1

2014. március 17‑én az Európai Unió Tanácsa az EUSZ 29. cikk alapján elfogadta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2014/145/KKBP határozatot (HL 2014. L 78., 16. o.; helyesbítés: HL 2014. L 263., 35. o.).

2

Ugyanebben az időpontban a Tanács az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése alapján elfogadta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt korlátozó intézkedésekről szóló 269/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 78., 6. o.; helyesbítések: HL 2014. L 121., 60. o.; HL 2014. L 294., 50. o.).

3

A 2014/145 határozat végrehajtásáról szóló, 2014. március 21‑i 2014/151/KKBP tanácsi végrehajtási határozattal (HL 2014. L 86., 30. o.; helyesbítés: HL 2015. L 199., 46. o.), valamint a 269/2014 rendelet végrehajtásáról szóló, 2014. március 21‑i 284/2014/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2014. L 86., 27. o.; helyesbítés: HL 2015. L 199., 46. o.) a felperes, Dmitrii Konstantinovich Kiselev nevét felvették az említett rendeletben és az említett határozatban előírt korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe (a továbbiakban: szóban forgó jegyzékek) a következő indokok miatt:

„Elnöki dekrétummal [helyesen: Elnöki rendelettel] 2013. december 9‑étől a »Rossiya Segodnya« orosz szövetségi állami hírügynökség elnöke. Az orosz erők Ukrajnába telepítését támogató kormánypropaganda központi alakja.”

4

Ezt követően a Tanács 2014. július 25‑én elfogadta a 2014/145 határozat módosításáról szóló 2014/499/KKBP határozatot (HL 2014. L 221., 15. o.; helyesbítés: HL 2015. L 66., 22. o.), valamint a 269/2014 rendelet módosításáról szóló 811/2014/EU rendeletet (HL 2014. L 221., 11. o.) többek között azért, hogy kiigazítsa azokat a kritériumokat, amelyek alapján természetes vagy jogi személyeket, szervezeteket vagy szerveket a szóban forgó intézkedések érinthetnek.

5

A 2014/145 határozat 2. cikke (1) és (2) bekezdésének a 2014/499 határozattal (a továbbiakban: módosított 2014/145 határozat) módosított szövege a következő:

„(1)   Be kell fagyasztani az alábbiakhoz tartozó vagy a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást:

[…]

a mellékletben felsoroltak szerint.

(2)   A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.”

6

A pénzeszközök említett befagyasztásának módjait ugyanezen cikk következő bekezdései határozzák meg.

7

A módosított 2014/145 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja tiltja azoknak a természetes személyeknek a tagállamok területére történő beutazását vagy az azon való átutazását, akik teljesítik azokat a kritériumokat, amelyek az ugyanezen határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában kifejtettekkel lényegében azonosak.

8

A 269/2014 rendeletnek a 811/2014 rendelettel (a továbbiakban: módosított 269/2014 rendelet) módosított szövege előírja a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések elfogadását, valamint lényegében a módosított 2014/145 határozatban szereplőkkel azonos kifejezésekkel meghatározza e befagyasztás módjait. E rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja ugyanis lényegében átveszi az említett határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) pontját.

9

A 2015. február 4‑i levélben (a továbbiakban: 2015. február 4‑i levél) a felperes ügyvédein keresztül az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.) alapján többek között az azon dokumentumokhoz való hozzáférést kérte a Tanácstól, amelyeken nevének a szóban forgó jegyzékekbe való felvétele alapult.

10

A felperes ügyvédeihez intézett, 2015. február 13‑i levélben a Tanács többek között arról a szándékáról tájékoztatta a felperest, hogy 2015 szeptemberéig meghosszabbítja az őt érintő korlátozó intézkedések időtartamát, és felhívta, hogy legkésőbb 2015. február 26‑ig nyújtsa be az ezzel kapcsolatos észrevételeit.

11

A 2015. február 25‑i levélben (a továbbiakban: 2015. február 25‑i levél) a felperes ugyanezen ügyvédeken keresztül válaszolt erre a felhívásra, és arra hivatkozott, hogy az őt érintő korlátozó intézkedések elfogadása nem igazolt.

12

2015. március 13‑án a Tanács elfogadta a 2014/145 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2015/432 határozatot (HL 2015. L 70., 47. o.), valamint a 269/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/427 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 70., 1. o.) (a továbbiakban: 2015. márciusi jogi aktusok), amelyekkel az egyes jegyzékbe vételek felülvizsgálatát követően továbbra is szerepeltette a felperes nevét a szóban forgó jegyzékekben 2015. szeptember 15‑ig, és nem módosította a felperest érintő indokolást.

13

A 2015. március 16‑i levélben (a továbbiakban: 2015. március 16‑i levél) a Tanács közölte a 2015. márciusi jogi aktusokat a felperes ügyvédeivel, és többek között pontosította, hogy azok az érvek, amelyekre a felperes a 2015. február 25‑i levélben hivatkozott, nem kérdőjelezték meg a vele szemben felhozott indokolás megalapozottságát, mivel a Rossiya Segodnya orosz szövetségi állami hírügynökség (a továbbiakban: RS) az orosz kormányra nézve kedvező megvilágításban mutatta be az Ukrajnában történt eseményeket, és ezért támogatást nyújtott az említett kormánynak az ukrajnai helyzettel kapcsolatos politikájához.

14

A Törvényszék Hivatalához 2015. május 22‑én benyújtott keresetlevélben a felperes előterjesztette a 2015. márciusi jogi aktusok megsemmisítése iránti keresetet e jogi aktusoknak az őt érintő részében.

15

2015. szeptember 14‑én a 2014/145 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2015/1524 határozattal (HL 2015. L 239., 157. o.; helyesbítés: HL 2015. L 280., 39. o.), valamint a 269/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/1514 végrehajtási rendelettel (HL 2015. L 239., 30. o.; helyesbítés: HL 2015. L 280., 38. o.) (a továbbiakban: 2015. szeptemberi jogi aktusok) a Tanács 2016. március 15‑ig meghosszabbította a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazását, és nem módosította a felperest érintő indokolást.

16

A Törvényszék Hivatalához 2015. november 24‑én benyújtott beadványban a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 86. cikkének megfelelően kiigazította a keresetlevelet, hogy az a 2015. szeptemberi jogi aktusok megsemmisítését is érintse e jogi aktusoknak az őt érintő részében.

17

A Törvényszék Hivatalához 2016. január 6‑án benyújtott iratban a Tanács az ezen beadványra vonatkozó észrevételeket terjesztett elő.

18

2016. március 10‑én a 2014/145 határozat módosításáról szóló (KKBP) 2016/359 határozattal (HL 2016. L 67., 37. o.), valamint a 269/2014 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2016/353 végrehajtási rendelettel (HL 2016. L 67., 1. o.) (a továbbiakban: 2016. márciusi jogi aktusok) a Tanács 2016. szeptember 15‑ig meghosszabbította a szóban forgó korlátozó intézkedések alkalmazását, és nem módosította a felperest érintő indokolást.

19

A Törvényszék Hivatalához 2016. május 20‑án benyújtott beadványban a felperes kiigazította a keresetlevelet, hogy az a 2016. márciusi jogi aktusok megsemmisítését is érintse e jogi aktusoknak az őt érintő részében.

20

A Törvényszék Hivatalához 2016. június 14‑én benyújtott iratban a Tanács az ezen beadványra vonatkozó észrevételeket terjesztett elő.

21

Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikkének (3) bekezdésében előírt pervezető intézkedések keretében kérdéseket tett fel a feleknek, valamint felhívta őket arra, hogy egyes kérdésekre írásban, másokra pedig a tárgyaláson válaszoljanak.

22

A felek írásbeli válaszait az előírt határidőn belül benyújtották a Törvényszék Hivatalához.

23

A Törvényszék a 2016. szeptember 28‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait. A Törvényszék ez alkalommal engedélyezte a felperes számára egy dokumentum előterjesztését, amelyet a következő napon nyújtott be. A Tanács 2016. október 24‑én benyújtotta az ezen dokumentummal kapcsolatos írásbeli észrevételeit, és így a Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke október 26‑án lezárta az eljárás szóbeli szakaszát.

