A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a honvédelmi és biztonsági beszerzésekre vonatkozó 2009/81/EK irányelv átültetéséről

I. Vezetői összefoglaló

A honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló, ajánlatkérő szervek vagy ajánlatkérők által odaítélt szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról, valamint a 2004/17/EK és 2004/18/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. július 13-i 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[1] fontos része a Bizottság azon politikájának, amely a honvédelmi felszerelések ténylegesen európai piacának kialakítására és a honvédelmi beszerzések egyenlő európai versenyfeltételeinek megteremtésére irányul. Az irányelv a honvédelmi és az érzékeny beszerzéseket – most először – a belső piac különös szabályainak hatálya alá helyezi, ezáltal előmozdítva az átláthatóságot és a versenyt, és biztosítva, hogy az egyre szűkösebb pénzügyi keret ellenére is teljesíthetők legyenek a beszerzési igények.

Az irányelvet 2012 júliusáig átültető 23 tagállam többsége első látásra helyesen ültette azt át. A tagállamok nagy többsége az alvállalkozásra vonatkozó azon nem kötelező erejű rendelkezéseket is átültette, amelyek célja különösen az, hogy előmozdítsák a versenyt a sikeres ajánlattevők ellátási láncában. Az európai joggal való teljes összhang biztosítása érdekében a Bizottság továbbra is figyelemmel fogja kísérni az átültetés előrehaladását és a nemzeti átültető rendelkezések tartalmát. A Bizottság különösen fel fog lépni a Szerződés fő alapelveibe ütköző ellentételezések kiküszöbölése érdekében.

Az irányelv átültetésének végeztével után a Bizottság kiemelt figyelmet fog fordítani a tagállamokban történő helyes alkalmazásra. A kihívás mindegyik tagállamban más lesz, különösen attól függően, hogy az adott ország milyen honvédelmi ipari termelőkapacitással rendelkezik. Az Unió egészére kiterjedő tisztességes és nyílt verseny azonban előfeltétele annak, hogy az európai iparban egyenlő versenyfeltételeket lehessen kialakítani, és hatékony európai honvédelmi piac jöjjön létre.

A Bizottság ugyanakkor folytatni fogja annak feltárását, hogy – a tagállamok és az Európai Védelmi Ügynökség közreműködésével – hogyan erősíthető meg a belső piac ebben az Unió szempontjából stratégiai fontosságú ágazatban.

II. Bevezetés

Ez az irányelv – a védelmi vonatkozású termékek Közösségen belüli transzferére vonatkozó feltételek egyszerűsítéséről szóló 2009. május 6-i 2009/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel[2] együtt – jelentősen hozzájárult a honvédelmi felszerelések ténylegesen európai piacának megteremtéséhez, valamint az európai honvédelmi technológiai és ipari bázis megerősödéséhez.

A piacok között igen különlegesnek számít a honvédelmi és (valamivel kevésbé) a biztonsági piac. A beszerzői oldal elsősorban (a honvédelem esetében kizárólag) közszervekből áll, s a honvédelem és a biztonság egyaránt a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezenkívül a honvédelmi kiadások és a honvédelmi ipari termelőkapacitás néhány tagállamban összpontosul. A termékek jellege miatt a piacokon szigorú szabályozás uralkodik, egyes stratégiai fontosságú vállalatok pedig politikai és stratégiai megfontolásoknak vannak alárendelve, miként nem ritkán a beszerzési döntések is.

Az irányelvben foglalt beszerzési szabályok kifejezetten a honvédelmi és biztonsági eszközök kivételes természetéhez – érzékeny és összetett voltához – vannak igazítva. Az irányelv külön rendelkezik az ellátásbiztonságról és az információk biztonságáról, és a legrugalmasabb közbeszerzési eljárás korlátlan alkalmazását teszi lehetővé. Ezek tehát olyan, az Európai Unió egészére kiterjedő szabályok, amelyeket a tagállamok a saját jogos érdekeik veszélyeztetése nélkül alkalmazhatnak bonyolult és kényes ügyletekre. A honvédelmi szerződéseket tehát – főszabályként – már nem indokolt a belső piac szabályainak mellőzésével, az EUMSZ 346. cikke szerinti kivételre való hivatkozással odaítélni. Ezáltal nagyobb lesz az átláthatóság és a verseny, ami pedig elő fogja mozdítani az európai ipar versenyképességét és innovációs készségét, és hozzá fogja segíteni a tagállamokat ahhoz, hogy egyre szűkösebb költségvetésük ellenére teljesíteni tudják beszerzési igényeiket.

Az irányelvet a tagállamoknak 2011. augusztus 21-ig kellett átültetniük. E jelentés előterjesztésével a Bizottság az irányelv 73. cikkének azon rendelkezését hajtja végre, mely szerint a Bizottság „jelentést készít a tagállamok által ezen irányelv – különösen az irányelv 21., és 50–54. cikkének – átültetésére meghozott intézkedésekről”.

A jelentés értékeli az irányelv tagállami átültetésének általános állását, majd a honvédelmi felszerelések európai piacának megteremtése szempontjából döntő fontosságú rendelkezéseket tárgyalja: az irányelv hatályát (2. cikk); az irányelv alkalmazásából való kizárásokat (12. és 13. cikk); az alvállalkozásra vonatkozó rendelkezéseket (21. és 50–54. cikk); valamint a jogorvoslati eljárásokat (55–64. cikk). A jelentés továbbá kiemelten foglalkozik azokkal az ellentételezésekkel, amelyek fennmaradása komolyan veszélyezteti az irányelv helyes alkalmazását.

III. A 2009/81/EK irányelv átültetésének mai állása

2011. augusztus 21-ig három tagállam jelentette be, hogy az irányelvet teljes mértékben átültette nemzeti jogába, s egy negyedik 2011. szeptemberében ugyanilyen bejelentést tett.. A Bizottság tehát 23 tagállammal szemben indított (az EUMSZ 258. cikke alapján) kötelezettségszegési eljárást felszólító levél küldésével. Ennek nyomán 2012 márciusában további 15 tagállam jelentette be, hogy az irányelvet teljes mértékben átültette. A fennmaradó nyolc tagállammal szemben a Bizottság tovább folytatta a kötelezettségszegési eljárást, s ennek megfelelően indokolással ellátott véleményt intézett hozzájuk. 2012. júniusáig e tagállamok közül kettő ültette át az irányelvet teljes mértékben, kettő pedig részlegesen.

2012 júliusában négy olyan tagállam volt, amely semmilyen átültető rendelkezésről nem értesítette a Bizottságot. A Bizottság az átültetés elmulasztásával vagy hiányos átültetéssel kapcsolatos ügyeket kellő időben az Európai Bíróság elé fogja terjeszteni.

Mivel a tagállamok többsége jelentős késedelemmel ültette át az irányelvet nemzeti jogába, a Bizottság még most vizsgálja, hogy a nemzeti végrehajtási intézkedések megfelelnek-e az irányelvnek.

IV. Az irányelv alapelemeit átültető nemzeti végrehajtási intézkedések

A. Az irányelv hatálya (2. cikk)

Az irányelv alkalmazásának eredményessége nagyban függ attól, hogy a tagállamok végrehajtási intézkedései az irányelv hatálya alá eső valamennyi beszerzésre vonatkozzanak. A 2. cikk helyes átültetése tehát kulcsfontosságú.

A 2. cikk értelmében „az irányelv a honvédelem és a biztonság területén kötött azon szerződésekre alkalmazandó, amelyek tárgya: a) katonai felszereléseknek, azok alkatrészeinek, összetevőinek és/vagy szerkezeteinek beszerzése; b) érzékeny felszereléseknek, azok alkatrészeinek, összetevőinek és/vagy szerkezeteinek beszerzése; c) az a) és b) pontban említett felszerelésekhez azok teljes életciklusa során közvetlenül kapcsolódó építési beruházásokra, árubeszerzésekre és szolgáltatásokra irányuló szerződések; d) kifejezetten katonai célú építési beruházások vagy szolgáltatások, illetve érzékeny építési beruházások vagy szolgáltatások”. Vagyis azt, hogy egy beszerzés az irányelv hatálya alá tartozik-e, annak tárgya határozza meg.

A honvédelem területén az irányelv hatálya az EUMSZ 346. cikkének hatályához igazodik, és elvben minden olyan szerződésre kiterjed, amely katonai eszközök, építési beruházások, illetve szolgáltatások beszerzésére irányul. Az irányelv hatálya továbbá kiterjed minden olyan érzékeny beszerzésre, amely biztonsági célú, és minősített információkat érint. Minden egyéb, a honvédelmet és a biztonságot érintő szerződés továbbra is a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[3] és az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[4] – vagyis a polgári közbeszerzésekre irányadó szabályozás – hatálya alá tartozik.

