24.11.2006

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 328/59

---

A TANÁCS 2006/783/IB KERETHATÁROZATA

(2006. október 6.)

a kölcsönös elismerés elvének a vagyonelkobzást elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 31. cikke (1) bekezdésének a) pontjára és 34. cikke (2) bekezdésének b) pontjára,

tekintettel a Dán Királyság kezdeményezésére (1),

tekintettel az Európai Parlament véleményére (2),

mivel:

(1)	Az Európai Tanács 1999. október 15-én és 16-án Tamperében tartott ülésén hangsúlyozta, hogy a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unión belül mind a polgári, mind a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjává kell válnia.

(2)

A tamperei Európai Tanács következtetéseinek 51. bekezdése értelmében a pénzmosás a szervezett bűnözés melegágya, amit gyökerestül fel kell számolni mindenhol, ahol csak megjelenik; az Európai Tanács eltökélt annak biztosítására, hogy konkrét intézkedések elfogadására kerüljön sor a bűncselekményből származó jövedelmek felderítésére, azok biztosítására, lefoglalására és elkobzására. Ezzel kapcsolatban az Európai Tanács következtetéseinek 55. bekezdésében a pénzmosásra vonatkozó büntetőjogi jogszabályok és eljárások közelítésére (pl. pénzeszközök felderítése, biztosítása és elkobzása) hív fel.

(3)

Valamennyi tagállam megerősítette az Európa Tanács 1990. november 8-i, a pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló egyezményét („az 1990-es egyezmény”). Az egyezmény kötelezi az aláírókat, hogy ismerjék el és hajtsák végre a más felek által hozott vagyonelkobzást elrendelő határozatokat, illetve hogy vagyonelkobzást elrendelő határozatok beszerzésére irányuló kérelmet nyújtsanak be az illetékes hatóságaikhoz, majd, amennyiben az ilyen határozat megszületik, azt hajtsák végre. A felek többek között abban az esetben utasíthatják el a vagyonelkobzásra irányuló kérelmet, ha az a bűncselekmény, amelyre a kérelem vonatkozik, a megkeresett fél joga szerint nem bűncselekmény, illetve ha azon bűncselekmény esetében, amelyre a kérelem vonatkozik, a megkeresett állam jogában nincs lehetőség a vagyonelkobzásra.

(4)

2000. november 30-án a Tanács intézkedési programot fogadott el a büntetőügyben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról, legfőbb prioritásként kezelve egy olyan jogi eszköz elfogadását, amely a kölcsönös elismerés elvét a bizonyítékokkal és vagyontárgyakkal kapcsolatos biztosítási intézkedések tekintetében alkalmazza (6. és 7. intézkedés). A program 3.3. pontja alapján a cél továbbá az, hogy a kölcsönös elismerés elvével összhangban az egyes tagállamokban javuljon az egy másik tagállamban hozott vagyonelkobzást elrendelő határozatok végrehajtása, többek között a bűncselekmények áldozatai kártalanítása céljából, figyelembe véve az 1990-es egyezményt. E cél elérése érdekében e kerethatározat – alkalmazási körén belül – szűkíti a végrehajtás megtagadási okainak körét, és a tagállamokban visszaszorítja bármely olyan rendszer fennállását, amely a vagyonelkobzást elrendelő határozatot nemzeti határozattá változtatja.

(5)

A Tanács 2001/500/IB kerethatározata (3) megállapítja a pénzmosásról, valamint a bűncselekményhez felhasznált eszközök és az abból származó jövedelmek azonosítására, felkutatására, biztosítására, lefoglalására és elkobzására vonatkozó rendelkezéseket. A fenti kerethatározat értelmében a tagállamok ugyancsak kötelesek eltekinteni attól, hogy az 1990-es egyezmény 2. cikkével összefüggésben fenntartással éljenek, vagy azt fenntartsák, amennyiben a bűncselekmény büntetési tételének felső határa egy évnél hosszabb szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés.

(6)	Végezetül, 2003. július 22-én a Tanács elfogadta a vagyonnal vagy bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak az Európai Unióban történő végrehajtásáról szóló 2003/577/IB kerethatározatot (4).

(7)

A szervezett bűnözés fő indítéka az anyagi haszonszerzés. Következésképpen az ilyen bűncselekmények megelőzésére és leküzdésére irányuló törekvések akkor lehetnek hatékonyak, ha azok a bűncselekményekből származó jövedelmek felkutatására, biztosítására, lefoglalására és elkobzására összpontosítanak. Önmagában az olyan ideiglenes jogi intézkedések, mint a lefoglalás vagy elkobzás az Európai Unión belüli kölcsönös elismerésének biztosítása nem elegendő; a gazdasági bűncselekmények hatékony ellenőrzése a bűncselekményből származó jövedelmek elkobzását elrendelő határozatok kölcsönös elismerését is megköveteli.

(8)

E kerethatározat célja, hogy megkönnyítse a tagállamok közötti együttműködést a vagyon elkobzására irányuló határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása tekintetében annak érdekében, hogy egy tagállam elismerje, és saját területén végrehajtsa az egy másik tagállam büntetőügyekben illetékes bírósága által hozott vagyonelkobzást elrendelő határozatokat. E kerethatározat kapcsolódik a bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról szóló, 2005. február 24-i 2005/212/IB kerethatározathoz (5). A fenti kerethatározat célja annak biztosítása, hogy valamennyi tagállam rendelkezzen a bűncselekményekből származó jövedelmek elkobzására vonatkozó hatékony szabályokkal, többek között a szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt személyek által birtokolt eszközök eredetével kapcsolatos bizonyítási teher vonatkozásában.

