(1)

A 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (4) számos ponton módosítani kell. Az irányelvet az áttekinthetőség érdekében át kell dolgozni.

(2)

Az Uniónak méltányos bánásmódot kell biztosítania a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, és egy határozottabb integrációs politikának arra kell törekednie, hogy az említett harmadik országbeli állampolgárok számára az Unió polgárait megillető jogokkal összevethető jogokat kötelezettségeket biztosítson.

(3)

Az összevont kérelmezési eljárás előírása, amelynek alapján egyetlen közigazgatási aktus keretében a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt is magában foglaló kombinált okiratot állítanak ki, hozzá fog járulni a tagállamokban jelenleg alkalmazandó szabályok egyszerűsítéséhez és összehangolásához.

(4)

A tagállamoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a területükre való első beutazás engedélyezésére összevont engedélyt vagy – ha összevont engedélyt csak a beutazást követően állítanak ki – vízumot állítsanak ki. A tagállamoknak az ilyen összevont engedélyeket vagy vízumokat kellő időben kell kiállítaniuk.

(5)

Ezen irányelvben meg kell állapítani az összevont engedély iránti kérelem elbírálására irányadó eljárási szabályokat. Ezen eljárásnak – figyelemmel a tagállami közigazgatások szokásos munkamennyiségére – eredményesnek és működőképesnek, valamint átláthatónak, méltányosnak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie, annak érdekében, hogy az érintetteknek észszerű időkereten belül megfelelő jogbiztonságot kínáljon.

(6)

A szociális jogok európai pillére, amelyet 2017. november 17-én Göteborgban hirdettek ki, olyan elveket határoz meg, amelyek iránymutatásul szolgálnak az esélyegyenlőség, a munkaerőpiachoz való hozzáférés, a tisztességes munkavégzési feltételek, valamint a szociális védelem és a társadalmi befogadás biztosításához. A 2011/98/EU irányelv felülvizsgálata része a képzett és tehetséges munkavállalókra vonatkozó intézkedéscsomagnak, amelyre az új migrációs és menekültügyi paktumról szóló, 2020. szeptember 23-i bizottsági közlemény utókövetéseként tettek javaslatot. Az említett felülvizsgálat a szociális jogok európai pillérének megvalósítására irányuló cselekvési tervről szóló, 2021. március 4-i bizottsági közlemény egyik eleme is.

(7)

Ezen irányelv rendelkezései nem érinthetik a tagállamok azon hatáskörét, hogy szabályozzák a munkavállalási célú összevont engedély kiállítására vonatkozó követelményeket. Ezen irányelv nem érintheti a tagállamokat az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 79. cikke (5) bekezdésének megfelelően megillető jogot. Ezen az alapon lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok egy összevont engedély iránti kérelmet elfogadhatatlannak minősítsenek vagy elutasítsanak.

(8)

Ezen irányelvnek a harmadik országbeli állampolgárok és a munkáltatók közötti munkaszerződéseket és munkaviszonyokat kell lefednie. Amennyiben valamely tagállam nemzeti joga lehetővé teszi, hogy harmadik országbeli állampolgárok a területére beutazzanak és ott tartózkodjanak a területén letelepedett olyan munkaerő-kölcsönzőkön keresztül, amelyekkel a munkavállaló munkaviszonyban áll, az ilyen harmadik országbeli állampolgárok nem zárhatók ki ezen irányelv hatálya alól. Ezen irányelv munkáltatókra vonatkozó valamennyi rendelkezését ugyanúgy alkalmazni kell az ilyen munkaerő-kölcsönzőkre is.

(9)

Nem tartozhatnak ezen irányelv alá a harmadik országok kiküldetésben lévő állampolgárai. Ez nem jelenti azt, hogy azon harmadik országbeli állampolgárok, akik jogszerűen tartózkodnak és vállalnak munkát valamely tagállamban, és egy másik tagállamban vannak kiküldetésben, a kiküldetésük időtartama alatt ne részesülnének továbbra is a származási tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban a munkavállalás azon feltételei tekintetében, amelyeket nem érint a 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) alkalmazása.

