12.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 338/41

(1)

Az országok az adótervezést a világon mindenütt hagyományosan jogszerű gyakorlatnak tekintették. Idővel azonban az adótervezési struktúrák egyre kifinomultabbá váltak. Különböző országokon átívelő struktúrák jönnek létre, amelyekkel az adóköteles nyereség eredményesen helyezhető át a kedvező adórendszerrel rendelkező államokba. A struktúrák fő jellemzője, hogy az adófizetési kötelezettséget szigorúan véve jogszerű eszközökkel, azonban a jogszabály céljával ellentétes módon csökkentik.

(2)

Az agresszív adótervezés az adófizetési kötelezettség csökkentése céljából az adórendszer jogi alakiságaiból fakadó előnyöket, illetve a két vagy több adórendszer közötti eltéréseket használja ki. Az agresszív adótervezés számos formát ölthet. Következménye lehet többek között a kettős levonás (például a jövedelem forrása szerinti államban és az illetőség szerinti államban is ugyanazzal a veszteséggel csökkentik az adózás előtti eredményt) és az adóztatás kettős elmaradása (például a jövedelem forrása szerinti államban nem adóköteles jövedelem az illetőség szerinti államban mentes az adó alól).

(3)

A tagállamok jelentős erőfeszítéseik ellenére is csak nehezen tudják kivédeni a nemzeti adóalapok agresszív adótervezés következtében történő csökkenését. Az e területen meghozott nemzeti rendelkezések hatékonysága gyakran nem megfelelő, különösen az adótervezési struktúrák határokon átnyúló jellege, valamint a tőke és személyek megnövekedett mozgása miatt.

(4)

A belső piac megfelelőbb működése céljából javasolt, hogy a tagállamok az agresszív adótervezéssel szemben ugyanazon általános megközelítést alkalmazzák, ami hozzájárulhat a jelenlegi torzulások csökkentéséhez.

(5)

Ebből a célból foglalkozni kell azokkal az esetekkel, amikor az adóalanynak adóügyei oly módon történő kezeléséből származik adóelőnye, hogy a jövedelem minden érintett adóügyi joghatóság alatt mentesül az adó aló (az adóztatás kettős elmaradása). A fenti helyzetek tartós fennmaradása mesterséges tőkeáramláshoz és az adóalanyok mesterséges mozgásához vezethet a belső piacon, ezáltal veszélyeztetik annak megfelelő működését, valamint szűkítik a tagállami adóalapot.

(6)

2012 során a Bizottság nyilvános konzultációt folytatott az adóztatás kettős elmaradásáról a belső piacon. Mivel nem lehetséges egyetlen eszközzel kezelni valamennyi, a konzultáció során felmerült problémát, ezért első lépésként az egyes gyakran alkalmazott adótervezési struktúrákhoz kapcsolódó problémákkal célszerű foglalkozni, amelyek a két vagy több adórendszer közötti eltéréseket használják ki, és gyakran az adóztatás kettős elmaradásához vezetnek.

(7)

Az államok a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekben gyakran biztosítják bizonyos jövedelmek adómentességét. A kedvezmény megadása során adott esetben nem feltétlenül veszik figyelembe, hogy e jövedelmek adókötelesnek minősülnek-e az egyezmény másik részes államában, és ezáltal fennáll-e az adóztatás kettős elmaradásának veszélye. Ez a veszély akkor is felmerülhet, ha a tagállamok egyoldalúan biztosítják bizonyos külföldi jövedelmek adómentességét, tekintet nélkül arra, hogy az a jövedelem forrása szerinti államban adókötelesnek minősül-e. Fontos, hogy ez az ajánlás mindkét problémával foglalkozzon.

(8)

Mivel az adótervezési struktúrák egyre bonyolultabbak, és a nemzeti jogalkotók számára gyakran nem áll rendelkezésre megfelelő idő a válaszlépésre, a visszaélés elleni speciális rendelkezések gyakran nem megfelelőek az új agresszív adótervezési struktúrák eredményes kezelésére. Ezek a struktúrák veszélyeztethetik a nemzeti adóbevételeket és a belső piac működését. Ennélfogva célszerű a tagállamoknak egy közös, visszaélés elleni általános szabály elfogadását javasolni, ezzel elkerülhető a több különböző rendelkezés bonyolultsága. Ebben az összefüggésben figyelembe kell venni a visszaélés elleni szabályok tekintetében az uniós jog által meghatározott kereteket.

