—

az OTP Bank Nyrt. képviseletében Nagy P. ügyvéd,

—

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében Talabér‑Ritz K. és L. Flynn, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 108. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az egyrészt az OTP Bank Nyrt. (a továbbiakban: OTP Bank) magyar hitelintézet, másrészt pedig a Magyar Állam és a Magyar Államkincstár között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a Magyar Állam által az OTP Banknak nyújtott garanciavállaláson alapuló megtérítési igény.

3

A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés (HL 2003. L 236., 17. o.; a továbbiakban: csatlakozási szerződés) a 2. cikkének (2) bekezdése szerint 2004. május 1‑jén lépett hatályba.

4

A csatlakozási szerződés 1. cikkének (2) bekezdése szerint a felvétel feltételeit és az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításait a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o.; a továbbiakban: csatlakozási okmány) állapítja meg.

5

A csatlakozási okmány 22. cikke – amely a csatlakozási okmány egyéb rendelkezéseihez hasonlóan a csatlakozási szerződés szerves részét képezi – akként rendelkezik, hogy az ezen okmány IV. mellékletében felsorolt intézkedéseket az abban a mellékletben meghatározott feltételekkel kell alkalmazni.

6

A csatlakozási okmány IV. mellékletének „Versenypolitika” című 3. pontja így rendelkezik:

7

A 2006. november 20‑i 1791/2006/EK tanácsi rendelettel (HL L 363., 1. o.) módosított, az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.; a továbbiakban: 659/1999 rendelet) „Fogalommeghatározások” című 1. cikke így rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

[...]”

8

A Magyar Köztársaság 2000–2002. évi költségvetéséről szóló törvényekben foglalt felhatalmazás alapján e tagállam kormánya megalkotta a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletet (Magyar Közlöny 2001/11.; a továbbiakban: 2001. évi rendelet).

9

Az e rendelet VII. fejezetében szereplő 24. § (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy az említett rendelet II–VI. fejezetében meghatározott kölcsönök nyújtását, folyósítását, a törlesztés és a támogatások megállapítását, valamint ezeknek a központi költségvetéssel való elszámolását – az építőre (építtetőre), illetőleg az értékesítőre tekintet nélkül – a hitelintézetek végzik.

10

Ugyanezen rendelet 24. §‑ának (15) bekezdése szerint:

„A hitelintézet a támogatások, valamint a (11) bekezdés szerinti előlegek folyósításáról és az azokkal való elszámolás rendjéről, valamint a pénzügyi ellenőrzéshez szükséges adatszolgáltatásról a miniszterrel és a Kincstárral szerződést köt. A támogatások és előlegek elszámolására a hitelintézet e szerződés megkötését követően jogosult.”

11

A 2001. évi rendelet 25. §‑ának (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)   Az állam megtéríti a hitelintézetnek a 13. § (1) bekezdésében meghatározott, a hitelintézettől felvett és a számviteli törvény rendelkezései szerint behajthatatlanná vált kölcsön, valamint – a tőke összegének legfeljebb felét elérő mértékig – járulékai együttes összegének 80%-át, amennyiben [a gyermekkel rendelkező] igénylő a lakáscél megvalósításához [a jelen rendelet] 5. §[-ának] (4) bekezdése szerinti lakásépítési kedvezményt is igénybe vette.

(2)   Az állam megtéríti a hitelintézetnek az 5/A. § szerint a hitelintézettől felvett és a számviteli törvény rendelkezései szerint behajthatatlanná vált megelőlegező kölcsön tőke és járulékai együttes összegét.”

12

A 2001. évi rendeletnek a 257/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 2011. évi rendelet) 10. §‑ával beiktatott 25/C. §‑a így rendelkezik:

„A 2004. május 1‑jén vagy azt követően kötött kölcsönszerződések esetén a [2001. évi rendelet] 25. §[‑ának] (1) és (2) bekezdése szerinti állami megtérítési kötelezettség nem érvényesíthető.”

13

2008. szeptember 15‑én az Önkormányzati Minisztérium, az Államkincstár és az OTP Bank megbízási szerződést kötöttek a 2001. évi rendelet 24. §‑ának (15) bekezdése alapján.

