A Lisszaboni Szerződés

FŐBB PONTOK

Intézményi változások

Az Európai Parlament

• mostantól az uniós polgárok képviselőiből áll, nem az uniós országok népeinek képviselőiből, mint korábban, ezáltal erősebb demokratikus kapcsolatot kialakítva az Európai Parlament képviselői és az elektori testület között;
• a rendes jogalkotási eljárás alkalmazásán keresztül fokozott jogalkotói hatalmat élvez. A Lisszaboni Szerződés ezt 40 új jogalkotási területre bővíti, ezzel 73-ra emeli azon területek számát, ahol a Parlament a Tanáccsal egyenrangú félként fogad el jogszabályokat;
• képviselői többségének szavazatával megválasztja az Európai Bizottság elnökét;
• képviselőinek maximális száma 751.

Az Európai Tanács

Az uniós országok állam- vagy kormányfőiből áll, ezáltal nagyobb folytonosságot és koherenciát biztosít az EU-nak. Hivatalosan olyan uniós intézményként ismerik el, amely meghatározza az EU általános politika irányait és prioritásait.

Többségi szavazattal elnököt választ egyszer meghosszabbítható 30 hónapos mandátumra, amely felváltja a korábbi 6 hónapos egymást váltó elnökséget.

A Tanács

Jogszabályok elfogadásakor új többségi szavazási szabályokat alkalmaz. A többségi szavazáshoz legalább az uniós országok 55%-ának szavazatára van szükség, akik az EU lakosságának legalább 65%-át képviselik. Egy javaslat blokkolásához legalább 4 országnak ellene kell szavaznia.

Ülései, amikor azokon jogalkotási aktus tervezetéről tanácskozik és szavaz, nyilvánosak.

Az Európai Bizottság

A Bizottság elnöke:

• az európai választások kimenetele alapján választják meg;
• felelős a bizottság tagjainak kinevezéséért, a tárcáik szétosztásáért, és felkérheti a bizottság valamely tagját, hogy nyújtsa be lemondását.

Az Európai Unió Bírósága

Illetékessége kiterjed az uniós politika valamennyi területére, kivéve a közös kül- és biztonságpolitikát.

Az Európai Központi Bank (EKB)

Az EKB-t mostantól hivatalosan is uniós intézményként ismerik el azzal, hogy szerepel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 13. cikkének felsorolásában.

Közös kül- és biztonságpolitika

A szerződés:

• létrehozza a Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének új pozícióját. A főképviselő a Külügyek Tanácsának elnöke (EUSZ 18. cikke);
• létrehozza az Európai Külügyi Szolgálatot, amelynek személyzetét a Bizottságtól, a Tanácstól és a nemzeti diplomáciai szolgálatoktól kirendelt személyzet alkotja;
• bevezet egy kölcsönös védelmi záradékot, amely alapján valamennyi uniós ország köteles segíteni egymásnak/egy másik uniós országnak, ha azt megtámadják.

Egyéb változások

Uniós politikák

A korábbi pilléres szerkezetet felváltja a hatáskörök új megosztása:

• kizárólagos: azon területek, amelyeken az EU önállóan alkot jogszabályokat, a tagállamok pedig végrehajtják őket (az Európai Unió működéséről szóló szerződés [az EUMSZ] 3. cikke);
• megosztott: azon területek, amelyeken az uniós országok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű intézkedéseket, ha azt az EU nem tette meg (az EUMSZ 4. cikke);
• támogató: azon területek, amelyeken az EU a nemzeti politikák támogatására, koordinálására vagy kiegészítésére fogad el intézkedéseket (az EUMSZ 6. cikke);
• ezenkívül a határellenőrzésre, menedékjogra, bevándorlásra, valamint igazságügyi és rendőrségi együttműködésre vonatkozó valamennyi politika uniós hatáskörbe került szemben a korábbi kormányközi felelősségi körrel.

A demokrácia megerősítése

A szerződés:

• megerősíti a 3 alapelvet – a demokratikus egyenlőség¹ elvét, a képviseleti demokrácia² elvét és a részvételi demokrácia³ elvét;
• bevezeti a polgári kezdeményezést, ami a Lisszaboni Szerződés egyik legnagyobb újítása, amellyel (bizonyos feltételek mellett) legalább egymillió polgár felhívhatja a Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatot (az EUSZ 11. cikke);
• az Alapjogi Chartát kötelező erejűvé teszi, és a szerződésekkel azonos jogi kötőerővel ruházza fel (az EUSZ 6. cikke)
• a nemzeti parlamenteknek nagyobb beleszólást engedélyez az uniós határozathozatalba (az EUSZ 12. cikke);
• a rendes jogalkotási eljárás (korában együttdöntési eljárás) vált alapértelmezett jogalkotási eljárássá, ahol az Európai Parlament a Tanáccsal egyenrangú társjogalkotó (az EUMSZ 294. cikke);
• bevezeti a jogalkotási aktusok és a nem jogalkotási aktusok közötti különbséget a határozathozatali eljárástól függően (az EUMSZ 297.cikke);
• bevezeti a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat (az EUMSZ 290. cikke) és a végrehajtási jogi aktusokat (az EUMSZ 291. cikke). Az előbbi a Bizottságot hatáskörrel ruházza fel, hogy általános hatályú nem jogalkotási aktusokat fogadjon el egy jogalkotási aktus kiegészítésére (azonban nem az elengedhetetlen elemekre vonatkozóan). Az utóbbi keretet biztosít a Bizottság intézkedéséhez a korábbi a komitológiai eljárás keretében.

Kilépés az EU-ból

A szerződés első alkalommal rendelkezik hivatalos eljárásról arra az esetre, ha egy uniós ország ki akarna lépni az EU-ból (az EUSZ 50. cikke – lásd a következő összefoglalót: az 50. cikk alkalmazására vonatkozó tárgyalások az Egyesült Királysággal (1)).