27.2.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 57/3

(1)

Az 575/2013/EU rendelet a hitelkockázati kiigazításokat azon hitelkockázati veszteségekre képzett egyedi és általános hitelkockázati tartalékok összegeként határozza meg, amelyek az alkalmazandó számviteli szabályozásnak megfelelően szerepelnek az intézmények pénzügyi kimutatásaiban; azonban nem állapít meg egyedi szabályokat az egyedi és általános hitelkockázati kiigazítások meghatározására vonatkozóan.

(2)

Szabályokat kell előírni a kizárólag a hitelkockázatokhoz kapcsolódó veszteségeket tükröző hitelkockázati kiigazítások kiszámítása során figyelembe veendő összegek meghatározására vonatkozóan. A szavatolótőke-követelmények meghatározását szolgáló hitelkockázati kiigazítások kiszámításának azon összegekre kell korlátozódnia, amelyek csökkentették az intézmény elsődleges alapvető tőkéjét.

(3)

A folyó üzleti évben az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint megjelenített, kizárólag hitelkockázathoz kapcsolódó veszteségeket akkor kell hitelkockázati kiigazításként megjeleníteni, ha az intézmény megjeleníti az elsődleges alapvető tőkére gyakorolt hatást. Ez az olyan helyzetekre vonatkozik, amikor az üzleti év során rögzített ilyen értékvesztés miatti veszteségek az év során vagy az év végén jelentkeznek az általános évközi nyereségek ellenére, és ezeket nem hagyták jóvá az 575/2013/EU rendelet 26. cikkének (2) bekezdése szerint, valamint, ha ezeknek a hitelkockázati kiigazításként történő megjelenítése előbb gyakorolna hatást a kitettségértékekre vagy a járulékos tőkére, mint az elsődleges alapvető tőkére. Az 575/2013/EU rendelet 36. cikkének (1) bekezdése szerinti évközi veszteségek tekintetében nem szükséges ilyen kiigazítás, amennyiben az adott cikk alapján a folyó üzleti év veszteségeit azonnal levonják az elsődleges alapvető tőkéből.

(4)

Az 575/2013/EU rendeletnek a hitelkockázati kiigazításokhoz kapcsolódó bizonyos rendelkezései kifejezetten mérlegen kívüli tételekre vonatkoznak. Ha ilyen megkülönböztetésre nem kerül sor, akkor a vonatkozó rendelkezéseket mind a mérleg szerinti, mind pedig a mérlegen kívüli tételekre alkalmazni kell.

(5)

Szabályozni kell az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint megjelenített, kizárólag hitelkockázathoz kapcsolódó azon veszteségeket, amelyek csökkentették egy intézmény elsődleges alapvető tőkéjét. E szabályoknak akkor kell kiterjedniük a pénzügyi eszközök értékvesztéseire és értékelési korrekcióira vagy a mérlegen kívüli tételekre képzett céltartalékokra, ha ezek tükrözik a kizárólag a hitelkockázatokhoz kapcsolódó veszteségeket, és ha ezeket megjelenítik az alkalmazandó számviteli szabályozás szerinti eredménykimutatásban. Amennyiben ezek a veszteségek valós értéken értékelt pénzügyi instrumentumokhoz kapcsolódnak, ezeknek a szabályoknak ki kell terjedniük az alkalmazandó számviteli szabályozás értelmében értékvesztésként megjelenített összegekre vagy a hasonló kiigazításokra is, feltéve, hogy azok tükrözik egy eszköz vagy egy eszköz portfólió-állományának hitelminőségében bekövetkező értékvesztéshez kapcsolódó veszteségeket. Ebben a szakaszban nem indokolt más olyan összegek szabályozása, amelyek nem jelentik egy pénzügyi instrumentum értékvesztését az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint, vagy nem tükröznek hasonló természetű koncepciót, még akkor sem, ha ezek a változások hitelkockázati összetevőt is tartalmazhatnak.

(6)

A számítás teljes hatókörének biztosítása érdekében szükséges, hogy az 575/2013/EU rendelet 110. cikke (4) bekezdésének első albekezdésében felsorolt célok szempontjából figyelembe vehető minden összeget az általános hitelkockázati kiigazítások (általános hitelkockázati kiigazítások) vagy az egyedi hitelkockázati kiigazítások (egyedi hitelkockázati kiigazítások) kiszámításához kell hozzárendelni.