24

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

25

A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

26

Keresete alátámasztása érdekében a felperes hat jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a módosított 2014/145 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a módosított 269/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában kifejtett jegyzékbe vételi kritériumnak a felperes helyzetére való alkalmazását illetően nyilvánvaló értékelési hibán, a második jogalap a véleménynyilvánítás szabadságának megsértésén, a harmadik jogalap a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén, a negyedik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén, a másodlagosan felhozott ötödik jogalap azon alapul, hogy a szóban forgó kritérium összeegyeztethetetlen lenne a véleménynyilvánítás szabadságával, és ezért jogellenes lenne, ha lehetővé tenné az e szabadságot gyakorló újságírókkal szemben korlátozó intézkedések elfogadását, a hatodik jogalap pedig az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és együttműködési megállapodás (HL 1997. L 327., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 56. kötet, 5. o.) (a továbbiakban: partnerségi megállapodás) megsértésén alapul.

27

Mindenekelőtt a hatodik jogalapot kell megvizsgálni, ezt követően a negyedik jogalapot, majd az első és a második jogalapot, utána az ötödik jogalapot, végül pedig a harmadik jogalapot.

28

A felperes azt állítja, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések elfogadásakor a Tanács nem vette figyelembe a partnerségi megállapodás követelményeit. Különösen, a megtámadott jogi aktusok sértik e megállapodás 52. cikkének (1), (5) és (8) bekezdését, amelyek előírják az Unió és Oroszország között a tőke szabad mozgásával kapcsolatos korlátozások tilalmát, a szerződő felek tartózkodását attól, hogy ötéves átmeneti időszak letelte után újabb korlátozásokat vezessenek be, valamint az ugyanezen megállapodás 90. cikke alapján létrehozott Együttműködési Tanáccsal való konzultáció kötelezettségét. Továbbá a Tanács semmilyen erőfeszítést nem tett a partnerségi megállapodás megsértésének igazolására. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy sem a módosított 2014/145 határozat, sem pedig a módosított 269/2014 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek igazolhatják a korlátozó intézkedéseket a partnerségi megállapodás 99. cikke 1. pontjának d) alpontja tükrében, amely lehetővé teszi az említett megállapodás felei számára a megállapodástól való eltérést olyan intézkedések meghozatala érdekében, amelyeket alapvető biztonsági érdekeik védelmében szükségesnek ítélnek „háborús időkben vagy háborúval fenyegető súlyos nemzetközi feszületség [helyesen: feszültség] esetén”.

29

A Tanács vitatja a felperes érveit.

30

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a partnerségi megállapodás 52. cikkének (1), (5) és (8) bekezdése kétségkívül biztosítja az Unió és az Orosz Föderáció között a tőke szabad mozgását.

31

Mindazonáltal ugyanezen megállapodás 99. cikke 1. pontjának d) alpontja olyan kivételről rendelkezik, amelyre valamely fél egyoldalúan hivatkozhat olyan intézkedések meghozatala érdekében, amelyeket alapvető biztonsági érdekei védelmében szükségesnek ítél többek között „háborús időkben vagy háborúval fenyegető súlyos nemzetközi feszületség [helyesen: feszültség] esetén, illetve olyan kötelezettségek teljesítése céljából, amelyeket a béke és a nemzetközi biztonság fenntartása céljából fogadtak el”.

32

Először is meg kell jegyezni, hogy – amint azt a Tanács hangsúlyozta – a partnerségi megállapodás nem írja elő annak a félnek, aki e rendelkezés alapján intézkedéseket kíván hozni, hogy előzetesen tájékoztassa a másik felet, és azt sem, hogy e másik féllel konzultáljon, vagy utóbbinak indokolással szolgáljon.

33

Másodszor, ami a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor az ukrajnai helyzetet illeti, úgy tekinthető, hogy az Orosz Föderáció cselekményei a partnerségi megállapodás 99. cikke 1. pontjának d) alpontja szerinti „háború[…] vagy háborúval fenyegető súlyos nemzetközi feszültség esetén[ek]” minősülnek. Az Uniónak és tagállamainak szomszédos országként egy stabil Ukrajnához fűződő érdekére figyelemmel szükségesnek ítélhető korlátozó intézkedések bevezetése az Orosz Föderációra annak érdekében történő nyomásgyakorlás céljából, hogy abbahagyja az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető tevékenységeit. Egyébiránt az ilyen intézkedések érinthetik a hivatkozott cikkben egyaránt említett, „a béke és a nemzetközi biztonság fenntartás[át]”.

34

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések összeegyeztethetők a partnerségi megállapodás 99. cikke 1. pontjának d) alpontjában előírt, a biztonságra vonatkozó kivételekkel.

35

A fenti megfontolásokra tekintettel a hatodik jogalapot el kell utasítani.

36

A felperes úgy érvel, hogy nevének a szóban forgó jegyzékekbe történő felvételének és az azokban való további szerepeltetésének igazolása érdekében a Tanács által figyelembe vett indokolás nem kellően pontos és konkrét. Ezen indokolás homályos jellege – még azt is feltételezve, hogy az megalapozott – nem tette lehetővé számára azt, hogy az e tekintetben megfogalmazott állításokat hatékonyan vitassa.

37

Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy az említett indokolás nem egészíthető ki a 2015. március 16‑i levélben szereplő állításokkal (lásd a fenti 13. pontot).

38

A Tanács vitatja a felperes érveit.

39

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk második albekezdésében, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt, a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségnek a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét. Az így megfogalmazott indokolási kötelezettség az uniós jog lényeges alapelvének minősül, amelytől csak kényszerítő megfontolások miatt lehet eltérni. Az indokolást tehát főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, mivel az indokolás hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Ebből következően, hacsak bizonyos indokok közlése nem ellentétes az Unió és a tagállamai biztonságával vagy a nemzetközi kapcsolataik irányításával összefüggő kényszerítő megfontolásokkal, a Tanács köteles a korlátozó intézkedések által érintett személy vagy szervezet tudomására hozni azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a korlátozó intézkedéseket el kell fogadni. Így meg kell említenie azon ténybeli és jogi tényezőket, amelyektől az érintett intézkedések jogi igazolhatósága függ, valamint azon megfontolásokat, amelyek azok meghozatalára indították (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Másfelől az indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményére, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell értékelni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is kell értékelni. Különösen, valamely sérelmet okozó jogi aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A jelen ügyben a felperes tekintetében a megtámadott jogi aktusokban figyelembe vett indokolás megegyezik a fenti 3. pontban kifejtett indokolással.

43

Ki kell emelni, hogy jóllehet ez az indokolás nem pontosítja kifejezetten, hogy melyik az a kritérium, amelyre a Tanács a felperes nevének a szóban forgó jegyzékekben való további szerepeltetése érdekében alapított, ezen indokolásból kellően egyértelműen következik, hogy a Tanács a módosított 2014/145 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a módosított 269/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában kifejtett kritériumot alkalmazta, amennyiben az az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket vagy politikákat aktívan támogató természetes személyekre vonatkozik (a továbbiakban: a szóban forgó kritérium).

44

A szóban forgó indokolásban ugyanis a Tanács, miután emlékeztetett arra, hogy a felperest a 2013. december 9‑i elnöki rendelettel az RS elnökévé nevezték ki, megjegyezte, hogy a felperes az orosz erők Ukrajnába telepítését támogató orosz kormánypropaganda központi alakja volt.

45

Ez az indokolás lehetővé teszi tehát annak megértését, hogy a felperes nevét azért vették fel a szóban forgó jegyzékekbe és szerepeltették továbbra is ott, mivel a Tanács úgy vélte, hogy a felperes az RS‑nél betöltött irányító szerepe, valamint újságíróként tett nyilatkozatai kapcsán az Orosz Föderáció Ukrajnában végrehajtott katonai műveleteit támogató propagandát folytatott, és ezért szerepelt az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket vagy politikákat aktívan támogató személyek között.

46

A felperes által a 2015. február 25‑i levélben a Tanácshoz előterjesztett észrevételek végeredményben megerősítik azt, hogy a felperes megértette, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések pontosan az általa betöltött szerep, valamint a szakmai tevékenységével összefüggő magatartása miatt érintették.

47

Ami a Tanács által a 2015. március 16‑i levélben kifejtett pontosításokat illeti, ki kell emelni, hogy – amint azt a Tanács jogosan megjegyezte – a kiegészítő indokokat tartalmazó és a Tanács, valamint a felperes közötti dokumentumváltás során megfogalmazott említett levél e jogi aktusok vizsgálata során figyelembe vehető (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 6‑iBank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EU:T:2013:397, 88. pont).

48

Következésképpen, jóllehet ajánlatosabb lett volna, ha a kiegészítő indokok közvetlenül a megtámadott jogi aktusokban szerepelnek, nem pedig kizárólag a 2015. március 16‑i levélben, a megtámadott jogi aktusok indokolását azon pontosítások tükrében is értékelni szükséges, amelyekkel a Tanács ez utóbbi levélben a felperes 2015. február 25‑i levelére válaszul szolgált, és amelyek arra vonatkoztak, hogy az RS az orosz kormányra nézve kedvező megvilágításban mutatta be az Ukrajnában történt eseményeket, és ezért támogatta az említett kormánynak az ukrajnai helyzettel kapcsolatos politikáját.