Tizenhat tagállam az irányelv szövegével lényegében azonos megfogalmazásban ültette át a 2. cikket, hat tagállam viszont más megfogalmazást alkalmazott. Ám ez utóbbi megfogalmazások közül is csak néhány ad módot az irányelv hatályának eltérő értelmezésére.

Az egyik tagállam például a nemzeti végrehajtási intézkedés hatályát meghatározott ajánlatkérő szervekre korlátozta. Az tehát az irányelv tárgyi hatálya alá tartozó, ám más ajánlatkérő szervek által odaítélt szerződésekre nem terjed ki. Ez a megkülönböztető megközelítés veszélyezteti az irányelv hatálya alá tartozó szerződések egyenlő európai versenyfeltételek szerinti odaítélését, és nem egyeztethető össze az irányelvvel.

Egyes tagállamok a honvédelem területén az irányelv hatályát saját nemzeti jegyzékkel határozzák meg. A 2. cikk értelmezésének elvben megfelelő támpontjául szolgálhat az ilyen jegyzék, feltéve, hogy megfelel az 1958. évi jegyzéknek[5]. Ennek eldöntéséhez további részletes elemzésre fog sor kerülni.

Az egyik tagállam az úgynevezett „kettős felhasználású termékeket” kifejezetten az irányelv hatálya alá vonja. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (a C-615/10. sz. ügyben 2012. június 7-én hozott ítélet) azonban az ilyen termékekre a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelv szerinti szigorúbb szabályok vonatkoznak, nem pedig az irányelvben foglaltak.

Összességében azonban a Bizottság elégedetten nyugtázza, hogy a tagállamok többsége helyesen ültette át a 2. cikket. Alaposan meg kell vizsgálni, milyen intézkedésekkel érhető el, hogy a szóban forgó rendelkezést valamennyi tagállamban teljeskörűen alkalmazzák.

B. Az irányelv alkalmazásából való kizárások (12. és 13. cikk)

Az irányelv meghatározott esetekben nem alkalmazandó: e kizárásokat a 12. és a 13. cikk határozza meg. A 11. cikknek és az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az uniós jog alkalmazásából való kizárásokat megszorítóan kell értelmezni. Ezért az irányelv hatékonysága szempontjából nagyon fontos, hogy a tagállamok helyesen ültessék át a vonatkozó rendelkezéseket.

A 12. cikk értelmében az irányelv nem alkalmazandó egyes olyan szerződésekre, amelyek odaítélése nemzetközi előírások alapján történik. Noha a szóban forgó kizárások a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelv alkalmazása alóli hasonló kizárások mintáját követik, a honvédelem sajátosságaihoz lettek igazítva. Így a 12. cikk c) pontja értelmében az irányelv nem alkalmazandó a valamely nemzetközi szervezet sajátos eljárási szabályai alapján történő beszerzésre akkor, ha a szóban forgó szervezet saját céljaira eszközli a beszerzést, vagy ha a szerződést ezekkel a szabályokkal összhangban valamely tagállamnak kell odaítélnie.

Tíz tagállam az irányelv 12. cikkével azonos szövegű nemzeti végrehajtási intézkedéseket fogadott el. Tizenhárom tagállam más megfogalmazást választott, ám a kizárások tárgyi hatálya vélhetően nem módosul ezáltal. Legalább egy tagállam azonban a 12. cikk c) pontja szerinti kizárás hatályát tágabban határozta meg. A nemzeti végrehajtási intézkedés a kizárást nem korlátozza arra az esetre, ha a beszerzés egy nemzetközi szervezet saját céljait szolgálja.

Minden egyéb kizárás a 13. cikkben szerepel: ezek egy része azonos a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelvben foglaltakkal. A kifejezetten a honvédelemre vonatkozó kizárások elsősorban azokat a szerződéseket érintik, amelyek információátadással járnak (a 13. cikk a) pontja), hírszerzési tevékenységet szolgálnak (a 13. cikk b) pontja), illetőleg amelyeket együttműködési programok keretében (a 13. cikk c) pontja) vagy harmadik országokban (a 13. cikk d) pontja) ítélnek oda. Végezetül kizárás vonatkozik a kormányzatok közötti beszerzésekre is (a 13. cikk f) pontja).

Kilenc tagállam az irányelv 13. cikkével azonos szövegű nemzeti végrehajtási intézkedéseket fogadott el. Tizennégy tagállam más megfogalmazást választott. A 12. cikket illetően a megfogalmazásbeli különbségek nagy része vélhetően nem változtat a cikk tárgyi hatályán.

A kevés lényegi eltérés elsősorban az információátadásra (a 13. cikk a) pontja) és az együttműködési programokra (a 13. cikk c) pontja) vonatkozó kizárást érintik.

A 13. cikk a) pontja értelmében az irányelv nem alkalmazandó „azokra a szerződésekre, amelyek esetében az ezen irányelv szabályainak alkalmazása olyan információk átadására kötelezné a tagállamot, amelyek felfedése ellentétes a tagállam biztonságához fűződő alapvető érdeke[kk]el”. Az említett kizárás az EUMSZ 346. cikke (1) bekezdésének a) pontján alapul, mely szerint „egyik tagállam sem köteles olyan információt szolgáltatni, amelynek közlését ellentétesnek tartja alapvető biztonsági érdekeivel”. Az irányelv egyértelművé teszi, hogy az a tagállam, amely az EUMSZ 346. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében nem köteles információt szolgáltatni, az irányelvet sem köteles alkalmazni.

Kettő kivételével minden tagállam helyesen ültette át ezt a kizárást. Egy tagállam elmulasztotta átültetni a kizárást, egy másik pedig minden olyan szerződést kizár az irányelv alkalmazásából, amelynek nyilvánosságra hozatala minősített információk közzétételével járna, márpedig ez túlmutat a 13. cikk a) pontjában foglaltakon. A minősített információk felhasználásával járó szerződések az irányelv hatálya alá tartoznak, és az információk biztonságát garantáló külön rendelkezések tárgyát képezhetik.

A kizárás hatályától való lényegi eltérésnek egy másik esete a 13. cikk c) pontját érinti. Ez a rendelkezés az irányelv hatályából kizár bizonyos olyan szerződéseket, amelyeket együttműködési programok keretében ítélnek oda. Magát a kizárást – úgy tűnik – valamennyi tagállam helyesen ültette át. Azt azonban már nem mindig, hogy – a 13. cikk c) pontja értelmében – a Bizottságot kötelező értesíteni a vonatkozó megállapodás megkötésekor. Az egyik tagállamban egyáltalán nincs ilyen kötelezettség, míg egy másikban a Bizottságot csak akkor kell értesíteni, amikor az együttműködési program véget ér. Minden egyéb, a 13. cikkben foglalt kizárás átültetése helyesnek mondható.

Mivel a kizárások megszorítóan értelmezendők, a Bizottság szorosan figyelemmel fogja kísérni, hogy a tagállamok a kizárásokat hogyan alkalmazzák, és ellenőrizni fogja, hogy egyiket sem használják az irányelv előírásainak megkerülésére, különös figyelemmel a 12. cikk szerinti kizárásokra, valamint a kormányzatok közötti beszerzésekre vonatkozó – a 13. cikk f) pontja szerinti – kizárásra.

C. Az alvállalkozásra vonatkozó rendelkezések (21. cikk és 50–54. cikk – III. cím)

Az irányelv kiterjedten szabályozza az alvállalkozást. E szabályoknak az a célja, hogy előmozdítsák a versenyt a sikeres ajánlattevők ellátási láncán belül. Minél következetesebben alkalmazzák őket az ajánlatkérő szervek, annál inkább megkönnyítik a kkv-k és a kisebb országokban letelepedett gazdasági szereplők piacra lépését, és hozzájárulnak a honvédelmi felszerelések ténylegesen európai piacának létrejöttéhez. Az alvállalkozásra vonatkozó szabályok tehát a Bizottság politikájának sarokkövét képezik.

A 73. cikk e szabályokra nézve külön előírja, hogy a Bizottságnak jelentést kell tennie az átültetésükről. E szabályok újdonságnak számítanak a közbeszerzések európai szabályozásában. A 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelvben csupán az szerepel, hogy „az ajánlatkérő szerv kérheti az ajánlattevőtől, illetve valamely tagállam kötelezheti az ajánlatkérő szervet arra, hogy kérje az ajánlattevőtől, hogy ajánlatában jelölje meg a szerződésnek azt a részét, amelyre nézve harmadik személlyel alvállalkozói szerződést kíván kötni, valamint a javasolt alvállalkozókat”. Az ajánlatkérő szerveknek a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelv alapján ezen túlmenően nincs joguk beavatkozni abba, hogy a fővállalkozó hogyan választja meg alvállalkozóit.