(9)

Az érintett területen meglévő uniós jogi aktusok önálló működésének megőrzése érdekében az ajánlás hatálya nem terjed ki a 2009/133/EK tanácsi irányelv (1), a 2011/96/EU tanácsi irányelv (2) és a 2003/49/EK tanácsi irányelv (3) alkalmazási területére. A Bizottság jelenleg mérlegeli a fenti irányelveknek az ajánlás alapjául szolgáló elvek érvényesítése céljából történő felülvizsgálatát,

3.1.

Amennyiben valamely tagállam a kettős adóztatás elkerüléséről egy másik tagállammal vagy harmadik országgal kötött egyezményben biztosítja valamely jövedelem adómentességét, a tagállamnak biztosítania kell, hogy a mentességet kizárólag akkor alkalmazza, ha az egyezmény másik részes államában a jövedelem adóköteles.

3.2.

A 3.1. pont érvényesülése érdekében a tagállamok számára javasolt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények megfelelő klauzulával történő kiegészítése. A klauzula szövege a következőképpen szólhatna:

„Amennyiben a jelen Egyezmény úgy rendelkezik, hogy valamely jövedelem kizárólag az egyik Szerződő Államban adóköteles, vagy az az egyik Szerződő Államban adóztatható, a másik Szerződő Állam csak abban az esetben biztosíthatja a jövedelem adómentességét, ha a jövedelem az első Szerződő Államban adóköteles.”

Többoldalú egyezmény esetén a „másik Szerződő Állam” szövegrész helyett a „többi Szerződő Állam” szövegrész alkalmazandó.

3.3.

Amennyiben valamely tagállam a kettős adóztatás elkerülése céljából egyoldalú nemzeti szabályokkal biztosítja valamely, olyan más államban keletkezett jövedelem adómentességét, ahol az nem adóköteles, javasolt, hogy a tagállam biztosítsa: a jövedelem megadóztatásra kerül.

3.4.

A 3.1., 3.2. és 3.3. pont alkalmazásában a jövedelem adókötelesnek minősül, amennyiben az érintett ország a jövedelmet adókötelesnek tekinti, nem mentesíti az adó alól, valamint a jövedelemmel kapcsolatban nem tesz lehetővé teljes adójóváírást vagy nulla kulcsos adóztatást.

4.1.

A tagállamoknak az adóelkerülés elleni speciális szabályok hatálya alá nem tartozó agresszív adótervezési struktúrák megakadályozása érdekében a harmadik országokat érintő belföldi és az Unión belüli határokon átnyúló helyzetekhez igazított visszaélés elleni általános szabályt kell elfogadniuk.

4.2.

A 4.1. pont érvényesülése érdekében a tagállamok számára javasolt az alábbi rendelkezés beillesztése nemzeti jogrendjükbe:

„Az olyan mesterséges ügyletet vagy ügyleteket, amelyek alapvető célja az adóelkerülés, és amelyekkel adóelőny érhető el, figyelmen kívül kell hagyni. Adózási szempontból a nemzeti hatóságoknak gazdasági tartalmuk szerint kell elbírálni ezeket az ügyleteket.”

4.3.

A 4.2. pont alkalmazásában ügylet bármely tranzakció, rendszer, intézkedés, művelet, egyezmény, engedély, megállapodás, ígéret, kötelezettségvállalás vagy esemény. Az ügylet több lépésből vagy részből is állhat.

4.4.

A 4.2. pont alkalmazásában az ügylet vagy ügyletek mesterségesnek minősülnek, amennyiben nincs kereskedelmi tartalmuk. Az ügylet vagy ügyletek mesterséges jellegének meghatározásakor a nemzeti hatóságoknak az alábbi tényezőket kell mérlegelniük:

4.5.

A 4.2. pont alkalmazásában az ügylet vagy ügyletek célja az adóelkerülés, amennyiben az az adóalany szubjektív szándékára tekintet nélkül az egyébként alkalmazandó adójogi szabályok tárgyát, rendeltetését és célját meghiúsítja.

4.6.

A 4.2. pont alkalmazásában a cél alapvetőnek minősül, amennyiben az eset összes körülményére figyelemmel az ügylet vagy ügyletek bármely más célja e célhoz képest elhanyagolható.

4.7.

Annak meghatározásakor, hogy az ügylet vagy ügyletek révén a 4.2. pontban említettek szerint adóelőnyt értek-e el, a nemzeti hatóságoknak össze kell hasonlítaniuk az adóalany által ezen ügylet(ek) alapján fizetendő adó összegét az adóalany által ugyanazon körülmények között a fenti ügylet(ek) hiányában fizetendő adó összegével. Ennek keretében indokolt mérlegelni, hogy fennáll-e a következő helyzetek közül egy vagy több: