30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/45

1.

megállapítja, hogy a tiszta és elegendő mennyiségű víz, mint életünk forrása, nélkülözhetetlen egészségünkhöz és jólétünkhöz. Számos lehetőséget kínál a fejlődésre, ugyanakkor azonban fenyegetést is jelent. Áradások, szárazság és rossz vízminőség fenyegetik életünket, egészségünket és jólétünket;

2.

méltatja, hogy az Európai Bizottság 2000-ben bevezette a víz-keretirányelvet, amely konkrétabb közösségi jogszabályokkal kiegészítve (1) ésszerűsítette a régi szabályozások nagy részét, szabályozta a vízgyűjtőterületeken alapuló vízgazdálkodási megközelítést, valamint ambiciózus hosszú távú vízgazdálkodási célokat vezetett be;

3.

tud arról, hogy az Európai Bizottság jelenleg az európai vízpolitika következő részein dolgozik:

4.

szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a legtöbb tagállamban a helyi és regionális önkormányzatok intézményi és politikai hatáskörrel rendelkeznek a vízgazdálkodás és az azzal kapcsolatos feladatok terén, így a vízre vonatkozó uniós irányelvek legtöbbjét ők öntik konkrét formába. Emellett a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartoznak a fenntartható vízgazdálkodással összefüggő szakpolitikai területek, köztük a területrendezés, az infrastruktúra, a mobilitási politika, az engedélyezés, a mezőgazdasági és kultúrtájkezelés, a vízkészlet-gazdálkodás, a felszíni és felszín alatti vizek védelme, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az árvízvédelem;

5.

tudomásul veszi a Tanács fenntartható vízgazdálkodásról szóló, 2016. október 17-i következtetéseit. Egyetért a Tanács azon következtetésével, mely szerint a víz az egyik legfontosabb prioritás, valamint annak elismerésével, hogy az EU-ban különbözőek a vízgazdálkodás feladatai, és ezért rugalmasságra van szükség a választandó megoldási irányok terén, melyek egyike a vízkészleteket szabályozó infrastruktúrák kezelése a magas szintű környezet- és vízminőség elérése és a kereslet kielégítése érdekében;

6.

ezért felhívja a figyelmet a szubszidiaritási és arányossági elv betartásának jelentőségére. Például a víz újrafelhasználásával vagy a keresleti oldalon a hatékonyság növelésével (víztakarékossággal) összefüggő intézkedéseknél döntően fontos a nemzeti, regionális és helyi kontextus, mivel területenként más-más mennyiségben áll rendelkezésre víz. Ezért egy európai perspektívából kiindulva fontos, hogy a problémát nemzeti, regionális vagy helyi szinten vizsgálhassuk, és ezeken a szinteken meghozhassuk a szükséges intézkedéseket;

7.

elismeri a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó, igen ambiciózus önkéntes városi vízgazdálkodási stratégiát, melyet a 2016. februárban Leeuwardenben tartott „Cities and Water” konferencián határoztak meg, és arra biztatja az európai városokat, hogy csatlakozzanak hozzá;

8.

támogatja az Európai Bizottságnak azt a tervét, hogy 2017-ben a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv végrehajtásának keretében javaslatot terjeszt elő a víz újrafelhasználásával kapcsolatos minimumkövetelményekre és felülvizsgálja (REFIT) az ivóvíz-irányelvet (2), ennek során figyelembe véve, hogy az esetleges negatív hatások ne járjanak aránytalan következményekkel más ágazatok, például a mezőgazdaság számára;

9.

hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a vízkészletek mennyisége terén a régiók között meglévő különbségeket. A víz újrafelhasználását nem szabad indokolatlanul elvárni. Ez alapvetően azokon a területeken kínálhat megoldást, ahol a vízkészletek elégtelen mennyisége gondot okoz;

10.

egy kiegyensúlyozott és következetes megközelítés fényében ennek kapcsán annak biztosítására kéri az Európai Bizottságot, hogy a víz újrafelhasználása csak mint további vízellátási forrás jöjjön szóba, egyúttal pedig a keresleti oldalon a hatékonyság növelésével járjon együtt, valamint hogy elemezzék és vegyék figyelembe, milyen lehetséges hatással járhat a víz korlátozott elérhetősége;

11.

alapvetően fontosnak tartja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára e saját kezdeményezésű vélemény révén ajánlásokat adjon az uniós vízügyi politika végrehajtásának javítása érdekében, valamint hogy az önkormányzatokat továbbra is szorosan bevonják az európai vízügyi politikába;

12.