(9)

A tagállamok között a kölcsönös elismerés elvének és a bírósági határozatok azonnali végrehajtásának alapján folytatott együttműködés előfeltétele az abba vetett kölcsönös bizalom, hogy az elismerendő és végrehajtandó határozatok meghozatalára mindenkor a jogszerűség, a szubszidiaritás és az arányosság elvének betartásával kerül sor. Ez ugyancsak feltételezi azt, hogy a feleknek, illetve a jóhiszeműen érdekelt harmadik feleknek biztosított jogok megmaradnak. Ebben az összefüggésben különös figyelmet kell fordítani annak megelőzésére, hogy jogi vagy természetes személyek által tett rosszhiszemű követelések számukra kedvező határozatot eredményezzenek.

(10)	E kerethatározat megfelelő gyakorlati működése feltételezi az érintett illetékes nemzeti hatóságok közötti szoros kapcsolattartást, különösen egy vagyonelkobzást elrendelő határozat több mint egy tagállamban való egyidejű végrehajtása esetén.

(11)	A kerethatározatban használt „bűncselekményből származó jövedelem”, illetve „elkövetési eszközök” kifejezés meghatározása megfelelően tág ahhoz, hogy szükség esetén jogsértések tárgyát is magukban foglalják.

(12)	Amennyiben egy vagyonelkobzást elrendelő határozat tárgyát képező vagyontárgy hollétét illetően kétség merül fel, a tagállamok minden rendelkezésre álló eszközt – ideértve valamennyi lehetséges információs rendszert is – felhasználnak az adott vagyontárgy hollétének azonosítása érdekében.

(13)

E kerethatározat tiszteletben tartja az Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikkében elismert és az Európai Unió alapjogi chartájában, különösen annak VI. fejezetében megfogalmazott alapvető jogokat és elveket. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy olyan vagyon elkobzásának megtagadására vonatkozó tilalomhoz vezessen, amely tekintetében vagyonelkobzást elrendelő határozatot hoztak, amennyiben objektív okok alapján vélelmezhető, hogy a vagyonelkobzást elrendelő határozat kibocsátására az érintett személlyel szemben neme, faji vagy etnikai hovatartozása, vallása, nemzetisége, anyanyelve, politikai véleménye vagy szexuális irányultsága miatt indított büntetőeljárás lefolytatása, illetve e személy ilyen alapon történő megbüntetése céljából került sor, vagy hogy az érintett személy helyzetét illetően előítélet merülhet fel az említett okok bármelyike alapján.

(14)	E kerethatározat nem korlátozza a tagállamokat abban, hogy saját alkotmányos szabályaikat alkalmazzák a jogszerű eljárás, az egyesülési szabadság, a sajtószabadság és az egyéb médiában megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság tekintetében.

(15)	Ez a kerethatározat nem vonatkozik a vagyon jogos tulajdonosának való visszaadására.

(16)	Ez a kerethatározat nem érinti azt a célt, amelyre az alkalmazása során befolyt összegeket a tagállamok felhasználják.

(17)	Ez a kerethatározat nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos, az Európai Unióról szóló szerződés 33. cikke értelmében a tagállami hatáskörök gyakorlását,

ELFOGADTA EZT A KERETHATÁROZATOT:

1. cikk

Célkitűzés

(1)   E kerethatározat célja, hogy megállapítsa azokat a szabályokat, amelyek alapján egy tagállam elismeri, és saját területén végrehajtja az egy másik tagállam büntetőügyekben illetékes bírósága által hozott vagyonelkobzást elrendelő határozatokat.

(2)   E kerethatározat nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét, és az igazságügyi hatóságok vonatkozó kötelezettségei sem változnak.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E kerethatározat alkalmazásában:

a)	„kibocsátó állam”: az a tagállam, amelynek a bírósága büntetőeljárás keretében vagyonelkobzást elrendelő határozatot hozott;

b)	„végrehajtó állam”: az a tagállam, amelynek a vagyonelkobzást elrendelő határozatot végrehajtás céljából továbbították;

c)	„vagyonelkobzást elrendelő határozat”: bűncselekménnyel vagy bűncselekményekkel kapcsolatos eljárás eredményeképpen bíróság által hozott jogerős szankció vagy intézkedés, amely végleges tulajdonvesztést eredményez;

d)

„vagyon”: minden olyan vagyon, beleértve az anyagi vagy eszmei, ingó vagy ingatlan javakat, valamint az ilyen vagyonnal kapcsolatos jogcímet és az abban való érdekeltséget igazoló okiratokat és okmányokat, amely a kibocsátó állam bíróságának döntése szerint: i. bűncselekményből származó jövedelmet testesít meg, illetve részben vagy egészben az ilyen jövedelemmel egyenértékű, vagy ii. ilyen bűncselekmény elkövetésének eszközét képezi, vagy iii. a 2005/212/IB kerethatározat 3. cikke (1) és (2) bekezdésében meghatározott kiterjesztett vagyonelkobzás bármelyikének a kibocsátó tagállamban való alkalmazása eredményeképpen elkobzási kötelezettség alá esik, vagy iv. a kibocsátó állam joga szerinti bármely, a kiterjesztett vagyonelkobzással kapcsolatos rendelkezés alapján elkobzási kötelezettség alá esik;

e)	„bűncselekményből származó jövedelem”: a bűncselekményekből származó bármely gazdasági előny. Ez a vagyon bármely fajtáját magában foglalhatja;

f)	„elkövetési eszközök”: bármilyen vagyontárgy, amit bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez bármely módon, részben vagy egészben használtak vagy használni szándékoztak;

g)	a „nemzeti kulturális örökség részét képező kulturális tárgyak” fogalmát a tagállam területéről jogellenesen kiszállított kulturális tárgyak visszaszolgáltatásáról szóló, 1993. március 15-i 93/7/EGK irányelv (6) 1. cikkének (1) bekezdésének megfelelően kell meghatározni;

h)	amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat hozatalát eredményező büntetőeljárás tárgya állítólagos bűncselekményt és pénzmosást egyaránt tartalmaz, a 8. cikk (2) bekezdésének f) pontjában meghatározott bűncselekményt állítólagos bűncselekményként kell értelmezni.

3. cikk

Az illetékes hatóságok megállapítása

(1)   Valamennyi tagállam tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát arról, hogy saját joga szerint e kerethatározatnak megfelelően mely hatósága illetékes, vagy mely hatóságai illetékesek abban az esetben, ha a tagállam:

—	a kibocsátó állam, vagy

—	a végrehajtó állam.

(2)   A 4. cikk (1) és (2) bekezdésétől eltérően a tagállamok – amennyiben belső rendszerük felépítése ezt szükségessé teszi – kijelölhetnek egy vagy több központi hatóságot, amelynek feladata a vagyonelkobzást elrendelő határozatok adminisztrációs továbbítása és fogadása, továbbá az illetékes hatóságok segítése.

(3)   A Tanács Főtitkársága a részére eljuttatott információt valamennyi tagállam és a Bizottság számára hozzáférhetővé teszi.

4. cikk

A vagyonelkobzást elrendelő határozat továbbítása

(1)   A vagyonelkobzást elrendelő határozat, amennyiben pénzösszegre vonatkozik, valamint a (2) bekezdésben meghatározott tanúsítvány továbbítható azon tagállam illetékes hatóságának, amely tagállamban – a kibocsátó állam illetékes hatósága szerint ésszerű indokok alapján feltételezhetően – az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely ellen a vagyonelkobzást elrendelő határozatot hozták, vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezik.

Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat meghatározott vagyontárgyakra vonatkozik, a vagyonelkobzást elrendelő határozat, valamint a tanúsítvány azon tagállam illetékes hatóságának továbbítható, amely tagállamban – a kibocsátó állam illetékes hatósága szerint ésszerű indokok alapján feltételezhetően – a vagyonelkobzást elrendelő határozat alá eső vagyontárgy található.

Amennyiben nincs olyan ésszerű indok, amely alapján a kibocsátó állam számára megállapítható, hogy mely tagállamba küldheti meg a vagyonelkobzást elrendelő határozatot, azt azon tagállam illetékes hatóságának továbbítja, amely tagállamban annak a természetes személynek a szokásos tartózkodási helye, illetve jogi személy esetén nyilvántartott székhelye található, aki vagy amely ellen a vagyonelkobzást elrendelő határozatot kibocsátották.

(2)   A kibocsátó állam illetékes hatósága a vagyonelkobzást elrendelő határozatot, vagy annak hitelesített másolatát a tanúsítvánnyal együtt végrehajtás céljából közvetlenül továbbítja a végrehajtó állam végrehajtására illetékes hatóságának olyan írásban dokumentálható módon, amely lehetővé teszi a végrehajtó állam számára a határozat hitelességének megállapítását. Az eredeti határozatot vagy annak hitelesített másolatát, valamint a tanúsítvány eredeti példányát – annak kérelmére – meg kell küldeni a végrehajtó államnak. Valamennyi hivatalos közlést közvetlenül ezen illetékes hatóságok között kell megtenni.

(3)   A tanúsítványt a kibocsátó állam illetékes hatóságának alá kell írnia, és igazolnia kell a tanúsítvány tartalmának pontosságát.

(4)   Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtására illetékes hatóság nem ismert a kibocsátó állam illetékes hatósága előtt, a kibocsátó állam az információnak a végrehajtó államtól való beszerzése érdekében minden szükséges módon tájékozódik, többek között az Európai Igazságügyi Hálózat kapcsolattartóin keresztül.

(5)   Amennyiben a végrehajtó állam azon hatósága, amely a vagyonelkobzást elrendelő határozatot átvette, nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel a határozat elismerésére és az annak végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére, hivatalból továbbítja a határozatot az illetékes hatósághoz és erről tájékoztatja a kibocsátó állam illetékes hatóságát.

5. cikk

A vagyonelkobzást elrendelő határozat továbbítása egy vagy több végrehajtó államnak

(1)   A (2) és (3) bekezdésre is figyelemmel, a vagyonelkobzást elrendelő határozatot a 4. cikk szerint egy adott időpontban csak egy végrehajtó államnak lehet továbbítani.

(2)   A meghatározott vagyontárgyakra vonatkozó vagyonelkobzást elrendelő határozat továbbítása egynél több államnak egyidejűleg is lehetséges, amennyiben:

—	a kibocsátó állam illetékes hatósága joggal feltételezheti, hogy a vagyonelkobzást elrendelő határozat hatálya alá tartozó különböző vagyontárgyak különböző végrehajtó államokban találhatók,

—	a vagyonelkobzást elrendelő határozatban foglalt meghatározott vagyontárgy elkobzása több mint egy állam területére kiterjedő fellépést tesz szükségessé, vagy

—	a kibocsátó állam illetékes hatósága joggal feltételezheti, hogy a vagyonelkobzást elrendelő határozat hatálya alá tartozó meghatározott vagyontárgy egy vagy két vagy több meghatározott végrehajtó állam egyikében található.

(3)   A pénzösszegre vonatkozó vagyonelkobzást elrendelő határozat egyidejűleg egynél több végrehajtó államnak is továbbítható, amennyiben a kibocsátó állam illetékes hatóságának megítélése szerint erre különösen szükség van, amennyiben például:

—	az érintett vagyontárgyakkal vagy bizonyítékokkal kapcsolatban nem került sor biztosítási intézkedés elrendelésére a 2003/577/IB tanácsi kerethatározat szerint, vagy

—	a kibocsátó államban és bármelyik végrehajtó államban elkobozható vagyontárgyak értéke valószínűsíthetően nem elegendő a vagyonelkobzást elrendelő határozatban megnevezett teljes összeg fedezésére.

6. cikk

Bűncselekmények

(1)   Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat hozatalához vezető bűncselekmények az alábbi bűncselekmény-fajták közül egyet vagy többet valósítanak meg, és a kibocsátó tagállamban legalább maximálisan 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők, a vagyonelkobzást elrendelő határozatot végre kell hajtani a kettős büntethetőség vizsgálata nélkül:

—	bűnszervezetben való részvétel,

—	terrorizmus,

—	emberkereskedelem,

—	gyermekek szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia,

—	kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme,

—	fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme,

—	korrupció,

—	csalással kapcsolatos bűncselekmények, ideértve az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. július 26-i egyezmény értelmében az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértő csalásokat is,

—	bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása,

—	pénzhamisítás, beleértve az euro hamisítását is,

—	számítógépes bűncselekmények,

—	környezettel kapcsolatos bűncselekmények, beleértve a veszélyeztetett állatfajok, valamint a veszélyeztetett növényfajok és -fajták tiltott kereskedelmét is,

—	segítségnyújtás jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz,

—	szándékos emberölés, súlyos testi sértés,

—	emberi szervek és szövetek tiltott kereskedelme,

—	emberrablás, tiltott fogvatartás és túszejtés,

—	rasszizmus és idegengyűlölet,

—	szervezett vagy fegyveres rablás,

—	kulturális javak, beleértve a régiségeket és a műtárgyakat, tiltott kereskedelme,

—

csalás,

—	befolyással üzérkedés és zsarolás,

—	termékhamisítás és szabadalombitorlás,

—	hivatalos okiratok hamisítása és azzal való kereskedelem,

—	fizetőeszközök hamisítása,

—	hormontartalmú anyagok és más növekedésserkentők tiltott kereskedelme,

—	nukleáris vagy radioaktív anyagok tiltott kereskedelme,

—	lopott gépjárművek kereskedelme,

—	erőszakos közösülés,

—	gyújtogatás,

—	a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmények,

—	légi vagy vízi jármű jogellenes hatalomba kerítése,

—	szabotázs.

(2)   A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően az EUSz. 39. cikkének (1) bekezdésében megállapított feltételek szerint egyhangúlag bármikor dönthet az (1) bekezdésben foglalt felsorolásnak a bűncselekmények további kategóriáival való kiegészítéséről. A Tanács a Bizottság által a 22. cikk alapján benyújtott jelentés fényében megvizsgálja, hogy szükséges-e a felsorolás kiegészítése vagy módosítása.

(3)   Az (1) bekezdésben fel nem sorolt jogsértések esetén a végrehajtó állam függővé teheti a vagyonelkobzást elrendelő határozat elismerését és végrehajtását attól, hogy azok a cselekmények, amelyek eredményeképpen a határozatot kibocsátották, olyan bűncselekménynek minősülnek-e a végrehajtó állam joga szerint, amely tekintetében elrendelhető az elkobzás, függetlenül az adott bűncselekménynek a kibocsátó állam joga szerinti tényállási elemeitől és megfogalmazásától.

7. cikk

Elismerés és végrehajtás

(1)   A végrehajtó állam illetékes hatóságai minden további alaki követelmény nélkül elismerik a 4. és 5. cikkel összhangban részükre továbbított vagyonelkobzást elrendelő határozatot, és haladéktalanul megteszik az azonnali végrehajtáshoz szükséges intézkedéseket, kivéve, ha az illetékes hatóságok úgy döntenek, hogy a 8. cikkben az elismerés vagy végrehajtás megtagadását vagy a 10. cikkben a végrehajtás elhalasztását lehetővé tevő indokok valamelyikére hivatkoznak.

(2)   Amennyiben az elkobzás meghatározott vagyontárgyat érint, a kibocsátó és a végrehajtó állam illetékes hatóságai – amennyiben ezen államok joga ezt lehetővé teszi – megállapodhatnak, hogy a végrehajtó államban az elkobzás történhet a vagyontárgy értékének megfelelő pénzösszeg megfizetésére irányuló követelés formájában is.

(3)   Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat pénzösszegre vonatkozik, a végrehajtó állam illetékes hatósága a fizetés elmaradása esetén a vagyonelkobzást elrendelő határozatot az (1) cikknek megfelelően az erre a célra hozzáférhető bármilyen vagyontárgyon végrehajtja.

(4)   Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat pénzösszegre vonatkozik, a végrehajtó állam illetékes hatósága szükség esetén az elkobzandó összeget a vagyonelkobzást elrendelő határozat kibocsátásakor érvényben lévő árfolyamon átváltja a végrehajtó állam pénznemére.

(5)   Bármely tagállam kijelentheti a Tanács Főtitkárságán letétbe helyezett nyilatkozatban, hogy az illetékes hatóságai nem ismerik el és nem hajtják végre a vagyonelkobzást elrendelő határozatot, amennyiben a vagyon elkobzásának elrendelésére a 2. cikk d) pontja iv. alpontjában említett kiterjesztett vagyonelkobzással kapcsolatos rendelkezések alapján került sor. Az ilyen tanúsítvány bármikor visszavonható.

8. cikk

Az elismerés vagy a végrehajtás megtagadásának indokai

(1)   A végrehajtó állam illetékes hatósága megtagadhatja a vagyonelkobzást elrendelő határozat elismerését és végrehajtását, amennyiben a 4. cikkben előírt tanúsítvány hiányzik, hiányos vagy nyilvánvalóan nem a vagyonelkobzást elrendelő határozatra vonatkozik.

(2)   A végrehajtó államnak a saját joga szerint illetékes igazságügyi hatósága szintén megtagadhatja a vagyonelkobzást elrendelő határozat elismerését és végrehajtását, amennyiben megállapítható, hogy

a)	a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtása ellentétes a „ne bis in idem” (kétszeres büntetés tilalmának) elvével;

b)

a 6. cikk (3) bekezdésében említett esetek egyikében a vagyonelkobzást elrendelő határozat olyan cselekményekhez kapcsolódik, amelyek a végrehajtó állam joga szerint nem minősülnek elkobzással sújtható bűncselekménynek; mindazonáltal, adó-, illeték-, vám- és devizaügyekben nem tagadható meg a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtása azon az alapon, hogy a végrehajtó állam joga nem tartalmaz ugyanolyan típusú adót vagy vámot, illetve nem ismer ugyanolyan típusú adó-, illeték-, vám- és devizajogszabályokat, mint a kibocsátó állam joga;

c)	a végrehajtó állam joga szerint mentesség vagy kiváltság áll fenn, ami megakadályozná az érintett vagyonra belföldön kibocsátott vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtását;

d)

a végrehajtó állam jogszabályai szerint bármely érdekelt felet, köztük a jóhiszemű harmadik feleket megillető jogok lehetetlenné teszik a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtását, ideértve azokat az eseteket, amikor ez a 9. cikknek megfelelő jogorvoslati lehetőségek alkalmazásának következménye;

e)

a 4. cikk (2) bekezdésében előírt tanúsítvány szerint az érintett személy nem járt el személyesen és jogi képviselettel sem rendelkezett abban az eljárásban, amely a vagyonelkobzást elrendelő határozat meghozatalához vezetett, kivéve, ha a tanúsítvány megállapítja, hogy az illetőt személyesen vagy a nemzeti jogának megfelelően meghatalmazott képviselője útján tájékoztatták az eljárásról, a kibocsátó állam jogával összhangban, valamint ha az illető jelezte, hogy nem vitatja a vagyonelkobzást elrendelő határozatot;

f)

a vagyonelkobzást elrendelő határozat olyan bűncselekményekkel kapcsolatban lefolytatott büntetőeljáráson alapul, amelyek — a végrehajtó állam joga szerint úgy tekintendők, mintha azokat teljes egészében vagy részben annak területén vagy annak területének minősülő helyen követték volna el, vagy — elkövetésére a kibocsátó állam területén kívül került sor, és a végrehajtó állam joga nem tesz lehetővé büntetőeljárást olyan bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyeket az állam területén kívül követtek el;

g)	a vagyonelkobzást elrendelő határozat a hatóság véleménye szerint olyan körülmények között született, amelyekben a vagyon elkobzását a 2. cikk d) pontjának iv. alpontjában említett kiterjesztett vagyonelkobzással kapcsolatos előírások alapján rendelték el;

h)	a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajthatósága a végrehajtó tagállam joga szerint elévült, feltéve, hogy a cselekmények ezen állam büntető joga szerint ennek joghatósága alá tartoznak.

(3)   Amennyiben a végrehajtó állam illetékes hatósága úgy látja, hogy

—	a vagyonelkobzást elrendelő határozat olyan körülmények között született, amelyekben a vagyon elkobzását a 2. cikk d) pontjának iii. alpontjában említett kiterjesztett vagyonelkobzással kapcsolatos előírások alapján rendelték el, és

—	a vagyonelkobzást elrendelő határozat kívül esik a végrehajtó állam által a 2005/212/IB kerethatározat 3. cikke (2) bekezdése szerint elfogadott választáson,

a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtását legalább olyan mértékben biztosítja, amilyet hasonló belföldi esetekre a nemzeti joga előír.

(4)   A végrehajtó állam illetékes hatósága azt megelőzően, hogy a vagyonelkobzást elrendelő határozat elismerése és végrehajtása megtagadása mellett döntene a (2) bekezdés alapján, vagy a végrehajtást korlátozná a (3) bekezdés alapján, különös figyelmet fordít a kibocsátó állam illetékes hatóságaival bármely megfelelő módon folytatott konzultációra. Kötelező konzultációt folytatni, amennyiben a döntés alapjául valószínűsíthetően a következők szolgálnak:

—	az (1) bekezdés,

—	a (2) bekezdés a), e), f) vagy g) pontja,

—	a (2) bekezdés d) pontja és nem kerül sor a 9. cikk (3) bekezdése szerinti értesítésre, vagy

—	a (3) bekezdés.

(5)   Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtása nem lehetséges azon oknál fogva, hogy az elkobzandó vagyontárgyat már elkobozták, az eltűnt, megsemmisült, nem fellelhető a tanúsítványban megjelölt helyen, illetve a vagyon fellelhetőségének helyét nem kellő pontossággal adták meg a kibocsátó állammal folytatott konzultációt követően sem, erről a kibocsátó állam illetékes hatóságát haladéktalanul értesíteni kell.

9. cikk

Elismerés és végrehajtás elleni jogorvoslati lehetőségek a végrehajtó államban

(1)   Minden tagállam meghozza a szükséges rendelkezéseket annak biztosítására, hogy bármely érdekelt fél, a jóhiszemű harmadik feleket is beleértve, jogainak megőrzése érdekében jogorvoslattal élhessen a vagyonelkobzást elrendelő határozatok 7. cikknek megfelelő elismerésével és végrehajtásával szemben. A jogorvoslatot a végrehajtó állam jogával összhangban annak bírósága előtt kell kezdeményezni. A jogorvoslat a végrehajtó állam törvénye szerint felfüggesztő hatállyal bírhat.

(2)   A vagyonelkobzást elrendelő határozat meghozatalát megalapozó érdemi indokokat a kibocsátó állam bírósága előtt nem lehet megtámadni.

(3)   Amennyiben a jogorvoslat kezdeményezésére a végrehajtó államban kerül sor, arról a kibocsátó állam illetékes hatóságát értesíteni kell.

10. cikk

A végrehajtás elhalasztása

(1)   A végrehajtó állam illetékes hatósága elhalaszthatja a 4. és az 5. cikkel összhangban továbbított vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtását:

a)

amennyiben – pénzösszegre vonatkozó vagyonelkobzást elrendelő határozat esetén – megítélése szerint fennáll a veszélye annak, hogy a végrehajtásból származó teljes összeg meghaladja a vagyonelkobzást elrendelő határozatban meghatározott összeget a vagyonelkobzást elrendelő határozatnak egynél több tagállamban történő egyidejű végrehajtása miatt;

b)	a 9. cikkben említett jogorvoslati lehetőségek eseteiben;

c)	az általa ésszerűnek ítélt időpontig, amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtása hátráltathat egy folyamatban lévő nyomozást vagy büntetőeljárást;

d)	olyan esetekben, amikor szükséges a vagyonelkobzást elrendelő határozat teljes egészét vagy annak részeit a végrehajtó állam költségén lefordítani, a fordítás elkészítéséhez szükséges időre; vagy

e)	olyan esetekben, amikor a vagyont a végrehajtó államban már elkobzási eljárás alá vonták.

(2)   A végrehajtó állam illetékes hatósága a halasztás időtartamára mindazokat a szükséges intézkedéseket megteszi, amelyeket hasonló belföldi esetben foganatosítana annak biztosítására, hogy a vagyon a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásakor hozzáférhető legyen.

(3)   Az (1) bekezdés a) pontja szerinti elhalasztás esetén a végrehajtó tagállam illetékes hatósága erről írásban dokumentálhatóan haladéktalanul tájékoztatja a kibocsátó állam illetékes hatóságát, és a kibocsátó állam illetékes hatósága teljesíti a 14. cikk (3) bekezdésében említett kötelezettségeket.

(4)   Az (1) bekezdés b), c), d) és e) pontjában említett esetekben a végrehajtó állam illetékes hatósága írásban dokumentálhatóan haladéktalanul jelentést küld a halasztásról a kibocsátó állam illetékes hatóságának, ismertetve a halasztás okait és lehetőség szerint annak várható időtartamát.

Amint a végrehajtás elhalasztásának okai megszűnnek, a végrehajtó állam illetékes hatósága haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtására, és erről írásban dokumentálhatóan tájékoztatja a kibocsátó állam illetékes hatóságát.

11. cikk

Több vagyonelkobzást elrendelő határozat

Amennyiben a végrehajtó állam illetékes hatósága:

—	pénzösszegre vonatkozóan két vagy több, ugyanazon természetes vagy jogi személy ellen hozott vagyonelkobzást elrendelő határozat tárgyában jár el, és az érintett személy nem rendelkezik a végrehajtó államban elegendő vagyonnal valamennyi vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásához, vagy

—	ugyanazon meghatározott vagyontárgyra kiadott két vagy több vagyonelkobzást elrendelő határozat tárgyában jár el,

az arra vonatkozó döntést, hogy melyik vagyonelkobzást elrendelő határozatot hajtják végre, a végrehajtó állam illetékes hatósága hozza meg a végrehajtó állam jogával összhangban, kellő figyelemmel minden körülményre, így különösen a biztosítási intézkedéssel biztosított eszközök szerepére, a jogsértés viszonylagos súlyosságára és helyére, a vonatkozó határozatok dátumára és a vonatkozó határozatok továbbításának dátumára.

12. cikk

A végrehajtásra vonatkozó szabályok

(1)   A (3) bekezdés sérelme nélkül a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtására a végrehajtó állam joga szerint kerül sor és kizárólag annak illetékes hatóságai jogosultak dönteni a végrehajtási eljárás és az ahhoz kapcsolódó valamennyi intézkedés tárgyában.

(2)   Amennyiben az érintett személy igazolni tudja a teljes mértékű vagy részleges elkobzás végrehajtását bármely államban, a végrehajtó állam illetékes hatósága bármely alkalmas eszköz útján konzultál a kibocsátó állam illetékes hatóságával. Bűncselekményből származó jövedelem elkobzása esetén a vagyonelkobzást elrendelő határozat alapján a végrehajtó államtól eltérő bármely más államban behajtott minden összeget teljes egészében le kell vonni a végrehajtó államban elkobzandó összegből.

(3)   A jogi személy ellen hozott vagyonelkobzást elrendelő határozatot akkor is végre kell hajtani, ha a végrehajtó állam nem ismeri el jogi személyek büntetőjogi felelősségének elvét.

(4)   A határozatot kibocsátó állam beleegyezése nélkül a végrehajtó állam a 4. és az 5. cikknek megfelelő továbbítás eredményeképpen a vagyonelkobzást elrendelő határozat helyett nem állapíthat meg intézkedéseket, ideértve a szabadságelvonással járó vagy egyéb, a személyi szabadságot korlátozó intézkedést.

13. cikk

Amnesztia, közkegyelem, a vagyonelkobzást elrendelő határozat felülvizsgálata

(1)   Amnesztiát hirdethet és közkegyelmet gyakorolhat mind a kibocsátó állam, mind pedig a végrehajtó állam.

(2)   A vagyonelkobzást elrendelő határozat felülvizsgálatának tárgyában kizárólag a vagyonelkobzást elrendelő határozatot kibocsátó állam dönthet.

14. cikk

A vagyonelkobzást elrendelő határozatok továbbításának következményei

(1)   A vagyonelkobzást elrendelő határozatnak egy vagy több végrehajtó állam részére történő, a 4. és az 5. cikknek megfelelő továbbítása nem korlátozza a kibocsátó állam jogát abban, hogy a vagyonelkobzást elrendelő határozatot maga hajtsa végre.

(2)   Egy pénzösszegre vonatkozó vagyonelkobzást elrendelő határozat egy vagy több végrehajtó államnak való továbbítása esetében a határozat végrehajtásából befolyó teljes összeg nem lehet magasabb, mint a vagyonelkobzást elrendelő határozatban megállapított maximum összeg.

(3)   A kibocsátó állam illetékes hatósága – írásban dokumentálhatóan – haladéktalanul értesíti az érintett végrehajtó állam illetékes hatóságát:

a)

amennyiben – például valamely, a végrehajtó államtól származó, a kibocsátó állam részére a 10. cikk (3) bekezdése alapján megküldött információ alapján – úgy véli, hogy fennáll a veszélye a maximum összeget meghaladó végrehajtásnak. A 10. cikk (3) bekezdése a) pontjának alkalmazása esetén a kibocsátó állam illetékes hatósága a lehető legrövidebb időn belül értesíti a végrehajtó állam illetékes hatóságát a fent említett veszély megszűnéséről;

b)	amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat a kibocsátó államban vagy valamely más végrehajtó államban egészben vagy részben végrehajtásra került. Meg kell határozni azt az összeget, amelyre vonatkozóan a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtása még nem történt meg;

c)

amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozatnak a 4. és az 5. cikkel összhangban történő továbbítását követően a kibocsátó hatóság olyan összeghez jut, amelyet az érintett személy, önkéntesen, a vagyonelkobzást elrendelő határozatra tekintettel fizetett be. A 12. cikk (2) bekezdését alkalmazni kell.

15. cikk

A végrehajtás megszüntetése

A kibocsátó állam illetékes hatósága – írásban dokumentálhatóan – haladéktalanul értesíti a végrehajtó állam illetékes hatóságát minden olyan döntésről vagy intézkedésről, melynek következtében a határozat végrehajthatósága megszűnik vagy azt a végrehajtó államtól bármely egyéb ok miatt visszavonják. A végrehajtó állam a kibocsátó állam illetékes hatóságának a döntésről vagy az intézkedésről szóló értesítést követően azonnal megszünteti a végrehajtást.

16. cikk

Az elkobzott vagyontárgyak feletti rendelkezés

(1)   A vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásából befolyt pénz felett a végrehajtó állam a következők szerint rendelkezik:

a)	amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásából befolyt összeg kevesebb, vagy egyenlő, mint 10 000 EUR, az összeg a végrehajtó államot illeti meg;

b)	egyéb esetekben a vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásából befolyt összeg 50 %-át a végrehajtó állam átutalja a kibocsátó állam részére.

(2)   A vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásából befolyt, a pénztől különböző más vagyontárgyak felett a végrehajtó állam – választása szerint – a következő lehetőségek egyikének megfelelően rendelkezik:

a)	a vagyontárgyakat értékesítheti. Ebben az esetben az értékesítésből befolyt összeg felett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kell rendelkezni;

b)	a vagyontárgyakat átruházhatja a kibocsátó államra. Amennyiben a vagyonelkobzást elrendelő határozat pénzösszegre vonatkozik, a vagyontárgyakat csak a kibocsátó állam beleegyezésével lehet erre az államra átruházni;

c)	amennyiben az a) és b) pont egyike sem alkalmazható, úgy a vagyontárgyak felett a végrehajtó állam jogának megfelelően más módon is rendelkezhet.

(3)   A (2) bekezdéstől eltérve a végrehajtó állam nem köteles eladni vagy visszaküldeni a vagyonelkobzást elrendelő határozatban foglalt olyan meghatározott vagyontárgyakat, amelyek a nemzeti kulturális örökségéhez tartozó tárgyaknak minősülnek.