(7)

Az egyedi hitelkockázati kiigazítások kiszámításába bevonható összegek azonosításával kapcsolatban az 575/2013/EU rendelet csak azt a feltételt szabja, hogy az egyedi hitelkockázati kiigazítások nem vonhatók be a járulékos tőkébe a hitelkockázatra vonatkozó sztenderd módszer alapján az 575/2013/EU rendelet 62. cikkének c) pontja szerint. Ezért az egyedi hitelkockázati kiigazításokba, illetve az általános hitelkockázati kiigazításokba bevonandó összegek megkülönböztetését a járulékos tőkébe bevonható források azonosításának feltételeivel összhangban kell szabályozni.

(8)

Az 575/2013/EU rendelet végrehajtja a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság bankokra vonatkozó harmadik nemzetközi szabályozási keretrendszerének (2) (a továbbiakban: Bázel III), nemzetközileg elfogadott standardjait. Ennélfogva a hitelkockázati kiigazításokra vonatkozó megfelelő szabályoknak is összhangban kell lenniük a Bázel III. keretrendszerrel, mely szerint az egyedi hitelkockázati kiigazítások, illetve az általános hitelkockázati kiigazítások közötti különbségtétel egyik kritériuma az kell, hogy legyen, hogy az általános céltartalékok vagy az általános hitelveszteségre képzett tartalékok „szabadon rendelkezésre álljanak a később jelentkező veszteségek fedezésére”. A Bázel III szerint a jövőbeli, jelenleg nem azonosított veszteségekre tekintettel fenntartott céltartalékok vagy hitelveszteségre képzett tartalékok szabadon felhasználhatók a hitelkockázatból eredően később jelentkező veszteségek fedezésére és ezért bevonhatók a járulékos tőkébe. Ezen felül, az általános hitelkockázati kiigazítások kiszámításába bevont összegeknek ütemezés és összeg vonatkozásában teljes mértékben és folyamatosan rendelkezésre kell állniuk e veszteségek fedezésére a cég felszámolásakor, hogy fizetésképtelenség esetén a tőke képes legyen a veszteségviselésre, mielőtt a betétesek veszteséget szenvednének.

(9)

Ezen a területen lehetővé kellene tenni, hogy a szabályok az alkalmazandó számviteli szabályozástól függetlenül alkalmazhatók legyenek. Ugyanakkor annak érdekében, hogy az intézmények képessé váljanak az alkalmazandó számviteli szabályozáson belül egységes módon különbséget tenni az egyedi hitelkockázati kiigazítás és az általános hitelkockázati kiigazítás között, a hitelkockázati veszteségek kezelésére vonatkozó kritériumokat a hitelkockázati kiigazítás valamennyi típusára vonatkozóan biztosítani kell. Bár az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint megjelenített, kizárólag hitelkockázatokhoz kapcsolódó veszteségek kezelése ezeknek a feltételeknek a teljesítésétől függ, ezen összegek nagy többsége általában az egyedi hitelkockázati kiigazítások körébe sorolandó, figyelemmel az általános hitelkockázati kiigazítások feltételeinek korlátozó jellegére.

(10)

A nemzetközi számviteli standardok azonban felülvizsgálat alatt állnak, ami szükségessé teheti az egyedi hitelkockázati kiigazítások és az általános hitelkockázati kiigazítások közötti különbségtétel kritériumainak módosítását. A jelenleg folyó, különösen az értékvesztési modellekre vonatkozó megbeszélések fényében korainak tűnik ezt a modellt a hitelkockázati kiigazítások kritériumai között feltételezni.

(11)

Az 575/2013/EU rendelet előírja az egyedi hitelkockázati kiigazítás azonosítását egy egyedi kitettség tekintetében. Ezért szükséges dönteni arról, hogyan kezelik azokat az egyedi hitelkockázati kiigazításokat, amelyek egy egész kitettségcsoport hitelkockázatához kapcsolódó veszteségeket tükröznek. Arról is szükséges továbbá dönteni, hogy az egyedi hitelkockázati kiigazításokat a csoport mely kitettségére/kitettségeire, és milyen terjedelemben szerepeltetik. Az ilyen egyedi hitelkockázati kiigazításokból eredő ezen összeg részeinek a csoport kitettségeihez való hozzárendelését a kockázattal súlyozott kitettségi összegekkel arányosan kell elvégezni. E célból a kitettségértékeket az egyedi hitelkockázati kiigazítások figyelembevétele nélkül kell meghatározni.