(10)

Azon harmadik országbeli állampolgárok, akik valamely tagállam nemzeti jogával, nemzetközi kötelezettségeivel vagy gyakorlatával összhangban védelemben részesülnek, nem tartozhatnak ezen irányelv alá, kivéve a III. fejezetet, amelyet alkalmazni kell, ha – a nemzeti joggal összhangban – az említett harmadik országbeli állampolgárok számára a munkavállalás megengedett, és azok dolgoznak, vagy dolgoztak is.

(11)

Nem tartozhatnak ezen irányelv alá azon harmadik országbeli állampolgárok, akik a 2003/109/EK tanácsi irányelv (6) alapján megszerezték a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy jogállását, mivel jogállásuk általánosságban kedvezőbb, és „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy – EU” típusú, különleges tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

(12)

Nem tartozhatnak ezen irányelv alá azon harmadik országbeli állampolgárok, akiknek idényjellegű munkavállalás céljából engedélyezték valamely tagállam területére történő beutazását és tartózkodását, és akik a 2014/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (7) összhangban kérelmezték, vagy akiknek engedélyezték a valamely tagállam területére történő beutazást és tartózkodást, mivel ők a 2014/36/EU irányelv hatálya alá tartoznak, amely külön szabályrendszert hoz létre.

(13)

A tagállamok annak meghatározására vonatkozó kötelezettsége, hogy a kérelmet a harmadik országbeli állampolgárnak vagy a munkáltatójának kell-e benyújtania, nem sértheti azon szabályokat, amelyek mindkét félnek az eljárásba való bevonását írják elő. A tagállamoknak figyelembe kell venniük és meg kell vizsgálniuk az összevont engedély iránti kérelmeket vagy akkor, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár tartózkodási helye azon tagállam területén kívül található, amelybe beutazásának és tartózkodásának engedélyezését kéri, vagy pedig akkor, ha a tagállam által az 1030/2002/EK tanácsi rendelettel (8) összhangban kiállított érvényes tartózkodási engedély birtokosaként az érintett harmadik országbeli állampolgár már az adott tagállam területén tartózkodik. A tagállamok számára lehetővé kell tenni a területükön jogszerűen tartózkodó, más harmadik országbeli állampolgárok által benyújtott kérelmek elfogadását is.

(14)

Ezen irányelvnek az összevont kérelmezési eljárásra és az összevont engedélyre vonatkozó rendelkezései nem vonatkozhatnak az egységes vagy a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumokra. Feltéve, hogy az uniós vagy a nemzeti jogban megállapított követelmények teljesülnek, és amennyiben egy tagállam csak a területén állít ki összevont engedélyeket, az érintett tagállamnak ki kell állítania a harmadik országbeli állampolgár számára az összevont engedély megszerzéséhez szükséges vízumot.

(15)

A kérelemről hozott döntés meghozatalára vonatkozó határidőnek magában kell foglalnia a munkaerőpiaci helyzet ellenőrzéséhez szükséges időt, amennyiben az ilyen ellenőrzésre összevont engedély iránti egyéni kérelemmel összefüggésben kerül sor. A döntéshozatal határideje tehát nem terjed ki munkaerőpiaci helyzet olyan általános ellenőrzésére, amely nem összevont engedély iránti egyéni kérelemhez kapcsolódik. A tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy kellő időben kiadják az összevont engedély megszerzéséhez szükséges vízumot.

(16)

A tagállamoknak a munka megkettőzésének és az eljárások elhúzódásának elkerülése érdekében törekedniük kell arra, hogy a releváns dokumentumoknak csak az egyszeri benyújtását követeljék meg a kérelmezőktől, valamint arra, hogy csak egyszer végezzék el a kérelmező által mind az összevont engedély, mind pedig adott esetben az összevont engedély megszerzéséhez szükséges vízum kiállítása céljából benyújtott dokumentumok érdemi ellenőrzését.

