19.5.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 123/1

(1)

A belső piac széttagoltsága hátrányos hatással van az Unión belüli versenyképességre, növekedésre és munkahelyteremtésre. A belső piac megfelelő működéséhez szükség van az elektronikus fizetések egy olyan integrált piacának a megfelelő működése és kiteljesítése előtt álló, közvetlen és közvetett akadályok felszámolására, amely nem tesz különbséget a belföldi és a határon átnyúló fizetések között.

(2)

A 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) megteremtette a jogi alapot a fizetéseknek az Unió egészére kiterjedő belső piaca létrehozásához, mivel lényegesen megkönnyítette a pénzforgalmi szolgáltatók tevékenységét azáltal, hogy egységes szabályokat alakított ki a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására vonatkozóan.

(3)

A 924/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) megállapította azt az elvet, amely szerint a határon átnyúló, euróban teljesített fizetésekért – többek között az e rendelet hatálya alá tartozó kártyaalapú fizetési műveletekért – a felhasználók által fizetett díjaknak meg kell egyezniük a tagállamon belüli ilyen fizetésekért felszámított díjakkal.

(4)

A 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (6) megállapította a belső piaci euroátutalások és -beszedések működésének szabályait, azonban a kártyaalapú fizetési műveleteket kizárta a hatálya alól.

(5)

A 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) célja a fogyasztók és a kereskedők által kötött szerződések bizonyos szabályainak harmonizálása, ideértve az egyes fizetési módok használata után fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat is, amelyek alapján a tagállamok megtiltják a kereskedők számára, hogy egy adott fizetési mód használata után olyan díjakat számítsanak fel a fogyasztóknak, amelyek meghaladják az adott fizetési mód használatáért a kereskedő által viselt költséget.

(6)

A biztonságos, hatékony, versenyképes és innovatív elektronikus fizetés központi szerepet játszik annak biztosításában, hogy a fogyasztók, a kereskedők és a vállalkozások a belső piac valamennyi előnyét élvezhessék, különösen mivel egyre nagyobb teret hódít az elektronikus kereskedelem.

(7)

Egyes tagállamokban már sor került olyan jogszabályoknak az elfogadására, vagy előkészítés alatt állnak olyan jogszabályok, amelyek közvetlenül vagy közvetetten a bankközi jutalékokat hivatottak szabályozni, és ezek különböző szempontokra is kitérnek, ideértve a bankközi jutalékokra különböző szinteken megállapított maximumokat, a kereskedői jutalékokat, a minden kártya elfogadását előíró szabályokat, valamint a fizetésimód-választást befolyásoló intézkedéseket is. Egyes tagállamokban a jelenlegi közigazgatási határozatok jelentősen eltérnek egymástól. A bankközi jutalékok mértékének fokozottabb következetessége érdekében nemzeti szinten további szabályozási intézkedések bevezetése várható ezen jutalékok mértékének vagy az ezen jutalékok közötti eltéréseknek a kezelésére. Ezek a nemzeti intézkedések valószínűleg jelentősen korlátoznák a kártyaalapú fizetések, valamint a kártyán alapuló internetes és mobiltelefonos fizetések belső piacának kiteljesítését, ezért akadályoznák a szolgáltatásnyújtás szabadságát.

(8)

A fizetési kártyák a lakossági vásárlások alkalmával leggyakrabban használt elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközök. Ugyanakkor az Unió fizetésikártya-piacának integrációja távolról sem fejeződött be, mivel számos fizetési megoldás esetében a fejlődésnél a nemzeti határok korlátot jelentenek, és az új, az Unió egészében működni kívánó gazdasági szereplők gátolva vannak a piacra lépésben. Fel kell számolni a kártyapiac – beleértve a kártyaalapú fizetések, valamint a kártyán alapuló internetes és mobiltelefonos fizetések – hatékony működése előtti akadályokat.

(9)

A belső piac hatékony működésének lehetővé tétele érdekében támogatni kell és meg kell könnyíteni az elektronikus fizetést, hogy a kereskedők és a fogyasztók megfelelően élhessenek annak előnyeivel. A kártyák és más elektronikus fizetési módok sokoldalúbban használhatók, például online fizetésekhez, a belső piac és az elektronikus kereskedelem előnyeit élvezve; ráadásul az elektronikus fizetés biztonságos fizetési módot is jelenthet a kereskedők számára. Ezért a készpénzben történő fizetés helyett a kártyaalapú fizetési műveletek mind a kereskedők, mind a fogyasztók számára előnyösek lehetnek, amennyiben a fizetésikártya-rendszerek használatának díjait gazdaságilag hatékony szinten állapítják meg, és egyúttal elősegítik a tisztességes versenyt, az innovációt, valamint az új szereplők piacra lépését is.

(10)

Bankközi jutalékok alkalmazására általában a valamely fizetésikártya-rendszerhez tartozó kártyaelfogadó pénzforgalmi szolgáltatók és kártyakibocsátó pénzforgalmi szolgáltatók között kerül sor. A bankközi jutalékok az egyik fő tételt képezik azon díjak között, amelyeket az elfogadó pénzforgalmi szolgáltatók minden egyes kártyaalapú fizetési művelet után felszámítanak a kereskedőknek. A kereskedők pedig ezeket a kártyaköltségeket – egyéb költségeikhez hasonlóan – beépítik az áruk és szolgáltatások általános árába. A fizetésikártya-rendszerek közötti verseny – melynek célja, hogy a rendszerek működtetői meggyőzzék a pénzforgalmi szolgáltatókat arról, hogy kibocsássák a kártyáikat – magasabb, nem pedig alacsonyabb bankközi jutalékokat eredményez a piacon, ellentétben a versenynek a piacgazdaságban általában tapasztalható ármérséklő hatásával. A versenyjogi szabályoknak a bankközi jutalékokra való következetes alkalmazása mellett e jutalékok szabályozása javítaná a belső piac működését, továbbá hozzájárulna a fogyasztókat terhelő tranzakciós költségek csökkentéséhez.