14

E szerződés I/1. pontja értelmében az Önkormányzati Minisztérium ugyanezen rendelet végrehajtása céljából azzal bízta meg az OTP Bankot, hogy végezze el a lakáscélú állami támogatások elszámolásának pénzügyi lebonyolítását. Ennek keretében az OTP Bank a következő feladatokat látta el: elbírálta az igénylők lakástámogatások, támogatott lakáshitelek iránti kérelmét; a 2001. évi rendeletben meghatározott feltételek szerint folyósította a támogatásokat; gondoskodott az állam javára szóló jelzálogjogok, valamint elidegenítési és terhelési tilalmak ingatlan‑nyilvántartási bejegyzéséről; elvégezte a lakástámogatások címén nyújtott összegeknek a költségvetéssel történő elszámolását, valamint teljesítette az e rendeletben előírt adatszolgáltatásokat.

15

Mindezen tevékenység ellátásáért az OTP Bankot a 2008. szeptember 15‑én megkötött megbízási szerződés II/5. pontjában meghatározott költségtérítés illette meg, vagyis a lakáscélú támogatási összegek után 1,5%, a megelőlegező kölcsön megkötött szerződés szerinti összege, a fiatalok otthonteremtési támogatása és a korábbi adó‑visszatérítési támogatás után pedig 3%.

16

A 2001. évi rendeletnek a 2008. szeptember 15‑i megbízási szerződés megkötésének időpontjában, vagyis a 2011. évi rendelettel történő módosítását megelőzően hatályos 25. §‑ának (1) bekezdése szerint a Magyar Állam bizonyos feltételek mellett köteles volt megtéríteni a hitelintézetnek a hitelintézettől felvett és a számviteli törvény rendelkezései szerint behajthatatlanná vált kölcsön, valamint járulékai együttes összegének 80%‑át is.

17

A 2001. évi rendelet 25. §‑ának (2) bekezdése értelmében az államnak azt is garantálnia kellett, hogy megtéríti a hitelintézetnek az e rendelet 5/A. §‑a szerint a hitelintézettől felvett és a számviteli törvény rendelkezései szerint behajthatatlanná vált megelőlegező kölcsön tőke és járulékai együttes összegét.

18

Az OTP Bank többször hívta fel eredménytelenül a Magyar Államot e megbízási szerződésnek a 2009. évi harmadik negyedévre vonatkozó és az azt követő teljesítésre. A Magyar Állam a 2001. évi rendeletnek a 2011. évi rendelettel beiktatott 25/C. §‑ában foglalt rendelkezésekre hivatkozva vitatta e kötelezettséget. E jogszabály‑módosítást követően ugyanis a Magyar Állam úgy ítélte meg, hogy a 2004. május 1‑jén vagy azt követően kötött kölcsönszerződéseket illetően mentesül a 2001. évi rendelet 25. §‑ának (1) és (2) bekezdésében előírt kötelezettségek alól.

19

Ezzel összefüggésben az OTP Bank keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, amelyben az Államkincstár tűrésre kötelezése mellett a Magyar Állam 1261506204 forint (HUF) és járulékainak megfizetésére kötelezését kérte. Az OTP Bank szerint a Magyar Állam a 2001. évi rendelet 25/C. §‑ának megalkotásával a 2008. szeptember 15‑i megbízási szerződés teljesítését ellehetetlenítette, ami egyúttal a szerződés egyoldalú megszüntetését eredményezte. Ezért az OTP Bank azt is kérte, hogy az e szerződés teljesítéseképpen nyújtott szolgáltatásokat a Polgári Törvénykönyv 479. §‑ának (3) bekezdése alapján számolják el.

20

A Magyar Állam és az Államkincstár az OTP Bank keresetének elutasítását kérve azt állította, hogy a 2001. évi rendelet módosítására azért volt szükség, mert a Magyar Állam által a 2001. évi rendelet 25. §‑ának (1) és (2) bekezdése értelmében vállalt garancia (a továbbiakban: állami garanciavállalás) az uniós jog értelmében tiltott állami támogatásnak minősül. Így a Magyar Állam a 2011. évi rendelet megalkotásával csak a magyar jog és az uniós jog közötti összhangot kívánta megteremteni.

