Accept Refuse

EUR-Lex Access to European Union law

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 52006DC0174

Zöld Könyv - Az ártatlanság vélelme

/* COM/2006/0174 végleges */

In force

52006DC0174

Zöld Könyv - Az ártatlanság vélelme /* COM/2006/0174 végleges */


[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 26.4.2006

COM(2006) 174 végleges

ZÖLD KÖNYV

Az ártatlanság vélelme

(előterjesztő: a Bizottság)

ZÖLD KÖNYV

Az ártatlanság vélelme

Az ártatlanság vélelme olyan alapvető jog, melyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (EJEE), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája is lefektet. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) 6. cikke szerint az Unió tiszteletben tartja az alapvető jogokat, ahogyan azokat az EJEE biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek.

A Bizottság tudni szeretné, hogy az ártatlanság vélelmét az egész EU-ban ugyanolyan módon értelmezik-e. A zöld könyv arra keres választ, mit értenek az ártatlanság vélelme alatt, és milyen jogok erednek belőle. Amennyiben a konzultáció során szükségesnek bizonyul, a Bizottság megfontolja e jogok felvételét egy, a bizonyítási eljárás garanciáiról szóló kerethatározatra irányuló javaslatba.

A zöld könyv számos kérdést feltesz (bekeretezve). A válaszokat lehetőség szerint 2006. június 9-ig kell elküldeni a következő címre:

European Commission Directorate-General Justice, Freedom and Security Unit D3 - Criminal Justice B-1049 Brussels Belgium Fax: + 32 2 296 7634

“Peter-Jozsef CSONKA, Head of Unit (ref.: CMO)” feltüntetésével

vagy e-mailben a következő címre:

jls-justicepenale@cec.eu.int

1. MIÉRT VIZSGÁLJA AZ EU AZ ÁRTATLANSÁG VÉLELMÉT?

1.1. Háttér

Az EU egyik célkitűzése „a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” létrehozása (EUSz. 2. cikke). 1999-ben Tamperében meghatározták az EU bel- és igazságügyre vonatkozó prioritásait[1] a következő öt évre. A legnagyobb jelentőséggel az a kijelentés bírt, mely szerint a kölcsönös elismerés lesz e terület „sarokköve”, és az igazságügyi együttműködés fő formája. A bírósági határozatok kölcsönös elismerése a büntető igazságszolgáltatási rendszerek valamennyi szintjét érinti. A kölcsönös elismerés csak akkor működik hatékonyan, ha fennáll a más igazságügyi rendszerekbe vetett bizalom, és a külföldi bírósági határozattal kapcsolatba kerülő valamennyi személy megbízik abban, hogy a határozatot tisztességes eljárásban hozták. A tamperei következtetések 33. pontja szerint „a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének megerősítése [...] megkönnyíti az együttműködést [...] és a személyek jogainak bírósági védelmét ”. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség azt jelenti, hogy az európai polgárok az egész EU-ban egyenértékű garanciákat[2] várhatnak el. A kölcsönös elismerés által megvalósuló hatékonyabb büntetőeljárást össze kell egyeztetni a személyek jogainak tiszteletben tartásával.

A kölcsönös elismerés elvének végrehajtását szolgáló intézkedési program[3] felsorolja azokat a területeket, amelyeken kívánatos lenne uniós jogalkotás a kölcsönös elismerés elvének végrehajtására. A „kölcsönös elismerés útján „erősödne a tagállamok közötti együttműködés és az egyének jogainak védelme is”. A kölcsönös elismerés a kölcsönös bizalomtól függ. A Bizottság a konzultáció során beazonosította azokat a jogokat, amelyek esetén a jobb láthatóság növelné ezt a bizalmat. 2003-ban elfogadásra került az eljárási garanciákról szóló zöld könyv[4], amelyet 2004-ben egy kerethatározatra irányuló javaslat[5] követett. A bizonyítási eljárás garanciáit, melyekkel az említett szövegek nem foglalkoznak, a konzultáció második szakaszában vizsgálják meg. Az ártatlanság vélelméről szóló ezen zöld könyv a bizonyítási eljárással kapcsolatos konzultáció része. Az ártatlanság vélelmének besorolása az egyes jogrendszerektől függ. A Bizottság e vélelmet a bizonyítási eljárás garanciái közé sorolta. Ennek oka az, hogy az ártatlanság vélelmével összefüggő néhány jog sok jogrendszerben a bizonyítási eljáráshoz kapcsolódik (mint például a tanúvallomás vagy az okirati bizonyítás).