már több alkalommal is kifejezésre juttatta álláspontját a vízgazdálkodás témakörét illető kérdésekben. Ez a saját kezdeményezésű vélemény az alábbi témákban kidolgozott korábbi RB-vélemények sorát folytatja:

13.

az éghajlatváltozásnak a vízgazdálkodásra gyakorolt következményeit illetően hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az összhangot és következetességet az uniós, nemzeti, regionális és helyi politikai intézkedések, valamint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló uniós stratégia kapcsán hozott intézkedések között, és ennek kapcsán hivatkozik „Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló új uniós stratégia felé – integrált megközelítés” című saját kezdeményezésű véleményre (CdR 2430/2016);

14.

elismeri, hogy a vízügy igen széles politikai terület, és úgy véli, hogy ennek a saját kezdeményezésű véleménynek a belföldi vízgazdálkodásra kell összpontosítania, mégpedig a vízminőségre, az édesvíz hiányára, valamint az áradások elleni védekezésre. A tengeri és az óceáni vízgazdálkodást és így – az RB korábbi véleményeiben már megvitatott – tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet, valamint tengeri területrendezésről szóló irányelvet figyelmen kívül hagyja ebben a véleményben;

15.

fel szeretné hívni a figyelmet a vízgazdálkodás terén mutatkozó nagy kihívásokra, melyekkel az éghajlatváltozás és az egyre intenzívebb földhasználat következtében szembesülünk:

16.

szeretné felhívni a figyelmet a vízügyi ágazat nagy gazdasági értékére, valamint a megfelelő vízgazdálkodás gazdasági jelentőségére. Ennek néhány példája:

17.

mivel jelenleg még sok a bizonytalanság a vízzel kapcsolatos jövőbeli problémák mértékét és hatását tekintve, és a normatív keret is eltérő, az RB úgy véli, hogy egy „előre meghatározott terven” alapuló szakpolitika jó kiindulópontnak tekinthető a különböző intézmények közötti kapcsolat javításához, valamint a politikai döntéshozatal olyan új innovatív módjainak feltárásához, amelyek a szinergiák keresése és a konfliktusok kerülése révén lehetővé teszik a különböző ágazatok közötti együttműködést. Ehhez egy olyan politikát kell megvalósítani, amelyet „adaptív politikának” hívunk. Az alábbi ábrában fel vannak tüntetve a különféle lehetőségek:

18.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az ivóvíz-irányelv tervezett felülvizsgálatához, a víz újrafelhasználásával kapcsolatos intézkedésekhez, a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv esetleges felülvizsgálatához és hosszabb távon a víz-keretirányelv felülvizsgálatához kapcsolódóan vizsgálja meg egy adaptív szakpolitika kialakításának lehetőségét a vízpolitika területén. Ennek a vizsgálatnak az adaptív szakpolitika legfontosabb feltételeire kellene összpontosítania, azaz az egységességre, az információ-cserére, a rugalmasságra és differenciálásra a célkitűzések és az erőfeszítések tekintetében, valamint az innovációra. Egy új politika lehetőségeinek megvizsgálása során az Európai Bizottságnak konzultálnia kell a helyi és regionális önkormányzatokkal annak biztosítása érdekében, hogy minden jövőbeli javaslat a helyi és regionális önkormányzatok legjobb érdekeit szolgálja, és inkább támogassa őket, mint korlátozza hatásköreiket;

19.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a nagyrészt ágazati jellegű vízpolitikáit alakítsa integrális szakpolitikává, és tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a vízgazdálkodást horizontális elemként vegyék figyelembe más olyan szakpolitikai területeken, amelyek szoros kapcsolatban állnak ezzel az erőforrással, például a lakossági fogyasztás, az energetika, a mezőgazdaság, a halászat, a turizmus vagy a környezetvédelem területén;

20.

úgy véli, hogy az elővigyázatosság elvének és a „szennyező fizet” elvnek kell kiindulópontként szolgálnia a vízügyi politikában. Egy differenciált megközelítés keretében azonban minden lehetőségnek nyitva kell maradnia a leghatékonyabb és legeredményesebb megoldások megtalálása érdekében, hogy – kivételes esetekben – el lehessen térni a kiindulási ponttól. A szóban forgó megoldások innovatív, specifikus és környezeti szempontból fenntartható tudományos megközelítéseket alkalmazásával valósíthatók meg;

21.

ebben a tekintetben felhívja a figyelmet arra, hogy az energia, illetve az energiával kapcsolatos költségek komolyan gátolhatják az innováció és a vízhiány kezelésére irányuló nem hagyományos megoldások megvalósítását, például a víz aszályos területekre vagy sótalanító üzemekbe való szállítását, és hangsúlyozza, hogy ezzel összefüggésben, az uniós szakpolitikák tervezésekor figyelembe kell venni a megújuló energia felhasználását, illetve magának a víznek mint energiaforrásnak a potenciálját;

22.

felhívja a figyelmet a gyógyszerek, például az antibiotikumok egyre nagyobb mértékű használatára, aminek során a hatóanyagok a csatornarendszeren keresztül a felszíni vizekbe kerülnek. Ez megnehezíti az ivóvíz felszíni vizekből történő előállítását, ugyanakkor megnövelheti az antibiotikum-rezisztencia kockázatát is. Az e probléma megoldása felé vezető út a gyógyszer-maradékanyagok diffúz forrásainak (maradék gyógyszerek és a vizeletben, illetve a székletben visszamaradó gyógyszerhatóanyagok) kezelésére irányuló megközelítésben rejlik;

23.

arra biztatja a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy a zöld infrastruktúra modelljeit és a természetes vízmegtartást célzó intézkedéseket a hagyományos szürke strukturális intézkedések (pl. a vízgyűjtő területekre nehezedő hidromorfológiai terhelés csökkentése) mellett vagy azok helyett építsék be vízügyi politikáikba, az esb-alapokból finanszírozott operatív programjaikba (pl. az erdők és vizes élőhelyek helyreállítása) vagy a várostervezésbe (pl. az esővíz – újrahasznosítási céllal való – tárolása vagy a vízmegtartás növelése az árvizek hatásának csökkentése érdekében);

24.

felhívja a figyelmet arra, hogy javítani kell a vízgazdálkodást, segítve az ivóvízellátás védelmét természeti katasztrófák esetén (12);

25.

arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy működjenek együtt a biztosító társaságokkal és a nemzeti kormányokkal, hogy megoldható legyen az árvíz által veszélyeztetett összes háztartás, gazdaság és vállalkozás biztosítása reális áron. További munka szükséges ahhoz, hogy az összes érintett megértse: a természeti katasztrófákkal kapcsolatos kockázatok minimalizálásának és a hosszú távú költségek csökkentésének a leghatékonyabb módja, ha már eredetileg ellenálló épületeket hozunk létre;

26.

megjegyzi, hogy a különféle szakpolitikai területek célkitűzései önmagukban elfogadhatók („tervezett politika”), azonban a szükséges intézkedések végrehajtásukat tekintve gyakran ellentmondásosak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a végrehajtás helyszínéül szolgáló régiókban és városokban gyakran egyensúlyt kell találni az ilyen, egymásnak ellentmondó intézkedések között;

27.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy erősítse a vízpolitika végrehajtóitól, azaz a helyi és regionális önkormányzatoktól a brüsszeli döntéshozók felé irányuló információcserét, és például az egymásnak ellentmondó célkitűzésekkel kapcsolatos információkat építse be új szakpolitikájába, illetve szakpolitikájának módosításaiba;

28.

elvárja, hogy az ivóvízről szóló irányelv tervezett felülvizsgálata javítsa a felügyeleti rendszereket és az elemzési paramétereket, biztosítsa az ivóvíz minőségéről szóló információk jobb hozzáférhetőségét a polgárok számára, foglalkozzon a szivárgás problémájával, alakítsa ki a kisméretű és egyéni ivóvízellátás szabályozási keretét, javasoljon megoldásokat az ivóvízzel kapcsolatba kerülő anyagok által okozott problémákra, valamint aktualizálja a jogszabályok alóli jelenlegi kivételeket;

29.

ragaszkodik ahhoz, hogy a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv jövőbeli felülvizsgálata elsősorban az adatok nyomon követésének, jelentésének és nyilvános terjesztésének javítására irányuljon, és hogy vegyék figyelembe az Unióban megvalósítandó körforgásos gazdasággal és a forráshatékonysággal való kapcsolódási pontokat. A jelentéstételnél legalább olyan mértékben tehermentesíteni kellene a tagállamokat, amilyen mértékben már teljesítették kötelezettségeiket;

30.

