–

a Bosphorus Queen Shipping Ltd Corp. képviseletében P. Karhu asianajaja,

–

a finn kormány képviseletében J. Heliskoski, meghatalmazotti minőségben,

–

a belga kormány képviseletében J. Van Holm, C. Van Lul és L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében G. Karipsiadis, K. Georgiadis, M. Stellakatos, E. Tsaousi és E. Skalieri, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében B. Fodda és D. Colas, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében C. S. Schillemans és M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében L. Nicolae. A. Bouquet, E. Paasivirta és P. Aalto, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Egyesült Nemzetek Montego Bay‑ben 1982. december 10‑én aláírt tengerjogi egyezménye (Recueil des traités des Nations unies, 1833., 1834. és 1835. kötet, 3. o.; a továbbiakban: Montego Bay‑i egyezmény) 220. cikke (6) bekezdésének és a 2009. október 21‑i 2009/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 280., 52. o.) módosított, a hajók által okozott szennyezésről és a szennyezéssel elkövetett jogsértésekre alkalmazandó, büntetőjogi szankciókat is magukban foglaló szankciók bevezetéséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2005. L 255., 11. o.; a továbbiakban: 2005/35 irányelv) 7. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Bosphorus Queen Shipping Ltd Corp. társaság (a továbbiakban: Bosphorus), a Bosphorus Queen Panamában lajstromozott, száraz rakományt szállító hajó tulajdonosa és a Rajavartiolaitos (határőrség, Finnország) között az utóbbi által az előbbi társaságra azzal az indokkal kiszabott bírság tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, hogy az említett hajó olajat bocsátott ki a finn kizárólagos gazdasági övezetben (KGÖ).

3

Az olajszennyezést okozó balesetek esetén a nyílt tengeri beavatkozásról szóló nemzetközi egyezményt 1969. november 29‑én kötötték Brüsszelben (Recueil des traités des Nations unies, 970. kötet, 211, o.; a továbbiakban: a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény). Az Unió, valamint több tagállama nem részesei ezen egyezménynek. Ezzel szemben a Finn Köztársaság és Panama részes államai az említett egyezménynek.

4

Az említett egyezmény I. cikkének (1) bekezdésével összhangban az egyezmény részesei „a nyílt tengeren megtehetnek minden olyan intézkedést, melyek a partjaikat vagy más kapcsolódó érdekeiket fenyegető súlyos és közvetlen, tengeri baleset vagy a balesettel kapcsolatos és valószínűleg jelentős káros hatásokkal járó cselekmények által eredményezett tengeri olajszennyezésből vagy annak kockázatából eredő veszély megelőzéséhez, enyhítéséhez, megszüntetéséhez szükségesek.” [nem hivatalos fordítás]

5

A nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény II. cikkének (4) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ezen Egyezmény alkalmazásában:

[…]

(4)   a »kapcsolódó érdekek« a parti államok tengeri balesettel közvetlenül érintett vagy veszélyeztetett érdekeit jelenti, így többek között:

6

A hajókról történő szennyezés megelőzéséről szóló, Londonban 1973. november 2‑án aláírt és az 1978. február 17‑i jegyzőkönyvvel kiegészített nemzetközi egyezmény (kihirdette: 2001. évi X. tv.; a továbbiakban: Marpol 73/78 egyezmény) megállapítja a tengeri környezet szennyezése megelőzésének és az ilyen szennyezés elleni küzdelem szabályait.

7

Az Unió nem részes fele ezen egyezménynek. Ezzel szemben az Unió összes többi tagállamával együtt a Finn Köztársaság részes állama ezen egyezménynek.

8

Az olaj által okozott szennyezés megelőzésére vonatkozó szabályokat a Marpol 73/78 egyezmény I. melléklete (kihirdette: 34/2001. (X. 12.) KöViM rendelet) állapítja meg.

9

Az említett egyezmény I. melléklete 1. szabályának (11) bekezdése úgy határozza meg a különleges körzetet, mint amely „az olyan tengeri körzetet jelenti, ahol annak oceanográfiai és ökológiai körülményeivel összefüggő elismert technikai okok miatt, és forgalmának sajátságos jellege következtében különleges kötelező erejű módszerek alkalmazása szükséges az olaj által okozott szennyezés megakadályozására”. E melléklet alkalmazásában a különleges körzetek között szerepel a Balti‑tenger körzet, amely magát a Balti‑tengert jelenti a Botteni‑öböllel és a Finn‑öböllel és a Balti‑tengerhez vezető bejárattal, a Skagerrakban az északi szélesség 57°44,8’ körén lévő Skaw által határolva.

10

Az említett egyezmény I. mellékletében a C. rész 15. szabálya, amely az „üzemeltetésből származó olajkiürítés ellenőrzéséről” szól, az alábbiak szerint rendelkezik:

[…]

11

A Montego Bay‑i egyezmény 1994. november 16‑án lépett hatályba. Megkötését az Európai Unió nevében az 1998. március 23‑i 98/392/EK tanácsi határozat (HL 1998. L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 3. kötet, 260. o.) hagyta jóvá.

12

Ezen egyezmény 1. cikke értelmében:

„(1)   »Terület«: a nemzeti joghatóság határain túli tengerfenék, óceánfenék és az alattuk lévő altalaj;

[…]

(4)   »a tengeri környezet szennyezése«: az ember által közvetlenül vagy közvetve olyan anyagok vagy energia tengeri környezetbe juttatása, beleértve a folyótorkolatokat, mely olyan káros hatásokat eredményez vagy eredményezhet, mint a tengeri környezet és az élő források károsodása, az emberi egészség veszélyeztetése, a tengeri tevékenységek akadályozása, beleértve a halászatot és a tenger más jogszerű használatát, a tengervíz felhasználási minőségének romlása, a tenger nyújtotta előnyök csökkenése;

[…]”

13

Ugyanezen egyezménynek „A parti állam jogai, joghatósága és kötelezettségei a [KGÖ‑ben]” című 56. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A [KGÖ‑ben] a parti államnak:

14

A Montego Bay‑i egyezmény „Más államok jogai és kötelezettségei a [KGÖ‑ben]” című 58. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A [KGÖ‑ben] minden, akár parti, akár tengerparttal nem rendelkező államot ezen egyezmény vonatkozó szabályainak megfelelően megillet a 87. cikkben említett hajózásnak és átrepülésnek, valamint a tenger alatti kábelek és csővezetékek fektetésének szabadsága és a tengernek az ezen szabadságjogokkal összefüggő más, a nemzetközi jog szerint jogszerű használata, mint a hajók, légi járművek és tenger alatti kábelek és csővezetékek működtetésével kapcsolatos, és ezen egyezmény más szabályaival összeegyeztethető használati jogok.

(2)   A 88–115. cikk és a nemzetközi jog egyéb vonatkozó szabályai alkalmazandók a [KGÖ‑re], amennyiben azok nem összeegyeztethetetlenek e résszel.