49

Mindenesetre – amint arra a Tanács joggal hivatkozik – a 2015. március 16‑i levél jelentős mértékben visszautal a megtámadott jogi aktusok indokolására. Igaz ugyan, hogy a felperesnek és az RS‑nek felrótt propaganda általánosságban az Ukrajnával kapcsolatos orosz politikára vonatkozik, ez a kérdés szorosan kapcsolódik az orosz erők ebbe az országba való telepítésének kérdéséhez. Végül a felperes, még mielőtt megkapta volna az említett levelet, megértette, hogy a kérdéses propaganda nem korlátozódott az orosz erők Ukrajnába telepítésére, mivel a 2015. február 25‑i levélben általánosabban arra hivatkozott, hogy nem gyakorol befolyást az „ukrajnai helyzetre”, és hogy semmilyen okozati összefüggés nem áll fenn „az Ukrajnában tett bármely orosz intézkedés” és az elnökként, valamint újságíróként betöltött szerepe között.

50

A fenti megfontolásokra tekintettel arra kell következtetni egyrészt, hogy a Tanács által a megtámadott jogi aktusokban figyelembe vett indokolás lehetővé tette a felperes számára azoknak az okoknak a megértését, amelyek miatt a nevét továbbra is szerepeltették a szóban forgó jegyzékekben, annál is inkább, mivel a 2015. március 16‑i levélben előadott pontosítások is figyelembe vehetők, másrészt pedig arra, hogy a Törvényszék gyakorolhatja az ezen indokolás megalapozottságára vonatkozó felülvizsgálatát.

51

Ezért meg kell állapítani, hogy a Tanács teljesítette az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettséget.

52

Az említett indokolás megalapozottságával kapcsolatos kérdés nem a jelen jogalap, hanem az első és a második jogalap értékeléséhez tartozik. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokok megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely jogi aktus indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e jogi aktus alapszik. Ha ezen indokok hibákat tartalmaznak, az az említett jogi aktus érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

54

Miután a felperes felidézte a többek között a bírósági felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó általános elveket, arra hivatkozott, hogy a Tanács elmulasztotta biztos ténybeli alapnak minősülő bizonyítékokkal igazolni, hogy esetében teljesül a szóban forgó kritérium, amely nem érintheti az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét vagy Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető intézkedések vagy politikák bármely támogatását. Ennek a kritériumnak tiszteletben kellene tartania a jogbiztonság elvét, valamint azt a Charta 11. cikkében és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 10. cikkében kifejtett, a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni.

55

Különösen, először is a felperes megjegyzi, hogy az említett joggal kapcsolatos korlátozásokat törvényben kell előírni a jogbiztonság elvének tiszteletben tartásával, azoknak általános érdekű célkitűzést kell követniük, és e célkitűzéshez képest szükségesnek és arányosnak kell lenniük, nem sérthetik e szabadságnak magát a lényegét, valamint nem akadályozhatják jelentősen az újságírók tevékenységét. A nemzetbiztonság és a gyűlöletbeszéd fogalmát egyaránt szigorúan kell értelmezni.

56

Másodszor a felperes azt állítja, hogy a Tanács nem szolgáltatott olyan megbízható bizonyítékokat, amelyek Ukrajnában az orosz kormánypolitikával kapcsolatos, a felperes által folytatott propagandát igazolják.

57

A Tanács emlékeztet arra, hogy a szóban forgó kritérium azokat a természetes személyeket érinti, akik az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét vagy Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető intézkedéseket vagy politikákat aktívan támogatják, ami a felperes esetében fennáll. Nem szükséges tehát annak a bizonyítása, hogy ezek a személyek maguk az ilyen intézkedésekért vagy az ilyen politikákért felelősek, hanem elegendő, hogy ezek a személyek e tekintetben minőségileg vagy mennyiségileg jelentős támogatást nyújtanak, ami összeegyeztethető a jogbiztonság elvével.

58

Különösen, először is a Tanács szerint a felperesnek az ezen kritérium alapján történő jegyzékbe vétele nem sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, mivel azt törvény írja elő, teljesíti az EUSZ 21. cikk (2) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozó, az orosz kormányra annak érdekében történő nyomásgyakorlás célját, hogy az Ukrajnát fenyegető tevékenységeit abbahagyja, és mivel e jegyzékbe vétel nem akadályozza a felperest újságírói tevékenységeinek folytatásában, valamint véleményének kifejtésében. A felperest megillető szabadságot érintő korlátozások tehát összeegyeztethetők a Charta 52. cikkének (1) bekezdésével, valamint az EJEE 10. cikkének (2) bekezdésével.

59

Másodszor a Tanács megjegyzi, hogy az azzal kapcsolatos következtetése, hogy a felperes Ukrajnában az orosz kormánypolitikát aktívan támogató propaganda központi alakja, számos megbízható bizonyítékon alapul.

60

Ezen érvek vizsgálatát a Törvényszék által gyakorolt felülvizsgálatra, valamint a szóban forgó kritérium elsődleges jog – különösen pedig az elsődleges jog részét képező véleménynyilvánítás szabadsága – tükrében történő értelmezésének szükségességére vonatkozó elvek felidézésével kell kezdeni.

61

Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, ami a korlátozó intézkedések formáit meghatározó általános szabályokat illeti, a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon körülményeket tekintve, amelyeket az EUMSZ 215. cikk alapján a gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések elfogadása érdekében szükséges figyelembe venni az EU‑Szerződés V. címe 2. fejezetének, különösen pedig az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott határozatnak megfelelően. Mivel az uniós bíróság nem helyettesítheti az ilyen intézkedések elfogadását igazoló bizonyítékok, tények és körülmények megítélését a Tanács értékelésével, az említett bíróság által gyakorolt felülvizsgálatnak az eljárási és indokolási szabályok betartásának, a tények tárgyi pontosságának, valamint a tények értékelésében rejlő nyilvánvaló hiba és hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére kell korlátozódnia. E korlátozott felülvizsgálat alkalmazandó különösen azon célszerűségi megfontolások mérlegelésére, amelyeken az ilyen intézkedések alapulnak (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Ugyanakkor, jóllehet a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a korlátozó intézkedések elfogadása érdekében figyelembe veendő általános kritériumokat illetően, a Charta 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy azon indokok jogszerűségének a felülvizsgálata címén, amelyeken valamely meghatározott személy nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe való felvételére vagy a jegyzékben történő fenntartására vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok – kellően pontosan és konkrétan megalapozottak‑e (2015. április 21‑iAnbouba kontra Tanács ítélet, C‑605/13 P, EU:C:2015:248, 41. és 45. pont; 2015. október 26‑iPortnov kontra Tanács ítélet, T‑290/14, EU:T:2015:806, 38. pont).

63

Vitatás esetén az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni (2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121. pont; 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 128. pont).

64

Ki kell emelni, hogy noha a Tanács kétségkívül széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik azon kritériumok meghatározását illetően, amelyek értelmében személyeket vagy szervezeteket korlátozó intézkedések érinthetnek, ezek a kritériumok csak akkor tekinthetők az uniós jogrenddel összeegyeztethetőnek, amennyiben olyan értelmet kaphatnak, amely összeegyeztethető azon magasabb szintű szabályok követelményeivel, amelyeket tiszteletben kell tartaniuk (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iYanukovych kontra Tanács ítélet, T‑346/14, fellebbezés alatt, EU:T:2016:497, 100. pont).

65

Következésképpen ezen általános kritériumok olyan értelmezése mutatkozik szükségesnek, amely megfelel az elsődleges jog követelményeinek.

66

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az elsődleges jog részét képezi. A Charta ugyanis – amelynek az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése a Szerződésekkel megegyező jogi kötőerőt ismer el – a 11. cikkében a következőket írja elő:

„(1)   Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

(2)   A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.”

67

Ez a jog nem abszolút, amennyiben a Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.”

