A transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatások
ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:
1315/2013/EU rendelet a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó iránymutatásokról
MI A RENDELET CÉLJA?
A rendelet:
- iránymutatásokat határoz meg az átfogó hálózatból és az arra épülő törzshálózatból álló transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) fejlesztését illetően;
- azonosítja a közös érdekű projekteket, és meghatározza azokat a követelményeket, amelyeknek a TEN-T infrastruktúra kezelése során meg kell felelni;
- szabályokat határoz meg a TEN-T megvalósítását célzó intézkedésekre vonatkozóan – a közös érdekű projektek végrehajtása attól függ, hogy a projektek milyen kidolgozottsági szintet értek el, hogy mennyire felelnek meg az európai uniós (EU-s) és a nemzeti jogi eljárásoknak, valamint hogy rendelkezésre állnak-e a megfelelő pénzügyi források, az uniós tagállamok vagy az Unió pénzügyi kötelezettségvállalásának sérelme nélkül;
- A rendelet mellékleteit több alkalommal módosították az Európai Bizottság által elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal.
FŐBB PONTOK
Az iránymutatások:
- hosszú távú stratégiát határoznak meg a vasúti, tengeri és légi közlekedést, továbbá a közutakat, a belvízi utakat és a vasúti-közúti terminálokat magában foglaló teljes TEN-T fejlesztésére vonatkozóan;
- kiterjednek a műszaki szabványokra és az infrastruktúrák átjárhatóságát érintő előírásokra;
- meghatározzák a TEN-T fejlesztési prioritásait.
A rendelet az eredetileg 1996-ban elfogadott iránymutatások helyébe lép, és kétrétegű struktúrájú hálózatot vezet be, amely egy átfogó hálózatból és egy törzshálózatból áll. Az utóbbi 2030-ig történő befejezését tűzték ki célul, az előbbi hálózat befejezésének kötelező erejű határideje pedig 2050.
Az átfogó hálózat és a törzshálózat
- Az átfogó hálózat biztosítja az Unió valamennyi régiójának a hozzáférhetőségét és összeköttetését.
- A törzshálózat az átfogó hálózat azon részeiből áll majd, amelyek a TEN-T létrehozásával kapcsolatos célkitűzések eléréséhez stratégiai szempontból a legfontosabbak, mivel azok a stratégiailag legjelentősebb városi és egyéb csomópontokat (pl. kikötőket, repülőtereket és határátkelőhelyeket) kapcsolják össze.
- A hálózat mindkét része magában foglalja az összes közlekedési módot és azok összeköttetéseit.
A hálózat fejlesztése
- Az iránymutatások lehetővé teszik olyan közös európai érdeket szolgáló projektek meghatározását, amelyek a hálózat fejlesztését célozzák.
- E projektek új közlekedési infrastruktúrát fognak létrehozni, valamint korszerűsítik a már meglévőket.
- További intézkedések pedig a hálózat erőforrás-hatékony felhasználásának az előmozdítására irányulnak.
- E projektekhez uniós források az (EU) 2021/1153 rendelet (lásd az összefoglalót) szerint, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében érhetők el.
Példák a kezelt problématípusokra
A cél az alábbi főbb problémák kezelése:
- hiányzó összeköttetések, különösen a határokon átnyúló szakaszokat illetően;
- a tagállamok közötti és azokon belüli infrastrukturális különbségek;
- hiányzó multimodális kapcsolódási pontok (a különböző közlekedési módok közötti összeköttetések);
- a közlekedésből eredő, túlságosan magas üvegházhatásúgáz-kibocsátás, valamint a nem megfelelő átjárhatóság (a különféle közlekedéssel kapcsolatos rendszerek kompatibilitása).
Mellékletek
A rendelethez három melléklet tartozik.
- I. melléklet Az átfogó és a törzshálózat térképei.
- II. melléklet: A törzshálózat és az átfogó hálózat csomópontjainak jegyzéke.
- III. melléklet:A TEN-T egyes, szomszédos országokra kiterjesztett, tájékoztató jellegű térképei.
Az 1315/2013/EU rendeletet módosító felhatalmazáson alapuló jogi aktusok
- A Bizottság 473/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete új indikatív térképekkel egészíti ki a III. mellékletet az Unió és a keleti partnerség országai (Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna) között létrejött, az út- és vasúthálózatokat, kikötőket, repülőtereket és vasúti-közúti terminálokat érintő magas szintű megállapodás alapján.
- Az (EU) 2016/758 felhatalmazáson alapuló rendelet az alábbiak szempontjából igazítja ki a III. mellékletet:
- magas szintű megállapodás az Unió és a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia és Hercegovina, Koszovó (*1), Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia) között; a megállapodás az út- és vasúthálózatokat, valamint a kikötőket és a repülőtereket érinti;
- az Unió, valamint Izland és Norvégia közötti megállapodás, amely a közutakat, kikötőket és repülőtereket tartalmazó hálózati térképek korlátozott módosítására irányul, hogy az indikatív TEN-T TEN-T-módszernek megfelelő módosításai még pontosabban tükröződjenek.
- Az (EU) 2017/849 felhatalmazáson alapuló rendelet az I. mellékletet és a II. mellékletben található jegyzéket módosítja, tekintettel az alábbiakra:
- azon logisztikai platformok, vasúti-közúti terminálok, belvízi kikötők, tengeri kikötők és repülőterek átfogó hálózatba történő beleszámításának szükségessége, amelyek átlagos forgalma az elmúlt két évben meghaladta a vonatkozó küszöbértéket;
- a közúti, vasúti és belvízi infrastruktúra térképeinek módosítását szükségessé tevő előrehaladás a hálózat kiépítésében.
- Az (EU) 2019/254 felhatalmazáson alapuló rendelet az indikatív átfogó hálózati térképeket (és különösen a III. mellékletben szereplő indikatív törzshálózat azonosítását) érintő kiigazítással teszi lehetővé az Unió számára, hogy a keleti partnerség érintett országaival célzottabb együttműködést tudjon megvalósítani.
MIKORTÓL ALKALMAZANDÓ A RENDELET?
A rendelet 2013. december 21. óta hatályos.
HÁTTÉR
További információk:
FŐ DOKUMENTUM
Az Európai Parlament és a Tanács 1315/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról és a 661/2010/EU határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 348., 2013.12.20., 1–128. o.)
Az 1315/2013/EU rendelet későbbi módosításait belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.
KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1153 rendelete (2021. július 7.) az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz létrehozásáról, valamint az 1316/2013/EU és a 283/2014/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 249., 2021.7.14., 38–81. o.)
utolsó frissítés 06.09.2021
Top