(17)

Az ezen irányelv szerinti illetékes hatóság kijelölése nem érintheti más hatóságoknak és – adott esetben – a szociális partnereknek a kérelem megvizsgálásával és az arról szóló döntés meghozatalával kapcsolatos szerepét és feladatait.

(18)

A kérelemről szóló döntés meghozatalára vonatkozó határidő azonban nem foglalhatja magában a szakmai képesítések elismeréséhez szükséges időt. Ezen irányelv nem érintheti az oklevelek elismerésére vonatkozó nemzeti eljárásokat.

(19)

Amennyiben a hatóságok az ebben az irányelvben előírt határidőkön belül nem hoznak döntést, a következményeket a nemzeti jognak kell meghatároznia, és azoknak jogorvoslat tárgyát kell képezniük.

(20)

Amint azt a képzett és tehetséges munkavállalók EU-ba vonzásáról szóló, 2022. április 27-i bizottsági közlemény említi, a „tehetséggondozási partnerségek” az új migrációs és menekültügyi paktum egyik kulcsfontosságú eszközét jelentik annak külső dimenziója tekintetében. Az említett partnerségek célja az Unió, a tagállamok és a partnerországok közötti együttműködés megerősítése, a nemzetközi munkaerő-mobilitás fellendítése, valamint a kölcsönösen előnyös és körforgásos módon történő tehetségfejlesztés. Az összevont engedély iránti kérelmek feldolgozásának felgyorsítása az ezen irányelvben előírt korlátokon belül hozzájárulhat a kulcsfontosságú partnerországokkal folytatott „tehetséggondozási partnerségek” hatékony végrehajtásához is.

(21)

Az uniós munkaerőpiacok hatékonyabbá és vonzóbbá tétele érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelvben előírt korlátokon belül felgyorsítsák az olyan harmadik országbeli állampolgárok által vagy nevében benyújtott összevont engedély iránti kérelmek feldolgozását, akik egy másik tagállamban már összevont engedély birtokosai.

(22)

Az összevont engedélyt az 1030/2002/EK rendeletnek megfelelően kell kiállítani, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok további információkat tüntessenek fel különösen arra vonatkozóan, hogy az adott személy számára engedélyezett-e a munkavállalás vagy sem. A tagállamoknak, többek között a migráció hatékonyabb ellenőrzése céljából, nemcsak az összevont engedélyen, hanem valamennyi kiállított egyéb tartózkodási engedélyen is fel kell tüntetniük a munkavállalás engedélyezésére vonatkozó információkat, függetlenül az engedély vagy a tartózkodási engedély típusától, amely alapján engedélyezték a harmadik országbeli állampolgárnak a tagállam területére való beutazást és tartózkodást, valamint a tagállam munkaerőpiacához való hozzáférést. Az 1030/2002/EK rendelettel összhangban harmadik országbeli állampolgároknak jogosultnak kell lenniük ellenőrizni a papíralapú vagy elektronikus formátumú információkat, és adott esetben kijavíttatni vagy töröltetni azokat.

(23)

Ezen irányelvnek a munkavállalástól eltérő célra kiállított tartózkodási engedélyekre vonatkozó rendelkezései kizárólag az ilyen engedélyek formátumára alkalmazandók, és nem sérthetik az engedélyezési eljárásokra és az ilyen engedélyek kiállítására vonatkozó eljárásokra irányadó uniós és nemzeti szabályokat.

