ISSN 1977-0731

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

L 333

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Jogszabályok

59. évfolyam
2016. december 8.


Tartalom

 

II   Nem jogalkotási aktusok

Oldal

 

 

RENDELETEK

 

*

A Tanács (EU) 2016/2145 rendelete (2016. december 1.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról szóló 1370/2013/EU rendelet módosításáról

1

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2146 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek) behozatalára vonatkozó dömpingellenes és szubvencióellenes eljárásokkal kapcsolatban a végleges intézkedések alkalmazási időszaka tekintetében felajánlott kötelezettségvállalás elfogadásának megerősítéséről szóló 2013/707/EU végrehajtási határozattal elfogadott kötelezettségvállalás elfogadásának két exportáló gyártó tekintetében történő visszavonásáról

4

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2147 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) a Németország bizonyos borvidékein és Magyarország összes borvidékén 2016-ban szüretelt szőlőből előállított bor alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek emelésének engedélyezéséről

30

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2148 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) az (EU) 2015/936 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a 2017. évre meghatározott textilkvóták kezelésére és elosztására vonatkozó szabályok megállapításáról

32

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2149 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (Noix de Grenoble [OEM])

42

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2150 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) a Lactobacillus plantarum DSM 29025 és a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről ( 1 )

44

 

 

A Bizottság (EU) 2016/2151 végrehajtási rendelete (2016. december 7.) az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról

48

 

 

HATÁROZATOK

 

*

Az Európai Parlament (EU) 2016/2152 határozata (2016. október 27.) az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről, II. szakasz – Európai Tanács és Tanács

50

 

 

Az Európai Parlament (EU) 2016/2153 állásfoglalása (2016. október 27.) az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel, II. szakasz – Európai Tanács és Tanács

51

 

*

Az Európai Parlament (EU) 2016/2154 határozata (2016. október 27.) az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

54

 

 

Az Európai Parlament (EU) 2016/2155 állásfoglalása (2016. október 27.) az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

56

 

*

Az Európai Parlament (EU) 2016/2156 határozata (2016. október 27.) az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárásáról

58

 

*

Az Európai Parlament (EU) 2016/2157 határozata (2016. október 27.) az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

60

 

 

Az Európai Parlament (EU) 2016/2158 állásfoglalása (2016. október 27.) az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

62

 

*

Az Európai Parlament (EU) 2016/2159 határozata (2016. október 27.) az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárásáról

64

 

*

Az Európai Parlament (EU, Euratom) 2016/2160 határozata (2016. október 27.) a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

66

 

 

Az Európai Parlament (EU, Euratom) 2016/2161 állásfoglalása (2016. október 27.) a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

68

 

*

Az Európai Parlament (EU, Euratom) 2016/2162 határozata (2016. október 27.) a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárásáról

70

 

*

A Tanács (EU) 2016/2163 határozata (2016. december 6.) a nemzeti központi bankok külső könyvvizsgálóiról szóló 1999/70/EK határozatnak a Banca d'Italia külső könyvvizsgálói tekintetében történő módosításáról

72

 

*

Az Európai Központi Bank (EU) 2016/2164 határozata (2016. november 30.) a 2017-ben történő érmekibocsátás mennyiségének engedélyezéséről (EKB/2016/43)

73

 


 

(1)   EGT-vonatkozású szöveg

HU

Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban.

Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel.


II Nem jogalkotási aktusok

RENDELETEK

8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/1


A TANÁCS (EU) 2016/2145 RENDELETE

(2016. december 1.)

a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról szóló 1370/2013/EU rendelet módosításáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

A C-113/14. sz., 2016. szeptember 7-én hozott ítéletében (1) az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: a Bíróság) megsemmisítette az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (2) a mezőgazdasági termékekre vonatkozó, a referencia-küszöbértékeket meghatározó 7. cikkét azzal az indokkal, hogy az említett küszöbértékeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 43. cikkének (3) bekezdése szerint kizárólag a Tanácsnak – a Bizottság javaslata alapján – kellett volna elfogadnia.

(2)

A Bíróság az 1370/2013/EU tanácsi rendeletnek (3) az állami intervenciós árak szintjét meghatározó 2. cikkét is megsemmisítette azzal az indokkal, hogy az említett cikk elválaszthatatlanul kapcsolódik az 1308/2013/EU rendelet megsemmisített 7. cikkéhez.

(3)

A Bíróság kimondta, hogy az ítélet kihirdetésének időpontjától számított legfeljebb öt hónapig fenn kell tartani az 1308/2013/EU rendelet 7. cikkének és az 1370/2013/EU rendelet 2. cikkének joghatását.

(4)

Ezért a referencia-küszöbértékekre és intervenciós árszintekre vonatkozó, Bíróság által megsemmisített rendelkezések beillesztésével, illetve módosításával, valamint néhány ebből következő kiigazítás megtételével az említett öt hónapos időszak végéig módosítani kell az 1370/2013/EU rendeletet.

(5)

Tekintettel a Bíróság által az ítéletében megállapított határidőre, helyénvaló előírni, hogy ez a rendelet a kihirdetésének napján lépjen hatályba,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az 1370/2013/EU rendelet a következőképpen módosul:

1.

A rendelet a következő cikkel egészül ki:

„1a. cikk

Referencia-küszöbértékek

(1)   A referencia-küszöbértékek a következők:

a)

a gabonaágazat tekintetében: 101,31 EUR/tonna, amely ár a raktárba szállított árura, kirakodás előtt érvényes nagykereskedelmi ár;

b)

a hántolatlan rizs tekintetében: 150 EUR/tonna az 1308/2013/EU rendelet III. mellékletének A. pontjában meghatározott szabványos minőség esetében, amely ár a raktárba szállított árura, kirakodás előtt érvényes nagykereskedelmi ár;

c)

az 1308/2013/EU rendelet III. mellékletének B. pontjában meghatározott szabványos minőségű, csomagolatlan cukor tekintetében a gyártelepi ár:

i.

a fehércukor esetében: 404,4 EUR/tonna;

ii.

a nyerscukor esetében: 335,2 EUR/tonna;

d)

a marha- és borjúhúságazat tekintetében: 2 224 EUR/tonna a hímivarú szarvasmarhafélék esetében az 1308/2013/EU rendelet IV. mellékletének A. pontjában említett, a legalább nyolc hónapos szarvasmarhafélék hasított testére vonatkozó uniós osztályozási rendszer szerinti »R3« húsossági/faggyúborítottsági osztályozású hasított testre;

e)

a tej- és tejtermékágazat tekintetében:

i.

246,39 EUR/100 kg a vaj esetében;

ii.

169,80 EUR/100 kg a sovány tejpor esetében;

f)

a sertéshús esetében: 1 509,39 EUR/tonna a tömeg és a színhústartalom alapján meghatározott szabványos minőségű hasított testre, a sertések hasított testére vonatkozó, az 1308/2013/EU rendelet IV. mellékletének B. pontjában említett uniós osztályozási rendszerrel összhangban, az alábbiak szerint:

i.

legalább 60 kg, de 120 kg-ot el nem érő tömegű hasított testek: »E« osztály;

ii.

legalább 120 kg, de legfeljebb 180 kg tömegű hasított testek: »R« osztály;

g)

az olívaolaj-ágazat tekintetében:

i.

1 779 EUR/tonna az extra szűz olívaolaj esetében;

ii.

1 710 EUR/tonna a szűz olívaolaj esetében;

iii.

1 524 EUR/tonna két fokos szabadzsírsav-tartalommal rendelkező lampante olívaolaj esetében; ez az összeg tonnánként 36,70 EUR-val csökken a zsírsavtartalom minden további foka után.