(3)   Ezen egyezmény szerinti jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során az államok a [KGÖ‑ben] megfelelően figyelembe veszik a parti állam jogait és kötelezettségeit, és betartják a parti államnak ezen egyezmény szabályaival és a nemzetközi jog egyéb előírásaival összhangban elfogadott törvényeit és rendelkezéseit, amennyiben azok nem összeegyeztethetetlenek e résszel.”

15

Ezen egyezménynek „Az élő források megőrzése” című 61. cikke az (1)–(4) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A parti államnak kell megállapítania az élő forrásokból megengedhető zsákmányt a [KGÖ‑ben].

(2)   A parti állam, figyelembe véve a számára elérhető leginkább hitelt érdemlő tudományos bizonyítékokat, megfelelő megóvási és kezelési intézkedésekkel biztosítja, hogy a [KGÖ‑ben] az élő források fennmaradását a túlzott kiaknázás ne veszélyeztesse. A parti állam és az illetékes szubregionális, regionális vagy globális nemzetközi szervezetek együttműködnek e cél érdekében.

(3)   Az ilyen intézkedések továbbá arra is irányulnak, hogy a halászott fajok populációit olyan szinten tartsák, vagy olyan szintre állítsák helyre, amely a legnagyobb fenntartható hozamot eredményezheti a releváns környezeti és gazdasági körülmények között, beleértve a part menti halászati közösségek gazdasági szükségleteit és a fejlődő államok sajátos igényeit, valamint figyelembe véve a halászati szokásokat, az állományok egymásrautaltságát és bármely általánosan ajánlott szubregionális, regionális vagy globális minimális nemzetközi szabványt.

(4)   Ilyen intézkedések foganatosításánál a parti állam figyelembe veszi a halászott fajokhoz társult, illetve azoktól függő fajok tekintetében jelentkező következményeket, az ilyen társult vagy függő populációknak olyan szintek feletti tartása céljából, amelyek alatt azok újratermelődése komolyan veszélyeztetett.”

16

Az említett egyezmény 194. cikkének (5) bekezdése értelmében:

„Az e rész alapján meghozott intézkedések tartalmazzák a ritka vagy törékeny ökoszisztémáknak, és ugyanúgy a veszélyeztetett, kihalófélben lévő, kihalással fenyegetett fajok élőhelyének megvédésére és megőrzésére vonatkozó lépéseket.”

17

Ugyanezen egyezmény „Hajók által okozott szennyezés” című 211. cikke (1) és (7) bekezdésében kimondja:

„(1)   Az államok, különösen az illetékes nemzetközi szervezetek vagy általános diplomáciai konferencia útján, arra törekednek, hogy a hajók által okozott tengeri környezetszennyezés megelőzésére, csökkentésére, valamint ellenőrzésére vonatkozó globális és regionális szabályokat és szabványokat hozzanak létre, és ugyanezen a módon szükség szerint támogatják az olyan balesetek veszélyének a minimalizálásához szükséges hajózási útvonalrendszerek kialakítását, amelyek a tengeri környezet – beleértve a partvonalat – szennyezését, és a parti államok ehhez kapcsolódó érdekeinek szennyezéssel történő megsértését okozzák. E szabályok és szabványok ugyanilyen módon szükség szerint meghatározott időközönként felülvizsgálatra kerülnek.

[…]

(7)   Az e cikkben említett nemzetközi szabályok és szabványok többek között magukban foglalják az olyan rendelkezéseket, amelyek azon parti államok azonnali értesítését írják elő, amelyek partvonalára vagy érintett érdekeire hatással lehetnek olyan események, beleértve a tengeri baleseteket, melyek kibocsátással járnak vagy járhatnak.”

18

A Montego Bay‑i egyezmény „Végrehajtás a parti államok által” című 220. cikke (3)–(6) bekezdésében mondja ki azokat a joghatósági szabályokat, amelyek alapján valamely parti állam végrehajtást biztosító intézkedéseket hozhat egy olyan hajóval szemben, amely a KGÖ‑jében megsértette a hajók által okozott szennyezés vonatkozásában elfogadott nemzetközi szabályokat és szabványokat. E bekezdések szövege a következő:

„(3)   Amennyiben okkal feltételezhető az, hogy egy olyan hajó, amely egy állam [KGÖ‑jében] vagy parti tengerén hajózik, [helyesen: a KGÖ‑ben] megsértette a hajók által okozott szennyezés megelőzéséről, csökkentéséről vagy ellenőrzéséről szóló alkalmazandó nemzetközi szabályokat és szabványokat, vagy pedig a fenti államnak az ezekkel összhangban lévő és azokat hatályba léptető törvényeit és rendelkezéseit, az érintett állam megkövetelheti a hajótól neve, lajstromozási kikötője, legutóbbi és következő célkikötője tekintetében az információ szolgáltatását, valamint az ügyre vonatkozó olyan más lényeges információ közlését, amely szükséges a jogellenes cselekmény megtörténtének megállapítása céljából.

(4)   Az államok törvényeket és rendelkezéseket, valamint más olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a lobogójuk alatt közlekedő hajók a (3) bekezdésben foglalt információkérésnek eleget tudjanak tenni.

(5)   Amennyiben alapos okkal feltételezhető az, hogy egy állam [KGÖ‑jében] vagy parti tengerén közlekedő hajó a [KGÖ‑ben] a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő olyan jogellenes cselekményt követett el, amely lényeges kibocsátást eredményezett, és ezáltal a tengeri környezetet jelentős szennyezés érte vagy annak veszélye alakult ki, az érintett állam a jogellenes cselekménnyel kapcsolatos ügyekben ténylegesen megvizsgálhatja ezt a hajót, amennyiben a hajó megtagadta a tájékoztatást vagy az általa szolgáltatott információ észlelhető módon ellentétben áll a nyilvánvaló ténybeli helyzettel, és ha ezt a vizsgálatot az eset körülményei indokolttá teszik.

(6)   Amennyiben nyilvánvaló objektív bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy egy, az állam [KGÖ‑jében] vagy parti tengerén közlekedő hajó a [KGÖ‑ben] a (3) bekezdésben meghatározott olyan jogellenes cselekményt követett el, amely kibocsátást eredményezett és ezáltal a partvonalat, vagy az állam azzal kapcsolatos érdekeit, vagy az államnak a parti tengerén vagy [KGÖ‑jében] található forrásait jelentős kár érte vagy ennek veszélye alakult ki, az érintett állam a 7. szakasz rendelkezéseit megtartva és azzal a feltétellel, hogy ezt a bizonyítékok indokolják, eljárást indíthat, ami magában foglalja a hajó visszatartását az állam jogával összhangban.”