(24)

Ezen irányelvnek az összevont engedélyre és a munkavállalástól eltérő célra kiállított tartózkodási engedélyre vonatkozó rendelkezései nem akadályozhatják meg a tagállamokat abban, hogy egy olyan további, papírformátumú dokumentumot állítsanak ki, amelyen pontosabb információkat tudnak feltüntetni a munkaviszonyra vonatkozóan, amennyiben a tartózkodási engedélyen ehhez nincsen elég hely. Az ilyen dokumentum hozzájárulhat a harmadik országbeli állampolgárok kizsákmányolásának megakadályozásához és az illegális foglalkoztatás elleni küzdelemhez, azonban nem helyettesítheti a munkavállalási engedélyt, ezzel megfosztva az összevont engedély koncepcióját annak lényegétől, és kiállítása nem kötelező a tagállamok számára. Az 1030/2002/EK rendelet 4. cikkében és a rendelet melléklete a) pontjának 20. alpontjában foglalt technikai lehetőségek segítségével elektronikus formátumban is tárolhatók ilyen információk. Továbbá, a munkáltatóknak az (EU) 2019/1152 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (9) összhangban tájékoztatniuk kell a harmadik országból származó munkavállalókat a munkaviszony alapvető szempontjairól és azok bármely változásáról.

(25)

A feltételeknek és kritériumoknak, amelyek alapján egy összevont engedély kiállítása, módosítása vagy megújítása iránti kérelem elutasításra kerülhet, vagy amelyek alapján az összevont engedély visszavonásra kerülhet objektíveknek kell lenniük, és azokat a nemzeti jognak kell előírnia, beleértve az uniós preferencia elvének betartására vonatkozó kötelezettséget, amelyet különösen a 2003-as és 2005-ös csatlakozási okmányok releváns rendelkezései fogalmaznak meg. Az elutasításról és visszavonásról szóló döntéseket megfelelően indokolni kell. Az összevont engedély kiállítása, módosítása vagy megújítása iránti kérelem elutasításáról szólódöntésnek, vagy az összevont engedély visszavonására irányuló döntésnekaz uniós vagy a nemzeti jogban foglalt kritériumokon kell alapulnia, és adott esetben figyelembe kell vennie az adott eset sajátos körülményeit, továbbá tiszteletben kell tartania az arányosság elvét. A kérelem bonyolultságával összefüggő, kivételes és kellően indokolt körülmények esetén és a kérelmező érdekében lehetővé kell tenni az ezen irányelv szerinti döntéshozatali határidő további, 30 napos időtartammal való meghosszabbítását. Abban az esetben, ha az összevont engedély birtokosának munkáltatója megváltozik, a határidő további, 15 napos időtartammal való meghosszabbítását kellően meg kell indokolni.

(26)

Annak biztosítása érdekében, hogy a harmadik országbeli állampolgárok és családtagjaik ténylegesen gyakorolhassák jogaikat, a tagállamoknak díjmentesen hozzáférhető tájékoztatást kell nyújtaniuk számukra az összevont engedély kérelmezéséhez szükséges igazoló dokumentumokról, a beutazás és tartózkodás feltételeiről, valamint az ő és családtagjaik védelmét szolgáló jogokról, kötelezettségekről és eljárási biztosítékokról. Az említett tájékoztatásnak ki kell terjednie a szociális partnerekre is, különös tekintettel a munkavállalói szervezetekre, hogy megkönnyítse ismeretszerzésüket a munkahelyi védelmük javítása érdekében.

(27)

Azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik érvényes úti okmánnyal és a schengeni vívmányokat teljeskörűen alkalmazó valamely tagállam által kiállított összevont engedéllyel rendelkeznek, lehetővé kell tenni bármely hathónapos időszakban három hónapot meg nem haladó időtartamra a schengeni vívmányokat teljeskörűen alkalmazó tagállamok területére való beutazást és az azokon belüli szabad mozgást, az (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (10) és a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (Schengeni Egyezmény) (11) 21. cikkével összhangban.

