C‑437/04. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Belga Királyság

„Tagállami kötelezettségszegés – Az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv – A Közösségek által bérelt ingatlanok – Brüsszel fővárosi régió – A tulajdonosokat terhelő adó”

C. Stix‑Hackl főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2006. június 29.  

A Bíróság ítélete (első tanács), 2007. március 22.  

Az ítélet összefoglalása

1.     Az Európai Közösségek kiváltságai és mentességei – A Közösségek adómentessége – Közvetlen adók – Fogalom

(Az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv, 3. cikk, első bekezdés; 77/799 tanácsi irányelv, 1. cikk, (2) bekezdés)

2.     Az Európai Közösségek kiváltságai és mentességei – A Közösségek adómentessége – Közvetlen adók

(Az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv, 3. cikk, első bekezdés)

1.     Bár az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv nem tartalmazza a közvetlen adó meghatározását, és nincsenek e tekintetben a jegyzőkönyvet végrehajtó rendelkezések, bizonyos, e fogalom értelmezését elősegítő elemek megtalálhatóak a közvetlen adóztatás területén a tagállamok illetékes hatóságainak kölcsönös segítségnyújtásáról szóló 77/799 irányelvben. Ez az irányelv – amelynek hatálya a 79/1070 irányelv általi módosítást megelőzően kizárólag a közvetlen adókra terjedt ki – 1. cikkének (2) bekezdésében a jövedelmet és a vagyont terhelő adót úgy határozta meg, hogy kivetésük módjától függetlenül e fogalom körébe vonta a teljes vagyont, illetve a vagyon egyes elemeit terhelő adókat.

Következésképpen az említett jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése szerinti közvetlen adó jellegzetességeivel bír az a regionális adó, amely az ingatlanokkal kapcsolatos dologi jog jogosultjára vonatkozik, és a személyeket közvetlenül vagyonukkal, illetve vagyoni értékű dologi jogaikkal összefüggésben terheli, mivel azt a 77/799 irányelv értelmében vett, a vagyon egyes elemeire kivetett adónak lehet tekinteni. Ezenfelül az említett adó jellegzetességeit az összes érintett adóalanyra – vagyis azon jogi és természetes személyek összességére, amelyekre az adót kivetették – figyelemmel kell meghatározni, nem pedig azon pénzügyi következményekre tekintettel, amelyek ezen adó okán esetlegesen és közvetve a Közösségekre hárulnak.

(vö. 44–46. pont)

2.     Habár megállapításra került, hogy az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése mentesíti a Közösségeket a közvetlen adók alól, a Közösségekkel szerződő felek részére nem ír elő ilyen mentességet. Emellett ez a rendelkezés nem tartalmaz semmilyen előírást a hivatkozott szerződő feleket terhelő közvetlen adók gazdasági terhének áthárításával kapcsolatban. Következésképpen a valamely tagállamon belül kivetett regionális adó áthárítását a Bizottság és a Tanács nem vitathatják a jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése alapján.

Egyrészt ugyanis, ha az adóteher áthárítására a bérleti szerződésben szereplő szerződéses rendelkezés alapján kerül sor, az szükségszerűen megfelel a szerződő felek akaratának, mivel az ilyen rendelkezés elfogadása ez utóbbiak szerződéskötési szabadságának körébe tartozik. Másrészt, ha az említett adó áthárítására a bérleti díj megemelése útján kerül sor, az szintén a felek szerződéskötési szabadságának körébe esik, mivel a szerződés tartalmának meghatározása, beleértve az olyan szerződéses elem meghatározását is, mint a bérleti díj, ugyancsak megköveteli a felek megállapodását. Az utóbbi esetben ugyanezen, egyébként a tulajdonosokra kivetett adót ez utóbbiak nem feltétlenül hárítanák át szükségszerűen, automatikusan és teljes egészében a bérlőkre.

(vö. 50–51. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2007. március 22.(*)

„Tagállami kötelezettségszegés – Az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv – A Közösségek által bérelt ingatlanok – Brüsszel fővárosi régió – A tulajdonosokat terhelő adó”

A C‑437/04. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2004. október 15‑én

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: J.‑F. Pasquier, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek,

támogatja:

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: G. Maganza és A.‑M. Colaert, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

a Belga Királyság (képviseli: E. Dominkovits, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök, K. Lenaerts, Juhász E. (előadó), J. N. Cunha Rodrigues és M. Ilešič bírák,

főtanácsnok: C. Stix‑Hackl,

hivatalvezető: R. Grass,

a főtanácsnok indítványának a 2006. június 29‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1       Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága kéri a Bíróságtól annak megállapítását, hogy a Belga Királyság – mivel az Európai Közösségek adómentességét sértő adót (a továbbiakban: regionális adó) vezetett be – megsértette az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló, 1965. április 8‑i szerződéshez, majd az Amszterdami Szerződés alapján az EK‑Szerződéshez csatolt, az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv (HL 1967. 152., 13. o.; a továbbiakban: jegyzőkönyv) 3. cikkéből eredő kötelezettségeit.