(4)   Az (1), a (2) és a (3) bekezdéseket a kibocsátó állam és a végrehajtó állam eltérő megállapodása hiányában kell alkalmazni.

17. cikk

A végrehajtás eredményére vonatkozó információ

A végrehajtó állam illetékes hatósága – írásban dokumentálhatóan – haladéktalanul értesíti a kibocsátó állam illetékes hatóságát:

a)	a vagyonelkobzást elrendelő határozatnak az illetékes hatóság részére a 4. cikk (5) bekezdésével összhangban való továbbításáról;

b)	a vagyonelkobzást elrendelő határozat el nem ismeréséről szóló minden döntésről, a döntés indoklásával együtt;

c)	a határozat részben vagy egészben való, a 11. cikkben, a 12. cikk (1) és (2) bekezdésében vagy a 13. cikk (1) bekezdésében említett okokból történő végre nem hajtásáról;

d)	a határozat végrehajtásának befejezéséről;

e)	a 12. cikk (4) bekezdésének megfelelő alternatív intézkedések alkalmazásáról.

18. cikk

Visszatérítés

(1)   A 9. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül, amennyiben a végrehajtó állam nemzeti joga alapján felelős a 9. cikkben említett érdekelt felek egyikének a hozzá a 4. és az 5. cikk szerint továbbított vagyonelkobzást elrendelő határozat végrehajtásával okozott kárért, a kibocsátó állam megtéríti a végrehajtó államnak az említett felelősség címén az említett félnek kifizetett kártérítés összegét, kivéve, ha és olyan mértékben, amennyiben a károkozást részben vagy egészben kizárólag a végrehajtó állam magatartása okozta.

(2)   Az (1) bekezdés nem érinti a tagállamok nemzeti jogának a természetes vagy jogi személyek által benyújtott kártérítési igényekre vonatkozó rendelkezéseit.

19. cikk

Nyelvek

(1)   A tanúsítványt le kell fordítani a végrehajtó állam hivatalos nyelvére, illetve hivatalos nyelveinek egyikére.

(2)   Az egyes tagállamok e kerethatározat elfogadásakor, vagy egy későbbi időpontban a Tanács Főtitkárságánál letétbe helyezett nyilatkozatban kijelenthetik, hogy készek elfogadni a tanúsítványt az Európai Közösségek intézményeinek más hivatalos nyelvén, illetve nyelvein készült fordításban is.

20. cikk

Költségek

(1)   A 16. cikk sérelme nélkül a tagállamok nem követelhetik egymástól az e kerethatározat alkalmazásával felmerülő költségek megtérítését.

(2)   Amennyiben a végrehajtó állam felmerülő költségeit jelentősnek vagy kivételesnek tartja, javasolhatja a kibocsátó államnak a költségek megosztását. A kibocsátó állam az ilyen javaslatról a végrehajtó állam által benyújtott részletes leírások alapján határoz.

21. cikk

Kapcsolat más megállapodásokkal és megegyezésekkel

E kerethatározat nem befolyásolja a tagállamok között létrejött két-, vagy többoldalú megállapodások vagy megegyezések alkalmazását, amennyiben az ilyen megállapodások vagy megegyezések hozzájárulnak a vagyonelkobzást elrendelő határozatok végrehajtási eljárásainak további egyszerűsítéséhez, illetve megkönnyítéséhez.

22. cikk

Végrehajtás

(1)   A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy ennek a kerethatározatnak legkésőbb 2008. november 24-ig megfeleljenek.

(2)   A tagállamok megküldik a Tanács Főtitkárságának és a Bizottságnak a kerethatározatból eredő, rájuk vonatkozó kötelességeknek a nemzeti jogukba való átültetése céljából hozott rendelkezések szövegét. Az e tájékoztatás alapján a Bizottság által készített jelentés alapul vételével a Tanács 2009. november 24. előtt megvizsgálja, hogy a tagállamok mennyiben tették meg az e kerethatározatnak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.

(3)   A Tanács Főtitkársága értesíti a tagállamokat és a Bizottságot a 7. cikk (5) bekezdése és a 19. cikk (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatokról.

(4)   Azon tagállamok, amelyek egy másik tagállam részéről a vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása terén olyan sorozatos nehézségeket vagy az együttműködés hiányát tapasztalták, amelyeket a kétoldalú egyeztetések nem oldottak meg, ezen kerethatározat tagállami szintű végrehajtásának értékelése érdekében erről értesíthetik a Tanácsot.

(5)   A végrehajtó államként eljáró tagállamok a naptári év elején tájékoztatják a Tanácsot és a Bizottságot arról, hogy hány esetben került sor a 17. cikk b) pontjának alkalmazásra, valamint összefoglalót küldenek az okokról.

2013. november 24-ig a Bizottság a részére megküldött információ alapján jelentést dolgoz ki, melyhez csatolja az általa megfelelőnek ítélt esetleges kezdeményezéseket.

23. cikk

Hatálybalépés

Ez a kerethatározat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

---

(1)  HL C 184., 2002.8.2., 8. o.

(2)  2002. november 20-i vélemény (HL C 25. E, 2004.1.29., 205. o.).

(3)  HL L 182., 2001.7.5., 1. o.

(4)  HL L 196., 2003.8.2., 45. o.

(5)  HL L 68., 2005.3.15., 49. o.

(6)  HL L 74., 1993.3.27., 74. o. A legutóbb a 2001/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 187., 2001.7.10., 43. o.) módosított irányelv.

---

---