üdvözli az Európai Bizottság új megközelítését, amelynek alapján értékeli a megfelelőség fokát, és a ténylegesen helyesen összegyűjtött, bekötött és kezelt szennyvíz esetében a fennmaradó hiányosságokra összpontosít, továbbá kiegészíti a megfelelés hivatalos értékelését a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelvből (UWWTD) fakadó jogi követelményekkel. Megelégedéssel nyugtázza, hogy az Európai Bizottság az UWWTD végrehajtásáról szóló 8. jelentésében – most első alkalommal – regionális szintű eredményeket is feldolgozott és mellékelt. Kéri az Európai Bizottságot, hogy tartsa fenn mind a megfelelőség fokának megállapításán alapuló megközelítését, mind a regionális megközelítést, és fejlessze őket tovább a helyi és a regionális szereplőkkel együttműködésben;

31.

arra kéri az Európai Bizottságot, a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy enyhítsék a vízhiányt és fokozzák a vízfelhasználás hatékonyságát, különösen a következők révén:

32.

megállapítja, hogy lehetnek feszültségek a vízminőségi célkitűzések és a közös agrárpolitika (KAP) között, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa a szóban forgó két szakpolitikai terület jobb összehangolását. Az EU-nak el kellene kerülnie az olyan ellentétek elmélyülését és a kapcsolódó adminisztratív terhek növekedését, amelyek egymásnak potenciálisan ellentmondó jogszabályok végrehajtásából származnak, és inkább a leghatékonyabb, költséghatékony és egymást erősítő kompromisszumokat kell megkeresnie;

33.

célszerűnek és szükségesnek tartja, hogy a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i 91/676/EGK irányelvet integrálják a víz-keretirányelvbe, hogy egységesítsék a víztestek jó állapotának elérését és az emberi fogyasztásra alkalmas minőség biztosítását szolgáló eszközöket;

34.

az Európai Bizottságot egy rugalmasabb és differenciáltabb vízpolitika lehetőségeinek vizsgálatára kéri. A rugalmasságra a jövőbeli, vízzel kapcsolatos problémákat illető bizonytalanság miatt van szükség. Ezért a vízpolitikának a célkitűzését és az alkalmazott megközelítést tekintve óhatatlanul meg kell találnia az egyensúlyt a hosszú távú tervezést és a több évre szóló, költséghatékony beruházásokat lehetővé tevő jogbiztonság és a között az igény között, hogy, amikor szükséges, alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Ezért szükség van a célkitűzések időben és térben történő differenciálására, az intézkedések hatékonyságának javítása, valamint támogatottságuk növelése érdekében (13). Mindennek az elérni kívánt célok gyengítése nélkül kell történnie;

35.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki alternatívát a „one out = all out” ellenőrzési normára a víz-keretirányelven belül. Ez az elv pontatlanabbul jellemzi a tényleges ökológiai és kémiai állapotokat és a vízminőség javítása érdekében eddig megtett erőfeszítéseket. Többek között a szükséges intézkedések támogatottságának megőrzése érdekében elengedhetetlen egy olyan ellenőrzési eszköz létrehozása, amely figyelembe veszi a tagállamokban eddig elért eredményeket;

36.

meggyőződése, hogy a szakpolitikai innováció mellett a mélyreható technikai innovációk is rendkívüli jelentőséggel bírnak a jelenlegi és jövőbeli vízgazdálkodási problémák leküzdése érdekében (14). Az effajta innováció támogatására hangsúlyozza egy uniós szintű, egy fenntartható és körforgásos, a vizet intelligens módon használó társadalom felé mutató, európai vízinnovációs cselekvési program lehetséges előnyeit. Egy ilyen keret arra ösztönözné a tagállamokat, valamint a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy – az Európai Bizottság támogatásával – szisztematikus, innovatív elképzeléseket alkalmazzanak, és hozzanak létre vagy kezdeményezzenek partnerségeket a vízinnovációs projektek keretében. Bár az innovációk jelenlegi tudásplatformjai és finanszírozási lehetőségei erőteljes fejlődést, erősödést és bővülést mutatnak, az RB két olyan akadályt lát, amelyek gátolják az innovatív megoldások bevezetését. Ezért az RB azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy:

37.

hangsúlyozza, hogy vízgazdálkodás tőkeigényes szakpolitikai terület, amelybe komoly beruházások történnek. Ezek a beruházások a jövőben csak fokozódnak majd. Ha a problémák meghatározásakor és a lehetséges megoldások keresésekor szélesebb körben gondolkodunk, és javítjuk az egymáshoz kapcsolódó szakpolitikai területek (mint például mezőgazdaság, energetika vagy egészségügy) bevonását, amelyről már a jelenlegi jogszabályok is rendelkeznek, csökkenhet az elhibázott beruházások esélye, új lehetőségek születnek, és ezáltal táptalajt teremtünk az innováció számára. A kihívás az észszerű döntések meghozatalában áll, amelyek eleget tesznek annak, amit meg akarunk őrizni, ugyanakkor elegendő teret adnak a bizonytalan jövő kihívásainak való megfelelésnek is: Manage the source of life!