EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62016CC0052

H. Saugmandsgaard Øe főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2017. május 31.
„SEGRO” Kft. és Günther Horváth kontra Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala és Vas Megyei Kormányhivatal.
A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek.
Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 63. cikk – A tőke szabad mozgása – Mezőgazdasági földterületekre létesített haszonélvezeti jogok – Olyan nemzeti szabályozás, amely a jövőre nézve az ilyen jogok megszerzésének lehetőségét a földterület tulajdonosának közeli hozzátartozói számára tartja fenn, és úgy írja elő a jogi személyek és az említett tulajdonossal közeli hozzátartozói viszonyt igazolni nem tudó magánszemélyek által korábban megszerzett jogok törlését, hogy nem rendelkezik a vagyoni hátrányok kiegyenlítéséről.
C-52/16. és C-113/16. sz. egyesített ügyek.

Digital reports (Court Reports - general)

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2017:410

HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. május 31. ( 1 )

C‑52/16. és C‑113/16. sz. egyesített ügyek

„SEGRO” Kft.

kontra

Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala (C‑52/16)

és

Günther Horváth

kontra

Vas Megyei Kormányhivatal(C‑113/16)

(a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 49. cikk – Letelepedés szabadsága – EUMSZ 63. cikk – A tőke szabad mozgása – Közvetett hátrányos megkülönböztetés – Mezőgazdasági földterületre vonatkozó, szerződésen alapuló haszonélvezeti vagy használati jog – Az ilyen jogok megszerzésének tilalma a mezőgazdasági földterület tulajdonosának közeli hozzátartozóitól eltérő személyek számára – Az e feltételt nem teljesítő személyek tekintetében az ilyen jogok megszűnését előíró jogi szabályozás – Az igazolás hiánya – A devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás megsértése – A visszaélések elleni közdelem – Az ingatlanspekuláció elleni küzdelem – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. és 47. cikke – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazhatatlansága az alapszabadságok megsértése kérdésétől függetlenül”

I. Bevezetés

1.

2016. január 25‑i (C‑52/16) és 2016. február 8‑i (C‑113/16), a Bírósághoz 2016. január 29‑én, illetve február 26‑án érkezett határozataival a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság két előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé, melyek az EUMSZ 49. cikk és az EUMSZ 63. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 17. és 47. cikkének értelmezésére vonatkoznak.

2.

E kérelmek előterjesztésére az egyrészt a „SEGRO” Kft. és a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala közötti, másrészt a Günther Horváth és a Vas Megyei Kormányhivatal közötti, a „SEGRO”, illetve G. Horváth javára mezőgazdasági földterületeken bejegyzett haszonélvezeti jogok ingatlan‑nyilvántartásból való törlésére vonatkozó jogviták keretében került sor.

3.

Az ezen, törlésről szóló határozatok alapjául szolgáló nemzeti szabályozás előírja, hogy a termőföldre vonatkozó haszonélvezeti és használati jogok megszűnnek, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy e jogokat közeli hozzátartozók javára alapították.

4.

Az alábbiakban kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy e szabályozás és az annak alapján hozott törlési határozatok ellentétesek a tőke szabad mozgásával. Ugyanis azon követelmény, amely szerint az ilyen jogokat közeli hozzátartozók között kell létesíteni, közvetett hátrányos megkülönböztetést hoz létre más tagállamok állampolgáraival szemben, és e követelmény a magyar kormány által előadott célkitűzések egyikével sem igazolható.

5.

Másfelől, ami a Charta 17. és 47. cikkének a C‑52/16. sz. „SEGRO” ügyben kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott megsértését illeti, ( 2 ) azt javaslom, hogy a Bíróság úgy értelmezze a Charta 51. cikkének (1) és (2) bekezdését, hogy amikor valamely nemzeti szabályozást az alapszabadságokra tekintettel kell vizsgálni, akkor a Chartában biztosított valamely alapvető jog megsértésére nem lehet ezen alapszabadságok megsértésének kérdésétől függetlenül hivatkozni.

II. Jogi háttér

A.  Az uniós jog

6.

Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozására csatlakozási szerződéssel került sor ( 3 ) (a továbbiakban: 2003‑as csatlakozási szerződés), amelyhez e szerződés 1. cikke (2) bekezdésének megfelelően csatolták a csatlakozás feltételeit meghatározó okmányt ( 4 ) (a továbbiakban: 2003‑as csatlakozási okmány). Az említett szerződés 2004. május 1‑jén lépett hatályba, a szerződés 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

7.

A 2003‑as csatlakozási okmány X. mellékletének 3. fejezete „A tőke szabad mozgása” címet viseli. E 3. fejezet (2) bekezdése kimondja:

„Az Európai Unió alapját képező szerződésekben foglalt kötelezettségek ellenére Magyarország a csatlakozás időpontjától számított hét éven keresztül fenntarthatja az ezen okmány aláírása időpontjában hatályos jogszabályaiban foglalt, a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalmat. Valamely tagállam állampolgára, illetve egy másik tagállam jogszabályai szerint létrehozott jogi személy a mezőgazdasági földterület megszerzése vonatkozásában nem részesíthető kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amilyenben a [2003‑as] csatlakozási szerződés aláírása napján részesült. […]

Egy másik tagállam azon állampolgárai, akik önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kívánnak letelepedni Magyarországon, és legalább három éve folyamatosan jogszerűen Magyarországon laknak és folytatnak mezőgazdasági tevékenységet, nem tartoznak az előző albekezdés rendelkezéseinek hatálya alá, és rájuk nem alkalmazható más szabály és eljárás, mint amelyet Magyarország állampolgáraira kell alkalmazni. […]

Ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy az átmeneti időszak lejártával Magyarországon a mezőgazdasági földterületek piacának súlyos zavara alakul ki vagy ennek kialakulása fenyeget, a Bizottság Magyarország kérelmére határozatot hoz az átmeneti időszak legfeljebb három évre történő meghosszabbításáról.”

8.

A Bizottság 2010. december 20‑i határozatával 2014. április 30‑ig meghosszabbította a magyarországi mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozó, a csatlakozási okmány X. melléklete 3. fejezetének 2. pontjában említett átmeneti időszakot. ( 5 )

B.  A magyar jogi szabályozás

9.

A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: a termőföldről szóló 1994. évi törvény) 2013. január 1‑jétől úgy módosult, hogy szerződéssel termőföldre vonatkozóan kizárólag közeli hozzátartozók között létesíthető haszonélvezeti jog.

10.

Ezzel egyidejűleg e törvény 91. §‑ába új (1) bekezdést iktattak be, amely a következőképpen fogalmaz:

„[a] 2013. január 1‑jén fennálló, határozatlan időre vagy 2032. december 30‑a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog 2033. január 1‑jén a törvény erejénél fogva megszűnik.”

11.

A mező‑ és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényt (a továbbiakban: a termőföldről szóló 2013. évi törvény) 2013. június 21‑én fogadták el, és 2013. december 15‑én lépett hatályba. E törvény 5. §‑ának 13. pontjában az alábbi meghatározás szerepel:

közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha‑ és a nevelt gyermek, az örökbefogadó‑, a mostoha‑ és a nevelőszülő és a testvér.”

12.

A termőföldről szóló 2013. évi törvény 37. §‑ának (1) bekezdése előírja, hogy semmis a haszonélvezeti jog szerződéssel termőföldre történő alapítása, kivéve, ha e szerződés közeli hozzátartozók között jön létre.

13.

A mező‑ és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvényt (a továbbiakban: az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény) 2013. december 12‑én fogadták el, és 2013. december 15‑én lépett hatályba.

14.

E törvény 108. §‑ának (1) bekezdése, amely hatályon kívül helyezte a termőföldről szóló 1994. évi törvény 91. §‑ának (1) bekezdését, kimondja:

„A 2014. április 30‑án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30‑a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog továbbá használat joga 2014. május 1‑jén a törvény erejénél fogva megszűnik.”

15.

Az ingatlan‑nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény) 94. §‑a kimondja:

„(1)   A[z] [átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény] 108. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megszűnő haszonélvezeti jog és használat joga (e §‑ban a továbbiakban együtt: haszonélvezeti jog) ingatlan‑nyilvántartásból történő törlése érdekében az ingatlanügyi hatóság által legkésőbb 2014. október 31. napjáig kiküldött felhívásra a haszonélvezeti jog természetes személy jogosultjának a felhívás kézbesítését követő 15 napon belül a miniszter által rendszeresített formanyomtatványon nyilatkoznia kell a közte és a haszonélvezeti jogot alapító, a bejegyzés alapjául szolgáló okirat szerinti ingatlantulajdonos közötti közeli hozzátartozói viszony fennállásáról. A határidő elmulasztása miatt 2014. december 31. napját követően igazolási kérelemnek nincs helye.

[…]

(3)   Ha a nyilatkozat alapján közeli hozzátartozói jogviszony nem áll fenn, vagy ha a jogosult határidőben nem tesz nyilatkozatot, az ingatlanügyi hatóság a bejegyzett haszonélvezeti jogot a nyilatkozattételre nyitva álló határidő elteltét követő hat hónapon belül, legkésőbb 2015. július 31. napjáig hivatalból törli az ingatlan‑nyilvántartásból.

[…]

(5)   A jogi személy, valamint az ingatlan‑nyilvántartásba bejegyezhető jogra ügyleti képességgel bíró jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javára bejegyzett és a[z] [átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény] 108. § (1) bekezdése alapján megszűnt haszonélvezeti jogot az ingatlanügyi hatóság legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból köteles törölni az ingatlan‑nyilvántartásból.”

