Párbeszéd az Európai Unió és a tagjelölt országok civil társadalmai között

Ez a közlemény az Európai Unió (EU) és a tagjelölt országok civil társadalmai közötti párbeszéd fejlesztésének stratégiai kereteit határozza meg. E párbeszéd célja a közvélemény alaposabb tájékoztatása – a tagállamokban a csatlakozások hatásairól, a tagjelölt országokban pedig az Unió történetéről, működéséről és értékeiről. A párbeszéd a csatlakozási tárgyalásokkal párhuzamosan alakul és bontakozik ki, és ennek során új irányvonalak meghatározására kerülhet sor.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának (2005. június 29.) az Európai Unió és a tagjelölt országok civil társadalmai közötti párbeszédről [COM(2005) 290 végleges – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

ÖSSZEFOGLALÓ

A Bizottság szeretné áthidalni azt a szakadékot, amely az állampolgárok tájékozottságában és felkészültségében mutatkozott meg az EU legutóbbi bővítése során. Ezért célja, hogy a török és horvát civil társadalmakkal való párbeszéd megteremtésével erősítse a kapcsolatokat és a tapasztalatcserét, elmélyítse az ismereteket és elősegítse a kölcsönös megértést.

A Bizottság a lehető legtágabban értelmezi a civil társadalom * fogalmát. A párbeszédben való részvételre az önkormányzatok és egyéb helyi közösségek is meghívást kapnak.

A párbeszéd során eltérő megközelítést alkalmaznak az egyes országokban, azaz Horvátországban és Törökországban. A Bizottság a hangsúlyt az utóbbi országgal való kapcsolattartásra helyezi. Javaslata egyrészt a folyamatban lévő tevékenységek erősítésére, másrészt azok új tevékenységekkel való kiegészítésére irányul.

A folyamatban lévő tevékenységek erősítése

Horvátország

Az Unió a stabilizációs és társulási folyamat keretében működik együtt a horvát civil társadalommal (a Horvátországgal aláírt stabilizációs és társulási megállapodás 2005. február 1-jén lépett életbe). Ezt a párbeszédet erősíti Horvátországnak a különféle közösségi programokban, például a 6. kutatási és technológiafejlesztési keretprogramban vagy a Tempus programban való részvétele.

Törökország

A nemzeti és az európai intézmények már több olyan kétoldalú tevékenységet fejlesztettek ki Törökországgal, amelyek a civil társadalmak közötti párbeszéd kereteibe tartoznak.

Az EU már most több olyan tevékenységet finanszíroz, amelyek célja:

Az új tevékenységek

A civil társadalmak közötti párbeszéd hosszú távon is fejlődni fog az egyes társadalmak által kifejezésre juttatott igények mentén. A Bizottság azt várja a civil társadalom szereplőitől, hogy aktív szerepet vállaljanak ebben a párbeszédben.

Horvátország

Horvátországban a civil társadalommal folytatott párbeszéd olyan tényezők függvényében fog fejlődni, mint például az EU-val fenntartott kapcsolatok elmélyülése, a regionális együttműködés megerősödése és a regionális megbékélési folyamat előrehaladása. A Bizottság azt szeretné, ha a párbeszéd a csatlakozási folyamat gyakorlati következményeire összpontosítana, és támogatni kívánja az Unióban és Horvátországban működő szociális partnerek, médiumok, nem kormányzati szervezetek és vallási közösségek közötti kapcsolattartást.

Törökország

A Bizottság tevékenységek egész sorát tervezi a Törökország és az EU közötti kapcsolatok megerősítése érdekében, az alábbi területeken:

A Bizottság rámutat továbbá, hogy a civil társadalmak közötti párbeszéd vallási területekre is kiterjed, beleértve az egyházakat és az egyéb vallási szervezeteket vagy közösségeket.

Végrehajtási szabályok

A Bizottság rendszeresen konzultál olyan európai és török személyiségekkel, akiket az EU és Törökország közötti kapcsolatok kiváló ismerete alapján választottak ki.

A felsorolt tevékenységeket alapvetően az érintett tagjelölt országok előcsatlakozási támogatására szánt költségvetésből finanszírozzák, ami esetleg kiegészülhet bármilyen köz- vagy magánintézmény, illetve a Bizottság hozzájárulásával. A költségvetési programok finanszírozása céljából a tagjelölt országok is hozzájárulnak a költségvetéshez, amit részben az előcsatlakozási alapokból fedeznek.

A projektek végrehajtása során a Bizottság a már létező struktúrákra és forrásokra épít, hacsak a körülmények mást nem indokolnak. A Bizottság javasolja, hogy a tagállamok egyszerűsítsék vízumkiadási eljárásaikat a párbeszéd török résztvevői számára.

Ellenőrzés és jelentések

A Bizottság biztosítja a tevékenységek és az elért eredmények rendszeres nyomon követését. Az „Europa” internetes portálon ezzel kapcsolatban információkat tesznek közzé. Ezenkívül speciális ellenőrzés során vizsgálják majd az EU-államok és Törökország egymásról alkotott képét, ami a stratégia jövőbeli alakítását segíti elő.

A jogszabályban használt kulcsfogalmak

Utolsó frissítés: 23.01.2007