68

Hasonló rendelkezések szerepelnek az EUSZ 6. cikk (3) bekezdésében említett EJEE‑ben. Az EJEE 10. cikkének a szövege ugyanis a következő:

„(1)   Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. […]

(2)   E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”

69

Az ítélkezési gyakorlat szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem jelent korlátlan jogosultságot, következésképpen arra a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében kifejtett feltételek mellett korlátozások vonatkozhatnak. Ennek megfelelően a véleménynyilvánítás és a tömegtájékoztatás szabadsága megsértésének ahhoz, hogy az megfeleljen az uniós jognak, három feltételt kell teljesítenie. Először is a szóban forgó korlátozás „törvény által [előírt]” lehet. Más szóval, az uniós intézménynek, amely olyan intézkedéseket fogad el, amelyek korlátozhatják a valamely személyt megillető véleménynyilvánítás szabadságát, ennek érdekében jogalappal kell rendelkeznie. Másodszor, a szóban forgó korlátozásnak olyan általános érdekű célkitűzést kell érintenie, amelyet az Unió ilyenként elismer. Harmadszor, a szóban forgó korlátozás nem lehet túlzott mértékű (lásd ebben az értelemben: 2015. december 4‑iSarafraz kontra Tanács ítélet, T‑273/13, nem tették közzé, EU:T:2015:939, 177–182. pont és 184. pont).

70

Ezek a feltételek lényegében megfelelnek az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) azon ítélkezési gyakorlatában előírt feltételeknek, amely szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlásával kapcsolatos beavatkozásnak ahhoz, hogy az EJEE 10. cikkének (2) bekezdésére tekintettel igazolható legyen, „törvényben meghatározott[nak]” kell lennie, az ebben a rendelkezésben felsorolt egy vagy több jogszerű célt kell érintenie, és ezen cél vagy ezen célok megvalósításához „szükséges[nek] [kell lennie] egy demokratikus társadalomban” (EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 124. §). Ebből következik, hogy a szóban forgó kritériumot úgy kell értelmezni, hogy a Tanács elfogadhatott olyan korlátozó intézkedéseket, amelyek korlátozhatják a felperest megillető véleménynyilvánítás szabadságát, feltéve hogy ezek a korlátozások tiszteletben tartják a fent felidézett feltételeket, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy ezt a szabadságot jogszerűen lehessen korlátozni.

71

Ellenőrizni kell tehát, hogy a felperest érintő korlátozó intézkedések törvény által előírtak‑e, általános érdekű célkitűzést érintenek‑e, és hogy nem túlzottak‑e.

72

Azt a kérdést illetően, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések törvény által előírtak‑e, ki kell emelni, hogy azok különösen általános hatályú jogi aktusokban kerültek kifejtésre, és először is az uniós jogban egyértelmű jogalapokkal – nevezetesen az EUSZ 29. cikk és az EUMSZ 215. cikk –, másodszor pedig mind hatályukat, mind pedig a felperesre való alkalmazásukat igazoló okokat illetően kellő indokolással rendelkeznek (lásd a fenti 42–51. pontot) (lásd analógia útján: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 176. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanakkor meg kell határozni, hogy a felperes észszerűen számíthatott‑e arra, hogy a szóban forgó kritériumot, amely az „aktív támogatás” fogalmára hivatkozik, lehetett a helyzetére alkalmazni, amit főszabály szerint a véleménynyilvánítás szabadsága védett.

73

E tekintetben igaz ugyan, hogy a megtámadott jogi aktusok nem tartalmaznak pontos meghatározást az „aktív támogatás” fogalmát illetően, azt csak úgy lehet érteni, hogy olyan személyeket érint, akik anélkül hogy maguk felelősek lennének az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseiért és politikáiért, és anélkül hogy ezek a személyek maguk hajtanák végre ezeket az intézkedéseket vagy politikákat, ezen politikákhoz és intézkedésekhez támogatást nyújtanak.

74

Továbbá pontosítani kell, hogy a szóban forgó kritérium nem az orosz kormány támogatásának valamennyi formájára, hanem a támogatás azon formáira vonatkozik, amelyek mennyiségi vagy minőségi jelentőségüknél fogva hozzájárulnak az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseinek és politikáinak folytatásához. Az orosz kormánnyal szembeni nyomásgyakorlás céljára tekintettel – hogy utóbbit arra kényszerítsék, hogy megszüntesse az említett intézkedéseket és ne folytassa az említett politikákat – az uniós bíróság felülvizsgálata alatt értelmezett szóban forgó kritérium ezért objektív módon meghatározza azon személyek és szervezetek körülhatárolt kategóriáját, akikre, illetve amelyekre a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések vonatkozhatnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. július 16‑iNational Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, T‑578/12, nem tették közzé, EU:T:2014:678, 119. pont).

75

Ezen kritérium értelmezése során figyelembe kell vennie az EJEB ítélkezési gyakorlatát, amely elismeri, hogy lehetetlen a törvények megfogalmazása során abszolút pontosságot elérni különösen azokon a területeken, ahol a helyzet a társadalomban uralkodó vélemények alapján változik, és amely ítélkezési gyakorlat elfogadja azt, hogy a merevség elkerülésének, valamint a változó helyzetekhez való alkalmazkodásnak a szükségessége miatt számos törvény többé‑kevésbé homályos kifejezéseket használ, amelynek értelmezése és alkalmazása a gyakorlattól függ. Az a feltétel, miszerint a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia a jogsértéseket, akkor teljesül, ha a jogalany – a szóban forgó rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a felelősségét (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 133. és 134. §).

76

Márpedig a média – különösen az audiovizuális média – jelenkori társadalomban betöltött szerepének jelentőségére tekintettel (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2009. szeptember 17., Manole és társai kontra Moldova, CE:ECHR:2009:0917JUD001393602, 97. §; 2016. június 16‑i Delfi kontra Észtország, CE:ECHR:2015:0616JUD006456909, 134. §), előrelátható volt, hogy a Putyin elnök rendeletével az RS elnökévé – amely egy olyan hírügynökség, amelyet maga a felperes az orosz állam „egységre törekvő vállalkozásaként” minősít – kinevezett személy által különösen a nagyon népszerű adások során nyújtott, az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseinek és politikáinak széleskörű médiatámogatását érintheti „az aktív támogatás” fogalmára alapított kritérium, amennyiben a véleménynyilvánítás szabadságának az abból eredő korlátozásai tiszteletben tartják az ahhoz szükséges többi feltételt, hogy ezt a szabadságot jogszerűen lehessen korlátozni.

77

Egyébiránt ki kell emelni, hogy a felperes állításával ellentétben a 2014. szeptember 23‑iMikhalchanka kontra Tanács ítéletből (T‑196/11 és T‑542/12, nem tették közzé, EU:T:2014:801) eredő ítélkezési gyakorlat nem teszi lehetővé az arra való következtetést, hogy az „aktív támogatás” fogalma csak akkor alkalmazandó az újságíró munkájára, amikor az utóbbi nyilatkozatai konkrét hatással járnak. Amint azt ugyanis a Tanács jogosan megjegyezte, a Törvényszék az említett ítéletben nem a véleménynyilvánítás szabadságáról határozott, hanem azt állapította meg, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a felperes esete a szóban forgó jogi aktusokban előírt jegyzékbe vételi kritériumok hatálya alá tartozott. Ezek a kritériumok többek között a nemzetközi választási normák megsértéséért felelős személyeket – amely jogsértések Fehéroroszországban a 2010. december 19‑én rendezett elnökválasztást jellemezték –, valamint az említett országban az emberi jogok súlyos megsértéséért, illetve a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomásáért felelős személyeket érintették. A Törvényszék ilyen körülmények között ítélte meg úgy, hogy a Tanács nem közölte azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolhatják azt a befolyást, konkrét hatást és főként felelősséget, amellyel a felperes és adott esetben az általa bemutatott televíziós program bírhatott a nemzetközi választási normák megsértéseit, valamint a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomását illetően (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 23‑iMikhalchanka kontra Tanács ítélet, T‑196/11 és T‑542/12, nem tették közzé, EU:T:2014:801, 7., 8., 15., 134. és 135. pont).

78

Márpedig a jelen ügyben a Tanács által a felperesre alkalmazott „aktív támogatás” kritériuma tágabb, mint a 2014. szeptember 23‑iMikhalchanka kontra Tanács ítélet (T‑196/11 és T‑542/12, nem tették közzé, EU:T:2014:801) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó, a felelősségre alapított kritériumok. Következésképpen a felperes nem hivatkozhat megalapozottan az említett ítéletre azon álláspontjának alátámasztása érdekében, miszerint a Tanácsnak bizonyítania kellett volna nyilatkozatai konkrét hatásait.

79

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben teljesül az a feltétel, amely szerint a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozásoknak törvény által előírtnak kell lenniük.

80

Ami az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzés követésével kapcsolatos feltételt illeti, meg kell jegyezni, hogy a Tanács célja a többek között a szóban forgó kritérium alapján elfogadott korlátozó intézkedésekkel az orosz hatóságokra történő nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy utóbbiak abbahagyják az Ukrajnát destabilizáló intézkedéseiket és politikáikat, ami megfelel a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) egyik célkitűzésének.

