Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 32010D0669

    2010/669/EU: A Tanács határozata ( 2010. szeptember 27. ) az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás által létrehozott CARIFORUM–EU Közös Tanácsban a megállapodás IV. mellékletének a Bahamai Közösség kötelezettségvállalásainak felvétele céljából történő módosításával összefüggésben az Európai Unió által képviselendő álláspontról

    HL L 295., 2010.11.12, p. 51–90 (BG, ES, CS, DA, DE, ET, EL, EN, FR, IT, LV, LT, HU, MT, NL, PL, PT, RO, SK, SL, FI, SV)

    A dokumentum különkiadás(ok)ban jelent meg. (HR)

    Legal status of the document In force

    ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2010/669/oj

    12.11.2010   

    HU

    Az Európai Unió Hivatalos Lapja

    L 295/51

    A TANÁCS HATÁROZATA

    (2010. szeptember 27.)

    az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás által létrehozott CARIFORUM–EU Közös Tanácsban a megállapodás IV. mellékletének a Bahamai Közösség kötelezettségvállalásainak felvétele céljából történő módosításával összefüggésben az Európai Unió által képviselendő álláspontról

    (2010/669/EU)

    AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

    tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikke (4) bekezdésének első albekezdésére, összefüggésben 218. cikke (9) bekezdésével,

    tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

    mivel:

    (1)

    Az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött gazdasági partnerségi megállapodást (1) (a továbbiakban: a megállapodás) 2008. október 15-én írták alá, és 2008. december 29-től ideiglenesen alkalmazzák.

    (2)

    A megállapodás 63. cikke előírja, hogy a szolgáltatásokra és a befektetésekre vonatkozó kötelezettségeket tartalmazó mellékletre vonatkozó tárgyalásokat a Bahamai Közösséggel legkésőbb a megállapodás aláírásától számított hat hónapon belül le kell zárni.

    (3)

    Ezek a tárgyalások 2010. január 25-én sikeresen lezárultak.

    (4)

    E tárgyalások eredményeit a megállapodással létrehozott CARIFORUM–EU Közös Tanács határozatában kell rögzíteni.

    (5)

    Az Uniónak ezért a CARIFORUM–EU Közös Tanácsban az e határozathoz csatolt határozattervezetben foglalt álláspontot kell képviselnie,

    ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

    Egyetlen cikk

    Az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás által létrehozott CARIFORUM–EU Közös Tanácsban a megállapodás IV. mellékletének módosításával összefüggésben az Európai Unió által képviselendő álláspontnak az e határozathoz csatolt CARIFORUM–EU közös tanácsi határozattervezeten kell alapulnia. Mindazonáltal a határozattervezet olyan alaki változtatásainak elfogadásához, amelyek annak érdemi tartalmát nem érintik, nincs szükség e határozat módosítására.

    Kelt Brüsszelben, 2010. szeptember 27-én.

    a Tanács részéről

    az elnök

    K. PEETERS

    (1)  HL L 289., 2008.10.30., 3. o.

    MELLÉKLET

    TERVEZET

    A CARIFORUM–EU KÖZÖS TANÁCS …/2010 HATÁROZATA

    ( )

    az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti gazdasági partnerségi megállapodás IV. mellékletének a Bahamai Közösség kötelezettségvállalásainak felvétele céljából történő módosításáról

    A CARIFORUM–EU KÖZÖS TANÁCS,

    tekintettel az egyrészről a CARIFORUM-államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött gazdasági partnerségi megállapodásra (a továbbiakban: a megállapodás), amelyet 2008. október 15-én írták alá Bridgetownban (Barbados) és különösen annak 229. cikke (1) bekezdésére és (4) bekezdésének második mondatára,

    mivel:

    (1)

    A megállapodást 2008. október 15-én írták alá és 2008. december 29-től ideiglenesen alkalmazzák.

    (2)

    A megállapodás 63. cikke előírja, hogy a szolgáltatásokra és a befektetésekre vonatkozó kötelezettségeket tartalmazó mellékletre vonatkozó tárgyalásokat a Bahamai Közösséggel legkésőbb a megállapodás aláírásától számított hat hónapon belül le kell zárni.

    (3)

    Ezek a tárgyalások 2010. január 25-én sikeresen lezárultak, és megállapodás született arról, hogy a Bahamai Közösség kötelezettségvállalásait tartalmazó jegyzéket a CARIFORUM–EU Közös Tanács határozata útján be kell építeni a megállapodásba.

    (4)

    Ennek megfelelően helyénvaló a megállapodás IV.E és IV.F mellékleteit módosítani annak érdekében, hogy beépítsék a Bahamai Közösségnek a szolgáltatásokra és a befektetésekre vonatkozó kötelezettségvállalásait, töröljék a Bahamákra vonatkozó kivételeket a IV.E melléklet 3. pontjában és a IV.F melléklet 6. pontjában, valamint a megállapodás hatálybalépéséig rendelkezzenek ezen módosítások ideiglenes alkalmazásáról,

    ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

    1. cikk

    (1)   A megállapodás IV. melléklete a következőképpen módosul:

    a)

    A IV.E melléklet a következőképpen módosul:

    i.

    a 3. pont helyébe a következő szöveg lép:

    „3.

    E melléklet eltérő rendelkezés hiányában Haiti kivételével valamennyi CARIFORUM-államra alkalmazandó. A valamennyi ágazatra vonatkozó fenntartások, korlátozások vagy kizárások figyelembevételével a fel nem sorolt A, B, C és D alágazatokat valamennyi aláíró CARIFORUM-államban megnyitják a piacra jutás és a nemzeti elbánás korlátozása nélkül. Azokat a CARIFORUM-államokat, amelyek nincsenek felsorolva e lista alágazataiban, a valamennyi ágazatra vonatkozó fenntartások, korlátozások vagy kizárások figyelembevételével, a piacra jutás és a nemzeti elbánás korlátozása nélkül megnyitják ezekben az alágazatokban. Az e mellékletben szereplő, a CARIFORUM-államokra vonatkozó, és »CAF« megjegyzéssel ellátott fenntartások, korlátozások vagy kizárások a Bahamákra nem alkalmazandók.”

    ii.

    A melléklet után az e határozat I. mellékletében foglalt, a Bahamákról szóló IV.E melléklet függeléke kerül beillesztésre.

    b)

    A IV.F melléklet a következőképpen módosul:

    i.

    a 6. pont helyébe a következő szöveg lép:

    „6.

    E melléklet eltérő rendelkezés hiányában Haiti kivételével valamennyi CARIFORUM-államra alkalmazandó.”

    ii.

    A melléklet után az e határozat I. mellékletében foglalt, a Bahamákról szóló IV. melléklet függeléke kerül beillesztésre.

    (2)   A IV E melléklet 1–9. pontjaiban, illetve a IV F melléklet 1–11. pontjaiban található valamennyi rendelkezés alkalmazandó a Bahamákra.

    2. cikk

    (1)   Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

    (2)   E határozat hatálybalépésétől a megállapodás hatálybalépéséig a IV.E és a IV.F melléklet módosításai ideiglenesen alkalmazandók.

    A CARIFORUM–EU Közös Tanács 2010. május 17-i 1/2010 határozata I. melléklete 11. cikke (3) bekezdésének megfelelően írásbeli eljárás útján készült.

    I. MELLÉKLET

    „IV.E melléklet függeléke – Bahamák

    Ágazat vagy alágazat

    A fenntartások, korlátozások vagy kizárások leírása

    VALAMENNYI ÁGAZAT

    Devizaszabályozás

    1.

    Devizabelföldiek számára külföldi valutában vagy bahamai dollárban vezetett számla fenntartásához és külföldi valutaeszközök megszerzéséhez a Központi Bank jóváhagyása szükséges, összhangban a devizaszabályozásról szóló törvénnyel és a pénzügyi szabályozásokkal. Devizakülföldiek jogosultak külföldi valutában vezetett számlával rendelkezni.

    2.

    Devizabelföldi jogi személyek számára engedélyezhetik külföldi valutában vezetett számla fenntartását a közvetlenül külföldi valutában felmerült költségek fedezésére. Mind a nem devizabelföldi jogi személyek, mind pedig a külföldi állampolgárok kaphatnak engedélyt arra, hogy bahamai dollárban vezetett számlával rendelkezzenek a bahamai dollárban felmerült kiadások fedezése céljából.

    3.

    A fenti devizaszabályozási engedélyek iránti valamennyi kérelemnek meg kell felelnie a Bahamák Nemzeti Befektetési Stratégiájának, a külföldi befektetések számára engedélyezett ágazatok és tevékenységek tekintetében.

    4.

    A devizaszabályozás tekintetében »devizabelföldinek« minősül az olyan bahamai állampolgár vagy engedéllyel rendelkező jogi személy – akár külföldi, akár belföldi tulajdonú –, aki vagy amely számára engedélyezik a más devizabelföldiekkel történő tranzakciók végzését. Nem devizabelföldi az olyan külföldi állampolgár vagy jogi személy, aki vagy amely számára nem engedélyezett a devizabelföldiekkel történő üzletkötés, függetlenül attól, hogy fizikailag jelen van-e a Bahamákon.

    Földtulajdon

    Azoknak a külföldi magán- és jogi személyeknek, akik kereskedelmi célból ingatlant kívánnak szerezni, kérelmezniük kell a Befektetési Tanács engedélyét. Azoknak a külföldi magán- és jogi személyeknek, akik bármilyen célból két összefüggő acre-nál több földtulajdont kívánnak szerezni, kérelmezniük kell a Befektetési Tanács engedélyét.

