létre. A gyakorlatban ehhez az
szükséges, hogy az EU környezeti javainak állománya, amelynek az előnyeit
élvezzük, illetve amely az EU világpiaci értékesítéseinek az alapját képezi,
biztonságban legyen és azt a lehető legmagasabb fenntartható hozam mellett
kezeljük. Szükséges továbbá, hogy a hulladék
mennyisége közel nulla legyen, az ökoszisztémákat helyreállítsuk, és a
környezettel kapcsolatos rendszerkockázatok gazdaságra gyakorolt hatásait
megértsük és elkerüljük. Mindehhez az
innováció új hulláma szükséges. Ez az ütemterv
először kijelöli e folyamat főbb állomásait, és ezek kapcsán bemutatja, mire
van szükség ahhoz, hogy Európa ráálljon az erőforrás-hatékony és fenntartható
növekedéshez vezető pályára. Ezt követően az
egyes szakaszok felvázolják azokat az intézkedéseket, amelyekre e folyamat
elindításához rövid távon szükség van. Az ütemterv olyan
keretet biztosít, amely ismerteti, hogy az egyes szakpolitikák hogyan függenek
össze és hogyan épülnek egymásra, és amelyben a jövőbeli fellépések
megtervezhetők és összehangoltan végrehajthatók. A
legfontosabb ágazatok és erőforrások, valamint a hozzájuk kapcsolódó uniós
szakpolitikai kezdeményezések közötti összefüggéseket a mellékletben szereplő
táblázat tartalmazza. A jelentősebb
fellépésekre és a potenciális célkitűzésekre vonatkozó részletes javaslatok
benyújtását minden esetben hatásvizsgálat előzi meg[4]. A haladás és annak mérése Az
erőforrás-hatékonyság javítása terén elért haladás méréséhez stabil és könnyen
értelmezhető mutatókra van szükség, amelyek jelzésül is képesek szolgálni. Ez az ütemterv az
erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos fellépés vonatkozásában új útvonalat
javasol, amelynek keretében a legfontosabb érdekeltek 2013 végéig egyeztetnek
és megállapodnak a mutatókról és a célkitűzésekről. Ezt
a folyamatot a 6. fejezet mutatja be részletesebben. Ennek a folyamatnak
az elindítása érdekében a mutatók ideiglenesen két szinten kerülnek
meghatározásra[5]: (1)
„az erőforrás-felhasználási hatékonyság” elnevezésű
ideiglenes fő mutató ezen ütemterv legfontosabb célkitűzésének a mérésére
szolgál, amely nem más, mint a gazdasági teljesítmény javítása oly módon, hogy
közben csökkenjen a természeti erőforrásokra nehezedő nyomás; (2)
a legfontosabb természeti erőforrásokra, például a
vízre, a földterületekre, az anyagokra és a szénre vonatkozó kiegészítő mutatók
az EU globális fogyasztását mutatják ezen erőforrások tekintetében. Az akadályok
leküzdése Az Európai Uniónak
és tagállamainak törekedniük kell az erőforrás-hatékonyságot gátló akadályok
megszüntetésére és a termeléshez, valamint a fogyasztói döntésekhez kapcsolódó
megfelelő ösztönzők megteremtésére. Ehhez a
következők szükségesek: –
Foglalkozni kell azokkal a piacokkal és árakkal,
valamint adókkal és támogatásokkal, amelyek nem tükrözik az erőforrások
felhasználásának valós költségeit és nem fenntartható pályán tartják a
gazdaságot. –
Ösztönözni kell a hosszabb távú innovatív
gondolkodást az üzleti életben, a pénzügyekben és a politikában, ami elősegíti
az új, fenntartható gyakorlatok elsajátítását és az innovációs áttöréseket,
valamint az előrelátó és költséghatékony szabályozás kialakítását. –
Kutatásokat kell folytatni a tudásbeli és
készségbeli hiányosságok megszüntetése, valamint a megfelelő információk és
képzések biztosítása érdekében. –
Kezelni kell a nemzetközi versenyképességgel
összefüggő aggodalmakat, valamint konszenzust kell keresni a nemzetközi
partnerekkel a hasonló irányba történő elmozdulás megvalósítása érdekében.
3.
A gazdaság átalakítása
A gazdaság erőforrás-hatékony pályára állítása
– a hatékonyságjavítás, az innováció és a teljes életciklusra kiterjedő
erőforrás-gazdálkodás javítása eredményeként megvalósuló költségmegtakarítások
révén – javítja a versenyképességet, továbbá a növekedés és a foglalkoztatás új
forrásait teremti meg. Ehhez olyan szakpolitikákra van szükség, amelyek
felismerik a gazdaság, a jólét és a természeti tőke közötti kölcsönös
egymásrautaltságot, törekszenek az erőforrás-hatékonyság javítását gátló
akadályok megszüntetésére, és méltányos, rugalmas, kiszámítható és összehangolt
alapot biztosítanak a vállalkozások működéséhez. Forrás: Európai Környezetvédelmi Ügynökség
3.1.
Fenntartható fogyasztás és termelés
3.1.1. Termékfejlesztés és a
fogyasztási szokások megváltoztatása Az egyéni
fogyasztók, a vállalkozások és a közbeszerzők fogyasztási szokásainak
megváltoztatása lendületet ad az erőforrás-hatékonyságnak és gyakran közvetlen
nettó költségmegtakarítást is eredményezhet. Az
erőforrás-hatékonyság ezzel párhuzamosan növelheti az erőforrás-hatékonyabb
szolgáltatások és termékek iránti keresletet. A
fogyasztói döntések meghozatalához az erőforrások felhasználásának a teljes
életciklus során jelentkező hatásain és költségein alapuló pontos információk
szolgálhatnak iránymutatásul. A fogyasztók
költséget takaríthatnak meg azáltal, hogy maguk is kerülik a pazarlást és
tartós, illetve könnyen javítható vagy újrafeldolgozható termékeket vásárolnak. Az olyan új vállalkozói modellek, amelyek esetében
a termékeket megvásárlás helyett inkább bérlik, képesek úgy kielégíteni a
fogyasztói igényeket, hogy közben az adott termék életciklusa alatt kevesebb az
erőforrás-felhasználás. A belső piac és a
piacalapú eszközök fontos szerepet töltenek be abban, hogy olyan piaci
környezet alakuljon ki, amely a környezetbarátabb termékeket részesíti
előnyben. A termékek és szolgáltatások
szélesebb körére vonatkozóan fontolóra kell venni egy olyan, önkéntes alapon
alkalmazandó és kötelező intézkedéseket egyaránt tartalmazó megközelítést, mint
amilyen a vezető piacok kialakítását célzó uniós kezdeményezésekben és a
környezetbarát tervezésről szóló irányelvben is szerepel, és amelyben az
erőforrásokhoz szorosabban kapcsolódó kritériumok szerepelnek. Ugyanakkor
bizonyos esetek azt bizonyítják, hogy egy technológia hatékonyságának növelése
eredményeként létrejövő költségmegtakarítások arra ösztönözhetik az embereket,
hogy még többet fogyasszanak. A szakpolitikák
kialakításakor és a célkitűzések meghatározásakor tehát számolni kell ezzel a
„bumeránghatás” néven is ismert jelenséggel. Mérföldkő: 2020-ra
a megfelelő árjelzések és a környezetvédelemre vonatkozó egyértelmű információk
biztosítják az állampolgárok és a hatóságok részére a megfelelő ösztönzőket
ahhoz, hogy a leginkább erőforrás-hatékony termékeket és szolgáltatásokat
válasszák. A vásárlási döntések arra
sarkallják a vállalatokat, hogy erőforrás-hatékonyabb termékeket és
szolgáltatásokat fejlesszenek ki és értékesítsenek. A
környezetvédelmi jellemzőkre vonatkozóan minimumszabványok vannak érvényben,
amelyek célja, hogy a legkevésbé erőforrás-hatékony és a környezetet leginkább szennyező
termékek kiszoruljanak a piacról. A fenntarthatóbb
termékek és szolgáltatások iránt magas a fogyasztói kereslet. 3.1.2. A hatékony termelés
fellendítése Európában a legmagasabb az egy főre jutó nettó
erőforrás-behozatal, a nyitott európai gazdaság erősen függ a behozott
nyersanyagoktól és energiától. Az
erőforrásokhoz való biztonságos hozzáférés egyre fontosabb gazdasági kérdéssé
vált, ugyanakkor a harmadik országokat érintő esetleges kedvezőtlen társadalmi
és környezeti hatások is aggodalomra adnak okot. 2007-ben
az EU gazdasága által közvetlenül felhasznált anyagok mennyisége összességében
meghaladta a 8 milliárd tonnát. Ezt a
mennyiséget képesek volnánk úgy csökkenteni, hogy közben a termelés és a
versenyképesség növekedne[6]. A nyersanyagok újrafelhasználásának nagyobb „ipari
szimbiózis” révén történő javítása (ami azt jelenti, hogy egyes vállalatok
hulladéka más vállalatok erőforrása lehetne) az EU-ban éves szinten 1,4
milliárd EUR megtakarítást jelenthetne, és az értékesítés 1,6 milliárd EUR-ral
növekedhetne[7]. Noha az erőforrás-hatékonyság javítása
érdekében már számos vállalat lépéseket tett, a hatékonyság további növelésére
még számos lehetőség kínálkozik. Ez különösen
a melléküzletágak esetében érvényes, például ott, ahol az energia- vagy a vízfelhasználás
hatékonysága a vállalkozás tevékenysége szempontjából nem számít központi
tényezőnek. Sok vállalkozás hosszú távon nem
takarékoskodik az erőforrások felhasználásával, mivel a vállalkozások jelenlegi
beszámolási gyakorlata a rövid távú gondolkodásmódot ösztönzi. Az erőforrás-hatékonyságba már most befektető
vállalkozásoknak részesülniük kell az ismeretek és az innováció terén
megvalósított előrelépésekből származó előnyökből. Az értékláncok és az egyes ágazatok szereplői,
többek között a kis- és középvállalkozások közötti, az erőforrás-hatékonyság
megvalósításával kapcsolatos információcsere révén elkerülhető a pazarlás,
ösztönözhető az innováció, és új piacok jöhetnek létre. A veszélyes vegyi anyagok használatának
lehetőség szerinti mellőzése és a „zöld vegyipar” térnyerése elősegítheti a
legfontosabb erőforrások, például a talaj és a vizek megóvását, továbbá
biztonságosabbá, könnyebbé és olcsóbbá teheti más erőforrások, például az
anyagok újrafeldolgozását és újrahasználatát. A vegyi anyagok kezelésére
vonatkozó megközelítés – amelyet a REACH rendelet maradéktalan végrehajtása is
elősegít – hozzájárul a veszélyes vegyi anyagok biztonságosabb, valamint
műszaki és környezetvédelmi szempontból lehetséges alternatívákkal való
helyettesítésére adódó lehetőségek feltérképezéséhez. Mérföldkő: 2020-ra
már működnek azok a piaci és szakpolitikai ösztönzők, amelyek díjazzák a
hatékonyságot növelő befektetéseket. Ezek az
ösztönzők serkentették az innovációt, amelynek eredményeit erőforrás-hatékony
termelési módszerek formájában széles körben alkalmazzák. A vállalkozások és a befektetők képesek a teljes
életciklusra vonatkozó erőforrás-hatékonyság mérésére és értékelésére. A gazdasági növekedés és a jólét független az
erőforrás-felhasználástól, és elsősorban a termékek és a hozzájuk kapcsolódó
szolgáltatások értékének növekedéséből származik. A fenntartható fogyasztás és termelés
további ösztönzése érdekében a Bizottság: ·
megerősíti a jelentős környezeti hatással bíró
termékekre irányuló zöld közbeszerzés követelményeit, megvizsgálja, hogy a zöld
közbeszerzés hogyan kapcsolható az uniós támogatásban részesülő projektekhez,
ösztönzi a közös beszerzéseket és a zöld közbeszerzést támogató közbeszerzési
tisztviselők hálózatának kiépítését (2012-ben), ·
kidolgoz egy olyan közös módszertani megközelítést,
amely lehetővé teszi a tagállamok és a magánszektor számára, hogy felmérjék,
közzétegyék és összehasonlítsák az egyes termékek, szolgáltatások és vállalatok
környezetvédelmi jellemzőit a teljes életciklusra vetített környezeti hatások
(„környezeti lábnyom”) átfogó értékelése alapján (2012-ben), ·
a jelenleg folyó és 2012-ben lezáruló értékelésre
és az érdekeltekkel azt követően lezajló konzultációra támaszkodva foglalkozik
a termékek környezeti lábnyomának kérdésével, többek között oly módon, hogy a
környezetbarát tervezésről szóló irányelv alapján a termékek
anyagierőforrás-hatékonyságának (pl. az újrahasználatra, a hasznosításra,
illetve az újrafeldolgozásra való alkalmasság, újrafeldolgozott anyagtartalom,
tartósság) növelése érdekében követelményeket állapít meg, és a környezetbarát
tervezésről szóló irányelv alkalmazási körét kiterjeszti az energiával nem
kapcsolatos termékekre is (2012-ben), ·
gondoskodik a fogyasztói viselkedésminták jobb
megértéséről és alaposabb tájékoztatást nyújt a termékek környezeti lábnyomával
kapcsolatban, ideértve az ökocímkerendszerek pontosítását és annak
megakadályozását, hogy a termékekről félrevezető információk jelenhessenek meg
(2012-ben), ·
támogatja a hálózatépítést és a bevált módszerek cseréjét
azon szervek között, amelyek a kis- és középvállalkozások számára az
erőforrás-hatékonyság vonatkozásában különböző rendszereket működtetnek
(folyamatosan zajló tevékenység). A Bizottság a tagállamokkal együtt 2012-től
kezdve értékeli: ·
a valóban környezetbarát termékek piaci elismerését
növelő lehetőségeket, ·
azokat az intézkedéseket, amelyek a gyártói
felelősséget kiterjesztik a gyártott termékek teljes életciklusára (egyebek
mellett az ilyen célú új üzleti modelleken, a termékvisszavételi és az újrafeldolgozási
rendszerekkel kapcsolatos iránymutatás elkészítésén, illetőleg a termékjavító
szolgáltatások támogatásán keresztül), ·
a csomagolások erőforrás-hatékonyságának
optimalizálására vonatkozó fellépéseket. A tagállamoknak: ·
olyan ösztönzőket kell életbe léptetniük, amelyek
arra sarkallják a vállalkozások túlnyomó többségét, hogy rendszeresen mérjék,
értékeljék és javítsák erőforrás-hatékonyságukat (folyamatosan zajló
tevékenység), ·
támogatniuk kell a vállalkozások együttműködését
annak érdekében, hogy (például ipari szimbiózis útján) a lehető legjobban
hasznosítsák a tevékenységük révén keletkező hulladékokat és melléktermékeket
(folyamatosan zajló tevékenység), ·
gondoskodniuk kell arról, hogy a kis- és
középvállalkozások tanácsot és segítséget kapjanak ahhoz, hogy felmérjék és
javítsák erőforrás-hatékonyságukat, valamint a nyersanyagok fenntartható
használatát (folyamatosan zajló tevékenység), ·
együtt kell működniük a Bizottsággal annak
érdekében, hogy 2020-ig a kockázatok szempontjából különösen aggályos vegyi
anyagok mindegyike felkerüljön a REACH jelöltlistájára (folyamatosan zajló
tevékenység).
