A GMU első és második szakasza

A folyamat első szakasza 1990. július 1-jén kezdődött, a tagállamok közötti tőkemozgások teljes liberalizációjával. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) előkészületeinek kezdete azonban mégis 1993. november 1-jére, Európai Unióról szóló szerződés hatályba lépésének a napjára tehető.

A szerződésnek megfelelően a második szakasz 1994. január 1-jén kezdődött, elsősorban a Frankfurt am Main-i székhelyű Európai Monetáris Intézet (EMI) létrehozásával. Az EMI-nek kettős rendeltetése volt:

• a nemzeti központi bankok közötti együttműködés megerősítése és a tagállamok monetáris politikáinak koordinálása (emlékeztetőül: ebben a szakaszban a monetáris politika még a nemzeti hatóságok kezében van);
• Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) felállításához és az egységes pénznem bevezetéséhez szükséges előkészületek elvégzése. A harmadik szakasz kezdetét követően az egységes monetáris politika végrehajtásának immár a KBER lesz a felelőse.

A második szakasz során a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti jogszabályaik összhangba kerüljenek a szerződéssel és az KBER alapszabályával, különös tekintettel a nemzeti központi bankok függetlenségére. Emellett jelentős előrelépést kell tenniük gazdaságaik egymáshoz közeli szintre való felfejlesztésének a terén, mivel a harmadik szakaszba lépéshez a szerződésben meghatározott négy konvergenciakritériumnak kell teljesülnie. A Bizottság éves beszámolókat készít a tagállamok közötti konvergencia állapotáról.

Az 1995-ben tapasztalt, nagyrészt a dollár értékcsökkenése okozta pénzügyi zavarok megerősítették a tagállamok politikai elkötelezettségét a GMU megvalósítása iránt. Ez az elhatározás az Európai Tanács 1995. december 15–16-i madridi ülésén kapott formát, ahol a Tanács megerősítette, hogy a szerződésben lefektetett konvergencia kritériumok, menetrend, jegyzőkönyvek és eljárások tiszteletben tartásával 1999. január 1-jén elkezdődik a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakasza. A Bizottság Zöld könyvével kezdeményezett párbeszédek alapján a tizenöt állam- és kormányfő meghatározta az eurónak elnevezett egységes pénznem bevezetésének menetrendjét.

Valamennyi uniós intézmény kétévi intenzív munkájának megkoronázásaként az Európai Tanács 1996. december 13-14-i dublini ülésén megállapította, hogy az egységes pénznem bevezetéséhez szükséges valamennyi alkotóelem terén politikai összhang áll fenn. Ezek az alkotóelemek a következők:

• az euró használatának jogi keretei;
• a költségvetési fegyelem biztosításához szükséges Stabilitási és Növekedési Paktum;
• az euroövezethez nem csatlakozó tagállamok számára kialakított új árfolyam-mechanizmus szerkezet.

Ezzel egy időben mutatta be az EMI a 2002. január 1-jén forgalomba kerülő bankjegyek mintapéldányait. Az euró ezzel kézzelfogható valósággá vált a polgárok számára is.

1996 és 1997 során a nominális konvergencia erősödésével, a kivételesen alacsony szinten álló kamat- és inflációs rátával, valamint a stabil árfolyamokkal (1996-ban a finn márka csatlakozott az EMS árfolyam-mechanizmusához, az olasz líra pedig novemberben visszatért oda) jellemzett környezetben tapasztalt gazdasági felívelés lehetővé tette a tagállamok államháztartásainak általános javulását. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a tagállamok többsége 1999-től áttér az euróra.

Utolsó frissítés: 30.04.2007