19

Ezen egyezménynek „A tengeri balesetekből eredő szennyezés elkerülésére vonatkozó intézkedések” című 221. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   E rész egyetlen rendelkezése sem érinti az államok azon jogát, hogy a nemzetközi jog, akár a szokásjog, akár az egyezményekben foglalt jog alapján a parti tengerük határain túl a valóságos vagy fenyegető károkozással arányos lépéseket tegyenek és hajtsanak végre abból a célból, hogy a tengeri balesetet követő szennyezéstől vagy annak veszélyétől vagy a balesettel kapcsolatos és valószínűleg jelentős káros hatásokkal járó cselekményektől megvédjék partvonalukat vagy az ahhoz kapcsolódó érdekeiket, beleértve a halászatot.

(2)   E cikk alkalmazásában a »tengeri baleset« a hajók összeütközését, zátonyra futását, vagy más hajózási balesetet, vagy a hajón vagy azon kívül bekövetkezett, a hajóban vagy annak rakományában anyagi kárt okozó vagy az anyagi kár okozásának elkerülhetetlen veszélyéhez vezető más eseményt jelenti.”

20

Az említett egyezménynek a környezet megőrzéséről és védelméről szóló más egyezményekből eredő kötelezettségekre vonatkozó 237. cikke előírja:

„(1)   E rész rendelkezései nem érintik azokat a külön kötelezettségeket, amelyeket a korábban a tengeri környezet megőrzése és védelme tárgyában létrehozott különleges egyezmények és megállapodások alapján vállaltak az államok, valamint az ezen egyezmény alapelvei alapján a jövőben esetlegesen létrejövő megállapodásokat sem.

(2)   A tengeri környezet megőrzése és védelme tárgyában létrehozott különös egyezmények alapján az államok által vállalt speciális kötelezettségek végrehajtása az ennek az egyezménynek az alapelveivel és célkitűzéseivel összhangban történhet meg.”

21

A szerződések jogáról szóló bécsi egyezményt 1969. május 23‑án kötötték Bécsben (Recueil des traités des Nations unies, 1155. kötet, 331. o., a továbbiakban: bécsi egyezmény; kihirdette: 1987. évi 12. törvényerejű rendelet).

22

Ezen egyezménynek „Az értelmezés általános szabályai” című 31. cikke értelmében:

„(1)   A szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni.

[…]

(3)   A szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni:

[…]

[…]”

23

Az említett egyezmény „Az értelmezés kiegészítő eszközei” című 32. cikkének szövege az alábbiak szerint rendelkezik:

„Igénybe lehet venni az értelmezés kiegészítő eszközeit – ideértve a szerződést előkészítő munkálatokat és megkötésének körülményeit is – annak érdekében, hogy a 31. Cikk alkalmazása folytán kapott értelem megerősítést nyerjen, vagy hogy az értelem megállapítható legyen abban az esetben, ha a 31. Cikk szerinti értelmezés:

24

A 2005/35 irányelv (1)–(4) és (12) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

25

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv célja a hajók által okozott szennyezésre vonatkozó nemzetközi normák közösségi jogba történő beépítése, valamint annak biztosítása, hogy a szennyezőanyag‑kibocsátásokért felelős személyeket megfelelő szankcióknak, beleértve a büntetőjogi szankciókat is, vessék alá a tengerbiztonság fejlesztése, valamint a tengeri környezet hajók által okozott szennyezés elleni védelmének fokozása érdekében.

(2)   Ez az irányelv nem akadályozza a tagállamokat abban, hogy a nemzetközi joggal összhangban szigorúbb intézkedéseket hozzanak a hajók által okozott szennyezéssel szemben.”

26

Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) és d) pontja kimondja:

„(1)   Ez az irányelv – a nemzetközi jognak megfelelően – a szennyező anyagoknak a következő vizeken történő kibocsátására vonatkozik:

[…]

[…]

27

Ugyanezen irányelvnek „Az átmenő forgalomban lévő hajókra vonatkozó, parti államok által meghozott végrehajtási intézkedések” című 7. cikke (2) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ha egyértelmű, objektív bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a 3. cikk (1) bekezdésének b) vagy d) pontjában említett területeken közlekedő hajó a 3. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett területen olyan jogsértést követett el, amely a parton, illetve az érintett tagállam kapcsolódó érdekeltségeiben, valamint bármely, a 3. cikk (1) bekezdése b) vagy d) pontjában említett területek javaiban jelentős kárt okozó vagy jelentős kárral fenyegető kibocsátást eredményez, ez az állam figyelemmel [a Montego Bay‑i egyezmény] XII. részének 7. szakaszára – feltéve, hogy a bizonyítékok alapján ez megalapozott – az illetékes hatóságaihoz fordul abból a célból, hogy nemzeti jogával összhangban eljárást indítson, beleértve a hajó visszatartását is.”

28

A 2005/35 irányelvet Finnországban többek között a merenkulun ympäristönsuojelulaki (1672/2009) (a környezet tengeri hajózással összefüggő védelméről szóló 1672/2009. sz. törvény) ültette át.

29

E törvény „Olajkibocsátás esetén kiszabott bírság” című 3. fejezete 1. §‑ának első bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az olaj vagy olajos keverékek finnországi vizekbe vagy Finnország [KGÖ‑jébe] történő kibocsátására vonatkozóan a fenti 2. fejezet 1. §‑ában előírt tilalom megsértése bírsággal (olajkibocsátási bírság) sújtandó, amennyiben a kibocsátott olaj vagy olajos keverék mennyisége vagy hatása nem tekinthető jelentéktelennek. A kibocsátási tilalomnak a Finnország [KGÖ‑jén] áthaladó idegen hajó által elkövetett megsértése azonban csak akkor sújtandó bírsággal, ha a kibocsátás eredményeként Finnország partvonalát, vagy az azzal kapcsolatos érdekeket, vagy Finnországnak a parti tengerén vagy [KGÖ‑jében] található forrásait jelentős kár éri, vagy ennek veszélye alakul ki.”

30

A határőrség szerint a Bosphorus Queen hajóról 2011. július 11‑én olajat bocsátottak a tengerbe, amikor a hajó áthaladt Finnország KGÖ‑jén.

31

E kibocsátásra e KGÖ határán, a finn partoktól hozzávetőleg 25–30 km távolságban került sor. A kibocsátott olaj egy hozzávetőleg 37 km hosszú és 10 m széles sávban terült szét, és a kibocsátott olajjal fedett teljes felületet 0,222 km2‑re, mennyiségét pedig 0,898 és 9,050 m3 közé becsülték.

32

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a finn hatóságok ekkor nem hoztak intézkedéseket az említett olajkibocsátás elleni küzdelem céljából. Nem jelezték továbbá, hogy olaj érte el a partvonalat, és nem bizonyították, hogy az olajkibocsátás konkrét károkat okozott.

33

Ezzel szemben, amikor a Szentpétervárról (Oroszország) érkező hajó újra áthaladt a finn KGÖ‑n, a határőrség 2011. július 23‑i határozatával egyfelől ideiglenes intézkedésekkel elrendelte, hogy a Bosphorus adjon 17112 euró biztosítékot, amely az e hajó által végzett olajkibocsátás miatt rá kiszabandó esetleges bírság összegének fedezésére szolgál, másfelől feltartóztatta e hajót. Az említett biztosíték 2011. július 25‑én történő kifizetését követően a hajó folytathatta útját.