3.2.
A hulladék erőforrássá alakítása
Csak az Európai
Unióban évente 2,7 milliárd tonna hulladékot dobunk ki, amelyből 98 millió
tonna veszélyes hulladék. A szilárd hulladék
mindössze 40 %-át használják fel vagy hasznosítják újra, a többi a
hulladéklerakókba vagy a hulladékégetőkbe kerül. Az
Európai Unióban a hulladéktermelés összességében állandó szinten van, egyes
hulladékáramok – köztük az építési és a bontási hulladék, a szennyvíziszap és a
tengeri hulladék – mennyisége azonban még mindig nő. Az
elektromos és elektronikus berendezésekből származó hulladék mennyisége 2008 és
2014 között várhatóan mintegy 11 %-kal fog emelkedni. Néhány tagállamban
a hulladék több mint 80 %-át újrafeldolgozzák, ami azt bizonyítja, hogy az
EU egyik legfontosabb erőforrását, a hulladékot fel lehet használni. A hulladékgazdálkodás javítása az erőforrások jobb
kihasználását eredményezi, új piacokat és munkahelyeket teremt, és ösztönzi a nyersanyag-behozataltól
való függés mérséklését és a környezeti hatások csökkentését. Ha az a cél, hogy a hulladék nyersanyagként
visszakerüljön a gazdaságba, akkor sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az
újrahasználat és az újrafeldolgozás kérdéskörére. A
szakpolitikák összehangolása segítségével megteremthető a hulladékait teljes
mértékben újrafeldolgozó gazdaság, amelyben a terméktervezésben érvényesül az
életcikluson alapuló megközelítés, az értékteremtő hálózatok valamennyi piaci
szereplője között szorosabb az együttműködés, a begyűjtési eljárások jobban
működnek, a szabályozási keret megfelelő, a hulladékkeletkezés megelőzése és az
újrafeldolgozás ösztönözve van, és az állam korszerű hulladékkezelőket, illetve
minőségi újrafeldolgozást végző létesítményeket épít. Mérföldkő: 2020-ra a hulladékot erőforrásként kezeljük. A hulladékkeletkezés egy főre jutó mennyisége
egyértelműen csökken. A hulladékok
újrafeldolgozása és újrahasználata – a széles körű szelektív hulladékgyűjtés és
a másodlagos nyersanyagpiac kialakítása révén – gazdasági szempontból vonzó
lehetőséget jelent az állami és a magánszféra szereplői számára. Egyre több anyagot, köztük egyre több jelentős
környezeti hatással bíró, illetve kritikus nyersanyagot hasznosítunk újra. Megvalósul a hulladékokra vonatkozó szabályozás
teljes körű végrehajtása. Nincs többé
illegális hulladékszállítás. Az
energiatermelési célra történő felhasználás a nem újrafeldolgozható termékekre
korlátozódik, a hulladéklerakók gyakorlatilag megszűntek, és biztosított a magas
szintű újrafeldolgozás. A Bizottság: ·
gazdasági ösztönzők és az egyes hulladéktípusok
hulladék voltának megszűnésére vonatkozó kritériumok kidolgozása révén ösztönzi
a nyersanyagok másodlagos piacát és az újrafeldolgozott anyagok iránti
keresletet (2013/2014-ben), ·
felülvizsgálja a hulladékkeletkezés megelőzésével,
a hulladék újrahasználatával, újrafeldolgozásával és hasznosításával, és a
lerakóhelyektől való eltérítésével kapcsolatos meglévő célkitűzéseket annak
érdekében, hogy egy olyan gazdaság irányába lehessen továbblépni, amely az
újrahasználatra és az újrafeldolgozásra épül, és amelyben a maradék hulladék
mennyisége közel nulla (2014-ben), ·
értékeli az újrafeldolgozás minimális mértékének, a
tartósságra és az újrahasználhatóságra vonatkozó követelményeknek, valamint a
legfontosabb termékekre vonatkozó gyártói felelősség kiterjesztésének a
bevezetését (2012-ben), ·
megvizsgálja azokat a területeket, ahol a különböző
hulladékáramokra vonatkozó szabályozásokat az összehangoltság javítása
érdekében egymáshoz lehetne igazítani (2013/2014-ben), ·
folytatja az együttműködést az Európai Unió
keretein belül és a nemzetközi partnerekkel az illegális hulladékszállítás
felszámolása érdekében, különös tekintettel a veszélyes hulladékokra; ·
gondoskodik arról, hogy az uniós költségvetésből
történő közfinanszírozás a hulladékgazdálkodási keretirányelvben
meghatározottak szerint a hulladékhierarchia magasabb fokán álló
tevékenységeket részesítse előnyben (például az újrafeldolgozó létesítményeket
a hulladékártalmatlanítással szemben) (2012/2013-ban),
·
elősegíti a hulladékgyűjtésre és -kezelésre
vonatkozó bevált módszerek cseréjét a tagállamok között, és olyan
intézkedéseket dolgoz ki, amelyek eredményesebben akadályozzák meg a
hulladékokra vonatkozó uniós szabályok megszegését (2013/2014-ben). A tagállamoknak: ·
a hulladékmegelőzésre és hulladékgazdálkodásra
vonatkozó nemzeti stratégiáik révén biztosítaniuk kell a hulladékra vonatkozó
uniós vívmányok teljes körű végrehajtását, ezen belül az összes minimális
célkitűzés teljesítését (folyamatosan zajló tevékenység).
3.3.
A kutatás és az innováció támogatása
A zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátású
gazdaság irányába történő átalakuláshoz – a kisebb lépésekben történő,
fokozatos változásoktól a nagy technológiai áttörésekig – jelentős innovációra
van szükség. Ugyanakkor sokkal átfogóbb és megalapozott
tudásra kell szert tennünk azzal kapcsolatban, hogy a természeti rendszerek
hogyan reagálnak az emberiség által rájuk gyakorolt különböző nyomásokra. Az
alapkutatásoknak és az alkalmazott kutatásoknak meg kell határozniuk a
kihívásokat és útmutatást kell biztosítaniuk a fellépésekhez, a
társadalomtudományi kutatásoknak pedig hozzá kell járulniuk a viselkedésmód
jobb megértéséhez. Ahhoz, hogy a kutatás és az innováció új
lendületet kapjon, megfelelő ösztönzők szükségesek, amelyek hatására a
magánszféra növelheti az erőforrás-hatékonyság javítását célzó kutatás és
innováció finanszírozásának mértékét. A keresletre vonatkozó intézkedések a
piacépítés révén segítik elő a zöld innováció ösztönzőinek kialakítását.
Egyértelmű keretfeltételek szükségesek a befektetői biztonság növeléséhez és
ahhoz, hogy a kockázatosabbnak tartott vagy hosszabb megtérülési idejű zöld
beruházásokat végrehajtó vállalatok könnyebben jussanak támogatáshoz. Mérföldkő: 2020-ra
a tudományos áttörések és a fenntartható innovációs erőfeszítések révén
hatalmas előrelépés történt azon a téren, hogy az erőforrásokat hogyan
értelmezzük, kezeljük, azok felhasználását hogyan csökkentjük, azokat hogyan
használjuk, majd használjuk és dolgozzuk fel újra, hogyan helyettesítjük, óvjuk
és becsüljük meg. Mindezt a beruházások
jelentős növelése, az erőforrás-hatékonyság, az éghajlatváltozás és a
tűrőképesség társadalmi kihívásai kezelésének összehangolása, valamint az
európai kutatási térségen belüli megalapozott szakosodás és együttműködés tette
lehetővé. A tagállamok
és a Bizottság: ·
megfelelő keretet és ösztönzőket alakítanak ki
annak érdekében, hogy javítsák az erőforrás-hatékonyság területén a
magánszektor kutatás- és innovációfinanszírozási kedvét (folyamatosan zajló
tevékenység). A Bizottság: ·
innovációs partnerségeket alakít ki, amelyek célja
az erőforrás-hatékonyságra (például a vízre, a nyersanyagokra, valamint a
termelékeny és fenntartható mezőgazdaságra) vonatkozó célkitűzések teljesítése
(2011-től kezdődően), ·
olyan közös technológiai kezdeményezéseket vagy más
típusú köz-magán társulásokat, továbbá közös programozási kezdeményezéseket hoz
létre, amelyek az erőforrás-hatékonyság egyes területeire irányuló nemzeti
szintű erőfeszítések összefogását célozzák (folyamatosan zajló tevékenység), ·
megszünteti az ökoinnováció útjában álló
akadályokat (2011-ben), ·
az uniós kutatásfinanszírozást („Horizont 2020”) az
erőforrás-hatékonyság legfontosabb célkitűzéseire összpontosítja, és ezáltal
támogatja az innovatív megoldásokat a fenntartható energiagazdálkodás,
közlekedés és építőipar, a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás, az
ökoszisztéma-szolgáltatások és a biológiai sokféleség megőrzése, az
erőforrás-hatékony mezőgazdaság és a tágabb biogazdaság; a környezetbarát
nyersanyag-kitermelés, az újrafeldolgozás, az újrahasználat, a környezetet
terhelő és a ritka anyagok alternatívákkal való helyettesítése, az
intelligensebb tervezés, a zöld vegyipar és a kevésbé környezetterhelő,
biológiailag lebomló műanyagok területén. A
tagállamoknak: ·
a kutatásra irányuló közfinanszírozást az
erőforrás-hatékonyság legfontosabb célkitűzéseire kell összpontosítaniuk
(folyamatosan zajló tevékenység).