A Bizottság meg kívánja vizsgálni egyrészről azt, hogy a határokon átnyúló esetek e területen sajátos problémát jelentenek-e, másrészről pedig, hogy az uniós jogalkotás erősítené-e a kölcsönös bizalmat. A Bizottság az év folyamán egy másik zöld könyvet is tervez, mely részletesebben foglalkozik majd a bizonyításfelvétellel, a bizonyítékok értékelésével és az elfogadhatósági kritériumokkal. 2006-ban szakértői ülés keretében vitatják meg a két zöld könyvet.

2004-ben a Bizottság megbízást adott egy tanulmány elkészítésére, mely a tagállamoknak a büntetőeljárásban történő bizonyításfelvételre vonatkozó szabályozását vizsgálja („a bizonyítási eljárásról szóló tanulmány”)[6]. E zöld könyv nemzeti szabályozásra való hivatkozásai az említett tanulmányon alapulnak.

1.2. Jogalap

Az EU büntetőjogi hatásköreit az EUSz. 29.[7] és 31. cikke fekteti le.

31. cikk:

„A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó közös fellépés magában foglalja:

[…];

c) a tagállamokban alkalmazandó szabályok olyan mértékű összeegyeztethetőségének biztosítását, amely az ilyen együttműködés javításához szükséges; […];”

Mivel az igazságügyi együttműködés egyre gyakrabban a kölcsönös elismerést jelenti, meg kell vizsgálni, hogy a bizonyítási eljárás közös garanciái hozzájárulnának-e a szabályok összeegyeztethetőségének biztosításához, a bizalom erősödéséhez és így az együttműködés javításához.

1.3. A hágai program

2004-ben az Európai Tanács elfogadta a hágai programot, melynek célja a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének növelése az EU-ban. A program egyik célkitűzése „az Unió […] közös képességeinek javítása az alapvető jogok, a minimális eljárásjogi biztosítékok és a jogérvényesítési lehetőség biztosítása terén […]”[8]. A hágai program megállapítja, hogy „a kölcsönös elismerésnek, mint az igazságügyi együttműködés sarokkövének a további megvalósítása maga után vonja a büntetőeljárásbeli eljárási jogok […] egységes szabályainak kidolgozását”. A hágai programot végrehajtó cselekvési terv[9] a jog érvényesülésének erősítésére irányuló tervek között említi e zöld könyvet.

2005-ben a Bizottság közleményt fogadott el a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvéről, valamint a tagállamok közötti kölcsönös bizalom erősítéséről[10], melyben arra a következtetésre jutott, hogy a kölcsönös bizalom erősítése a kölcsönös elismerés zökkenőmentes működésének kulcsa. Az egyének jogainak megfelelő védelme a Bizottság egyik prioritása, és egy közös igazságügyi kultúrához való tartozást kell tudatosítani a gyakorló jogászokban.

1.4. Európai bizonyításfelvételi megkeresés

Az európai bizonyításfelvételi megkeresésről szóló kerethatározat tervezetét jelenleg tárgyalják. A hágai programot végrehajtó cselekvési terv o) pontja – „A kölcsönös elismerés elvének egyre erőteljesebb alkalmazása” rész alatt (Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés) – 2007-re előirányozza egy második, az európai bizonyításfelvételi megkeresést „kiegészítő” javaslat benyújtását. E javaslatok elfogadása után határokon átnyúló bizonyításfelvételre is sor kerülhet leegyszerűsített megkeresési eljárás keretében. Az egyének és különösen a határokon átnyúló büntetőeljárásban érintett személyek jogainak biztosítása érdekében szükség van-e bizonyos közös minimumgaranciákra?