 Jogi háttér

 A közösségi szabályozás

2       Az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés 28. cikkének első bekezdése, majd – az Amszterdami Szerződés hatálybalépését követően – az EK 291. cikk értelmében a Közösséget a tagállamok területén a feladatai ellátásához szükséges kiváltságok és mentességek illetik meg a jegyzőkönyvben megállapított feltételek szerint.

3       A jegyzőkönyv 3. cikke kimondja:

„A Közösségek, a Közösségek követelései, bevételei és egyéb vagyona mentesek mindenfajta közvetlen adó alól.

A tagállamok kormányai lehetőség szerint kötelesek megtenni a megfelelő intézkedéseket az ingó és ingatlan vagyontárgyak árában foglalt közvetett, illetve forgalmi adók összegének elengedése vagy visszatérítése érdekében mindazon esetekben, amikor a Közösségek hivatalos használatra jelentős összegű beszerzéseket hajtanak végre, amelyek ára ilyen jellegű adót tartalmaz. E rendelkezések alkalmazása azonban nem járhat a Közösségeken belüli versenyt torzító hatással.

Nem adható mentesség azon adók és egyéb közterhek alól, amelyek csupán közüzemi szolgáltatások díjának felelnek meg.”

4       A jegyzőkönyv 13. cikke értelmében:

„A Közösségek tisztviselői és egyéb alkalmazottai a Közösségek által számukra fizetett illetmények, bérek és járandóságok után kötelesek adót fizetni a Közösségek javára a Tanács által a Bizottság javaslata alapján meghatározott feltételeknek és eljárásnak megfelelően.

A Közösségek által számukra kifizetett illetmények, bérek és járandóságok tekintetében nemzeti adókötelezettség alól mentességet élveznek.”

5       A jegyzőkönyv 19. cikke kimondja:

„A közösségi intézmények e jegyzőkönyv alkalmazása érdekében kötelesek együttműködni az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival.”

 A nemzeti szabályozás

6       A Brüsszel fővárosi régió az építmények használóira és egyes ingatlanok felett dologi jogokkal rendelkező személyekre kivetett regionális adóról szóló, 1992. júlis 23‑i rendeletének (ordonnance relative à la taxe régionale à charge des occupants d’immeubles bâtis et de titulaires de droits réels sur certains immeubles) (Moniteur belge, 1992. augusztus 1‑je, 17334. o., a továbbiakban: rendelet) 2. cikke kimondja:

„Az 1993‑as adóévtől kezdődően a Brüsszel fővárosi régió területén fekvő építmények használóira és a lakóingatlanként nem használt ingatlanok felett dologi jogokkal rendelkező személyekre éves adó kerül kivetésre; az adó a vonatkozó adóév január 1‑jén fennálló helyzet alapján fizetendő.”

7       E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A [regionális] adó fizetésére kötelezettek:

a)      a Brüsszel fővárosi régió területén fekvő építmény egészét vagy részét – fő vagy másodlagos lakóhely címén – használó családfenntartó;

[…]

b)      a Brüsszel fővárosi régió területén fekvő építmény egészét vagy részét használó személy, aki ott saját számlára – a szabad foglalkozást is beleértve – haszonszerző vagy más tevékenységet folytat, illetve minden jogi személy vagy jogi személyiség nélküli társaság, amely az ingatlant a társaság székhelyeként, ügyvezetési, üzemi vagy tevékenységi központjaként használja;

[…]

c)      a Brüsszel fővárosi régió területén fekvő, a fenti a) pont szerinti használattal nem érintett építmény egészének vagy részének a teljes tulajdonjoggal rendelkező tulajdonosa, illetve annak hiányában a haszonbérlő, a haszonélvező vagy a használati joggal rendelkező.”

8       E rendelet 8. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében a hivatkozott rendelet 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott adóalanyok esetében a regionális adó összege a 300 négyzetméter – illetve, amennyiben az alapterületet ipari vagy kézműves tevékenység céljából hasznosítják, 2500 négyzetméter – feletti alapterület négyzetméterenként 6,36 euró, ugyanakkor az adó nem haladhatja meg az adó hatálya alá eső ingatlan egészének vagy adott részének alapterületéhez tartozó indexált kataszteri jövedelem 14%‑át.

 A pert megelőző eljárás

9       A Közösség és az SA Vita (a továbbiakban: a Vita), amelynek jogai és kötelezettségei később az SA Zurichre szálltak át, 1988. február 3‑án egy Ixelles‑ben (Belgiumban a Brüsszel fővárosi régió részét képező község) fekvő ingatlan bérbeadásával kapcsolatban bérleti szerződést kötöttek. E szerződés előírja, hogy a bérbe vett ingatlant terhelő, bármely hatóság javára befizetendő adók és hasonló díjak, jellegüktől függetlenül a bérlőt terhelik, kivéve ha a hatáskörrel rendelkező hatóságtól a bérbeadó nevében mentességet szerez, tekintettel a jegyzőkönyv 3. cikke által szabályozott különleges jogállására.