81

A korlátozó intézkedéseknek többek között az olyan személyek tekintetében történő elfogadása ugyanis, akik aktívan támogatják az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseit és politikáit, az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének c) pontjában érintett azon célkitűzésnek felel meg, hogy összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel megőrizzék a békét, megelőzzék a konfliktusok kialakulását, és erősítsék a nemzetközi biztonságot.

82

E tekintetben hangsúlyozni kell a Tanácshoz hasonlóan, hogy 2014. március 27‑én az Egyesült Nemzetek Közgyűlése elfogadta az „Ukrajna területi integritása” című 68/262. sz. határozatot, amelyben emlékeztetett az összes állam arra vonatkozó kötelezettségére, hogy az Egyesült Nemzetek alapokmányának 2. cikke értelmében nemzetközi érintkezéseik során más állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell, és nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel kell rendezni. A Közgyűlés üdvözölte a többek között a nemzetközi és regionális szervezetek által az ukrajnai helyzet helyreállítása érdekében tett szüntelen erőfeszítéseket. E határozat rendelkező részében a Közgyűlés többek között megerősítette a szuverenitás, a politikai függetlenség, Ukrajna nemzetközileg elismert határain belül Ukrajna egysége és területi integritása fontosságát, valamint valamennyi felet arra buzdította, hogy haladéktalanul törekedjen az ukrajnai helyzet békés eszközökkel való rendezésére, tanúsítson mérsékletet, tartózkodjon a feszültségek növelésére alkalmas minden egyoldalú aktustól és minden lázító beszédtől, valamint teljes mértékben vegyenek részt a nemzetközi párbeszédre irányuló erőfeszítésekben.

83

Ennélfogva arra kell következtetni, hogy a jelen ügyben teljesül az általános érdekű célkitűzésre vonatkozó feltétel.

84

Ami a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos, a szóban forgó intézkedésekből eredő korlátozások nem túlzott jellegére vonatkozó feltételt illeti, ki kell emelni, hogy ez két részből áll: egyrészt ezeknek a korlátozásoknak a kitűzött célhoz képest szükségesnek és arányosnak kell lenniük, másrészt pedig e szabadság lényege nem sérthető (lásd ebben az értelemben: 2015. december 4‑iSarafraz kontra Tanács ítélet, T‑273/13, nem tették közzé, EU:T:2015:939, 184. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85

Először is a szóban forgó korlátozások szükséges jellegét illetően meg kell állapítani, hogy az alternatív és kevésbé kényszerítő jellegű korlátozó intézkedések, mint az előzetes engedélyezési rendszer vagy a folyósított pénzeszközök felhasználásának utólagos igazolására vonatkozó kötelezettség nem teszi lehetővé a kitűzött célok ugyanolyan hatékony elérését, vagyis az ukrajnai helyzetért felelős orosz döntéshozókra történő nyomásgyakorlást, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd analógia útján: 2014. március 12‑iAl Assad kontra Tanács ítélet, T‑202/12, EU:T:2014:113, 117. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86

Másodszor a szóban forgó korlátozások arányos jellegét illetően emlékeztetni kell az arányosság elvére, valamint a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatra, és meg kell határozni, hogy e korlátozások hogyan alkalmazhatók a felperesnek a Tanács ügyirataiban szereplő bizonyítékokból következő sajátos helyzetére.

87

Az arányosság elve, mint az uniós jog alapelve, megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt célok megvalósításához. Így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, az okozott hátrányok pedig a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (lásd: 2015. december 4‑iSarafraz kontra Tanács ítélet, T‑273/13, nem tették közzé, EU:T:2015:939, 185. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

E tekintetben az ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy az arányosság elve tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatát illetően széles körű mérlegelési jogkört kell elismerni az uniós jogalkotó részére olyan területeken, amelyek a jogalkotó részéről politikai, gazdasági, társadalmi döntéseket igényelnek, és amelyeken összetett értékeléseket kell végeznie. Következésképpen, az e területeken meghozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által elérni kívánt célhoz képest kizárólag a nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással az ilyen intézkedés jogszerűségére (lásd: 2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89

Konkrétabban, a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozásokat illetően több elv azonosítható az EJEB ítélkezési gyakorlatában.

90

Először is, az EJEB kiemelte, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik legfontosabb alapját, valamint fejlődésének és az egyén kibontakozásának alapvető feltételét képezi, és az főszabály szerint nemcsak az elfogadott, vagy ártalmatlannak, illetve jelentéktelennek tekintett „információkra” vagy „eszmékre” vonatkozik, hanem valamennyi olyan „információra” és „eszmére” is, amelyek sértenek, megbotránkoztatnak vagy zavarnak, mégpedig a pluralizmus, a tolerancia és a szellemi nyitottság biztosítása érdekében, amelyek nélkül nincs demokratikus társadalom. E szabadsághoz kétségkívül kivételek párosulnak, azokat azonban szigorúan kell értelmezni, és az említett szabadság korlátozásának szükségességét meggyőzően kell bizonyítani (EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 196. §, i. alpont).

91

Másodszor, az EJEB megállapította, hogy az EJEE 10. cikkének (2) bekezdése a politikai beszéd vagy a közérdekű kérdések kapcsán alig enged teret a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozásoknak. Főszabály szerint ugyanis az ilyen közérdekű kérdésekhez kapcsolódó nyilatkozatok jelentős védelmet igényelnek, ellentétben az erőszakot, a gyűlöletet, az idegengyűlöletet vagy az intolerancia más formáit védő vagy igazoló nyilatkozatokkal, amelyeket általában nem védenek. A politikai beszéd jellegénél fogva viták forrását képezi, és gyakran heves, az azonban közérdekű jellegű, kivéve ha átlép egy határt és erőszakra, gyűlöletre vagy intoleranciára való felhívássá fajul (EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 197., 230. és 231. §).

92

Harmadszor, ami a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozás „szükséges” jellegét illeti, az EJEB úgy ítéli meg, hogy az kényszerítő társadalmi szükségletet foglal magában, és valamely beavatkozást az ügy teljességének tükrében kell megvizsgálni annak meghatározása érdekében, hogy ez a korlátozás a kitűzött célhoz képest arányos‑e, és hogy a hatóságok által a korlátozás igazolására felhozott indokok relevánsnak és elegendőnek tűnnek‑e (EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 196. §, ii. és iii. alpont).

93

Ezek az elvek kétségkívül a jelen ügyben figyelembe veendő jelentős tényezőknek minősülnek. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy ezek az elvek csak abban az esetben alkalmazandók, ha a jelen ügy összefüggésében relevánsak, amelyet olyan sajátosságok jellemeznek, amelyek megkülönböztetik azoktól, amelyek lehetővé tették az EJEB számára ítélkezési gyakorlatának továbbfejlesztését.

94

Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatából eredő elveket olyan helyzetekre tekintettel állapították meg, amelyekben valamely személlyel szemben, aki olyan nyilatkozatokat tett és cselekményeket végzett, amelyeket az EJEE‑hez csatlakozott állam elfogadhatatlannak tekint, a lakóhelye szerinti említett állam gyakran büntető jellegű korlátozó intézkedéseket írt elő, és e személy az említett állammal szemben a véleménynyilvánítás szabadságára védekezési jogalapként hivatkozott.

95

Ellenben a jelen ügyben a felperes Oroszországban lakóhellyel rendelkező orosz állampolgár, akit Putyin elnök rendelettel az RS hírügynökség elnökévé nevezett ki, amely az orosz állam „egységre törekvő vállalkozása”.

96

A felperes újságírói feladatainak ellátása során – amelyek nem választhatók el az RS elnökeként ellátott feladatoktól – több alkalommal nyilatkozott az orosz kormány által Ukrajnában létrehozott helyzetről, és a Tanács szerint az ezen helyzethez kapcsolódó eseményeket az orosz kormányra nézve kedvező megvilágításban mutatta be.

97

A felperes ebben az összefüggésben hivatkozik a véleménynyilvánítás szabadságára. Nem arról van tehát szó, hogy a felperes e szabadságra védekezési jogalapként hivatkozik az orosz állammal szemben, hanem a biztosítási – nem pedig büntető – jellegű azon korlátozó intézkedésekkel szembeni védekezésről, amelyeket a Tanács az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseire és politikáira való válaszolás érdekében fogadott el. Márpedig közismert, hogy ezek az intézkedések és ezek a politikák Oroszországban igen jelentős médiafigyelmet élveznek, és azokat propaganda útján nagyon gyakran teljes mértékben igazoltként mutatják be az orosz népnek.

