This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Az Energia Charta Egyezmény legfőbb pontjai a befektetések védelmét, az energetikai anyagok és termékek kereskedelmét és szállítását, valamint a vitarendezést érintik.
Az Egyezmény rendelkezései a következőket foglalják magukban:
Az Egyezmény elismeri az államok szuverenitását és az energiaforrások fölötti felségjogot, továbbá megerősíti, hogy ezeket a jogokat a nemzetközi jog szabályaival összhangban kell gyakorolni az energiaforrásokhoz kereskedelmi alapon való hozzáférésnek, azok feltárásának és kitermelésének előmozdítására vonatkozó általános célkitűzések érintetlenül hagyása mellett.
Minden Szerződő Fél kijelöl egy vagy több olyan tájékoztatási pontot, ahol az energetikai anyagokkal és termékekkel kapcsolatos, általánosan alkalmazott törvényekről, rendeletekről, bírósági határozatokról és közigazgatási rendeletekről érdeklődni lehet.
Az Egyezmény rendelkezéseket tartalmaz a részt vevő államok közötti viták rendezésére diplomáciai csatornákon keresztül és ad hoc törvényszékeken, valamint – befektetések esetén – a befektetők és a fogadó államok közötti viták rendezésére vonatkozóan. Ha a befektetői vitát három hónapon belül nem sikerül békés úton rendezni, a befektetők dönthetnek úgy, hogy azt a következőképpen rendezik:
A Szerződő Felek nem eszközölhetnek olyan kereskedelmi beruházást, amely nincs összhangban a Kereskedelmi Világszervezetet (a továbbiakban: WTO) létrehozó 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezménnyel (a továbbiakban: GATT), és az Egyezmény egy rendelkezése sem mentesíti a WTO-tagokat a megállapodás alól.
Az Egyezmény nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bármely Szerződő Fél olyan intézkedéseket hozzon és hajtson végre, amelyek(et):
A Jegyzőkönyvet az Egyezménnyel összhangban fogadták el. A megállapodás célja többek között:
2015-ben több mint 65 ország és szervezet – köztük az EU és valamennyi uniós ország – fogadta el és írta alá az új Nemzetközi Energia Chartát. Ennek az új Chartának a célja a lehető legtöbb olyan új ország bevonása, akik az energia területén hajlandóak együttműködni, és akik felismerik az energiát termelő, szállító és fogyasztó országok számára az energiabiztonság fontosságát. Az új Charta az 1991. évi Energia Chartán alapul, és azt aktualizálja.
Az Energia Charta Egyezmény -án lépett hatályba, a kereskedelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításai – elsősorban a „GATT”-ra történő hivatkozásokat cserélték ki „WTO”-ra – pedig -án léptek hatályba.
Lásd még:
A Tanács és a Bizottság 98/181/EK, ESZAK, Euratom határozata () az Energia Charta Egyezmény, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti vonatkozásokról szóló Energia Charta Jegyzőkönyv Európai Közösségek általi elfogadásáról (HL L 69., , 1–116. o.)
A nemzetközi konferencia záróokmánya és az Energia Charta Konferencia határozata az Energia Charta Egyezmény kereskedelmi vonatkozású rendelkezéseinek módosításáról – Együttes nyilatkozatok – I. melléklet: Az Energia Charta Egyezmény kereskedelmi vonatkozású rendelkezéseinek módosítása – II. melléklet: Az Energia Charta Egyezmény kereskedelmi vonatkozású rendelkezései módosításának elfogadásával kapcsolatos határozatok (HL L 252., , 23–46. o.)
Európai Energia Charta Konferencia záróokmánya – 1. melléklet: Az Energia Charta Egyezmény – 2. melléklet: Határozatok az Energia Charta Egyezményről (HL L 380., , 24–88. o.)
utolsó frissítés