    Befektetés

    A Bahamákon tilos a radioaktív anyagok feltárása, kiaknázása és feldolgozása, a nukleáris fűtőelemek újrafeldolgozása, atomenergia előállítása, nukleáris hulladék szállítása és tárolása, nukleáris fűtőelemek felhasználása és feldolgozása és alkalmazásainak más célra való beállítása, valamint a nehézvíz gyártása.

    Külföldi személyek legalább 250 000 USD tőkésítettségű befektetéseit a Nemzeti Gazdasági Tanács (National Economic Council, NEC) hagyja jóvá a Nemzeti Befektetési Stratégia (National Investment Policy, NIP) feltételei szerint a gazdasági szükségletek és az előnyök vizsgálata alapján. A NIP szerinti fő szempontok közé tartozik a munkahelyteremtés, a szaktudás fejlesztése, a területfejlesztés, a helyi igények és a környezeti hatások. A bahamaiak és a külföldi befektetők közötti közös vállalkozásokat szintén a NEC hagyja jóvá a NIP alapján a gazdasági szükségletek és az előnyök fent említett vizsgálata alapján.

    A.   

    MEZŐGAZDASÁG, VADGAZDÁLKODÁS, ERDŐGAZDÁLKODÁS

    Mezőgazdaság és vadgazdálkodás

    (ISIC rev 3.1: 01)

    Nincs.

    Erdőgazdálkodás és fakitermelés

    (ISIC rev 3.1: 02)

    Nincs.

    B.

    HALÁSZAT

    (ISIC rev.3.1: 05)

    A kizárólagos gazdasági övezeten belül halászó valamennyi hajónak kizárólagosan bahamai természetes vagy jogi személyek tulajdonában kell állnia, a halászati erőforrásokról (joghatóság és megőrzés) szóló törvény szerint.

    C.

    BÁNYÁSZAT ÉS KŐFEJTÉS

    Bizonyos kisüzemi bányászati tevékenységek bahamai állampolgárok számára tarthatók fenn.

    A Bahamák fenntartja a jogot arra, hogy jóváhagyja az ásványkincsek magán- vagy közfeltárását, bányászatát, feldolgozását, importját és exportját.

    A Bahamák fenntartja jogait a kizárólagos gazdasági övezetén belül a kontinentális talapzatán és a tengerfenéken történő kutatásra és feltárásra.

    Szénbányászat; tőzegkitermelés

    (ISIC rev 3.1: 10)

    Nincs.

    Kőolaj- és földgázkitermelés

    (ISIC rev 3.1: 11)

    Nincs.

    Fémtartalmú érc bányászata

    (ISIC rev 3.1: 13)

    Nincs.

    Egyéb bányászat

    (ISIC rev 3.1: 14)

    Nincs.

    D.   

    FELDOLGOZÓIPAR

    Élelmiszer, ital gyártása

    (ISIC rev 3.1: 15)

    Nincs.

    Fa- és faipari és parafatermékek feldolgozása, kivéve bútoráruk; szalma és fonott áru gyártása

    (ISIC rev 3.1: 20)

    A Bahamák fenntartja a jogot arra, hogy az ebben az ágazatban történő kisüzemi befektetések tekintetében korlátozásokat fogadjon el vagy tartson fenn.

    Kőolaj-feldolgozás

    (ISIC rev 3.1: 232)

    Nincs.

    Vegyi anyag, termék gyártása, a robbanóanyagok kivételével

    (ISIC rev 3.1: 24, kivéve a robbanóanyagok gyártását)

    Nincs.

    Gép, berendezés gyártása

    (ISIC rev 3.1:29)

    A Bahamák fenntartja a jogot arra, hogy a fegyver- és lőszergyártásra vonatkozó befektetések tekintetében intézkedéseket fogadjon el vagy tartson fenn.

    Bútorgyártás; máshová nem sorolt feldolgozóipar

    (ISIC rev 3.1: 36)

    A Bahamák fenntartja a jogot arra, hogy korlátozásokat fogadjon el és tartson érvényben ezen ágazat kis volumenű befektetéseit illetően.

    E.   

    SAJÁT VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZ- ÉS MELEGVÍZ-ELŐÁLLÍTÁS, -SZÁLLÍTÁS ÉS -ELOSZTÁS

    Saját villamosenergia-előállítás, -szállítás és -elosztás

    (az ISIC rev 3.1: 4010 egy része) (1)

    Nincs korlátozás.

    Gázgyártás; saját gáztartalmú üzemanyag elosztása és kereskedelme fővezetéken

    (ISIC rev 3.1: 4020 egy része) (2)

    Nincs korlátozás.

