52011DC0418

1. Bevezetés

A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló 2371/2002/EK tanácsi rendelet[1] értelmében a Bizottság 2012 vége előtt az említett rendelet II. (Védelem és fenntarthatóság) és III. fejezete (A halászati kapacitás módosítása) kapcsán köteles jelentést tenni az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a közös halászati politika (KHP) működéséről. Az említett rendelet értelmében a Bizottság 2011. december 31-ig köteles beszámolni a 12 tengeri mérföldön belüli vizekben való halászat korlátozásáról szóló 17. cikkének (2) bekezdésében foglalt egyezményekről[2]. E jelentés kiegészíti a közös halászati politika reformjáról szóló zöld könyvben lévő jelentést[3].

2. II. és III. fejezet 2.1. II. fejezet – Védelem és fenntarthatóság

Az egyértelmű célkitűzéseket és halászati szabályokat tartalmazó többéves helyreállítási és irányítási tervek 2002 óta az állományvédelmi politika lényegi elemévé váltak. E tervek egyensúlyt teremtenek az ökológiai feltételek (az állomány állapota és a halászat kiaknázási aránya), valamint a gazdasági és társadalmi megfontolások (a fogásmennyiségek stabilitása) között. Az egyes vonatkozó részekbe a halászati erőkifejtés irányításával, valamint a különleges felügyelettel és monitoringgal összefüggő rendelkezéseket vezettek be. Közösségi terveket az EU vizeiben honos 17 állomány tekintetében fogadtak el. Készült egy terv az európai angolna állományának helyreállítására is, és léteznek jelenleg tárgyalás vagy előkészítés alatt álló további javaslatok is (lásd I. melléklet). 2010 végére a halállomány megközelítőleg 25 %-a és az érintett fogások 80 %-a (tonnában) többéves tervek és halászati szabályok keretébe tartozott (akár tanácsi rendelet, bizottsági/tanácsi nyilatkozatok, akár bizottsági javaslatok vagy olyan harmadik felekkel megállapodott tervek formájában, mint a regionális halászati gazdálkodási szervezetek és Norvégia).

A Tanács rendeleteket fogadott el a Földközi-tenger állományvédelméről, a Balti-tengerre vonatkozó technikai intézkedésekről és a nyugati vizekkel kapcsolatos különleges halászati erőkifejtésre vonatkozó rendelkezésekről. A mélytengeri halászatokra 2004 óta a halászati lehetőségek kétéves szabályozása vonatkozik. 2009–2010-ben fokozatosan került bevezetésre az érték szerinti szelektálás az Atlanti-óceán, az Északi-tenger és a Balti-tenger tekintetében. Az Atlanti-óceán és az Északi-tenger területeire vonatkozó technikai intézkedésekről szóló javaslatról nem jött létre olyan megállapodás a Tanács és a Bizottság között, amely lehetőséget teremtett volna az egyszerűsítésre és a regionális jellegzetességekhez való alkalmazkodásra.

A Bizottság közleményeket tett közzé a tudományos és műszaki szakvélemények eredményesebbé tételéről, a tengergazdálkodásban érvényesülő ökoszisztéma-alapú megközelítésről, a legnagyobb fenntartható hozamok eléréséről, és a halak visszaengedéséről. A halászati politikához kapcsolódó környezeti megfontolások bevonását illetően konkrét eredmények születtek, beleértve a jogszabályi intézkedések elfogadását. E kezdeményezések áttekintését az ökoszisztéma-alapú szemlélet tengergazdálkodásban való érvényesítéséről szóló közlemény[4] tartalmazza. Ez magában foglal számos olyan Natura 2000 területet, amelynek kapcsán a KHP-nak ki kellett alakítani a halászati tevékenységre vonatkozó szükséges szabályokat. A fejezet 7., 8. és 9. cikke szerint korlátozott számú intézkedés valósult meg.

A Bizottság 2006 óta mutatja be az éves halászati tevékenységekkel kapcsolatos határozatjavaslatokhoz alkalmazott munkamódszereit, ami átláthatóságot biztosít a halászati lehetőségek meghatározásának módját illetően. A 2010. évi közlemény szerint 2003 óta javult a helyzet: csökkent a biztonságos biológiai határértékeken kívül eső és azon állományok száma, amelyek tekintetében halászati tilalmat kellene bevezetni. Azon állományok több mint 60 %-ának esetében azonban, amelyekről sok adat áll rendelkezésre, a legnagyobb fenntartható hozamon felül halásznak. A Tanács által elfogadott teljes kifogható mennyiségek szintjei tekintetében – összehasonlítva a fenntartható fogásmennyiséggel – sikerült előrelépni: a Tanács átlagosan 45 %-kal felülmúlta a szakvélemény szerinti értéket, 59 % (2005) és 51 % (2008) kimagasló értékekkel, de az elmúlt két évben csökkent a szakvélemény és az eredmény közötti különbség, és példa nélküli a 2011-re vonatkozó határozatban szereplő 23 %-os különbség. Megnőtt azon állományok száma, amelyek tekintetében nem áll rendelkezésre tudományos szakvélemény (lásd a II. mellékletet is)[5].