21

A Fővárosi Törvényszék az OTP Bank keresetét elutasította. A Fővárosi Ítélőtábla ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte, megállapítva ugyanakkor, hogy indokolt lehet ezen állítólagos állami támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdése alapján történő vizsgálata, a Fővárosi Törvényszéket pedig új eljárás lefolytatására utasította.

22

A Fővárosi Törvényszék előtti megismételt eljárásban az OTP Bank azt állítja, hogy amennyiben a Fővárosi Törvényszék úgy ítélné meg, az állami garanciavállalás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, szükséges lehet a Bíróság állásfoglalását kérni abban a kérdésben, hogy e garanciavállalás az uniós jog szerint összeegyeztethető‑e a belső piaccal, figyelembe véve különösen az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti, szociális jellegű támogatásokkal kapcsolatos kivételt, valamint azt a körülményt, hogy a szóban forgó támogatási forma kedvezményezettjei a magánszemélyek, nem pedig a hitelintézetek.

23

A Fővárosi Törvényszék szerint az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához az uniós jog értelmezése szükséges. Amennyiben ugyanis az említett garanciavállalás nem minősül tiltott állami támogatásnak, vagy az a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (2) és (3) bekezdése alapján egyébként összeegyeztethető támogatásnak minősül, akkor adott esetben felmerülhet, hogy a Magyar Állam érvényes jogalap nélkül szüntette meg a megbízási szerződést.

24

E feltételek mellett a Fővárosi Törvényszék úgy határozott, hogy a per tárgyalását felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25

A magyar kormány és az Európai Bizottság kétségeit fejezi ki az előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy legalábbis az előterjesztett egyik vagy másik kérdés elfogadhatóságát illetően.

26

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás keretében kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje egyrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét ítéletének meghozatalához, másrészt a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (lásd többek között: Bruno és társai ítélet, C‑395/08 és C‑396/08, EU:C:2010:329, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróság által a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal iránt előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (van der Weerd és társai ítélet, C‑222/05–C‑225/05, EU:C:2007:318, 22. pont, Melki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 27. pont).

28

Így a Bíróság csak kivételes esetekben jogosult megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek mellett a nemzeti bíróság hozzá fordult (lásd ebben az értelemben: PreussenElektra‑ítélet, C‑379/98, EU:C:2001:160, 39. pont). Az együttműködés szelleme ugyanis, amelyben az előzetes döntéshozatali eljárást le kell folytatni, magában foglalja, hogy a nemzeti bíróság a maga részéről figyelemmel van a Bíróságra ruházott feladatra, amely a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulását jelenti, nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítást (Schmidberger‑ítélet, C‑112/00, EU:C:2003:333, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Továbbá hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, még ha a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján indított eljárásban nem is dönthet a belső jogszabályoknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről, és nem értelmezheti a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket sem, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy tájékoztassa a kérdést előterjesztő bíróságot minden olyan, az uniós jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teheti számára az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálását (lásd többek között: Paint Graphos és társai ítélet, C‑78/08–C‑80/08, EU:C:2011:550, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Pontosabban a Bíróság korábban már kimondta, hogy a Bizottságnak a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára vonatkozó hatásköre nem képezi akadályát annak, hogy valamely nemzeti bíróság a támogatás fogalmának értelmezésével kapcsolatban előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő a Bírósághoz (DM Transport ítélet, C‑256/97, EU:C:1999:332, 15. pont). A Bíróság így többek között tájékoztathatja a kérdést előterjesztő bíróságot minden olyan, az uniós jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely levetővé teszi számára annak megállapítását, hogy adott nemzeti intézkedés „állami támogatásnak” minősülhet‑e az uniós jog értelmében (lásd ebben az értelemben: Fallimento Traghetti del Mediterraneo ítélet, C‑140/09, EU:C:2010:335, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