34

A Suomen ympäristökeskus (finn környezetvédelmi központ) 2011. július 26‑án a szóban forgó olajkibocsátás miatt felmerülő kockázatokról szóló szakvéleményt jutatott el a határőrség részére. Ezen olajkibocsátás környezeti hatásainak értékelésére a kibocsátás becsült minimummennyisége alapján került sor. Az említett szakvéleményből a következő tűnik ki:

35

2011. szeptember 16‑i határozatával a határőrség 17112 euró összegű bírságot szabott ki az olajkibocsátás miatt a Bosphorusra azzal az indokkal, hogy e kibocsátás eredményeként a Finn Köztársaság partvonalát, vagy az azzal kapcsolatos érdekeket, illetve a finn parti tengeren vagy KGÖ‑ben található forrásait jelentős kár érte, vagy ennek a veszélye alakult ki.

36

A Bosphorus, valamint a hajó tulajdonosa ezt követően keresetet indított a tengerészeti bíróságként eljáró Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság, Finnország) előtt a 2011. július 23‑i és szeptember 16‑i azon határozatok hatályon kívül helyezése iránt, amelyek biztosítékot állapítottak meg, illetve bírságot szabtak ki az olajkibocsátás miatt. Többek között arra hivatkoztak, hogy e kibocsátás nem okozott jelentős környezeti kárt, és hogy kizárólag a hajó lobogója szerinti állam, azaz Panama bíróságai rendelkeznek joghatósággal ezen ügy elbírálására.

37

2012. január 30‑i ítéletével a Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság) bizonyítottnak tekintette, hogy a szóban forgó hajó hozzávetőleg legalább 900 liter olajat bocsátott a tengerbe. Azon eljárás során, amelynek lezárásaként a fenti ítéletet meghozták, a Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság) tanúként hallgatta meg a finn környezetvédelmi intézet egyik szakértőjét. Ezt követően a rendelkezésére álló adatokra tekintettel megállapította, hogy az olajkibocsátás eredményeként az 1672/2009. sz. törvény 3. fejezetének 1. §‑a szerinti jelentős kár veszélye alakult ki. Ennek alapján a Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság) elutasította a keresetet.

38

A Bosphorus által a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság, Finnország) előtt benyújtott fellebbezést követően az utóbbi bíróság mentesítette az említett társaságot az olajkibocsátás miatt kiszabott bírság megfizetésére vonatkozó kötelezettsége alól azzal az indokkal, hogy e kötelezettség a hajó tulajdonosát terheli, amelynek a személyazonossága ismert volt.

39

A határőrség ezt követően felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) előtt, amely hatályon kívül helyezte e határozatot, és az ügyet visszautalta a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) elé annak értékelése céljából, hogy fennáll‑e a környezetvédelmi törvény 3. fejezetének 1. §‑a értelmében vett olyan ok, amely igazolja az olajkibocsátási bírság kiszabását.

40

2014. november 18‑i határozatával e fellebbviteli bíróság megállapította, hogy az előtte előterjesztett bizonyítékokból kitűnik, hogy fennáll annak veszélye, miszerint az érintett olajkibocsátás jelentős károkat okoz a partvonalon vagy a Finn Köztársaság azzal kapcsolatos érdekeiben, valamint a finn parti tengeren vagy KGÖ‑ben található bármely forrásban. Következésképpen elutasította a Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság) határozata ellen benyújtott fellebbezést.

41

A Bosphorus ezt követően fellebbezést nyújtott be a Korkein oikeushoz (legfelsőbb bíróság), azt kérve, hogy helyezze hatályon kívül a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) határozatát és a Helsingin käräjäoikeus (helsinki körzeti bíróság) határozatát, valamint helyezze hatályon kívül a 2011. július 23‑i és szeptember 16‑i határozatokat, továbbá törölje el az olajkibocsátási bírságot.

42

E körülményekre tekintettel a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

43

A kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben előterjesztett kérdések megválaszolása céljából a Bíróságnak meg kell vizsgálnia a Montego Bay‑i egyezményt, a Marpol 73/78 egyezményt és a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezményt. Következésképpen fel kell idézni, hogy ezen egyezmények milyen viszonyban állnak az uniós joggal.

44

Elsőként a Montego Bay‑i egyezményt illetően elmondható, hogy azt az Unió aláírta és jóváhagyta, rendelkezései az uniós jogrend részét képezik, és kötelezők az Unióra nézve. Következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik e rendelkezések értelmezésére. Egyébiránt ezen egyezmény elsőbbséget élvez a másodlagos uniós jogi aktusokkal szemben (lásd ebben az értelemben: 2008. június 3‑iIntertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 42. és 53. pont), amelyeket a lehető legnagyobb mértékben az említett megállapodásokkal összhangban kell értelmezni.

45

Másodszor a Marpol 73/78 egyezmény, amelyhez az Unió ugyan nem csatlakozott, de amely valamennyi tagállamára kötelező, következményekkel járhat mind a Montego Bay‑i egyezmény, mind a Marpol 73/78 egyezmény hatálya alá tartozó másodlagos jogi rendelkezések, például a 2005/35 irányelv rendelkezéseinek értelmezése szempontjából. Tekintetbe véve ugyanis a nemzetközi közjog részét képező jóhiszeműség szokásjogi elvét és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, a Bíróság feladata e rendelkezéseket a Marpol 73/78 egyezmény figyelembevételével értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2008. június 3‑iIntertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 47. és 52. pont).

46

Harmadszor a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény vonatkozásában rá kell mutatni egyfelől arra, hogy az Unió ahhoz nem csatlakozott, másfelől pedig arra, hogy az Unió nem tekinthető úgy, mint amely a tagállamai helyébe lép, márcsak azért sem, mert az utóbbiak nem mind részesei ezen egyezménynek. Ebből következik, hogy az említett egyezmény nem köti az Uniót, és hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében ilyenként értelmezze (lásd analógia útján: 2008. június 24‑iCommune de Mesquer ítélet, C‑188/07, EU:C:2008:359, 85. pont).

47

Mindazonáltal, mivel a jelen ügyben a Bíróságot a Montego Bay‑i egyezmény értelmezésére kérték, figyelembe kell venni a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezményt, tekintettel arra, hogy az utóbbi egyezmény a Montego Bay‑i egyezmény értelmezése szempontjából releváns szabályok közé tartozik.

48

Többek között ugyanis a Montego Bay‑i egyezménynek az utóbbi egyezmény, illetve a tengeri környezet megőrzése és védelme tárgyában létrehozott különös egyezmények, így az utóbbiak körébe tartozó, a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény közötti kapcsolatot szabályozó 237. cikkéből következik, hogy a Montego Bay‑i egyezmény nem érinti az államokat az említett különös egyezmények alapján terhelő külön kötelezettségeket.

