Leírás
A Riigi Teataja (Hivatalos Közlöny) az Észt Köztársaság hivatalos kiadványa, melynek első példányát 1918. november 27-én adták ki. A Riigi Teataja az Észt Igazságügyi Minisztérium gondozásában jelenik meg.
1996-tól a Riigi Teatajában közzétett jogi aktusok elektronikusan is elérhetővé váltak az interneten. 2002. június 1-jétől a Riigi Teataja mind hagyományos, nyomtatott formátumban, mind elektronikus változatban elérhető volt. Az elektronikus változatot (eRT) egy időben tették közzé a nyomtatott kiadással.
Az eRT elindítása óta a nyomtatott lapra évente átlagosan 20%-kal kevesebben fizettek elő, miközben az elektronikus változat oldalait megnyitó látogatók száma két-háromszorosára növekedett. A Riigi Teataja utolsó papíralapú számát 2010. május 31-én adták ki.
2010. június 1-jétől, a Riigi Teataja közlönyre vonatkozó új törvény hatálybalépésével az eRT lett a Riigi Teataja egyetlen hivatalos megjelenési formája.
2013-tól a helyi önkormányzatok is az eRT-ben teszik majd közzé rendeleteiket A szolgáltatás révén az állam lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy rendeleteiket megjelentessék.
A jogszabályok megértésének egyik előfeltétele a jogszabályok hozzáférhetősége, ezért az eRT internetes adatbázisa díjmentesen vehető igénybe. Mindenki jogosult az eRT díjmentes használatára közel 600 közkönyvtárban és 240 helyi önkormányzati hivatalban. A könyvtárosoknak és a helyi önkormányzatoknál dolgozó hivatalnokoknak, akik tanfolyam keretében elsajátították az eRT használatához szükséges ismereteket, kötelességük, hogy útmutatást és segítséget nyújtsanak az érdeklődőknek a keresett jogszabályok megtalálásához.
Az új eRT-szoftvert az AS Webmedia fejlesztette ki 2010-ben. Az adatbázis keresőprogramja a Solr, webes alkalmazása Java-alapú. A szövegek XML-kiterjesztésűek és HTML-formátumban érhetőek el, néhány függeléktől eltekintve, amelyek PDF-kiterjesztésűek.
Az elektronikus Riigi Teataja „Keresés” menüpontja 4 részre tagolódik:
-
Keresés az egységes szerkezetbe foglalt szövegekben (a köztársaság kormányának törvényei és rendeletei 1990-től, minden egyéb egységes szerkezetbe foglalt hivatalos és hatályos miniszteri rendelet és más jogszabály 2002. június 1-jétől érhető el)
-
Keresés eredeti szövegekben (minden eredeti és eredeti/egységes keretbe foglalt szövegben, amely megjelent a Riigi Teatajában)
-
Keresés a helyi önkormányzatok eredeti szövegeiben
-
Keresés egyéb honlapokon, pl. az EUR-Lexen vagy az Európai e-igazságszolgáltatási portálon stb.
Jogi aktusok
Az eRT legnagyobb előnye az, hogy közzéteszi a jogalkotási aktusok egységes szerkezetbe foglalt szövegeit, és ez jelenti egyben a legnagyobb különbséget is a nyomtatott Riigi Teatajához képest. Az egységes szerkezetbe foglalt szöveg magában foglalja mindazokat a változtatásokat, amelyeket a jogi aktuson végrehajtottak. Az egységes szerkezetbe foglalt szövegeket a Riigi Teatajában korábban publikált eredeti szövegek alapján fogalmazták meg. Az első eredeti szöveg jelenti minden esetben az első egységes szerkezetbe foglalt szöveget (eredeti/egységes szerkezetbe foglalt szöveg).