3.4.
Környezeti szempontból káros támogatások és az árak
helyes kialakítása
A vásárlási és a beruházási döntések
meghozatalakor a piaci ár az elsődleges szempont, ez azonban nem feltétlenül
tükrözi az erőforrások felhasználásának tényleges költségeit és környezeti
hatásait. Emellett az árakat szándékosan
torzíthatják a kormányzatok által nyújtott olyan, környezeti szempontból káros
támogatások, amelyek egyes fogyasztókat, felhasználókat vagy termelőket – a
bevételeik kiegészítése vagy a költségeik csökkentése érdekében – előnyökhöz
juttatnak, azonban ezáltal a helyes környezeti gyakorlattal szemben hatnak[8]. 3.4.1. A nem hatékony támogatások fokozatos megszüntetése A fosszilis tüzelőanyagok, a közlekedés és a
vízügy területén nyújtott, potenciálisan kedvezőtlen környezeti hatással járó
támogatások nagyságrendjét világszinten összességében évi ezermilliárd dollárra
becsülik. A környezeti szempontból káros
támogatások miatt nő a hulladék mennyisége, a károsanyag-kibocsátás és az
erőforrás-kitermelés, illetve a biológiai sokféleséget kedvezőtlen hatások
érik. Ezek a támogatások konzerválhatják a nem
hatékony gyakorlati eljárásokat, és meggátolhatják a zöld technológiákba
történő üzleti beruházásokat. A szóban forgó
támogatások többféle formát ölthetnek, megvalósulhatnak például adócsökkentés
vagy adómentesség formájában. A környezeti szempontból káros támogatások
megszüntetése gazdasági, társadalmi és környezeti előnyökkel járhat, és
lehetővé teheti a versenyképesség javítását. A
Bizottság a 2011-es éves növekedési jelentésében[9]
már felkérte a tagállamokat, hogy a költségvetési konszolidáció támogatása
érdekében szüntessék meg a környezeti szempontból káros támogatásokat. A környezeti szempontból káros támogatások
megszüntetése során alternatív enyhítő intézkedésekre lehet szükség a leginkább
érintett gazdasági ágazatokban, régiókban vagy munkavállalók esetében, illetve
az energiaszegénység kezelése érdekében, és foglalkozni kell a termelés más
országokba történő esetleges áthelyezésének hatásával is. Mérföldkő: 2020-ra
a környezeti szempontból káros támogatások megszűntek, és a rászorulókra
gyakorolt hatásokat a folyamat során kellő mértékben figyelembe vették. 3.4.2. Az árak helyes kialakítása és az adóztatás új irányba terelése A piac már most is jelzi egyes erőforrások
szűkösségét, hiszen a nyersanyagok ára emelkedik és a vállalkozások egyre
inkább szembesülnek azzal, hogy sürgősen alkalmazkodniuk kell a helyzethez
annak érdekében, hogy a versenyképességüket – különösen a nemzetközi piacon –
megőrizzék. Jóllehet az externáliák
költségeinek kérdése továbbra is megoldatlan és számos erőforrás esetében ezen
költségek jelzése már most késő ahhoz, hogy a nem fenntartható módon történő
kiaknázásukat meg lehessen akadályozni. Általában
véve az adóterhek gyakran úgy befolyásolják az árakat, hogy a foglalkoztatás
növelése helyett inkább az erőforrások felhasználását ösztönzik. A piaci alapú eszközök – például a
környezetvédelmi adóknak és illetékeknek, az értékesíthető engedélyek
rendszerének, a környezetbarátabb fogyasztásra vonatkozó pénzügyi ösztönzőknek
és egyéb eszközöknek a bevezetése – jelentős szerepet töltenek be a piac hibás
működésének korrigálásában. Az új
szakpolitikáknak elő kell segíteniük a piacon nem megfelelő értéken szereplő
erőforrások, például a víz, a tiszta levegő, az ökoszisztéma, a biológiai
sokféleség és a tengeri erőforrások árának kiigazítását. Ez adott esetben egy olyan tágabb megközelítésbe illeszkedhet,
amely többek között szabályozási intézkedéseket irányoz elő például azon
esetekre, amikor az erőforrások közjavaknak minősülnek. A munkát terhelő adóztatás hangsúlyosságának a
foglalkoztatás és a gazdasági növekedés fellendítése érdekében történő
csökkentése már a 2011. évre vonatkozó éves növekedési jelentésben[10], valamint az Európai Tanács 2011.
márciusi ülésének következtetéseiben[11]
is kiemelt hangsúlyt kapott. Ebben a
vonatkozásban fontos szerephez jutnak a környezetvédelmi jellegű adóreformok,
amelyek értelmében emelkedne a környezetvédelmi adók részaránya, míg az egyéb
adóké csökkenne. A környezetvédelmi adók révén
továbbá a pénzügyi konszolidáció érdekében tett erőfeszítések összhangba
kerülhetnek az erőforrás-hatékony gazdaság irányába történő átalakulás
elősegítésével. Mindazonáltal a környezetvédelmi adók átlagos részaránya az
összes uniós adóbevétel tekintetében 1999 óta általában véve csökken: 2009-ben 6,3 %-os
szintet ért el[12]. Egyes tagállamokban – környezetvédelmi jellegű
adóreformok különböző lépései révén – az összes adóbevételen belül a
környezetvédelmi adók átlagos részaránya elérte a 10%-ot, és eközben sikerült
fenntartani az adóbevételek mértékét és javítani a versenyképességet és az
energiahatékonyságot. Ez azt bizonyítja, hogy
átgondolt gazdasági keretek között lehetőség van a környezeti szempontból káros
tevékenységek megadóztatásának irányába való elmozdulásra. Ahhoz azonban, hogy eredményesebben lehessen mérni
az erőforrások hatékonyabb felhasználását célzó beruházások ösztönzésére
szolgáló árjelzések felé történő elmozdulást, egy további mutatóra van szükség,
amely a környezetszennyezésre vagy az erőforrás-felhasználásra kivetett adók
valós mértékét jelzi. Mérföldkő: 2020-ra
érezhető elmozdulás történt a munkát terhelő adóktól a környezetvédelmi adók
felé. Ennek nyomán – a tagállamokban alkalmazott bevált módszerekkel
összhangban – a költségvetési bevételek között jelentősen megnőtt a
környezetvédelmi adók aránya, többek között a tényleges adómértékek rendszeres
kiigazítása révén. A környezeti szempontból káros támogatásokkal és az árak helyes
kialakításával kapcsolatos kérdések kezelése érdekében a Bizottság: ·
az európai szemeszter keretében nyomon követi az
adóreformmal kapcsolatos országspecifikus ajánlások nyomán a tagállamok által
tett azon lépéseket, amelyek célja a munkát terhelő adóktól a környezetvédelmi
adók felé való elmozdulás és a környezeti szempontból káros támogatások 2012-től
való fokozatos megszüntetése, ·
elősegíti a tagállamok között a környezeti
szempontból káros támogatások reformjával és a piaci alapú eszközökkel
kapcsolatos szakértői értékeléseket és a bevált módszerek rendszeres cseréjét,
különösen a piaci alapú eszközök fóruma és az adópolitikai csoport keretében
(folyamatosan zajló tevékenység), ·
megvizsgálja az erőforrás-hatékonyság növelésére
irányuló intézkedésekhez nyújtott állami támogatások végrehajtását, és azt,
hogy az állami támogatásokról szóló iránymutatások 2013 utáni felülvizsgálata
keretében milyen mértékben volna célszerű megerősíteni az
erőforrás-hatékonyságra vonatkozó célkitűzéseket, ·
folytatja a környezetszennyezésre és az
erőforrás-felhasználásra kivetett adók mértékét jelző mutatók javítására
irányuló munkát. A tagállamoknak: ·
kidolgozott módszertanok alapján meg kell
határozniuk, melyek a környezeti szempontból leginkább káros támogatások (2012-re); ·
el kell készíteniük a környezeti szempontból káros
támogatások leépítésére vonatkozó terveket és ütemezést, és a nemzeti
reformprogramjaik részeként ezekről be kell számolniuk (2012/2013-ra); ·
a munkát terhelő adók helyett egyre inkább a
környezeti hatások adóztatására kell helyezniük a hangsúlyt (folyamatosan zajló
tevékenység); ·
az erőforrás-hatékonyság eredményesebb támogatása
érdekében felül kell vizsgálniuk a költségvetési politikájukat és eszközeiket,
továbbá ebben a vonatkozásban meg kell fontolniuk olyan ösztönzők kialakítását,
amelyek az erőforrás-hatékonyság szempontjából kedvező vásárlási döntéseket és
termelői intézkedéseket eredményeznek (2013-ra).
4.
Természeti tőke és ökoszisztéma-szolgáltatások
4.1.
Ökoszisztéma-szolgáltatások
Gazdasági és társadalmi jólétünk a természeti
tőkénktől függ, többek között azoktól az ökoszisztémáktól, amelyek folyamatosan
biztosítják számunkra a nélkülözhetetlen javakat és szolgáltatásokat, a
termékeny talajtól a földterületekig és a tengerekig, az édesvíztől és a tiszta
levegőtől a növények beporzásáig, az árvízvédelemig és az
éghajlat-szabályozásig. A legtöbb ökoszisztéma-szolgáltatást szinte úgy
használjuk, mintha azok korlátlanul rendelkezésre állnának. „Ingyenes”
árucikként kezeljük őket, gazdasági értéküket nem számoljuk el megfelelően a
piacon, ezért a készleteket túlságosan kimerítjük vagy elszennyezzük, ami
veszélyezteti a hosszú távú fenntarthatóságot és a környezeti sokkhatásokkal
szembeni ellenállóképességünket. Bolygónk ökoszisztéma-szolgáltatásainak 60 %-a
súlyosan károsodott az elmúlt 50 évben. Az Európai Unióban a halállomány 88 %-át
a legnagyobb fenntartható hozamon felül halásszák, és a védett ökoszisztémák
mindössze 11 %-ának megfelelő az állapota. Ahhoz, hogy az
ökoszisztéma nélkülözhetetlen javait és szolgáltatásait hosszú távon
biztosítani lehessen, a természeti tőkénkhez megfelelő értéket kell
társítanunk. A természeti tőke érdekében történő beruházások – mint például a
zöld infrastruktúra – alacsonyabb kezdeti költségek mellett gyakran magasabb
megtérülést eredményeznek, mint az épített vagy gyártott alternatívák. Mérföldkő: 2020-ra
a hatóságok és az üzleti vállalkozások a természeti tőkéhez és az
ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz kellő értéket társítanak, és megfelelő mértékben
figyelembe veszik őket. A Bizottság: ·
az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség kapcsán
felmerülő kihívások nemzeti, uniós és nemzetközi szintű kezelése érdekében,
elsősorban az Európai Beruházási Bankkal együttműködve és köz-magán
társulásokon keresztül ösztönzi az innovatív pénzügyi eszközök és piaci alapú
eszközök igénybevételét és felméri az ezekben rejlő tágabb lehetőségeket,
beleértve egy, a biológiai sokféleségre vonatkozó finanszírozási mechanizmus
létrehozásának lehetőségét, illetőleg az ökoszisztéma-szolgáltatásokért való
fizetés rendszerének létrehozását is (folyamatosan zajló tevékenység), ·
a zöld infrastruktúrában és a „helyreállító
gazdaságban” rejlő teljes növekedési és innovációs potenciál kiaknázása
céljából, a zöld infrastruktúráról közzéteendő közlemény (2012) és az
összcsökkenés megállítását célzó kezdeményezés (2015) révén javaslatokat tesz a
természeti tőkére irányuló beruházások előmozdítására (2015-ben). A
tagállamoknak és a Bizottságnak: ·
fel kell térképezniük az ökoszisztémák és az
ökoszisztéma-szolgáltatások állapotát (2014-ig), ·
meg kell állapítaniuk gazdasági értéküket, és
támogatniuk kell, hogy ezek az értékek uniós és nemzeti szinten megjelenjenek a
számviteli és a beszámolási rendszerekben (folyamatosan zajló tevékenység), ·
együtt kell működniük a legfontosabb érdekeltekkel
a vállalkozások arra való ösztönzésében, hogy az EU Üzleti és Biodiverzitási
Platformjára támaszkodva felmérjék az ökoszisztéma-szolgáltatásoktól való
függésüket (folyamatosan zajló tevékenység).