(2)   A Bizottság – objektív kritériumok, különösen a termelést érintő fejlemények, a termelési költségek (különösen az inputköltségek), valamint a piaci tendenciák figyelembevételével – rendszeresen felülvizsgálja az (1) bekezdésben meghatározott referencia-küszöbértékeket. A referencia-küszöbértékeket szükség esetén – a termelési és a piaci fejlemények tükrében – az EUMSZ 43. cikkének (3) bekezdésében megállapított eljárásnak megfelelően aktualizálni kell.

(3)   Az 1308/2013/EU rendeletben szereplő referencia-küszöbértékekre történő hivatkozásokat az e cikk (1) bekezdésében rögzített küszöbértékekre történő hivatkozásként kell értelmezni.”.

2.

A 2. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„2. cikk

Állami intervenciós árak

(1)   Az állami intervenciós ár szintje:

a)

a közönséges búza, a durumbúza, az árpa, a kukorica, a hántolatlan rizs és a sovány tejpor tekintetében a rögzített áron való felvásárlás esetén az 1a. cikkben foglalt vonatkozó referencia-küszöbértékeknek felel meg, pályázati eljárás útján való felvásárlás esetén pedig nem haladhatja meg a vonatkozó referencia-küszöbértéket;

b)

a vaj tekintetében a rögzített áron való felvásárlás esetén az 1a. cikkben foglalt referencia-küszöbérték 90 %-ának felel meg, pályázati eljárás útján való felvásárlás esetén pedig nem haladhatja meg az említett referencia-küszöbérték 90 %-át;

c)

a marha- és borjúhús tekintetében nem haladhatja meg az 1a. cikkben foglalt referencia-küszöbérték 85 %-át.

(2)   A közönséges búzának, a durumbúzának, az árpának, a kukoricának és a hántolatlan rizsnek az (1) bekezdésben említett állami intervenciós árát áremelés vagy árcsökkentés útján a termékekre vonatkozó fő minőségi kritériumok alapján megállapított árakhoz kell igazítani.

(3)   A Bizottság végrehajtási aktusok útján meghatározza az e cikk (2) bekezdésében említett termékek állami intervenciós árának az ugyanazon bekezdésben meghatározott feltételek szerinti emelését vagy csökkentését. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.”.

3.

A 8. cikk b) pontjának helyébe a következő szöveg lép:

„b)

az uniós piacon rendelkezésre álló többletcukor ára, vagy ha e piacon nincs többletcukor, az 1a. cikk c) pontjában a cukor tekintetében meghatározott referencia-küszöbérték.”.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 1-jén.

a Tanács részéről

az elnök

A. ÉRSEK


(1)  A Bíróságnak a C-113/14. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 2016. szeptember 7-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:2016:635.

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 671. o.).

(3)  A Tanács 1370/2013/EU rendelete (2013. december 16.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról (HL L 346., 2013.12.20., 12. o.).


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/4


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2146 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek) behozatalára vonatkozó dömpingellenes és szubvencióellenes eljárásokkal kapcsolatban a végleges intézkedések alkalmazási időszaka tekintetében felajánlott kötelezettségvállalás elfogadásának megerősítéséről szóló 2013/707/EU végrehajtási határozattal elfogadott kötelezettségvállalás elfogadásának két exportáló gyártó tekintetében történő visszavonásáról

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (a továbbiakban: Szerződés),

tekintettel az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8-i (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (a továbbiakban: dömpingellenes alaprendelet) és különösen annak 8. cikkére,

tekintettel az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8-i (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2) (a továbbiakban: szubvencióellenes alaprendelet) és különösen annak 13. cikkére,

tájékoztatva a tagállamokat,

mivel:

A.   KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS ÉS EGYÉB MEGLÉVŐ INTÉZKEDÉSEK

(1)

Az 513/2013/EU rendelettel (3) az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) ideiglenes dömpingellenes vámot vetett ki a Kínai Népköztársaságból (a továbbiakban: Kína) származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok (a továbbiakban: modulok) és alapvető részeik (azaz elemek és lemezek) Európai Unióba (a továbbiakban: Unió) irányuló behozatalára.

(2)

Az exportáló gyártók egy csoportja azzal bízta meg a Kínai Gép- és Elektronikus Termék Export-import Kereskedelmi Kamarát (továbbiakban: CCCME), hogy a nevükben nyújtson be árra vonatkozó kötelezettségvállalást a Bizottsághoz, mely kérésnek a CCCME eleget is tett. Az árra vonatkozó kötelezettségvállalás feltételeiből egyértelműen kitűnik, hogy az egyes exportáló gyártók árra vonatkozó egyedi kötelezettségvállalásainak összevonásáról van szó, amelyeket az adminisztráció egyszerűsítése miatt a CCCME koordinál.

(3)

A Bizottság a 2013/423/EU határozatával (4) elfogadta ezt az árra vonatkozó kötelezettségvállalást az ideiglenes dömpingellenes vám tekintetében. Az ideiglenes dömpingellenes vámmal kapcsolatos kötelezettségvállalás elfogadása nyomán szükségessé vált technikai jellegű módosítások végrehajtása érdekében a Bizottság a 748/2013/EU rendelettel (5) módosította az 513/2013/EU rendeletet.

(4)

Az 1238/2013/EU végrehajtási rendelettel (6) a Tanács végleges dömpingellenes vámot vetett ki a Kínából származó vagy ott feladott modulok és elemek (a továbbiakban: érintett termékek) Unióba irányuló behozatalára. Az 1239/2013/EU végrehajtási rendelettel (7) a Tanács végleges kiegyenlítő vámot is kivetett az érintett termékek Unióba irányuló behozatalára.

(5)

Az exportáló gyártók egy csoportja (a továbbiakban: az exportáló gyártók) és a CCCME által az árra vonatkozóan felajánlott kötelezettségvállalás módosított változatával kapcsolatos értesítést követően a Bizottság a 2013/707/EU végrehajtási határozattal (8) megerősítette az árra vonatkozó módosított kötelezettségvállalás (a továbbiakban: kötelezettségvállalás) elfogadását a végleges intézkedések alkalmazási időszaka tekintetében. A határozat melléklete felsorolja azokat az exportáló gyártókat, amelyek tekintetében a kötelezettségvállalást elfogadták. Ezek közé tartoznak a következő vállalkozások is:

a)

a Ningbo Huashun Solar Energy Technology Co. Ltd, amely a B856 TARIC-kiegészítő kód alá tartozik (a továbbiakban: Huashun China);

b)

a Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd, amely a B836 TARIC-kiegészítő kód alá tartozik (a továbbiakban: Seraphim China),

(6)

A 2014/657/EU végrehajtási határozattal (9) a Bizottság elfogadta az exportáló gyártók és a CCCME által a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó érintett termékekre, azaz a Kínából származó vagy ott feladott, jelenleg az ex 8541 40 90 KN-kód (TARIC-kódok: 8541409021, 8541409029, 8541409031 és 8541409039) alá tartozó, az exportáló gyártók által előállított modulokra vagy elemekre (a továbbiakban: a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó termék) vonatkozó kötelezettségvállalás végrehajtásához kapcsolódó pontosításokra irányulóan megfogalmazott javaslatot. A (4) preambulumbekezdésben említett dömpingellenes és kiegyenlítő vámok a kötelezettségvállalással együtt a továbbiakban együttesen: intézkedések.

(7)

Az (EU) 2015/866 végrehajtási rendelettel (10) a Bizottság három exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(8)

Az (EU) 2015/1403 végrehajtási rendelettel (11) a Bizottság egy további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(9)

Az (EU) 2015/2018 végrehajtási rendelettel (12) a Bizottság két exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(10)

A Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában2015. december 5-én közzétett értesítéssel (13) elindította a dömpingellenes intézkedések hatályvesztési felülvizsgálatát.