49

Negyedszer, a jelen ítélet 44. pontjában tett megállapításra tekintettel a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését, amely a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének rendelkezéseit építi be az uniós jogba, és amelynek a szövege lényegében azonos az utóbbi rendelkezéssel, az utóbbival összhangban kell értelmezni. Következésképpen az említett 220. cikk (6) bekezdésének értelmezését főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely alkalmazható a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésére.

50

A tizedik kérdés első mondatával, amelyet elsőként indokolt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezések értelmében vett „nyilvánvaló objektív bizonyíték”, illetve „egyértelmű, objektív bizonyíték” kifejezés nem csak a valamely jogellenes cselekmény vagy jogsértés elkövetésére, hanem e jogellenes cselekmény vagy jogsértés következményeinek bizonyítékára is vonatkozik.

51

A Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben nyilvánvaló objektív bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy egy, az állam KGÖ‑jében vagy parti tengerén közlekedő hajó a KGÖ‑ben az említett 220. cikk (3) bekezdésében meghatározott olyan jogellenes cselekményt követett el, amely kibocsátást eredményezett és ezáltal a partvonalat, vagy a parti állam azzal kapcsolatos érdekeit, vagy az említett államnak a parti tengerén vagy KGÖ‑jében található forrásait jelentős kár érte vagy ennek veszélye alakult ki, az utóbbi az említett egyezmény 7. szakaszának rendelkezéseit megtartva és azzal a feltétellel, hogy ezt a bizonyítékok alátámasztják, eljárást indíthat, ami magában foglalja a hajó visszatartását az említett állam belső jogával összhangban.

52

Meg kell állapítani, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének szövege nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy az e rendelkezés értelmében vett „nyilvánvaló objektív bizonyítéknak” kizárólag az elkövetett jogellenes cselekményre kell vonatkoznia vagy annak következményeire is.

53

E körülmények között azon összefüggést kell figyelembe venni, amelybe az említett rendelkezés értelmében vett „nyilvánvaló objektív bizonyíték” kifejezés illeszkedik, továbbá a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének célkitűzéseit.

54

E vonatkozásban rá kell mutatni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (3), (5) és (6) bekezdése fokozatos intézkedések összességét jelenti, amelyeket a parti állam meghozhat azon hajóval szemben, amelyről gyanítható vagy bebizonyosodott, hogy az említett állam KGÖ‑jében jogellenes cselekményt követett el.

55

Először is az említett egyezmény 220. cikkének (3) bekezdése a hajók által okozott szennyezés megelőzéséről, csökkentéséről vagy ellenőrzéséről szóló alkalmazandó nemzetközi szabályok és szabványok megsértését, illetve az érintett államnak az említett nemzetközi szabályokkal és szabványokkal összhangban elfogadott és azokat hatályba léptető törvényeit és rendelkezéseit érintő jogellenes cselekményeket említi, azzal hogy különösen a Marpol 73/78 egyezmény határozza meg e jogellenes cselekményeket.

56

E rendelkezés tehát kimondja, hogy amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy ilyen jogellenes cselekményt követtek el, a parti állam megkövetelheti a szóban forgó hajótól, hogy a neve, lajstromozási kikötője, legutóbbi és következő célkikötője tekintetében információt szolgáltasson, valamint olyan más lényeges információt közöljön, amely szükséges a jogellenes cselekmény megtörténtének megállapítása céljából.

57

Ezt követően a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdése felhatalmazza a parti államot arra, hogy a hajót ténylegesen megvizsgálja. E célból az említett rendelkezés megköveteli nem csupán azt, hogy alapos okkal feltehető legyen, hogy valamely hajó az ezen egyezmény 220. cikkének (3) bekezdésében meghatározott jogellenes cselekményt követett el, hanem azt is, hogy e jogellenes cselekmény külön meghatározott következményekkel járjon (a továbbiakban: meghatározott következményekkel járó jogellenes cselekmény). E jogellenes cselekménynek ugyanis olyan lényeges kibocsátást kell eredményeznie, amelynek révén a tengeri környezetet jelentős szennyezés éri vagy annak veszélye alakul ki.

58

Úgy tűnik tehát, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdésében említett, meghatározott következményekkel járó jogellenes cselekmény megvalósulása miatt hatalmazták fel ezen egyezmény megalkotói a parti államot arra, hogy az említett 220. cikk (3) bekezdésében foglaltnál behatóbb intézkedést tegyen.

59

Végül a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése hasonló az említett egyezmény 220. cikkének (5) bekezdéséhez annyiban, hogy meghatározott következményekkel járó jogellenes cselekményre utal. Az említett rendelkezés értelmében vett jogellenes cselekménynek ugyanis olyan kibocsátáshoz kell vezetnie, amelynek folytán a partvonalat, vagy a parti állam azzal kapcsolatos érdekeit, vagy az említett államnak a parti tengerén vagy KGÖ‑jében található forrásait (a továbbiakban: a parti állam javai és kapcsolódó érdekei) jelentős kár érte vagy ennek veszélye alakult ki.

60

E két rendelkezés azonban eltérő, mivel a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése a parti állam beavatkozási jogkörét arra vonatkozó „nyilvánvaló objektív” bizonyíték fennállásától teszi függővé, hogy ténylegesen egy meghatározott következményekkel járó jogellenes cselekményt követtek el, és nem csupán alapos okkal feltehető, hogy ilyen jogellenes cselekményre került sor. Ezenkívül, amennyiben az említett 220. cikk (6) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek, a parti állam különösen komoly következményekkel járó eljárást kezdeményezhet, mivel az említett állam jogával összhangban elrendelheti a szóban forgó hajó visszatartását.

61

Úgy tűnik tehát, hogy a Montego Bay‑i egyezmény megalkotói abban az esetben kívántak jogot biztosítani a parti államnak arra, hogy ilyen különösen szigorú intézkedést hozzon, amennyiben egyrészről a hajó által elkövetett jogellenes cselekmény jelentős károkat okoz ezen államnak, vagy ennek veszélye alakul ki, másrészről pedig bebizonyosodott, hogy a szóban forgó hajó követett el ilyen jogellenes cselekményt.

62

Mivel e két, egyformán jelentős feltétel kumulatív, a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az előírja, hogy a parti állam beavatkozási jogköre annak függvénye, hogy fennáll‑e mind annak a nyilvánvaló objektív bizonyítéka, hogy e hajó ezen egyezmény 220. cikkének (3) bekezdése értelmében vett jogellenes cselekményt követett el, mind pedig az e hajó által a szóban forgó parti államnak okozott jelentős kár vagy az ilyen kár veszélyének nyilvánvaló objektív bizonyítéka.

63

Az említett rendelkezés ilyen értelmezését megerősíti a Montego Bay‑i egyezmény célja, amely valamennyi tengeri terület vonatkozásában a parti államok és a hajó lobogója szerinti államok érdekei közötti igazságos egyensúly megteremtésére irányul, amelyek egymással ütközhetnek (2008. június 3‑iIntertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 58. pont).

64

A parti állam beavatkozási jogkörének a KGÖ‑ben történő gyakorlása, különösen a más állam lobogója alatt közlekedő hajó visszatartásának elrendelése és ily módon annak ideiglenes megakadályozása, hogy e hajó gyakorolja az ennek ellenére a nemzetközi tengerjog által e területen biztosított hajózás szabadságát, a parti állam és a lobogó szerinti állam érdekei közötti igazságos egyensúly biztosítása céljából ugyanis feltételezi, hogy az említett parti állam elegendő arra vonatkozó bizonyítékkal rendelkezik, hogy ez a hajó ténylegesen olyan jogellenes cselekményt követett el, amely jelentős károkat idézett elő, vagy ennek veszélye alakult ki, nem pedig csak alapos gyanú merül fel az utóbbi állam részéről.

65

Következésképpen a tizedik kérdés első mondatára azt a választ kell adni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezések értelmében vett „nyilvánvaló objektív bizonyíték”, illetve „egyértelmű, objektív bizonyíték” kifejezés nem csak a valamely jogellenes cselekmény vagy jogsértés elkövetésére, hanem e jogellenes cselekmény vagy jogsértés következményeinek bizonyítékára is vonatkozik.

66

Az első három kérdésével, amelyeket indokolt együttesen és másodikként vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény rendelkezéseire tekintettel hogyan kell értelmezni a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében szereplő „a partvonal vagy [az] azzal kapcsolatos érdeke[k]”, illetve a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő „a part, illetve a kapcsolódó érdekeltségek” fogalmát.

67

A Montego Bay‑i egyezmény rendelkezéseinek értelmezésekor figyelembe kell venni a nemzetközi szokásjog szabályait, amelyek az Unió intézményeire kötelező és az Unió jogrendjének részét képező bécsi egyezmény 31. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseiben tükröződnek (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑iWestern Sahara Campaign UK ítélet, C‑266/16, EU:C:2018:118, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és amelyekből kitűnik, hogy a szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni..

68

Először is meg kell állapítani, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében szereplő „partvonal, vagy a parti állam azzal kapcsolatos érdekei” kifejezést az említett egyezmény nem határozza meg.

69

A nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezményt illetően, az utóbbi a „parti állam partjai vagy más kapcsolódó érdekei” kifejezést használja, és pontosítja, hogy mi értendő a „kapcsolódó érdekek” fogalma alatt.

70

Közelebbről ezen egyezmény I. cikkének (1) bekezdése értelmében a szerződő felek „a nyílt tengeren megtehetnek minden olyan intézkedést, melyek a partjaikat vagy más kapcsolódó érdekeiket fenyegető súlyos és közvetlen, tengeri baleset vagy a balesettel kapcsolatos és valószínűleg jelentős káros hatásokkal járó cselekmények által eredményezett tengeri olajszennyezésből vagy annak kockázatából eredő veszély megelőzéséhez, enyhítéséhez, megszüntetéséhez szükségesek”.

71

Egyébiránt a fent említett egyezmény II. cikkének (4) bekezdése úgy határozza meg a „kapcsolódó érdekek” kifejezést, mint amely „a parti államok tengeri balesettel közvetlenül érintett vagy veszélyeztetett érdekeit jelenti, így többek között: [elsőként] az olyan tengeri, parti, kikötői vagy torkolati tevékenységeket, beleértve a halászatot is, amelyek az érintett személyek megélhetésének lényeges forrását jelentik; [másodszor] az érintett terület turisztikai célpontjait; [harmadszor pedig] a parti lakosság egészségét és az érintett terület jóllétét, beleértve az élő tengeri erőforrások és a vadvilág megőrzését”.

72

Rá kell mutatni, hogy a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény értelmében vett „parti állam partjai vagy más kapcsolódó érdekei” kifejezés hasonló a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében használt „partvonal, vagy a parti állam azzal kapcsolatos érdekei” kifejezéshez.

73

Kétségtelen, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése a „partvonalra” utal, míg a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény I. cikkének (1) bekezdése a „part” kifejezést használja. E két kifejezés azonban az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint a tenger és a szárazföld érintkezésének területét jelöli. Egyébiránt e két rendelkezés szövegének angol nyelvi változata azonos, ahol ugyanazt a kifejezést, a „coastline” szót használják a fenti érintkezési terület megjelölésére.

74

Az említett 220. cikk, (6) bekezdése ezenkívül a „parti állam [État côtier]” kifejezésre utal, míg a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény a „parti állam [État riverain]” kifejezést használja. Mindazonáltal e két kifejezés az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint azt az államot jelöli, amelynek a szárazföldi területe valamely tengeri terület mentén helyezkedik el.

75

Egyébiránt, ahogyan arra a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában rámutatott, az Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének jogalkotási történetéből egyértelműen kiderül, hogy az utóbbi szerződő felei a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezményre támaszkodtak, amikor rögzítették, hogy a parti állam is rendelkezzen joghatósággal arra, hogy intézkedéseket hozzon az említett állam joghatósága alá tartozó KGÖ‑ben jogsértést elkövető külföldi hajókkal szemben. Meg kell tehát állapítani, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében használt „partvonal, vagy azzal kapcsolatos érdekek” kifejezésnek főszabály szerint ugyanazt az értelmet kell tulajdonítani, mint amely a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény I. cikkének (1) bekezdéséből és II. cikkének (4) bekezdéséből következik.

76

A fentiek figyelembevétele mellett arra is emlékeztetni kell, hogy a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény elfogadásának időpontjában a KGÖ rendszere még nem képezte részét a nemzetközi jognak.

77

Márpedig a Montego Bay‑i egyezmény szólt a KGÖ elismeréséről, és immár az tartalmazza annak jogi szabályozását. Ezen összefüggésben magából az említett egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az kiterjed „a [KGÖ‑jében] található” biológiai vagy nem biológiai „forrásaira” is, amelyek az említett egyezmény 56. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében a parti állam joghatósága alá tartoznak.

78

Egyébiránt a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében említett, a parti állam parti tengerén található bármely „forrásai” kifejezést úgy kell érteni, hogy azok magukban foglalják a parti tenger nem biológiai forrásait.

79

A fenti megfontolásokból következően az első három kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében szereplő „a partvonal vagy [az] azzal kapcsolatos érdeke[k]”, illetve a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő „a part, illetve a kapcsolódó érdekeltségek” kifejezéseket úgy kell értelmezni, hogy azok jelentése főszabály szerint azonos a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény I. cikkének (1) bekezdésében és II. cikkének (4) bekezdésében említett „part vagy más kapcsolódó érdekek” kifejezéssel, azzal, hogy e 220. cikk (6) bekezdése a parti állam parti tengerének nem biológiai forrásaira, továbbá az utóbbi állam KGÖ‑jében található valamennyi forrásra is alkalmazandó.

