Szavak keresése a szövegben

Azokat a szavakat szíveskedjen itt megadni, amelyekre a dokumentumok teljes szövegében kíván rákeresni. Több különböző kifejezést is társíthat a négy szövegmező segítségével.

  • Keresett kifejezés: szövegben történő kereséskor mindig töltse ki ezt a mezőt.
  • Vagy: az első három mezőben szereplő kifejezések legalább egyikét tartalmazó dokumentumok mindegyikének megkeresése.
  • És: az első három mezőben szereplő szavak legalább egyikét és a negyedik mezőben szereplő szavakat tartalmazó dokumentumok mindegyikének megkeresése.

Gyakorlati tanácsok:

  • a keresett kifejezéseket franciául kell megadni, ékezettel vagy anélkül;
  • ne tegye a főneveket vagy a mellékneveket többes számba, és az igéknek sem a ragos alakját adja meg: a keresőmotor feladata az, hogy egy adott szó különböző alakváltozatait megtalálja.
  • a névelőket, elöljárószókat stb. fölösleges megadni;
  • lehetőség van a szavak végének csonkolására (a szótőhöz + jel illesztésével): ezzel az eljárással egy igető különböző alakváltozataira lehet rákeresni, valamint meghatározatlan számú karaktert is lehet vele helyettesíteni. Például a „responsab+” keresőkifejezéssel a következő szavakra lehet rákeresni: „responsable”, „responsabilité”, „responsabilisation”.…
Szavak keresése a címben

Azokat a szavakat adja itt meg, amelyekre dokumentum címében kíván rákeresni.

Csak azon dokumentumok elküldésére kerül sor, amelyek címében pontosan a megadott kifejezés vagy szó szerepel. Az ebben a mezőben megadott kifejezések mindegyikét megkeresi a rendszer, amennyiben egymástól legfeljebb kilenc szónyi távolságra találhatóak.

Gyakorlati tanácsok

  • a keresett kifejezéseket franciául kell megadni, ékezettel vagy anélkül;
  • ne tegye a főneveket vagy a mellékneveket többes számba, és az igéknek sem a ragos alakját adja meg: a keresőmotor feladata az, hogy egy adott szó különböző alakváltozatait megtalálja.
  • a névelőket, elöljárószókat stb. fölösleges megadni;
  • lehetőség van a szavak végének csonkolására (a szótőhöz + jel illesztésével): ezzel az eljárással egy igető különböző alakváltozataira lehet rákeresni, valamint meghatározatlan számú karaktert is lehet vele helyettesíteni. Például a „responsab+” keresőkifejezéssel a következő szavakra lehet rákeresni: „responsable”, „responsabilité”, „responsabilisation”.…
Dokumentum típusa

A vonatkozó szövegdoboz lefelé mutató nyilára kattintva a legördülő menüből válassza ki a keresett szöveg típusát. A megadott lehetőségek közül csak egyet választhat.

 Dokumentum száma

Kérjük, adja mega szöveg számát.

Példa 2000 előtti szöveg esetében (1945-től kezdődően): 96-481

Példa 2000 utáni szöveg esetében: 2011-1066

A dokumentum kelte

A dokumentum aláírásának, és nem a Hivatalos Lapban történő közzétételének dátumáról van szó.

Kérjük, legalább az évet adja meg (4 karakter terjedelemben), majd, a találatok szűkítése érdekében a hónapot és esetleg a napot is (2 karakter terjedelemben).

Példák:

  • a 2003. év egésze: csak a „2003” keresési értéket adja meg az „Ettől a dátumtól” rovatban;
  • 2003. március (azaz március 1-jétől 31-éig bezárólag): adja meg a 2003-at az „Ettől a dátumtól” rovat „Év” mezőjében, majd a 03-at (így, a 0 számjeggyel kezdve) a „Hó” mezőben;
  • 2003. március 5.: adja meg a 2003-at az „Ettől a dátumtól” rovat „Év” mezőjében, majd a 03-at (így, a 0 számjeggyel kezdve) a „Hó” mezőben, és a 05-öt „Nap” mezőben.
 Közzététel időpontja

A Hivatalos Lapban való közzététel időpontjáról van szó.

Kérjük, legalább az ávet adja meg (4 karakter terjedelemben), majd, a találatok szűkítése érdekében a hónapot és esetleg a napot is (2 karakter terjedelemben).