(11)

A Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában2015. december 5-én közzétett értesítéssel (14) elindította a kiegyenlítő intézkedések hatályvesztési felülvizsgálatát.

(12)

A Bizottság emellett az Európai Unió Hivatalos Lapjában2015. december 5-én közzétett értesítéssel (15) elindította a dömpingellenes és a kiegyenlítő intézkedések részleges időközi felülvizsgálatát.

(13)

Az (EU) 2016/115 végrehajtási rendelettel (16) a Bizottság egy további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(14)

Az (EU) 2016/185 végrehajtási rendelettel (17) a Bizottság kiterjesztette az 1238/2013/EU végrehajtási rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott érintett termékek behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámot a Malajziában és Tajvanon feladott – függetlenül attól, hogy az árut Malajziából és Tajvanról származóként jelentették-e be vagy sem – érintett termékek behozatalára.

(15)

Az (EU) 2016/184 végrehajtási rendelettel (18) a Bizottság kiterjesztette az 1239/2013/EU végrehajtási rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott érintett termékek behozatalára kivetett végleges kiegyenlítő vámot a Malajziában és Tajvanon feladott – függetlenül attól, hogy az árut Malajziából és Tajvanról származóként jelentették-e be vagy sem – érintett termékek behozatalára.

(16)

Az (EU) 2016/1045 végrehajtási rendelettel (19) a Bizottság egy további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(17)

Az (EU) 2016/1382 végrehajtási rendelettel (20) a Bizottság öt további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(18)

Az (EU) 2016/1402 végrehajtási rendelettel (21) a Bizottság három további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

(19)

Az (EU) 2016/1998 végrehajtási rendelettel (22) a Bizottság öt további exportáló gyártó tekintetében visszavonta a kötelezettségvállalás elfogadását.

B.   A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS FELTÉTELEI

(20)

Az exportáló gyártók többek között vállalták, hogy a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó terméket az Unióba irányuló import éves mennyiségének a kötelezettségvállalásban meghatározott mértékéig (a továbbiakban: éves szint) nem értékesítik egy adott minimális importár (a továbbiakban: minimális importár) alatt az első független uniós vevő részére.

(21)

Az exportáló gyártók azt is vállalták, hogy a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó terméket kizárólag közvetlen úton értékesítik. A kötelezettségvállalás értelmében közvetlen értékesítésnek az az értékesítés minősül, amely az első független uniós vevő részére, vagy a kötelezettségvállalásban szereplő, az Unióban működő, kapcsolatban álló félen keresztül valósul meg.

(22)

A kötelezettségvállalás – egy nem teljes körű felsorolás formájában – egyértelművé teszi, hogy mi minősül a kötelezettségvállalás megsértésének. A felsorolt elemek értelmében a kötelezettségvállalás megsértését jelentik a kötelezettségvállalásban szereplőktől eltérő vállalatok által az Unió részére teljesített közvetett értékesítések.

(23)

A kötelezettségvállalás arra is kötelezi az exportáló gyártókat, hogy negyedévente részletesen tájékoztassák a Bizottságot az Unióba irányuló összes exportértékesítésükről és uniós viszonteladásukról (a továbbiakban: negyedéves jelentések). Ennek értelmében a negyedéves jelentésekben közölt adatoknak teljes körűnek és helytállónak kell lenniük, és a jelentésekben szerepeltett ügyleteknek teljes mértékben meg kell felelniük a kötelezettségvállalás feltételeinek. Az Unióba irányuló viszonteladásról való jelentéstétel különleges kötelezettségnek számít a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó termék kapcsolatban álló importőrön keresztüli, első független vevő számára történő értékesítése során. Kizárólag ezen jelentések teszik lehetővé a Bizottság számára annak nyomon követését, hogy az első független vevő által a kapcsolatban álló importőrnek fizetett viszonteladási ár megfelel-e a minimális importárnak.

(24)

Az exportáló gyártó viseli a felelősséget a kötelezettségvállalás azon megsértéséért, amelyet egy vele kapcsolatban álló fél követ el, függetlenül attól, hogy az szerepel-e vagy sem a kötelezettségvállalásban.

C.   AZ EXPORTÁLÓ GYÁRTÓKKAL KAPCSOLATOS NYOMON KÖVETÉS ÉS ÖNKÉNTES VISSZAVONÁS

(25)

A kötelezettségvállalásnak való megfelelés nyomon követése során a Bizottság ellenőrizte a Huashun China és a Seraphim China által benyújtott, a kötelezettségvállalás szempontjából releváns információkat. A Bizottság emellett értékelte a két vállalat társasági struktúráját illetően nyilvánosan hozzáférhető információkat.

(26)

A (27)–(30) preambulumbekezdésben szereplő megállapítások azokkal a Huashun China és Seraphim China tekintetében feltárt problémákkal foglalkoznak, amelyek miatt ezen exportáló gyártók esetében a Bizottságnak vissza kell vonnia a kötelezettségvállalás elfogadását.

D.   A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS ELFOGADÁSÁNAK VISSZAVONÁSÁT MEGALAPOZÓ INDOKOK

a)   A Huashun China értékesítései

(27)

Negyedéves jelentésében a Huashun China a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó termék számos olyan értékesítési ügyletéről számolt be, amelyeket állítólagosan egy független uniós importőr számára teljesített, és ezzel kapcsolatban kötelezettségvállalási számlákat állított ki. A Bizottság rendelkezésére álló információk alapján a fenti ügyletekben érintett importőr ugyanakkor kapcsolatban áll a Huashun China vállalattal. Mivel az importőr nem szerepel kapcsolatban álló félként a kötelezettségvállalásban, a Huashun China megsértette a kötelezettségvállalásnak a (20)–(22) preambulumbekezdésben ismertetett feltételeit.

(28)

A kapcsolatban álló importőr egyetlen viszonteladását sem jelentették a Bizottságnak. Következésképpen a Huashun China emellett megsértette a kötelezettségvállalásnak a (23) és (24) preambulumbekezdésben ismertetett feltételeit is.

b)   A Seraphim China értékesítései

(29)

Negyedéves jelentésében a Seraphim China a kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó termék számos olyan értékesítési ügyleteiről számolt be, amelyeket állítólagosan egy független uniós importőr számára teljesített, és ezzel kapcsolatban kötelezettségvállalási számlákat állított ki. A Bizottság rendelkezésére álló információk alapján a fenti ügyletekben érintett importőr kapcsolatban áll a Seraphim China vállalattal. Mivel az importőr nem szerepel kapcsolatban álló félként a kötelezettségvállalásban, a Seraphim China megsértette a kötelezettségvállalásnak a (20) és (22) preambulumbekezdésben ismertetett feltételeit.

(30)

A kapcsolatban álló importőr egyetlen viszonteladását sem jelentették a Bizottságnak. Következésképpen a Seraphim China megsértette a kötelezettségvállalásnak a (23) és (24) preambulumbekezdésben ismertetett feltételeit is.