80

Negyedik kérdésével, amelyet harmadikként indokolt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a valamely parti állam parti tengerének vagy KGÖ‑jének forrásai körébe e rendelkezések értelmében véve csak a hasznosítható fajok tartoznak, vagy a hasznosítható fajokhoz társult, illetve azoktól függő olyan élő fajok is, mint például a hasznosítható fajok által táplálékként használt növény‑ és állatfajok.

81

Rá kell mutatni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése azon károkat említi, amelyek a parti állam parti tengerének vagy KGÖ‑jének „[bármely]” forrását érték, vagy amely károk veszélye alakult ki. E rendelkezést tehát e tekintetben tágan kell értelmezni, ami magából a szövegéből következik, és az nem érthető úgy, mint amely kizár bizonyos forrásokat az említett rendelkezés hatálya alól.

82

Valamely parti állam parti tengerének vagy KGÖ‑jének az említett 220. cikk (6) bekezdése értelmében vett forrásait tehát úgy kell érteni, mint amelyek a hasznosítható fajokra, de egyben a hasznosítható fajokhoz társult, illetve azoktól függő élő fajokra is vonatkoznak.

83

A különböző fajok kölcsönös függőségét egyébiránt a Montego Bay‑i egyezmény kifejezetten figyelembe veszi. A biológiai erőforrásoknak az említett egyezmény 61. cikkében említett megőrzése címén ugyanis a parti állam az említett cikk (3) bekezdése alapján a halászott fajok populációinak szinten tartása vagy adott szintre történő helyreállítása céljából meghozott intézkedései keretében köteles az említett cikk (4) bekezdése alapján kifejezetten figyelembe venni az említett intézkedések folytán a halászott fajokhoz társult, illetve azoktól függő fajok tekintetében jelentkező következményeket.

84

Következésképpen a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely parti állam parti tengerének vagy a KGÖ‑jének forrásai körébe e rendelkezések értelmében véve a hasznosítható fajok tartoznak, de egyben a hasznosítható fajokhoz társult, illetve azoktól függő olyan élő fajok is, mint például a hasznosítható fajok által táplálékként használt növény‑ és állatfajok.

85

Hatodik kérdésével, amelyet negyedikként indokolt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdésében szereplő „jelentős szennyezés” kifejezést figyelembe kell‑e venni, és adott esetben milyen módon az említett egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének és a 2005/35 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során, és különösen a jogellenes cselekmények, illetve jogsértések említett rendelkezésekben meghatározott következményeinek értékelése során.

86

E vonatkozásban, jóllehet a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdése nem határozza meg a „szennyezés” fogalmát, ezen egyezmény 1. cikkének (4) bekezdéséből az következik, hogy „a tengeri környezet szennyezése” alatt értendő „az ember által közvetlenül vagy közvetve olyan anyagok vagy energia tengeri környezetbe juttatása, beleértve a folyótorkolatokat, mely olyan káros hatásokat eredményez vagy eredményezhet, mint a tengeri környezet és az élő források károsodása, az emberi egészség veszélyeztetése, a tengeri tevékenységek akadályozása, beleértve a halászatot és a tenger más jogszerű használatát, a tengervíz felhasználási minőségének romlása, a tenger nyújtotta előnyök csökkenése”.

87

A maga részéről a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése többek között a parti állam „kapcsolódó érdekeinek” fogalmára utal, amelynek, ahogyan az a jelen ítélet 75. pontjából következik, ugyanazt az értelmet kell tulajdonítani, mint amelyet a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény II. cikkének (4) bekezdése meghatároz.

88

Márpedig, noha a parti állam „kapcsolódó érdekeinek” védelme rendszerint szennyezési helyzetben releváns, meg kell állapítani, hogy a nyílt tengeri beavatkozásról szóló, 1969. évi egyezmény II. cikkének (4) bekezdése ezzel szemben különösen utal a parti államot ért ilyen szennyezés gazdasági, szociális és egészséget érintő káros következményeire, azaz közelebbről arra a körülményre, hogy jelentős kár éri először is a tenger használatához kapcsolódó, a parti lakosság által gyakorolt azon szakmai tevékenységeket, amelyek e lakosság megélhetésének lényeges forrását jelentik, ezt követően a parti régióiban végzett turisztikai tevékenységeket, végül pedig az említett lakosság egészségét és jóllétét, vagy ezeket jelentős kár bekövetkezése fenyegeti.

89

Ezen összehasonlításból következik, hogy alapvető különbségek állnak fenn a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdése és 220. cikkének (6) bekezdése között.

90

Egyfelől ugyanis az említett 220. cikknek a Montego Bay‑i egyezmény 1. cikkének (4) bekezdésére tekintettel értelmezett (5) bekezdése nem kifejezetten a parti állam javainak és kapcsolódó érdekeinek védelmére irányul, másfelől pedig ezen állam nem köteles bizonyítani az érdekeit ért „jelentős kár” fennállását.

91

Következésképpen, mivel e két rendelkezés tárgya eltérő, főszabály szerint a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének alkalmazása céljából nem kell figyelembe venni az említett egyezmény 220. cikkének (5) bekezdésében említett „jelentős szennyezés” kifejezést.

92

A hatodik kérdésre tehát úgy kell válaszolni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (5) bekezdésében szereplő „jelentős szennyezés” kifejezést főszabály szerint nem kell figyelembe venni az említett egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének és a 2005/35 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során, és különösen a jogellenes cselekmények, illetve jogsértések említett rendelkezésekben meghatározott következményeinek értékelése során.

93

Az ötödik kérdésével, a hetedik kérdésével és a tizedik kérdésének utolsó két mondatával, amelyeket indokolt együttesen és ötödikként vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy hogyan kell értékelni valamely jogsértésnek a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében meghatározott következményeit.

94

Ahogyan a jelen ítélet 65. pontjából következik, a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem csak a valamely jogsértés elkövetésének nyilvánvaló objektív bizonyítékára, hanem e jogsértés következményeinek nyilvánvaló objektív bizonyítékára is vonatkozik.

95

E rendelkezés azt is kimondja, hogy az alkalmazása szempontjából a hajó által elkövetett jogsértésnek – ahogyan a jelen ítélet 59. pontjában szerepel – a parti állam egyes javaiban vagy kapcsolódó érdekeiben jelentős kárt okozó vagy jelentős kárral fenyegető kibocsátással kell járnia.

96

Ez adott helyzetben azzal jár, hogy figyelembe kell venni valamennyi olyan valószínűsítő körülményt, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az ilyen javakat vagy érdekeket kár érte vagy azokat kár bekövetkezése fenyegeti, valamint az említett javakban és érdekekben okozott kár vagy az azokat fenyegető kár jelentőségének értékelését, egy bizonyos bizonyítéktípus a priori előnyben részesítése nélkül.

97

Ezen összefüggésben rá kell mutatni, hogy a parti államnak a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében védett javai és kapcsolódó érdekei heterogén elemeket foglalnak magukban.

98

Ebből következik, hogy azonosítani kell a jogsértéssel érintett javakat és érdekeket, és értékelni kell az ezen elemek egyike vagy másika, vagy akár összessége vonatkozásában elkövetett jogsértés súlyosságát.