    Gőz- és melegvíz-előállítás; saját gőz- és melegvízelosztás

    (az ISIC rev 3.1: 4030 egy része) (3)

    Nincs korlátozás.

    II. MELLÉKLET

    „IV.F. Melléklet Függeléke – Bahamák

    Ágazat vagy alágazat

    Piacra jutási korlátozások

    Nemzeti elbánási korlátozások

    A.   HORIZONTÁLIS KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK

    Valamennyi módozat: Devizaszabályozás

    1.

    Devizabelföldiek számára külföldi valutában vagy bahamai dollárban vezetett számla fenntartásához és külföldi valutaeszközök megszerzéséhez a Központi Bank jóváhagyása szükséges, összhangban a devizaszabályozásról szóló törvénnyel és a pénzügyi szabályozásokkal. Devizakülföldiek jogosultak külföldi valutában vezetett számlával rendelkezni.

    2.

    Devizabelföldi jogi személyek számára engedélyezhetik a külföldi valutában vezetett számla fenntartását a közvetlenül külföldi valutában felmerült költségek fedezésére. Mind a nem devizabelföldi jogi személyek, mind pedig a külföldi állampolgárok kaphatnak engedélyt arra, hogy bahamai dollárban vezetett számlával rendelkezzenek a bahamai dollárban felmerült kiadások fedezése céljából.

    3.

    A fenti devizaszabályozási engedélyek iránti valamennyi kérelemnek meg kell felelnie a Bahamák Nemzeti Befektetési Politikájának, a külföldi befektetések számára engedélyezett ágazatok és tevékenységek tekintetében.

    4.

    A devizaszabályozás tekintetében »devizabelföldinek« minősül az olyan bahamai állampolgár vagy engedéllyel rendelkező jogi személy – akár külföldi, akár belföldi tulajdonú –, aki vagy amely számára engedélyezik a más devizabelföldiekkel történő tranzakciók végzését. Nem devizabelföldi az olyan külföldi állampolgár vagy jogi személy, aki vagy amely számára nem engedélyezett a devizabelföldiekkel történő üzletkötés, függetlenül attól, hogy fizikailag jelen van-e a Bahamákon.

    Valamennyi módozat: támogatások, pénzügyi ösztönzők, ösztöndíjak és a belföldi pénzügyi támogatás más formái bahamai állampolgárok vagy bahamai tulajdonú vállalkozások számára korlátozhatók.

    3. módozat: Külföldi személyek 250 000 USD értéknél nagyobb befektetéseit a Nemzeti Gazdasági Tanács (NEC) hagyja jóvá a Nemzeti Befektetési Politika (NIP) feltételei szerint a gazdasági szükségletek és az előnyök vizsgálata alapján. A NIP szerinti fő szempontok közé tartozik a munkahelyteremtés, a szaktudás fejlesztése, a regionális fejlesztés, a helyi igények és a környezeti hatások. A bahamai és a külföldi befektetők közötti közös vállalkozásokat szintén a NEC hagyja jóvá a NIP alapján a gazdasági szükségletek és az előnyök fent vázolt vizsgálata alapján.

    3. módozat: A bahamai állampolgárok és a bahamai állampolgárok kizárólagos tulajdonában álló vállalatok a Family-szigeteken található ingatlanuk tekintetében mentesek az ingatlanadók alól.

    3. módozat: Azoknak a külföldi magán- és jogi személyeknek, akik/amelyek kereskedelmi célból ingatlant kívánnak szerezni, kérelmezniük kell a Befektetési Tanács engedélyét. Azoknak a külföldi magán- és jogi személyeknek, akik bármilyen célból öt összefüggő acre-nál több földtulajdont kívánnak szerezni, kérelmezniük kell a Befektetési Tanács engedélyét.

    3. módozat: Azok a szolgáltatók, akik csupán abból a célból létesítenek kereskedelmi jelenlétet, hogy egyszeri alkalommal nyújtsanak szolgáltatást, amelyet követően a kereskedelmi jelenlétet megszüntetik, engedélyezési díjat kötelesek fizetni, amelynek összege a szerződés kezdetekor fennálló szerződéses érték 1 %-a.

    4. módozat: Nincs korlátozás, a helyben rendelkezésre nem álló kulcsfontosságú személyzet kivételével (üzleti célú látogatók, vezetők és szakemberek, valamint felsőfokú képesítéssel rendelkező gyakornokok). A bevándorlási törvény és a szabályozások értelmében a munkavállalási céllal érkező külföldi állampolgároknak a Bahamákra történő belépésük előtt munkavállalási engedélyt kell beszerezniük. Munkaerő-piaci vizsgálatot alkalmaznak annak megállapítása érdekében, hogy az ilyen külföldi munkavállaló belépése engedélyezhető-e.

    B.   ÁGAZATSPECIFIKUS KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK

    1.   GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÁSOK

    A.   

    SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK

    a)   

    Jogi szolgáltatások

    Jogi dokumentációs és hitelesítési szolgáltatások (CPC 86130)

    1)

    Nincs, kivéve: a belföldi jogra vonatkozó jogi szolgáltatások nyújtása állampolgársági feltételhez kötött.

    1)

    Nincs

    2)

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Tanácsadás a szolgáltató hazai joga terén (CPC 86119)

    1)

    Nincs, kivéve: a belföldi jogra vonatkozó jogi szolgáltatások nyújtása állampolgársági feltételhez kötött.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs, kivéve: a belföldi jogra vonatkozó jogi szolgáltatások nyújtása állampolgársági feltételhez kötött.

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Számviteli, könyvvizsgálói szolgáltatás

    Számviteli, könyvvizsgálói szolgáltatás (CPC 8621)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve: bahamai engedéllyel rendelkező könyvelőt kell alkalmazni a bahamai jogi személyek számára nyújtott számviteli és könyvvizsgálati szolgáltatások tekintetében.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Adózás (CPC 863)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve: bahamai engedéllyel rendelkező szakembert kell alkalmazni a bahamai jogi személyek számára nyújtott adózási szolgáltatások tekintetében.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Építészeti szolgáltatások (CPC 8671)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Műszaki mérnöki szolgáltatás (CPC 86724, 86725)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    f)   

    Integrált mérnöki szolgáltatás (CPC 8673)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    g)   

    Település-, tájrendezési tervezés

    Tájrendezési szolgáltatások (CPC 86742)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    h)   

    Orvosi és fogorvosi ellátás (CPC 9312)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Idegsebészet

    Járványügyi ellátás (CPC 931**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Komputertomográfia-szolgáltatás (CPC 931**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    i)   

    Állat-egészségügyi ellátás (CPC 932)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    j)   

    Szülészek, ápolók, fizioterapeuták és paramedicinális személyzet által nyújtott szolgáltatások (CPC 93191)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TEVÉKENYSÉG

    a)   

    Számítógépes hardver telepítésével kapcsolatos tanácsadás (CPC 841)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás az otthoni számítógépes telepítéssel kapcsolatos szolgáltatásokra.

    Nincs korlátozás a kereskedelmi vállalkozásokra.

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Szoftvertelepítés (CPC 842)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás az otthoni számítógépes telepítéssel kapcsolatos szolgáltatásokra.

    Az üzleti vállalkozásoknál történő számítógépes telepítések céljából engedélyezik közös vállalkozások létrehozását bahamai cégekkel. Nincs korlátozás 2013 után.

    3)

    Nincs korlátozás az otthoni számítógépes telepítéssel kapcsolatos szolgáltatásokra.

    4)

    Nincs

    4)

    Nincs

    c)   

    Adatfeldolgozás (CPC 843)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Adatbázis-szolgáltatás (CPC 844)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Egyéb (CPC 849)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás az otthoni irodai berendezésekre.

    Kereskedelmi berendezések esetén a szolgáltatás típusán alapuló gazdasági szükségletek vizsgálatától függ.

    3)

    Nincs korlátozás az otthoni irodai berendezésekre.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK

    a)   

    Természettudományi és mérnöki kutatás és fejlesztés (CPC 851)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS és IP esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Társadalomtudományi, humán kutatás és fejlesztés (CPC 852)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Interdiszciplináris kutatás és fejlesztés (CPC 853)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    E.   

    KÖLCSÖNZÉS ÜZEMELTETŐ NÉLKÜL

    b)   

    Légi járművek kölcsönzése (CPC 83104)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Egyéb járművek kölcsönzése (CPC 83102)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Egyéb gépek kölcsönzése (CPC 83106, 83107, 83108, 83109)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    F.   

    EGYÉB GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÁS

    a)   

    Hirdetés (CPC 871)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Piac-, közvélemény-kutatás (CPC 864)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Üzletviteli tanácsadás (CPC 865)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Üzletviteli tanácsadáshoz kapcsolódó szolgáltatások (CPC 866)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Műszaki vizsgálat, elemzés (CPC 8676)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    f)   

    Mezőgazdasághoz, vadgazdálkodáshoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások (CPC 881)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    g)   

    Halászathoz kapcsolódó szolgáltatások (CPC 882)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    h)   

    Bányászathoz kapcsolódó szolgáltatások (CPC 883, 5115)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás.

    i)   

    Feldolgozóipari szolgáltatás

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    k)   

    Munkaerő-közvetítés és -kölcsönzés (CPC 872)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    l)   

    Nyomozási, biztonsági szolgáltatás (CPC 873)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    m)   

    Kapcsolódó tudományos és műszaki szaktanácsadás (CPC 86753)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    n)   

    Gépek és felszerelések karbantartása és javítása

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, a közös vállalatok kivételével.