Ezen áttekintésből az alábbi következtetések vonhatók le:

· A állománygazdálkodással kapcsolatos hosszú távú tervezést illetően hatékonyabbak a többéves tervek az éves teljes kifogható mennyiségekkel összefüggő döntéshozatalnál, különösen amióta a Tanács betartja a teljes kifogható mennyiségekre vonatkozó tervek szabályait.

· Mindazonáltal a 2002-es KHP-reform eredményeként létrejött keret nem fékezte meg kellő mértékben a túlhalászást, így az uniós vizekben továbbra is a csökkenő fogásmennyiségek a jellemzők.

· A tanácsi megállapodásban szereplő teljes kifogható mennyiségek szintjei és a fenntartható fogások közötti számottevő eltérés megerősíti a hosszú távú fenntarthatósággal kapcsolatos rövid távú aggályok létjogosultságát. Ez továbbra is veszélyezteti az állományokat, noha az eltérésnek a közelmúltban tapasztalt mérséklése jelentős előrelépésnek tekinthető.

· Annak ellenére, hogy a megfelelő tudásalap elengedhetetlenül fontos a megalapozott politikai döntéshozatalhoz, állandó nyomás alatt áll, ami akadályozza az előrehaladást azon halállományok tekintetében, amelyekre nézve tudományos szakvélemény áll rendelkezésre.

· Végül az új KHP-nek megfelelő eszközöket kell biztosítania az ökoszisztéma-alapú megközelítésnek a védelem és fenntarthatóság elveibe történő teljes mértékű bevonásához.

2.2. III. fejezet – A halászati kapacitás módosítása

2002-ben a flotta méretének módosítása tagállami felelősségi körbe tartozott, de azóta nem állapítanak meg a halászati kapacitás kötelező csökkentésére irányuló célkitűzéseket. Mindazonáltal még mindig globális határértékek voltak érvényben a tagállami halászati kapacitás terén, amelyek betartása megfelelő volt. Egyértelmű azonban, hogy számottevő a többletkapacitás, ami még mindig komoly problémát jelent. A flották igazgatásával járó hatásköröknek a tagállamokra való átruházása nem csökkentette elegendő mértékben a flottakapacitást, még akkor sem, ha a névleges kapacitás a tagállamokra megállapított felső határértékeken belül van. Az átállás viszonylag lassan történt annak ellenére, hogy az állományok állapota EU-szerte gyenge. A flottakapacitásban bekövetkezett visszaesés névleges és a flotta technológiafejlesztési mértéke alatt maradt. Mivel nincsenek valóságos támpontok a sikerhez, nem lehetetett ellenőrizni, hogy valójában milyen előrelépés történt. Összefoglalva, a flotta méretének módosítására irányuló politika nem járt kielégítő eredményekkel.

A flottakapacitás-igazgatási intézkedéseknek két pillére van. Az egyik a belépési-kilépési rendszer, amely szerint az új kapacitást egy megfelelő kapacitásmennyiség letiltásával kell kiegyensúlyozni mind az űrtartalom, mind a teljesítmény tekintetében. A másik egy sorompó a köztámogatás segítségével visszavont kapacitás helyettesítéséről. E rendelkezések meghatározása a mindkét pillért összekapcsoló végrehajtási szabályokban történt (olyan rendelkezések, amelyek lehetővé teszik az űrtartalom biztonsági okokból történő növelését) a flottakapacitás határértékeinek kiszámítása érdekében minden egyes tagállami flotta tekintetében. A régi és az új rendszerek közötti átmenet lebonyolítására további rendelkezéseket hoztak. Ez kedvező fejlemény, mivel megelőzi a probléma súlyosbodását.

Valamennyi tagállam betartotta a legális halászati kapacitásra vonatkozó korlátozásokat. Jóllehet egyes tagállamok nehézségekkel küzdöttek az új szabályok hatálybalépésekor, ma sok tagállam a megengedett határérték alatti kapacitású flottával rendelkezik. E határérték 10 %-os átlagot mutat űrtartalomban és 8 %-ot teljesítményben. Ez azt jelenti, hogy a flotta méretének csökkentését részben köztámogatás nélkül érték el.

