Átláthatósági nyilvántartás

Az átláthatósági nyilvántartás egy olyan eszköz, amellyel mind az Európai Parlament, mind a Bizottság rendelkezik. Célja az állampolgárok tájékoztatása azokról a szervezetekről és független személyekről, amelyek tevékenységének célja az Európai Unió döntéshozatali eljárásának a befolyásolása. E tevékenységét egy magatartási kódex, illetve egy figyelmeztető rendszer által foglalja keretbe, amely segítségével lehetővé válik a kódex esetleges megsértésének felismerése és kezelése.

JOGI AKTUS

Megállapodás az Európai Parlament és az Európai Bizottság között egy átláthatósági nyilvántartás létrehozásáról az Európai Unió politikáinak kialakításában és végrehajtásában közreműködő szervezetek és független személyek számára [Hivatalos Lap L 191., 2011.7.22.].

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság ezzel a megállapodással egy közös átláthatósági nyilvántartást hozott létre. Ez a nyilvántartás az európai politikák kialakításában és végrehajtásában részt vevő szervezetekről és személyekről tartalmaz információkat. Ilyen információ például a tevékenységük fajtája, az általuk előmozdítani kívánt érdek, illetve a tevékenységükre szánt erőforrások meghatározása.

A nyilvántartás ezenkívül magában foglal egy magatartási kódexet, illetve egy panaszkezelési rendszert arra az esetre, ha nem tartanák tiszteletben a kódex rendelkezéseit.

A megállapodás meghatározza az átláthatósági nyilvántartás szerkezetét, hatályát, valamint a nyilvántartásba vételhez kapcsolódó kötelezettségeket.

Érdekképviselet

Az Európai Unióról (EU) szóló szerződés 11. cikke értelmében az európai intézmények nyitott, átlátható és rendszeres párbeszédet folytatnak az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal. Cél az európai politikák kidolgozásának és megvalósításának optimalizálása a legfontosabb érintettekkel való rendszeres és jogszerű kapcsolatok fenntartásával.

Ennek megfelelően számos szervezet „európai irodát” nyitott Brüsszelben annak érdekében, hogy ott képviseleti tevékenységet folytasson. E tevékenységek közé tartozik például az érdekérvényesítés és az EU döntéshozatali eljárásainak a befolyásolása.

Az átláthatósági nyilvántartás célja az ilyen tevékenységet folytató szervezetek és személyek nyilvántartásba vétele, valamint egy közös magatartási kódex hatálya alá vonása. Emellett hozzájárul az átláthatósághoz, valamint a jogi és etikai szabályok tiszteletben tartásához annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a szélsőséges nyomásgyakorlás vagy az információkhoz, illetve a politikai döntéshozókhoz való jogellenes hozzáférés.

A nyilvántartás az EU átláthatósági politikájának része. A nyilvántartásba vétel továbbra is önkéntes és semmi esetre sem jelenti a szervezeteknek az EU által történő bármilyen akkreditációját.

A nyilvántartás felépítése

A nyilvántartás a következőket tartalmazza:

Hatály

A nyilvántartás hatálya kiterjed minden olyan tevékenységre, amelynek célja az uniós intézmények politikái kialakításának vagy végrehajtásának közvetlen vagy közvetett befolyásolása, függetlenül az alkalmazott kommunikációs csatornáktól vagy eszközöktől (médiaesemények, fórumok, rendezvényszervezés, szellemi műhelyek stb.).

Az ilyen típusú tevékenységben részt vevő valamennyi személynek vagy szervezetnek következésképp fel kell vetetnie magát a nyilvántartásba.

Ugyanakkor a következő tevékenységek nem tartoznak a megállapodás hatálya alá:

A nyilvántartás hatálya alá tartozik minden olyan szervezet, amely a nyilvántartás hatálya alá tartozó tevékenységet végez (beleértve a lobbistákat is). A tagállamok, illetve a harmadik országok kormányai, a nemzetközi szervezetek és a diplomáciai testületek ugyanakkor nem kötelesek nyilvántartásba vetetni magukat. A nyilvántartás nem érinti az egyházakat és a vallási közösségeket, valamint a helyi és regionális hatóságokat sem; ugyanakkor a képviseletük céljából létrehozott irodáknak vagy jogalanyoknak fel kell vetetniük magukat a nyilvántartásba.

A nyilvántartásba vételt követően alkalmazandó szabályok

A nyilvántartásba vétellel az érintett szervezetek és személyek:

A nyilvántartás létrehozása

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság szolgálatai létrehozzák „az átláthatósági nyilvántartás közös titkárságának” nevezett közös működési struktúrát. Ez a titkárság biztosítja a nyilvántartás napi szintű kezelését és tartalmának minőségét.

Háttér

Az új nyilvántartás az Európai Parlament által 1996-ban és az Európai Bizottság által 2008-ban már létrehozott nyilvántartási rendszerekre támaszkodik és azokat követi. A Bizottság által 2007-ben elindított európai átláthatósági kezdeményezés egyik alkotóeleme.

Hivatkozások

Jogi aktus

Hatálybalépés

Az átültetés határideje a tagállamokban

Hivatalos Lap

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti megállapodás

HL L 191., 2011.7.22.

See also

Utolsó frissítés: 08.09.2011