(28)

Horizontális uniós jogszabályok hiányában a harmadik országbeli állampolgárok eltérő jogokkal rendelkeznek attól függően, hogy melyik tagállamban dolgoznak, és milyen állampolgárságúak. A koherens bevándorlási politika továbbfejlesztése, az uniós polgárok és a valamely tagállamban jogszerűen munkát vállaló harmadik országbeli állampolgárok jogai közötti különbségek csökkentése, valamint a bevándorlásra vonatkozó jelenlegi uniós vívmányok kiegészítése érdekében meg kell határozni bizonyos jogokat különösen annak konkretizálása érdekében, hogy mely területeken biztosított a tagállam saját állampolgáraival való egyenlő bánásmód azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik huzamos tartózkodási engedéllyel még nem rendelkeznek. Az ilyen rendelkezések célja, hogy az Unión belül megteremtsék az egyenlő versenyfeltételek minimális szintjét, elismerjék, hogy az ilyen harmadik országbeli állampolgárok a munkájukkal és befizetett adójukkal hozzájárulnak az Unió gazdaságához, valamint hogy csökkentsék a tagállam saját állampolgárai és a harmadik országbeli állampolgárok közötti tisztességtelen versenyt, amely az utóbbiak esetleges kizsákmányolásából következik. Ebben az irányelvben harmadik országból származó munkavállalónak kell tekinteni az olyan harmadik országbeli állampolgárt, akinek valamely tagállam területére való beutazását és tartózkodását engedélyezték, ott jogszerűen tartózkodik, és ott a nemzeti joggal vagy gyakorlattal összhangban munkaviszony keretében munkát vállalhat. Ezzel összefüggésben a harmadik országból származó munkavállalónak az egyes tagállamok hatályos joga, kollektív szerződései vagy gyakorlata által meghatározottak szerint munkaszerződéssel kell rendelkeznie, vagy munkaviszonyban kell állnia, figyelembe véve az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát.

(29)

Amikor az összevont engedély birtokosa munkáltatót vált, az új munkáltatónak tájékoztatnia kell az illetékes hatóságokat a foglalkoztatás részleteiről, a nemzeti jogban előírt eljárásoknak megfelelően. A foglalkoztatási feltételeket, mint példáula munkáltató címét, a szokásos munkavégzés helyét, a munkaidőt és a munkabért érintő változás önmagában nem jelent munkáltatóváltást.

(30)

Valamennyi olyan harmadik országbeli állampolgárnak, aki jogszerűen tartózkodik és vállal munkát valamely tagállamban, a tartózkodás helye szerinti tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmód alapján legalább ugyanazon közös jogokat kell biztosítani, függetlenül a beutazás és tartózkodás engedélyezésének eredeti céljától vagy annak alapjától. Az ezen irányelv hatálya alá tartozó területeken az egyenlő bánásmódhoz való jogot nemcsak azon harmadik országbeli állampolgároknak kell biztosítani, akiknek a beutazását és tartózkodását munkavállalás céljából engedélyezték valamely tagállamban, hanem azoknak is, akiknek a beutazását és tartózkodását más célból engedélyezték és az uniós vagy nemzeti jog egyéb rendelkezéseivel összhangban hozzáférést biztosítottak számukra az adott tagállam munkaerőpiacához, beleértve a harmadik országból származó munkavállalók azon családtagjait, akiknek beutazását és tartózkodását a 2003/86/EK tanácsi irányelv (12) alapján engedélyezték a tagállam területén és azon harmadik országbeli állampolgárokat, akik az (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) alapján jogosultak a tagállamba való beutazásra és tartózkodásra.

(31)

Egyes területeken az egyenlő bánásmódhoz való jogot szigorúan a harmadik országbeli állampolgárnak valamely tagállam területén való jogszerű tartózkodásához és a munkaerőpiachoz való hozzáféréséhez kell kötni, amelyeket a tartózkodási és munkavállalási engedélyt is magában foglaló összevont engedély, és a más célokra kiállított, a munkavállalási engedéllyel kapcsolatos információkat is feltüntető tartózkodási engedélyek igazolnak.