Az eRT-ben a következő jogi aktusok eredeti szövegei találhatók meg:
-
törvények, a köztársaság elnökének az adott törvény kihirdetésével kapcsolatos határozatára való hivatkozással együtt;
-
népszavazásról szóló határozatok;
-
a köztársasági elnök rendeletei;
- népszavazásra bocsátott jogszabály- és határozat-tervezetek;
-
a köztársaság kormánya és a Nemzeti Választási Bizottság által kiadott rendeletek, valamint az Észt NemzetiBank (Eesti Pank) kormányzójának rendeletei;
- a minisztériumok, az Állami Kancellária és más állami hatóságok által megkötött közjogi szerződések;
-
a Legfelsőbb Bíróság Alkotmányjogi Felülvizsgálati Kamarájának vagy a Legfelsőbb Bíróság teljes testületének azon ítéletei, amelyek a Riigi Teatajában publikált, általános hatályú jogszabályok alkotmányosságára vonatkoznak;
-
nemzetközi egyezmények hatálybalépésével vagy megszűnésével kapcsolatos jogi aktusok, a köztársaság elnökének az adott jogi aktus kihirdetésével kapcsolatos határozatára való hivatkozással együtt;
- észt nyelvű nemzetközi egyezmények, illetve ha a nemzetközi egyezmény szövege csak idegen nyelven érhető el, az egyezmény észt nyelvű fordítása, melyet értelmezési okokból együtt kell közzétenni a szöveg legalább egy idegen nyelvű eredeti változatával. A nemzetközi egyezmények közzétételére a megkötésükről szóló jogi aktussal együtt kerül sor, illetve amennyiben az egyezmény megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában, az erre vonatkozó hivatkozással és a szöveghez vagy a köztársaság kormányának a nemzetközi egyezmény megkötéséről határozó rendeletéhez vezető linkkel együtt;
-
a külügyminisztérium nemzetközi egyezmények hatálybalépésével vagy megszűnésével kapcsolatos közleményei, valamint, amennyiben szükséges, egyéb információk a kérdéses nemzetközi egyezményekkel kapcsolatban;
-
a köztársaság kormányának külkapcsolatokkal kapcsolatos utasításai;
-
a köztársaság elnökének diplomáciai képviselők megválasztásával és eltávolításával kapcsolatos határozatai;
-
parlamenti állásfoglalások, közlemények, nyilatkozatok és beszédek;
-
a köztársaság elnökének határozatai és irányelvei, kivéve a jogi aktusok kihirdetésére és az elítéltek kegyelmi kérvényeinek felülvizsgálatára vonatkozó határozatokat;
-
a köztársaság kormányának utasításai;
- azok a miniszterelnök által kiadott utasítások, amelyekkel kapcsolatban a köztársaság kormányáról szóló törvény előírja a Riigi Teatajában történő közzétételt;
- azok a miniszteri irányelvek, amelyek esetében a törvény előírja a Riigi Teatajában történő közzétételt;
- az Eesti Pank (Észt Nemzeti Bank) kormányzótanácsának az Észt Nemzeti Bank tevékenységéről szóló állásfoglalásai és jelentései;
-
a parlament elnökének és két alelnökének határozatai a következőkkel kapcsolatban: a Riigikogu tagjainak feladatait átvevő helyettes tagok hivatalba lépése és mandátumuk lejárta, az állandó parlamenti bizottságokat alkotó tagok tagságának jóváhagyása, illetve a Riigikogu frakcióit alkotó tagok regisztrációja, illetve tagságuk jóváhagyása;
-
a Nemzeti Választási Bizottság határozatai;
-
a Nemzeti Választási Bizottság népszavazás végleges vagy későbbi időre történő elhalasztásáról szóló közleményei;
- a kormány, illetve a miniszterek hivatalba lépéséről szóló közlemények;
-
a Legfelsőbb Bíróság főbírája, a fő könyvvizsgáló és az igazságügyi kancellár általa Riigikogu részére készített jelentések;
-
az Észt Egészségbiztosítási Alap költségvetése, irányítási jelentése és auditált éves beszámolói;
-
az Észt Számviteli Standard Testület irányelvei;
-
a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Riigi Teatajában publikált azon közleményei, melyek alapját azoknak a személyeknek a nyilvántartásba vételére és adataik nyilvánosságra hozatalára vonatkozó eljárásról szóló törvény képezi, akik nemzetbiztonsági szervezetek vagy az Észtországot megszálló katonai erők hírszerzéssel, illetve kémelhárítással foglalkozó szolgálatainál teljesítettek szolgálatot, vagy azokkal együttműködtek;
-
a tisztviselők gazdasági érdekeltségeivel kapcsolatos nyilatkozatok és minden egyéb olyan hivatalos közlemény, amelynek Riigi Teatajában történő közzétételét a korrupcióellenes törvény előírja.
További, a Riigi Teatajában közzétett információk:
- A Riigi Teatajában közzétett jogszabályokat ki lehet egészíteni egyéb jogszabályokhoz, illetve jogi információkat tartalmazó adatbankokhoz vezető linkekkel, továbbá hozzáférhetővé lehet tenni indokolásokat, eljárásokra vonatkozó más információkat, valamint jogszabályokkal kapcsolatos egyéb adatokat.
A következő jogi aktusok egységes szerkezetbe foglalt szövegei találhatók meg az eRT-ben:
- az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott törvények (seadused);
- az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott köztársasági elnöki rendeletek (Vabariigi Presidendi seadlused);
- az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott és a köztársaság kormánya által kiadott rendeletek és utasítások (Vabariigi Valitsuse määrused ja korraldused);
- az illetékes minisztériumok által kidolgozott miniszterei rendeletek (ministrite määrused);
- az Észt Nemzeti Bank által kidolgozottés az Észt Nemzeti Bank kormányzója által kiadott rendeletek (Eesti Panga presidendi määrused);
-
a Riigikogu kancelláriája által kidolgozott és aNemzeti Választási Bizottság által kiadott rendeletek (Vabariigi Valimiskomisjoni määrused);
- az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott parlamenti határozatok (Riigikogu otsused).
A jogalkotási aktusok módosítása esetén a jogalkotók minden egyes alkalommal újra kidolgozzák és a szöveg érvényességi idejére vonatkozó információkkal együtt közzéteszik azok egységes szerkezetbe foglalt változatát. Az egységes szerkezetbe foglalt szöveget a módosítás nyomtatásban történő megjelentetésével vagy annak hatálybalépésével egy időben teszik közzé elektronikus formában.