10     A rendelet alapján a Brüsszel fővárosi régió követelte a Vitától az 1992–1997 közötti időszakra vonatkozó regionális adónak megfelelő összeget. Miután a Vita felszólította, hogy a fentiek szerint terhére rótt összegeket fizesse meg számára, a Bizottság által képviselt Közösség ezt megtagadta. A Vita ezért a jogvitát a Juge de paix du premier canton d’Ixelles elé terjesztette, amely 1998. május 26‑i ítéletében kötelezte a Közösséget, hogy a Vita részére fizessen meg 20 000 277 BEF, illetve 290 211 BEF összeget. Mivel a Tribunal de première instance de Bruxelles elutasította a fellebbezését, a Közösség ezen ítélet megsemmisítését kérte, de fellebbezését a Cour de cassation 2002. március 1‑jei ítéletével elutasította.

11     Ezen eljárás során a Cour de cassation nem tartotta szükségesnek előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszteni a Közösség által javasolt kérdést, amely arra vonatkozott, hogy az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés 28. cikkét és a jegyzőkönyv 3. cikkét, adott esetben a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18‑án aláírt egyezmény (a továbbiakban: a bécsi egyezmény) 23. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azok tiltják bármely olyan közvetlen adót bevezető törvény vagy más nemzeti jogszabály elfogadását, amely látszólag nemzetközi jogi személyekkel (köztük az Európai Közösséggel) szerződő személyekre vonatkozik, de amelynek valójában szükségszerűen az a célja vagy hatása, hogy a hivatkozott adó tényleges terhét a nemzetközi jogi személyek (köztük az Európai Közösség) viseljék, vagy ezt a terhet a nemzetközi jogi személyekre (köztük az Európai Közösségre) hárítsák át.

12     2003. április 2‑i felszólító levelével a Bizottság kezdeményezte az EK 226. cikk szerinti eljárást, és felhívta a Belga Királyságot, hogy adja elő a jegyzőkönyv 3. cikkéből eredő kötelezettségei megszegésével kapcsolatos észrevételeit.

13     2003. június 3‑i válaszukban a belga hatóságok úgy vélték, hogy a regionális adó nem irányult sem közvetlenül, sem közvetve a nemzetközi intézményekre, hanem minden bizonyos alapterületet meghaladó, nem lakóingatlanként hasznosított épített ingatlan tulajdonosára, és így a Brüsszel fővárosi régió nem sértette meg a szerződések jóhiszemű teljesítésének elvét.

14     2003. december 16‑i indokolással ellátott véleményében a Bizottság felhívta a Belga Királyságot, hogy tegyen eleget a véleménynek a kézhezvételétől számított két hónapon belül. 2004. július 30‑i levelükben a belga hatóságok azt a választ adták, hogy a Belga Királyság fenntartja álláspontját.

15     Ezért a Bizottság a jelen kereset előterjesztése mellett döntött.

16     A Bíróság elnökének 2005. április 6‑i végzésével engedélyezték a Tanács beavatkozóként való részvételét a Bizottság kérelmeinek támogatójaként.

 A keresetről

 A felek érvei

17     A Bizottság és a Tanács előadják, hogy a kérdéses szabályozás sérti a Közösségek által élvezett adómentességet. Ezen, az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés 28. cikkében előírt és a jegyzőkönyv 3. cikkében szabályozott adómentességgel ellentétes a vitatott rendelet hatása.

18     A Bizottság és a Tanács hangsúlyozzák, hogy ez a rendelet lehetővé teszi a Közösségek adómentességének megkerülését azzal, hogy bérlőként közvetve olyan adóterhet ró rájuk, amelynek közvetett kivetését tiltja ez az adómentesség. A regionális jogalkotó szándékára mind a rendeletnek a regionális adó alanyait meghatározó 3. cikke (1) bekezdéséből, mind a jogszabály-előkészítő munkálatokból következtetni lehet.

19     Míg ugyanis a korábbi szabályozás csak a használókra vonatkozott, a rendelet olyan új adót vezetett be, amelynek alanyai a szakmai tevékenység céljából használt, bizonyos alapterületet meghaladó ingatlanok tulajdonosai. Ez az adó ugyanakkor továbbra is az ingatlan használóját sújtja, mivel az, hogy az adóalany tulajdonos ezt az adót áthárítja a bérlőjére, biztosítja azt, hogy azt ténylegesen a használó fizesse meg.

20     A Bizottság jelentősnek tartja azt, hogy azon mentességek, amelyekben az ilyen ingatlan tulajdonosa részesülhet, a használó jellegzetességeitől függenek. Így, amennyiben a használót adómentesség illeti meg, az megilleti a tulajdonost is. Abból a tényből, hogy az adómentességek kizárólag a használó jellegzetességeit figyelembe véve kerülnek meghatározásra, a Tanács szintén arra a következtetésre jut, hogy a szabályozás valójában az ingatlanok használóinak adóztatására irányul.

21     E tekintetben a Bizottság hivatkozik a Brüsszel fővárosi régió pénzügyi, költségvetési és közszolgálati miniszterének (ministre des Finances, du Budget et de la Fonction publique de la Région de Bruxelles-Capitale) előterjesztésére, amely kifejtette, hogy a közszektor, a nemzetközi jellegűt is beleértve, szintén hozzá fog járulni az új regionális adó bevételeihez, amire korábban nem volt lehetőség. Ezen adó bevezetésének célja az adóbevételek javítása volt, különösen azon ingatlanok adóztatása révén, amelyekre korábban semmilyen adót nem vetettek ki, mivel azok használói adómentes személyek vagy intézmények voltak.

22     A Tanács emellett előadja, hogy a magánbérlőkkel ellentétben a Közösségek nem vonhatják le az adóból a bérleti díjat és az esetleges költségeket, következésképpen e költségek a Közösségek számára viszonylag nagy terhet jelentenek. Ezzel párhuzamosan az ingatlanoknak a Közösségek részére történő bérbeadása különösen előnyös a Belga Királyság számára, figyelemmel arra, hogy ez utóbbi a bérbeadónak fizetett bérleti díjat terhelő adót úgy szedi be, hogy nem kell a bérlőnek adólevonási jogot adnia.

23     A bécsi egyezmény 23. cikkével kapcsolatban a Tanács megjegyzi, hogy az az adómentesség elvének csak a minimumkövetelményeit tartalmazza, és a jegyzőkönyv 3. cikke eltér attól. Ezenfelül a Közösségek adómentessége, az intézményi jelleggel bíró nemzetközi szervezet voltára tekintettel indokolná, vagy akár megkövetelné ezen elv tág értelemben vett alkalmazását. A Tanács emlékeztet arra, hogy a Közösségek kiváltságai és mentességei funkcionális jellegűek, és céljuk a Közösségek működése és függetlensége akadályainak elkerülése. A Tanács álláspontja szerint a Közösségek működését gátló intézkedésnek kell tekinteni minden olyan intézkedést, amely érinti a feladatának végrehajtására rendelkezésre álló költségvetési eszközöket.

24     A Bizottság és a Tanács álláspontja szerint a regionális adót illetően ugyanazon eredményt lehetne elérni a használó, illetve a tulajdonos adóztatása révén. A regionális jogalkotónak az adóalany meghatározása során a Közösségekkel való jóhiszemű együttműködésre irányuló kötelezettségével összhangban kellett volna eljárnia, hiszen a Közösségek forrásait nem lehetne a fogadó tagállam bevételeinek növelésére használni. El kell kerülni ugyanis azt, hogy az a tagállam, amelyben a Közösségek székhelye található, a többi tagállammal szemben indokolatlan előnyhöz jusson. Mindenesetre az ügy tárgyát képező rendeletben a tulajdonosok adómentességének eseteit ki kellett volna egészíteni a Közösségek általi használattal érintett ingatlanokéval.

25     A belga kormány hangsúlyozza, hogy mivel a Közösségek a jegyzőkönyv értelmében mind használóként, mind tulajdonosként, illetve bérbeadóként mentesek a regionális adó alól, ki vannak véve a rendelet hatálya alól. Ezért nem lehet szó a Közösségek adóalanyiságának kérdéséről.

26     A belga kormány álláspontja szerint ez az adó egyáltalán nem ellentétes a szerződések jóhiszemű teljesítésének elvével, mivel nem sérti a Közösségek adómentességét. A szóban forgó esetleges fizetési kötelezettség ugyanis nem adójellegű, hanem az adóalany tulajdonossal kötött szerződésből ered. A belga kormány előadja továbbá, hogy a Cour de cassation ítéletében kimondta, hogy ez a hatás magánjogi szerződésen alapul, és túlzás lenne az, ha valamely nemzetközi szervezet az általános adóemelés alapján megállapított bérleti díj egy részének mentességét kérhetné.

27     A belga kormány előadja, hogy a bécsi egyezmény 23. cikkének (2) bekezdése alapján az adómentesség nem alkalmazandó abban az esetben, ha a küldő állam a bérlő, és az adó a bérbeadót terheli. Nem lehet a fenti egyezmény által ihletett – és az általános nemzetközi joggal összhangban értelmezendő –, a jegyzőkönyvben előírt mentességre hivatkozni valamely díj szerződési feltétel alapján történő áthárításával szemben.

28     A belga kormány hozzáteszi, hogy a nemzetközi szervezetek által élvezett adómentesség célja nem azok bérleti költségeinek enyhítése, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy e szervezetek, mint nemzetközi közjogi személyek, nem adóztathatóak. A belga kormány hangsúlyozza, hogy az érintett régió semmilyen anyagi előnyt nem élvez a nemzetközi szervezetek jelenléte révén, függetlenül attól, hogy valamely ingatlant a Közösségek intézménye vagy magánszemély bérbe vette‑e, illetve hogy annak egyáltalán van-e bérlője, mivel a regionális adót csak és kizárólag a tulajdonos köteles megfizetni. Éppen a kérdéses adómentesség sértené a tulajdonosok közötti egyenlő bánásmódot, mivel az ingatlanjaikat a Közösségek részére bérbeadók előnyt élveznének a többi tulajdonossal szemben.

29     A Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlatot illetően a belga kormány megjegyzi, hogy a Bíróság soha nem ítélkezett a Közösségek állítólagos adómentességével kapcsolatban olyan esetben, amikor a Közösségek valamely intézménye által bérbe vett ingatlan tulajdonosát terheli az adó, és amikor ez az adó a bérleti díjban kerül áthárításra. Mindenesetre az ítélkezési gyakorlat általános jelleggel megerősítette, hogy a Közösségeknek a jegyzőkönyv által elismert kiváltságai és mentességei szigorúan funkcionális jellegűek, amelyek célja a Közösségek működése és függetlensége akadályozásának elkerülése. A Bizottság emellett nem bizonyította, hogy a regionális adó a Közösségek működésének és függetlenségének korlátját képezné, továbbá a többlet bérleti díj európai intézmények általi megfizetését semmiképpen sem lehet olyan intézkedésnek tekinteni, amely a feladataik ellátásához rendelkezésre álló költségvetési eszközöket érintené.

30     A jegyzőkönyv 13. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot illetően a belga kormány megjegyzi, hogy a Bizottság úgy állítja azt, hogy ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazható ugyanezen jegyzőkönyv 3. cikkére, hogy pontosította volna a két rendelkezés közötti kapcsolatot, illetve a célkitűzéseik, valamint tárgyi és személyi hatályuk közötti eltéréseket. Ezzel szemben a Bíróság kifejezetten különbséget tett a jegyzőkönyv 13. cikkére, valamint a jegyzőkönyv 3. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlat között.

31     Ezenfelül a belga kormány előadja, hogy azzal, hogy a Bizottság megpróbálta magát a regionális adó hatálya alól kivonni, egyúttal figyelmen kívül hagyta az EK 10. cikkből eredő jóhiszemű együttműködés elvét is, amely nem csak a tagállamok számára írja elő, hogy tegyenek meg minden intézkedést, amely alkalmas a közösségi jog hatályának és hatékonyságának biztosítására, hanem a Közösségek intézményeit is kötelezi a tagállamokkal való, viszonos jóhiszemű együttműködésre.

 A Bíróság álláspontja

32     Előzetesen pontosítani kell a jelen ügy hátterét.

33     A felek által hivatkozott bécsi egyezmény 23. cikkét illetően emlékeztetni kell arra, hogy ez az egyezmény a tagállamok és harmadik államok által a diplomáciai kapcsolatok terén fennálló hatáskörük gyakorlása körében kötött nemzetközi jogi megállapodás. Az egyezmény elsősorban az államok közötti kétoldalú kapcsolatokra és nem a Közösség – amely egyébként nem részese ezen szerződésnek – és a Közösségek valamely intézményének székhelye, a jelen esetben a Belga Királyság közötti kapcsolatokra vonatkozik.

34     Mindenesetre, amint azt a főtanácsnok hangsúlyozta indítványának 35‑37. pontjában, még ha igaz is, hogy a Közösség köteles hatáskörét a nemzetközi jogot tiszteletben tartva gyakorolni (a C‑286/90. sz., Poulsen és Diva Navigation ügyben 1992. november 24‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑6019. o.] 9. pontja), a bécsi egyezmény nem bír meghatározó jelentőséggel a jelen ügyben.

35     A Közösségek adómentességének hatályát – amely a közösségi jog keretébe illeszkedik – alapvetően a jegyzőkönyv 3. cikke határozza meg, amelyet kifejezetten a Közösségek jellegzetességeit figyelembe véve állapítottak meg.

36     Meg kell jegyezni, hogy a jegyzőkönyv 3. cikke két mentességi rendszert hoz létre, egyrészt a közvetlen, másrészt a közvetett adók vonatkozásában. A jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése a Közösségek közvetlen adók alóli mentességére vonatkozik, míg e rendelkezés második bekezdése a közvetett adókkal kapcsolatos.

37     A közvetlen adókkal kapcsolatos rendszert illetően a mentesség korlátlan és általános, mivel a Közösségek, illetve követeléseik, bevételeik és egyéb vagyonuk mentesek mindenfajta nemzeti szintű közvetlen adó alól. A közvetett adók és vámok vonatkozásában a mentesség nem korlátlan, hanem éppen ellenkezőleg körülhatárolt és feltételekhez kötött (lásd ebben az értelemben a C‑199/05. sz. Európai Közösség ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑9171. o.] 31. pontját).

38     Mivel az e rendszerek közötti eltérés a mentesség értékelése szempontjából alapvető, elengedhetetlen annak eldöntése, hogy az állítólagos adómentességre vonatkozó jogvita melyik rendszerbe illeszkedik.

39     Emellett a tagállami kötelezettségszegés miatt indított eljárások keretében a Bizottság feladata – már a pert megelőző eljárási szakaszban – pontosan megjelölni azt a rendelkezést, amely rögzíti a tagállam által állítólag nem teljesített kötelezettséget. A Bizottság e kötelezettsége két követelményből fakad, mégpedig az eljárással érintett tagállam védelemhez való jogából, valamint a per tárgya pontos meghatározásának szükségességéből.

40     A pert megelőző eljárás célja, hogy lehetőséget nyújtson az érintett tagállamnak arra, hogy a Bizottság részéről megfogalmazott kifogásokkal szemben hatékonyan védekezzen (a C‑439/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. január 15‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑305. o.] 10. pontja és a C‑350/02. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2004. június 24‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑6213. o.] 18. pontja), és biztosítsa, hogy az esetleges bírósági eljárás tárgya világosan meghatározott jogkérdés legyen (a C‑287/00. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2002. június 20‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑5811. o.] 17. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 19. pontja).

41     A jelen ügy tárgyát illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság, amely indokolással ellátott véleményében, valamint a jelen eljárást megindító keresetében a jegyzőkönyv 3. cikkére hivatkozik, nem határozta meg, hogy e cikk három bekezdése közül melyikre alapozza keresetét. Ugyanakkor – habár a Bizottság nem pontosítja kifejezetten azt, hogy melyik rendelkezésben előírt kötelezettséget nem teljesítette a Belga Királyság – az indokolással ellátott vélemény és a kereset tartalmaz olyan elemeket, amelyek lehetővé teszik kérelme jogalapjának egyértelmű megállapítását.

42     Először meg kell jegyezni, hogy a jegyzőkönyv 3. cikkének harmadik bekezdése nyilvánvalóan nem szolgálhat semmilyen adómentesség alapjául. Másodszor meg kell állapítani, hogy a Bizottság sem az indokolással ellátott véleményében, sem a keresetében nem sorakoztatott fel érveket annak alátámasztására, hogy a Belga Királyság nem teljesítette e jegyzőkönyv 3. cikkének második bekezdéséből eredő kötelezettségeit. Ezzel ellentétben a Cour de cassation előtt lefolytatott eljárás során – amint az a jelen ítélet 11. pontjából következik – a Bizottság indítványozta azon kérdés Bíróság elé terjesztését, hogy a Közösségek adómentességével ellentétes‑e az olyan közvetlen adó bevezetése, mint a regionális adó.

43     Abból a tényből, hogy a Bizottság indokolással ellátott véleményében és keresetében megismétli és idézi a Cour de cassation előtt előterjesztett indítványát, amelyben egyértelműen „közvetlen adóként” minősíti a regionális adót, az következik, hogy a Bizottság által előterjesztett jogalap a közvetlen adókkal kapcsolatos szabályozás keretébe illeszkedik.

44     Ezenfelül, bár a jegyzőkönyv nem tartalmazza a közvetlen adó meghatározását, és nincsenek e tekintetben a jegyzőkönyvet végrehajtó rendelkezések, bizonyos, e fogalom értelmezését elősegítő elemek megtalálhatóak a közvetlen adóztatás területén a tagállamok illetékes hatóságainak kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19‑i 77/799/EGK tanácsi irányelvben (HL L 336., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 63. o.). Ez az irányelv – amelynek hatálya az 1979. december 6‑i 79/1070/EGK tanácsi irányelv (HL L 331., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 77. o.) általi módosítást megelőzően kizárólag a közvetlen adókra terjedt ki – 1. cikkének (2) bekezdésében a jövedelmet és a tőkét [helyes fordítás: a vagyont] terhelő adót úgy határozta meg, hogy kivetésük módjától függetlenül e fogalom körébe vonta a teljes vagyont, illetve a vagyon egyes elemeit terhelő adókat. A Bizottság és a Tanács álláspontja szerint a Közösségeket terhelő adót illetően nem vitatott, hogy az a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének c) pontján alapul, és az ingatlanokkal kapcsolatos dologi jog jogosultjára vonatkozik. Figyelemmel arra, hogy a fenti adó a személyeket közvetlenül vagyonukkal, illetve vagyoni értékű dologi jogaikkal összefüggésben terheli, azt a 77/799 irányelv értelmében vett, a vagyon egyes elemeire kivetett adónak lehet tekinteni.

45     A rendelet 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját illetően emlékeztetni kell arra is, hogy a regionális adó jellegzetességeit az összes érintett adóalanyra – vagyis azon jogi és természetes személyek összességére, amelyekre az adót kivetették – figyelemmel kell meghatározni, nem pedig azon pénzügyi következményekre tekintettel, amelyek ezen adó okán esetlegesen és közvetve a Közösségekre hárulnak.

46     Következésképpen az ügy tárgyát képező regionális adó a közvetlen adók jellegzetességeivel bír, és a jegyzőkönyv 3. cikke első bekezdésének keretében kell értelmezni.

47     Nem vitatott, hogy a Közösségek a jegyzőkönyv 3. cikke első bekezdésének értelmében mentesek – mind az ingatlan használójaként, mind az ingatlan tulajdonosaként, illetve bérlői minőségében – a rendelet által bevezetett adó alól. E rendelet hatályának körében a Közösségeket az adójog alapján nem lehet adóalanynak tekinteni.

48     A Bizottság és a Tanács mindenesetre előadják, hogy az ügy tárgyát képező szabályozás, amelynek – anélkül, hogy a Közösségekre kifejezetten kivetné ezt az adót – hatása és célja az, hogy ezt az adót, bár közvetve, de ugyanakkor szükségszerűen a Közösségekre hárítsa, ellentétes az adómentesség elvével. E mentesség megsértésével a rendeletalkotó a Közösségeket adójellegű hozzájárulás megfizetésére kényszeríti olyan szerződéses rendelkezések révén, amelyek általános jelleggel és rendszerszerűen a Közösségekre hárítják az általuk bérbe vett ingatlanok tulajdonosait terhelő adókat, illetve ez utóbbiaknak egyszerűen a bérleti díjban történő áthárítása útján.

49     Ezt az érvelést nem lehet elfogadni.

50     Habár megállapításra került, hogy a jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése mentesíti a Közösségeket a közvetlen adók alól, a Közösségekkel szerződő felek részére nem ír elő ilyen mentességet. Emellett ez a rendelkezés nem tartalmaz semmilyen előírást a hivatkozott szerződő feleket terhelő közvetlen adók gazdasági terhének áthárításával kapcsolatban. Következésképpen a regionális adó áthárítását a Bizottság és a Tanács nem vitathatják a jegyzőkönyv 3. cikkének első bekezdése alapján.

51     Egyrészt ugyanis, ha az adóteher áthárítására a bérleti szerződésben szereplő szerződéses rendelkezés alapján kerül sor, az szükségszerűen megfelel a szerződő felek akaratának, mivel az ilyen rendelkezés elfogadása ez utóbbiak szerződéskötési szabadságának körébe tartozik. Másrészt, ha a regionális adó áthárítására a bérleti díj megemelése útján kerül sor, az szintén a felek szerződéskötési szabadságának körébe esik, mivel a szerződés tartalmának meghatározása, beleértve az olyan szerződéses elem meghatározását is, mint a bérleti díj, megköveteli a felek megállapodását. Az utóbbi esetben egyébként a tulajdonosokra kivetett adót ez utóbbiak nem feltétlenül hárítanák át szükségszerűen, automatikusan és teljes egészében a bérlőkre.

52     Igaz, hogy fennállhat olyan helyzet az ingatlanpiacon, amely az ilyen szerződéses kikötés elfogadására, illetve a másik szerződő felet terhelő közvetlen adót semlegesítő vagy csökkentő bérleti díj elfogadására késztetheti, vagy akár kényszerítheti a Közösséget.

53     Mindenesetre semmilyen piaci helyzet nem eredményezhet adómentességet, mivel annak valamely nemzetközi, közösségi vagy nemzeti jogi aktuson kell alapulnia.

54     Emellett a Bizottság és a Tanács érvelésének követése elhomályosíthatja az adómentesség körébe tartozó, illetve az e körbe nem tartozó helyzetek közötti különbségtételt, megnyitva az utat mindenféle közvetlen adóval, így a jövedelemadóval és a társasági adóval kapcsolatos adómentességi igényeknek.

55     A Bizottság és a Tanács által előadottakkal ellentétben a jegyzőkönyv 3. cikke első bekezdésének ilyen értelmezését, amely szerint ez a rendelkezés nem szolgálhat a regionális adó alóli mentesség alapjául, nem gyengíti sem a Közösségek adómentességének célja, sem a fenti adó bevezetésének körülménye.

56     Ezen mentesség célját illetően emlékeztetni kell arra, hogy az egyrészt a Közösségeknek a tagállamoktól való függetlensége biztosítása végett, másrészt a Közösségek megfelelő működése érdekében szükséges (a C‑191/94. sz., AGF Belgium ügyben 1996. március 28‑án hozott ítélet [EBHT 1996., I‑1859. o.] 19. pontja). Ugyanakkor, még ha el is fogadjuk, hogy a szerződő feleknek a regionális adó alóli mentessége a Közösségek számára pénzügyi előnyt jelentene, megállapítandó, hogy a Bizottság semmilyen meggyőző tényt nem adott elő annak bizonyítására, hogy ezen adó áthárítása a Közösségek függetlenségét veszélyeztetheti, illetve megfelelő működését akadályozhatja (a fent hivatkozott Európai Közösség ügyben hozott ítélet 43. pontja). Ezenfelül valamely rendelkezésnek a céljára tekintettel történő értelmezése nem akadályozhatja meg az értelmezett rendelkezés egyértelmű és pontos szövegének hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben az Európai Központi Bank kiváltságait és mentességeit illetően a C‑220/03. sz., EKB kontra Németország ügyben 2005. december 8‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑10595. o.] 31. pontját).

57     A regionális adó bevezetésének körülményeit illetően el kell ismerni, hogy a regionális jogalkotó célja kétségtelenül az adóbevételek növelése volt. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közvetlen adók ugyan a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiak azonban hatáskörüket a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni (a C‑345/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑10633. o.] 10. pontja, valamint a C‑513/04. sz., Kerckhaert és Morres ügyben 2006. november 14‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑10967. o.] 15. pontja). Ugyanakkor, ha a közösségi jog nem sérül, a tagállamok e hatásköre elvben lehetővé teszi új adók bevezetését, az adóalanyok vagy adómentességek körének a korábbi szabályozásétól eltérő meghatározását, illetve az adó mértékének növelését.

58     Ezt a következtetést az a körülmény sem érinti, hogy a kérdéses rendelet elfogadásával kapcsolatos viták során a Brüsszel fővárosi régió illetékes minisztere utalt annak valószínűségére, hogy a korábbi szabályozás e rendelet általi módosítása olyan helyzethez vezet, amelyben bizonyos ingatlantulajdonosok ezen adót átháríthatják – egyebek között – a Közösségek által bérlői minőségben fizetett díj révén. Nem lehet ugyanis valamely tagállamnak felróni azt, hogy adóbevételeit valamely adó alanyi körének olyan személyekre való kiterjesztésével növeli, amely személyek a Közösségekkel szerződést köthetnek, kizárólag azért, mert e felek bizonyos piaci helyzetekben képesek ezen adó egy részét vagy egészét a Közösségek részére teljesített szolgáltatások vagy termékértékesítések árában áthárítani.

59     Hozzá kell tenni, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a regionális adó a bizonyos alapterületet meghaladó ingatlanok tulajdonosaira alkalmazandó, és a regionális jogalkotó által bevezetett ilyen jellegű adó a tagállamokon belül széles körben elterjedt.

60     Végül el kell vetni a Bizottságnak és a Tanácsnak egyrészt a Bíróságnak a jegyzőkönyv 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatával kapcsolatos érvelését, amely szerintük védi az adómentességet azzal szemben, hogy azt a tagállamok közvetett vagy közvetlen módon megkíséreljék aláásni (a 260/86. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1988. február 24‑én hozott ítélet [EBHT 1988., 955. o.], valamint a C‑229/98. sz., Vander Zwalmen és Massart ügyben 1999. október 14‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑7113. o.]), másrészt pedig az azon tényen alapuló érvelését, hogy a Közösségeknek nagyobb pénzügyi terhet kellene viselniük, mint a magánbérlőknek, akik a bérleti díjak és a költségek tekintetében adólevonási jogot élveznek.

61     Ugyanis, amint a belga kormány előadja, ez az ítélkezési gyakorlat a jegyzőkönyv azon rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozik, amelyek a Közösségek tisztviselőit és más alkalmazottait mentesítik az illetményekre, bérekre és egyéb járandóságokra kivetett nemzeti adók alól. Ez a mentesség kifejezetten a Közösségek alkalmazottaira vonatkozik, és azon nemzeti adókra korlátozódik, amelyek a feladatuk ellátásából származó jövedelmet terhelhetnék, amely jövedelem a közösségi adó hatálya alá esik. Ezzel szemben a jelen ügyben nem kerül sor közösségi szinten adóztatásra, továbbá az ügy tárgyát csak a jegyzőkönyv azon rendelkezései képezik, amelyek magukat a Közösségeket mentesítik a közvetlen adók alól (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott AGF Belgium ügyben hozott ítélet 14. pontját).

62     A társasági adó alanyai esetében az ingatlan bérleti díjának és a bérlethez kapcsolódó költségeknek az adóalapból való levonhatóságát illetően meg kell állapítani, hogy ezen érvnek nincs jelentősége a jelen kereset tárgya szempontjából, figyelemmel arra, hogy a Közösségek intézményei nem haszonszerzés céljából működnek, és természetük teljesen eltér a társasági adó hatálya alá eső vállalkozásokétól.

63     E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a regionális adó bevezetése nem sérti sem a jegyzőkönyv 3. cikke első bekezdésének szövegét, sem annak célját.

64     Így a Bizottság keresetét el kell utasítani.

 A költségekről

65     Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a Belga Királyság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Az eljárási szabályzat 64. cikke 4. §‑a első albekezdésének megfelelően az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik költségeiket. Tehát mint beavatkozó, a Tanács viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      Az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi a költségek viselésére.

3)      Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

Aláírások

---

*Az eljárás nyelve: francia.