A hágai program cselekvési terve 2007-re javaslatot tervez a bizonyítási eljárás garanciáiról[11]. A Bizottság tudni szeretné, hogy a határokon átnyúló bizonyításfelvétel esetén a kölcsönös bizalomhoz elengedhetetlenek-e a bizonyítási eljárás garanciái.

2. MIT JELENT AZ ÁRTATLANSÁG VÉLELME?

Az ártatlanság vélelmét tartalmazza az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése (Tisztességes tárgyaláshoz való jog): „Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították”, valamint az EU Alapjogi Chartájának 48. cikke (Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog): “1. Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. 2. Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”

Arra vonatkozóan, hogy az ártatlanság vélelme alatt mit kell érteni, útmutatást nyújt az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélkezési gyakorlata. Kizárólag olyan személyre vonatkozhat, akit „bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak[12]”. A terheltet mindaddig úgy kell tekinteni, hogy nem követett el bűncselekményt, amíg az állam – bűnüldöző hatóságain keresztül – nem nyújt be elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy egy független és pártatlan bíróságot meggyőzzön a terhelt bűnösségéről. Az ártatlanság vélelme „megköveteli […], hogy a bíróság tagjai ne abból a feltételezésből induljanak ki, hogy a vádlott elkövette azt a bűncselekményt, amellyel vádolják”[13]. A bíróság nem mondhatja ki bűnösségét mindaddig, amíg ténylegesen meg nem állapította a bűnösséget. A terheltet nem lehet előzetes letartóztatásba helyezni, kivéve, ha ennek kényszerítő oka van. Amennyiben előzetes letartóztatásba helyezik, a fogva tartás körülményeinek meg kell felelniük vélelmezett ártatlanságának. Bűnösségét az államnak kell bizonyítania, és kétség esetén a vádlott javára kell dönteni. Biztosítani kell számára a vallomástétel megtagadásának jogát. Általában nem várható el tőle, hogy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. Vagyona megfelelő eljárás nélkül nem kobozható el.

1. Egyetért-e Ön az ártatlanság vélelmének fentebb felsorolt tartalmi jellemzőivel? Vannak esetleg egyéb jellemzői is?

2.1. A bűnösség kijelentése az eljárás lefolytatása előtt

A bíróság vagy egy hivatalos személy mindaddig nem jelentheti ki, hogy a terhelt bűncselekmény elkövetésében bűnös, amíg nem állították bíróság elé, és nem ítélték el. „Az ártatlanság vélelme sérelmet szenved, amennyiben a vádlottra vonatkozó valamely bírósági határozat azt a véleményt tükrözi, hogy a vádlott bűnös, anélkül, hogy bűnösségét a törvénynek megfelelően bebizonyították volna, és […] lehetősége lett volna védekezési jogának gyakorlására”[14]. A hatóságok azonban tájékoztathatják a nyilvánosságot a nyomozásról és a bűnösség gyanújáról[15], feltéve, hogy ez nem jelenti a terhelt bűnösségének kijelentését[16], és a hatóságok diszkréten és megfontoltan járnak el.

2.2. Előzetes letartóztatás

E kérdéssel a nem őrizetes előzetes felügyeleti intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló zöld könyv[17] foglalkozik, és itt nem kerül tárgyalásra. A gyanúsított fogva tartása nem sérti az ártatlanság vélelmét. Az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 5. cikkének (3) bekezdése kivételeket fogalmaz meg a szabadsághoz való jog alól, melyek célja, hogy a fogva tartott személyt „bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt” bíróság elé állítsák, feltéve, hogy a fogva tartás csak ésszerű ideig tart. Az EJEB szerint a gyanúsított nem támaszthat automatikusan igényt az elítélt személyek fogva tartási körülményeitől eltérő fogva tartási körülményekre[18], amennyiben e körülmények megfelelőek[19].

2. Az Ön tagállamában léteznek-e speciális intézkedések a tárgyalás előtti szakaszban az ártatlanság vélelmének biztosítására?

2.3. A bizonyítási teher

Általában a vádnak kell minden kétséget kizáróan bizonyítania a vádlott bűnösségét. Az EJEB szerint „a bizonyítási kötelezettség a vádat terheli, és bármilyen kétség esetén a vádlott javára kell dönteni. Ebből következik, hogy a vád feladata […] a vádlott elítéléséhez szükséges bizonyítékok szolgáltatása”[20].

A Bizottság az EJEB ítélkezési gyakorlata alapján három olyan esetkört azonosított, melyekben a bizonyítási kötelezettség nem teljesen a vádat terheli: a) bűnösségtől független bűncselekmények, b) olyan bűncselekmények, amelyek esetén a bizonyítási teher megfordul, valamint c) elkobzás elrendelése esetén.

a) Ebben az esetben a vádnak bizonyítékot kell szolgáltatnia arra, hogy a vádlott megvalósította a bűncselekmény objektív tényállását (actus reus) , azonban nem kell bizonyítania, hogy a vádlott szándékosan cselekedett így, vagy kívánta az eredmény bekövetkezését. E bűncselekményekre kiterjed az EJEE hatálya, noha az államnak nem kell bizonyítania a vádlott „bűnös szándékát” (mens rea). Az EJEB elismerte, hogy az államok büntetőjoga szabályoz bűnösségtől független bűncselekményeket is [21] . E bűncselekmények esetén kizárólag azt a tényt kell bizonyítani, hogy a vádlott elkövette a cselekményt, és amennyiben ez bebizonyosodik, vélelmezni kell a vádlott bűnösségét. Az EJEB szerint e vélelemnek „olyan ésszerű korlátok között kell mozognia, melyek a cselekmény súlyával arányosak, továbbá biztosítani kell a védekezési jogot”.

b) Ebben az esetben a vádnak azt kell bizonyítania, hogy a vádlott elkövette a cselekményt, a vádlottnak pedig azt, hogy a cselekményt nem bűnösen követte el. Itt a vádlottra nagyobb teher nehezedik, mint a fenti a) esetben. Az EJEB szerint ez „kevésbé súlyos” bűncselekmények esetén fogadható el[22].

A bizonyítási eljárásról szóló tanulmány rámutatott arra, hogy noha az EU-ban általában a vádnak kell bizonyítania a vádlott bűnösségét, egyes kivételes esetekben azonban – mint például okiratokkal kapcsolatos bűncselekmények vagy szabálysértések esetén – amennyiben a vád a kötelezettség fennállását bizonyította, a bizonyítási teher megfordul, és a vádlottnak kell bizonyítania, hogy kötelezettségének eleget tett. Néhány esetben a vádlottnak kell a cselekményt igazoló okot szolgáltatnia (például jogos védelem, beszámíthatatlanság vagy alibi), és ezután a vádnak kell ellenbizonyítania.

c) A bizonyítási teher megfordulhat a vádlott vagy harmadik személy vagyontárgyainak elkobzása esetén, amikor is vélelmezik, hogy a vagyontárgy a bűncselekményből származik, és a tulajdonosnak kell ellenbizonyítania, illetve előfordulhat, hogy csak valószínűsítenie kell, és nem kell minden kétséget kizáróan bizonyítania, hogy a vagyontárgy nem a bűncselekményből származik. Minden elkobzásnak indokoltnak és arányosnak kell lennie, továbbá biztosítani kell vele szemben a jogorvoslatot[23]. Ez természetesen a határon átnyúló elkobzásokra is vonatkozik. Komolyan kell venni jóhiszemű harmadik személyek igényeit, amennyiben a tulajdonhoz való joguk veszélybe kerül, és az államoknak megfelelő védelmi mechanizmusokat kell biztosítaniuk e személyek számára.

3. a) Milyen körülmények között indokolt a bizonyítási teher megfordítása vagy valamilyen megváltoztatása?

b) Találkozott-e Ön már határokon átnyúló együttműködést magában foglaló olyan esetekkel, melyekben a bizonyítási teher problémát jelentett?