E.   A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI SZÁMLÁK ÉRVÉNYTELENÍTÉSE

(31)

A Huashun China és a Seraphim China közvetett értékesítési ügyletei az alábbi kötelezettségvállalási számlákhoz kapcsolódnak:

A kötelezettségvállalás tárgyát képező árut kísérő kereskedelmi számla száma

Dátum

Szállító

Vevő

HS-CI13A0916

2013.9.25

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0812

2013.8.12

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-CI13A0607

2013.8.13

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1022

2013.10.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1107

2013.11.15

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1120

2013.11.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0312DE

2014.3.12

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0325DE

2014.4.20

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0510DE

2014.5.19

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0421DE

2014.4.21

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0917DE

2014.9.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0701DE

2014.7.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0822DE

2014.8.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A1013DE

2014.10.16

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A1102DE

2014.11.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0503

2015.6.7

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0409

2015.4.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0502

2015.5.21

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0407

2015.4.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0613

2015.6.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0801

2015.8.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A07102

2015.9.14

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A07101

2015.9.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0713

2015.8.5

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1210

2015.12.23

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1207

2015.12.23

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A11091

2015.11.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A12032

2015.12.9

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1003DE

2015.10.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A12031

2015.12.9

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1206

2015.12.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1114

2015.12.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1008

2015.11.3

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0107

2016.1.22

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0114

2016.1.22

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A01021

2016.1.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0304

2016.3.17

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A01022

2016.1.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0313

2016.3.30

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0308

2016.3.17

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1213

2016.1.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0105

2016.1.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0318

2016.4.7

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0812

2016.8.19

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0613

2016.7.13

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0702

2016.7.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0920

2016.9.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

SS8801C32-FU_2

2014.5.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C13-FU

2014.4.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C23-FU

2014.4.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C32-FU_1

2014.5.22

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FU_2

2014.7.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FU_1

2014.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FU

2014.7.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C69-FU_2

2014.9.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C69-FU_1

2014.9.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C80-FU_2

2014.10.10

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C91-FU

2014.11.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C78-FU_1

2014.10.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C80-FU_1

2014.10.10

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C107-FU

2014.12.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C07-FI

2015.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C29-FI_2

2015.3.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-FI

2015.3.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C113-FU

2015.1.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C24-FI

2015.3.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C29-FI_1

2015.3.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FI

2015.4.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C47-FI_1

2015.4.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C88-FI

2015.6.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C90-FI

2015.6.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FI_2

2015.4.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_1

2015.5.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C49-FI_2

2015.4.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_2

2015.6.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FI

2015.4.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C49-FI_1

2015.4.22

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C60-FI_1

2015.5.8

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C60-FI_2

2015.5.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C48-FI

2015.4.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_3

2015.8.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C116-FI

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_8

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_3

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C117-FI

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FU_3

2015.7.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C130-FI

2015.9.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_4

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C126-FI

2015.8.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C121-FI_1

2015.8.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_2

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C02-FI

2015.7.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_1

2015.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C118-FI

2015.7.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C129-FI

2015.9.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_5

2015.9.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_1

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_4

2015.7.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C125-FI_1

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C123-FI

2015.8.4

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_4

2015.8.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C125-FI_2

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_3

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C109-FI

2015.8.4

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_7

2015.7.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C121-FI_2

2015.8.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C135-FI

2015.9.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_5

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_5

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_1

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_6

2015.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_2

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_2

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_3

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_4

2015.12.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_1

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_2

2015.11.5

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C139-FI

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_1

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_6

2015.12.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C166-FI

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_3

2015.11.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_5

2015.12.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C137-FI

2015.10.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_3

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_1-N

2015.10.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_1

2015.10.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C168-FI_1

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_7

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-F_3

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_2

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_5

2015.12.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_2

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_6

2015.12.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_10

2015.12.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_5-N

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C145-FI

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_4

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_4

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_2

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_6

2015.10.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C168-FI_2

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_1

2015.11.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_7

2016.1.5

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C170-FI

2016.1.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_3-N

2016.3.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_4

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_3

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C169-FI_2

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_8

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_9

2016.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_5

2016.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_1

2016.1.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_2

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C169-FI_1

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C171-FI

2016.1.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C35-SX

2016.5.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_3

2016.6.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C28-SX-2

2016.5.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_2

2016.6.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C37-SX_1

2016.6.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_1

2016.5.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C24-SX

2016.5.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C23-SX

2016.5.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C28-SX-1

2016.5.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C37-SX_2

2016.6.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_3

2016.7.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C51-SX_1

2016.8.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C51-SX_2

2016.9.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C46-SX

2016.7.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C57-SX

2016.9.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C57-SX

2016.9.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_3

2016.8.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_2

2016.7.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C44-SX_2

2016.8.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_1

2016.7.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_1

2016.8.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C44-SX_1

2016.7.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-SX_1

2016.8.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

(32)

Ennélfogva az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja és az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a Bizottság a szóban forgó számlákat érvénytelennek nyilvánítja. A szabad kereskedelmi forgalomba bocsátásra vonatkozó vám-árunyilatkozat elfogadásakor keletkezett vámtartozást a nemzeti vámhatóságoknak kell beszedniük a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (23) 105. cikkének (3)–(6) bekezdése szerint, amikor a kötelezettségvállalás elfogadásának a két exportáló gyártó tekintetében történő visszavonása hatályba lép. A vámok beszedéséért felelős nemzeti vámhatóságok ennek megfelelően tájékoztatást fognak kapni.

(33)

Ezzel összefüggésben a Bizottság emlékeztet arra, hogy az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának ugyanezen rendelet III. mellékletének 7. pontjával összefüggésben értelmezett rendelkezései, valamint az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának ugyanezen rendelet 2. mellékletének 7. pontjával összefüggésben értelmezett rendelkezései értelmében a behozatal csak akkor mentesül a vámok alól, ha a számla feltünteti az árat és az esetleges kedvezményeket. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, a vámok még akkor is alkalmazandók, ha az árukat kísérő kereskedelmi számlákat a Bizottság nem érvénytelenítette.

F.   A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS EGÉSZÉNEK KIVITELEZHETŐSÉGÉRE VONATKOZÓ ÉRTÉKELÉS

(34)

A kötelezettségvállalás értelmében a kötelezettségvállalásnak valamely exportáló gyártó általi megsértése nem eredményezi automatikusan a kötelezettségvállalás elfogadásának minden exportáló gyártóra kiterjedő visszavonását. Ilyen esetben a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a kötelezettségvállalás konkrét megsértésének a kötelezettségvállalás kivitelezhetőségére gyakorolt hatását az összes exportáló gyártó és a CCCME tekintetében.

(35)

A Bizottság ennek megfelelően értékelte, hogy a kötelezettségvállalásnak a Huashun China és a Seraphim China általi megsértése milyen hatást gyakorol a kötelezettségvállalás kivitelezhetőségére az összes exportáló gyártó és a CCCME tekintetében.

(36)

A kötelezettségvállalás megsértéséért kizárólag a szóban forgó exportáló gyártók felelősek; a nyomon követés nem állapította meg azt, hogy jelentős számú exportáló gyártó vagy a CCCME rendszeresen megsértette volna a kötelezettségvállalást.

(37)

A Bizottság ezért arra a megállapításra jutott, hogy a kötelezettségvállalás működése általában véve biztosított, a kötelezettségvállalás elfogadásának az összes exportáló gyártóra és a CCCME-re kiterjedő visszavonása nem indokolt.

G.   ÍRÁSBELI BEADVÁNYOK ÉS MEGHALLGATÁSOK

(38)

A dömpingellenes alaprendelet 8. cikkének (9) bekezdése és a szubvencióellenes alaprendelet 13. cikkének (9) bekezdése alapján az érdekelt felek számára biztosították a lehetőséget meghallgatásukra és észrevételeik megtételére.

(39)

A nyilvánosságra hozatalt követően mindkét exportáló gyártó tett észrevételeket. Egy exportáló gyártó vitatta a kapcsolatot azt állítva, hogy az uniós importőr az exportáló gyártótól eltérő személy tulajdonát képezi. A Bizottság kiegészítő bizonyítékot küldött, amely megerősítette az exportáló gyártó és az uniós importőr közötti kapcsolatot. Az exportáló gyártó erre nem reagált. Az állítást ezért a Bizottság elutasítja.