4.2.
Biológiai sokféleség
Ökoszisztémáink jelentős része a biológiai
sokféleségre épül, ami az alkalmazkodóképességükhöz elengedhetetlen. A
biológiai sokféleség csökkenése gyengítheti az ökoszisztémát, sebezhetőbbé
teheti a környezeti sokkhatásokkal szemben, és veszélyeztetheti az
ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A károsodott ökoszisztémák helyreállítása
költséges, és bizonyos esetekben a változások visszafordíthatatlanok lehetnek. Becslések szerint a biológiai sokféleségre
épülő globális üzleti lehetőségek és az ezzel összefüggő
ökoszisztéma-szolgáltatások értéke 2050-re elérheti az évi 800–2300 milliárd
USA-dollárt. Gyakorlatilag azonban a biológiai
sokféleség értékét operatív szinten még csak most kezdik számításba venni a
döntéshozatal során. A biológiai sokféleség
csak úgy őrizhető meg, ha ez általános gyakorlattá válik. Az EU 2020-as új biodiverzitási stratégiája
meghatározza az e cél eléréséhez, valamint a biológiai sokféleség utóbbi néhány
nemzedék során tapasztalt csökkenésének visszafordításához szükséges főbb szakpolitikai
eszközöket. Mérföldkő: 2020-ra
az Európai Unióban a biológiai sokféleség csökkenését és az
ökoszisztéma-szolgáltatások károsodását sikerült megállítani, és a biológiai
sokféleséget a lehetőségekhez képest sikerült helyreállítani. A Bizottság: ·
jelentősen fokozza erőfeszítéseit annak érdekében,
hogy a biológiai sokféleség védelmét és az ökoszisztémával összefüggő
fellépéseket más közösségi szakpolitikáknak is szerves részévé tegye, különös
tekintettel a mezőgazdaságra és a halászatra (folyamatosan zajló tevékenység). A tagállamok és a Bizottság: ·
azáltal, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások
értékét figyelembe veszik a szakpolitikáik kialakítása során, törekszenek a
biodiverzitási stratégiában szereplő célkitűzések megvalósítására (folyamatosan
zajló tevékenység).
4.3.
Ásványi anyagok és fémek
A természeti erőforrások, mint például a fémek
és az ásványi anyagok igénybevétele hatékonyságának fokozása az
erőforrás-hatékonyság egyik lényeges aspektusa. A nyersanyag-politikai
kezdeményezés, valamint az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó kiemelt
kezdeményezésben szereplő éghajlat- és energiapolitikai törekvések már
foglalkoznak a természeti erőforrásokhoz kapcsolódó sajátos kockázatokkal,
köztük az ellátás biztonságával, ezért ezzel a kérdéskörrel ebben a szakaszban
nem foglalkozunk részletesen, ugyanakkor a fémek és az ásványi anyagok,
valamint az egyéb erőforrások felhasználása közötti kölcsönhatásokat nem szabad
figyelmen kívül hagyni. Amint elmozdulunk a valóban fogyasztás alapú,
fenntartható anyaggazdálkodás, más néven a „körkörös gazdaság” irányába, amely
a hulladékot erőforrásnak tekinti, az ásványi anyagok és a fémek felhasználása
sokkal hatékonyabbá válik. Az ütemterv 3. szakaszában ismertetett lépések – a
teljes életciklus alatt kifejtett hatások fokozottabb figyelembevételére, a
hulladékkeletkezés megelőzésére, az újrahasználat és az újrafeldolgozás
fokozására, a kutatás és az innováció ösztönzésére, valamint a piaci struktúrák
javítására irányuló intézkedések révén – közvetlen hatást gyakorolnak majd az ásványi
anyagok és a fémek felhasználásának hatékonyságára.
4.4.
Víz
A víz az emberi egészség szempontjából
nélkülözhetetlen erőforrás és a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar, a közlekedés
és az energiatermelés alapvető támasza. A rendelkezésre álló vízkészletek csökkenése
kritikus hatást gyakorol a vízerőművekre, valamint az atomerőművek és a
hőerőművek hűtésére. A jó környezeti állapot és az emberek
egészsége egyaránt a rendelkezésre álló édesvíz-készletek mennyiségétől és
minőségétől függ. E vízkészletek mennyisége azonban folyamatosan csökken. Az
éghajlatváltozás hatására várhatóan nőni fog a vízhiány, valamint az árvizek
intenzitása és gyakorisága. A vízkivétel, a vízelvezetés és a gátak sok európai
folyó medrét és vizét megváltoztatták, ami gyakran a vízminőség romlásához
vezetett, ezen keresztül pedig súlyos környezeti károkat eredményezett,
egészségkárosító hatásokkal járt és a természetes élőhelyek kiterjedésének
csökkenését idézte elő. Európa a vízkészletének 20–40 %-át
elpazarolja, holott a vízfelhasználás hatékonyságát pusztán technológiai
fejlesztések révén 40 %-kal lehetne növelni[13]. A vízkészletekkel való
fenntartható gazdálkodás javításához a mezőgazdasági, a közlekedési, a
regionális fejlesztési és az energiapolitikák szorosabb összehangolása, valamint
a vízügyi keretirányelv szerinti hatékony és méltányos vízárképzés alkalmazása
szükséges. Az ökoszisztémákban, a földhasználatban, a termelésben és a
vízfogyasztásban bekövetkező változások és az újrahasználat költséghatékonyan
csökkenthetik a vízhiányt és biztosíthatják a vízminőséget. Mérföldkő: 2020-ra
a vízügyi keretirányelv szerinti valamennyi vízgyűjtő-gazdálkodási tervet régen
végrehajtották. 2015-ben az Európai Unió valamennyi folyójának vízgyűjtő
területén a vizek állapota – minősége, mennyisége és felhasználása – megfelelő.
Az aszályok és az árvizek hatásai minimálisak, az érintett növényfajták
alkalmazkodtak a körülményekhez, a talaj vízmegtartó képessége javult, és az
öntözés hatékony. Alternatív vízellátási lehetőségekhez csak akkor folyamodnak,
ha már valamennyi olcsóbban kivitelezhető módszert igénybe vették. A vízkivétel
nem éri el a rendelkezésre álló megújuló vízkészletek 20 %-át. A Bizottság: · folytatja az erőforrás-hatékonysági szempontoknak a vízügyi politikába való integrálását olyan, költséghatékony stratégiát meghatározó programterv alapján, amelynek célja Európa vizeinek megóvása (folyamatosan zajló tevékenység), · értékeli a tagállamok vízgyűjtő-gazdálkodási terveit, és meghatározza azokat a területeket, ahol további intézkedésekre van szükség (2011-ben), · értékelést végez és javaslatokat terjeszt elő a következők vonatkozásában (2012-ben): – célkitűzések és jobb intézkedések a vízfelhasználás hatékonysága területén (intelligens fogyasztásmérés, a vízfelhasználó berendezésekre vonatkozó követelmények, iránymutatás a víz újrafelhasználásáról, a szivárgások csökkentése a vízgazdálkodási infrastruktúrában, víztakarékos öntözés stb.); – gazdasági eszközök (vízdíjak, vízkészlet-elosztás) révén a kereslet hatékonyabb kezelése, valamint a címkézési és a termékek életciklusuk alatt kifejtett környezeti hatásának és tényleges víztartalmának mérésére szolgáló tanúsítási rendszerek használata; – európai innovációs partnerség létrehozása a vízügy területén. A tagállamoknak: · az egyes gazdasági ágazatok és földrajzi térségek eltérő helyzetét figyelembe vevő közös uniós módszertan alapján vízgyűjtőszintű vízfelhasználás-hatékonysági célkitűzéseket kell meghatározniuk 2020-ra, megfelelő kiegészítő intézkedésekkel együtt.
4.5.
Levegő
A tiszta levegő értékes erőforrás. Az Unió sűrűn lakott térségeiben számos
levegőminőségi előírás nem teljesül, különösen ami a legproblémásabb
szennyezőanyagokat: a szálló port, a talajközeli ózont és a nitrogén-dioxidot
illeti. A szennyezőanyag-kibocsátás
csökkentésére irányuló jelentős erőfeszítések ellenére a szálló por
koncentrációja évente 500 000 esetben okoz korai halálozást[14] az Európai Unióban és
közvetlen környezetében. Más tanulmányokból
kiderül, hogy a levegőszennyezés okozta betegségek miatt kieső munkanapok száma
meghaladja azon munkanapok számát, amely a további szennyezés csökkentésére
irányuló intézkedések finanszírozásához szükséges volna. Említésre méltó, hogy a légi úton terjedő
szennyezések, például az elsavasodás, az eutrofizáció és a növényzet ózon
okozta károsodása az ökoszisztémákat és a mezőgazdaságot is veszélyeztetik. Ennek gazdasági költségét 2020-ra éves szinten 537
milliárd EUR-ra becsülik[15]. A hatályos jogszabályok hatékonyabb
végrehajtása és új, tudományos alapokon nyugvó előírások kidolgozása
elősegítheti ezeknek a problémáknak a kezelését, és utat mutathat az innováció
számára. Mindezek az intézkedések megfelelő
átfutási idővel – ezen ütemterv egyéb intézkedéseivel, például a hulladék
mennyiségének csökkentésével, hatékonyabb termelési módszerekkel, valamint a
mezőgazdasági politika területén és a közlekedési ágazatban tett
intézkedésekkel együtt – biztosíthatják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású
gazdaság irányába történő átalakulás levegőminőségre gyakorolt kedvező
hatásait. Mérföldkő: 2020-ra
a levegő minőségére vonatkozó átmeneti uniós előírásokat – a kritikus városi
területek tekintetében is – sikerült teljesíteni, továbbá ezeket az előírásokat
korszerűsítettük és további intézkedéseket határoztunk meg annak érdekében,
hogy tovább közelítsünk a végső célkitűzéshez, azaz elérjük azt a
levegőminőséget, amely az egészségre és a környezetre nem gyakorol jelentős
hatást. A Bizottság: · átfogóan felülvizsgálja a levegőszennyezésre vonatkozó valamennyi uniós szakpolitikát (2013-ig), · korszerű stratégiára tesz javaslatot a 2020 utáni időszakra vonatkozóan, felméri a levegőminőségre és a szennyezőanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások alkalmazási körét, valamint a legfontosabb forrásokból származó kibocsátások csökkentésére irányuló további intézkedéseket (2013-ban), · a levegőminőséggel kapcsolatos tartós problémák megoldása érdekében támogatja a meglévő intézkedések végrehajtását. A tagállamoknak: · fel kell gyorsítaniuk a levegő minőségére vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtását (folyamatosan zajló tevékenység).