A 639/2004/EK tanácsi rendelettel[6] különleges elbánás került bevezetésre az Európai Unió legkülső régióiban nyilvántartott halászflottákra. Ennek következtében e régiók flottái nem tartoznak az általános flottagazdálkodási szabályok hatálya alá, az Azori-szigetek, Madeira, Franciaország tengeren túli megyéi és a Kanári-szigetek tekintetében pedig flottaszegmensenként kapacitáshatárok kerültek megállapításra. A rendszer kielégítő mértékben működött, noha szükséges volt az egyes szegmensekre vonatkozó kapacitáskorlátozások növelése.

Tekintve, hogy a tagállamok betartották a halászati kapacitásgazdálkodási szabályokat, a flottára vonatkozó uniós finanszírozás feltételeiről szóló 16. cikk alkalmazására sohasem került sor.

A 12. cikk szerinti referenciaszintek a halászati kapacitás további korlátozását jelentik, mind a tonnatartalom, mind a teljesítmény tekintetében. E szintek nem vonatkoznak az EU-hoz 2003 után csatlakozott tagállamokra, és a belépési-kilépési rendszerből eredő, kapacitásra megállapított felső határok kapcsán nem jelentenek további kényszert. Az uniós halászhajóflotta-nyilvántartás jól teljesített halászati kapacitásgazdálkodási szabályoknak való megfelelés nyomon követésére szolgáló eszközként.

Végül a tagállamok kötelesek jelentést tenni a flottakapacitásról, ami a szakpolitika lényeges eleme. Az értékelt eredmények nem elégségesek. A tagállamok – a Bizottságnak a flotta állapotáról szóló éves jelentéséhez – évente nyújtottak tájékoztatást. A várakozások szerint a jelentéseknek rá kellett volna világítania a halászati kapacitás túllépésének – pillanatnyilag leglényegesebb – kérdésére, a rendelkezésre álló adatok azonban nem meggyőzőek. A jelentéstételre szolgáló eszköz nem tette lehetővé a túlzott halászati kapacitással összefüggő pontos becslések elvégzését szegmensekre vagy halászatokra lebontva.

A fentiek figyelembevételével néhány következtetés levonható a halászati kapacitásgazdálkodási rendelkezések eredményeiről:

· Az uniós szinten meghatározott halászati kapacitásgazdálkodási előírásoknak való megfelelés ellenére még mindig egyértelmű jelei vannak a többletkapacitásnak az uniós flottában, nevezetesen: egyes állományokban a halászat okozta állománypusztulás túlzott mértéke, az alacsony nyereség és a kapacitás kismértékű felhasználása.

· Annak ellenére, hogy a tonnatartalom a halászati kapacitás megbízható indikátora, a Bizottság számára komoly aggodalomra ad okot a halászhajók bejelentett teljesítménye, mivel az adatok valószínűleg hiányosak, ami jelentős mértékben megnehezíti a flottakapacitás pontos becslését.

· A szakpolitika statikus atekintetben, hogy csak egy felső határértéket állapít meg, a csökkentésre irányuló konkrét célkitűzések nélkül. Az e felső határok alatti névleges kapacitás határértékeinek való megfelelés nem jelenti azt, hogy nincs állandó többletkapacitás. A rendszer nem építi be a műszaki fejlődés szempontját a szabályozási intézkedések közé. Pedig a technológiai előrelépés miatt a statikus kapacitási határérték többletkapacitáshoz vezet.

· A többletkapacitás mennyiségi meghatározásának nehézsége miatt rendkívül bonyolultnak bizonyult konkrét célkitűzéseket megállapítani a flotta méretére, valamint a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti egyensúly nyomon követésére vonatkozóan. A halászati lehetőségek adott mennyiségét tekintve a flotta méretére vonatkozó megfelelő szint megállapításához biológiai és gazdasági tényezőkön kívül egyéb szempontokat is figyelembe kell venni.

3. 17.2. cikk – Halászati korlátozások a 12 tengeri mérföldön belüli vizeken

A 2371/2002/EK tanácsi rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti konkrét halászati korlátozásokra vonatkozó felhatalmazás érvényessége 2012. december 31-én lejár; a Bizottság elkészíti az Európai Parlament és a Tanács részére az e bekezdésben megállapított egyezményekről szóló jelentést.