(40)

A másik exportáló gyártó a Bizottság kapcsolatra vonatkozó bizonyítékát vitató általános állítást tett, amelyet részletesebben nem támasztott alá. A Bizottság megjegyzi, hogy az exportáló gyártó nem magát a kapcsolatot vitatta. Megjegyzi továbbá, hogy a kapcsolatot az exportáló gyártó jelentette be a mintavételi eljárás során a hatályos intézkedések folyamatban lévő hatályvesztési felülvizsgálatára adott válaszaiban.

(41)

Ezen túlmenően egy exportáló gyártó kért meghallgatást, de nem tett további lépéseket.

(42)

Ugyanezen exportáló gyártó vitatta a számlák érvénytelenítését. Azt állította, hogy a Bizottság nem szabhat ki adót/vethet ki vámot a szabad forgalomba hozott importra a kötelezettségvállalás elfogadásának visszavonási dátumát megelőzően, amennyiben nem történt meg az importra szánt termékek nyilvántartásba vétele. Ezen állítás olyan értelmezésére alapul, hogy a Bizottság a kötelezettségvállalás elfogadásának visszavonását megelőzően ideiglenes vámok kivetéséről határozhat. A dömpingellenes alaprendelet 8. cikkének (10) bekezdése és a szubvencióellenes alaprendelet 13. cikkének (10) bekezdése értelmében ideiglenes vám vethető ki azon esetekben, amelyekben a kötelezettségvállaláshoz vezető vizsgálat még nem zárult le. Ez jelen esetben nem áll fenn ugyanis a vizsgálatokat végleges dömpingellenes és kiegyenlítő vámok kivetésével lezárták. Ennélfogva a dömpingellenes alaprendelet 8. cikkének (9) bekezdése és a szubvencióellenes alaprendelet 13. cikkének (9) bekezdése értelmében ha a Bizottság a kötelezettségvállalás elfogadását megszegi vagy visszavonja, automatikusan érvénybe lép a végleges vám. Az állítást ezért a Bizottság elutasítja.

(43)

Az exportáló gyártó további állítása szerint a Bizottság maga felismerte, hogy a visszamenőleges hatályú visszavonásnak nincsen jogalapja (24). A Bizottság megjegyzi, hogy jelen esetben a visszavonás nem visszamenőleges hatályú. A kötelezettségvállalás elfogadásának visszavonásához a kötelezettségvállalási számlák érvénytelenítése társul. A Bizottság visszamenőleges hatályú visszavonásra adott válasza emellett a konkrét visszavonás és az ügyben az egyik fél által tett konkrét állítás körülményeit is figyelembe vette. Az állítást ezért a Bizottság elutasítja.

H.   A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS ELFOGADÁSÁNAK VISSZAVONÁSA ÉS VÉGLEGES VÁMOK KIVETÉSE

(44)

Következésképp a Bizottság a dömpingellenes alaprendelet 8. cikkének (9) bekezdése és a szubvencióellenes alaprendelet 13. cikkének (9) bekezdése alapján, továbbá a kötelezettségvállalás feltételeivel összhangban arra a következtetésre jutott, hogy a Huashun China és a Seraphim China kötelezettségvállalásának elfogadását vissza kell vonni.

(45)

Ennek megfelelően a dömpingellenes alaprendelet 8. cikkének (9) bekezdése és a szubvencióellenes alaprendelet 13. cikkének (9) bekezdése értelmében az 1238/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 1. cikkével kivetett végleges dömpingellenes vám és az 1239/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet 1. cikkével kivetett végleges kiegyenlítő vám e rendelet hatálybalépésének napjától automatikusan alkalmazandó a Ningbo Huashun Solar Energy Technology Co. Ltd (TARIC-kiegészítő kód: B856), valamint a Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd (TARIC-kiegészítő kód: B836) által gyártott érintett termék Kínából származó vagy ott feladott behozatalaira.

(46)

Ha a tagállamok vámhatóságai arra utaló jeleket találnak, hogy egy kötelezettségvállalási számlán szereplő ár nem felel meg a ténylegesen fizetett árnak, ki kell vizsgálniuk, hogy megsértették-e a kötelezettségvállalási számlán feltüntetendő bármiféle kedvezményekre vonatkozó követelményeket vagy nem tartották-e tiszteletben a minimális importárat. Amennyiben a tagállamok vámhatóságai arra a következtetésre jutnak, hogy megsértették a fenti követelményeket vagy nem tartották tiszteletben a minimális importárat, következményként be kell szedniük a vámot. A tagállami vámhatóságok munkájának a Szerződés 4. cikke (3) bekezdése alapján történő megkönnyítése érdekében a Bizottság a nemzeti eljárások kizárólagos céljából ilyen helyzetekben megosztja a kötelezettségvállalás bizalmas szövegét és egyéb információkat.

(47)

Tájékoztatási célból az e rendelet II. mellékletében szereplő táblázat felsorolja azon exportáló gyártókat, amelyek tekintetében a kötelezettségvállalásnak a 2013/707/EU végrehajtási határozat általi elfogadása nem módosul,

ELFOGADTA EZT AZ RENDELETET:

1. cikk

A Bizottság a Ningbo Huashun Solar Energy Technology Co. Ltd (TARIC-kiegészítő kód: B856) és a Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd (TARIC-kiegészítő kód: B836) tekintetében visszavonja a kötelezettségvállalás elfogadását.

2. cikk

(1)   A Bizottság az e rendelet I. mellékletében felsorolt kötelezettségvállalási számlákat érvénytelennek nyilvánítja.

(2)   A szabad kereskedelmi forgalomba bocsátásra vonatkozó vám-árunyilatkozat elfogadásakor az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja és az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében dömpingellenes és kiegyenlítő vámokból keletkezett vámtartozást be kell szedni.

3. cikk

(1)   Ha a tagállamok vámhatóságai arra utaló jeleket találnak, hogy egy, az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontja és az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (1) bekezdése b) pontja szerinti, az 1. cikkben említett valamely vállalkozás által az e rendelet hatálybalépését megelőzően kiállított kötelezettségvállalási számlán szereplő ár nem felel meg a fizetett árnak, és ennélfogva a szóban forgó vállalkozások megsérthették a kötelezettségvállalást, a vámhatóságok – amennyiben a nemzeti eljárások lefolytatásának céljából szükséges – felkérhetik a Bizottságot, hogy a kötelezettségvállalási számla kibocsátásának napján alkalmazott minimális importár ellenőrzése céljából tárja fel előttük a kötelezettségvállalás másolatát és egyéb információkat.

(2)   Amennyiben ezen ellenőrzés során kiderül, hogy a fizetett ár alacsonyabb a minimális importárnál, be kell szedni az (EU) 2016/1036 rendelet 8. cikkének (9) bekezdése és az (EU) 2016/1037 rendelet 13. cikkének (9) bekezdése értelmében következményként keletkezett vámtartozást.

Amennyiben ezen ellenőrzés során kiderül, hogy a kereskedelmi számlán nem tüntették fel az engedményeket és kedvezményeket, be kell szedni az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja és az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében következményként keletkezett vámtartozást.

(3)   Az (1) bekezdés szerinti információ csak az 1238/2013/EU végrehajtási rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja és az 1239/2013/EU végrehajtási rendelet 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében keletkezett vámtartozás végrehajtásának céljára használható. Ezzel összefüggésben a tagállamok vámhatóságai a vámok adósainak tudomására hozhatják az információt, mely tájékoztatás kizárólagos célja a védelemhez való joguk megtartása. Az ilyen információkat semmi esetben sem szolgáltathatják ki harmadik feleknek.

4. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)  HL L 176., 2016.6.30., 21. o.

(2)  HL L 176., 2016.6.30., 55. o.

(3)  HL L 152., 2013.6.5., 5. o.

