Dohánytermékek gyártása, kiszerelése és árusítása

Az irányelv a dohánytermékek gyártását, kiszerelését és árusítását szabályozza az Európai Unió tagállamaiban. Elsősorban a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetéseket, az enyhe vagy könnyű jelzőkhöz hasonló szavak használatának tilalmát, a cigaretták megengedett nikotin-, kátrány- és szén-monoxid-tartalmát, valamint a szájon át fogyasztható dohányfajták tilalmát szabályozza.

JOGI AKTUS

Az Európai Parlament és a Tanács 2001/37/EK irányelve (2001. június 5.) a tagállamoknak a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről [lásd a módosító jogszabály(oka)t].

ÖSSZEFOGLALÓ

Az irányelv célja, hogy az alábbiakra vonatkozóan összehangolja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit:

Cigaretta: felső határértékek

Az irányelv előírja a tagállamok területén szabad kereskedelmi forgalomba hozott, árusított vagy gyártott cigaretták kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmának felső határértékét. Ezek a határértékek alacsonyabbak, mint a 90/239/EGK irányelv által a kátrány tekintetében meghatározott legnagyobb megengedett szint, és azok két további anyagra (a nikotinra és a szén-monoxidra) is alkalmazandók.

2004. január 1-jétől kezdődően a tagállamok területén szabad kereskedelmi forgalomba hozott, árusított vagy gyártott cigaretták nem tartalmazhatnak cigarettánként többet, mint:

A mérési módszereket illetően, a vizsgálatokat a tagállamok által kijelölt engedélyezett laboratóriumok által meghatározott szabványoknak megfelelően kell elvégezni. A vizsgálati eredményeket évente el kell juttatni a tagállamok illetékes hatóságaihoz, amelyek továbbítják azokat az Európai Bizottságnak.

A tagállamok a fogyasztókat is kötelesek tájékoztatni, értelemszerűen figyelembe véve az üzleti titkot képező információkat.

Címkézés

A címkézés tekintetében az irányelv az alábbiakról rendelkezik:

Összetevők listája

A gyártók és importőrök kötelesek évente listát benyújtani a tagállamoknak a dohánytermékek gyártásában felhasznált valamennyi összetevőről és azok mennyiségeiről, valamint a toxikológiai adatokról, különös tekintettel az egészségre gyakorolt hatásokra és a függőség kialakulásának veszélyére. A listához mellékelni kell az összetevők felhasználásának indokolását tartalmazó nyilatkozatot. A nyilatkozatot nyilvánosságra kell hozni, és azt évente el kell juttatni a Bizottsághoz.

Termékleírás

2003. szeptember 30-tól tilos minden olyan leírás (név, képi jel stb.) alkalmazása, amely azt sugallja, hogy az adott termék kevésbé káros, mint más termékek.

Szájon át fogyasztott dohány

A tagállamok Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozási okmánya 151. cikkének sérelme nélkül megtiltják a szájon át fogyasztható dohány forgalmazását. A 151. cikk értelmében a szájon át fogyasztott dohány Svédországban továbbra is forgalomba hozható.

A kereskedelemre gyakorolt hatások

Mivel a belső piaccal kapcsolatos szabályok harmonizációja és közelítése a piaci szereplők számára egyértelműséget és fokozott biztonságot kínál, az átfogó gazdasági hatások kedvezőnek tekinthetők.

Végrehajtás

Az irányelv az egyedi rendelkezések (felső határértékek stb.) alkalmazása tekintetében átmeneti időszakokat irányoz elő. További átmeneti időszakot ír elő a termékek kiszerelésére és árusítására vonatkozóan. Azok a termékek, amelyek nem felelnek meg az irányelv rendelkezéseinek, a tagállami végrehajtás határidejét követő egy évig forgalmazhatók. A cigarettától eltérő egyéb termékek esetében az átmeneti időszak két év.

A Bizottság, amelynek munkáját egy bizottság segíti, mérlegelni fogja az irányelv tudományos és technikai haladáshoz igazodó pontosítását. A Bizottságot ezenkívül a rákmegelőzéssel foglalkozó tanácsadó bizottságon belül alakult, a dohánytermékek ellenőrzéséért felelős szakértői munkacsoport is segíti, többek között az irányelv módosításáról szóló jelentés elkészítésében.

Értékelés

A Bizottság minden második évben jelentést nyújt be az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz és a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz az irányelv alkalmazásáról.

HIVATKOZÁSOK

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

2001/37/EK irányelv

2001.7.18.

2002.9.30.

HL L 194., 2001.7.18.

Módosító jogszabályok

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

596/2009/EK rendelet

2009.8.7.

-

HL L 188., 2009.7.18.

2012/9/EU irányelv

2012.3.28.

2014.3.28.

HL L 69., 2012.3.8.

A 2001/37/EK irányelv későbbi módosításait és helyesbítéseit belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

A Bizottság 2003/641/EK határozata (2003. szeptember 5.) a színes fényképek és egyéb illusztrációk dohánytermékek csomagolásán egészségügyi figyelmeztetésként történő használatáról [Hivatalos Lap L 226., 2003.9.10.].

Ez a határozat szabályokat állapít meg a dohányzás egészségügyi következményeit ábrázoló színes fényképeknek és egyéb illusztrációknak a cigaretták csomagolásán történő alkalmazására. A határozat a dohánytermékekről szóló 2001/37/EK irányelv kiegészítése, amely már rendelkezik a csomagoláson feltüntetett egészségügyi figyelmeztetések méretének növeléséről. Mindazonáltal a figyelmeztető feliratok mellett nem kötelező elrettentő képek alkalmazása.

Az Európai Parlament és a Tanács 2003/33/EK irányelve (2003. május 26.) a tagállamok dohánytermékek reklámozására és szponzorálására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítéséről [Hivatalos Lap L 152., 2003.6.20.].

Az irányelv uniós szinten megtiltja a dohánytermékek reklámozását a nyomtatott sajtótermékekben, a rádiós műsorszórásban és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokban. Tiltja továbbá a határokon átnyúló hatást gyakorló és a dohánytermékek népszerűsítését célzó rendezvények szponzorálását.

Council Recommendation 2003/54/EC of 2 December 2002 on the prevention of smoking and on initiatives to improve tobacco control [Official Journal L 22, 25.1.2003] (A Tanács 2003/54/EK ajánlása (2002. december 2.) a dohányzás megelőzéséről és a dohányzás elleni küzdelem javítására irányuló kezdeményezésekről (HL L 22., 2003.1.25.)).

Az ajánlás célja a dohánytermékek gyermekek és fiatalkorúak részére történő értékesítésének szabályozása. Emellett előírja, hogy a lakosságot hatékonyabban kell tájékoztatni a dohánytermékek egészségügyi kockázatairól az ilyen termékek fogyasztásának visszaszorítása érdekében.

Utolsó frissítés: 13.01.2014