(11)

A jelenleg létező sokféle bankközi jutalék és azok mértéke meggátolja, hogy alacsonyabb bankközi jutalékokat alkalmazó, vagy bankközi jutalékokat egyáltalán nem alkalmazó üzleti modellre támaszkodó, új, az Unió egészében működni kívánó gazdasági szereplők jelenjenek meg, ez pedig csökkenti az esélyt a méret- és választékgazdaságosságra, valamint a hatékonyság ebből eredő javulására. Ez negatív hatással van a kereskedőkre és a fogyasztókra, továbbá gátolja az innovációt. Mivel az Unió egészében működni kívánó gazdasági szereplőknek a piacra lépéshez legalább az adott piacon elterjedt legmagasabb bankközi jutalékot kellene felajánlaniuk a kibocsátó bankoknak, ez egyúttal a piac széttagoltságának fenntartását is eredményezi. A jelenleg létező, alacsonyabb bankközi jutalékokat alkalmazó vagy bankközi jutalékokat egyáltalán nem alkalmazó belföldi rendszereket is a piac elhagyására kényszerítheti a magasabb bankközijutalék-bevételeket elérni kívánó bankok által gyakorolt nyomás. Ennek következtében a fogyasztók és a kereskedők szűkebb választékra, magasabb árakra és alacsonyabb minőségre számíthatnak a pénzforgalmi szolgáltatások terén, miközben az egész Unióra kiterjedő pénzforgalmi megoldások is csak korlátozottan állnak rendelkezésükre. Ráadásul a kereskedők nem tudják kiküszöbölni a jutalékkülönbségeket azáltal, hogy más tagállamok bankjai által kínált kártyaelfogadási szolgáltatásokat vesznek igénybe. A területi engedélyezési politikájuk alapján a fizetésikártya-rendszerek által alkalmazott konkrét szabályok minden egyes fizetési művelet után az értékesítés helyén (a kereskedő országában) érvényes bankközi jutalékok alkalmazását írják elő. Ez az előírás gátolja az elfogadókat abban, hogy sikeresen kínálják a szolgáltatásaikat a határokon túl. Emellett a kereskedőket is gátolhatja abban, hogy a fogyasztók javára csökkentsék pénzforgalmi költségeiket.

(12)

A meglévő jogszabályoknak a Bizottság, valamint a nemzeti versenyhatóságok általi alkalmazása nem tudta orvosolni ezt a helyzetet.

(13)

Ezért a belső piac eltérő jogszabályokból és közigazgatási határozatokból eredő széttagoltságát, valamint a verseny ebből származó jelentős torzulását elkerülendő, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 114. cikkének megfelelően intézkedésekre van szükség a magas, illetve eltérő bankközi jutalékok problémájának kezelésére annak érdekében, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásaikat határon átnyúló alapon is nyújthassák, valamint hogy a fogyasztók és a kereskedők határon átnyúló szolgáltatásokat is igénybe vehessenek.

(14)

E rendelet alkalmazása nem érinti az uniós és a nemzeti versenyszabályok alkalmazását. E rendelet nem gátolhatja meg a tagállamokat abban, hogy nemzeti jogukban alacsonyabb maximumokat vagy azokkal azonos célú, illetve hatású intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be.

(15)

A kártyaalapú fizetések, valamint a kártyán alapuló internetes és mobiltelefonos fizetések belső piacának zökkenőmentes, a fogyasztók és a kereskedők számára előnyös működésének megkönnyítése érdekében ez a rendelet egyaránt alkalmazandó a kártyaalapú fizetési műveletek határon átnyúló és belföldi kibocsátására, illetve elfogadására. Amennyiben a kereskedők választhatnak saját tagállamukon kívüli elfogadót (határon átnyúló elfogadás) – amit megkönnyít majd az, hogy az elfogadott ügyletekre vonatkozó belföldi, illetve határon átnyúló bankközi jutalékok maximális mértéke azonos szinten kerül meghatározásra, valamint hogy hatályba lép a területi engedélyezés tilalma –, biztosítani kell a szükséges jogi egyértelműséget, valamint meg kell előzni a különböző fizetésikártya-rendszerek közötti verseny torzulását.

(16)

A versenyjogi eljárások keretében tett egyoldalú kötelezettségvállalások eredményeként az Unióban számos határon átnyúló kártyaalapú fizetési művelet már a maximális bankközi jutalékok figyelembevételével megy végbe. Annak érdekében, hogy az elfogadási szolgáltatások piacán biztosítható legyen a tisztességes verseny, a határon átnyúló és a belföldi műveletekre vonatkozó rendelkezések alkalmazását egyidejűleg, e rendelet hatálybalépésétől számított ésszerű időn belül kell megkezdeni, figyelembe véve a fizetésikártya-rendszerek e rendeletből fakadóan szükséges átállításának nehézségét és összetettségét.

(17)

A piacon két fő típusú hitelkártya áll rendelkezésre. A „halasztott terhelésű betéti kártya” használatakor a kártyabirtokos számlájáról az ügyletek teljes összegét egy előre meghatározott konkrét időpontban, általában havonta egyszer vonják le, kamat felszámítása nélkül. A többi hitelkártya esetében a kártyabirtokos hitelkeretet vehet igénybe, és lehetősége van arra, hogy az esedékes összegek egy részét a meghatározott időpontnál később fizesse vissza, a kamattal, vagy egyéb felszámított költségekkel együtt.

(18)

Valamennyi betéti- és hitelkártya-alapú fizetési művelet tekintetében meg kell határozni a bankközi jutalék maximális mértékét.