III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A.  A C‑52/16. sz. ügy

16.

A „SEGRO” magyarországi székhellyel rendelkező gazdasági társaság, melynek tagjai németországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek, tagállami állampolgárok.

17.

A „SEGRO”2014. április 30‑át megelőzően haszonélvezeti jogot szerzett két, Magyarországon található mezőgazdasági földterületen. E haszonélvezeti jogokat bejegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba. A magyar kormány ezzel kapcsolatban pontosította, hogy az alapügyben szereplő jogokat 2004. május 1‑je előtt létesítették.

18.

2014. szeptember 10‑i és 11‑i két határozatával a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala a haszonélvezeti jogokat az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdésére és az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 94. §‑ának (5) bekezdésére hivatkozva törölte.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság elé terjesztett keresetében a „SEGRO” többek között azt állította, hogy a fent említett nemzeti rendelkezések sértik a magyar Alaptörvényt és az uniós jogot.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását e jogszabályok magyar Alaptörvénybe ütközésének megállapítása iránt. Az Alkotmánybíróság 2015. július 21‑i határozatában megállapította, hogy alaptörvény‑ellenes helyzet áll fenn, és felhívta a jogalkotót, hogy 2015. december 1‑jéig módosítsa az érintett szabályozást. A kérdést előterjesztő bíróság szerint e határidő eredménytelenül telt el.

21.

Az alapügyben ismét eljáró, kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélte meg, hogy először is a szóban forgó nemzeti rendelkezések visszatarthatják más tagállamok állampolgárait attól, hogy gyakorolják a letelepedés szabadságából (EUMSZ 49. cikk) és a tőke szabad mozgásából (EUMSZ 63. cikke) eredő jogaikat magyarországi földterületeken fennálló haszonélvezeti jogok megszerzésével, az e jogok idő előtti és megfelelő ellentételezés nélküli megszüntetésének kockázata miatt. Továbbá e rendelkezések aránytalanul korlátozzák az érintetteknek a Charta 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való jogát. Végül azon hallgatólagos törvényi vélelem, amely szerint a termőföldre haszonélvezeti vagy használati jogot létesítő minden magánjogi szerződésnek az a célja, hogy megkerülje a tulajdon megszerzésére vonatkozó korlátozást, sérti a Charta 47. cikkében védett pártatlan bírósághoz való jogot.

22.

Ilyen körülmények között a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1.

Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 49. és 63. cikkét, továbbá a [Charta] 17. és 47. cikkét, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely – egyéb szempontok mérlegelése nélkül – előírja a gazdálkodó szervezetek és az ingatlantulajdonos közeli hozzátartozójának nem minősülő természetes személyek javára mezőgazdasági ingatlanokat terhelően bejegyzett haszonélvezeti és használati jogok törlési kötelezettségét anélkül, hogy egyidejűleg rendelkezne a megszűnt haszonélvezeti és használati jogok jogosultjainak járó, a szerződő felek közötti elszámolás során nem érvényesíthető, de érvényes szerződésekkel összefüggő vagyoni hátrányok kiegyenlítéséről?

2.

Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 49. és 63. cikkét, továbbá a [Charta] 17. és 47. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely – egyéb szempontok mérlegelése nélkül – úgy írja elő a gazdálkodó szervezetek és az ingatlantulajdonos közeli hozzátartozójának nem minősülő természetes személyek javára mezőgazdasági ingatlanokat terhelően 2014. április 30‑át megelőzően kötött szerződések alapján bejegyzett haszonélvezeti és használati jogok törlési kötelezettségét, hogy egyidejűleg rendelkezik a megszűnt haszonélvezeti és használati jogok jogosultjainak járó, a szerződő felek közötti elszámolás során nem érvényesíthető, de érvényes szerződésekkel összefüggő vagyoni hátrányok kiegyenlítéséről?”

B.  A C‑113/16. sz. ügy

23.

G. Horváth Ausztriában lakóhellyel rendelkező osztrák állampolgár, aki 2014. április 30‑át megelőzően holtig tartó haszonélvezeti jogot szerzett két Magyarországon található mezőgazdasági földterületen. E haszonélvezeti jogokat bejegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba. A magyar kormány ezzel kapcsolatban pontosította, hogy az alapügyben szereplő jogokat 2004. május 1‑je előtt létesítették.

24.

2015. október 12‑i határozatával a Vas Megyei Kormányhivatal e haszonélvezeti jogokat a termőföldről szóló 2013. évi törvény 5. §‑ának 13. pontjára, az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdésére és az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 94. §‑ának (1) és (3) bekezdésére hivatkozva törölte.

25.

G. Horváth keresetet indított e határozat ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a haszonélvezeti jogot létesítő szerződés felei közötti közeli hozzátartozói viszony fennállásának követelménye a más tagállamok állampolgáraival szembeni burkolt hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e, mivel a mezőgazdasági földterületek többnyire magyar állampolgárok tulajdonában állnak. E megkülönböztető hatás azért is nyilvánvaló, mert korábban a külföldi természetes és jogi személyek számára tilos volt az ilyen földek tulajdonjogának megszerzése, így a haszonélvezeti vagy használati jogok jogosultjai jóval nagyobb arányban más tagállamok állampolgárai, mint magyar állampolgárok.

27.

Ilyen körülmények között a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1.

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 49. és 63. cikkeibe ütköző korlátozást valósít‑e meg az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely a mezőgazdasági földterületre létesített haszonélvezeti jog, használati jog fennmaradását a haszonélvezeti jog, használati jog alapítójával fennálló közeli hozzátartozói kapcsolat igazolásához köti, s amennyiben a haszonélvezeti jog, használati jog jogosultja közeli hozzátartozói kapcsolatot nem tud igazolni, haszonélvezeti joga, használati joga a törvény erejénél fogva – vagyoni kompenzáció nélkül – megszűnik?

2.

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 49. és 63. cikke alapján ténylegesen egyenlő mértékben hat az adott tagállam állampolgáraira és más tagállamok állampolgáraira az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely a mezőgazdasági földterületre létesített haszonélvezeti jog, használati jog fennmaradását a haszonélvezeti jog, használati jog alapítójával fennálló közeli hozzátartozói kapcsolat igazolásához köti, s amennyiben a haszonélvezeti jog, használati jog jogosultja közeli hozzátartozói kapcsolatot nem tud igazolni, haszonélvezeti joga, használati joga a törvény erejénél fogva – vagyoni kompenzáció nélkül – megszűnik?”

IV. A Bíróság előtti eljárás

28.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket a Bíróság Hivatala 2016. január 29‑én (C‑52/16), illetve 2016. február 26‑án (C‑113/16) vette nyilvántartásba.

29.

A Bíróságnál a magyar kormány, az osztrák kormány, az olasz kormány és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételt.

30.

A 2017. március 7‑i tárgyaláson a magyar kormány és a Bizottság képviselői jelentek meg észrevételeik előadása céljából.

V. Elemzés

31.

Kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az EUMSZ 49. cikket és az EUMSZ 63. cikket, valamint a Charta 17. és 47. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a termőföldre vonatkozó haszonélvezeti és használati jogok megszűnnek, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy e jogokat közeli hozzátartozók javára alapították.

32.

A Bírósághoz észrevételt előterjesztő felek mindegyike – a magyar kormányt leszámítva – úgy véli, hogy e kérdésre igenlő választ kell adni.

33.

Az alábbiakban kifejtett indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság e kérdésekre azt a választ adja, hogy az EUMSZ 63. cikkel, amely a tőke szabad áramlását biztosítja, ellentétes az ilyen szabályozás.

A.  Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról

34.

A magyar kormány bizonyos kétségeket támaszt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságát illetően.

35.

Először is e kormány hangsúlyozza, hogy az alapügyben szereplő haszonélvezeti jogokat a 2003‑as csatlakozási szerződés hatálybalépése előtt alapították, emellett azok alapítása ellentétes volt az akkor hatályos nemzeti szabályozással. Következésképpen a csatlakozási szerződés hatálybalépése előtt jogellenesen alapított e jogok nemzeti jogalkotó általi megszüntetését nem lehet az uniós jog alapján értékelni.

36.

Emlékeztetek arra, hogy ami az uniós jog valamely új tagállamban való alkalmazását illeti, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy e tagállam Unióhoz való csatlakozásának időpontjától kezdődően e jogot értelmezze. ( 6 )

37.

Az alapügyekben nyilvánvaló, hogy a szóban forgó haszonélvezeti jogokat 2004. május 1‑je, ( 7 ) vagyis a 2003‑as csatlakozási szerződés hatálybalépése után hozott közigazgatási határozatokkal törölték az ingatlan‑nyilvántartásból, ( 8 ) méghozzá az e szerződés hatálybalépését követően hozott jogszabályi rendelkezések alapján. ( 9 )

38.

Következésképpen számomra nem tűnik vitathatónak, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az uniós jog értelmezésére, mind az alapjogvitákban szereplő törlési határozatok, mind a nemzeti jogi rendelkezések tekintetében, még akkor is, ha e jogokat 2004. május 1‑je előtt létesítették.

39.

Pontosítom, hogy a magyar kormánynak a haszonélvezeti jogok ab initio jogellenességére vonatkozó érvét a fejtegetéseim későbbi részében fogom megvizsgálni. ( 10 )

40.