2.4. Az önvád alóli mentesülés

Az ártatlanság vélelme magában foglalja a vádlott önvád alóli mentesülést; e mentesülés a hallgatáshoz való jogból és abból áll, hogy nem kötelezhető terhelő bizonyíték szolgáltatására. Az az elv érvényesül, amelynek értelmében senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolja ( „nemo tenetur prodere seipsum” ). A vádlott megtagadhatja a válaszadást és bizonyítékok szolgáltatását. Az EJEB kijelentette[24], hogy az EJEE ugyan nem említi kifejezetten az önvád alóli mentesülést, az olyan általánosan elismert nemzetközi szabály, mely „a tisztességes eljárás fogalmának egyik sarokkövét jelenti”. Védi a vádlottat az államhatalom nem helyénvaló kényszerétől, így csökkenti az igazságszolgáltatás tévedésének lehetőségét, és magában foglalja a fegyverek egyenlőségének elvét. A vádnak a bűncselekményt erőszak vagy kényszer alkalmazása nélkül szerzett bizonyítékokkal kell bizonyítania. A közbiztonság és a közrend nem igazolhatja e jogok megtagadását[25]. Ezek egymással összefüggő jogok, és a vádlott bármilyen kényszerítése arra, hogy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson, a hallgatáshoz való jog megsértését jelenti. Így az állam megsértette a vádlott hallgatáshoz való jogát, amikor vámügyben folytatott vizsgálat során a vádlottat bankszámlakivonatok benyújtására kényszerítette[26]. A tárgyalás előtti szakaszban a vádlott kényszerítése a hatóságokkal való együttműködésre sértheti az önvád alóli mentesülést, és veszélyeztetheti a tisztességes tárgyaláshoz való jogot.

2.5. A hallgatáshoz való jog

A hallgatáshoz való jog a nyomozóhatóság és a bíróság előtt egyaránt biztosított. A terheltnek rendelkeznie kell a vallomás megtagadásának jogával és adott esetben azzal a joggal, hogy védekezésének módját a tárgyalásig ne fedje fel.

A tagállamok joga elismeri a gyanúsított hallgatáshoz való jogát a nyomozati szakban a rendőrség vagy a vizsgálóbíró általi kihallgatás során. Eltérés van azonban abban a tekintetben, hogy a terhelt hogyan szerez tudomást e jogról; e jog védelmének fontos szempontja ugyanis, hogy a terheltnek tudnia kell róla. A bizonyítási eljárásról szóló tanulmány szerint a legtöbb tagállamban tájékoztatni kell a terheltet a hallgatáshoz való jogáról. E kötelezettséget valamely jogszabály, az ítélkezési gyakorlat vagy az alkotmány fekteti le. Néhány tagállam tájékoztatása szerint az e kötelezettség megsértésével szerzett bizonyítékokat a bíróság elutasíthatja. Más tagállamokban a terhelt tájékoztatásának elmulasztása jogsértést jelenthet, vagy elítélés esetén a fellebbezés alapját képezheti.

E jog azonban nem abszolút. Vannak bizonyos kritériumok, amelyek alapján megállapítható, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot megsértették-e, amennyiben a bíróság a vádlott hallgatásából arra hátrányos következtetéseket von le. Következtetések csak azután vonhatók le, hogy a vád prima facie esetet terjesztett elő. A bíró ezután mérlegelési jogkörében következtetéseket von le. Csak a józan észnek ( „common sense” ) megfelelő következtetések megengedettek. Az ítéletben meg kell indokolni őket. A vádlottal szembeni bizonyítékoknak minden kétséget kizáróknak kell lenniük ebben az esetben a közvetett nyomás alkalmazásával szerzett bizonyítékok is felhasználhatók. E kérdésben iránymutató ítéletet jelent a Murray kontra Egyesült Királyság ítélet [27] . Az EJEB úgy találta, hogy amennyiben prima facie eset áll fenn, és a bizonyítási kötelezettség a vádat terheli, a vallomástétel megtagadásából kedvezőtlen következtetéseket lehet levonni. A vádlott vallomástételre való felszólítása az EJEE-vel nem összeegyeztethetetlen; összeegyeztethetetlen lenne azonban akkor, ha az elítélés alapja kizárólag vagy elsősorban a vallomástétel megtagadása lenne. Azt, hogy az ártatlanság vélelméhez való jogot sérti-e az, hogy a nemzeti bíróság a vádlott hallgatásából hátrányos következtetéseket von le, annak alapján kell megállapítani, hogy a bíróság e következtetésekre milyen súlyt helyez a bizonyítékok és a nyomás intenzitásának értékelésekor. A vád által előterjesztett bizonyítékoknak elég meggyőzőeknek kell lenniük a vádlott válaszának megkövetelésére. A nemzeti bíróság nem következtethet a vádlott bűnösségére kizárólag azért, mert az a hallgatást választotta. Csak ha az ellene szóló bizonyítékok olyan magyarázatot „követelnek”, melyet meg tudna adni, azonban ezt nem teszi, úgy a józan ész alapján levonható az a következtetés, hogy nincs magyarázat, és a vádlott bűnös”. Ezzel szemben, ha a vád által előterjesztett bizonyítékok olyan csekély bizonyító erővel bírnak, hogy nem követelnek választ, a válaszadás megtagadásából nem lehet a bűnösségre következtetni. Az EJEB szerint az, hogy a bíróság a vádlott magatartásából ésszerű következtetéseket von le, nem jár azzal a következménnyel, hogy a bizonyítási kötelezettség átszáll a védelemre, ami sértené az ártatlanság vélelmének ezen aspektusát.

