Európai uniós irányelvek

FŐBB PONTOK

• Az irányelvek a másodlagos uniós jogszabályok részét képezik. Ezért az uniós intézmények fogadják el azokat a szerződésekkel összhangban. Az uniós szinten elfogadott irányelveket az uniós tagállamok átültetik, hogy a tagállamok jogrendszerének részévé váljanak.
• Például a munkaidő-szervezésről szóló 2003/88/EK irányelv (lásd az összefoglalót) kötelező pihenőidőt határoz meg, és korlátozza az EU területén engedélyezett heti munkaidőt.
• Az egyes tagállamok azonban maguk dönthetik el, hogy milyen jogszabályokat dolgoznak ki e szabályok alkalmazására.

Általánosan alkalmazandó, kötelező erejű jogi aktus

• Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 288. cikke kinyilvánítja, hogy az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett (egy, több vagy valamennyi) tagállamra kötelező, ugyanakkor a célok elérését lehetővé tévő forma és eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.
• Az irányelv eltér a rendelettől vagy a határozattól, mivel:
  • a rendelettől eltérően, amely a hatálybalépést követően közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban, az irányelv nem alkalmazható közvetlenül a tagállamokban, hanem az egyes tagállamokban történő alkalmazása előtt át kell ültetni a nemzeti jogba;
  • a határozattól eltérően az irányelv általános hatállyal bír.

Elfogadás

• Az irányelvet jogalkotási eljárást követően fogadják el. Ezt a jogalkotási aktust elfogadhatja az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament a rendes jogalkotási eljárás szerint, vagy csak a Tanács a különleges jogalkotási eljárások értelmében; ez utóbbi esetben szükség van a Parlament beleegyezésére vagy a vele folytatott konzultációra.
• Az irányelvek nem jogalkotási eljárás keretében is elfogadhatók, ez történt például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2007. évi, a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló egyezményének végrehajtásáról szóló megállapodás végrehajtásáról rendelkező (EU) 2017/159 irányelv esetében, amely nem jogalkotási aktus.

Kötelező átültetés

• Ahhoz, hogy egy irányelv nemzeti szinten hatályba lépjen, a tagállamoknak jogszabályt kell elfogadniuk az átültetéshez. Ennek a nemzeti intézkedésnek eleget kell tennie az irányelvben meghatározott célkitűzéseknek. A nemzeti hatóságoknak tájékoztatniuk kell az Európai Bizottságot ezekről az intézkedésekről.
• Az átültetésnek az irányelv elfogadásakor meghatározott határidőig (általában két éven belül) kell megtörténnie.
• Amennyiben valamely ország elmulasztja egy irányelv átültetését, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet és eljárást indíthat az adott ország ellen az Európai Unió Bírósága előtt (az ítélet végrehajtásának megtagadása ilyen esetben újabb ítélet meghozatalához vezethet, amely pénzbüntetés kiszabásával járhat).
• A 260. cikk (3) bekezdése értelmében, amennyiben valamely tagállam elmulasztja értesíteni az Európai Bizottságot átültetési intézkedéseiről, a Bizottság pénzbírság fizetésére kötelezheti a tagállamot.

Maximális és minimális harmonizáció

• Fontos különbséget tenni az irányelvekre vonatkozó minimális és maximális (teljes) harmonizációs követelmények között.
• Minimális harmonizáció esetén az irányelv minimumkövetelményeket határoz meg, általában figyelembe véve azt a tényt, hogy egyes tagállamok már szigorúbb előírásokkal rendelkeznek. Ez esetben a tagállamok jogosultak az irányelvben meghatározottaknál szigorúbb szabályok bevezetésére.
• Maximális harmonizáció esetén a tagállamoknak az irányelvben meghatározott minimum- és maximumkövetelményeknek megfelelő szabályokat kell bevezetniük.

Természetes személyek védelme az irányelvek nem megfelelő átültetése vagy az átültetés elmulasztása esetén

• Az irányelv – főszabály szerint – csak átültetésekor lép hatályba. A Bíróság azonban úgy véli, hogy egy át nem ültetett irányelv is válthat ki közvetlenül bizonyos hatásokat, amennyiben:
  • a nemzeti jogba való átültetésre nem vagy nem megfelelően került sor;
  • az irányelv rendelkezései feltétel nélküliek és kellőképpen egyértelműek és pontosak; valamint
  • az irányelv rendelkezései természetes személyeket ruháznak fel jogokkal.
• E feltételek teljesülése esetén bármely természetes személy hivatkozhat az irányelvre a nemzeti bíróság előtt valamely tagállammal szemben. Azonban természetes személy egy másik természetes személy elleni kereset benyújtása során nem hivatkozhat valamely irányelv közvetlen hatására, amennyiben annak átültetésére nem került sor (a C-41/74. sz. Yvonne van Duyn kontra Home Office ügyben hozott ítélet a vertikális közvetlen hatály¹egyik példája, míg a C-152/84. sz. M. H. Marshall kontra Southampton and South-West Hampshire Area Health Authority (Teaching) ügyben hozott ítélet a horizontális közvetlen hatály² hiányára szolgáltat példát).
• A Bíróság bizonyos körülmények fennállása esetén lehetővé teszi, hogy a nem megfelelően vagy késve átültetett irányelvek tekintetében a természetes személyek kártérítést kapjanak az államtól (lásd a Francovich ügyben hozott C-6/90. sz. ítéletet).

Késedelmes átültetés

• Az uniós jog megfelelő, a polgárok és a vállalkozások javát szolgáló alkalmazásának biztosítása érdekében a Bizottság nyomon követi az irányelvek átültetését, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megvalósult az átültetés, hogy az átültetés a kívánt célok elérése érdekében a megfelelő módon és hiánytalanul megtörtént, illetve hogy az átültetésre a kitűzött határidőig került sor.
• Az EU célul tűzte ki az átültetési deficit – vagyis az EU által elfogadott irányelvek száma és a tagállamok által átültetett irányelvek száma közötti különbség – 1 %-ra történő csökkentését. Az egységes piaci eredménytábla részeként minden évben frissítik az átültetési eredménytáblát, amely az irányítási eszközönkénti teljesítményről szóló részben található, ahol az EU egészére nézve és tagállamonkénti bontásban is rendelkezésre állnak információk.