    3)

    Nincs korlátozás, a közös vállalatok kivételével.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    o)   

    Épülettakarítási szolgáltatások (CPC 874)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    p)   

    Fényképészeti szolgáltatás (CPC 87501–87507)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    q)   

    Csomagolási szolgáltatások (CPC 876)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    r)   

    Megbízás alapján végzett kiadói és nyomdai tevékenység (CPC 88442)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    s)   

    Konferenciaszervezés (CPC 87909**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    t)   

    Egyéb (CPC 87905)

    2.   KOMMUNIKÁCIÓS SZOLGÁLTATÁS

    B.   

    FUTÁR-SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 7512)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs

    C.   

    TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS (állami és nem állami felhasználásra)

    a)

    Beszédalapú telefonos szolgáltatás (CPC 7521)

    b)

    Csomagkapcsolt adatátvitel (CPC 7523)

    c)

    Vonalkapcsolt adatátvitel (CPC 7523**)

    d)

    Telexszolgáltatás (CPC 7523**)

    e)

    Táviratszolgáltatás (CPC 7522)

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás. Nincs korlátozás 2013 után.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás. Nincs korlátozás 2013 után.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    f)

    Faxszolgáltatás (CPC 7521, 7529)

    g)

    Bérelt vonalkapcsolt szolgáltatás (CPC 7522, 7523)

    h)

    Elektronikus levelezés (CPC 7523)

    i)

    Hangposta (CPC 7523)

    j)

    Online információ és adatbázis-keresés (CPC 7523)

    k)

    Elektronikus adatcsere (EDI) (CPC 7523)

    l)

    Fejlett/hozzáadott értéket képviselő telefax-szolgáltatás, beleértve a »store and forward« szolgáltatást, a tárolást és a lekérdezést is

    m)

    Kód- és protokollátalakítás

    n)

    Online információ és/vagy adatfeldolgozás (beleértve a tranzakciófeldolgozást is) (CPC 843)

    o)

    Egyéb:

    Internet és internet-hozzáférés (hang kivételével) (CPC 75260)

    Személyi kommunikációs szolgáltatások (kivéve: mobil adatszolgáltatások, személyhívó és nyalábolt rádiórendszer-szolgáltatások)

    Telekommunikációs cikkek értékesítése, kölcsönzése, karbantartása, összekapcsolása, javítása és ezekre vonatkozó tanácsadási szolgáltatások (CPC 75410, 75450)

    Nyalábolt rádiórendszer-szolgáltatások

    Személyhívó szolgáltatások (CPC 75291)

    Telekonferencia-szolgáltatás (CPC 75292)

    Nemzetközi hang-, adat- és videojel-átviteli szolgáltatások olyan cég részére, amely szabadkereskedelmi övezeten belüli információfeldolgozásban vesz részt

    Videojel-átviteli szolgáltatások (műholdalapú) (CPC 75241**)

    Továbbítási és összekapcsolási szolgáltatások (CPC 7543 és 7525)

    3.   ÉPÍTÉSI ÉS KAPCSOLÓDÓ MŰSZAKI MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁS

    A.   

    ÉPÜLET ÉPÍTÉSI MUNKÁI

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, a különleges építés kivételével.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSI MUNKÁK (CPC 5131, 5132, 5133, 51340, 51350, 51360, 51371, 51372, 51390)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, a különleges építés kivételével.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    TELEPÍTÉSI ÉS ÖSSZESZERELÉSI MUNKÁK (CPC 514, 516)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    D.   

    BEFEJEZŐ ÉPÍTÉS (CPC 517)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    E.   

    EGYÉB (CPC 511, 515, 518)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4.   FORGALMAZÁS

    A.   

    JUTALÉKOS ÜGYNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 621)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. Engedély szükséges CSS és IP esetén.

    B.   

    NAGYKERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 622)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    KISKERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 631, 632, 6111, 6113)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Motorkerékpár és motoros szán értékesítése és karbantartása, valamint azok alkatrészeinek és kiegészítőinek értékesítése (CPC 612) (kivéve: motorkerékpár karbantartása és javítása CPC 61220)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Üzemanyag-kiskereskedelem (CPC 61300)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    D.   

    FRANCHISE (CPC 8929)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    5.   OKTATÁS

    a)   

    Alapfokú oktatás (CPC 921)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Középfokú oktatás (CPC 922)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Felsőoktatás (CPC 923)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Felnőttoktatás

    Egyéb oktatás (CPC 929)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    6.   KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÁSOK

    A.   

    SZENNYVÍZZEL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 9401)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Hulladék- és szennyvízkezelés (CPC 9401**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    HULLADÉKKEZELÉS (CPC 9402)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Nem veszélyes hulladék gyűjtése (CPC 9402**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Veszélyes hulladék kezelése és ártalmatlanítása (CPC 9402**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    D.   