Noha ugyanez az alapelv szerepel a 21. cikk (2) bekezdésében, az irányelvben foglalt szabályok további fontos eszközökkel ruházzák fel a tagállamokat és ajánlatkérő szerveiket.

Egyrészt a 21. cikk (3) bekezdése értelmében az ajánlatkérő szerv a sikeres ajánlattevőt arra kötelezheti, hogy a III. címben meghatározott pályázati eljárással ítélje oda az általa javasolt alvállalkozói szerződések mindegyikét vagy némelyikét. A tagállamoknak ezt a rendelkezést át kellett ültetniük, ám maguk dönthették el, hogy az ajánlatkérő hatóságok az alvállalkozói szerződéseknek e pályázati eljárás szerinti odaítélését mérlegelésük szerint írhassák elő vagy kötelesek legyenek előírni.

Huszonként tagállam tette lehetővé, hogy ajánlatkérő hatóságai a sikeres ajánlattevőket alvállalkozási szerződéseik pályázati eljárással való odaítélésére kötelezzék. Egyetlen tagállam sem írja elő ajánlatkérő hatóságainak, hogy ezt tegyék. Úgy tűnik, egy tagállam egyáltalán nem ültette át a 21. cikk (3) bekezdését.

Másrészt a 21. cikk (4) bekezdése értelmében a tagállamok kötelezővé tehetik, hogy a sikeres ajánlattevő a kiszervezés eszközéhez folyamodjon. E rendelkezéseknek a nemzeti jogba való átültetése azonban a tagállamok mérlegelésére van bízva. Ha egy tagállam bevezeti a kötelező kiszervezést, akkor két lehetőség közül választhat: vagy lehetővé teszi, hogy ajánlatkérő hatóságai a sikeres ajánlattevőt kiszervezésre kötelezzék, vagy előírja, hogy ajánlatkérő hatóságai ezt tegyék. Mindkét lehetőség – amennyiben élnek vele – bővíti az alvállalkozók üzleti lehetőségeit.

Megjegyzendő, hogy a sikeres ajánlattevő legfeljebb a fő szerződés 30%-a erejéig kötelezhető kiszervezésre, és az alvállalkozói szerződéseket a III. cím szerinti pályázati eljárással kell odaítélni.

Mindössze két tagállam döntött úgy, hogy nem rendelkezik a kötelező alvállalkozásról. Az összes többi tagállam lehetővé tette, de nem tette kötelezővé, hogy ajánlatkérő hatóságai megköveteljék a kiszervezést.

Az előzetes értékelés arra utal, hogy az alvállalkozással kapcsolatos rendelkezések tagállami átültetése általában megfelel az irányelv támasztotta követelményeknek. A Bizottság megelégedéssel tapasztalja, hogy a tagállamok nagy része élt az ellátási láncon belüli verseny fokozására felkínált lehetőségekkel, és bízik abban, hogy ez a belső piac előnyére válik. Az alvállalkozásra vonatkozó rendelkezések fontos eszközei annak, hogy a honvédelmi piacon egyenlő európai versenyfeltételek alakuljanak ki, ezért a Bizottság szorosan figyelemmel fogja kísérni, hogy a tagállamok hogyan alkalmazzák e rendelkezéseket.

D. Jogorvoslati eljárások, 55–64. cikk

Az irányelv számos rendelkezéssel igyekszik hatékony jogorvoslati lehetőségeket nyújtani a sérelmet szenvedő ajánlattevőknek. Ezek a polgári közbeszerzésekre irányadó nemzeti jogorvoslati rendszereket összehangoló rendelkezéseken, vagyis a 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló 2007. december 11-i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv[6] rendelkezésein alapulnak.

A jogorvoslatra vonatkozó rendelkezéseket a tagállamoknak körülbelül a fele az irányelvhez kapcsolódó nemzeti végrehajtási intézkedések keretében, másik fele pedig a jogorvoslatokra vonatkozó általános szabályozás részeként ültette át nemzeti jogába.

Az irányelv az általános jogorvoslati rendszert bizonyos tekintetben hozzáigazítja a honvédelem sajátosságaihoz. Ez a jelentés a két legfontosabb ilyen vonatkozásra tér ki.

