Accept Refuse

EUR-Lex Access to European Union law

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62004TJ0201

Az Elsőfokú Bíróság (nagytanács) 2007. szeptember 17-i ítélete.
Microsoft Corp. kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Verseny - Erőfölénnyel való visszaélés - Ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek - Munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek - Folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia-lejátszók - Az EK 82. cikk megsértését megállapító határozat - Az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása - Az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszeréhez való hozzáférhetőségnek a vállalkozás multimédia-lejátszójának egyidejű megvételétől való függővé tétele - Korrekciós intézkedések - Végrehajtást felügyelő független megbízott kijelölése - Bírság - Az összeg meghatározása - Arányosság.
T-201/04. sz. ügy.

European Court Reports 2007 II-03601

ECLI identifier: ECLI:EU:T:2007:289

T‑201/04. sz. ügy

Microsoft Corp.

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés – Ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek – Munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek – Folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók – Az EK 82. cikk megsértését megállapító határozat – Az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása – Az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszeréhez való hozzáférhetőségnek a vállalkozás multimédia‑lejátszójának egyidejű megvételétől való függővé tétele – Korrekciós intézkedések – Végrehajtást felügyelő független megbízott kijelölése – Bírság – Az összeg meghatározása – Arányosság”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – Összetett gazdasági vagy technikai értékelést igénylő határozat

(EK 81. és EK 82. cikk)

2.      Eljárás – Keresetlevél – Válasz – Alaki követelmények

(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

3.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Fogalom – Az erőfölényben lévő vállalkozásra háruló kötelezettségek

(EK 82. cikk)

4.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Fogalom – Az erőfölényben lévő vállalkozásra háruló kötelezettségek

(EK 82. cikk)

5.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

6.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

7.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

8.      Verseny – Erőfölény – Az érintett piac – Meghatározás – Szempontok

(EK 82. cikk; 97/C 372/03 bizottsági közlemény)

9.      Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Erőfölény másik piacra való kiterjesztése

(EK 82. cikk)

10.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

11.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

12.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

13.    Nemzetközi megállapodások – Közösségi megállapodások – Csupán a másodlagos joggal szembeni elsőbbség – A közösségi jog értelmezésével kapcsolatos következmény – A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló (TRIPs) megállapodások

14.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licenc megtagadása

(EK 82. cikk)

15.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Árukapcsolás

(EK 82. cikk)

16.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Árukapcsolás

(EK 82. cikk)

17.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Árukapcsolás

(EK 82. cikk)

18.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Árukapcsolás

(EK 82. cikk)

19.    Verseny – Erőfölény – Visszaélés – Fogalom – Az erőfölényben lévő vállalkozásra háruló kötelezettségek – Az egyedül az érdemeken alapuló verseny működése

(EK 82. cikk)

20.    Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – A WTO–megállapodásokra valamely közösségi jogi aktus jogszerűségének vitatása végett való hivatkozás kizártsága – Kivételek

(EK 230. cikk)

21.    Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – Korrekciós intézkedések

(EK 82. cikk; 17. tanácsi rendelet, 3., 14. és 16. cikk)

22.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok

(EK 82. cikk)

1.      Jóllehet általában a közösségi bíróság teljes ellenőrzést gyakorol afelett, hogy a versenyjogi szabályok alkalmazásának feltételei fennálltak‑e, a Bizottság összetett gazdasági értékelésének felülvizsgálata csak az eljárásra és az indokolásra vonatkozó szabályok betartásának, a tényállás‑megállapítás pontosságának, valamint nyilvánvaló mérlegelési hiba, illetve a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére terjed ki.

Hasonlóképpen, amennyiben a Bizottság adott határozata összetett technikai megfontolások eredménye, e megfontolások főszabály szerint csak korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, ami azt jelenti, hogy a közösségi bíróság a tények bizottsági elemzését nem helyettesítheti saját értékelésével.

Mindazonáltal, jóllehet a közösségi bíróság elismeri a Bizottság mérlegelési lehetőségét a gazdasági vagy technikai jellegű értékelések vonatkozásában, ez nem jelenti azt, hogy nem vizsgálhatja felül a Bizottság ilyen jellegű tényekre vonatkozó értékelését. A közösségi bíróságnak többek között nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő valamennyi adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket.

(vö. 87–89., 379., 482., 564. pont)

2.      A Bíróság alapokmánya 21. cikkének, valamint az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. Míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezések szerint magában a keresetlevélben kell szerepelniük.

Továbbá nem az Elsőfokú Bíróságnak kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik; mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van.

Az Elsőfokú Bíróságnak lehetősége van csupán azokat a mellékelt iratokat figyelembe venni, amelyek az eljárási iratok szövegében a felperes vagy az alperes által kifejezetten hivatkozott ténybeli és jogi körülmények alátámasztására vagy kiegészítésére vonatkoznak.

A Bíróság alapokmánya 21. cikkének és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja ezen értelmezése vonatkozik azon válasz elfogadhatóságának feltételeire is, amely az eljárási szabályzat 47. cikke 1. §‑ának alapján azt célozza, hogy kiegészítse a keresetlevelet.

(vö. 94–95., 99., 483. pont)

3.      Az EK 82. cikk egy vagy több gazdasági szereplőnek olyan gazdasági erejével való visszaélést magában foglaló magatartására vonatkozik, amely lehetővé teszi a kérdéses szereplő számára a hatékony verseny fenntartásának akadályozását az érintett piacon azáltal, hogy lehetővé teszi számára, hogy érzékelhető mértékben függetlenül viselkedjék versenytársaitól, vevőitől és végezetül a fogyasztóktól.

Míg az erőfölény fennállásának megállapítása önmagában nem jelent az érintett vállalkozás elleni bármiféle kifogást, e vállalkozás, függetlenül helyzete okaitól, különös felelősséggel tartozik azért, hogy magatartása ne korlátozza a közös piacon a hatékony és torzításmentes versenyt.

(vö. 229. pont)

4.      Az EK 82. cikk alapján indított eljárás keretében a Bizottság – anélkül, hogy kötné a számítógépi programok jogi védelméről szóló 91/250 irányelvben megfogalmazott meghatározás, amelytől azonban nem is tér el – meghatározhatja úgy az „interoperabilitás” fogalmát, mint két szoftvertermék közötti, információ cseréjére és azok kölcsönös felhasználására való lehetőséget, amelynek célja, hogy e termékek valamennyi előre eltervezett módon működhessenek.

Ennek keretében a Bizottság meghatározhatja a szoftvertermékek közötti „interoperabilitás fokát” annak figyelembevételével, ami nézete szerint az EK 82. cikkre tekintettel szükséges annak lehetővé tételéhez, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek erőfölényben lévő fejlesztőjének versenytársai életképesen a piacon maradjanak. Ha megállapítható, hogy az interoperabilitás meglévő foka nem teszi lehetővé e fejlesztők számára a piacon való életképes fennmaradást, akkor ebből következően ezen a piacon a hatékony verseny fenntartása akadályba ütközik.

A Bizottság, amikor korrekciós intézkedés címén előírja egy erőfölényben lévő vállalkozás számára „az interoperabilitásra vonatkozó információk” közzétételét, az az összeköttetésre és az interakcióra vonatkozó egyes, a vállalkozás munkacsoport‑hálózataiban a munkacsoport‑szolgáltatások nyújtásához használt szabályok részletes technikai leírására vonatkozik. Ez a leírás nem terjed ki arra a módra, ahogyan a vállalkozás e szabályokat alkalmazza, tehát nem irányul termékei belső felépítésére, illetve forráskódjára.

A Bizottság által ily módon megkövetelt interoperabilitási fok lehetővé teszi a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek számára, hogy azonos módon tudjanak együttműködni az erőfölényben lévő vállalkozás tartományfelépítésével, és ekképpen életképesen tudjanak versenyezni ez utóbbi operációs rendszereivel. Ezen interoperabilitási fok nem foglalja magában, hogy a versenytársak minden tekintetben ez utóbbi operációs rendszereivel azonos módon működtessék termékeiket, és nem nyújt lehetőséget a versenytársak számára az erőfölényben lévő vállalkozás termékeinek vagy termékei bizonyos jellegzetességeinek „klónozására” vagy „lemásolására”.

(vö. 192., 206., 225., 227–228., 230., 234., 236–238., 241., 259., 374–375. pont)

5.      Az azon tényt szankcionáló határozat keretében, miszerint az erőfölényben lévő vállalkozás megtagadta a szoftvertermékek interoperabilitására vonatkozó információk versenytársaival való közlését, a Bizottság nem köteles állást foglalni azon kérdésben, hogy a vállalkozás kommunikációs protokolljai, vagy e protokolloknak a specifikációi a szellemi tulajdonjogok körébe tartoznak‑e, és feltételezheti, hogy a vállalkozás hivatkozhat ilyen jogok fennállására. A Bizottság ekképpen kiindulhat azon premisszából, mely szerint az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésének megtagadása nem pusztán adott tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen valamely áru értékesítésének vagy szolgáltatás nyújtásának, hanem szellemi tulajdon licencbe adásának megtagadásaként minősülhet. A Bizottság így a legszigorúbb, és ennélfogva a szóban forgó erőfölényben lévő vállalkozás számára legkedvezőbb jogi megoldást alkalmazta. Ilyen helyzetben meg kell tehát vizsgálni, hogy fennállnak‑e azon feltételek, amelyek alapján egy erőfölényben lévő vállalkozástól megkövetelhető, hogy harmadik feleknek szellemi tulajdonjogra vonatkozó licencet adjon.

(vö. 283–284., 290. pont)

6.      Jóllehet a vállalkozások főszabály szerint szabadon választhatják meg üzleti partnereiket, a szolgáltatás nyújtásának az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása objektív módon való igazolhatóság hiányában bizonyos körülmények között az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet.

Valamely erőfölényben lévő vállalkozás részéről annak megtagadása, hogy harmadik félnek licencet adjon valamely, szellemi tulajdonjog körébe tartozó termék használatára, önmagában nem minősülhet az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek.

Csak rendkívüli körülmények fennállása esetén jelenthet ilyen visszaélést a kizárólagos jognak a szellemi tulajdonjog jogosultja részéről való gyakorlása, és ennek megfelelően a hatékony versenynek a piacon való fenntartásához fűződő közérdek alapján be lehet avatkozni a szellemi tulajdonjog jogosultjának kizárólagos jogába megkövetelve tőle, hogy licencet adjon a piacra belépni vagy ott megmaradni kívánó harmadik feleknek.

Különösen az alábbi körülmények tekinthetők rendkívülinek: elsősorban, ha a megtagadás olyan termékre vagy szolgáltatásra vonatkozik, amely nélkülözhetetlen valamilyen üzleti tevékenység folytatásához valamely szomszédos piacon; másodsorban, ha a megtagadás olyan jellegű, hogy minden hatékony versenyt kizár ezen a szomszédos piacon; harmadsorban, ha a megtagadás megakadályozza valamely új termék megjelenését, amelyre potenciális fogyasztói kereslet lenne.

Ha megállapítható, hogy ilyen körülmények állnak fenn, akkor az erőfölényben lévő jogosult részéről a licencbe adás megtagadása sérti az EK 82. cikket, feltéve hogy a megtagadás objektív módon nem igazolható.

Végezetül ahhoz, hogy egy adott tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen termékhez vagy szolgáltatáshoz való hozzáférés megtagadása visszaélésnek minősüljön, meg kell különböztetni két piacot, nevezetesen azt a piacot, amelyet a termék vagy szolgáltatás képez, és amelyen a hozzáférést megtagadó vállalkozás erőfölényben van, illetve azt, amelyen a terméket vagy szolgáltatást más termékek gyártásához vagy szolgáltatások nyújtásához használják fel. Az a tény, hogy a nélkülözhetetlen terméket vagy szolgáltatást önállóan nem értékesítik, nem zárja ki eleve az önálló piac meghatározhatóságának a lehetőségét. Elegendő, ha azonosítható egy pusztán potenciális, sőt hipotetikus piac. Ez a helyzet áll fenn, amikor a termékek vagy szolgáltatások nélkülözhetetlenek valamely üzleti tevékenység folytatásához, miközben azokra tényleges kereslet áll fenn az e tevékenységet folytatni kívánó vállalkozások részéről. Döntő jelentőségű, hogy a termelés két külön szakasza azonosítható, és hogy azok összekapcsolódnak azáltal, hogy az upstream termék nélkülözhetetlen a downstream termék szolgáltatásához.

(vö. 319., 331–335., 691., 1336. pont)

7.      Az EK 82. cikk azon tényre történő alkalmazása végett, mely szerint az erőfölényben lévő vállalkozás megtagadja, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán licencet adjon valamely termék használatára, az „interopabilitásra vonatkozó információt” akkor is „nélkülözhetetlennek” kell tekinteni – különösen azért, mert az interoperabilitás a verseny szempontjából jelentős körülmény e piacon –, ha hozzáférhetetlensége következtében a verseny fokozatosan és nem azonnal szűnne meg.

(vö. 381., 428. pont)

8.      Amint az a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról szóló bizottsági közleményből is kitűnik, „az érintett termékpiac mindazokat a termékeket és/vagy szolgáltatásokat magában foglalja, amelyeket a fogyasztó a jellemzőik, áruk és rendeltetésük alapján egymással felcserélhetőnek vagy helyettesíthetőnek tart”. A kínálati oldali helyettesíthetőséget is meg lehet vizsgálni azon esetekben, amikor annak a hatékonyság és a közvetlenség értelmében vett hatása ugyanolyan, mint a keresleti helyettesíthetőség hatása. Ez azt jelenti, hogy a szállítók a relatív árak kismértékű, de tartós változásaira adott válaszként át tudják állítani a termelést az érintett termékekre, és rövid határidőn belül forgalomba tudják hozni azokat jelentős pótlólagos költségek vagy kockázatok nélkül.

Az operációs rendszereket illetően a Bizottság jogszerűen határozhatja meg a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacától elkülönülő piacként.

(vö. 484–485., 531. pont)

9.      Amikor az EK 82. cikk alkalmazására irányuló eljárás keretében a Bizottság azt hozza fel a vállalkozással szemben, hogy az egyik termékpiacon meglévő kvázi monopolhelyzetét, annak kiterjesztésével (leveraging) a második termékpiac befolyásolására használta, a vállalkozás kifogásolt visszaélésszerű magatartása az első termékpiacon meglévő erőfölényéből fakad. Ennélfogva még ha a Bizottság helytelenül is gondolta volna, hogy a vállalkozás erőfölényben van a második termékpiacon, ez önmagában nem elegendő azon állítás alátámasztására, hogy a Bizottság helytelenül következtetett az erőfölénnyel való visszaélés fennállására.

(vö. 559. pont)

10.    Az EK 82. cikk alkalmazása céljából a „verseny megszüntetésének kockázata” és a „valószínűsíthetően megszünteti a versenyt” a közösségi bíróság által különbségtétel nélkül alkalmazott kifejezések, amelyeket ugyanazon tartalom kifejtésére használnak, nevezetesen hogy az EK 82. cikk nem csak akkortól alkalmazható, ha nincs, vagy szinte nincs már verseny a piacon. Ha e cikk alkalmazása előtt azt követelnénk meg a Bizottságtól, hogy várjon, amíg a versenytársakat kizárják a piacról, vagy amíg kizárásuk kellőképpen azonnalivá válik, az nyilvánvalóan ellentétes lenne e rendelkezés céljával, azaz a torzítatlan verseny közös piacon való fenntartásával, különösen pedig az érintett piacon még meglévő verseny védelmével.

A munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a licencbe adásnak az erőfölényben lévő vállalkozás részéről történő megtagadását illetően a Bizottságnak annál is inkább oka van a verseny megszűnését megelőzően alkalmazni az EK 82. cikket, mert e piacot jelentős hálózati hatások jellemzik, és emiatt a verseny megszűnése nehezen lenne visszafordítható.

Nem kell bizonyítani, hogy minden verseny megszűnne a piacon. Az EK 82. cikk megsértésének megállapításához az szükséges, hogy a kérdéses megtagadás valószínűsíthetően vagy természetéből fakadóan minden hatékony versenyt megszüntet a piacon. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ilyen verseny meglétének igazolásához nem elegendő az a tény, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai még bizonyos piaci résekben megőriznek valamilyen marginális jelenlétet.

(vö. 561–563., 593. pont)

11.    Azt a tényt, miszerint az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása megakadályozza valamely új termék megjelenését a piacon, az EK 82. cikk b) pontja alapján kell megítélni, amely tiltja „a termelés, az értékesítés vagy a műszaki fejlesztés […] a fogyasztók kárára” történő korlátozását.

Az új termék megjelenésével kapcsolatos körülmény nem lehet az egyetlen tényező annak meghatározásában, hogy valamely szellemi tulajdonjog licencbe adásának megtagadása képes‑e a fogyasztóknak az EK 82. cikk b) pontja értelmében vett kárt okozni. Amint e rendelkezés szövegéből kitűnik, ez a kár nem csak akkor következhet be, ha a termelés vagy az értékesítés, hanem akkor is, ha a műszaki fejlesztés korlátozódik.

Az EK 82. cikk nem csak a fogyasztókat közvetlenül károsító magatartásokra terjed ki, hanem azokra is, amelyek közvetve, a hatékony versenystruktúrát gyengítve károsítják őket.

(vö. 643., 647., 664. pont)

12.    Jóllehet az EK 82. cikk megsértését jelentő körülmények fennállását illetően a Bizottság viseli a bizonyítási terhet, az érintett erőfölényben lévő vállalkozás, és nem a Bizottság feladata a közigazgatási eljárás befejezése előtt az esetleges objektív igazolhatóságra hivatkozni, és azt érvekkel és bizonyítékokkal alátámasztani. Ezt követően, ha erőfölénnyel való visszaélést kíván megállapítani, a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy a vállalkozás által felhozott érvek és bizonyítékok nem meggyőzőek, és ennek megfelelően a hivatkozott igazolás nem elfogadható.

A puszta tény, hogy az adott termék szellemi tulajdon tárgyát képezi, nem minősülhet a licencbe adás megtagadása objektív igazolásának. Amennyiben a szellemi tulajdon birtoklásának puszta ténye e megtagadás objektív módon való igazolásának minősülhetne, akkor az ítélkezési gyakorlat által felállított kivételek sosem lennének alkalmazhatók.

Következésképpen az erőfölényben lévő vállalkozásnak kell bizonyítania azon állítását, miszerint a szellemi tulajdonjog alá tartozó technológiához való hozzáférés harmadik felek számára történő engedélyezése jelentős negatív hatást gyakorolna az innovációs hajlandóságára.

(vö. 688–690., 697., 1144. pont)

13.    A közösség által megkötött nemzetközi megállapodásoknak a másodlagos közösségi joggal szembeni elsőbbsége azt követeli meg, hogy az utóbbi szövegét úgy kell értelmezni, hogy az lehetőleg összhangban legyen e megállapodásokkal. Az összhangban álló értelmezés elve csak akkor alkalmazandó, ha az adott nemzetközi megállapodás elsőbbséget élvez az érintett közösségi jogi rendelkezéssel szemben. Mivel az olyan nemzetközi megállapodás, mint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló (TRIPs) megállapodás, nem élvez elsőbbséget az elsődleges közösségi joggal szemben, ez az elv nem alkalmazható, amennyiben az értelmezendő rendelkezés az EK 82. cikk.

Ráadásul olyan helyzetben, ahol a Bizottságnak az EK 82. cikket az adott ügy ténybeli és jogi körülményeinek megfelelően kellett alkalmaznia, és amely helyzetben – ellenkező bizonyíték hiányában – a levont következtetések vélelmezhetően az egyetlenek, amelyekre érvényesen juthatott, valójában nem a közösségi jogi szöveg több lehetséges értelmezése közül kell választania.

(vö. 797–799. pont)

14.    Amikor a Bizottság az EK 82. cikk megsértését szankcionálja, és előírja, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás köteles hozzáférhetővé tenni az „interoperabilitásra vonatkozó információkat” minden olyan vállalkozás részére, amely munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kíván fejleszteni és forgalmazni, és köteles „ésszerű és hátrányos megkülönböztetéstől mentes” feltételek mellett engedélyezni ezen információk utóbbi vállalkozások általi felhasználását, ez egyáltalán nem akadályozza a szankcionált vállalkozást abban, hogy ezen információhoz licenc révén adjon hozzáférést, ha az igényelt információ olyan technológiára vonatkozik, amely szabadalmi oltalom vagy másmilyen szellemi tulajdonjogi védelem alatt áll.

A tény, hogy a Bizottság megköveteli, hogy minden esetleges licenc ésszerű és hátrányos megkülönböztetéstől mentes feltételektől függjön, nem jelenti azt, hogy az erőfölényben lévő vállalkozásnak azonos feltételeket kellene alkalmaznia minden egyes licencet kérő vállalkozás esetében. Nem kizárt, hogy a feltételeket minden egyes vállalkozás sajátos körülményeitől teszi függővé, és hogy azok eltérjenek például annak alapján, hogy mennyi információhoz kívánnak hozzáférni, vagy hogy milyen típusú termékekben kívánják azokat alkalmazni.

(vö. 808., 810–811. pont)

15.    Annak megítélése végett, hogy egy erőfölényben lévő vállalkozás magatartása visszaélésszerű árukapcsolásnak minősül‑e, a Bizottság jogosan támaszkodhat az alábbi négy tényezőre: először is a kapcsoló és a kapcsolt termék két külön termék; másodszor az érintett vállalkozás a kapcsoló termék piacán erőfölénnyel rendelkezik; harmadszor az érintett vállalkozás nem biztosítja a fogyasztóknak a választási lehetőséget, hogy a kapcsoló terméket a kapcsolt termék nélkül szerezzék meg; és negyedszer a szóban forgó magatartás kizárja a versenyt. A Bizottság továbbá figyelembe vette, hogy az árukapcsolás objektív módon nem volt igazolható.

Ezen igazolás nem támaszkodhat azon előnyökre, amelyek azon tényből fakadnak, hogy az árukapcsolás az adott termék piacon való egységes jelenlétét biztosítja. Nem engedhető meg, hogy ezen eredményt egy erőfölényben lévő vállalkozás kényszerítse ki egyoldalúan, árukapcsolás révén.

Mivel az EK 82. cikkben meghatározott visszaélésszerű magatartások felsorolása nem kimerítő, egy erőfölényben lévő vállalkozás által megvalósított árukapcsolás akkor is sértheti az EK 82. cikket, ha nem felel meg az EK 82. cikk második bekezdésének d) pontjában foglalt példának. Ennek megfelelően a Bizottság helyesen jár el, amikor a visszaélésszerű árukapcsolás megállapítása érdekében az EK 82. cikk egészére támaszkodik, és nem kizárólag az EK 82. cikk második bekezdésének d) pontjára.

(vö. 842–843., 852., 859–861., 1151–1152. pont)

16.    Az EK 82. cikk szerinti elemzés szempontjából a termékek különbözőségét a fogyasztói keresletre hivatkozással kell értékelni. Az állítólagos kapcsolt termék iránti külön kereslet hiányában nem merülhet fel a termékek különbözőségének kérdése, és így nem lehet szó visszaélésszerű árukapcsolásról.

A kiegészítő termékek minősülhetnek külön terméknek az EK 82. cikk szempontjából.

Azon tény, hogy vannak a piacon a kapcsolt termék gyártására és értékesítésére szakosodott független vállalkozások, az e termékre vonatkozó külön piac létének komoly bizonyítékául szolgál.

Abból a tényből, hogy az árukapcsolás az egyik terméknek a másikba történő műszaki beépítésének formáját ölti, nem következik, hogy a piacra gyakorolt hatásának értékelése során e beépítést ne lehetne két külön termék árukapcsolásának minősíteni.

Ráadásul ha az árukapcsolás összhangban is van a kereskedelmi szokással, vagy természetes kapcsolat van a szóban forgó két termék között, az ilyen értékesítés akkor is az EK 82. cikk értelmében vett visszaélésnek minősülhet, kivéve, ha objektív módon igazolható.

Az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek és a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók az EK 82. cikk alkalmazása szempontjából két külön terméknek minősíthetőek az érintett termékek természete és műszaki jellemzői, a piacon megfigyelt tények, az érintett termékek fejlődésének története, valamint az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán erőfölényben lévő vállalkozás üzleti gyakorlata alapján.

(vö. 917–918., 921–922., 925., 927., 933., 935., 942., 1341. pont)

17.    Az árukapcsolást illetően nem következik sem az EK 82. cikk második bekezdésének d) pontjából, sem az ítélkezési gyakorlatból, hogy a fogyasztóknak szükségszerűen meghatározott árat kell fizetniük a kapcsolt termékért annak érdekében, hogy megállapítható legyen, e rendelkezés értelmében kiegészítő kötelezettségeket kellett vállalniuk.

Egyébként sem az EK 82. cikk második bekezdésének d) pontja, sem az árukapcsolásra vonatkozó ítélkezési gyakorlat nem követeli meg azon feltétel teljesülésének megállapításához, amely szerint a szerződések megkötését kiegészítő kötelezettségek vállalásától teszik függővé, hogy a fogyasztók rákényszerüljenek a kapcsolt termék használatára, vagy meggátolják őket az erőfölényben lévő vállalkozás valamely versenytársa által biztosított ugyanazon termék használatában.

(vö. 969–970. pont)

18.    Jóllehet sem az EK 82. cikk második bekezdésének d) pontja, sem általánosabban az egész EK 82. cikk nem tartalmaz semmilyen hivatkozást az árukapcsolás versenyellenes hatására, ennek ellenére tény, hogy elvben egy adott magatartás csak akkor fog visszaélésnek minősülni, ha alkalmas a verseny korlátozására.

Az EK 82. cikk árukapcsolásra való alkalmazását illetően a Bizottság megvizsgálhatja az adott árukapcsolásnak a piacra eddig gyakorolt tényleges hatását és e piac fejlődésének valószínű módját, ahelyett, hogy egyszerűen feltételezné – mint azt a visszaélésszerű árukapcsolásos ügyekben rendszerint teszi –, hogy az árukapcsolás természeténél fogva piacról kizáró hatással jár, ez azonban nem jelenti azt, hogy új jogi elméletet alkalmazott.

Azon tény, miszerint az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán erőfölényben lévő vállalkozás összekapcsolja a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszót és az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszert, – amely operációs rendszer a világszerte értékesített ügyfélszámítógépek nagy többségén előre telepítve van – anélkül, hogy a multimédia‑lejátszót el lehetne távolítani az operációs rendszerről, lehetővé teszi, hogy a multimédia‑lejátszó hasznot húzzon ezen operációs rendszernek az ügyfélszámítógépeken való széleskörű elterjedtségéből, amelyet a multimédia‑lejátszók terjesztésének más módjai nem tudnak ellensúlyozni. Az árukapcsolás a multimédia‑lejátszónak világszerte páratlan jelenlétet biztosít az ügyfélszámítógépeken, mivel így automatikusan az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerének megfelelő piaci bevezetettséghez jut, mégpedig anélkül, hogy érdemeit illetően versenyeznie kellene a versengő termékekkel. Az ilyen árukapcsolás továbbá alkalmas arra, hogy nem elhanyagolható hatást gyakoroljon a tartalomszolgáltatókra és a szoftverfejlesztőkre, mivel a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók piacát jelentős közvetett hálózati hatások jellemzik.

(vö. 867., 1035–1036., 1038., 1058., 1060–1061. pont)

19.    Az EK 82. cikk célja, hogy megtiltsa az erőfölényben lévő vállalkozásnak, hogy az érdemen alapuló verseny eszközei kivételével bármely más eszköz felhasználásával erősítse a helyzetét.

(vö. 1070. pont)

20.    A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megállapodásai – természetükre és rendszerükre tekintettel – főszabály szerint nem tartoznak azok közé a szabályok közé, amelyek alapján a közösségi bíróságok felülvizsgálják a közösségi intézmények által elfogadott jogi aktusok jogszerűségét. Csak abban az esetben kell a közösségi bíróságoknak a WTO‑szabályok fényében felülvizsgálniuk a szóban forgó közösségi jogi aktus jogszerűségét, ha a Közösség a WTO keretében vállalt meghatározott kötelezettséget kívánt végrehajtani, vagy ha a közösségi jogi aktus kifejezetten hivatkozik a WTO‑megállapodások meghatározott rendelkezéseire.

Mindenesetre semmi olyan nem szerepel a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló (TRIPs) megállapodás rendelkezései között, amely meggátolná, hogy a WTO tagjainak versenyhatóságai korrekciós intézkedéseket fogadjanak el, amelyek korlátozzák vagy szabályozzák egy erőfölényben lévő vállalkozás szellemi tulajdonjogainak hasznosítását, ha ez a vállalkozás versenyellenes módon gyakorolja e jogait. Így, a TRIPs–Megállapodás 40. cikkének (2) bekezdéséből kifejezetten következik, hogy a WTO tagjai a versenyre nézve káros hatások elkerülése érdekében jogosultak e jogok visszaélésszerű hasznosításának szabályozására.

(vö. 801–802., 1189–1190., 1192. pont)

21.    Amikor a Bizottság határozatban megállapítja, hogy egy vállalkozás megsértette az EK 82. cikket, e vállalkozás köteles haladéktalanul megtenni az e rendelkezésnek való megfelelés érdekében szükséges intézkedéseket, még abban az esetben is, ha a Bizottság e határozatban nem ír elő meghatározott intézkedéseket. Ha a határozatban korrekciós intézkedéseket írnak elő, az érintett vállalkozásnak azokat végre kell hajtania – és vállalnia kell a végrehajtásukkal összefüggő valamennyi költséget –, a 17. rendelet 16. cikke alapján kiszabható kényszerítő bírság terhe mellett.

A Bizottság nem jogosult átruházni a 17. rendelettel ráruházott vizsgálati és végrehajtási hatásköröket. Másrészt viszont jogosult a jogsértést megállapító határozatban elrendelt korrekciós intézkedések érintett vállalkozás általi végrehajtásának ellenőrzésére, valamint annak biztosítására, hogy a jogsértés versenyellenes hatásainak megszüntetése érdekében szükséges egyéb intézkedéseket teljes mértékben és haladéktalanul végrehajtsák. E célból jogosult a 17. rendelet 14. cikkében biztosított vizsgálati hatásköreivel élni, és szükség esetén, többek között műszaki kérdések megoldására, külső szakértőt igénybe venni.

Ráadásul amennyiben a Bizottság úgy dönt, külső szakértő segítségét veszi igénybe, e szakértőnek átadhat bármely olyan információt vagy dokumentumot, amelyet a 17. rendelet 14. cikke szerinti vizsgálati hatásköre gyakorlása során bekérhet.

Amikor olyan ellenőrző mechanizmust hoz létre, amely magában foglalja egy független, a végrehajtást felügyelő megbízott kinevezését, akinek hatáskörei gyakorlása során saját kezdeményezése, vagy harmadik fél kérelme alapján kell eljárnia, és akinek a szerepe nem korlátozódik arra, hogy kérdéseket tegyen fel az érintett vállalkozásnak és a válaszokat jelentse a Bizottságnak, illetve aki időbeni korlátok nélkül hozzáféréssel rendelkezik az érintett vállalkozás információihoz, dokumentumaihoz, helyiségeihez és alkalmazottaihoz, valamint releváns termékei forráskódjához, a Bizottság messze túllépi azt a helyzetet, amikor saját külső szakértőt nevez ki, hogy az tanácsokkal lássa el a korrekciós intézkedések végrehajtásának vizsgálata során.

Egyébként nincs olyan rendelkezés a 17. rendeletben, amely felhatalmazná a Bizottságot arra, hogy egy vállalkozást azon költségek viselésére kötelezze, amelyek a Bizottságnál merülnek fel a korrekciós intézkedések végrehajtásának ellenőrzése során.

A közösségi versenyjogi szabályok alkalmazásáért felelős hatóságként a Bizottság feladata ugyanis a jogsértést megállapító határozatok végrehajtásának független, objektív és pártatlan módon történő követése. E tekintetben fennálló felelősségével összeegyeztethetetlen lenne, ha a közösségi jog hatékony érvényesítése a határozat címzettjének a költségek viselésére való készségétől vagy képességétől függne, vagy ez utóbbiak azt befolyásolnák.

A Bizottság továbbá nem rendelkezik korlátlan mérlegelési jogkörrel a vállalkozásokra a jogsértés megszüntetése érdekében kiszabandó korrekciós intézkedések megállapítása során. A 17. rendelet 3. cikkének alkalmazása keretében az arányosság elve megköveteli, hogy a vállalkozásra a jogsértés megszüntetése érdekében rótt teher ne terjedjen túl azon a mértéken, amely megfelelő és szükséges a követett cél eléréséhez, azaz a megsértett szabályok tiszteletben tartásának helyreállításához.

(vö. 1256., 1264–1266., 1268–1270, 1274–1276. pont)

22.    Amennyiben egy vállalkozás két, erőfölénnyel való visszaélést is elkövetett, a Bizottság a jogsértés súlyának a bírság összegének megállapítása céljából való értékelésekor figyelembe veheti azt a tényt, hogy e két visszaélés az erőfölény kiterjesztésére irányuló stratégia részét képezi, amelynek keretében az erőfölényben lévő vállalkozás az egyik termékpiacon fennálló erőfölényét arra használja fel, hogy ezen erőfölényét más szomszédos piacokra terjessze ki.

Továbbá ilyen esetben a Bizottság alapul vehet egységes kiindulási összeget a két jogsértést illetően, anélkül, hogy meg kellene magyaráznia, hogy ezen összeg miként oszlik meg a két visszaélés között.

Az indokolási kötelezettség nem kötelezi a Bizottságot határozatában a bírság kiszámításának módjára vonatkozó számszerű tényezők megjelölésére.

A Bizottság alkalmazhat kétszeres szorzót ezen kiindulási összegre annak biztosítása érdekében, hogy a bírság kellő elrettentő erővel bírjon, és tekintettel legyen az erőfölényben lévő vállalkozás jelentős gazdasági erejére. E tekintetben figyelembe vehető annak kockázata is, hogy a vállalkozás a jövőben más termékkel is elkövetheti ugyanezt a típusú jogsértést.

(vö. 1344., 1352., 1360–1361., 1363. pont)







AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2007. szeptember 17.(*)

„Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés – Ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek – Munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek – Folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók – Az EK 82. cikk megsértését megállapító határozat – Az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása – Az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszeréhez való hozzáférhetőségnek a vállalkozás multimédia‑lejátszójának egyidejű megvételétől való függővé tétele – Korrekciós intézkedések – Végrehajtást felügyelő független megbízott kijelölése – Bírság – Az összeg meghatározása – Arányosság”

A T‑201/04. sz. ügyben,

a Microsoft Corp. (székhelye: Redmond, Washington [Amerikai Egyesült Államok], képviselik: J.‑F. Bellis ügyvéd és I. Forrester QC)

felperesnek,

támogatják:

a The Computing Technology Industry Association, Inc. (székhelye: Oakbrook Terrace, Illinois [Amerikai Egyesült Államok], képviselik: G. van Gerven, T. Franchoo ügyvédek és B. Kilpatrick solicitor),

a DMDsecure.com BV (székhelye: Amszterdam [Hollandia]),

a MPS Broadband AB (székhelye: Stockholm [Svédország]),

a Pace Micro Technology plc (székhelye: Shipley, West Yorkshire [Egyesült Királyság]),

a Quantel Ltd (székhelye: Newbury, Berkshire [Egyesült Királyság]),

a Tandberg Television Ltd (székhelye: Southampton, Hampshire [Egyesült Királyság])

(képviseli őket: J. Bourgeois ügyvéd),

az Association for Competitive Technology, Inc. (székhelye: Washington, DC [Amerikai Egyesült Államok], képviselik: L. Ruessmann, P. Hecker ügyvédek, valamint K. Bacon barrister),

a TeamSystem SpA (székhelye: Pesaro [Olaszország]),

a Mamut ASA (székhelye: Oslo [Norvégia])

(képviseli őket: G. Berrisch ügyvéd),

az Exor AB (székhelye:Uppsala [Svédország], képviselik: S. Martínez Lage, H. Brokelmann és R. Allendesalazar Corcho ügyvédek)

beavatkozók,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: R. Wainwright, F. Castillo de la Torre, P. Hellström és A. Whelan, meghatalmazotti minőségben, később: F. Castillo de la Torre, P. Hellström és A. Whelan)

alperes ellen,

támogatják:

a Software & Information Industry Association (székhelye: Washington, DC, képviselik: J. Flynn QC, C. Simpson, T. Vinje solicitors, D. Paemen, N. Dodoo és M. Dolmans ügyvédek),

a Free Software Foundation Europe eV (székhelye: Hamburg [Németország], képviseli: C. Piana ügyvéd),

az Audiobanner.com (székhelye: Los Angeles, Kalifornia [Amerikai Egyesült Államok], képviseli: L. Alvizar Ceballos ügyvéd),

a European Committee for Interoperable Systems (ECIS) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: D. Paemen, N. Dodoo, M. Dolmans ügyvédek, valamint J. Flynn QC)

beavatkozók,

elsődlegesen az [EK] 82. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó, a Microsoft Corp. elleni eljárásban (COMP/C‑3/37.792 – Microsoft‑ügy) 2004. május 24‑én hozott 2007/53/EK bizottsági határozat (HL 2007. L 32., 23. o.) megsemmisítésére irányuló kérelme tárgyában, továbbá másodlagosan a határozatban a felperessel szemben kiszabott bírság megsemmisítése, illetve csökkentése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (nagytanács),

tagjai: B. Vesterdorf elnök, M. Jaeger, J. Pirrung, R. García‑Valdecasas, V. Tiili, J. Azizi, J. D. Cooke, A. W. H. Meij, N. J. Forwood, E. Martins Ribeiro, I. Wiszniewska‑Białecka, V. Vadapalas és I. Labucka bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. április 24., 25., 26., 27. és 28‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A redmondi (Washington, Amerikai Egyesült Államok) székhelyű Microsoft Corp. társaság különböző számítástechnikai eszközökhöz szánt szoftvereket tervez, fejleszt és forgalmaz. E szoftverek közé tartoznak többek között az ügyfélszámítógépekhez (client PC, a továbbiakban: ügyfélszámítógépek) való operációs rendszerek, a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek és a folyamatos vételt lehetővé tévő (streaming) multimédia‑lejátszók. A Microsoft technikai támogatást is nyújt a különböző termékeihez.

2        1998. szeptember 15‑én Green úr, a Palo Altó‑i (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok) székhelyű, többek között szervereket és szerverekhez való operációs rendszereket forgalmazó Sun Microsystems Inc. (a továbbiakban: Sun) alelnöke az alábbi levelet küldte Maritz úrnak, a Microsoft alelnökének:

„Azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a Microsoft ossza meg [a Sunnal] az annak lehetővé tételéhez szükséges valamennyi információt, hogy [a Sun] natív támogatást tudjon nyújtani a Solarison a COM‑objektumokhoz.

Kérnénk továbbá, hogy a Microsoft ossza meg [a Sunnal] az annak lehetővé tételéhez szükséges valamennyi információt, hogy [a Sun] natív támogatást tudjon nyújtani a Solarison az Active Directory technológiák teljes köréhez.

Úgy véljük, az ágazat érdeke, hogy a Solarison futtatandó alkalmazások fennakadás nélkül tudjanak kapcsolatba lépni a COM‑on és/vagy az Active Directoryn keresztül a Windows operációs rendszerekkel és/vagy a Windows‑alapú szoftverekkel.

Úgy véljük, hogy a Microsoftnak továbbá meg kellene osztania a referenciaimplementációt és az annak biztosításához szükséges információkat, hogy a COM‑objektumok és az Active Directory technológiák teljes köre – visszafejtés (reverse engineering) alkalmazása nélkül – teljesen kompatibilisen fusson a Solarison. Véleményünk szerint ezen információkat valamennyi COM‑objektumnak és a jelenleg a piacon lévő Active Directory technológiák teljes körének a vonatkozásában hozzáférhetővé kell tenni. Úgy gondoljuk továbbá, hogy ezen információkat késedelem nélkül és rendszeresen szükséges közölni a jövőben a piacra kerülő COM‑objektumok és Active Directory technológiák vonatkozásában.”

3        A továbbiakban az Elsőfokú Bíróság az „1998. szeptember 15‑i levél” néven fog hivatkozni e levélre.

4        Az 1998. szeptember 15‑i levélre Maritz úr 1998. október 6‑án válaszolt. E levélben a következőket írta:

„Köszönjük a Windowszal való együttműködéssel kapcsolatos érdeklődésüket. Vannak közös ügyfeleink, akik termékeinket használják, és örömteli számunkra, hogy Önök érdeklődést tanúsítanak aziránt, hogy megnyissák rendszerüket a Windowszal való interoperabilitás céljából. A Microsoft mindig is úgy vélte, fontos segíteni a szoftverfejlesztőket – a versenytárs[ait] is beleértve –, hogy azok a lehető legjobb termékeket fejlesszék, és a lehető legnagyobb interoperabilitást biztosítsák a [Microsoft] platform[ján].

Talán elkerülte a figyelmüket, hogy a COM‑mal és az Active Directory technológiákkal való interoperabilitással kapcsolatban kért információkat már közzétettük, és ezen információk elérhetőek mind az Önök, mind a világ többi szoftverfejlesztője számára a »Microsoft Developer Network (MSDN) Universal« terméken keresztül. Az MSDN teljes körű információkat tartalmaz a Windows‑platform szolgáltatásairól és interfészeiről, és a Windowsra való fejlesztésben, illetve az azzal való interoperabilitásban érdekelt fejlesztők számára remek információforrásként szolgál. A [Sun] jelenleg 32 aktív licenccel rendelkezik az »MSDN Universal« előfizetést illetően. Ezenkívül, amint azt az Önök cége korábban is tette, feltételezem, számos résztvevőt küldenek majd a »Professional Developers« konferenciánkra, amelyet 1998. október 11. és 15. között tartunk Denverben. E konferencia további lehetőséget nyújt azon technikai információk megszerzésére, amelyeket a rendszer‑technológiáinkkal való együttműködés céljából kértek. A [Sun] azon 23 alkalmazottja közül, akik részt vettek a múlt évi konferencián, páran minden bizonnyal felvilágosítással tudnak szolgálni a »Professional Developers« konferenciákon tárgyalt információk minőségéről és pontosságáról.

Örömükre szolgálhat a hír, hogy már létezik egy, a Solarisra alkalmazható COM‑referenciaimplementáció. A Solarisra alkalmazható COM‑implementáció teljesen támogatott bináris termék, amely a Microsofttól beszerezhető. A COM forráskódjára vonatkozó licenc más forrásokból szerezhető be, például a Software AG‑től […].

Ami az Active Directoryt illeti: nem tervezzük [annak] a Solarisra való »portolását«[…]. Azonban a közös ügyfeleink igényeinek kielégítésére számos – különböző alkalmassági szintű – módszer létezik az Active Directoryval való együttműködtetésre. Például használhatják a standard LDAP protokollt a Solarisról a Windows NT Server Active Directoryhoz való hozzáféréshez.

Amennyiben a [»Professional Developers« konferencián való] részvételt követően, illetve az MSDN‑n található nyilvános információk megvizsgálása után bármi további segítségre lenne szükségük, a »Developer Relations« csoportunkban dolgozó »Account Manager[ek]« készséggel segítenek azon fejlesztőknek, akiknek a Microsoft platformjaival kapcsolatban további segítségre van szükségük. Megkértem Lead Program Managerünket, Marshall Goldberget, hogy álljon az Önök rendelkezésére, amennyiben szükségük lenne rá […].”

5        Az Elsőfokú Bíróság a továbbiakban Maritz úr 1998. október 6‑i levelére az „1998. október 6‑i levél” néven fog hivatkozni.

6        1998. december 10‑én a Sun panaszt nyújtott be a Bizottsághoz az [EK 81. cikk] és [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 3. cikkének értelmében.

7        Panaszában a Sun kifogásolta, hogy a Microsoft megtagadta azon információknak és technológiáknak a Sun részére történő átadását, amelyek szükségesek a munkacsoportszerverekhez való saját operációs rendszerei és az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszer közötti interoperabilitás biztosításához.

8        2000. augusztus 2‑án a Bizottság megküldte első kifogásközlését a Microsoft részére (a továbbiakban: első kifogásközlés). E kifogásközlés lényegében az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek és a más fejlesztők szerverekhez való operációs rendszerei közötti interoperabilitás (kliens–szerver interoperabilitás) egyes kérdéseivel volt kapcsolatos.

9        A Microsoft 2000. november 17‑én válaszolt az első kifogásközlésre.

10      Időközben 2000 februárjában a Bizottság hivatalból vizsgálatot indított a Microsoft ügyfélszámítógépekhez és munkacsoportszerverekhez való Windows 2000 generációs operációs rendszereivel kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerébe integrálta a Windows Media Player nevű multimédia‑lejátszóját. A Windows 2000 termékcsalád ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszere professzionális használatra készült, „Windows 2000 Professional” néven. E termékcsaládnak a szerverekhez való operációs rendszerei az alábbi három változatban kerültek forgalomba: Windows 2000 Server, Windows 2000 Advanced Server és Windows 2000 Datacenter Server.

11      E vizsgálat azzal zárult, hogy 2001. augusztus 29‑én a Bizottság második kifogásközlést küldött a Microsoftnak (a továbbiakban: második kifogásközlés). Ebben a Bizottság megismételte a kliens–szerver interoperabilitásra vonatkozó korábbi kifogásait. Ezenkívül számos, a munkacsoportszerverek közötti interoperabilitással (szerverek közötti interoperabilitás) kapcsolatos kérdést vetett fel. Végül a Bizottság számos, a Windows Media Player nevű multimédia‑lejátszónak az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerbe való integrációjával kapcsolatos kérdést vetett fel.

12      A Microsoft 2001. november 16‑án válaszolt a második kifogásközlésre.

13      2001 decemberében a Microsoft jelentést nyújtott be a Bizottsághoz, amely a Mercer Management Consulting (a továbbiakban: Mercer) által végzett felmérés eredményeit és elemzését tartalmazta.

14      2003 áprilisa és júniusa között a Bizottság széles körű piacfelmérést végzett, amelynek keretében számos információt kért különböző társaságoktól és társulásoktól, a 17. rendelet 11. cikke alapján (a továbbiakban: 2003‑as piacfelmérés).

15      2003. augusztus 6‑án a Bizottság harmadik kifogásközlést küldött a Microsoft részére, amely a Bizottság szerint a két korábbi kifogásközlés kiegészítése, illetve tartalmazta a Bizottság által elrendelni szándékozott korrekciós intézkedésekkel kapcsolatos tájékoztatást (a továbbiakban: harmadik kifogásközlés).

16      A Microsoft 2003. október 17‑i levelében válaszolt a harmadik kifogásközlésre.

17      2003. október 31‑én a Microsoft benyújtotta a Bizottsághoz a Mercer két további felmérésének eredményeit és elemzését tartalmazó jelentést.

18      A Bizottság 2003. november 12‑én, 13‑án és 14‑én meghallgatást tartott.

19      2003. december 1‑jén a Microsoft kiegészítő észrevételeket terjesztett elő a harmadik kifogásközléssel kapcsolatban.

20      2004. március 24‑én a Bizottság elfogadta a 2007/53/EK határozatot az [EK] 82. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó, a Microsoft Corp. elleni eljárásban (COMP/C‑3/37.792 – Microsoft‑ügy) (HL 2007. L 32., 23. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

 A megtámadott határozat

21      A megtámadott határozat szerint a Microsoft két ízben visszaélt erőfölényével, és ezzel megsértette az EK 82. cikket, valamint az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 54. cikkét.

22      A Bizottság először három különböző – világméretű – termékpiacot határozott meg, és úgy találta, hogy a Microsoft ezekből kettőn erőfölénnyel rendelkezik. Később megállapította, hogy a Microsoft kétféle visszaélésszerű magatartást folytat. Következésképpen bírságot szabott ki vele szemben, és bizonyos korrekciós intézkedéseket írt elő.

I –  A szóban forgó termékpiacok és földrajzi piacok

23      A megtámadott határozat három elkülönülő termékpiacot határozott meg: az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek (a határozat (324)–(342) preambulumbekezdése), a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek (a határozat (343)–(401) preambulumbekezdése) és a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók (a Határozat (402)–(425) preambulumbekezdése) piacát.

24      A megtámadott határozatban meghatározott első piac az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piaca. Az operációs rendszerek – a határozatbeli meghatározás szerint – olyan „rendszerszoftverek”, amelyek a számítógép alapvető funkcióit irányítják, és lehetővé teszik a felhasználó számára a számítógép használatát, valamint az alkalmazások számítógépen történő futtatását. Az ügyfélszámítógépek olyan többfunkciós számítógépek, amelyeket arra szánnak, hogy egy személy használja őket, ugyanakkor hálózatba is köthetők ((45) preambulumbekezdés).

25      A második termékpiacot illetően: a megtámadott határozat meghatározása szerint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket arra a célra tervezték és forgalmazzák, hogy együttesen nyújtsanak „hálózati alapszolgáltatásokat” viszonylag kisszámú ügyfélszámítógép részére, amelyek kis‑ vagy közepes méretű hálózathoz csatlakoznak ((53) és (345) preambulumbekezdés).

26      A megtámadott határozat többek között három szolgáltatáscsoportot határoz meg: először is a szervereken tárolt állományok megosztását, másodszor a nyomtatók megosztását, harmadszor pedig a felhasználók és a felhasználócsoportok adminisztrációját, azaz az érintettek hálózati szolgáltatásokhoz való hozzáférése módjának adminisztrációját ((53) és (345) preambulumbekezdés). Ez utóbbi szolgáltatáscsoport különösen a hálózati források biztonságos elérésének és használatának biztosítását foglalja magában, méghozzá először a felhasználók hitelesítése révén, másodszor az adott művelet elvégzésére vonatkozó jogosultságuk ellenőrzése révén ((54) preambulumbekezdés). A megtámadott határozat kifejti, hogy a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos információk hatékony tárolásának és ellenőrzésének biztosítása érdekében a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek általában a „címtárszolgáltatások” (directory services) technológiájára támaszkodnak ((55) preambulumbekezdés). A Microsoft Windows 2000 Server operációs rendszerének részét képező címtárszolgáltatás neve: „Active Directory” ((149) preambulumbekezdés)

27      A megtámadott határozat szerint a fent említett három szolgáltatáscsoport szorosan összekapcsolódik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekben. Tulajdonképp „egyetlen szolgáltatásnak” tekinthetők, azonban két különböző nézőpontból nézve: egyrészt a felhasználó nézőpontjából (állomány‑ és nyomtatószolgáltatás), másrészt a hálózati rendszergazda nézőpontjából (a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások) ((56) preambulumbekezdés). A megtámadott határozat ezeket a különböző szolgáltatásokat „munkacsoport‑szolgáltatásoknak” minősíti.

28      A megtámadott határozatban meghatározott harmadik piac a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók piaca. A multimédia‑lejátszók olyan szoftvertermékek, amelyek képesek a hang‑ és képtartalmat digitális formában olvasni, vagyis dekódolni a megfelelő adatokat, és azokat paranccsá alakítani a hardver (például hangfal vagy képernyő) számára ((60) preambulumbekezdés). A folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók képesek az interneten folyamatosan küldött hang‑ és képtartalom olvasására ((63) preambulumbekezdés).

29      A szóban forgó földrajzi piacot illetően a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította – amint az a 22. pontban szerepel –, hogy ez a piac mindhárom érintett termékpiac vonatkozásában világméretű ((427) preambulumbekezdés).

II –  Erőfölény

30      A megtámadott határozatban a Bizottság úgy találta, hogy a Microsoft erőfölénnyel rendelkezik az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán legalább 1996 óta, valamint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán 2002 óta ((429)–(541) preambulumbekezdés).

31      Az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacát illetően a Bizottság lényegében az alábbi tényezők alapján jutott erre a következtetésre:

–        a Microsoft piaci részesedése meghaladja a 90%‑ot ((430)–(435) preambulumbekezdés);

–        a Microsoft piaci erejét „tartós stabilitás és folyamatosság jellemzi” ((436) preambulumbekezdés);

–        a piacra való belépés a közvetett hálózati hatás miatt igen jelentős korlátokba ütközik ((448)–(464) preambulumbekezdés);

–        e közvetett hálózati hatás két tényező miatt jön létre: egyrészt, mert a fogyasztók azokat a platformokat szeretik, amelyeken nagyszámú alkalmazást tudnak használni, másrészt, mert a szoftvertervezők a fogyasztók körében legnépszerűbb ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerekhez terveznek alkalmazásokat ((449)–(450) preambulumbekezdés).

32      A Bizottság a (472) preambulumbekezdésben kifejti, hogy ezen erőfölény „rendkívüli jellegzetességekkel” bír, mivel a Windows nem csupán az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacát meghatározó termék, hanem e rendszerek tekintetében egyben „de facto standard” is.

33      A munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát illetően a Bizottság lényegében az alábbi tényezőkre hivatkozik:

–        a Microsoft piaci részesedése óvatos becslések szerint is legalább 60% ((473)–(499) preambulumbekezdés);

–        a Microsoft három fő versenytársa e piacon: a NetWare nevű szoftvert forgalmazó Novell, amelynek piaci részesedése 10–25%, a Linux termékek forgalmazói, amelyek piaci részesedése 5–15%, valamint a UNIX termékek forgalmazói, amelyek piaci részesedése 5–15% ((503), (507) és (512) preambulumbekezdés);

–        a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán jelentős belépési korlátok vannak, amelyek oka a hálózati hatás, illetve az, hogy a Microsoft megtagadja az interoperabilitásra vonatkozó információk felfedését ((515)–(525) preambulumbekezdés);

–        szoros kereskedelmi és technológiai kapcsolat van ez utóbbi piac és az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piaca között ((526)–(540) preambulumbekezdés).

34      A Linux „nyílt forráskódú” operációs rendszer, amelyet a „GNU GPL (General Public Licence)” licenc alapján terjesztenek. Szigorúan véve a Linux csak szoftveralap, ún. rendszermag, amely korlátozott számban lát el operációs rendszeri feladatokat, ugyanakkor más szoftverekkel szabadon társítható egy „Linux operációs rendszer” létrehozása érdekében ((87) preambulumbekezdés). A Linuxot többek között munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek alapjaként használják ((101) preambulumbekezdés). Ennélfogva a szintén „GNU GPL” licenc alatt terjesztett Samba szoftverrel együtt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán is jelen van ((506) és (598) preambulumbekezdés).

35      A „UNIX” kifejezés bizonyos közös tulajdonságokkal rendelkező operációs rendszereket jelöl ((42) preambulumbekezdés). A Sun kifejlesztett egy UNIX‑alapú, munkacsoportszerverekhez való operációs rendszert, a „Solarist”. ((97) preambulumbekezdés).

III –  Erőfölénnyel való visszaélés

A –  Az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének megtagadása

36      A Microsoft első, kifogásolt visszaélésszerű magatartása az volt, hogy az 1998 októbere és a megtámadott határozat közlésének időpontja közötti időszakban megtagadta az „interoperabilitásra vonatkozó információk” versenytársak részére történő átadását, valamint ezen információknak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a Microsoft termékeivel versenyző termékek fejlesztésére és terjesztésére történő felhasználásának az engedélyezését (a megtámadott határozat 2. cikkének a) pontja). E magatartás az (546)–(791) preambulumbekezdésben került kifejtésre.

37      A megtámadott határozat értelmében az „interoperabilitásra vonatkozó információkon” a „munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben [implementált] és a Windows munkacsoportszerverek által a Windows munkacsoport‑hálózatok számára nyújtott, állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, valamint a felhasználó‑ és [felhasználó]csoport‑adminisztrációval kapcsolatos szolgáltatásokhoz – a Windows‑tartományvezérlő szolgáltatások, az Active Directory címtárszolgáltatás és a »Group Policy« szolgáltatások – használt protokollok kimerítő és pontos specifikációi értendők” (a megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdése).

38      A „Windows munkacsoport‑hálózat” olyan „ügyfélszámítógépekből [amelyekre ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszert telepítettek] és szerverekből [amelyekre munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszert telepítettek] álló csoport, amelyek számítógép‑hálózaton keresztül kapcsolódnak össze” (a megtámadott határozat 1. cikkének (7) bekezdése).

39      A „protokollok” pedig „valamely Windows munkacsoport‑hálózaton belül a különböző számítógépekre telepített, különböző, munkacsoportszerverekhez, illetve ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek közötti összeköttetésre és interakcióra vonatkozó szabályok összessége” (a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdése).

40      A megtámadott határozatban a Bizottság kiemeli, hogy az információközlés megtagadása nem a Microsoft „forráskódjának” elemeire, hanem kizárólag az érintett protokollok specifikációira vonatkozik, vagyis annak részletes leírására, hogy mi várható el a kérdéses szoftvertől, ellentétben a kód számítógépen való futtatásából álló „implementációval” (amelyet a jelen ítéletben „megvalósításnak” vagy „kivitelezésnek” is nevezünk) ((24) és (569) preambulumbekezdés). A Bizottság kifejti többek között, hogy „nem áll szándékában arra kötelezni a Microsoftot, hogy harmadik felek számára engedélyezze a Windows lemásolását” ((572) preambulumbekezdés).

41      A Bizottság ezenkívül megállapította, hogy a Microsoft Sunnal szembeni magatartása általános magatartássorozat része ((573)–(577) preambulumbekezdés). Megállapította továbbá, hogy a Microsoft kifogásolt magatartása az információnyújtás korábbi magasabb szintjétől való eltérést jelent ((578)–(584) preambulumbekezdés), a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a verseny megszüntetésének kockázatával jár ((585)–(692) preambulumbekezdés), valamint negatív hatással van a műszaki fejlődésre és a fogyasztók jólétére ((693)–(708) preambulumbekezdés).

42      Végül a Bizottság elvetette a Microsoft arra vonatkozó érvelését, hogy az információnyújtás megtagadása objektív módon igazolható ((709)–(778) preambulumbekezdés).

B –  Az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszer és a Windows Media Player árukapcsolása

43      A Microsoft által elkövetett második visszaélés abban nyilvánult meg, hogy a Microsoft az 1999 májusa és a megtámadott határozat közlésének időpontja közötti időszakban az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszer hozzáférhetőségét a Windows Media Player szoftver egyidejű megvásárlásától tette függővé (a megtámadott határozat 2. cikkének b) pontja). E magatartás a (792)–(989) preambulumbekezdésben került kifejtésre.

44      A megtámadott határozatban a Bizottság úgy találta, hogy az említett magatartás kielégítette az EK 82. cikk értelmében vett visszaélést megvalósító árukapcsolás megállapításához szükséges feltételeket ((794)–(954) preambulumbekezdés). E tekintetben a Bizottság először is kiemeli, hogy a Microsoft erőfölényben volt az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán ((799) preambulumbekezdés). Másodszor kifejti, hogy a folyamatos vételt lehetővé tévő multimédia‑lejátszók és az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek két külön terméknek minősülnek ((800)–(825) preambulumbekezdés). Harmadszor megállapítja, hogy a Microsoft nem tette lehetővé, hogy a fogyasztók a Windows Media Player nélkül vásárolják meg a Windowst ((826)–(834) preambulumbekezdés). Negyedszer úgy érvel, hogy a szóban forgó árukapcsolás korlátozza a multimédia‑lejátszók piacán kialakult versenyt ((835)–(954) preambulumbekezdés).

45      Végül a Bizottság elutasította a Microsoft érveit, amelyek szerint a kérdéses árukapcsolás egyrészt olyan mértékben növelte a hatékonyságot, amely ellensúlyozta a megtámadott határozatban megállapított versenyellenes hatást ((955)–(970) preambulumbekezdés), másrészt nem állt érdekében a „versenyellenes” árukapcsolás ((971)–(977) preambulumbekezdés).

IV –  Bírság és korrekciós intézkedések

46      A Bizottság a megtámadott határozatban megállapított két jogsértés miatt 497 196 304 euró összegű bírságot szabott ki (a megtámadott határozat 3. cikke).

47      Egyébként a megtámadott határozat 4. cikkének első bekezdése alapján a Microsoft az ugyanezen határozat 5. és 6. cikkében foglaltak szerint köteles véget vetni a 2. cikkben meghatározott jogsértéseknek. A Microsoft továbbá köteles tartózkodni bármiféle, az említett jogsértéssel azonos vagy azzal egyenértékű hatással járó magatartástól (a megtámadott határozat 4. cikkének második bekezdése).

48      A megtámadott határozat 5. cikke az információnyújtásnak a 2. cikk a) pontjában megállapított visszaélésszerű megtagadása miatti korrekciós intézkedésként a következőket írja elő a Microsoft részére:

„a)      A Microsoft [...] a [megtámadott határozat] kézbesítésétől számított 120 napon belül köteles hozzáférhetővé tenni az interoperabilitásra vonatkozó információkat minden olyan vállalkozás részére, amely munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kíván fejleszteni és forgalmazni, valamint köteles – ésszerű és nem diszkriminatív feltételek mellett – engedélyezni, hogy e vállalkozások az interoperabilitásra vonatkozó információkat felhasználják a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek fejlesztéséhez és forgalmazásához;

b)      a Microsoft [...] köteles biztosítani a felfedett interoperabilitásra vonatkozó információk szükség szerinti és haladéktalan frissítését;

c)      a Microsoft [...]a [megtámadott határozat] kézbesítésétől számított 120 napon belül köteles olyan értékelési mechanizmust létrehozni, amely lehetővé teszi az érdekelt vállalkozások számára, hogy hatékony módon tájékozódjanak az interoperablitásra vonatkozó információk köréről és használati feltételeiről; a Microsoft [...] ésszerű és nem diszkriminatív feltételeket írhat elő annak biztosítása érdekében, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz való hozzáférést kizárólag az értékelés céljára használják fel;

[…]”.

49      A megtámadott határozat 2. cikkének b) pontjában megállapított visszaélésszerű árukapcsolásra vonatkozó korrekciós intézkedésként e határozat 6. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy a Microsoft az említett határozat kézbesítésétől számított 90 napon belül köteles forgalomba hozni az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszernek a Windows Media Playert nem tartalmazó, teljesen működőképes változatát. A Microsoft továbbra is jogosult az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszert a Windows Media Playerrel együtt forgalmazni.

50      Végül a megtámadott határozat 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A [megtámadott határozat] közlésétől számított 30 napon belül a Microsoft […] benyújtja a Bizottságnak azon mechanizmus létrehozására vonatkozó javaslatát, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára annak ellenőrzését, hogy a Microsoft […] tiszteletben tartja a [megtámadott határozatot]. E mechanizmusnak részét képezi a Microsofttól független, a végrehajtást felügyelő megbízott […].

Amennyiben a Bizottság úgy találja, hogy a Microsoft által ajánlott mechanizmus […] nem megfelelő, határozattal előírhat ilyen mechanizmust.”

 Az egyesült államokbeli antitrösztjog megsértése miatt indított eljárás

51      A Bizottság vizsgálatával egyidejűleg vizsgálat indult a Microsoft ellen az egyesült államokbeli antitrösztjog megsértése miatt.

52      1998‑ban az Amerikai Egyesült Államok, 20 szövetségi állam és District of Columbia (Columbia Kerület) eljárást indított a Microsoft ellen a Sherman Act alapján. Panaszuk a Microsoft által a Netscape internetböngészője, a „Netscape Navigator”, illetve a Sun „Java” technológiája ellen tett intézkedésekre vonatkozott. Az érintett szövetségi államok a saját antitrösztjoguk megsértése miatt is eljárást kezdeményeztek a Microsoft ellen.

53      Miután a United States Court of Appeals for the District of Columbia Circuit (a továbbiakban: Court of Appeals), amelynél a Microsoft a United States District Court for the District of Columbia (a továbbiakban: District Court) által 2000. április 3‑án hozott ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, 2001. június 28‑án meghozta az ítéletét, a Microsoft 2001 novemberében egyezséget kötött az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (United States Department of Justice) és kilenc szövetségi állam főügyészével (Attorneys General) (a továbbiakban: az egyesült államokbeli egyezség), amelynek keretében a Microsoft kétféle kötelezettséget vállalt.

54      Először is a Microsoft kötelezettséget vállalt arra, hogy megállapítja a szerverekhez való Windows operációs rendszerei által az „interoperabilitás” – vagyis az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekkel való kompatibilitás biztosítása – érdekében alkalmazott kommunikációs protokollok specifikációit, valamint arra, hogy meghatározott feltételek mellett harmadik felek részére licencbe adja e specifikációkat.

55      Másodszor az egyesült államokbeli egyezség előírja, hogy a Microsoft köteles lehetővé tenni az eredetiberendezés‑gyártók (original equipment manufacturers; OEM) és a végső fogyasztók számára a köztes szoftverekhez (middleware) való hozzáférés engedélyezését vagy eltávolítását. A Windows Media Player szoftver az egyesült államokbeli egyezség meghatározása szerint a fenti termékkategóriába tartozik. A fenti rendelkezések célja annak biztosítása, hogy a médiaszoftver‑fejlesztők a Windowszal megfelelően működő termékeket fejleszthessenek ki és forgalmazhassanak.

56      E rendelkezéseket a District Court 2002. november 1‑jei ítéletével jóváhagyta.

57      2004. június 30‑án Massachusetts állam fellebbezését követően a Court of Appeal helybenhagyta a District Court 2002. november 1‑jei ítéletét.

58      Az egyesült államokbeli egyezség végrehajtása érdekében 2002 augusztusában létrehozták a Microsoft Communications Protocol Programot (a Microsoft kommunikációs protokoll program, a továbbiakban: MCPP).

 Az eljárás

59      2004. június 7‑én az Elsőfokú Bíróság Hivatalához benyújtott keresetével a Microsoft előterjesztette a jelen keresetet.

60      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál 2004. június 25‑én nyilvántartásba vett külön beadványban az EK 242. cikk alapján a Microsoft kérte a megtámadott határozat 4. cikke, 5. cikke a)–c) pontja, valamint 6. cikke a) pontja végrehajtásának felfüggesztését.

61      A T‑201/04. R. sz., Microsoft kontra Bizottság ügyben 2004. december 22‑én hozott végzésében (EBHT 2004., II‑4463. o.) az Elsőfokú Bíróság elnöke elutasította e kérelmet, és a költségekről nem határozott.

62      2005. március 9‑i végzésében az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke az alábbi társulások és társaságok számára engedélyezte a beavatkozást a Microsoft kérelmeinek támogatása érdekében:

–        a The Computing Technology Industry Association, Inc. (a továbbiakban: CompTIA);

–        a DMDsecure.com BV, az MPS Broadband AB, a Pace Micro Technology plc, a Quantel Ltd és a Tandberg Television Ltd (a továbbiakban: DMDsecure és társai);

–        az Association for Competitive Technology, Inc. (a továbbiakban: ACT);

–        a TeamSystem SpA és a Mamut ASA;

–        az Exor AB.

63      Ugyanezen végzésében az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke az alábbi társulások és társaságok számára engedélyezte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzanak az eljárásba:

–        a Software & Information Industry Association (a továbbiakban: SIIA);

–        a Free Software Foundation Europe eV (a továbbiakban: FSFE);

–        a „VideoBanner” cégnéven eljáró Audiobanner.com;

–        a RealNetworks, Inc.

64      A Microsoft 2004. december 13‑i, 2005. március 9‑i, június 27‑i és augusztus 9‑i levelében kérte, hogy a keresetlevél, az ellenkérelem, a válasz, a beavatkozási beadványokra vonatkozó észrevételei és a viszonválasz egyes bizalmas elemei ne szerepeljenek a beavatkozókkal közlendő iratokban. A Microsoft elkészítette ezen eljárási iratoknak a bizalmas elemeket nem tartalmazó változatát. Ezen eljárási iratoknak – a 62. és 63. pontban említett – beavatkozókkal való közlése csupán a nem bizalmas változatra korlátozódott. A beavatkozók nem emeltek kifogást e tekintetben.

65      A 62. és 63. pontban említett beavatkozók mindegyike benyújtotta beavatkozási beadványát az előírt határidőn belül. A felek 2005. június 13‑án előterjesztették az e beavatkozási beadványokkal kapcsolatos észrevételeiket.

66      A T‑201/04. sz., Microsoft kontra Bizottság ügyben 2005. április 28‑án hozott végzésében (EBHT 2005., II‑1491. o.) az Elsőfokú Bíróság negyedik tanácsának elnöke megengedte a European Committee for Interoperable Systemsnek (ECIS), hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozzék az eljárásba. Mivel e társulás az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 116. cikkének 6. §‑ában meghatározott határidő leteltét követően nyújtotta be beavatkozási kérelmét, csak azt engedték meg neki, hogy a tárgyalásra készített, számára megküldendő jelentések alapján a szóbeli szakasz során előadja észrevételeit.

67      A 2005. május 11‑én tartott teljes ülésen elfogadott határozatával az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyet a kibővített negyedik tanács elé utalta.

68      A 2005. július 7‑én tartott teljes ülésen elfogadott határozatával az Elsőfokú Bíróság az ügyet az Elsőfokú Bíróság nagytanácsa elé utalta, és új előadó bírót jelölt ki.

69      2006. január 16‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság nagytanácsának elnöke a RealNetworkst – mint a Bizottság kérelmének támogatása végett beavatkozó felet – elbocsátotta az eljárásból.

70      2006. február 1‑jén az Elsőfokú Bíróság a nagytanács elnöke és az előadó bíró előtti informális megbeszélésre idézte meg a feleket, többek között a tárgyalás szervezése módjának meghatározása céljából. Erre a megbeszélésre 2006. március 10‑én került sor az Elsőfokú Bíróság előtt.

71      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (nagytanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, és eljárási szabályzatának 64. cikke értelmében felszólította a feleket bizonyos okiratok benyújtására, valamint több kérdés megválaszolására. A felek a megszabott határidőn belül válaszoltak.

72      Az Elsőfokú Bíróság a felek szóbeli előadásait, valamint a feltett kérdésekre adott válaszaikat a 2006. április 24., 25., 26., 27. és 28‑i tárgyaláson hallgatta meg.

73      A tárgyalás folyamán az Elsőfokú Bíróság felszólította a Microsoftot, hogy nyújtsa be a Bizottság által a 2003‑as piacfelmérés keretében a multimédia‑lejátszókkal kapcsolatban küldött információkérések, illetve az ezekre adott válaszok, valamint a Mercer által végzett felméréseknek az eredményeit és elemzéseit tartalmazó jelentések (a továbbiakban: a Mercer‑jelentések) másolatát. A Microsoft a megszabott határidőn belül benyújtotta ezeket az iratokat.

74      2006. május 3‑i levelében az Elsőfokú Bíróság felszólította a Microsoftot, hogy nyújtsa be a Bizottság által a 2003‑as piacfelmérés keretében küldött további információkérések, valamint az ezekre adott válaszok másolatát. A Microsoft a megszabott határidőn belül eleget tett e felszólításnak.

75      Az Elsőfokú Bíróság nagytanácsának elnöke a szóbeli szakaszt 2006. június 22‑i határozatával lezárta.

 A felek kérelmei

76      A Microsoft azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan: semmisítse meg vagy lényegesen csökkentse a kiszabott bírságot;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére;

–        kötelezze az SIIA‑t, az FSFE‑t és az Audiobanner.com‑ot a beavatkozásuk miatt felmerült költségek viselésére.

77      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a Microsoftot a költségek viselésére.

78      A CompTIA, az ACT, a TeamSystem és a Mamut azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

79      A DMDsecure és társai azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkének b) pontját, 4. cikkét, 6. cikkének a) pontját és 7. cikkét;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

80      Az Exor azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét, 4. cikkét, 6. cikkének a) pontját és 7. cikkét;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

81      Az SIIA, az FSFE, az Audiobanner.com és az ECIS azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a Microsoftot a költségek viselésére.

 Jogi háttér

82      Először is a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek, majd pedig a bírság megsemmisítésére vagy csökkentésére vonatkozó kérelmek jogalapjait kell vizsgálni.

I –  A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről

83      A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmének alátámasztására a Microsoft által felhozott jogalapok három kérdés körül csoportosulnak, nevezetesen először is az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének megtagadása, másodszor az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszer és a Windows Media Player árukapcsolása, és harmadszor egy olyan független, a végrehajtást felügyelő megbízott kijelölésére irányuló kötelezettség, akinek feladata ügyelni arra, hogy a Microsoft betartja a megtámadott határozatot.

A –  Előzetes kérdések

84      Beadványában a Bizottság számos kérdést vet fel a közösségi bíróság felülvizsgálati jogának terjedelmére, és a fellebbezés és a válasz számos melléklete tartalmának elfogadhatóságára vonatkozóan.

1.     A közösségi bíróság felülvizsgálati jogának terjedelméről

85      A Bizottság szerint a megtámadott határozat számos összetett technológiai és gazdasági megfontoláson alapul. Véleménye szerint az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az ilyen értékelések esetében a közösségi bíróság csak korlátozott felülvizsgálatot gyakorolhat (a C‑269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑5469. o.] 13. pontja, a C‑204/00. P., a C‑205/00. P., a C‑211/00. P., a C‑213/00. P., a C‑217/00. P. és a C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑123. o.] 279. pontja és a T‑28/03. sz., Holcim (Németország) kontra Bizottság ügyben 2005. április 21‑én hozott ítélet [EBHT 2005., II‑1357. o.] 95., 97. és 98. pontja).

86      A Microsoft példaként idézve a T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben, 2000. július 6‑án hozott ítélet [EBHT 2000., II‑2707. o.] 43. pontját azzal válaszol, hogy a közösségi bíróság „még összetett ügyek esetében sem [tartózkodhat] a Bizottság határozatai megalapozottságának alapos vizsgálatától”.

87      Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következően, jóllehet általában a közösségi bíróság teljes ellenőrzést gyakorol afelett, hogy a versenyjogi szabályok alkalmazásának feltételei fennálltak‑e, a Bizottság összetett gazdasági értékelésének felülvizsgálata csak az eljárásra és az indokolásra vonatkozó szabályok betartásának, a tényállás-megállapítás pontosságának, valamint nyilvánvaló mérlegelési hiba, illetve a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére terjed ki (a T‑65/96. sz., Kish Glass kontra Bizottság ügyben 2000. március 30‑án hozott ítélet [EBHT 2000., II‑1885. o.] 64. pontja, amelyet fellebbezés után jóváhagyott a Bíróság a C‑241/00. P. sz., Kish Glass kontra Bizottság ügyben 2001. október 18‑án hozott végzése [EBHT 2001., I‑7759. o], lásd továbbá e tekintetben az EK 81. cikk vonatkozásában a 42/84. sz., Renia és társai kontra Bizottság ügyben 1985. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 2545. o.] 34. pontját, és a 142/84. és 156/84. sz., BAT és Reynolds kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. november 17‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 4487. o.] 62. pontját).

88      Hasonlóképpen, amennyiben a Bizottság határozata összetett technikai megfontolások eredménye, e megfontolások főszabály szerint csak korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, ami azt jelenti, hogy a közösségi bíróság a tények bizottsági elemzését nem helyettesítheti saját értékelésével (lásd – egy, a gyógyászati‑farmakológiai szektort érintő, összetett elemzést követően elfogadott határozatot illetően – a Bíróság elnöke C‑459/00. P. (R). sz., Bizottság kontra Trenker ügyben 2001. április 11‑én hozott végzésének [EBHT 2001., I‑2823. o.] 82. és 83. pontját, lásd továbbá e tekintetben a C‑120/97. sz. Upjohn‑ügyben 1999. január 21‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑223. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a T‑179/00. sz., A. Menarini kontra Bizottság ügyben 2002. július 3‑án hozott ítélet [EBHT 2002., II‑2879. o.] 44. és 45. pontját, és a T‑13/99. sz., Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben 2002. szeptember 11‑én hozott ítélet [EBHT 2002., II‑3305. o.] 323. pontját).

89      Jóllehet a közösségi bíróság elismeri a Bizottság mérlegelési lehetőségét a gazdasági vagy technikai jellegű értékelések vonatkozásában, ez nem jelenti azt, hogy nem vizsgálhatja felül a Bizottság ilyen jellegű tényekre vonatkozó értékelését. A közösségi bíróságnak többek között nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő valamennyi adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd e tekintetben az összefonódások ellenőrzése kapcsán a C‑12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑987. o.] 39. pontját).

90      Az Elsőfokú Bíróságnak ezen elvek fényében kell a Microsoft által a megtámadott határozat megsemmisítésének alátámasztására felhozott különféle jogalapokat megvizsgálnia.

2.     Bizonyos mellékletek tartalmának elfogadhatóságáról

91      A Bizottság – akit e tekintetben az SIIA támogat – előadja, hogy a keresetlevél és a válasz számos mellékletében a Microsoft olyan érvekre hivatkozik, amelyek magában a keresetlevélben nem szerepelnek. Emellett különféle alkalmakkal a Microsoft általánosságban hivatkozik a beadványaihoz csatolt jelentésekre. A Bizottság emellett kifogásolja, hogy a Microsoft által bemutatott egyes szakértői vélemények olyan adatokon alapulnak, amelyekhez sem a Bizottságnak, sem az Elsőfokú Bíróságnak nem volt hozzáférése, és úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nem veheti figyelembe ezeket az érveket, jelentéseket és szakértői véleményeket.

92      A Microsoft fenntartja, hogy „a keresetlevél vonatkozó részei” tartalmazzák azon lényeges ténybeli és jogi elemeket, amelyeken a kereset alapul. Emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások (a T‑56/92. sz., Koelman kontra Bizottság ügyben 1993. november 29‑én hozott végzés [EBHT 1993., II‑1267. o.] 21. pontja). Emellett a felperes állítja, hogy szándékosan döntött úgy, hogy korlátozza a mellékletek számát, mivel nem akarta az aktát túlságosan felduzzasztani, mivel nem köteles a mellékletek lábjegyzeteiben hivatkozott valamennyi dokumentumot benyújtani, mivel a Bizottság rendelkezik a közigazgatási eljárás során benyújtott valamennyi irat másolatával, illetőleg mivel nem vitatható, hogy a Microsoftnak joga van szakértőivel információkat közölni.

93      A 2006. március 10‑i informális találkozón az előadó bíró felhívta a Microsoft figyelmét arra a körülményre, hogy úgy tűnik, keresetlevelének bizonyos mellékleteiben olyan érvekre hivatkozik, amelyek magában a beadványban kifejezetten nem szerepelnek, és ehhez kapcsolódóan kérdéseket tett fel a Microsoftnak. Amint azt a találkozó jegyzőkönyvében rögzítették, a Microsoft azt válaszolta, hogy „a Microsoft nem hivatkozik olyan érvekre […] amelyeket nem fejtett ki kifejezetten a keresetlevélben vagy a válaszban”.

94      Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Bíróság alapokmánya 21. cikkének, valamint az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. Míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezések szerint magában a keresetlevélben kell szerepelniük (a C‑52/90. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 1992. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑2187. o.] 17. pontja, a fenti 92. pontban hivatkozott Koelman kontra Bizottság ügyben hozott végzés 21. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑154/98. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1999. május 21‑én hozott végzés [EBHT 1999., II‑1703. o.] 49. pontja). Továbbá nem az Elsőfokú Bíróságnak kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik; mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (az Elsőfokú Bíróság T‑84/96. sz., Cipeke kontra Bizottság ügyben 1997. november 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑2081. o.] 34. pontja és a T‑231/99. sz., Joynson kontra Bizottság ügyben 2002. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2085. o.] 154. pontja).

95      A Bíróság alapokmánya 21. cikkének és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja ezen értelmezése ugyancsak vonatkozik azon válasz elfogadhatóságának feltételeire is, amely az eljárási szabályzat 47. cikk (1) bekezdése alapján azt célozza, hogy kiegészítse a keresetlevelet (lásd e tekintetben a T‑305/94–T‑307/94., a T‑313/94–T‑316/94., a T‑318/94., a T‑325/94., a T‑328/94., a T‑329/94. és a T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 1999. április 20‑án hozott ítélet [EBHT 1999., II‑931. o.] 40. pontját, amelyet a Bíróság a fellebbezés elbírálása során nem helyezett hatályon kívül a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P.–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 2002. október 15‑én hozott ítéletben [EBHT 2002. I‑8375. o.]).

96      A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a keresetlevélhez és a válaszhoz mellékelt számos iratban a Microsoft olyan jogi és közgazdasági érveket hoz fel, amelyekkel nem az ezen eljárási iratok szövegében kifejezetten megjelenő ténybeli és jogi körülmények alátámasztására vagy kiegészítésére szorítkozik, hanem új érveket vezet elő.

97      Emellett a Microsoft számos alkalommal egészíti ki bizonyos pontokat illetően a keresetlevél és a válasz szövegét a csatolt iratokra való hivatkozással. Mindazonáltal a csatolt iratokra történő e hivatkozások némelyike általános jellegű, és így nem teszi lehetővé az Elsőfokú Bíróság számára, hogy pontosan azonosítsa azon érveket, amelyeket úgy lehetne tekinteni, mint a keresetlevélben és a válaszban kifejtett jogalapok kiegészítéseit.

98      Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy jóllehet a Bizottság úgy véli, hogy nincs szükség a különféle mellékletekben található fejlemények figyelembevételére, mindazonáltal a saját beadványaihoz csatolt feljegyzésekben észrevételeket tesz e fejlemények némelyikét illetően.

99      A fenti 94. és 95. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal és a Microsoft 2006. március 10‑i találkozón tett megállapításaival összhangban (lásd a fenti 93. pontot), az Elsőfokú Bíróság a fenti 96. és 98. pontban hivatkozott mellékleteket csak annyiban veszi figyelembe, amennyiben is azok a Microsoft vagy a Bizottság beadványainak szövegében kifejezetten megjelenő jogalapokat vagy érveket támasztanak alá vagy egészítenek ki, és amennyiben lehetséges az Elsőfokú Bíróság számára, hogy pontosan meghatározza, hogy melyek azok az elemek, amelyek e jogalapokat vagy érveket támogatják vagy kiegészítik.

100    Ami a Bizottság arra irányuló kifogásait illeti, hogy a Microsoft nem szolgáltatta a beadványához csatolt egyes szakértői véleményeket alátámasztó adatokat, elégséges annyit megállapítani, hogy adott esetben az Elsőfokú Bíróság feladata annak mérlegelése, hogy az e véleményekben megjelenő állítások valóban rendelkeznek‑e bizonyító erővel. Ha bizonyos adatokhoz való hozzáférés hiánya miatt az Elsőfokú Bíróság azt állapítja meg, hogy azok nem bírnak kellő bizonyító erővel, akkor azokat nem veszi figyelembe.

B –  Az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének megtagadásáról

101    Ezen első kérdés keretében a Microsoft egyetlen, az EK 82. cikk megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. E jogalap három részre bontható. Az első részben a Microsoft arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben nem teljesülnek a közösségi bíróság által meghatározott azon feltételek, amelyek lehetővé teszik valamely erőfölényben lévő vállalkozás licencbe adásra való kötelezését. A második részben a Microsoft arra hivatkozik, hogy a Sun nem kért hozzáférést azon „technológiához”, amelynek átadására a Bizottság a Microsoftot kötelezte, s ezáltal az 1998. október 6‑i levél semmi esetre sem értelmezhető úgy, mint amely tényleges megtagadást tartalmaz a részéről. Végezetül a harmadik részben a Microsoft azt állítja, hogy a Bizottság nem megfelelően veszi figyelembe a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló, (a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény 1. C. mellékletét képező) 1994. április 15‑i megállapodás (HL L 336., 214. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet 21. kötet, 305. oldal; a továbbiakban: TRIPs Megállapodás) által a Közösségekre rótt kötelezettségeket.

1.     A közösségi bíróság által meghatározott, az erőfölényben lévő vállalkozás licencbe adásra való kötelezését lehetővé tevő feltételek jelen ügyben való teljesülésének hiányára alapított első részről

a)     Bevezetés

102    Ehelyütt először is hasznos lehet általános áttekintését adni az alapeljárásban részt vevő feleknek az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének és ezen információk felhasználása engedélyezésének megtagadásával kapcsolatos álláspontjáról.

103    A megtámadott határozat szerint a Microsoft visszaélt erőfölényével az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán, amikor először is megtagadta a Sun és más versenytársak számára a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszereknél alkalmazott és az e rendszereket futtató szerverek által a Windows munkacsoport‑hálózatok számára az állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, valamint a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások nyújtásához használt protokollok specifikációinak közlését, és másodszor megtagadta e különféle vállalkozások számára e specifikációknak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek fejlesztése és forgalmazása érdekében való használatát.

104    A Bizottság fenntartja, hogy az információ, amelyhez a Microsoft a hozzáférést megtagadja, a számítógépi programok jogi védelméről szóló 1991. május 14‑i 91/250/EGK tanácsi irányelv (HL 1991. L 122., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 114. o.) értelmében interoperabilitásra vonatkozó információnak minősül. Véleménye szerint pedig az irányelv értelmében két szoftver között az interoperabilitás egy lehetőség az egymás közötti információ cseréjére és kölcsönös felhasználására, lehetővé téve e termékek számára, hogy valamennyi előre eltervezett módon működjenek (lásd különösen az első kifogásközlés 256. pontját, a második kifogásközlés 79. pontját és a harmadik kifogásközlés 143. pontját). A Bizottság fenntartja, hogy az interoperabilitás Microsoft által javasolt koncepciója nem megfelelő (a megtámadott határozat (749)–(763) preambulumbekezdése).

105    A Bizottság egy sor ténybeli és technológiai szempont alapján megállapítja, hogy „egy Windows munkacsoport‑hálózat megfelelő működése kliens–szerver és szerverek közötti közvetlen összeköttetések és interakciók felépítésére támaszkodik, amelyek biztosítják az alapvető munkacsoportszerver‑szolgáltatásokhoz való átlátható hozzáférést (a Windows 2000/Windows 2003 esetében ez a »Windows‑tartományfelépítés« »Active Directory tartományfelépítésnek« nevezhető)”, és hogy „az e felépítésben való közös részvételre vonatkozó alkalmasság a Windows ügyfélszámítógépek és a Windows munkacsoportszerverek közötti kompatibilitás egyik eleme” (a megtámadott határozat (182) preambulumbekezdése). A Bizottság ezen kompatibilitást a „Windows‑tartományfelépítéssel való interoperabilitás” fogalommal írja le (a megtámadott határozat (182) preambulumbekezdése), és fenntartja, hogy ez az interoperabilitás „szükséges a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer forgalmazója számára ahhoz, hogy életképesen maradhasson jelen a piacon” (a megtámadott határozat (779) preambulumbekezdése).

106    A Bizottság emellett azt is fenntartja, hogy annak érdekében, hogy a Microsoft versenytársai olyan munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket fejleszthessenek ki, amelyek akkor is képesek ilyen fokú interoperabilitásra, ha a szerverek, amelyekre e rendszereket telepítették, Windows munkacsoporthoz kapcsolódnak, nélkülözhetetlen számukra a Windows‑tartományfelépítéssel való interoperabilitásra vonatkozó információhoz való hozzáférés (a megtámadott határozat (183)–(184) preambulumbekezdése). Fenntartja különösen, hogy ezen információ közlésének a Microsoft által felvázolt, a különböző forgalmazók által szolgáltatott operációs rendszerek közötti interoperabilitás biztosítását lehetővé tevő öt módszer egyike sem jelenti megfelelő alternatíváját (a megtámadott határozat (666)–(687) preambulumbekezdése).

107    Végezetül a Bizottság szerint, az ítélkezési gyakorlat alapján, annak ellenére, hogy a vállalkozások főszabály szerint szabadon választhatják meg üzleti partnereiket, a szolgáltatás nyújtásának az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása bizonyos körülmények között az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet. Fenntartja, hogy a jelen ügy számos „rendkívüli körülményt” tartalmaz, ami arra utal, hogy a Microsoft részéről a szolgáltatás nyújtásának megtagadása visszaélés volt még a legszigorúbb – és így a Microsoft számára legkedvezőbb – feltevés mellet is, azaz a megtagadást a szellemi tulajdonjogok harmadik felek számára történő licencbe adásának megtagadásaként értelmezve (a megtámadott határozat (190) és (546)–(559) preambulumbekezdése). A Bizottság hangoztatja, hogy figyelembe vehet a Bíróság által a C‑241/91. P. és C‑242/91. P. sz., RTE és ITP kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. április 6‑én hozott ítéletben (EBHT 1995., I‑743. o.; a továbbiakban: Magill‑ítélet) azonosított és a Bíróság által a C‑418/01. sz. IMS Health ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélettel (EBHT 2004., I‑5039. o.) megerősített körülményektől eltérő „különleges körülményeket” is. Mindenesetre a jelen ügyben fennállnak ilyen rendkívüli körülmények.

108    A Microsoft a közigazgatási eljárás kezdetétől fogva azzal érvel, hogy az interoperabilitásnak a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott fogalma nem áll összhangban a 91/250 irányelv által felvázolt „teljes interoperabilitás” koncepciójával, és hogy nem felel meg annak, ahogyan a vállalkozások a számítógépes hálózataikat a gyakorlatban felépítik (lásd különösen a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válasz 151–157. pontját és a harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válasz 29. és 30. oldalát). Állítása szerint „a teljes interoperabilitás akkor érhető el a szerverekhez való operációs rendszereket fejlesztők számára, ha e program minden funkcionalitása elérhető valamely ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerből” (az első kifogásközlésre 2000. november 17‑én adott válasz 143. pontja; lásd még ugyanebben az értelemben a harmadik kifogásközlésre adott válasz 29. és 63. oldalát). A Microsoft tehát a Bizottság által „egyirányúnak” nevezett meghatározást fogadja el, míg a Bizottság „kétirányú kapcsolatra” hivatkozik (a megtámadott határozat (758) preambulumbekezdése).

109    A Microsoft beadványa szerint a fent hivatkozott teljes interoperabilitás elérhető a interfészekre vonatkozó információk felfedésének köszönhetően, amely információkat az „MSDN” terméke révén, vagy az általa szervezett „Professional Developers” konferenciákon, illetve bizonyos, a piacon elérhető egyéb megoldások révén már most is elérhetővé tesz (lásd különösen az első kifogásközlésre 2000. november 17‑én adott válasz 12., 57–63., 73–83. és 147. pontját, a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válasz 6., 72., 94–96., 148. és 149. pontját, illetve a harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válasz 31. oldalát).

110    A Microsoft szerint az interoperabilitás bizottsági koncepciója másfelől azt jelenti, hogy versenytársai operációs rendszerei minden tekintetben úgy kell, hogy működjenek, mint a szerverekhez való Windows operációs rendszer. Ez csak úgy lenne elérhető, ha e versenytársak számára megengedett lenne termékeinek, vagy azok egyes funkcióinak „klónozása”, és ha a termékeinek belső működésére vonatkozó információkat közölné e versenytársakkal (lásd különösen az első kifogásközlésre 2000. november 17‑én adott válasz 7., 20., 27., 144–150., és 154–169. pontját, a második kifogásközlésre 2001. november 17‑én adott válasz 158–161. pontját és a harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válasz 10. és 20. oldalát).

111    A Microsoft fenntartja, hogy az ezen információk közlésére vonatkozó előírás sértene szellemi tulajdonjoga szabad felhasználását és innovációs hajlandóságát (lásd különösen a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válasz 162., 163. és 176. pontját és a harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válasz 3., 10., és 11. oldalát).

112    Végezetül a Microsoft felhozza, hogy jelen ügy a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletek fényében vizsgálandó, mivel a megtagadást a szellemi tulajdonjogok harmadik feleknek való licencbe adásának megtagadásaként kell értékelni, és mivel ennélfogva a megtámadott határozat licencbe adásra kötelezést foglal magában. Fenntartja mindazonáltal, hogy a Bíróság által ezekben az ítéletekben szerinte kimerítően elfogadott szempontok egyik sem teljesül a jelen ügyben. A Microsoft következtetése szerint a kérdéses megtagadás nem tekinthető visszaélésnek, és a Bizottság ennek megfelelően nem rendelheti el az interoperabilitásra vonatkozó információk felfedését. Másodlagosan a Microsoft hivatkozik a C‑7/97. sz. Bronner‑ügyben, 1998. november 26‑án hozott ítéletre [EBHT 1998., I‑7791. o.] és állítja, hogy az ezen ítéletben meghatározott szempontok sem teljesülnek a jelen ügyben.

113    Másodsorban ismertetni kell, hogy a Microsoft hogyan rendszerezi érveit a jogalap első részében, illetőleg azt, hogy az Elsőfokú Bíróság milyen módon vizsgálja meg ezt az érvelést.

114    Ennek megfelelően, mielőtt kifejtené tényleges érvelését (lásd lentebb az első rész d) címét), a Microsoft számos, az interoperabilitásra vonatkozó megfontolást hoz fel, amelyek az alábbiak szerint összegezhetők. Először is állítja, hogy az ügyfélszámítógépekhez és a szerverekhez való Windows operációs rendszerek, illetőleg a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek közötti interoperabilitás elérésére öt módszer is létezik. Másodszor kifogásolja a Bizottság által az interoperabilitásnak a jelen ügyben megkövetelt fokát – és lényegében azt állítja, hogy a Bizottság valódi szándéka annak lehetővé tétele, hogy a Microsoft versenytársai „klónozhassák” az ő termékeit vagy azok bizonyos jellegzetességeit –, illetőleg a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés alkalmazási körét.

115    Mindezen különféle megfontolások mellett a Microsoft egy sor érvet hoz fel annak bemutatására, hogy azon protokollok, amelyek versenytársakkal való közlésére a megtámadott határozat értelmében köteles, technológiailag innovatívak, illetőleg hogy e protokollok vagy specifikációik szellemi tulajdonjog körébe tartoznak.

116    A Microsoftnak a jelen jogalap első részére vonatkozó tényleges érvelése az alábbiak szerint rendszerezhető:

–        a jelen ügy a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ügyben kidolgozott és a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ügyben megerősített különféle szempontok fényében értékelendő;

–        a szempontok, amelyek fennállása esetén az erőfölényben lévő vállalkozás részéről a szellemi tulajdonjogok harmadik felek részére való licencbe adásának a megtagadása visszaélésnek minősíthető, a következők: először is ha az érintett termék, vagy szolgáltatás nélkülözhetetlen egy bizonyos üzleti tevékenység folytatásához; másodszor, ha a visszautasítás minden versenyt kizár a másodlagos piacon; harmadszor, ha a megtagadás megakadályozza valamilyen új termék létrehozását, amelyre potenciális fogyasztói igény lenne; és negyedszer, ha a megtagadás objektív módon nem igazolható;

–        a jelen ügyben e négy feltétel egyike sem teljesül;

–        másodlagosan az alkalmazandó feltételek azok, amelyeket a Bíróság a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben meghatározott, és amelyek megfelelnek a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ és IMS Health ítéletekben azonosított első, második és negyedik szempontnak;

–        ennek megfelelően a jelen ügyben a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítélet három feltételének egyike sem teljesül.

117    Az Elsőfokú Bíróság elöljáróban a Microsoftnak az interoperabilitás különféle fokaira, és a megtámadott határozat 5. cikke szerinti korrekciós intézkedés alkalmazási körére vonatkozó állításait vizsgálja. A felperes operációs rendszerei és a versenytársak operációs rendszerei közötti interoperabilitás elérését lehetővé tevő öt módszer létezésével kapcsolatos érveket az Elsőfokú Bíróság az interoperabilitásra vonatkozó információ állítólagos nélkülözhetetlensége vizsgálatának körében elemzi. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a Microsoftnak a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó érveivel foglalkozik, amely érvek a kommunikációs protokollokra és e protokollok specifikációira terjednek ki. Végezetül az Elsőfokú Bíróság mérlegeli a Microsoft által a jogalap első részében kifejtett tényleges érvelést, és meghatározza először is azon körülményeket, amelyek alapján a Microsoft kifogásolt magatartását elemezni kell, és másodszor, hogy e körülmények fennállnak‑e a jelen ügyben.

b)     Az interoperabilitás különféle fokairól és a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés alkalmazási köréről

 A felek érvei

118    A Microsoft lényegében fenntartja, hogy hibás az interoperabilitás azon fogalma, amelyre a Bizottság azt a következtetését alapozza, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésének megtagadása erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, és amely a megtámadott határozat 5. cikkében leírt korrekciós intézkedés alapjául is szolgál.

119    A Microsoft hangsúlyozza, hogy „az interoperabilitás egy folytonosság mentén valósul meg” és „nem tekinthető abszolút normának”.

120    Bár „az interoperabilitás egy minimális foka szükséges lehet a hatékony versenyhez”, e fokot azonban nem nehéz elérni, s számos módja létezik az az olyan értelemben vett interoperabilitás elérésének, hogy „a különféle forgalmazók által szolgáltatott operációs rendszerek képesek legyenek jól együttműködni”.

121    A Microsoft szerint a megtámadott határozatban a Bizottság az interoperabilitás olyan fogalmát fogadja el, amely teljesen eltér a 91/250 irányelvben meghatározottól, amit a gyakorlatban a vállalkozások számítógépes hálózataik felépítésekor alkalmaznak. A Bizottság azt kívánja, hogy lehetséges legyen az a Microsoft egyik versenytársa által készített szerverekhez való operációs rendszer számára, hogy „minden tekintetben úgy működjék”, mint egy Windows szerverekhez való operációs rendszer (azaz elérhető legyen a „tökéletes helyettesíthetőség”, avagy „plug replaceability”). Valójában az interoperabilitás e foka csak akkor érhető el, ha a Microsoft versenytársai engedélyt kapnak termékeinek vagy azok egyes funkcióinak „klónozására”. Két szerverekhez való operációs rendszer képes lehet az interoperabilitásra abban az értelemben, hogy információt tudnak cserélni egymás között, vagy szolgáltatást tudnak nyújtani egymás számára, anélkül hogy feltétlenül „teljesen egyformák” lennének. Fontos tehát megkülönböztetni az „interoperabilitás” koncepcióját a „klónozástól”, vagy a „másolástól”.

122    Állításai alátámasztására a Microsoft arra a két informaitkai szakértő által készített jelentésre hivatkozik, amelyet a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válaszához csatolt, és amelyben e szakértők kifejtik a „szoros összekapcsolódás” [tight coupling] és a „laza összekapcsolódás” [loose coupling] koncepcióit, valamint a különböző fejlesztőktől származó szoftvertermékek „szoros összekapcsolódására” irányuló próbálkozások sikertelenségének okait (a keresetlevél A.9.2. melléklete). Ezen okok technikai és üzleti jellegűek.

123    A Microsoft kifejti továbbá, hogy a közigazgatási eljárás során ötven, különféle ipari szektorokban működő, és akkoriban különböző tagállamokban jelen lévő magán‑ és állami vállalkozásoktól származó nyilatkozatot mutatott be. Nyilatkozataikban e vállalkozások tanúsították a Windows ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való operációs rendszerei és a versenytársai szerverekhez való operációs rendszerei közötti, a piacon már elérhető megoldásokon alapuló magas szintű interoperabilitást. Emellett a Mercer‑jelentések alátámasztották, hogy valamely vállalkozás szerverekhez való operációs rendszerre irányuló választását nem az ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel fennálló interoperabilitás határozza meg.

124    Válaszában a Microsoft az annak bizonyítására felépített érveinek bevezetésekor, hogy protokolljai szellemi tulajdonjog védelme alá esnek, illetőleg az Elsőfokú Bíróság által egyik írásban feltett kérdésére adott válaszában is számos állítást fogalmaz meg a megtámadott határozat 5. cikkében leírt korrekciós intézkedés alkalmazási körére vonatkozóan. Ezen állítások révén a Microsoft ugyancsak felveti a jelen ügyben az interoperabilitás Bizottság által megkívánt fokának a kérdését.

125    Így a Microsoft válaszában azt állítja, hogy ellentmondás áll fenn a korrekciós intézkedés és a Bizottság által a megtámadott határozatban az „interoperabilitás alternatív módszerei” relevanciájának elemzése céljából alkalmazott „interoperabilitási követelmény” között. Az Elsőfokú Bíróság által feltett írásbeli kérdések egyikére adott válaszában a Microsoft azt állítja, hogy a megtámadott határozat 5. cikkében előírt nyilvánosságra hozatali kötelezettség alkalmazási körére nézve a Bizottság eltérő értelmezéseket adott.

126    Az utóbbi pont kapcsán a Microsoft megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (669) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a nyilvános iparági követelmények nem elégségesek ahhoz, hogy a versenytársaknak lehetővé tegyék az ugyanolyan fokú interoperabilitás elérését a Windows‑tartományfelépítés vonatkozásában, mint ami a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek számára lehetséges”. A Microsoft megjegyzi azt is, hogy a megtámadott határozat (679) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a Novell »ügyfél nélküli« munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerei nem alkalmasak a Windows ügyfélszámítógépek és munkacsoportszerverek összes képességeinek ugyanolyan módon való használatára, mint ahogy a munkacsoportszerverekhez való [Windows] operációs rendszerek képesek”. A Microsoft ebből arra következtet, hogy a Bizottság kezdetben úgy tekintette az interoperabilitást, mint a Microsoft versenytársainak arra vonatkozó képességét, hogy termékeiket minden tekintetben a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel azonos módon működtessék. A Bizottság tehát úgy véli, mintha egyfajta „kvázi azonosság” állna fenn ez utóbbiak és a Microsoft versenytársai szerverekhez való operációs rendszerei között.

127    A Bizottság által javasolt interoperabilitási fok eléréséhez (amely fokra a Microsoft változóan „plug replacement”,„plug replaceability”,„drop‑in”, „funkcionális azonosság” és „funkcionális klón” kifejezésekkel hivatkozik) a Microsoftnak sokkal több információt – nevezetesen a szerverekhez való operációs rendszereinek belső működésére vonatkozó információkat (beleértve az „algoritmusokat és a döntési szabályokat”) – kellene közölnie, mint amennyire a megtámadott határozat 5. cikke utal.

128    A Microsoft szerint a Bizottság ezt követően másik megközelítést fogadott el, és az 5. cikk szűk értelmezését javasolta, arra az álláspontra helyezkedve, hogy e cikk azt követelte meg a felperestől, hogy csak az „on the wire” kommunikációs protokollokat adja licencbe versenytársainak. Ennek az állításnak az alátámasztására a Microsoft hivatkozik azon tényre, hogy az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során tartott meghallgatáson azok a felek, akik számára akkor engedélyezte az Elsőfokú Bíróság a beavatkozást a Bizottság kérelmeinek támogatására, kijelentették, hogy nem fűződött érdekük a szerverekhez való Windows operációs rendszerek belső működésére vonatkozó információk megszerzéséhez. Emellett a Bizottság ellenkérelmében és viszonválaszában megerősítette, hogy nem javasolta, hogy a Microsoft versenytársai „klónozhassák” a szerverekhez való Windows operációs rendszerek által nyújtott állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat, valamint a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokat. Mindazonáltal a megtámadott határozat alapján a Microsoft által a Bizottságnak benyújtott több ezer oldalnyi specifikáció lehetővé teszi versenytársai számára, hogy lemásolják a saját kutatási és fejlesztési erőfeszítéseinek köszönhethően létrehozott termékei bizonyos „jellegzetességeit”. Így például azzal, hogy hozzáférnek a DRS (Directory Replication Service) protokollhoz, a harmadik felek képesek lesznek a Windows operációs rendszer Active Directoryt használó más részeinek visszafejtésére.

129    2005 októberében, azaz több hónappal a jelen eljárás írásbeli szakaszának lezárását követően egy harmadik álláspontot elfogadva, a Bizottság a megtámadott határozat 5. cikkét ismét úgy értelmezte, mint amely szerint az információnak, amelyet a Microsoft közölni köteles, lehetővé kell tennie versenytársai számára, hogy „funkcionális azonosságot” hozhassanak létre a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel, vagy más szóval ez utóbbiakat „tökéletesen helyettesítő” rendszereket. A Microsoft ismét azt állítja, hogy az 5. cikk ilyen módon való értelmezése azt követeli meg, hogy a szerverekhez való Windows operációs rendszerek belső működésre vonatkozó információkhoz adjon hozzáférést.

130    A meghallgatáson a Microsoft részletesen kifejtette a „több főkiszolgálós replikáció” [multimaster replication] mechanizmust, és ezen összefüggésben a fentiekkel azonos tartalmú érveket hozott fel.

131    A Microsoft kifejtette, hogy a múltban a címtárszolgáltatást egyetlen, igen nagy és drága szerver nyújtotta. Manapság e szolgáltatásokat általában sok kisebb, különböző helyen található, egymással összekapcsolt, kevésbé drága szerver nyújtja, amelyek együttesét a Microsoft a meghallgatáson vetített különféle diákon „kék buborékkal” jelölte. A Microsoft elmondta, hogy a „kék buborék” részét képező, a címtárszolgáltatás nyújtásába bevont szerverekre telepített szoftvereknek ugyanazon belső logikára kell épülniük, hogy ezáltal a szerverek képesek legyenek úgy együttműködni, mintha egyetlen egység lennének. E szerverek mindegyikének ténylegesen azt kell feltételeznie, hogy a többi is pontosan ugyanúgy fog viselkedni valamely kérés megválaszolásakor. Hozzáfűzte, hogy a „kék buborékon” belül, adott operációs rendszerrel működő szerverek közötti kommunikáció igen speciális jellegű.

132    A több főkiszolgálós replikáció mechanizmus lehetővé teszi a „kék buborékon” belül tartományvezérlőként működő szerveren tárolt bármilyen adat módosításának (például a felhasználói jelszó megváltoztatásának) automatikus „replikációját” az összes többi, tartományvezérlőként működő és ugyanazon „kék buborékhoz” tartozó szerveren.

133    A Microsoft előadja, hogy az első vállalkozás, amely sikerrel járt ilyen mechanizmus kidolgozásában, a Novell volt 1993‑ban. Mindazonáltal a NetWare szerverekhez való operációs rendszerében lévő mechanizmus mindössze legfeljebb 150 tartományvezérlő teljesen összehangolt működtetését teszi lehetővé a „kék buborékon” belül, míg a Windows 2000 Server rendszerben az Active Directory több ezer tartományvezérlővel képes egyszerre együttműködni.

134    A több főkiszolgálós replikáció mechanizmussal kapcsolatos fejlesztéseire való további utalásként a Microsoft megismételte, hogy a megtámadott határozat célja az volt, hogy lehetővé tegye versenytársai számára, hogy a Microsoft szerverekhez való Windows operációs rendszereivel „funkcionálisan egyenértékű” szerverekhez való operációs rendszereket hozzanak létre. A határozat célja többek között az volt, hogy olyan címtárszolgáltatást alkalmazó szerverek, amelyekre a szerverekhez való konkurens operációs rendszereket telepítettek, képesek legyenek a „kék buborékon” belül helyettesíteni olyan már létező szervereket, amelyeken Active Directoryt használó, szerverekhez való Windows operációs rendszert telepítettek. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha a Microsoft versenytársai információval rendelkeznének a szerverekhez való operációs rendszereinek belső működéséről, beleértve az algoritmusokat, azaz olyan adatokat, amelyek messze túlmutatnak az interoperabilitásra a megtámadott határozat szerint vonatkozó információk körén.

135    A Microsoft hozzátette, hogy egy több főkiszolgálós replikáció tehát nem tud különböző szolgáltatók operációs rendszereivel működő szerverek között működni. Például egy olyan szervert, amelyre Sun operációs rendszert telepítettek, nem lehetne behelyezni egy Novell operációs rendszert vagy Active Directoryt használó szervereket tartalmazó „kék buborékba”. A Microsoft mindazonáltal kifejtette, hogy miután az Active Directory standard protokollokra épül, mint az LDAP (Lightweight Directory Access Protocoll), olyan számítógép‑hálózatban is képes működni, amelyben a címtárszolgáltatást valamely versenytársának a szerverekhez való operációs rendszere szolgáltatja. Nincs különbség a között, hogy ezen interoperabilitás két különböző szerver, vagy egy szerver és egy „kék buborékon” belüli szervercsoport között áll fenn.

136    A Bizottság elutasítja a Microsoft állításait.

137    Mindenekelőtt hivatkozik az „interoperabilitásra vonatkozó információnak” és a „protokolloknak” a megtámadott határozat 1. cikke (1) és (2) bekezdésében szereplő definíciójára. A határozat a „specifikációknak” nevezett,e protokollok részletes leírását tartalmazó technikai dokumentáció közlésére kötelezi a Microsoftot. A specifikációk mutatják meg, hogy „az üzeneteket hogyan formázza, mikor hozza létre, hogyan értelmezze, hogyan kezelje a nem megfelelő üzeneteket stb.”. Lényeges megkülönböztetni e technikai dokumentációt a Microsoft termékeinek forráskódjától. Kifejti, hogy a versenytársnak, aki a Microsoft protokollokat „megértő” szerverekhez való operációs rendszert kíván írni, biztosítania kell, hogy termékei olyan forráskódot tartalmazzanak, amely alkalmazza e protokollok specifikációit. Mindazonáltal két, ugyanazokat a protokoll‑specifikációkat alkalmazó programozó nem ír ugyanolyan forráskódot, és a programjaik is eltérően fognak működni (a megtámadott határozat (24), (25), (698) és (719)–(722) preambulumbekezdése). Ebből a szempontból a protokollokat a nyelvhez lehet hasonlítani, ahol a specifikációnak a mondattan és a szókincs felel meg, hiszen az a tény, hogy két ember ugyanazon nyelv mondattanát és szókincsét tanulja meg, még nem jelenti azt, hogy ezeket ugyanúgy fogják használni. Mindemellett a Bizottság kifejti, hogy „az a tény, miszerint két termék kompatibilis protokollok révén nyújtja szolgáltatásait, még nem mond el semmit arról, hogy ténylegesen hogyan nyújtják e szolgáltatásokat”.

138    A Bizottság fenntartja, hogy a Microsoft az interoperabilitás koncepciójának szűk értelmezését javasolja, amely összeegyeztethetetlen a 91/250 irányelvvel. A megtámadott határozat (749)–(763) preambulumbekezdésére hivatkozva megjegyzi, hogy a közigazgatási eljárás során már felhozottakhoz képest a Microsoft nem hoz fel új érvet. A tárgyaláson a Bizottság előadta, hogy nem csak azért hivatkozott erre az irányelvre, hogy bemutassa az interoperabilitásnak a szoftverágazat‑beli fontosságát, hanem azért is, hogy értékelje az interoperabilitás koncepcióját.

139    A Bizottság elismeri ugyanakkor, hogy az ügyfélszámítógépekhez és munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek közötti interoperabilitásnak számos különböző foka van, és hogy a Windows‑tartományfelépítéssel „bizonyos fokú interoperabilitás” már most is elérhető. Nem rögzítette előzetesen az interoperabilitás azon fokát, amely szükséges a piacon a hatékony verseny fenntartásához, de a vizsgálatot követően megállapította, hogy a versenytársak által a rendelkezésre álló módszerekkel elérhető interoperabilitás túlzottan alacsony volt ahhoz, hogy lehetővé tegye számukra az életképes piaci jelenlétet. A Bizottság a megtámadott határozat azon részére hivatkozva, amelyben bizonyította, hogy „az interoperabilitás a kulcstényező a Microsoft munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereinek előretörésében” (a megtámadott határozat (637)–(665) preambulumbekezdése), megjegyzi, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy az említett módszerek „nem teszik lehetővé az interoperabilitás ügyfelek által megkívánt fokának gazdaságilag életképes elérését”.

140    Viszonválaszában a Bizottság állítja, hogy a megtámadott határozatban nem következtetett arra, hogy a versenytársaknak képesnek kell lenniük lemásolni a Microsoft „interoperabilitási megoldásait”. Ami a lényeg, hogy saját innovációs erőfeszítéseikre támaszkodva képesek legyenek az interoperabilitás azonos fokát elérni”.

141    Végezetül a Bizottság szerint, a Microsoft állításaival ellentétben, a megtámadott határozat nem arra irányul, hogy lehetővé tegye a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek számára, hogy minden tekintetben úgy működjenek, mint a szerverekhez való Windows operációs rendszer, és következésképp, hogy a Microsoft versenytársainak lehetősége legyen az előbbi termékei jellegzetességeinek „klónozására”. A megtámadott határozat valójában azt célozza, hogy e versenytársak képessé váljanak olyan termékek kifejlesztésére, amelyek „eltérően működnek, [de ugyanakkor] képesek megérteni a Microsoft releváns termékei által továbbított üzeneteket”. Emellett az interoperabilitásra vonatkozó információ, amelyet a megtámadott határozat alapján a Microsoftnak közölnie kell a versenytársaival, nem teszi lehetővé azok számára, hogy a Microsoft termékeivel teljesen azonos termékeket állítsanak elő.

142    E pontban a Bizottság a tárgyaláson kifejtette, hogy különbséget kell tenni a „funkcionális azonosság” és a „funkcionális klón” koncepciója között. A „funkcionálisan azonos” nem olyan rendszer, amely ugyanúgy működik, mint az általa helyettesített munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszer, hanem mint egy rendszer, amely ugyanolyan feltételekkel képes megfelelő választ adni egy meghatározott megkeresésre, mint a Windows operációs rendszer, és képes elérni, hogy egy Windows ügyfélszámítógép vagy szerver ugyanúgy reagáljon az üzeneteire, mintha azok az említett Windows operációs rendszerről érkeznének.

143    A Bizottság szerint a „szoros összekapcsolódás” és a „laza összekapcsolódás” nem pontosan meghatározott technikai fogalom, különösen nem az operációsrendszer‑szoftverek esetében. Mindenesetre vitatja, hogy a keresetlevél A.9.2. mellékletében hivatkozott „szorosan összekapcsolódó interfész részletek” innovatívak lennének.

144    A Bizottság emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozat (357), (358), (440)–(444), (511), (513), (595) (602), (628) és (707) preambulumbekezdésében már tárgyalta a Microsoft által a közigazgatási eljárás során benyújtott vevői nyilatkozatokat. E nyilatkozatok, amelyek még 2000–2001‑ben születtek, lényegében olyan vállalkozásokra vonatkoznak, amelyek munkacsoport‑hálózataikhoz a Windowst egyfajta „standardként” alkalmazzák. A Mercer‑jelentéseket illetően pedig a Bizottság kifejti, hogy a megtámadott határozat (645) preambulumbekezdésében már megállapította, hogy az e jelentésekben elemzett adatok pontosan az ellenkezőjét sugallják annak, amit a Microsoft állít.

145    Továbbmenve a Bizottság elutasítja a Microsoft azon érvét, amely a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés és az interoperabilitásnak a határozatban az „interoperabilitás alternatív módszerei” relevanciájának mérlegelésére használt fogalma közötti állítólagos ellentmondásra alapul.

146    A Bizottság elismeri, hogy nehezen tudja értelmezni ennek az érvelésnek a tartalmát. A megtámadott határozat (669) és (679) preambulumbekezdésének a Microsoft által hivatkozott részeiben a Bizottság egyáltalán nem utasítja el az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének bizonyos alternatíváit amiatt, hogy ezen alternatívák nem teszik lehetővé a Microsoft termékeinek vagy e termékek egyes jellegzetességeinek „klónozását”. Pusztán azt jegyzi meg ezekben, hogy ezek az alternatívák „alacsonyabb fokú interoperabilitást biztosítanak a Microsoft domináns termékeivel (alacsonyabb szintű képességet az e termékek funkcióihoz való hozzáférésre), mint amit a Microsoft saját ajánlata”. A releváns kérdés tehát a Windows‑környezettel való „együttműködésre” való képesség.

147    A megtámadott határozat (568)–(572) és (740)–(763) preambulumbekezdéséből nyilvánvaló, hogy a határozat csak az interfészek specifikációinak közlésére vonatkozik. A Microsoft nem támasztja alá a szükséges mértékben azon állítását, amely szerint a protokolljai specifikációihoz való hozzáférés révén a harmadik felek képesek lennének a szerverekhez való Windows operációs rendszer egyéb, az Active Directoryt használó részeit is visszafejteni.

148    A tárgyaláson a Bizottság vitatta a Microsoft által a több főkiszolgálós replikációra alapított állítások megalapozottságát. Megerősítette, hogy a megtámadott határozat célja többek között az volt, hogy biztosítsa, a Microsoft valamely versenytársa által előállított munkacsoportszerverekhez való operációs rendszert futtató szerverek képesek legyenek részt venni a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszert futtató szerverek által alkotott „kék buborékban”, és hogy ennek megfelelően a megtámadott határozat 5. cikkében előírt közlési kötelezettség lefedje az ezen „kék buborékon” belüli szerverek közötti kommunikációra vonatkozó információkat. Mindazonáltal visszautasította a Microsoft állítását, amely szerint e cél csak a termékei belső működésére vonatkozó információkhoz való hozzáférés lehetővé tételével lenne megvalósítható.