    EGYÉB

    Kipufogógázok tisztítása (CPC 94040)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Zajcsökkentés (CPC 94050)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Szennyeződésmentesítés, talaj és víz tisztítása (CPC 94060**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Zárt hatásláncú szennyezéscsökkentő rendszerek (CPC 94090**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Nyersanyag visszanyerése hulladékból (CPC 94090**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    7.   PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK

    A.   

    VALAMENNYI BIZTOSÍTÁSI ÉS BIZTOSÍTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ SZOLGÁLTATÁS

    a)   

    Élet-, baleset- és egészségbiztosítás (CPC 8121)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Nem életbiztosítás típusú biztosítások (CPC 8129)

    1)

    Nincs korlátozás, kivéve a következőkkel kapcsolatos kockázatok biztosítását:

    i)

    tengeri szállítás és gazdasági célú repülés, űrhajózás és teherszállítás (beleértve a műholdakat is), amelyek biztosítása a következők egyikére vagy mindegyikére terjed ki: a szállított áru, az árut szállító jármű és az ezekből eredő felelősség; és

    (ii)

    nemzetközi árutovábbításban részt vevő áruk.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Viszontbiztosítás és visszaengedményezés (CPC 81299**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Kiegészítő biztosítási szolgáltatások (alkuszi, ügynöki tevékenység) (CPC 8140, kivéve a biztosításmatematikai szolgáltatásokat)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Biztosításmatematikai szolgáltatások (CPC 81404)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Szaktanácsadás, biztosításmatematikai szolgáltatások, kockázatértékelés és kárrendezés (CPC 814**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    BANKI ÉS EGYÉB PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK (a biztosítás kivételével)

    a)   

    Lakossági betét és más visszafizetendő pénzeszközök gyűjtése (CPC 81115–81119)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Mindenfajta hitelezés, beleértve többek között a fogyasztási hiteleket, jelzáloghitelt, hitelfaktorálást és a kereskedelmi ügyletek finanszírozását (CPC 8113)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Pénzügyi lízing (CPC 8112)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Minden fizetési és pénzátutalási szolgáltatás (csak pénzátutalási szolgáltatások) (CPC 81139**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, az engedélyezett külföldi valutakereskedők leányvállalatai kivételével.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Garanciák és kötelezettségvállalások (CPC 81199**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    f)   

    Saját vagy az ügyfél számlájára folytatott kereskedés, beleértve a tőzsdei, a közvetlen eladási vagy egyéb módozatokat (CPC 81339**, 81333, 81321**)

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás a bahamai dollárra. Nincs korlátozás külföldi valutára.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    h)   

    Pénzközvetítés (CPC 81339**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    i)   

    Vagyonkezelés, például készpénz- és portfóliókezelés, az összes kollektív befektetési forma kezelése (CPC 81323)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás a bahamai dollárban vezetett eszközökre. Nincs korlátozás külföldi valutára.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    k)   

    Tanácsadás, közvetítés és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatások a 103. cikk (2) bekezdése a) pontjának B. alpontjában felsorolt tevékenységek vonatkozásában, beleértve hitelreferenciát és -elemzést, a befektetési és portfóliókutatást és -tanácsadást, a felvásárlással, illetve vállalkozási szerkezetátalakítással összefüggő tanácsadást

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    l)   

    Pénzügyi információk nyújtása és továbbítása, pénzügyi adatfeldolgozás, valamint más pénzügyi szolgáltatók kapcsolódó szoftverei (CPC 8131)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

    Offshore társaságok és vagyonkezelő társaságok bejegyzése (nem terjed ki a biztosítótársaságokra és bankokra) offshore vállalkozás céljából.

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    8.   EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK (az 1.A. pont h–j. alpontja alatt felsoroltak kivételével)

    A.   

    FEKVŐBETEG-ELLÁTÁS (CPC 93110)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    EGYÉB HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Kórházon kívüli fekvőbeteg-ellátás (CPC 93193)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK (CPC 93311)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    9.   IDEGENFORGALOM ÉS UTAZÁSSAL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK

    A.   

    SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS (étkeztetés is)

    Szálláshely-szolgáltatás (CPC 641)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs 100 szoba feletti szálláshelyek esetén. Nincs korlátozás 100 szoba alatti szálláshelyek számára.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Bútorozott szálláshely bérbeadása

    (CPC 6419)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Teljes éttermi, cukrászdai szolgáltatás vagy önkiszolgáló étkeztetés; étkeztetés

    (CPC 64210, 64220, 64230)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, a különleges, gourmet és etnikai jellegű éttermek és a szállodákban, üdülőlétesítményekben vagy idegenforgalmi látványosságok helyszínén található éttermek kivételével

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Bárok és hasonló vendéglátás

    (CPC 64310 és 64320)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    UTAZÁSKÖZVETÍTÉS, UTAZÁSSZERVEZÉS (CPC 7471)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    IDEGENVEZETÉS (CPC 7472)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    D.   