Egyfelől az 56. cikk (10) bekezdése értelmében a tagállamok a minősített információkra vonatkozó megfelelő szintű titoktartás biztosítása érdekében „dönthetnek úgy, hogy egy adott szerv legyen a védelemmel és biztonsággal kapcsolatos szerződések felülvizsgálatát végző kizárólagos joghatóság”. A rendelkezés külön szabályokat tartalmaz arra nézve, „hogyan kell összehangol[ni] a minősített adatok titkosságát a védelemhez való jog tekintetében”.

Úgy tűnik, egy tagállam sem élt azzal a lehetőséggel, hogy külön szervet ruházzon fel ezzel a joghatósággal. Mindössze néhány tagállam hozott külön szabályokat a felülvizsgálati szerv tagjainak biztonsági átvilágításáról. Ezek a szabályok arra vonatkoznak, hogy a felülvizsgálati szervnek egy tagja mikor jogosult eljárni egy adott ügyben, a biztonsági átvilágításon való megfelelésről vagy az átvilágítás elrendeléséről azonban külön nem rendelkeznek. Ez arra utal, hogy a tagállamok nem osztják maradéktalanul a jogalkotási eljárás folyamán felmerült azon aggályokat, amelyekre az irányelv szóban forgó rendelkezései visszavezethetők.

Másfelől a 60. cikk (3) bekezdése értelmében a felülvizsgálati hatóságnak lehetősége van arra, hogy egy szerződést ne ítéljen érvénytelennek, még ha azt jogellenesen ítélték is oda, „ha a jogorvoslati szerv valamennyi releváns szempont megvizsgálását követően úgy ítéli meg, hogy valamely általános érdekkel kapcsolatos kényszerítő indokok miatt – de elsősorban a védelmi és/vagy biztonsági érdekekkel összefüggésben – fenn kell tartani a szerződés hatályát. […] Egy szerződés általánosságban nem tekinthető érvénytelennek, ha az érvénytelenség következtében súlyosan veszélyeztetve lenne egy tagállam biztonsági érdekei szempontjából alapvető fontosságú, szélesebb körű védelmi vagy biztonsági program.”

Kettő kivételével valamennyi tagállam rendelkezett a szerződés érvénytelenné nyilvánításának e különös esetben való mellőzhetőségéről.

Az előzetes értékelés arra utal, hogy a jogorvoslatokkal kapcsolatos rendelkezések tagállami átültetése általában megfelel az irányelv támasztotta követelményeknek. A Bizottság tehát arra számít, hogy a honvédelem és a biztonság területén történő beszerzésekkel szemben hatékony nemzeti jogorvoslat lesz érvényesíthető.

V. Az irányelv hatása az ellentételezésekre vonatkozó tagállami szabályozásra

Korábban 18 tagállam folytatott ellentételezési politikát, vagyis követelt ellentételezést a külföldi beszállítóktól, amikor külföldről szerzett be honvédelmi eszközöket. E tagállamok ajánlatkérő hatóságai többnyire kötelesek voltak a bizonyos értékhatárt meghaladó beszerzések esetében ellentételezést megkövetelni. Az ilyenfajta ellentételezési követelmény a Szerződés alapelveivel ellentétes korlátozó intézkedésnek minősül. Az intézkedés hátrányosan megkülönbözteti a többi tagállam gazdasági szereplőit, áruit és szolgáltatásait, és korlátozza az áruk és szolgáltatások szabad mozgását.

Az ellentételezések tehát veszélyeztetik az irányelv helyes alkalmazását, és hátráltatják a honvédelmi beszerzések egyenlő európai versenyfeltételeinek megteremtését. Az uniós jog szerint kizárólag a Szerződésben – jelen esetben az EUMSZ 346. cikke (1) bekezdésének b) pontjában – foglalt eltérés alapján engedhetők meg, azaz csakis akkor, ha az ellentételezési követelményre a tagállam alapvető biztonsági érdekeinek védelme érdekében van szükség. Az eltérés alkalmazását azonban az érintett tagállamnak minden esetben külön-külön meg kell indokolnia.