(12)

Az 575/2013/EU rendelet 178. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerinti nemteljesítés meghatározása céljából csak azon egyedi hitelkockázati kiigazítások bevonása szükséges, amelyeket egyedileg egyetlen kitettséghez vagy egyetlen kötelezetthez rendelnek hozzá, és nem kell bevonni azokat az egyedi hitelkockázati kiigazításokat, amelyek az egész kitettségcsoporthoz rendeltek. Az egész kitettségcsoportokhoz rendelt egyedi hitelkockázati kiigazítások nem azonosítják az olyan csoportokhoz tartozó kitettségek kötelezettjeit, ahol nemteljesítés történt. Különösen egy egyedi hitelkockázati kiigazítás fennállása egy kitettségcsoport tekintetében nem indokolja olyan következtetés levonását, hogy az e csoporthoz tartozó valamennyi kötelezett vagy kitettség vonatkozásában nemteljesítések történtek.

(13)

Szükséges az, hogy az intézmények képesek legyenek annak bemutatására, hogyan használják az egyedi hitelkockázati kiigazítások és az általános hitelkockázati kiigazítások közötti különbségtétel kritériumait az alkalmazandó számviteli szabályozás összefüggésében. Ezért az intézményeknek ezt a folyamatot dokumentálniuk kell.

(14)

Ez a rendelet az Európai Bankhatóság által a Bizottságnak benyújtott szabályozási technikaistandard-tervezeteken alapul.

(15)

Az Európai Bankhatóság nyilvános konzultációkat bonyolított le az e rendelet alapját képező szabályozási technikaistandard-tervezetekről, elemezte az esetlegesen kapcsolódó költségeket és hasznokat az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 10. cikke szerint, továbbá kikérte az 1093/2010/EU rendelet 37. cikkével összhangban létrehozott banki érdekképviseleti csoport véleményét,

a)

azok ütemezés és összeg vonatkozásában szabadon és teljes mértékben hozzáférhetők a még fel nem merült hitelkockázati veszteségek fedezésére;

b)

azok tükrözik a kitettségcsoportok azon hitelkockázati veszteségeit, amelyek tekintetében az intézmény jelenleg nem rendelkezik bizonyítékkal arra nézve, hogy bekövetkezett-e veszteséget okozó esemény.

a)

a korábbi években tapasztalt magasabb átlagos portfólióveszteség fedezése céljából megjelenített veszteségek, annak ellenére, hogy jelenleg nincs bizonyíték a múltban tapasztalt ilyen veszteségi szintre utaló veszteséget okozó eseményekre;

b)

azok a veszteségek, amelyekre nézve az intézménynek nincs tudomása hitelminőség romlásról a kitettségcsoport tekintetében, de ahol a múltbeli tapasztalatok alapján fennáll a nemfizetés bizonyos mértékű statisztikai valószínűsége.

a)

a valós értéken értékelt instrumentumok eredménykimutatásában megjelenített veszteségek, amelyek az alkalmazandó számviteli szabályozás szerint hitelkockázati értékvesztést jelentenek;

b)

olyan jelentős egyedi kitettséget vagy kitettségeket érintő, jelenlegi vagy múltbeli események eredményeként jelentkező veszteségek, amelyek egyedileg nem jelentősek, és amelyeket egyedileg vagy együttesen elemeznek;

c)

azok a veszteségek, amelyek tekintetében a jelenleg megfigyelhető adatok alapján kiigazított múltbeli tapasztalat arra utal, hogy a veszteség bekövetkezett, de az intézmény számára még nem ismert, melyik egyedi kitettség szenvedte el e veszteségeket.

a)

az 1. cikk szerint egyedi hitelkockázati kiigazításként azonosított olyan összegek, amelyek egyetlen kitettség hitelkockázatához kapcsolódnak;

b)

az 1. cikk szerint egyedi hitelkockázati kiigazításként azonosított olyan összegek, amelyek egy kitettségcsoport hitelkockázatához kapcsolódnak, és amelyek hozzárendelése a 2. cikk szerint történt.