Az EJEB-nek még nem kellett döntenie arról, hogy e jog a jogi személyeket is megilleti-e. Az Európai Bíróság (EB) kimondta, hogy a jogi személyek hallgatáshoz való joga nem abszolút. A jogi személyek kötelesek válaszolni ténykérdésekre, azonban nem kötelezhetők arra, hogy jogsértést bevalljanak[28].

4. a) Milyen védelmet élvez a hallgatáshoz való jog az Ön tagállamában?

b) Van különbség a határokon átnyúló ügyeket illetően?

c) Milyen mértékben védi e jog a jogi személyeket?

2.6. A bizonyítékszolgáltatás megtagadásának joga

Azt az elvet, mely szerint a bíróság számára biztosítani kell a hozzáférést minden bizonyítékhoz, megelőzi a tisztességes eljárás szükségessége és az, hogy el kell kerülni annak veszélyét, hogy a vádlottat saját vallomása alapján ítéljék el[29]. E jog tartalmának meghatározásakor az EJEB különbséget tett a kényszer útján szerzett, illetve a vádlott akaratától függetlenül létező bizonyítékok között: „a vallomástétel megtagadásának joga esetén elsősorban arról van szó, hogy […] tiszteletben kell tartani a vádlott arra vonatkozó döntését, hogy a vallomástételt megtagadja. Általánosan elfogadott, hogy [...] a büntetőeljárásban e jog nem terjed ki az olyan bizonyítékok felhasználására, melyek a vádlottól kényszer alkalmazásával megszerezhetők, azonban a vádlott akaratától függetlenül léteznek, mint például a bíróság rendelkezése alapján szerzett dokumentumok, lehelet-, vér- és vizeletpróba, illetve testszövetek DNS-teszt elvégzése érdekében.”[30]

Amennyiben a bíróság elrendeli valamely dokumentum bemutatását vagy valamely tárgy felkutatását és/vagy lefoglalását, a végzésben pontosan meg kell határozni az adott tárgyat annak elkerülése érdekében, hogy általános bírósági rendelkezéseket puszta gyanú esetén arra használjanak fel, hogy bizonyítékok után kutakodjanak.

Felmerül a kérdés, hogy a jogi személyek is rendelkeznek-e a bizonyítékszolgáltatás megtagadásának jogával. A Közösség bíróságai (az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság) erre nemleges választ adtak. A jogi személyek felszólíthatók dokumentumok bemutatására[31].

5. a) Milyen védelmet élvez az önvád alóli mentesülés az Ön tagállamában?

b) Van-e különbség a határokon átnyúló ügyeket illetően?

c) Milyen mértékben védi ezen elv a jogi személyeket?