    EGYÉB

    Szállodafejlesztés

    Szállodagazdálkodás és -vezetés

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Jachtkikötő

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Spaszolgáltatások

    10.   SZÓRAKOZTATÁS, KULTÚRA, SPORT (az audiovizuális szolgáltatások kivételével)

    A.   

    SZÓRAKOZTATÁS (színház, élő koncert és cirkusz) (CPC 9619)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    HÍRÜGYNÖKSÉGI SZOLGÁLTATÁSOK (CPC 9621)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    KÖNYVTÁRI, LEVÉLTÁRI, MÚZEUMI ÉS EGYÉB KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG (CPC 963)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    D.   

    SPORT ÉS EGYÉB SZABADIDŐS SZOLGÁLTATÁS

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    E.   

    EGYÉB

    Jachtok kölcsönzése (CPC 96499**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    11.   SZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK

    A.   

    TENGERI SZÁLLÍTÁS

    a)   

    Személyszállítás (CPC 7211) (kivéve a kabotázst)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Teherszállítás (CPC 7212) (kivéve a kabotázst)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Hajók kölcsönzése személyzettel (kivéve a kabotázst) (CPC 7213)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Hajók karbantartása és javítása (CPC 8868**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás 100 tonna alatt. Nincs 100 tonna felett.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Vontatás és tolatás (CPC 7214)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás, kivéve a bahamai cégekkel létrehozott közös vállalatokat.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    f)   

    Tengeri szállítást támogató szolgáltatás

    Hajómentés (CPC 74540)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Hajólajstromozás a kereskedelmi hajózás ellenőrzése, szabályozása és megfelelő fejlesztése érdekében

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    B.   

    BELVÍZI SZÁLLÍTÁS

    b)   

    Teherszállítás (CPC 7222)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Hajók karbantartása és javítása (CPC 8868)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    C.   

    LÉGI SZÁLLÍTÁS

    b)   

    Teherszállítás (CPC 732)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Légi járművek kölcsönzése személyzettel (CPC 734)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Légi járművek karbantartása és javítása (CPC 8868**)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Légi szállítást segítő szolgáltatás (CPC 746**)

    Számítógépes helyfoglalási rendszerrel (CRS) összefüggő szolgáltatások

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Repülőtér-irányítási szolgáltatások

    1)

    Nincs korlátozás.

    1)

    Nincs korlátozás.

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    E.   

    VASÚTI SZÁLLÍTÁS

    a)   

    Személyszállítás (CPC 7111)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Teherszállítás (CPC 7112)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Vontatás és tolatás (CPC 7113)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Vasúti járművek karbantartása és javítása (CPC 8868)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Vasúti szállítást támogató szolgáltatás (CPC 743)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    F.   

    KÖZÚTI SZÁLLÍTÁS

    a)   

    Személyszállítás (CPC 7121, 7122)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    b)   

    Teherszállítás (CPC 7123)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket. A gazdasági szükségletek vizsgálatától függ CSS és IP esetén.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    c)   

    Kereskedelmi járművek kölcsönzése személyzettel (CPC 7124)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    e)   

    Közúti szállítást támogató szolgáltatás (CPC 7442)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs korlátozás.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    H.   

    VALAMENNYI SZÁLLÍTÁSI MÓDOZAT KISEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁSAI

    b)   

    Tárolás, raktározás (CPC 742)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs korlátozás.

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    d)   

    Egyéb támogató és kisegítő szállítási szolgáltatás (CPC 74900)

    Vámszabad terület üzemeltetése

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    Átrakodás (CPC 749)

    1)

    Nincs

    1)

    Nincs

    2)

    Nincs

    2)

    Nincs

    3)

    Nincs

    3)

    Nincs

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.

    4)

    Nincs korlátozás, kivéve a horizontális kötelezettségek között jelzetteket.”

    (1)  Nem terjed ki a megbízásból végzett villamosenergia-szállításra és -elosztásra, amelyek az ENERGIASZOLGÁLTATÁSOK között találhatók.

    (2)  Nem terjed ki a gáz és gáztartalmú üzemanyagok csővezetékes szállítására, a megbízás alapján végzett gázszállításra és gázelosztásra, valamint a gáz és gáztartalmú üzemanyagok kereskedelmére, amelyek az ENERGIASZOLGÁLTATÁSOK között találhatók.

    (3)  Nem terjed ki a gőz és melegvíz megbízás alapján történő szállítására és elosztására, valamint a gőz és a melegvíz kereskedelmére, amelyek az ENERGIASZOLGÁLTATÁSOK között találhatók.”

    Top