Ezért a Bizottság szoros kapcsolatot tartott fenn az érintett 18 tagállammal annak érdekében, hogy hozzásegítse őket ellentételezési szabályaik eltörléséhez vagy felülvizsgálatához. Ennek eredményeképpen e tagállamok nagy része hatályon kívül helyezte vagy módosította vonatkozó szabályozását. Ez utóbbi esetben az ellentételezés nem minden esetben kötelező, hanem csak azokban a kivételes esetekben, amikor az EUMSZ 346. cikkében foglalt feltételek teljesülnek. Jelentős jogszabály-módosításokra került tehát sor. Az Európai Védelmi Ügynökség és részes tagállamai is egyértelművé tették, hogy az ügynökségnek az ellentételezésekre vonatkozó magatartási kódexe csak az EUMSZ 346. cikkével indokolható ellentételezésekre alkalmazható.

A Bizottság a továbbiakban figyelemmel fogja kísérni, hogy e változások nyomán a gyakorlat is megváltozik-e. A Bizottságnak meggyőződése, hogy a honvédelmi eszközök ténylegesen európai piacának megteremtéséhez fel kell számolni az ellentételezések diszkriminatív gyakorlatát. Ennek elmulasztása esetén tehát megfelelő lépéseket fog tenni. Ugyanezt fogja tenni akkor is, ha egyes tagállamok az uniós joggal összeegyeztethetetlen ellentételezési szabályokat tartanak hatályban.

VI. Következtetés

Az irányelvnek az a célja, hogy olyan, egyenlő európai versenyfeltételeket teremtsen, amelyek egyaránt vonatkoznak minden tagállamra és vállalkozásra, legyen bár kicsi vagy nagy. A honvédelmi beszerzésekre most már a belső piac szabályai vonatkoznak, s tőlük csak kivételesen lehet eltérni. A tagállamoknak tehát meg kell hirdetniük az üzleti lehetőségeket, harmonizált eljárásokat kell követniük, és fel kell hagyniuk az ellentételezések gyakorlatával.

A tagállamok nagy többségének kihívás volt a határidőn belüli átültetés. Az irányelvet 2012. július 2-ig átültető 23 tagállam többsége azonban első látásra helyesen ültette azt át. A Bizottság bíztató jelnek tekinti különösen azt, hogy számos tagállam az alvállalkozásra vonatkozó nem kötelező rendelkezéseket is átültette nemzeti jogába, ezt a lehetőséget is megragadva, hogy előmozdítsa a versenyt.

Az európai honvédelmi technológiai és ipari bázis megerősítéséhez az irányelv egyöntetű és helyes alkalmazására van szükség. A Bizottság tehát szorosan figyelemmel fogja kísérni különösen a kizárások és eltérések alkalmazását, valamint az ellentételezések felszámolását. A jelentésben foglaltakra általában igaz, hogy nem sértik a Bizottság azon hatáskörét, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson azon tagállamok ellen, amelyeknek a nemzeti végrehajtási intézkedései nincsenek összhangban az irányelv rendelkezéseivel.

A Bizottság különös figyelmet fog fordítani arra, hogy az irányelv hogyan befolyásolja a honvédelmi piac nyitottságát és Európa honvédelmi ipari bázisának szilárdságát. A Bizottság – a 73. cikk (2) bekezdésének megfelelően – erről 2016. augusztus 21-ig jelentést terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé.

A belső piac ezen a területen történő előmozdításához további kezdeményezésekre lehet szükség, melyek minden érintett szereplő – így különösen a tagállamok és az ipar – részéről erőfeszítéseket kívánhatnak. Ezért a Bizottság munkacsoportot hozott létre a honvédelmi ágazatot érintő európai szakpolitikák továbbfejlesztésére. A munkacsoport az Európai Védelmi Ügynökséggel karöltve és minden egyéb érintett féllel együttműködve azon fog munkálkodni, hogy az európai erőfeszítések összességükben koherensek legyenek ezen az Unió szempontjából stratégiai fontosságú területen.

[1]               HL L 216., 2009.8.20., 76. o. (a továbbiakban: „az irányelv”).

[2]               HL L 146., 2009.6.10., 1. o.

[3]               HL L 134., 2004.4.30., 1. o.

[4]               HL L 134., 2004.4.30., 114. o.

[5]               A Szerződés korábbi 223. cikke (1) bekezdésének b) pontja – a jelenlegi 346. cikk (1) bekezdésének b) pontja – alkalmazási körébe tartozó áruk (fegyverek, lőszerek, hadianyagok) jegyzékének meghatározásáról szóló határozat (255/58. sz. dokumentum). Az 1958. április 15-i jegyzőkönyv: 368/58. sz. dokumentum.

[6]               HL L 335., 2007.12.20., 31. o.