4.6.
Földterületek és talajok
Az Európai Unióban
építési, ipari, útépítési és szórakoztatási célból évente több mint 1000
km²-nyi területet „sajátítanak ki”. Ennek a felszínnek körülbelül a felét
„lefedik”, azaz a talajt gyakorlatilag elvágják a külvilágtól[16]. Az infrastruktúra
kiépítettsége jelentősen különbözik az egyes régiók között, azonban
összességében tízévente Ciprus területének megfelelő felszínt burkolunk le.
Amennyiben 2050-re el szeretnénk jutni oda, hogy összességében ne növeljük a
lefedett terület nagyságát, a kisajátítás mértékét – egyenletes ütemben –
átlagosan évi 800 km²-re kellene csökkentenünk a 2000–2020 közötti időszakban.
A talaj számos térségben visszafordíthatatlanul erodálódott vagy
szervesanyag-tartalma nagyon alacsony. A talajszennyezés szintén súlyos
problémát jelent. A földhasználat
csaknem minden esetben a különböző társadalmi, gazdasági és környezeti igények
(pl. lakásépítés, közlekedési infrastruktúra, energiatermelés, mezőgazdaság és
természetvédelem) közötti kompromisszum kérdése. A
földhasználattal kapcsolatos döntések hosszú távra szólnak, és nehéz, illetve
költséges megváltoztatni őket. Ezeket a
döntéseket jelenleg gyakran megfelelő előzetes hatásvizsgálat, például
stratégiai környezeti vizsgálat nélkül hozzák meg. Az EU mezőgazdasági,
közlekedési, kohéziós politikai és energiapolitikai reformjai lehetőséget
biztosítanak a hatóságok és a földtulajdonosok számára, hogy ennek a
célkitűzésnek az elérése érdekében állapítsák meg a keretet és a megfelelő
ösztönzőket. Mérföldkő: 2020-ra
az uniós szakpolitikák kialakításánál figyelembe vesszük az azok által az
EU-ban és globális szinten a földhasználatra gyakorolt közvetlen és közvetett
hatásokat, és a kisajátítás mértéke úgy alakul, hogy 2050-re összességében már
ne nőjön a kisajátított területek nagysága; a talajerózió csökkent és a talaj
szervesanyag-tartalma nőtt, a talajjavítási munkák a szennyezett területeken
már javában folynak. A Bizottság: ·
tovább bővíti a biotikus anyagokkal, a
földhasználati hatásokkal és tendenciákkal, valamint a területrendezéssel
kapcsolatos tudásbázist, beleértve ezek globális szintű és a kereskedelmi
partnerekre gyakorolt hatásait is, rávilágít a tagállamok bevált gyakorlati
módszereire, és minderről közleményt ad ki (2014-ben), ·
foglalkozik a különösen a megújuló
energiaforrásokból előállított energiára vonatkozó szakpolitika eredményeként a
földhasználatban bekövetkező közvetett változásokkal (folyamatosan zajló
tevékenység), ·
iránymutatást tesz közzé a talajburkolás
korlátozásának, csökkentésének és kompenzálásának bevált módjairól (2012-ben), ·
a környezeti hatásvizsgálatokról szóló irányelv
felülvizsgálata során figyelembe veszi a tágabb erőforrás-hatékonysági
szempontokat (2012-ben), ·
(2011-ben) javaslatot tesz egy európai innovációs
partnerség létrehozására a mezőgazdaság termelékenysége és fenntarthatósága
területén, amelynek célja többek között a talajfunkcionalitás kielégítő szintű
helyreállításának biztosítása (2020-ra). A tagállamoknak: ·
döntéshozatali rendszerükben jobban figyelembe kell
venniük a földhasználat közvetlen és közvetett környezeti hatásait, valamint
lehetőség szerint korlátozniuk kell a kisajátítást és a talaj burkolattal való
lezárását (folyamatosan zajló tevékenység), ·
végre kell hajtaniuk a talajerózió csökkentéséhez
és a talaj szervesanyag-tartalmának növeléséhez szükséges intézkedéseket
(folyamatosan zajló tevékenység), ·
leltárt kell készíteniük a szennyezett
területekről, és ki kell dolgozniuk a talajjavítás ütemtervét (2015-ig).
4.7.
Tengeri erőforrások
A tengeri környezet számos ágazatban, így az
ásványianyag-kitermelés, a gyógyszergyártás, a biotechnológia és az
energiatermelés területén gazdasági lehetőségeket rejt. A tengeri környezet
nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatásokat is biztosít, például olyan
természetes szabályozó funkciókat, amelyek segítenek leküzdeni az
éghajlatváltozást vagy lassítják a parti területek erózióját. Az ezekre a
rendszerekre nehezedő nyomás, például az édesvizekben lévő szennyezőanyagok
tengerbe bocsátása továbbra is súlyos problémát jelent, noha bizonyos esetekben
a nyomás enyhül. A tengeri területek kezelésére vonatkozóan nincs egységes
megközelítés, ez pedig már most hatással van a tengerhez kötődő gazdasági
tevékenységekre. A területrendezési eszközöknek a tengeri területeken való
alkalmazása hozzájárulna az erőforrás-hatékonysághoz. A halállomány csökkenése a part menti
területeken élők számára súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel jár,
és a rendszeregyensúly megbontása révén hozzájárul a biológiai sokféleség
további csökkenéséhez is, míg a tengeri környezetszennyezés és az
éghajlatváltozás további kihívások elé állít minket (pl. elsavasodás). Az EU közös halászati politikájában és integrált
tengerpolitikájában szereplő célkitűzések középpontjában a fenntarthatóság áll,
hiszen ennek révén biztosítható, hogy a tengeri erőforrásokat az értékteremtő
hálózatok valamennyi szereplője hatékonyan és fenntartható módon használja fel. A tengerekbe
jutó műanyag és egyéb hulladék miatt több mint egymillió madár, továbbá
százezer tengeri emlős és teknős pusztul el évente. A tengeri hulladék és a
települési szennyvíz kezelése az Európát körülvevő tengerek némelyike esetében
tovább súlyosbítja a szennyezést. A tengervédelmi stratégiáról szóló
keretirányelv ennek a nyomásnak az enyhítése érdekében előírja, hogy vissza
kell állítani a tengerek vizének jó környezeti állapotát. Mérföldkő: 2020-ra sikerült elérni az EU
tengervizeinek jó környezeti állapotát, és 2015-re a halászat a legnagyobb
fenntartható hozamon belül marad. A Bizottság: · a közös halászati politika reformjára vonatkozó legutóbbi javaslataival összefüggésben törekszik a halászati erőforrások fenntartható kezelésének biztosítására, · további javaslatokat terjeszt elő azon halászati támogatások megszüntetésére, amelyek környezeti szempontból károsak lehetnek, · a gazdálkodásra és tervezésre vonatkozó szakpolitikai intézkedésekre, valamint a tudományos és a demonstrációs projektek további támogatására irányuló javaslatokkal hozzájárul a part menti és a tengeri természeti tőke megóvásához (2012-ben), · előmozdítja az ökoszisztéma-alapú stratégiákat, és az éghajlattal kapcsolatos kockázatokat beépíti a tengerhasznosítási tevékenységekbe (közlemény az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról a part menti területek és a tengerek vonatkozásában, 2012), · támogatja a tengeri erőforrások fenntartható használatát, és innovatív üzleti lehetőségeket határoz meg a tengeri és a part menti gazdasági ágazatok számára (közlemény a „kék növekedésről”, 2012), · a part menti tagállamokkal szoros együttműködésben vagy az érintett regionális tengeri egyezmény keretében a négy uniós tengeri övezet mindegyikében közreműködik a tengeri hulladékra vonatkozó stratégiák kialakításában (2012-ben), · támogatja a tagállamokat olyan intézkedések kidolgozásában, amelyek a tengervizek jó környezeti állapotának 2020-ig történő helyreállítására és a védett területek kiterjedt hálózatának létesítésére irányulnak (2020-ban). A tagállamoknak: · végre kell hajtaniuk a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet, és ki kell jelölniük a védett tengeri területeket.
5.
A legfontosabb ágazatok
Az ipari országokban az élelmezésügy, a lakásügy és a mobilitás az
összes környezeti hatás 70–80 %-áért felelős. Ezek az ágazatok
kulcsszerepet töltenek be az energiatermeléssel és az éghajlatváltozással
kapcsolatos azon kihívások kezelésben, amelyekkel olyan hosszú távú kiegészítő
stratégiák foglalkoznak, amelyeket ötvözni kell az ebben a dokumentumban
foglalt intézkedésekkel annak érdekében, hogy a szinergiákat az
erőforrás-hatékonyságra vonatkozó kiemelt kezdeményezés szerint a lehető
legnagyobb mértékben ki lehessen használni[17].
5.1.
Élelmiszerek
Az Európai Unióban az élelmiszerekkel és italokkal összefüggő
értékteremtő hálózat az üvegházhatást okozó gázok közvetlen kibocsátásának 17 %-áért
és az anyagi erőforrások felhasználásának 28 %-áért felelős, fogyasztási
szokásaink pedig világszinten is hatással járnak, különös tekintettel az állati
eredetű fehérjék fogyasztására. A hálózat nagy mennyiségben használ fel jó
minőségű vizet, ami az eredményességéhez elengedhetetlen. Csak az Európai
Unióban ugyanakkor évente 90 millió tonna, azaz személyenként 180 kg élelmiszer
kerül kidobásra. Ennek az élelmiszernek a nagy része még emberi fogyasztásra
alkalmas. A mezőgazdasági
termelők, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem és a fogyasztók –
erőforrás-hatékony termelési módszerek, az állati eredetű fehérjék, ezen belül
a hús és a tejtermékek egy főre eső ajánlott mennyiségére vonatkozó
WHO-ajánlással összhangban lévő, fenntartható élelmiszer-fogyasztási szokások
és az ételhulladékok mennyiségének csökkentése révén – közös erőfeszítéssel
globális szinten hozzájárulhatnak az erőforrás-hatékonyság javításához és az
élelmezésbiztonsághoz. A Bizottság „Az
Európa 2020 stratégia költségvetése” című közleményében javaslatot tett azokra
az intézkedésekre, amelyekre a megújult közös agrárpolitika
erőforrás-hatékonyabbá tételéhez szükség van[18].
A globális élelmezésbiztonság hosszú távú megteremtésének másik kérdése a
fenntartható foszforellátás, mivel a foszfor a trágyázáshoz használt, mással
nem helyettesíthető nélkülözhetetlen erőforrás. További kutatás szükséges annak
megállapítása érdekében, hogy a trágyázás, az élelmiszergyártás és a
biohulladékok területén végzett fejlesztések hogyan csökkenthetik a bányászott
foszfáttól való függőségünket. Mérföldkő: 2020-ra széles körben
elterjedtek az egészségesebb élelmiszereket előállító és fenntarthatóbb
termelésre és fogyasztásra irányuló ösztönzők, amelyek az élelmiszerlánc
erőforrás-felhasználásának 20 %-os csökkenését eredményezték. A
fogyasztásra alkalmas élelmiszer-maradékból származó hulladék mennyiségét
sikerült a felére csökkenteni az Európai Unióban. A Bizottság: ·
tovább vizsgálja, hogy az élelmiszer-ellátási
láncban hogyan lehetne az élelmiszer-hulladék keletkezését a leghatékonyabban
korlátozni, továbbá fontolóra veszi, hogy az élelmiszer-előállítási és az
élelmiszer-fogyasztási szokások környezeti hatásait hogyan lehetne csökkenteni
(közlemény a fenntartható élelmiszer-ellátásról, 2013-ig), ·
a legfontosabb élelmiszerek fenntarthatósági
kritériumainak meghatározására vonatkozó módszertant dolgoz ki (2014-ig), ·
tovább vizsgálja a foszforellátás biztonságát és a
foszfor fenntartható használatára irányuló lehetséges fellépéseket (zöld könyv
a foszfor fenntartható használatáról, 2012-ig). A Bizottság
felkéri a tagállamokat arra, hogy: ·
a hulladékkeletkezés megelőzésére vonatkozó nemzeti
programjaik keretében foglalkozzanak az élelmiszer-pazarlás kérdésével (2013).