149    Az SIIA hangsúlyozza az interoperabilitásnak a szoftverpiacon játszott kulcsfontosságú szerepét. Kétségtelen, hogy a fogyasztók jelentős hangsúlyt fektetnek azon tényre, hogy a számítógépi programok interoperábilisak legyenek az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek által képviselt kvázi monopolista termékekkel. Normális versenyfeltételek mellett a szoftverfejlesztők minden érdeke ahhoz fűződik, hogy elősegítsék a termékeik és a versenytársak termékei közötti interoperabilitást, és hogy közöljék az interoperabilitásra vonatkozó információkat. Így tehát a „normális” tényezők, azaz az ár, a termékbiztonság, a műveleti sebesség, vagy bizonyos funkciók újszerű jellege tekintetében versenyeznek. A Microsoft azonban arra használja az egyes piacokon meglévő kvázi monopolhelyzetét, hogy kiterjessze e helyzetet a szomszédos piacokra. Pontosabban fogalmazva a Microsoft azzal, hogy eltér a standard ágazati protokolloktól, „apróbb (és szükségtelen) kiegészítéseket” eszközölve azokon, és azzal, hogy elutasítja a versenytársak ezen „kiterjesztett protokollokhoz” való hozzáférését, korlátozza azok képességét a „kvázi monopolista” termékeivel való interoperabilitás megvalósítására.

150    Az SIIA ugyancsak vitatja a Microsoft azon állítását, amely szerint a megtámadott határozat célja, hogy lehetővé tegye a Microsoft versenytársai számára, hogy olyan szerverekhez való operációs rendszereket fejlesszenek ki, amelyek minden tekintetben úgy viselkednek, mint egy szerverekhez való Windows operációs rendszer. A megtámadott határozat célja, hogy lehetővé tegye a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek számára, hogy ugyanúgy tudjanak együttműködni az ügyfélszámítógépekhez és a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekkel, mint ahogyan azt a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek teszik.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

151    A Microsoft a fenti 118–135. pontban bemutatott különféle érveivel két fő kérdést vet fel: egyrészt az interoperabilitásnak a Bizottság által a jelen ügyben megkívánt fokára, és másrészt a megtámadott határozat 5. cikkében leírt korrekciós intézkedés alkalmazási körére vonatkozóan.

152    E két kérdés valójában összekapcsolódik, mivel – ahogy az különösen a megtámadott határozat (998) preambulumbekezdéséből kitűnik – a korrekciós intézkedés célja arra kötelezni a Microsoftot, hogy mind a Sunnal, mind pedig többi versenytársával közölje azon információkat, amelyeket a Bizottság szerint visszaélésszerűen visszautasított közölni. A korrekciós intézkedés alkalmazási köre ezért a Microsoft által folytatott visszaélésszerű magatartás fényében értelmezendő, és függ az interoperabilitásnak a Bizottság által a megtámadott határozatban előirányzott fokától.

153    Ahhoz, hogy az Elsőfokú Bíróság e kérdésekről határozhasson, előzetesen emlékeztetni kell a megtámadott határozat egy sor ténybeli és technikai megállapítására. A Bizottság az interoperabilitásnak a jelen ügyben megkívánt szintjét különösen a Windows munkacsoport‑hálózatok szervezésének módja, és az e hálózatokon belüli különféle operációs rendszerek közötti kapcsolatok elemzése alapján értékelte, s jutott végezetül arra, hogy szükségszerű az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz való hozzáférés biztosítása. Az Elsőfokú Bíróság elöljáróban ugyancsak meghatározza azon információ természetét, amelyre a megtámadott határozat irányul.

–       Ténybeli és technikai megállapítások

154    A Bizottság a megtámadott határozat (21)–(59), (67)–(106), és (144)–(184) preambulumbekezdésében egy sor ténybeli és technikai megállapítást tesz az érintett termékekre és technológiákra vonatkozóan.

155    Az Elsőfokú Bíróság elöljáróban megjegyzi, hogy a Microsoft lényegében nem vitatja ezeket a különféle megállapításokat. Ráadásul azok nagymértékben a közigazgatási eljárás során a Microsoft által (különösen a három kifogásközlésre adott válaszában) tett kijelentéseken, illetőleg az internetes oldalán közölt dokumentumokon és jelentéseken alapulnak. Emellett a felek – így a Microsoft – szakértői által a tárgyaláson tartott technikai előadások is megerősítik e megállapítások megalapozottságát.

156    Először is a Bizottság, miután megállapítja, hogy az „interoperabilitás” szót a technikusok különféle kontextusokban használják, és az eltérő jelentéseket hordozhat, idézi a 91/250 irányelv (10), (11), és (12) preambulumbekezdését (a megtámadott határozat (32) preambulumbekezdése).

157    Ezek a preambulumbekezdések a következők:

„[…] a számítógépi program funkciója abban áll, hogy a számítógépes rendszer többi elemével és a felhasználókkal kapcsolatba lépjen és azokkal együttműködjön, és ebből a célból logikai és adott esetben fizikai kapcsolatra és kölcsönhatásra van szükség ahhoz, hogy a szoftver és a hardver valamennyi eleme számára lehetővé váljék, hogy más szoftverrel és hardverrel, valamint a felhasználókkal a célnak megfelelően tudjon működni;

[…] a programnak a szoftver és hardver elemek közötti efféle összekapcsolódást [helyesen: összeköttetést] és kölcsönhatást [helyesen: interakciót] biztosító részei általában »csatlakozási felületek« (interfész) néven ismertek;

[…] ez a funkcionális kapcsolat [helyesen: összeköttetés] és kölcsönhatás [helyesen: interakció] »interoperabilitás« (együttes működtetés) néven ismert; mivel ez az interoperabilitás olyan képességként definiálható, amely lehetővé teszi az információcserét és a kicserélt információ kölcsönös felhasználását;”

158    A Bizottság ezt követően megállapítja, hogy a Microsoft kifogásolja, hogy a jelen ügyben az interoperabilitásnak a 91/250 irányelvben megfogalmazotton túlmenő fogalmát fogadta el. Mindazonáltal a Bizottság és a Microsoft egyetért abban, hogy „az interoperabilitás fokozati kérdés, és hogy a különféle szoftvertermékek valamely rendszerben (legalábbis részlegesen) »együttesen működnek«, ha képesek információt cserélni és kölcsönösen felhasználni a kicserélt információt” (a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdése).

159    Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy napjainkban a számítógépek egyre inkább más számítógépekkel összekapcsolódva, hálózatban működnek. A meghatározott, végrehajtani kívánt feladattól függően, az ügyfélszámítógép‑felhasználók egyaránt használják saját ügyfélszámítógépük számítási képességeit, illetve ezzel egyidejűleg különféle típusú, jóval erősebb „többfelhasználós” számítógépek, azaz „szerverek” képességeit, amelyeket saját ügyfélszámítógépeiken keresztül, közvetve érnek el (a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdése). A különböző hálózati erőforrásokhoz való könnyű és hatékony hozzáférés biztosítása érdekében az alkalmazásokat számos számítógép között kell felosztani, amelyek mindegyike különböző, „együttesen működő” komponenseket állomásoztat, illetve a hálózaton belül összekapcsolt számítógépeknek egy egységes „felosztott számítástechnikai rendszerbe” kell integrálódniuk (a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdése). Végezetül „az ilyen rendszerek ideális esetben »átlátszóvá« (azaz láthatatlanná) teszik az alapul szolgáló hardver és szoftver összetettségét a felhasználó és a felosztott alkalmazások számára, hogy ezáltal a felhasználók és alkalmazások a számítástechnikai erőforrásokhoz való hozzáférés érdekében könnyen megtalálhassák az utat ezen összetettségen keresztül” (a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdése).

160    Harmadsorban a Bizottság hangsúlyozza, hogy a jelen ügy a „munkacsoportszerver‑szolgáltatásokra” koncentrál, nevezetesen azon hálózati alapszolgáltatásokra, amelyeket a hivatali alkalmazottak a mindennapi munkájuk során használnak (a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdése). A következő háromféle szolgáltatást azonosítja: először a szervereken tárolt állományok megosztását, másodszor a nyomtatók megosztását, harmadszor pedig a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációját. A harmadik fajta szolgáltatás különösen a hálózati források biztonságos elérésének és használatának biztosítását foglalja magában, méghozzá először a felhasználók hitelesítése révén, majd az adott művelet elvégzésére vonatkozó jogosultságuk ellenőrzése révén (a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdése).

161    Ezek a különféle szolgáltatások emellett szorosan összekapcsolódnak, és valójában nagymértékben úgy tekinthetők, mint „egyetlen szolgáltatás”, azonban két különböző nézőpontból nézve: a felhasználóéból (az állomány‑ és a nyomtatószolgáltatás) és a hálózati rendszergazdáéból (felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások) (a megtámadott határozat (56) és (176) preambulumbekezdése). Jóllehet a Microsoft a verseny megszüntetésére vonatkozó érvelésében fenntartja, hogy a Bizottság az érintett piac „mesterségesen szűk” meghatározását fogadta el azzal, hogy csupán a fentebb említett három szolgáltatást foglalta bele (lásd a lenti 443–449. pontot), nem vitatja az e szolgáltatások között fennálló említett kapcsolat meglétét.

162    Ezeknek a körülményeknek fényében a Bizottság úgy határozza meg a „munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket”, mint olyan operációs rendszerek, amelyeket a célra terveztek és forgalmaznak, hogy együttesen nyújtsanak állomány‑ és nyomtatómegosztással, illetve felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokat viszonylag kisszámú, egymással kis‑ vagy közepes méretű hálózatokban összekapcsolt ügyfélszámítógép részére (a megtámadott határozat (53) és (345) preambulumbekezdése). Ezek az operációs rendszerek a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos információk hatékony tárolásának és keresésének biztosítása érdekében általában a „címtárszolgáltatások” technológiájára támaszkodnak (a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdése).

163    Negyedsorban a Bizottság megvizsgálja, hogy hogyan érik el az interoperabilitást a „Windows munkacsoport‑hálózatokon” belül (a megtámadott határozat (144)–(184) preambulumbekezdése), azaz „olyan ügyfélszámítógépekből [amelyekre ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszert telepítettek] és olyan munkacsoportszerverekből [amelyekre munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszert telepítettek] álló csoport[okon belül], amelyek számítógép‑hálózaton keresztül kapcsolódnak össze” (a megtámadott határozat 1. cikke (7) bekezdése).

164    Ezért a Bizottság a Microsoft „Windows 2000” generációba tartozó operációsrendszereire koncentrált, miközben megjegyzi, hogy ezeknek a rendszereknek a lényegi funkciói hasonlóak a következő generáció rendszereiéhez (nevezetesen az ügyfélszámítógépekhez való „Windows XP Home Edition” és a „Windows XP Professional” operációs rendszerekéhez, illetve a szerverekhez való „Windows 2003 Server” operációs rendszeréhez (a megtámadott határozat 182. lábjegyzete).

165    Először is a Bizottság egy sor, a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokra vonatkozó megfontolást fogalmaz meg (a megtámadott határozat (147)–(157) preambulumbekezdése). A Windows munkacsoport‑hálózatokon belül a „Windows‑tartományok” képezik e szolgáltatások nyújtásának a lényegét; a Bizottság e tartományokat úgy jellemzi mint „adminisztratív egységeket”, amelyek révén a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek az ügyfélszámítógépeket és a munkacsoportszervereket irányítják (a megtámadott határozat (145)–(146) preambulumbekezdése). Valamely Windows‑tartományon minden egyes „forrása” (számítógép, nyomtató, felhasználó, alkalmazás stb.) rendelkezik egy „tartományfiókkal”, amely az egész tartományra nézve azonosítja ezt a forrást, és hogy ugyanazon Windows‑tartományon belül „egyszeri felhasználó‑belépés” érhető el abban az értelemben, hogy ha a felhasználó belép a tartomány valamely forrásába (általában a saját ügyfélszámítógépe), akkor a tartományon belüli összes többi forrás is „felismeri”, és nem kell újra megadnia a nevét és a jelszavát (a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése).

166    A Bizottság hangsúlyozza a „tartományvezérlőként” ismert szervereknek a Windows‑tartományokon belüli fontosságát a többi, ún. „tagszerverrel” szemben (a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdése). A tartományvezérlők felelősek a tartományfiókok és a kapcsolódó információk tárolásáért. Más szóval úgy működnek, mint a Windows‑tartomány „telefonközpont–kezelői” (a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdése).

167    A Bizottság különösen hangsúlyozza az Active Directory kulcsszerepét és a változásokat, amelyeket a „kész címtárszolgáltatásnak” a Windows 2000 Server operációs rendszerbe való bevezetése jelentett a korábbi Windows operációs rendszerek, nevezetesen a Windows NT generáció esetében alkalmazott megoldáshoz képest a tartományvezérlők Windows 2000 tartományon belüli egymáshoz kapcsolódását illetően (a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdése).

168    A Windows NT 4.0 operációs rendszer elsődleges és másodlagos tartományvezérlőkkel rendelkezik. Ebben a rendszerben a tartományfiókok megváltoztatása csak az elsődleges tartományvezérlők révén lehetséges, majd ezt követően e változtatás rendszeresen és automatikusan továbbítódik valamennyi másodlagos tartományvezérlő számára. A Windows 2000 tartomány esetében ugyanakkor valamennyi tartományvezérlő „egyenrangúként” [peers] működik, így bármelyik révén lehetséges a tartományfiókok megváltoztatása, amely változtatások azután automatikusan továbbítódnak a többi tartományvezérlő számára (a megtámadott határozat (150) preambulumbekezdése). Ezen műveleteket már a Windows NT 4.0 operációs rendszerek által használtaktól eltérő, új szinkronizálási protokollok hajtják végre.

169    A Windows 2000 tartományok másik új jellemzője, hogy hierarchikusan rendezhetők az automatikus bizalmi kapcsolatok révén egymáshoz kapcsolt „fáik” révén, miközben több „fa” a bizalmi kapcsolatok révén „erdővé” kapcsolható (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdése). A Windows 2000 tartományvezérlők globális katalógus szerverként is felépíthetők, ami azt jelenti, hogy nem csak az általuk ellenőrzött tartományokban elérhető forrásokra vonatkozó információkat tárolják, hanem egyúttal az „erdőben” elérhető források „összefoglalóját” is, azaz a „globális katalógust”. A globális katalógusban tárolt adatokat különféle protokollok frissítik.

170    Ezt követően a Bizottság kifejti, hogy a Windows NT technológiáról a Windows 2000 technológiára való váltás a Windows munkacsoportszerverek biztonsági felépítésében is változásokat eredményezett (a megtámadott határozat (152)–(154) preambulumbekezdése). Így a Windows 2000 tartományban a hitelesítés már a „Kerberos” protokollon alapul és nem az NTLM (NT LAN Manager) protokollon, ami számos előnyt eredményez a kapcsolat sebességét, a kölcsönös hitelesítést és a bizalmi kapcsolatok kezelését illetően. A Kerberos protokoll szerinti „kulcsszolgáltató” [Key Distribution Center] „be van építve a tartományvezérlőn futó egyéb Windows 2000 biztonsági szolgáltatásokba, és a tartomány Active Directoryját használja biztonsági fiókok adatbázisaként” (a megtámadott határozat (153) preambulumbekezdése). Mindazonáltal a Windows 2000 Professional és a Windows 2000 Server operációs rendszerek által alkalmazott Kerberos protokoll nem a Massachusetts Institute of Technology (MIT) által kifejlesztett standard, hanem a Microsoft által „kiterjesztett” változat (a megtámadott határozat (153)–(154) preambulumbekezdése).

171    Végezetül, a Windows NT technológiáról a Windows 2000 technológiára és az Active Directoryra való átállással hozott változások között a Bizottság megemlíti azon tényt, miszerint annak érdekében, hogy egyszerűsítsék a Windows ügyfélszámítógépek Windows‑tartományban való adminisztrációját, számos funkciót integráltak a Windows 2000 Professional és a Windows 2000 Server operációs rendszerekbe (a megtámadott határozat (155)–(157) preambulumbekezdése). Ezek a funkciók – a Bizottság többek között a „Group Policy” és az „Intellimirror” funkciókra hivatkozik – „jelentősen továbbfejlesztettek”, vagy akár kizárólag csak az Acitve Directoryt használó Windows 2000 tartományvezérlővel kezelt Windows 2000 tartományban érhetők el (a megtámadott határozat (156) preambulumbekezdése). A Bizottság megjegyzi, hogy a Microsoft szerint „[a Group Policy] a Windows 2000 jellegzetessége volt […] amely lehetővé tette a rendszergazdák számára, hogy központilag kezeljék a felhasználók, számítógépek, alkalmazások és más hálózati források összességét, ahelyett, hogy [ezen] objektumokat egyenként kezelték volna”. Csoportok meghatározhatók helyileg, egy adott számítógép vagy az egész Windows‑tartomány vonatkozásában. Az Intellimirrort illetően a Bizottság kifejti, hogy e funkció, amely csak a Windows 2000 tartományban érhető el, lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy „munkakörnyezetüket” (adat, szoftver stb.) saját személyes beállításaikkal tegyék elérhetővé, akár kapcsolódnak a hálózathoz, akár nem, illetve akárhol legyenek is a hálózaton belül (a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdése).

172    Másodszor a Bizottság egy sor, állomány‑ és nyomtatószolgáltatásra vonatkozó megfontolást vet fel (a megtámadott határozat (158)–(164) preambulumbekezdése).

173    A korszerű munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek támogatják az „elosztott fájlrendszereket” és az 1990‑es évek végén a Microsoft bővítőként piacra is vitt egy ilyen rendszert „Dfs” (Distributed File System) néven, amelyet a Windows NT 4.0‑át futtató ügyfélszámítógépeken és szervereken lehetett telepíteni. A Windows 2000 az első olyan generációja a Microsoft‑termékeknek, amely mind az ügyfélszámítógépeken, mind a munkacsoportszervereken közvetlen támogatást nyújt a Dfs‑hez (a megtámadott határozat (161)–(163) preambulumbekezdése).

174    A Windows 2000 esetében a Dfs telepíthető mind „önálló”, mind „tartományra épülő” üzemmódban, de az utóbbi, az ügyfélszámítógépekről érkező Dfs információk „intelligens” visszakeresésében számos előnyt kínáló mód csak a Windows‑tartományban érhető el és azt az Active Directoryt futtató tartományvezérlők jelenléte segíti elő (a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdése).

175    Harmadszor a Bizottság kifejti, hogy a Microsoft kifejlesztette saját „elosztott, objektumalapú rendszertechnológiáit”, amelyek magukba foglalták a COM (Component Object Model) technológiákat (a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdése). Ezen két technológia szorosan összekapcsolódik, és a COM, amelyet mind az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekben, mind a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben alkalmaznak, a felosztott alkalmazások számára ezt a két operációs rendszert egységes platformmá kapcsolja össze (a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdése). A harmadik kifogásközlésre adott válaszában a Microsoft azt állítja, hogy „a COM alapvető fontosságú a Windows operációs rendszerek felépítése számára, aminek eredményeként a Windowsban számos interfész COM alapú” (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése). Kiemeli különösen, hogy számos, az ügyfélszámítógépek és a Windows munkacsoportszerverek Active Directory szolgáltatása közötti kapcsolat magában foglalja a COM/DCOM‑ot. Emellett a „DCOM” protokollt tartalmazzák a kliens–szerver kommunikációk is, amikor is a Windows szerverek hitelesítési‑, vagy fájlszolgáltatásokat nyújtanak a Windows ügyfélszámítógépeknek (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése).

176    Negyedszer a Bizottság kifejti, hogy a Microsoft számos módon bátorította a felhasználóknak és a szoftverfejlesztőknek a Windows NT operációs rendszerről a Windows 2000 operációs rendszerre való „természetes áttelepülését” (a megtámadott határozat (168)–(175) preambulumbekezdése).

177    Így a Windows‑tartományban lehetséges a Windows korábbi változatait használó számítógépek „frissítése” azáltal, hogy azokat a Windows 2000‑be az Active Directory használata nélkül „telepítik át”. Mindazonáltal a fogyasztók akkor részesülnek a „frissítés” valamennyi előnyéből, ha „natív üzemmódban” telepítik az Active Directoryt futtató Windows 2000‑et, ami azt jelenti, hogy az érintett tartomány minden tartományvezérlőjét „áttelepítik” a Windows 2000‑be és az Active Directoryba. A tartomány azon munkacsoportszervereinek is kompatibilisnek kell lenniük a Windows 2000‑rel, amelyek nem tartományvezérlőként működnek (ami főként azt feltételezi, hogy a Kerberos protokollt a Microsoft által kiegészített változatban alkalmazzák). Ha a Windows 2000 tartományt „vegyes üzemmódban” telepítik (amikor az elsődleges tartományvezérlőt „áttelepítették” a Windows 2000‑be, de egyes másodlagos tartományvezérlők még mindig Windows NT‑t futtatnak), akkor a felhasználó nem részesül a Windows 2000 tartomány valamennyi továbbfejlesztett funkciójából. Így a fogyasztónak le kell mondania az Active Directory által a felhasználók és felhasználócsoportok kezeléséhez nyújtott hozzáadott rugalmasság lényegéről Ha azonban a felhasználó elsődleges tartományvezérlőjét „natív üzemmódra” állítja át, akkor a továbbiakban nem lesz képes olyan szervert használni tartományvezérlőként, amely csak a Windows NT 4.0 generációba tartozó Microsoft‑termékekkel interoperábilis (beleértve a konkurens rendszereket futtató munkacsoportszervereket).

178    A Microsoft a szoftverfejlesztőket erőteljesen – különösen az általa felállított hitelesítési programok révén – a Windows operációs rendszerek új funkcióinak, különösen az Active Directorynak a használatára készteti (a megtámadott határozat (171)–(175) preambulumbekezdése).

179    Ötödször a Bizottság számos következtetést von le (a megtámadott határozat (176)–(184) preambulumbekezdése).

180    Megismétli először is, hogy a Windows technológiákban az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokat a Windows ügyfélszámítógépek felhasználóinak „összekapcsolt szolgáltatások egységeként” nyújtják. Illusztrációként a Bizottság rámutat, hogy a Windows 2000 tartományban „a [Dfs], a [DCOM], az LDAP hitelesítés […] alapjául szolgáló ügyfél és szerver „kiszolgálói üzenetblokk” (Server Message Block, SMB) […] mind automatikusan a [Microsoft] Kerberost használja hitelesítésre” (a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdése). Emellett a hitelesítésen túl az engedélyezési eljárás a tartomány tartományvezérlőivel való kommunikációt magukban foglaló „hozzáférés‑szabályozási listák” (ACL) létrehozására, módosítására és alkalmazására való képességtől függ (a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdése).

181    Ezt követően a Bizottság megállapítja, hogy annak érdekében, hogy az ügyfélszámítógépek felhasználóinak szolgáltatásaikat „átlátható” módon tudják nyújtani, a Windows munkacsoportszerverek speciális szoftverkód elemeket használnak az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekben (a megtámadott határozat (177) preambulumbekezdése). E tekintetben megjegyzi többek között, hogy a Microsoft állítása szerint „a Dfs rendelkezik olyan helyi komponenssel, amely akkor is működne, ha a Windows 2000 Professional ügyfélszámítógép önálló módban üzemel”, és hogy „a Windows 2000 Professional tartalmaz az Active Directoryhoz való hozzáféréshez használható ügyfélkódot” (a megtámadott határozat (177) preambulumbekezdése). Idézve a Microsoft Press által kiadott „Understanding Active Directory Services” című mű szerzőjét, a Bizottság azt is megállapítja, hogy „az Active Directory teljesen – és gyakran láthatatlanul – integrált a Windows [alatt működő] ügyfélszámítógépekbe” (a megtámadott határozat (177) preambulumbekezdése).

182    A Bizottság mindazonáltal hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Windows 2000 Professional operációs rendszer forráskódját magában foglaló összeköttetés és interakció nem tekinthető úgy, mint ami kizárólag annak lehetővé tételét célozza, hogy valamely Windows munkacsoportszerver képes legyen kapcsolatba lépni valamely Windows ügyfélszámítógéppel. Ezt az összeköttetést és interakciót pontosabb a számos, hálózattá összekapcsolt Windows ügyfélszámítógépet és Windows munkacsoportszervert magába foglaló számítógépes rendszeren belüli interoperabilitás fogalmával leírni. Az ezen a számítógépes rendszeren belüli interoperabilitás tehát két elválaszthatatlan alkotórésszel rendelkezik, nevezetesen a kliens–szerver interoperabilitással és a szerverek közötti interoperabilitással (a megtámadott határozat (178) preambulumbekezdése).

183    Emellett számos esetben „szimmetria áll fenn a szerverek közötti és a kliens–szerver összeköttetés és interakció között” (a megtámadott határozat (179) preambulumbekezdése). A Bizottság példaként megemlíti azt a tényt, hogy az Active Directory tartományvezérlőkhöz való hozzáférés kezeléséhez ugyanazon „alkalmazásfejlesztési felületet” (API), nevezetesen az „ADSI‑t” (Active Directory Service Interface) alkalmazzák mind az ügyfélszámítógépekhez való Windows 2000 Professional, mind a szerverekhez való Windows 2000 Server operációs rendszerek esetében. A Bizottság által felhozott további példa szerint a Windows‑tartományon belül a Kerberos protokoll Microsoft által kiterjesztett változatát használják hitelesítésre, a Windows ügyfélszámítógépek és a Windows munkacsoportszerverek között, illetve több Windows munkacsoportszerver között.

184    Bizonyos körülmények között „a szerverek valamely ügyfélszámítógép nevében más szervereket keresnek” (a megtámadott határozat (180) preambulumbekezdése). Példaként a Bizottság megemlít, egy a Windows 2000 Server operációs rendszerben meglévő funkcionalitást, a „Kerberos delegálást”, amely lehetővé teszi a szerver számára, hogy kölcsönvegye az ügyfélszámítógép identitását és ezen ügyfélszámítógép nevében szolgáltatást kérjen valamelyik másik szervertől. A szerverek tehát igen gyakran címeznek kéréseket más szerverekhez, azaz ügyfélszámítógépként járnak el (lásd még a megtámadott határozat 51. lábjegyzetét).

185    Bizonyos kliens–szerver kommunikációk azon elvárásra épülnek, hogy egyes szerverek közötti kommunikációk már megtörténtek. Ha valamely Windows 2000 Professionalt futtató ügyfélszámítógép kérdést címez a Windows 2000 tartományban lévő tartományvezérlőhöz, az ügyfélszámítógép számít „a Windows 2000 Servert futtató tartományvezérlők közötti bizonyos előkészítő koordináció megtörténtére” (a megtámadott határozat (181) preambulumbekezdése. A Bizottság szerint „ez magába foglalja például azt a tényt, hogy a tartományvezérlők megőrzik az Active Directory adatok teljes másolatát, amelyeket szinkronizációs protokollok révén frissítenek tovább, illetőleg azt a tényt is, hogy a globális katalógus szerverek képesek az erdőnek a tartományukon kívül eső számítógépeiről információkat tárolni, a globális katalógushoz kapcsolódó különböző protokolloknak köszönhetően” (a megtámadott határozat (181) preambulumbekezdése). Ilyen esetben a szerverek közötti kommunikáció „logikusan kapcsolódik” a kliens–szerver kommunikációhoz, mivel a kliens–szerver kommunikáció előkészítésekor valósul meg.

186    A Microsoft által lényegében nem vitatott fenti körülményekből következik – amelyek helytállóságát a tárgyaláson tartott technikai előadások nagymértékben alátámasztották –, hogy amint azt a Bizottság helyesen állapítja meg a megtámadott határozat (182) preambulumbekezdésében, a Windows munkacsoport‑hálózatok kliens–szerver és szerverek közötti összeköttetések és interakciók felépítésére támaszkodnak, és hogy ez a felépítés, amelyet a Bizottság úgy jellemez, mint „Windows‑tartományfelépítés”, biztosítja a munkacsoportszerverek által nyújtott főbb szolgáltatásokhoz való „átlátható hozzáférést”.

187    Ahogyan azt a megtámadott határozat különböző részei (lásd különösen a (279) és (689) preambulumbekezdést) megállapítják, ezek a különféle elemek azt is bizonyítják, hogy ezen összeköttetések és interakciók szorosan összekapcsolódnak.

188    Másként fogalmazva, a Windows munkacsoport‑hálózatok megfelelő működése egyaránt támaszkodik a kliens–szerver kommunikációs protokollokra – amelyeket természetüknél fogva mind az ügyfélszámítógépekhez, mind a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek alkalmaznak – és a szerverek közötti kommunikációs protokollokra. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson kifejtette, számos feladat esetében a szerverek közötti kommunikációs protokollok valójában úgy jelennek meg, mint a kliens–szerver kommunikációs protokoll „kiterjesztései”. Bizonyos esetekben valamely szerver egy másik szerver irányában ügyfélszámítógépként működik (lásd a fenti 184. pontot). Hasonlóképp, bár igaz, hogy bizonyos kommunikációs protokollokat csak a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben használnak, tény, hogy funkcionális szempontból azok kapcsolódnak az ügyfélszámítógépekhez is. A Bizottság e tekintetben a Microsoft által nem vitatottan hivatkozik a globális katalógushoz kapcsolódó protokollokra és a tartományvezérlők közötti szinkronizációs és replikációs protokollokra.

189    Az Elsőfokú Bíróság ezért megállapítja, hogy a Bizottság helytállóan következtetett arra, hogy „[a Windows‑tartomány] felépítésben való közös részvételre vonatkozó alkalmasság a Windows ügyfélszámítógépek és a Windows munkacsoportszerverek közötti kompatibilitás egyik eleme” (a megtámadott határozat (182) preambulumbekezdése).

190    Végezetül emlékeztetni kell a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a címtárszolgáltatások által játszott jelentős szerepre. A Microsoft maga is megjegyzi válaszában, hogy ezen piacon „a címtárszolgáltatás a versenyképesség olyan kulcsfontosságú funkciója, amely nagy mértékben felelős egyes termékek sikeréért” és hangsúlyozza különösen, hogy „az Active Directory […] a szerverekhez való Windows operációs rendszerek lényeges eleme”, miután megállapítja, hogy „mind az állomány‑ és nyomtatószolgáltatás, mind pedig a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások esetében fontos annak pontos ismerete, hogy melyik felhasználónak mely hálózati források eléréshez van jogosultsága”.

191    Az Active Directory naplózza valamennyi hálózati objektumra vonatkozó információt és teszi lehetővé azok központi adminisztrációját. Teljes egészében integrálja az adminisztrációs, a felhasználóhitelesítési és a hozzáférés‑ellenőrzési funkcionalitásokat és ezáltal biztosítja az információ biztonságát. Emellett az Active Directory alkalmazza a több főkiszolgálós replikáció mechanizmusát is.

–       A megtámadott határozatban hivatkozott információ természetéről

192    A Microsoft első, kifogásolt visszaélésszerű magatartása az volt, hogy 1998 októbere és a megtámadott határozat közlésének időpontja közötti időszakban megtagadta az interoperabilitásra vonatkozó információk versenytársak részére történő átadását, valamint ezen információknak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a Microsoft termékeivel versenyző termékek fejlesztésére és terjesztésére történő felhasználásának az engedélyezését (a megtámadott határozat 2. cikk a) pontja).

193    Ezen állítólagos megtagadás miatti korrekciós intézkedésként a Bizottság egyebek mellett (a megtámadott határozat 5. cikkének a) pontja) az alábbiakra kötelezte a Microsoftot:

„A Microsoft [...] a [megtámadott határozat] kézbesítésétől számított 120 napon belül köteles hozzáférhetővé tenni az interoperabilitásra vonatkozó információkat minden olyan vállalkozás részére, amely munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kíván fejleszteni és forgalmazni, valamint köteles – ésszerű és nem diszkriminatív feltételek mellett – engedélyezni, hogy e vállalkozások az interoperabilitásra vonatkozó információkat felhasználják a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek fejlesztéséhez és forgalmazásához”.

194    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság hogyan határozta meg és hogyan értékelte a jelen ügyben releváns főbb fogalmakat.

195    A megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdésében úgy határozza meg az „interoperabilitásra vonatkozó információkat”, mint a „munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben [implementált] és a Windows munkacsoportszerverek által a Windows munkacsoport‑hálózatok számára nyújtott, állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, valamint a felhasználó‑ és [felhasználó]csoport‑adminisztrációval kapcsolatos szolgáltatásokhoz – a Windows tartományvezérlő szolgáltatások, az Active Directory címtárszolgáltatás és a »Group Policy« szolgáltatások – használt protokollok kimerítő és pontos specifikációi[t]”.

196    A „protokollokat” a Bizottság úgy írja le, mint a hálózaton belüli különféle szoftverek közötti összeköttetésre és interakcióra vonatkozó szabályokat (a megtámadott határozat (49) preambulumbekezdése). A jelen ügyben érintett protokollokat pontosabban úgy határozza meg, mint „valamely Windows munkacsoport‑hálózaton belül a különböző számítógépekre telepített, különböző, munkacsoportszerverekhez, illetve ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek közötti összeköttetésre és interakcióra vonatkozó szabályok összessége” (a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdése).

197    Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Microsoft nem vitatja a Bizottság „protokollok” fogalmát. Ellenkezőleg, keresetében a Microsoft úgy írja le a protokollokat, mint amelyek lehetővé teszik „a hálózaton keresztül összekapcsolt számítógépek számára, hogy előre meghatározott feladatok ellátása érdekében információkat cseréljenek”. Valóban, egyik szakértőjének, Madnick úrnak a Microsoft beavatkozási kérelmekre tett észrevételeihez mellékelt jelentésében kétféle kommunikációs protokoll között tesz különbséget attól függően, hogy azok „egyszerűek”, vagy „összetettek”, megemlítve a DRS protokollt, mint a második csoportba tartozót (az I.3. melléklet [Madnick, „Response to Mr. Ronald S. Alepin’s Annex on Interoperability and the FSFE’s Submission „]). Mindazonáltal e különbségtétellel a Microsoft nem kívánja vitatni a fentiekben hivatkozott meghatározás helyességét, csupán azt kívánja bizonyítani, hogy az összetett protokollok irányítják a hálózat hasonló, egymással szoros együttműködésben közös szolgáltatást nyújtó elemei közötti interakciót, valamint hogy ezek sokkal részletesebb és értékesebb információkat „fednek fel”, mint az egyszerű protokollok.

198    A megtámadott határozat rendelkező része nem határozza meg a „specifikáció” fogalmát. Mindazonáltal nem vitatott, hogy a specifikációk részletes technikai dokumentációként értendők, ami egyébként megfelel azon fogalomnak, amit a számítógépipar általában ért alatta.

199    A megtámadott határozat (24) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy fontos különbséget tenni a „specifikációk” és az „implementáció” fogalma között abban az értelemben, hogy „a specifikáció leírja, hogy a szoftverterméknek mire kell képesnek lennie, míg az implementáció a tényleges kód, amely a számítógépen futni fog” (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (570) preambulumbekezdését). Más szóval, a specifikációk leírják az interfészeket, amelyek révén valamely számítógépes rendszer adott eleme ugyanezen rendszer egy másik elemét használni képes. Leírják többek között, igen absztrakt módon, hogy milyen funkcionalitások érhetők el, és leírják azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik e funkcionalitások kérését és fogadását.

200    A megtámadott határozat (571) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy lehetséges az interfész‑specifikációk szolgáltatása anélkül, hogy az implementálási részleteket felfednék, és hogy ez bevett gyakorlat a számítógépiparban különösen, amikor nyitott interoperabilitási standardokat fogadnak el (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (34) preambulumbekezdését). Beavatkozási kérelmében az SIIA ugyanerre vonatkozóan hoz fel érveket.

201    Számos bizonyíték támasztja alá ezeknek a különféle állításoknak a helytállóságát. Először is a Bizottság által hivatkozott gyakorlatot a megtámadott határozatban említett számos, a Microsoft által nem vitatott példa támasztja alá, nevezetesen a „POSIX 1” specifikációk (a megtámadott határozat (42) és (88) preambulumbekezdése), a „Java” specifikációk (a megtámadott határozat (43) preambulumbekezdése) és a „Kerberos version 5” protokoll specifikációi (a megtámadott határozat (153) preambulumbekezdése), a Sun által kifejlesztett NFS (Network File System, hálózati fájlrendszer) protokoll specifikációi (a megtámadott határozat (159) preambulumbekezdése) és az Object Management Group által felállított „CORBA” specifikációk (a megtámadott határozat (165) preambulumbekezdése). Másodszor, ahogyan azt a Bizottság a megtámadott határozat (571) preambulumbekezdésében megállapítja, az egyesült államokbeli egyezség értelmében felállított MCPP alapján a licencbevevők nem kapnak hozzáférést a Microsoft forráskódjához, csak az érintett protokollok specifikációihoz.

202    A Microsoft egyébként csak igen esetlegesen vonja kétségbe a „specifikációk” és az „implementáció” fogalma közötti fent említett különbségtételt, mivel mindössze általánosságban hivatkozik a keresetlevél 74. lábjegyzetében egy, a szakértői, Madnick és Nichols urak által megfogalmazott véleményre, amelyet a Bizottságnak a közigazgatási eljárás során nyújtott be, és amelyet csatolt a keresethez (a keresetlevél A.12.2. melléklete). A fenti 94. és 97. pontban említett okok miatt az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ezt a véleményt nem veheti figyelembe. Emellett mindenesetre az ebben a véleményben megjelenő érvelés nagymértékben helytelen premisszákra épül, nevezetesen, hogy az interoperabilitás Bizottság által jelen ügyben megkövetelt foka azt jelenti, hogy a Microsoft versenytársainak képessé kell válniuk arra, hogy utánozzák vagy „klónozzák” a Microsoft termékeit vagy azok bizonyos funkcióit (lásd a lenti 234–239. pontot).

203    Az Elsőfokú Bíróság emellett megjegyzi, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság kifejezetten megállapítja, hogy a Microsoftnak felrótt visszaélésszerű megtagadás csak egyes protokollok specifikációira vonatkozik, és nem a forráskód elemeire (lásd különösen a megtámadott határozat (568)–(572) preambulumbekezdését).

204    Ugyanennek kapcsán a Bizottság számos alkalommal hangsúlyozza, hogy nem áll szándékában a Microsoftot forráskódja versenytársaknak történő átadására kötelezni. Így a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy „a »specifikáció« kifejezés világossá teszi, hogy a Microsoft nem kötelezhető e specifikációk saját maga általi implementációjának, azaz saját forráskódjának felfedésére”. Hasonlóképpen megjegyzi a megtámadott határozat (1004) preambulumbekezdésében, hogy a határozat „nem célozza a Windows forráskódjának kötelező átadását, mivel az nem szükséges az interoperábilis termékek kifejlesztéséhez”. Ugyanezen preambulumbekezdésben a Bizottság megállapítja, hogy „a felfedésre való kötelezés kizárólag az interfész‑specifikációkra vonatkozik”.

205    A válaszhoz C.4. mellékletként csatolt „Innovation in Communication Protocols that Microsoft is ordered to license to its server operating system competitors” (Innováció azon kommunikációs protokollok esetében, amelyeket a Microsoft köteles licencbe adni a szerverekhez való operációs rendszerek piacán lévő versenytársainak) című véleményében Lees úr, a Microsoft egyik szakértője maga is különbséget tesz a „szerverek közötti kommunikációhoz használt protokollok és […] az egyes szervereken belül működő algoritmusok/döntési szabályok között”, mielőtt megjegyzi, hogy a megtámadott határozat 5. cikke értelmében a protokollok azok, amiket át kell adni. Véleményében Lees úr a DRS protokollra összpontosít, amelyet a több főkiszolgálós replikáció mechanizmusához használnak, és megállapítja, hogy az egyike azon számos kommunikációs protokollnak, amikhez a megtámadott határozat végrehajtásakor a Microsoftnak hozzáférést kell adnia versenytársai számára.

206    Ebből következően a megtámadott határozat által hivatkozott információ az összeköttetésre és az interakcióra vonatkozó egyes, a Windows munkacsoport‑hálózatokban a munkacsoport‑szolgáltatások nyújtásához használt szabályok részletes technikai leírását jelenti. Ez a leírás nem terjed ki arra a módra, ahogyan a Microsoft a szabályokat alkalmazza, nevezetesen termékei belső felépítésére, illetve forráskódjára.

–       A Bizottság által a megtámadott határozatban megkövetelt interoperabilitási fokról

207    A Bizottság kétlépéses megközelítést alkalmazott a kérdéses információ nélkülözhetetlenségének megállapítására. Először azt az interoperabilitási fokot vizsgálta, amelyet a Microsoft versenytársai által biztosított szerverekhez való operációs rendszereknek a Windows‑tartományfelépítéssel szemben el kell érniük annak érdekében, hogy ezek a versenytársak életképesen a piacon maradhassanak. Ezt követően azt vizsgálta, hogy azon interoperabilitásra vonatkozó információ, amelynek a közlését a Microsoft megtagadta, nélkülözhetetlen volt‑e ezen interoperabilitási fok eléréséhez.

208    Az Elsőfokú Bíróság az alábbiakban megvizsgálja a Bizottság által a megtámadott határozatban megkövetelt interoperabilitási fokot. Ezen a ponton azonban nem vizsgálja azt a kérdést, hogy a Bizottság jogosan következtetett‑e arra, hogy a Microsoft versenytársai csak akkor tudnak életképesen a piacon maradni, ha termékeik képesek ezen interoperabilitási fok elérésére. Ez a kérdés, a fentiekben leírt bizottsági indokolás más aspektusaival együtt akkor kerül értékelésre, amikor az Elsőfokú Bíróság megvizsgálja a kérdéses információ Bizottság szerint nélkülözhetetlen mivoltát (lásd a lenti 369–436. pontot).

209    Először is szükséges röviden összegezni a felek érveit.

210    A Microsoft osztja a Bizottság nézetét, amely szerint „az interoperabilitás fokozatok kérdése” (a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdése).

211    Állítja ugyanakkor, hogy a Bizottság által az interoperabilitásnak a jelen ügyben megkövetelt foka túlmegy a 91/250 irányelv által felvázolt „teljes interoperabilitás” koncepcióján. Ez a koncepció, amelyet a Microsoft egyúttal „több forgalmazós interoperabilitásnak” is nevez, csak azt követeli meg, hogy a különféle fejlesztők operációs rendszerei képesek legyenek együtt „megfelelően működni”.

212    Egészen pontosan a Microsoft azt állítja, hogy a Bizottság valódi szándéka az, hogy a konkurens operációs rendszerek minden tekintetben úgy tudjanak működni, mint a szerverekhez való Windows operációs rendszer. Változó megnevezésekre hivatkozik: „plug replacement”,„plug replaceability”,„drop‑in”, „funkcionális azonosság” és „funkcionális klón”, és állítja, hogy ilyen fokú interoperabilitás csak akkor lenne elérhető, ha lehetővé tenné versenytársai számára, hogy „klónozzák”, vagy „lemásolják” termékeit (vagy azok jellegzetességeit), illetve ha közölné e versenytársakkal a termékei belső működésére vonatkozó információkat.

213    Végezetül a Microsoft fenntartja, hogy a forgalmazók közti interoperabilitás a piacon már hozzáférhető módszerekkel is elérhető.

214    Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Microsoft fent leírt álláspontja azonos azzal, amelyet a közigazgatatási eljárás során végig fenntartott.

215    Így az első kifogásközlésre 2000. november 17‑én adott válaszában a Microsoft állítja, hogy az interoperabilitás Bizottság által állítólag megkövetelt foka nincs összhangban a közösségi joggal, és nem létezik a piacon. Hivatkozva a 91/250 irányelv (10) preambulumbekezdésére (az angol és francia szövegváltozatokban), a felperes megjegyzi, hogy „a teljes interoperabilitás elérhető a szerverekhez való operációs rendszer fejlesztője számára, ha programjának teljes funkcionalitása hozzáférhető valamely ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerből” (a válasz 143. pontja; lásd továbbá a megtámadott határozat (751) preambulumbekezdését). A felperes fenntartja, hogy a Bizottság tévesen, sokkal szélesebben határozza meg az interoperabilitást, amikor úgy találja, hogy ahhoz, hogy két szoftver között fennálljon az interoperabilitás, mindkét termék minden funkcionalitása megfelelően kell, hogy működjék. Ez a Microsoft állítása szerint azzal egyenértékű, mintha „plug replaceability”‑t, vagy „klónozást” követelne meg (a válasz 144. pontja). A Microsoft kifogásolja azt a tényt, hogy a Bizottság ily módon elfogadja a Sun álláspontját, amely szerint valamely vállalkozás Windowst futtató ügyfélszámítógépekből álló számítógépes rendszere esetében lehetséges kell legyen a Windows 2000‑t futtató szerver oly módon való helyettesítése egy Solaris operációs rendszerrel működő szerverrel, hogy az nem eredményez csökkenést a felhasználók által elérhető funkcionalitásokban (a válasz 145. és 162. pontja). A teljes interoperabilitás eléréséhez elég az, ha a Microsoft felfedi az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek által közzétett interfészeket, amelyekre a konkurens operációs rendszerek fejlesztőinek szüksége van ahhoz, hogy ezeknek a rendszereknek a funkcionalitásait hozzáférhetővé tegyék a Windows ügyfélszámítógépek használói számára.

216    Hasonlóképpen a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válaszában a Microsoft, lényegében ugyanazon érvelést megismételve, mint amelyet az első kifogásközlésre adott válaszában kidolgozott, azt állítja, hogy a Bizottság kifogásai az „interoperabilitás helytelen meghatározásán” alapulnak (a válasz 149–163. pontja). E tekintetben megismétli, hogy a 91/250 irányelv nem követeli meg a „plug replaceabilityt”, csak a teljes interoperabilitást, és hogy az általa már elérhetővé tett információk annak eléréséhez elégségesek.

217    A harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válaszában a Microsoft ugyanilyen tartalmú érvelést fejt ki és megismétli, hogy a Bizottság szerint versenytársainak hozzáférést kell kapniuk minden olyan információhoz, amely szükséges ahhoz, hogy lehetőségük legyen „lemásolni a szerverekhez való Windows operációs rendszereket”, és hogy ezáltal az interoperabilitást ugyanúgy kezeli, mint a „klónozást” (a válasz 29–32. pontja). Állítása szerint „az interoperabilitás azt igényli, hogy kellő információ álljon rendelkezésre az ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerek által közzétett interfészekről, lehetővé téve a versenytársak termékei számára, hogy ezen ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel a célnak megfelelően működjenek” (a válasz 29. oldala). A Microsoft hasonlóképpen állítja, hogy „kezdettől fogva egyetértett a Bizottsággal abban, hogy versenyjogi probléma merülne fel, ha a versenytársak képtelenek lennének olyan szerverekhez való operációs rendszerek fejlesztésére, amelyek teljes funkcionalitása elérhető ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekről” (a válasz 63. oldala). Állítása szerint azonban a Bizottság a három kifogásközlés egyikében sem állapította meg ilyen probléma felmerültét.

218    A Bizottság állítja, hogy az interoperabilitás megtámadott határozatban alkalmazott fogalma összhangban van a 91/250 irányelv által felvázolttal. Kifejezetten elutasítja ennek a fogalomnak a Microsoft általi „egyirányú” értelmezését.

219    A Bizottság elismeri, hogy már most elérhető bizonyos fokú interoperabilitás a Windows‑tartományfelépítéssel, de állítja, hogy vizsgálatából kitűnik, hogy az elérhető megoldások felhasználásával megteremthető interoperabilitás foka túl alacsony ahhoz, hogy lehetővé tudná tenni a Microsoft versenytársainak az életképes piacon maradást (a megtámadott határozat 712. lábjegyzete).

220    A Windows munkacsoportszerver‑hálózatokban a kliens–szerver és a szerverek közötti interoperabilitás szorosan összekapcsolódik, és az ügyfélszámítógépekhez való Windows és a szerverekhez való konkurens operációs rendszer közötti teljes interoperabilitás elérése érdekében a Microsoftnak hozzáférést kell engednie mind a kliens–szerver kommunikációs protokollokhoz, mind a szerverek közötti kommunikációs protokollokhoz (a megtámadott határozat (177)–(182) és (689) preambulumbekezdése), ideértve azokat is, amelyek „tisztán” szerverek közötti protokollok, azaz olyan protokollok, amelyeket nem alkalmaznak az ügyfélszámítógépeken, de amelyek „funkcionálisan kapcsolódnak az ügyfélszámítógépekhez” (a megtámadott határozat (277), (576) és (690) preambulumbekezdése).

221    A Bizottság cáfolja, hogy a megtámadott határozat alapján a Microsoft versenytársai a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel minden tekintetben azonosan működő termékeket állíthatnának elő. Valójában a határozat azt célozza, hogy lehetővé váljon „eltérően működő versenyző termékek létrehozása, amelyek egyúttal képesek értelmezni a Microsoft releváns termékei által átadott információkat”. Eszerint a kérdéses interoperabilitásra vonatkozó információt a Microsoft versenytársai nem arra használják majd, hogy a Microsoftéval teljesen azonos termékeket fejlesszenek, hanem hogy „hozzáadott értékkel” rendelkező, továbbfejlesztett termékeket hozzanak létre.

222    Először is az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a fenti megfontolásokból következően a Microsoft és a Bizottság nem ért egyet abban, hogy az interoperabilitás megtámadott határozatban elfogadott fogalma összhangban van‑e a 91/250 irányelvben felvázolt fogalommal.

223    A megtámadott határozat (749)–(763) preambulumbekezdésében a Bizottság részletesen kifejti azon tényezőket, amelyek alapján úgy gondolja, hogy az interoperabilitásnak a Microsoft általi „egyirányú” értelmezése nem megfelelő.

224    Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt megjegyzi, hogy írásos beadványaiban a Microsoft nem hoz fel semmilyen érvet, amely alkalmas lenne e tekintetben a Bizottság értékelésének kétségbevonására. A második és harmadik kifogásközlésre adott válaszai egyes részeire hivatkozva pusztán csak azt hangoztatja, hogy „a megtámadott határozat az interoperabilitásnak a 91/250 irányelvben kifejtettől teljesen eltérő fogalmát fogadja el” (a kereset 95. pontja).

225    Ezt követően az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy az interoperabilitás megtámadott határozatban alkalmazott fogalma – amely szerint két szoftvertermék közötti interoperabilitás az egymás közötti információ cseréjére és kölcsönös felhasználására való lehetőség, annak érdekében, hogy e termékek valamennyi előre eltervezett módon működhessenek – összeegyeztethető a 91/250 irányelvben megfogalmazottal.

226    Ennek megfelelően, ahogyan azt a Bizottság a megtámadott határozat (752)–(754) és (759)–(760) preambulumbekezdésében kifejti, a 91/250 irányelv (10) preambulumbekezdése – sem az angol, sem a francia szövegváltozat szerint – nem támasztja alá a Microsoft által támogatott egyirányú értelmezést. Ellenkezőleg, ahogyan azt a Bizottság helytállóan hangsúlyozza a megtámadott határozat (758) preambulumbekezdésében, a 91/250 irányelv (10) preambulumbekezdéséből nyilvánvalóan következik, hogy az interoperabilitás kétirányú kapcsolatot foglal magában, amennyiben is megállapítja, hogy „valamely számítógépi program feladata, hogy a számítógépes rendszer más elemeivel kapcsolatba lépjen és együttműködjék”. Hasonlóképpen a 91/250 irányelv (12) preambulumbekezdése is úgy határozza meg az interoperabilitást, mint amely „lehetővé teszi az információcserét és a kicserélt információ kölcsönös felhasználását”.

227    Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben egy, az EK 82. cikkének, azaz a 91/250 irányelvnél magasabb szintű rendelkezésnek az alkalmazására vonatkozó határozatról van szó. A kérdés a jelen ügyben így nem annyira az, hogy az interoperabilitás megtámadott határozatban alkalmazott fogalma összeegyeztethető‑e az irányelvben felvázolttal, hanem hogy a Bizottság helytállóan határozta‑e meg az interoperabilitás azon fokát, amelynek az EK 82. cikk céljainak fényében elérhetőnek kell lennie.

228    Másodsorban az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Bizottság az interoperabilitás fokát annak figyelembevételével határozta meg, ami nézete szerint szükséges volt ahhoz, hogy lehetővé tegye, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek fejlesztői életképesen a piacon maradhassanak (lásd különösen a megtámadott határozat 712. lábjegyzetét és a (779) preambulumbekezdést).

229    Ennek a megközelítésnek a helytállósága nem képezheti vita tárgyát. Az EK 82. cikk egy vagy több gazdasági szereplőnek olyan gazdasági erejével való visszaélést magában foglaló magatartására vonatkozik, amely lehetővé teszi a kérdéses szereplő számára a hatékony verseny fenntartásának akadályozását az érintett piacon azáltal, hogy lehetővé teszi számára, hogy érzékelhető mértékben függetlenül viselkedjék versenytársaitól, vevőitől és végezetül a fogyasztóktól (a C‑395/96 P. és C‑396/96 P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1365. o.] 34. pontja). Emellett, míg az erőfölény fennállásának megállapítása önmagában nem jelent az érintett vállalkozás elleni bármiféle kifogást, e vállalkozás, függetlenül helyzete okaitól, különös felelősséggel tartozik azért, hogy magatartása ne korlátozza a közös piacon a valóban torzításmentes versenyt (a 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 3461. o.] 57. pontja és a T‑228/97. sz., Irish Sugar kontra Bizottság ügyben 1999. október 7‑én hozott ítélet [EBHT 1999., II‑2969. o.] 112. pontja). Ha a jelen ügyben megállapítható, hogy az interoperabilitás meglévő foka nem teszi lehetővé a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek fejlesztői számára az ezen operációs rendszerek piacán való életképes fennmaradást, akkor ebből következően ezen a piacon a hatékony verseny fenntartása akadályba ütközik.

230    A megtámadott határozatból következően azzal, hogy e megközelítést fogadta el a termékek és érintett technológiák, illetve azon módszer ténybeli és technológiai elemzésének alapjául, hogy hogyan valósul meg az interoperabilitás a Windows munkacsoport‑hálózatokon belül, a Bizottság arra a következtetésre jutott, miszerint ahhoz, hogy a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekkel életképesen tudjanak versenyezni, a konkurens operációs rendszereknek képesnek kell lenniük arra, hogy a Windows munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekkel azonos módon tudjanak együttműködni a Windows‑tartományfelépítéssel (lásd e tekintetben különösen a megtámadott határozat (182) és (282) preambulumbekezdését).

231    A Bizottság által megkövetelt interoperabilitás tehát két elválaszthatatlan elemből áll, ezek nevezetesen a kliens–szerver interoperabilitás és a szerverek közötti interoperabilitás (a megtámadott határozat (177)–(182) és a (689) preambulumbekezdése).

232    A Bizottság ugyancsak fenntartja, hogy egy Windows munkacsoport‑hálózaton belül telepített munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszernek nem csak arra kell képesnek lennie, hogy teljes körű funkcionalitást nyújtson a Windows ügyfélszámítógépek részére, hanem arra is, hogy használni tudja az ezen ügyfélszámítógépek által nyújtott összes funkcionalitást.

233    E különféle tényezőkre tekintettel a Bizottság fenntartja különösen, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszert futtató szervernek képesnek kell lennie az Active Directoryt használó Windows‑tartományban nem csupán tagszerverként, hanem tartományvezérlőként is működni, és ennek megfelelően más tartományvezérlőkkel együtt képesnek kell lennie részt venni a több főkiszolgálós replikációs mechanizmusban.

234    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy szemben a Microsoft állításával, a Bizottság által ily módon megkövetelt interoperabilitási fokból nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottságnak az a valódi szándéka, hogy a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek minden tekintetben úgy működjenek, mint a szerverekhez való Windows operációs rendszer, és ennek megfelelően a Microsoft versenytársai képessé váljanak ezeknek a termékeknek vagy a termékek bizonyos jellegzetességeinek „klónozására” vagy „lemásolására”.

235    A Microsoft így megfogalmazott állításai a megtámadott határozat téves olvasatán alapulnak.

236    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (1003) preambulumbekezdése szerint a határozat célja, hogy „biztosítsa, hogy a Microsoft versenytársai képesek legyenek olyan termékek kifejlesztésére, amelyek együttműködnek az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek által alapvetően támogatott Windows‑tartományfelépítéssel, és ezáltal életképesen versenyezhessenek a munkacsoportszerverekhez való Microsoft operációs rendszerekkel”.

237    Ahogyan azt a Bizottság a tárgyaláson részletesebben kifejtette, ezen cél elérése feltételezi, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek ugyanolyan feltételek mellett legyenek képesek a ügyfélszámítógépekhez vagy munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekből érkező bizonyos üzenetek befogadására, és az ezen üzenetre kért válasz elküldésére, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszer, és hogy az ügyfélszámítógépekhez vagy munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek ugyanúgy reagálhassanak e válaszra, mintha az munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerről érkezett volna.

238    Annak érdekében, hogy az ilyen műveletek működőképesek legyenek, nem szükséges, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek pontosan ugyanúgy működjenek belsőleg, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek.

239    Ezeket a különféle megfontolásoknak nem mondanak ellent a megtámadott határozat (669) és (679) preambulumbekezdésének a Microsoft által hivatkozott szakaszai (lásd a fenti 126. pontot). Az első szakaszban a Bizottság mindössze azt állítja, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek által a Windows‑tartományfelépítéssel a standard protokollok használata révén elérhető interoperabilitás foka alacsonyabb, mint amit a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek elérnek. A második szakaszban a Bizottság csak annyit állít, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek az ügyfélszámítógépekhez és munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek funkcionalitásait csak kisebb mértékben tudják használni, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek.

240    Ugyanígy elutasítandó a Microsoft azon állítása, amely szerint a megtámadott határozat célja, hogy versenytársai pontosan ugyanolyan termékeket állítsanak elő, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek. Amint azt az Elsőfokú Bíróság részletesebben kifejti majd a lenti 653–658. pontban, az új termék megjelenésével kapcsolatos körülmények vizsgálatában a Bizottság által követett cél az volt, hogy elmozdítsa a Microsoft versenytársai elől az akadályt, amelyet a Windows‑tartományfelépítéssel fennálló elégtelen fokú interoperabilitás jelentett, lehetővé téve ezzel e versenytársak számára, hogy olyan munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kínáljanak, amelyek eltérnek a Microsoft termékeitől olyan fontos paraméterek tekintetében, mint különösen a biztonság, a megbízhatóság, a műveleti sebesség vagy bizonyos funkcionalitások innovatív jellege.

241    Az Elsőfokú Bíróság ugyancsak megjegyzi, hogy írásos beadványaiban (lásd például a válasz 14. és 48. pontját) maga a Microsoft is kifejezetten elismeri, hogy a megtámadott határozattal megcélzott interoperabilitásra vonatkozó információhoz történő hozzáféréssel versenytársai még nem lesznek olyan helyzetben, hogy olyan termékeket fejlesszenek, amelyek a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek „klónjai” vagy másolatai lennének. Amint az a fenti 192. és 206. pontban megállapításra került, ezen információ nem a Microsoft forráskódjára vonatkozik. Különösen pedig a megtámadott határozat 5. cikke nem követeli meg a Microsofttól, hogy implementációra vonatkozó részleteket osszon meg versenytársaival.

242    Emellett amint a lenti 658. pontban szintén részletesebb kifejtésre kerül, amikor az Elsőfokú Bíróság megvizsgálja az új termékre vonatkozó körülményeket, a Microsoft versenytársai nem lennének érdekeltek a Microsoftéval teljesen azonos munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek kifejlesztésében.

243    Ugyancsak nem fogadhatja el az Elsőfokú Bíróság a Microsoft azon érvét, hogy amint az a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozataiból is kitűnik, a piacon jelenleg is elérhető megoldások révén már most is magas fokú interoperabilitás áll fenn az ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerek és a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek között.

244    E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a kérdéses nyilatkozatokat már alaposan megvizsgálták a megtámadott határozatban (lásd különösen a (357), (358), (440–444), (511), (513), (595), (598), (602), (628), (702) és (707) preambulumbekezdéseket), és hogy a Microsoft semmilyen érvet nem hoz fel, amely alkalmas lenne annak alátámasztására, hogy a Bizottság helytelenül értékelte ezen nyilatkozatokat. Lényegében, ahogyan azt a Bizottság a megtámadott határozat (707) preambulumbekezdésében megállapítja, e nyilatkozatok olyan szervezetekre vonatkoznak, amelyek munkacsoport‑hálózataikhoz nagymértékben a „Windows megoldást” választották.

245    Amint az a lenti 401–412. pontban részletesebb kifejtésre kerül, téves a Microsoft azon állítása, amely szerint a Mercer‑jelentések alátámasztották, hogy valamely vállalkozás szerverekhez való operációs rendszerre irányuló választását nem az ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel fennálló interoperabilitás határozza meg.

–       A megtámadott határozat 5. cikke a) pontjának alkalmazási köréről

246    A megtámadott határozat 5. cikke a) pontja a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben implementált és az e rendszereket futtató szerverek által a Windows munkacsoport–hálózatok számára nyújtott munkacsoport‑szolgáltatásokhoz használt protokollok kimerítő és pontos specifikációira vonatkozik.

247    A fenti 154. és 191. pontban tett technikai és ténybeli megállapítások szerint a Windows munkacsoport‑hálózatok megfelelő működése kliens–szerver és szerverek közötti összeköttetések és interakciók felépítésére támaszkodik.

248    Ennek megfelelően a Bizottság a megtámadott határozat (999) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a határozat által előírt nyilvánosságra hozatali kötelezettség „egyaránt magában foglalja a Windows munkacsoportszerver és a Windows ügyfélszámítógép közötti közvetlen összeköttetést és interakciót, és az e gépek közötti közvetett, valamely másik Windows munkacsoportszerveren keresztül történő összeköttetést és interakciót”.

249    A specifikációk, amelyek felvázolására és versenytársakkal való közlésére a Microsoftot kötelezték, vonatkozik a kliens–szerver kommunikációs protokollokra, amelyeket mind az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekben, mind a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben implementáltak, és vonatkozik a szerverek közötti kommunikációs protokollokra is.

250    Világos, hogy az információnak, amelynek a versenytársakkal való közlésére a Microsoftot kötelezték, a megtámadott határozat 5. cikke a) pontja értelmében lehetővé kell tennie a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereket futtató számítógépek számára, hogy az Active Directoryt használó Windows‑tartományon belül felvállalhassák a tag‑, vagy a tartományvezérlő szerver szerepét, és ennek megfelelően részt vehessenek a több főkiszolgálós replikációs mechanizmusban. Az 5. cikk a) pontja alapján előírt korrekciós intézkedés tehát kifejezetten a „kék buborékon” belüli szerverek közötti kommunikációra vonatkozik.

251    A megtámadott határozat 5. cikkének ily módon meghatározott alkalmazási köre e határozat preambulumbekezdéseinek egész sorából, nevezetesen a megtámadott határozat (194)–(198), (206), (564) és (690) preambulumbekezdéséből következik.

252    Így a Bizottság a megtámadott határozat (194–198) preambulumbekezdésében az interoperabilitásra vonatkozó más olyan információk példái mellett, amelyeknek a Sunnal, vagy más versenytársaival való közlését a Microsoft megtagadja, megemlít az Active Directory által a replikációs mechanizmushoz használt egyes információkat is.

253    A megtámadott határozat (206) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten elutasítja a Microsoftnak a második kifogásközlésre 2001. november 16‑án adott válaszában szereplő állítását, amely szerint „az Active Directorynak a replikáció és globális katalógus funkciói nincsenek hatással az interoperabilitásra”. A Bizottság e pont kapcsán kifejti, hogy „valamely az Active Directory tartományban (natív módban) lévő tartományvezérlő bizonyos szinkronizációs protokollok révén a többi tartományvezérlő Active Directoryjében lévő adatok alapján replikálja az Active Directoryban tárolt adatokat”. Ugyancsak megjegyzi, hogy más protokollok révén, amelyek specifikációi az interoperabilitásra vonatkozó információnak minősülnek, a globális katalógus adatait megosztják az „erdő” tartományvezérlői között.

254    Hasonlóképp, amikor a megtámadott határozat (564) preambulumbekezdése megemlíti azt a tényt, hogy a Microsoft a Sun panaszának és a Bizottság által elfogadott három kifogásközlésnek a kézhezvételét követően is „ragaszkodott a megtagadáshoz”, hivatkozik a megtámadott határozat (194) és azt követő preambulumbekezdésére.

255    Ráadásul a megtámadott határozat (690) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy a CPLC „nem a jelen ügyben felmerült szélesebb kérdéskört célozza”, különösen mivel nem vonatkozik a „tisztán” szerverek közötti protokollokra, hanem olyanokra, amelyek funkcionálisan kapcsolódnak az ügyfélszámítógépekhez, ide értve „a replikációs protokollokat és a globális katalógus adatcseréit” is.

256    Mindemellett a Microsoft is hasonlóan értelmezi a megtámadott határozat 5. cikke a) pontját. Így a keresetben azon protokollok innovatív jellegének bemutatása érdekében, amelyekre vonatkozóan a versenytársaknak való információközlési kötelezettség terheli, hivatkozik az Active Directory által használt több főkiszolgálós replikáció mechanizmusra (lásd különösen Cambell‑Kelly úr véleményét, „Commentary on Innovation in Active Directory” a keresetlevél A.20. mellékletében). Hasonlóképpen ennek alátámasztására a válaszban főleg a DRS protokollra hivatkozik, amelyet az Active Directory egyebek mellett a replikációs funkciók eléréséhez használ (lásd különösen Lees úrnak a fenti 205. pontban hivatkozott véleményét). Véleményében Lees úr kifejti, hogy a Microsoft által létrehozott DRS protokoll számos új jellemzőt foglal magában, nevezetesen „képes több szerverről egyidejűleg érkező frissítéseket egyesíteni; integrálva van a standard tartománynévrendszer (DNS) protokollba (a névkiosztáshoz) és a Kerberos protokollba (a kölcsönös hitelesítéshez); információkat közvetít, amelyek ismertetik, hogy az adott vállalkozás miként építette fel a címtárszolgáltatását; információkat továbbít adott szervereknek a címtárszolgáltatás szervezésében játszott szerepéről; és a szerverek között automatikusan közvetíti a címtárfrissítéseket”. Lees úr megállapítja, hogy a DRS protokoll csak egyike azon számos kommunikációs protokollnak, amelynek a versenytársakkal való közlésére a Microsoftot a megtámadott határozat kötelezi. Az alábbi protokollokat ugyancsak említi: a Microsoft távoli eljáráshívás (Microsoft Remote Procedure Call, MSRPC), a hálózathitelesítés (Network Authentication, [Kerberos kiterjesztések]), a Dsf és a fájlreplikációs szolgáltatás (File replication Service, FRS).

257    Végezetül a megtámadott határozatnak az 5. cikk a) pontjának így meghatározott alkalmazási köre ugyancsak kiterjed azon információra, amelyhez a Sun, 1998. szeptember 15‑i levelében hozzáférést kért. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a lenti 737–749. pontban részletesebben kifejti majd, a Sun kérelme arra irányult, hogy a munkacsoportszerverekhez való Solaris operációs rendszere képes lehessen a Windows 2000 munkacsoport‑hálózatokban teljesen kompatibilis tartományvezérlőként vagy a Windows‑tartományfelépítéssel teljesen kompatibilis tagszerverként (különösen, mint állomány‑ vagy nyomtatókiszolgáló) működni.

258    Ráadásul el kell utasítani mint megalapozatlant a Microsoft azon állítását, mely szerint a megtámadott határozat 5. cikke a) pontjában előírt korrekciós intézkedés alkalmazási köre összeegyeztethetetlen a Bizottságnak az „interoperabilitás alternatív módszereinek” relevanciájára vonatkozó értékelésében (lásd a fenti 125–129. pontot) alkalmazott „interoperabilitási követelménnyel”.

259    Ez az állítás azon a félreértelmezésen alapult, amely szerint a Bizottság úgy tekinti az interoperabilitást, mint a Microsoft versenytársainak arra vonatkozó képességét, hogy munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereiket minden tekintetben a Windows operációs rendszerekkel azonos módon működtessék, és célja az, hogy lehetővé váljék e versenytársak számára ez utóbbi rendszereknek a „klónozása” (lásd a fenti 234–240. pontot).

260    Emellett a Microsoft állításával ellentétben, a Bizottság az interoperabilitásnak a jelen ügyben megkövetelt fokára vonatkozó, az írásos beadványaiban védelmezett álláspontja és a megtámadott határozat 5. cikke a) pontjában előírt korrekciós intézkedés alkalmazási köre tökéletesen összeegyeztethető a megtámadott határozatban elfogadott álláspontjával. Ugyancsak nem hivatkozhat a Microsoft az ideiglenes intézkedés iránti eljárás tárgyalásán a beavatkozók által esetleg tett kijelentésekre annak érdekében, hogy ezzel a Bizottságnak tulajdonítsa a megtámadott határozat egy adott értelmezését. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében valamely közösségi jogi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell mérlegelni (a Bíróság 15/76. és 16/76. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1979. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 321. o.] 7. és 8. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T‑177/94. és T‑377/94. sz., Altmann és társai kontra Bizottság ügyben 1996. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑2041. o.] 119. pontja).

261    Végezetül el kell utasítani mint megalapozatlant a Microsoftnak a tárgyaláson felhozott, a több főkiszolgálós replikációra és a „kék buborékra” alapozott érveit is.

262    A Microsoft ezekre az érvekre támaszkodva kísérli meg bebizonyítani, hogy a megtámadott határozat célja teljes mértékben csak akkor érhető el, ha versenytársaival a Microsoft közöl bizonyos, a szerverekhez való operációs rendszerei belső működésére, különösen az algoritmusokra vonatkozó, azaz a határozatban megfogalmazottakon túlmenő információkat. A Microsoft lényegi érvelése szerint ahhoz, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszer alatt futó tartományvezérlő képes legyen bekerülni az Active Directoryt alkalmazó munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszereket használó tartományvezérlőkből álló „kék buborékba”, e különféle operációs rendszereknek ugyanazon belső logikát kell alkalmazniuk.

263    Először is a Microsoft nem bizonyítja, hogy a „kék buborékon” belüli együttműködéshez a munkacsoportszerverekhez való saját, és versenytársai operációs rendszereinek szükségszerűen ugyanazon belső logikával kellene rendelkezniük.

264    Másodszor a felperes ugyancsak nem tudta bizonyítani, hogy még amennyiben e belső logikai azonosság szükséges is lenne, az miért jelentené feltétlenül azt, hogy a Microsoftnak közölnie kell versenytársaival a termékei belső működésére, különösen az algoritmusokra vonatkozó információkat. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a válaszhoz csatolt egyik véleményben a Microsoft egyik szakértője a több főkiszolgálós replikációs mechanizmushoz használt DRS protokollra tett észrevételeiben maga is különbséget tesz „a szerverek közötti kommunikációban használt protokollok” és „az egyes szervereken belül működő algoritmusok/döntési szabályok” között, mielőtt megállapítaná, hogy a megtámadott határozat 5. cikkének a) pontja alapján a protokollok azok, amelyeket nyilvánosságra kell hozni (lásd a fenti 205. pontot).

265    Harmadszor, a „Intersite Topology” (helyek közötti topológia) algoritmus tekintetében, amelyet a Microsoft kifejezetten megemlített a tárgyaláson, igencsak valószínű, hogy ahogyan azt a Bizottság is megerősítette a tárgyaláson, a versenytársaknak elegendő olyan helyzetben lenniük, hogy alkalmazni tudjanak egy olyan algoritmust, amely ugyanarra az eredményre vezet, mint ez az algoritmus. Más szóval a Microsoft nem lenne köteles információt adni ezen algoritmusnak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerein belüli alkalmazásáról, elegendő pusztán ezen algoritmusról egy általános leírást adnia, versenytársaira hagyva saját alkalmazásuk kifejlesztését.

266    Az Elsőfokú Bíróság a fentiekből arra a következtetésre jut, hogy nem áll fenn összeegyeztethetetlenség a megtámadott határozat 5. cikke a) pontjának alkalmazási köre és a Bizottság által az ebben a határozatban megkívánt „interoperabilitási követelmény” között.

c)     A Microsoft kommunikációs protokolljainak szellemi tulajdonjog általi védettségére vonatkozó állításról

 A felek érvei

267    A Microsoft először is egy sor érvet hoz fel annak bizonyítására, hogy kommunikációs protokolljai technológiailag innovatívak. A kommunikációs protokollokat gyakran a szerverekhez való operációs rendszerek valamely feladatának ellátásához fejlesztik ki, és ezek közvetlenül kapcsolódónak a feladatok megvalósításának módjához. E kommunikációs protokollok licencbe adása tehát szükségszerűen azt jelenti, hogy a versenytársakkal a szerverekhez való operációs rendszereknek azokra a belső funkcióira vonatkozó információt közölnek, amelyekhez ezeket a kommunikációs protokollokat felhasználják. Ráadásul a kommunikációs protokollok fejlesztéséhez nagyszámú mérnököt és jelentős pénzügyi forrásokat használnak fel.

268    A Microsoft kifejezetten hangsúlyozza az Active Directory innovatív természetét, miután először is megjegyzi, hogy a címtárszolgáltatások a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a verseny lényegi elemének minősülnek. E tekintetben a felperes hivatkozik az egyik szakértője, Campbell Kelly úr által készített feljegyzésre, amelyben a szerző ismerteti az Active Directory által hozott innovációkat, különösen „a számítógépes hálózatban lévő különféle szerverszámítógépek közötti replikációs mechanizmust” (a keresetlevél A.20. melléklete). A Microsoft ugyancsak hivatkozik Lees úrnak a válasz C.4. mellékletében megjelenő véleményére (lásd a fenti 205. és 256. pontot), amelyben a szerző leírja az Active Directory által használt egyik protokoll – nevezetesen a DRS – innovatív jellemzőit, amelyről a Microsoft szerint információt kell szolgáltatnia versenytársai számára a megtámadott határozat értelmében. Végezetül a Microsoft hivatkozik a válasz C.8.1. mellékletére, amelyben egyik mérnöke, Hirst úr az Active Directory által használt több főkiszolgálós replikációs mechanizmusra vonatkozó egész sor specifikációt ismertet, amelyeket a Microsoft szerint a megtámadott határozat alapján kellett felvázolnia.

269    Ezt követően a Microsoft számos érvet hoz fel annak bizonyítására, hogy kommunikációs protokolljai szellemi tulajdonjog által védettek.

270    Elöljáróban állítja, hogy ezeknek a kommunikációs protokolloknak az innovatív jellege szabadalmaztatható. A Microsoft Európában és az Egyesült Államokban számos szabadalmat szerzett ezekre a protokollokra, és mintegy 20 szabadalmi bejelentése van függőben. Emellett Krauer úr, a szabadalmi jog szakértője által adott két vélemény (a keresetlevél A.21. és a válasz C.6. melléklete) is alátámasztja azt az állítást, hogy a megtámadott határozat 5. cikke kötelező szabadalmi licencadást ír elő.

271    Másodszor a Microsoft szerint szerzői joggal védettek a szerverek közötti kommunikációs protokollok azon specifikációi, amelyeknek a meghatározását és versenytársakkal való közlését a megtámadott határozat előírta.

272    A válaszban a Microsoft két különböző szempontból vizsgálja meg a szerzői jog kérdését. Először is hivatkozik a „kötelező létrehozás” és a „kötelező nyilvánosságra hozatal” koncepcióira és állítja, hogy ha a megtámadott határozat nem rendelte volna el, akkor ő nem fejlesztette volna ki vagy adta volna versenytársainak licencbe a kérdéses specifikációkat. Másodszor, hivatkozva a 91/250 irányelv 4. cikkére, felveti a „szerzői joggal védett munkák feldolgozásának és megváltoztatásának” kérdését. A felperes fenntartja különösen, hogy nem fog „külön művet” létrehozni az a versenytárs, aki szerverekhez való operációs rendszerének a szerverekhez való Windows operációs rendszereknek a munkacsoport‑szolgáltatást nyújtó elemeivel való interoperábilissá tétele érdekében felhasználja a specifikációkat.

273    Harmadszor a Microsoft úgy érvel, hogy a kommunikációs protokollok jelentős értékű üzleti titkok. Kliens–szerver kommunikációs protokolljait csak olyan licencmegállapodások alapján teszi elérhetővé, amelyek titoktartási kötelezettséget írnak elő, és amelyekben elismerik a felperes tulajdonosi helyzetét a technológiát illetően. Állítása szerint az üzleti titkok egyfajta ipari tulajdonnak minősülnek és védelmük a nemzeti jog hatálya alá tartozik. Végezetül elutasítja a Bizottság azon elképzelését, amely szerint valamely vállalkozás kevesebb kárt szenved el, ha fel kell fednie üzleti titkait, mint ha szabadalmainak vagy szellemi tulajdonjogainak megsértését kellene eltűrnie.

274    A Microsoft arra a következtetésre jut, hogy a kommunikációs protokollok specifikációinak versenytársai részére való licencbe adását előíró kötelezettség megfosztaná őt a kommunikációs protokollok tervezésének és fejlesztésének szentelt kutatási és fejlesztési erőfeszítéseinek gyümölcseitől. Ezenfelül csökkentené a kommunikációs protokollokba való befektetésre irányuló ösztönzést mind a Microsoft, mind versenytársai számára.

275    A Bizottság vitatja a fenti 267–274. pontban kifejtett különféle érveket.

276    Mindenek előtt elutasítja a Microsoft állítását, hogy a kérdéses kommunikációs protokollok innovatívak lennének, illetve hogy e protokollok licencbe adása a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek belső jellemzőire vonatkozó információk közlését foglalná magában. Különösen pedig a Lees és Hirst urak által készített iratok (a válasz C.4. és C.8.1. melléklete) nem bizonyítják, hogy a kérdéses információ „bármilyen, lényegileg értékes invenciót” tartalmaznának. A Bizottság hivatkozik tanácsadója, az OTR által készített két feljegyzésre (a viszonválasz D.2. és D.3. mellékletei), amelyek észrevételeket fűznek Lees és Hirst urak irataihoz és kifejtik, hogy a felperes kommunikációs protokolljainak alapjait képező ötletek és alapelvek miért nem újak.

277    Ezt követően a Bizottság elutasítja a Microsoft érvelését, hogy először is a kommunikációs protokollok szellemi tulajdonjog által védettek, és másodszor, hogy a megtámadott határozat kötelező licencbe adást ír elő.

278    Először is a Bizottság állítja, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy szabadalom védené a kérdéses kommunikációs protokollok által megvalósított állítólagos innovációkat. Emellett számos körülmény utal arra, hogy a szabadalmi védettséghez fűződő megfontolások nem igazolják a közlés Microsoft általi megtagadását. A Microsoft ugyanis csak a közigazgatási eljárás végén, néhány héttel a megtámadott határozat elfogadása előtt, és csak a Bizottság sürgetésére nevezett meg egy konkrét szabadalmat (az EP 0669020. szabadalmat).

279    Másodsorban a Bizottság elutasítja a Microsoftnak a szerzői jogra vonatkozó állításait. Habár nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a specifikációk, amelyeket a megtámadott határozat érint, önmagukban lehetnek szerzői jog tárgyai, ebből nem következik, hogy az operációs rendszer létrehozása során a dokumentáció által tartalmazott információ felhasználása a szerzői jog megsértését jelentené. A specifikáció implementációja nem másolat, hanem önálló mű létrehozásához vezet. Emellett a kérdés, hogy a specifikációk szerzői jog tárgyát képezik‑e mellékes, mivel ami a jelen ügyben lényeges, az a Microsoftot terhelő, az információ közlésére és a felhasználás engedélyezésére irányuló kötelezettség, ami szükségszerűen magában foglalja egy dokumentum elkészítését. Végezetül a Microsoft válaszában a szerzői jogra vonatkozóan két új érvet hoz fel (lásd a fenti 272. pontot), amelyeket a Bizottság szerint az eljárási szabályzat 48. cikke (2) bekezdésének alapján elfogadhatatlannak, de mindenesetre megalapozatlannak kell minősíteni.

280    Harmadszor a Bizottság elismeri, hogy a Microsoft eleddig titokban tartotta a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán meglévő versenytársai előtt azt az információt, amelynek közlésére a megtámadott határozat kötelezi. Mindazonáltal egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a Microsoft helyesen tesz egyenlőségjelet ezen „üzleti titkok” és a „jog által létrehozott” szerzői tulajdonjogok közé. A kötelező licencbe adásra vonatkozó ítélkezési gyakorlat, mint olyan, nem alkalmazandó az üzleti titkokra, és az e titkok által a nemzeti jog alapján élvezett védelem általában korlátozottabb, mint ami a szerzői jogokra és a szabadalmakra vonatkozik. Jóllehet a „jog által létrehozott” szellemi tulajdonjogok licencbe adása megtagadásának jogszerűségére létezhet jogi vélelem, a versenyjogban az egyoldalú üzleti döntés következtében létrejött titok felfedése megtagadásának jogszerűségét az eset körülményeire és különösen a releváns érdekekre tekintettel kell megítélni. A jelen ügyben az érintett „titok” értéke nem abban a tényben rejlik, hogy innovációt foglal magában, hanem abban, hogy az erőfölényben lévő vállalkozáshoz kapcsolódik.

281    Az SIIA lényegében ugyanazokat az érveket terjeszti elő, mint amiket a Bizottság hozott fel e tekintetben, és állítja, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy a megtámadott határozat sértené szellemi tulajdonjogát, vagy hogy kötelező licencbe adást foglalna magában.

282    Az FSFE szerint a „technológia”, amelynek a versenytársakkal való közlését a Microsoft megtagadta sem nem új, sem nem innovatív. A Microsoft meglévő politikája szerint már létező protokollokat fogad el, majd kisebb jelentőségű, nem érdemi változtatásokat eszközöl rajtuk annak érdekében, hogy megakadályozza az interoperabilitást. Az FSFE e tekintetben hivatkozik az alábbi protokollokra: a CIFS/MSB (Common Internet File System/Server Message Block, közös Internet fájrendszer/kiszolgálói üzenetblokk), a DCE/RPC (Distributed Computing Environment/Remote Procedure Call, elosztott feldolgozási környezet/távoli eljáráshívás), a Kerberos 5 és az LDAP.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

283    Jóllehet a felek mind írásos beadványaikban, mind a tárgyaláson hosszasan taglalták a Microsoft kommunikációs protokolljait, vagy az ezeknek a protokolloknak a specifikációira vonatkozó szellemi tulajdonjogokat, az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a jelen ügy megoldásához e kérdésben szükségtelen döntést hozni.

284    A Microsoftnak az állítólagos szellemi tulajdonjogokra alapított érvei nem érintik a megtámadott határozat jogszerűségét. A Bizottság nem foglalt el érdemi álláspontot ezeknek az érveknek a megalapozottságát illetően, hanem azon feltételezésre alapítottan fogadta el a határozatot, hogy a Microsoft a jelen ügyben hivatkozhat ilyen jogok fennállására. Más szóval, azon premisszára alapozottan folytatta le eljárását, hogy a jelen ügyben kérdéses magatartás, amennyiben is az interoperabilitásra vonatkozó információhoz kapcsolódik, nem pusztán adott tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen valamely áru értékesítésének, vagy szolgáltatás nyújtásának, hanem szellemi tulajdon licencbe adásának megtagadásaként minősül, és ezáltal a szigorúbb s így a Microsoft számára legkedvezőbb jogi megoldást alkalmazta (lásd a lenti 312–336. pontot). A Bizottság tehát nem állapította meg, és nem is zárta ki, hogy a Microsoft kifogásolt magatartása licencbe adás megtagadásának minősülne, illetve hogy a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés magában foglalná a kötelező licencbe adást.

285    A Bizottság tehát a megtámadott határozat (190) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a Microsoft a közigazgatási eljárás során hivatkozott a szellemi tulajdonjogok fennállására és arra a tényre, hogy az interoperabilitásra vonatkozó kérdéses információk üzleti titoknak minősülnek. A Bizottság megjegyzi, hogy nem kizárható, hogy a Microsoft azért hivatkozott ezekre a jogokra, hogy megakadályozza, hogy a Sun saját termékeiben alkalmazhassa a kérdéses specifikációkat. Ugyancsak megjegyzi, hogy lehetséges, hogy tartalmaznak innovatív elemeket ezek a specifikációk, és hogy üzleti titoknak minősülnek. Még általánosabban a Bizottság megjegyzi, hogy nem zárható ki, hogy a Microsoft kötelezése az interoperabilitásra vonatkozó információk harmadik személyekkel való közlésére és a felhasználás engedélyezésére, összeütközésben lenne szellemi tulajdonának szabad gyakorlásával. Ez utóbbi megfontolást megismétli a megtámadott határozat (546) preambulumbekezdésében. A megtámadott határozat 249. lábjegyzetében a Bizottság kifejti, hogy „mindenesetre, mivel az érintett specifikációkat nem lehet vizsgálat tárgyává tenni, nincs lehetőség arra, hogy a Bizottság meghatározza, hogy a Microsoftnak a különféle szellemi tulajdonjogokra való állításai mennyiben megalapozottak”.

286    Mindemellett a Bizottság, amikor a megtámadott határozat (1003) és (1004) preambulumbekezdésében meghatározza az információk Microsoft általi visszaélésszerű megtagadására irányuló korrekciós intézkedés alkalmazási körét, megállapítja először is, hogy a korrekciós intézkedés csak az interfészek specifikációira vonatkozik és nem a forráskódra, és másodszor, hogy a cél az, hogy a Microsoft versenytársai felhatalmazást kapjanak a nyilvánosságra hozott specifikációknak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereikben való alkalmazására. Ennek megfelelően egyebek között megállapítja, hogy „a specifikációk nem másolhatók, nem adaptálhatók, nem rendezhetők vagy nem módosíthatók, és harmadik felek csak a specifikációknak megfelelő interfészek megírására használhatják őket” (a megtámadott határozat (1004) preambulumbekezdése). A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy „mindenesetre, amennyiben [a megtámadott határozat] a Microsofttól megkövetelné, hogy tartózkodjék szellemi tulajdonjoga gyakorlásának kiteljesítésétől, ezt a megállapított visszaélés megszüntetésének szükségessége indokolná (a megtámadott határozat (1004) preambulumbekezdése).

287    Írásos beadványában a Bizottság ugyanilyen érdemben hoz fel érveket. Viszonválaszában mint „félrevezetőt” írja le a Microsoftnak a válaszban szereplő azon állítását, hogy „[a megtámadott határozat] megköveteli [tőle], hogy licencet adjon [szellemi tulajdonjogát illetően] mindenre, ami szükséges lehet ahhoz, hogy a saját termékeiben lévő specifikációkat alkalmazni tudják”. A Bizottság kifejti először is, hogy „[a megtámadott határozat] az követeli meg a Microsofttól, hogy felhatalmazást adjon a specifikációk interoperábilis termékek előállításához való felhasználására”, és hogy „ha ez korlátozná is a Microsoft képességét [egyes szellemi tulajdonjogok] gyakorlásának kiteljesítésében, akkor is indokolt lenne annak érdekében, hogy a jogsértés véget érjen”. A megtámadott határozat „nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a Microsoft [szellemi tulajdonjoga] érintett‑e, vagy sem”. Továbbmenve a Bizottság megállapítja, hogy mindebből nem következik, hogy a közlés Microsoft általi megtagadását szellemi tulajdonjoga igazolná, vagy hogy a jelen ügy kötelező licencbe adásra vonatkozna. Az ügy aktájában vagy a keresetben ugyancsak nincs bizonyíték arra, hogy ez így lenne, vagy hogy „a versenytársaknak licencre lenne szükségük bizonyos Microsoft [szellemi tulajdonokra vonatkozóan] ahhoz, hogy biztosítsák a Windows‑tartományfelépítéssel való interoperabilitást”.

288    Mindemellett a Bizottság az Elsőfokú Bíróság által feltett egyik írásos kérdésre válaszolva megerősíti, hogy a megtámadott határozat nem állapítja meg, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információra nem terjed ki szabadalmi, vagy szerzői jogi védettség, de ennek ellenkezőjét sem mondja ki. Ezen kérdés megválaszolására nem volt szükség, mivel mindenesetre „a visszaélés megállapításának, és [a megtámadott határozat 5. cikkében előírt] korrekciós intézkedés alkalmazásának feltételei teljesültek, függetlenül attól, hogy az információt védi‑e vagy sem szabadalom, vagy szerzői jog”.

289    A fenti megfontolásokból következően a jogalap első része megalapozottsága értékelésének azon a feltevésen kell alapulnia, hogy a kérdéses protokollok vagy ezeknek a protokolloknak a specifikációi szellemi tulajdonjogi védelem alá tartoznak vagy üzleti titoknak minősülnek, és hogy ez utóbbiak egyenértékűen kezelendők a szellemi tulajdonjogokkal.

290    A jogalap jelen részében megoldandó központi kérdés tehát az, amit a Bizottság állít, és a Microsoft tagad, hogy teljesülnek‑e jelen ügyben azon feltételek, amelyek fennállása esetén valamely erőfölényben lévő vállalkozástól megkövetelhető, hogy licencet adjon szellemi tulajdonjogára.

d)     A jogalap első részének alátámasztására felhozott tényleges érvekről

 i.  A visszaélésszerű magtartás értékelésének alapjául szolgáló körülményekről


 A felek érvei

291    A Microsoft, a CompTIA és az ACT által támogatottan először is fenntartja, hogy az első kérdést azon szempontok fényében kell elemezni, amelyeket a Bíróság a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ügyben elfogadott, és a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ügyben megismételt.

292    Ennek az érvnek az alátámasztására a Microsoft először is megismétli, hogy a megtámadott határozat 5. cikke a technológiailag innovatív és szellemi tulajdonjog alá eső kommunikációs protokolljai kötelező licencbe adását foglalja magába.

293    Másodszor a Microsoft a Bizottságnak a lenti 302. pontban kifejtett érvét úgy értelmezi, mint amely szerint a Bizottság úgy gondolja, hogy „technológiai árukapcsolás” esetén nem kell alkalmaznia e fent említett szempontokat. A Microsoft szerint azonban ezt az érvelést nem támasztja alá a Bizottság által hivatkozott T‑83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1994. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1994., II‑755. o.), amelyet fellebbezés után helyben hagyott a C‑333/94 P. sz. ügyben 1996. november 14‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5951. o.; a továbbiakban: a Tetra Pak II ítélet).

294    Harmadszor a Microsoft elutasítja a Bizottság azon érveit, amelyek szerint a jelen ügy körülményei különböznek a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ügy körülményeitől.

295    Először is az IMS Health ügyben erős hálózati hatások érvényesültek, és pontosan e hatások miatt ítélték úgy, hogy az IMS Health által létrehozott 1860 modulos struktúra ipari szabványnak minősül. Emellett a megtámadott határozatban a Bizottság nem hivatkozott arra az érvre, hogy „a kompatibilitás engedélyezésének megtagadásával” a Microsoft a 91/250 irányelvben meghatározott közérdekű célokkal ellentétesen cselekedett volna. Mindenesetre közérdeken alapuló homályos megfontolások nem adhatnak alapot arra, hogy valamely vállalkozást licenc adására kötelezzenek. Végezetül a Microsoft állítja, hogy a 91/250 irányelv nem állapít meg információ közlésére vonatkozó semmiféle tevőleges kötelezettséget.

296    Másodszor a Microsoft elutasítja a Bizottság állítását, amely szerint a Microsoft arra használta az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő piaci erejét, hogy megszerezze a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát. Sem a megtámadott határozat, sem az ellenkérelem nem jelöli meg pontosan, hogy a Microsoft állítólagosan milyen piaci erőt használt fel, vagy hogy ezt az erőt milyen módon használta.

297    Harmadszor a Microsoft állítja, hogy a Bizottság azon vélekedése, hogy a Microsoft csökkentette az információnyújtás korábbi szintjét, mind ténybelileg, mind jogilag hibás, és nem veszi figyelembe a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben lefektetett elveket. A felperes kommunikációs protokolljainak specifikációira nézve sosem adott licencet a Sun, vagy az operációs rendszerek bármely más versenytárs gyártója számára. Egy hálózati technológia esetében 1994‑ben adott licencet az AT & T számára, amely lehetővé tette az „Advanced Server for UNIX (AS/U)” nevű termék létrehozását, és a vezető UNIX‑forgalmazók számos AS/U‑alapú más terméket hoztak létre, beleértve a Sun „PC NetLinkjét”. Jóllehet a felperes és az AT & T 2001‑ben megállapodott arról, hogy újabb technológiákra nem terjesztik ki a licencet, az „AS/U technológia” és az arra alapuló termékek elérhetők maradtak. Az a tény, hogy a felperes egy adott technológiát több mint 10 évvel ezelőtt ily módon licencbe adott az AT & T‑nek nem jelentheti azt a meghatározatlan jövőre nézve, hogy megkövetelhető valamennyi kapcsolódó technológia, így a kommunikációs protokollok licencbe adása.

298    Negyedszer a Microsoft megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (577) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „a Microsoft Sunnal szembeni magatartása, az információnyújtás megtagadása egy szélesebb, az interoperabilitásra vonatkozó információknak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek forgalmazóitól való visszatartására irányuló magatartássorozat része”. Állítása szerint az ily módon neki tulajdonított magatartás megfelel a „lényegben valamennyi technológiai cég által elfogadott üzletpolitika hátrányos megkülönböztetés nélküli [alkalmazásának], mely politika célja a kutatási és fejlesztési erőfeszítések gyümölcseinek megóvása”, és ez a magatartás nem minősül a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health íéletek értelmében vett „rendkívüli körülménynek”.

299    Másodlagosan, a CompTIA és az ACT által támogatottan a Microsoft kifejti, hogy amennyiben az Elsőfokú Bíróság meg is állapítaná, hogy a jelen ügy nem érint szellemi tulajdonjogokat, az alkalmazandó szempontok akkor is a Bíróság a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben elfogadott szempontok kell legyenek, amelyek, amint az a fenti 116. pontban kifejtésre került, megfelelnek a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet első, második és negyedik szempontjának.

300    Végezetül a Microsoft, a CompTIA és az ACT előterjeszti, hogy a jelen ügyben a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet négy szempontjából egyik sem teljesül, és következésképpen a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítélet három szempontja sem teljesül.

301    A Bizottság az SIIA és a FSFE által támogatottan először is előadja, hogy még amennyiben az Elsőfokú Bíróság meg is állapítaná, hogy a jelen ügy szerinti megtagadás a szellemi tulajdonjogok gyakorlása alapján igazolható volt, és hogy a megtámadott határozat kötelező licencbe adást foglalt magába, akkor sem következne mindebből, hogy a jelen kérdést automatikusan az „IMS Health ítéletre alapuló ítélkezési gyakorlat” szempontjai alapján kellene értékelni.

302    E tekintetben a Bizottság fenntartja először is, hogy az ítélkezési gyakorlatban rögzített „különleges körülmények” szabály nem alkalmazható „önmagában, és további értékelés nélkül” az üzleti titkok nyilvánosságra hozatalának olyan megtagadásakor, amelynek eredményeként „technológiailag kapcsolat” jön létre egy adott termék és az erőfölényes termék között.

303    Másodsorban a Bizottság szerint a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet nem határozta meg a rendkívüli körülmények kimerítő listáját. Ebben az ítéletben, csakúgy, mint a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletben a Bíróság az adott eset különös körülményeire tekintettel határozta meg azon feltételeket, amelyek alapján a kötelező licencbe adást elrendelő határozat meghozható. Így a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben a Bíróság mindössze azon szempontok listáját határozta meg, amelyeket „elegendő volt” teljesíteni. Valójában annak meghatározásához, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás magatartása visszaélésnek minősül‑e, a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a megtagadás körüli tényezők összességét, különösen annak gazdasági és szabályozási hátterét.

304    Harmadszor a Bizottság felsorolja azon tényezőket, amelyek a jelen ügy körülményeit megkülönböztetik a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeitől, és amelyek lehetővé teszik azon következtetés elfogadását, hogy a Microsoft kifogásolt megtagadása erőfölénnyel való visszaélésnek minősül.

305    Először is a Bizottság megjegyzi, hogy a megtámadott határozat különlegessége, hogy az a szoftveriparhoz kapcsolódó interoperabilitásra vonatkozó információ közlésének megtagadásával foglalkozik. A határozat a Microsoft termékeivel kompatibilis termékek kifejlesztésének lehetővé tételét célozza, míg a Microsoft által hivatkozott precedensek olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyekben a „védett termék” lett volna beépítve a versenytársak termékeibe, és olyan indokok alapján, amelyek túlmennek pusztán két különböző termék közötti kompatibilitás biztosításán. Ráadásul ezek a precedensek nem az erőteljes hálózati hatásokkal bíró ágazatokban felmerülő különös problémákra vonatkoznak. Ellentétben a jelen ügyben érintett ágazattal, az említett precedensekben érintett ágazatok nem olyanok voltak, amelyekben „a [jogalkotó] világosan elismerte, hogy a kompatibilitás a társadalom egésze számára előnyös”. Pontosabban a Bizottság, hivatkozva a megtámadott határozat (745)–(763) preambulumbekezdésére emlékeztet a közösségi jogalkotó által az interoperabilitásnak – többek között a 91/250 irányelv keretében – tulajdonított fontosságra, illetve ez utóbbi által védett azon álláspontra, amely szerint az információ interoperabilitás céljára való nyilvánosságra hozatala előnyös a verseny és az innováció számára.

306    Másodszor a Bizottság felidézi azt a tényt, hogy a jelen ügy olyan erőfölényes helyzetben lévő vállalkozást foglal magában, amely egy adott piacon, a jelen ügyben az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán arra használja meglévő erőfölényét, hogy kizárja a versenyt egy szomszédos piacon, nevezetesen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, s „ezáltal megemeli a belépési korlátokat eredeti piacán, és további monopoljáradékot biztosít magának”. Ez a helyzet súlyosbítja a fogyasztóknak okozott, az új termékek kifejlesztésének korlátozásából származó kárt.

307    Harmadszor a Bizottság előterjeszti, hogy a jelen ügy olyan erőfölényben lévő forgalmazót érint, amelyik csökkentette az információnyújtás korábbi szintjét (a megtámadott határozat (578–584) preambulumbekezdése). A Microsoft üzletpolitikája kezdetben az volt, hogy nyilvánosságra hozta, és nem tartotta vissza az interoperabilitásra vonatkozó információkat, ami egyebek között lehetővé tette a Microsoft számára, hogy piacra vigye saját munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerét, és egyáltalán nem tántorította el őt a fejlesztéstől. Mindazonáltal, miután „szervertermékei” megfelelő helyzetet foglaltak el a piacon, a Microsoft megváltoztatta stratégiáját és úgy döntött, hogy az ezekhez az információkhoz való hozzáférés megtagadásával kizárja versenytársait a piacról (a megtámadott határozat (587), (588), (637) és azt követő preambulumbekezdése).

308    A Bizottság fenntartja, hogy a Microsoft nem tagadhatja, hogy csökkentette az információnyújtás korábbi szintjét. Először is a Microsoft és az AT & T közötti megállapodás, amely lehetővé tette az AT & T számára az AS/U kifejlesztését, nem csak a megtámadott határozattal érintett típusú interoperabilitásra vonatkozó, hanem azon túlmenő információkat is magában foglalt. Ezt követően a Bizottság felhozza, hogy irreleváns az a tény, hogy az AS/U technológia még mindig elérhető. A Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (580)–(583) preambulumbekezdésére, és megjegyzi hogy az „AS/U kapcsán” megvalósított információközlések mára meghaladottá váltak, mivel a Microsoft a Windows következő változataiban módosította az érintett protokollokat. Végezetül a Bizottság felhozza, hogy a megtámadott határozat megközelítése szempontjából irreleváns a Microsoft azon állítása, hogy az a tény, hogy tíz évvel ezelőtt licencbe adott valamely technológiát az AT & T számára, nem kötelezheti a meghatározatlan jövőre nézve arra, hogy minden kapcsolódó technológiát licencbe adjon. Az információnyújtás korábbi szintje csökkentésének kérdését a határozat önmagában nem visszaélésként kezeli, hanem mint a Microsoft kifogásolt megtagadása értékelésének egyik releváns körülményét (a megtámadott határozat (578) és azt követő preambulumbekezdése).

309    Negyedszer a Bizottság nem állítja, hogy pusztán az a tény, hogy a szellemi tulajdonjog licencbe adásának megtagadása egy általános magatartássorozatba illeszkedik, önmagában olyan „rendkívüli körülménynek” minősül, amely elegendő e magatartás visszaélésszerűségének megállapításához. Mindössze annyit állít, hogy az a tény, hogy a Sun nem az egyetlen versenytárs, akivel szemben a Microsoft az interoperabilitásra vonatkozó információhoz való hozzáférést megtagadta, releváns körülmény a Microsoft magatartása EK 82. cikkel való összeegyeztethetőségének vizsgálatakor.

310    A Bizottság szerint nem elfogadható a Microsoft másodlagos érvelése, amely szerint a jelen ügy a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben megállapított szempontok alapján vizsgálandó. A Bronner‑ítélet jelentős beruházást igénylő infrastruktúrához való hozzáférésre vonatkozott, és ha megállapítást nyerne, hogy a jelen ügyben érintett információt nem védi szellemi tulajdonjog, hanem az mindössze önkényesen összeválogatott üzenetekből áll, akkor az említett ítélet minden bizonnyal nem lenne „megfelelő alapja az összehasonlításnak”.

311    Másodlagosan a Bizottság az SIIA és az FSFE által támogatottan előadja, hogy még amennyiben a megtámadott határozat jogszerűségét az első kérdés vonatkozásában a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben megállapított szempontok alapján kellene is értékelni, azon szempontok teljesülnek a jelen ügyben.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

312    Emlékeztetni kell arra, hogy a Microsoft érvelése szerint az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésének megtagadása nem minősülhet az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek, mivel először is ezen információt szellemi tulajdonjog védi (vagy üzleti titoknak minősül) és másodszor, mivel a jelen ügyben nem teljesülnek az ítélkezési gyakorlatban felállított szempontok, amelyek meghatározzák, hogy egy erőfölényben lévő vállalkozástól mikor követelhető meg, hogy harmadik feleknek licencet adjon.

313    Ugyancsak emlékezni kell arra, hogy a Bizottság állítása szerint nem szükséges arról határozni, hogy a Microsoft megtagadása szellemi tulajdon harmadik felek részére való licencbe adása megtagadásának minősül‑e, avagy hogy az üzleti titkok a szellemi tulajdonjogokkal azonos szintű védelemre jogosultak‑e, mivel a jelen ügyben teljesültek azon szigorú szempontok, amelyek alapján az ilyen megtagadás erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet (lásd a fenti 284–288. pontot).

314    Míg a Microsoft és a Bizottság ily módon egyetért azzal, hogy a vizsgált megtagadás, feltételezve, hogy az szellemi tulajdon licencbe adásának megtagadásaként minősül, az EK 82. cikk alapján értékelhető, nem értenek egyet abban, hogy az ítélkezési gyakorlatban megállapított mely szempontok alkalmazandók az ilyen helyzetben.

315    Így a Microsoft elsődlegesen a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben megállapított szempontokra, míg másodlagosan a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben megállapítottakra hivatkozik.

316    A Bizottság ugyanakkor viszont azt állítja, hogy „problematikus lenne” a jelen ügyben a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben megállapított szempontok „automatikus” alkalmazása. Fenntartja, hogy annak érdekében, hogy e megtagadás visszaélésszerűsége megállapítható legyen, figyelembe kell venni annak valamennyi különös körülményét, amelyek nem feltétlenül lesznek azonosak a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben azonosítottakkal. Ennek megfelelően a megtámadott határozat (558) preambulumbekezdésében kifejti, hogy „a közösségi bíróságok ítélkezési gyakorlatából […] következően a Bizottságnak a szolgáltatás megtagadását körülvevő körülmények összességét kell elemeznie, és határozatát e széleskörű vizsgálat eredményeként kell meghoznia”.

317    A tárgyaláson a Bizottság az Elsőfokú Bíróság ez irányú kérdésére megerősítette, hogy a megtámadott határozatban úgy vélte, hogy a Microsoft magatartása három olyan jellemzővel bír, amelyek alapján visszaélésszerűnek minősíthető. Az első abban a tényben áll, hogy az információ, amelynek a versenytársakkal való közlését a Microsoft megtagadta, szoftverpiaci interoperabilitásra, azaz olyan kérdéskörre vonatkozik, amelynek a közösségi jogalkotás különös jelentőséget tulajdonít. A második jellemző abban a tényben áll, hogy a Microsoft az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő rendkívüli erejét arra használja, hogy kizárja a versenyt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek szomszédos piacán. A harmadik jellemző az, hogy a kérdéses magatartás az információnyújtás korábbi szintjének csökkentését foglalja magában.

318    A Bizottság kifejti, hogy mindenesetre a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben elfogadott szempontok is teljesülnek a jelen ügyben.

319    Eme különféle érvekre válaszolva meg kell jegyezni, hogy amint azt a Bizottság helyesen állapítja meg a megtámadott határozat (547) preambulumbekezdésében, jóllehet a vállalkozások főszabály szerint szabadon választhatják meg üzleti partnereiket, a szolgáltatás nyújtásának az erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása objektív módon való igazolhatóság hiányában bizonyos körülmények között az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet.

320    A Bíróság tehát úgy találta, hogy az EK 82. cikk értelmében visszaélt erőfölényével a nyersanyagok piacán erőfölényben lévő azon vállalkozás, amelyik azzal a céllal, hogy ezeket a nyersanyagokat saját termékei gyártásához őrizze meg, megtagadta valamely olyan vevő kiszolgálását, amelyik ugyanilyen termékek gyártója, és ezáltal valószínűsíthető, hogy ennek a vevőnek a részéről minden versenyt kizár (a Bíróság 6/73. és 7/73. sz., Commercial Solvents kontra Bizottság egyesített ügyekben 1974. március 6‑án hozott ítélete [EBHT 1974., 223. o.]; a szolgáltatásnyújtás megtagadása kapcsán lásd a Bíróság 311/84. sz. CBEM‑ügyben 1985. október 3‑án hozott ítéletét [EBHT 1985., 3261. o.]).

321    A 238/87. sz. Volvo‑ügyben 1988. október 5‑én hozott ítéletében (EBHT 1988., 6211. o.) a Bíróságnak az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek kell‑e minősíteni, ha egy a gépjárműkarosszéria‑elemekre vonatkozó formatervezési mintaoltalmat tulajdonló gépjárműgyártó megtagadja harmadik felek számára, hogy licencet adjon az oltalom alatt álló formatervezési mintákat magukba foglaló termékek forgalmazásához. Ítéletében a Bíróság hangsúlyozta, hogy valamely oltalom alatt álló formatervezési minta tulajdonosa kizárólagos jogának lényegét képezi, hogy harmadik feleket megakadályozzon abban, hogy beleegyezése nélkül gyártsanak, forgalmazzanak vagy importáljanak a formatervezési mintát magukban foglaló termékeket. A Bíróság (a 8. pontban) arra a következtetésre jutott, hogy „valamely oltalom alatt álló formatervezési minta tulajdonosának arra irányuló kötelezése, hogy harmadik felek számára, a formatervezési mintát magában foglaló termékek forgalmazására akár ésszerű jogdíj ellenében licencet adjon, arra vezetne, hogy a tulajdonost megfosztják kizárólagos jogának lényegétől, és hogy az ilyen licenc megtagadása önmagában nem minősülhet az erőfölénnyel való visszaélésnek”. A Bíróság mindazonáltal hozzátette, hogy „a kizárólagos jognak a bejegyzett, gépjárműkarosszéria‑elemekre vonatkozó formatervezési minta tulajdonosa általi gyakorlása tiltott [lehet] a[z EK 82.] cikk alapján, ha az az erőfölényben lévő vállalkozás részéről bizonyos visszaélésszerű magatartást foglal magában, mint például a független szervizeknek való alkatrészszolgáltatás önkényes megtagadását, az alkatrészek árának tisztességtelen színvonalon való rögzítését, vagy olyan döntés meghozatalát, hogy felhagy valamely modell alkatrészeinek gyártásával, jóllehet azon modell számos darabja még forgalomban van, feltéve hogy ezek a magatartások érinti a tagállamok közötti kereskedelmet” (9. pont).

322    A fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítélet keretében a Bíróságnak a fellebbezés kapcsán döntenie kellett a szellemi tulajdonjog harmadik félnek való licencbe adásának a valamely erőfölényben lévő vállalkozás általi megtagadása kérdésben is. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy olyan határozatra vonatkozott, amelyben a Bizottság megállapította, hogy három televíziós társaság a heti műsorkínálatuk, illetve azon televíziós műsorújságok piacán, amely műsorújságokban műsorkínálataik megjelentek, erőfölényével oly módon élt vissza, hogy a kínálaton fennálló szerzői jogra való hivatkozással megakadályozta, hogy harmadik felek a különféle televíziós csatornák által sugárzott műsorokat tartalmazó átfogó heti műsorújságokat adjanak ki. A Bizottság ezért kötelezte e televíziós társaságokat, hogy előzetes heti műsorkínálatukat egymással közöljék, és hogy azt kérésre, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen harmadik feleknek is megküldjék, és a műsorkínálat többszörözését e felek számára engedélyezzék. A Bizottság ugyancsak kikötötte, hogy ha e televíziós társaságok úgy döntetnek, hogy engedélyezik a felhasználást, úgy az azért kért jogdíjnak ésszerűnek kell lennie.

323    A fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletben (49. pont) a Bíróság, a fenti 321. pontban hivatkozott Volvo‑ítéletre utalva megállapította, hogy „a többszörözéshez kapcsolódó kizárólagos jog a szerző jogainak körébe tartozott, így a licencbe adás megtagadása, még akkor is, ha az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása, önmagában nem minősül az ezen erőfölénnyel való visszaélésnek”. Továbbra is a fenti 321. pontban hivatkozott Volvo‑ítéletre utalva a Bíróság mindazonáltal kifejtette, hogy „valamely kizárólagos jog tulajdonos általi gyakorlása rendkívüli körülmények között magában foglalhat visszaélésszerű magatartást” (50. pont).

324    A Bíróság úgy találta, hogy az alábbi körülmények voltak relevánsak annak megállapításakor, hogy a kérdéses televíziós társaságok magatartása visszaélésszerűnek minősül. Először is megtagadásuk olyan termék nyújtására vonatkozott – a televíziós csatornák heti műsorkínálata –, amely nélkülözhetetlen volt a kérdéses tevékenység (átfogó heti televíziós műsorújságok kiadása) folytatásához (53. pont). Másodszor a megtagadás megakadályozta egy új termék, az átfogó heti televíziós műsorújság megjelenését, amelyet a kérdéses televíziós társaságok maguk nem szolgáltattak, és amelyre volt potenciális fogyasztói kereslet, s így az az EK 82. cikk b) pontja szerinti visszaélésnek minősült (54. pont). Harmadszor a megtagadás nem volt objektív módon indokolható (55. pont). Végezetül negyedszer, magatartásukkal a televíziós társaságok fenntartottak a maguk számára egy másodlagos piacot, a heti televíziós műsorújságok piacát, kizárva minden versenyt azon a piacon (56. pont).

325    A fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben a Bíróságnak az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján arról kellett határoznia, hogy vajon az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősül‑e, ha az Ausztriában a napilapok piacán jelentős részesedéssel rendelkező, és az egyetlen országos újságkézbesítési hálózatot üzemeltető sajtóholding megtagadja valamely versenytárs lap kiadójának az ezen hálózathoz megfelelő térítés ellenében való hozzáférést, vagy ezen kiadó számára bizonyos kiegészítő szolgáltatások csoporttól való megvásárlásának engedélyezését.

326    Ítéletében (38. pont) a Bíróság először is megjegyezte, hogy jóllehet a fenti 320. pontban hivatkozott Commercial Solvents kontra Bizottság és a CBEM‑ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy visszaélésnek minősül a piacon erőfölényben lévő vállalkozás által annak megtagadása, hogy olyan nyersanyagokat, illetve szolgáltatásokat nyújtson egy szomszédos piacon vele versenyző vállalkozásnak, amelyek nélkülözhetetlenek a versenytárs által végzett üzleti tevékenység folytatásához, azonban ezt csak azon esetre állapította meg, amikor a kérdéses magatartás valószínűsíthetően a versenytárs által támasztott versenyt teljes egészében megszüntetné.

327    Ezt követően a Bíróság megállapította (39. pont), hogy a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítélet 49. és 50. pontjában kimondta, hogy a szellemi tulajdonjog jogosultja részéről a licencbe adás megtagadása, még ha ezt erőfölényben lévő vállalkozás teszi is, önmagában nem jelenthet erőfölénnyel való visszaélést, a kizárólagos jog gyakorlása a jogosult részéről azonban kivételes körülmények között visszaélésszerű magatartáshoz vezethet.

328    Végezetül a Bíróság idézte a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletben meghatározott kivételes körülményeket, és megállapította (41. pont):

„[m]ég ha a szellemi tulajdonjog vonatkozásában kialakított ítélkezési gyakorlat bármilyen más tulajdonjogra is alkalmazható lenne, az [azon] ítéletre való érdemi hivatkozáshoz az előzetes döntéshozatal iránti kérdés tárgyát képező helyzetben az [EK 82.] cikk szerinti visszaélés megállapítása végett szükséges lenne nemcsak annak a megállapítása, hogy a kézbesítésből álló szolgáltatásnyújtás megtagadása valószínűsíthetően megszüntetné a szolgáltatást igénybe venni kívánó versenytárs által támasztott versenyt a napilapok piacán, és a szolgáltatásnyújtás megtagadása objektív módon nem igazolható, hanem azt is bizonyítani kellene, hogy maga a szolgáltatás elengedhetetlen volna az érintett versenytárs üzleti tevékenységének folytatásához, amennyiben is a kézbesítési rendszernek nincs tényleges vagy potenciális helyettesítője.”

329    A fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben a Bíróság ismét azon körülményekről határozott, amelyek fennállása esetén, ha az erőfölényben lévő vállalkozás harmadik fél részére megtagadja a szellemi tulajdonjog által védett termék használatára vonatkozó licencet, akkor az az EK 82. cikk szerinti visszaélésszerű magatartásnak minősülhet.

330    A Bíróság először is a fenti 321. pontban hivatkozott Volvo‑ítéletre és a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletre hivatkozva megerősítette (34. pont), hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a többszörözésre vonatkozó kizárólagos jog a tulajdonos szellemi tulajdonjogainak részét képezi, így a licencbe adás megtagadása önmagában még erőfölényben lévő vállalkozás esetében sem minősül visszaélésnek. A Bíróság ugyancsak megjegyezte (35. pont), hogy ugyanezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely kizárólagos jog tulajdonos általi gyakorlása kivételes körülmények között visszaélést is megvalósíthat. Ezt követően, miután felsorolta a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletben megállapított különleges körülményeket, a Bíróság megállapította (38. pont), hogy az ítélkezési gyakorlatból következően ahhoz, hogy visszaélésnek minősüljön adott üzleti tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen termékhez vagy szolgáltatáshoz való hozzáférés megtagadása azon vállalkozás részéről, amely a szerzői jog jogosultja, elegendő három kumulatív feltétel teljesülése, nevezetesen, hogy a megtagadás megakadályozza valamilyen új termék létrejöttét, amelyre potenciális fogyasztói kereslet lenne, hogy e megtagadás nem igazolható, illetőleg hogy miatta valamely másodlagos piacon kizáródik minden verseny.

331    A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás részéről annak megtagadása, hogy harmadik félnek licencet adjon valamely, szellemi tulajdonjog körébe tartozó termék használatára, önmagában nem minősülhet az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek. Csak rendkívüli körülmények fennállása esetén jelenthet ilyen visszaélést a kizárólagos jognak a szellemi tulajdonjog jogosultja részéről való gyakorlása.

332    Az ítélkezési gyakorlatból következően különösen az alábbi körülmények tekinthetők rendkívülinek:

–        elsősorban a megtagadás olyan termékre vagy szolgáltatásra vonatkozik, amely nélkülözhetetlen valamilyen üzleti tevékenység folytatásához valamely szomszédos piacon;

–        másodsorban a megtagadás olyan jellegű, hogy minden hatékony versenyt kizár ezen a szomszédos piacon;

–        harmadsorban a megtagadás megakadályozza valamely új termék megjelenését, amelyre potenciális fogyasztói kereslet lenne.

333    Ha megállapítható, hogy ilyen körülmények állnak fenn, akkor az erőfölényben lévő jogosult részéről a licencbe adás megtagadása sérti az EK 82. cikket, feltéve hogy a megtagadás objektív módon nem igazolható.

334    Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy azon körülmény, hogy a megtagadás megakadályozza valamely új termék megjelenését, amelyre potenciális fogyasztói kereset lenne, csak a szellemi tulajdonjog gyakorlásához kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban található meg.

335    Végezetül szükséges hozzátenni, hogy ahhoz, hogy egy adott tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen termékhez vagy szolgáltatáshoz való hozzáférés megtagadása visszaélésnek minősüljön, meg kell különböztetni két piacot, nevezetesen azt a piacot, amelyet a termék vagy szolgáltatás képez, és amelyen a hozzáférést megtagadó vállalkozás erőfölényben van, illetve azt, amelyen a terméket vagy szolgáltatást más termékek gyártásához vagy szolgáltatások nyújtásához használják fel. Az a tény, hogy a nélkülözhetetlen terméket vagy szolgáltatást önállóan nem értékesítik, nem zárja ki eleve az önálló piac meghatározhatóságának a lehetőségét (lásd e tekintetben a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ügyben hozott ítélet 43. pontját). A Bíróság így a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ügyben hozott ítélet 44. pontjában megállapította, hogy elegendő, ha azonosítható egy pusztán potenciális, sőt hipotetikus piac, valamint hogy ez a helyzet fennállt, amikor a termékek vagy szolgáltatások nélkülözhetetlenek voltak valamely üzleti tevékenység folytatásához, miközben azokra tényleges kereslet állt fenn az e tevékenységet folytatni kívánó vállalkozások részéről. A Bíróság az ítélet következő pontjában arra a következtetésre jutott, hogy döntő jelentőségű, hogy a termelés két külön szakasza volt azonosítható, és hogy azok összekapcsolódtak azáltal, hogy az upstream termék nélkülözhetetlen volt a downstream termék szolgáltatásához.

336    Fenti tényezők fényében az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy először is arról kell dönteni, hogy a jelen ügyben fennállnak‑e a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben azonosított, a fenti 332. és 333. pontban bemutatott körülmények. A Bizottság által felhozott különleges körülményeket (lásd fentebb a 317. pontot) csak akkor fogja értékelni az Elsőfokú Bíróság, ha megállapította, hogy egy vagy több körülmény nem áll fenn.

 ii.   Az interoperabilitásra vonatkozó információ nélkülözhetetlen jellegéről


 A felek érvei

337    A Microsoft előterjeszti, hogy a megtámadott határozat által megkövetelt interoperabilitásra vonatkozó információ nem nélkülözhetetlen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek szolgáltatóinak tevékenységéhez. Valamely adott technológia nem minősíthető nélkülözhetetlennek, ha az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai az ahhoz való hozzáférés nélkül is képesek termékeiket „gazdaságilag életképesen” fejleszteni és forgalmazni.

338    A Microsoft állítása szerint a megtámadott határozat e tekintetben egy jogi és egy ténybeli tévedést tartalmaz.

339    Először is előterjeszti, hogy jogi hibának minősül az a tény, hogy a Bizottság „a verseny fennállásának vizsgálatakor” nem megfelelő, a megszokottól eltérő és abszolút jellegű megközelítést alkalmazott. A felperes a megtámadott határozat (176)–(184) preambulumbekezdésére hivatkozva előadja, hogy a Bizottság szerint a szerverekhez való konkurens operációs rendszereknek képeseknek kell lenniük arra, hogy pontosan ugyanolyan módon lépjenek kapcsolatba az ügyfélszámítógépekhez és a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel, mint azt a szerverekhez való Windows operációs rendszerek teszik; márpedig az ítélkezési gyakorlat a piachoz való ilyen „optimális hozzáférést” nem követel meg.

340    A válaszban a Microsoft kifogásolja azt a tényt, hogy a Bizottság arra tekintettel értékelte az interoperabilitás szükséges fokát, hogy mi volt szükséges versenytársai életképes piacon maradásához. Ésszerűtlen az interoperabilitásnak a Bizottság által a megtámadott határozat (666)–(687) preambulumbekezdésében használt koncepciója, mivel az a Windows operációs rendszerek és a konkurens operációs rendszerek „kvázi azonosságát” foglalja magában. A Microsoft a megtámadott határozat (669)–(679) preambulumbekezdésének a fenti 126. pontban ismertetett részeire hivatkozva előadja, hogy ilyen koncepció alkalmazása mellett „bármely technológia nélkülözhetetlennek minősülne”. Emellett a megtámadott határozatban az egyetlen igazolás azon állítás alátámasztására, hogy az interoperabilitás e „foka” szükséges ahhoz, hogy a versenytársak életképes körülmények mellett maradhassanak piacon az volt, hogy a kérdéses specifikációkhoz való hozzáférés lehetővé tehetné a versenytársak számára, hogy elkerülhetővé tegyék a felhasználók „kétszeri bejelentkezésének” szükségességét (a megtámadott határozat (183) preambulumbekezdése). Ez az igazolás nem elégséges, mivel először is számos forgalmazó értékesít már „egyszeri bejelentkezéses” megoldásokat, másodszor pedig a kétszeri bejelentkezés szükségessége pusztán egy alternatív (bár valamelyest kevésbé kedvező) megoldás, és harmadszor is a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés jelentősen túlmegy azon, ami szükséges ennek a kisebb jelentőségű problémának a megoldásához.

341    Szintén a válaszban, azt követően, hogy hivatkozott a fenti 125–128. pontokban kifejtett érvekre, illetve megismételte, hogy a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés nem teszi majd lehetővé versenytársai számára a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel „kvázi azonos” termékek kifejlesztését, a Microsoft azt terjeszti elő, hogy a Bizottság nem tudott okozati összefüggést bizonyítani a kommunikációs protokolljaihoz való specifikációk „elérhetetlensége” és a versenytársak életképes piacon maradásra való állítólagos képtelensége között.

342    A Microsoft a beavatkozási beadványokra tett észrevételeiben tagadja, hogy az iparág és a fogyasztók a „tökéletes helyettesíthetőségre” tartanának igényt, és állítja, hogy ez a követelmény messze túlmegy a Bíróság által a fenti 112. pontban hivatkozott Bronner‑ítéletben és a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben megállapított „nélkülözhetetlenségi feltételen”. A felperes versenytársainak pedig „nincs szüksége az Active Directoryra”, mivel a szerverekhez való operációs rendszereik rendelkeznek saját címtárszolgáltatással, amely képes a szerverekhez és az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerek részére munkacsoport‑szolgáltatást nyújtani.

343    Másodszor a Microsoft azt állítja, hogy a megtámadott határozat ténybeli hibája, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a piacon számos szerverekhez való operációs rendszer van jelen. Európában a vállalkozások továbbra is heterogén számítógépes hálózatokat működtetnek, amelyekhez az operációs rendszereket különféle forgalmazók nyújtják.

344    E tekintetben a Microsoft emlékeztet arra, hogy a közigazgatási eljárás során jelentéseket nyújtott be, amelyekben informatikai szakértők ismertetik „azon módszereket, amelyek révén a számítógépes rendszerek közötti interoperabilitás megteremthető”. A Bizottság információkéréseire adott válaszok megerősítik, hogy Európában általános a számítógépes rendszerekben a különféle típusú operációs rendszerek közötti interoperabilitás. Így az ezen információkérésekre válaszoló vállalkozások 47%‑a úgy nyilatkozott, hogy szerverekhez való konkurens operációs rendszereket használtak arra, hogy ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszereknek nyújtsanak állomány‑ és nyomtatószolgáltatást. Hasonló bizonyítékok léteznek a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások vonatkozásában is. A Microsoft megismétli, hogy a Mercer–jelentésekből kitűnik, hogy a vállalkozások nem érzik úgy, hogy szervereik kiválasztását interoperabilitási gondok korlátoznák.

345    A Microsoft azt is hangoztatja, hogy a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek és az ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerek közötti interoperabilitás öt különféle módszerrel is elérhető. E módszerek mindegyike a kérdéses kommunikációs protokollok nyilvánosságra hozatalának alternatíváját jelenti, és valamennyi lehetővé teszi e különféle operációs rendszerek számára, hogy „megfelelően működjenek együtt”. Jóllehet a Bizottság által lényegesnek tartott „tökéletes helyettesíthetőség” nem érhető el ezekkel a módszerekkel, azonban azok igenis lehetővé teszik „a hatékony versenyhez szükséges […] minimális interoperabilitási fok” elérését.

346    A Microsoft által hivatkozott öt módszer a következő: először a szabványosított kommunikációs protokollok, mint a TCP/IP (Transmission Control Protocol/Internet Protocol) és a HTTP (HyperText Transfer Protocol) használata; másodszor szoftverkód hozzáadása az ügyfélszámítógépekhez vagy szerverekhez való Windows operációs rendszerhez, lehetővé téve a szerverekhez való konkurens operációs rendszerrel való kommunikációt ez utóbbi operációs rendszer kommunikációs protokolljainak használata révén; harmadszor szoftverkód hozzáadása a szerverekhez való konkurens operációs rendszerhez, lehetővé téve az ügyfélszámítógéphez vagy szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel való kommunikációt a Windows operációs rendszerek kommunikációs protokolljainak használata révén; negyedszer a szerverekhez való operációs rendszer „hídként” való használata a kétféle, különböző kommunikációs protokoll között; és ötödször szoftverkódblokk hozzáadása az adott hálózatba kapcsolt valamennyi ügyfélszámítógéphez vagy szerverhez való operációs rendszerhez, biztosítandó a különféle szoftverkódblokkok közti kommunikáció útján való interoperabilitást. Ugyenezen összefüggésben a Microsoft kifogásolja, hogy a Bizottság nem bizonyította a megtámadott határozatban a kommunikációs protokolljai visszafejtésének „technikai vagy gazdasági lehetetlenségét”.

347    A Microsoft hozzáteszi, hogy a Bizottság által a közigazgatási eljárás során összegyűjtött bizonyítékokból kitűnik, hogy e módszerek a Linux és más munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek esetében a gyakorlatban működőképesek. A Linux termékek forgalmazói anélkül növelték folyamatosan piaci részesedésüket a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, hogy hozzáférésük lett volna a Microsoft kommunikációs protokolljainak specifikációihoz. A Microsoft hivatkozik az Evans, Nichols és Padilla urak által készített jelentés (a válasz C.11. melléklete) D és E részeire, és újfent kifejti, hogy a Linux termékek továbbra is erősödni fognak a szerverekhez való Windows operációs rendszerek rovására. Általánosan elismert, hogy a Linux a Microsoft komoly versenytársa, és hogy a 25 000 USA‑dollár alatti szerverek 10 legnagyobb gyártója Linuxot futtató munkacsoportszervereket kínál.

348    A CompTIA és az ACT lényegében a Microsoftéval azonos érveket terjeszt elő.

349    A CompTIA kifogásolja különösen azt a tényt, hogy a Bizottság szerint a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereknek olyan fokú interoperabilitást kell elérnie az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekkel, mint amely „annyira jó, mint amit maga a Microsoft elér”.

350    Az ACT e tekintetben a Microsoft írásos beadványaiban kifejtett érveire és számos olyan módszerre hivatkozik, amely lehetővé teszi a különböző vállalkozások operációs rendszerei közötti interoperabilitást. Ugyancsak kétségeinek ad hangot a tekintetben, hogy a nélkülözhetetlenség követelményének a Bizottság által alkalmazott értelmezése nem lenne‑e negatív hatással az innovációra.

351    A Bizottság szerint az interoperabilitásra vonatkozó információk Microsoft általi közzététele nélkülözhetetlen, ha versenytársai továbbra is versenyben akarnak maradni a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

352    Először is felhozza, hogy a Microsoftnak a jogi hibára vonatkozó állítása a Bizottság álláspontjának félreértelmezésén és a megtámadott határozatban elemzett egyes kérdések összekeverésén alapul. A nélkülözhetetlenség követelményével együttjár az interoperabilitás azon fokának, amely az életképes versenytársként való piacon maradáshoz szükséges, illetve annak az elemzése, hogy a visszatartott információ‑e az egyetlen gazdaságilag életképes forrása az interoperabilitás e foka elérésének.

353    A Bizottság hangsúlyozza, hogy az információ, amelynek közlését a Microsoft megtagadja, „funkcionálisan kapcsolódik az ügyfélszámítógépekhez” és kifejti, hogy ennek az információnak a nélkülözhetetlensége a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek és az ügyfélszámítógépek közötti interoperabilitás fontosságából (a megtámadott határozat (383)–(386) preambulumbekezdése), és a Microsoftnak az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő kvázi monopolhelyzetéből származik.

354    A Bizottság a megtámadott határozat (666)–(686) preambulumbekezdésében az ítélkezési gyakorlatban meghatározott módon elemezte a nélkülözhetetlenség követelményét, és megvizsgálta, hogy a vonatkozó információ nyilvánosságra hozatalának alternatív megoldásai vajon lehetővé tennék‑e a vállalkozások számára, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán életképesen versenyezzenek a Microsofttal.

355    A Bizottság megjegyzi, hogy a Microsoft nézete szerint a versenytársak de minimis piaci behatolását, illetve de minimis piaci részesedésének védelmét lehetővé tevő, hatástalan interoperabilitási megoldásoknak már a puszta léte önmagában bizonyítja, hogy a nélkülözhetetlenség követelménye nem teljesül. Ezen érvelésnek nem lehet helyt adni, mivel a követelményt annak a célnak a fényében kell elemezni, hogy fennmarad‑e a hatékony, fogyasztók számára előnyös versenystruktúra. A kérdés tehát az, hogy az információ, amelynek közlését a Microsoft megtagadja, vajon nélkülözhetetlen‑e bármely versenytárs számára, amely az érintett piacon „életképes versenykényszert kifejtő, és nem pusztán de minimis szerephez jutó, a piacot a piaci résért ténylegesen elhagyó” szereplőként szándékozik üzleti tevékenységet kifejteni.

356    Viszonválaszában a Bizottság világossá teszi, hogy álláspontja szerint az erőfölényben lévő vállalkozás nem veszélyeztetheti a hatékony versenyt valamely másodlagos piacon azzal, hogy visszaélésszerűen megtagadja versenytársainak, hogy hozzáférjenek valamely, az életképességükhöz szükséges „inputhoz”. Amennyiben nincs alternatívája azon input helyettesítésének, amelyhez a hozzáférést megtagadta, és amely lehetővé tenné a versenytársak számára, hogy a másodlagos piacon hatékony versenykényszert gyakoroljanak az erőfölényben lévő vállalkozásra, úgy nyilvánvaló, hogy ez az input nélkülözhetetlen a hatékony verseny fenntartásához.

357    Szintén a viszonválaszban a Bizottság megismétli, hogy az interoperabilitás több lehetséges foka áll fenn az ügyfélszámítógépekhez való Windows‑, és a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek között. A Bizottság nem rögzítette előzetesen az interoperabilitásnak a hatékony verseny fenntartásához szükséges adott fokát, hanem megállapításait a Microsoft versenytársai által már használt, „a vevők által megkövetelt interoperabilitási fok gazdaságilag életképes szintjét lehetővé nem tevő” alternatív megoldások nyilvánvalóan elégtelen jellegére alapította. A Bizottság ismételten tagadja, hogy a felperes által hivatkozott, „kvázi azonosságot” jelentő interoperabilitási fokot vette volna figyelembe és előadja, hogy nem az az elengedhetetlen, hogy a Microsoft versenytársai számára lehetővé váljon a Microsoft által alkalmazott interoperabilitási megoldások lemásolása, hanem az, hogy képesek legyenek „saját erőfeszítéseik révén azonos fokú interoperabilitást” elérni. Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (590)–(692) preambulumbekezdésében megvizsgálja azokat a „súlyos következményeket”, amelyek az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekkel való korlátozott interoperabilitási fok esetében a versenytársakra és a vevőkre várnak. A Microsoft, magatartásának következményeként, fokozatosan kiszorítja versenytársait a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacáról, jóllehet némelyikük kezdetben e piacon jelentős kereskedelmi és technológiai előnnyel bírt a Microsofttal szemben (a megtámadott határozat (578)–(668) preambulumbekezdése).

358    Másodsorban a Bizottság visszautasítja a ténybeli hibára vonatkozó állításokat.

359    Először is a Microsoft nem bizonyította, hogy a közigazgatási eljárás során általa bemutatott jelentésekben a számítógépes szakemberek által javasolt megoldások az interoperabilitásra vonatkozó információ nyilvánosságra hozatalának kereskedelmileg életképes alternatíváját jelentik‑e.

360    Másodszor nem relevánsak azok az érvek, amelyeket a Microsoft a Bizottság információkérésére adott válaszokból merít, amennyiben is az „azt jelenti, hogy elegendő a kisebb piaci szereplőkkel való interoperabilitás, vagy hogy létezik már bizonyos fokú interoperabilitás”. Valójában a Microsoft figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy versenytársai már azelőtt beléptek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacára, hogy a Microsoft ilyen jellegű termékek forgalmazásába kezdett volna. Az a tény, hogy a szóban forgó információ nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Microsoft versenytársai továbbra is versenykényszert gyakorolhassanak a Microsoft termékeire, azt jelenti, hogy ezek a versenytársak fokozatosan kizáródnak a piacról. Az a tény, hogy kizáródásuk még nem teljes, nem jelenti azt, hogy a nélkülözhetetlenség követelménye nem teljesül, mivel az a kérdés lényeges, hogy vajon az információ nélkülözhetetlen‑e az életképes versenytársként való piacon maradáshoz.

361    Harmadszor a különféle forgalmazók által kínált operációs rendszerek közötti interoperabilitás elérésének öt alternatív megoldására való hivatkozásával a Microsoft nem vitatja a megtámadott határozatban ezzel kapcsolatban tett megállapításokat, pusztán annyit állít, hogy ezek a módszerek „megvalósíthatók”, és lehetővé teszik saját és versenytársai termékei számára, hogy „megfelelően működjenek együtt”.

362    A Bizottság emlékeztet arra, hogy ezeket a módszereket a megtámadott határozatban már elemezte, így különösen is annak kérdését, hogy a visszafejtés alternatíváját képezheti‑e az interoperabilitásra vonatkozó információ közzétételének (a megtámadott határozat (683)–(687) preambulumbekezdése), és bizonyította, hogy az nem az interoperabilitásra vonatkozó információ „életképes helyettesítője”.

363    Negyedszer a Bizottság visszautasítja a Microsoft állítását, amely szerint a megtámadott határozatban szereplő elemzésnek ellent mond a Linux belépése és állítólagos növekedése a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

364    Először is a Linuxra vonatkozó adatok „nem egy adott szereplő piaci behatolását mutatják, hanem számos, a Linuxra alapuló, egymással versenyző forgalmazó erőfeszítéseit (Red Hat, Novell/SuSE, IBM, Sun stb.)”. Ezeknek a versenyző forgalmazóknak az egyenkénti részesedése éppen ezért „elhanyagolható”.

365    Ezt követően a Bizottság kifogásolja a válasz C.11. mellékletében lévő Evans, Nichols és Padilla jelentés D. részét, a következőképpen érvelve:

–        amint azt a megtámadott határozat (487)–(490) preambulumbekezdése megállapítja, az e szakértők által a jelentés készítéséhez felhasznált, az International Data Corporationtől (IDC) származó adatok csak közelítőek, és így önmagukban nem alkalmasak a piaci fejlemények értékelésére;

–        mindez „még inkább érvényes a piac teljes méretéhez képest meglehetősen marginális éves változások esetében”;

–        nincs bizonyíték arra, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek esetében is alkalmazható a Linux értékesített mennyiségek szerinti 6,75%‑os piaci részesedése, amelyet a Microsoft az összes szerverre nézve kivetítetten számít;

–        a 2003‑as piacfelmérésre adott válaszok két példája, amelyre a szakértők annak érdekében hivatkoznak, hogy bemutassák, hogy a Linux esetében lehetséges a visszafejtésen alapuló interoperabilitási megoldások alkalmazása, nem minősül reprezentatívnak, mivel két válaszolóról van szó, abból a mindössze háromból, akik a piacfelmérésben részt vevő több mint száz közül „nem jelentéktelen mértékben használják a Linux/Sambát”.

–        a szakértők nem nyújtanak semmilyen információt arról, hogy a Microsoft állítása szerint a különféle forgalmazók által nyújtott operációs rendszerek közötti interoperabilitás biztosítására képes négy másik módszer hogyan tehette lehetővé a Linuxnak a szolgáltatás megtagadásában megnyilvánuló visszaélés által lefedett időszakban való terjeszkedését.

366    Hasonlóképpen a Bizottság kifogásolja e jelentés E. részének megállapításait. Állítása szerint:

–        a megtámadott határozat (605)–(610) preambulumbekezdésében már elutasította azon érveket, amelyeket a Microsoft az IDC előrejelzéseire és a harmadik Mercer‑jelentésre alapít;

–        az IDC hajlamos túlbecsülni előrejelzéseiben a Linux piaci részesedéseit a „hálózatkezelési” és „állomány és nyomtató” alkategóriákban;

–        a 2004. március 8‑i Meryll Lynch jelentésben (a válasz C.11. mellékletének 7. melléklete) említett, a Windows NT operációs rendszerekről a Linux operációs rendszerekre való „átállás” valószínűsíthetően egyszeri jelenség, mivel a Windows NT „idejétmúlt termék, melyet már nem támogat a Microsoft”;

–        a 2004. május 25‑i Yankee Group jelentés (a válasz C.11. mellékletének 9. melléklete) általában a szerverekhez való operációs rendszerekre vonatkozik, és nem a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre, így nagy részében irreleváns a jelen ügyben;

–        a 2004. május 27‑i Forrester Research jelentés (a válasz C.11. mellékletének 10. melléklete elsősorban nem a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre vonatkozik, és olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek ellentmondanak a Microsoft érvelésének, nevezetesen azon megállapítást, hogy a megkérdezettek 92%‑a használ majd Active Directoryt 2006‑ban.

367    Az SIIA lényegében ugyanazon érveket terjeszti elő, mint a Bizottság. Fenntartja, hogy az érdemi verseny szempontjából a szoftverpiacon alapvető fontosságú, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek forgalmazói „egyenlő esélyekkel” legyenek képesek elérni az interoperabilitást a Microsoft kvázi monopolista termékeivel. Ahhoz, hogy a piacon hatékonyan versenyezhessenek, ezeknek a forgalmazóknak hozzá kell férniük a kérdéses interoperabilitásra vonatkozó információhoz.

368    Az FSFE elutasítja azt az érvet, amelyet a Microsoft az interoperabilitás biztosításának öt alternatív módszerére alapít. Állítása szerint „[t]echnológiailag mindezen megközelítések valószerű megoldásokat írnak le”, de „figyelmen kívül hagynak egy alapvető kérdést: a hitelesítés kérdését”. A Microsoft az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszereket „szorosan összekapcsolta” saját „hitelesítő kiszolgálóival”, így lényegében lehetetlen elkülöníteni a hitelesítési szolgáltatást a Windows munkacsoportszerverek által végzett egyéb feladatoktól.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

369    Amint az a fenti 207. pontban már kifejtésre került, a Bizottság kétlépéses megközelítést alkalmazott annak meghatározásakor, hogy a kérdéses információ nélkülözhetetlen volt‑e, amikor először is megvizsgálta, hogy milyen fokú interoperabilitást kell a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereknek elérni a Windows‑tartományfelépítéssel ahhoz, hogy a versenytársak életképesen a piacon maradhassanak, és másodszor mérlegelte, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információk, amelyek közlését a Microsoft megtagadta, vajon nélkülözhetetlenek‑e az interoperabilitás eme fokának eléréséhez.

370    A Microsoft szerint az indokolás jogi és ténybeli hibában szenved.

–       Az állítólagos jogi hibáról

371    A Microsoftnak a Bizottság feltételezett jogi hibájára vonatkozó érvei ez utóbbi indokolásának első részére vonatkoznak.

372    A Microsoft először is nem ért egyet az interoperabilitásnak a Bizottság által a jelen ügyben megkövetelt fokával: állítása szerint lényegében a Bizottság álláspontja azt követeli meg, hogy versenytársainak a munkacsoportokhoz való operációs rendszerei képesek legyenek pontosan ugyanúgy kapcsolatba lépni az ügyfélszámítógépekhez és a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel, mint ahogyan azt a szerverekhez való Windows operációs rendszerek teszik. A felperes megismétli, hogy az interoperabilitás eme foka a saját és a versenytársak rendszerei közötti kvázi azonosságot foglalja magában.

373    Ezeket az állításokat el kell utasítani.

374    Az Elsőfokú Bíróság a fenti 207–245. pontban meghatározta a Bizottság által az interoperabilitásnak a megtámadott határozatban megkövetelt fokát. Az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy annak érdekében, hogy a versenytársak operációs rendszerei életképesen tudjanak versenyezni a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekkel, képesnek kell lenniük arra, hogy ugyanolyan módon működjenek együtt a Windows‑tartományfelépítéssel, mint a Windows rendszerek (lásd a fenti 230. pontot). Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság által ily módon felvázolt interoperabilitásnak két elválaszthatatlan eleme van, a kliens–szerver interoperabilitás és a szerverek közötti interoperabilitás, valamint hogy az magába foglalja különösen, hogy valamely munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszert futtató szerver képes legyen tartományvezérlőként működni az Active Directoryt használó Windows‑tartományon belül, és következésképpen képes legyen részt venni a többi tartományvezérlővel a több főkiszolgálós replikációs mechanizmusban (lásd a fenti 231. és 233. pontot).

375    Az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy szemben a Microsoft állításaival, az interoperabilitás eme fokának megkövetelésével a Bizottság nem azt kívánta elérni, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek minden tekintetben úgy működjenek, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszer, és hogy a felperes versenytársainak lehetősége nyíljon arra, hogy a felperesével azonos vagy éppenséggel „kvázi azonos” munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket fejlesszenek ki (lásd a fenti 234–242. pontot).

376    Ezt követően a Microsoft kifogásolja azt a tényt, hogy a Bizottság az interoperabilitás megkövetelt fokát annak a fényében elemezte, ami nézete szerint a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek fejlesztőinek az életképes piacon maradást lehetővé tételéhez szükséges.

377    Elégséges e tekintetben annyit megjegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság a fenti 229. pontban már megerősítette a Bizottság által elfogadott megközelítést.

378    Végezetül a Microsoft szerint a versenytársai munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereinek az életképes piacon maradáshoz nem szükséges elérniük az interoperabilitás Bizottság által megkövetelt fokát.

379    Hangsúlyozandó, hogy a megtámadott határozatban ennek a kérdésnek a Bizottság általi elemzése összetett gazdasági értékelésen alapul, és ennek megfelelően csak az Elsőfokú Bíróság korlátozott felülvizsgálata alá tartozik (lásd a fenti 87. pontot).

380    Az alábbiakban kifejtendő megfontolásokból következően a Microsoft nem bizonyította, hogy a bizottsági értékelés nyilvánvalóan téves lenne.

381    E tekintetben megjegyzendő először is, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy nyilvánvalóan téves lenne a Bizottság azon megállapítása, hogy „a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerekkel való interoperabilitás a verseny szempontjából jelentős körülmény” (a megtámadott határozat (586) preambulumbekezdése).

382    Éppen ellenkezőleg, számos körülmény utal e megállapítás helytállóságára.

383    Amint az érintett termékeknek a megtámadott határozat (21)–(59) preambulumbekezdésében kifejtett technológiai magyarázataiból, illetőleg a tárgyaláson a felek szakértői által adott magyarázataiból kitűnik, emlékeztetni kell arra, hogy a számítógépi programok természetüknél fogva nem elszigetelten működnek, hanem arra szolgálnak, különösen hálózati körülmények között, hogy más számítógépi programokkal és hardverekkel kapcsolatba lépjenek és azokkal együttműködjenek (lásd ugyancsak a fenti 157. pontban a 91/250 irányelv (10) preambulumbekezdését).

384    Meg kell továbbá állapítani, hogy a különféle szervezeteknél telepített számítógépes hálózatokon belül az együttműködésre való képesség különösen szükséges az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek és a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek között. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (383) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, és amint az a fenti 161. pontban már szerepel, az állomány‑ és nyomtatókszolgáltatások, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások közvetlenül kapcsolódnak az ügyfélszámítógépek használatához, és azokat az ügyfélszámítógépek felhasználóinak, mint összekapcsolt szolgáltatáscsomagot nyújtják. Amint azt a tárgyaláson a felek szakértői kifejtették, a számítógépes hálózatokban a munkacsoportszerverek és az ügyfélszámítógépek közötti kapcsolatot az ügyfélszámítógépek felhasználóitól származó lépések vagy kérések stimulálják vagy provokálják, úgymint a név és a jelszó beírása, valamilyen fájl létrehozása, vagy adott dokumentum kinyomtatásának kezdeményezése. A Bizottság hasonlóképpen helyesen állapította meg a megtámadott határozat (532) preambulumbekezdésében, hogy „[a]z ügyfélszámítógépek és a munkacsoportszerverek a számítógépes rendszerek csomópontjait képezik, és […] tehát fizikailag egymáshoz kapcsoltak”. Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a munkacsoportszerverek lényegi funkcióinak egyike kifejezetten az ügyfélszámítógépek adminisztrációja.

385    Mindemellett, amint azt a megtámadott határozat (383)–(386) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, a Mercer által végzett felmérések bizonyos eredményei megerősítik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek és az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek közötti interoperabilitás fontosságát. A jobbára csak a Windows ügyfélszámítógépekkel foglalkozó, és a lenti 401–412. pontban vizsgált második és harmadik Mercer‑felmérés eredményei mellett az első Mercer‑felmérés rámutat arra, hogy valamely termék már létező vagy tervezett jövőbeli számítógépes környezetekbe való integrálhatóságának egyszerűsége egyike azon legfőbb szempontoknak, amelyeket az informatikai döntéshozók figyelembe vesznek a megvásárlandó termék kiválasztásakor. E felmérés egyes eredményeinek a harmadik Mercer‑felmérés eredményeivel való összevetéséből következik emellett, hogy az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerekkel való interoperabilitás fontossága jóval egyértelműbb a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek, mint más típusú, szerverekhez való termékek esetében (a megtámadott határozat (386) preambulumbekezdése).

386    Másodsorban az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek interoperabilitása az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerekkel még fontosabb, ha ez utóbbiak Windows operációs rendszerek.

387    Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (429) és (472) preambulumbekezdésében megállapítja, a Microsoftnak az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő erőfölénye „rendkívüli jellemzőkkel” bír, mivel az ezen a piacon fennálló részesedése több, mint 90% (a megtámadott határozat (430)–(435) preambulumbekezdése), és mivel a Windows ezeknek az operációs rendszereknek „de facto standardját” jelenti.

388    Mivel a Windows operációs rendszerek így lényegében valamennyi, a szervezetekben telepített ügyfélszámítógépen jelen vannak, a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek nem lesznek forgalmazhatóak, ha alkalmatlanok a Windowszal való magas fokú interoperabilitás elérésére.

389    Harmadsorban az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a megtámadott határozat szerint fontos, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek ne csak az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekkel, hanem általában a Windows‑tartományfelépítéssel legyenek képesek együttműködni.

390    Egészen pontosan a Bizottság úgy véli, hogy életképes forgalmazhatóságuk érdekében a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereknek a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekkel azonos módon kell képesnek lenniük a Windows‑tartományfelépítésben való részvételre – ami egymáshoz szorosan kapcsolódó kliens–szerver és szerverek közötti összeköttetésekből és interakciókból álló „felépítés” (lásd a fenti 179–189. pontot). Ez különösen azt jelenti, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszert futtató szervernek képesnek kell lennie arra, hogy tartományvezérlőként működjék az Active Directoryt használó Windows‑tartományon belül, és következésképp arra, hogy a többi tartományvezérlővel együtt részt vegyen a több főkiszolgálós replikációs mechanizmusban.

391    Az Elsőfokú Bíróság tehát megállapítja, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy ez az értékelés nyilvánvalóan helytelen lenne.

392    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy tekintettel a Microsoft által az ügyfélszámítógépekhez, illetve a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerei között felállított igen szoros technológiai és kiváltságos kapcsolatokra, valamint arra a tényre, hogy a Windows gyakorlatilag valamennyi, szervezeteken belül telepített ügyfélszámítógépen jelen van, a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (697) preambulumbekezdésében, hogy a Microsoftnak módja volt a Windows‑tartományfelépítést, mint de facto standardot rákényszeríteni a munkacsoport‑hálózatok ágazatára (e tekintetben lásd a megtámadott határozat (779) preambulumbekezdését, amelyben a Bizottság egyebek között megállapította, hogy a Microsoft által az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán élvezett kvázi monopolhelyzet éveken át lehetővé tette számára, hogy „jelentős mértékben, és versenytársaitól függetlenül határozza meg kommunikációs szabályok egész körét, amelyek azután a munkacsoport‑hálózatok közötti interoperabilitás tényleges standardjává váltak.”).

393    Másodszor, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (637) preambulumbekezdésében megállapította, különféle forrásokból származó bizonyítékok – úgymint a Microsoft saját kereskedelmi iratai, iparági elemzők jelentései, a 2003‑as piacfelmérés során szerzett bizonyítékok és a Mercer‑felmérések is rámutatnak arra, hogy a Windows környezettel való interoperabilitás kulcstényező a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek előretörésében.

394    Így a megtámadott határozat (638–641) preambulumbekezdésében a Bizottság különféle tényeket ismertet, amelyek bizonyítják, hogy kereskedelmi célokból a Microsoft a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek értékesítési stratégiájában rendszeresen felhasználja a Windows környezettel meglévő interoperabilitást. E tényeket a Microsoft nem vitatta.

395    Hasonlóképpen, a megtámadott határozat (642)–(646) preambulumbekezdésében a Bizottság annak bemutatása érdekében, hogy a Windows környezettel való interoperabilitás kulcsszerepet játszik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek vásárlása tárgyában megkérdezett szervezetek döntéseiben, hivatkozik a 2003–as piacfelmérés bizonyos eredményeire.

396    A keresetben a Microsoft mindössze annyit állít, hogy a szervezetek a szerverekhez való operációs rendszereket nem a Windows operációs rendszerekkel meglévő interoperabilitásukhoz kapcsolódó okok miatt választják, és általánosságban hivatkozik a keresethez csatolt bizonyos iratokra (a kereset A.12.1. melléklete [Matthews: „The Commission’s Case on Microsoft’s Interoperability: An Examination of the Survey Evidence”] és a kereset A.22. melléklete [Evans, Nichols és Padilla: „The Commission Has Failed to Address Major Flaws in the Design, Conduct, and Analyses of Its Article 11 Inquiries”]). A fenti 94. és 99. pontban kifejtett indokok alapján az Elsőfokú Bíróság e mellékleteket nem tudja figyelembe venni.

397    Mindenesetre az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a 2003‑as piacfelmérés fent említett eredményei megerősítik a Bizottság álláspontjának helytállóságát.

398    A felmérés során tehát a Bizottság arra kérte a megkérdezett vállalkozásokat, hogy jelezzék, ha a számítógépes hálózatuk Windows tartományainak többségében már alkalmazzák (vagy elhatározták, hogy alkalmazni fogják) az Active Directoryt (15. kérdés). Ugyancsak kérte az e kérdést igenlően megválaszoló vállalkozásokat, azaz a 102‑ből 61‑et, hogy adott listán szereplő tényezők közül jelöljék meg azokat, amelyek fontosak voltak az Active Directory alkalmazására vonatkozó döntésük meghozatalában (16. kérdés). A 61 vállalkozásból 52 (mintegy 85,2%) ezek között a tényezők között említette azt a tényt, hogy „az Active Directory a versenytárs címtárszolgáltatásoknál jobb integrációs lehetőséget nyújt a Windows munkaállomásokkal, beleeértve az ügyfélszámítógépeken futtatott vagy az ügyfélszámítógépekbe integrált (például Outlook, Office) alkalmazásokat”, vagy azt a tényt, hogy „a szervezetükön belül használt alkalmazások megkövetelik az Active Directoryt” (16. kérdés). Másfelől mindössze 17 vállalkozás (mintegy 27,9%) említette meg az alábbi tényezők egyikét: „az Active Directory a versenytárs címtárszolgáltatásoknál jobb integrációt biztosít a webszolgáltatásokhoz”, „az Active Directory érettebb termék, mint a versenytárs címtárszolgáltatások”, és „az Active Directory a címtárszolgáltatásokhoz kapcsolódó standardoknak való jobb megfelelést és e standardok jobb minőségű alkalmazását biztosítja, mint a konkurens címtárszolgáltatások”.

399    Hasonlóképpen, a 2003‑as piacfelmérésben részt vevő vállalkozásokat arról is megkérdezték, hogy elsősorban a Windows szerverekre támaszkodnak‑e az állomány‑ és nyomtatószolgáltatások nyújtásakor (13. kérdés). Amennyiben igen, úgy ki kellett fejteniük, hogy a kérdésben szereplő bizonyos interoperabilitásra vonatkozó tényezők fontosak voltak‑e ezeknek a szervereknek a kiválasztásában. Az erre a kérdésre válaszoló 77 vállalkozás közül 58 (körülbelül 75,3%) említette a szóban forgó tényezők legalább egyikét.

400    A Microsoft, miközben csak általánosságban hivatkozik az egyes mellékletekben szereplő érvekre (a keresetlevél A.22. melléklete és a válasz C.13. mellékletének A. része [az Evans, Nichols és Padilla: „Response to the Commission’s Annex B.6. Regarding Its Article 11 Inquiries”]), a keresetlevél 101. lábjegyzetében, illetőleg a válasz 68. lábjegyzetében is azt sugalmazza, hogy a Bizottság által a 2003‑as piacfelmérésen feltett számos kérdés „hibás”, vagy „nem megfelelően megfogalmazott”. Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ez az érvelés nem elfogadható. Eltekintve azon ténytől, hogy az ilyen általános utalás a mellékletekre a fenti 94. és 99. pontokban kifejtett okok alapján nem elfogadható, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Microsoft érvelése lényegében ellentmondásos, amennyiben is beadványainak azon részeiben, amelyekre a kérdéses lábjegyzetek vonatkoznak, a felperes saját álláspontja alátámasztására kifejezetten hivatkozik a 2003‑as piacfelmérés bizonyos eredményeire.

401    Emellett a Microsoft állításaival ellentétben a második és harmadik Mercer‑felmérés a Windows operációs rendszerekkel való interoperabilitás fogyasztók szempontjából való jelentősége tekintetében ugyanazon eredményekre vezetett, mint a 2003‑as piacfelmérés.

402    Így a második felmérésben a Mercer – ugyanazon interoperabilitásra vonatkozó körülmények említésével, mint amelyek a 2003‑as piacfelmérés 13. kérdésében megjelentek (lásd a fenti 399. pontot) – azt kérte számos vállalkozás informatikai döntéshozójától, akiknek a szervezete főként Windows operációs rendszereket alkalmazott az állomány‑ és nyomtatószolgáltatások nyújtásához, hogy jelöljék meg 1‑től (kis fontosság) 5‑ig (nagy fontosság), hogy e tényezők egyike vagy másika kulcsszerepet játszott‑e az operációs rendszerek használata melletti döntésben. Az érintett 134 informatikai döntéshozóból 99 (körülbelül 73,9%) állította, hogy e tényezők legalább egyike ilyen szerepet játszott. Emellett fontos megjegyezni, hogy 91 informatikai döntéshozó (körülbelül 67,9%) adott 4 vagy 5 pontot az említett tényezők legalább egyikére.

403    Ugyanezen felmérésben a megkérdezett informatikai döntéshozókat arra is kérték, hogy 0‑tól (fontosság nélküli) 5‑ig (nagy fontosságú) terjedő skálán értékeljék 21 különféle tényezőnek az állomány‑ és nyomtatószolgáltatás nyújtására használt operációs rendszerek vásárlásakor játszott szerepét. A „(Windows) munkaállomásokkal való interoperabilitás” tényező átlagosan 3,78‑os értékelést kapott, és fontosságban a negyedik helyen állt a „megbízhatóság/elérhetőség” (átlagos értékelése 4,01), az „elérhető funkciók és a (belső és külső) súgó elérhetősége” (átlagos értékelése 3,93) és a „biztonság” (átlagos értékelése 3,80) mögött.

404    A második Mercer‑felmérés eredményeiből az is kitűnik, hogy amikor az érintett informatikai döntéshozókat arra kérték, hogy értékeljék 18 tényezőnek a címtárszolgáltatások beszerzésére irányuló döntéseikben játszott szerepét, az „a (Windows) munkaállomásokkal való interoperabilitás” átlagosan 3,94 pontos értékelést kapott (első hely).

405    A harmadik Mercer‑felmérésben az informatikai döntéshozókat arra kérték, hogy 0‑tól (fontosság nélküli) 5‑ig (nagy fontosságú) terjedő skálán értékeljék 13 különféle tényezőnek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek beszerzésére irányuló döntéseikben játszott szerepét. E kérdésre válaszolva a „(Windows) munkaállomásokkal való interoperabilitás” átlagosan 4,25 pontot kapott. Jóllehet ezt a körülményt csak a második helyre tették a szerverekhez való operációs rendszer „megbízhatósága és elérhetősége” (átlagos érték 4,47 pont) és a „szerverekhez való operációs rendszerbe integrált biztonság” (átlagos érték 4,04 pont) között, azért még tény, hogy a megszerzett eredmények alapján látszik: a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek vevőinek döntését igen nagy mértékben a Windows ügyfélszámítógépekkel meglévő interoperabilitással kapcsolatos megfontolások határozzák meg.

406    Igaz, hogy a harmadik Mercer‑felmérésben az informatikai döntéshozókat arra is megkérték, hogy értékeljék az előző pontban említett 13 tényező mindegyikének a viszonylagos fontosságát, és hogy ezen az alapon az „operációs rendszer megbízhatósága és elérhetősége” (első helyen 34%‑kal) és a „Windows munkaállomásokkal való interoperabilitás” (második helyen 9%‑kal) közötti rés jóval szélesebb. Mindazonáltal ezen eredményeket megfelelően kell értékelni, mert amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (643)–(659) preambulumbekezdésében kifejti, az interoperabilitás olyan tényező, amely a vevők által a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek kiválasztásakor figyelembe vett más tényezőket is befolyásol. Így a vevők gondolhatják, hogy a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszerek hátrányt szenvednek a biztonság és a műveleti sebesség tekintetében, jóllehet a valóságban ezek a hátrányok a Windows operációs rendszerekkel való interoperabilitás hiányából fakadnak (lásd a Bizottság által a megtámadott határozat 786. lábjegyzetében hivatkozott két példát). Az említett vevők tehát hajlamosak alulbecsüli a Windowszal meglévő interoperabilitás fontosságát.

407    A harmadik Mercer‑felmérés eredményei ugyancsak fontosak, amennyiben is bizonyítják, hogy a Microsoftnak a versenytársai felett a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán meglévő nyilvánvaló és egyre erősödő fölénye (lásd a lenti 479–620. pontban a verseny kizárásával kapcsolatos körülmények vizsgálatát) nem annyira termékei érdemével, mint inkább interoperabilitási előnyeivel magyarázható.

408    Emellett az érintett informatikai döntéshozókat nem csak arra kérték, hogy értékeljék a 13 különféle tényezőnek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre vonatkozó döntéseikben játszott viszonylagos szerepét (lásd a fenti 406. pontot), hanem arra is, hogy minden egyes tényezőre nézve értékeljék a Linux, a NetWare, a UNIX és a Windows operációs rendszerek teljesítményét.

409    Valójában a megkérdezett informatikai döntéshozók által (34%‑kal) legfontosabbnak tekintett tényező, a „szerverekhez való operációs rendszer megbízhatósága és elérhetősége” esetében, a Windows szerezte meg a legalacsonyabb átlagpontszámot (3,63). Jelentős előnnyel (átlagos érték 4,55 pont) a UNIX rendszerek lettek az elsők, és őket követte a Linux (átlagos érték 4,10 pont), majd a NetWare (átlagos érték 4,01 pont).

410    Hasonlóképpen a „szerverekhez való operációs rendszerbe integrált biztonság” esetében nyújtott teljesítményére is a Windows kapta a legalacsonyabb pontszámot (átlagos érték 3,14), messze lemaradva a UNIX (átlagos érték 4,09 pont), a NetWare (átlagos érték 3,82) és a Linux (átlagos érték 3,73) mögött, jóllehet ez a tényező nagyon fontos szerepet játszik a szervezeteknek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek beszerzésére irányuló döntésében (lásd a fenti 405. pontot). Ezek az eredmények azért is leleplezők, mert amint azt a fenti 406. pontban az Elsőfokú Bíróság megállapította, a vevők hajlamosak azt gondolni, hogy a problémák biztonsági jellegűek, miközben valójában azok a Windows rendszerekkel való interoperabilitás hiányának következményei.

411    Másfelől feltűnő, hogy „a Windows munkaállomásokkal való interoperabilitásra” vonatkozó teljesítmény esetében a Windows a legmagasabb átlagos értéket kapta (4,87 pont) a különféle szerverekhez való operációs rendszereknek a Mercer által használt 13 tényező kapcsán adott összes átlagos érték között. Emellett ugyanezen tényező esetében volt a legszélesebb a Microsoft és a versenytársak operációs rendszerei közötti rés, mivel a NetWare 3,78, a Linux 3,43, a UNIX pedig 3,29 átlagos pontszámot kapott.

412    Ugyanezen tárgy vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (662) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, ha a Linux, a NetWare, a UNIX és a Windows rendszerei által a 13 tényezőre kapott átlagos pontszámokat súlyozzuk e tényezők „relatív fontosságának” százalékával, és e súlyozott értékeket összeadjuk, úgy a UNIX rendszerei kapják a legjobb eredményt, amit először a Windows követ, majd a Windows eredményétől nem sokkal elmaradva, egymás után szorosan a Linux és a NetWare.

413    Harmadszor az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (183) preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy „ha [konkurens] munkacsoportszervert csatlakoztatnak valamely Windows munkacsoport‑hálózathoz, akkor az e munkacsoportszerver által a Windows‑tartományfelépítéssel elérhető interoperabilitási fok hatással lesz az e munkacsoportszerver által a hálózat felhasználói részére nyújtott szolgáltatások hatékonyságára”.

414    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ennek az állításnak a helytállóságát a megtámadott határozat több szempontból is megerősíti. A határozat egy sor problémára hivatkozik, amelyekkel a Microsoft versenytársainak munkacsoportokhoz való operációs rendszerei azért szembesülnek, mert nem képesek ugyanúgy együttesen működni a Windows‑tartományfelépítéssel, amint azt a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek teszik.

415    A Bizottság által felhozott első példa az a tény, miszerint ha a munkacsoportszerver nem működik együtt megfelelően a Windows munkacsoport‑hálózat „biztonsági felépítésével”, akkor a felhasználó esetenként kénytelen kétszer belépni, ha mind a „Windows alapú forrásokhoz”, mind pedig a „[konkurens operációs rendszert használó] munkacsoportszerverek által nyújtott forrásokhoz” hozzá kíván férni (a megtámadott határozat (183) preambulumbekezdése). Beadványaiban a Microsoft nem tagadja, hogy ez a probléma létezik, csupán kicsinyíteni próbálja azt (lásd a fenti 340. pontot). Az Elsőfokú Bíróság figyelembe veszi azt a tényt, hogy a tárgyaláson a Microsoft egyik szakértője maga is hangsúlyozta, milyen kockázatokat jelent a hálózati biztonságra nézve a többszörös felhasználói nevek és jelszavak használata, illetőleg a hatékonyság és a produktivitás szempontjából milyen hátrányokat okoz az, hogy a felhasználóknak több felhasználói nevet és jelszót kell megadniuk.

416    Egy másik példát tartalmaz a megtámadott határozat (196) preambulumbekezdése, amelyben a Bizottság megismétli a Microsoftnak a második kifogásközlésre 2001. november 16‑i válaszában megjelenő egyik állítását, nevezetesen, hogy „több [felhasználócsoport‑]adminisztráció is lehetséges, ha a Windows 2000 Professional ügyfél az Active Directoryt futtató Windows 2000 szerverhez kapcsolódik, mintha önálló üzemmódban működik, vagy ha konkurens tartomány vagy tarományrész részét képezi”.

417    A megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy a Windows 2000 piacra kerülését követően több mint egy évvel a Microsoft versenytársai számára még mindig nem hozta teljes egészében nyilvánosságra a CIFS/SMB protokoll specifikációnak frissített változatát. A 319. lábjegyzetben a Bizottság helytállóan állapítja meg, hogy még ha a Microsoft nyilvánosságra hozta volna is a frissített specifikációt, az nem lett volna elegendő „az állományszolgáltatások megfelelő adminisztrációjához”.

418    Ugyancsak helyénvaló felidézni azon megfontolásokat, amelyeket a Bizottság igencsak helytállóan megfogalmazott a Microsoft által a szoftverkészítők számára az Active Directoryt támogató LDAP protokollhoz való hozzáférés lehetővé tétele érdekében kifejlesztett ADSI interfésszel kapcsolatosan (a megtámadott határozat (243)–(250) preambulumbekezdése). Az Elsőfokú Bíróság utal különösen a Novell által kifejlesztett „ADSI szolgáltató” korlátaira (a megtámadott határozat (250) preambulumbekezdése).

419    A megtámadott határozat (251)–(266) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, hogy a Microsoft „tulajdonjogokat eredményező” kiterjesztést eszközölt a standard Kerberos protokollban, és hogy az e biztonsági protokollnak a „kiterjesztetlen” változatát futtató munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek Windows környezetben működve hitelesítési nehézségekkel szembesülnek (ugyancsak lásd a megtámadott határozat 786. lábjegyzetét). Emlékeztetni kell arra, hogy a Kerberos protokoll Microsoft által módosított változata a gyorsabb kapcsolódás és a hatékonyság tekintetében előnyöket nyújt (a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdése és a fenti 170. pont).

420    A megtámadott határozat (283)–(287) preambulumbekezdésében a Bizottság helyesen fejti ki, hogy a Microsoft által hivatkozott „címtár‑szinkronizációs eszközök” csak az Active Directoryval való korlátozott szinkronizáció elérését teszik lehetővé a versenytársak rendszerei által nyújtott címtárszolgáltatások számára. Hangsúlyozza különösen, hogy ezen eszközök „a címtárban található információknak csak korlátozott részét szinkronizálják”, és hogy „nem szüntetik meg a felhasználók, engedélyek, csoporttagságok és biztonsági házirendek külön‑külön történő kezelésének szükségességét a Windows munkacsoportszerverek és a konkurens munkacsoportszerverek esetében (a megtámadott határozat (285) preambulumbekezdése).

421    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el, amikor úgy találta, ahhoz, hogy életképesen tudjanak piacon maradni, a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereknek a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekkel azonos módon kell képesnek lenniük a Windows‑tartományfelépítéssel való együttműködésre.

422    Az Elsőfokú Bíróság ezekből a megfontolásokból arra is következtet, hogy a Windows‑tartományfelépítéssel való ilyen interoperabilitás hiányának hatására erősödött meg a Microsoft versenyhelyzete a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, különösen mivel e hiány arra indítja a fogyasztókat, hogy versenytársaiéval szemben az ő munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerét használják, jóllehet versenytársai operációs rendszerei olyan jellemzőkkel is bírnak, amelyeknek a fogyasztók nagy fontosságot tulajdonítanak.

–       Az állítólagos ténybeli tévedésről

423    Az érvek, amelyeket a Microsoft a Bizottság állítólagos ténybeli tévedésére alapít, kétfélék.

424    Először is a Microsoft állítja, hogy a Bizottság álláspontjának ellent mond egyrészt az, hogy a piacon számos munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer van jelen, illetőleg hogy Európában a vállalkozások számítógépes hálózatai igen sokszínűek, és másrészt az a tény, hogy jóllehet nincs hozzáférésük a szóban forgó, interoperabilitásra vonatkozó információhoz, a Linux termékek forgalmazói nemrégiben piacra léptek és folyamatosan növelték piaci részesedésüket.

425    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ezen érvek közül az első nem elégséges ahhoz, hogy kétségbe vonja a Bizottság érvelését.

426    Először is a Microsoft állításával ellentétben az interoperabilitásra vonatkozó megfontolások kulcsszerepet játszanak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek beszerzésére irányuló döntésekben (lásd a fenti 381–412. pontot).

427    Emellett a harmadik Mercer‑felmérés rámutat arra, hogy „a Windows munkaállomásokkal való interoperabilitás” az a tényező, amely esetében a munkacsoportszerverekhez való Microsoft operációs rendszerek és a versenytársai rendszerei közötti rés a legszélesebb (lásd a fenti 411. pontot).

428    Ezt követően, amint az a lenti 569–582. pontokban részletesebb kifejtésre kerül, a Microsoft versenytársai a Linux termékek forgalmazói kivételével már évekkel azelőtt jelen voltak a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, hogy a Microsoft ilyen rendszereket kezdett volna fejleszteni és forgalmazni. Jóllehet a megtámadott határozat elfogadásának idején ezek a versenytársak még jelen voltak a piacon, tény, hogy miközben a Microsoft részesedése gyorsan növekedett, előbbiek piaci részesedése annak ellenére jelentősen csökkent, hogy némelyiküknek, különösen a Novellnek jelentős technológiai előnye volt a Microsofttal szemben. Az a tény, hogy a verseny fokozatosan és nem azonnal szűnik meg, nem mond ellent a Bizottság azon érvelésének, hogy a szóban forgó információ nélkülözhetetlen.

429    Amint azt a Bizottság az Elsőfokú Bíróság által feltett írásbeli kérdésre válaszolva kifejtette, az a tény, hogy a Microsoft versenytársai képesek voltak a megtámadott határozat elfogadását közvetlenül követő években is értékesíteni munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket, részben azzal a ténnyel magyarázható, hogy abban az időben a szervezeteken belül még nem elhanyagolható mennyiségű olyan ügyfélszámítógép volt, amelyek a Windows 2000‑et megelőző termékcsaládokból származó Windows operációs rendszereket használtak (lásd a megtámadott határozat (441)–(444) preambulumbekezdését). A megtámadott határozat (446) preambulumbekezdésében lévő táblázat szerint, például 2001‑ben az ügyfélszámítógépekhez való Windows 98, Windows Millenium Edition (Windows ME) és Windows NT operációs rendszerek még mindig jelentős számú új licenc tárgyát képezték. Márpedig a Microsoft versenytársai számára éppen a Windows 2000 operációs rendszerek esetében jelentek meg különösen élesen az interoperabilitással kapcsolatos problémák (lásd a lenti 571–573. pontot). Ugyanezen időben a munkacsoportszerverek ugyancsak nem elhanyagolható állománya használt már meglévő, Windows NT operációs rendszereket, ami kevesebb interoperabilitásra vonatkozó problémát jelentett, mint az ezeket követő rendszerek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szervezetek valamely több éves időszak során mindössze egyszer módosítják munkacsoportszerver‑hálózatukat, és azt is csak részlegesen teszik (lásd a megtámadott határozat (590) preambulumbekezdését).

430    Ugyancsak el kell utasítani a fenti 424. pontban hivatkozott második érvet, amely a Linux termékek munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacára való belépésére és növekedésére alapul.

431    Először is, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (487)–(488) preambulumbekezdésében kifejti, és amint azt az Elsőfokú Bíróság a lenti 502–553. pontban részletezi majd, a Microsoft által a Linux termékek piaci helyzetének bemutatása érdekében hivatkozott IDC adatok bizonyos hibákat tartalmaznak. Ezek az adatok az IDC által felállított adatbázisból származnak, amelyben a szervezeteken belüli szerverek által végrehajtott nyolc fő feladatcsoportot (vagy „munkát”) azonosítanak, és ezen fő csoportokon belül számos „alcsoportot” különböztetnek meg. A megtámadott határozat által hivatkozott munkacsoport‑feladatokhoz leginkább kapcsolódó két feladatalcsoport, nevezetesen az állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások azok, amelyek úgy ismertek, mint „állomány‑ és nyomtató megosztás” és „hálózatkezelés” (a megtámadott határozat (486) preambulumbekezdés). Mindazonáltal az ebbe a két alcsoportba tartozó feladatok nem teljesen azonosak azokkal a szolgáltatásokkal, amelyek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát alkotják. Ráadásul némelyik ilyen feladat az ügyfélszámítógépek és a szerverek közötti interoperabilitás sokkal alacsonyabb fokát igényli, mint a Bizottság által azonosított munkacsoport‑feladatok, s ezáltal valószínűbb, hogy azokat a feladatokat a konkurens operációs rendszerek is képesek ellátni.

432    Ezután figyelemmel kell lenni arra is, hogy a megtámadott határozat elfogadását közvetlenül követő években csak mérsékelt volt a Linux termékek növekedése a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán. E Linux termékek a (visszafejtési technológiának köszönhetően kifejlesztett) Samba szoftverrel együtt használva képesek voltak bizonyos fokú interoperabilitást elérni a Windows operációs rendszerekkel. Mindazonáltal az interoperabilitás ezen foka a Windows 2000 generáció megjelenését követően jelentősen csökkent. Így 2003 októberében, azaz több hónappal azt követően, hogy a Microsoft forgalmazni kezdte a szerverekhez való, a Windows 2000 Server rendszert követő Windows 2003 Server operációs rendszert, a Linux termékek által elért interoperabilitási fok csak arra volt elegendő, hogy tagszerverként működhessenek az Active Directoryt használó tartományban (lásd a megtámadott határozat (296–297) preambulumbekezdését).

433    Végezetül, amint az a lenti 595–605. pontban részletesebb kifejtésre kerül, a Linux termékeknek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán előrevetített növekedése alacsonyabb, mint azt a Microsoft állítja, és az nem a Microsoft, hanem különösen a Novell és a UNIX termékek forgalmazóinak hátrányára valósul majd meg.

434    Másodszor a Microsoft azt állítja, hogy a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni azt a tényt, hogy a kérdéses információ közlésén kívül a különféle forgalmazók operációs rendszerei között számos módszer biztosít elegendő interoperabilitást.

435    E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a Microsoft maga is elismerte mind írásos beadványaiban, mind pedig a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva, hogy az általa javasolt egyik módszer vagy megoldás sem tette lehetővé olyan magas fokú interoperabilitás elérését, mint amekkorát a Bizottság a jelen ügyben, helyesen, megkövetelt.

436    A fenti megfontolásokból következik, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy a jelen ügyben az interoperabilitásra vonatkozó információ nélkülözhetetlenségének körülménye nem valósult meg.

 iii. A verseny kizárásáról


 A felek érvei

437    A Microsoft szerint a kérdéses megtagadás nem zár ki minden versenyt a másodlagos piacon, azaz a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

438    Ennek az állításnak az alátámasztására a Microsoft először is arra hivatkozik, hogy a Bizottság által alkalmazott feltétel jogilag nem helytálló.

439    A Microsoft megjegyzi e tekintetben, hogy a megtámadott határozat (589) preambulumbekezdésében a Bizottság a piaci verseny megszűnésének pusztán a „veszélyére” hivatkozik. Másfelől a szellemi tulajdonjogok kötelező licencbe adásával foglalkozó ügyekben a Bíróság mindig vizsgálta, hogy a kérdéses megtagadás „valószínűsíthetően megszüntet‑e minden versenyt” és e tekintetben megkövetelte „a bizonyossághoz közeli helyzetet”. A Bizottságnak tehát szigorúbb feltételt kellett volna alkalmaznia, nevezetesen a hatékony verseny megszűntetésének „nagy valószínűségét”. A Bizottság állításával ellentétben, a „veszély”, a „lehetőség” és a „valószínűség” nem ugyanazzal a jelentéssel bír.

440    A Microsoft állítja továbbá, hogy a megtámadott határozatban a fenti 320. pontban hivatkozott Commercial Solvents kontra Bizottság és CBEM ügyekre történő hivatkozás nem releváns. Ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek nem szellemi tulajdonjogok licencbe adásának megtagadására vonatkoznak. Ráadásul a verseny megszűnésének lehetősége ezen ügyek mindegyikében alternatív beszerzési források hiányában azonnali és tényleges volt.

441    Másodsorban a Microsoft arra utal, hogy ellentmond a piaci körülményeknek a Bizottság azon érve, amely szerint a szerverekhez való operációs rendszerek piacán lévő verseny megszünhet annak hatására, hogy ő megtagadja kommunikációs protokolljainak a versenytársakkal való közlését. A felperes hangsúlyozza először is, hogy Európában a vállalkozások között általános, hogy heterogén, ügyfélszámítógépekhez és szerverekhez való Windows operációs rendszerekből, és szerverekhez való konkurens operációs rendszerekből álló számítógépes környezettel rendelkeznek, másodszor pedig, hogy a Mercer‑jelentések bemutatták, hogy a vállalati vevők az operációs rendszerek megvásárlására vonatkozó döntéseiket egy sor körülményre alapozzák, úgymint a megbízhatóság, a skálázhatóság és az alkalmazások kompatibilitása, és nem tekintik meghatározó kritériumnak az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekkel való interoperabilitást.

442    Ugyancsak megjegyzi a Microsoft, hogy hat évvel az állítólagos szolgáltatásmegtagadás után még mindig számos versenytársa van a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, beleértve az IBM‑et, a Novellt, a Red Hatet, és a Sunt, illetve a Linux termékek számos forgalmazóját. A felperes megismétli, hogy a Linux nemrégiben lépett a piacra és gyorsan növekedett, valamint hogy vitathatatlan tény, hogy a Linux termékek, akár önmagukban, akár Samba termékekkel, vagy a Novell Nterprise szerverekhez való szoftverével együtt, feladatok széles körét, így az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszereknek nyújtott munkacsoport‑szolgáltatásokat is ellátva, közvetlenül versenyeznek a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel. Emellett az IDC, amely saját magát az információtechnológiai és telekommunikációs ágazat piacán első számú nemzetközi tanácsadó cégként írja le, úgy találja, hogy a verseny megszűnésének veszélye nem áll fenn. Az IDC előrejelzése szerint a 2003–2008‑as időszakban a Microsoftnak a 25 000 USA‑dollár érték alatti szervereken futtatott munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán meglévő részesedése lényegében azonos marad, míg a Linux részesedése megduplázódik.

443    Harmadsorban a Microsoft vitatja a második termékpiac Bizottság által elfogadott „mesterségesen szűk” meghatározását.

444    A Microsoft szerint „a szerverekhez való Windows operációs rendszerekkel való verseny még erősebb”, ha a meghatározás a szerverekhez való Windows operációs rendszerek által ellátott állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokon, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatáson kívüli más feladatokat is tartalmaz.

445    A Microsoft megjegyzi, hogy a Bizottság nem tagadja, hogy a Windows Server 2003 operációs rendszerének alapváltozata feladatok széles körének ellátását teszi lehetővé, amelyek közül számos kívül esik a megtámadott határozat meghatározása szerinti második termékpiacon. A Bizottság megközelítése szerint az ugyanezen szerverekhez való Windows operációs rendszer az érintett piachoz tartozik, ha az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszereknek állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat nyújt, és kívül esik a piacon, amikor ugyanezen operációs rendszerek számára proxy‑ és tűzfalszolgáltatásokat nyújt.

446    A Microsoft fenntartja, hogy a Bizottság azon állítása alátámasztására, hogy a rendszer alapváltozata ugyanezen rendszer többi változatától eltérő piacon van jelen, nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a Windows Server 2003 operációs rendszert különféle változatokban és különféle árakon forgalmazzák. Ennek a rendszernek a „drágább” változatai ugyanazon munkacsoport‑szolgáltatásokat nyújtják, mint az alapváltozat.

447    Válaszban a Microsoft bizonyos mértékben kifejti a második termékpiac helytelen meghatározására alapított jogalapját. Először is azt állítja, hogy részesedése 30% körüli általában a szerverekhez való operációs rendszerek piacán. Ezt követően állítja, hogy „az iparágban senki sem használja a »munkacsoportszerver« kifejezést úgy, ahogyan azt a Bizottság tette [e termékpiac] meghatározásakor”, valamint hogy amikor az „iparág megfigyelői” esetenként „munkacsoportszerverekre” hivatkoznak, akkor általánosságban foglalnak egybe széles körű feladatokat – beleértve a „Web, adatbázis‑ és alkalmazáskiszolgálást” – ellátó szervereket. Végzetül állítja, hogy a piac nagyobb szerverforgalmazóinak egyike sem forgalmaz a Bizottság által azonosított feladatok ellátására korlátozott munkacsoportszervereket.

448    A Microsoft ugyancsak elutasítja a Bizottság által az ellenkérelemben a piacmeghatározása igazolására felhozott magyarázatokat. Először is a Microsoft állítja, hogy „a forgalmazók ugyanazon szerverekhez való operációs rendszer kiadás esetében különböző személyek számára nem állapítanak meg a majdani felhasználástól függően különböző árakat”. Ezután tagadja, hogy a Bizottság által munkacsoportszerverekhez való operációs rendszernek tekintett szerverekhez való operációs rendszereket arra „optimalizálták” volna, hogy munkacsoport‑szolgáltatásokat nyújtsanak. Az IDC adatai, amelyekre a Bizottság a piaci részesedés számításakor hivatkozott, bizonyítják, hogy a Novell NetWare‑jének egyedüli kivételével „ezek az operációs rendszerek sokkal több időt fordítanak a munkacsoport‑feladatoktól eltérő feladatokra, mint a munkacsoport‑feladatokra”. Végezetül a felperes állítja, hogy „a módosítás költsége sok esetben nulla, [és] más esetekben […] elhanyagolható lenne”.

449    Emellett a Microsoft általánosságban hivatkozik Evans, Nichols és Padilla urak két jelentésére, amelyek a keresetlevél A.23. és a válasz C.12. mellékleteit képezik.

450    Negyedsorban a Microsoft a válaszban kifogásolja a Bizottság által a második termékpiac szereplői piaci részesedésének kiszámításához alkalmazott módszert, amely csak a szerverekhez való operációs rendszerek által munkacsoport‑feladatok ellátásával töltött időt és csak a 25 000 USA‑dollárnál alacsonyabb árú szerverekhez való operációs rendszereket veszi figyelembe. Ez arra az abszurd következményre vezet, hogy „valamely operációs rendszer adott példánya piacon belülinek és azon kívülinek egyaránt minősülhet, attól függően, hogy egy adott pillanatban milyen feladatot lát el” és így nem nyújt „releváns információt az erőfölényről”.

451    A CompTIA először is azt állítja, hogy a Bizottság nem megfelelő jogi kritériumot alkalmazott annak vizsgálatakor, hogy az információk közlésének Microsoft általi megtagadása pusztán „a hatékony verseny megszüntetésének veszélyét” foglalta‑e magába, miközben azt kellett volna vizsgálnia, hogy ez a megtagadás valószínűsleg minden versenyt megszüntet-e a másodlagos piacon. Ezt követően a CompTIA azt állítja, hogy az aktában található bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a megtagadás ilyen következménnyel járt volna. Hangsúlyozza különösen a Linux „növekvő sikerét”.

452    Az ACT hangsúlyozza a nélkülözhetetlenség követelménye és a „verseny megszűnésének” követelménye közötti igen szoros kapcsolatot. Állítja különösen, hogy a megtámadott határozat ellentmondásos, amennyiben is egyfelől elismeri, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacának 40%‑a a versenytársak kezében van, akik az interoperabilitásra vonatkozó információhoz való hozzáférés nélkül is képesek helyettesítő termékeket nyújtani, és másfelől megállapítja, hogy a piaci verseny lehetetlen enélkül a hozzáférés nélkül, mivel ez az információ nélkülözhetetlen.

453    Az ACT ugyancsak vitatja a Bizottság érvelését, amely szerint nem szükséges figyelembe venni a de minimis szereplők által generált versenyt. Ugyancsak vitatja azt a tényt, hogy a Bizottság mindössze a verseny megszűnésének puszta „veszélyére” hivatkozik, és hangsúlyozza, hogy növekszik a Linux piaci jelenléte.

454    A Bizottság fenntartja, hogy a szóban forgó megtagadás azzal a veszéllyel jár, hogy minden hatékony verseny megszűnik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek másodlagos piacán.

455    Először is a megtámadott határozat (585)–(692) preambulumbekezdésében elemezett bizonyítékok egyértelműen rámutatnak arra, hogy „nagyon valószínű” ennek a veszélynek a „közeli jövőben való bekövetkezése”. A Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (700) preambulumbekezdésére és kifejti, hogy ha a Microsoft szabadon folytathatja magatartását, úgy komolyan fennáll a veszélye annak, hogy versenytársai csak „piaci résekben” maradnak fenn, vagy egyáltalán nem lesznek profitábilisak.

456    A Bizottság szerint a fenti 320. pontban hivatkozott Commercial Solvents kontra Bizottság, illetve a CBEM‑ítélet értékes útmutatást ad a Microsoft tevékenységének az EK 82. cikk fényében való vizsgálatához, jóllehet azon ügyek nem szellemi tulajdonjogok licencbe adásának megtagadására vonatkoznak. A Bizottság fenntartja, hogy ezen összefüggésben a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatban a visszaélésszerű megtagadásokra használt „veszély”, „lehetőség” és „valószínűség” kifejezések ugyanazzal a jelentéssel bírnak.

457    A Bizottság szerint a Microsoft érveinek többsége azon a helytelen előfeltevésen alapul, hogy a Bizottságnak meg kell állapítania, hogy a verseny már megszűnt, vagy legalábbis, hogy megszűnése közelinek minősül. A Bizottság a megtámadott határozatban bizonyítja, hogy „az interoperabilitásnak a Microsoft közlései alapján elérhető foka nem elégséges ahhoz, hogy a versenytársak életképesen tudjanak piacon maradni” (a megtámadott határozat 712. lábjegyzete). A Microsoft nem hozott fel bizonyítékot arra, hogy ez a következtetés nyilvánvaló mérlegelési hibán alapulna.

458    Másodszor a Bizottság a Microsoftnak a piacon megfigyelt tényekre alapított érveivel foglalkozik.

459    Először is megállapítja, hogy ahhoz képest, hogy „a verseny megszüntetésének kockázata már 1998‑ban fennállt, ahogyan ma is”: az egyetlen eltérés, hogy „ma a verseny megszűnése még közelibb, mint 1998‑ban volt”.

460    Ezt követően a Bizottság vitatja azon következtetéseket, amelyeket a Microsoft a Mercer‑jelentésekből von le. A Bizottság álláspontja szerint ezek a jelentések azt bizonyítják, hogy a fogyasztók a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszereket a Microsoft „interoperabilitásra vonatkozó tisztességtelen előnye” miatt azon tény ellenére választják, hogy a Windows számos, a fogyasztók által fontosnak tartott tulajdonság tekintetében „elmarad” más termékek mögött.

461    Azon érv, amelyet a Microsoft a Linux termékek piaci növekedésére alapoz, teljesen megalapozatlan: a Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (506) és (632) preambulumbekezdésére, amelyekben egyértelműen bizonyította, hogy „a Linux múltbeli növekedése minimális volt”. Az utolsó két Mercer‑felmérés megmutatja, hogy a Linuxnak valójában csak nagyon alacsony, pontosabban 5% körüli piaci részesedése van a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

462    A Bizottság szerint az IDC előrejelzései túlzóak, és pontatlan adatokon alapulnak (lásd a fenti 365–366. pontot). Valójában az IDC adatai azt sugallják, hogy a Microsoft az érintett piacon gyorsan erőfölényre tett szert, továbbra is növeli piaci részesedését, és hogy réspiaci szereplők egyre töredezettebb csoportjának versenyével szembesül.

463    Harmadszor a Bizottság elutasítja a Microsoftnak a második piac meghatározására vonatkozó kifogásait.

464    Ennek a meghatározásnak a megfogalmazásához a Bizottság először is azonosított „egy sor, a kifejezett fogyasztói igényeknek megfelelő, alapvető munkacsoport‑szolgáltatást”. Ezen alapvető szolgáltatások azok a kulcsszolgáltatások, amelyeket a vevők figyelembe vesznek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer vásárlásakor. A Bizottság elemzését bizonyítékok széles körére alapozta, ideértve a 2003‑as piacfelmérés során gyűjtött adatokat (a megtámadott határozat (349)–(352) preambulumbekezdése), valamely adott operációs rendszernek az egyik alapvető munkacsoport‑szolgáltatásra való használata és egy másik alapvető szolgáltatásra való használata közötti „statisztikai korrelációt” (a megtámadott határozat (353) preambulumbekezdése), és a Microsoft termékeinek árazását és leírását (a megtámadott határozat (359)–(382) preambulumbekezdése).

465    A Bizottság szerint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására „optimalizálják”, és az a mód, ahogyan ezeket a szolgáltatásokat nyújtják, meghatározó szerepet játszik a megvásárlásukkal kapcsolatos döntésben. Az a tény, hogy a munkacsoportszervereket esetenként valamely alkalmazás futtatására használják, nem jár azzal, hogy „ideiglenesen” kizáródnának a piacról, vagy hogy „ideiglenesen” bekerülnének a piacra azok a vállalati szerverek, amelyeket vállalati alkalmazások futtatására „optimalizáltak”.

466    A Microsoft azon érvére válaszolva, hogy munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerei felhasználhatóak proxy‑ és tűzfalszolgáltatások nyújtására is, a Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (58) preambulumbekezdésére és megállapítja, hogy ezeket a feladatokat specializált „biztonsági szerverek” végzik. Ezek a szerverek tehát a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán nem gyakorolhatnak versenykényszert a Microsoftra.

467    Viszonválaszában a Bizottság először is azt állítja, hogy a termékpiac meghatározására használt terminológiája irreleváns abban a kérdésben, hogy megfelelően határozta‑e meg az érintett piacot. Emellett azt a kifejezést, hogy „munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer”, az iparágban valóban használják arra, hogy azonosítsák „azon terméktípust, amelyre a [megtámadott] határozat irányul”.

468    Ezt követően a Bizottság elutasítja a Microsoftnak az ellenkérelemben szereplő magyarázatokra vonatkozó kifogásait (lásd a fenti 448. pontot).

469    Először is a Microsoft állításaival ellentétben mind ő, mind versenytársai „különböző árakat számítanak fel vevőiknek ugyanazokért a szerverekhez való operációs rendszerekért, attól függően, hogy a vevők hogyan használják majd azokat”. Az áreltérés az érintett szerverhez kapcsolódó ügyfélszámítógépek számától függ. Emellett a szerverekhez való operációs rendszerek forgalmazói, ugyanazon „családon” belüli rendszerek különféle kiadásait kínálják, eltérő árakon. A Bizottság még általánosabban megjegyzi, hogy „a szerverekhez való Windows operációs rendszereket a Microsoft licencbe adja a vevőknek, így elvileg nincs oka annak, hogy a Microsoft ne tudjon közöttük a felhasználás szerint különbséget tenni”.

470    Másodszor a Bizottság felhozza, hogy a Microsoft azon állítása, amely szerint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek „sokkal több időt fordítanak a munkacsoport‑feladatoktól eltérő feladatokra, mint a munkacsoport‑feladatokra”, az IDC nem megfelelő módszerrel feldolgozott adataira alapulnak.

471    Harmadszor a Microsoft azon állítására válaszolva, amely szerint „a módosítás költsége sok esetben nulla lenne”, a Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (334)–(341) és (388)–(400) preambulumbekezdésére, amely alátmasztja, hogy sem az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszereknek, sem a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereknek nincs kínálati helyettesíthetősége.

472    Szintén a viszonválaszban a Bizottság emellett azt is hangsúlyozta, hogy a Microsoft nem tagadja, hogy az ügyfélszámítógépekkel, pontosabban a Windows ügyfélszámítógépekkel való interoperabilitás különösen fontos a szerverekhez való operációs rendszerek munkacsoport‑feladatainak ellátásához. Az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésének Microsoft általi megtagadása jelentős mértékben befolyásolja a versenytársak arra irányuló képességét, hogy kielégítsék az e feladatok ellátásával kapcsolatos fogyasztói várakozásokat, és így, szemben a más feladatokra értékesített szerverek helyzetével, megváltoztatja az e feladatokra értékesített szerverek versenyének körülményeit. A Bizottság szerint „[mindez] még annak feltételezése mellet is igaz marad […], hogy mind a Microsoft, mind versenytársai szerverekhez való operációs rendszereinek különféle kiadásai egyformán alkalmasak […] mind a munkacsoport‑, mind bizonyos egyéb „alsókategóriás” feladatok (az alaptevékenység szempontjából nem kritikus alkalmazások, mint például e‑mail, stb.) ellátására.

473    A Bizottság hozzáteszi, hogy „a kínálati oldal esetében nyilvánvaló, hogy ha a jelen esetben elfogadjuk i. a munkacsoport‑szolgáltatásokkal kapcsolatos (Microsoft által nem vitatott) fogyasztói követelményeket, és ii. a Microsoft saját feltevését, hogy az egyes forgalmazók szerverekhez való operációs rendszereinek különféle kiadásai a munkacsoport‑szolgáltatások tekintetében hasonló képességekkel rendelkeznek, akkor ugyanazon piaci torzulások, amelyek a Microsoft versenytársait a munkacsoport‑feladatokat ellátó szerverekhez való operációs rendszerek értékesítéséből kiszorítják, megakadályozzák az ugyanazon operációs rendszer »családok« »felsőkategóriás« kiadásainak (újbóli) belépésén alapuló kínálati oldali helyettesíthetőségét is”.

474    Végezetül a Bizottság hivatkozik az ellenkérelem B.11. és a viszonválasz D.12. mellékletére, amelyekben a keresetlevél A.23. mellékletében és a válasz C.12. mellékletében szereplő észrevételekhez fűz megjegyzéseket.

475    Negyedszer a Bizottság elutasítja a Microsoftnak a piaci részesedés számításának módszerére vonatkozó kifogásait. Először is értékelése céljából nincs szükség arra, hogy a Microsoft visszaélésszerű magatartása révén már erőfölényben legyen az érintett másodlagos piacon, csupán az számít, hogy e piacon fennáll a verseny megszűnésének kockázata. Ezután kifejti, hogy az említett módszer „kellően megbízható képet ad a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán lévő erők egyensúlyának hiányáról”. A Bizottság nem csak a valamely szerver által a különböző feladatokra szánt időt vette figyelembe, hanem a 2003‑as piacfelmérésben résztvevő, és a második és harmadik Mercer‑felmérésekben választ adó vállalkozások esetében vizsgálta azt is, hogy a munkacsoport‑feladatokat milyen arányban végezték a különféle forgalmazóktól származó szerverek. Sem ebből a piacfelmérésből, sem a felmérésekből nem következik, hogy a Microsoft piaci részesedése e munkacsoport‑feladatok bármelyike esetében 60% alatt lett volna.

476    A Bizottság állítja továbbá, hogy „a Microsoft által azonosított »szűrők« lehetővé teszik az [IDC] adatainak mint a különféle forgalmazók munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerként azonosított kiadásainak értékesítésére vonatkozó nagyvonalú becsléseknek az alkalmazását”. Fenntartja, hogy „amennyiben a Microsoft saját kizáró jellegű magatartásának hatása az elsősorban munkacsoport‑szolgáltatásokra vásárolt, szerverekhez való operációs rendszerek értékesítésének elkülönítése az elsősorban más feladatokra vásároltakétól, úgy a „munkaterhet figyelembe vevő” szűrőből következtetni lehet a Microsoftnak az elsősorban az előbbiek értékesítésében meglévő viszonylagos erejére”. Mindenesetre, még ha csak a „25 000 [USA‑dollár] szűrőt” alkalmaznánk, a munkateherre vonatkozó mindenféle különbségtétel nélkül, a Windows részesedése akkor is 65% a mennyiség és 61% a forgalom alapján (a megtámadott határozat (491) preambulumbekezdése).

477    Az SIIA szerint az interoperabilitásra vonatkozó információ nélkülözhetetlensége miatt a kérdéses megtagadás természeténél fogva megszünteti a versenyt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán. E piacon a Microsoft piaci részesedése jelentősen és gyorsan emelkedett, amikor forgalomba hozta Windows 2000 Server operációs rendszerét. Az SIIA ugyancsak állítja, hogy megalapozatlanok az érvek, amelyeket a Microsoft a Linux termékek állítólagos növekedésére alapoz.

478    Az FSFE hangoztatja, hogy a Linux termékek nem képviselnek versenyfenyegetést a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

479    Az Elsőfokú Bíróság a Microsoft által azon állítása alátámasztására felhozott négy érvet, miszerint a verseny megszűnésének körülményei jelen ügyben nem állnak fenn, a következő sorrendben vizsgálja meg: először az érintett termékpiac meghatározását, másodszor a piaci részesedések számításához használt módszert, harmadszor az alkalmazandó kritériumot, és negyedszer a piac tulajdonságainak és és a versenyhelyzetnek az elemzését.

–       Az érintett piac meghatározásáról

480    A Microsoftnak az érintett piac vonatkozásában felhozott érvei a Bizottság által a megtámadott határozatban azonosított három piacból a másodikat (lásd a fenti 23. és 25–27. pontot), nevezetesen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát érintik. A Bizottság ezeket a rendszereket úgy írja le, mint amelyeket arra terveznek és forgalmaznak, hogy együttesen nyújtsanak állomány‑ és nyomtatókszolgáltatásokat, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokat viszonylag kisszámú, kis‑ vagy közepes méretű hálózatban összekapcsolt ügyfélszámítógép részére (a megtámadott határozat (53) és (345) preambulumbekezdése).

481    A Microsoft szerint a Bizottság ezt a második piacot túlságosan szűken határozta meg azzal, hogy csak az előző pontban említett szolgáltatásoknak, azaz az ún. „munkacsoport” szolgáltatásoknak a nyújtására használt szerverekhez való operációs rendszereket foglalta bele. A Microsoft célja a bizottsági piacmeghatározás vitatásával lényegében az, hogy bizonyítsa, a piac fejlődése eltér attól, amit a megtámadott határozat (590)–(636) preambulumbekezdése leír, és nem eredményezi minden verseny megszűnését.

482    Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megjegyzi, hogy amennyiben a termékpiac meghatározása a Bizottság részéről összetett gazdasági elemzéseket foglal magába, úgy az csak a közösségi bíróság korlátozott felülvizsgálatának tárgyát képezheti (lásd e tekintetben a T‑342/99. sz., Airtours kontra Bizottság ügyben 2002. június 6‑án hozott ítélet [EBHT 2002., II‑2585. o.] 26. pontját). Mindazonáltal ez nem akadályozza meg a közösségi bíróságot abban, hogy megvizsgálja a gazdasági adatok bizottsági értékelését. Meg kell vizsgálnia, hogy a Bizottság az értékelését valószerű, megbízható és koherens bizonyítékokra alapozta‑e, amelyek tartalmazzák az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, illetve, hogy [e bizonyítékok] alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd e tekintetben a fenti 89. pontban hivatkozott Bizottság kontra Tetra Laval ügyben hozott ítélet 39. pontját).

483    Egyébiránt az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Microsoft a lényeget tekintve egyfelől csupán megismétli azokat az érveket, amelyeket a közigazgatási eljárás során már felhozott, és amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban kifejezetten elutasított, anélkül, hogy megjelölné mennyiben helytelen a Bizottság értékelése, másfelől csak általánosságban hivatkozik a keresetlevél A.23. és a válasz C.12. mellékletében szereplő két jelentésre. A fenti 94–99. pontban kifejtett indokok alapján ezeket a jelentéseket az Elsőfokú Bíróság csak annyiban veszi figyelembe, amennyiben azok a Microsoft által magában a kereset szövegében kifejezetten megjelölt jogalapokat vagy érveket támasztják alá, vagy egészítik ki.

484    A termékpiac vitatott meghatározásához a Bizottság figyelembe vette a termékek egyrészt keresleti oldali, másrészt kínálati oldali helyettesíthetőségét. Emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról szóló bizottsági közleményből (HL 1997. C 372., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet 155. o.; 7. pont) is kitűnik, „[a]z érintett termékpiac mindazokat a termékeket és/vagy szolgáltatásokat magában foglalja, amelyeket a fogyasztó a jellemzőik, áruk és rendeltetésük alapján egymással felcserélhetőnek vagy helyettesíthetőnek tart”. Emellett, amint azt a közlemény 20. pontjában megjegyzik, a kínálati oldali helyettesíthetőséget is meg lehet vizsgálni azon esetekben, amikor annak a hatékonyság és a közvetlenség értelmében vett hatása ugyanolyan, mint a keresleti helyettesíthetőség hatása. Ez azt jelenti, hogy a szállítók a relatív árak kismértékű, de tartós változásaira adott válaszként át tudják állítani a termelést az érintett termékekre, és rövid határidőn belül forgalomba tudják hozni azokat jelentős pótlólagos költségek vagy kockázatok nélkül.

485    Az Elsőfokú Bíróság először is megjegyzi, hogy a második érintett piac meghatározása nem azon az elgondoláson alapul, hogy létezik a kizárólag állomány‑ és nyomtatószolgáltatást, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatást alkalmazó szerverekhez való operációs rendszerek önálló kategóriája. Éppen ellenkezőleg, a Bizottság a megtámadott határozat számos pontján kifejezetten elismeri, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek más feladatok ellátására is felhasználhatók, és futtathatnak „az alaptevékenység szempontjából nem kritikus” alkalmazásokat (lásd különösen a megtámadott határozat (59), (355), (356) és (379) preambulumbekezdését). A megtámadott határozat (59) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „az alaptevékenység szempontjából nem kritikus” alkalmazások azok, amelyek zavara „érintené némely felhasználó tevékenységét, [de] nem érintené a szervezet általános tevékenységét”. E tekintetben a Bizottság hivatkozik különösen a belső e‑mail szolgáltatások futtatására. Amint az lent részletesebb kifejtésre kerül, a Bizottság meghatározása valójában azon a megállapításon alapul, hogy a munkacsoportszervereknek az állomány‑ és nyomtatószolgáltatások és egyúttal a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások nyújtására irányuló kapacitása e rendszerek lényegi jellemzője, és hogy – anélkül, hogy ez érintené az általuk ellátható egyéb feladatokat – e rendszereket elsősorban arra tervezték, forgalmazták és vásárolták, hogy ezeket a szolgáltatásokat nyújtsák.

486    Először is a keresleti oldali helyettesíthetőség tekintetében a Bizottság a megtámadott határozat (387) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jut, hogy „nincs olyan termék, amely […] oly mértékű versenykényszert gyakorolna a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre, hogy ugyanazon érintett termékpiacba kellene belefoglalni”.

487    E következtetéshez a Bizottság megállapította először is, hogy a 2003‑as piacfelmérés során gyűjtött adatokból következik, hogy a munkacsoportszerverek a fogyasztók által igényelt, egymáshoz kapcsolódó feladatok elkülönült körét látják el (a megtámadott határozat (348)–(358) preambulumbekezdése).

488    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ezt a megállapítást az aktában található bizonyítékok alátámasztják, és a Microsoft nem hozott fel olyan érvet, amely cáfolná.

489    Meg kell állapítani e tekintetben, hogy a Bizottság a 2003. június 4‑i információkérésében az érintett szervezeteket arról kérdezte, hogy az adott szervezeten belül egy adott típusú szervert használnak‑e állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások nyújtására (az 1. kérdés első része). A kérdésre válaszoló 85 szervezetből 70 (mintegy 82,3%) igenlő válasz adott.

490    A Bizottság arról is megkérdezte a szervezeteket, hogy véleményük szerint ezek a szolgáltatások „szerverszolgáltatások »egybetartozó« csoportjának” minősülnek‑e (az 1. kérdés második része). A kérdésre válaszoló 83 szervezetből 51 (61.4%) egyetértett ezzel.

491    Ezekre az eredményekre magyarázattal szolgál az a tény, hogy a szolgáltatások azon alapvető szolgáltatásokból állnak, amelyeket az ügyfélszámítógépek felhasználói napi tevékenységük során igénybe vesznek. Az I 06‑os számú szervezet például az 1. kérdés mindkét részére adott megerősítő válaszát azzal indokolja, hogy a munkacsoport‑szolgáltatásokat nyújtó szervereket „infrastruktúra szerverekként” és a szolgáltatásokat „standart munkaállomás szolgáltatásokként” határozza meg. Állítása szerint „minden egyes felhasználót azonosítani és hitelesíteni kell, a felhasználó fájlokat hoz létre és módosít, kinyomtatja, cseréli és megosztja azokat”. Hasonlóképpen, más szervezetek is úgy hivatkoznak az említett szerverekre, mint amelyek „infrastruktúra‑szolgáltatást nyújtanak” (lásd az I 13. és az I 30. szervezet válaszát).

492    Ugyancsak jelentős, hogy amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (352) preambulumbekezdésében megjegyzi, számos szervezet a hálózati forrásaihoz vagy a hálózati adminisztráció egy adott pontjához hozzáférést igénylő felhasználók „egyszeri bejelentkezésének” szükségességével magyarázta az első kérdés mindkét részére adott igenlő válaszát (lásd egyebek mellett az I 30., az I 46‑16., az I 46‑37. szervezetek és az Inditex válaszait). Egyéb szervezetek költségmegfontolásokat említenek, megállapítva különösen, hogyha ugyanazon operációs rendszert használják a munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására, az az adminisztrációs költségek csökkenését eredményezi (lásd egyebek mellett az I 49‑19. és az Inditex válaszait).

493    Igaz, hogy a 2003. június 4‑i információkérésében a Bizottság a „munkacsoport‑feladatok” meghatározásába ugyancsak belefoglalta a „belső e‑mail‑ és együttműködési szolgáltatásokat és egyéb, az »alaptevékenység szempontjából nem kritikus« alkalmazásokat”, és számos megkérdezett szervezet egyetértett e szolgáltatásoknak a meghatározásba való belefoglalásával. Ugyancsak igaz, hogy ugyanezen információkérés 2. kérdésére válaszolva a 85‑ből 62 szervezet (mintegy 72,9%) állította, hogy értékelik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer által nyújtott rugalmasságot, amely állomány‑ és nyomtatószolgáltatások, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások mellett lehetővé teszi az „alaptevékenység szempontjából nem kritikus” szolgáltatások nyújtását.

494    Mindazonáltal pusztán ezekből a megállapításokból nem következik, hogy a Bizottság a második termékpiacot túlságosan szűken határozta meg.

495    Először is ezeket a megállapításokat megfelelően kell értelmezni. Így a 2003. június 4‑i információkérés 1. kérdésére adott válaszában számos megkérdezett szervezet állította, hogy működésük során a belső e‑mail vagy együttműködési szolgáltatásokat specializált szerverek nyújtják, és megkülönböztették azokat a Bizottság által említett egyéb munkacsoport‑szolgáltatásoktól (lásd különösen az I 09‑1., az I 11., az I 22., az I 37., az I 53., az I 46‑13., az I 46‑15., az I 59. és az I 72. szervezetek, illetve a Danish Crown, a Spardat és a Stork Food & Dairy Systems válaszait). Például, bár az I 37. szervezet úgy vélte, hogy a Bizottság által meghatározott munkacsoport‑feladatok szerverszolgáltatások összetartozó csoportját alkotják, azt állította, hogy „az állomány‑ és nyomtató[szolgáltatások] egybetartoznak”, míg „a belső e‑mail [szolgáltatások] szerverek más csoportjához [tartoztak]”. Hasonlóképpen az I 46‑15. szervezet állította, hogy rendelkezik „egy szerverrel, amely csak az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat és munkaállomás‑adminisztrációt végez”.

496    Másfelől, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (353) és (354) preambulumbekezdésében megjegyzi, s az Elsőfokú Bíróság által feltett írásbeli kérdések egyikére válaszolva megismétli, a 2003‑as piacfelmérés azt is alátámasztja, hogy amikor a szervezetek adott szerverhez való operációs rendszert állomány‑ és nyomtatószolgáltatások nyújtására használnak, általában ugyanazon operációs rendszert alkalmazzák a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások nyújtására is. Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Microsoft nem vitatja a megtámadott határozat 436. és 438. lábjegyzetének megállapításait, amelyek a Bizottság által a 2003. április 16‑i információkérés 5. kérdésére adott válaszok alapján számított „korrelációs együtthatókra” vonatkoztak. A Bizottság ezekben a lábjegyzetekben kifejti, hogy különösen magas a „korrelációs együttható” a NetWare rendszer vagy a Windows rendszer valamely munkacsoport‑szolgáltatásra (nevezetesen állománymegosztás, nyomtatás, valamint a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációja) fordított munkateher aránya és az ugyanezen rendszer ugyanezen szolgáltatások valamelyik másikára fordított munkateher aránya között. Másfelől a „korrelációs együttható” jóval alacsonyabb a NetWare rendszer vagy Windows rendszer valamely munkacsoport‑szolgáltatásra fordított munkateher aránya és ugyanezen rendszer által valamilyen más típusú szolgáltatás, különösen belső e‑mail szolgáltatás vagy más, „az alaptevékenység szempontjából nem kritikus” szolgáltatás nyújtására fordított munkateher aránya között. A Bizottság hozzáteszi, hogy ugyanezen következtetésekre lehet jutni a második és harmadik Mercer‑felmérések eredményeiből is. Más szóval ezekből a bizonyítékokból kitűnik, s ezt a Microsoft sem vitatja, hogy sokkal bevettebb dolognak számít ugyanazon szerveren a Bizottság által azonosított munkacsoport‑szolgáltatásokat, mint e szolgáltatások valamelyikét és másfajta szolgáltatásokat ötvözni.

497    Következésképp, bár a felhasználók bizonyos fontosságot tulajdonítanak annak, hogy lehetőségük legyen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket arra használni, hogy azok a munkacsoport‑feladatok mellett az „alaptevékenység szempontjából nem kritikus” feladatokat lássanak el, ez egyáltalán nem érinti azt a következtetést, amely szerint létezik munkacsoport‑szolgáltatásokat ellátó szerverekhez való operációs rendszerekre vonatkozó, elkülönülő kereslet. Mivel megállapítást nyert, hogy a keresletet ez a három szolgáltatáskategória határozza meg, lényegtelen, hogy az érintett piachoz tartozó szerverekhez való operációs rendszerek képesek‑e más feladatok ellátására is.

498    Mindemellett, amint azt a megtámadott határozat (357), (358) és (628) preambulumbekezdése megjegyzi, a Microsoft által a közigazgatási eljárás során bemutatott vevői nyilatkozatok megerősítik a Bizottság elemzésének helytállóságát.

499    Ezek a nyilatkozatok bizonyítják, hogy míg persze, mint a Microsoft beadványaiban többször is hangsúlyozza, a szervezetek gyakran „heterogén” számítógépes hálózatokkal rendelkeznek (azaz olyan hálózatokkal, amelyekben más‑más forgalmazótól származó, szerverekhez és ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszereket használnak), a különböző feladattípusok ellátására különböző típusú szervereket használnak. Még pontosabban, e nyilatkozatokból nyilvánvaló, hogy a Bizottság által meghatározott munkacsoport‑szolgáltatásokat általában más típusú szerverek nyújtják, mint az „alaptevékenység szempontjából kritikus” szolgáltatásokat. Így e szervezetek számítógépes környezetének leírásából kitűnik, hogy a munkacsoport‑szolgáltatásokat általában Windows vagy NetWare rendszert futtató alsókategóriás szerverek nyújtják, míg az „alaptevékenység szempontjából kritikus” alkalmazások költségesebb és nagyobb UNIX szervereken vagy „mainframe‑eken” futnak.

500    Például az egyik jelentős, vegyi és gyógyszeripari területen tevékenykedő csoport állítása szerint „mainframe‑eken” futnak az alkalmazotti jövedelmek kifizetésére és a belső banki tranzakciókra használt, az „üzleti tevékenység szempontjából kritikus” alkalmazások, míg más, az „üzleti tevékenység szempontjából kritikus” alkalmazások, egyebek közt egyes részlegei adminisztratív és technikai igazgatásához használt alkalmazások UNIX szervereken futnak. Ezzel szemben e csoporton belül az „üzleti tevékenység szempontjából nem kritikus” feladatokat, különösen az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatásokat külön szerverek nyújtják, amelyek főleg Windows operációs rendszereket futtatnak. Hasonlóképpen, az egyik jelentős légitársaság kifejti, hogy a kifejezetten a járattervezésre és foglalási szolgáltatásokra használt alkalmazások UNIX szervereken futnak, míg az „alaptevékenység szempontjából nem kritikus” alkalmazásokat Windows szerverek nyújtják. További releváns példával az egyik bankcsoport szolgál, amely előadja, hogy a lényeges pénzügyi alkalmazásokhoz UNIX szervert használ, Solaris szervert az egyéb pénzügyi alkalmazásokhoz és a házon belül kifejlesztett alkalmazásokhoz, és Windows NT szervereket arra, hogy támogassák „az infrastruktúra működését, mint a tartományszolgáltatásokat (különösen a bejelentkezést és engedélyezést), és az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokat”.

501    Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy amint azt a megtámadott határozatnak különösen az (58) és (346) preambulumbekezdése is megállapítja, az alsókategóriás szervereket nem mind használják munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására. E szerverek némelyikét a hálózatok „szélére” telepítik avégett, hogy olyan speciális feladatokat lássanak el, mint a webkiszolgáló‑, a webgyorsítótár‑ és tűzfalszolgáltatások.

502    Végezetül nem elfogadható a Microsoft azon érve sem, amely szerint az IDC adatai alapján a Novell NetWare rendszere kivételével az operációs rendszerek, amelyeket a Bizottság „munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereknek” nevez, sokkal kevesebb időt töltenek munkacsoport‑szolgáltatásokkal, mint más feladatok ellátásával. Ezen érv az IDC azon adatára alapul, amely megállapítja, hogy a teljes árskálán értékesített, Windows operációs rendszert futtató szervereknek csak 24%‑a felel meg az „állomány‑”, „nyomtató‑” és „hálózati adminisztrációs” feladatoknak (lásd a válasz 93. lábjegyzetét). Mindazonáltal amint az a megtámadott határozat (487) és (488) preambulumbekezdéséből kitűnik, és amint azt az Elsőfokú Bíróság a lenti 533. pontban részletesebben kifejti, az IDC által a piaci részesedés számítására használt módszernek vannak hibái. Mindenesetre, még ha a fent említett feladatokat úgy is kellene tekinteni, mint amelyek megfelelnek a megtámadott határozatban hivatkozott munkacsoport‑szolgáltatásoknak, az IDC adatai alapján számított piaci részesedés csak a Microsoft különféle verziójú operációs rendszerei összességének a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacára vonatkozó értékesítési részesedését képviselné. A Microsoft állításával ellentétben a kérdéses részesedés nem korlátozódik a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre.

503    Másodszor a Bizottság, különösen a Microsoft saját termékleírásaira támaszkodva megállapította, hogy a szerverekhez való operációs rendszereket azon feladatokra „optimalizálták”, amelyeket el kell látniuk (a megtámadott határozat (359)–(368) preambulumbekezdése).

504    Az Elsőfokú Bíróság szerint az aktában szereplő bizonyítékok alátámasztják e megállapítás helytállóságát.

505    Így tehát a Microsoft által a honlapján közzétett információkból következik, hogy a szerverekhez való Windows 2000 termékcsalád operációs rendszereit három különféle változatban hozták forgalomba: Windows 2000 Server, Windows 2000 Advanced Server és Windows 2000 Datacenter Server, és hogy e változatok mindegyikét arra szánták, hogy meghatározott feladatorientált felhasználói igényeket elégítsenek ki.

506    A Microsoft a Windows 2000 Servert úgy írja le, mint amely az „alsókategóriás” változata Windows 2000 operációs rendszereinek, és amely a „megfelelő megoldás a munkacsoportszerverek számára az állomány‑, nyomtató és kommunikációs feladatok ellátására” (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése). A Windows 2000 Server „1–4 processzort, 4 gigabyte‑ig [GiB] támogat” (a megtámadott határozat (364) preambulumbekezdése).

507    A Windows 2000 Advanced Servert a Microsoft úgy mutatja be, mint „a lényeges üzleti és e‑kereskedelmi alkalmazások számára megfelelő operációs rendszert, amely nagyobb munkateher és nagyfontosságú eljárások kezelésére alkalmas” (a megtámadott határozat (362) preambulumbekezdése). A Windows Advanced Server nem csak hogy a Windows 2000 Server valamennyi funkcionalitását, de „az üzleti tevékenység szempontjából kritikus alkalmazások futtatását a leginkább igénybe vevő körülmények között is biztosító hozzáadott skálázhatóságot és megbízhatósági funkciókat is nyújt, mint például a „clustering” (a megtámadott határozat (362) preambulumbekezdése). A Microsoft ugyancsak állítja, hogy a Windows 2000 Advanced Server „1–8 processzort, 64 gigabyte‑ig támogat” (a megtámadott határozat (364) preambulumbekezdése).

508    Végezetül a Microsoft a Windows 2000 Datacenter Servert úgy mutatja be, mint amely „tökéletes megbízhatóságot és elérhetőséget” biztosít, és amely „a megfelelő operációs rendszer az alaptevékenység szempontjából kritikus adatbázisok [és] vállalati forrástervezési szoftverek futtatásához” (a megtámadott határozat (363) preambulumbekezdése). A Windows 2000 Datacenter Servert „olyan vállalkozásoknak készítették, amelyeknek rendkívül megbízható felsőkategóriás meghajtókra és szoftverekre van szükségük”, és az „1–32 processzort, 64 gigabyte‑ig támogat” (a megtámadott határozat (363) és (364) preambulumbekezdése).

509    A Microsoft hasonlóan mutatja be a Windows 2000 termékcsaládot felváltó szerverekhez való operációs rendszer termékcsaládja különféle változatait is, nevezetesen a Windows Server 2003 Standard Editiont, a Windows Server 2003 Enterprise Editiont, a Windows Server 2003 Datacenter Editiont és a Windows Server 2003 Web Editiont.

510    Úgy jellemzi tehát a Windows Server 2003 Standard Editiont, mint „a mindenféle méretű szervezet, de különösen a kisméretű vállalkozások és munkacsoportok mindennapos igényeit kielégítő ideális, többféle felhasználást lehetővé tevő hálózati operációs rendszert”, és amely „intelligens állomány‑ és nyomtatómegosztást, biztonságos internet‑összeköttetést, központosított munkaállomás‑adminisztrációt és az alkalmazottakat, az üzletfeleket és a vevőket összekapcsoló webmegoldásokat” tesz lehetővé (a megtámadott határozat (365) preambulumbekezdése).

511    A Microsoft jellemzése szerint a Windows Server 2003 Enterprise Edition, a Windows Server 2003 Standard Editionben meglévő funkcionalitások mellett „az üzleti tevékenység szempontjából kritikus alkalmazásokhoz szükséges megbízhatósággal” is rendelkezik (a megtámadott határozat (366) preambulumbekezdése).

512    A Microsoft szerint a Windows Server 2003 Datacenter Edition „az alaptevékenység szempontjából kritikus, a legmagasabb skálázhatóságot, elérhetőséget és megbízhatóságot követelő alkalmazások számára készült” (a megtámadott határozat (366) preambulumbekezdése).

513    Végezetül a Windows Server 2003 Web Editiont a Microsoft úgy írja le, mint amelyet „webes alkalmazások, weblapok és webszolgáltatások létrehozására és állomásoztatására terveztek”, és amelyet „kifejezetten webkiszolgálási igényekre hoztak létre” (a megtámadott határozat (367) preambulumbekezdése). A Microsoft hangsúlyozza, hogy a rendszer „csak weblapok, webhelyek, webes alkalmazások telepítésére használható” (a megtámadott határozat (367) preambulumbekezdése).

514    Fentiekből kitűnik, hogy a Microsoft maga is úgy jellemzi szerverekhez való operációs rendszereinek különféle változatait, mint amelyeket úgy terveztek, hogy eltérő feladatokra vonatkozó felhasználói igényeknek feleljenek meg. Ugyancsak nyilvánvaló e reklámanyagokból, hogy a különféle változatokat nem úgy tervezték, hogy ugyanolyan hardvereken fussanak.

515    Ugyancsak megjegyzi az Elsőfokú Bíróság, hogy a többi operációsrendszer‑forgalmazó termékeit szintén munkacsoport‑szolgáltatásokra „optimalizálták”. Különösen ez a helyzet a Red Hat termékeivel, amelynek „Red Hat Enterprise Linux ES”, illetve „Red Hat Enterprise Linux AS” operációs rendszereit egyértelműen eltérő fogyasztói igények kielégítésére alkották meg. Így, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat 463. lábjegyzetében megjegyzi, a Red Hat weblapján annak „Red Hat Enterprise Linux ES” rendszerét úgy jellemzik, mint amely „ideális hálózati, állomány‑, nyomtató‑, levelezési szolgáltatásokhoz, web‑ és egyedi szakmai alkalmazásokhoz vagy programcsomagokhoz”. Másfelől annak „Red Hat Enterprise Linux AS” rendszerét úgy írja le, mint amely a „felsőkategóriás és az alaptevékenység szempontjából kritikus rendszereket” célozza, és amely „a legmegfelelőbb megoldás a nagyméretű részleg‑ és adatközpontszerverek számára”. Mindez összhangban van azzal a megállapítással, hogy a felsőkategóriás szervereken futó operációs rendszereket arra tervezték, hogy „az alaptevékenység szempontjából kritikus” feladatokat lássanak el, így megbízhatóbbaknak kell lenniük és több funkcionalitást kell tartalmazniuk, mint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereknek (a megtámadott határozat (57) és (346) preambulumbekezdése).

516    Harmadszor a Bizottság hivatkozott a „Microsoft árképzési stratégiájára”, különösen arra a tényre, hogy szerverekhez való operációs rendszereinek különféle változataira különböző árakat határozott meg (a megtámadott határozat (369–382) preambulumbekezdése).

517    Először is a megtámadott határozat (370)–(373) preambulumbekezdésében kifejtettekből nyilvánvaló, és a Microsoft által sem vitatott, hogy jelentős árkülönbségek vannak a szerverekhez való operációs rendszereinek különféle változatai között, mind a Windows 2000 Server, mind pedig a Windows 2003 Server termékcsalád esetében.

518    Így 25 „ügyfél‑hozzáférési licenc” (Client Access Licences, a továbbiakban: CAL) esetén a Windows 2000 Advanced Server ára 2,22‑szor magasabb, mint a Windows 2000 Server ára, míg a Windows 2000 Datacenter Server ára 5,55‑szorosa a Windows 2000 Server árának (25 CAL alapján).

519    Hasonlóképp, 25 CAL esetén a Windows Server 2003 Enterprise Edition ára 2,22‑szorosa a Windows 2003 Standard Edition árának. A Windows Server 2003 Datacenter Edition ára 5,55‑szorosa a Windows Server 2003 Standard Edition árának (25 CAL esetén). A Windows Server 2003 Web Editiont, amelyet csak bizonyos meghatározott feladatok ellátására lehet használni (lásd a fenti 513. pontot), jóval alacsonyabb áron értékesítették, mint a Windows Server 2003 Standard Editiont.

520    Ezt követően, ellentétben azzal, amit a Microsoft kíván sugallni (lásd a fenti 446. pontot), azt a következtetést, hogy ezek a változatok eltérő termékpiacokhoz tartoznak, a Bizottság nem pusztán abból a tényből vonja le, hogy a Microsoft eltérő árakat szabott a szerverekhez való operációs rendszerei különböző változataiért. A keresleti helyettesíthetőség szempontjából a Bizottság nem csak az árbeli eltéréseket veszi figyelembe, hanem egyúttal elsősorban azt a tényt is, hogy a különféle változatok mindegyikét meghatározott felhasználói igények kielégítésére szánták.

521    Ugyancsak nem hivatkozhat a Microsoft arra a tényre, hogy Windows Server 2003 termékcsaládjának „drágább” változatai, nevezetesen a Windows Server 2003 Enterprise Edition és a Windows Server 2003 Datacenter Edition ugyanazon munkacsoport‑feladatok ellátását teszik lehetővé, mint a Windows Server 2003 Standard Edition. Bár ez igaz, tény azonban, hogy az első két rendszert arra szánták, hogy olyan igényeket elégítsenek ki, amelyek eltérőek a harmadik rendszerrel szemben tápláltakkal, és hogy valószínűtlen, hogy a csak az egyik munkacsoport‑szolgáltatásban érdekelt felhasználó e célra megvásárolna egy, a Windows Server 2003 Standard Editionnél jóval költségesebb rendszert.

522    Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (376) preambulumbekezdésében helyesen jegyzi meg, a Microsoft maga is osztja ezt a véleményt, amikor saját kereskedelmi anyagában a Windows 2000 Server termékcsaládba tartozó rendszerekre utalva azt állítja, hogy:

„[A] család három terméke – a Windows 2000 Server, a [Windows 2000] Advanced Server és a [Windows 2000] Datacenter Server – lehetővé teszi az Ön számára, hogy beruházását úgy formálja, hogy az olyan szintű rendszer‑elérhetőséget biztosítson, amely anélkül felel meg az Ön különböző üzleti tevékenységeinek, hogy feleslegesen sokat fizetne olyan tevékenységek miatt, amelyek nem igényelnek maximális működési időt.”

523    Ugyanezen összefüggésben a Microsoft nem érvelhet azzal, hogy a Windows Server 2003 Standard Edition operációs rendszer lehetővé teszi a munkacsoport‑feladatoktól eltérő feladatok ellátását is. Ez az érvelés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a Microsoft ennek az operációs rendszernek az esetében különböző árakat határoz meg attól függően, hogy munkacsoport‑szolgáltatások vagy más típusú szolgáltatások nyújtására kívánják használni. Amint azt a megtámadott határozat (84) és (380) preambulumbekezdése kifejti, a Windows Server 2003 Standard Edition operációs rendszerért a Microsoft által szabott ár díjfizetést foglal magában minden egyes olyan szerver után, amelyen azt telepítik, illetőleg díjfizetést (CAL) tartalmaz minden egyes ügyfélszámítógép után, amelynek ez a szerver munkacsoport‑szolgáltatást nyújt. Ezzel szemben a felhasználónak nem kell ügyfél‑hozzáférési licencet vásárolnia, ha az operációs rendszert „nem hitelesített” feladatok ellátására kívánja használni, mint például tűzfal‑, proxy‑ vagy gyorsítótár‑kiszolgálás. E megállapításokból kiviláglik emellett, hogy nem helytálló a Microsoft azon állítása, amely szerint „a forgalmazók azok jövőbeni használatától függően nem számítanak fel különböző árakat különböző személyeknek valamely szerverekhez való operációs rendszer ugyanazon kiadásáért”.

524    Negyedszer és végezetül a Bizottság megjegyezte, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereken kívüli szerverekhez való operációs rendszereknek nincs szükségük arra, hogy a szervezeten belül ugyanolyan mértékben működjenek együtt az ügyfélszámítógépekkel, mint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek (a megtámadott határozat (346) és (383)–(386) preambulumbekezdése).

525    E tekintetben elegendő utalni arra, hogy a fenti 385. pontban már megállapítottuk, hogy a Bizottság értékelése helyes volt. Mindenesetre értékelését a Microsoft sem vitatta.

526    A fenti megfontolásokból következik, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy nyilvánvalóan helytelen a Bizottság azon megállapítása, amely szerint nincs olyan termék, amely a keresleti oldal szemszögéből nézve oly mértékű versenykényszert gyakorolna a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre, hogy ugyanazon érintett termékpiacba kellene belefoglalni (a megtámadott határozat (387) preambulumbekezdése).

527    Másodsorban a Bizottság a megtámadott határozat (388)–(400) preambulumbekezdésében elemezte a kínálati oldali helyettesíthetőség kérdését.

528    A Bizottság úgy találja, hogy „más operációsrendszer‑forgalmazók, beleértve különösen a szerverekhez való operációs rendszerek forgalmazóit, nem képesek termelési és forgalmazási eszközeiket jelentős többletköltségek és kockázatok nélkül a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre átirányítani kellően rövid idő alatt ahhoz, hogy a kínálati oldali helyettesíthetőséggel kapcsolatos megfontolások a jelen ügyben relevánssá váljanak” (a megtámadott határozat (399) preambulumbekezdése). Egész pontosan a Bizottság elutasítja a Microsoft által a 2001. november 16‑i kifogásközlésére adott válaszában felhozott érvet, amely szerint létezik „gyakorlatilag azonnali kínálati oldali helyettesíthetőség”, amennyiben is elegendő „letiltani” az „összetettebb funkcionalitásokat” a felsőbb kategóriájú szerverekhez való operációs rendszerekben ahhoz, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekkel összehasonlítható terméket kapjunk.

529    Az Elsőfokú Bíróság számára nyilvánvaló, hogy a Microsoft semmi olyan kifejezett érvet nem hoz fel, amely kétségbe vonhatná a Bizottság által a fent hivatkozott preambulumbekezdésekben elvégzett elemzést. A válaszban, anélkül, hogy egyáltalán jelezné, hogy azzal szándékában áll‑e vitatni a Bizottság megállapítását, miszerint nem áll fenn kínálati oldali helyettesíthetőség, mindössze azt az általános megállapítást teszi, hogy „a módosítás költsége sok esetben nulla” és „más esetekben […] elhanyagolható lenne”.

530    E körülmények között az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvalóan hibásan jutott arra a következtetésre, miszerint a jelen ügyben nem áll fenn kínálati oldali helyettesíthetőség.

531    A fentiekből az Elsőfokú Bíróság azt a következtetést vonja le, hogy a Bizottság helyesen határozta meg a második termékpiacot mint a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát.

532    Ezt a következtetést nem vonja kétségbe a Microsoft azon állítása, amely szerint „[a]z iparágban senki sem használja a »munkacsoportszerver« kifejezést úgy, ahogyan azt a Bizottság [az érintett termékpiac meghatározására] használta”. Először is, amint azt a Bizottság igen helyesen megállapítja: az általa a piac megnevezésére használt terminológia semmiben nem releváns a tekintetben, hogy helyesen határozta‑e meg a piacot. Másodszor a Microsoft állításának egyébként sincs ténybeli alapja, mivel az aktából kiderül, hogy az iparágban használják a megtámadott határozattal érintett termékek megnevezésére a „munkacsoportszerver” és a „munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer” kifejezést. Így, 1998. december 10‑i panaszában a Sun kifejezetten állítja, hogy a panasz a Microsoftnak a „munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán” tanúsított magatartására vonatkozik. Hasonlóképpen emlékeztetni kell arra, hogy kereskedelmi anyagaiban a Microsoft maga is úgy mutatja be a Windows 2000 Servert, mint ami „a megfelelő megoldás a munkacsoportszerverek számára az állomány‑, nyomtató‑ és kommunikációs feladatok ellátására” (lásd a fenti 506. pontot).

–       A piaci részesedések számítására használt módszerről

533    A Microsoft kifogásolja, hogy a Bizottság nem megfelelő módszert alkalmazott a különféle szereplők második termékpiacon meglévő részesedésének számítására. Fenntartja különösen, hogy a módszer nem nyújt „releváns információt az erőfölényről”.

534    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a lent kifejtett indokok miatt a Microsoft nem bizonyította, hogy a Bizottság által használt módszer bármilyen nyilvánvaló mérlegelési hibán alapulna.

535    A megtámadott határozat (473)–(490) preambulumbekezdésében a Bizottság részletes magyarázatot fűz e módszerhez.

536    A Bizottság először is azt állítja, hogy a különféle szereplők piaci helyzetének értékelésére „közelítő értékek” (proxyk) kétféle csoportját használja, nevezetesen először is az új értékesítéseknek az IDC által az árkategóriák alapján nyújtott becsült értékét, illetve a különféle feladatokra jutó munkateher‑arányokat, másodszor pedig a piaci részesedéseknek a 2003‑as piacfelmérés és a második és harmadik Mercer‑felmérések eredményein alapuló becsült értékét (a megtámadott határozat (473) preambulumbekezdése).

537    Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy az előző pontban szereplő megállítás alapján látható, hogy nyilvánvalóan nem helytálló a Microsoft kijelentése, miszerint a Bizottság a piaci részesedések számításakor csak a szerverekhez való operációs rendszerek által a munkacsoport‑feladatok ellátására fordított időt, és a 25 000 USA‑dollár alatti szerverekhez való operációs rendszerek értékesítési adatait vette figyelembe. A Microsoft elmulaszt említést tenni arról, hogy a Bizottság az IDC‑n kívüli forrásokból származó adatokat is figyelembe vett. Amint az a lenti 556. pontban bemutatásra kerül, az utóbbi adatok alapján meghatározott piaci részesedések általánosan megfelelnek azoknak, amelyeket az IDC adatai alapján határoztak meg.

538    Ezt követően a Bizottság megállapítja, hogy a piaci részesedéseket az értékesített termékek darabszáma és a szoftverek és hardverek értékesítéséből származó együttes forgalom alapján kell megbecsülni (a megtámadott határozat (474)–(477) preambulumbekezdése).

539    Végezetül a Bizottság szerint az IDC adatait két „szűrő” alkalmazásával kell kiigazítani (a megtámadott határozat (478)–(489) preambulumbekezdése). Először is csak a 25 000 USA‑dollár (illetve 25 000 euró, mivel amint azt a megtámadott határozat 6. lábjegyzete megállapítja, a kérdéses időben 1 euró nagyjából 1 USA‑dollárnak felelt meg) alatti szervereket veszi figyelembe. Másodszor csak az IDC által meghatározott bizonyos feladatcsoportokat vesz figyelembe.

540    A Microsoft panasza ennek a két szűrőnek a használatára vonatkozik.

541    Az első szűrő esetében, magában a válaszban a Microsoft meglehetős általánosságban csak annak relevanciáját kifogásolja. A válasz C.12. mellékletében valamennyire kifejti ezt az érvet, először is azt állítva, hogy a 2003‑as piacfelmérés, amelynek bizonyos eredményeit a Bizottság arra használta, hogy igazolja a szűrő alkalmazását, csak „meghatározott vevői kör magatartására” vonatkozik, másodszor pedig kifogásolva azt a tényt, hogy a Bizottság a szerverek és nem az operációs rendszerek értékesítési árát veszi figyelembe. Ez utóbbi pont kapcsán a felperes azt állítja, hogy ugyanazon munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer jelentősen eltérő árú szervereken is futhat, azaz 25 000 USA‑dollárnál drágább szervereken is.

542    Ezen érveknek nem lehet helyt adni.

543    Először is a Bizottság által a 2003‑as piacfelmérés kapcsán megkérdezett szervezetek nem „meghatározott vevői kört” képviselnek. Amint azt a megtámadott határozat (8) preambulumbekezdése megállapítja, ezek a szervezetek a Bizottság által véletlenszerűen kiválasztott, különféle tagállamokban székelő, eltérő méretű és tevékenységi körű vállalkozások.

544    Emellett, amint azt a Bizottság az Elsőfokú Bíróság által feltett egyik írásbeli kérdésre adott válaszában állítja, a 25 000 USA‑dolláros (avagy 25 000 eurós) árhatár „a rendszer teljes költségére vonatkozik (azaz a hardverre és a szoftverre)”. Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság helyesen járt el, amikor a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán lévő szereplők piaci részesedésének értékelésekor figyelembe vette a hardver és a szoftver értékesítési árát. Amint azt a megtámadott határozat (69) és (474) preambulumbekezdése megállapítja, egyes forgalmazók (ideértve a Sunt és a legtöbb UNIX‑forgalmazót) a hardverrel összekapcsoltan fejlesztik ki és értékesítik a szerverekhez való operációs rendszereket. Az Elsőfokú Bíróság emellett figyelembe veszi azt a tényt is, hogy a közigazgatási eljárás során a Microsoft maga is javasolta a Bizottság által ily módon elfogadott megközelítést (lásd a megtámadott határozat (476) preambulumbekezdését).

545    Végezetül az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság helyesen alkalmazta a 25 000 USA‑dolláros (vagy 25 000 eurós) felső árhatárt, amely megfelel az IDC elemzése szempontjából három csoportba osztott szerverpiac első csoportjába tartozó szerverek legmagasabb értékesítési árának (a megtámadott határozat (480) preambulumbekezdése). A 2003‑as piacfelmérés eredményeiből kitűnik, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek általában valóban viszonylag olcsó szervereken futnak, szemben az „alaptevékenység szempontjából kritikus” alkalmazásokkal, amelyek felsőkategóriás szervereken futnak.

546    Ennek a kutatásnak a keretében tehát a Bizottság az érintett szervezeteket arra kérte, hogy mondják meg, milyen magas árat lennének hajlandóak fizetni egy munkacsoportszerverért (a 2003. június 4‑i információkérés 3. kérdése). A kérdésre válaszoló 85 szerverezetből 83 (nagyjából 97,6%) állította, hogy nem fizetne többet 25 000 eurónál.

547    Hasonlóképpen, a 2003. június 16‑i információkérésében a Bizottság számos kérdést tett fel a szervezeteknek az állomány‑ és nyomtatószolgáltatás nyújtására szánt szerverek múltbeli és tervezett beszerzésére vonatkozóan (a 8. és 9. kérdés). Az e kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy az e célra a szervezetek által beszerzett 8236 szerver közül 8001 (nagyjából 97,1%) kevesebbe került, mint 25 000 euró, és hogy a tervezett 2695 vásárlásból 2683 szerver beszerzésére (nagyjából 99,6%) 25 000 eurónál kevesebbet szánnak (a megtámadott határozat (479) preambulumbekezdése).

548    A második szűrőre vonatkozóan magában a válaszban a Microsoft mindössze annyit jegyez meg, hogy ennek a szűrőnek az alkalmazása arra az abszurd következményre vezet, hogy „valamely operációs rendszer adott példánya piacon belülinek és azon kívülinek egyaránt minősülhet, attól függően, hogy egy adott pillanatban milyen feladatot lát el”. A válasz C.12. mellékletében a felperes hozzáteszi, hogy „[az e szűrő alkalmazásával] (mesterségesen) kizárt értékesítések jelentős része szinte biztosan olyan [szerverekhez való operációs rendszer] értékesítésének minősül, ami a Bizottság által meghatározott piachoz [nevezetesen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacához] tartozik”.

549    Ezen érvek szintén nem elfogadhatóak.

550    Az Elsőfokú Bíróság nem csak azt állapítja meg, hogy a Bizottság teljesen helyesen alkalmazta ezt a második szűrőt, hanem azt is, hogy használatának következményeit a Microsoft jelentősen eltúlozza.

551    Fontos emlékezni arra, hogy miért is tartotta szükségesnek a Bizottság ennek a szűrőnek a használatát. Amint azt a megtámadott határozat (482) preambulumbekezdése megállapítja, a Bizottság indoka erre az volt, hogy a 25 000 USA‑dollárnál (vagy 25 000 eurónál) olcsóbb szervereken futó operációs rendszereknek nem mindegyike nyújt munkacsoport‑szolgáltatásokat. E rendszerek némelyikét kizárólag arra szánják, hogy a munkacsoport‑hálózatokon kívül eső, vagy azok peremén lévő feladatokat lássanak el, mint a webes alkalmazások vagy a tűzfalszolgáltatások. Ez a helyzet áll fenn például a Windows Server 2003 Web Edition esetében, amely licencfeltételei szerint nem használható munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására, és amely általában 25 000 USA‑dollárnál (vagy 25 000 eurónál) olcsóbb szervereken fut.

552    A Bizottság tehát helyesen jutott arra a következtetésre, hogy szükséges volt az IDC 25 000 USA‑dollárnál (vagy 25 000 eurónál) olcsóbb számítógépek értékesítésére vonatkozó adatainak kiigazítása az e szerverek által ellátott feladatok figyelembe vételével (a megtámadott határozat (483) preambulumbekezdése). Ennek érdekében a Bizottság az IDC‑nek az „IDC Server Workloads 2003 Model” elnevezésű adatbázisban szereplő adatait használta. Ezeket az adatokat olyan fogyasztóktól szerezték, akiket az IDC arra kért, hogy nevezzék meg azokat a feladatokat (vagy „munkaterheket”) amelyeket a szervezetük által használt szerverek ellátnak. Amint az a fenti 431. pontban már kifejtésre került, az IDC nyolc fő feladatcsoportot határozott meg, és azokon belül megkülönböztetett több alcsoportot. A Bizottság az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” és a „hálózatkezelés” alcsoportokat használta, azokat, amelyek legközelebb álltak a megtámadott határozatban említett, „állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokhoz”, illetve a „felhasználó és felhasználócsoport‑adminisztrációval” kapcsolatos szolgáltatásokhoz (a megtámadott határozat (486) preambulumbekezdése).

553    Bizonyos, hogy az ebbe a két alcsoportba tartozó feladatok nem felelnek meg teljesen azon szolgáltatásoknak, amelyek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek munkáját alkotják. A Bizottság azonban ennek teljesen tudatában volt, és ez kitűnik a megtámadott határozat (487) és (488) preambulumbekezdésében felhozott példákból is, amelyek bizonyítják, hogy a felsőkategóriás szerverek által végzett bizonyos feladatok, jóllehet nyilvánvalóan nem munkacsoport‑feladatok, elhelyezhetők egyik vagy másik említett alcsoportban is.

554    Mindazonáltal pontosan a Microsoft által kifogásolt két szűrő együttes használata tette lehetővé az IDC és a Bizottság által azonosított feladatok közötti inkonzisztencia csökkentését.

555    Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a kizárólag az első szűrő használata esetén kapott piaci részesedések nem térnek el jelentősen a két szűrő együttes használata esetén kapottaktól. A Microsoft 2002‑es piaci részesedése tehát a 25 000 dollárnál alacsonyabb áron értékesített valamennyi szerver alapján számítva 64,9% az eladott termékek száma és 61% a forgalom alapján (a megtámadott határozat (491) preambulumbekezdése). Amikor pedig ugyanezen szerverek közül csak az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” és a „hálózatkezelés” alcsoportokat vesszük figyelembe, akkor a Microsoft piaci részesedései a következők: az első alcsoport esetében 66,4% az eladott termékek száma (és 65,7% a forgalom) alapján, míg a második alcsoport esetében 66,7% az eladott termékek száma (és 65,2% a forgalom) alapján (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdése).

556    Általánosabban fogalmazva, amint azt a megtámadott határozat (473) preambulumbekezdése megjegyzi, az IDC adatainak felhasználásával és mindkét szűrő együttes alkalmazásával nyert százalékok általában azonosak a 2003‑as piacfelmérés és a második és harmadik Mercer‑felmérés alapján kapott adatokkal (lásd például a megtámadott határozat (495), a (497) és (498) preambulumbekezdését). E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság minden esetben az óvatosabb becslést vette figyelembe. Így a Microsoft esetében a legalacsonyabb, „legalább 60%‑os” piaci részesedést vette alapul (a megtámadott határozat (499) preambulumbekezdése).

557    Az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy a Bizottság által a piaci részesedések kiszámításához használt módszer nyilvánvaló mérlegelési hibában szenved, vagy hogy annak eredményeként a megtámadott határozat (491)–(513) preambulumbekezdésében megadott piaci részesedési becslések nyilvánvalóan hibásak lennének.

558    Hozzá kell tenni, hogy a Bizottság azon megállapítását, hogy a Microsoft erőfölényben volt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, nem kizárólag a piacon meglévő részesedésére alapította. Ugyancsak figyelembe vette azt a tényt, hogy különösen a hálózati hatások és az interoperabilitásra vonatkozó akadályok, illetve az e piac és az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piaca között meglévő szoros kereskedelmi és műszaki kapcsolatok miatt (a megtámadott határozat (526)–(540) preambulumbekezdése) belépési korlátok álltak fenn a piacon (a megtámadott határozat (515)–(525) preambulumbekezdése).

559    Végezetül a szolgáltatás visszaélésszerű megtagadása tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság azt hozza fel a Microsofttal szemben, hogy az az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő kvázi monopolhelyzetét, annak kiterjesztésével arra használta, hogy befolyásolja a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacát (a megtámadott határozat (533), (538), (539), (764)–(778), (1063), (1065) és (1069) preambulumbekezdése). Más szóval a Microsoft visszaélésszerű magatartása az első termékpiacon meglévő erőfölényéből fakadt (a megtámadott határozat (567) és (787) preambulumbekezdése). Még ha a Bizottság helytelenül is gondolta volna, hogy a Microsoft erőfölényben van a második piacon (lásd különösen a megtámadott határozat (491)–(541), (781) és (788) preambulumbekezdését), ez önmagában nem elegendő azon állítás alátámasztására, hogy a Bizottság helytelenül következtetett arra, hogy a Microsoft visszaélt erőfölényével.

–       Az alkalmazandó szempontról

560    A megtámadott határozatban a Bizottság megvizsgálta, hogy a kérdéses megtagadás magában hordozta‑e a verseny megszűnésének „veszélyét” a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán (a megtámadott határozat (585), (589), (610), (622), (626), (631), (636), (653), (691), (692), (712), (725), (781), (992) és (1070) preambulumbekezdése). A Microsoft szerint ez a szempont nem kellően pontos, mivel a szellemi tulajdonjog gyakorlására vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak azt kell bizonyítania, hogy a szellemi tulajdonjog harmadik félnek való licencbe adásának megtagadása „valószínűsíthetően megszünteti a versenyt”, avagy másként fogalmazva a kérdéses magatartás „nagy valószínűséggel” ilyen eredményre vezet.

561    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Microsoft panasza kizárólag terminológiai jellegű és teljesen irreleváns. A „verseny megszüntetésének kockázata” és a „valószínűsíthetően megszünteti a versenyt” a közösségi bíróság által különbségtétel nélkül alkalmazott kifejezés, amelyeket ugyanazon tartalom kifejtésére használnak, nevezetesen hogy az EK 82. cikk nem csak akkortól alkalmazható, ha nincs, vagy gyakorlatilag nincs már verseny a piacon. Ha e cikk alkalmazása előtt azt követelnénk meg a Bizottságtól, hogy várjon, amíg a versenytársakat kizárják a piacról, vagy amíg kizárásuk kellőképpen azonnalivá válik, akkor az nyilvánvalóan ellentétes lenne e rendelkezés céljával, azaz a torzítatlan verseny közös piacon való fenntartásával, különösen pedig az érintett piacon még meglévő verseny védelmével.

562    A jelen ügyben a versenynek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán való megszűnését megelőzően a Bizottságnak annál is inkább volt oka alkalmazni az EK 82. cikket, mert e piacot jelentős hálózati hatások jellemzik, és emiatt a verseny megszűnése nehezen lenne visszafordítható (lásd a megtámadott határozat (515)–(522), és (533) preambulumbekezdését).

563    Ugyancsak nem kell azt bizonyítani, hogy minden verseny megszűnne a piacon. Az EK 82. cikk megsértésének megállapításához az szükséges, hogy a kérdéses megtagadás alkalmas arra, vagy valószínűsíthető, hogy minden hatékony versenyt megszüntet a piacon. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ilyen verseny meglétének igazolásához nem elegendő az a tény, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai még bizonyos piaci résekben megőriznek valamilyen marginális jelenlétet.

564    Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság feladata azt bizonyítani, hogy a szolgáltatás megtagadása a hatékony verseny megszüntetésének veszélyével jár. Amint az a fenti 482. pontban már megállapításra került, a Bizottságnak pontos, megbízható és koherens bizonyítékokra kell alapoznia értékelését, amelyek tartalmazzák az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, és amelyek képesek alátámasztani a belőlük levont következtetéseket.

–       A piaci adatok és a versenyhelyzet elemzéséről

565    A megtámadott határozatban a Bizottság együtt elemzi azt a körülményt, hogy az interoperabilitás nélkülözhetetlen, és azt a tényt, hogy a megtagadás valószínűsíthetően megszünteti a versenyt (a megtámadott határozat (585)–(692) preambulumbekezdése). Elemzése négy részből áll. Először is a Bizottság megvizsgálja a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacának fejlődését (a megtámadott határozat (590)–(636) preambulumbekezdése). Másodszor megállapítja, hogy az interoperabilitás olyan tényező, amely meghatározó szerepet játszik a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek használatában (a megtámadott határozat (637)–(665) preambulumbekezdése). Harmadszor megállapítja, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információk Microsoft általi közlésének nincs helyettesítője (a megtámadott határozat (666)–(687) preambulumbekezdése). Negyedszer pedig számos észrevételt tesz a CPLC‑re nézve (a megtámadott határozat (688)–(691) preambulumbekezdése).

566    A jelen kifogás alátámasztására a Microsoft által felhozott érvek lényegében a Bizottság elemzésének első részére vonatkoznak. A Microsoft állítása szerint a piaci adatok ellentmondanak annak az érvnek, mely szerint a kérdéses megtagadás miatt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a versenyt a megszűnés fenyegeti.

567    Elemzésének első részében a Bizottság először is a Microsoft és a versenytársai második piacon meglévő részesedésének alakulását vizsgálja. Lényegében azt állapítja meg, hogy a Microsoft piaci részesedése gyors és jelentős növekedésen ment keresztül, majd jórészt a Novell kárára még tovább növekedett. Ezt követően a Bizottság megjegyezte, hogy a UNIX‑forgalmazók piaci részesedése gyenge volt. Végezetül úgy találta, hogy a Linux termékeknek csak igen szűk jelenléte volt a piacon, hogy a megtámadott határozat elfogadását közvetlenül megelőző években nem értek el piaci előrehaladást, és hogy a jövőbeni növekedésükre vonatkozó egyes előrejelzések nem voltak alkalmasak a hatékony verseny megszűnésére vonatkozó következtetésének kétségbe vonására.

568    Az Elsőfokú Bíróság úgy találja, hogy e különféle megállapításokat az aktában található bizonyítékok megerősítik, és azokat a Microsoft érvei sem vonják kétségbe.

569    Először is az aktából kitűnik, hogy kezdetben a Microsoft csak ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszereket forgalmazott, és csak viszonylag késői belépő volt a szerverekhez való operációs rendszerek piacán (lásd különösen a 2000. november 17‑i első kifogásközlésre adott válasz 47. pontját). A Microsoft csak a kilencvenes évek elején kezdett szerverekhez való operációs rendszer fejlesztésébe, első rendszerét a „Windows NT 3.5 Servert” 1992 júliusában vitte piacra, és csak az 1996 júliusában kibocsátott „Windows NT 4.0” esetében ért el igazi kereskedelmi sikert (lásd különösen a 2000. november 17‑i első kifogásközlésre adott válasz 50., és a keresetlevél 50. és 56. pontját).

570    Az IDC‑nek a megtámadott határozat (591) preambulumbekezdésében megismételt adataiból kitűnik, hogy a Microsoft piaci részesedése a 25 000 USA‑dollárnál olcsóbb szerverekhez való operációs rendszerek piacán, az értékesített termékek darabszáma alapján az 1996‑os 25,4%‑ról (forgalom alapján 24,5%) 2002‑re 64,9%‑ra (forgalom alapján 61%) nőtt, hat év alatt majd 40%‑ot emelkedve.

571    Az IDC‑nek a megtámadott határozat (592) preambulumbekezdésében említett adataiból következik az is, hogy a Windows 2000 operációsrendszer‑generáció kibocsátását követően a Microsoft piaci részesedése folyamatosan növekedett. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat számos pontján helyesen állapítja meg (lásd például a megtámadott határozat (578)–(584), (588) és (613) preambulumbekezdését), az interoperabilitással kapcsolatos problémák a Microsoft versenytársai számára pontosan a Windows 2000 operációsrendszer‑termékcsalád esetében jelentkeztek különösen élesen.

572    Így például a Novell által visszafejtés révén kifejlesztett „NDS az NT‑hez” szoftver lehetővé tette az interoperabilitást a Microsoft versenytársainak munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerei és a Windows‑tartományfelépítés (esetünkben a Windows NT) között. E termék telepíthető volt Windows tartományvezérlőn, és lehetővé tette a felhasználók számára, hogy a Windows NT tartományok különféle aspektusainak adminisztrációjához használják a Novell NDS‑ét (a később eDirectoynak nevezett Novell Directory Service). Mindazonáltal, mivel a Microsoft bizonyos információkat nem adott át a Novellnek az NDS az NT‑hez nem működik együtt a Windows 2000 Server operációs rendszerrel (lásd a megtámadott határozat (301) preambulumbekezdését).

573    Másik példa az AS/U, amelyet az AT & T az 1990‑es években bizonyos, a Microsoft által licenc keretében felfedett forráskódokra támaszkodva tudott kifejleszteni. Az AS/U lehetővé tette valamely UNIX‑ot futtató szerver számára, hogy elsődleges tartományvezérlőként működjék a Windows NT tartományon belül (lásd a megtámadott határozat (211) preambulumbekezdését). Hasonlóképpen, az AS/U AT & T által licencbe adott forráskódjára támaszkodva a Sun kifejlesztett egy az AS/U‑hoz hasonló terméket, a „PC NetLinket”, amely Solaris szerveren telepítve lehetővé tette e szerver számára, hogy „a 3.X/95/98/NT felhasználók számára transzparens, Windows NT állomány‑, nyomtató‑, címtár‑ és biztonsági szolgáltatásokat nyújtson” (mindezt „natívan”, azaz anélkül, hogy a felhasználóknak további szoftvert kellett volna ügyfélszámítógépükre telepíteniük), illetve azt, hogy elsődleges tartományvezérlőként (vagy másodlagos tartományvezérlőként) működjék a Windows NT tartományon belül (lásd a megtámadott határozat (213) preambulumbekezdését). A Microsoft és az AT & T 2001‑ben úgy döntött, hogy licenc megállapodását nem terjeszti ki a szerverekhez való operációs rendszerekkel kapcsolatos bizonyos új technológiákra. Így a Microsoft nem adta át az AT & T‑nek a Windows NT 4.0 helyébe lépő rendszerekre vonatkozó forráskódokat. Következésképp a PC NetLink a továbbiakban csak a Windows NT ügyfélszámítógépekkel való együttműködésre volt képes, s így nem tudott együttműködni a Windows 2000‑rel és így fokozatosan veszített vonzerejéből.

574    Ugyanezen összefüggésben szükséges megemlíteni a Windows NT technológiáról a Windows 2000 technológiára és az Active Directoryra való áttelepülést követő különféle változásokat (lásd a fenti 167–171. pontot).

575    Másodszor az aktából kitűnik, hogy a Microsoft helyzetének a fentiekben leírt fejlődésével egyidejűleg a Novell folyamatos hanyatlással szembesült a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán, s mindössze néhány év alatt másodlagos szereplővé vált. A Microsoftnak a szerverekhez való operációs rendszerek piacára való belépésekor a munkacsoport‑szolgáltatások nyújtásának vezető terméke a Novell – ezen a piacon már a nyolcvanas évek közepe óta jelen lévő – NetWare‑je volt (lásd a kereset 56. pontját).

576    Az IDC‑nek a megtámadott határozat (593) preambulumbekezdésében említett adatai is bizonyítják, hogy amikor az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” alcsoportot és a 25 000 USA‑dollárnál olcsóbb szervereket vesszük figyelembe, a NetWare piaci részesedése az értékesített termékek száma alapján számítva a 2000‑es 33,3%‑ról, 2002‑re 23,6%‑ra esett vissza, forgalom alapján pedig a 2000‑es 31,5%‑ról, 2002‑re 22,4%‑ra csökkent.

577    A Novell hanyatlását a piaci elemzők állításai, és maga a Microsoft is megerősíti (a megtámadott határozat (596) preambulumbekezdése).

578    Hasonlóképpen, a harmadik felmérése eredményeinek elemzését tartalmazó jelentésében a Mercer kifejezetten megállapítja, hogy számos szervezet csökkentette a NetWare használatát. Megjegyzi különösen, hogy „amikor az elmúlt öt év tekintetében a munkacsoport‑feladatokra alkalmazott egyes szerverekhez való operációs rendszerek használatáról kérdeztük őket, a NetWare használatát csökkentő szervezetek száma mintegy 7:1 arányban bizonyult nagyobbnak, mint a NetWare használatát növelőké” (a jelentés 25. oldala és 16. táblázata).

579    Emellett, amint azt a Bizottság helyesen jegyzi meg a megtámadott határozat (594) és (595) preambulumbekezdésében, a 2003‑as piacfelmérés bizonyos eredményei és a Microsoft által a közigazgatási eljárás során bemutatott vevői nyilatkozatok világosan bizonyítják a szervezeteken belül a NetWare‑nek a Windows 2000 Serverrel való helyettesítésére irányuló tendenciát. Másfelől pedig csak nagyon kevés példa található a Windowsról a NetWare‑re való „átállásra”.

580    Harmadsorban az aktában szereplő bizonyítékok rámutatnak arra is, hogy a Microsoft más versenytársai is csak marginális helyzet fenntartására voltak képesek a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

581    Először is tehát az IDC‑nek a megtámadott határozat (508) preambulumbekezdésében említett adatai bemutatják, hogy a UNIX‑forgalmazók (ideértve a Sunt is) piaci részesedése az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” alcsoport és a 25 000 USA‑dollárnál olcsóbb szerverek figyelembe vétele esetén az értékesített termékek száma alapján 4,6%, forgalom alapján pedig 7,4%. A „hálózatkezelés” alcsoport esetében ez a szám 6,4% az értékesített termékek és 10,8% a forgalom alapján.

582    A 2003‑as piacfelmérésből és a Microsoft által bemutatott vevői nyilatkozatokból kitűnik, hogy a UNIX rendszereket valójában nem munkacsoport‑feladatok elvégzésére, hanem az „alaptevékenység szempontjából kritikus” webszolgáltatások és tűzfalalkalmazások, illetve kisebb mértékben belső e‑mail szolgáltatások futtatására használják (a megtámadott határozat (509–511) preambulumbekezdése).

583    Emellett az IDC adatai, a 2003‑as piacfelmérés eredményei és a Microsoft által bemutatott vevői nyilatkozatok is bizonyítják, hogy a Microsoft állításaival ellentétben a megtámadott határozat elfogadásakor a Linux termékek is csak marginálisan voltak jelen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

584    Az IDC‑nek a megtámadott határozat (599) preambulumbekezdésében ismertetett adatai szerint a Linux termékek forgalmazóinak együttes, az értékesített termékek száma szerinti piaci részesedése az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” alcsoportban és a 25 000 USA‑dollárnál olcsóbb szerverek esetében a 2000‑es 5,1%‑ról, 2002‑re 4,8%‑ig esett vissza. Forgalom alapján számolva az együttes piaci részesedés ebben az időszakban 3,9% maradt.

585    Nem vitatott, hogy a „hálózatkezelés” alcsoportban és a 25 000 USA‑dollárnál olcsóbb szerverek esetében az IDC‑nek a megtámadott határozat 728. lábjegyzetében említett adatai szerint (lásd ugyancsak a megtámadott határozat (505) preambulumbekezdését), a Linux termékek együttes, az értékesített termékek alapján számolt részesedése a 2000‑es 10,1%‑ról, 2002‑re 13,4%‑ra emelkedett (a forgalom alapján ugyanezen időszakban pedig 8%‑ról 10,8%‑ra). Mindazonáltal ezt az emelkedést annak a ténynek a fényében kell értékelni, hogy amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (488) preambulumbekezdésében és a fent hivatkozott lábjegyzetében megjegyzi, ez az alcsoport olyan szolgáltatásokat is magában foglal, amelyek a megtámadott határozat értelmezése szerint nem minősülnek munkacsoport‑szolgáltatásnak. Az IDC leírása szerint ez az alcsoport „a következő hálózati alkalmazásokat foglalja magában: címtár, biztonsági/hitelesítési, hálózati adat‑ és állományátvitel, kommunikáció és rendszeradat és ‑állomány átvitel” (a megtámadott határozat (488) preambulumbekezdése). E leírás valószínűsíthetően arra vezette az IDC által megkérdezett felhasználókat, hogy ezen alcsoportba foglaljanak olyan feladatokat is, amelyek valójában nem tartoznak oda (és nem tartoznak az érintett termékpiachoz), és amelyeket általában Linux vagy UNIX rendszerek végeznek el. Például ez a leírás úgy is értelmezhető, mint amely kiterjed a „hálózati peremfeladatokat”, mint a tűzfal (ami tekinthető „biztonsági” feladatnak), vagy az útválasztás (routing) (ami felfogható a „hálózati adat‑ és állományátvitelre” vonatkozó feladatként). Mindazonáltal, amint azt különösen a megtámadott határozat (58), (346), (482), (600) és (601) preambulumbekezdése megállapítja, az ilyen típusú feladatokat általában Linux rendszer látja el alsókategóriás szervereken. Ennek megfelelően az IDC‑nek a „hálózatkezelés” alcsoportra vonatkozó adatai túlbecsülik a Linux rendszerek eladásait a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

586    Való igaz, hogy a megtámadott határozat (487) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyzi, hogy az IDC‑nek az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” alcsoportra vonatkozó adatai szintén nem megfelelőek, nevezetesen mivel az „alaptevékenység szempontjából kritikus” alkalmazásokat ellátó felsőkategóriás szerverek felhasználhatók bizonyos dokumentumok (például számlák) nyomtatására, s a megkérdezett felhasználók így gondolhatnak arra, hogy ezek a szerverek az ezen alcsoportba tartozó feladatokat is ellátnak, miközben nyilvánvaló, hogy nem minősülnek munkacsoportszervereknek. Mindazonáltal a 25 000 eurós (avagy 25 000 USA‑dolláros) szűrő lehetővé teszi e pontatlanságok csökkentését (lásd a megtámadott határozat (489) preambulumbekezdését, amelyben a Bizottság megjegyzi, hogy a számlákat nyomtató „mainframe‑ek” általában ennél többe kerülnek). Az IDC adatai tehát a „hálózatkezelés” alcsoport esetében sokkal inkább tekinthetők hibásnak, mint az „állomány‑ és nyomtatómegosztás” alcsoport esetében.

587    Meg kell jegyezni, hogy a 2003‑as piacfelmérés eredményei nem tartalmaznak az előző pontban említetthez hasonló hibákat. Ezek az eredmények megerősítik, hogy a Linux csak marginálisan volt jelen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán. A Bizottság a 2003. április 16‑i információkérésében az érintett szervezetektől azt kérdezte, hogy Samba szoftverrel kombináltan használnak‑e a munkacsoport‑feladatok ellátására Linux szervereket (a 25. kérdés). A vizsgálatban résztvevő 102 szervezetből csak 19 használt Linux szervert munkacsoport‑feladatok ellátására, és legtöbb esetben ilyenkor is csak korlátozott mértékben (a megtámadott határozat (506) preambulumbekezdése). Így tehát a 2003‑as piacfelméréssel lefedett több, mint 1 200 000 ügyfélszámítógépből az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokhoz kapcsolódó feladatok vonatkozásban kevesebb, mint 70 000‑et (kevesebb, mint 5,8%‑ot) szolgált ki Linux/Samba szerver (a megtámadott határozat (506) és (599) preambulumbekezdése).

588    Hasonlóképpen, amint azt a Bizottság az ellenkérelemben kifejti (140. pont), a második Mercer‑felmérés a Linux termékek esetében 4,8%‑os együttes piaci részesedést számít az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok, és 5,2%‑ot a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos feladatok esetében (a harmadik Mercer‑felmérés szerint ugyanezen termékek esetében a piaci részesedés 5,4% az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokkal kapcsolatos, és 4,5% a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos feladatok esetében).

589    Valójában a 2003‑as piacfelmérés eredményei bizonyítják, hogy hasonlóképpen a UNIX‑hoz, a Linux termékeket általában a munkacsoport‑feladatoktól eltérő feladatok ellátására használják, nevezetesen web‑ és tűzfalszolgáltatásokhoz, és az „alaptevékenység szempontjából kritikus” alkalmazások futtatásához (lásd a megtámadott határozat (600) és (601) preambulumbekezdését, amelyekben a Bizottság észervéleteleket fűz a 2003. április 16‑i információkérés 5. és 6. kérdésére adott válaszokhoz).

590    Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (602) preambulumbekezdésében helyesen jegyzi meg, ezt a megállapítást megerősítik a Microsoft által a közigazgatási eljárás során benyújtott vevői nyilatkozatok is.

591     A munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán ráadásul a Linux termékek forgalmazóinak jelenléte, amellett, hogy össze sem hasonlítható a Microsoft által alig pár év alatt elért piaci jelenléttel, nem a Microsoft, hanem a Novell és a UNIX‑forgalmazók kárára alakult ki. Amint azt a Bizottság a viszonválaszban megjegyzi (104. pont), a Mercer által megkérdezett azon szervezetek közül, amelyek esetében a Linux munkacsoportszerver‑feladatokra való használata az elmúlt öt évben növekedett, 67% csökkentette NetWare vagy UNIX használatát, s mindössze 15% csökkentette Windows felhasználását. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (632) preambulumbekezdésében helyesen állapítja meg, a 2003‑as piacfelmérés csak két példát talált munkacsoport‑feladatok Windowsról Linuxra való átállásra.

592    A Microsoftnak a válasz C.11. mellékletében tett ezzel ellentétes kijelentései aligha hihetők, tekintettel különösen az érintett piaci részesedésének a kérdéses megtagadás időszaka alatt bekövetkezett folyamatos növekedésére.

593    A fenti körülmények megerősítik, hogy az információk közlésének Microsoft általi megtagadása azzal a következménnyel járt, hogy versenytársai termékei marginális szerepre vagy éppenséggel veszteséges működésre kárhoztattak. A piaci szereplők közötti esetleges marginális verseny megléte nem érvényteleníti a Bizottság érvét, amely szerint a piacon fennáll a mindenféle hatékony verseny megszűnésének a veszélye.

594    A fenti 583–593. pontban hivatkozott tényezők alapján az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (603) preambulumbekezdésében, hogy a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a Linux‑forgalmazók nem jelentenek jelentős fenyegetést a Microsoftra nézve.

595    A Microsoft arra is hivatkozik, hogy a Linux termékek jelenléte a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a jövőben növekedni fog. Ezt az érvet részletesebben kifejti a keresetlevél A.19. és a válasz C.11. mellékletében. A Bizottság az ellenkérelem B.10. és a viszonválasz D.11. mellékletében részeltesen választ ad ezekre az érvekre.

596    Érvelése alátámasztására a Microsoft először is a harmadik Mercer‑felmérés egyes eredményeire hivatkozik.

597    Ebben a felmérésben a munkacsoport‑feladatok ellátására már Linux operációs rendszereket használó szervezetek informatikai döntéshozóit a Mercer arról kérdezte, hogy az elkövetkezendő öt évben tervezik‑e a használat kiterjesztését. A Mercer‑jelentés 19. táblázata, amelyben e felmérés eredményeit elemzik, ismerteti, hogy az érintett 70 informatikai döntéshozókból 53 adott pozitív választ.

598    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság helyesen következtetett a megtámadott határozat (605) preambulumbekezdésében arra, hogy ez a körülmény nem mérvadó. Egyfelől ez az 53 informatikai döntéshozó a harmadik Mercer‑felmérésben résztvevőknek mindössze 17,9%‑a volt (e döntéshozókból 226 állította, hogy szervezete nem használ Linux rendszereket munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására). Másfelől a kérdéses 53 informatikai döntéshozó nem határozta meg, hogy milyen mértékben kívánja növelni a Linux használatát a munkacsoport‑feladatok ellátásában, sem pedig azt, hogy ezt a növelést a Windows hátrányára kívánják‑e megvalósítani.

599    Ráadásul ugyanezen Mercer‑jelentés 18. táblázata szerint 58 informatikai döntéshozó vélte úgy, hogy a munkacsoport‑feladatok ellátásában a Linux az elkövetkezendő öt évben még „életképessé” sem fog válni.

600    Igaz ugyan, hogy ugyanezen táblázat szerint a megkérdezett informatikai döntéshozók 60%‑a állította, hogy szervezetük tervezi munkacsoport‑feladatok ellátására Linux rendszerek alkalmazását az elkövetkezendő öt évben. Mindazonáltal, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (606) preambulumbekezdésében helyesen jegyzi meg, e döntéskozókat nem kérték arra, hogy határozzák meg a Linux alkalmazásának tervezett mértékét, vagy hogy mondják meg, mindezt a Windows kárára teszik‑e majd.

601    Ezután a Microsoft hivatkozik az IDC egyes előrejelzéseire, amelyek szerint a Linux piaci részesedése 2003 és 2008 között megkétszereződik.

602    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az IDC adataiban számos hiba van, mivel alcsoportjai olyan feladatokat is tartalmaznak, amelyek nem tartoznak a munkacsoportszerver‑feladatok megtámadott határozat szerinti piacához. Az IDC növekedésre vonatkozó előrejelzéseit ezért megfelelően kell figyelembe venni.

603    Ráadásul, amint azt a Bizottság helyesen állapítja meg a megtámadott határozat (609) preambulumbekezdésében, az ezen előrejelzések alapján a Linux által elérhető korlátozott piaci növekedés nem a Windows, hanem az azzal versenyző rendszerek, különösen a NetWare hátrányára valósulna meg. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy 2003 áprilisában a Novell bejelentette, hogy NetWare 7.0 operációs rendszerét 2005‑től két különböző változatban értékesíti, egyiket a hagyományos NetWare platformra, másikat pedig Linux operációs rendszerre építve (lásd a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdését).

604    Végezetül a Microsoft a keresetlevél A.19. és válasz C.11. mellékletében hivatkozik egyes „iparági megfigyelők” véleményére. Kifejezetten hivatkozik a Merrill Lynch 50 informatikai döntéshozót felölelő felmérésének eredményeit összegző, 2004. március 8‑i jelentésének egyes részeire (a kereset 7. és a válasz C.11. melléklete). A felperes megjegyzi, hogy ezeknek a döntéshozóknak a fele javasolta szervezete számára, hogy növeljék a Linux rendszerek használatát, illetve hogy e körön belül 34% tervezte ezt a Windows NT felváltása révén megvalósítani az állomány‑ és nyomtatószolgáltatásokhoz kapcsolódó feladatok esetében.

605    Ezen érvelés nem meggyőző. Mindössze annyit jelen ugyanis, hogy az előző pontban említett feladatok tekintetében a megkérdezett informatikai döntéshozók 17%‑ának szándékában állt a Windows NT Linux rendszerekkel való felváltása, de semmit sem mond arról, hogy ily módon a Windowst ténylegesen milyen mértékben váltották volna fel. Valójában annak a fényében, hogy a Merrill Lynch felmérésének időpontjában a Windows NT technológia már „meghaladottnak” volt tekinthető (lásd a megtámadott határozat (583) preambulumbekezdését), nagyon valószínű, hogy a Windows NT szerverek meglévő állománya viszonylag kicsi volt, és ennek megfelelően a fent hivatkozott „átállás” csak kismértékű lett volna. Ugyancsak emlékeztetni kell arra, hogy a szerverekhez való konkurens operációs rendszerek nagyobb fokú interoperabilitást érhettek el a Windows NT rendszerek generációjával, mint a Microsoft által a későbbiekben kibocsátott Windows generációkkal. Amint azt a Bizottság a kérdéses információ nélkülözhetetlenségének körülményére vonatkozó értékelésében hangsúlyozza (lásd a fenti 366. pontot), a Merrill Lynch jelentésben hivatkozott „átállás” valószínűsíthetően csak egyszeri jelenség volt, és így nem érinti a Bizottságnak a verseny megszűnésének veszélyére vonatkozó megállapításait.

606    Folytatva az elemzés első (a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacának fejlődésére vonatkozó) részét, a Bizottság ezt követően megállapította, hogy a Windows 2000, különösen pedig az Active Directory „rövid idő alatt egyre jelentősebb helyet foglalt el a piacon” (a megtámadott határozat (613)–(618) és (781) preambulumbekezdése). A Bizottság megjegyezte emellett, hogy „az interoperabilitásra vonatkozó információk közlésének Microsoft általi megszakítása révén a Windows 2000 funkcióival való interoperabilitás a konkurens munkacsoportszerverek számára jelentősen nehezebbé vált, mint az a hasonló Windows NT‑s technológiák esetében volt”, majd arra következtetett, hogy „[a Windows–tartomány új, a Windows 2000–re jellemző tulajdonságainak] alkalmazása hozzájárul ahhoz, hogy a vevőket, homogén Windows megoldások választására szorítsa a munkacsoport‑hálózataik számára (a megtámadott határozat (613) preambulumbekezdése).

607    Az Elsőfokú Bíróság szerint az akta számos irata támasztja alá e megállapítások helytállóságát.

608    Így, egy 2001 novemberében kiadott jelentésben az IDC megállapította, hogy „a felhasználók jelentős többsége számára a kérdés nem az, hogy alkalmaznak‑e, hanem, hogy mikortól alkalmaznak címtárszolgáltatásokat a Windows 2000 Server és a jövőbeni más, szerverekhez való Windows operációs rendszerek támogatására”, illetőleg, hogy „a Windows 2000 felhasználók számára a választott címtár túlnyomórészt az Active Directory lesz” (a megtámadott határozat (614) preambulumbekezdése).

609    Hasonlóképpen, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (616) preambulumbekezdésében megjegyzi, egy 2002‑ben az Evans Data Corporation által végzett felmérés szerint, amikor azon címtárszolgáltatásokról kérdezték őket, amelyekhez saját alkalmazásaikat tervezték, az érintett, házon belüli fejlesztők 50,3%‑a említette az Active Directoryt.

610    A 2003‑as piacfelmérés egyes eredményei ugyancsak megerősítik az Active Directory által keltett óriási érdeklődést. Így például a 2003. április 16‑i információkérésében a Bizottság arról kérdezte az érintetteket, hogy alkalmazzák‑e már számítógépes hálózatuk Windows‑tartományának többségében az Active Directoryt (illetve eldöntötték‑e annak alkalmazását) (15. kérdés). A felméréssel lefedett 102 szervezet közül 61 adott pozitív választ.

611    Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (618) preambulumbekezdésében megjegyzi, az Active Directory iránti érdeklődés a második Mercer‑felmérés egyes eredményei alapján is nyilvánvaló.

612    Emellett a fenti 571–574. pontban már megállapítást nyert, hogy az interoperabiliátásnak az a foka, amit a munkacsoportszerverek a Windows 2000 generáció termékeivel elérhetnek, jóval alacsonyabb, mint az azt megelőző generációk esetében volt.

613    Végezetül a Bizottság azzal zárta le elemzésének első részét, hogy elutasította a Microsoft által a közigazgatási eljárás során előterjesztett, a verseny megszűnésének Bizottság által azonosított kockázatát vitató három érvrendszerét. A Microsoft hivatkozott versenytársai egyes nyilatkozataira, felhozta azt a tényt, hogy a vállalkozások számítógépes hálózatai heterogének, illetőleg állította, hogy léteznek a Windowst helyettesítő megoldások.

614    Beadványaiban a Microsoft hivatkozott az általa a közigazgatási eljárás során bemutatott vevői nyilatkozatokra, és megismételte azon érvelését, hogy a vállalkozások által használt hálózatok heterogének.

615    Ennek kapcsán elegendő annyit megjegyezni, hogy a fenti 498–500. pontban már megállapítást nyert, hogy e nyilatkozatok a munkacsoportszerverek kapcsán legalábbis megerősítették, hogy ezen ügyfelek számítógépes hálózatai elsősorban Windows rendszerekből álltak.

616    Beadványaiban a Microsoft arra a tényre is hivatkozik, hogy a vállalati vevők a szerverekhez való operációs rendszerek beszerzésére irányuló döntéseiket számos körülményhez igazítják, és hogy a Windows ügyfélszámítógépekkel való interoperabilitás kérdése e tekintetben nem meghatározó. Amint az a fenti 426. pontban bemutatásra került, ezen állítás nem helytálló.

617    Ráadásul a fenti 429. pontban kifejtettek alapján szintén el kell utasítani a Microsoft azon érvét, amely szerint az állítólagos szolgáltatásmegtagadást követően hat évvel még mindig számos versenytárs van jelen a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán (lásd a fenti 442. pontot).

618    Az előzőek összességéből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a piac fejlődése alapján megállapítható a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán meglévő verseny megszűnésének veszélye.

619    A Bizottságnak annál is inkább oka volt megállapítani, hogy ezen a piacon fennáll a verseny megszűnésének veszélye, mivel a piac olyan jellegzetességekkel bír, amelyek elbátortalaníthatják a munkacsoportszervereikhez már Windowst használó vállalkozásokat attól, hogy a jövőben versenyző operációs rendszerekre álljanak át. Így, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (523) preambulumbekezdésében helyesen állapítja meg, a harmadik Mercer‑felmérés bizonyos eredményeiből következik, hogy a „bevált technológiához kapcsolódó hírnév” megléte a megkérdezett informatikai döntéshozók nagy többsége számára jelentős körülménynek minősül. A megtámadott határozat elfogadásakor a Microsoft óvatos becslések szerint is 60%‑os részesedéssel bírt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán (lásd a megtámadott határozat (499) preambulumbekezdését). Hasonlóképpen azt is bizonyítják ennek a felmérésnek bizonyos eredményei, hogy a megkérdezett informatikai döntéshozók többsége számára fontosak az „rendelkezésre álló képességek és a (házon belüli vagy külső) támogatás költsége/elérhetősége”. Amint azt a Bizottság igen helytállóan állapítja meg a megtámadott határozat (520) preambulumbekezdésében, „[ez] azt jelenti, hogy minél könnyebb az adott munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer használatában jártas szakembert találni, annál több vevő lesz hajlandó megvásárolni ezt a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszert”, s ugyanakkor „minél népszerűbb a vevők között valamely munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer, annál könnyebb a szakemberek számára (és annál nagyobb bennük a hajlandóság) az e termékhez kapcsolódó szaktudást megszerezni. A munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán a Microsoft igen magas piaci részesedése azzal a következménnyel jár, hogy szakemberek nagyon nagy száma rendelkezik a Windows operációs rendszerekre vonatkozó speciális tudással.

620    Az Elsőfokú Bíróság tehát megállapítja, hogy a kérdéses megtagadás a jelen ügyben magában hordozta a verseny megszüntetésének kockázatát.

 iv. Az új termékről


 A felek érvei

621    A Microsoft idézi a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet 48. és 49. pontját és fenntartja, hogy nem állapították meg, hogy megtagadása megakadályozta olyan termék kifejlesztését, amelyre kielégítetlen fogyasztói kereslet áll fenn.

622    E tekintetben a Microsoft emlékeztet arra, hogy már forgalmaz olyan, szerverekhez való operációs rendszereket, amelyek a szóban forgó kommunikációs protokollokat alkalmazzák, illetve versenytársai is forgalmazzák szerverekhez való saját operációs rendszereiket, amelyek az általuk a munkacsoport‑szolgáltatások nyújtására kiválasztott kommunikációs protokollokat használják.

623    A Microsoft hivatkozik a megtámadott határozat (669) preambulumbekezdésére, és állítja, hogy a megtámadott határozat célja lehetővé tenni versenytársai számára, hogy úgy alakítsák termékeiket, hogy azok pontosan ugyanúgy működjenek, mint a szerverekhez való Windows operációs rendszerek, és hogy a Bizottság szándéka az, hogy a felperes kommunikációs protokolljait versenytársai arra használják, hogy a felperes termékeivel közvetlenül versenyző és funkcionalitásait utánozó, szerverekhez való operációs rendszereket hozzanak létre.

624    A Microsoft úgy érvel továbbá, hogy a megtámadott határozat elmulasztja azonosítani azon új termékeket, amelyeket versenytársai a Microsoft kommunikációs protokolljainak használatával kifejlesztenének, illetőleg nem bizonyította, hogy ezekre bármilyen kereslet lenne. A Bizottság mindössze arra hivatkozik, hogy a Microsoft versenytársai „a közzétételt képesek lennének saját termékeik fejlettebb változatainak kifejlesztésére használni” (a megtámadott határozat (695) preambulumbekezdése).

625    A Microsoft megjegyzi, hogy sem az 1998. szeptember 15‑i levél, sem a Sun 1998. december 10‑i panasza nem jelzi a legcsekélyebb mértékben sem, hogy a Sun a „Microsoft technológiáját” bármi másra, mint munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek előállítására kívánta volna használni.

626    A Microsoft vitatja a Bizottság állítását, amely szerint ahhoz, hogy újnak lehessen minősíteni, elegendő, ha a termék a licenc jogosultja által tett erőfeszítés révén létrejött lényeges elemeket tartalmaz. Fenntartja, hogy „aligha tekinthető új termék megalkotásának a versenytárs termékéből származó funkció átvétele”.

627    A Microsoft ugyancsak vitatja a Bizottság azon állítását, amely szerint a felperes megtagadása „ráépülő innováció lehetővé tételének megtagadása” (lásd a lenti 632. pontot). Vitatja a megtámadott határozat (696) preambulumbekezdése állításának megalapozottságát, és arra hivatkozik, hogy a Novell sosem alkalmazta az AS/U‑t, és hogy mindig is szerény volt a Sun és az AS/U használatára licenccel rendelkező „számos más forgalmazó” által forgalmazott munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek értékesítése. Valójában a megtámadott határozatban elrendelt kötelező licencbe adás csökkenti várhatóan az innovációt, mivel a felperesnek kevesebb indíttatása lesz valamely technológia kifejlesztésére, ha azt versenytársai számára köteles elérhetővé tenni.

628    Végezetül a Microsoft tagadja, hogy a kérdéses megtagadás kárt okozna a fogyasztóknak. A Bizottság által hivatkozott Mercer‑jelentés (lásd a lenti 635. pontot) a már a piacon lévő termékekre vonatkozik, így nem releváns azon kérdés szempontjából, hogy a szolgáltatás megtagadása vajon megakadályozta‑e olyan új termék kifejlesztését, amelyre kielégítetlen fogyasztói kereslet állt fenn. Még fontosabb, hogy egyik Mercer‑jelentés sem bizonyítja, hogy a Microsoft „elmarad” versenytársai mögött. Pontosabban, a Bizottság nem tesz említést arról, hogy a szerverekhez való Windows operációs rendszereket 13 kategóriából 10‑ben magasabbra értékelték, mint a NetWare és Linux rendszereket, illetve 13‑ból 9 esetben magasabban értékelték a UNIX rendszereknél is, illetőleg hogy a közigazgatási eljárás során egyetlen vevő sem állította, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ versenytársakkal való közlésének a felperes általi állítólagos megtagadásán keresztül ráerőltették volna a szerverekhez való Windows operációs rendszerek használatát.

629    A CompTIA szerint a megtámadott határozatban a Bizottság nem bizonyította, hogy az információk közlésének Microsoft általi megtagadása új termék megjelenését akadályozta volna meg.

630    A Bizottság elutasítja a Microsoft állítását, amely szerint megtagadása nem akadályozta meg új termék megjelenését a piacon.

631    A Bizottság szerint először is a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítélet 49. pontjából következik, hogy „új termék” minden olyan termék, amely „lényegében” nem korlátozódik a piacon már a szerzői jog jogosultja által forgalmazott termékek „másolására”. Ezért elegendő, ha a kérdéses termék a licenc jogosultja által tett erőfeszítés révén létrejött lényeges elemeket tartalmaz. Miután a Microsoft csak arra köteles, hogy az interfészei specifikációit, s nem pedig implementációját közölje, versenytársai nem fognak pusztán termékei lemásolására szorítkozni, sőt valójában arra nem is lesznek képesek. A versenytársak az interoperabilitásra vonatkozó információt arra fogják használni, hogy folyvást továbbfejlesztett termékeket vigyenek a piacra, és hogy „a saját termékeikhez és a Microsoft korábbi ajánlataihoz képest hozzáadott értéket […] nyújtsanak”, ahelyett, hogy ezen információ közlésének a Microsoft általi megtagadása miatt kiszorulnának a piacról (a megtámadott határozat (695) preambulumbekezdése). Ugyancsak nem fogják munkacsoportszerverekhez való más operációs rendszerekbe integrálni a Microsoft termékeinek funkcióit vagy szoftverkódjának bármely elemét.

632    Másodszor a Bizottság a megtámadott határozatban nem szorítkozott a fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben meghatározott „új termék” feltétel puszta elemzésére. E feltételt a műszaki fejlesztést a fogyasztók kárára korlátozó, erőfölénnyel való visszaéléseknek az EK 82. cikk b) pontjában meghatározott tilalmára tekintettel elemezte. A Bizottság tehát különös figyelmet fordított annak tisztázására, hogy a Microsoftnak felrótt megtagadás „a ráépülő innováció lehetővé tételét megtagadó”, azaz új termékek kifejlesztését, és nem csupán a másolást megakadályozó volt.

633    Állításai alátámasztására a Bizottság először is előadja, hogy megvizsgálta a Microsoft versenytársai által abban az időben követett magatartást, amikor a Microsoft még közölte velük az interoperabilitásra vonatkozó információt, avagy nem szándékosan, de lehetővé tette számukra „kikerülő” megoldások alkalmazását (a megtámadott határozat (696) preambulumbekezdése). A Microsoft erre irányuló kifogásaira válaszolva a Bizottság kifejti, hogy mivel a Novell nem volt „UNIX‑forgalmazó”, nem volt érdekelt az AS/U és ahhoz hasonló „UNIX‑alapú implementációkban”. Mindazonáltal a Sun és más UNIX‑forgalmazók kínáltak olyan – az AS/U‑t a Windows rendszerekkel való interoperabilitás biztosítására alkalmazó – innovatív termékeket, és kielégíthettek volna fogyasztói keresletet, ha a Microsoft nem tagadta volna meg az interoperabilitásra vonatkozó információ közlését.

634    Másodsorban a Bizottság emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozat (698) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy ugyanazon specifikációnak számos különféle implementációja is lehetséges.

635    Harmadsorban a Bizottság idézi a megtámadott határozat (699) preambulumbekezdését, és állítja, hogy a harmadik Mercer‑felmérés eredményeiből következik, hogy azon tény ellenére, hogy a Microsoft számos, a szerverekhez való operációs rendszerek vevői számára fontos funkció tekintetében „elmarad versenytársai mögött”, ezek a fogyasztók „az alternatív megoldások alkalmazásának interoperabilitási korlátjai” miatt megelégednek a Microsoft termékeivel. A Microsoft csak azért ér el magasabb értékelést versenytársainál, mert a Windowszal való interoperabilitás figyelembe vett körülmény, és mivel a kevésbé fontos körülmények ugyanolyan súlyt kapnak, mint a fontosak. A Microsoft azon érvére válaszolva, amely szerint egyetlen vevő sem panaszkodott amiatt, hogy a megtagadás miatt Windows operációs rendszert kellett alkalmaznia, a Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (702)–(708) preambulumbekezdésére.

636    Negyedsorban a Bizottság megjegyzi, hogy a Microsoft versenytársai folytatnak kutatást és fejlesztést, de szükségük van a Microsoft protokolljaihoz való hozzáférésre ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Windows munkacsoportszervereket és ügyfélszámítógépeket használó szervezetek számára, hogy újításaikat anélkül élvezhessék, hogy eközben az interoperabilitás hiánya miatt hátrányt szenvednének. Megállapítja, hogy „önmagában a megtagadás közvetlenül nem hátráltatja a versenytársak innovációs képességét, sokkal inkább a fogyasztók képességét arra, hogy ezen innovációból részesüljenek, illetőleg a versenytársakat abban, hogy innovációjuk megtérülhessen, azaz hosszú távon az innovációhoz fűződő érdeküket veszélyeztetik”.

637    Végezetül a Bizottság felhozza, hogy a visszaélésnek a versenytársak innovációs készségére vonatkozó következményeinek értékelésekor a Microsoftnak a saját innovációs hajlandóságára vonatkozó érvei nem relevánsak.

638    Harmadszor a Bizottság arra hivaktozik, hogy az ítélkezési gyakorlat téves értelmezésén alapul a Microsoft azon érve, hogy az „új termék” feltétel nem teljesül a jelen ügyben.

639    Elsősorban is e kritérium nem kívánja meg annak konkrét bizonyítását, hogy a licencbe vevő terméke olyan vevőket vonz majd, akik nem vásárolják a meglévő erőfölényben lévő forgalmazó által kínált termékeket. A fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben a Bíróság elemzésében a termék‑megkülönböztetésre koncentrált, amely befolyásolhatja a fogyasztói döntéseket, vagyis más szavakkal arra, hogy van‑e „potenciális kereslet” az új termékre. Az „új termék” kritérium kifejezetten nem csak a termelés korlátozására vonatkozik. A Bizottság a viszonválaszban állítja, hogy a tervezett új termékek egyértelműen megfelelnek majd a potenciális keresletnek, és hogy a Microsoft versenytársai által ma is forgalmazott, a fogyasztók által gyakran a munkacsoportszerverekhez való Microsoft operációs rendszerek megfelelő funkcióinál is magasabbra értékelt funkciókkal rendelkező operációs rendszerekre épülnek majd.

640    Másodsorban a Microsoft nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a megtámadott határozat versenytársainak a „meglévő termékek” átalakítására való képességére koncentrál. A releváns kérdés az, hogy vajon ezek a versenytársak alapvetően arra szorítkoznak‑e majd, hogy lemásolják a szellemi tulajdonjog jogosultja által kifejlesztett, már létező termékeket. A Bizottság kiemeli e tekintetben, hogy a Microsoft versenytársainak termékei ugyanazon protokollokat alkalmazzák majd, mint a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek, de a teljesítmény, a biztonság és a funkcionalitás tekintetében jelentősen eltérnek majd azoktól.

641    Harmadsorban a Bizottság állítja, hogy amint az a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletek alapjául szolgáló ügyek körülményeiből kitűnik, az ítélkezési gyakorlat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a licencbe vevők majdani termékei versenyezzenek a szellemi tulajdonjog jogosultjának termékeivel.

642    Az SIIA szerint a kérdéses megtagadás megakadályozza „a versenytársak munkacsoportszerverekhez való, az interoperabilitásra vonatkozó fogyasztói igényeket kielégítő, új és innovatív operációs rendszereinek” megjelenését. Ha a Microsoft versenytársai rendelkeznek az interoperabilitásra vonatkozó információval, úgy nem csupán „továbbfejlesztett funkcionális képességeket”, hanem ami a lényeg, interoperábilis termékeket lesznek képesek nyújtani. Az SIIA megjegyzi azt is, hogy a Microsoft versenytársainak nem származna versenyelőnye pusztán a „Microsoft termékeinek lemásolásából”, és ráadásul arra akkor sem lennének képesek, ha hozzáférnének a megtámadott határozattal érintett információhoz.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

643    Hangsúlyozni kell, hogy azt a tényt, miszerint a felperes magatartása megakadályozza valamely új termék megjelenését a piacon, az EK 82. cikk b) pontja alapján kell megítélni, amely tiltja „a termelés, az értékesítés vagy a műszaki fejlesztés […] a fogyasztók kárára” történő korlátozását.

644    Ennek megfelelően a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítélet 54. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az érintett műsorszolgáltató vállalkozások részéről tanúsított megtagadás e rendelkezés értelmében visszaélésszerűnek minősítendő, tekintettel arra, hogy megakadályozta olyan új termék megjelenését, amelyet a műsorszolgáltató vállalkozások nem nyújtottak, és amelyre potenciális fogyasztói kereslet volt.

645    Az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben vitatott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy megtagadásuk révén a műsorszolgáltató vállalkozások a fogyasztók kárára korlátozták a termelést a piacon (lásd az [EK 82. cikk] alkalmazására irányuló 1988. december 21‑i 89/205/EGK bizottsági határozat [IV/31.851. sz., Magill TV Guide/ITP, BBC és RTE ügy] [HL 1989. L 78., 43. o.] (23) preambulumbekezdésének első pontját). A Bizottság megállapította, hogy a megtagadás megakadályozta a kiadókat abban, hogy az írországi és észak‑írországi fogyasztók számára általános heti műsorújságot állítsanak elő és adjanak ki, azaz olyan műsorújságot, amilyen abban az időben még nem volt elérhető ezen a földrajzi piacon. Jóllehet heti műsorújságot minden egyes érintett műsorszolgáltató vállalkozás közölt, azonban mindegyik újság csak az adott műsorszolgáltató műsorát tartalmazta. A műsorszolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésének megállapításával a Bizottság azt a kárt hangsúlyozta, amit az általános heti műsorújság hiánya Írországban és Észak‑Írországban okozott a fogyasztóknak, akik ha tudni akarták, hogy a következő héten milyen műsorokat sugároznak, nem volt más választásuk, mint megvásárolni minden egyes csatorna műsorújságját, és az összehasonlítás érdekében a saját maguk számára kigyűjteni a releváns információkat.

646    A fenti 107. pontban hivatkozott IMS Health ítéletben a Bíróság, amikor az új termék megjelenésével kapcsolatos körülményt elemezte, azt ismét csak a fogyasztói érdekek sérelmének összefüggésébe helyezte. Így ezen ítélet 48. pontjában a Bíróság Tizzano főtanácsnoknak az ügyben tett indítványára (EBHT 2004., I‑5042. o.) utalva hangsúlyozta, hogy ez a körülmény arra a megfontolásra vonatkozott, hogy a szellemi tulajdon védelméhez és jogosultja gazdasági szabadságához, illetve a szabad verseny védelméhez fűződő érdekek mérlegre tételekor ez utóbbi csak akkor érvényesülhet, ha a licencbe adás megtagadása a fogyasztók kárára akadályozza a másodlagos piac fejlődését.

647    A fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben az új termék megjelenésével kapcsolatban hivatkozott körülmény nem lehet az egyetlen tényező annak meghatározásában, hogy valamely szellemi tulajdonjog licencbe adásának megtagadása képes‑e a fogyasztóknak az EK 82. cikk b) pontja értelmében vett kárt okozni. Amint e rendelkezés szövegéből kitűnik, ez a kár nem csak akkor következhet be, ha a termelés vagy az értékesítés, hanem akkor is, ha a műszaki fejlesztés korlátozódik.

648    A Bizottság erre az utóbbi feltevésre alapította a megtámadott határozatban szereplő megállapítást. Eszerint a Bizottság úgy vélte, hogy a kérdéses információ közlésének Microsoft általi megtagadása az EK 82. cikk b) pontja értelmében a fogyasztók kárára korlátozta a műszaki fejlesztést (a megtámadott határozat (693)–(701) és (782) preambulumbekezdése), és elutasította a Microsoft állítását, amely szerint nem bizonyított, hogy megtagadása kárt okozott volna a fogyasztóknak (a megtámadott határozat (702)–(708) preambulumbekezdése).

649    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottságnak az előző pontban hivatkozott preambulumbekezdésekben szereplő megállapításai nem minősülnek nyilvánvalóan hibásnak.

650    Először is a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (694) preambulumbekezdésében, hogy „a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek szintjén a fogyasztók egyre növekvő száma szorul rá a homogén Windows megoldásra a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációsrendszer‑termékek által a Windows‑tartományfelépítéssel elérhető interoperabilitás hiánya miatt”.

651    Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 371–422. pontban már megállapítást nyert, hogy a Microsoft megtagadása megakadályozta versenytársait abban, hogy olyan munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket állítsanak elő, amelyek képesek megfelelő fokú interoperabilitást elérni a Windows‑tartományfelépítéssel, s ennek eredményeként a fogyasztók munkacsoportszerverekre irányuló beszerzési döntései a Windows termékeit célozták meg. Az Elsőfokú Bíróság a fenti 606–611. pontban már megállapította, hogy az akta számos iratából kiviláglik, hogy a szervezetek egyre növekvő mértékben kezdték alkalmazni a Windows 2000 termékcsalád technológiáit, különösen az Active Directoryt. Mivel az interoperabilitásra vonatkozó problémák az e munkacsoportszerverekhez való operációsrendszer‑termékcsalád esetében sokkal közvetlenebbül jelentkeztek, mint az ezt megelőző generáció esetében (lásd a fenti 571–574. pontot és a megtámadott határozat (578)–(584), (588) és (613) preambulumbekezdését), e rendszerek alkalmazásának elterjedése csak erősíti az előző pontban bemutatott „kényszerűséget”.

652    A fogyasztói döntések ily módon történő korlátozása annál is inkább káros a fogyasztókra, mert amint az a fenti 407–412. pontban már megállapítást nyert, a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereket számos, a fogyasztók által nagyon fontosnak tekintett funkció, mint például a rendszer „megbízhatósága és elérhetősége”, vagy a „szerverekhez való operációs rendszerbe foglalt biztonság” tekintetében jobbnak tartották a Windows operációs rendszereknél.

653    Másodszor a Bizottság helyesen vélte úgy, hogy a Microsoft által a megtagadás révén fenntartott mesterséges interoperabilitási előny épp a fogyasztók kárára fogta vissza a versenytársakat innovatív funkciókat tartalmazó munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek fejlesztésétől és forgalmazásától (e tekintetben lásd a megtámadott határozat (694) preambulumbekezdését). Ez a megtagadás azzal a következménnyel járt, hogy termékeik érdemeit illetően – különösen olyan jellemzőkre tekintettel, mint a biztonság, megbízhatóság, a használat egyszerűsége vagy a feladatok végrehajtásának sebessége – a versenytársak a Microsofttal szemben hátrányba kerültek (a megtámadott határozat (699) preambulumbekezdése).

654     A Bizottság megállapítását, amely szerint „amennyiben a Microsoft versenytársainak hozzáférése lenne az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz, amelyek átadását a Microsoft megtagadta, ezen információkat felhasználhatnák arra, hogy a saját termékeik speciális funkcióit hozzáférhetővé tegyék a Windows‑tartomány felépítését alkotó, interoperabilitáson alapuló összeköttetés‑hálózat keretében” (a megtámadott határozat (695) preambulumbekezdése), megerősíti a versenytársak által korábban követett magatartás, amikor még rendelkezésükre álltak bizonyos, a Microsoft termékeire vonatkozó információk. A Bizottság által a megtámadott határozat (696) preambulumbekezdésében felhozott két példa, a „PC NetLink” és az „NDS az NT‑hez” e tekintetben igen meggyőző. A PC NetLink az AT & T által a Microsoft által a kilencvenes években licencbe adott forráskódok felhasználásával kifejlesztett AS/U‑ra alapuló, a Sun által kifejlesztett szoftver (a megtámadott határozat (211)–(213) preambulumbekezdése). Egy, a Microsoft által a közigazgatási eljárás során benyújtott irat bizonyítja, hogy a PC NetLink által a Windows munkacsoport‑hálózatokba hozott innovatív jellemzőket és hozzáadott értéket, mint a termék értékesítésének kulcselemét használták ki (a megtámadott határozat 840. lábjegyzete). Hasonlóképpen a Novell is a visszafejtés révén fejlesztett „NDS az NT‑hez” szoftver által a Windows‑tartományfelépítésbe (a jelen esetben a Windows NT‑be) hozott új funkciókat hangsúlyozta kereskedelmi anyagaiban (a megtámadott határozat 814. lábjegyzete).

655    A Bizottság e tekintetben gondosan kiemelte, hogy „bőséges lehetőségek álltak rendelkezésre a megkülönböztetésre és az innovációra az interfész‑specifikációk jellemzőin kívül” (a megtámadott határozat (698) preambulumbekezdése). Másként fogalmazva, ugyanazon specifikáció a szoftvertervezők által számos különféle és innovatív módon implementálható.

656    A megtámadott határozat tehát azon az elképzelésen alapul, hogy ha egyszer a Microsoft versenytársai elől a Windows‑tartományfelépítéssel meglévő interoperabilitás elégtelen fokában jelentkező akadály elhárul, e versenytársak képesek lesznek olyan munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereket kínálni, amelyek korántsem csak lemásolják a már piacon lévő Windows rendszereket, hanem ezektől a fogyasztók által fontosnak tartott jellemzők tekintetében különböznek (lásd e tekintetben a megtámadott határozat (699) preambulumbekezdését).

657    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Microsoft versenytársai nem lennének képesek pusztán a megtámadott határozattal érintett, az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz való hozzáférés révén klónozni vagy lemásolni annak termékeit. Amellett, hogy beadványaiban a Microsoft maga is elismeri, hogy a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés nem tenné lehetővé ilyen eredmény elérését (lásd a fenti 241. pontot), fontos megismételni, hogy a kérdéses információ nem terjed ki a Microsoft forráskódja implementációjának részleteire vagy más jellemzőire (lásd a fenti 194. és 206. pontot). Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi továbbá, hogy a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerekben alkalmazott protokollok teljességének csak igen csekély részét képviselik azon protokollok, amelyek specifikációit a megtámadott határozat értelmében a Microsoftnak nyilvánosságra kell hoznia.

658    A Microsoft versenytársainak nem lenne emellett érdeke a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek puszta lemásolása. Ha egyszer képessé válnak a közölt információt olyan rendszerek kifejlesztésére használni, amelyek kellőképpen interoperábilisak a Windows‑tartományfelépítéssel, amennyiben ki akarják használni a Microsoft feletti versenyelőnyt, és fenntartani a gazdasásos piaci jelenlétet, úgy nem lesz más választásuk, mint hogy bizonyos jellemzők és funkciók tekintetében termékeiket megkülönböztetik a Microsoft termékeitől. Emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a megtámadott határozat (719)–(721) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejti, a specifikációk implementációja nehéz, jelentős anyagi és időbeli ráfordítást igénylő feladat.

659    Végezetül az új termékkel kapcsolatos körülmények elemzésekor nincs relevanciája a Microsoft azon érvének, amely szerint kevésbé lesz ösztönözve valamely technológia kifejlesztésére, ha köteles a technológiát versenytársai számára hozzáférhetővé tenni (lásd a fenti 627. pontot), mivel itt az eldöntendő kérdés az, hogy milyen hatást gyakorol a szolgáltatás megtagadása a Microsoft versenytársainak, és nem pedig a Microsoftnak az innovációs hajlandóságára. Ezt a kérdést az Elsőfokú Bíróság az objektív igazolhatóság hiányával kapcsolatos körülmény vizsgálatakor válaszolja meg.

660    Harmadszor a Bizottság helyesen utasította el mint megalapozatlant a Microsoftnak a közigazgatási eljárás során megfogalmazott azon állítását is, amely szerint nem bizonyított, hogy a neki felrótt megtagadás kárt okozott a fogyasztóknak (a megtámadott határozat (702)–(708) preambulumbekezdése).

661    Először is, amint az a fenti 407–412. pontban már megállapítást nyert, a harmadik Mercer‑felmérés eredményei bizonyítják, hogy a Microsoft állításával ellentétben a fogyasztók a munkacsoportszerverekhez való konkurens operációs rendszereket számos általuk nagyon fontosnak tartott funkció tekintetében jobbnak tartják a Windows operációs rendszereknél.

662    A Microsoft emellett nem hivatkozhat arra a tényre sem, hogy a fogyasztók a közigazgatási eljárás során sosem állították, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információk versenytársakkal való közlésének megtagadása következtében kénytelenek lettek volna a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszereket alkalmazni. Ennek kapcsán elegendő rámutatni arra, hogy a Microsoft nem vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozat (705) és (706) preambulumbekezdésében tett megállapításait. Eszerint a megtámadott határozat (705) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyzi, hogy a Microsoft rendszereivel való együttműködésre képes szoftverek fejlesztői azok, akik „az interoperabilitásra vonatkozó információk közzétételétől függenek”, és hogy „a vevők nem mindig tudják pontosan, hogy a Microsoft mit közölt és mit nem közölt a többi munkacsoportszerverekhez való operációs rendszer forgalmazójával”. A megtámadott határozat (706) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy „ha a munkacsoport‑hálózataikhoz választaniuk kell az üzleti tevékenységüket nehézkessé, kevéssé hatékonnyá és költségessé tevő, interoperabilitással kapcsolatos problémák felvállalása és a homogén Windows környezet között, a vevők hajlamosabbak lesznek az utóbbi lehetőséget választani”, illetve „ha egyszer már a Windowsra egységesítettek, valószínűtlen, hogy az ügyfélszámítógépeik és a munkacsoportszervereik közötti interoperabilitási problémákat állapítanának meg”.

663    Ráadásul a Microsoftnak az egyesült államokbeli egyezség alapján megvalósított közlésekkel kapcsolatos állításai is bizonyítják, hogy ezeknek a közléseknek a következményeként nagyobb választék állt a fogyasztók rendelkezésére (lásd a megtámadott határozat (703) preambulumbekezdését).

664    Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 82. cikk nem csak a fogyasztókat közvetlenül károsító magatartásokra terjed ki, hanem azokra is, amelyek közvetve, a hatékony versenystruktúrát gyengítve károsítják őket (a 85/76. sz., Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13‑án hozott ítélet [EBHT 1979., 461. o.] 125. pontja és a fenti 229. pontban hivatkozott Irish Sugar kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 232. pontja). A jelen ügyben a Microsoft a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán azzal gyengítette a hatékony versenystruktúrát, hogy ott jelentős piaci részesedést szerzett.

665    A fenti megfontolások alapján az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság megállapítása, amely szerint az információk közlésének Microsoft általi megtagadása az EK 82. cikk b) pontjának értelmében a fogyasztók kárára korlátozza a műszaki fejlesztést, nem minősül nyilvánvalóan hibásnak. Az Elsőfokú Bíróság tehát megállapítja, hogy az új termék megjelenésével kapcsolatos körülmény megvalósul a jelen ügyben.

 v. Az objektív igazolhatóság hiányáról


 A felek érvei

666    A Microsoft először is úgy érvel, hogy az érintett „technológiára” vonatkozó szellemi tulajdonjogai révén az információ közlésének megtagadása objektív módon igazolható volt. Kommunikációs protokolljai megtervezéséhez jelentős beruházásokat eszközölt, s az azok által elért kereskedelmi siker a jogos jutalmat jelenti. Általánosan elfogadott emellett, hogy valamely vállalkozás részéről annak megtagadása, hogy egy adott technológiáját versenytársaival közölje, igazolható lehet azon körülménnyel, hogy nem kívánja, hogy azok a vele való versenyben felhasználják ezt a technológiát.

667    Válaszban a Microsoft arra a tényre hivatkozik, hogy az a technológia, amelynek versenytársaival való közlésére kötelezik, titoknak minősül, illetőleg hogy az a licencjogosultak számára jelentős értéket képvisel, valamint hogy jelentős innovációt tartalmaz.

668    Az Elsőfokú Bíróság által feltett egyik írásbeli kérdésre válaszolva a felperes hozzáteszi: az, hogy nem adja licencbe a technológiát, objektív módon igazolható „tekintettel az innovációs hajlandóságra gyakorolt hátrányos hatásra, amely a technológiának a Sun (és mások) által a Microsoft termékeivel ugyanazon a piacon versenyző, »funkcionálisan azonos« termékek előállítására való használatából származna”.

669    Másodszor a Microsoft felhozza, hogy a Bizottság az érveit egy új, jogilag hibás, az ítélkezési gyakorlatban meghatározottaktól radikálisan eltérő kritérium alapján utasította el. A megtámadott határozat (783) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy találta, hogy az EK 82. cikk megsértésének minősül a szellemi tulajdonjoggal védett információ közlésének megtagadása, ha mindent figyelembe véve a teljes iparági innovációra gyakorolt pozitív hatás ellensúlyozza az erőfölényben lévő vállalkozás innovációs hajlandóságát befolyásoló negatívumokat.

670    A Microsoft állítja, hogy egy ilyen „mérlegelési feltétel” alkalmazása azzal a következménnyel jár, hogy az erőfölényben lévő vállalkozásoknak kevesebb érdeke lesz kutatásba és fejlesztésbe fektetni, mivel erőfeszítéseik gyümölcseit meg kell majd osztaniuk versenytársaikkal. A szellemi tulajdonjogok ösztönzik jogosultjukat az innováció folytatására, s egyúttal bátorítják a versenyző vállalkozásokat is a saját innovációra a „lemaradás” elkerülése végett. A Bizottság semmilyen kísérletet sem tesz annak „számszerűsítésére”, hogy a megtámadott határozatban előírt kötelező licencbe adás milyen negatív hatást gyakorol a felperes versenytársaira, akik ahelyett hogy vállalnák saját technológiájuk megteremtésének fáradalmait, inkább csak várják, hogy kiderüljön, milyen technológiát tudnak majd licenc keretében megszerezni.

671    Ugyancsak kifogásolja a Microsoft e kritérium bizonytalan mivoltát és előre nem látható következményeit; megjegyzi különösen, hogy a Bizottság nem ad olyan útmutatást az erőfölényben lévő vállalkozások számára, amely lehetővé tenné annak megítélését, hogy „innovációs hajlandóság[uk] fenntartása igazolhatja‑e a szellemi tulajdonjog[uk] [saját] használatra való fenntartására irányuló döntést”. Általánosabban fogalmazva a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy a kritériumot hogyan alkalmazták a jelen ügyben, illetőleg hogy azt a jövőben hogyan kell alkalmazni.

672    Harmadszor a Microsoft vitatja a Bizottságnak az egyesült államokbeli egyezségre és a Sunnal kötött egyezségre való hivatkozásainak relevanciáját (lásd a lenti 687. pontot).

673    Az egyesült államokbeli egyezség szerint a felperes kizárólag a szerverekhez való szoftverekben való alkalmazás érdekében köteles licencbe adni az ügyfélszámítógépekhez való Windows operációs rendszerekben alkalmazott kommunikációs protokollokat. Ugyanakkor a megtámadott határozat szerint licencbe kell adnia a „szerverek közötti” kommunikációs protokolljait, lehetővé téve azok alkalmazását a közvetlenül konkurens operációs rendszerekben. A felperest az egyesült államokbeli egyezség alapján terhelő kötelezettség ötéves időszakra korlátozódik, márpedig valamely vállalkozást jobban ösztönzi a technológiák fejlesztésére, ha egy meghatározott időszak elteltét követően újra kizárólagosan használhatja e technológia további fejlesztéseit.

674    A Sunnal való egyezség alapján kölcsönös, s mindössze hat évig tartó kötelezettségvállalás terheli őket egy technológia és a szellemi tulajdonjogok megállapodás szerinti megosztására. A megtámadott határozat szerint azonban a felperes nem választhatja meg licencbe vevőit, s cserébe sem kap mástól licencet; a jogdíjak és más, a licencre vonatkozó feltételek bizottsági szabályozás tárgyát képezik; s a felperes licencre vonatkozó kötelezettségei „a meghatározatlan jövőbe nyúlnak”.

675    A CompTIA legelőször is hangsúlyozza az innovációnak az informatikai és kommunikációs piaci verseny vonatkozásában meglévő fontosságát, illetve annak szükségességét, hogy fennálljon „a [szellemi] tulajdonjogok védelmének erőteljes rendszere”. Kifejti többek között, hogy ezek a szellemi tulajdonjogok ösztönzik a vállalkozásokat arra, hogy meglévő termékeiket továbbfejlesszék, és új termékeket dobjanak piacra.

676    Ezután a CompTIA a megtámadott határozat (783) preambulumbekezdésére hivatkozva előadja, hogy a Bizottság a jelen ügyben a mérlegelés új kritériumát alkalmazta, s e kritérium szerinte az ítélkezési gyakorlattal nem összeegyeztethető.

677    A Bizottság először is úgy érvel, hogy kellően figyelembe vette a Microsoft által felhozott igazolást.

678    Először is a Microsoft a keresetben elismerte, hogy egyetlen indokra támaszkodott, nevezetesen arra a tényre, hogy az érintett „technológiát” illetően szellemi tulajdonjogokkal rendelkezett. Ezen igazolás nem fogadható el, különösen mivel a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítélet alapjául szolgáló ügyben, amelyben nem volt kétséges, hogy a megtámadott határozat szerint az érintett vállalkozásoknak szerzői jogot kellett kötelezően licencbe adniuk, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a megtagadás nem volt objektív módon igazolható. A Bizottságot e pontban támogatja az SIIA is.

679    Ezt követően a Bizottság kifejti, hogy a Microsoft érvelését úgy értelmezte, mint amely szerint az ügy tényállása, s különösen „a közlés elrendelésének az innovációs hajlandóságára gyakorolt hatása” olyannyira rendkívüli, hogy a Bizottság nem alkalmazhatta az ítélkezési gyakorlatbeli megoldásokat.

680    A Microsoftnak kellett volna bizonyítania, hogy visszaélésszerű magatartása objektív módon igazolható. Pontosabban a felperesnek legalább azt bizonyítania kellett volna, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésére vonatkozó kötelezettsége hátrányosan befolyásolná innovációs hajlandóságát, illetve hogy fennáll annak a veszélye, hogy a hátrányos hatás túlsúlyban kerül „a Bizottság által azonosított azon körülményekhez képest, amelyek a magatartást egyébként visszaélésszerűvé tették”. Mindazonáltal a Microsoft pusztán elméleti érveket hozott fel, amelyeket egyáltalán nem támasztott alá.

681    A Bizottság előterjeszti egyúttal, hogy megtagadását a Microsoft nem igazolhatja azzal a ténnyel, hogy a kérdéses technológia titoknak minősül, illetve értékes és jelentős innovációt tartalmaz. Ráadásul ezen igazolásra nem is hivatkozik a keresetben.

682    Másodsorban a Bizottság cáfolja, hogy a jelen ügyben újfajta mérlegelési kritériumot alkalmazott volna.

683    Először is a Bizottság elutasítja a Microsoft azon állítását, amely szerint valamely vállalkozás igazoltan tagadja meg versenytársaitól egy adott technológia közlését, ha azt kívánja megakadályozni, hogy azok ezt a technológiát alkalmazva versenyezzenek vele. Ezen érvelést úgy is lehet értelmezni, hogy még akkor is, ha a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben meghatározott kritériumok közül az első három teljesülne is, a licencbe adás megtagadása jogszerűnek minősülhet, ha a versenytársak a licencet az erőfölényben lévő vállalkozással való versenyre kívánják felhasználni. Ez az érv nyilvánvalóan nem helytálló. Ez az állítás úgy is értelmezhető, mint amely szerint a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑ítéletben rögzített elvek nem alkalmazhatóak, ha a szellemi tulajdonjog technológiára vonatkozik. Eltekintve attól, hogy a Microsoft nem fejti ki, hogy a jelen összefüggésben mit is ért „technológia” alatt, rendkívül nehéz lenne különbséget tenni a „technológiai” szellemi tulajdonjogok és az „egyéb” szellemi tulajdonjogok között. Ugyancsak bizonytalan, hogy az interoperabilitásra vonatkozó kérdéses információ ilyen technológia‑e, különösen amennyiben is mindenféle innovatív jellemző nélküli, önkényesen alakított szabálynak minősül.

684    Másodszor a Bizottság vitatja a Microsoft állítását, hogy a megtámadott határozat miatt versenytársainak majd nem lesz semmi késztetésük saját technológiájuk kifejlesztésére. A Microsoft nem tett észrevételeket a megtámadott határozat (697) preambulumbekezdésének megállapításával kapcsolatban, amely szerint, tekintettel a Microsoftnak az ügyfélszámítógépekhez való operációs rendszerek piacán meglévő kvázi monopóliumára, versenytársai nincsenek abban a helyzetben, hogy kommunikációs protokolljainak életképes alternatíváit fejlesszék ki.

685    Harmadszor a Bizottság megjegyzi, hogy a Microsoft mindössze a protokollok tervezésében meglévő innovációs hajlandóságára hivatkozik, és nem veszi figyelembe termékeinek egyéb jellemzőit. A Bizottság hivatkozik a megtámadott határozat (724) preambulumbekezdésére, és felhozza, hogy ez a megközelítés nem helytálló.

686    Negyedszer a Bizottság felhozza, hogy a Microsoft hallgat attól a tényről, hogy a kérdéses információ a 91/250 irányelv értelmében interoperabilitásra vonatkozó információ. Ezen irányelv 6. cikkéből kitűnik, hogy a közösségi jogalkotó szerint az interoperabilitásra vonatkozó információ nyilvánosságra hozatala előnyös az innováció szempontjából.

687    Harmadsorban a Bizottság hivatkozik a Microsoft által a közigazgatási eljárás során és a megtámadott határozat meghozatalát követően tett egyes kijelentésekre. Így meghallgatásakor a Microsoft a Bizottság szolgálatainak kérdésére válaszolva azt állította, hogy nem észlelte, hogy az egyesült államokbeli egyezség hátrányosan érintette volna innovációs hajlandóságát. Hasonlóképpen, a közöttük megkötött egyezséget követően a Sunnal közösen tartott sajtótájékoztatón a Microsoft kijelentette, hogy mindkét vállalkozás folytatja a versenyzést és az innovációt, és hogy az „egyezség hatására nem kevesebb, hanem több lesz az innováció”. A Bizottság előterjeszti, hogy irreleváns a Microsoftnak az arra alapított érve, hogy az egyesült államokbeli egyezség kölcsönös kötelezettségvállalásokra vonatkozott, és megjegyzi, hogy amikor a Sun ezt az egyezséget megkötötte, akkor már eleve rendszerszerűen közölte az iparág egészével az érintett protokollokat.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

688    Az Elsőfokú Bíróság előzetesen megjegyzi, hogy jóllehet az EK 82. cikk megsértését jelentő körülmények fennállását illetően a Bizottság viseli a bizonyítási terhet, az érintett erőfölényben lévő vállalkozás, és nem a Bizottság feladata a közigazgatási eljárás befejezése előtt az esetleges objektív igazolhatóságra hivatkozni, és azt érvekkel és bizonyítékokkal alátámasztani. Ezt követően, ha erőfölénnyel való visszaélést kíván megállapítani, a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy a vállalkozás által felhozott érvek és bizonyítékok nem meggyőzőek, és ennek megfelelően a hivatkozott igazolás nem elfogadható.

689    A jelen ügyben, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (709) preambulumbekezdésében megállapította, és a Microsoft a keresetben kifejezetten megerősítette, magatartása igazolásaként mindössze arra a tényre hivatkozott, hogy az érintett technológia szellemi tulajdon tárgyát képezi. Kifejtette, hogy ha megkövetelnék tőle, hogy harmadik feleknek hozzáférést adjon ehhez a technológiához, az „megszüntetné az újabb szellemi tulajdon létrehozására irányuló jövőbeni hajlandóságot” (a megtámadott határozat (709) preambulumbekezdése). A válaszban a felperes ugyancsak hivatkozott arra a tényre, hogy a technológia titkos és értékes, illetőleg hogy jelentős innovációt tartalmaz.

690    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a puszta tény – feltételezve, hogy helytállónak bizonyul –, hogy a megtámadott határozattal érintett kommunikációs protokollok vagy e protokollok specifikációi szellemi tulajdon tárgyát képezik, nem minősülhet a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletek értelmében vett objektív igazolásnak. A Microsoft érve összeegyeztethetetlen az ítélkezési gyakorlat által a szabad verseny érdekében elismert kivétel létének értelmével, mivel ha a szellemi tulajdon birtoklásának puszta ténye a licencbe adás megtagadása objektív módon való igazolásának minősülne, akkor az ítélkezési gyakorlat által felállított kivételek sosem lennének alkalmazhatók. Más szóval a szellemi tulajdon licencbe adásának megtagadása sosem minősülhetne az EK 82. cikk megsértésének, jóllehet a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben a Bíróság kifejezetten ezzel ellentétes megállapítást tett.

691    Emlékeztetni kell arra, hogy amint az a fenti 321., 323., 327. és 330. pontban megállapítást nyert, a közösségi jogalkotó úgy véli, hogy a szellemi tulajdonjog jogosultja kizárólagos jogának legfőbb lényegét jelenti az a tény, hogy e jogát kizárólag a saját javára is kihasználhatja. Ennek megfelelően, önmagában a harmadik félnek való licencbe adás egyszerű megtagadása még erőfölényben lévő vállalkozás részéről sem minősülhet az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek. Ez a megtagadás csak akkor tekinthető visszaélésszerűnek, ha olyan rendkívüli körülmények jellemzik, mint amelyeket az ítélkezési gyakorlat eddig felvázolt, s ennek megfelelően a hatékony versenynek a piacon való fenntartásához fűződő közérdek alapján be lehet avatkozni a szellemi tulajdonjog jogosultjának kizárólagos jogába megkövetelve tőle, hogy licencet adjon a piacra belépni vagy ott megmaradni kívánó harmadik feleknek. Emlékezni kell arra, hogy amint az Elsőfokú Bíróság azt fentebb megállapította, a jelen ügyben megvalósultak ilyen rendkívüli körülmények.

692    Ugyancsak nem elfogadható a Microsoftnak a válaszban felhozott azon érve, amely szerint az érintett technológia titkos, jelentős értéket képvisel, és fontos innovációt tartalmaz.

693    Először is az a tény, hogy az érintett technológia titkos, a Microsoft egyoldalú üzleti döntésének következménye. Emellett, a Microsoft nem hivatkozhat az interoperabilitásra vonatkozó információ állítólagos titkosságára, annak alatámasztására, hogy csak akkor kötelezhető a közlésére, ha a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben azonosított rendkívüli körülmények fennállnak, miközben a megtagadást is az információ állítólagos titkos jellegével igazolja. Végezetül nincs indoka annak, hogy a titkos technológiának miért kellene magasabb szintű védelmet élveznie, mint például azon technológiának, amelyet feltalálójának a szabadalmi eljárásban szükségszerűen fel kellett tárnia a nyilvánosság előtt.

694    Másodszor, mint a jelen ügyben is, attól a pillanattól kezdve, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ nélkülözhetetlenségét megállapították, ez az információ szükségszerűen jelentős értékűnek minősül a hozzáférésre vágyó versenytársak számára.

695    Harmadszor, maga az a tény, hogy az érintett vállalkozás szellemi tulajdonjog jogosultja, magában foglalja, hogy ennek a jognak a tárgya innovatív vagy eredeti jellegű. Szabadalom nem létezhet feltalálás nélkül, s szerzői jog sem eredeti jellegű mű nélkül.

696    Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem egyszerűen csak elutasította a Microsoft azon érvét, miszerint az a tény igazolta a releváns információ nyilvánosságra hozatalának megtagadását, hogy az érintett technológia szellemi tulajdonjog alá tartozott. A Bizottság ugyanis vizsgálta a felperes azon érvét is, amely szerint ha megkövetelnék tőle, hogy harmadik feleknek hozzáférést engedjen a technológiához, az hátrányosan érintené innovációs hajlandóságát (a megtámadott határozat (709) és (712) preambulumbekezdése).

697    Az Elsőfokú Bíróság szerint, amint azt a Bizottság helyesen terjeszti elő, a kiinduló bizonyítási terhet viselő Microsoft (lásd a fenti 688. pontot) nem bizonyította kellő mértékben, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ közlésére vonatkozó kötelezettsége hátrányosan befolyásolta volna innovációs hajlandóságát.

698    Ennek kapcsán a Microsoft mindössze homályos, általános, és elméleti érveket terjesztett elő. Így, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (709) preambulumbekezdésében megjegyzi, a harmadik kifogásközlésre 2003. október 17‑én adott válaszában a Microsoft mindössze azt a kijelentést tette, hogy „[a] nyilvánosságra hozatal […] megszüntetné az újabb szellemi tulajdon létrehozására irányuló jövőbeni hajlandóságot” anélkül, hogy pontosította volna, hogy melyek az ily módon érintett technológiák vagy termékek.

699    Az előző pontban hivatkozott válasz egyes részeiben a Microsoft mind az ügyfélszámítógépekhez, mind a szerverekhez való operációs rendszereit illetően hivatkozik az innovációs hajlandóságát érintő hátrányos hatásra.

700    E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a megtámadott határozat (713)–(729) preambulumbekezdésében a Bizottság helytállóan cáfolta a Microsoftnak a termékei klónozásának veszélyére alapított érvét. Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat 5. cikkében előírt korrekciós intézkedés nem teszi lehetővé és nem is célja lehetővé tenni a Microsoft versenytársainak a termékek klónozását (lásd a fenti 198–206., 240–242. és 656–658. pontot).

701    Következésképpen nem bizonyított, hogy azon információ nyilvánosságra hozatala, amelyre a megtámadott határozat vonatkozik, jelentősen csökkentené, vagy méginkább megszüntetné a Microsoft innovációs hajlandóságát.

702    Ebben az összefüggésben az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (730)–(734) preambulumbekezdésében helytállóan állapítja meg, a szóban forgó ágazat gazdasági szereplőinek bevett gyakorlata a termékeikkel való interoperabilitást megkönnyítő információk közzététele, sőt maga a Microsoft is ezt a gyakorlatot követte, amíg megfelelő pozícióra nem tett szert a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán. Ez a közzététel lehetővé teszi az érintett szereplők számára, hogy saját termékeiket még vonzóbbá, és ezáltal értékesebbé tegyék. Valójában a jelen ügyben egyetlen fél sem állította, hogy a közzétételnek bármilyen negatív hatása lett volna e szereplők innovációs hajlandóságára nézve.

703    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli továbbá, hogy ha az egyesült államokbeli egyezség és az MCPP szerinti, a kliens–szerver protokollokra vonatkozó közzététel nem gyakorolt negatív hatást a Microsoft innovációs hajlandóságára (a megtámadott határozat (728) preambulumbekezdése), akkor nincs nyilvánvaló ok azt gondolni, hogy a szerverek közötti protokollokra vonatkozó közzététel esetében a következmények eltérők lennének.

704    Végezetül az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a határozat téves értelmezésén alapult a Microsoft állítása, amely szerint a megtámadott határozatban a Bizottság új mérlegelési kritériumot alkalmazott, amikor elutasította a Microsoft által felhozott objektív igazolást.

705    Ez az állítás a megtámadott határozat (783) preambulumbekezdésének egyetlen mondatára alapul, amely a határozatnak azon részéhez (az (560)–(778) preambulumbekezdés) tartozik, amelyben a Bizottság a kérdéses megtagadást elemzi.

706    Ez a mondat a következőképpen hangzik:

„[A] jelen ügyben érintett nyilvánosságra hozatal körének alapos vizsgálata arra enged következtetni, hogy mindent figyelembe véve az információk közzétételének elrendelése miatt a Microsoft innovációra való ösztönzésére gyakorolt esetleges negatív hatásoknál sokkal jelentősebb az egész ágazat (és benne a Microsoft) innovációs szintjére gyakorolt pozitív hatás.”

707    Mindazonáltal ez a mondat együtt olvasandó az azt az ugyanazon preambulumbekezdésben követővel, amely szerint „[...] a Microsoft innovációja ösztönzésének védelme nem minősülhet olyan objektív igazolásnak, amely képes ellensúlyozni a fent megállapított rendkívüli körülményeket”.

708    Össze kell vetni emellett a megtámadott határozat (712) preambulumbekezdésével is, amelyben a Bizottság az alábbi megfontolásoknak ad hangot:

„A fentiekben megállapítottuk […], hogy a szolgáltatás Microsoft részéről történő megtagadása a verseny megszüntetésének kockázatát jelenti a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán azáltal, hogy a megtagadott input ezen a piacon nélkülözhetetlen az üzleti tevékenység folytatásához, és hogy a Microsoft megtagadása a fogyasztók kárára hátrányosan befolyásolja a technológiai fejlődést. Ezeknek a rendkívüli körülményeknek a fényében a Microsoft megtagadása nem igazolható objektív módon pusztán azzal, hogy az szellemi tulajdon licencbe adása megtagadásának minősül. Szükséges tehát mérlegelni, hogy a Microsoftnak az innovációs hajlandóságára vonatkozó érvei ellensúlyozzák‑e ezeket a rendkívüli körülményeket.”

709    Másként fogalmazva, az ítélkezési gyakorlatban rögzített (lásd a fenti 331–333. pontot) elveknek megfelelően a Bizottság, miután megállapította, hogy a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben azonosított rendkívüli körülmények a jelen ügyben megvalósultak, megvizsgálta, hogy a Microsoft által felhozott, az innovációs hajlandósága állítólagos sérelmére alapuló igazolás érvényesülhet‑e ezekkel a rendkívüli körülményekkel szemben, beleértve azt a körülményt is, hogy a kérdéses megtagadás az EK 82. cikk b) pontja értelmében a fogyasztók kárára korlátozta a technológiai fejlődést.

710    A Bizottság elutasító álláspontra jutott, de nem a kérdéses információ közlése kötelezettségének a Microsoft innovációs hajlandóságára gyakorolt negatív hatása, és az e kötelezettség által az ágazati innováció egészére gyakorolt pozitív hatás összevetése révén, hanem azáltal, hogy elvetette a Microsoftnak a termékei „klónozására” vonatkozó kételyeit (a megtámadott határozat (713)–(729) preambulumbekezdése), megállapította, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információk közlése a kérdéses ágazatban általános gyakorlat (a megtámadott határozat (730)–(735) preambulumbekezdése), valamint bemutatta, hogy az IBM által 1984‑ben a Bizottság irányában vállalt kötelezettség lényegében nem különbözik attól, amelyet a megtámadott határozat rendel el a Microsoft számára ((736)–(742) preambulumbekezdés), illetőleg hogy megközelítése megfelel a 91/250 irányelvnek (a megtámadott határozat (743)–(763) preambulumbekezdése).

711    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Microsoft nem bizonyította a kérdéses interoperabilitásra vonatkozó információ közzététele megtagadásának semmilyen objektív igazolásának meglétét.

712    Mivel a Bíróság által a fenti 107. pontban hivatkozott Magill‑, és IMS Health ítéletekben azonosított körülmények a jelen ügyben megvalósultak, el kell utasítani mint alaptalant a jogalap első részét.

2.     Az arra alapított második részről, miszerint a Sun nem kérte a Microsofttól annak a technológiának a szolgáltatását, amelynek a közlését a Bizottság elrendeli

a)     A felek érvei

713    A Microsoft először is úgy érvel, hogy a Sun nem kért hozzáférést a megtámadott határozat szerinti interoperabilitásra vonatkozó információhoz.

714    A felperes a Sun panaszának egyik részére hivatkozva állítja, hogy az 1998. szeptember 15‑i levélben lévő kérés nem kommunikációs protokolljainak „kimerítő és pontos specifikációira”, hanem a szerverekhez való Windows operációs rendszerek belső jellemzőire vonatkozó részletes információkra irányult.

715    Ennek megfelelően, még ha feltételezzük is, hogy az 1998. október 6‑i levél értelmezhető úgy, mint amely megtagadást tartalmaz, quod non nem lehet azt állítani, hogy a Microsoft megtagadta volna a Suntól azon technológia átadását, amit a megtámadott határozat szerint nem tett közzé.

716    Emellett, a „Sun kérésének terjedelméből nem derült ki a Microsoft számára, hogy […] a Sun a[z ő] kommunikációs protokolljainak licencét kívánta megszerezni”.

717    A felperes megjegyezte emellett, hogy a Sun panasza nem említi a kommunikációs protokollokat.

718    Végezetül a Microsoft megjegyzi, hogy 1998. szeptember 15‑i levelében a Sun kifejezte azon meggyőződését, hogy „a Microsoftnak továbbá meg kellene osztania a referenciaimplementációt és az annak biztosításához szükséges információkat, hogy a COM‑objektumok és az Active Directory technológiák teljes köre – visszafejtés alkalmazása nélkül – teljesen kompatibilisen futhasson a Solarison.” A Microsoft szerint az e „technológiákhoz” való hozzáférés lehetővé tette volna a Sun számára, hogy lényegében „lemásolja” a szerverekhez való Windows operációs rendszerek valamennyi funkcionalitását, s ráadásul a Sun kérése még „fejlesztés alatt álló technológiára vonatkozott”, mivel a Windows 2000 Server és az Active Directory csak 1999 decemberében került forgalomba.

719    Másodszor a Microsoft előterjeszti, hogy a Sun kérésére az 1998. október 6‑i levélben nem egy „egyszerű visszautasítás” volt a válasz, a felperes ugyanis felkérte a Sunt, hogy vitassák meg, „hogy a két cég milyen módon tudná közös vevőik előnyére növelni a termékeik közötti interoperabilitást”. Ez a levél emellett megemlített különféle módszereket is, amelyek révén a Sun „interoperabilitást érhetne el”. A felperes hivatkozik a megtámadott határozat (565) preambulumbekezdésére és állítja, hogy a Bizottság nem mondhatja, hogy az érintett technológiák olymértékben összetettek voltak, hogy a Suntól nem volt elvárható, hogy tudja, mely technológiákra volt szüksége, mivel a Sun a szerverekhez való operációs rendszerek nagymértékben szakosodott forgalmazója, és különben is a Sun felelőssége volt a megkeresés tartalmának pontos meghatározása.

720    A Microsoft emellett előterjeszti azt is, hogy felvetésére a Sun nem válaszolt, és különösen megjegyzi, hogy a Sun nem vett részt a termékeik interoperabilitásának megvitatására szervezett találkozón.

721    Végezetül a Microsoft úgy érvel, hogy nincs ellentmondás egyrészt azon álláspontja, amely szerint nem egyértelmű, hogy megtagadta volna kommunikációs protokolljai specifikációinak közlését a Sunnal, vagy „bárki mással”, aki azt kérte, és másrészt azon tény között, hogy a megtámadott határozat megsemmisítését kívánja elérni. Jelentős különbség van az „operációs rendszerek valamely másik vezető forgalmazójával való megegyezésen alapuló kölcsönös licencbe adásra irányuló megállapodás” és „a technológiai tulajdon egész világgal való megosztásának hatóság által előírt kötelezettsége között”.

722    Harmadszor a Microsoft arra hivatkozik, hogy a Sun nem kérte tőle szellemi tulajdonának abból a célból való licencbe adását, hogy a Sun képes legyen munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereknek az EGT területén való kifejlesztésére. Így a Microsoftnak, amikor válaszolt az 1998. szeptember 15‑i levélre, nem volt kötelessége figyelembe venni az őt az EK 82. cikk alapján a hatékony és torzításmentes verseny korlátozása vonatkozásában terhelő különös felelősséget.

723    Ezen összefüggésben a Microsoft rámutat arra, hogy a Sun az Egyesült Államokban honos vállalkozás, és hogy az 1998. szeptember 15‑i levelet a Sun egyesült államokbeli székhelyéről írták, és a szintén az Egyesült Államokban honos Microsoft egyesült államokbeli székhelyére küldték. Az EGT‑vel való mindennemű kapcsolat hiányában, és arra tekintettel, hogy a levél nem említette, hogy az érintett technológia szükséges lett volna munkacsoportszerverekhez való operációs rendszereknek az EGT területén való kifejlesztéséhez és forgalmazásához, a Microsoftnak nem volt oka azt vizsgálni, hogy a Sun az EGT területére nézve licencet kíván szerezni.

724    A Bizottság a Microsoft érveinek teljes egészét elutasítja.

725    Először is a Bizottság úgy érvel, hogy a Sunnak az 1998. szeptember 15‑i levelében lévő kérése, „jóllehet bizonyos tekintetben szélesebb, mint a [megtámadott] határozat alkalmazási köre”, kellően világos volt ahhoz, hogy a Microsoft megértse, hogy i. a Sun az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz kér hozzáférést, és hogy ii. ezen információknak a Windows munkacsoport‑hálózatok egyes jellemzőihez (az „Active Directory tartományhoz”) kapcsolódó része nélkülözhetetlen a Sun számára ahhoz, hogy tényleges versenyt tudjon megvalósítani a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek piacán.

726    A Bizottság szerint a Microsoft félremagyarázza a Sun kérését, amikor azt állítja, hogy az a forráskódra és nem az interfészekre vonatkozó információra irányult. A Sun kérése arra irányult, hogy termékei „fennakadás nélkül tudjanak kapcsolatba lépni” a Windows‑környezettel, s az 1998. október 6‑i levélben Maritz úr is világosan megállapította, hogy a kérést úgy értelmezte, mint amely az interoperabilitásra vonatkozó információra irányul. Emellett a Sun panaszában egyértelművé tette, hogy az „interfészekre vonatkozó információhoz” kívánt hozzáférni.

727    A Bizottság a megtámadott határozat (713)–(722) preambulumbekezdésére hivaktozva kifejti, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ nem teszi lehetővé a Microsoft versenytársai számára a munkacsoportszerverekhez való Windows operációs rendszerek funkcióinak „klónozását” vagy „lemásolását”.

728    Nem releváns az a tény, hogy a Sun nem használta a „kommunikációs protokoll” kifejezést, mivel a Windows szoftverrel való összeköttetéshez és interakcióhoz szükséges információhoz való hozzáférés kérése és a protokoll specifikációkhoz való hozzáférés kérése „egy és ugyanaz a dolog”.

729    A Bizottság megjegyzi emellett, hogy 1998. október 6‑i levelében a Microsoft nem említi azt a tényt, hogy a Sun kérése „fejlesztés alatt álló technológiára vonatkozik”. Mindenesetre ez az érv nem elfogadható, mivel amikor a Sun 1998. szeptember 15‑i levelét a Microsoftnak elküldte, a Windows 2000 Server első béta verziója már egy éve a piacon volt.

730    Másodszor a Bizottság úgy érvel, hogy a Microsoft nem tagadhatja, hogy elutasította a Sun kérését.

731    Egyfelől a Microsoft álláspontja nem áll összhangban azon kérelmével, hogy a megtámadott határozat 5. cikkét semmisítsék meg.

732    Másfelől a Bizottság a megtámadott határozat (194)–(198) preambulumbekezdésére hivatkozva előadja, hogy a Microsoft kifejezetten megerősítette a Bizottságnak, hogy egyes, az interoperabilitásra vonatkozó információkhoz megtagadta a hozzáférést. Amint azt a megtámadott határozat (573)–(577) preambulumbekezdése megállapítja, ez a megtagadás egy általános gyakorlat része. Hasonlóképpen, a Microsoft az ideiglenes intézkedés iránti eljárás alatt is azt állította, hogy a megtagadás „üzleti modelljének” része volt.

733    Harmadrészt a Bizottság nincs meggyőződve arról, hogy ha a Sun pozitívabban viszonyult volna a Microsoftnak az interoperabilitás megvitatására vonatkozó állítólagos „ajánlatához”, akkor a Microsoft közölte volna a Sunnal a kért információt. A Bizottság hivatkozik a Microsoft ügyvezetői által tett, és a megtámadott határozat (576) és (778) preambulumbekezdésében szereplő egyes nyilatkozatokra. A Bizottság valószínűtlennek tartja, hogy Goldberg úr, a Microsoftnak az 1998. október 6‑i levélben említett alkalmazottja döntéshozatali felhatalmazással rendelkezett volna ilyen kérdésekben. A Sun részéről Terranova úr 1998. november 25‑én találkozott Goldberg úrral, s a Microsoft nem magyarázza meg, hogy miért akadályozta meg az interoperabilitás kérdésének további megvitatását az a tény, hogy Terranova úrnak le kellett mondania a következő, 1999. március 8‑ára tervezett találkozót. Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy ezen utolsó találkozónak a Goldberg úr által javasolt napirendje a legcsekélyebb utalást sem tartalmazta az érintett technológiákra, mint például az Active Directoryra.

734    Harmadszor a Bizottság nem találja lényegesnek, hogy a Sun 1998. szeptember 15‑i levelében nem hivatkozott kifejezetten az EGT‑re. Először is, mivel az érintett földrajzi piac világméretű, a levélben szereplő kérés szükségszerűen kiterjedt az EGT‑re is, és másodszor a Sun 1998. december 10‑én panaszt nyújtott be a Bizottsághoz.

b)     Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

735    Az egyetlen jogalapja második részének alátámasztására felhozott érvelésében a Microsoft azt próbálja bizonyítani, hogy a Bizottság semmi esetre sem állapíthatta volna meg a megtámadott határozatban, hogy az interoperabilitásra vonatkozó információ közzétételének megtagadásával a Microsoft visszaélt erőfölényével, mivel ténylegesen semmiféle megtagadással nem vádolható. Ennek az érvnek az alátámasztására a Microsoft lényegében a Sunnal való 1998 végi levélváltásra hivatkozik. Érvelése három fő részből áll. Először is a Microsoft az állítja, hogy a Sun 1998. szeptember 15‑i levelében szereplő kérése nem a megtámadott határozat szerinti interoperabilitásra vonatkozó információra irányult. Másodszor tagadja, hogy a levélben szereplő kérés teljesítését 1998. október 6‑i levelében megtagadta volna. Harmadszor a Microsoft felhozza, hogy 1998. szeptember 15‑i levelében a Sun nem kért licencet a Microsoft által az EGT‑ben bírt szellemi tulajdonjogokra nézve.

736    Ezen részek mindegyike külön‑külön vizsgálandó.

 A Sun kérésének tartalmáról

737    Először is emlékeztetni kell az 1998. szeptember 15‑i levél tartalmára, és ennek a levélnek a megtámadott határozatban megjelenő bizottsági elemzésére.

738    A levélben a Sun az alábbiak szerint írja körül a Microsofttól kért információt:

–        először is az annak lehetővé tételéhez szükséges valamennyi információ, hogy natív támogatást tudjon nyújtani a Solarison a COM‑objektumokhoz;

–        másfelől az annak lehetővé tételéhez szükséges valamennyi információ, hogy natív támogatást tudjon nyújtani a Solarison az Active Directory technológiák teljes köréhez.

739    Ugyanezen levélben a Sun megjelölte a kért információ terjedelmét és a kérés célját is, jelezve, hogy:

–        a Solarison futtatandó alkalmazásoknak fennakadás nélkül kellene tudniuk kapcsolatba lépni a COM‑on és/vagy az Active Directoryn keresztül a Windows operációs rendszerekkel és/vagy a Windows‑alapú szoftverekkel;

–        a Microsoftnak meg kellene osztania a referenciaimplementációt és az annak biztosításához szükséges információkat, hogy a COM‑objektumok és az Active Directory technológiák teljes köre – visszafejtés alkalmazása nélkül – teljesen kompatibilisen fusson a Solarison;

–        az információt a piacon lévő valamennyi COM‑objektum és az Active Directory technológiák teljes körére nézve kellene megosztani;

–        a jövőben piacra kerülő COM‑objektumok és Active Directory technológiák esetében az információkat késedelem nélkül és folyamatos jelleggel kellene szolgáltatni.

740    A megtámadott határozat (186) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy értelmezi a Sun 1998. szeptember 15‑i levelében szereplő kérésének második részét (lásd a fenti 738. pontot), mint amely „a Solaris arra való képességét célozza, hogy a Windows 2000 munkacsoport‑hálózatokban teljesen kompatibilis tartományvezérlőként, vagy az Active Directory tartományfelépítéssel (biztonság, címtárszolgáltatás) teljesen kompatibilis tagszerverként (különösen mint állomány‑ és nyomtatókiszolgáló) működhessen. Emellett az a tény, hogy a Sun kérése mind a kliens–szerver interoperabilitásra, mind pedig a szerverek közötti interoperabilitásra kiterjed, összhangban áll azzal a ténnyel, hogy a „Windows‑tartományfelépítés” szorosan összekapcsolja az interoperabilitás mindkét formáját. Más szóval a „Sun kérése magában foglalta a Windows munkacsoportszerverek által az állománnyal és nyomtatással, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások Windows munkacsoport‑hálózatok részére történő nyújtásához használt protokollok specifikációit, beleértve „a Windows munkacsoportszerver és a Windows ügyfélszámítógép közötti közvetlen összeköttetést és interakciót, valamint az e számítógépek közötti közvetett, egy vagy több más Windows munkacsoportszerveren keresztül megvalósuló összeköttetést és interakciót” (a megtámadott határozat (187) preambulumbekezdése).

741    A megtámadott határozat (188) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálja a Sun kérésének első részét (lásd a fenti 738. pont első franciabekezdését). A Bizottság megjegyzi, hogy a COM/DCOM „a Windows termékekben az állománnyal és nyomtatással, illetve a felhasználók és felhasználócsoportok adminisztrációjával kapcsolatos szolgáltatások nyújtásához használt” technológia, és úgy találja, hogy átfedés van a Sun kérésének e része és annak második, az Active Directoryra vonatkozó része között. A következő preambulumbekezdésben azonban a Bizottság megállapítja, hogy „a Sun kérésének a COM‑technológiát érintő információkra vonatkozó egyetlen része, amely releváns a [megtámadott határozatban] vizsgált megtagadás kapcsán az az, amely a Sunnak az Active Directoryval való kompatibilitásra vonatkozó kérésében jelenik meg”. Ezt a megállapítást egybe kell vetni a Bizottságnak a megtámadott határozat (566) preambulumbekezdésében megjelenő állításával, amely szerint először is „a [megtámadott határozat szerinti] egyetlen kérdéses megtagadás a Windows munkacsoportszerverek által a Windows ügyfélszámítógépeknek nyújtott munkacsoportszerver‑szolgáltatásokat szervező Windows‑tartományfelépítés alapjául szolgáló protokollok teljes specifikációja közlésének megtagadása” és másodszor, hogy „az a tény, hogy a Microsoft a Sunnak a COM‑objektumok platformokon keresztüli hordozhatóságát megkönnyítő információkra vonatkozó kérését is elutasította, nem képezi a [megtámadott határozatban] szolgáltatás megtagadásának tekintett magatartás részét”.

742    A Bizottság a megtámadott határozat (190) preambulumbekezdésében hozzáteszi, hogy a Sun kérésében benne foglaltatik, hogy a Sun azért kíván hozzáférni a specifikációkhoz, hogy azokat implementálni tudja saját termékeiben.

743    A Bizottság a megtámadott határozat (199)–(207) preambulumbekezdésében egy sor megfontolást sorol fel annak bemutatására, hogy az az információ, amelyhez a Sun 1998. szeptember 15‑i levelében hozzáférést kér, kapcsolódik az interoperabilitáshoz. Először is elutasítja a Microsoftnak a 2003. október 17‑i, harmadik kifogásközlésre adott válaszában szereplő állítását, amely szerint a Sun azt kívánta a Microsofttól, hogy az készítse el az Active Directory Solarison futtatható változatát. Másodszor a Bizottság elutasítja a Microsoft által szintén a közigazgatási eljárás során előterjesztett érvet, amely szerint a Sun kérése „a szerverekhez való Windows operációs rendszerek belső felépítésére” vonatkozott, és ezáltal túlment az interoperabilitásra vonatkozó információk körén. Ez utóbbi pont kapcsán a Bizottság megjegyzi, hogy 1998. szeptember 15‑i levelében a Sun kifejezetten megállapítja, hogy szándéka a Solaris környezet és a Windows környezet közötti „fennakadás nélküli kapcsolat” elérése (a megtámadott határozat (207) preambulumbekezdése). Ugyancsak megjegyzi a Bizottság, hogy az 1998. október 6‑i levél bizonyítja, hogy a Microsoft teljes egészében megértette, hogy a Sun a „Windows bizonyos funkcióival” való interoperabilitásra vonatkozó információkhoz kívánt hozzáférni (a megtámadott határozat (207) preambulumbekezdése).

744    Mindezek után az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy jóllehet a Bizottság az ellenkérelemben maga is elismeri, hogy az 1998. szeptember 15‑i levélben lévő kérés tartalma bizonyos tekintetben tágabb volt, mint a megtámadott határozaté, vitathatatlan, hogy ebben a levélben a Sun meghatározta kérésének terjedelmét azzal, hogy jelezte, mindössze azt kívánja, hogy termékei képesek legyenek „fennakadás nélkül kommunikálni” („seamlessly communicate”) a Windows környezettel. Hasonlóképpen, a Sun levelében azt is kijelentette, hogy a kért információnak „biztosítania kell, hogy a COM‑objektumok és az Active Directory technológiák teljes köre – visszafejtés alkalmazása nélkül – teljesen kompatibilisen fusson a Solarison”. Másként fogalmazva, az 1998. szeptember 15‑i levél szövegéből egyértelmű, hogy a Sun információhoz való hozzáférést kért, és hogy ennek az információnak lehetővé kellett volna tennie számára, hogy elérje a termékei és a Windows környezet közötti interoperabilitást.

745    Az 1998. szeptember 15‑i levél szövegéből az is kitűnik, hogy a Sun magas fokú interoperabilitást kívánt elérni saját termékei és a Windows‑tartományfelépítés között. Amikor Maritz úr az 1998. október 6‑i levélben jelzi, hogy a Microsoft nem tervezi az Active Directory Solarishoz „portolását” („to port”), és hogy léteznek „az Active Directoryval való interoperabilitáshoz […] különféle szintű funkcionalitások”, világos különbséget tesz az egyik rendszer másikhoz való „portolása” révén elérhető magas fokú interoperabilitás és a levélben javasolt egyéb módszerek alkalmazásával elérhető alacsonyabb vagy „különféle” szintűek között.

746    Másodszor a Microsoft nem hivatkozhat ésszerűen arra a tényre, hogy a Sun nem használta panaszában a „kommunikációs protokoll” kifejezést. Amint azt a megtámadott határozat (49) preambulumbekezdése rögzíti, és amint azt a Bizottság beadványaiban helytállóan megjegyzi, a „protokoll” a hálózatban lévő különféle szoftverek összeköttetésére és interakciójára vonatkozó szabályok összessége (lásd még a fenti 196. és 197. pontot). Amint az a fenti 740. pontban már megállapítást nyert, éppen ezek a szabályok azok, amelyekről a Sun információt szeretett volna kapni. A Microsoft érvelése annál is inkább elfogadhatatlan, mivel azt tisztán formális természetű. Az 1998. október 6‑i levélben Maritz úr többször hivatkozik a Microsoft és a Sun, illetve más szoftver‑forgalmazók termékei közötti interoperabilitásra. A Microsoft tehát annak ellenére is pontosan értette a Sun kérésének tartalmát, hogy az, 1998. szeptember 15‑i levelében formálisan nem hivatkozott „kommunikációs protokollokra”.

747    Harmadszor nem fogadható el a Microsoft azon állítása, hogy a technológiához való hozzáférés