A tőke szabad mozgása az EU-ban
ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:
A Tanács 88/361/EGK irányelve — a tőkeliberalizációról szóló irányelv
MI AZ IRÁNYELV CÉLJA?
-
Az irányelv célja, hogy az európai uniós (EU-s) egységes piacot teljes körű pénzügyi dimenzióval ruházza fel.
-
Célja továbbá a tőke uniós országok közötti szabad mozgására vonatkozó valamennyi korlátozás fokozatos eltörlése, azaz az Európai Közösséget létrehozó szerződés 67. cikkének végrehajtása (a 67. cikket később hatályon kívül helyezték).
-
Az irányelv szabályai az Európai Unió működéséről szóló szerződés – a tőke uniós országok közötti, illetve az uniós országok és az EU-n kívüli országok közötti szabad mozgását biztosító – 63. cikkének hatálybalépésével elavultak.
-
Amint azonban az az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlata szerint az irányelv I. mellékletében szereplő tőkemozgások nómenklatúrája továbbra is alkalmazandó a tőkemozgások fogalommeghatározása céljából.
FŐBB PONTOK
-
Az irányelv 1990. július 1-jei hatállyal kimondja az uniós országok közötti tőkemozgások*teljes liberalizációjának elvét. A tőkemozgásokat képviselő tranzakciók listája az I. mellékletben szerepel.
-
Spanyolország, Görögország, Írország és Portugália számára átmeneti intézkedéseket ajánlottak fel, Portugália és Görögország pedig további, három évet meg nem haladó hosszabbítási lehetőséget kaptak.
-
Az irányelv az uniós országokban lakóhellyel rendelkező személyek közötti tőkemozgásokat érintő korlátozásokra vonatkozó általános rendelkezések felszámolására törekszik.
-
Egy „védzáradékot” is bevezettek. A tőkemozgások a devizapiacokon súlyos feszültséget okozhatnak, amely egy ország monetáris és árfolyam-politikájának végrehajtásában komoly zavarokat idézhet elő. Ez esetben az Európai Bizottság – a Monetáris Bizottsággal és a központi bankok elnökeinek bizottságával való konzultációt követően – felhatalmazást adhat az érintett országnak óvintézkedések meghozatalára.
-
Az óvintézkedések az irányelv II. mellékletében szereplő tőkemozgások tekintetében hozhatók meg, és nem léphetik túl a hat hónapos időtartamot.
1990. július 1 -jei hatállyal az irányelv hatályon kívül helyezte:
-
a Szerződés 67. cikkének végrehajtására irányuló első irányelvet;
-
a nemzetközi tőkeáramlások szabályozásáról és azok belföldi fizetőképességre* gyakorolt nemkívánatos hatásainak semlegesítéséről szóló 72/156/EGK tanácsi irányelvet.
MIKORTÓL HATÁLYOS EZEN IRÁNYELV?
Az irányelv 1988. július 7-e és 1999. december 31-e között volt hatályos. Az uniós országoknak 1990. július 1 -ig kellett átültetni nemzeti jogukba. Az irányelv helyébe a Szerződésnek a tőke szabad mozgásáról szóló új szabályai léptek, a tőkemozgások fogalmának meghatározásához azonban a mai napig alkalmazandó.
HÁTTÉR
További információkért lásd:
* KULCSFOGALMAK
Tőkemozgások: országok közötti tőketranszferek, amelyeket valamely személy, szervezet vagy vállalkozás bonyolít le. Ide tartoznak a követlen befektetések, ingatlanbefektetések, értékpapír-, valamint folyószámlákkal és betéti számlákkal kapcsolatos műveletek, pénzügyi kölcsönök és hitelek.
Belföldi fizetőképesség: Valamely ország gazdaságában forgalomban lévő pénzeszközök vagy pénzeszköz-egyenértékesek összege (azaz gyorsan készpénzzé váltható eszközök).
FŐ DOKUMENTUM
A Tanács 88/361/EGK irányelve (1988. június 24.) a Szerződés 67. cikkének végrehajtásáról (HL L 178., 1988.7.8., 5–18. o.)
utolsó frissítés 16.11.2016
Top