(32)

A harmadik országból származó munkavállalókat a foglalkoztatási és munkavégzési feltételek tekintetében megillető, a tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódhoz való, ezen irányelvben említett jog hozzájárul a tisztességes munkához és a harmadik országból származó munkavállalók kizsákmányolásának megelőzéséhez. Az említett jog kiterjed legalább a foglalkoztatási feltételekre, a munkabérre, beleértve a túlóradíjakat is, a levonásokra és a visszatérítésekre, a munkáltató fizetésképtelensége esetén felmerülő követelésekre, az egyenlő munkáért járó egyenlő munkabér elvének alkalmazására, az elbocsátásra, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra, a képzésre, a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra, a munkaidőre, a szabadságra és a munkaszüneti napokra. Az egyenlő bánásmódhoz való jognak magában kell foglalnia az uniós jogban, a nemzeti jogban, a kollektív szerződésekben meghatározott, és a tagállami gyakorlattal összhangban alkalmazott munkavégzési feltételeket, az érintett tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett.

(33)

A tagállamoknak a valamely harmadik országbeli állampolgár által egy másik tagállamban szerzett szakmai képesítéseket az uniós polgárok ilyen szakmai képesítéseivel megegyező módon el kell ismerniük, a harmadik országban szerzett képesítéseket pedig a 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (14) összhangban figyelembe kell venniük. A harmadik országból származó munkavállalók számára biztosított azon jog, hogy az okleveleknek, bizonyítványoknak és más szakmai képesítéseknek a vonatkozó nemzeti eljárásokkal összhangban történő elismerése tekintetében egyenlő bánásmódban részesüljenek, nem érintheti a tagállamoknak az ilyen harmadik országból származó munkavállalók nemzeti munkaerőpiacukhoz való hozzáférésének engedélyezésével kapcsolatos hatáskörét.

(34)

A harmadik országból származó munkavállalóknak a szociális biztonság tekintetében egyenlő bánásmódban kell részesülniük. A szociális biztonság ágait a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (15) határozza meg. Ezen irányelvnek a szociális biztonság területén alkalmazott egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezései azon munkavállalókra is alkalmazandók, akik számára közvetlenül egy harmadik országból érkezve engedélyezik a beutazást és a tartózkodást valamely tagállamban. Mindazonáltal, ezen irányelv nem ruházhatja fel a harmadik országból származó munkavállalókat több joggal, mint amelyeket a szociális biztonság területén meglévő uniós jog már biztosít azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akiknek a helyzete több tagállamot is érint.

(35)

Az Európai Unió Bírósága a C-302/19. sz. ügyben hozott 2020. november 25-i ítéletében (16) megállapította, hogy egy tagállam az összevont engedély birtokosától a szociális biztonsági ellátást nem tagadhatja meg, vagy nem csökkentheti azzal az indokkal, hogy az említett engedélybirtokos családtagjai közül néhányan vagy valamennyien nem a területén, hanem egy harmadik országban rendelkeznek tartózkodási hellyel, ha a saját állampolgárainak a családtagjaik tartózkodási helyétől függetlenül nyújtja az említett ellátást.

(36)

A tagállamoknak legalább egyenlő bánásmódot kell biztosítaniuk azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik alkalmazásban állnak, vagy akiket egy minimumként meghatározott, alkalmazásban eltöltött időszakot követően munkanélküliként nyilvántartásba vettek. A szociális biztonság területén alkalmazott egyenlő bánásmód ezen irányelv szerinti korlátozásai nem érinthetik az 1231/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (17) alapján biztosított jogokat.

(37)

Az uniós jog nem korlátozza a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét. Az egyes tagállamoknak kell megállapítaniuk a szociális biztonsági ellátások nyújtásának feltételeit, valamint ezen ellátások összegét és folyósításuk időtartamát. Az említett hatáskör gyakorlása során azonban a tagállamoknak meg kell felelnik az uniós jognak.

(38)

A harmadik országból származó munkavállalókkal szembeni egyenlő bánásmód nem alkalmazandó a szakképzés területére vonatkozó, szociális támogatási rendszerekből finanszírozott intézkedésekre.

