C‑42/17. sz. ügy

M. A. S. és M. B.

elleni

büntetőeljárás

(a Corte costituzionale [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 325. cikk – 2015. szeptember 8‑i Taricco és társai ítélet (C‑105/14, EU:C:2015:555) – A hozzáadottérték‑adó (héa) területén elkövetett bűncselekmények miatti büntetőeljárás – Olyan elévülési időket előíró nemzeti jogszabály, amelyek a bűncselekmények büntetlenségét vonhatják maguk után – Az Unió pénzügyi érdekeinek sérelme – Valamennyi olyan belső jogi rendelkezés alkalmazásának mellőzésére vonatkozó kötelezettség, amely sértheti az uniós jog által a tagállamokra rótt kötelezettségeket – A bűncselekmények és büntetések törvényességének elve”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2017. december 5.

1. Az Európai Unió saját forrásai–Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme–A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem–A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség–Terjedelem–A hozzáadottérték‑adó területén elkövetett bűncselekmények

   (EUMSZ 325. cikk, (1) bekezdés)

2. Az Európai Unió saját forrásai–Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme–A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem–A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség–Terjedelem–A hozzáadottérték‑adó területén elkövetett bűncselekmények–Az elévülési idők meghatározása–A tagállamok hatásköre–Korlátok

   (EUMSZ 4. cikk, (2) bekezdés és EUMSZ 325. cikk; 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv)

3. Európai uniós jog–Elvek–A büntetések törvényességének elve–Terjedelem

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk)

4. Az Európai Unió saját forrásai–Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme–A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem–A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség–Terjedelem–A hozzáadottérték‑adó területén elkövetett bűncselekmények–Hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciók kiszabását akadályozó nemzeti jogszabályok–Megengedhetetlenség–A nemzeti bíróság arra vonatkozó kötelezettsége, hogy az érintett nemzeti rendelkezések alkalmazását mellőzze–Feltétel–A bűncselekmények és büntetések törvényessége elvének tiszteletben tartása

   (EUMSZ 325. cikk, (1) és (2) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk)

1.  A tagállamok feladata, hogy biztosítsák az uniós saját források hatékony beszedését (lásd ebben az értelemben: 2016. április 7‑iDegano Trasporti ítélet, C‑546/14, EU:C:2016:206, 21. pont). Ez alapján az említett tagállamoknak a saját forrásoknak megfelelő azon összegeket vissza kell követelniük, amelyeket csalás révén elvontak az uniós költségvetésből. Az Unió pénzügyi érdekei védelmének a biztosítása céljából a tagállamok valóban szabadon választhatják meg az alkalmazandó szankciókat, amelyek ölthetik közigazgatási szankciók, büntetőjogi szankciók formáját, vagy lehetnek a kettő kombinációi (lásd ebben az értelemben: 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 34. pont; Taricco ítélet, 39. pont).

   E tekintetben azonban meg kell jegyezni elsősorban, hogy a büntetőjogi szankciók elengedhetetlenek lehetnek a súlyos héacsalás bizonyos eseteivel szembeni hatékony és visszatartó erejű küzdelemhez (lásd ebben az értelemben: Taricco ítélet, 39. pont). Így a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos héacsalás eseteit hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal sújtsák, ellenkező esetben megszegnék az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében előírt kötelezettségeiket (lásd ebben az értelemben: Taricco ítélet, 42. és 43. pont). Ebből következően úgy kell tekinteni, hogy a tagállamok megszegik az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében előírt kötelezettségeiket, ha a súlyos héacsalásokkal szemben meghatározott büntetőjogi szankciók nem teszik lehetővé az adó hatékony, maradéktalan beszedésének biztosítását. Ez alapján a tagállamoknak arról is gondoskodniuk kell, hogy a nemzeti jog által megállapított elévülési szabályok az ilyen csalásokkal kapcsolatos bűncselekmények hatékony szankcionálását lehetővé tegyék.

   (vö. 32–36. pont)

2.  Elsődlegesen a nemzeti jogalkotó feladata, hogy az EUMSZ 325. cikkből eredő kötelezettségek teljesítését lehetővé tevő olyan szabályokat írjon elő, amelyek figyelembe veszik a Taricco ítélet 58. pontjában kifejtett megfontolásokat. E jogalkotó feladata ugyanis annak biztosítása, hogy a büntethetőség elévülésének nemzeti rendszere ne vezessen büntetlenséghez a héa területén elkövetett súlyos csalások jelentős számában, illetve hogy a vádlott terhére ne legyen súlyosabb az érintett tagállam pénzügyi érdekeit sértő csalás, mint az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az, hogy valamely nemzeti jogalkotó azonnali hatállyal meghosszabbítja az elévülési időt, azon kifogásolt cselekmények esetében is, amelyek még egyáltalán nem évültek el, főszabály szerint nem sérti a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét (lásd ebben az értelemben: Taricco ítélet, 57. pont, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ott hivatkozott ítélkezési gyakorlata).

   Ezek után hozzá kell fűzni, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi szankciók meghatározása útján történő védelmének területe az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörbe tartozik. A jelen ügyben az alapügy tárgyát képező cselekmények elkövetésekor a héa területén elkövetett bűncselekményekre vonatkozó elévülési rendszert az uniós jogalkotó nem harmonizálta, és erre – részlegesen – csak az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5‑i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2017. L 198., 29. o.) elfogadásával került sor. Az Olasz Köztársaság tehát az említett időpontban szabadon meghatározhatta azt a jogrendjében, hogy ez a rendszer a bűncselekmények és a büntetések meghatározására vonatkozó szabályokhoz hasonlóan a büntető anyagi jog hatálya alá tartozik, és ennélfogva a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve vonatkozik rá ugyanúgy, mint ez utóbbi szabályokra.

   (vö. 41–45. pont)

3.  A bűncselekmények és büntetések törvényességének elvéből eredő követelményeket illetően meg kell jegyezni először is azt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEE 7. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában kimondta, hogy ezen elv értelmében a büntetőjogi rendelkezéseknek a bűncselekményi tényállás és a büntetés meghatározása terén tiszteletben kell tartaniuk bizonyos hozzáférhetőségi és előreláthatósági követelményeket (lásd: EJEB, 1996. november 15., Cantoni kontra Franciaország, CE:ECHR:1996:1115JUD001786291, 29. §; 2002. február 7., E. K. kontra Törökország, CE:ECHR:2002:0207JUD002849695, 28496/95. sz., 51. §; 2006. március 29., Achour kontra Franciaország [Nagykamara], CE:ECHR:2006:0329JUD006733501, 41. §; 2011. szeptember 20., OAO Neftyanaya Kompaniya Yukos kontra Oroszország, CE:ECHR:2011:0920JUD001490204, 567–570. §). Másodszor hangsúlyozni kell, hogy az alkalmazandó jog pontosságának ezen elvből fakadó követelménye azt jelent, hogy a jogszabálynak világosan kell meghatároznia a bűncselekményeket, és az azok miatt kiszabandó büntetéseket. E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét (lásd ebben az értelemben: 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 162. pont). Harmadszor, a büntetőjogi jogszabály visszaható hatályának tilalmával ellentétes többek között az, ha a bíróság a büntetőeljárásban büntetést szabhat ki egy olyan magatartás miatt, amelyet valamely nemzeti jogszabály nem tiltott a felrótt bűncselekmény elkövetését megelőzően, vagy pedig súlyosíthatja a büntetőjogi felelősségi rendszert a büntetőeljárás alá vont személyek terhére (lásd analógia útján: 2016. november 8‑iOgnyanov ítélet, C‑554/14, EU:C:2016:835, 62–64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   (vö. 55–57. pont)

4.  Az EUMSZ 325. cikk (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az előírja a nemzeti bíróság számára, hogy a hozzáadottérték‑adó területén elkövetett bűncselekmények miatti büntetőeljárásban mellőzze az elévülésre vonatkozó azon nemzeti rendelkezések alkalmazását, amelyek az esetek jelentős számában megakadályozzák az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalások miatt hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciók kiszabását, illetve amelyek az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások vonatkozásában rövidebb elévülési időt írnak elő, mint az állam pénzügyi érdekeit sértő csalások esetében, kivéve ha e mellőzés sértené a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét annak okán, hogy az alkalmazandó jog nem kellően pontos, vagy hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályban lévőknél súlyosabb büntethetőséget megállapító jogszabály visszaható hatállyal alkalmazandó.

   Ebből egyrészt az következik, hogy a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a Taricco ítélet 58. pontjában tett megállapítás, amely szerint a büntető törvénykönyv szóban forgó rendelkezései az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalás eseteinek jelentős számában megakadályozzák a hatékony és visszatartó erejű szankciók kiszabását, az olasz jogrendben olyan bizonytalanságot idéz‑e elő az alkalmazandó elévülési rendszer meghatározása szempontjából, amely sérti az alkalmazandó jog pontosságának elvét. Amennyiben igen, a nemzeti bíróság nem köteles mellőzni a büntető törvénykönyv szóban forgó rendelkezéseinek alkalmazását. Másrészt a jelen ítélet 58. pontjában említett követelményekkel ellentétes az, ha a héa területén a Taricco ítélet kihirdetését megelőzően elkövetett bűncselekményekkel vádolt személyek elleni eljárásban a nemzeti bíróság mellőzi a büntető törvénykönyv szóban forgó rendelkezéseinek alkalmazását. A Bíróság ugyanis már hangsúlyozta az említett ítélet 53. pontjában, hogy e személyekkel szemben így – e rendelkezések alkalmazásának mellőzése okán – olyan szankciókat lehet kiszabni, amelyeket minden valószínűség szerint elkerültek volna, ha az említett rendelkezéseket alkalmazták volna. Így az említett személyekre visszamenőleges hatállyal a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályban lévőknél súlyosabb büntethetőség vonatkozna.

   (vö. 59., 60., 62. pont és a rendelkező rész)