2.7. A vádlott távollétében lefolytatott eljárások

Az EJEE 6. cikke szerint a vádlottnak joga van arra, hogy „személyesen […] védekezhessék”. A tagállamok a vádlott távollétében lefolytatott eljárásokat eltérően határozták meg. Számos tagállam jogszabályai lehetővé teszik az eljárás lefolytatását a terhelt távollétében is, míg mások kötelezik a terheltet az eljárásban való részvételre, és e kötelezettség megszegése büntetést vonhat maga után. A Bizottság zöld könyvet kíván készíteni a vádlott távollétében lefolytatott eljárásokról, de addig is meg kívánja határozni azokat a körülményeket, amelyek esetén az ilyen eljárások összeegyeztethetők az ártatlanság vélelmével.

6. a) Az Ön tagállamának joga lehetővé teszi eljárás lefolytatását a vádlott távollétében?

b) Ezen eljárások felvetnek-e speciális problémákat az ártatlanság vélelmével összefüggésben, különösen a határokon átnyúló esetekben?

2.8. Terrorizmus

A terrorizmus növekedése az EU-ban számos tagállamot késztetett új nemzeti jogszabályok meghozatalára a jelenség elleni küzdelem érdekében. E terrorizmus elleni jogszabályoknak összeegyeztethetőeknek kell lenniük az EJEE-vel. 2002 júliusában az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága iránymutatásokat fogadott el az emberi jogokra és a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozóan[32], és felhívta a tagállamokat annak biztosítására, hogy ezen iránymutatások „a terrorizmus elleni küzdelemért felelős valamennyi hatósághoz eljussanak”. A IX. cikk (2) bekezdése szerint „a terrorcselekménnyel vádolt személyt megilleti az ártatlanság vélelme”. A kommentár szerint az ártatlanság vélelmét nem csak a bíró, hanem más hatóságok is megsérthetik[33]. Az iránymutatások meghatározzák a védekezési jog azon korlátait, melyek az EJEE-vel összeegyeztethetőek, és az ártatlanság vélelmével összhangban vannak. E korlátozások az ügyvéd igénybevételével és a vele való kapcsolattartással, az ügy irataiba való betekintéssel és az anonim tanúvallomások felhasználásával kapcsolatosak. Mindazonáltal „e korlátozásoknak szigorúan arányban kell állniuk az elérni kívánt céllal, és a vádlott érdekeinek védelmét szolgáló kompenzációs intézkedéseket kell tenni a tisztességes eljárás fenntartása és annak biztosítása érdekében, hogy az eljárási jogokat ne fosszák meg lényegüktől”.

7. Az Ön tagállamának jogszabályai tartalmaznak-e különös szabályokat a terrorcselekményekre? Amennyiben igen, kérjük, írja le e rendelkezéseknek az ártatlanság vélelmére vonatkozó részeit. E szabályozás más bűncselekményekre is alkalmazandó?

2.9. Időtartam

Az ártatlanság vélelme általában akkor szűnik meg, amikor a bíróság kimondja a vádlott bűnösségét. A Bizottság szeretné megtudni, hogy az egyes tagállamokban ez mikor következik be. Ez bekövetkezhet az elsőfokú eljárás után vagy csak akkor, ha az utolsó jogorvoslat is meghiúsult.

8. Mikor szűnik meg az ártatlanság vélelme az Ön tagállamában? |

Általános kérdések

9. a) Tud a fent említetteken kívüli olyan problémákról, melyek határokon átnyúló ügyekben merülhetnek fel az ártatlanság vélelmével kapcsolatban.

b) Mennyiben vezethetők vissza e problémák más tagállamok eltérő jogi megközelítéseire?

c) Jelenthetnek-e az EU-javaslatok hozzáadott értéket e területen? Amennyiben igen, mely tekintetben?

[1] Tamperei Európai Tanács, Elnökségi következtetések, 1999. október 15–16.

[2] A Bizottság közleménye: A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség felé vezető úton: „az eljárási szabályoknak messzemenően ugyanazon garanciáknak kell megfelelniük annak biztosítása érdekében, hogy a személyekkel ne bánjanak eltérőn attól függően, hogy melyik ország bírósága foglalkozik ügyükkel”, továbbá „a szabályok eltérőek lehetnek, feltéve, hogy egyenértékűek”. COM(1998) 459, 1998. július 14.

