Közösségi Dohányalap: tájékoztató programok

A dohányzás elleni küzdelem támogatása céljából az Európai Unió (EU) finanszírozza a termelők képzését és a termelésváltást elősegítő intézkedéseket.

JOGI AKTUS

A Bizottság 2182/2002/EK rendelete (2002. december 6.) a Közösségi Dohányalap tekintetében a 2075/92/EGK tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó részletes szabályok meghatározásáról [lásd a módosító jogszabály(oka)t].

ÖSSZEFOGLALÓ

A Közösségi Dohányalapot a nyersdohány piacának közös szervezéséről szóló rendelet hozta létre 1992-ben. Az Alap a következőkre irányuló intézkedéseket finanszíroz:

Tájékoztató programok

Az Alap olyan tájékoztató programokat finanszíroz, amelyek célja, hogy javítsák a közvélemény dohányfogyasztásra vonatkozó ismereteit. Ezek a dohányfogyasztás káros hatásainak a köztudatba való bevezetésére, a dohányzás megelőzésére és leállítására, valamint a szóban forgó intézkedéseknek köszönhetően elért eredmények terjesztésére vonatkozó projekteket foglalnak magukban. Az ilyen projektet benyújtó természetes vagy jogi személy elfogadja az e rendeletben foglalt feltételeket, ideértve azt a kötelezettségvállalást is, hogy saját erőforrásaiból hozzájárul a projekt teljes finanszírozásának legalább 25%-ához

Ami a tájékoztató programokat illeti, a Bizottság egy tudományos és műszaki bizottság segítségével kezeli az Alapot.

A benyújtott projekteket értékelő független szakértők ellenőrzik, hogy azok megfelelnek-e bizonyos számú feltételnek. A projekteknek többek között elő kell irányozniuk több tagállamban letelepedett természetes vagy jogi személyek közötti partnerséget, a kulturális és nyelvi változók kiigazítása mellett.

Egy-egy projekt finanszírozásának eldöntését követően a Bizottság és a kiválasztott projektet benyújtó személy közötti kapcsolatot szerződés szabályozza. Ez a rendelet részletesen ismerteti az említett szerződésben foglalt információkat.

Termelésváltást elősegítő intézkedések

Az Alap a következőket finanszírozta:

A szóban forgó finanszírozásból részesülő, termelésváltást elősegítő legutóbbi intézkedéseket 2006-ban terjesztették elő.

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

2182/2002/EK bizottsági rendelet

2002.12.10.

HL L 331., 2002.12.7.

Módosító jogszabály(ok)

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

480/2004/EK bizottsági rendelet

2004.3.19.

HL L 78., 2004.3.16.

1881/2005/EK bizottsági rendelet

2005.11.25.

HL L 301., 2005.11.18.

A 2182/2002/EK bizottsági rendelet későbbi módosításait és helyesbítéseit belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

Az Európai Parlament és a Tanács 2001/37EK irányelve (2001. június 5.) a tagállamoknak a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről [Hivatalos Lap L 194., 2001.7.18.]. A magas szintű közegészség biztosítása érdekében ez az irányelv a cigaretták kátránytartalmára, a szájon át fogyasztott dohányra és a dohánytermékek címkézésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.

A Bizottság 2003/641/EK határozata (2003. szeptember 5.) a színes fényképek és egyéb illusztrációk dohánytermékek csomagolásán egészségügyi figyelmeztetésként történő használatáról [Hivatalos Lap L 226., 2003.9.10.]. Ez a határozat szabályokat állapít meg a dohányzás egészségügyi következményeit ábrázoló színes fényképeknek és egyéb illusztrációknak a cigaretták csomagolásán történő alkalmazására. A határozat a dohánytermékekről szóló 2001/37/EK irányelvet követi, amely már előírja, hogy növelni kell az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatos figyelmeztetések méretét a csomagolásokon. Mindazonáltal a figyelmeztető feliratok mellett nem kötelező elrettentő képek alkalmazása.

Utolsó frissítés: 12.10.2007