(4)  HL L 209., 2013.8.3., 26. o.

(5)  HL L 209., 2013.8.3., 1. o.

(6)  HL L 325., 2013.12.5., 1. o.

(7)  HL L 325., 2013.12.5., 66. o.

(8)  HL L 325., 2013.12.5., 214. o.

(9)  HL L 270., 2014.9.11., 6. o.

(10)  HL L 139., 2015.6.5., 30. o.

(11)  HL L 218., 2015.8.19., 1. o.

(12)  HL L 295., 2015.11.12., 23. o.

(13)  HL C 405., 2015.12.5., 8. o.

(14)  HL C 405., 2015.12.5., 20. o.

(15)  HL C 405., 2015.12.5., 33. o.

(16)  HL L 23., 2016.1.29., 47. o.

(17)  HL L 37., 2016.2.12., 76. o.

(18)  HL L 37., 2016.2.12., 56. o.

(19)  HL L 170., 2016.6.29., 5. o.

(20)  HL L 222., 2016.8.17., 10. o.

(21)  HL L 228., 2016.8.23., 16. o.

(22)  HL L 308., 2016.11.16., 8. o.

(23)  HL L 269., 2013.10.10., 1. o.

(24)  Hivatkozással az (EU) 2015/1403 végrehajtási rendeletre.


I. MELLÉKLET

Az érvénytelennek nyilvánított kötelezettségvállalási számlák listája:

A kötelezettségvállalás tárgyát képező árut kísérő kereskedelmi számla száma

Dátum

Szállító

Vevő

HS-CI13A0916

2013.9.25

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0812

2013.8.12

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-CI13A0607

2013.8.13

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1022

2013.10.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1107

2013.11.15

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A1120

2013.11.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0312DE

2014.3.12

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0325DE

2014.4.20

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0510DE

2014.5.19

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-13A0421DE

2014.4.21

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0917DE

2014.9.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0701DE

2014.7.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0822DE

2014.8.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A1013DE

2014.10.16

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A1102DE

2014.11.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0503

2015.6.7

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-14A0409

2015.4.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0502

2015.5.21

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0407

2015.4.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0613

2015.6.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0801

2015.8.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A07102

2015.9.14

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A07101

2015.9.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A0713

2015.8.5

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1210

2015.12.23

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1207

2015.12.23

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A11091

2015.11.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A12032

2015.12.9

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1003DE

2015.10.26

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A12031

2015.12.9

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1206

2015.12.29

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1114

2015.12.1

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1008

2015.11.3

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0107

2016.1.22

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0114

2016.1.22

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A01021

2016.1.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0304

2016.3.17

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A01022

2016.1.11

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0313

2016.3.30

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0308

2016.3.17

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-15A1213

2016.1.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0105

2016.1.8

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0318

2016.4.7

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0812

2016.8.19

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0613

2016.7.13

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0702

2016.7.27

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

HS-16A0920

2016.9.28

Ningbo Huashun Solar Energy Co. Ltd

Huashun Solar GmbH

SS8801C32-FU_2

2014.5.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C13-FU

2014.4.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C23-FU

2014.4.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C32-FU_1

2014.5.22

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FU_2

2014.7.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FU_1

2014.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FU

2014.7.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C69-FU_2

2014.9.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C69-FU_1

2014.9.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C80-FU_2

2014.10.10

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C91-FU

2014.11.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C78-FU_1

2014.10.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C80-FU_1

2014.10.10

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C107-FU

2014.12.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C07-FI

2015.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C29-FI_2

2015.3.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-FI

2015.3.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C113-FU

2015.1.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C24-FI

2015.3.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C29-FI_1

2015.3.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-FI

2015.4.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C47-FI_1

2015.4.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C88-FI

2015.6.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C90-FI

2015.6.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FI_2

2015.4.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_1

2015.5.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C49-FI_2

2015.4.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_2

2015.6.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-FI

2015.4.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C49-FI_1

2015.4.22

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C60-FI_1

2015.5.8

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C60-FI_2

2015.5.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C48-FI

2015.4.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_3

2015.8.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C116-FI

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_8

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_3

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C117-FI

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FU_3

2015.7.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C130-FI

2015.9.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_4

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C126-FI

2015.8.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C121-FI_1

2015.8.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_2

2015.7.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C02-FI

2015.7.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C112-FI_1

2015.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C118-FI

2015.7.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C129-FI

2015.9.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_5

2015.9.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_1

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_4

2015.7.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C125-FI_1

2015.8.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C123-FI

2015.8.4

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_4

2015.8.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C125-FI_2

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_3

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C109-FI

2015.8.4

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_7

2015.7.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C121-FI_2

2015.8.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C135-FI

2015.9.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C01-FI_5

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_5

2015.7.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_1

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_6

2015.7.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_2

2015.8.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_2

2015.7.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_3

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_4

2015.12.1

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_1

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_2

2015.11.5

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C139-FI

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_1

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_6

2015.12.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C166-FI

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_3

2015.11.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_5

2015.12.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C137-FI

2015.10.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_3

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_1-N

2015.10.26

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_1

2015.10.12

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C168-FI_1

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_7

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-F_3

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C136-FI_2

2015.10.21

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_5

2015.12.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_2

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_6

2015.12.7

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_10

2015.12.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C106-FI_5-N

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C145-FI

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_4

2015.12.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_4

2015.11.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C143-FI_2

2015.10.29

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

AN8801C03-FI_6

2015.10.13

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C168-FI_2

2015.12.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C146-FI_1

2015.11.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_7

2016.1.5

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C170-FI

2016.1.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_3-N

2016.3.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_4

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_3

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C169-FI_2

2016.1.28

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_8

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C155-FI_9

2016.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_5

2016.2.3

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_1

2016.1.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C163-FI_2

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C169-FI_1

2016.1.25

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C171-FI

2016.1.18

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C35-SX

2016.5.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_3

2016.6.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C28-SX-2

2016.5.17

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_2

2016.6.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C37-SX_1

2016.6.16

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C34-SX_1

2016.5.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C24-SX

2016.5.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C23-SX

2016.5.9

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C28-SX-1

2016.5.11

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C37-SX_2

2016.6.23

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_3

2016.7.14

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C51-SX_1

2016.8.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C51-SX_2

2016.9.20

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C46-SX

2016.7.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C57-SX

2016.9.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C57-SX

2016.9.30

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_3

2016.8.24

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_2

2016.7.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-SX_2

2016.8.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C44-SX_2

2016.8.2

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C40-SX_1

2016.7.6

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C50-SX_1

2016.8.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C44-SX_1

2016.7.19

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH

SS8801C45-SX_1

2016.8.15

Jiangsu Seraphim Solar System Co. Ltd

Seraphim Solar System GmbH


II. MELLÉKLET

A vállalatok listája

A vállalat neve

TARIC-kiegészítő kód

Jiangsu Aide Solar Energy Technology Co. Ltd

B798

Alternative Energy (AE) Solar Co. Ltd

B799

Anhui Chaoqun Power Co. Ltd

B800

Anji DaSol Solar Energy Science & Technology Co. Ltd

B802

Anhui Schutten Solar Energy Co. Ltd

Quanjiao Jingkun Trade Co. Ltd

B801

Anhui Titan PV Co. Ltd

B803

Xi'an SunOasis (Prime) Company Limited

TBEA SOLAR CO. LTD

XINJIANG SANG'O SOLAR EQUIPMENT

B804

Changzhou NESL Solartech Co. Ltd

B806

Changzhou Shangyou Lianyi Electronic Co. Ltd

B807

CHINALAND SOLAR ENERGY CO. LTD

B808

ChangZhou EGing Photovoltaic Technology Co. Ltd

B811

CIXI CITY RIXING ELECTRONICS CO. LTD

ANHUI RINENG ZHONGTIAN SEMICONDUCTOR DEVELOPMENT CO. LTD

HUOSHAN KEBO ENERGY & TECHNOLOGY CO. LTD

B812

CSG PVtech Co. Ltd

B814

China Sunergy (Nanjing) Co. Ltd

CEEG Nanjing Renewable Energy Co. Ltd

CEEG (Shanghai) Solar Science Technology Co. Ltd

China Sunergy (Yangzhou) Co. Ltd

China Sunergy (Shanghai) Co. Ltd

B809

Dongfang Electric (Yixing) MAGI Solar Power Technology Co. Ltd

B816

EOPLLY New Energy Technology Co. Ltd

SHANGHAI EBEST SOLAR ENERGY TECHNOLOGY CO. LTD

JIANGSU EOPLLY IMPORT & EXPORT CO. LTD

B817

Zheijiang Era Solar Co. Ltd

B818

GD Solar Co. Ltd

B820

Greenway Solar-Tech (Shanghai) Co. Ltd

Greenway Solar-Tech (Huaian) Co. Ltd

B821

Konca Solar Cell Co. Ltd

Suzhou GCL Photovoltaic Technology Co. Ltd

Jiangsu GCL Silicon Material Technology Development Co. Ltd

Jiangsu Zhongneng Polysilicon Technology Development Co. Ltd

GCL-Poly (Suzhou) Energy Limited

GCL-Poly Solar Power System Integration (Taicang) Co. Ltd

GCL SOLAR POWER (SUZHOU) LIMITED

GCL Solar System (Shuzhou) Limited

GCL System Integration Technology Co. Ltd

B850

Guodian Jintech Solar Energy Co. Ltd

B822

Hangzhou Bluesun New Material Co. Ltd

B824

Hanwha SolarOne (Qidong) Co. Ltd

B826

Hengdian Group DMEGC Magnetics Co. Ltd

B827

HENGJI PV-TECH ENERGY CO. LTD

B828

Himin Clean Energy Holdings Co. Ltd

B829

Jetion Solar (China) Co. Ltd

Junfeng Solar (Jiangsu) Co. Ltd

Jetion Solar (Jiangyin) Co. Ltd

B830

Jiangsu Green Power PV Co. Ltd

B831

Jiangsu Hosun Solar Power Co. Ltd

B832

Jiangsu Jiasheng Photovoltaic Technology Co. Ltd

B833

Jiangsu Runda PV Co. Ltd

B834

Jiangsu Sainty Photovoltaic Systems Co. Ltd

Jiangsu Sainty Machinery Imp. And Exp. Corp. Ltd

B835

Jiangsu Shunfeng Photovoltaic Technology Co. Ltd

Changzhou Shunfeng Photovoltaic Materials Co. Ltd

Jiangsu Shunfeng Photovoltaic Electronic Power Co. Ltd

B837

Jiangsu Sinski PV Co. Ltd

B838

Jiangsu Sunlink PV Technology Co. Ltd

B839

Jiangsu Zhongchao Solar Technology Co. Ltd

B840

Jiangxi Risun Solar Energy Co. Ltd

B841

Jiangxi LDK Solar Hi-Tech Co. Ltd

LDK Solar Hi-Tech (Nanchang) Co. Ltd

LDK Solar Hi-Tech (Suzhou) Co. Ltd

B793

Jiangyin Hareon Power Co. Ltd

Hareon Solar Technology Co. Ltd

Taicang Hareon Solar Co. Ltd

Hefei Hareon Solar Technology Co. Ltd

Jiangyin Xinhui Solar Energy Co. Ltd

Altusvia Energy (Taicang) Co. Ltd

B842

Jiangyin Shine Science and Technology Co. Ltd

B843

Jinzhou Yangguang Energy Co. Ltd

Jinzhou Huachang Photovoltaic Technology Co. Ltd

Jinzhou Jinmao Photovoltaic Technology Co. Ltd

Jinzhou Rixin Silicon Materials Co. Ltd

Jinzhou Youhua Silicon Materials Co. Ltd

B795

Juli New Energy Co. Ltd

B846

Jumao Photonic (Xiamen) Co. Ltd

B847

King-PV Technology Co. Ltd

B848

Kinve Solar Power Co. Ltd (Maanshan)

B849

Lightway Green New Energy Co. Ltd

Lightway Green New Energy(Zhuozhou) Co. Ltd

B851

Nanjing Daqo New Energy Co. Ltd

B853

NICE SUN PV CO. LTD

LEVO SOLAR TECHNOLOGY CO. LTD

B854

Ningbo Jinshi Solar Electrical Science & Technology Co. Ltd

B857

Ningbo Komaes Solar Technology Co. Ltd

B858

Ningbo South New Energy Technology Co. Ltd

B861

Ningbo Sunbe Electric Ind Co. Ltd

B862

Ningbo Ulica Solar Science & Technology Co. Ltd

B863

Perfectenergy (Shanghai) Co. Ltd

B864

Perlight Solar Co. Ltd

B865

SHANGHAI ALEX SOLAR ENERGY SCIENCE & TECHNOLOGY CO. LTD

SHANGHAI ALEX NEW ENERGY CO. LTD

B870

Shanghai BYD Co. Ltd

BYD(Shangluo)Industrial Co. Ltd

B871

Shanghai Chaori Solar Energy Science & Technology Co. Ltd

B872

Propsolar (Zhejiang) New Energy Technology Co. Ltd

Shanghai Propsolar New Energy Co. Ltd

B873

SHANGHAI SHANGHONG ENERGY TECHNOLOGY CO. LTD

B874

SHANGHAI SOLAR ENERGY S&T CO. LTD

Shanghai Shenzhou New Energy Development Co. Ltd

Lianyungang Shenzhou New Energy Co. Ltd

B875

Shanghai ST Solar Co. Ltd

Jiangsu ST Solar Co. Ltd

B876

Shenzhen Sacred Industry Co. Ltd

B878

Shenzhen Topray Solar Co. Ltd

Shanxi Topray Solar Co. Ltd

Leshan Topray Cell Co. Ltd

B880

Sopray Energy Co. Ltd

Shanghai Sopray New Energy Co. Ltd

B881

SUN EARTH SOLAR POWER CO. LTD

NINGBO SUN EARTH SOLAR POWER CO. LTD

Ningbo Sun Earth Solar Energy Co. Ltd

B882

SUZHOU SHENGLONG PV-TECH CO. LTD

B883

TDG Holding Co. Ltd

B884

Tianwei New Energy Holdings Co. Ltd

Tianwei New Energy (Chengdu) PV Module Co. Ltd

Tianwei New Energy (Yangzhou) Co. Ltd

B885

Wenzhou Jingri Electrical and Mechanical Co. Ltd

B886

Shanghai Topsolar Green Energy Co. Ltd

B877

Shenzhen Sungold Solar Co. Ltd

B879

Wuhu Zhongfu PV Co. Ltd

B889

Wuxi Saijing Solar Co. Ltd

B890

Wuxi Shangpin Solar Energy Science and Technology Co. Ltd

B891

Wuxi Solar Innova PV Co. Ltd

B892

Wuxi Taichang Electronic Co. Ltd

China Machinery Engineering Wuxi Co.Ltd

Wuxi Taichen Machinery & Equipment Co. Ltd

B893

Xi'an Huanghe Photovoltaic Technology Co. Ltd

State-run Huanghe Machine-Building Factory Import and Export Corporation

Shanghai Huanghe Fengjia Photovoltaic Technology Co. Ltd

B896

Yingli Energy (China) Co. Ltd

Baoding Tianwei Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Hainan Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Hengshui Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Tianjin Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Lixian Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Baoding Jiasheng Photovoltaic Technology Co. Ltd