(39)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megakadályozzák a harmadik országból származó munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülönböztetést az olyan árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésük tekintetében, amelyek esetében ezen irányelvvel és a nemzeti joggal összhangban a harmadik országból származó munkavállalók számára biztosított a tartózkodási helyük szerinti tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmód. Különös figyelmet kell fordítani a bérelt magánlakásokhoz való hozzáférés terén esetlegesen előforduló hátrányos megkülönböztetés megelőzésére annak biztosítása érdekében, hogy a lakhatási feltételek és a bérleti szerződések megfeleljenek a magánbérlésre vonatkozó, nemzeti normáknak és nemzeti szabályoknak, beleértve a bérleti díjakra vonatkozó normákat és szabályokat. Különösen fontos annak biztosítása, hogy a harmadik országból származó munkavállalók továbbra is szabadon választhassák meg szállásukat a munkáltató által nyújtott szálláson való tartózkodás kötelezettsége nélkül, amint az az érintett tagállam saját munkavállalói esetében is történik, a nemzeti joggal összhangban.

(40)

A harmadik országból származó munkavállalókkal szembeni egyenlő bánásmód megerősítése érdekében a tagállamoknak hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell előírniuk a munkáltatókkal szemben, különösen a munkavégzési feltételekre, az egyesülés és társulás szabadságára, valamint a 883/2004/EK rendeletben meghatározottak szerinti szociális biztonság ágaira vonatkozó, ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetére.

(41)

Az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megfelelő érvényesítésének biztosítása érdekében a tagállamoknak – adott esetben a szociális partnerekkel a nemzeti joggal összhangban együttműködve – megfelelő mechanizmusokat kell biztosítaniuk a nyomon követésre és adott esetben a saját területükön végzett hatékony és megfelelő ellenőrzésekre a nemzeti joggal vagy közigazgatási gyakorlattal összhangban. A munkaügyi ellenőrzésért felelős szolgálatok vagy az egyéb illetékes hatóságok számára adott esetben hozzáférést kell biztosítani a munkahelyekhez.

(42)

A tagállamoknak szintén biztosítaniuk kell olyan hatékony mechanizmusokat, amelyeken keresztül a harmadik országból származó munkavállalók jogorvoslatért folyamodhatnak és panasszal élhetnek közvetlenül vagy olyan harmadik felek útján, akiknek – a nemzeti jogban, a közigazgatási gyakorlatban vagy az alkalmazandó kollektív szerződésekben megállapított kritériumoknak megfelelően – jogos érdeke fűződik az ezen irányelvnek való megfelelés biztosításához, mint például a szakszervezetek vagy más szövetségek, vagy az illetékes hatóságokon keresztül. Az említett hatékony mechanizmusok olyan helyzetek kezeléséhez tekinthetők szükségesnek, amikor a harmadik országból származó munkavállalók nincsenek tisztában a jogérvényesítési mechanizmusok meglétével, vagy vonakodnak a saját nevükben igénybe venni azokat, például a lehetséges következményektől való félelem miatt. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a harmadik országokbeli munkavállalók a lakóhelyük szerinti tagállam állampolgáraival azonos módon hozzáférhessenek a jogi eljárásokhoz, többek között a bírósági és közigazgatási eljárásokhoz, a panasztételi eljárásokhoz, a közvetítéshez és a nemzeti jogban a tagállam állampolgáraira vonatkozóan meghatározott egyéb mechanizmusokhoz. A tagállamoknak garantálniuk kell továbbá az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférést ezekben az eljárásokban a hazai munkavállalókkal azonos feltételek mellett, amennyiben nemzeti joguk szerint az jár.

(43)

A munkavállalók védelmével összefüggésben a nyomon követésre, az értékelésre, az ellenőrzésekre, a szankciókra és a panasztétel megkönnyítésére vonatkozó, hasonló nemzeti intézkedéseket már el kellett fogadni, és azoknak hatályban kell lenniük nemzeti szinten.