5.2.
Az épületek korszerűsítése
Az
EU-ban az épületek kivitelezésének és használatának korszerűsítése a végső
energiafogyasztás 42 %-át, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának
mintegy 35 %-át[19],
a kitermelt anyagok mennyiségének több mint 50 %-át befolyásolhatja,
miközben segítségével 30 %-os vízmegtakarítás érhető el[20]. Az
energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásból előállított energia
épületekben történő felhasználását támogató meglévő szakpolitikákat ezért
tovább kell erősíteni és olyan energiahatékonysági szakpolitikákkal kell
kiegészíteni, amelyek az épületek és az infrastruktúra teljes életciklus alatti
környezeti hatásainak szélesebb körét veszik figyelembe. Az épületek teljes élettartama során felmerülő költségeket –
többek között az építési és a bontási hulladék költségét – is számításba kell
venni, nem csupán a kezdeti költségeket. Az infrastruktúra célszerűbb
megtervezése az egyik előfeltétele annak, hogy az épületek – és a mobilitás –
energiahatékonyabbá váljon. Az épületek teljes
élettartama alatti erőforrás- és energiafelhasználás terén elért jelentős
javulás – a korszerűbb, fenntartható anyagok, a fokozottabb
hulladék-újrafeldolgozás és a korszerűbb tervezés révén – hozzájárul a
versenyképesebb építőipari ágazat és az erőforrás-hatékony épületállomány
kialakításához. Ehhez elengedhetetlen az
építőipari ágazat teljes értékteremtő hálózatának aktív közreműködése. Különleges szakpolitikák szükségesek az építőipari
vállalatok legnagyobb részét alkotó kis- és középvállalkozások ösztönzésére
annak érdekében, hogy ezek a vállalatok erőforrás-hatékony építési módszereket
és eljárásokat sajátítsanak el, és azokba beruházásokat eszközöljenek. Mérföldkő: 2020-ra az épületek és az infrastruktúra felújítása
és kivitelezése magas erőforrás-hatékonysági színvonalon valósul meg. Az életcikluson alapuló megközelítést széles körben
alkalmazzák, valamennyi új építésű épület közel nulla energiaigényű[21] és az anyagfelhasználás
tekintetében hatékony, érvényben vannak a meglévő épületállomány felújítására
vonatkozó szakpolitikák[22],
így a felújítások költséghatékony módon, évi 2 %-os ütemben haladnak. A nem veszélyes építési és bontási hulladék 70 %-a
újrafeldolgozásra kerül[23]. A Bizottság a tagállamokkal együtt: ·
megvizsgálja, hogyan lehetne támogatni a
készségfejlesztési terveket, a gyakorlati szakképzés rendszereit és az
erőforrás-hatékonyság szempontjából legjobb ipari módszerek továbbadását
(folyamatosan zajló tevékenység), ·
olyan intézkedéseket hoz – indokolt esetben
„kkv-tesztek” alkalmazásával –, amelyek az életciklus-alapú költségmeghatározás
és megfelelő finanszírozási formák alkalmazásával az erőforrás-hatékony építési
eljárások iránti kereslet növelésére és átvételükre ösztönöznek, kiterjesztik
az Eurocode szabványok alkalmazási területét a fenntarthatósággal összefüggő
tervezési kritériumokra, és ösztönzőket alakítanak ki az erőforrás-hatékony
épületek elismerésére és a fenntartható építési faanyag-felhasználás
támogatására (közlemény az építőipari ágazat fenntartható versenyképességéről, 2011;
közlemény a fenntartható épületekről, 2013), ·
megvizsgálja, hogyan lehetne a legeredményesebben
ösztönözni a magánszektor által végrehajtott építőipari innovációt
(folyamatosan zajló tevékenység).
5.3.
Hatékony mobilitás biztosítása
Egy modern, az utasok és az áruk szállítására
is alkalmas, erőforrás-hatékony mobilitási rendszer jelentős mértékben
hozzájárulhat a versenyképességhez és a fenntarthatósághoz. A
közlekedéspolitikai fehér könyv[24]
számos lehetőséget vázol fel egy ilyen holisztikus szemléletű
közlekedéspolitika finanszírozására. Mérföldkő: 2020-ra a közlekedési ágazat általános hatékonyabbá
válása az erőforrások, azaz a nyersanyagok, az energia és a földterületek
optimális felhasználása, az éghajlatváltozásra és az egészségre gyakorolt káros
hatások csökkentése, az alacsonyabb levegőszennyezés és zajkibocsátás, a
kevesebb baleset, valamint a biológiai sokféleség csökkenésének és az
ökoszisztémák pusztulásának mérséklődése révén nagyobb értéket teremt. A közlekedés kevesebb és tisztább energiát használ
fel, jobban gazdálkodik a korszerű infrastruktúrával, valamint csökkenti a
környezetre és a kulcsfontosságú természeti kincsekre – köztük a vizekre, a
tájakra és az ökoszisztémákra – gyakorolt káros hatását. Az üvegházhatást okozó gázkibocsátás a közlekedésben 2012-től
kezdődően évente átlagosan 1 %-kal csökken. A Bizottság gondoskodik arról, hogy a
közlekedéspolitikai fehér könyvben szereplő kezdeményezések végrehajtása az
erőforrás-hatékonyságra vonatkozó célkitűzésekkel összhangban történjen,
különösen ami a külső költségek internalizálása irányába történő elmozdulást
illeti.
6.
Irányítás és ellenőrzés
Ahhoz, hogy az Európai Unió
erőforrás-hatékonyabb gazdasággá váljon, számos szakpolitikai területen
összehangolt fellépésre van szükség. A
Bizottság az érdekeltekkel közös erőfeszítést kezdeményez a megfelelő mutatók
és célkitűzések meghatározására, amelyek az egyes fellépésekhez iránymutatásul
szolgálnak és általuk az előrelépés ellenőrizhető. A
fellépés kívánt átalakító hatása azonban csak abban az esetben bontakozhat ki,
ha az Európa 2020 stratégiában teljes egészében szerepet kap, és az
erőforrás-hatékonyság szervesen beépül a gazdaságpolitikák összehangolására
irányuló európai szemeszter programjába.
6.1.
Az erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos fellépések
új lehetőségei
A párbeszéd
fokozása: A
politikai döntéshozóknak – uniós, tagállami és regionális szinten egyaránt –
aktív párbeszédet kell folytatniuk az üzleti szférával és a civil társadalommal
azokról a szakpolitikai feltételekről, amelyek az erőforrás-hatékonyság útjában
álló akadályok leküzdéséhez szükségesek. Az átmenetbe való beruházás: Az erőforrás-hatékonyság
csökkentheti a költségeket, ehhez azonban gyakran előzetes beruházásokra van
szükség. Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi
Programjának (UNEP) becslése szerint a világgazdaság erőforrás-hatékonyabbá
tételéhez évente 1,05–2,59 billió[25]
USD összegre van szükség, jórészt magánforrásokból. Ez
nem csupán a környezetbarát megoldásokra fordított kiadásokat jelenti, hanem a
magán- és a közszféra beruházásainak zöldebbé tételét is. A 2014–2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi
keretre vonatkozó javaslat komoly előrelépést jelent abba az irányba, hogy az
erőforrás-hatékonysági szempontok beépüljenek az EU költségvetésébe. A tiszta energiára irányuló finanszírozás gyors
növekedése világszerte azt bizonyítja, hogy ez a szemléletmódbeli változás
lehetséges. Gátolja a beruházásokat azonban az
a tény, hogy a befektetők nincsenek tisztában az erőforrás-hatékonyság
megteremtését szolgáló beruházások kockázataival és megtérülésével, valamint
az, hogy a szakpolitika irányával és hitelességével kapcsolatos bizonytalanság
pénzügyi kockázatokat rejt magában és a rövid távú eredményességre
berendezkedett pénzpiacok gyakran nem részesítik előnyben a hosszú távú
beruházásokat. Mutatók és potenciális célkitűzések
kidolgozása: Az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó
célkitűzésekkel kapcsolatos mutatók és eljárás kidolgozása elősegíti a 2050-re
elképzelt jövőképhez vezető útvonal felvázolását: a szakpolitikákat
eredményesebben lehet kialakítani, úgy, hogy figyelembe vegyék az erőforrások
hatékonyabb felhasználásának költségeit és hasznait, a magánszféra pedig
egyértelműbb jelzéseket kap a beruházási terveihez, így biztosított a hosszú
távú döntések meghozatalához szükséges kiszámíthatóság és átláthatóság. Az Európa 2020 stratégia fenntartható
növekedésre vonatkozó célkitűzése konkrét célokat határoz meg az üvegházhatást
okozó gázok kibocsátása, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrásból
előállított energia vonatkozásában, melyek az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó
célok elérése szempontjából is relevánsak. E célok elérése nélkülözhetetlen a
természeti erőforrások megóvásához, és az ebben az ütemtervben szereplő
fellépések szintén hozzájárulnak majd elérésükhöz. E célkitűzések ugyanakkor
nem vesznek tekintetbe néhány fontos, gazdaságunkra, egészségünkre és
életminőségünkre káros hatást gyakorló komoly következményt, köztük olyan
tényezőket, mint a nem kellően hatékony földhasználat, a rossz vízminőség és a
vízhez való nehéz hozzáférés, a hulladékok, a levegőszennyezés, az
ökoszisztéma-szolgáltatások és a biológiai sokféleség csökkenése, valamint a
halállomány pusztulása. E tényezők figyelembevétele elősegítené a fenntartható
növekedés új forrásainak kiaknázását és hosszabb távon a versenyképesség
növelését. A környezeti-gazdasági és a társadalmi
számviteli rendszerek integrálása terén már történt előrelépés, azonban
továbbra is számos, egymással versengő elképzelés létezik arra vonatkozóan,
hogy milyen mutatókat kell alkalmazni, továbbfejleszteni vagy kidolgozni annak
érdekében, hogy azok a szakpolitikai és a beruházási döntésekhez megfelelőbb
útmutatást biztosítsanak. Ahhoz, hogy az erőforrás-hatékonyság javítása terén
elért haladás folyamatosan mérhető legyen, stabil, könnyen értelmezhető és
széles körben elfogadott mutatókra van szükség. A Bizottság ezért javasolja,
hogy a mutatók és a potenciális célkitűzések kidolgozása a főbb érdekeltekkel
közösen történjen. Tekintettel azonban arra, hogy a haladás
mérésére már most is szükség van, a Bizottság első számú és legfontosabb
mutatóként az erőforrás-felhasználási hatékonyság alkalmazását javasolja, amely
a GDP és a hazai anyagfelhasználás hányadosaként fejezhető ki (mértékegysége:
EUR/tonna). A hányados nagyobb értéke nagyobb hatékonyságot jelez, ami azt
jelenti, hogy azonos mértékű növekedéshez kevesebb erőforrás szükséges[26]. Ez azonban csak az anyagi
erőforrásokkal kapcsolatos szempontokat fejezi ki, és nem foglalkozik a többi
erőforrással, illetve a terhek egyes országok közötti esetleges
áthelyeződésével. Mivel ez a fő
ideiglenes mutató nem ad teljes képet a helyzetről, azt ki kell egészíteni a
vízre, a földre, az anyagokra és a szénre vonatkozó „jelzőrendszerrel” és olyan
mutatókkal, amelyek a környezeti hatásokat, a természeti tőkénket vagy az
ökoszisztémákat mérik, és arra törekednek, hogy az uniós fogyasztás globális
vonatkozásait is figyelembe vegyék. A mutatók harmadik szintjén a többi
szektorban a meglévő célkitűzések elérésére tett előrelépések ellenőrzésére
tematikus mutatókat kell alkalmazni, amelyeket az ehhez az ütemtervhez
mellékelt munkadokumentum részletesen ismertet. Mérföldkő: 2020-ra az érdekelteket
valamennyi szinten sikerül mozgósítani annak érdekében, hogy a szakpolitikák, a
finanszírozás, a kutatás és az innováció egymással összhangban legyen és