A 2371/2002/EK tanácsi rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a parttól számított 12 tengeri mérföldön belülre eső vizekre vonatkozó konkrét egyezmények (a KHP hatálybalépése előtti) bevezetésével kapcsolatos célkitűzések az alábbiak voltak:

· az erőforrások védelme azáltal, hogy a területre csak kisüzemi parti flottákat engednek be E flottákra általában kisebb arányú halászati terhelés nehezedik azokon a területeken, amelyekhez a legérzékenyebb uniós vizek tartoznak, beleértve az ívóhelyeket is, és

· a part menti flották hagyományos halászati tevékenységeinek védelme e területek szociális és gazdasági infrastruktúrájának fenntartása érdekében.

E konkrét korlátozási rendelkezéseket 1983-ban vezették be a KHP-ba, amelyek azóta a szakpolitika valamennyi reformjával kibővültek.

Az EU 2002 óta két alkalommal bővült új tagokkal. A 2004-es (tíz tagállam) és a 2007-es (két tagállam) csatlakozási okmányok nem tesznek konkrét említést a 12 tengeri mérföldön belüli vizekkel összefüggő halászati rendszerről, és nem javasoltak, illetve hajtottak végre módosításokat a 2371/2002/EK tanácsi rendelet I. mellékletével kapcsolatban.

A Bizottság szolgálatai felmérést készítettek a rendszer által érintett tagállamokról. Az I. mellékletben felsorolt egyezményeken túlmenően nyolc tagállam tett jelentést az I. mellékletben nem szereplő, a meglévő szomszédsági kapcsolatok értelmében létrejött egyezmények meglétéről, amelyek közül a legtöbb kölcsönös, noha ez nem jogi előfeltétel. Nem érkezett kérés arra vonatkozóan, hogy ezek az egyezmények vagy egyéb egyezmények bekerüljenek a 2371/2002/EK tanácsi rendelet I. mellékletébe (Dánia és Németország 2008-ban kért helyesbítést). A legtöbb új tagállam és Görögország nem rendelkezik érvényben lévő, kölcsönös hozzáférési megállapodással. Ezen országok a parttól számított 12 tengeri mérföldön belülre eső vizeken történő halászati tevékenységet nemzeti flottáikra korlátozzák, és nem folytatnak halászati tevékenységet más tagállamok partjaitól 12 tengeri mérföldön belülre eső vizeken. Számos tagállam konkrét (technikai) védelmi intézkedést vezetett be az e területeken halászó halászhajók tekintetében, hozzájárulva ezzel a 2371/2002/EK tanácsi rendelet (11) preambulumbekezdésében foglalt védelemhez.

A Bizottságot 2002 óta nem tájékoztatták a konkrét korlátozásokkal, azok megállapításával vagy kezelésével és működésével kapcsolatos (valós) problémákról vagy konfliktusokról. A tagállamok anélkül is meg tudták oldani a problémákat, hogy azokat a Bizottság elé terjesztették volna. A rendszer rendkívül szilárd, és a szabályok továbbra is kielégítő módon érvényesülnek. A KHP-reformról szóló zöld könyvre adott válaszában valamennyi tagállam hangsúlyozta – eredeti célkitűzéseik tükrében – a konkrét korlátozások fontosságát. Egy tagállam javaslatot tett a 6–12 mérföldes rendszer 10–20 mérföldre történő kibővítéséről annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen elérni a rendszer célkitűzéseit.

Tekintettel számos halállomány jelenlegi védettségi állapotára és a tengerparti vizeknek a védelmi intézkedésekre való további érzékenységére, valamint a halászattól nagy mértékben függő és más gazdasági fejlesztésből valószínűleg hasznot nem húzó tengerparti területek folyamatos nehézségeire, a konkrét rendszer célkitűzései éppolyan érvényesnek tűnnek, mint 2002-ben. A jelenlegi egyezmények módosítása felboríthatja a jelenlegi egyensúlyt, amely a konkrét rendszer bevezetése óta kialakult.

I. melléklet – A Tanács által 2003 óta elfogadott helyreállítási és/vagy irányítási tervek

A Tanács …/…/EK rendelete || A terv típusa || Faj (állományok száma) || Területek

423/2004 || Helyreállítás || Tőkehal (4) || Kattegat, Skagerrak, Északi-tenger, Keleti-csatorna, Skóciától nyugatra eső részek, Ír-tenger

811/2004 || Helyreállítás || Északi-tengeri szürke tőkehal (1) || Kattegat, Skagerrak, Északi-tenger, La Manche csatorna, Skócia nyugati része, Írország körüli vizek, Vizcayai-öböl

2115/2005 || Helyreállítás || Grönlandi laposhal (1) || Az Atlanti-óceán északnyugati része

2166/2005 || Helyreállítás || Déli szürke tőkehal (2) és norvég homár (1) || Kantábriai-tenger, az Ibériai félsziget nyugati részének vizei