(19)

A hatásvizsgálat szerint a betétikártya-műveleteket érintő bankközi jutalékok tilalma előnyös lenne a kártyaelfogadás, a kártyahasználat és a belső piac fejlődése szempontjából, továbbá nagyobb előnyökkel járna a kereskedők és a fogyasztók számára, mint bármely magasabb szinten meghatározott jutalékmaximum. Ezenfelül elkerülhetővé válna az is, hogy a betétikártya-műveletekre igen alacsony mértékű vagy zéró összegű bankközi jutalékokat alkalmazó nemzeti rendszerekben a magasabb jutalékmaximum kedvezőtlen hatásokkal járjon a határon átnyúló terjeszkedés vagy a jutalékok összegét a megállapított maximumra emelő új piaci szereplők megjelenése miatt. A betétikártya-műveleteket érintő bankközi jutalékok tilalma megoldást jelent arra a veszélyre is, hogy a bankközi jutalék modelljét esetleg az új, innovatív pénzforgalmi szolgáltatásokra – például a mobilfizetési és az online fizetési rendszerekre – is bevezessék.

(20)

Az e rendeletben szereplő maximumok a közgazdasági irodalomban fellelhető, úgynevezett kereskedői közömbösségi teszten (turistateszt) alapulnak, amely azt a díjszintet állapítja meg, amelyet a kereskedő hajlandó lenne kifizetni, ha összehasonlítaná annak költségét, amikor a vevő fizetési kártyát használ, azzal, ha nem kártyával (hanem készpénzzel) fizet (figyelembe véve az elfogadó bankoknak fizetendő szolgáltatási díjat, azaz a kereskedői díjat, valamint a bankközi jutalékot). Ez a hatékony készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatára ösztönöz, mivel azokat a kártyákat támogatja, amelyeknél a műveletek teljesítése előnyösebb feltételek mellett megy végbe, és egyúttal meggátolja az aránytalan mértékű kereskedői jutalékokat, amelyek alkalmazása rejtett költségeket róna a többi fogyasztóra. Túlzott mértékű kereskedői jutalékok a bankközi jutalékokra vonatkozó kollektív megállapodások nyomán is létrejöhetnek, mivel a kereskedők az üzleti lehetőségek elvesztése miatti félelemből nem szívesen utasítják el az egyébként költséges készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket. A tapasztalatok alapján ezek a díjszintek arányosak, mivel nem veszélyeztetik a nemzetközi kártyarendszerek és pénzforgalmi szolgáltatók működését. Ezenkívül a kereskedők és a fogyasztók számára is előnyösek, és jogbiztonságot teremtenek.

(21)

Amint arra a hatásvizsgálat is rámutat, bizonyos tagállamokban ugyanakkor a bankközi jutalékok alakulása következtében a fogyasztók élvezhetik a hatékony betétikártya-piacok által kínált előnyöket, a kártyaelfogadás és a kártyahasználat tekintetében a kereskedői közömbösségi teszt (turistateszt) által meghatározott szintnél alacsonyabb bankközi jutalékok tekintetében. Ezért a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a belföldi betétikártya-műveletekre alacsonyabb bankközi jutalékokat állapítsanak meg.

(22)

Továbbá annak biztosítása érdekében, hogy a betéti kártyák díjainak meghatározása – a belföldi betétikártya-piacok szerkezetét figyelembe véve – gazdasági szempontból hatékony szinten történjen, fenn kell tartani azt a lehetőséget, hogy a bankközi jutalékok maximumát átalányösszegben fejezzék ki. Az átalányösszeg ösztönzőleg hathat a kártyaalapú fizetésekre kis értékű műveletek (kis összegű fizetések) esetében is. Lehetővé kell tenni az átalányösszeg és valamely százalékos arány kombinációjának alkalmazását is, amennyiben a bankközi jutalékok összege nem haladja meg az egyes fizetésikártya-rendszerekben végrehajtott belföldi műveletek éves összértékének egy meghatározott százalékát. Lehetővé kell tenni továbbá azt, hogy az egyes műveletekre alacsonyabb százalékos arányú bankközijutalék-maximumot határozzanak meg, továbbá azt is, hogy egy fix maximális összegben korlátozzák a jutaléknak az egyes műveletekre alkalmazandó százalékos arányból eredő összegét.

(23)

Ezenkívül, figyelembe véve, hogy e rendelet célja a bankközi jutalékok első alkalommal történő összehangolása egy olyan környezetben, ahol a meglévő betétikártya-rendszerek és bankközi jutalékok nagyon különbözőek, a fizetési kártyák belföldi piacait érintő rendelkezések tekintetében bizonyos fokú rugalmasságra van szükség. Ezért egy ésszerű átmeneti időszak során lehetővé kell tenni a tagállamok számára minden fizetésikártya-rendszeren belül a belföldi betétikártya-műveletekre egy olyan súlyozott átlagos bankközi jutalék alkalmazását, amely az egyes fizetésikártya-rendszereken belül nem haladja meg az összes belföldi betétikártya-művelet éves műveleti átlagértékének 0,2 %-át. Az adott fizetésikártya-rendszeren belüli éves műveleti átlagértékre számított bankközijutalék-maximum kapcsán elegendő, ha a pénzforgalmi szolgáltató olyan fizetésikártya-rendszerben (vagy pénzforgalmi szolgáltatók közötti egyéb típusú megállapodásban) vesz részt, amelynek keretében a belföldi betétikártya-műveletek összességére nézve az alkalmazott súlyozott átlagos bankközi jutalék legfeljebb 0,2 %. Ebben az esetben is alkalmazható átalányösszeg, százalékos arány vagy e kettő kombinációja, feltéve, hogy a súlyozott átlagra alkalmazandó maximumot nem haladják meg.

(24)

A belföldi betétikártya-műveletekre vonatkozó bankközijutalék-maximumok meghatározása céljából indokolt lehetővé tenni az e rendeletben foglalt előírások betartásának biztosítására jogosult illetékes nemzeti hatóságok számára, hogy adatokat gyűjtsenek az adott fizetésikártya-rendszeren belüli összes betétikártya-művelet, vagy az egy vagy több pénzforgalmi szolgáltatóhoz tartozó betétikártya-műveletek volumenére és értékére vonatkozóan. Ennek megfelelően a fizetésikártya-rendszereket és a pénzforgalmi szolgáltatókat kötelezni kell arra, hogy az illetékes nemzeti hatóságok által meghatározott tartalommal és az általuk szabott határidőn belül e nemzeti hatóságok rendelkezésére bocsássák a releváns adatokat. Az adatszolgáltatási kötelezettségnek nemcsak a fizetésikártya-rendszerekre kell kiterjednie, hanem a pénzforgalmi szolgáltatókra, köztük a kibocsátókra és az elfogadókra is annak biztosítása érdekében, hogy minden releváns információ a rendelkezésére álljon az illetékes hatóságoknak, amely utóbbiak számára ezzel együtt lehetővé kell tenni annak előírását, hogy az adatokat a fizetésikártya-rendszeren keresztül gyűjtsék össze. Fontos továbbá, hogy a tagállamok biztosítsák az alkalmazandó bankközijutalék-maximumokkal kapcsolatos releváns adatok megfelelő szintű közzétételét. Annak fényében, hogy a fizetésikártya-rendszerek általában nem prudenciális felügyelet alá tartozó pénzforgalmi szolgáltatók, az illetékes hatóságok előírhatják az e szervezetek által szolgáltatott adatok független könyvvizsgáló általi hitelesítését.

(25)

Belföldi szinten egyes készpénz-helyettesítő fizetési eszközök lehetővé teszik a fizető fél számára olyan kártyaalapú fizetési műveletek kezdeményezését, amelyeket a fizetésikártya-rendszer nem tud betéti- vagy hitelkártya-műveletként azonosítani. A kártyabirtokos döntéseiről a fizetésikártya-rendszer és az elfogadó nem szerez tudomást; következésképp, a fizetésikártya-rendszernek nem áll módjában a betéti- és hitelkártya-műveletekre – amelyek a fizetési műveletek számlára terhelésére megállapított időpont alapján különböztethetők meg egymástól – e rendelet által előírt különböző díjmaximumok alkalmazása. Tekintettel arra, hogy meg kell őrizni a meglévő üzleti modellek működőképességét, ugyanakkor el kell kerülni a jogszabályoknak való megfelelésből eredő indokolatlan vagy túlzott költségeket, figyelemmel továbbá a különböző fizetésikártya-kategóriák közötti egyenlő versenyfeltételek biztosításának fontosságára, indokolt az ilyen belföldi „többfunkciós kártyák”-kal végrehajtott fizetési műveletekre is az e rendeletnek a betétikártya-műveletekre vonatkozó szabályát alkalmazni. Az említett készpénz-helyettesítő fizetési eszközök átállására azonban hosszabb időt kell biztosítani. Ezért, kivételesen, egy, e rendelet hatálybalépésétől számított 18 hónapos átmeneti időszak alatt, a tagállamok számára lehetővé kell tenni egy maximális részarány meghatározását azon többfunkciós kártyákkal végrehajtott belföldi fizetési műveletek tekintetében, amelyeket a hitelkártyákkal végzett műveletekkel egyenértékűnek minősítenek. Például a kereskedők vagy elfogadók esetében a hitelkártya-műveletekre vonatkozó díjmaximum lehetne alkalmazandó a műveletek összértékének a fentiek szerint meghatározott részére. Ez esetben a rendelkezések matematikai eredménye azonos lenne azzal, mintha a többfunkciós kártyákkal végrehajtott belföldi fizetési műveletekre egyetlen bankközijutalék-maximumot alkalmaznának.

(26)

E rendelet hatályának minden olyan műveletre ki kell terjednie, amelyben mind a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója az Unióban található.

(27)

Az európai digitális menetrendben meghatározott technológiasemlegesség elvének megfelelően ez a rendelet attól függetlenül alkalmazandó a kártyaalapú fizetési műveletekre, hogy a művelet milyen környezetben megy végbe, ideértve a kiskereskedelmi készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket és szolgáltatásokat is, amelyek offline, online vagy mobil környezetben is végbemehetnek.

(28)

A kártyaalapú fizetési műveletek végrehajtására általában két fő üzleti modell, az úgynevezett háromszereplős fizetésikártya-rendszer (kártyabirtokos – elfogadó és kibocsátó rendszer – kereskedő) és a négyszereplős fizetésikártya-rendszer (kártyabirtokos – kibocsátó bank – elfogadó bank – kereskedő) keretében kerül sor. Számos négyszereplős fizetésikártya-rendszer alkalmaz explicit bankközi jutalékokat, amelyek jellemzően multilaterálisak. Az implicit bankközi jutalékok létezésének figyelembevétele, valamint az egyenlő versenyfeltételek kialakításának elősegítése érdekében azok a háromszereplős fizetésikártya-rendszerek, amelyek pénzforgalmi szolgáltatókat vesznek igénybe kibocsátóként vagy elfogadóként, négyszereplős fizetésikártya-rendszernek tekintendők, és az azokra vonatkozó szabályokat kell követniük; az átláthatósági és az üzleti szabályokkal kapcsolatos egyéb intézkedések pedig valamennyi szolgáltató tekintetében alkalmazandók. Figyelembe véve azonban az ilyen típusú háromszereplős rendszerek sajátosságait, célszerű lehetővé tenni egy átmeneti időszakot, amelynek során a tagállamok úgy dönthetnek, hogy nem alkalmazzák a bankközijutalék-maximumra vonatkozó szabályokat, amennyiben e rendszerek piaci részesedése az érintett tagállamban igen alacsony.