98

Különösen meg kell jegyezni, hogy 2014. február 13‑án a sajtóval kapcsolatos panaszok kivizsgálásáért felelős orosz állami testület (a továbbiakban: orosz testület) elfogadott egy határozatot a felperessel szemben az általa bemutatott „Vesti Nedeli” (a hét hírei) adásra vonatkozó panaszt követően. Ennek során az orosz testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes által tett nyilatkozatok a Vesti Nedeli 2013. december 8‑án közvetített adásában propagandára adtak okot, amely a kijevi Függetlenség téren (Ukrajna) 2013. november 30. és december 1‑je között bekövetkezett eseményeket elfogultan és az újságírókat kötelező, a társadalmi felelősség, az ártalmatlanság, a valóság, a pártatlanság és az igazságosság elveinek megsértésével mutatta be azért, hogy a félretájékoztatás eszközeivel manipulálja az orosz közvéleményt.

99

A felperes nem tagadja, hogy tett olyan nyilatkozatokat, amelyekről az orosz testület a határozatában döntött, azonban úgy érvel, hogy a propagandát védi a véleménynyilvánítás szabadsága.

100

Egyébiránt ki kell emelni, hogy az a tény, hogy a felperes az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései és politikái javára propagandatevékenységeket folytatott, egyaránt kitűnik a Nacionālā elektronisko plašsaziņas līdzekļu padome (Lettországi Nemzeti Elektronikus Média Tanács) 2014. április 3‑i határozatából (a továbbiakban: lett határozat), valamint a Lietuvos radijo ir televizijos komisija (litván rádió‑ és televízióbizottság) 2014. április 2‑i határozatából, amelyet a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi regionális közigazgatási bíróság, Litvánia) 2014. április 7‑i határozata helybenhagyott (a továbbiakban: litván határozat), és ezek a határozatok a Vesti Nedeli többek között azon adásai közvetítésének az említett országokban való felfüggesztésére vonatkoztak, amelyekben a felperes részt vett.

101

A felperes szerint a lett és litván határozatok olyan egyoldalú állásfoglalások, amelyekkel kapcsolatban sem a felperes, sem pedig az RS nem tudott nyilatkozni, így a Tanács nem alapíthatott azokra.

102

Ami ezeket a határozatokat illeti, először is meg kell jegyezni, hogy a Tanács a Törvényszék kérdésére adott írásbeli válaszában jelezte, hogy ezeket a határozatokat 2016. február 1‑jén formálisan az igazgatási ügyiratokhoz csatolták.

103

Ezért, noha egyértelmű, hogy ezek a határozatok azon bizonyítékok részét képezik, amelyeken a 2016. márciusi jogi aktusok alapulnak, nem ez az eset áll fenn a 2015. márciusi és a 2015. szeptemberi jogi aktusok tekintetében.

104

E tekintetben nem fogadható el a Tanács által előadott azon álláspont, miszerint utóbbi már a 2015. márciusi jogi aktusok elfogadásakor ismerte a lett és litván határozatok tartalmát, ugyanis ezeket a határozatokat – beleértve angol nyelvi változatukat – 2014 áprilisában és októberében hozták nyilvánosságra. Nem vélelmezhető ugyanis az, hogy a Tanács pusztán amiatt ismerte a felperesre vonatkozó összes dokumentumot, hogy ez a dokumentum nyilvános volt.

105

Ami e határozatok tartalmát illeti, először is ki kell emelni, hogy a Lettországi Nemzeti Elektronikus Média Tanács a lett rendőrség által készített jelentés alapján – amely megvizsgálta a Vesti Nedelinek különösen a 2014. március 2‑i és 16‑i adását, amelyekben a felperes részt vett – arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek az adások az Ukrajnában történő orosz katonai beavatkozást igazoló háborús propagandát tartalmaztak, és az ukrán demokrácia védelmezőit a nácikkal azonosították, valamint azt az üzenetet közvetítették, hogy ha ezek a védelmezők lennének hatalmon, megismételnék a nácik által elkövetett bűntetteket.

106

Másodszor a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi regionális közigazgatási bíróság) jóváhagyta a litván rádió‑ és televízióbizottság azon következtetését, miszerint a Vesti Nedelinek az említett bizottság által vizsgált 2014. március 2‑i adása az oroszok és az ukránok közötti gyűlöletre uszított, valamint igazolta az Ukrajnában történő orosz katonai beavatkozást és Ukrajna területe egy részének Oroszországhoz való annektálását.

107

Márpedig az ilyen megállapítások, amelyek két tagállam olyan hatóságaitól származnak, amelyek megvizsgálták a szóban forgó adásokat, meggyőző bizonyítékoknak minősülnek azzal kapcsolatban, hogy a felperes az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései és politikái javára propagandatevékenységeknek élt.

108

Ez annál is inkább igaz, mivel a felperes a Törvényszék előtt nem vonta kétségbe a lett és litván határozatokban szereplő megállapításokat, hanem alaki kifogások emelésére szorítkozott (lásd a fenti 101. pontot).

109

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes által hivatkozott körülmények semmilyen hatással nem járnak a rendelkezésére állt azon lehetőségre, hogy a Törvényszék előtti eljárás során az említett határozatokban szereplő megállapítások megalapozottságát megkérdőjelező érveket és bizonyítékokat hozzon fel.

110

Egyébiránt ki kell emelni, hogy sem a felperes, sem pedig az RS nem vitatta a lett és litván határozatokat a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt, jóllehet legalábbis a lett határozatot illetően az ügyiratokból következik, hogy e határozattal szemben jogorvoslattal lehetett élni.

111

Ilyen körülmények között arra kell következtetni, hogy a Tanács azzal, hogy az orosz testület határozatára, valamint a 2016. márciusi jogi aktusok esetében a lett és litván határozatokra is alapított, megállapíthatta, hogy a felperes propagandát folytatott.

112

Márpedig az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései és politikái javára a felperes által folytatott propaganda miatt az őt érintő korlátozó intézkedések Tanács általi elfogadása nem tekinthető a felperest megillető véleménynyilvánítás szabadsága aránytalan korlátozásának.

113

Ha ugyanis ez az eset állna fenn, a Tanács számára lehetetlen lenne az orosz kormányra történő nyomásgyakorlásra irányuló politikai célkitűzésének folytatása azzal, hogy nemcsak az ezen kormány Ukrajnával kapcsolatos intézkedéseiért vagy politikáiért felelős személyek vagy az ilyen intézkedéseket vagy politikákat végrehajtó személyek, hanem az ez utóbbi személyeknek aktív támogatást nyújtó személyek tekintetében is korlátozó intézkedéseket fogad el.

114

A fenti 74. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az aktív támogatás fogalma a támogatás azon formáira vonatkozik, amelyek mennyiségi vagy minőségi jelentőségüknél fogva hozzájárulnak az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseinek és politikáinak folytatásához.

115

Ez a fogalom nem korlátozódik anyagi támogatásra, hanem azt a támogatást is magában foglalja, amelyet az orosz állam „egységre törekvő vállalkozásának” minősülő RS elnöke nyújthat, akit ezen állam elnöke nevez ki, és aki a végső felelősséget viseli a Tanács által elítélt intézkedések és politikák miatt, amelyekre utóbbi a szóban forgó intézkedések elfogadásával kíván válaszolni.

116

E tekintetben kétségkívül igaz, hogy a felperest érintő korlátozó intézkedések arányosságának értékelése során meg kell vizsgálni, hogy ezek az intézkedések elrettentik‑e az orosz újságírókat attól, hogy szabadon kifejtsék véleményüket az olyan közérdekű politikai kérdésekről, mint az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései és politikái. Az egész társadalmat érintő káros következményről lenne ugyanis ebben az esetben szó (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2004. december 17., Cumpănă és Mazăre kontra Románia, CE:ECHR:2004:1217JUD003334896, 114. §).

117

Ugyanakkor a jelen ügyben nem ez az eset áll fenn, mivel a felperes helyzete azzal a sajátos, sőt egyedi jelleggel rendelkezik, hogy az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései és politikái javára oly módon folytat propagandát, hogy az RS elnökének maga Putyin elnök rendeletével kapott feladatkörébe tartozó saját eszközeit és jogkörét használja fel.

118

Márpedig a többi újságíró, aki akár olyan nyilatkozatokkal is szándékozik a véleményét kifejteni, amelyek sértenek, megbotránkoztatnak vagy zavarnak (lásd a fenti 90. pontot) a politikai beszéd körébe tartozó és a közérdekű jellegű kérdésekről (lásd a fenti 91. pontot) – mint az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedései vagy politikái –, nincs a felperesével összehasonlítható helyzetben, aki Putyin elnök átgondolt választása miatt az RS elnökét megillető feladatkörök kizárólagos jogosultja.