egymást kölcsönösen erősítse. Az erőforrás-hatékonyabb gazdaság irányába történő
átalakulás folyamatában az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó ambiciózus
célkitűzések és stabil, naprakész mutatók irányt mutatnak a magán- és a
közszféra döntéshozói számára. A Bizottság a tagállamokkal együtt: ·
figyelembe veszi az erőforrás-hatékonysági szempontokat
az 2012-től kezdődő európai szemeszterben, és kiemelt helyen kezeli a
fenntartható növekedést elősegítő intézkedéseket, ·
mozgósítja az üzleti szférát, a kutatókat, a civil
szervezeteket, valamint a helyi és a nemzeti hatóságokat annak érdekében, hogy
vizsgálják meg a lehetőségeket és a kihívásokat, és tegyenek javaslatokat az
erőforrás-hatékony fenntartható növekedés további megvalósítási módszereire (2012-ben); ·
ezen érdekeltekkel széles körű megállapodásra jut
arra vonatkozóan, hogy az előrelépést hogyan lehet mérni, és a kihívásoknak
való megfeleléshez szükséges célkitűzéseket hogyan lehet megállapítani (2013-ig). A Bizottság: ·
a meglévő platformok munkájára építve elindítja az
erőforrás-hatékonyság növelésével és az ehhez szükséges átalakításokkal
foglalkozó európai uniós platformot (2012), ·
létrehozza az erőforrás-hatékonysággal foglalkozó
pénzügyi kerekasztalt, amelyben magán- és intézményi bankok (például az EBB és
az EBRD), biztosítótársaságok és kockázatitőke-társaságok képviselői vesznek részt
annak érdekében, hogy az erőforrás-hatékonyság tekintetében feltérképezzék a
megfelelő finanszírozási módok kialakítását és az innovatív pénzügyi eszközök
használatának lehetőségeit (2012), ·
uniós készségkörképet készít és létrehozza a zöld
és „zöldebb” munkahelyekhez szükséges készségekkel foglalkozó európai ágazati
tanácsot, ·
az értékelésre szolgáló meglévő keretekre, köztük
az iGrowGreen-re támaszkodva folytatja a mutatókkal – többek között az adatok
minőségével – kapcsolatos munkát annak érdekében, hogy az az Európa 2020
stratégia félidős értékelésében már szerepelhessen (2013), ·
javaslatot tesz egy, a természeti tőkére és az
erőforrások felhasználásának környezeti hatásaira vonatkozó új fő mutatóra (2013
vége), ·
folytatja „A GDP-n innen és túl” ütemterv keretében
tett erőfeszítéseit a társadalmi és gazdasági fejlődés átfogóbb mérése
érdekében, többek között a környezeti számlák rendszere kidolgozásának
folytatása, a környezeti externáliák nemzeti számviteli rendszerbe történő
integrálása és a környezetterhelésre vonatkozó összetett mutató kialakítása
révén, ·
megvizsgálja, hogy az erőforrás-hatékonysági
szempontokat miként lehet a leghatékonyabban beépíteni a jövőbeli szakpolitikai
javaslatok hatásvizsgálataiba. A tagállamoknak: ·
nemzeti stratégiákat kell kidolgozniuk az
erőforrás-hatékonyságra vonatkozóan, illetve meg kell erősíteniük a meglévő
stratégiáikat, továbbá be kell építeniük azokat a növekedésre és a
munkahelyteremtésre irányuló nemzeti politikákba (2013-ig), ·
nemzeti reformprogramjaik keretében be kell
számolniuk az erőforrás-hatékonyság tekintetében tett előrelépéseikről.
6.2.
Az erőforrás-hatékonyság támogatása nemzetközi
szinten
Számos ország –
nem csupán között uniós tagállamok, hanem többek között Japán, Korea, az
Egyesült Államok, Kína stb. – vezet be szakpolitikákat annak érdekében, hogy a
nagyobb erőforrás-hatékonyság előnyeit kihasználja. E témával kapcsolatban
továbbá az EU szomszédai is komoly érdeklődést tanúsítanak a párbeszéd és az
együttműködés lehetősége iránt. Ezeket a kezdeményezéseket a zöld gazdaság felé
való átmenet támogatására irányuló globális erőfeszítések összefüggésében is
vizsgálni lehet. Az EU tanulhat mások tapasztalataiból, és aktívan részt vesz
annak az útvonalnak a kialakításában, amelyen partnerországaink elindulnak, különös
tekintettel a csatlakozás előtt álló országokra, amelyeknek jogszabályaikat
össze kell hangolniuk az uniós joggal. Az utóbbi időben a
Bizottság számos olyan lehetséges fellépésre, többek között a vízre, az
energiára, a mezőgazdaságra, a földhasználatra, az erdőkre, a vegyi anyagokra
és a tengeri erőforrásokra vonatkozó új nemzetközi kezdeményezésekre,
készségfejlesztő programokra, a magán- és a közszféra finanszírozásainak és
beruházásainak mobilizálására, valamint a hatékonyabb többoldalú globális irányítási
rendszer irányába történő elmozdulásra tett javaslatot, amelyek a 2012. júniusi
Rio+20 konferencia keretében lefolytatandó további tárgyalások alapjául
szolgálhatnak[27]. Mérföldkő: 2020-ra az erőforrás-hatékonyság a nemzetközi
közösség közös célkitűzése lesz, és – a Rióban elfogadott megközelítés alapján
– konkrét előrelépés is történt megvalósításának irányába. A Bizottság a tagállamokkal együtt (folyamatosan): ·
törekszik arra, hogy a 2012-es Rio+20 konferencia
sikerrel záruljon, és arra, hogy konkrét előrelépés történjen a zöld gazdaság
megvalósításának és a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználásának
irányába, ·
az erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos
tapasztalatok és bevált módszerek cseréje érdekében javítja a stratégiai
partnerországokkal folytatott párbeszédet, ·
közös kezdeményezéseket indít olyan tagjelölt
országokkal, potenciális tagjelöltekkel és egyéb szomszédos országokkal,
amelyekkel számos környezeti erőforrásban osztozunk, ·
támogatja a globális fogyasztási szokások és
termelési eljárások fenntarthatóbbá tételét célzó nemzetközi megállapodások
megkötését és eredményes végrehajtását, ·
a fejlesztési segélyeket a kevésbé fejlett országok
által a fenntartható fejlődéssel és a szegénység felszámolásával összefüggésben
az erőforrás-hatékonyság javítása érdekében tett erőfeszítések támogatására
fordítja, ·
az erőforrás-hatékonyságra irányuló kutatás és
innováció terén együttműködik a nemzetközi partnerekkel, ·
dolgozik a közjavakkal való globális gazdálkodásra
vonatkozó többoldalú mechanizmusok megerősítésén.
6.3.
Az uniós környezetvédelmi intézkedésekből származó
előnyök jobb kihasználása
Az
erőforrás-hatékonyság javítása azon múlik, hogy hogyan tudjuk javítani a
természeti erőforrásainkkal való gazdálkodást és az ökoszisztémák kezelését. A tagállamok részéről még mindig számos hiányosság
mutatkozik számos fontos területet, így különösen a természetvédelmet, valamint
a hulladék- és vízgazdálkodást érintő intézkedések végrehajtásában. A meglévő jogszabályok végrehajtásának elmulasztása
évente mintegy 50 milliárd EUR költséget eredményez[28]. Mérföldkő: 2020-ra az uniós
környezetvédelmi jogszabályok előnyeit sikerül teljes mértékben kiaknázni. A Bizottság: ·
az ismeretek bővítése, a tudatosság növelése és a
legfontosabb szereplők mozgósítása céljából intézkedéseket javasol annak
érdekében, hogy a környezetvédelmi intézkedések végrehajtása az Unió valamennyi
tagállamában javuljon. A tagállamoknak: ·
kezelniük kell az uniós jogszabályokban rejlő
előnyök kamatoztatásával kapcsolatos hiányosságaikat.
7.
Következtetés
A korábbi növekedési minták a jólét
növekedését eredményezték, azonban az erőforrások intenzív és gyakran pazarló
felhasználása árán. A biológiai sokféleség, az
ökoszisztémák és az általuk nyújtott szolgáltatások szerepe alul van értékelve,
az árak gyakran nem tükrözik a hulladékok költségeit, a jelenlegi piacok és
szakpolitikák pedig nem tudják teljes egészében kezelni a stratégiai
erőforrások, mint például az ásványi anyagok, a föld, a víz és a biomassza
iránti, egymással versengő keresletet. Emiatt
a szakpolitikákat illetően széles körben összehangolt és integrált
válaszlépésekre lesz szükség, hiszen csak így tudjuk kezelni az erőforrások
várható szűkösségéből eredő problémákat, és hosszabb távon csak így tarthatjuk
fenn a jólétet. Ez az ütemterv nem
szolgál végleges válaszokkal valamennyi kihívásra, hanem
az első lépést jelenti a különböző szakpolitikai területeket és ágazatokat
felölelő egységes keretet megteremtése felé. Az
ütemterv célja, hogy stabil perspektívát biztosítson a gazdaság átalakításához. A Bizottság ennek az ütemtervnek a végrehajtására
szakpolitikai és jogalkotási javaslatokat fog előterjeszteni. Az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó célkitűzések
azonban nélkül nem érhetők el a magán- és a közszféra egyéb szereplőinek
részvétele nélkül. A Bizottság felkéri a Tanácsot, az Európai
Parlamentet, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók
Bizottságát, hogy fogadja el ezt az ütemtervet, és az erőforrás-hatékony Európa
megteremtése érdekében járuljon hozzá az uniós fellépések továbbviteléhez. Melléklet:
Erőforrás-hatékonyság – az ágazatok és az erőforrások, valamint az uniós
szakpolitikai kezdeményezések közötti összefüggések Erőforrás/ágazat || Fosszilis tüzelőanyagok || Anyagok és ásványi anyagok || Víz || Levegő || Föld || Talajok || Ökoszisztémák: Biológiai sokféleség || Tengeri erőforrások || Hulladék || Uniós szakpolitikai kezdeményezések Körkörös gazdaság || Csökkentés, újrahasználat, újrafeldolgozás, helyettesítés, megóvás, megbecsülés || A stabilitási és konvergenciaprogramok felülvizsgálata (2012) Energia || A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése az alábbiak révén: - Az energiahatékonyság növelése (2020-ra 20%-kal); - Megújuló erőforrásokkal történő helyettesítés (2020-ra 20%-kal, a közlekedés területén 10%-kal). || - A nyersanyagellátás biztonságának megteremtése a kritikus nyersanyagok tekintetében (megújuló energiaforrások és villamosítás) - A nyersanyag-kitermelés, a termelés és a fogyasztás energiaintenzitásának csökkentése. || - Megújuló energiaforrásként történő hatékony felhasználás; - Az erőművek hűtési igényének csökkentése; - A víztisztítás energiaintenzitásának csökkentése; - Jobb berendezések és vízellátási infrastruktúra révén a melegvíz-felhasználás csökkentése. || - A károsanyag-kibocsátás csökkentése, különösen a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése révén; - Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20%-os (megfelelő feltételek esetén 30%-os) csökkentése 2020-ra; - Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 80–95 %-os csökkentése 2050-re. || - A bioüzemanyagok előállítása miatti kisajátítások csökkentése; - Az energia-infrastruktúra optimalizálása. || - A talaj megóvása a kén-dioxid- és az NOx-kibocsátás okozta károktól - Az új infrastruktúrák/energetikai megoldások talajra gyakorolt hatásainak csökkentése; - A tőzegmocsarak megóvása. || - A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése révén az elsavasodás mérséklése; - Az energiahordozók kitermelése/túlzott kiaknázása okozta ökoszisztéma-károsodás elkerülése. || - Megújuló energiaforrásként történő felhasználás; - Az algák bioüzemanyagok előállítása céljából történő fenntartható felhasználásának biztosítása; - Az olajszivárgás és az olajkatasztrófák kockázatainak megelőzése; - Az