(29)

A kibocsátási szolgáltatás alapját a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátója és a fizető fél közötti szerződéses viszony képezi, függetlenül attól, hogy a kibocsátó kezeli-e a fizető fél nevében annak pénzeszközeit. A kibocsátó bocsátja a fizető fél rendelkezésére a fizetési kártyákat, engedélyezi az elfogadó terminálokon vagy azokkal egyenértékű egyéb eszközökön kezdeményezett műveleteket, és garantálhatja az elfogadó számára a fizetést az olyan műveletek viszonylatában, amelyek összhangban vannak az adott rendszer szabályaival. Ennek megfelelően a fizetési kártyák terjesztése vagy a műszaki (például adatfeldolgozási, illetve -tárolási) szolgáltatások nyújtása önmagában nem minősül kibocsátásnak.

(30)

Az elfogadási szolgáltatás műveletek sorából tevődik össze, a kártyaalapú fizetési művelet kezdeményezésétől kezdve a pénzeszközöknek a kedvezményezett pénzforgalmi számlájára történő átutalásáig. Az adott tagállamtól, valamint az alkalmazott üzleti modelltől függően eltérő módon megy végbe az elfogadási szolgáltatás. Következésképpen a bankközi jutalékot fizető pénzforgalmi szolgáltató nem mindig áll közvetlen szerződésben a kedvezményezettel. Az olyan közvetítőkre, amelyek a kedvezményezettekkel való közvetlen szerződéses kapcsolat nélkül nyújtják az elfogadási szolgáltatások egy részét, vonatkoznia kell ugyanakkor az elfogadók e rendelet szerinti fogalommeghatározásának. Az elfogadási szolgáltatás nyújtása független attól, hogy az elfogadó a kedvezményezett pénzeszközeit kezeli-e. A műszaki szolgáltatások – például önmagában az adatok feldolgozása vagy tárolása, illetve a terminálok üzemeltetése – nem minősülnek elfogadási szolgáltatásnak.

(31)

Fontos annak biztosítása, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók által fizetett vagy kapott bankközi jutalékokra vonatkozó rendelkezések ne legyenek megkerülhetők oly módon, hogy a kibocsátó más módon részesül díjbevételben. Ennek elkerülése érdekében a kibocsátó által valamely fizetésikártya-rendszernek, az elfogadónak vagy egyéb közvetítőnek fizetett vagy a kibocsátó által tőlük kapott díjak – köztük az esetleges engedélyezési díjak – „nettó ellentételezése” bankközi jutaléknak tekintendő. A bankközi jutalék kiszámításakor annak ellenőrzése érdekében, hogy nincs-e szó a szabályok kijátszásáról, a szabályozott műveletekkel kapcsolatban valamely fizetésikártya-rendszerből a kibocsátó részére fizetett valamennyi összeg és nyújtott ösztönző teljes összegét figyelembe kell venni, a kibocsátó által a fizetésikártya-rendszerbe befizetett díjakkal csökkentve azt. A számításba vett fizetett összegek, ösztönzők és díjak lehetnek közvetlenek (azaz volumenen alapulók vagy műveletspecifikusak) vagy közvetettek is (ide tartoznak többek között a marketingösztönzők, jutalmak és a bizonyos műveleti volumen eléréséért járó kedvezmények is). Az e rendelet rendelkezései esetleges megkerülésének vizsgálata során különösen számításba kell venni a kibocsátóknak a kibocsátók és fizetésikártya-rendszerek által közösen végrehajtott különleges programokból származó nyereségét, valamint a feldolgozásból, az engedélyezésből, valamint a fizetésikártya-rendszerek számára bevételeket eredményező egyéb díjakból származó bevételeket is. Az e rendelet esetleges megkerülésének vizsgálata során adott esetben – és amennyiben ezt további objektív tényezők is alátámasztják – lehetővé kell tenni annak számításba vételét is, hogy sor került-e fizetési kártyák harmadik országokban történő kibocsátására.

(32)

A fogyasztók jellemzően nincsenek tisztában azokkal a díjakkal, amelyeket az általuk használt készpénz-helyettesítő fizetési eszköz után a kereskedők fizetnek. Ugyanakkor a kibocsátók által alkalmazott számos ösztönző gyakorlat (például utazási utalványok, jutalmak, kedvezmények, visszatérítések, ingyenes biztosítások stb.) a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatára ösztönözhetik a fogyasztókat, ezáltal a kibocsátók számára magasabb díjakat generálva. E hatás ellensúlyozása érdekében a bankközi jutalékokra korlátozásokat megállapító intézkedéseknek csak azokra a fizetési kártyákra célszerű vonatkozniuk, amelyek tömegtermékekké váltak, és amelyek elutasítása széles körű kibocsátásuk és használatuk miatt általános nehézséget jelent a kereskedők számára (azaz a fogyasztói betéti és hitelkártyákra). Az ágazat nem szabályozott részében a piac hatékony működésének elősegítése végett, valamint annak korlátozása érdekében, hogy az ágazat szabályozott területeiről a nem szabályozott területekre helyeződjön át az üzleti tevékenység, szükség van bizonyos intézkedések elfogadására, többek között a rendszerek és az infrastruktúra elkülönítésére, a fizető fél kedvezményezett általi befolyásolására, valamint a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kedvezményezett általi szelektív elfogadására vonatkozóan.