388/2006 || Irányítás || Nyelvhal (1) || Biscay-öböl

509/2007 || Helyreállítás és irányítás || Nyelvhal (1) || A La Manche csatorna nyugati része

676/2007 || Helyreállítás és irányítás || Sima lepényhal (1) és nyelvhal (1) || Északi-tenger

1098/2007 || Helyreállítás || Tőkehal (2) || Balti-tenger

1100/2007 || Helyreállítás || Európai angolna (1) || A III–IX. ICES-területekbe és a Földközi-tengerbe torkolló tagállami torkolatok/folyók

1559/2007 || Helyreállítás || Kékúszójú tonhal (1) || Az Atlanti-óceán keleti része és a Földközi-tenger

1300/2008 || Helyreállítás és irányítás || Hering (1) || Skóciától nyugatra eső részek

1342/2008 || Helyreállítás és irányítás || Tőkehal (4) || Kattegat, Skagerrak, Északi-tenger, Keleti-csatorna, Skóciától nyugatra eső részek, Ír-tenger

II. melléklet – Az éves halászati lehetőségek szerinti állományok az Atlanti-óceán északkeleti részén és a szomszédos vizekben – 2003–2011 között

Az állomány állapotáról szóló tudományos szakvélemény || Halállományok száma

|| 2003 || 2004 || 2005 || 2006 || 2007 || 2008 || 2009 || 2010 || 2011 || Átlag

A biztonságos biológiai határértékeken kívül || 30 || 29 || 26 || 26 || 26 || 28 || 27 || 22 || 19 || 26

A biztonságos biológiai határértékeken belül || 12 || 10 || 14 || 11 || 12 || 13 || 12 || 15 || 15 || 13

Az állomány állapota ismeretlen a hiányos adatok miatt || 48 || 53 || 53 || 57 || 58 || 55 || 57 || 60 || 61 || 56

A túlhalászásra vonatkozó tudományos szakvélemények || 2003 || 2004 || 2005 || 2006 || 2007 || 2008 || 2009 || 2010 || 2011 || Átlag

Ismert az állomány halászatának a legnagyobb fenntartható hozam mértékéhez viszonyított mértéke || || || 34 || 23 || 32 || 33 || 35 || 39 || 35 || 33

Az állományt túlhalásszák || || || 32 || 21 || 30 || 29 || 30 || 28 || 22 || 27

Az állomány halászata a legnagyobb fenntartható hozam szintjén folyik || || || 2 || 2 || 2 || 4 || 5 || 11 || 13 || 6

A teljes kifogható mennyiségek és a fenntartható fogások különbözete || 2003 || 2004 || 2005 || 2006 || 2007 || 2008 || 2009 || 2010 || 2011 || Átlag

A teljes kifogható mennyiségnek a fenntartható fogásmennyiség feletti többlete (az ICES/STECF szakvéleménye alapján az elővigyázatossági megközelítés szerint) százalékban kifejezve || 46% || 49% || 59% || 47% || 45% || 51% || 48% || 34% || 23% || 45%

A halászati lehetőségekről szóló tudományos szakvélemények összefoglalása || 2003 || 2004 || 2005 || 2006 || 2007 || 2008 || 2009 || 2010 || 2011 || Átlag

Olyan állományok, amelyek esetében megjósolható a méret és a halászat okozta állománypusztulás mértéke || 40 || 34 || 40 || 31 || 29 || 30 || 34 || 36 || 36 || 34

Olyan állományok, amelyek esetében rendelkezésre áll a halászati lehetőségekről szóló tudományos szakvélemény || 59 || 52 || 54 || 65 || 61 || 62 || 63 || 55 || 55 || 58

Olyan állományok, amelyekre vonatkozóan nem áll rendelkezésre tudományos szakvélemény || 31 || 40 || 39 || 29 || 35 || 34 || 33 || 42 || 40 || 36

[1]               A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet 35. cikkével összhangban.

[2]               A 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban.

[3]               A Bizottság közleménye a közös halászati politika reformjáról - COM(2009) 163, 2009. április 22.

[4]               A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – A közös halászati politika szerepe az ökoszisztéma-alapú szemlélet tengergazdálkodásban való érvényesítésében - COM(2008) 187, 2008. április 11.

[5]               A Bizottság Közleménye – Konzultáció a halászati lehetőségekről - COM(2010) 241, 2010. május 17., és a 2011. évi belső bizottsági adatok.

[6]               A Tanács 2004. március 30-i 639/2004/EK rendelete a Közösség legkülső régióiban nyilvántartott halászflották igazgatásáról.