A nemzeti bíróságok előtt ugyanis előfordulhatnak olyan jogviták, amelyek keretében e bíróságoknak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében említett támogatás fogalmát kell értelmezniük és alkalmazniuk, különösen annak eldöntése végett, hogy valamely állami intézkedést az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálati eljárás alá kellett volna‑e vonni, vagy sem, adott esetben pedig annak vizsgálata céljából, hogy az érintett tagállam eleget tett‑e ezen kötelezettségnek (lásd ebben az értelemben: P‑ítélet, C‑6/12, EU:C:2013:525, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Végül, mivel a jelen ítélet 29. pontjából kitűnik, hogy a Bíróság feladata, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ adjon, adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (lásd többek között: Byankov‑ítélet, C‑249/11, EU:C:2012:608, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Az eddigiekre tekintettel, valamint annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, a két kérdést – amelyeket együtt kell megvizsgálni – akként kell átfogalmazni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az állami garanciavállalás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősíthető‑e, igenlő válasz esetén e garanciavállalás az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség alá tartozott‑e, adott esetben pedig e kötelezettség megszegéséből milyen következmények származnak.

34

Az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 108. cikk által a tagállamokkal szemben támasztott kötelezettségek tiszteletben tartásának ellenőrzését illetően elöljáróban fel kell idézni, hogy az utóbbi cikkben foglalt rendelkezések milyen módon illeszkednek egymáshoz, valamint azokat a hatásköröket és kötelezettségeket, amelyeket e rendelkezések egyfelől a Bizottságra, másfelől pedig a tagállamokra ruháznak.

35

Az EUMSZ 108. cikk különböző eljárásokat vezet be aszerint, hogy létező vagy új támogatásokról van‑e szó. Míg az új támogatásokat az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően előzetesen be kell jelenteni a Bizottságnak, és nem hajthatók végre mindaddig, amíg az eljárásban végleges határozat nem születik, a létező támogatások az EUMSZ 108. cikk (1) bekezdésének megfelelően jogszerűen végrehajthatók, amíg a Bizottság nem állapítja meg a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségüket (P‑ítélet, EU:C:2013:525, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Ezen ellenőrzési rendszer keretében a Bizottság és a nemzeti bíróságok különböző feladatokkal és hatáskörökkel rendelkeznek (Namur‑Les assurances du crédit ítélet, C‑44/93, EU:C:1994:311, 14. pont).

37

A jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint e bíróságok előtt előfordulhatnak olyan jogviták, amelyek keretében e bíróságoknak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében említett támogatás fogalmát kell értelmezniük és alkalmazniuk, különösen annak eldöntése végett, hogy valamely állami intézkedést az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálati eljárás alá kellett volna‑e vonni, vagy sem. Ha az említett bíróságok arra a következtetésre jutnak, hogy az érintett intézkedést előzetesen valóban be kellett volna jelenteni a Bizottságnak, azt jogellenesnek kell nyilvánítaniuk. Ezzel szemben e bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy valamely állami támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségéről döntsenek, mivel ennek ellenőrzése a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: P‑ítélet, EU:C:2013:525, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A fenti körülményeket figyelembe véve, valamint annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, először is azt kell eldönteni, hogy az alapügyben vizsgált intézkedés az EUMSZ 107. cikk értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e. E tekintetben tájékoztatni kell a kérdést előterjesztő bíróságot az azon feltételekre vonatkozó szükséges értelmezési szempontokról, amelyek alapján az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése valamely nemzeti intézkedést állami támogatásnak minősít, amely feltételek a következők: ezen intézkedés állam által vagy állami forrásokból történő finanszírozása, az ilyen intézkedés szelektivitása, valamint annak a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatása és az ezen intézkedésből eredő versenytorzítás.

39

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése „a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott […] támogatás[okra]” vonatkozik.

40

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a támogatás fogalma általánosabb, mint a szubvencióé, mivel nemcsak az olyan pozitív juttatásokat foglalja magában, mint maguk a szubvenciók, hanem azon beavatkozásokat is, amelyek különbözőféleképpen könnyítenek a terheken, amelyek általában a vállalkozás költségvetését terhelik, és amelyek ugyanolyan természetűek, és azonos hatásúak, anélkül, hogy a szó szoros értelmében szubvenciónak minősülnének (lásd többek között: Cassa di Risparmio di Firenze és társai ítélet, C‑222/04, EU:C:2006:8, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ami az alapügyet illeti, a Bírósághoz benyújtott iratanyagból egyrészt kitűnik, hogy az állami garanciavállalásról az Önkormányzati Minisztérium, az Államkincstár és az OTP Bank által a 2001. évi rendelet 24. §‑ának (15) bekezdése alapján 2008. szeptember 15‑én megkötött megbízási szerződés rendelkezett.

42

Másrészt, a negyedéves állami garanciabeváltás során a hitelintézetek a kérelmeiket megküldték az Önkormányzati Minisztériumnak, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, amelyek a kért támogatásokat és előlegeket az Államkincstár által vezetett számláról az „Egyéb lakástámogatások” központi költségvetési előirányzat terhére utalták át.

43

A fentiekből következik, hogy az állami garanciavállalás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében az állam által vagy állami forrásokból nyújtott támogatásnak minősül.

44

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése a „bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által” nyújtott, vagyis szelektív támogatásokra vonatkozik.

45

Ezért el kell dönteni, hogy az állami garanciavállalás alkalmas‑e arra, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesítse olyan más vállalkozásokkal szemben, amelyek a szóban forgó intézkedés céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak.

46

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a 2001. évi rendelet – amelynek alapján e garanciavállalásra sor került – a háztartások bizonyos kategóriái lakásigényének kielégítése érdekében nyújtott támogatásokat szabályozza. Így e rendelet 24. §‑ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a kölcsönök nyújtását, folyósítását, valamint a törlesztés és a támogatások megállapítását a hitelintézetek végzik. Ellenszolgáltatásként e rendelet 25. §‑ának (1) és (2) bekezdése az érintett hitelintézeteknek állami garanciavállalást biztosít.

47

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, ha a támogatást garanciavállalás formájában nyújtják, elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróságok azonosítsák e támogatás kedvezményezettjeit, mivel e kedvezményezett vagy a kölcsönvevő, vagy a kölcsönadó, bizonyos esetekben pedig mindkettő lehet (lásd ebben az értelemben: Residex Capital IV ítélet, C‑275/10, EU:C:2011:814, 37. pont).

48

A jelen ügyben – amint az a jelen ítélet 46. pontjából kitűnik – a 2001. évi rendelet akként rendelkezik, hogy e rendeletet a hitelintézeteknek kell végrehajtaniuk, ezáltal pedig az állami garanciavállalásban ők részesülnek. Úgy tűnik tehát, hogy a szóban forgó intézkedés kizárólag a hitelintézeti ágazatot részesíti előnyben.

49

Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely támogatás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében még akkor is lehet szelektív, ha egy gazdasági ágazatot teljes egészében érint (lásd ebben az értelemben többek között: Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑75/97, EU:C:1999:311, 33. pont; Paint Graphos és társai ítélet, EU:C:2011:550, 53. pont).

50

Következésképpen az állami garanciavállalás szelektív jellegűnek tekinthető. Az a körülmény, hogy e garanciavállalás előnyeiben adott esetben olyan kedvezményezettek is részesülnek, amelyek nem hitelintézetek – mint például a jelen esetben bizonyos olyan háztartások, amelyeknek a jövedelme önmagában nem tenné lehetővé számukra, hogy ingatlanszerzést tervezzenek – nem vonja kétségbe e megállapítást, amely elegendő az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásához.

51

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a Bíróság tárgyalásán lefolytatott viták keretében utaltak a 2001. évi rendelet 2008‑ban elfogadott olyan módosítására, amely az említett rendelet végrehajtásának lehetőségét kiterjesztette más gazdasági szereplőkre is.

52

Mivel ténykérdésről van szó, végeredményben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e körülmények hitelességét megvizsgálja, és mérlegelje, hogy e körülmények alkalmasak‑e a garanciavállalás szelektív jellegének megkérdőjelezésére.

53

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése tiltja az olyan támogatásokat, amelyek érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, valamint a versenyt torzítják vagy a verseny torzításával fenyegetnek.

54

Valamely nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítéséhez nem azt kell megállapítani, hogy a szóban forgó támogatásnak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és az ténylegesen torzítja a versenyt, hanem csak azt kell megvizsgálni, hogy e támogatás alkalmas‑e arra, hogy érintse a kereskedelmet és torzítsa a versenyt (Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑372/97, EU:C:2004:234, 44. pont; Unicredito Italiano ítélet, C‑148/04, EU:C:2005:774, 54. pont).

55

Különösen, ha a tagállam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a Közösségen belüli kereskedelemben versenytárs más vállalkozásokkal szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti ezt a kereskedelmet (lásd: Unicredito Italiano ítélet, EU:C:2005:774, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

E tekintetben nem szükséges, hogy a kedvezményezett vállalkozás saját maga a Közösségen belüli kereskedelemben részt vegyen. Amikor ugyanis valamely tagállam támogatást nyújt egy vállalkozásnak, a belső termelés szintje emiatt fennmaradhat vagy növekedhet, ami azzal a következménnyel jár, hogy a többi tagállamban letelepedett vállalkozásoknak az e tagállam piacára való belépési esélyei csökkennek. Ezenkívül az olyan vállalkozás megerősítése, amely addig nem vett részt a Közösségen belüli kereskedelemben, olyan helyzetbe hozhatja azt, hogy más tagállam piacára be tud lépni (Unicredito Italiano ítélet, EU:C:2005:774, 58. pont).

57

Az alapügyet illetően meg kell állapítani, hogy az állami garanciavállalás lehetővé teszi a hitelintézeteknek, hogy az ezzel járó gazdasági kockázat viselése nélkül nyújtsanak kölcsönöket. Így azoknak a hitelintézeteknek, amelyek az alapügyben vizsgálthoz hasonló megbízási szerződést kötöttek, sem a kölcsönvevő teljesítőképességét nem kell szükségképpen megvizsgálniuk, sem pedig garanciadíjat nem kell felszámítaniuk. Ezenkívül a kölcsönvevők a legtöbb esetben további szolgáltatásokat fognak igénybe venni e hitelintézeteknél, így például folyószámlát fognak nyitni. Ezért az állami garanciavállalás az említett hitelintézeteknek előnyt biztosít, mivel annak köszönhetően bővül az ügyfélkörük és nőnek a bevételeik.

58

Ebből következik, hogy a garanciavállalás eredményeként a hitelintézetek helyzete megerősödik a többi piaci szereplőéhez képest, a más tagállamokban letelepedett gazdasági szereplők számára pedig nehezebbé válik a magyar piacra való belépés. Ezért e garanciavállalás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet és torzíthatja a versenyt.

59

Az eddigi megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a kizárólag a hitelintézeteknek biztosított állami garanciavállalás első megközelítésben az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősül. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy közelebbről megvizsgálja az ilyen garanciavállalás szelektív jellegét, eldöntve többek között, hogy e garanciavállalás a 2001. évi rendelet azon módosítását követően, amelyre 2008‑ban állítólagosan sor került, a hitelintézeteken kívül más gazdasági szereplőknek is biztosítható‑e, igenlő válasz esetén pedig e körülmény megkérdőjelezheti‑e az említett garanciavállalás szelektív jellegét.

60

Másodszor, és feltételezve, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az állami garanciavállalást az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősíti, el kell dönteni, hogy e garanciavállalás az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség alá tartozott‑e, annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára lehetővé tegyük e garanciavállalás jogszerűségének vizsgálatát. Ehhez meg kell állapítani, hogy az említett garanciavállalás létező támogatásnak vagy új támogatásnak minősül‑e.

61

A 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontjából kitűnik, hogy létező támogatásnak minősül a csatlakozási okmány IV. melléklete 3. pontjának sérelme nélkül minden támogatás, amely az EUM‑Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, vagyis az olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket az EUM‑Szerződés hatálybalépése előtt vezettek be és azt követően is alkalmazhatók.

62

A csatlakozási okmány IV. mellékletének 3. pontja akként rendelkezik, hogy minden olyan, a csatlakozás időpontja után is alkalmazandó intézkedést, amely állami támogatásnak minősül, és nem felel meg az említett melléklet 3. pontjának (1) bekezdésében felsorolt három feltétel egyikének sem, a csatlakozás időpontjában új támogatásnak kell tekinteni.

63

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a 2001. évi rendelet – amelynek alapján az állami garanciavállalást nyújtották – 1994. december 10. után lépett hatályba, továbbá hogy e garanciavállalás nem szerepel a csatlakozási okmány IV. mellékletéhez csatolt függelékben felsorolt támogatások között, valamint hogy e garanciavállalást a csatlakozási okmány IV. melléklete 3. pontja (1) bekezdésének c) alpontja szerinti, úgynevezett „ideiglenes eljárás” keretében nem jelentették be a Bizottságnak.

64

Következésképpen az állami garanciavállalás nem felel meg a csatlakozási okmány IV. melléklete 3. pontjának (1) bekezdésében felsorolt három feltételnek, ezért pedig azt adott esetben új támogatásnak kell tekinteni.

65

Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerint az új támogatásokat előzetesen be kell jelenteni a Bizottságnak, és azokat addig nem lehet végrehajtani, amíg az eljárásban végleges határozat nem születik.

66

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint jogellenes az a támogatási intézkedés, amelyet az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségek megsértésével hajtanak végre (Distribution Casino France és társai ítélet, C‑266/04–C‑270/04, C‑276/04 és C‑321/04–C‑325/04, EU:C:2005:657, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

Márpedig az alapügyet illetően látható, hogy a szóban forgó állami garanciavállalást Magyarország nem jelentette be a Bizottságnak.

68

Az eddigiekből következik, hogy – feltételezve, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az állami garanciavállalást az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősíti – az ilyen garanciavállalást új támogatásnak kell tekinteni, és az ennek következtében az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján a Bizottságnak történő előzetes bejelentési kötelezettség alá tartozik. A kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni, hogy az érintett tagállam eleget tett‑e ezen kötelezettségnek, ha pedig nem tett eleget, e garanciavállalást jogellenesnek nyilvánítani.

69

Harmadszor, az e jogellenességből eredő, közelebbről pedig a jogellenes támogatás kedvezményezettjeit érintő következményeket illetően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság több alkalommal megállapította, hogy a nemzeti bíróságok feladata az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése megsértésének minden következményét nemzeti joguknak megfelelően megállapítani, mind a támogatási intézkedések végrehajtásáról szóló jogi aktusok érvényességét, mind az e rendelkezés megsértésével nyújtott pénzügyi támogatások visszatéríttetését illetően (lásd ebben az értelemben: Calster és társai ítélet, C‑261/01 és C‑262/01, EU:C:2003:571, 64. pont; Xunta de Galicia ítélet, C‑71/04, EU:C:2005:493, 49. pont; CELF és ministre de la Culture et de la Communication ítélet, C‑199/06, EU:C:2008:79, 41. pont).

70

A támogatás jogellenessége megállapításának logikus következménye az, hogy az eredeti állapot helyreállítása érdekében a támogatást visszatéríttetés útján meg kell szüntetni (lásd többek között: Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság ítélet, C‑328/99 és C‑399/00, EU:C:2003:252, 66. pont; Mediaset kontra Bizottság ítélet, C‑403/10 P, EU:C:2011:533, 122. pont).

71

Így a jogellenesen folyósított állami támogatás visszatéríttetésének fő célkitűzése a versenytorzítás megszüntetése, amelyet az ilyen támogatás által létrehozott versenyelőny okozott (lásd ebben az értelemben: Németország kontra Bizottság ítélet, C‑277/00, EU:C:2004:238, 76. pont; Bizottság kontra MTU Friedrichshafen ítélet, C‑520/07 P, EU:C:2009:557, 57. pont). A visszafizetés folytán a kedvezményezett elveszti azt az előnyt, amelyet piaci versenytársaival szemben élvezett, és helyreáll a támogatás nyújtása előtti állapot (Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑350/93, EU:C:1995:96, 22. pont).

72

A támogatás visszatéríttetése csak akkor bizonyulhat adott esetben helytelennek, ha rendkívüli körülmények merülnek fel (lásd: Residex Capital IV ítélet, EU:C:2011:814, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Az alapügyben a Bírósághoz benyújtott iratanyagból nem tűnik ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt ilyen rendkívüli körülmények fennállására hivatkoztak volna. Következtésképpen ebben az ügyben a nemzeti bíróság főszabály szerint köteles a nemzeti jogának megfelelően elrendelni a szóban forgó támogatás visszatérítését.

74

Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy egyedül a Bizottság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét mérlegelje, lefolytatva e vizsgálatot még olyan esetben is, amikor a tagállam megszegte a támogatási intézkedések végrehajtására vonatkozó, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondata szerinti tilalmat. Ilyen helyzetben ugyanis a nemzeti bíróságok a Bizottság végleges határozatáig csak megvédik a jogalanyok jogait e tilalom állami hatóságok által történő esetleges figyelmen kívül hagyásával szemben (lásd ebben az értelemben: CELF és ministre de la Culture et de la Communication, EU:C:2008:79, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

Következésképpen a Bizottság feladata megvizsgálni az állami garanciavállalás belső piaccal való összeegyeztethetőségét, többek között annak mérlegelése érdekében, hogy az említett támogatásra alkalmazható‑e az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti, szociális jellegű támogatásokkal kapcsolatos kivétel.

76

Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság a később meghozandó végleges határozatban az állami garanciavállalást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja, a nemzeti bíróság akkor is köteles lesz a nemzeti jogának megfelelően elrendelni ezen állami támogatás visszatérítését. Az említett végleges bizottsági határozat ugyanis – az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése utolsó mondata közvetlen hatályának megsértését, valamint a jogalanyok nemzeti bíróságok által védelemben részesítendő érdekeinek figyelmen kívül hagyását elkerülendő – nem teszi utólag jogszerűvé azon végrehajtási jogi aktusokat, amelyek érvénytelenek voltak annak következtében, hogy azokat az e cikk szerinti tilalom figyelmen kívül hagyásával fogadták el. Minden más értelmezés az említett cikk (3) bekezdése utolsó mondatának az érintett tagállam általi figyelmen kívül hagyását támogatná, és meggátolná e rendelkezés hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires és Syndicat national des négociants et transformateurs de saumon ítélet, C‑354/90, EU:C:1991:440, 16. pont; SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 67–69. pont).

77

Végül, különösen az állami garanciavállalás kedvezményezettjeit illetően hangsúlyozni kell, hogy figyelembe véve a Bizottság által az állami támogatások felett az EUMSZ 108. cikk alapján gyakorolt ellenőrzés kötelező jellegét, egyrészt a támogatás kedvezményezett vállalkozásai csak akkor bízhatnak jogosan a támogatás szabályszerűségében, ha azt az e cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották, másrészt pedig egy gondos gazdasági szereplőnek rendszerint meg kell tudnia bizonyosodni arról, hogy ezt az eljárást betartották‑e. Különösen, ha a támogatást a Bizottságnak való előzetes bejelentés nélkül hajtották végre, vagyis az az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése értelmében jogellenes, a támogatás kedvezményezettjének ebben az időpontban nem állhat fenn jogos bizalma arra vonatkozóan, hogy a támogatást szabályszerűen nyújtották (Unicredito Italiano ítélet, EU:C:2005:774, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

Az eddigi megfontolásokból következik, hogy az alapügyben vizsgálthoz hasonló, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával nyújtott, következésképpen pedig jogellenes állami garanciavállalás kedvezményezettjeit az uniós jog alapján nem illeti meg jogorvoslat.

79

E megállapítások összessége alapján a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre az alábbi választ kell adni:

80

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A Magyar Állam által a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 25. §‑ának (1) és (2) bekezdése értelmében biztosított, kizárólag a hitelintézeteket megillető állami garanciavállalás első megközelítésben az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősül. Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy közelebbről megvizsgálja az ilyen garanciavállalás szelektív jellegét, eldöntve többek között, hogy e garanciavállalás e rendelet azon módosítását követően, amelyre 2008‑ban állítólagosan sor került, a hitelintézeteken kívül más gazdasági szereplőknek is biztosítható‑e, igenlő válasz esetén pedig e körülmény megkérdőjelezheti‑e az említett garanciavállalás szelektív jellegét.

Feltételezve, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben vizsgált állami garanciavállalást az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősíti, az ilyen garanciavállalást új támogatásnak kell tekinteni, és az ennek következtében az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján az Európai Bizottságnak történő előzetes bejelentési kötelezettség alá tartozik. A kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni, hogy az érintett tagállam eleget tett‑e ezen kötelezettségnek, ha pedig nem tett eleget, e garanciavállalást jogellenesnek nyilvánítani.

Az alapügyben vizsgálthoz hasonló, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával nyújtott, következésképpen pedig jogellenes állami garanciavállalás kedvezményezettjeit az uniós jog alapján nem illeti meg jogorvoslat.