119

Egyébként egyetlen másik újságíró neve sem szerepel a szóban forgó jegyzékekben, és kizárólag az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” hatóságainak valamely tagját érintő indokolás kapcsolódik a propagandatevékenységekhez.

120

Az előző megfontolások elegendők annak megállapításához – tekintettel a Tanácsot megillető széles mérlegelési jogkörre is (lásd a fenti 88. pontot) –, hogy a felperest megillető véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozások, amelyekkel a szóban forgó korlátozó intézkedések járhatnak, szükségesek és nem aránytalanok, és nem szükséges megvizsgálni azt, hogy a többi bizonyíték, amelyre a Tanács alapított, azt igazolja‑e, hogy a felperes erőszakra buzdított vagy gyűlöletbeszédeket tartott.

121

Mivel a felperest megillető véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos korlátozások, amelyeket a szóban forgó korlátozó intézkedések a felperes tekintetében tartalmazhatnak, a kitűzött célhoz képest szükségesek és arányosak, azt a feltételt szükséges megvizsgálni, amely e szabadság lényegét érintő jogsértés hiányával kapcsolatos.

122

Ami a felperest megillető véleménynyilvánítás szabadságának a lényegét érintő jogsértés hiányára vonatkozó feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések előírják egyrészt azt, hogy a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák a felperesnek a területükre történő beutazását vagy az azon való átutazását, másrészt pedig az Unió területén elhelyezett pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak a befagyasztását.

123

Márpedig a felperes az Unión kívüli harmadik állam, az Orosz Föderáció állampolgára, és ebben az államban rendelkezik lakóhellyel, ahol az RS elnökeként végez szakmai tevékenységet. Következésképpen a szóban forgó korlátozó intézkedések nem sértik a felperesnek a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásához fűződő jogának lényegét különösen a médiaágazatban folytatott szakmai tevékenysége keretében abban az országban, ahol lakóhellyel rendelkezik és dolgozik (lásd analógia útján: 2015. december 4‑iSarafraz kontra Tanács ítélet, T‑273/13, nem tették közzé, EU:T:2015:939, 190. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124

Továbbá ezek az intézkedések ideiglenes és visszafordítható jellegűek. A 2014/145 határozat 6. cikkéből ugyanis az következik, hogy a határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni, a 269/2014 rendelet 14. cikkének (4) bekezdéséből pedig az, hogy a rendelethez mellékelt jegyzéket rendszeresen és legalább tizenkét havonta felül kell vizsgálni.

125

Ebből következik, hogy a felperessel szemben előírt korlátozó intézkedések nem sértik az őt megillető véleménynyilvánítás szabadságának lényeges tartalmát.

126

Az előző megfontolásokra tekintettel az első és a második jogalapot el kell utasítani.

127

A felperes másodlagosan az EUMSZ 277. cikk értelmében vett jogellenességi kifogást emel a szóban forgó kritérium tekintetében arra az esetre, ha azt úgy kellene értelmezni, hogy lehetővé teszi korlátozó intézkedések elfogadását olyan újságírókkal szemben, akik a Tanács által vitathatónak tekintett véleményeket fejtettek ki. Az így értelmezett ezen kritérium aránytalan lenne és nem rendelkezne jogalappal. Válaszában a felperes kifejti, hogy az EUSZ 29. cikk és az EUMSZ 215. cikk nem teszi lehetővé a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétes jogi aktusok elfogadását.

128

Először is a Tanács a jelen jogalap elfogadhatatlanságára hivatkozik, amely nem teljesíti az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt feltételeket.

129

Másodszor a Tanács kifejti, hogy a szóban forgó kritérium a propagandával és a félretájékoztatással kapcsolatos tevékenységeket érinti, amelyek aktív támogatást nyújtanak az orosz kormánynak Ukrajna destabilizálásával összefüggésben, és hogy az ilyen kritérium nem ellentétes a véleménynyilvánítás szabadságával.

130

Az első és a második jogalap vizsgálatából következik, hogy a szóban forgó kritériumot az elsődleges joggal összhangban kell értelmezni, amely magában foglalja a véleménynyilvánítás szabadságát védő rendelkezéseket (lásd a fenti 64–70. pontot).

131

Márpedig megállapításra került, hogy a szóban forgó kritérium értelmezhető és alkalmazható az elsődleges joggal – beleértve a véleménynyilvánítás szabadságát – összhangban. Egyébiránt kifejtésre került, hogy e kritériumnak a jelen ügyben a felperes esetére történt alkalmazása nem sértette az őt megillető véleménynyilvánítás szabadságát, mivel a Tanács tiszteletben tartotta az ezen szabadság korlátozásához előírt jogi feltételeket.

132

Ilyen körülmények között el kell utasítani a jelen jogalapot, és nem szükséges a Tanács által emelt elfogadhatatlansági kifogásról határozni.

133

Miután a felperes felidézte a korlátozó intézkedések terén a védelemhez való jog tiszteletben tartásával kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat által kialakított elveket, arra hivatkozott, hogy jóllehet a 2015. márciusi jogi aktusok továbbra is szerepeltették a nevét a szóban forgó jegyzékekben, nem pedig első alkalommal vették fel azokba, nem tájékoztatták előzetesen ezen további szerepeltetés indokairól, valamint nem kapott olyan komoly, hitelt érdemlő és konkrét bizonyítékokat, amelyek igazolhatják az említett további szerepeltetést.

134

Különösen, a felperes először is arra hivatkozik, hogy a 2015. márciusi jogi aktusokat azelőtt fogadták el, hogy a Tanács válaszolt volna a 2015. február 4‑i levélben szereplő, az ügyiratokhoz való hozzáférés iránti kérelmére. Ezért a tények ismeretében nem tudta véleményét kifejteni a Tanács azon szándékával kapcsolatban, hogy továbbra is alkalmazza a vele szembeni korlátozó intézkedéseket.

135

Másodszor a felperes azt hozza fel, hogy a 2015. február 25‑i levelét nem vizsgálták meg gondosan és pártatlanul.

136

A Tanács azon túlmenően, hogy érdemben vitatja a felperesnek a védelemhez való jog megsértésére alapított érveit, arra hivatkozik, hogy elfogadhatatlan az, hogy a felperes kizárólag a jelen jogalap címében hivatkozik a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére, mivel az erre való hivatkozás nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt minimális követelményeknek.

137

Elöljáróban helyt kell adni a Tanács által emelt elfogadhatatlansági kifogásnak, mivel a felperes nem hozott fel olyan érveket, amelyek konkrétan a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére vonatkoznak.

138

Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében, amely lényegében megegyezik a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontjával, a keresetlevélnek tartalmaznia kell többek között a hivatkozott jogalapok rövid ismertetését. Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ezen ismertetésnek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes részére védekezésének előkészítését, és azt, hogy a Törvényszék adott esetben további erre vonatkozó információ kérése nélkül határozni tudjon a keresetről. Ahhoz ugyanis, hogy a kereset elfogadható legyen, a lényegi tény‑ és jogkérdéseknek, amelyeken a kereset alapul, ha csak röviden is, de magának a keresetlevélnek a megfogalmazásából koherens és érthető módon ki kell tűnniük a jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében. Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elfogadhatatlannak kell tekinteni minden olyan jogalapot, amelyet nem megfelelően fogalmaztak meg a keresetlevélben. Hasonló követelmények érvényesülnek a jogalap alátámasztására felhozott kifogás tekintetében. Az eljárásgátló okokra alapított ezen elfogadhatatlansági kifogást az uniós bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell (lásd ebben az értelemben: 2016. május 12‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, T‑384/14, EU:T:2016:298, 38. pont, nem tették közzé, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139

A védelemhez való jog megsértésével kapcsolatos kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jognak a korlátozó intézkedések elfogadását megelőző eljárás során történő tiszteletben tartásához való alapvető jogot kifejezetten rögzíti a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja (lásd: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

140

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a 2014/145 határozat 3. cikkének (2) és (3) bekezdése, valamint a 269/2014 rendelet 14. cikkének (2) és (3) bekezdése előírja, hogy a Tanács döntését és nevének a szóban forgó jegyzékekbe történő felvétele indokolását – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben értesítés közzététele útján – közli az érintett természetes vagy jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel, lehetővé téve a személy, szervezet vagy szerv számára, hogy észrevételeket tegyen. Amennyiben észrevételt vagy új érdemi bizonyítékot nyújtanak be, a Tanács felülvizsgálja döntését, és erről értesíti az érintett természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet.