(44)

Az összevont engedélynek fel kell jogosítania birtokosát arra, hogy az engedély érvényességi ideje alatt munkáltatót váltson. Annak ellenőrzése mellett, hogy az összevont engedély birtokosa továbbra is megfelel-e az uniós vagy a nemzeti jogban meghatározott követelményeknek, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy bizonyos feltételeket határozzanak meg a munkáltatóváltásra vonatkozóan, beleértve az értesítési eljárást és a munkaerőpiaci helyzet ellenőrzését, amennyiben az érintett tagállam ellenőrzi a munkaerő-piaci helyzetet az összevont engedély iránti kérelmek esetében. Ezen irányelv munkáltatóváltással kapcsolatos rendelkezéseivel való esetleges visszaélések megelőzése érdekében a tagállamok számára lehetővé kell tenni azt is, hogy meghatározzák azt a minimális időtartamot, ameddig az összevont engedély birtokosának dolgoznia kell az első munkáltatónál ahhoz, hogy jogosulttá váljon a munkáltatóváltásra. Függetlenül a munkaszerződésnek a nemzeti jog által meghatározott időtartamától, az említett minimális időtartam semmiképpen sem haladhatja meg a hat hónapot. Kivételes és kellően indokolt esetekben, például az összevont engedély birtokosának kizsákmányolása esetén, vagy ha a munkáltató nem teljesíti az összevont engedély birtokosával kapcsolatos jogi kötelezettségeit, a tagállamoknak e minimális időtartam lejárta előtt engedélyezniük kell a munkáltatóváltást.

(45)

Az összevont engedély munkanélküliség esetén legalább három hónapig, vagy – ha a harmadik országbeli állampolgár több mint két éve birtokosa összevont engedélynek – hat hónapig nem vonható vissza. A munkanélküliség három hónapot meghaladó időtartama esetén a tagállamok megkövetelhetik az összevont engedély birtokosaitól, hogy szolgáltassanak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy elegendő forrással rendelkeznek-e önmaguk eltartásához.

(46)

Az összevont engedély megszerzésére irányuló eljárással, valamint a harmadik országból származó munkavállalók és családtagjaik jogaival, kötelezettségeivel és eljárási biztosítékaival kapcsolatos ismeretek megerősítése érdekében a tagállamokat arra ösztönzik, hogy erősítsék meg az e kérdésekre vonatkozó hirdetési tevékenységeket és tájékoztató kampányokat, ideértve adott esetben a harmadik országokat célzó tevékenységeket és kampányokat is.

(47)

Ezen irányelvet az uniós jogban és az alkalmazandó nemzetközi jogi eszközökben foglalt kedvezőbb rendelkezések sérelme nélkül kell alkalmazni.

(48)

A tagállamoknak ezen irányelv rendelkezéseit nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai jellemzők, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy bármely más vélemény, nemzeti kisebbséghez való tartozás, tulajdon, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján való megkülönböztetés nélkül, különösen a 2000/43/EK tanácsi irányelvvel (18) és a 2000/78/EK tanácsi irányelvvel (19) összhangban kell érvényre juttatniuk.

(49)

mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a harmadik országbeli állampolgároknak valamely tagállam területén való munkavállalását szolgáló összevont engedély kiállítására irányuló összevont kérelmezési eljárás, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogainak meghatározását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, de az intézkedés léptéke és hatása miatt azok uniós szinten inkább jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(50)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket az EUSZ 6. cikkének (1) bekezdésével összhangban.

(51)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, Írország nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(52)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(53)

Az ezen irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettség csak azon rendelkezésekre szorítkozik, amelyek a korábbi irányelvhez képest jelentős módosítást jelentenek. A változatlan rendelkezések átültetésére vonatkozó kötelezettség az említett korábbi irányelvből ered.

(54)

Ezen irányelv nem érinti az I. mellékletben meghatározott irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidővel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,