A CAN-re vonatkozó regionális stratégia, 2007–2013

Az Andok Közösségre (CAN-re) vonatkozó regionális stratégiai dokumentumban (RSP-ben) kijelölt regionális integrációs célkitűzések: a stabilitás, a gazdasági és társadalmi kohézió, a kábítószer-kereskedelem elleni harc, valamint a fenntartható fejlődés. A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó RSP és a 2007–2010 közötti időszakra vonatkozó regionális indikatív program (RIP) részletezi az ezek megvalósítását célzó lépéseket.

JOGI AKTUS

Európai Közösség – Andok Közösség regionális stratégiai dokumentum, 2007–2013 (DE) (EN) (FR)

ÖSSZEFOGLALÓ

A regionális stratégiai dokumentum (RSP) meghatározza az Európai Unió (EU) és az Andok Közösség (CAN) (EN) között a 2007–2013. időszakban megvalósuló együttműködés célkitűzéseit és prioritásait. Célja, hogy választ adjon a CAN tagországai előtt álló kihívásokra. Ezek között a kihívások között a legfontosabbak a demokrácia megerősítésével, a politikai stabilitással, az emberi jogok tiszteletben tartásával, a jogállamisággal, a társadalmi kohézióval, a gazdasági fejlődéssel, a kábítószerek elleni küzdelemmel, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatban jelentkeznek. Ebben a tekintetben kiegészíti az országstratégiai dokumentumokat (CSP-ket), amelyek a régió egyes országaira vonatkozóan készültek.

A regionális együttműködés ebben az összefüggésben olyan hozzáadott értéket képvisel, amelynek az alapját az országok közötti együttműködés jelenti. Azonban a partnerországok – tehát Bolívia, Ecuador, Kolumbia és Peru – együttműködési hajlandósága és az együttműködés felvállalására való készsége alapvető fontosságú az RSP végrehajtása szempontjából.

Az EU válaszadási stratégiája

A regionális integráció előmozdítása érdekében az RSP több kiemelt cselekvési területet azonosított, amelyek különösen nagy komparatív előnyt hordoznak. Ezeket a prioritásokat a 2007–2010 közötti időszakra szóló regionális indikatív programok (RIP-ek) pontosítják.

A regionális gazdasági integráció különösen fontos az Andok közös piacának megteremtése szempontjából, emellett várhatóan elősegítheti az EU és a CAN közötti, társulási és szabadkereskedelmi szerződés megkötését célzó tárgyalásokat is. Az e területhez kapcsolódó intézkedések között a következők említhetők:

A társadalmi és gazdasági kohézió elősegíti a szegénység, az egyenlőtlenségek, a munkanélküliség és a kirekesztés elleni küzdelmet. Az e területhez kapcsolódó konkrét célkitűzések között a következők említhetők:

A bűnözés és a kábítószerek elleni küzdelem is kiemelt terület ebben a régióban, amely a világ legfontosabb kokaintermelője. Hatékony intézkedésekkel az utóbbiaknak a demokratikus intézményekre és a társadalom szövetére gyakorolt destabilizáló hatása is mérsékelhető. Az e területhez kapcsolódó célkitűzések között a következők említhetők:

Ebben az összefüggésben a CAN-tagországok intézményi kapacitásainak megerősítése és a régiónak a világgazdaságba történő integrálása jelenti a stratégia két legfontosabb elemét.

Továbbá annak érdekében, hogy minél nagyobb hatást fejtsenek ki az elvégzett cselekvések, az e prioritások keretében végrehajtott projektekbe több területet érintő témákat is integrálnak, mégpedig az energiát, a közlekedést, a foglalkoztatást, a nemek közötti egyenlőséget, az őslakos népek jogait, a fogyasztók jogait, a helyes kormányzást, valamint a környezeti fenntarthatóságot. A végrehajtásba a civil társadalmat is bevonják.

A végrehajtás részletei

A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó RSP indikatív költségvetése a fejlesztési együttműködési eszköz (DCI) keretében 50 millió euró. Ennek a költségvetésnek a kétharmada a 2007–2010 közötti időszakra szól (RIP I.), egyharmada pedig a 2011–2013 közötti időszakra (RIP II.). A forrásokat ezt követően osztják szét a különböző kiemelt területek között. Az utóbbi felosztást 2010-ben vizsgálják felül.

Az RIP a várható eredményeket is áttekinti a különböző prioritásokhoz kapcsolódóan, ilyenek például:

Háttér

Az EU és a CAN közötti együttműködés – amelynek alapját az 1969-es Andok Egyezmény képezi – része a fejlesztési együttműködési keretrendszernek (az Európai Közösséget létrehozó szerződés 177. cikke). A fejlesztési politikáról szóló konszenzus és a Latin-Amerikával folytatott megerősített partnerség kapcsán meghatározott célkitűzéseket követi. Ebben a tekintetben a 2007–2013 közötti időszakra szóló RSP a korábbi RSP (2002–2006) célkitűzéseit követi, amelynek a tapasztalatait is hasznosítja.

Utolsó frissítés: 01.04.2008