141

Továbbá ki kell emelni mindenekelőtt, hogy a 2014/145 határozat 6. cikkének harmadik albekezdése szerint a határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni. Ezen túlmenően e határozat 6. cikkének második albekezdése az eredeti szövegében előírta, hogy a határozat 2014. szeptember 17‑ig volt alkalmazandó, és a későbbi jogi aktusok több meghosszabbításról határoztak. Végül a 269/2014 rendelet 14. cikkének (4) bekezdése szerint a rendelethez mellékelt jegyzéket rendszeresen és legalább tizenkét havonta felül kell vizsgálni.

142

A jelen ügyben a felperes nem támadta meg sem a 2014/151 végrehajtási határozatot, sem pedig a 284/2014 végrehajtási rendeletet, amelyekkel a Tanács első alkalommal jegyzékbe vette a nevét (lásd a fenti 3. pontot). Amint azt a felperes a Törvényszék kérdésére adott írásbeli válaszában elismerte, az ezen jogi aktusok elfogadására való első válasza a 2015. február 4‑i levél elküldése volt, jóllehet a Tanács 2014. március 22‑én közzétette a 2014/151 végrehajtási határozattal végrehajtott 2014/145 határozatban és a 284/2014 végrehajtási rendelettel végrehajtott 269/2014 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek részére szóló értesítést (HL 2014. C 84., 3. o.).

143

Ez az értesítés jelezte többek között azt, hogy az érintett személyek és szervezetek a Tanácsnál kérvényezhetik annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel nevük felkerült az első megtámadott jogi aktusokhoz mellékelt jegyzékekbe, és csatolhatják az igazoló dokumentumokat.

144

Ebből következik, hogy a felperes hosszú ideig várt, mielőtt a Tanácstól az őt érintő dokumentumokhoz való hozzáférést és helyzetének felülvizsgálatát kérte.

145

Egyébiránt ki kell emelni, hogy a 2015. márciusi jogi aktusokkal a felperes nevét a korábbival megegyező indokolással szerepeltették továbbra is a szóban forgó jegyzékekben. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Tanács nem köteles a felperest nevének az első jegyzékbe vételét megelőzően meghallgatni azért, hogy az őt érintő korlátozó intézkedések meglepetésszerűek legyenek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. november 5‑iMayaleh kontra Tanács ítélet, T‑307/12 és T‑408/13, EU:T:2014:926, 110–113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), főszabály szerint azonban köteles meghallgatni nevének a szóban forgó jegyzékekben való további szerepeltetéséről való döntés előtt. Mindazonáltal az ezen intézkedésekkel már érintett személyek tekintetében a korlátozó intézkedéseket fenntartó jogi aktusok elfogadását megelőző meghallgatáshoz való jog akkor kötelező, amikor a Tanács új bizonyítékokat vett figyelembe e személyekkel szemben, nem pedig akkor, amikor az ilyen további szerepeltetés ugyanazon indokokon alapul mint amelyek igazolták a kérdéses korlátozó intézkedéseket előíró eredeti jogi aktus elfogadását (lásd analógia útján: 2016. július 28‑iTomana és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑330/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:601, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2016. április 7‑iCentral Bank of Iran kontra Tanács ítélet, C‑266/15 P, EU:C:2016:208, 33. pont).

146

Márpedig a jelen ügyben a megtámadott jogi aktusokban a felperest érintő indokolás nem változott az azon jogi aktusokban szereplő indokolással összehasonlítva, amelyekkel nevének első alkalommal történő jegyzékbe vételéről határoztak.

147

Ilyen körülmények között először is a Tanács nem volt köteles a felperest a megtámadott jogi aktusok elfogadása előtt meghallgatni.

148

Másodszor ki kell emelni, hogy a Tanács 2015. február 13‑i levelében (lásd a fenti 10. pontot) mindenesetre felhívta a felperest, hogy nyilatkozzon az őt érintő korlátozó intézkedések esetleges meghosszabbításáról.

149

Kétségkívül igaz, hogy a felperes a 2015. február 4‑i kérelme ellenére nem kapott hozzáférést a nevének jegyzékbe vételét igazoló dokumentumokhoz, amikor előterjesztette a Tanács felhívására válaszul adott észrevételeit.

150

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy még azt is feltételezve, hogy az említett kérelem – jóllehet alakilag az 1049/2001 rendeleten alapul – úgy tekinthető, hogy azt a fenti 140. és 141. pontban említett rendelkezésekkel érintett felülvizsgálati eljárás keretében terjesztették elő, és az tehát releváns lehet annak értékeléséhez, hogy a felperes védelemhez való jogát a jelen ügyben tiszteletben tartották‑e, a Tanácsnak nem róható fel az, hogy nem bírálta el ezt a kérelmet nagyon rövid időn belül, mielőtt a 2015. márciusi jogi aktusokat elfogadta volna, miközben a felperes csaknem tizenegy hónapot várt, mielőtt nevének az első alkalommal történő jegyzékbe vételére válaszolt volna, és ilyen kérelmet nyújtott volna be.

151

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ha közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érdekelt személy a Tanács által neki felrótt tényekről érdemben ismertetheti az álláspontját, akkor a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján a Tanács nem köteles önként biztosítani az ügy irataiban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést. Csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani a mindazokhoz a nem bizalmas jellegű adminisztratív dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd: 2009. október 14‑iBank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

152

A jelen ügyben mivel – amint az a negyedik jogalap vizsgálata keretében megállapításra került – a megtámadott jogi aktusok felperest érintő indokolása – amely megegyezik azon jogi aktusok indokolásával, amelyek nevének első jegyzékbe vételét tartalmazták – elegendő volt, a Tanács nem volt köteles azt kezdeményezni, hogy biztosítsa a felperes számára az ügyiratokhoz való hozzáférést vagy megvárja a felperes által végül előterjesztett kérelemről való döntés kimenetelét, mielőtt nevének a szóban forgó jegyzékekben való további szerepeltetéséről határozott. A felperes ugyanis jóval a 2015. március 16‑i levél kézhezvétele előtt tudta, hogy újságírói és az RS elnökeként végzett tevékenységei miatt érintették a korlátozó intézkedések, és nyilvánvalóan ismerte tevékenységei gyakorlásának módjait.

153

Harmadszor és a teljesség kedvéért emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog megsértése akkor vonja maga után a jogi aktus megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás más eredményhez vezethetett volna. A jelen ügyben a felperes nem magyarázta el, hogy melyek azok az érvek és bizonyítékok, amelyekre hivatkozhatott volna, ha korábban megkapta volna a szóban forgó dokumentumokat, és azt sem bizonyította, hogy ezek az érvek és bizonyítékok az ő esetében más eredményhez vezettek volna, azaz a szóban forgó korlátozó intézkedések vele szembeni megújításának hiányához (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. szeptember 18‑iGeorgias és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑168/12, EU:T:2014:781, 106–108. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezért a jelen jogalap semmiképpen sem vezethet a megtámadott jogi aktusok megsemmisítéséhez.

154

Az előző megfontolásokra tekintettel a jelen jogalapot el kell utasítani.

155

Mivel a felperes által hivatkozott valamennyi jogalap elutasításra került, a kereset teljes egészében el kell utasítani.

156

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A – A partnerségi megállapodás megsértésére alapított hatodik jogalapról

B – Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított negyedik jogalapról

C – A szóban forgó kritérium felperes helyzetére való alkalmazását illetően a nyilvánvaló értékelési hibára alapított első jogalapról, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának a megsértésére alapított második jogalapról

1. A bírósági felülvizsgálat terjedelméről

2. A szóban forgó kritériumnak az elsődleges jog, különösen a véleménynyilvánítás szabadsága tükrében történő értelmezéséről

a) Az azzal kapcsolatos feltételről, hogy a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos bármely korlátozásnak „törvény által” előírtnak kell lennie

b) Az általános érdekű célkitűzés követéséről

c) A felperest sújtó korlátozó intézkedések nem túlzott jellegéről

A korlátozások szükséges és arányos jellegéről

A felperest megillető véleménynyilvánítás szabadságának a lényegét érintő jogsértés hiányáról

D – Az arra alapított ötödik jogalapról, hogy a szóban forgó kritérium összeegyeztethetetlen lenne a véleménynyilvánítás szabadságával, és ezért jogellenes lenne, ha lehetővé tenné az e szabadságot gyakorló újságírókkal szemben korlátozó intézkedések elfogadását

E – A védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított harmadik jogalapról

A költségekről