(33)

A rendszer és az infrastruktúra elkülönítése következtében valamennyi feldolgozó képes lesz versenyezni a rendszerek ügyfeleiért. Mivel a feldolgozási költség a kártyaelfogadás teljes költségének jelentős részét teszi ki, fontos, hogy az értéklánc ezen része megnyíljon a tényleges verseny előtt. A rendszer és az infrastruktúra elkülönítése alapján a kártyarendszereknek és a feldolgozóknak a számvitelt, a szervezeti felépítést és a döntéshozatali folyamataikat tekintve függetleneknek kell lenniük. Nem alkalmazhatnak megkülönböztetést például úgy, hogy kedvezményes elbánásban részesítik egymást, vagy olyan bizalmas információt szolgáltatnak egymásnak, amely nem érhető el az adott piaci szegmensben lévő versenytársaik számára, túlzott tájékoztatási követelményeket támasztanak az adott piaci szegmensben lévő versenytársaikkal szemben, kereszttámogatásban részesítik egymás tevékenységét, vagy közös irányítási rendszereket tartanak fenn. Az ilyen megkülönböztető gyakorlatok növelik a piac széttagoltságát, megnehezítik az új piaci szereplők piacra lépését, és meggátolják új, az Unió egészében működni kívánó gazdasági szereplők megjelenését, tehát hátráltatják a belső piac kiteljesítését a kártyaalapú fizetések, valamint a kártyán alapuló internetes és a mobiltelefonos fizetések területén, ami a kereskedőkre, a társaságokra és a fogyasztókra nézve is hátrányos.

(34)

A fizetésikártya-rendszerek által alkalmazott rendszerszabályok és a pénzforgalmi szolgáltatók által alkalmazott gyakorlatok általában úgy vannak kialakítva, hogy a kereskedők és a fogyasztók ne értesüljenek a díjkülönbségekről, ezzel csökkentve a piac átláthatóságát, például oly módon, hogy a szabályok, illetve gyakorlatok egységes díjakat határoznak meg a különböző kártyák után, vagy nem teszik lehetővé a kereskedőknek, hogy olcsóbb márkájú kártyát válasszanak a több kártyamárkát feltüntető kártyák esetében, illetve hogy a fogyasztókat az ilyen olcsóbb kártyák használatára ösztönözzék. Még ha a kereskedők tisztában is vannak a különböző költségekkel, a rendszerszabályok gyakran meggátolják, hogy lépéseket tegyenek a díjak csökkentése érdekében.

(35)

A különböző készpénz-helyettesítő fizetési eszközök eltérő költségekkel járnak a kedvezményezett számára: egyes eszközök drágábbak a többinél. A kedvezményezettnek lehetőséget kell adni arra, hogy a 2007/64/EK irányelvvel összhangban a fizető feleket valamely konkrét készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatára ösztönözze, kivéve, ha bizonyos fizetési kategóriák esetében jogszabály írja elő egy adott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz alkalmazását, illetve ha valamely készpénz-helyettesítő fizetési eszköz nem utasítható el, mivel törvényes fizetőeszköz. A kártyarendszerek és a pénzforgalmi szolgáltatók ebben a tekintetben számos korlátozást előírnak a kedvezményezettek számára, amelyekre példaként említhetők a következők: annak korlátozása, hogy alacsony összegek tekintetében a kedvezményezett visszautasíthasson bizonyos készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket; a kedvezményezett által egy adott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz után fizetendő díjakról a fizető félnek nyújtható információ korlátozása; illetve annak korlátozása, hogy a kedvezményezett üzletében hány, bizonyos konkrét készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket elfogadó pénztár lehet. Ezeket a korlátozásokat el kell törölni.

(36)

Azokban az esetekben, amikor a kedvezményezett a fizető felet valamely konkrét készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatára ösztönzi, a kedvezményezett a fizető féltől nem kérhet díjat olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata után, amely tekintetében a bankközi jutalékokat e rendelet szabályozza, mivel ebben a helyzetben a felár felszámítása legfeljebb korlátozott előnyökkel járna, a piac pedig bonyolultabbá válna.

(37)

A minden kártya elfogadását előíró szabály olyan kettős kötelezettség, amelyet a kibocsátók és a fizetésikártya-rendszerek írnak elő a kedvezményezettek számára, azért, hogy azok elfogadják egyrészről ugyanannak a márkának valamennyi kártyáját, függetlenül a szóban forgó kártyák eltérő költségeitől (a minden termék elfogadására vonatkozó kötelezettség), illetve hogy ugyanannak a márkának valamennyi kártyáját elfogadják a kártyát kibocsátó banktól függetlenül (a minden kibocsátó elfogadására vonatkozó kötelezettség). A fogyasztó érdeke, hogy azonos kártyakategória esetében a kedvezményezettek ne tehessenek különbséget a kibocsátók vagy a kártyabirtokosok között, és a fizetésikártya-rendszerek, illetve a pénzforgalmi szolgáltatók kötelezhetik erre a kedvezményezetteket. Ezért a minden kibocsátó elfogadására vonatkozó kötelezettség – amely a minden kártya elfogadását előíró szabály részét képezi – egy fizetésikártya-rendszeren belül igazolható, mivel meggátolja, hogy a kedvezményezettek különbséget tegyenek a kártyát kibocsátó egyes bankok között. A minden termék elfogadására vonatkozó kötelezettség lényegében olyan árukapcsolási gyakorlatot jelent, amelynek eredményeként az alacsony költségű kártyák elfogadását a magas költségű kártyák elfogadásához kötik. Ha a minden kártya elfogadását előíró szabály alkalmazására a minden termék elfogadására vonatkozó kötelezettségtől eltekintve kerülne sor, a kereskedők az általuk elfogadott fizetési kártyák választékát az alacsony(abb) költségű fizetési kártyákra korlátozhatnák, amiből a csökkent kereskedői költségeken keresztül a fogyasztóknak is előnye származna. Így a betéti kártyákat elfogadó kereskedők nem kényszerülnének a hitelkártyák elfogadására, azok pedig, akik elfogadják a hitelkártyákat, nem kényszerülnének arra, hogy elfogadják az üzleti kártyákat. A fogyasztók védelme, valamint a fogyasztók arra vonatkozó lehetőségének megőrzése érdekében, hogy fizetési kártyáikat a lehető leggyakrabban használják, a kereskedőket csak abban az esetben célszerű az egyazon szabályozott bankközi jutalék hatálya alá tartozó kártyák elfogadására kötelezni, ha azokat azonos márka alatt és azonos kategóriában (előre fizetett kártya, betéti kártya vagy hitelkártya) bocsátották ki. Ez a korlátozás továbbá fokozottabb versenyt eredményezne azon kártyák esetében, amelyeknek bankközi jutalékait ez a rendelet nem szabályozza, mivel a kereskedők tárgyalási pozíciója erősebbé válna azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételekkel fogadják el ezeket a kártyákat. Az ilyen korlátozások lehetőségét minimális szinten kell tartani, és csak abban az esetben célszerű azokat elfogadhatónak tekinteni, ha céljuk a fogyasztók védelmének fokozása azáltal, hogy megfelelő szintű bizonyosságot nyújtanak számukra azt illetően, hogy a kereskedők elfogadják a kártyájukat.