ÜHG-kibocsátás miatti elsavasodás csökkentése. || - A nem újrafeldolgozható hulladékok energiatermelési célra történő felhasználásának biztosítása; - A hulladékkezelés energiaintenzitásának csökkentése; - A biológiai úton lebomló hulladék bioenergetikai célra és biotermékek előállítására való felhasználásának növelése. || -Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos energiaellátás és -felhasználás stratégiája (2011) - Európai stratégiai energiatechnológiai terv; - Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően – Az integrált európai energiahálózat programterve (2011) - Európai energiahatékonysági terv 2020-ig (2011) - Az energiaadóról szóló irányelv felülvizsgálata (2011) - Energiainfrastruktúra-csomag (2011) - Energiaügyi útiterv 2050-ig (2011) - Intelligens hálózatok (2011) - Az energiaellátás biztonsága és a nemzetközi együttműködés (2011) Élelmiszerek || - Az élelmiszergyártás energiahatékonyságának javítása révén a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése; - a fosszilis tüzelőanyagok bioüzemanyagokkal történő helyettesítéséből eredő káros hatások elkerülése. || az ásványi és más anyagok (pl. foszfor) felhasználásának optimalizálása; - a csomagolás korszerűsítése a jobb eltarthatóság és újrahasznosíthatóság érdekében. || - A vízfelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban; - Az áradások és az aszályok megelőzése pl. az éghajlatváltozás elleni küzdelem révén, - A kiváló minőségű termékekhez szükséges tiszta víz biztosítása; - A trágyák és a peszticidek használatából eredő szennyezés elkerülése. || - Az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentése; - A kén-dioxid- és az NOx-kibocsátás csökkentése. || - A földhasználat optimalizálása az egyéb felhasználási módokkal történő összeegyeztethetőség érdekében; - A kisajátított termőföld mezőgazdasági célú használata; - A kisajátítás csökkentése (pl. optimális állatiprotein-bevitel révén). || - A talajveszteség visszafordítása; - A talaj szervesanyag-tartalmának helyreállítása; - A talaj megóvása a kén-dioxid- és az NOx-kibocsátás okozta károktól - A trágyák és a peszticidek használatából eredő szennyezés elkerülése. || - Az ökoszisztémák helyreállítása és megóvása a növények beporzása és a vízmegtartó-képesség biztosítása stb. érdekében; - A trágyák használatából eredő eutrofizáció elkerülése, a peszticidfelhasználás csökkentése; - A biológiai sokféleség növelése a helyes gazdálkodási gyakorlat révén. || - A halállomány helyreállítása, a járulékos fogások és a visszadobás, kiküszöbölése; - A destruktív halászati technikák visszaszorítása; - Fenntartható akvakultúra kifejlesztése; - A part menti területek trágyahasználatból eredő szennyezésének csökkentése - A tengeri hulladék kiküszöbölése. || - Az élelmiszer-pazarlás csökkentése; - újrafeldolgozható/ biológiai úton lebomló csomagolás alkalmazása; - A biohulladékok komposztálása. || - A KAP reformja (2011) - Javaslat a mezőgazdaság termelékenységével és fenntarthatóságával foglalkozó innovációs partnerség létrehozásáról (2011) - Zöld könyv a foszforról (2012) - Közlemény a fenntartható élelmiszer-ellátásról (2013) Épületek || - A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése az épületek energiahatékonyságának javítása és a megújuló energiaforrásokból előállított energia épületekben történő fokozottabb felhasználása révén; - Nulla energiaigényű épületek építése és a meglévő épületállomány felújítási ütemének növelése. || - Az anyagfelhasználás optimalizálása; - Fenntartható anyagok alkalmazása. || - Az épületek és a berendezések vízfelhasználási hatékonyságának javítása || - Az épületek ÜHG-kibocsátásának csökkentése; - A beltéri levegő minőségének javítása. || - További (pl. a városok terjeszkedése miatti) kisajátítások elkerülése; - A szennyezett területek helyreállítása. || - A városok termékeny területekre történő terjeszkedésének elkerülése; - A talajfelszín burkolattal való lezárásának minimalizálása. || - A zöld infrastruktúrák részeként elegendő nagyságú összefüggő zöldterület biztosítása. || - Az ÜHG-kibocsátás miatti elsavasodás csökkentése. || - az építési és a bontási hulladékok (70 %-ának) újrahasznosítása (2020-ig). || - Az uniós építőipar fenntartható versenyképességi stratégiája (2011) - Közlemény a fenntartható épületekről (2013) - Kezdeményezés az épületek vízfelhasználásának hatékonysága területén (2012) Mobilitás || - A fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése a következők révén: a tüzelőanyag-hatékonyság javítása, a megújuló energiaforrásokból előállított energia alkalmazása, a „hagyományos” tüzelőanyagokkal működő járművek fokozatos kiszorítása a városi közlekedésből 2050-re, a multimodális logisztika továbbfejlesztése, korszerűbb közlekedési hálózatok és hatékonyabb járművek. || - Az infrastruktúrák erőforrás-hatékonyságának növelése; - Az anyagszállítással összefüggő logisztikai műveletek optimalizálása; - A nyersanyagellátás biztonságának megteremtése az (akkumulátorokhoz szükséges) kritikus anyagok tekintetében. || - A vízi közlekedésben rejlő lehetőségek kihasználása a kibocsátáscsökkentés érdekében; - A vízi közlekedésből származó szennyezések mérséklése. || - A közlekedésből származó szennyezések csökkentése: 60%-kal kevesebb ÜHG-kibocsátás 2050-ig, a talajközeli ózon, a szálló por és a nitrogén-dioxid mennyiségének csökkentése; alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagok használata a tengeri hajózásban. || - A közlekedési infrastruktúra által a földterületek szétaprózottságára gyakorolt hatások minimalizálása. || - A közlekedési infrastruktúra által a földterületek lezárására gyakorolt hatások minimalizálása. || - A talaj burkolattal való lezárása, szétaprózódása és szennyeződése miatt bekövetkező hatások minimalizálása; - Az invazív idegen fajok elterjedésének kiküszöbölése. || - A tengeri közlekedésben rejlő lehetőségek kihasználása a kibocsátáscsökkentés érdekében; - A tengeri hulladék kiküszöbölése, a hajókról származó hulladékot is beleértve. || - Az elhasználódott járművek és hajók hatékony újrafelhasználásának és újrafeldolgozásának biztosítása (a járművek esetében az állomány 85–95 %-a 2015-ig). || -Fehér könyv a közlekedés jövőjéről (2011) - A TEN-T felülvizsgálata (2011) - Stratégiai közlekedéstechnológiai terv Uniós szakpolitikai kezdeményezések || Az állami támogatásokra vonatkozó keretszabály (2013); az üzemanyagok minőségéről szóló irányelv stb. || - Az árupiacokon jelentkező és a nyersanyagokkal kapcsolatos kihívások kezelése (2011) - A nyersanyagokkal foglalkozó innovációs partnerségre irányuló javaslat || - A vízre vonatkozó programterv (2012) - A vízfelhasználás hatékonyságával foglalkozó innovációs partnerség - A környezetminőségi előírásokról szóló irányelv felülvizsgálata (elsőbbségi anyagok) (2011) - A felszín alatti vizekről szóló irányelv felülvizsgálata (2012) || -Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság 2050-ig történő megvalósítását célzó ütemterv (2011) - Az üvegházhatást okozó gázkibocsátás monitoringjára és az azzal összefüggő jelentéstételre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata - A levegő minőségére vonatkozó uniós szakpolitika felülvizsgálata (2013) || - Közlemény a földhasználatról (2014) - Közlemény az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos uniós kötelezettségvállalásokon belül a LULUCF szerepéről (2011) || - Iránymutatás a talajfelszín burkolattal való lezárásának korlátozására, csökkentésére vagy kompenzálására vonatkozó bevált módszerekről || - Európai uniós biodiverzitási stratégia 2020-ig (2010) - Közlemény a zöld infrastruktúráról és a helyreállításról (2012) - Kezdeményezés az összcsökkenés megállítására (2015) || - A közös tengerpolitika és halászati politika reformja (2011) [AGRI] - Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás a part menti területeken és a tengereken (2012) - Kék növekedés (2013) - A tengerparti övezet integrált kezelése (2012) - A tengeri területek használatának megtervezése (2012) || - A hulladékmegelőzésre, a hulladékok újrahasználatára, újrahasznosítására és hulladéklerakókban való elhelyezésére vonatkozó célkitűzések felülvizsgálata (2014) || - Az erőforrás-hatékony Európa ütemterve (2011) - A 2014-2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi keret - A 2013 utáni időszakra vonatkozó kohéziós politika (2011) [REGIO] - Cselekvési terv a fenntartható bioalapú gazdaság 2020-ig történő megteremtéséhez (2011) - Ökoinnovációs cselekvési terv (2011) - „Horizont 2020” (2011) - A környezeti hatásvizsgálatokról szóló irányelv felülvizsgálata [1] COM(2011) 21. [2] COM(2005) 670. [3] Amint azt az OECD Zöld növekedési stratégia és az
UNEP A zöld gazdaságról szóló jelentés c. dokumentumai és az Európai
Környezetvédelmi Ügynökség munkája is tükrözi. [4] http://ec.europa.eu/governance/impact/index_en.htm [5] Amint az a közleményt kísérő COM(2011) 571 dokumentumban
is szerepel. [6] Egy tanulmány szerint az erőforrás-hatékonyságból
származó haszon csak Németországban 20–30 % közötti költségmegtakarítást
eredményezhetne a gyártásban éves szinten, és mintegy egymillió munkahelyet
jelenthetne az ország számára. Az Egyesült Királyságban egy nemrég készült
másik tanulmány szerint alacsony költségekkel vagy költségráfordítás nélkül
megvalósítható erőforrás-hatékonysági intézkedésekkel a vállalkozások mintegy 23
milliárd fontot takaríthatnának meg. [7] A részleteket lásd a szolgálati munkadokumentumban. [8] A környezeti szempontból káros támogatások – a reform
kihívásai (2005) című OECD-dokumentum. [9] COM(2011) 11 végleges. [10] COM(2011) 11 végleges. [11] EUCO 10/1/11 REV1. [12] Az adózás alakulása az Európai Unióban, Európai Unió, 2011. [13] EU Water saving potential, Ecologic, 2007. [14] EKÜ, SOER 2010. [15] Assessment of Health-Cost Externalities of Air Pollution
at the National Level using the EVA Model System, J. Brandt et al., CEEH 2011. [16] Report on best practices for limiting soil sealing and
mitigating its effects, Prokop et al., European Communities 2011. [17] COM(2011) 112, COM(2011) 109, COM(2010) 639. [18] COM(2011) 500. [19] COM(2007) 860 végleges. [20] COM(2007) 414 végleges. [21] 2010/31/EK irányelv. [22] A 2010. május 19-i 2010/31/EK irányelv 9. cikkével
összhangban. [23] A 2008/98/EK irányelv 11. cikkével összhangban. [24] COM(2011) 144. [25] UNEP Green Economy Synthesis, 2010. [26] Jelzésképpen: az EU-s átlag mintegy 1,30 EUR/tonna volt 2007-ben.
Az egyes országok mutatói kevesebb mint 0,3 és körülbelül 2,5 között voltak. [27] COM(2011) 363. [28] The cost of not implementing the environmental acquis
(Az uniós környezetvédelmi vívmányok végrehajtásának elmulasztásából származó
költségek), a COWI hamarosan elkészülő tanulmánya.