[3] A Tanács és a Bizottság intézkedési programja – HL C 12., 2001.1.15.

[4] COM(2003) 75, 2003.2.19.

[5] COM(2004) 328, 2004.4.28.

[6] A „The Laws of Evidence in Criminal Proceedings throughout the European Union” (A büntetőeljárásban történő bizonyításfelvétel szabályozása az Európai Unióban) című tanulmány elérhető az Európai Bizottságnál, DG JLS/D3, Büntető Igazságszolgáltatási Egység, B-1049 Brüsszel, referencia: CMO.

[7] Az EUSz. 29. cikke: „[…] az Unió célja, hogy a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területein a tagállamok közös fellépésének kidolgozásával […] biztosítsa a polgárok magas szintű biztonságát egy olyan térségben, amely a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapul. Az Unió ezt a célkitűzést a szervezett vagy egyéb bűnözés, így különösen a terrorizmus, az emberkereskedelem és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a tiltott fegyverkereskedelem, a korrupció és a csalás megelőzésével és az ezek elleni küzdelemmel valósítja meg a következőképpen:- […];- a tagállamok igazságügyi hatóságainak és egyéb, hatáskörrel rendelkező hatóságainak szorosabb együttműködése […] a 31. és 32. cikk rendelkezéseinek megfelelően;- […].”

[8] Hágai Program, az Európai Tanács következtetései, 2004. november 4–5.

[9] Az Európai Unióban a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése megerősítéséről szóló hágai program végrehajtásáról szóló cselekvési terv (HL C 198., 2005.8.12., 1. o.), 4.2. pont.

[10] COM(2005) 195 végleges, 2005.5.19.

[11] „Jogszabályok közelítése”, h) pont: Javaslat a bizonyításfelvétel minimumkövetelményeiről a bizonyítékok tagállamok közötti kölcsönös elfogadhatósága céljából (2007).

[12] X kontra FRG ítélet, 4483/70. szám – a keresetet mint nem elfogadhatót elutasították.

[13] Barberà, Messegué és Jabardo kontra Spanyolország ítélet, A sorozat 146. szám (1989), 77. §.

[14] Minelli kontra Svájc ítélet, A sorozat 62. szám (1983), 38. §.

[15] Krause kontra Svájc ítélet, 7986/77. szám, 13DR 73 (1978).

[16] Allenet de Ribemont kontra Franciaország ítélet, A sorozat 308. szám (1995), 37. és 41. §.

[17] COM(2004) 562, 2004.8.17.

[18] Skoogström kontra Svédország ítélet, 8582/72. szám (1982).

[19] Peers kontra Görögország ítélet, 28524/95. szám.

[20] Barberà, Messegué és Jabardo kontra Spanyolország ítélet, A sorozat 146. szám (1989), 77. §.

[21] Salabiaku kontra Franciaország ítélet, A sorozat 141-A. szám (1988), 28 §.

[22] Ugyanott.

[23] Welch kontra Egyesült Királyság ítélet, 17440/90. szám (1995. február 9.), Philips kontra Egyesült Királyság ítélet, 41087/98. szám (2001. július 5.).

[24] Heaney and McGuiness kontra Írország ítélet , 34720/97. szám (2000. december 21.).

[25] Ugyanott.

[26] Funke kontra Franciaország ítélet, A sorozat 256-A. szám (1993. február 25.).

[27] Murray kontra Egyesült Királyság ítélet, 18731/91. szám (1996. február 8.).

[28] A 374/87. sz. Orkem kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, EBHT 3283., 34–35. pont.

[29] Saunders kontra Egyesült Királyság ítélet, 19187/91. szám.

[30] Ugyanott.

[31] A T-112/98. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, EBHT 729., 65. pont; a főtanácsnok véleménye a C-301/04 P. sz. Bizottság kontra SGL ügyben.

[32] Az iránymutatásokat a Miniszteri Bizottság 2002 július 11-én fogadta el.

[33] Allenet de Ribemont kontra Franciaország ítélet, lásd 16. lábjegyzet, 36. §.

Top