(38)

Célszerű lenne, ha a pénzforgalmi szolgáltatók mind műszaki, mind kereskedelmi szempontból gondoskodnának a fogyasztói és az üzleti kártyák egyértelmű megkülönböztetéséről. Fontos tehát az üzleti kártyát olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszközként meghatározni, amely kizárólag a közvetlenül az adott vállalkozás vagy közszektorbeli intézmény vagy önálló vállalkozást működtető természetes személy számlájára terhelendő üzleti kiadások fedezésére szolgál.

(39)

A kedvezményezetteknek és a fizető feleknek megfelelő eszközökkel kell rendelkezniük a különböző kártyakategóriák azonosításához. Ezért a különféle márkáknak és kategóriáknak elektronikusan – újonnan kibocsátott kártyaalapú készpénz-helyettesítő fizetési eszközök esetében pedig látható módon – azonosíthatóaknak kell lenniük az eszközön. A fizető felet továbbá tájékoztatni kell a fizető fél készpénz-helyettesítő fizetési eszközének (eszközeinek) az adott értékesítési helyen való elfogadásáról. Fontos, hogy a kedvezményezett ugyanakkor és ugyanolyan körülmények között tájékoztassa a fizető felet egy adott márka használatának korlátozásáról, mint amikor és ahogyan azt közli, hogy valamelyik márkát elfogadja.

(40)

A márkák közötti tényleges verseny érdekében fontos, hogy a használt fizetési alkalmazást a felhasználó választhassa meg, és azt ne a fizetésikártya-rendszereket, pénzforgalmi szolgáltatókat, illetve feldolgozókat is magában foglaló beszerzési piac írja elő. Ez nem gátolhatja meg a fizető feleket és a kedvezményezetteket abban, hogy amennyiben az technikailag megoldható, beállítsák az alapértelmezett alkalmazást, feltéve, hogy e választás minden egyes művelet esetében módosítható.

(41)

Annak érdekében, hogy jogorvoslati lehetőséget biztosítsanak e rendelet helytelen alkalmazása esetére, illetve arra az esetre, ha vita merülne fel a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő fél és a pénzforgalmi szolgáltató között, a tagállamoknak megfelelő és hathatós peren kívüli panasztételi és jogorvoslati eljárásokat kell létrehozniuk, vagy ezzel egyenértékű egyéb intézkedéseket kell foganatosítaniuk. A tagállamoknak meg kell állapítaniuk a rendelet megszegése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, gondoskodniuk kell róla, hogy a szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek, és biztosítaniuk kell azok alkalmazását.

(42)

A Bizottságnak jelentést kell előterjesztenie arra vonatkozóan, hogy e rendelet milyen hatást gyakorol a piac működésére. Lehetővé kell tenni, hogy a Bizottság összegyűjtse a jelentés elkészítéséhez szükséges információkat, az illetékes hatóságoknak pedig szorosan együtt kell működniük a Bizottsággal az adatgyűjtés tekintetében.

(43)

Mivel e rendelet céljait, nevezetesen a kártyaalapú fizetési műveletekre és a kártyán alapuló internetes és mobiltelefonos fizetésekre vonatkozó egységes követelmények megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani,az Unió szintjén azonban e rendelet terjedelme miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(44)

E rendelet tiszteletben tartja a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert alapvető jogokat és elveket, nevezetesen a vállalkozás szabadságát, a fogyasztóvédelemhez, valamint a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, és azokkal összhangban alkalmazandó,

a)

olyan eszközök, amelyek csak a kibocsátó helyiségeiben vagy valamely hivatásos kibocsátóval közvetlen kereskedelmi megállapodásban álló szolgáltatók korlátozott körű hálózatán belül teszik lehetővé az eszköz birtokosa számára áruk, illetve szolgáltatások beszerzését;

b)

olyan eszközök, amelyek csak áruk, illetve szolgáltatások nagyon szűk körének beszerzését teszik lehetővé;

c)

valamely vállalkozás vagy közszektorbeli intézmény kérésére rendelkezésre bocsátott, csak egyetlen tagállamban érvényes eszközök, amelyeket egy nemzeti vagy regionális hatóság szabályoz meghatározott szociális vagy adóügyi célokból, és amelyek meghatározott áruknak, illetve szolgáltatásoknak a kibocsátóval kereskedelmi megállapodásban álló beszállítóktól való beszerzésére szolgálnak.

a)

üzleti kártyákkal végzett műveletek;

b)

készpénzfelvétel bankjegykiadó automatából vagy valamely pénzforgalmi szolgáltató pénztárából; továbbá

c)

háromszereplős fizetésikártya-rendszerek által kibocsátott fizetési kártyákkal végzett műveletek.

a)

a távértékesítések vagy a 2011/83/EU irányelv 2. cikkének (7) pontjában meghatározott, távollevők között kötött szerződések (azaz elektronikus kereskedelem) esetében az értékesítés helye annak az állandó telephelynek a címe, ahonnan a kereskedő az üzletvitelt végzi, a honlapok vagy szerverek helyétől függetlenül, és amelyen keresztül a fizetési művelet kezdeményezésére sor kerül;

b)

abban az esetben, ha a kereskedőnek nincs állandó telephelye, akkor az értékesítés helye az a cím, amelyre vonatkozóan a kereskedő érvényes tevékenységi engedéllyel rendelkezik, és amelyen keresztül a fizetési művelet kezdeményezésére sor kerül;

c)

abban az esetben, ha a kereskedő nem rendelkezik sem állandó telephellyel, sem érvényes tevékenységi engedéllyel, akkor az értékesítés helye az értékesítési tevékenységéhez kapcsolódó adófizetés céljára megadott levelezési cím, amelyen keresztül a fizetési művelet kezdeményezésére sor kerül;

a)

az (1) bekezdésben megállapítottnál alacsonyabb százalékos arányú műveletenkénti bankközijutalék-maximumot határozhatnak meg, és egy rögzített maximális összegben korlátozhatják a jutaléknak az alkalmazandó százalékos arány alapján kapott összegét, vagy

b)

engedélyezhetik a pénzforgalmi szolgáltatók számára, hogy 0,05 eurót, vagy azokban a tagállamokban, amelyekben nem az euro a hivatalos pénznem, az említett összegnek 2015. június 8-án a nemzeti pénznemben megfelelő értéket – amelyet ötévente, illetve az átváltási árfolyamok valamennyi jelentős változása esetén felül kell vizsgálni – nem meghaladó műveletenkénti bankközi jutalékot alkalmazzanak. E műveletenkénti bankközi jutalékot egy 0,2 %-ot nem meghaladó százalékos maximummal is kombinálni lehet, feltéve, hogy a fizetésikártya-rendszer bankközi jutalékainak összege az egyes fizetésikártya-rendszereken belül egyik esetben sem haladja meg a belföldi betétikártya-műveletek éves műveleti összértékének 0,2 %-át.

a)

a számvitelt, a szervezeti felépítést és a döntéshozatali eljárásokat tekintve egymástól függetlenek;

b)

a fizetésikártya-rendszerhez kapcsolódó tevékenységek és a feldolgozási tevékenységek árát nem adhatják meg csomagárként, és az ilyen tevékenységek tekintetében nem alkalmazhatnak kereszttámogatást;

c)

semmilyen formában nem alkalmazhatnak megkülönböztetést egyrészről a leányvállalataik és a részvényeseik, másrészről pedig a fizetésikártya-rendszerek felhasználói és más szerződéses partnereik között, ideértve különösen, hogy semmilyen módon nem tehetik függővé az általuk kínált szolgáltatásokat attól, hogy szerződéses partnerük elfogad-e más általuk kínált szolgáltatásokat.

a)

a hivatkozást, amely alapján a kedvezményezett azonosítani tudja a kártyaalapú fizetési műveletet;

b)

a fizetési művelet összegét abban a pénznemben, amelyben azt a kedvezményezett fizetési számláján jóváírják;

c)

a kártyaalapú fizetési műveletért felszámított díjak összegét, külön feltüntetve a kereskedői díj és a bankközi jutalék összegét.

a)

a fizető felet terhelő díjak alakulását;

b)

a fizetésikártya-szolgáltatók és fizetésikártya-rendszerek közötti verseny mértékét;

c)

a fizető felet és a kedvezményezettet terhelő költségekre gyakorolt hatásokat;

d)

azt, hogy a bankközi jutalékok csökkenését a kereskedők milyen mértékben érvényesítik;

e)

a technikai követelményeket és azok következményeit az összes érintett félre nézve;

f)

azt, hogy a több kártyamárkás konstrukciók felhasználóbarátnak tekinthetők-e, különösen az idősek és más kiszolgáltatott felhasználók esetében;

g)

azt, hogy milyen piaci hatása van az üzleti kártyák II. fejezetből való kizárásának, összehasonlítva a felár felszámítását tiltó tagállamokban és a felár felszámítását engedélyező tagállamokban fennálló helyzetet;

h)

a belföldi betétikártya-műveletek bankközi jutalékára vonatkozó különös rendelkezések piacra gyakorolt hatását;

i)

a határon átnyúló elfogadás fejlődését, valamint annak az egységes piacra gyakorolt hatását, összehasonlítva a maximalizált jutalékú és a nem maximalizált jutalékú kártyák helyzetét annak vizsgálata érdekében, hogy lehetséges-e egyértelműen megállapítani a határon átnyúló elfogadás esetében alkalmazandó bankközi jutalékot;

j)

a fizetésikártya-rendszer és a feldolgozás szétválasztására vonatkozó szabályok gyakorlati alkalmazását, valamint azt, hogy újra kell-e gondolni a jogi szétválasztást;

k)

azt, hogy a 3. cikk (1) bekezdése által a közepes és nagy értékű betétikártya-műveletekre vonatkozó bankközi jutalékok tényleges értékére gyakorolt hatás függvényében szükséges lehet-e felülvizsgálni az említett bekezdést, és úgy módosítani az abban szereplő rendelkezést, hogy a maximális érték legfeljebb a EUR 0,07 összeg és a művelet értékének 0,2 %-át kitevő összeg közül az alacsonyabb összegnek feleljen meg.