99

Figyelembe kell venni továbbá a kárral érintett javak és érdekek különös jellegét is. A parti államnak a kibocsátásokban megnyilvánuló károkozó cselekménnyel szembeni sérülékenysége ugyanis a szóban forgó javak és kapcsolódó érdekek jellege szerint eltérő. Ily módon, többek között a parti lakosság egészségét érintő veszély főszabály szerint súlyosabban érinti a parti államot, mint a tisztán gazdasági jellegű kár.

100

Ezenkívül meg kell határozni a szóban forgó kibocsátásoknak a parti állam javaira és kapcsolódó érdekeire gyakorolt hatását.

101

E vonatkozásban, tekintettel egyrészt valamely védintézkedés elfogadásának esetleges sürgősségére, másrészt pedig – ahogyan a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének szövegéből következik – pusztán a kár veszélyének relevanciájára, a parti állam ilyen intézkedés elfogadására való felhatalmazása érdekében elegendő a rendelkezésre álló tudományos adatok figyelembevételével megállapítani azon kár jellegét és mértékét, amelyet az említett kibocsátások a parti állam javaiban és kapcsolódó érdekeiben okozhatnak. E célból többek között a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni a szóban forgó kibocsátásokban jelen lévő káros anyag vagy anyagok jellegét, valamint az említett kibocsátások terjedésének volumenét, irányát, sebességét és időtartamát.

102

A fenti megállapítások összességéből következik, hogy az ötödik kérdésre, a hetedik kérdésre és a tizedik kérdés utolsó két mondatára azt a választ kell adni, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésében és a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, valamely jogellenes cselekmény következményeinek megítélése céljából figyelembe kell venni valamennyi olyan valószínűsítő körülményt, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a parti állam javait és a kapcsolódó érdekeit kár érte, vagy azokat kár bekövetkezése fenyegeti, valamint értékelni kell az említett javakban és érdekekben okozott kár vagy az azokat fenyegető kár jelentőségét, különösen az alábbiakra tekintettel:

103

Kilencedik kérdésével, amelyet hatodikként indokolt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a Balti‑tenger területének sajátos földrajzi és ökológiai jellemzői, valamint érzékenysége kihat‑e a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének és a 2005/35 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazási feltételeire.

104

E tekintetben, ahogyan azt a főtanácsnok az indítványának 105. pontjában említette, a Balti‑tengert nemzetközileg olyan különleges területként ismerik el, amelyet földrajzi sajátosságok, valamint egy különleges védelemre szoruló, különösen sérülékeny ökoszisztéma jellemez.

105

Márpedig e sajátosságok közvetlen hatással vannak a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (3) bekezdése értelmében vett jogellenes cselekmény meghatározására és minősítésére, és ennek következtében ezen egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének alkalmazására. A Marpol 73/78 egyezmény I. melléklete 3. fejezete C. része 15. szabályának B pontja szigorúbban határozza meg a különleges övezetben elkövetett jogellenes cselekményt, mint ha a kibocsátásra különleges övezeten kívül kerül sor.

106

A fentiekre tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének konkrét célja nem valamely különleges övezet különös védelmének biztosítása, hanem a parti állam bizonyos javainak és érdekeinek védelme, függetlenül attól a körülménytől, hogy az említett állammal szomszédos tenger különleges övezetnek minősül‑e, vagy sem.

107

Ily módon, még ha a Balti‑tenger sajátosságai adott esetben figyelembe is vehetők a parti államnak okozott kár mértékének értékelése során, e sajátosságok ezen értékelést automatikusan nem befolyásolják.

108

E megfontolásokból az következik, hogy a kilencedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Balti‑tenger területének sajátos földrajzi és ökológiai jellemzői, valamint érzékenysége kihat a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikke (6) bekezdésének és a 2005/35 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazási feltételeire a jogellenes cselekmény meghatározását és minősítését illetően, valamint, bár nem automatikusan, kihat azon kár mértékének értékelésére, amelyet ezen jogellenes cselekmény a parti állam javaiban és kapcsolódó érdekeiben okozott.

109

Nyolcadik kérdésével, amelyet utolsóként érdemes vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a 2005/35 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a nemzetközi joggal összhangban lévő, és amennyiben ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó, az abban említetteknél szigorúbb intézkedéseket hozzanak.

110

E tekintetben, ahogyan az megából a 2005/35 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének szövegéből következik, ezen irányelv nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok a nemzetközi joggal összhangban lévő szigorúbb intézkedéseket fogadjanak el a hajók által okozott szennyezéssel szemben.

111

Arra is rá kell mutatni, hogy az említett irányelv egyik rendelkezéséből sem következik, hogy az említett 1. cikk (2) bekezdésében a tagállamok számára biztosított lehetőségnek annak bizonyos rendelkezéseire kell korlátozódnia.

112

Következésképpen az ilyen lehetőséget főszabály szerint a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésére is alkalmazni kell, amely a parti tagállam azon joghatóságát szabályozza, hogy eljárást indítson egy áthaladó hajóval szemben.

113

Mindazonáltal a 2005/35 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy ezen esetleges szigorúbb intézkedéseknek összhangban kell lenniük a nemzetközi joggal.

114

E tekintetben rá kell mutatni, ahogyan az a jelen ítélet 49. pontjából következik, hogy a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdésével összhangban kell értelmezni.

115

Márpedig, a jelen ítélet 63. pontja szerint az említett 220. cikk, (6) bekezdése a Montego Bay‑i egyezmény által kifejezett azon szándékot tükrözi, hogy valamennyi tengeri terület esetében igazságos egyensúlyt teremtsen a parti államok és a hajó lobogója szerinti államok érdekei között.

116

Következésképpen a 2005/35 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése nem tekinthető úgy, mint amely felhatalmazza a parti államot az e cikkben foglaltaknál szigorúbb intézkedések megtételére, mivel az veszélyeztetné a parti állam és a lobogó szerinti állam érdekei közötti igazságos egyensúlyt, amelynek megteremtésére a Montego Bay‑i egyezmény 220. cikkének (6) bekezdése irányul.

117

A fentiekre tekintettel az ilyen értelmezés nem akadályozhatja meg a parti államot abban, hogy e 220. cikk (6) bekezdésében foglaltakkal egyenértékű intézkedéseket hozzon, mivel az említett cikk az engedélyezett intézkedések nem kimerítő felsorolását tartalmazza, ahogyan az a „többek között” kifejezés használatából is kitűnik.

118

A fenti megfontolásokból következik, hogy a nyolcadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/35 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a nemzetközi joggal összhangban lévő, és amennyiben ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó, az abban említetteknél szigorúbb intézkedéseket hozzanak, figyelemmel arra, hogy a parti államok jogosultak a fent említett 220. cikk (6) bekezdésében említett intézkedésekkel egyenértékű egyéb intézkedések megtételére.

119

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: