I. MELLÉKLET

ÁLTALÁNOS IRÁNYMUTATÁSOK

TARTALOMJEGYZÉK

1.

Bevezetés

2.	Fogalommeghatározások

3.	Nyomonkövetési és jelentési elvek

4.	Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követése

4.1.	Terjedelem

4.2.	Számításon, illetve mérésen alapuló módszerek

4.3.	A nyomonkövetési terv

5.	Számításon alapuló módszerek a CO2-kibocsátás meghatározására

5.1.	Számítási képletek

5.2.	Meghatározási szintek

5.3.	Kivételes eljárás

5.4.	A tevékenységre vonatkozó adatok

5.5.	Kibocsátási tényezők

5.6.	Oxidációs és konverziós tényezők

5.7.	Átadott CO2

6.	Mérésen alapuló módszerek

6.1.	Általános információk

6.2.	A mérésen alapuló módszerek meghatározási szintjei

6.3.	További eljárások és követelmények

7.	A bizonytalanság meghatározása

7.1.

Számítás

7.2.

Mérés

8.

Jelentés

9.	Az információk megőrzése

10.	Ellenőrzés és hitelesítés

10.1.

Adatgyűjtés és -kezelés

10.2.

Ellenőrzési rendszer

10.3.

Ellenőrzési tevékenységek

10.3.1.

Eljárások és felelősségi körök

10.3.2.

Minőségbiztosítás

10.3.3.

Az adatok vizsgálata és hitelesítése

10.3.4.

Kiszervezett folyamatok

10.3.5.

Kiigazítások és helyreállító intézkedések

10.3.6.

Nyilvántartások és dokumentáció

10.4.

A jelentés hitelesítése

10.4.1.

Általános elvek

10.4.2.

Hitelesítési módszer

11.	Kibocsátási tényezők

12.	CO2-semleges biomasszák jegyzéke

13.	Tevékenységspecifikus adatok és tényezők meghatározása

13.1.

A tüzelőanyagok nettó fűtőértékének és kibocsátási tényezőjének meghatározása

13.2.

A tevékenységspecifikus oxidációs tényező meghatározása

13.3.

A technológiai kibocsátási tényező, a konverziós tényezők és az összetétel meghatározása

13.4.

A biomasszahányad meghatározása

13.5.

A tüzelőanyag és más anyagok tulajdonságainak meghatározására vonatkozó követelmények

13.5.1.

Akkreditált laboratóriumok igénybevétele

13.5.2.

Nem akkreditált laboratóriumok igénybevétele

13.5.3.

Online gázelemzők és gázkromatográfok

13.6.

Mintavételi módszerek és elemzési gyakoriság

14.	Jelentési formanyomtatvány

14.1.

A létesítmény azonosítása

14.2.

A tevékenységek áttekintése

14.3.

Égetésből származó kibocsátások (számítás)

14.4.

Technológiai kibocsátások (számítás)

14.5.

Anyagmérlegen alapuló megközelítés

14.6.

Mérésen alapuló megközelítés

15.	Jelentési kategóriák

15.1.

IPCC jelentési formanyomtatvány

15.2.

Forráskategóriák kódja

16.	Kis kibocsátású létesítményekre vonatkozó követelmények

1.   BEVEZETÉS

E melléklet a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből származó, az ilyen tevékenységekkel kapcsolatban meghatározott üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak nyomon követésére és jelentésére vonatkozó általános iránymutatásokat tartalmazza. A tevékenységspecifikus kibocsátásokra vonatkozó további iránymutatásokat a II–XI. melléklet határozza meg.

2.   FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

E melléklet és a II–XII. melléklet alkalmazásában a 2003/87/EK irányelv fogalommeghatározásait kell alkalmazni.

1.

Ezen túl az alábbi alapvető fogalommeghatározások alkalmazandók: a) „tevékenységek”: a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységek; b) „illetékes hatóság”: a 2003/87/EK irányelv 18. cikke szerint kijelölt illetékes hatóság vagy hatóságok; c) „kibocsátó forrás”: egy létesítmény olyan jól elkülöníthető része (pont vagy technológia), amely üvegházhatást okozó gázokat bocsát ki; d) „forrásanyag”: adott tüzelőanyag-típus, nyersanyag vagy termék, amelynek felhasználása vagy előállítása eredményeként egy vagy több kibocsátó forrás üvegházhatást okozó gázokat bocsát ki; e) „nyomonkövetési módszertan”: azoknak a megközelítéseknek az összessége, amelyeket az üzemeltető alkalmaz egy adott létesítmény kibocsátásainak meghatározásra; f) „nyomonkövetési terv”: egy adott létesítmény nyomonkövetési módszertanának részletes, teljes és átlátható dokumentációja, ideértve az adatgyűjtési és adatkezelési tevékenységeket, és az adatok valódiságának ellenőrzésére szolgáló rendszert; g) „meghatározási szint”: a tevékenységre vonatkozó adatok, a kibocsátási tényezők és az oxidációs vagy konverziós tényezők meghatározására szolgáló módszertan meghatározott eleme; h) „éves”: január 1-jétől december 31-éig tartó, egy naptári évnek megfelelő időszak; i) „jelentési időszak”: egy naptári év, amely alatt a kibocsátásokat nyomon kell követni és jelentést kell róluk készíteni; j) „kereskedési időszak”: a kibocsátáskereskedelmi rendszer olyan többéves szakasza (például 2005–2007 vagy 2008–2012), amelyre a tagállam a 2003/87/EK irányelv 11. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint nemzeti kiosztási tervet adott ki.

2.

A kibocsátásokkal, tüzelőanyagokkal és más anyagokkal kapcsolatban a következő fogalommeghatározások alkalmazandók: a) „égetésből származó kibocsátások”: az üvegházhatást okozó gázoknak a tüzelőanyag és az oxigén exoterm reakciójából származó kibocsátásai; b) „technológiai kibocsátások”: az „égetésből származó kibocsátások”-tól eltérő, anyagok között szándékosan vagy véletlenül fellépő reakciókból vagy az anyagok átalakulásából származó kibocsátások, beleértve a fémércek kémiai vagy elektrolitikus redukciójával, az anyagok termikus bomlásával és az anyagok termékként vagy alapanyagként való felhasználására szolgáló átalakításával kapcsolatos kibocsátásokat is; c) „inherens CO2”: tüzelőanyag részét képező CO2; d) „konzervatív”: egy feltételrendszer oly módon történő meghatározása, amely biztosítja, hogy ne lehessen alábecsülni az éves kibocsátást; e) „tétel”: tüzelőanyag vagy más anyag adott mennyisége, amelyből reprezentatív mintát vettek és amelyet jellemeztek, és vagy egy szállítmányként vagy egy adott időszak alatt folyamatosan továbbítottak; f) „kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyag”: meghatározott összetételű tüzelőanyag, amellyel gyakran és szabadon kereskednek – feltéve, hogy az ügylet egymástól gazdaságilag független felek között történik –, ideértve a kereskedelemben kapható összes szabványos tüzelőanyagot, földgázt, könnyű és nehéz olajat, szenet és petrolkokszot; g) „kereskedelemben forgalmazott anyag”: meghatározott összetételű anyag, amellyel gyakran és szabadon kereskednek – feltéve, hogy az ügylet egymástól gazdaságilag független felek között történik; h) „kereskedelemben forgalmazott szabványos tüzelőanyag”: nemzetközileg szabványosított, kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagokat jelent, feltéve, hogy a specifikáció szerinti fűtőértékük tűrése 95 %-os megbízhatósági intervallumban legfeljebb ± 1 %, mint például gázolaj, könnyű fűtőolaj, benzin, világítóolaj, kerozin, etán, propán és bután.

3.

A mérésekkel kapcsolatban a következő fogalommeghatározások alkalmazandók: a) „pontosság”: egy mérés eredménye és az adott mennyiség valódi érteke (vagy pedig nemzetközileg elfogadott és visszakereshető kalibrálási anyagokkal és szabványos módszerekkel empirikusan meghatározott referenciaérték) közötti egyezés mértéke, figyelembe véve mind a szisztematikus, mind a véletlenszerű hibákat; b) „bizonytalanság”: egy mennyiség meghatározásának eredményével összefüggő, százalékban kifejezett paraméter, amely az adott mennyiséghez ésszerűen hozzárendelhető értékek szórását jellemzi – beleértve a szisztematikus és véletlenszerű hibák hatásait is, valamint leírja a szóban forgó értékeknek az átlagérték körüli 95 %-át magában foglaló megbízhatósági intervallumot, figyelembe véve az értékek eloszlásának esetleges aszimmetriáját is; c) „számtani átlag”: egy értékhalmaz összes elemének összege osztva az elemek számával; d) „mérés”: olyan műveletek, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása; e) „mérőműszer”: olyan eszköz, amelyet rendeltetésszerűen mérések végzésére használnak, önmagában vagy kiegészítő eszközzel együtt; f) „mérőrendszer”: mérőműszerekből és más felszerelésekből – mint például mintavevő és adatfeldolgozó eszközök – álló teljes rendszer, amely olyan változók meghatározására szolgál, mint például CO2-kibocsátásokkal kapcsolatban a tevékenységre vonatkozó adatok, széntartalom, fűtőérték vagy kibocsátási tényező; g) „kalibráció”: olyan műveletsor, amely meghatározott körülmények között meghatározza a mérőműszer vagy mérőrendszer által mutatott értékek, vagy egy ellenőrző mérés vagy referenciaanyag által jelentett értékek, és etalonnal mért megfelelő értékek közötti összefüggést; h) „folyamatos kibocsátásmérés”: olyan műveletsor, amelynek célja, hogy rendszeres mérések (óránként néhány mérés) segítségével meghatározza egy mennyiség értékét, akár úgy, hogy helyi mérést végeznek a kéményben, akár úgy, hogy a kémény közelében elhelyezett mérőműszerrel mérik a kéményből kivezetett anyagot, de nem tartoznak ide a kéményből vett egyes minták összegyűjtése alapján történő mérések; i) „normál állapot”: a normál köbmétert (Nm3) definiáló 273,15 K (0 oC) hőmérséklet és 101 325 Pa nyomás.

4.

A CO2-kibocsátásokra vonatkozó, számításon alapuló módszerek, illetve mérésen alapuló módszerek tekintetében a következő meghatározások alkalmazandók: a) „ésszerűtlen költség”: olyan intézkedés költsége, ahol a költség az illetékes hatóság megállapítása szerint – mindent egybevetve – nincs arányban az intézkedés eredményével. A meghatározási szint kiválasztása tekintetében a küszöbérték a kibocsátási egységeknek a pontosság növekedésének megfelelő értékeként határozható meg. Olyan intézkedések esetében, amelyek javítják a jelentett kibocsátások minőségét, de nincsenek közvetlen hatással a pontosságra, az ésszerűtlen költség a korábbi kereskedelmi időszakról jelentett, rendelkezésre álló kibocsátási adatok átlagértékének 1 %-os indikatív küszöbértékét meghaladó résznek felelhet meg. Ilyen előzménnyel nem rendelkező létesítmények esetében az ugyanolyan vagy hasonló tevékenységet végző reprezentatív létesítményektől származó adatok használhatók viszonyításként, a kapacitás alapján arányosítva; b) „műszakilag megvalósítható”: az üzemeltető az előírt időn belül be tud szerezni olyan technikát, amellyel kielégíthetők a javasolt rendszer igényei; c) „csekély jelentőségű forrásanyagok”: az üzemeltető által kiválasztott kisebb jelentőségű forrásanyagok csoportja, amelyek vagy évente együttesen 1 ktonna vagy kevesebb fosszilis eredetű CO2-ot bocsátanak ki, vagy pedig kevesebb mint 2 %-kal (legfeljebb azonban összesen 20 ktonna fosszilis eredetű CO2-dal) járulnak hozzá az adott létesítmény éves összes fosszilis eredetű CO2-kibocsátásához – az átadott CO2-mennyiség levonása előtt –: amelyik érték az abszolút kibocsátást tekintve nagyobb; d) „jelentős forrásanyagok”: olyan forrásanyagok csoportja, amelyek nem tartoznak a „kisebb jelentőségű forrásanyagok” csoportba; e) „kisebb jelentőségű forrásanyagok”: az üzemeltető által kiválasztott forrásanyagok csoportja, amelyek vagy évente együttesen 5 ktonna vagy kevesebb fosszilis eredetű CO2-ot bocsátanak ki, vagy pedig kevesebb mint 10 %-kal (legfeljebb azonban összesen 100 ktonna fosszilis eredetű CO2-dal) járulnak hozzá az adott létesítmény éves összes fosszilis eredetű CO2-kibocsátásához – az átadott CO2-mennyiség levonása előtt –: amelyik érték az abszolút kibocsátást tekintve nagyobb; f) „biomassza”: nem fosszilis, biológiai úton lebontható szerves anyag, amely növényekből, állatoktól és mikroorganizmusoktól származik, beleértve a mezőgazdasági, erdészeti és kapcsolódó ipari eredetű termékeket, melléktermékeket, maradékokat és hulladékokat, valamint az ipari és települési hulladék nem fosszilizálódott és biológiai úton lebontható részét, mint például a nem fosszilizálódott és biológiai lebomlásra képes szerves anyag bomlásából nyert gázok és folyadékok; g) „tiszta”: anyagra vonatkoztatva azt jelenti, hogy az anyag vagy tüzelőanyag legalább 97 tömegszázalékban a megadott anyagból vagy elemből áll – a purum (tiszta) kereskedelmi besorolásnak megfelelően. Biomassza esetén a tüzelőanyagban vagy más anyagban lévő összes szén biomasszából származó részét jelenti; h) „energiamérlegen alapuló módszer”: kazánban fűtőanyagként használt energia mennyiségének becslésére szolgáló módszer, amely számításba veszi az összes hasznos hőt és hőveszteséget, beleértve a sugárzással, hőátadással keletkező hőveszteséget és a füstgázzal távozó hőt is.

5.

Az ellenőrzés és hitelesítés tekintetében a következő fogalommeghatározások alkalmazandók: a) „ellenőrzési kockázat”: az éves kibocsátási jelentésben szereplő valamely paraméter érzékenysége olyan lényegi valótlanságra, amelyet az ellenőrző rendszer megfelelő időben nem tud megakadályozni, észlelni és helyesbíteni; b) „észlelési kockázat”: annak kockázata, hogy a hitelesítő nem vesz észre lényegi valótlanságot vagy az előírásoktól való lényegi eltérést; c) „eredendő kockázat”: az éves kibocsátási jelentésben szereplő valamely paraméter érzékenysége lényegi valótlanságokra abban az esetben, ha az adott paraméterre nem lenne ellenőrzés; d) „hitelesítési kockázat”: annak kockázata, hogy a hitelesítő nem megfelelő hitelesítő szakvéleményt alakít ki. A hitelesítési kockázat az eredendő kockázat, az ellenőrzési kockázat és az észlelési kockázat függvénye; e) „elvárható bizonyosság”: nagy, de nem abszolút bizonyosság – amely kifejezetten szerepel a hitelesítő szakvéleményben – a tekintetben, hogy a hitelesítés tárgyát képező kibocsátási jelentés mentes lényegi valótlanságoktól, és hogy a létesítmény lényegében megfelel az előírásoknak; f) „lényegességi szint”: számszerű küszöbérték vagy határpont az éves kibocsátási jelentésben szereplő kibocsátási adatokról szóló megfelelő hitelesítő szakvélemény meghatározásához; g) „bizonyossági fok”: annak mértéke, hogy a hitelesítő mennyire van meggyőződve a hitelesítés végkövetkeztéseiben arról, hogy a létesítmény éves kibocsátási jelentésében megadott információk bizonyítottan mentesek lényegi valótlanságtól; h) „eltérés az előírásoktól”: a hitelesítés tárgyát képező létesítmény olyan, akár szándékos, akár szándékolatlan cselekedete vagy mulasztása, amely ellentétben áll az illetékes hatóság által a létesítmény engedélyezésének keretében elfogadott nyomonkövetési terv előírásaival; i) „lényegi eltérés az előírásoktól”: az illetékes hatóság által a létesítmény engedélyezésének keretében elfogadott nyomonkövetési terv előírásaitól való olyan eltérés, amely miatt az illetékes hatóság adott esetben másként fogja kezelni a létesítményt; j) „lényegi valótlanság”: olyan valótlanság (elhagyás, nem valós bemutatás és hibák, nem ideértve a megengedett bizonytalanságot) az éves kibocsátási jelentésben, amely a hitelesítő szakmai megítélése szerint befolyásolhatja azt, hogyan fogja kezelni az illetékes hatóság az éves kibocsátási jelentést, például ha a valótlanság meghaladja a lényegességi szintet; k) „akkreditáció”: a hitelesítéssel összefüggésben egy akkreditáló testület döntésén alapuló nyilatkozat kibocsátása azután, hogy a testület részletesen értékelte a hitelesítő hivatalos igazolását, miszerint rendelkezik olyan szakértelemmel és függetlenséggel, ami szükséges ahhoz, hogy az előírt követelményeknek megfelelően el tudja végezni a hitelesítést; l) „hitelesítés”: a hitelesítő által végzett azon tevékenységek, amelyek szükségesek a 2003/87/EK irányelv 15. cikkében és V. mellékletében leírt hitelesítő szakvélemény elkészítéséhez; m) „hitelesítő”: olyan szakértő, független, akkreditált hitelesítő testület vagy személy, amely a hitelesítési eljárásnak a 2003/87/EK irányelv V. melléklete alapján a tagállamok által meghatározott részletes követelmények szerinti lefolytatásáért és jelentésbe foglalásáért felelős.

3.   NYOMONKÖVETÉSI ÉS JELENTÉSI ELVEK

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak a 2003/87/EK irányelv szerinti pontos és hiteles nyomon követése és jelentése érdekében a nyomon követést és jelentést a következő alapelvek alapján kell elvégezni:

Teljesség. Egy adott létesítménnyel kapcsolatos nyomon követés és jelentés kiterjed a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekkel összefüggésben meghatározott minden üvegházhatást okozó gáznak a tevékenységekhez tartozó valamennyi kibocsátó forrásból és forrásanyagból származó, égetési és technológiai eredetű összes kibocsátására, elkerülve ugyanakkor a kétszeres beszámítást.

Konzisztencia. A nyomon követett és bejelentett kibocsátásoknak azonos nyomonkövetési módszertan és azonos adatsorok használatával időben összehasonlíthatónak kell lenniük. A nyomon követés módszertanát meg lehet változtatni az itt megadott iránymutatásokkal összhangban, ha azáltal javul a bejelentett adatok pontossága. A nyomonkövetési módszertan megváltoztatásához szükséges az illetékes hatóság jóváhagyása, és azt teljes egészében dokumentálni kell ezen iránymutatásoknak megfelelően.

Átláthatóság. A nyomonkövetési adatok – így a feltevések, referenciák, tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátási tényezők, oxidációs és konverziós tényezők felvételét, rögzítését, összeállítását, elemzését és dokumentálását úgy kell végezni, hogy az a hitelesítő és az illetékes hatóság számára lehetővé tegye a kibocsátások újbóli meghatározását.

Valódiság. Biztosítani kell, hogy a kibocsátások meghatározásakor ne fordulhasson elő sem szisztematikus túlbecslés, sem szisztematikus alulbecslés. A bizonytalansági tényezőket be kell azonosítani és a gyakorlatilag lehető legkisebbre kell csökkenteni. Kellő gondossággal kell eljárni annak érdekében, hogy a kibocsátások kiszámítása és mérése a lehető legnagyobb pontossággal történjen. Az üzemeltetőnek lehetővé kell tennie, hogy megfelelő bizonyossággal lehessen meghatározni a bejelentett kibocsátások integritását. A kibocsátásokat az ezen iránymutatásokban meghatározott megfelelő nyomonkövetési módszertanok alkalmazásával kell meghatározni. A nyomonkövetési adatok jelentéséhez használt összes mérőműszert vagy más vizsgálati berendezést a megfelelő módon kell használni, karbantartani, kalibrálni és ellenőrizni. A nyomonkövetési adatok tárolásához és feldolgozásához használt táblázatkezelő programok és más eszközök nem tartalmazhatnak hibát. A kibocsátásokra vonatkozó jelentésnek és az azzal kapcsolatban nyilvánosságra hozott adatoknak lényegi valótlanságoktól menteseknek kell lenniük, azokat tárgyilagosan kell kiválasztani és bemutatni, valamint hitelt érdemlően és kiegyensúlyozottan kell ismertetniük a létesítményből származó kibocsátásokat.

Költséghatékonyság. A nyomon követés módszertanának kiválasztásánál a nagyobb pontosságból származó előnyöknek arányosnak kell lenniük a többletköltségekkel. Tehát a kibocsátások nyomon követése és jelentése során úgy kell az elérhető legnagyobb pontosságra törekedni, hogy az műszakilag megvalósítható maradjon és ne járjon ésszerűtlen költséggel. A nyomonkövetési módszertan logikus és egyszerű módon adjon útmutatást az üzemeltető számára ahhoz, hogy elkerülje a párhuzamos tevékenységeket és kihasználja a létesítményben már meglévő, működő rendszereket.

Megbízhatóság. A hitelesített kibocsátási jelentésnek a felhasználók számára megbízható módon kell jellemeznie mind a szándékolt, mind a jelentésből vélhetően kiolvasható helyzetismertetést.

A teljesítmény javítása a kibocsátások nyomon követése és jelentése terén. A kibocsátásokra vonatkozó jelentések hitelesítési folyamata hatékony és megbízható eszközként segíti a minőségbiztosítási és minőség-ellenőrzési eljárásokat, olyan információkat szolgáltatva, amelyek alapján az üzemeltető javíthatja a kibocsátások nyomon követésével és jelentésével kapcsolatos teljesítményét.

4.   AZ ÜVEGHÁZHATÁST OKOZÓ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK NYOMON KÖVETÉSE

4.1.   TERJEDELEM

Egy létesítményre vonatkozó nyomon követő és jelentési eljárás kiterjed a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt és a létesítményben folytatott tevékenységekhez tartozó összes kibocsátó forrásból, illetve forrásanyagból származó valamennyi vonatkozó üvegházhatást okozó gáz kibocsátására, valamint a tagállamok által a 2003/87/EK irányelv 24. cikke alapján a rendszerbe bevont tevékenységekre és üvegházhatást okozó gázokra.

A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a létesítményben végzett tevékenységek és az azokból származó kibocsátások leírását. Az engedélyben ezért szerepeltetni kell a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységek összes nyomon követendő és jelentendő kibocsátó forrását és forrásanyagát. A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a nyomon követés követelményeit, meghatározva a nyomon követés módszerét és a gyakoriságot.

A belső égésű motorral hajtott, szállításhoz használt járművekből származó kibocsátásokat nem kell feltüntetni a kibocsátásbecslésekben.

A kibocsátások nyomon követése kiterjed a jelentési időszak alatt a rendes üzemelés és a rendkívüli események – beleértve az üzemindítás és -leállítás, valamint a vészhelyzetek – során jelentkező kibocsátásokra.

Amennyiben a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében alcímként szereplő tevékenységhez tartozó egy vagy több tevékenység külön vagy együttesen számított termelési kapacitása vagy termékkibocsátása egy létesítményben vagy egy telephelyen meghaladja az említett helyen megadott vonatkozó határértéket, akkor az adott létesítményben vagy telephelyen a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt valamennyi tevékenység minden kibocsátó forrásából, illetve forrásanyagából származó valamennyi kibocsátást nyomon kell követni és jelenteni kell.

A helyi viszonyoktól függ, hogy egy tüzelőberendezés, például egy hőt és villamos energiát kapcsoltan termelő létesítmény az I. mellékletben szereplő másik tevékenységet folytató létesítmény részének vagy pedig külön kezelendő létesítménynek számít-e, és ezt a létesítménynek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélyében rögzíteni kell.

A létesítményből származó valamennyi kibocsátást a létesítményhez tartozónak kell tekinteni, függetlenül a hő- vagy villamos energia más létesítménynek történő átadásától. A más létesítménytől átvett hő- vagy villamos energia előállításából származó kibocsátások nem az átvevő létesítmény kibocsátásaihoz tartoznak.

4.2.   SZÁMÍTÁSON, ILLETVE MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK

A 2003/87/EK irányelv IV. melléklete a kibocsátások meghatározásához lehetővé teszi az alábbiak valamelyikének használatát:

—	számításon alapuló módszerek, amelyek a forrásanyagokból történő kibocsátást a mérőrendszerekkel kapott, tevékenységre vonatkozó adatok és a laboratóriumi elemzésekből vagy standard tényezőkből származó kiegészítő paraméterek alapján határozzák meg,

—	mérésen alapuló módszerek, amelyek a kibocsátó forrásból származó kibocsátásokat a füstgázban lévő, üvegházhatást okozó gáz koncentrációjának és a füstgázáramnak a folyamatos mérésével határozzák meg.

Az üzemeltető akkor javasolhatja a mérésen alapuló módszertan használatát, ha igazolni tudja, hogy:

—	a létesítmény éves kibocsátását a módszer megbízhatóan pontosabb értékben állapítja meg, mint az alternatív, számításon alapuló módszer, és nem jár ésszerűtlen költségekkel, valamint

—	a mérésen és a számításon alapuló módszerek összehasonlítása azonos kibocsátó forrásokon és forrásanyagokon alapul.

A mérésen alapuló módszer alkalmazását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. Az egyes jelentési időszakokban a mért kibocsátásokat az üzemeltetőnek alá kell támasztania számításon alapuló módszerekkel, a 6.3.c. szakasz rendelkezéseivel összhangban.

Az illetékes hatóság jóváhagyásával az üzemeltető mérésen és számításon alapuló módszereket együttesen is használhat az egy létesítményhez tartozó különböző kibocsátó források és forrásanyagok esetében. Az üzemeltető biztosítja és igazolja, hogy sem kibocsátások kihagyása, sem kibocsátások kétszeres beszámítása nem fordul elő.

4.3.   A NYOMONKÖVETÉSI TERV

A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a nyomon követés követelményeit, meghatározva a nyomon követés módszerét és a gyakoriságot.

A nyomonkövetési módszertan az illetékes hatóság által az e szakaszban és ennek alszakaszaiban megadott kritériumok szerint jóváhagyandó nyomonkövetési terv része. A tagállamnak vagy illetékes hatóságainak gondoskodniuk kell arról, hogy a létesítmények által alkalmazott nyomonkövetési módszertant vagy az engedély feltételei között, vagy – ha az irányelvvel összeegyeztethető – általánosan kötelező szabályokban meghatározzák.

Az illetékes hatóság az üzemeltető által készített nyomonkövetési tervet a jelentési időszak előtt ellenőrzi és jóváhagyja, illetve a létesítményben alkalmazott nyomonkövetési módszertan esetleges lényeges változtatásai után is, a hárommal lejjebb lévő bekezdésben felsoroltak szerint.

A 16. szakasztól függően a nyomonkövetési terv a következőket tartalmazza:

a)	a létesítmény és a létesítményben folytatott nyomon követendő tevékenységek leírása;

b)	a létesítményben végzett nyomon követés és jelentés felelősségi rendszeréről szóló információk;

c)	a létesítményben folytatott egyes tevékenységek nyomon követendő kibocsátó forrásainak és forrásanyagainak felsorolása;

d)	a használni kívánt, számításon, illetve mérésen alapuló módszerek leírása;

e)	az egyes nyomon követendő forrásanyagokra külön-külön a tevékenységre vonatkozó adatok, a kibocsátási tényezők, az oxidációs és konverziós tényezők meghatározási szintjeinek felsorolása és leírása;

f)	a mérőrendszerek leírása és a nyomon követendő forrásanyagok mindegyike tekintetében a használandó mérőműszerek specifikációja és pontos helye;

g)	az egyes forrásanyagokra alkalmazott meghatározási szinteknél a tevékenységre vonatkozó adatok és adott esetben más paraméterek bizonytalansági küszöbértékeinek való megfelelés igazolása;

h)	az egyes forrásanyagokra adott esetben a fűtőérték, a széntartalom, a kibocsátási tényezők, az oxidációs vagy konverziós tényezők és a biomasszahányad meghatározása céljából a tüzelőanyagból és más anyagokból történő mintavételhez használt elv leírása;

i)	az egyes forrásanyagok fűtőértékének, széntartalmának, kibocsátási tényezőjének, oxidációs tényezőjének, konverziós tényezőjének vagy biomasszahányadának meghatározásához használni kívánt források vagy analitikai módszerek leírása;

j)	adott esetben a nem akkreditált laboratóriumok és a vonatkozó analitikai eljárások felsorolása és leírása, beleértve a vonatkozó minőségbiztosítási intézkedések (például a 13.5.2. szakaszban leírtak szerinti, laboratóriumok közötti összehasonlítás) felsorolását is;

k)

adott esetben egy kibocsátó forrás nyomon követésére használni kívánt folyamatos kibocsátásmérő rendszerek leírása, azaz a mérési pontok, a mérések gyakorisága, az alkalmazott berendezés, kalibrálási eljárások, adatgyűjtési és -tárolási eljárások, és az ellenőrző számítások elve, valamint a tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátási tényezők és hasonlók jelentésének elve;

l)	adott esetben, ha az úgynevezett kivételes eljárást (5.3. szakasz) alkalmazzák: a kivételes eljárás elvének és a bizonytalansági elemzésnek átfogó leírása, ha azokat e felsorolás a)–k) pontja nem tartalmazza;

m)	az adatgyűjtési és -kezelési tevékenységek és az ellenőrzési tevékenységek eljárásainak leírása, valamint a tevékenységek leírása (lásd 10.1–10.3. szakasz);

n)

adott esetben a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS) és más környezetvédelmi vezetési rendszer (például ISO 14001:2004) keretében vállalt tevékenységekhez való kapcsolatról, különösen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó eljárásokról és ellenőrzési elemekről.

A nyomon követés módszertanán változtatni kell, amennyiben az javítja a jelentett adatok pontosságát, kivéve, ha ez a változtatás műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költséggel járna.

A nyomonkövetési terv részét képező nyomonkövetési módszertan lényeges változását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal, ha az a következőket érinti:

—	a létesítmény 1. táblázat szerinti besorolásának változása,

—	a kibocsátások meghatározására használt módszer megváltoztatása számításon alapulóról mérésen alapulóra, vagy fordítva,

—	a tevékenységre vonatkozó adatok vagy adott esetben más paraméterek bizonytalanságának olyan növekedése, ami a meghatározási szint megváltozását vonja maga után.

A nyomonkövetési módszer vagy az alátámasztó adatok minden más változásáról vagy tervezett változtatásáról szükségtelen késedelem nélkül értesíteni kell az illetékes hatóságot azután, hogy az az üzemeltető tudomására jutott, vagy minden kétségét kizáróan tudomására juthatott volna, kivéve, ha a nyomonkövetési terv másként rendelkezik.

A nyomonkövetési terv változásait pontosan le kell írni, indokolni kell és teljeskörűen dokumentálni kell az üzemeltető belső nyilvántartásában.

Az illetékes hatóságnak meg kell követelnie az üzemeltetőtől, hogy változtassa meg a nyomonkövetési tervet, ha az már nem felel meg az ezen iránymutatásokban lefektetett szabályoknak.

Az ezen iránymutatások szerinti nyomon követésről, jelentésről és hitelesítésről és az iránymutatások következetes alkalmazásáról szóló információknak az illetékes hatóságok és a Bizottság közötti cseréje érdekében a tagállamok elősegítik a Bizottság által a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének (3) bekezdése alapján a nyomon követésről, jelentésről és hitelesítésről kezdeményezett éves minőségbiztosítási és értékelési folyamatot.

5.   SZÁMÍTÁSON ALAPULÓ MÓDSZEREK A CO2-KIBOCSÁTÁS MEGHATÁROZÁSÁRA

5.1.   SZÁMÍTÁSI KÉPLETEK

A CO2-kibocsátás kiszámítása vagy az alábbi képlet alapján:

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × oxidációs tényező

vagy alternatív megközelítéssel történik, ha a tevékenységspecifikus iránymutatások meghatároznak ilyet.

Az e képletben szereplő kifejezések az égetésből származó kibocsátásokra és a technológiai kibocsátásokra a következők szerint vonatkoznak:

Égetésből származó kibocsátások

A tevékenységre vonatkozó adatok alapja a tüzelőanyag-felhasználás. A felhasznált tüzelőanyag mennyisége TJ mértékegységben energiatartalomként fejezendő ki, ha ezen iránymutatások másként nem rendelkeznek. A kibocsátási tényezőt [tonna CO2/TJ] mértékegységben kell kifejezni, ha ezen iránymutatások másként nem rendelkeznek. Tüzelőanyag-felhasználáskor a tüzelőanyag széntartalma nem oxidálódik teljes egészében CO2-dá. A részleges oxidáció az égetési eljárás csökkent hatásfokának tulajdonítható, ennek következtében a szén egy része elégetlen vagy részben oxidált formában, koromként vagy hamuként marad vissza. A nem oxidált vagy részben oxidált szenet az oxidációs tényező veszi számításba, ami egy törtszám. Az oxidációs tényezőt olyan törtszámként kell megadni, amelynek a számlálója 1. Az így kapott számítási képlet a következő:

CO2-kibocsátás = tüzelőanyag-áram [t vagy Nm3] × nettó fűtőérték [TJ/t vagy TJ/Nm3] × kibocsátási tényező [t CO2/TJ] × oxidációs tényező

Az égetésből származó kibocsátások kiszámításának további részletezését a II. melléklet tartalmazza.

Technológiai kibocsátások

A tevékenységre vonatkozó adatokat tonnában vagy Nm3-ben kell megadni az anyagfelhasználás, a termelési volumen vagy a termékkibocsátás alapján. A kibocsátási tényező mértékegysége [t CO2/t vagy t CO2/Nm3]. A kiindulási anyagoknak a technológiában szén-dioxiddá át nem alakuló széntartalmát egy konverziós tényező veszi számításba, ami egy törtszám. Amennyiben a kibocsátási tényező már tartalmaz konverziós tényezőt, külön konverziós tényezőt nem szabad alkalmazni. A felhasznált kiindulási anyag mennyiségét tömeg- vagy térfogategységben kell megadni (t vagy Nm3). Az így kapott számítási képlet a következő:

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok [t vagy Nm3] × kibocsátási tényező [t CO2/t vagy Nm3] × konverziós tényező

A technológiai kibocsátás kiszámítását részletesebben a II–XI. mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatások tartalmazzák. A II–XI. mellékletben szereplő számítási módszerek nem mindegyike alkalmaz konverziós tényezőt.

5.2.   MEGHATÁROZÁSI SZINTEK

A II–XI. mellékletben szereplő tevékenységspecifikus iránymutatások konkrét módszereket tartalmaznak a következő változók meghatározására: tevékenységre vonatkozó adatok (két változóból állnak: tüzelőanyag- és/vagy anyagáram és nettó fűtőérték), kibocsátási tényezők, összetétel, oxidációs és konverziós tényezők. Ezek különböző kezelési módjai a meghatározási szintek. A meghatározási szintek 1-től felfelé növekvő számozása a pontosság egyre magasabb szintjét jelenti, tehát mindig a legnagyobb számú meghatározási szintet kell előnyben részesíteni.

Az üzemeltető alkalmazhat egy számításon belül különböző jóváhagyott meghatározási szinteket a különböző változókra (tüzelőanyag- és/vagy anyagáram, fűtőérték, kibocsátási tényezők, összetétel, oxidációs vagy konverziós tényezők). A meghatározási szintek kiválasztását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal (lásd a 4.3. szakaszt).

Az egymással egyenértékű meghatározási szinteket ugyanazzal a számmal és egy betűvel kell jelölni (például 2a. és 2b. meghatározási szint). Azoknál a tevékenységeknél, ahol alternatív számítási módszerek is szerepelnek ezekben az iránymutatásokban (például a VII. mellékletben: „A. számítási módszer: a forgókemencébe belépő anyag alapján” és „B. számítási módszer: a kilépő klinker alapján”) az üzemeltető egyik meghatározási szintről csak akkor térhet át másikra, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítani tudja, hogy a változtatás az adott tevékenység kibocsátásainak pontosabb nyomon követését és jelentését eredményezi.

Az összes B. és C. kategóriájú létesítmény esetében minden üzemeltetőnek a legmagasabb meghatározási szintet kell használnia a létesítmény valamennyi forrásánál az összes változó meghatározásához. Kizárólag akkor használható a nyomonkövetési módszertan eggyel alacsonyabb meghatározási szintje egy adott változónál, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a legmagasabb meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan, vagy ésszerűtlen költségekkel járna. Azoknál a létesítményeknél, amelyek éves kibocsátása több mint 500 ktonna fosszilis eredetű CO2 (azaz a C. kategóriájú létesítmények esetében) a tagállam a 2003/87/EK irányelv 21. cikke értelmében értesíti a Bizottságot arról, ha a magasabb meghatározási szintű megközelítések kombinációjának alkalmazása az összes jelentős forrásanyagra nem történik meg.

A 16. szakaszt is figyelembe véve a tagállamok biztosítják, hogy az üzemeltetők az összes jelentős forrásanyagra legalább az alábbi 1. táblázatban meghatározott meghatározási szinteket alkalmazzák, kivéve, ha ez műszakilag megvalósíthatatlan.

A kisebb jelentőségű forrásanyagokból származó kibocsátások számítására használt változókhoz az üzemeltető választhatja – legalább – az 1. meghatározási szintet, a csekély jelentőségű forrásanyagok esetében pedig a nyomon követésre és jelentésre használhatja saját, meghatározási szint nélküli becslési módszerét – de mindkét esetben feltétel az illetékes hatóság jóváhagyása.

Az üzemeltető haladéktalanul javasolja az alkalmazott meghatározási szintek megváltoztatását az alábbi esetekben:

—	az elérhető adatok megváltoztak, így nagyobb pontossággal határozhatók meg a kibocsátások,

—	korábban még nem létező új kibocsátás jelent meg,

—	a tüzelőanyagok vagy az érintett nyersanyagok köre jelentősen megváltozott,

—	a nyomonkövetési módszertan alapján meghatározott adatokban hibákat találtak,

—	az illetékes hatóság változtatást írt elő.

Biomasszából készült tüzelőanyagok és tisztának minősített anyagok esetében meghatározási szint nélküli megközelítések alkalmazhatók a létesítményre vagy annak műszakilag beazonosítható részeire, kivéve, ha a vonatkozó értéket arra kívánják felhasználni, hogy a biomasszából eredő CO2-ot levonják a folyamatos kibocsátásméréssel meghatározott kibocsátásból. Az ilyen meghatározási szint nélküli megközelítések közé tartozik az energiamérlegen alapuló módszer. A tisztának minősített, biomasszából készült tüzelőanyagok és más anyagok fosszilis szennyeződéseiből származó CO2-kibocsátást a biomassza-forrásanyag keretében kell jelenteni, és ennek becslése történhet meghatározási szint nélküli megközelítés alapján. A biomasszát tartalmazó vegyes tüzelőanyagokat és más anyagokat az e melléklet 13.4. szakaszában foglalt rendelkezések alkalmazásával kell jellemezni, kivéve, ha a forrásanyag csekély jelentőségűnek minősül.

Amennyiben a legmagasabb meghatározási szinthez tartozó módszer vagy a jóváhagyott változóspecifikus meghatározási szint műszaki okokból átmenetileg nem alkalmazható, az üzemeltető használhatja az elérhető legmagasabb meghatározási szintet mindaddig, amíg vissza nem állnak a korábbi meghatározási szint alkalmazásának feltételei. Az üzemeltető haladéktalanul bizonyítékot szolgáltat az illetékes hatóság felé a meghatározási szintek megváltoztatásának szükségességéről, és benyújtja az ideiglenes nyomonkövetési módszer részletes leírását. Az üzemeltető köteles megtenni minden szükséges intézkedést a nyomonkövetési és jelentési célra eredetileg alkalmazott meghatározási szint mihamarabbi visszaállítása érdekében.

A meghatározási szintek megváltoztatását teljeskörűen dokumentálni kell. A mérőrendszer leállásaiból eredő kisebb adathiányok kezelésénél a helyes szakmai gyakorlat szerint, a nyomon követés általános alapelveiről szóló, 2003. júliusi IPPC (környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) referenciadokumentum (1) rendelkezéseinek megfelelően kell eljárni. Amennyiben a meghatározási szintek megváltoztatására egy jelentési időszakon belül kerül sor, az érintett tevékenységre vonatkozó eredményeket az éves jelentésben több külön részben, a jelentési időszak adott szakaszaira vonatkozóan kell kiszámolni és bejelenteni az illetékes hatóságnak.

1. táblázat

Minimumkövetelmények

(n.v.: nem vonatkozik)

„A” oszlop: A. kategóriájú létesítmények (olyan létesítmények, amelyeknél az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátás (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs vagy már nem alkalmazható, akkor konzervatív becsléssel vagy kivetítéssel meghatározott kibocsátás) 50 ktonna fosszilis eredetű CO2 vagy annál kevesebb, az átadott CO2 levonása előtt),

„B” oszlop: B. kategóriájú létesítmények (olyan létesítmények, amelyeknél az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátás (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs vagy már nem alkalmazható, akkor konzervatív becsléssel vagy kivetítéssel meghatározott kibocsátás) 50 ktonna és 500 ktonna fosszilis eredetű CO2 közé esik, az átadott CO2 levonása előtt),

„C” oszlop: C. kategóriájú létesítmények (olyan létesítmények, amelyeknél az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátás (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs vagy már nem alkalmazható, akkor konzervatív becsléssel vagy kivetítéssel meghatározott kibocsátás) több mint 500 ktonna fosszilis eredetű CO2, az átadott CO2 levonása előtt).

Tevékenységre vonatkozó adatok

Kibocsátási tényező

Összetétel

Oxidációs tényező

Konverziós tényező

Tüzelőanyag-áram

Fűtőérték (nettó)

Melléklet/Tevékenység

A

B

C

A

B

C

A

B

C

A

B

C

A

B

C

A

B

C

II. Égetés

Kereskedelemben forgalmazott szabványos tüzelőanyagok

2

3

4

2a/2b

2a/2b

2a/2b

2a/2b

2a/2b

2a/2b

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

Más gáz és folyékony halmazállapotú tüzelőanyagok

2

3

4

2a/2b

2a/2b

3

2a/2b

2a/2b

3

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v

n.v.

Szilárd tüzelőanyagok

1

2

3

2a/2b

3

3

2a/2b

3

3

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

Anyagmérleg koromgyártásnál és gázfeldolgozó termináloknál

1

2

3

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

1

2

2

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

Fáklyázás

1

2

3

n.v.

n.v.

n.v.

1

2a/b

3

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v.

Gázmosás

Karbonát

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

Gipsz

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

1

1

1

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

n.v.

	Tevékenységre vonatkozó adatok						Kibocsátási tényező			Összetétel			Konverziós tényező
	Anyagáram			Fűtőérték (nettó)
	A	B	C	A	B	C	A	B	C	A	B	C	A	B	C
III. Finomítók
Katalitikus krakkoló regenerálása	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
Hidrogéngyártás	1	2	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	2	2	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
IV. Kokszolókemencék
Anyagmérleg	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	2	3	3	n.v.	n.v.	n.v.
Tüzelőanyag technológiai alapanyagként	1	2	3	2	2	3	2	3	3	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
V. Fémércpörkölés és szinterelés
Anyagmérleg	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	2	3	3	n.v.	n.v.	n.v.
Karbonátbevitel	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1
VI. Vas és acél
Anyagmérleg	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	2	3	3	n.v.	n.v.	n.v.
Tüzelőanyag technológiai alapanyagként	1	2	3	2	2	3	2	3	3	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
VII. Cement
Forgókemencébe belépő anyagok alapján	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2
Kilépő klinker alapján	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2.
Kemencepor	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	2	2	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
Szén, nem karbonát alakban	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2
VIII. Mész
Karbonátok	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2
Alkáliföldfém-oxid	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2.
IX. Üveg
Karbonátok	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
X. Kerámia
Belépő szén	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2
Alkáli-oxid	1	1	2	n.v.	n.v.	n.v.	1	2	3	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	2
Gázmosás	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.
XI. Cellulóz és papír
Szabványos módszer	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	1	1	1	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.	n.v.

5.3.   KIVÉTELES ELJÁRÁS

Azokban az esetekben, ahol már az 1. meghatározási szinthez tartozó előírások alkalmazása is műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlenül költséges lenne az összes forrásanyagnál (kivéve a csekély jelentőségűeket), az üzemeltető az úgynevezett kivételes eljárást alkalmazza. Ez mentesíti az üzemeltetőt az e melléklet 5.2. szakaszának alkalmazása alól, és lehetővé teszi egy teljes mértékben igényre szabott nyomonkövetési módszer kialakítását. Az üzemeltető az illetékes hatóság számára elfogadható módon igazolja, hogy ezen alternatív nyomonkövetési módszernek a teljes létesítményre történő alkalmazásával a bizonytalanságok a létesítmény egészére vonatkozóan a 2. táblázatban az üvegházhatást okozó gázok éves kibocsátására megadott bizonytalansági küszöbértékek alatt maradnak.

A bizonytalansági elemzés számszerűen megadja az éves kibocsátás számításához használt összes változó és paraméter bizonytalanságát, figyelembe véve az „Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához” című ISO-útmutatót (1995) (2) és az ISO 5168:2005 szabványt. Az elemzést az előző év adatai alapján kell elvégezni, az előtt, hogy az illetékes hatóság elfogadná a nyomonkövetési tervet, és évente meg kell ismételni. Ezt az évente ismétlődő elemzést az éves kibocsátási jelentéssel együtt kell elkészíteni és hitelesíttetni kell.

A kivételes eljárást alkalmazó létesítményekről a tagállamnak a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének megfelelően értesítenie kell a Bizottságot. Az üzemeltető határozza meg és az éves kibocsátási jelentésben megadja a tevékenységre vonatkozó adatokról, fűtőértékekről, kibocsátási tényezőkről, oxidációs tényezőkről és más paraméterekről rendelkezésre álló adatokat vagy azok legjobb becsléseit – adott esetben laboratóriumi elemzések felhasználásával. A használni kívánt módszereket a nyomonkövetési tervben kell meghatározni és azokat jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. A 2. táblázat nem vonatkozik olyan létesítményekre, amelyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a XII. melléklet alapján folyamatos kibocsátásmérő rendszer alkalmazásával határozzák meg.

2. táblázat

Kivételes eljárás – bizonytalansági küszöbértékek

Létesítmény kategóriája	Az éves összkibocsátásra vonatkozó maximális bizonytalansági küszöbérték
A	±7,5 %
B	±5,0 %
C	±2,5 %

5.4.   A TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ADATOK

A tevékenységre vonatkozó adatok az anyagáramról, a tüzelőanyag-fogyasztásról, a kiindulási anyagokról vagy a termelésről szóló információkat jelentenek, tüzelőanyagok esetében energiaként [TJ] kifejezve (kivételes esetben kifejezhetők tömegként vagy térfogatként is [t vagy Nm3], lásd 5.5. szakasz), nyersanyagok vagy termékek esetében pedig tömegként vagy térfogatként [t vagy Nm3] kifejezve.

A tevékenységre vonatkozó adatokat az üzemeltető meghatározhatja a tüzelőanyag vagy más anyagok leszámlázott mennyisége alapján, az I. melléklettel, és a II–XII. melléklet szerinti jóváhagyott meghatározási szintekkel összhangban.

Ha a kibocsátás kiszámításához szükséges tevékenységre vonatkozó adatok nem határozhatók meg közvetlenül, akkor azokat a készletváltozások alapján kell meghatározni:

„C” anyag = „P” anyag + („S” anyag – „E” anyag) – „O” anyag

ahol:

„C” anyag	:	a jelentési időszak alatt feldolgozott anyag
„P” anyag	:	a jelentési időszak alatt beszerzett anyag
„S” anyag	:	a jelentési időszak kezdetén meglévő készletek
„E” anyag	:	a jelentési időszak végén meglévő készletek
„O” anyag	:	más célokra felhasznált anyag (kiszállított vagy újraértékesített)

Ha műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna az „S” anyag és az „E” anyag közvetlen méréssel történő meghatározása, akkor az üzemeltető a következők alapján becsléssel határozhatja meg ezek mennyiségét:

—	az előző időszakból származó adatok és korreláció a jelentési időszak alatti termeléssel vagy

—	dokumentált módszerek és a jelentési időszakra vonatkozó auditált pénzügyi kimutatásokban szereplő adatok.

Ha a tevékenységre vonatkozó éves adatok pontosan egy teljes naptári évre való meghatározása műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna, akkor az üzemeltető választhatja a következő megfelelő munkanapot a tárgyév és a következő év elválasztására. Az egy vagy több forrásanyagnál esetleg jelentkező eltéréseket egyértelműen dokumentálni kell, ezeknek kell képezniük a naptári évre reprezentatív érték alapját, és ezeket megfelelően figyelembe kell venni a következő évben.

5.5.   KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK

A kibocsátási tényezők alapja a tüzelőanyagok vagy kiindulási anyagok széntartalma, amelyet [t C/TJ] (égetésből származó kibocsátások esetében), vagy [t C/t], illetve [t C/Nm3] (technológiai kibocsátások esetében) mértékegységben kell megadni.

A lehető legnagyobb átláthatóság és az üvegházhatást okozó gázok nemzeti nyilvántartásával való lehető legszélesebb körű konzisztencia elérése érdekében égetésből származó kibocsátás esetén a tüzelőanyag kibocsátási tényezője [t CO2/TJ] helyett [t CO2/t] mértékegységben csak akkor fejezhető ki, ha egyébként ésszerűtlen költségek merülnének fel az üzemeltetőnél.

A szénnek CO2-dá való átalakulására a 3,664 [t CO2/t C] konverziós tényezőt (3) kell használni.

A kibocsátási tényezők és a tevékenységspecifikus kibocsátási tényezők meghatározásának követelményei e melléklet 11. és 13. szakaszában találhatók.

A biomassza a CO2 szempontjából semlegesnek tekintendő. Biomassza esetében 0 [t CO2/TJ vagy t vagy Nm3] kibocsátási tényezőt kell használni. A biomasszaként elfogadott különböző anyagtípusok nem teljes körű jegyzékét e melléklet 12. szakasza tartalmazza.

Fosszilis és biomassza eredetű szenet is tartalmazó tüzelőanyagok vagy más anyagok esetében súlyozott kibocsátási tényezőt kell alkalmazni, amely a fosszilis eredetű szénnek a tüzelőanyag összes széntartalmához viszonyított részarányán alapul. A fenti számításnak átláthatónak és az e melléklet 13. szakaszában megadott szabályokkal és eljárásokkal összhangban dokumentáltnak kell lennie.

Az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU-ETS) alapján az egy létesítménynek tüzelőanyag részeként átadott inherens CO2-nak (például kohógáz, kokszolókemence-gáz vagy földgáz) az adott tüzelőanyag kibocsátási tényezőjében kell szerepelnie.

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően, egy forrásanyagból származó, de később a létesítményen kívülre tüzelőanyag részeként átadott inherens CO2 levonható a létesítmény kibocsátásából – függetlenül attól, hogy a fogadó létesítmény az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozik-e. Kísérő adatként azonban mindenképpen szerepelnie kell a jelentésben. A tagállamoknak az érintett létesítményeket a 2003/87/EK irányelv 21. cikkében meghatározott kötelezettség keretében be kell jelenteniük a Bizottságnak.

5.6.   OXIDÁCIÓS ÉS KONVERZIÓS TÉNYEZŐK

Az égetésből származó kibocsátásnál használt oxidációs tényező vagy a technológiai kibocsátáshoz használt konverziós tényező alkalmazandó annak a szénmennyiségnek a figyelembevételére, amely nem oxidálódott, illetve nem alakult át a technológiai folyamat során. Az oxidációs tényezőre nem vonatkozik az a követelmény, hogy a legmagasabb meghatározási szintet kell alkalmazni. Amennyiben egy létesítményben különböző tüzelőanyagokat használnak fel és tevékenységspecifikus oxidációs tényezőket számítanak ki, az üzemeltető az illetékes hatóság jóváhagyásától függően egyetlen összevont oxidációs tényezőt határozhat meg a tevékenységre, és azt valamennyi tüzelőanyagra alkalmazhatja, vagy, kivéve a biomassza használatának esetét, a részleges oxidációt hozzárendelheti valamelyik fő tüzelőanyagfajtához, a többinél pedig 1-es értéket használhat.

5.7.   ÁTADOTT CO2

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően az üzemeltető a létesítmény számított kibocsátásából levonhatja azt a CO2-mennyiséget, amely nem került kibocsátásra a létesítményből, hanem tiszta anyagként átadták a létesítményen kívülre, illetve közvetlenül felhasználták és megkötötték termékekben vagy alapanyagként felhasználták, feltéve, hogy ez a levonás tükröződik a tevékenységre és létesítményre vonatkozó azon csökkenésben, amelyet az adott tagállam az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának benyújtott nemzeti jelentésben szerepeltet. Ez a CO2-mennyiség a jelentésben kísérő adatként szerepel. A tagállamoknak az érintett létesítményekről a 2003/87/EK irányelv 21. cikkében meghatározott kötelezettség keretében értesíteniük kell a Bizottságot. A létesítményen kívülre „átadott CO2” lehetséges esetei, többek között:

—	üdítőitalok szénsavas dúsítására használt tiszta CO2,

—	szárazjégként hűtési célra használt tiszta CO2,

—	tűzoltó anyagként, hűtőközegként vagy laborgázként használt tiszta CO2,

—	csávázáshoz használt tiszta CO2,

—	az élelmiszer- vagy vegyiparban oldószerként használt tiszta CO2,

—	a vegyiparban és a cellulóziparban termékekben vagy alapanyagokban felhasznált vagy megkötött CO2 (például karbamidhoz vagy lecsapatott karbonátokhoz),

—	füstgázok félszáraz mosásából származó porlasztott abszorpciós termékben (SDAP) megkötött karbonátok.

Az éves átadott CO2 vagy karbonát tömegét legfeljebb 1,5 %-os bizonytalansági tényezővel kell meghatározni, akár közvetlenül, térfogat- vagy tömegárammérővel vagy tömegméréssel, akár közvetve, a szóban forgó termék (például karbonátok vagy karbamid) tömegéből, az adott módszer használhatóságától függően.

Azokban az esetekben, amikor az átadott CO2 egy része biomasszából keletkezett, vagy ha a létesítményre csak részben vonatkozik a 2003/87/EK irányelv, az üzemeltető az átadott CO2 tömegének csak azt a részét vonja le, amely az irányelv alá tartozó tevékenységekben használt fosszilis tüzelőanyagokból és más anyagokból származik. A szóban forgó elszámolási módszereknek konzervatívaknak kell lenniük, és ezeket jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal.

6.   MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK

6.1.   ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A 4.2. szakaszban leírtak szerint az összes vagy egyes kiválasztott forrásokból származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátása meghatározható folyamatos kibocsátásmérő rendszerekkel (CEMS) szabványos vagy elfogadott módszerek alkalmazásával, amennyiben az üzemeltető a jelentési időszak előtt megkapta a illetékes hatóság jóváhagyását, amely szerint a CEMS alkalmazásával nagyobb pontosság érhető el, mint a legpontosabb meghatározási szint szerinti módszert alkalmazó számítással. A mérésen alapuló módszerek konkrét elvei ezen iránymutatások XII. mellékletében találhatók. A nyomon követő rendszer részeként folyamatos kibocsátásmérő rendszereket alkalmazó létesítményekről a tagállamnak a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének megfelelően értesítenie kell a Bizottságot.

A koncentrációk, valamint a tömeg- és térfogatáramok mérésére alkalmazott eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. Lehetőség szerint CEN-szabványokat (azaz az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) által kibocsátott szabványokat) kell használni. Ha nincsenek CEN-szabványok, akkor megfelelő ISO-szabványok (a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által kiadott szabványok) vagy nemzeti szabványok alkalmazandók. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, akkor lehetőség szerint szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján lehet eljárni.

Az alkalmazható ISO-szabványok közé tartoznak többek között a következők:

—	ISO 12039:2001: „Helyhez kötött források kibocsátásai. Szén-monoxid, szén-dioxid és oxigén meghatározása. Automatizált mérési módszer működési jellemzői és kalibrálása”,

—	ISO 10396:2006: „Helyhez kötött források kibocsátásai. Mintavétel a gázkoncentrációk automatizált meghatározásához”,

—	ISO 14164:1999: „Helyhez kötött források kibocsátásai. Gázok térfogatáramának meghatározása vezetékekben. Automatizált módszer”.

A mért CO2-kibocsátásból le kell vonni a számítással meghatározott biomasszahányadot, és azt kísérő adatként kell jelenteni (lásd e melléklet 14. szakaszát).

6.2.   A MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK MEGHATÁROZÁSI SZINTJEI

Egy létesítmény üzemeltetőjének a XII. melléklet szerinti legmagasabb meghatározási szintet kell használnia minden olyan kibocsátó forrásnál, amely szerepel az üvegházhatást okozó gázokra vonatkozó engedélyben, és amelynél az üvegházhatást okozó gáz kibocsátását folyamatos kibocsátásmérő rendszerrel határozzák meg.

Kizárólag akkor használható eggyel alacsonyabb meghatározási szint, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a legmagasabb meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna. Ennélfogva a kiválasztott meghatározási szintnek a műszakilag megvalósítható és ésszerűtlen költséggel nem járó legnagyobb pontossági szintet kell tükröznie. A meghatározási szintek közötti választás az illetékes hatóság jóváhagyásához kötött (lásd 4.3. szakasz).

A 2008–2012-es jelentési időszakra, amennyiben műszakilag megvalósítható, legalább a XII. melléklet szerinti 2. meghatározási szintet kell használni.

6.3.   TOVÁBBI ELJÁRÁSOK ÉS KÖVETELMÉNYEK

a)   Mintavételi gyakoriság

Óránkénti átlagokat („érvényes adatok órája”) kell kiszámítani a kibocsátásmeghatározás minden vonatkozó elemére – a XII. melléklet szerint – az adott órára rendelkezésre álló összes adatpont felhasználásával. Az óra egy részében üzemen kívül lévő, vagy megbízhatatlanul működő berendezések esetén az óránkénti átlagot az adott órára rendelkezésre álló többi adatpont alapján, arányosítva kell kiszámítani. Ha érvényes óránkénti átlag nem számítható ki a kibocsátásmeghatározás valamely elemére azért, mert az adott órában az adatpontok előírt legnagyobb számának (4) kevesebb mint 50 %-a áll rendelkezésre, akkor az az óra elveszettnek tekintendő. Minden olyan esetben, amikor érvényes óránkénti átlag nem számítható ki, az e szakaszban foglalt rendelkezések szerinti helyettesítő értékeket kell kiszámítani.

b)   Hiányzó adatok

Ha a berendezés megbízhatatlan működése (például kalibrálási hibák vagy üzemzavarok esetén) vagy működésképtelensége miatt a kibocsátásszámítás egy vagy több elemére nem állítható elő érvényes óránkénti átlag, akkor az üzemeltetőnek az alábbiak szerint helyettesítő értékeket kell meghatároznia az egyes hiányzó órákra.

i.   Koncentráció

Ha koncentrációként közvetlenül mért paraméterre (például üvegházhatást okozó gázok, O2) nincs érvényes adatokat tartalmazó óra, akkor erre az órára ki kell számítani egy C*subst helyettesítő értéket, a következőképpen:

ahol

az adott paraméter koncentrációjának számtani átlaga,

σC_ a legjobb becslés az adott paraméter koncentrációjának szórására

A számtani átlagot és a szórást a jelentési időszak végén kell kiszámítani a jelentési időszak alatt mért kibocsátási adatok teljes halmazából. Ha a létesítménynél bekövetkezett alapvető műszaki változások miatt ilyen időszak nem használható, akkor az illetékes hatósággal meg kell állapodni egy reprezentatív időszakról – ami lehetőség szerint egy év.

A számtani átlag és a szórás számítását be kell mutatni a hitelesítőnek.

ii.   További paraméterek

Ha nem közvetlenül koncentrációként mért paraméterekre nincs érvényes adatokat tartalmazó óra, akkor ezekre a paraméterekre a helyettesítési értékeket anyagmérleget vagy energiamérleget használó technológiai modell segítségével kell megállapítani. A kibocsátásszámítás többi mért elemét fel kell használni az eredmények hitelesítésére.

Az anyagmérlegen vagy energiamérlegen alapuló modellt és az annak alapját képező feltevéseket a számított eredményekkel együtt egyértelműen dokumentálni kell és be kell mutatni a hitelesítőnek.

c)   A kibocsátásszámítások ellenőrzése

A mérésen alapuló módszerekkel történő kibocsátásmeghatározással párhuzamosan az üvegázhatást okozó egyes érintett gázok éves kibocsátását meg kell határozni számítással is, a következő módszerek egyikével:

a)	kibocsátás kiszámítása az érintett tevékenységekre a vonatkozó mellékletekben meghatározott módon. A kibocsátás kiszámítására általában alkalmazhatók alacsonyabb meghatározási szintek (de legalább az 1. meghatározási szint); vagy

b)	a 2006. évi IPPC-iránymutatásokban meghatározott kibocsátásszámítás használható, például az 1. meghatározási szint.

A mérésén, illetve számításon alapuló meghatározások eredményei között előfordulhatnak eltérések. Az üzemeltetőnek fel kell tárnia a mérésen, illetve számításon alapuló módszerek eredményei közötti korrelációt, figyelembe véve, hogy a két különböző megközelítés általános érvényű eltérést eredményezhet. Figyelembe véve ezt a korrelációt, az üzemeltetőnek a számításon alapuló módszer eredményeit fel kell használnia a mérésen alapuló módszerből származó eredmények keresztellenőrzésére.

Az üzemeltető – adott esetben laboratóriumi elemzések felhasználásával – meghatározza, és az éves kibocsátási jelentésben megadja a kibocsátások II–XII. melléklet szerinti meghatározásához használt, a tevékenységre vonatkozó adatokról, a fűtőértékekről, a kibocsátási tényezőkről, az oxidációs tényezőkről és más paraméterekről rendelkezésre álló adatokat vagy azok legjobb becsléseit. A nyomonkövetési tervnek tartalmaznia kell az alkalmazott módszereket, valamint a számítások ellenőrzésére választott módszereket, és azokat jóvá kell hagynia az illetékes hatóságnak.

Ha a számításon alapuló módszer eredményeivel való összehasonlítás egyértelműen azt mutatja, hogy a mérésen alapuló módszerrel kapott eredmények nem hitelesek, akkor az üzemeltetőnek az e szakaszban leírt helyettesítő értékeket kell használnia.

7.   A BIZONYTALANSÁG MEGHATÁROZÁSA

7.1.   SZÁMÍTÁS

E szakaszra vonatkoznak az e melléklet 16. szakaszában leírtak. Az üzemeltetőnek a kibocsátás kiszámítása során tisztában kell lennie a bizonytalanság főbb forrásaival.

Az 5.2. szakasz szerinti számításon alapuló módszer alkalmazásakor az illetékes hatóság jóváhagyja a létesítmény egyes forrásanyagaihoz használandó meghatározási szintek kombinációját, valamint az adott létesítmény nyomonkövetési módszertanának összes többi részletét, úgy, ahogy az a létesítmény engedélyében szerepel. Ezáltal az illetékes hatóság engedélyezi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan megfelelő alkalmazásából közvetlenül eredő bizonytalanságot, és e jóváhagyás bizonyítéka a kiadott engedély tartalma. A meghatározási szintek kombinációjának a kibocsátási jelentésben való feltüntetésével az üzemeltető eleget tesz a 2003/87/EK irányelv szerinti, a bizonytalanság megadására vonatkozó kötelezettségnek. Ezért a számításon alapuló módszerek alkalmazásakor a bizonytalanság jelentésére nincsenek további követelmények.

A meghatározási szintek rendszerében az adott mérőrendszerre meghatározott megengedhető bizonytalanság az alkalmazott mérőműszerek meghatározott bizonytalanságából, a kalibrálással kapcsolatos bizonytalanságból és a berendezés gyakorlatban történő felhasználásának módjából eredő egyéb bizonytalanságból tevődik össze. A meghatározási szintek rendszerében megadott küszöbértékek az egy jelentési időszakra kapott érték bizonytalanságát mutatják.

A kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagok vagy más anyagok tekintetében az illetékes hatóság engedélyezheti, hogy az éves tüzelőanyag-/anyagáramot az üzemeltető kizárólag a tüzelőanyag vagy más anyag leszámlázott mennyisége alapján határozza meg, a kapcsolódó bizonytalanságok további egyedi bizonyítása nélkül, feltéve, hogy a nemzeti jogszabályok vagy a vonatkozó nemzeti vagy nemzetközi szabványok igazolt alkalmazása biztosítja, hogy a kereskedelmi ügyletekre teljesülnek a tevékenységre vonatkozó adatokra vonatkozó bizonytalansági követelmények.

Minden más esetben az üzemeltetőnek írásban bizonyítania kell az egyes forrásanyagokhoz tartozó tevékenységi adatok meghatározásával kapcsolatos bizonytalansági szintet, hogy igazolja ezen iránymutatások II–XII. mellékletében előírt bizonytalansági küszöbértékek betartását. Az üzemeltető a számításokat a mérőműszerek szállítója által adott specifikációk alapján végzi el. Ha nincsenek ilyen specifikációk, akkor az üzemeltető gondoskodik a mérőműszer bizonytalanságának meghatározásáról. Az üzemeltető mindkét esetben figyelembe veszi a specifikációknak a tényleges használat feltételeiből (mint például a műszer életkora, a fizikai környezet, a kalibrálás és a karbantartás) adódóan szükséges korrekcióját. A korrekciókhoz adott esetben konzervatív szakértői megítélést is felhasználhatnak.

Mérőrendszer alkalmazása esetén az üzemeltető figyelembe veszi a mérőrendszer összes elemének az éves tevékenységre vonatkozó adatok bizonytalanságára gyakorolt összegződő hatását a hibaterjedési törvény (5) felhasználásával, ami két jól használható szabályt ad az összeadáskor és szorzáskor keletkező független bizonytalanságok összevonására, illetve a vonatkozó konzervatív közelítésekre egymástól függő bizonytalanságok esetén:

a)   Összeadás bizonytalansága (például az éves értéket adó egyedi adatok összegének bizonytalansága)

független bizonytalanságok esetében:

egymással összefüggő bizonytalanságok esetében:

ahol:

Utotal: az összeg bizonytalansága, százalékban kifejezve,

xi és Ui: a bizonytalan mennyiség, illetve a hozzá tartozó százalékos bizonytalanság.

b)   Szorzat bizonytalansága esetében (például a mérőműszeren leolvasott érték tömegárammá történő átszámításához használt különböző paraméterek)

független bizonytalanságok esetében:

egymással összefüggő bizonytalanságok esetében:

ahol:

Utotal: a szorzat bizonytalansága, százalékban kifejezve,

Ui: az adott mennyiséghez tartozó százalékos bizonytalanság.

Az üzemeltetőnek minőségbiztosítási és -ellenőrzési rendszere segítségével kezelnie és csökkentenie kell a kibocsátási jelentésében szereplő kibocsátási adatokra vonatkozó további bizonytalanságokat. A hitelesítési eljárás során a hitelesítő ellenőrzi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan helyes alkalmazását, és értékeli a fennmaradt bizonytalanságoknak az üzemeltető minőségbiztosítási és -ellenőrzési eljárásaival történő kezelését és csökkentését.

7.2.   MÉRÉS

A 4.2. szakaszban leírtak szerint az üzemeltető indokoltan használhat mérésen alapuló módszereket, ha azok megbízhatóan kisebb bizonytalanságot eredményeznek, mint a megfelelő számításon alapuló módszerek (v.ö. 4.2. szakasz). Az illetékes hatóság felé történő ilyen indokolásként az üzemeltető megadja egy átfogóbb, az alábbi bizonytalansági tényezőkre irányuló bizonytalansági analízis számszerűsített eredményeit, az EN 14181 szabvány figyelembevételével:

—	a folyamatos kibocsátásmérő berendezés specifikáció szerinti bizonytalansága,

—	a kalibrálással összefüggő bizonytalanságok,

—	a nyomonkövetési berendezés gyakorlati használati módjából fakadó további bizonytalanságok.

Az üzemeltető által benyújtott indoklás alapján az illetékes hatóság jóváhagyhatja a folyamatos kibocsátásmérő rendszer üzemeltető általi használatát a létesítmény összes vagy egyes kiválasztott forrásainál, valamint jóváhagyhatja ezekre a forrásokra a nyomonkövetési módszertan összes többi részletét, úgy, ahogy az a létesítmény engedélyében szerepel. Ezáltal az illetékes hatóság engedélyezi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan megfelelő alkalmazásából közvetlenül eredő bizonytalanságot, és e jóváhagyás bizonyítéka a kiadott engedély tartalma.

Ebből a kiindulási átfogó bizonytalansági elemzésből kapott bizonytalansági tényezőt az üzemeltetőnek a vonatkozó kibocsátó források és forrásanyagok mellett mindaddig szerepeltetnie kell az illetékes hatósághoz eljuttatott éves kibocsátási jelentésében, ameddig a hatóság felül nem vizsgálja a mérés – a számítással szembeni – választását, és a bizonytalansági tényező újraszámítását elő nem írja. E bizonytalansági tényezőnek a kibocsátási jelentésben való feltüntetése a bizonytalanságnak a 2003/87/EK irányelv által előírt jelentését jelenti.

Az üzemeltetőnek minőségbiztosítási és -ellenőrzési rendszere segítségével kezelnie és csökkentenie kell a kibocsátási jelentésében szereplő kibocsátási adatokra vonatkozó további bizonytalanságokat. A hitelesítési eljárás során a hitelesítő ellenőrzi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan helyes alkalmazását, és értékeli a fennmaradt bizonytalanságoknak az üzemeltető minőségbiztosítási és -ellenőrzési eljárásaival történő kezelését és csökkentését.

8.   JELENTÉS

A 2003/87/EK irányelv IV. melléklete meghatározza a létesítményekre vonatkozó jelentési követelményeket. Az e melléklet 14. szakaszában található jelentési formanyomtatvány és az abban kért információk szolgálnak a számszerű adatok megadásának alapjául, kivéve, ha a Bizottság az éves jelentéshez a nyomtatvánnyal egyenértékű standard elektronikus formanyomtatványt tett közzé.

A kibocsátási jelentés egy jelentési időszakban egy naptári év éves kibocsátásait tartalmazza.

A jelentést a tagállamok által a 2003/87/EK irányelv V. melléklete értelmében meghatározott részletes követelményeknek megfelelően kell hitelesíteni. Az üzemeltető minden év március 31-ig nyújtja be az előző év kibocsátásaira vonatkozó hitelesített jelentését az illetékes hatósághoz.

A környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. január 28-i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (6) megállapított szabályok szerint az illetékes hatóság a birtokában lévő kibocsátási jelentéseket a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi. Az említett irányelv 4. cikke (2) bekezdésének d) pontjában megállapított kivétel értelmében az üzemeltető jelezheti, hogy jelentésének mely adatait tekinti kereskedelmi szempontból kényes információnak.

Minden üzemeltetőnek meg kell adnia az alábbi információkat az adott létesítményről szóló jelentésében:

1.	a létesítmény azonosító adatai a 2003/87/EK irányelv IV. mellékletében meghatározottak szerint, valamint egyedi engedélyszáma;

2.

minden kibocsátó forrásra, illetve forrásanyagra külön-külön az összes kibocsátás, a választott megközelítés (mérésen vagy számításon alapuló), a választott meghatározási szintek és (adott esetben) a hozzájuk tartozó módszer, tevékenységre vonatkozó adatok (7), kibocsátási tényezők (8) és oxidációs/konverziós tényezők (9). Az alábbi, a kibocsátások meghatározásakor figyelmen kívül hagyott tételeket kísérő adatként kell szerepeltetni: elégetett vagy technológiai folyamatban felhasznált biomassza mennyisége, [TJ], illetve [t vagy Nm3], biomasszából származó CO2-kibocsátások [t CO2], ahol a kibocsátások meghatározását méréssel végzik, létesítményből átadott CO2 [t CO2], a létesítményt tüzelőanyag részeként elhagyó inherens CO2;

3.

ha a tüzelőanyagok kibocsátási tényezői és tevékenységi adatai nem energiára, hanem tömegre vannak vonatkoztatva, akkor az üzemeltető tüzelőanyagonként kiegészítő közvetett adatokat ad meg az éves átlagos fűtőérték és kibocsátási tényező tekintetében. A „közvetett adatok” (empirikus vagy elfogadott forrásokból származó) éves értékek, amelyek az I–XI. melléklet szerinti standard számítási módszerekben szereplő változók (azaz tüzelőanyag-/anyagáram, fűtőérték vagy kibocsátási, oxidációs vagy konverziós tényezők) helyettesítésére használhatók, biztosítandó a jelentés teljességét azokban az esetekben, amikor a nyomonkövetési módszerek nem állítják elő az összes szükséges változót;

4.	anyagmérleg használata esetén az üzemeltető a létesítménybe belépő és az onnan kilépő, valamint készleten lévő minden egyes tüzelőanyagra és más anyagra megadja a tömegáramot, a szén- és energiatartalmat;

5.

folyamatos kibocsátásmérés (XII. melléklet) alkalmazása esetén az üzemeltető megadja a fosszilis eredetű éves CO2-kibocsátásokat, valamint a biomassza használatából eredő CO2-kibocsátásokat. Az üzemeltető ezenkívül minden tüzelőanyagra kiegészítésként megad közvetett adatokat az éves átlagos fűtőértékre és kibocsátási tényezőre, illetve megadja az anyagok és termékek más lényeges, az ellenőrző számításokkal levezetett paramétereit;

6.	az 5.3. szakasz szerinti kivételes eljárás alkalmazása esetén az üzemeltető kiegészítésként megad közvetett adatokat minden olyan paraméterre, amelyekre a módszer nem állítja elő az I–XI. mellékletben előírt adatokat;

7.	ahol használnak tüzelőanyagot, de a kibocsátás kiszámítása technológiai kibocsátásként történik, az üzemeltető kiegészítésként megad közvetett adatokat az ezen tüzelőanyagokra vonatkozó, égetésből származó kibocsátás standard kiszámításához használandó változókra;

8.	a meghatározási szintek ideiglenes vagy végleges megváltoztatásai, az ilyen változtatások indokai, a változtatás kezdete, és az ideiglenes változtatás kezdete és vége;

9.	a jelentési időszak alatt a létesítményben történt minden más olyan változás, amely kihatással lehet a kibocsátási jelentésre.

A 8. és 9. pont szerint megadandó információk, valamint a 2. pont szerint megadandó kiegészítő információk számára nincs hely a jelentési nyomtatvány táblázatos részében, így azokat szöveges formában kell feltüntetni az éves kibocsátási jelentésben.

A tüzelőanyagokat, valamint az azokból származó kibocsátásokat a Nemzetközi Energiaügynökség fogalommeghatározásain alapuló, IPCC tüzelőanyag-kategóriákba besorolva kell megadni a jelentésben (lásd e melléklet 11. szakaszát). Amennyiben az üzemeltető tagállama közzétette a tüzelőanyag-kategóriák olyan jegyzékét, amely az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentéssel összhangban álló fogalommeghatározásokat és kibocsátási tényezőket tartalmazza, akkor ezeket a kategóriákat és kibocsátási tényezőket kell használni, ha azokat a vonatkozó nyomonkövetési módszertan szerint jóváhagyták.

Szerepelnie kell továbbá a jelentésben a tüzelőanyagként vagy kiindulási anyagként felhasznált hulladékok típusának és a használatukból származó kibocsátásoknak is. A hulladékok fajtáit a jelentésben a közösségi jegyzék szerinti osztályozásban kell megadni, a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK bizottsági határozatban (10) meghatározottaknak megfelelően. A létesítményben hasznosított hulladékok neve mellett fel kell tüntetni a hulladékra vonatkozó hatjegyű kódszámot is.

Egy létesítmény azonos tevékenységtípushoz tartozó különböző kibocsátó forrásaiból vagy forrásanyagaiból származó kibocsátások az adott tevékenységtípusra vonatkozó összesített adatként is megadhatók.

A kibocsátásokat tonna CO2 mértékegységben, egész tonnára kerekítve kell megadni (például 1 245 978 tonna). A tevékenységre vonatkozó adatokat, a kibocsátási tényezőket és az oxidációs vagy konverziós tényezőket mind a kibocsátásszámításhoz, mind a jelentéshez úgy kell kerekíteni, hogy csak szignifikáns számjegyeket tartalmazzanak.

Annak érdekében, hogy a 2003/87/EK irányelv szerint jelentett adatok összevethetőek legyenek a tagállamok által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének vagy az európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásnak (EPRTR) bejelentett más kibocsátási adatokkal, a létesítményekben végzett összes tevékenységet az alábbi két jelentési rendszerben szereplő kódszámokkal kell ellátni:

a)	az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének megfelelő szervei által jóváhagyott, az üvegházhatást okozó gázok nemzeti kibocsátásainak jelentési rendszereire vonatkozó általános jelentési formanyomtatvány (lásd e melléklet 15.1. szakaszát);

b)	az európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartás (EPRTR) létrehozásáról szóló 166/2006/EK rendelet I. mellékletében szereplő IPPC-kód (lásd az alábbi 15.2. szakaszt).

9.   AZ INFORMÁCIÓK MEGŐRZÉSE

A létesítmény üzemeltetője dokumentálja és archiválja a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekkel összefüggésben meghatározott minden üvegházhatást okozó gáznak az e tevékenységekhez tartozó valamennyi kibocsátó forrásból és forrásanyagból származó kibocsátásának nyomonkövetési adatait.

A dokumentált és archivált nyomonkövetési adatoknak elegendőnek kell lenniük a 2003/87/EK irányelv 14. cikkének (3) bekezdése alapján az üzemeltető által a létesítmény kibocsátásairól készített éves jelentésnek az irányelv V. mellékletében megadott kritériumok szerinti hitelesítéséhez.

A kibocsátásokról szóló éves jelentés részét nem képező adatok jelentése vagy más úton történő nyilvánosságra hozása nem követelhető meg.

Annak érdekében, hogy a kibocsátások meghatározása a hitelesítő vagy más harmadik személy által reprodukálható legyen, a létesítmény üzemeltetőjének a 2003/87/EK irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében minden jelentési évre elkészített jelentés beadását követő tíz évig meg kell őriznie a következő információkat:

Számításon alapuló módszerek esetében:

—	az összes nyomon követett forrásanyag felsorolása,

—	valamennyi forrásanyag esetében a kibocsátások bármilyen számításához felhasznált tevékenységre vonatkozó adatok, a technológia, illetve a tüzelőanyag vagy más anyag típusa szerint csoportosítva,

—	a nyomonkövetési módszertan kiválasztását indokoló dokumentumok, és a nyomonkövetési módszertan és a meghatározási szintek átmeneti vagy végleges megváltoztatásait indokoló dokumentumok, ahogy ezeket az illetékes hatóság jóváhagyta,

—	a nyomonkövetési módszertan dokumentációja, az egyes tüzelőanyagok tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőinek és biomasszahányadának meghatározásával kapcsolatos eredmények, az oxidációs és konverziós tényezők, valamint az illetékes hatóság jóváhagyásának igazolása,

—	a létesítményt és forrásanyagait érintő, tevékenységre vonatkozó adatok gyűjtési folyamatának dokumentációja,

—	az illetékes hatóság számára a kibocsátáskereskedelmi rendszer időszakát megelőző években a nemzeti kiosztási terv elkészítéséhez benyújtott, tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátások, oxidációs vagy konverziós tényezők,

—	a kibocsátás nyomon követésével összefüggő felelősségi körökre vonatkozó dokumentáció,

—	az éves kibocsátási jelentés, és

—	minden egyéb olyan információ, amelyet az éves kibocsátási jelentés hitelesítéséhez szükségesnek ítélnek.

A mérésen alapuló módszerek esetében a fentieken túl a következő információkat kell megőrizni:

—	az összes nyomon követett kibocsátó forrás felsorolása,

—	a mérésen alapuló nyomonkövetési módszer választását indokoló dokumentáció,

—	az egyes kibocsátó forrásokból származó kibocsátások bizonytalansági elemzéséhez használt adatok technológia szerint kategorizálva,

—	az ellenőrző számításokhoz használt adatok,

—	a folyamatos mérőrendszer részletes műszaki leírása, az illetékes hatóság jóváhagyásának dokumentálásával együtt,

—	a folyamatos mérőrendszerből származó nyers és összesített adatok az időbeli változások dokumentálásával, valamint a vizsgálatokat, leállási időt, kalibrálást, szervizelést és karbantartást rögzítő naplókkal együtt,

—	a folyamatos mérőrendszer bármilyen változásának dokumentálása.

10.   ELLENŐRZÉS ÉS HITELESÍTÉS

A kibocsátások ellenőrzésével és hitelesítésével e melléklet 16. szakasza foglalkozik.

10.1.   ADATGYŰJTÉS ÉS -KEZELÉS

Az üzemeltető az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követése és jelentése céljából hatékony adatgyűjtő és -kezelő rendszereket (a továbbiakban: adatkezelő rendszerek) hoz létre, dokumentál, használ és tart fenn a jóváhagyott nyomonkövetési tervvel, az engedéllyel és ezen iránymutatásokkal összhangban. Ezen adatkezelő rendszerek tartalmazzák a mérési, nyomonkövetési, elemzési, rögzítési, feldolgozási és számítási paramétereket annak érdekében, hogy el lehessen készíteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáról szóló jelentést.

10.2.   ELLENŐRZÉSI RENDSZER

Az üzemeltető hatékony ellenőrzési rendszert hoz létre, dokumentál, használ és tart fenn, biztosítandó, hogy az adatkezelő rendszerek segítségével elkészített éves kibocsátási jelentés ne tartalmazzon valótlanságokat, és összhangban legyen a jóváhagyott nyomonkövetési tervvel, az engedéllyel és ezen iránymutatásokkal.

Az üzemeltető ellenőrzési rendszere a hatékony nyomon követést és jelentést szolgálja az éves kibocsátási jelentés készítői által kialakított és megvalósított eljárások révén. Az ellenőrzési rendszer a következőkből tevődik össze:

a)	az üzemeltető saját rendszere az éves kibocsátási jelentésbe bekerült hibák, helytelenül bemutatott információk vagy kihagyások (valótlanságok), valamint a jóváhagyott nyomonkövetési tervtől, az engedélytől és ezen iránymutatásoktól való eltérések eredendő és ellenőrzési kockázatainak értékelésére;

b)

az azonosított kockázatok kiküszöbölését segítő ellenőrzési tevékenységek. Az üzemeltető értékeli és fejleszti ellenőrzési rendszerét, hogy az éves kibocsátási jelentés ne tartalmazzon lényegi valótlanságokat és lényegi eltéréseket. Az értékelés magában foglalja az ellenőrzési rendszer és a jelentésben megadott adatok belső auditálását. A ellenőrzési rendszer támaszkodhat más eljárásokra és dokumentumokra, többek között a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS), az ISO 14001:2004 („Környezetközpontú irányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási irányelvek”), vagy az ISO 9001:2000 szabványok szerinti irányítási rendszerekben és pénzügyi ellenőrző rendszerekben alkalmazott eljárásokra és dokumentumokra. Ebben az esetben az üzemeltető biztosítja, hogy a jóváhagyott nyomonkövetési terv, az engedély és ezen iránymutatások előírásai beépüljenek az alkalmazott rendszerbe.

10.3.   ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGEK

A 10.2. szakaszban leírt eredendő és ellenőrzési kockázatok ellenőrzése és elhárítása céljából az üzemeltető ellenőrzési tevékenységeket határoz meg és alkalmaz az alábbi 10.3.1–10.3.6. szakasz szerint.

10.3.1.   ELJÁRÁSOK ÉS FELELŐSSÉGI KÖRÖK

Az üzemeltető felelősségi köröket határoz meg minden adatkezelési és minden ellenőrzési tevékenység tekintetében. Az összeférhetetlen feladatokat, ideértve az adatkezelési és ellenőrzési tevékenységeket, lehetőség szerint el kell választani egymástól, vagy pedig alternatív ellenőrzéseket kell alkalmazni.

Az üzemeltető írásos eljárásokban dokumentálja a 10.1. szakasz szerinti adatkezelő rendszereket és a 10.3.2–10.3.6. szakasz szerinti ellenőrzési tevékenységeket, amelyek tartalmazzák a következőket:

—	a 10.1. szakasz szerinti adatgyűjtési és -kezelési tevékenységek sorrendje és kölcsönhatása, beleértve az alkalmazott számítási vagy mérési módszereket,

—	a 10.2. szakasz szerinti ellenőrzési rendszer kockázatainak meghatározása és értékelése,

—	a 10.3.1. szakasz szerint kijelölt felelősségi körökhöz szükséges szaktudás biztosítása,

—	adott esetben a 10.3.2. szakasz szerint használt mérőberendezések és informatikai technológia minőségbiztosítása,

—	a jelentésben megadott adatok belső vizsgálata a 10.3.3. szakasz szerint,

—	a 10.3.4. szakasz szerint kiszervezett folyamatok,

—	a 10.3.5. szakasz szerinti helyesbítések és helyesbítő intézkedések,

—	a 10.3.6. szakasz szerinti nyilvántartások és dokumentációk.

Ezen eljárások mindegyikének értelemszerűen ki kell térnie a következő elemekre:

—	felelősségi körök,

—	nyilvántartások (elektronikus és hagyományos, az előírásoktól és alkalmazhatóságtól függően),

—	adott esetben az alkalmazott informatikai rendszerek,

—	bemenet és kimenet, valamint egyértelmű kapcsolat az előző és a következő tevékenység között,

—	adott esetben a gyakoriság.

Az eljárásoknak alkalmasnak kell lenniük a beazonosított kockázatok elhárítására.

10.3.2.   MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

Az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a mérőműszerek kalibrálása, beállítása és ellenőrzése a használatbavétel előtt, majd használat közben rendszeres időközönként megtörténjen, és a mérőműszereket nemzetközi mérési szabványokra visszavezethető mérési szabványok alapján ellenőrizzék. Az üzemeltető a nyomonkövetési tervben jelzi, ha a mérőműszer komponenseit nem lehet kalibrálni, és alternatív ellenőrzési módszert javasol, amelyet jóváhagyat az illetékes hatósággal. Ha egy berendezésről megállapítják, hogy nem felel meg a követelményeknek, az üzemeltető azonnal megteszi a szükséges helyreállító intézkedéseket. A kalibrálás és hitelesítés eredményeiről készült nyilvántartást tíz évig meg kell őrizni.

Ha az üzemeltető informatikai technológiát alkalmaz, beleértve a folyamatirányító számítógépeket használó technológiákat is, akkor azt oly módon kell kialakítani, dokumentálni, tesztelni, alkalmazni, ellenőrizni és karbantartani, hogy a 10.2. szakasz szerint meghatározott kockázatokat is figyelembe véve biztosítva legyen a megbízható, pontos és időben történő adatfeldolgozás. Ide tartozik a nyomonkövetési tervben szereplő számítási képletek helyes használata is. Az informatikai technológia ellenőrzésébe beletartozik a hozzáférések szabályozása, a biztonsági másolatok készítése, az adat-visszakeresés, a folyamatosságtervezés és az adatbiztonság is.

10.3.3.   AZ ADATOK VIZSGÁLATA ÉS HITELESÍTÉSE

Az adatok kezelésére az üzemeltető a 10.2. szakasz szerint azonosított kockázatoknak megfelelő rendszert alakít ki és alkalmaz az adatok vizsgálata és hitelesítése céljából. A hitelesítés történhet manuálisan vagy elektronikusan. Ezeket a rendszereket úgy kell kialakítani, hogy az adatok elvetésének kritériumai a lehető legegyértelműbbek legyenek.

Egyszerű és eredményes adatvizsgálatot lehet végezni műveleti szinten a nyomon követett értékek vertikális és horizontális megközelítésű összehasonlításával.

A vertikális megközelítés az egy létesítményben különböző években meghatározott kibocsátási adatokat hasonlítja össze. Hibás nyomon követésre utal, ha az éves adatok közötti eltérések nem magyarázhatók a következőkkel:

—	tevékenységszintek változása,

—	tüzelőanyagokkal vagy kiindulási anyagokkal kapcsolatos változások,

—	kibocsátó technológiákat érintő változások (például energiahatékonyság javulása).

A horizontális megközelítés az üzemeltetési adatok különböző gyűjtési rendszereiből származó értékeket hasonlítja össze, mint például:

—	a tüzelőanyagok vagy anyagok beszerzési adatainak összehasonlítása a készletváltozások adataival (a zárókészlet és a nyitókészlet alapján), és az érintett forrásanyagokra vonatkozó felhasználási adatokkal,

—	az elemzett, számított vagy a tüzelőanyag beszállítójától kapott kibocsátási tényezők összehasonlítása a hasonló tüzelőanyagok standard nemzeti vagy nemzetközi kibocsátási tényezőivel,

—	a tüzelőanyag-elemzés alapján megállapított kibocsátási tényezők összehasonlítása a hasonló tüzelőanyagok standard nemzeti vagy nemzetközi kibocsátási tényezőivel,

—	a mért és a számított kibocsátások összehasonlítása.

10.3.4.   KISZERVEZETT FOLYAMATOK

Ha az üzemeltető az adatkezelés valamely folyamatának kiszervezését választja, akkor az üzemeltetőnek kell ellenőriznie ezen folyamatok minőségét, a 10.2. szakasz szerint azonosított kockázatokat is figyelembe véve. Az üzemeltető megfelelő követelményeket határoz meg az eredményekre és módszerekre, és ellenőrzi a leszállított minőséget.

10.3.5.   KIIGAZÍTÁSOK ÉS HELYREÁLLÍTÓ INTÉZKEDÉSEK

Ha az adatkezelési tevékenységek vagy ellenőrzési tevékenységek bármely részéről (eszköz, berendezés, személyzet, beszállító, eljárás vagy más) megállapítják, hogy nem eredményesen vagy nem az előírt határok között működik, akkor az üzemeltető haladéktalanul kiigazítást végez és az elvetett adatokat helyreállítja. Az üzemeltető értékeli a vonatkozó intézkedések eredményeit, meghatározza a hibás működés vagy a hiba eredendő okát, és megfelelő helyreállító intézkedéseket tesz.

Az ebben a szakaszban ismertetett tevékenységeket a 10.2. fejezetben leírtak szerint kell végezni (kockázati szemlélet).

10.3.6.   NYILVÁNTARTÁSOK ÉS DOKUMENTÁCIÓ

Az előírások betartásának igazolása és biztosítása, valamint a bejelentett kibocsátási adatok rekonstruálhatósága érdekében az üzemeltető nyilvántartást vezet az összes ellenőrzési tevékenységről (ideértve a berendezések és informatikai rendszerek minőségbiztosítását/minőség-ellenőrzését, az adatok vizsgálatát és hitelesítését, valamint az adat-helyreállításokat) és az e melléklet 9. szakaszában felsorolt összes információról, és ezeket legalább tíz évig megőrzi.

Az üzemeltető biztosítja, hogy a vonatkozó dokumentumok rendelkezésre álljanak akkor és ott, amikor és ahol ez szükséges az adatkezelési tevékenységek, valamint az ellenőrzési tevékenységek elvégzéséhez. Az üzemeltető rendelkezik olyan eljárással, amely kitér e dokumentumok változatainak azonosítására, elkészítésére, kiosztására és ellenőrzésére.

Az ebben a szakaszban ismertetett tevékenységeket a 10.2. fejezetben leírtak szerint kell végezni (kockázati szemlélet).

10.4.   A JELENTÉS HITELESÍTÉSE

10.4.1.   ÁLTALÁNOS ELVEK

A hitelesítés célja annak biztosítása, hogy a kibocsátások nyomon követése az iránymutatásokkal összhangban történjen, és hogy megbízható és helyes kibocsátási adatok szerepeljenek a 2003/87/EK irányelv 14. cikke (3) bekezdésének értelmében készült jelentésben. A tagállamok figyelembe veszik az Európai Akkreditálási Együttműködés (EA) keretében kiadott vonatkozó iránymutatásokat.

A 10.4.2. szakasz e) pontjának megfelelően a hitelesítés egy hitelesítő szakvéleménnyel történik, amely elvárható bizonyossággal megállapítja, hogy a kibocsátási jelentésben szereplő adatok mentesek lényegi valótlanságtól, és hogy nincsenek lényegi eltérések az előírásoktól.

Az üzemeltető átadja a hitelesítőnek a kibocsátási jelentést, valamennyi létesítménye jóváhagyott nyomonkövetési tervének másolatát és minden más lényeges információt.

A hitelesítés tárgykörét azok a feladatok határozzák meg, amelyeket a hitelesítőnek a fenti cél elérése érdekében el kell végeznie. A hitelesítő azonban köteles elvégezni legalább az alábbi 10.4.2. szakaszban ismertetett tevékenységeket.

10.4.2.   HITELESÍTÉSI MÓDSZER

A hitelesítő a hitelesítést kritikus szakmai hozzáállással tervezi és végzi, szem előtt tartva, hogy lehetnek olyan körülmények, amelyek miatt az éves kibocsátási jelentésben lényegi valótlanságok szerepelhetnek.

A hitelesítési eljárás részeként a hitelesítő elvégzi a következőket:

a)   Stratégiai elemzés

A hitelesítő:

—

ellenőrzi, hogy az illetékes hatóság jóváhagyta-e a nyomonkövetési tervet, és hogy annak érvényes változatát kapta-e meg az üzemeltetőtől, és ha ez nem áll fenn, akkor a hitelesítő a hitelesítési eljárást csak azon elemek tekintetében folytatja, amelyeket a jóváhagyás hiánya nyilvánvalóan nem érint,

—

alaposan megismeri a létesítményben folyó minden egyes tevékenységet, a létesítmény kibocsátó forrásait és forrásanyagait, a tevékenységre vonatkozó adatok nyomon követésére vagy mérésére használt mérőeszközöket, a kibocsátási tényezők és oxidációs/konverziós tényezők eredetét és alkalmazását, a kibocsátások kiszámítására vagy mérésére használt más adatokat, valamint a létesítmény környezetét,

—	alaposan megismeri az üzemeltető nyomonkövetési tervét, adatkezelő, valamint ellenőrzési rendszerét, beleértve a nyomon követés és jelentés tekintetében az általános szervezeti felépítést,

—	alkalmazza az alábbi 3. táblázatban leírt lényegességi szinteket. 3. táblázat Lényegességi szintek   Lényegességi szint „A” és „B” kategóriájú létesítmények 5 % „C” kategóriájú létesítmények 2 %

A hitelesítő úgy végzi el a stratégiai elemzést, hogy képes legyen az alább leírtak szerint elvégezni a kockázatelemzést. Szükség esetén helyszíni bejárást is végezhet.

b)   Kockázatelemzés

A hitelesítő:

—	elemzi az üzemeltető tevékenységi körével és ennek bonyolultságával, valamint a kibocsátó forrásokkal és forrásanyagokkal kapcsolatos olyan eredendő kockázatokat és ellenőrzési kockázatokat, amelyek lényegi valótlanságokhoz vagy az előírásoktól való eltéréshez vezethetnek,

—

a kockázatelemzéssel arányban lévő hitelesítési tervet készít. A hitelesítési terv a hitelesítési tevékenységek végrehajtásának módját ismerteti. A terv tartalmaz egy hitelesítési programot és egy adatgyűjtési tervet. A hitelesítési program leírja a tevékenységek jellegét, és azt, hogy mikor és milyen körben kell ezeket elvégezni a hitelesítési terv végrehajtásához. Az adatgyűjtési terv meghatározza, hogy mely adatokat kell elemezni a hitelesítő szakvélemény elkészítéséhez.

c)   Hitelesítés

A hitelesítés végrehajtása során a hitelesítő adott esetben helyszíni bejárást végez, hogy megtekintse a mérőműszerek és mérőrendszerek működését, szóbeli adatgyűjtést folytasson és elegendő információt és bizonyítékot gyűjtsön.

A hitelesítő ezenkívül:

—

a hitelesítési tervet úgy hajtja végre, hogy meghatározott mintavételi módszerekkel, helyszíni szemlékkel, dokumentumok tanulmányozásával, analitikai eljárásokkal és adatvizsgálati eljárásokkal olyan adatokat gyűjt – ideértve minden lényeges kiegészítő információt is –, amelyek a hitelesítő szakvélemény alapjául fognak szolgálni,

—	meggyőződik a jóváhagyott nyomonkövetési tervben meghatározott bizonytalansági szint kiszámításához használt információk hitelességéről,

—	ellenőrzi, hogy a jóváhagyott nyomonkövetési tervet végrehajtják-e, és igyekszik megtudni, hogy a nyomonkövetési terv naprakész állapotban van-e,

—

a hitelesítő szakvélemény kialakítása előtt felkéri az üzemeltetőt, hogy adja meg az esetleg hiányzó adatokat, illetve töltse ki az auditnapló esetleg hiányos részeit, adjon magyarázatot a kibocsátási adatok eltéréseire, vizsgálja felül a számításait vagy helyesbítse a jelentésben megadott adatokat. A hitelesítő megfelelő formában ismerteti az üzemeltetővel az összes általa megállapított eltérést és valótlanságot.

Az üzemeltető kijavítja a jelentésben talált valótlanságokat. A kiigazításnak ki kell terjednie annak halmaznak az egészére, amelyből a mintavétel történt.

A hitelesítési eljárás során a hitelesítő az alábbiak értékelésével állapítja meg a valótlanságokat és az előírásoktól való eltéréseket:

—	a nyomonkövetési terv végrehajtása úgy történt-e, hogy lehetővé tegye az előírásoktól való eltérések megállapítását,

—	az adatgyűjtés során felmerült bizonyítékok elegendően egyértelműek és objektívak-e ahhoz, hogy lehetővé tegyék a valótlanságok megállapítását.

d)   Belső hitelesítő jelentés

A hitelesítési eljárás végén a hitelesítő egy belső hitelesítő jelentést készít. A hitelesítő jelentés rögzíti azokat az információkat, amelyek igazolják, hogy a stratégiai elemzés, a kockázatelemzés és a hitelesítési terv maradéktalanul végrehajtásra került, és elegendő információt nyújt a hitelesítő szakvélemény alátámasztására. A belső hitelesítő jelentésnek továbbá lehetővé kell tennie, hogy az illetékes hatóság és az akkreditációs testület adott esetben értékelhesse az auditot.

A belső hitelesítő jelentésben szereplő megállapítások alapján a hitelesítő állást foglal arról, hogy az éves kibocsátási jelentés, figyelembe véve a lényegességi szintet, tartalmaz-e bármilyen lényegi valótlanságot, és hogy vannak-e lényegi eltérések az előírásoktól, vagy más, a hitelesítő szakvélemény szempontjából fontos problémák.

e)   Hitelesítő jelentés

A hitelesítő ismerteti a hitelesítési módszertant, saját megállapításait és a hitelesítő szakvéleményt egy, az üzemeltetőnek címzett hitelesítő jelentésben, amelyet az üzemeltető az éves kibocsátási jelentéssel együtt benyújt az illetékes hatósághoz. Az éves kibocsátási jelentés akkor tekinthető kielégítőnek, ha az összkibocsátást illetően nincs lényegi valótlanság, és ha a hitelesítő véleménye szerint nincs lényegi eltérés az előírásoktól. Nem lényegi eltérés vagy nem lényegi valótlanság esetén a hitelesítő ezeket feltüntetheti a hitelesítő jelentésben („kielégítőnek tekinthető, az előírásoktól való nem lényegi eltéréseket, illetve nem lényegi valótlanságokat tartalmaz”). A hitelesítő ezeket a vezetőségnek szóló külön levélbe is foglalhatja.

A hitelesítő dönthet úgy, hogy az éves kibocsátási jelentés nem tekinthető kielégítőnek, ha a hitelesítő lényegi eltéréseket vagy lényegi valótlanságokat (lényegi eltérésekkel vagy azok nélkül) talál. A hitelesítő dönthet úgy, hogy az éves kibocsátási jelentést nem hitelesíti, ha a hitelesítés vizsgálati köre korlátozott volt (ha a körülmények megakadályozták, vagy valamilyen korlátozás megakadályozta a hitesítőt abban, hogy megszerezze az ahhoz szükséges megalapozott információkat, hogy a hitelesítési kockázat elfogadható szintre csökkenjen), illetve lényeges bizonytalanságok voltak.

A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatósággal folytatott konzultációkat követően az üzemeltető az illetékes hatóság által előírt határidőn belül intézkedjen az előírásoktól való eltérésekkel és a valótlanságokkal kapcsolatban. Ugyanakkor az üzemeltető, a hitelesítő és az illetékes hatóság közötti véleményeltérések nem befolyásolhatják a megfelelő jelentéskészítést, és ezeket a 2003/87/EK irányelv, ezen iránymutatások, a tagállamok által az említett irányelv V. melléklete értelmében megállapított előírások és a vonatkozó nemzeti eljárások szerint kell rendezni.

11.   KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK

Ez a szakasz az 1. meghatározási szint esetén használható standard kibocsátási tényezőket tartalmazza, amelyek lehetővé teszik nem tevékenységspecifikus kibocsátási tényezők használatát tüzelőanyagok égetése esetében. Amennyiben a tüzelőanyag nem tartozik egyetlen létező tüzelőanyag-kategóriába sem, az üzemeltető szakmai megítélése alapján besorolja a felhasznált tüzelőanyagot valamely rokon kategóriába, és ezt jóváhagyatja az illetékes hatósággal.

4. táblázat

Tüzelőanyagok nettó fűtőértékre vonatkoztatott kibocsátási tényezője és a tüzelőanyag tömegére vetített nettó fűtőérték

Tüzelőanyag típusa	Kibocsátási tényező (t CO2/TJ)	Fűtőérték (nettó) (TJ/Gg)
	2006. évi IPCC iránymutatások (kivéve biomassza)	2006. évi IPCC iránymutatások
Nyersolaj	73,3	42,3
Orimulsion	76,9	27,5
Földgázból származó folyadékok	64,1	44,2
Motorbenzin	69,2	44,3
Kerozin	71,8	43,8
Palaolaj	73,3	38,1
Gázolaj/dízelolaj	74,0	43,0
Fűtőolaj-maradék	77,3	40,4
PB-gáz	63,0	47,3
Etán	61,6	46,4
Nafta	73,3	44,5
Bitumen	80,6	40,2
Kenőanyagok	73,3	40,2
Petrolkoksz	97,5	32,5
Finomítói alapanyagok	73,3	43,0
Finomítói gáz	51,3	49,5
Paraffinviasz	73,3	40,2
Lakkbenzin és speciálbenzinek	73,3	40,2
Egyéb kőolajtermékek	73,3	40,2
Antracit	98,2	26,7
Kokszszén	94,5	28,2
Egyéb bitumenes szén	94,5	25,8
Sovány szén	96,0	18,9
Lignit	101,1	11,9
Olajpala és kátrányhomok	106,6	8,9
Kőszénbrikett	97,5	20,7
Kokszolókemence-koksz és lignitkoksz	107,0	28,2
Gázkoksz	107,0	28,2
Kőszénkátrány	80,6	28,0
Gázgyári gáz	44,7	38,7
Kokszkemencegáz	44,7	38,7
Kohógáz	259,4	2,5
Acélgáz	171,8	7,1
Földgáz	56,1	48,0
Ipari hulladék	142,9	n.v.
Fáradtolaj	73,3	40,2
Tőzeg	105,9	9,8
Fa/fahulladék	0	15,6
Egyéb elsődleges szilárd biomassza	0	11,6
Faszén	0	29,5
Biobenzin	0	27,0
Biodízel	0	27,0
Egyéb folyékony bio-tüzelőanyagok	0	27,4
Hulladéklerakóból származó gáz	0	50,4
Iszapgáz	0	50,4
Egyéb biogázok	0	50,4
	Más források	Más források
Hulladék abroncs	85,0	n.v.
Szén-monoxid	155,2	10,1
Metán	54,9	50,0

12.   CO2-SEMLEGES BIOMASSZÁK JEGYZÉKE

A következő – nem teljes – felsorolás olyan anyagokat tartalmaz, amelyek ezen iránymutatások alkalmazásában biomasszának minősülnek, és így 0 [t CO2/TJ vagy t vagy Nm3] kibocsátási tényezővel súlyozandók. A tőzeg és az alábbi felsorolásban szereplő anyagok fosszilis hányada nem minősül biomasszának. Eltekintve attól az esettől, amikor szemrevételezéssel vagy szag alapján megállapítható az idegen anyagokkal vagy más tüzelőanyagokkal való szennyezettség, az alábbi 1. és 2. csoportba tartozó anyagok tisztaságának igazolására nem szükséges analitikai eljárásokat alkalmazni:

1. csoport – növények és növényi részek:

—

szalma,

—	széna és fű,

—	levelek, fa, gyökér, fatuskó, kéreg,

—	mezőgazdasági termények, például kukorica és tritikálé.

2. csoport – biomasszának minősülő hulladékok, termékek és melléktermékek:

—	faipari hulladék (fűrészüzemből és fafeldolgozásból, valamint faipari folyamatokból származó fahulladék),

—	használt fa (fából készült használt termékek, faanyagok), valamint fafeldolgozási folyamatokból származó termékek és melléktermékek,

—	faalapú hulladékok a papír- és cellulóziparból, például szennylúg (csak biomasszának minősülő széntartalommal),

—	cellulózgyártásból származó nyers tallolaj, tallolaj és kátrányolaj,

—	erdészeti maradékanyagok,

—	facellulózt tartalmazó növények feldolgozásából származó lignin,

—	hús-, hal- vagy élelmiszerliszt, zsír, olaj és faggyú,

—	az élelmiszer- és italgyártás elsődleges maradékanyagai,

—	növényi olajok és zsírok,

—

trágya,

—	mezőgazdasági növényi maradékanyagok,

—	szennyvíziszap,

—	biomassza feltárásával, erjesztésével vagy gázosításával előállított biogáz,

—	kikötői iszapok, valamint más vizekből származó iszapok és üledékek,

—	hulladéklerakó-gáz,

—

faszén.

3. csoport – keverékek biomasszahányada:

—	vízgazdálkodásból származó uszadék biomasszahányada,

—	élelmiszer- és italgyártás kevert maradékanyagainak biomasszahányada,

—	fatartalmú kompozit anyagok biomasszahányada,

—	textilhulladékok biomasszahányada,

—	papír, karton és keménypapír biomasszahányada,

—	települési és ipari hulladék biomasszahányada,

—	fosszilis szenet tartalmazó szennylúg biomasszahányada,

—	feldolgozott települési és ipari hulladék biomasszahányada,

—	etil-tercier-butil-éter (ETBE) biomasszahányada,

—	butanol biomasszahányada.

4. csoport: tüzelőanyagok, amelyek valamennyi összetevőjét és köztes termékét biomasszából állították elő:

—	bioetanol,

—

biodízel,

—	éterezett bioetanol,

—	biometanol,

—	bio-dimetil-éter,

—	bioolaj (pirolízis-olaj) és biogáz.

13.   TEVÉKENYSÉGSPECIFIKUS ADATOK ÉS TÉNYEZŐK MEGHATÁROZÁSA

E szakasz ezen iránymutatásoknak csak azokra a részeire nézve kötelező érvényű, ahol kifejezetten szerepel hivatkozás az I. melléklet 13. szakaszára. Az e szakaszban foglalt rendelkezésekre az e melléklet 16. szakaszában előírt rendelkezések is vonatkoznak.

13.1.   A TÜZELŐANYAGOK NETTÓ FŰTŐÉRTÉKÉNEK ÉS KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus kibocsátási tényező meghatározására szolgáló konkrét eljárást – ideértve az adott tüzelőanyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is – a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

A tüzelőanyagból történő mintavételre és a fűtőérték, a széntartalom és a kibocsátási tényező meghatározására alkalmazott eljárásoknak lehetőség szerint olyan szabványosított módszert kell követniük, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy megfelelő ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, ott lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján lehet eljárni.

A szóban forgó CEN-szabványok a következők:

—	EN ISO 6976:2005 Földgáz. A hőértékek, a sűrűség, a relatív sűrűség és a Wobbe-szám számítása a gázösszetételből

—	EN ISO 4259:1996 Ásványolajtermékek. A vizsgálati módszerekre vonatkozó precizitási adatok meghatározása és alkalmazása

A fontosabb ISO-szabványok a következők:

—	ISO 13909-1,2,3,4: 2001 Szén és koksz. Mechanikai mintavétel

—	ISO 5069-1,2:1983 Barnaszén és lignitek. A mintavétel alapelvei

—	ISO 625:1996 Szilárd ásványi tüzelőanyagok. Szén és hidrogén meghatározása. Liebig-módszer

—	ISO 925:1997 Szilárd ásványi tüzelőanyagok. Karbonátszén-tartalom meghatározása. Gravimetriás módszer

—	ISO 9300:1990 Gázárammérés kritikus sebességi Venturi-fúvókákkal

—	ISO 9951:1993/94: Gáz áramának mérése zárt vezetékben. Turbinás árammérők

Kiegészítő nemzeti szabványok a tüzelőanyagok jellemzésére:

—	DIN 51900-1:2000 Szilárd és folyékony tüzelőanyagok vizsgálata. Égéshő meghatározása bomba-kaloriméterrel és a fűtőérték kiszámítása. 1. rész: alapelvek, berendezések, módszerek

—	DIN 51857:1997 Gáznemű tüzelőanyagok és egyéb gázok. Tiszta gázok és gázelegyek fűtőértékének, sűrűségének, relatív sűrűségének és Wobbe-indexének számítása

—	DIN 51612:1980 PB-gáz vizsgálata, nettó fűtőérték számítása

—	DIN 51721:2001 Szilárd tüzelőanyagok vizsgálata. Szén- és hidrogéntartalom meghatározása (folyékony tüzelőanyagok esetében is alkalmazható)

A kibocsátási tényezőt, a széntartalmat és a fűtőértéket meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. Fontos megjegyezni, hogy a tevékenységspecifikus kibocsátási tényező pontos meghatározása szempontjából – a széntartalom és a fűtőérték meghatározására használt analitikai eljárás pontosságán túl – kritikus fontosságú a mintavétel gyakorisága, a mintavételi eljárás és a minta előkészítésének módja. Ezen tényezők nagymértékben függnek a tüzelőanyag/más anyag állapotától és homogenitásától. A szükséges mintaszám nagyobb olyan heterogén anyagok esetében, mint például a települési szilárd hulladék, és jóval kisebb a kereskedelemben forgalmazott legtöbb gáznemű és folyékony tüzelőanyag esetében.

A széntartalom, a fűtőérték és a kibocsátási tényező meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A kibocsátási tényező meghatározását végző laboratóriumban alkalmazott eljárások teljes dokumentációját meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.2.   A TEVÉKENYSÉGSPECIFIKUS OXIDÁCIÓS TÉNYEZŐ MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus oxidációs tényező meghatározására szolgáló konkrét eljárást – ideértve az adott tüzelőanyagnál és az adott létesítményben alkalmazandó mintavételi eljárást is – a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

Az egy adott tevékenységre jellemző reprezentatív tevékenységspecifikus oxidációs tényező (például korom, hamu, szennyvíz és más hulladékok vagy melléktermékek széntartalma alapján történő) meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, ha ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

Az oxidációs tényezőt vagy az alátámasztó adatokat meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. Az oxidációs tényező kiszámításához használt lényeges változók (például a hamu széntartalma) meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

Az oxidációs tényező meghatározását végző szervezet által alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.3.   A TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ, A KONVERZIÓS TÉNYEZŐK ÉS AZ ÖSSZETÉTEL MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus kibocsátási tényező, konverziós tényező vagy összetétel meghatározására szolgáló konkrét eljárást – ideértve az adott anyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is – a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

Az adott anyagból történő mintavételre és az anyag összetételének meghatározására, illetve a technológiai kibocsátási tényező meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

A közreműködő laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. A mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A szervezet által alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.4.   A BIOMASSZAHÁNYAD MEGHATÁROZÁSA

Ezen iránymutatások alkalmazásában a „biomasszahányad” a minta összes széntartalmából a biomassza fogalommeghatározása (lásd e melléklet 2. és 12. szakasza) szerinti biomasszaszén tömegszázalékban meghatározott részarányát jelenti.

A tüzelőanyag vagy más anyag tiszta biomasszának minősíthető, és arra a nyomon követés és jelentés céljára az 5.2. szakaszban leírt egyszerűsített rendelkezések alkalmazandók, ha a az érintett tüzelőanyag vagy más anyag legfeljebb 3 százalékban tartalmaz biomasszától különböző anyagot.

Az egy adott tüzelőanyag vagy más anyag biomasszahányadának meghatározására szolgáló konkrét eljárást – ideértve az adott anyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is – a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

A tüzelőanyagból vagy más anyagból történő mintavételre és a biomasszahányad meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

A tüzelőanyag vagy más anyag biomasszahányadának meghatározására használható módszerek az adott tüzelőanyag-keverékek egyedi jellemzőitől függően a kevert anyagok összetevőinek kézi válogatásától a kétkomponensű keverék fűtőértékének, illetve tiszta összetevői fűtőértékének differenciálmódszerrel történő meghatározásán át a C14-izotópos vizsgálatig terjednek. Jól meghatározott és nyomon követhető kiindulási anyagokkal működő technológiával előállított tüzelőanyagok vagy más anyagok esetében az üzemeltető más megoldásként a biomasszahányad meghatározásához használhatja a technológiába belépő és az onnan kilépő fosszilis, illetve biomassza eredetű szén anyagmérlegét. Az adott módszereket jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal.

A biomasszahányadot meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek.

A tüzelőanyagok és más anyagok biomasszahányadának meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A biomasszahányad meghatározását végző laboratóriumban alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

Amennyiben műszakilag megvalósíthatatlan az adott kevert tüzelőanyag biomasszahányadának meghatározása, vagy ésszerűtlen költségekkel járna, akkor az üzemeltető vagy 0 %-os biomasszahányadot feltételez (azaz az adott tüzelőanyag széntartalma teljes mértékben fosszilis eredetű), vagy becslési módszer terjeszt be az illetékes hatósághoz jóváhagyásra.

13.5.   A TÜZELŐANYAG ÉS MÁS ANYAGOK TULAJDONSÁGAINAK MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

13.5.1.   AKKREDITÁLT LABORATÓRIUMOK IGÉNYBEVÉTELE

Célszerű, ha a kibocsátási tényező, a nettó fűtőérték, az oxidációs tényező, a széntartalom, a biomasszahányad és az anyagösszetétel meghatározását végző laboratórium az EN ISO 17025 szabvány („A vizsgáló- és kalibrálólaboratóriumok alkalmasságának általános követelményei”) szerinti akkreditációval rendelkezik.

13.5.2.   NEM AKKREDITÁLT LABORATÓRIUMOK IGÉNYBEVÉTELE

Lehetőleg az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumokat kell igénybe venni. A nem akkreditált laboratóriumok igénybevételét olyan esetekre kell korlátozni, amikor az üzemeltető igazolni tudja az illetékes hatóság számára, hogy a laboratórium az EN ISO 17025:2005 szabvány követelményeivel egyenértékű követelményeket teljesít. Az érintett laboratóriumokat és a vonatkozó analitikai eljárásokat fel kell sorolni a létesítmény nyomonkövetési tervében. A minőségirányítás egyenértékűsége igazolható a laboratórium EN ISO 9001:2000 szabvány szerinti akkreditációs tanúsítványával. További bizonyítékokat kell szolgáltatni arról, hogy a laboratórium műszakilag alkalmas és képes a megfelelő analitikai eljárásokkal műszakilag hiteles eredményeket előállítani.

Az üzemeltető felelősségére az üzemeltető által a kibocsátások számításához használt eredmények meghatározására igénybe vett minden nem akkreditált laboratóriumnak gondoskodnia kell a következőkről:

a)   Analitikai módszerek hitelesítése

A nem akkreditált laboratórium által használandó minden lényeges analitikai módszert egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium hitelesít a referencia-módszer alapján. A hitelesítési eljárást az üzemeltető és a laboratórium szerződéses jogviszonyának kialakítása előtt vagy kezdetén kell lefolytatni. A hitelesítés része a várható értéktartományra reprezentatív legalább öt mintából álló mintasorozat elemzésének ahhoz elegendő számban történő megismétlése – beleértve az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra egy-egy vakmintát is –, hogy jellemezni lehessen a módszer ismételhetőségét, és el lehessen készíteni a műszer kalibrációs görbéjét.

b)   Külső összehasonlítás

Az analitikai módszerek eredményeinek külső összehasonlítását évente egyszer el kell végeznie egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumnak úgy, hogy az egyes érintett paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra vonatkozó referencia-módszer felhasználásával legalább ötször megismétli egy reprezentatív minta elemzését.

Az üzemeltető konzervatív korrekciókat alkalmaz (a kibocsátások alulbecslésének elkerülése céljából) az adott év összes vonatkozó adatára abban az esetben, ha a nem akkreditált laboratórium és az akkreditált laboratórium által kapott eredmények között olyan eltérés mutatkozik, ami a kibocsátások alulbecsléséhez vezethet. A nem akkreditált és az akkreditált laboratórium által kapott végeredmények (például összetétel) között statisztikailag szignifikáns (2σ) különbségekről tájékoztatni kell az illetékes hatóságot, és a problémát haladéktalanul meg kell oldani egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium felügyelete alatt.

13.5.3.   ONLINE GÁZELEMZŐK ÉS GÁZKROMATOGRÁFOK

Az online gázkromatográfok vagy extrakciós vagy nem extrakciós gázelemzők használatát az ezen iránymutatások szerinti kibocsátásmeghatározás céljára jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. Ilyen rendszerek kizárólag a gáz halmazállapotú tüzelőanyagok és más anyagok összetételének meghatározására használhatók. A rendszereket működtető üzemeltetőnek meg kell felelnie az EN ISO 9001:2000 szabvány követelményeinek. A rendszer akkreditációs tanúsítványa használható annak igazolására, hogy a rendszer megfelel ezen követelményeknek. A kalibrálást végző szolgáltatóknak és a kalibráló gázokat szállító cégeknek az EN ISO 17025:2005 szabvány szerinti akkreditációval kell rendelkezniük.

Adott esetben az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriummal a „Földgáz. Online elemző rendszerek teljesítőképességének értékelése” című EN ISO 10723:1995 szabvány alapján kell elvégeztetni a műszerek első és évenkénti hitelesítését. Minden más esetben az üzemeltető első hitelesítést és évenkénti külső összehasonlítást végeztet a következők szerint:

a)   Első hitelesítés

A hitelesítést 2008. január 31. előtt kell elvégezni, illetve új rendszer esetében az üzembe helyezés részeként. A hitelesítés része a várható értéktartományra reprezentatív legalább öt mintából álló mintasorozat elemzésének ahhoz elegendő számban történő megismétlése – beleértve az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra egy-egy vakmintát is –, hogy jellemezni lehessen a módszer ismételhetőségét, és el lehessen készíteni a műszer kalibrációs görbéjét.

b)   Évenkénti külső összehasonlítás

Az analitikai módszerek eredményeinek külső összehasonlítását évente egyszer el kell végeznie egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumnak úgy, hogy az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra a vonatkozó referencia-módszer felhasználásával megfelelő számban megismétlik egy-egy reprezentatív minta elemzését.

Az üzemeltető konzervatív korrekciókat alkalmaz (a kibocsátások alulbecslésének elkerülése céljából) az adott év összes vonatkozó adatára abban az esetben, ha a gázelemzővel vagy gázkromatográffal kapott, illetve az akkreditált laboratórium által kapott eredmények között olyan eltérés mutatkozik, ami a kibocsátások alulbecsléséhez vezethet. A gázelemzővel vagy gázkromatográffal kapott, illetve az akkreditált laboratórium által kapott végeredmények (például összetétel) között statisztikailag szignifikáns (2σ) különbségekről tájékoztatni kell az illetékes hatóságot és a problémát haladéktalanul meg kell oldani egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium felügyelete alatt.

13.6.   MINTAVÉTELI MÓDSZEREK ÉS ELEMZÉSI GYAKORISÁG

A vonatkozó kibocsátási tényező, fűtőérték, oxidációs tényező, konverziós tényező, széntartalom, biomasszahányad vagy összetétel meghatározásának a reprezentatív mintavételre vonatkozó általánosan elfogadott gyakorlatot kell követnie. Az üzemeltetőnek bizonyítania kell, hogy a számított értékek reprezentatívak és szubjektív hibától mentesek. Az illető értéket kizárólag arra a szállítási időszakra, illetve a tüzelőanyag vagy más anyag kizárólag azon tételére szabad használni, amelyre az értéket reprezentatívan meghatározták.

Az elemzés általában olyan mintán történik, amely egy adott időszak (1 naptól néhány hónapig terjedően) alatt gyűjtött nagyobb számú (például 10–100) mintából lett összekeverve, feltéve, hogy a tüzelőanyagból vagy más anyagból vett minta az összetétel megváltozása nélkül tárolható.

A mintavételi eljárást és az elemzési gyakoriságot úgy kell megtervezni, hogy az adott paraméter éves átlaga forrásanyaghoz tartozó, tevékenységre vonatkozó adatokra jóváhagyott meghatározási szinten megengedett legnagyobb bizonytalanság 1/3-ánál kisebb bizonytalansággal legyen meghatározható.

Ha az üzemeltető nem tudja betartani az éves értékre megengedett legnagyobb bizonytalanságot, vagy nem tudja igazolni a küszöbértékek betartását, akkor adott esetben legalább az 5. táblázatban meghatározott elemzési gyakoriságot kell használnia. Minden más esetben az illetékes hatóság határozza meg az elemzési gyakoriságot.

5. táblázat

Tájékoztató jellegű legkisebb elemzési gyakoriság

Tüzelőanyag/más anyag	Elemzési gyakoriság
Földgáz	Legalább hetente
Technológiai gáz (vegyes finomítói gáz, kokszolókemence-gáz, kohógáz és konvertergáz)	Legalább naponta – a különböző napszakokban a megfelelő eljárásokkal
Fűtőolaj	20 000 tonnánként, de legalább évente hatszor
Szén, kokszszén, petrolkoksz	20 000 tonnánként, de legalább évente hatszor
Szilárd hulladék (tiszta fosszilis vagy vegyes biomassza/fosszilis)	5 000 tonnánként, de legalább évente négyszer
Folyékony hulladék	10 000 tonnánként, de legalább évente négyszer
Karbonátos ásványok (például mészkő és dolomit)	50 000 tonnánként, de legalább évente négyszer
Agyagok és palák	50 000 tonna CO2-nak megfelelő anyagmennyiségenként, de legalább évente négyszer
Az anyagmérlegben szereplő más belépő és kilépő anyagok (nem vonatkozik a tüzelőanyagokra vagy redukálószerekre)	20 000 tonnánként, de legalább havonta egyszer
Egyéb anyagok	Az anyag típusától és a variációtól függően 50 000 tonna CO2-nak megfelelő anyagmennyiségenként, de legalább évente négyszer

14.   JELENTÉSI FORMANYOMTATVÁNY

Az alábbi táblázatokat kell használni a jelentések elkészítésének alapjaként, és ezek a tevékenységek száma, a létesítmény típusa, valamint a nyomon követett folyamat és tüzelőanyag szerint módosíthatók. A szürkével jelölt mezőket kell kitölteni.

14.1.   A LÉTESÍTMÉNY AZONOSÍTÁSA

A létesítmény azonosítása	Válasz
1. A vállalkozás neve
2. A létesítmény üzemeltetője
3. A létesítmény
3.1. Neve
3.2. Engedélyének száma (11)
3.3. Az EPRTR szerint kötelező a jelentéstétel?	igen/nem
3.4. EPRTR azonosítószám (12)
3.5. A létesítmény címe/település
3.6. Postai irányítószám/ország
3.7. A hely(szín) koordinátái
4. Kapcsolattartó személy
4.1. Név
4.2. Cím/település/postai irányítószám/ország
4.3. Telefon
4.4. Fax
4.5. E-mail
5. Jelentési év
6. A létesítményben folytatott, az I. melléklet szerinti tevékenységek típusa (13)
1. tevékenység
2. tevékenység
n. tevékenység

14.2.   A TEVÉKENYSÉGEK ÁTTEKINTÉSE

Az I. melléklet szerinti tevékenységekből származó kibocsátások

Kategóriák	IPCC CRF-kategória (14) – Égetésből származó kibocsátások	IPCC CRF-kategória (15) – Technológiai kibocsátások	EPRTR-kategória IPPC kódja	A meghatározási szint változott? igen/nem	Kibocsátás, t CO2
Tevékenységek
1. tevékenység
2. tevékenység
n. tevékenység
Összesen:

Kísérő adatok

	Átadott vagy inherens CO2			Biomasszából származó kibocsátás (16)
	Átadott vagy inherens mennyiség	Átadott tüzelőanyag vagy más anyag	Átadás típusa (inherens CO2 létesítménybe/létesítményből, átadás létesítménybe/létesítményből)
Mértékegység	[t CO2]			[t CO2]
1. tevékenység
2. tevékenység
n. tevékenység

14.3.   ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK (SZÁMÍTÁS)

Tevékenység
Tüzelőanyag típusa
IEA-kategória
Hulladék katalógusszáma (ha van)
Paraméter	Megengedett mértékegységek	Alkalmazott mértékegység	Érték	Alkalmazott meghatározási szint
Felhasznált tüzelőanyag	t vagy Nm3
Tüzelőanyag fűtőértéke	TJ/t vagy TJ/Nm3
Kibocsátási tényező	t CO2/TJ vagy t CO2/t vagy t CO2/Nm3
Oxidációs tényező
Fosszilis eredetű CO2	t CO2	t CO2
Felhasznált biomassza	TJ vagy t vagy Nm3

14.4.   TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK (SZÁMÍTÁS)

Tevékenység
Anyag típusa
Hulladék katalógusszáma (ha van)
Paraméter	Megengedett mértékegységek	Alkalmazott mértékegység	Érték	Alkalmazott meghatározási szint
Tevékenységre vonatkozó adatok	t vagy Nm3
Kibocsátási tényező	t CO2/t vagy t CO2/Nm3
Konverziós tényező
Fosszilis eredetű CO2	t CO2	t CO2
Felhasznált biomassza	t vagy Nm3

14.5.   ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MEGKÖZELÍTÉS

Paraméter
Tüzelőanyag vagy más anyag neve
IEA-kategória (ha van)
Hulladék katalógusszáma (ha van)
	Megengedett mértékegységek	Alkalmazott mértékegység	Érték	Alkalmazott meghatározási szint
Tevékenységre vonatkozó adatok (tömeg vagy térfogat): a kilépő anyagokat negatív értékként kell számolni	t vagy Nm3
Nettó fűtőérték (adott esetben)	TJ/t vagy TJ/Nm3
Tevékenységre vonatkozó adat (hőbevitel) = tömeg vagy térfogat * nettó fűtőérték (ha vonatkozik)	TJ
Széntartalom	t C/t vagy t C/Nm3
Fosszilis eredetű CO2	t CO2	t CO2

14.6.   MÉRÉSEN ALAPULÓ MEGKÖZELÍTÉS

Tevékenység
Kibocsátó forrás típusa:
Paraméter	Megengedett mértékegységek	Érték	Alkalmazott meghatározási szint	Bizonytalanság
Fosszilis eredetű CO2	t CO2
Biomasszából származó CO2	t CO2

15.   JELENTÉSI KATEGÓRIÁK

A kibocsátásokat a jelentési formanyomtatvány alábbi kategóriáival és a 166/2006/EK EPRTR rendelet I. mellékletében foglalt IPPC-kódokkal (lásd e melléklet 15.2. szakaszát) összhangban kell jelenteni. Az alábbiakban megtalálhatók a két jelentési formanyomtatványban szereplő konkrét kategóriák. Amennyiben valamely tevékenység két vagy több kategóriába is besorolható, a választott besorolásnak a tevékenység fő célját kell tükröznie.

15.1.   IPCC JELENTÉSI FORMANYOMTATVÁNY

Az alábbi táblázat az UNFCCC éves kimutatásokra vonatkozó jelentési iránymutatásainak részét képező közös jelentési formanyomtatvány (CRF) (17) kivonata. A közös jelentési formanyomtatványban a kibocsátásokat hét fő kategóriába sorolják:

1.	energetika;

2.	ipari technológiák;

3.	oldószerek és más termékek használata;

4.	mezőgazdaság;

5.	földhasználatban bekövetkezett változás és erdőgazdálkodás;

6.

hulladék;

7.

egyéb.

Az alábbi táblázat a közös jelentési formanyomtatvány 1., 2. és 6. – a 2003/87/EK irányelv szempontjából lényeges – kategóriáját tartalmazza, a vonatkozó alkategóriákkal együtt.

1. ÁGAZATOK SZERINTI JELENTÉS ENERGETIKÁRÓL

A. Tüzelőanyag égetésével járó tevékenységek (ágazatok szerint)

1. 3. Energiaipar

a. Közcélú áram- és hőtermelés

b. Kőolaj-finomítás

c. Szilárd tüzelőanyagok gyártása és más energetikai iparágak

2. Feldolgozóipar és építőipar

a. Vas- és acélipar

b. Színesfémipar

c. Vegyipar

d. Cellulóz-, papír- és nyomdaipar

e. Élelmiszer-feldolgozó-, ital- és dohányipar

f. Egyéb

4. Egyéb ágazatok

a. Kereskedelmi/intézményi

b. Lakossági

c. Mezőgazdaság/erdőgazdálkodás/halászat

5. Egyéb  (18)

a. Helyhez kötött

b. Mobil

B. Diffúz kibocsátások tüzelőanyagból

1. Szilárd tüzelőanyagok

a. Szénbányászat

b. Szilárd tüzelőanyag átalakítása

c. Egyéb

2. Olaj és földgáz

a. Olaj

b. Földgáz

c. Lefúvatás és fáklyázás

Lefúvatás

Fáklyázás

d. Egyéb

2. ÁGAZATOK SZERINTI JELENTÉS IPARI TECHNOLÓGIÁKRÓL

A. Ásványi termékek

1. Cementgyártás

2. Mészgyártás

3. Mészkő- és dolomitfelhasználás

4. Nyersszóda-előállítás és -felhasználás

5. Tetőaszfaltozás

6. Útburkolati aszfaltozás

7. Egyéb

B. Vegyipar

1. Ammóniagyártás

2. Salétromsavgyártás

3. Adipinsavgyártás

4. Karbidgyártás

5. Egyéb

C. Fémipar

1. Vas- és acélgyártás

2. Vasötvözetek gyártása

3. Alumíniumgyártás

4. Alumínium- és magnéziumöntödékben használt SF6

5. Egyéb

6. ÁGAZATOK SZERINTI JELENTÉS HULLADÉKRÓL

C. Hulladékégetés  (18)

KÍSÉRŐ ADATOK

Biomasszából származó CO2-kibocsátások

15.2.   FORRÁSKATEGÓRIÁK KÓDJA

A forráskategóriák alábbi kódjai használandók az adatok megadásához a jelentésben.

Sorszám	Tevékenység
1	Energetika
a)	Ásványolaj- és gázfinomítók
b)	Gázosító és cseppfolyósító létesítmények
c)	Hőerőművek és más tüzelőberendezések
d)	Kokszolókemencék
e)	Széntüzelésű hengerüzemek
f)	Szénipari termékek és szilárd füstmentes tüzelőanyag előállítására szolgáló létesítmények
2.	Fémek előállítása és feldolgozása
a)	Fémércet (beleértve a szulfidércet is) pörkölő vagy szinterelő létesítmények
b)	Nyersvas vagy acél gyártására szolgáló létesítmények (elsődleges vagy másodlagos olvasztás) beleértve a folyamatos öntést is
c)	Vasfémfeldolgozó létesítmények: i. Meleghengerművek ii. Kalapácsos kovácsüzemek iii. Olvasztott fém védőbevonatok felhordása
d)	Vasöntödék
e)	A következő célokra szolgáló létesítmények: i. Nyers színesfémek ércből, koncentrátumból vagy másodlagos nyersanyagokból kohászati, kémiai vagy elektrolitikus eljárással történő előállítása ii. Színesfémek – ideértve a visszanyert termékeket is – olvasztása, beleértve az ötvözést is (finomítás, öntés stb.)
f)	Fémek és műanyagok felületi kezelésére elektrolitikus vagy vegyi eljárást alkalmazó létesítmények
3.	Ásványipar
a)	Föld alatti bányászat és kapcsolódó tevékenységek
b)	Külszíni bányászat
c)	A következők gyártására szolgáló létesítmények: — Cementklinker forgókemencékben — Mész forgókemencében — Cement klinker vagy mész más típusú kemencében
d)	Azbeszt vagy azbeszttartalmú termékek előállítására szolgáló létesítmények
e)	Üveg gyártására szolgáló létesítmények, beleértve az üvegszálgyártást is
f)	Ásványi anyagok olvasztására szolgáló létesítmények, ideértve az ásványi szálak gyártását is
g)	Égetéssel előállított kerámiatermékek, különösen tetőcserép, tégla, tűzálló tégla, csempe, kőáru vagy porcelán gyártására szolgáló létesítmények
4.	Vegyipar
a)	Olyan alapvető szerves anyagokat ipari méretekben gyártó létesítmények, mint például: i. egyszerű szénhidrogének (egyenesláncú vagy gyűrűs, telített vagy telítetlen, alifás vagy aromás) ii. oxigéntartalmú szénhidrogének, mint például alkoholok, aldehidek, ketonok, karbonsavak, észterek, acetátok, éterek, peroxidok, epoxigyanták iii. kéntartalmú szénhidrogének iv. nitrogéntartalmú szénhidrogének, mint például aminok, amidok, nitrogénvegyületek, nitro- vagy nitrátvegyületek, nitrilek, cianátok, izocianátok v. foszfortartalmú szénhidrogének vi. halogéntartalmú szénhidrogének vii. szerves fémvegyületek viii. alapvető műanyagok (polimerek, szintetikus szálak, cellulózalapú szálak) ix. szintetikus gumik x. festékek és pigmentek xi. felületaktív anyagok
b)	Olyan alapvető szervetlen anyagokat ipari méretekben gyártó létesítmények, mint például: i. gázok, mint például ammónia, klór vagy hidrogénklorid, fluor vagy hidrogénfluorid, szén-oxidok, kénvegyületek, nitrogén-oxidok, hidrogén, kén-dioxid, karbonilklorid ii. savak, mint például krómsav, fluorsav, foszforsav, salétromsav, sósav, kénsav, óleum, kénessavak iii. lúgok, mint például ammónium-hidroxid, kálium-hidroxid, nátrium-hidroxid iv. sók, mint például ammónium-klorid, kálium-klorát, kálium-karbonát, nátrium-karbonát, perborát, ezüst-nitrát v. nemfémek, fém-oxidok vagy más szervetlen vegyületek, mint például kalcium-karbid, szilícium, szilícium-karbid
c)	Foszfor-, nitrogén-, vagy káliumalapú műtrágyákat (egyszerű vagy összetett műtrágyák) ipari méretekben gyártó létesítmények
d)	Alapvető növény-egészségügyi termékeket és biocideket ipari méretekben gyártó vegyipari létesítmények
e)	Alapvető gyógyszeripari termékeket ipari méretekben gyártó, kémiai vagy biológiai technológiát használó létesítmények
f)	Robbanóanyagokat és pirotechnikai termékeket ipari méretekben gyártó létesítmények
5.	Hulladék- és szennyvízgazdálkodás
a)	Veszélyes hulladékok elégetésével, pirolízisével, visszanyerésével, kémiai kezelésével és hulladéklerakóban való elhelyezésével foglalkozó létesítmények
b)	Települési hulladék égetésére szolgáló létesítmények
c)	Nem veszélyes hulladék ártalmatlanítására szolgáló létesítmények
d)	Hulladéklerakók (kivéve az inert hulladékot fogadó lerakókat)
e)	Állati tetemek és állati eredetű hulladék ártalmatlanítására és újrafeldolgozására szolgáló létesítmények
f)	Települési szennyvizet tisztító telepek
g)	Önálló működésű, ipari szennyvizet tisztító telepek, amelyek e mellékletben szereplő egy vagy több tevékenységet szolgálnak ki
6.	Papír és faanyag előállítása és feldolgozása
a)	Faanyagból vagy hasonló rostos anyagból származó pép (cellulóz) előállítására szolgáló ipari üzemek
b)	Papír, karton és más elsődleges faipari termékek (mint például keménypapír, farostlemez és rétegelt lemez) előállítására szolgáló ipari üzemek
c)	Faanyagok és faipari termékek vegyszeres tartósítására szolgáló ipari üzemek
7.	Intenzív állattartás és akvakultúra
a)	Intenzív baromfi- vagy sertéstenyésztésre szolgáló létesítmények
b)	Intenzív akvakultúra
8.	Az élelmiszer- és italiparból származó állati és növényi eredetű termékek
a)	Vágóhidak
b)	A következő anyagok kezelése és feldolgozása élelmiszer-ipari termékek és italok előállítása céljából: — Állati eredetű nyersanyagok (a tej kivételével) — Növényi eredetű nyersanyagok
c)	Tejkezelés és -feldolgozás
9.	Egyéb tevékenységek
a)	Szálak és textilanyagok előkezelésére (mint például mosás, fehérítés, mercerezés) vagy festésére szolgáló üzemek
b)	Bőr és irha cserzésére szolgáló létesítmények
c)	Anyagok, tárgyak vagy termékek szerves oldószereket használó felületkezelésére szolgáló létesítmények, különösen a következő műveletek esetében: felületmegmunkálás, nyomdai mintázás, bevonatolás, zsírtalanítás, vízállóvá tétel, enyvezés, festés, tisztítás vagy impregnálás
d)	Szén (jól kiégetett szén) vagy elektrografit égetéssel vagy grafitizálással való előállítására szolgáló létesítmények
e)	Hajók építésére, festésére és a festés eltávolítására szolgáló létesítmények

16.   KIS KIBOCSÁTÁSÚ LÉTESÍTMÉNYEKRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

E melléklet fenti 4.3., 5.2., 7.1., 10. és 13. szakaszának előírásai alól a következők szerint mentesülnek az olyan létesítmények, amelyeknek az előző kereskedési időszakban a hitelesített jelentés szerinti átlagos éves kibocsátása kevesebb volt, mint 25 000 tonna CO2. Ha a jelentésben megadott kibocsátási adatok az üzemi körülmények vagy magának a létesítménynek a megváltozása miatt már nem érvényesek, vagy ha nincsenek korábbi hitelesített adatok a kibocsátásokról, akkor a mentesség abban az esetben érvényes, ha az illetékes hatóság a következő öt évre olyan konzervatív kibocsátásbecslést hagyott jóvá, amely szerint a kibocsátás évente kevesebb lesz mint 25 000 tonna fosszilis eredetű CO2. A tagállamok eltekinthetnek a hitelesítési eljárás keretében a hitelesítő által végzendő éves helyszíni bejárás kötelezővé tételétől, és arról a hitelesítő az általa végzett kockázatelemzés alapján saját belátása szerint dönthet.

—	Szükség esetén az üzemeltető a tevékenységre vonatkozó adatok bizonytalanságának megbecsléséhez a konkrét használat körülményeitől függetlenül használhatja a vonatkozó mérőműszerek beszállítója által szolgáltatott információkat.

—	A tagállamok eltekinthetnek attól, hogy bizonyítani kelljen az e melléklet 10.3.2. szakaszában leírt kalibrációra vonatkozó követelményeknek való megfelelést.

—	A tagállamok az összes forrásanyagra és vonatkozó változóra engedélyezhetnek alacsonyabb meghatározási szintet úgy, hogy az 1. lehet a legalacsonyabb meghatározási szint.

—	A tagállamok megengedhetik olyan egyszerűsített nyomonkövetési tervek használatát, amelyek tartalmazzák legalább az e melléklet 4.3. szakaszában az a), b), c), e), f), k) és l) tételek alatt felsorolt elemeket.

—

A tagállamok eltekinthetnek az EN ISO 17025:2005 szabvány szerinti akkreditációra vonatkozó követelményektől, ha a szóban forgó laboratórium: — meggyőző bizonyítékkal szolgál arról, hogy műszakilag alkalmas és képes a vonatkozó analitikai eljárásokkal műszakilag hiteles eredményeket előállítani, és — évente részt vesz külső, laboratóriumok közötti összehasonlításban és azt követően végrehajtja az esetleg szükséges kiigazító intézkedéseket.

—	A tüzelőanyagok és más anyagok felhasználása meghatározható a beszerzési nyilvántartások és a becsült készletváltozások alapján úgy, hogy a bizonytalanságokkal nem kell számolni.

---

(1)  Elérhetőség: http://eippcb.jrc.es/

(2)  Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához, ISO/TAG-4. Kiadó: International Standardisation Organisation (ISO), 1993 (átszerkesztett és utánnyomott kiadás: 1995), a BIPM, az IEC, az IFCC, az ISO, a IUPAC, a IUPAP és az OIML nevében.

(3)  A szén atomtömege (12,011) és az oxigén atomtömege (15,9994) közötti arány alapján.

(4)  Az egy óra alatt mérendő adatpontoknak a mérési gyakoriságból következő legnagyobb száma.

(5)  A Helyes gyakorlati iránymutatás (2000) 1. melléklete és az átdolgozott 1996-os IPPC iránymutatások I. melléklete (jelentéskészítési utasítások): http://www.ipcc-nggip.iges.or.jp/public/public.htm

Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához, ISO/TAG-4. Kiadó: International Standardisation Organisation (ISO), 1993 (javított és utánnyomott kiadás, 1995), a BIPM, az IEC, az IFCC, az ISO, a IUPAC, a IUPAP és az OIML nevében.

ISO-5168:2005: „Folyadékáramok mérése – Eljárások bizonytalanságok értékelésére”.

(6)  HL L 41., 2003.2.14., 26. o.

(7)  Az égetéssel járó tevékenységek tevékenységre vonatkozó adatait energiaként (fűtőérték) és tömegként kell megadni. Biomasszából készült tüzelőanyagokat vagy kiindulási anyagokat szintén tevékenységre vonatkozó adatokként kell megadni.

(8)  Égetéssel járó tevékenységekre a kibocsátási tényezőket az energiatartalomra vonatkoztatott CO2-kibocsátásként kell megadni.

(9)  A konverziós és oxidációs tényezőket a jelentésben mértékegység nélküli törtszámként kell megadni.

(10)  HL L 226., 2000.9.6., 3. o. A legutóbb a 2001/573/EK tanácsi határozattal (HL L 203., 2001.7.28., 18. o.) módosított határozat.

(11)  Az azonosítószámot az illetékes hatóság adja ki az engedélyezési eljárás során.

(12)  legfeljebb csak egy EPRTR-tevékenységet folytat. Az információt nem kötelező megadni és a megadott név és cím mellett csupán további azonosítási célokat szolgál.

(13)  Például „ásványolaj-finomítók”.

(14)  Például „1A2f: Tüzelőanyag égetése egyéb iparágakban”.

(15)  Például „2A2: Ipari technológiák – Mészgyártás”.

(16)  Csak akkor töltendő ki, ha a kibocsátások meghatározása méréssel történt.

(17)  UNFCCC (1999): FCCC/CP/1999/7.

(18)  Nem tartoznak ide a hulladékból energiát előállító létesítmények. Az energia-előállítás céljából elégetett hulladékból származó kibocsátásokat az 1A. modulban (Energia) kell megadni. Lásd az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport „Utasítások az üvegházhatást okozó gázok nemzeti kibocsátásainak jelentéséhez” c. dokumentumát. Az üvegházhatást okozó gázok nemzeti nyilvántartási rendszereire vonatkozó átdolgozott 1996. évi IPCC iránymutatások, 1997.