Megújított partnerség Latin-Amerikával

A Bizottság ismerteti a Latin-Amerikával kötött, megújított partnerséget. Noha az elmúlt évtizedben megszilárdult a politikai párbeszéd és az együttműködési kapcsolatok, számos kihívás továbbra is fennáll. Ez a közlemény ennélfogva alapul szolgálhat egy új partnerség meghatározásához.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye (2009. szeptember 30.) az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak – Az Európai Unió és Latin-Amerika: Globális szereplők partnersége [COM(2009) 495 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

A Bizottság új stratégiát mutat be az Európai Unió és a latin-amerikai országok közötti együttműködési kapcsolatok elmélyítésére. A korábbi megerősített partnerség prioritásait meg kell újítani a kontinensen tapasztalható és megoldásra váró regionális és globális nehézségek fényében.

Ezek többek között a nemzetközi gazdasági válság hatásai, az élelmiszerárak ingadozása, az éghajlatváltozás, illetve a bűnözés elleni küzdelem. Az új kötelezettségvállalás további célja, hogy fokozza a partnerek nemzetközi szervezetekben történő tagsági részvételét.

A Bizottság ennek szellemében egy sor ajánlást terjeszt elő, amelyeket az EU, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség közötti 2010. évi csúcstalálkozó során figyelembe kell venni.

A két térség közötti párbeszéd

A latin-amerikai és karibi országokkal folytatott párbeszédet stratégiai, politikai és ágazati szinten egyaránt el kell mélyíteni. E célból a Bizottság az alábbi javaslatokat teszi:

Regionális integráció és kölcsönös összekapcsolódások

A stratégia az alábbiak révén támogatja a latin-amerikai országok regionális integrációját, amely fontos eleme a fenntartható fejlődésnek és a növekedésnek:

Ezenfelül a latin-amerikai beruházási keret (LAIF) (EN) (ES) (FR) létrehozása lehetőséget ad a kölcsönös összekapcsolódások és infrastruktúrák kiépítésére. A keret finanszírozási forrásaiból támogatni kell a vállalkozások, a szociális és környezetvédelmi szektor fejlesztését is.

Kétoldalú párbeszéd és együttműködés

A stratégia törekszik az Unió és az egyes latin-amerikai országok közötti kapcsolatok megerősítésére is, különösen a közös érdekű területeken. A Bizottság ennélfogva a következő ajánlásokkal él:

Együttműködési programok

Az együttműködési tevékenységekre részben az európai fejlesztési politika keretében kerül sor. A szegénység elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés továbbra is kiemelt célkitűzés. A stratégia ezenfelül ösztönzi az együttműködés formáinak diverzifikálását.

Ennek érdekében a Bizottság az alábbi ajánlásokat fogalmazza meg:

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

Madridi Nyilatkozat (EN) (ES) (FR), az EU és a latin-amerikai és karibi országok közötti hatodik csúcstalálkozó, Madrid, Spanyolország, 2010. május 18.

Utolsó frissítés: 03.02.2011