Másodsorban a magyar kormány azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tévesen az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑a (1) bekezdésére vonatkoznak. A magyar kormány szerint a szóban forgó haszonélvezeti jogok a fent hivatkozott rendelkezések alapján 2014. május 1‑jei hatállyal ex lege megszűntek, így az alapjogvitákban kizárólag az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 94. §‑ának alkalmazása lehet kérdéses.

41.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – ítélete meghozatalához szükségesnek tartja‑e az előzetes döntéshozatalt, és ha igen, a Bíróságnak feltett kérdései relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésére vagy érvényességére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. ( 11 )

42.

Ennélfogva az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolását, ha az uniós rendelkezés értelmezése vagy érvényességének értékelése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson, ( 12 )

43.

A jelen ügyekben előterjesztett kérdések nem tartoznak az ezen ítélkezési gyakorlat által azonosított egyik esetkörbe sem. Ugyanis nem vitatható, hogy az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdése az alapügyekben döntő jelentőséggel bír, mivel a nem közeli hozzátartozók között létesített haszonélvezeti jogok megszűnését írja elő.

44.

Harmadsorban a magyar kormány azt állítja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megkérdőjelezi az Alkotmánybíróság 25/2015. (VII. 21.) határozatát, annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság határozatai rá nézve kötelezőek.

45.

Emlékeztetek arra, hogy ahogyan azt a Bíróság több alkalommal kimondta, a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy az uniós jog vonatkozó rendelkezésének értelmezése kérdésében a Bírósághoz forduljanak, és e lehetőség kötelezettségé válik a végső fokon eljáró bíróságok esetében, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában elismert bizonyos kivételektől eltekintve. Valamely nemzeti jogi szabály nem akadályozhatja meg a nemzeti bíróságot abban, hogy az adott esetnek megfelelően éljen az említett lehetőséggel, vagy e kötelezettségnek eleget tegyen. Ugyanis mind e lehetőség, mind e kötelezettség az EUMSZ 267. cikk által a nemzeti bíróságok és a Bíróság között létrehozott együttműködési rendszerből, valamint az e rendelkezés által a nemzeti bíróságokra ruházott, az uniós jogot alkalmazó bírósági feladatokból fakad. ( 13 )

46.

Következésképpen a magyar kormány által hivatkozott nemzeti jogi szabály nem képezheti akadályát a kérdést előterjesztő bíróság azon lehetőségének, hogy előzetes döntéshozatal céljából az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést terjesszen a Bíróság elé, a jelen ügy tárgyát képező kérdésekhez hasonlatosan.

47.

A fentiekből arra következtetek, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóak.

B.  Az alkalmazandó mozgási szabadságról

48.

A Bíróság elé terjesztett észrevételekre tekintettel meg kell határozni, hogy az alapjogvitákban szereplő nemzeti intézkedések az EUM‑Szerződésnek a tőke szabad mozgására vagy a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak‑e. Ezen intézkedések tárgya a haszonélvezeti és használati jogok mezőgazdasági földterületre vonatkozó létesítésének és fenntartásának a szabályozása.

49.

Úgy vélem, hogy az említett intézkedések nem az EUMSZ 49. cikk által védett letelepedés szabadsága, hanem az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgása hatálya alá tartoznak, mégpedig az alábbi indokok miatt.

50.

Tudomásom szerint a Bíróság következetesen úgy ítélte meg – egy távoli kivételtől eltekintve ( 14 ) –, hogy az ingatlanberuházásokkal kapcsolatos nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgása hatálya alá tartozik. ( 15 )

51.

Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a más tagállam területén található ingatlanok megszerzéséhez, hasznosításához és elidegenítéséhez fűződő jog – gyakorlása során – tőkemozgást idéz elő. ( 16 )

52.

Másfelől a szabad tőkemozgás körébe tartoznak azok a műveletek, amelyekkel valamely tagállam területén az ott lakóhellyel nem rendelkező személyek ingatlanberuházást hajtanak végre, amint az a Szerződés ( 17 ) [Amszterdami Szerződés által hatályon kívül helyezett] 67. cikkének végrehajtásáról szóló, 1988. június 24‑i 88/361/EGK tanácsi irányelv I. mellékletében szereplő tőkemozgások nómenklatúrájából következik, amely a tőkemozgás fogalmának meghatározása kapcsán megtartotta irányadó szerepét. ( 18 )

53.

E tekintetben a 88/361 irányelv I. mellékletében szereplő magyarázó megjegyzésekből kifejezetten kitűnik, hogy az ingatlanbefektetések kategóriája „magában foglalja a haszonélvezeti, szolgalmi és építési jogokat is” (kiemelés tőlem).

54.

Másfelől ezen ítélkezési gyakorlat véleményem szerint semmiféle különbséget nem tesz a szóban forgó ingatlanbefektetések magán vagy szakmai jellege alapján. Közelebbről, a Bíróság kifejezetten foglalkozott a tőkének a valamely más tagállamban fekvő ingatlan hasznosításához való jog gyakorlásával megvalósuló mozgásával, ami nézetem szerint magában foglalja az ezen ingatlanok letelepedési szabadság körébe tartozó tevékenységek keretében történő hasznosításának lehetőségét. ( 19 )

55.

Másként fogalmazva, az ingatlanbefektetéseket érintő nemzeti intézkedések a tőke szabad mozgásának hatálya alá tartoznak, még akkor is, ha e befektetések célja a letelepedési szabadság érintett tagállamban való gyakorlása, akár természetes személyként, ( 20 ) akár az e tagállamban létrehozott társaság útján. ( 21 )

56.

Ezen értelmezés megerősítését látom a 88/361 irányelv I. mellékletében szereplő magyarázó megjegyzésekben, melyek szerint az ingatlanbefektetés fogalma: épületek vagy földterület vásárlása, valamint épületek megépítése természetes személyek által nyereségszerzés vagy személyes használat céljából (kiemelés tőlem).

57.

Ebből következően az alapügyben szereplő mezőgazdasági földterületek akár a „SEGRO”, akár G. Horváth általi hasznosítása nem alkalmas arra, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedéseket a letelepedés szabadságának hatálya alá tartozóvá tegye.

58.

Ezen értelmezést erősíti meg a 2003‑as csatlakozási okmány X. melléklete is, amely ezen okmány 24. cikke alapján bizonyos átmeneti intézkedéseket ír elő Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásával kapcsolatban.

59.

Pontosítom, hogy ezen átmeneti intézkedések, melyek nem képezik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyát, a Bizottság állításának megfelelően nem alkalmazandók az alapjogvitákra, mivel az alapjogvitákban szereplő közigazgatási határozatokat 2014. április 30. után fogadták el, amely időponttal a 2003‑as csatlakozási okmány X. melléklete 3. fejezetének 2. pontjában a Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületek megszerzésére vonatkozóan előírt átmeneti időszak meghosszabbítást követően lejárt. ( 22 )

60.

Mindazonáltal ezen intézkedések megfogalmazása kellően rávilágít a tőke szabad mozgásának hatályára. A 2003‑as csatlakozási okmány 3. fejezetének 2. pontja ugyanis lehetővé tette, hogy Magyarország bizonyos feltételek mellett a csatlakozást követő hétéves időszakra (melyet a Bizottság 2014. április 30‑ig meghosszabbított ( 23 )) fenntarthatja a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalmat.

61.

Márpedig az említett 3. fejezet „a tőke szabad mozgása” címet viseli. Tehát a 2003‑as csatlakozási okmány szerzői kifejezetten úgy tekintették, hogy a mezőgazdasági földterületek természetes vagy jogi személyek általi megszerzése a tőke szabad áramlásának hatálya alá tartozik.

62.

A fentiekből következik, hogy az alapügyben szereplő nemzeti intézkedések hatályát az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgására tekintettel kell megvizsgálni.

63.

Mindazonáltal pontosítom, hogy az alábbi fejtegetések átültethetők a letelepedés szabadságára, mind a korlátozás fennállását, mind az igazolás hiányát illetően.

C.  A tőke szabad mozgása korlátozásának fennállásáról

64.

Meg kell tehát határozni, hogy az alapjogvitákban szereplő nemzeti intézkedések korlátozzák‑e a tőke szabad mozgását.

65.

Mindenekelőtt a magyar kormány azt állította, hogy az EUMSZ 345. cikk nagy szabadságot biztosít a tagállamok számára a tulajdonnal kapcsolatos egyes jogok – mint amilyen a haszonélvezeti jog – tartalmának és megszerzési feltételeinek meghatározását tekintve, azon egyetlen korlátozással, hogy ezek nem lehetetleníthetik el a szerzést, és nem járhatnak hátrányos megkülönböztetéssel.

66.

Emlékeztetek arra, hogy noha az EUMSZ 345. cikk a tagállamok tulajdoni rendjével kapcsolatban a Szerződések semlegességének elvét fejezi ki, e semlegesség azt nem foglalja magában, hogy az ingatlantulajdon megszerzésére vonatkozó nemzeti intézkedések kikerülnének az uniós jog olyan alapvető szabályai alól, különösen azok alól, amelyek a hátrányos megkülönböztetésre, a letelepedés szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkoznak. ( 24 )

67.

Ebből következően az a tény, hogy az alapügyben szereplő intézkedések az EUMSZ 345. cikk hatálya alá tartozhatnak, nem zárja ki az EUM‑Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó szabályainak alkalmazhatóságát.

68.

Az EUMSZ 63. cikk kimondja, hogy tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás. E tilalom hatálya alá tartozik többek között a tőke eredete alapján hátrányos megkülönböztetést alkalmazó bármely nemzeti intézkedés. ( 25 )

69.

Hangsúlyozom, hogy a hátrányos megkülönböztetés fennállásának megállapítása, amely az uniós jogból fakadó kötelezettségek súlyosabb megsértését jelenti, mint az egyszerű, hátrányos megkülönböztetéssel nem járó korlátozás jelentette sérelem, bizonyos következményekkel járhat az igazolás szakaszában. ( 26 )

70.

Márpedig véleményem szerint az alapjogvitákban szóban forgó nemzeti intézkedések a tőke eredetén alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést hoznak létre, ahogyan azt az osztrák és a portugál kormány, valamint a Bizottság állítja.

71.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását akkor kell megállapítani, ha a nemzeti szabályozásban előírt valamely feltétel, annak ellenére, hogy formálisan nem tesz különbséget az eredet alapján, az érintett tagállam állampolgárai számára könnyebben teljesíthető, mint más tagállamok állampolgárai számára. ( 27 )

72.

Igaz, hogy az olyan nemzeti intézkedés, mint az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdése, amely a haszonélvezeti és használati jog törvény erejénél fogva történő megszűnését írja elő arra az esetre, ha nem igazolják, hogy az ilyen jogosultságot létrehozó szerződést közeli hozzátartozók kötötték, nem tesz nyíltan különbséget a tőke eredete szerint.

73.

Mindazonáltal az ilyen jogi szabályozás a tőke eredete szerinti burkolt hátrányos megkülönböztetést hoz létre, mivel annak valószínűsége, hogy valaki a magyarországi földterületre vonatkozóan ilyen jogot létesítő személy közeli hozzátartozója, nagyobb a magyar állampolgárok körében mint valamely más tagállam állampolgárai között. Másként fogalmazva, az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdésében előírt feltételt a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint könnyebben teljesítik a magyar állampolgárok, mint más tagállamok állampolgárai.

74.

E hátrányosan megkülönböztető hatást emellett megerősítik a mezőgazdasági földterületek tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó, a jelen ügyben szóban forgó nemzeti intézkedések hatálybalépése előtt már fennálló korlátozások. Ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság által adott magyarázatokból kitűnik, hogy a termőföldről szóló 1994. évi törvény eredeti változata kizárta a külföldiek számára a termőföldek tulajdonjoga megszerzésének lehetőségét, azonban e személyek szabadon szerezhettek haszonélvezeti vagy használati jogot ilyen földeken. Emellett, és továbbra is a kérdést előterjesztő bíróság szerint a termőföldek tulajdonjogának külföldiek általi megszerzése a termőföldről szóló 1994. évi törvény hatálybalépése előtt pénzügyminisztériumi engedélyhez volt kötve.

75.

E korlátozások kétféle módon erősítették az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑a (1) bekezdésének megkülönböztető hatását.

76.

Egyrészt e korlátozások növelték annak valószínűségét, hogy a Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületek aktuális tulajdonosai magyar állampolgárok. Márpedig annak valószínűsége, hogy valaki a magyar tulajdonos közeli hozzátartozója legyen, magasabb a magyar állampolgárok körében, mint más tagállamok állampolgárai körében. Ennélfogva e korlátozások a közeli hozzátartozói minőség követelményével együtt a más tagállamok állampolgárainak hátrányára válnak.

77.

Másrészt e korlátozások arra ösztönözték a más tagállamok Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületekbe befektetni kívánó állampolgárait, hogy e területeken haszonélvezeti vagy használati jogosultságot szerezzenek. Következésképpen e jogoknak az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑a (1) bekezdésében előírt megszűnése azzal a kockázattal jár, hogy aránytalanul nagyobb mértékben érinti más tagállamok állampolgárait, mint a magyar állampolgárokat.

78.

E tekintetben a magyar kormány azzal érvel, hogy a haszonélvezeti és használati jogoknak az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑a (1) bekezdésében előírt megszűnése által érintett több mint 100000 személyből mindössze 5058 fő volt nem magyar állampolgár, ideértve a harmadik országok állampolgárait is.

79.

Ezen érv, amely kizárólag az ezen intézkedéssel érintett személyek csoportjának összetételére koncentrál, nem releváns az eredeten alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának értékelésére. Az ilyen hátrányos megkülönböztetés fennállását ugyanis az alábbiak összehasonlítása alapján kell megállapítani:

az érintett személyek aránya a magyar állampolgárok között, és

az érintett személyek aránya más tagállamok állampolgárai között.

80.

Így az eredeten alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását akkor kell megállapítani, ha valószínű, hogy a szóban forgó intézkedéssel érintett személyek aránya – és nem azok abszolút száma ( 28 ) – magasabb más tagállamok állampolgárai között, mint a magyar állampolgárok között. A jelen indítvány 70–77. pontjában kifejtettek alapján úgy vélem, hogy az alapjogviták esetében ez a helyzet áll fenn.

81.

A tárgyaláson erre vonatkozóan feltett kérdésre a magyar kormány nem mutatott be az e megállapítást megkérdőjelező semmiféle statisztikát vagy más tényezőt.

82.

A magyar kormány továbbá azon lehetőségre hivatkozott, hogy a haszonélvezeti és használati jog megszűnése esetén e jogok jogosultja a másik szerződő féltől kompenzációt kérhet. A magyar kormány pontosította, hogy a polgári perrendtartás releváns rendelkezései szerint e kompenzáció mértéke főszabály szerint a tulajdonos által ellenérték nélkül szerzett vagyoni előny összege. Az említett kormány szerint az Alkotmánybíróság 25/2015. (VII. 21.) határozata megerősítette az ilyen vagyoni kompenzáció lehetőségét.

83.

E tekintetben rámutatok, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a C‑113/16. sz. ügyben előterjesztett kérdések kizárják az ilyen vagyoni kompenzáció lehetőségét, ellentétben a C‑52/16. sz. ügyben előterjesztett kérdésekkel.

84.

Ezt pontosítva, az ilyen jogok jogosultjainak vagyoni kártérítés igénylésére vonatkozó esetleges lehetősége nem szüntetheti meg a fent megállapított közvetett hátrányos megkülönböztetést, ahogyan arra a Bizottság rámutatott.

85.

Ugyanis az alapjogvitában szereplő nemzeti intézkedések e lehetőség ellenére előírják a magánszemélyek által alapított haszonélvezeti és használati jogok megszűnését, méghozzá azok szándéka ellenére. Márpedig számos indok létezhet, ami miatt a magán szerződő felek nem kívánják az ilyen jogok megszűnését, ilyen például a jogosult azon szándéka, hogy a földterület sajátos jellemzői miatt megőrizze annak élvezetét, a felek számára a jövőben keletkező jövedelem kilátása, vagy akár a tulajdonos részére annak lehetetlensége, hogy a jog megszűnése esetén kompenzációt fizessen. Másként fogalmazva, az ilyen jogok megszűnése az azokat létesítő magán szerződő felek számára olyan kellemetlenséggel jár, amelyet az esetleges pénzügyi rendezés kilátása nem tud teljesen megszüntetni.

86.

Következésképpen, mivel e jogoknak a magán szerződő felek akarata ellenére történő megszűnése a más tagállamok állampolgárait nagyobb arányban érinti, arra kell következtetni, hogy e megszűnés hátrányosan megkülönböztető, mégpedig az ilyen jog jogosultjának azon lehetősége ellenére, hogy a másik szerződő féltől vagyoni kompenzációt kérjen.

87.

A fentiekből következik, hogy az alapjogvitákban szereplő nemzeti intézkedések, melyek a haszonélvezeti és használati jog törvény erejénél fogva történő megszűnését írják elő arra az esetre, ha nem igazolják, hogy az ilyen jogosultságot létrehozó szerződést közeli hozzátartozók kötötték, az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását korlátozó hátrányos megkülönböztetést hoznak létre.

D.  A tőke szabad mozgását érintő korlátozás igazolásának lehetőségéről

88.

A magyar kormány lényegében három indokot hozott fel igazolásként, amelyek a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás megsértésére, a visszaélések elleni közdelemre és a mezőgazdasági földterületek hasznosításához fűződő közérdekű célra vonatkoznak.

89.

Az alábbiakban kifejtett okokból úgy vélem, hogy ezen indokok egyike sem alkalmas a jelen ügyekben szereplő nemzeti szabályozás igazolására.

1. A devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás megsértésére vonatkozó igazolás fennállásáról

90.

Az EUMSZ 65. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében az EUMSZ 63. cikk nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket a nemzeti törvények és rendeletek megsértésének megakadályozására, különösen az adózás és a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyelete terén.

91.

A magyar kormány azt állította, hogy az ingatlan‑nyilvántartásba való bejegyzésük ellenére az alapügyben szereplő intézkedésekkel érintett haszonélvezeti jogok megszerzése ab initio jogellenes volt. Ugyanis 2012. január 1‑je előtt a termőföldekre vonatkozó haszonélvezeti és használati jog megszerzése a devizajog terén fennálló nemzeti szabályozás értelmében a lakóhellyel nem rendelkező személyek számára a Magyar Nemzeti Bank általi engedélyezéshez volt kötve. Márpedig ez utóbbi jelezte, hogy ilyen jogok megszerzésére vonatkozóan egyetlen devizahatósági engedélyt sem kértek. Következésképpen a magyar állam elfogadta az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdését, hogy orvosolja e szabálytalanságot a lakóhellyel nem rendelkező személyek által megszerzett haszonélvezeti és használati jogok összességét tekintve.

92.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUM‑Szerződésben biztosított valamely alapszabadság gyakorlását érintő szankciónak meg kell felelnie az arányosság elvének. ( 29 )

93.

A jelen ügyben úgy vélem, hogy a haszonélvezeti és használati jogoknak az alapügyben szereplő nemzeti intézkedésekben előírt megszűnése aránytalan a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás megsértésének szankcionálása jelentette célkitűzéshez képest.

94.

Először is az előírt szankció számomra nem tűnik alkalmasnak a hozzá kapcsolt célkitűzés, vagyis a devizagazdálkodási rendszer megsértésével végrehajtott ügyletek szabályszerűvé tételének elérésére. Ugyanis e szankció – a megszűnés – minden olyan jogosultságra vonatkozik, amelyet nem közeli hozzátartozók között jött létre, amely szempont semmiféle összefüggésben nincs a devizagazdálkodási rendszer esetleges megsértésével.

95.

Másodszor e szankció terjedelmét tekintve aránytalannak tűnik számomra. Álláspontom szerint ugyanis a külföldi deviza adásvételére vonatkozó közigazgatási ellenőrzést előíró szabályozás megsértése nem szankcionálható a magánszemélyek közötti megállapodásban létrehozott jogosultságok megszüntetésével, amelyek anyagi szabályok tekintetében való érvényessége ráadásul nem vitatott. E tekintetben számomra megfelelőbbnek tűnik az ilyen közigazgatási ellenőrzés megsértését közigazgatási, többek között pénzügyi szankcióhoz kötni.

96.

Harmadszor e szankció számomra az általános hatályát tekintve is aránytalannak tűnik, mivel nem teszi lehetővé a megszűnő jogosultsággal rendelkező személyek számára annak bizonyítását, hogy tiszteletben tartották a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozást.

97.

Negyedszer az a véleményem, hogy e szankció aránytalan a bizalomvédelem és a jogbiztonság követelményei tekintetében. Számomra ugyanis e követelményekkel ellentétesnek tűnik a vitatott jogosultságok megszüntetése tizenkét évvel a létrehozásuk és a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás állítólagos megsértése után. ( 30 )

98.

Ezen érvelést támasztja alá a Burtscher ítélet, ( 31 ) amely a jelen ügyben szereplőhöz hasonló tényállásra vonatkozott, vagyis valamely ingatlanforgalmi ügyletnek az előzetes nyilatkozattételi kötelezettséget előíró közigazgatási szabályozás megsértése miatti visszamenőleges semmissé nyilvánítására. A Bíróság kimondta, hogy az ingatlanforgalmi ügyletnek a bejelentés késedelmes megtétele miatti megsemmisítése az alábbiakhoz részben hasonló okok miatt aránytalan szankció:

e szankció hatálya aránytalan volt, mivel a szankció a késedelem okaitól függetlenül automatikusan bekövetkezett (ezen ítélet 55. pontja);

a szankció terjedelme szintén aránytalan volt, mivel erőteljesen megkérdőjelezte a felek akaratát kifejező megállapodást, anélkül, hogy azt az alkalmazandó anyagi jog megsértése indokolttá tette volna, miközben más szankciók, mint például a pénzbírság, hatékonyan szankcionálták volna a szóban forgó nyilatkozat késedelmes megtételét (az említett ítélet 56–60. pontja), és

e szankció nem tartotta tiszteletben a jogbiztonság követelményeit, amelyeknek ingatlanszerzés esetében különösen nagy a jelentőségük (ugyanezen ítélet 56. pontja).

99.

A fentiekből azt a következtetést vonom le, hogy az alapügyben szereplő haszonélvezeti és használati jogok megszűnését nem igazolja a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályozás esetleges megsértése.

2. A visszaélések elleni küzdelemre alapított igazolás fennállásáról

100.

A magyar kormány azzal is érvel, hogy a haszonélvezeti és használati jogoknak a szóban forgó nemzeti intézkedésekben előírt megszűnését a visszaélések elleni küzdelem igazolja. Ezen érvelés szerint az alapügyben szereplő szerződések a természetes és jogi személyekre előírt, a termőföld tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó tilalom megkerülésére szolgáltak. A magyar kormány e tekintetben pontosítja, hogy a haszonélvezeti jog fennállása miatt kiüresedett tulajdonjognak a fenntartásához valódi gazdasági racionalitás nem fűződik.

101.

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a visszaélések elleni közdelem olyan jogos célkitűzésnek minősül, amely igazolhatja az EUM‑Szerződésben biztosított alapszabadságok korlátozását. A főként az adózás terén kialakított ezen ítélkezési gyakorlat értelmében az alapszabadságot korlátozó nemzeti szabályozás akkor igazolható, ha az kifejezetten olyan egyértelműen mesterséges képződményekre vonatkozik, amelyek célja az érintett tagállam szabályozása alkalmazásának megkerülése. ( 32 )

102.

Mindazonáltal, mivel e célkitűzés csupán az egyértelműen mesterséges képződményekre vonatkozik, arra nem lehet hivatkozni a visszaélésszerű magatartás általános vélelmére alapított nemzeti intézkedés igazolása érdekében. ( 33 ) Ugyanis az arányosság elvének való megfelelés érdekében az e célkitűzést követő intézkedésnek lehetővé kell tennie a nemzeti bíróság számára, hogy az eset sajátosságaira figyelemmel, az objektív bizonyítékokat alapul véve esetről esetre vizsgálatot folytasson az érintett személyek visszaélésszerű magatartásának figyelembevételével. ( 34 )

103.

Az alapügyekben a mezőgazdasági földterületeken fennálló haszonélvezeti és használati jogok megszűnése nem alkalmas a visszaélésszerű magatartással szembeni küzdelemre. Ugyanis nem zárható ki, hogy a mezőgazdasági földterületek külföldieknek való eladásában álló visszaélésszerű magatartást közeli hozzátartozók között valósítják meg.

104.

Továbbá ezen intézkedések túlmennek az e cél eléréséhez szükséges mértéken, mivel a visszaélésszerű magatartás vélelmét állítják fel a nem közeli hozzátartozók között létrehozott jogosultságok összességére nézve, mégpedig a teljesen mesterséges megállapodás fennállásának bebizonyosodásától függetlenül.

105.

A fentiekből következik, hogy ezen intézkedések nem igazolhatók a visszaélésszerű magatartással szembeni küzdelem célkitűzésével.

3. A mezőgazdasági földterületek hasznosításához fűződő közérdekű célra vonatkozó igazolás fennállásáról

106.

A mezőgazdasági földterületeken fennálló haszonélvezeti és használati jogok – a közeli hozzátartozók között létesített jogok kivételével való – megszűnésének igazolására a magyar kormány továbbá arra is hivatkozott, hogy az alapügyben szereplő szabályozás közérdekű célt követett, amely abban áll, hogy termőföld csak az azt megművelő természetes személy tulajdonában lehessen. E célkitűzés nevében tiltották meg a mezőgazdasági területek befektetés vagy ingatlanspekuláció céljából – vagyis az e földek árának emelkedéséből származó értéktöbblet megszerzése érdekében – történő megszerzését.

107.

A magyar kormány szerint e szabályozás annak lehetővé tételére is irányul, hogy új vállalkozások hasznosítsák a termőföldeket, hogy megkönnyítse élet‑ és versenyképes mezőgazdasági termelés folytatására alkalmas méretű földbirtokok létrejöttét, valamint megelőzze a birtokelaprózódást.

108.

Ahogyan arra a magyar kormány helyesen rámutat, e célkitűzéseket a Bíróság már elismerte közérdekűként, különösen azokat, amelyek arra irányulnak, hogy a föld annak tulajdonában álljon, aki azt megműveli, vagy amelyek az ingatlanspekuláció elleni küzdelmet szolgálják, életképes földbirtokok kialakulását teszik lehetővé, illetve elősegítik a rendelkezésre álló földek észszerű használatát az ingatlanpiaci nyomással szemben. ( 35 )

109.

Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapszabadságokat korlátozó intézkedés csak akkor fogadható el, ha közérdekű célra irányul, nem hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák, és megfelel az arányosság elvének, azaz alkalmas a kitűzött cél megvalósítására, és nem megy túl az annak eléréséhez szükséges mértéken. ( 36 )

110.

Ezen ítélkezési gyakorlat fényében úgy vélem, hogy a magyar kormány által hivatkozott közérdekű cél követése nem teszi lehetővé az alapügyben szereplő intézkedések igazolását, mégpedig legalább két, esetleg három okból.

111.

Először is ezen intézkedések, melyek kizárólag a közeli hozzátartozók között létrejött haszonélvezeti és használati jogok fenntartását teszik lehetővé, nem alkalmasak a magyar kormány által felhozott célkitűzések elérésére.

112.

Ugyanis, ahogyan azt az osztrák és a portugál kormány, valamint a Bizottság helyesen kifejtette, semmi sem teszi lehetővé annak kizárását, hogy a tulajdonos közeli hozzátartozói ingatlanspekuláció céljából szerezzenek ilyen jogosultságot mezőgazdasági földterületen. Megfordítva, az is teljes mértékben elképzelhető, hogy a tulajdonos nem közeli hozzátartozói mezőgazdasági tevékenység végzése céljából szereznek ilyen jogosultságokat.

113.

Másként fogalmazva, a magyar kormány által választott feltétel, vagyis a közeli hozzátartozói státusz nem alkalmas a felhozott célkitűzések követésére.

114.

Másodszor az alapügyben szereplő intézkedések nem is szükségesek a magyar kormány által felhozott célkitűzések követéséhez. Ugyanis más feltételek lehetővé tennék e célkitűzések követését úgy, hogy az alapszabadságokat jobban tiszteletben tartanák. Ilyen volna a mezőgazdasági földterületek tényleges, természetes személyek esetében a haszonélvezeti vagy használati jog jogosultja általi, jogi személy esetében pedig annak tagjai általi megművelésének előírása.

115.

Harmadszor az alapügyben szereplő intézkedések hátrányosan megkülönböztető jellegűek, ahogyan azt a jelen indítvány 70–86. pontjában megállapítottam.

116.

E hátrányosan megkülönböztető jelleg a jelen indítvány 109. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásával elegendő volna a magyar kormány által felhozott, a mezőgazdasági földterületek hasznosításához kapcsolódó közérdekű célra vonatkozó igazolás kizárásához.

117.

Mindazonáltal e tekintetben rá kell mutatnom arra, hogy bizonyos inkoherencia mutatkozik a Bíróság ítélkezési gyakorlatában. A Bíróság ugyanis már elfogadta annak vizsgálatát, hogy valamely közérdekű cél alkalmas‑e azon intézkedések igazolására, amelyek hátrányosan megkülönböztető jellegét előzetesen megállapította. ( 37 )

118.

Noha jogbiztonsági okból kívánatosnak tartom, hogy a Bíróság tisztázza erre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, a fentiekből mindenképpen az következik, hogy az alapügyben szereplő nemzeti intézkedések nem igazolhatók a magyar kormány által felhozott, a mezőgazdasági földterületek hasznosításához kapcsolódó közérdekű céllal.

E.  A Charta 17. és 47. cikkéről

119.

A kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben szereplő nemzeti intézkedéseknek a Charta 17. és 47. cikkével való összeegyeztethetőségéről is kérdezi a Bíróságot.

120.

Úgy vélem, hogy nem szükséges választ adni az előterjesztett kérdések e vetületére, mivel ezen intézkedések ellentétesek az uniós joggal amiatt, hogy a tőke szabad mozgásának igazolás nélküli korlátozásával járnak, mégpedig a Charta hivatkozott rendelkezéseinek értelmezésétől függetlenül.

121.

Ráadásul álláspontom szerint a jelen ügyekkel összefüggésben a Charta 17. és 47. cikkének állítólagos megsértése nem vizsgálható az alapszabadságok megsértésétől függetlenül.

122.

Ugyanis az előterjesztett kérdések e vetülete felveti azt a kényes kérdést, hogy alkalmazható‑e a Charta az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti intézkedések értékeléséhez, amelyek nem másodlagos uniós jogi rendelkezéseket hajtanak végre, hanem az EUM‑Szerződésben biztosított alapszabadságok akadályát képezik.

123.

Emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. ( 38 )

124.

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy tekintettel a Charta 51. cikkével kapcsolatos magyarázatokra, amelyeket a Charta 52. cikkének (7) bekezdése értelmében megfelelően figyelembe kell venni, az ezen 51. cikkben előírt végrehajtás fogalma megerősíti a Bíróság azon mértékre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, amelyben a tagállamok fellépésének meg kell felelnie az uniós jogrendben biztosított alapvető jogokból eredő követelményeknek. ( 39 )

125.

Az Åkerberg Fransson ítéletben ( 40 ) a Bíróság kimondta, hogy a Chartában biztosított alapvető jogokat tiszteletben kell tartani, ha valamely nemzeti szabályozás az uniós jog hatálya alá tartozik. Emlékeztetőül, ezen ügy nem valamely alapszabadság megsértésére vonatkozott, hanem a héára vonatkozó uniós jogi szabályozást és az EUMSZ 325. cikket végrehajtó nemzeti szabályozásra. ( 41 )

126.

Ami az alapszabadságokat illeti, a Bíróság a Pfleger és társai ítéletben ( 42 ) pontosította, hogy ha valamely tagállam az uniós jogban előírt kivételeket alkalmaz a Szerződés által biztosított valamely alapszabadság akadályozásának igazolása céljából, azt úgy kell tekinteni, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtja az uniós jogot.

127.

E tekintetben, és a még nagyobb pontosság kedvéért, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amikor a Bíróság valamely nemzeti szabályozást az alapszabadságokra tekintettel kell vizsgálni, akkor azon alapvető jogokra, melyek védelmét az uniós jog biztosítja, két esetben lehet hivatkozni, és mindkettő az igazolás fennállásához kapcsolódik. ( 43 )

128.

Az első eset az, amikor a tagállam közvetlenül hivatkozik valamely alapvető jog védelmére. Ez a „Schmidberger” eset, ( 44 ) amikor alapvető jogokra hivatkoznak az érintett nemzeti szabályozás védelmére.

129.

A második eset a tagállam által hivatkozott igazolás valamely alapvető jog megsértése miatti elutasítására vonatkozik. Ez az „ERT” eset, ( 45 ) amelyben az alapvető jogok hatására megszűnik az érintett szabályozás köré felépített védelem.

130.

Ezzel szemben tudomásom szerint a Bíróság soha nem állapította meg, hogy valamely alapvető jog állítólagos megsértése vizsgálható volna az alapszabadságok megsértésének vizsgálatától függetlenül. Másként fogalmazva, amikor az uniós joghoz való egyetlen kapcsolódási pont valamely alapszabadság megsértése, az alapvető jogok védelme szolgálhat igazolásul („Schmidberger” eset), vagy előidézheti valamely igazolás kizárását („ERT” eset), azonban nem jelentheti az uniós jogba ütközés önálló indokát.

131.

Márpedig a jelen ügyek pontosan ebbe az utolsó esetkörbe tartoznak. Ugyanis az uniós joghoz való egyetlen kapcsolódási pont a tőke szabad mozgásának korlátozása. ( 46 ) A magyar kormány nem hivatkozott a Charta 17. és 47. pontjára a szóban forgó nemzeti intézkedések igazolása céljából („Schmidberger” eset), és azok értelmezése nem szükséges az e kormány által felhozott igazolások elutasításához („ERT” eset). ( 47 ) Valójában a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy ezen intézkedések a tőke szabad mozgásának megsértésétől függetlenül sértik‑e a Charta 17. és 47. cikkét. ( 48 )

132.

Ilyen körülmények között és a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel úgy vélem, hogy a Bíróság nem vizsgálhatja a Charta 17. és 47. cikkének állítólagos megsértését.

133.

Szeretném világosan kiemelni a Chartának a jelen ügyek sajátos körülményei közötti alkalmazása kizárásában álló ezen álláspont hatályát. Ezen álláspont nyilvánvalóan nem érinti az uniós intézmények jogi aktusait („Kadi” eset ( 49 )), sem a tagállamoknak az uniós jogi szabályokat végrehajtó aktusait („Åkerberg Fransson” eset ( 50 )).

134.

Ezen álláspont nem vonatkozik azon nemzeti intézkedésekre sem, amelyeket az alapszabadságokra tekintettel igazolnak, de sértik a Chartában biztosított valamely alapvető jogot („ERT” eset ( 51 )). Ez utóbbi esetben ugyanis az alapvető jogokat nem önállóan alkalmazzák, hanem az alapszabadságok megsértése igazolásának összefüggései között.

135.

Valójában az általam védett álláspont, amely szerint kizárt a Charta állítólagos megsértésének az alapszabadságok sérelmének kérdésétől független vizsgálata, az alábbi két esetre vonatkozik. Egyrészt a Charta nem alkalmazható önállóan, amikor a nemzeti intézkedések olyan korlátozással járnak, amely az alapszabadságokra tekintettel semmiképpen sem igazolt (a jelen ügyekben fennálló eset). Másrészt a Charta nem alkalmazható önállóan, amikor az ilyen intézkedések az alapszabadságok semmiféle sérelmével nem járnak („Keck és Mithouard” eset ( 52 )).

136.

Az első, a jelen ügyekre vonatkozó esetben nyilvánvaló, hogy a Charta önálló alkalmazásának kizárása a gyakorlatban semmiféle különbséget nem jelent, mivel a szóban forgó intézkedések mindenképpen ellentétesek az uniós joggal.

137.

Következésképpen az általam védett jogi álláspont hatálya ténylegesen a „Keck és Mithouard” jellegű nemzeti szabályozásra korlátozódik. Ebben az esetben ugyanis annak elfogadása, hogy a Charta megsértése az alapszabadságok megsértésétől függetlenül vizsgálható, magában foglalná, hogy minden nemzeti szabályozás – még azok is, amelyek nem sértik e szabadságokat – a Charta alapján felülvizsgálható, ha azt az említett alapszabadságok hatálya alá tartozó tényállás – vagyis bármely határokon átnyúló helyzet – keretében kérdőjelezik meg. Egy konkrét példával élve, ez többek között azt jelentené, hogy a pékek éjszakai munkavégzését megtiltó szabályozás, amelyről a Bíróság megállapította, hogy nem sérti az áruk szabad mozgását, ( 53 ) ezentúl a Charta rendelkezései (különösen annak 15. és 16. cikke) alapján is vizsgálható volna.

138.

Az ilyen értelmezés számomra nehezen tűnik összeegyeztethetőnek az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésével és a Charta 51. cikkének (2) bekezdésével, amelyek szerint a Charta rendelkezései az uniós jog alkalmazási körét nem terjesztik ki az Unió Szerződésekben meghatározott hatáskörein túl.

139.

Véleményem szerint ezen értelmezést el kell utasítani, kizárva a Charta állítólagos megsértésének az alapszabadságok megsértésétől független vizsgálatát. Pontosan ezt a megközelítést fogadta el a Bíróság a Pelckmans Turnhout ítéletben, ( 54 ) melyben kimondta, hogy a Charta nem alkalmazható önállóan, amikor a szóban forgó nemzeti szabályozás nem sérti az alapszabadságokat.

140.

Ezzel szemben úgy tűnik számomra, hogy a Pfleger és társai ítélet, ( 55 ) amely a szolgáltatásnyújtás szabadságának nem igazolt korlátozásával járó nemzeti szabályozásra vonatkozott, bizonyos kétséget hagy a Charta önálló alkalmazásának lehetőségét illetően.

141.

Ezen ítélet 35. és 36. pontjában ugyanis a Bíróság helyesen emlékeztetett arra, hogy a Chartára az igazolási indokok értelmezésekor lehet hivatkozni. Mindazonáltal az említett ítélet 57–60. pontjában a Bíróság elfogadta a Charta 15–17. cikke megsértésének a szolgáltatásnyújtás szabadsága megsértésének kérdésétől független vizsgálatát (melyet ugyanezen ítélet 39–56. pontja állapított meg). ( 56 ) Számomra e megközelítés kétséget hagy annak lehetőségét illetően, hogy a Charta állítólagos megsértése vizsgálható‑e az alapszabadságok megsértésének kérdésétől függetlenül, amely kétséget el kell oszlatni.

142.

A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a feltett kérdések e vetületére azt a választ adja, hogy amikor a Bíróság valamely nemzeti szabályozást az alapszabadságokra tekintettel vizsgál, a Chartában biztosított valamely alapvető jog állítólagos megsértése nem vizsgálható az alapszabadságok megsértésének kérdésétől függetlenül.

VI. Végkövetkeztetések

143.

A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az alábbi választ adja a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

Az EUMSZ 63. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapjogvitákban szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a termőföldre vonatkozó haszonélvezeti és használati jogok megszűnnek, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy e jogokat közeli hozzátartozók javára alapították, mégpedig az ilyen jog jogosultjának azon lehetősége ellenére, hogy a másik szerződő féltől vagyoni kompenzációt kérjen.

Az Európai Unió Alapjogi Chartája 51. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amikor a Bíróság valamely nemzeti szabályozást az alapszabadságokra tekintettel vizsgál, a Chartában biztosított valamely alapvető jog állítólagos megsértése nem vizsgálható az alapszabadságok megsértésének kérdésétől függetlenül.


( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) Lásd a jelen indítvány 21. pontját.

( 3 ) A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió Tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés (HL 2003. L 236., 17. o.).

( 4 ) A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o.).

( 5 ) A magyarországi mezőgazdasági földterületek szerzésére vonatkozó átmeneti időszak meghosszabbításáról szóló, 2010. december 20‑i 2010/792/EU bizottsági határozat (HL 2010. L 336., 60. o.).

( 6 ) Lásd ebben az értelemben: 1999. június 15‑iAndersson és Wåkerås–Andersson ítélet (C‑321/97, EU:C:1999:307, 31. pont); 2006. január 10‑iYnos ítélet (C‑302/04, EU:C:2006:9, 36. pont).

( 7 ) Lásd a jelen indítvány 18. és 24. pontját.

( 8 ) Lásd a jelen indítvány 6. pontját.

( 9 ) Lásd a jelen indítvány 9–15. pontját.

( 10 ) Lásd a jelen indítvány 90–99. pontját.

( 11 ) Lásd különösen: 2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet (C‑62/14, EU:C:2015:400, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 12 ) Lásd különösen: 2015. június 16‑iGauweiler és társai ítélet (C‑62/14, EU:C:2015:400, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 13 ) 2016. április 5‑iPFE‑ítélet (C‑689/13, EU:C:2016:199, 32. és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 14 ) Lásd: 1984. november 6‑iFearon ítélet (182/83, EU:C:1984:335, 9. pont). Ez az ítélet egy Írországban más tagállamok állampolgárai által létrehozott vállalkozásra vonatkozott, amelyet a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó helybenlakási feltételek nemteljesítése miatt kisajátítottak. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata változást hozott az e tekintetben ebben az ítéletben alkalmazott megoldáshoz képest.

( 15 ) Lásd ebben az értelemben: 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet (C‑515/99, C‑519/99–C‑524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135, 2831. pont); 2003. szeptember 23‑iOspelt és Schlössle Weissenberg ítélet (C‑452/01, EU:C:2003:493, 24. pont); 2007. január 25‑iFestersen ítélet (C‑370/05, EU:C:2007:59, 2224. pont); 2009. október 1‑jeiWoningstichting Sint Servatius ítélet (C‑567/07, EU:C:2009:593, 20. pont).

( 16 ) 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet (C‑515/99, C‑519/99–C‑524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135, 29. pont); 2007. január 25‑iFestersen ítélet (C‑370/05, EU:C:2007:59, 22. pont); 2009. október 1‑jeiWoningstichting Sint Servatius ítélet (C‑567/07, EU:C:2009:593, 20. pont).

( 17 ) HL 1988. L 178., 5. o.

( 18 ) 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet (C‑515/99, C‑519/99–C‑524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135, 30. pont); 2007. január 25‑iFestersen ítélet (C‑370/05, EU:C:2007:59, 23. pont); 2009. október 1‑jeiWoningstichting Sint Servatius ítélet (C‑567/07, EU:C:2009:593, 20. pont).

( 19 ) Lásd a jelen indítvány 51. pontját.

( 20 ) A 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet (C‑515/99, C‑519/99–C524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135) egy olyan rendszerre vonatkozott, amely lehetővé tette ingatlantulajdon megszerzését, ha a szerző fél vállalta, hogy oda telepíti állandó lakóhelyét vagy ott szakmai tevékenységet végez (lásd ezen ítélet 6. pontját). A 2007. január 25‑iFestersen ítélet (C‑370/05, EU:C:2007:59) többek között valamely földterület magánszemélyként való megszerzésének amiatt történő megsemmisítésére vonatkozott, hogy e személy lakóhelyét nem telepítette e területre.

( 21 ) A 2009. október 1‑jeiWoningstichting Sint Servatius ítélet (C‑567/07, EU:C:2009:593) egy Hollandiában létrehozott olyan alapítvány által Belgiumban végrehajtani kívánt ingatlanbefektetés engedélyezésének megtagadására vonatkozott, amely a szóban forgó ingatlanokat belga gazdasági társaságok közvetítésével kívánta hasznosítani (lásd ezen ítélet 12–14., valamint 23. és 24. pontját).

( 22 ) Lásd a jelen indítvány 8., 18. és 24. pontját.

( 23 ) Lásd a jelen indítvány 8. pontját.

( 24 ) Lásd ebben az értelemben: 1984. november 6‑iFearon ítélet (182/83, EU:C:1984:335, 7. pont); 2003. május 15‑iSalzmann ítélet (C‑300/01, EU:C:2003:283, 39. pont); 2003. szeptember 23‑iOspelt és Schlössle Weissenberg ítélet (C‑452/01, EU:C:2003:493, 24. pont); 2013. október 22‑iEssent és társai ítélet (C‑105/12–C‑107/12, EU:C:2013:677, 29. és 36. pont).

( 25 ) Lásd ebben az értelemben: 1999. október 14‑iSandoz ítélet (C‑439/97, EU:C:1999:499, 31. pont); 2004. március 4‑iBizottság kontra Franciaország ítélet (C‑334/02, EU:C:2004:129, 24. és 25. pont); 2006. december 12‑iTest Claimants in the FII Group Litigation ítélet (C‑446/04, EU:C:2006:774, 64. és 65. pont).

( 26 ) Lásd a jelen indítvány 115–118. pontját.

( 27 ) Lásd ebben az értelemben a helybenlakás feltételével kapcsolatban többek között: 1997. november 27‑iMeints ítélet (C‑57/96, EU:C:1997:564, 45. és 46. pont); 1998. szeptember 24‑iBizottság kontra Franciaország ítélet (C‑35/97, EU:C:1998:431, 39. pont); 2008. szeptember 11‑iPetersen ítélet (C‑228/07, EU:C:2008:494, 54. és 55. pont); 2011. május 5‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑206/10, EU:C:2011:283, 37. és 38. pont). Más feltételek ilyen hatásának elismerésére került sor többek között az 1979. július 12‑iPalermo Toia ítéletben (237/78, EU:C:1979:197, 1214. pont), amely a családanyáknak járó támogatás nyújtását a kedvezményezett anya gyermekének állampolgárságától függővé tevő rendelkezésre vonatkozott; az 1996. szeptember 12‑iBizottság kontra Belgium ítéletben (C‑278/94, EU:C:1996:321, 2830. pont) és a 2012. október 25‑iPrete ítéletben (C‑367/11, EU:C:2012:668, 2931. pont), amely tanulmányok érintett tagállamban való folytatásával kapcsolatos követelményekre vonatkozott, valamint a 2007. október 25‑iGeurts és Vogten ítéletben (C‑464/05, EU:C:2007:631, 21. és 22. pont), amely bizonyos munkavállalók érintett tagállamban való alkalmazásának egyik feltételéhez kapcsolódott.

( 28 ) Másként fogalmazva a magyar kormány érvét el kell utasítani annyiban, amennyiben abszolút értékekre vonatkozik (egyedül az érintett személyek csoportjának összetételét vizsgálva), miközben a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának relatív értékeken kell alapulnia (magában foglalva mind a más tagállamok állampolgárai, mind a magyar állampolgárok között érintett személyek arányát).

( 29 ) A tőke szabad mozgása terén lásd ebben az értelemben: 2005. december 1‑jeiBurtscher ítélet (C‑213/04, EU:C:2005:731, 54. és azt követő pontok). A munkavállalók szabad mozgása terén lásd ebben az értelemben: 1989. december 12‑iMessner ítélet (C‑265/88, EU:C:1989:632, 14. pont); 1998. április 30‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑24/97, EU:C:1998:184, 14. pont). Az áruk szabad mozgása terén lásd ebben az értelemben: 2003. október 2‑iGrilli ítélet (C‑12/02, EU:C:2003:538, 49. pont). A szolgáltatásnyújtás szabadsága terén lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑iKonstantinides ítélet (C‑475/11, EU:C:2013:542, 52. és 57. pont). A letelepedés szabadsága terén lásd ebben az értelemben: 1996. február 29‑iSkanavi és Chryssanthakopoulos ítélet (C‑193/94, EU:C:1996:70, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2003. november 6‑iGambelli és társai ítélet (C‑243/01, EU:C:2003:597, 72. pont).

( 30 ) A magyar kormány észrevételeiből kitűnik, hogy a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott engedélyt 2002. január 1‑jéig követelték meg. Márpedig az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdése kimondja, hogy a vitatott haszonélvezeti és használati jogok 2014. május 1‑jén szűnnek meg.

( 31 ) 2005. december 1‑jei ítélet (C‑213/04, EU:C:2005:731). Az ezen ügyben szereplő osztrák szabályozás szerint az ingatlan megszerzője bizonyos határidőn belül köteles volt nyilatkozatot tenni arról, hogy a telek be van építve, az ingatlant nem üdülési célra szerzi, és ő osztrák állampolgár, vagy ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni, mint egy osztrák állampolgárt (6. és 25. pont).

( 32 ) Lásd ebben az értelemben többek között: 2006. szeptember 12‑iCadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ítélet (C‑196/04, EU:C:2006:544, 51. pont); 2007. március 13‑iTest Claimants in the Thin Cap Group Litigation (C‑524/04, EU:C:2007:161, 72. pont); 2014. április 1‑jeiFelixstowe Dock and Railway Company és társai ítélet (C‑80/12, EU:C:2014:200, 31. pont).

( 33 ) Lásd ebben az értelemben többek között: 2006. szeptember 12‑iCadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ítélet (C‑196/04, EU:C:2006:544, 50. pont); 2007. március 13‑iTest Claimants in the Thin Cap Group Litigation (C‑524/04, EU:C:2007:161, 73. és 79. pont); 2009. november 19‑iBizottság kontra Olaszország ítélet (C‑540/07, EU:C:2009:717, 58. pont).

( 34 ) 2009. szeptember 17‑iGlaxo Wellcome ítélet (C‑182/08, EU:C:2009:559, 99. pont).

( 35 ) Lásd ebben az értelemben: 1984. november 6‑iFearon ítélet (182/83, EU:C:1984:335, 3. és 10. pont); 2003. szeptember 23‑iOspelt és Schlössle Weissenberg ítélet (C‑452/01, EU:C:2003:493, 3840. pont); 2007. január 25‑iFestersen (C‑370/05, EU:C:2007:59, 27. és 28. pont).

( 36 ) 2002. március 5‑iReisch és társai ítélet (C‑515/99, C‑519/99–C‑524/99 és C‑526/99–C‑540/99, EU:C:2002:135, 33. pont); 2003. szeptember 23‑iOspelt és Schlössle Weissenberg ítélet (C‑452/01, EU:C:2003:493, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2005. december 1‑jeiBurtscher ítélet (C‑213/04, EU:C:2005:731, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2007. január 25‑iFestersen ítélet (C‑370/05, EU:C:2007:59, 26. pont).

( 37 ) Lásd többek között: 2007. október 25‑iGeurts et Vogten ítélet (C‑464/05, EU:C:2007:631, 2224. pont).

( 38 ) Lásd többek között: 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson ítélet (C‑617/10, EU:C:2013:105, 17. pont); 2016. október 6‑iPaoletti és társai ítélet (C‑218/15, EU:C:2016:748, 13. pont).

( 39 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281, 32. pont); 2014. július 10‑iJulián Hernández és társai ítélet (C‑198/13, EU:C:2014:2055, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 40 ) 2013. február 26‑i ítélet (C‑617/10, EU:C:2013:105, 21. pont).

( 41 ) 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson ítélet (C‑617/10, EU:C:2013:105, 27. pont).

( 42 ) 2014. április 30‑i ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281, 36. pont).

( 43 ) E két eset együttes vizsgálatára került sor a „The derogation situation” cím alatt az alábbi műben: Lenaerts, K., „Exploring the limits of the EU Charter of Fundamental Rights”, European Constitutional Law Review, 2012, 383–386. o.

( 44 ) 2003. június 12‑i ítélet (C‑112/00, EU:C:2003:333). Ebben az ügyben az osztrák kormány az áruk szabad mozgásának korlátozását, amely egy jelentős közlekedési útvonal eltorlaszolásával járó gyülekezésből eredt, a tüntetők véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadságára hivatkozva kívánta igazolni (lásd ezen ítélet 17. és 69., valamint azt követő pontjait). Lásd ugyancsak: 2007. december 11‑iInternational Transport Workers’ Federation és Finnish Seamen’s Union, ún. Viking ügy (C‑438/05, EU:C:2007:772, 45. és 46. pont).

( 45 ) 1991. június 18‑i ítélet (C‑260/89, EU:C:1991:254). Ezen ügy többek között a saját adások sugárzására vonatkozó kizárólagos jogosultság és a más tagállamokból származó adások vételére és továbbsugárzására vonatkozó kizárólagos jogosultság halmozásának esetleges hátrányos megkülönböztető jellegére vonatkozott (lásd ezen ítélet 21–23. pontját). A Bíróság kimondta, hogy a tagállamok csak akkor hivatkozhatnak a Szerződésben előírt közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokra, ha a szóban forgó nemzeti szabályozás megfelel a Bíróság által védett alapvető jogoknak, köztük a véleménynyilvánítás szabadságának (lásd ezen ítélet 43–45. pontját). Lásd továbbá: 1997. június 26‑iFamiliapress ítélet (C‑368/95, EU:C:1997:325, 2427. pont); 2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281, 35. és 36. pont).

( 46 ) E tekintetben pontosítom, hogy az alábbi okok miatt nem tűnik elképzelhetőnek számomra, hogy a jelen ügyekben szereplő nemzeti intézkedések a 88/361 irányelvet „hajtják végre”. Egyrészt ezen irányelv, melynek tárgya az EK 67. cikk végrehajtása volt, e cikknek az Amszterdami Szerződés általi hatályon kívül helyezésével kiüresedett, függetlenül az irányelv I. melléklete számára a Bíróság által elismert szemléltető jellegtől: lásd a jelen indítvány 52. pontját. Másrészt a szóban forgó nemzeti intézkedések által megsértett kötelezettség az EUMSZ 63. cikkben szerepel, az említett I. melléklet pedig csupán nem kimerítő jellegű felsorolást ad a tőkemozgás nómenklatúrájából.

( 47 ) Lásd a jelen indítvány 88–118. pontját.

( 48 ) Lásd a jelen indítvány 21. pontját.

( 49 ) 2008. szeptember 3‑iKadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 281327. pont); 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 6569. pont).

( 50 ) 2013. február 26‑i ítélet (C‑617/10, EU:C:2013:105).

( 51 ) 1991. június 18‑i ítélet (C‑260/89, EU:C:1991:254).

( 52 ) 1993. november 24‑i ítélet (C‑267/91 és C‑268/91, EU:C:1993:905).

( 53 ) 1981. július 14‑iOebel ítélet (155/80, EU:C:1981:177).

( 54 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑i ítélet (C‑483/12, EU:C:2014:304, 2426. pont). Ezen ítélet a kereskedőkre heti egy pihenőnap tartását előíró nemzeti rendelkezésre vonatkozott. Lásd továbbá ebben az értelemben:1991. október 4‑iSociety for the Protection of Unborn Children Ireland ítélet, ún. Grogan ügy (C‑159/90, EU:C:1991:378, 30. és 31. pont).

( 55 ) 2014. április 30‑i ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281). A Bíróság ugyanezt a megközelítést követte a 2015. június 11‑iBerlington Hungary és társai ítéletben (C‑98/14, EU:C:2015:386, 8991. pont).

( 56 ) A Bíróság mindazonáltal beérte azzal, hogy elemzése végeztével rámutatott: a szolgáltatásnyújtás szabadságának az EUMSZ 56. cikk értelmében nem igazolt vagy aránytalan korlátozása, a Charta 15–17. cikkének összefüggésében, nem engedhető meg az említett 52. cikk (1) bekezdése szerint, így az e címen végzett külön vizsgálat nem szükséges. Lásd: 2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281, 59. és 60. pont).

Top