Előre csomagolt áruk – a csomagolás megtöltése és címkézése

 

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:

76/211/EGK irányelv az egyes előre csomagolt áruk tömeg vagy térfogat alapján történő kiszereléséről

MI AZ IRÁNYELV CÉLJA?

Az irányelv egységes jogszabályokat vezet be az Európai Unió (EU) tagállamai-szerte az ℮-jellel ellátott előre csomagolt* termékek megtöltésére vonatkozó feltételek meghatározásával. Célja, hogy az előre csomagolt termék* tartályán helyes mennyiség jelenjen meg és címkézése is megfelelő legyen.

FŐBB PONTOK

Az irányelv az évek során módosult, ez az összefoglaló a jelen állás szerinti tartalmát tükrözi.

Hatály

Az irányelv olyan előre csomagolt termékekre vonatkozik, amelyeket a csomagoló által előre meghatározott, egységnyi tömeggel vagy térfogattal, egyenként értékesítenek, és legalább 5 grammosak vagy 5 milliliteresek, illetve legfeljebb 10 kilogrammosak vagy 10 literesek.

Az ℮-jel

A tömeg, illetve a térfogat feltüntetése

Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok

Az (EU) 2019/1243 módosító rendelet felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a 76/211/EGK irányelv műszaki fejlődés szerinti kiigazítása céljából.

MIKORTÓL ALKALMAZANDÓK EZEK A SZABÁLYOK?

HÁTTÉR

További információk:

KULCSFOGALMAK

Előre csomagolt. Egy termék és az azt tartalmazó egyedi csomagolás kombinációja.
Előre csomagolt termék. Egy termék akkor tekinthető előre csomagoltnak, ha azt nem a vásárló jelenlétében helyezik el egy bármilyen jellegű csomagolásban, és ha a csomagolásban található termék mennyiségének előre meghatározott értéke van, és az a csomagolás kinyitása vagy észrevehető módosítása nélkül nem változtatható meg.
Névleges mennyiség. Egy előre csomagolt termék tartalmának vélhetően névleges mennyisége (névleges tömege vagy névleges térfogata) az előre csomagolt termék csomagolásán feltüntetett tömeg vagy térfogat, tehát az a mennyiség, amelyet az előre csomagolt termék tartalmaz.

FŐ DOKUMENTUM

A Tanács 76/211/EGK irányelve (1976. január 20.) az egyes előre csomagolt áruk tömeg vagy térfogat alapján történő kiszerelésére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (HL L 46., 1976.2.21., 1–11. o.)

A 76/211/EGK irányelv későbbi módosításait beépítették az eredeti szövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendelete (2011. október 25.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról, az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 304., 2011.11.22., 18–63. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

Az Európai Parlament és a Tanács 1830/2003/EK rendelete (2003. szeptember 22.) a géntechnológiával módosított szervezetek nyomonkövethetőségéről és címkézéséről, és a géntechnológiával módosított szervezetekből előállított élelmiszer- és takarmánytermékek nyomonkövethetőségéről, valamint a 2001/18/EK irányelv módosításáról (HL L 268., 2003.10.18., 24–28. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

utolsó frissítés 10.05.2022