(1)

Amikor a Tanács 1967-ben, a 67/227/EGK első tanácsi irányelvvel (3) és a 67/228/EGK második tanácsi irányelvvel (4) elfogadta a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: héa) közös rendszerét, kötelezettséget vállalt egy, az Európai Közösségen belül ugyanúgy működő végleges héarendszer létrehozására, mintha az egyetlen tagállamon belül működne. Mivel egy ilyen rendszer politikai és technikai feltételei nem voltak adottak, amikor 1992 végére felszámolták a tagállamok közötti fiskális határokat, átmeneti héaszabályozást fogadtak el. A 2006/112/EK tanácsi irányelv (5) előírja, hogy az említett átmeneti szabályozást végleges szabályozással kell felváltani.

(2)

A Bizottság a héára vonatkozó cselekvési tervről szóló, 2016. április 7-i közleményével összhangban javaslatot terjesztett elő egy olyan, a tagállamok közötti, határokon átnyúló, vállalkozások közötti kereskedelemre vonatkozó végleges héarendszer elemeinek meghatározására vonatkozóan, amely a határokon átnyúló termékértékesítésnek a rendeltetési tagállamban történő adóztatásának elvén alapulna.

(3)

A Tanács 2016. november 8-i következtetéseiben felkérte a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a határokon átnyúló ügyletekre vonatkozó uniós héaszabályok tökéletesítésére a héaazonosító számnak a Közösségen belüli értékesítések adómentességével összefüggésben betöltött szerepe, a vevői készletre vonatkozó megállapodások, a láncügyletek és a fuvarozásnak a Közösségen belüli ügyletek adómentessége céljából történő bizonyítása tekintetében.

(4)

Tekintettel a Tanács felkérésére, valamint arra, hogy a Közösségen belüli kereskedelemre vonatkozó végleges héarendszer végrehajtása több évet fog igénybe venni, helyénvalók az egyes vállalkozásokra vonatkozó szabályok harmonizálására és egyszerűsítésére irányuló különös intézkedések.

(5)

A vevői készlet kifejezés arra a helyzetre utal, amikor a termékek másik tagállamba történő elfuvarozásának időpontjában az értékesítő már tudja, hogy ki a vevő, akinek a termékeket később, a rendeltetési tagállamba való megérkezésüket követően értékesíteni fogja. Ez a helyzet jelenleg egy (a termékek feladási tagállamában történő) vélelmezett értékesítést és egy (a termékek érkezési tagállamában történő) vélelmezett Közösségen belüli beszerzést, majd ezeket követően egy, az érkezési tagállamban történő „belföldi” értékesítést valósít meg, és megköveteli, hogy az értékesítőnek ez utóbbi tagállamban héaazonosító számmal kell rendelkeznie. Ennek elkerülésére az említett ügyleteket – amennyiben azokra két adóalany között kerül sor – bizonyos feltételek mellett úgy kell tekinteni, hogy egy, a feladási tagállamban történő adómentes értékesítést és egy, az érkezési tagállamban történő Közösségen belüli beszerzést valósítanak meg.

(6)

A láncügyletek kifejezés olyan egymást követő termékértékesítésekre utal, amelyek során a termékek egyetlen Közösségen belüli fuvarozás tárgyát képezik. A termékek Közösségen belüli mozgását csak az egyik értékesítéshez kell hozzárendelni, és a Közösségen belüli értékesítésekre biztosított héamentességnek kizárólag ezen értékesítésre kell vonatkoznia. A lánc többi elemét alkotó értékesítéseket meg kell adóztatni, ami maga után vonhatja annak a követelményét, hogy az értékesítő az értékesítési tagállamban héaazonosító számmal rendelkezzen. Annak elkerülésére, hogy a tagállamok különböző megközelítéseket alkalmazzanak, ami kettős adóztatáshoz vagy nem adóztatáshoz vezethet, továbbá a jogbiztonságnak a gazdasági szereplők érdekében történő növelése céljából közös szabályként elő kell írni, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – a termékek fuvarozását a láncügyleteken belül egyetlen értékesítéshez kell hozzárendelni.

(7)

Ami a héaazonosító számnak a Közösségen belüli kereskedelem keretében végzett termékértékesítés adómentességével való összefüggését illeti, javasolt, hogy a termékek értékesítési tagállamon kívülre történő fuvarozásának feltételén túlmenően az adómentesség alkalmazásának az is anyagi és nem pusztán alaki feltétele legyen, hogy a vevő számára a termékek fuvarozásának megkezdése szerinti tagállamtól eltérő tagállam által kiadott héaazonosító szám szerepeljen a héainformációcsere-rendszerben (a továbbiakban: VIES). Emellett a VIES-nyilatkozat fontos szerepet játszik abban, hogy az érkezési tagállam információkkal rendelkezzen a termékek területén való jelenlétéről, ezért az Unióban folytatott csalás elleni küzdelemnek is meghatározó eleme. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy amennyiben az értékesítő nem teljesíti a VIES-nyilatkozattal kapcsolatos kötelezettségét, az adómentesség nem alkalmazandó, kivéve, ha az értékesítő jóhiszeműen jár el, azaz megfelelően meg tudja indokolni az illetékes adóhatóságok számára az összesítő nyilatkozatot érintő hiányosságokat, amely egyben magában foglalhatja azt is, hogy az értékesítő közli a 2006/112/EK irányelv 264. cikke alapján megkövetelt helyes információt.

(8)

mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a héaszabályozásnak a határokon átnyúló, vállalkozások közötti kereskedelemmel összefüggésben történő tökéletesített működését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban e cél annak léptéke és hatása miatt jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

(9)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (6) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(10)

A 2006/112/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,