Beijing Tianneng Yingli New Energy Resources Co. Ltd

Yingli Energy (Beijing) Co. Ltd

B797

Yuhuan BLD Solar Technology Co. Ltd

Zhejiang BLD Solar Technology Co. Ltd

B899

Yuhuan Sinosola Science & Technology Co. Ltd

B900

Zhangjiagang City SEG PV Co. Ltd

B902

Zhejiang Fengsheng Electrical Co. Ltd

B903

Zhejiang Global Photovoltaic Technology Co. Ltd

B904

Zhejiang Heda Solar Technology Co. Ltd

B905

Zhejiang Jiutai New Energy Co. Ltd

Zhejiang Topoint Photovoltaic Co. Ltd

B906

Zhejiang Kingdom Solar Energy Technic Co. Ltd

B907

Zhejiang Koly Energy Co. Ltd

B908

Zhejiang Mega Solar Energy Co. Ltd

Zhejiang Fortune Photovoltaic Co. Ltd

B910

Zhejiang Shuqimeng Photovoltaic Technology Co. Ltd

B911

Zhejiang Shinew Photoelectronic Technology Co. Ltd

B912

Zhejiang Sunflower Light Energy Science & Technology Limited Liability Company

Zhejiang Yauchong Light Energy Science & Technology Co. Ltd

B914

Zhejiang Sunrupu New Energy Co. Ltd

B915

Zhejiang Tianming Solar Technology Co. Ltd

B916

Zhejiang Trunsun Solar Co. Ltd

Zhejiang Beyondsun PV Co. Ltd

B917

Zhejiang Wanxiang Solar Co. Ltd

WANXIANG IMPORT & EXPORT CO LTD

B918

ZHEJIANG YUANZHONG SOLAR CO. LTD

B920

Zhongli Talesun Solar Co. Ltd

B922


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/30


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2147 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

a Németország bizonyos borvidékein és Magyarország összes borvidékén 2016-ban szüretelt szőlőből előállított bor alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek emelésének engedélyezéséről

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 91. cikkére,

mivel:

(1)

Az 1308/2013/EU rendelet VIII. melléklete I. részének A.3. pontja értelmében a rendkívül kedvezőtlen időjárású években a tagállamok kérhetik a bor térfogatszázalékban számított alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek legfeljebb 0,5 %-kal való emelését.

(2)

Németország és Magyarország kérte a 2016-ban szüretelt szőlőből előállított bor alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek emelését, mivel az időjárási feltételek a vegetációs időszakban rendkívül kedvezőtlenek voltak. A szóban forgó kérelem Magyarország esetében minden borvidékre vonatkozik. Németország csak a Baden, Ahr, Mittelrhein, Mosel, Nahe, Pfalz, Rheinhessen és Württemberg borvidékeken termesztett vörösbor-szőlőfajtákból előállított bor alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek emelését kérte.

(3)

A 2016. évi rendkívül kedvezőtlen időjárási feltételek miatt az 1308/2013/EU rendelet VIII. melléklete I. részének A.2. pontjában a természetes alkoholtartalom növelésére vonatkozóan előírt határértékek bizonyos borvidékeken nem teszik lehetővé, hogy az összes szőlőfajtából, illetve egyes szőlőfajtákból olyan borokat állítsanak elő, amelyek az összes alkoholtartalom tekintetében megfelelnek a szokásos piaci keresletnek.

(4)

Következésképpen helyénvaló engedélyezni a Magyarországon és Németországban található borvidékeken 2016-ban szüretelt összes szőlőfajta vagy egyes borszőlőfajták felhasználásával előállított bor alkoholtartalmának növelésére vonatkozó határértékek emelését.

(5)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az 1308/2013/EU rendelet VIII. melléklete I. részének A.3. pontjától eltérve az e rendelet mellékletében felsorolt borvidékeken, illetve borvidék részét képező területeken, az említett mellékletben meghatározott összes borszőlőfajta vagy egyes borszőlőfajták vonatkozásában a 2016-ban szüretelt friss szőlő, valamint a 2016-ban szüretelt szőlőből előállított szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben levő újbor és bor esetében a térfogatszázalékban számított természetes alkoholtartalom növelésének mértéke nem haladhatja meg a következő határértékeket:

a)

3,5 térfogatszázalék az 1308/2013/EU rendelet VII. mellékletének I. függelékében említett A. szőlőtermő övezetben;

b)

2,5 térfogatszázalék az 1308/2013/EU rendelet VII. mellékletének I. függelékében említett B. szőlőtermő övezetben;

c)

2,0 térfogatszázalék az 1308/2013/EU rendelet VII. mellékletének I. függelékében említett C. szőlőtermő övezetben.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)  HL L 347., 2013.12.20., 671. o.


MELLÉKLET

Azok a borszőlőfajták és borvidékek, illetve borvidék részét képező területek, amelyek esetében az 1. cikk alapján engedélyezett az alkoholtartalom-növelésre vonatkozó határérték emelése

Tagállam

Borvidékek vagy borvidék részét képező területek (szőlőtermő övezet)

Fajták

Németország

Baden borvidék (B. övezet)

Az összes engedélyezett vörösbor-szőlőfajta

Ahr borvidék (A. övezet)

Mittelrhein borvidék (A. övezet)

Mosel borvidék (A. övezet)

Nahe borvidék (A. övezet)

Pfalz borvidék (A. övezet)

Rheinhessen borvidék (A. övezet)

Württemberg borvidék (A. övezet)

Magyarország

Az összes borvidék (C. övezet)

Az összes engedélyezett szőlőfajta


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/32


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2148 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

az (EU) 2015/936 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a 2017. évre meghatározott textilkvóták kezelésére és elosztására vonatkozó szabályok megállapításáról

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az egyes harmadik országokból származó textiltermékek kétoldalú megállapodások, jegyzőkönyvek, egyéb megállapodások vagy egyéb különleges uniós importszabályozás hatálya alá nem tartozó behozatalának közös szabályairól szóló, 2015. június 9-i (EU) 2015/936 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 17. cikke (3) és (6) bekezdésére, valamint 21. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

Az (EU) 2015/936 rendelet egyes harmadik országokból származó textiltermékek behozatalára mennyiségi korlátozásokat állapított meg, amelyek az érkezési sorrendben történő kiszolgálás módszere alapján kerülnek felosztásra.

(2)

Az (EU) 2015/936 rendelet értelmében bizonyos körülmények között lehetséges más felosztási módszereket is alkalmazni, a kontingenseket részletekre bontani, vagy a meghatározott keretmennyiség egy részét kizárólag azokra a kérelmekre fenntartani, amelyekhez csatolták a korábbi behozatal eredményeinek igazolását.

(3)

A kereskedelem folyamatosságának indokolatlan megzavarását elkerülendő, a 2017. évre megállapított textilkvóták kezelésére és elosztására vonatkozó szabályokat a kvótaév kezdete előtt el kell fogadni.

(4)

A korábbi években elfogadott intézkedések – így például az (EU) 2015/2106 bizottsági végrehajtási rendeletben (2) foglaltak – kielégítőnek bizonyultak, ennélfogva helyénvaló a 2017. évre hasonló szabályokat elfogadni.

(5)

A lehető legtöbb gazdasági szereplő igényeinek kielégítéséhez célszerű az érkezési sorrendben történő felosztási módszert rugalmasabbá tenni azáltal, hogy az egyes gazdasági szereplők számára felosztható mennyiségekre e módszer alapján felső határ kerül megállapításra.

(6)

A kereskedelem bizonyos fokú folyamatosságának és a kontingensek hatékony kezelésének biztosításához engedélyezni kell a gazdasági szereplők számára, hogy 2017-re az első behozatali engedélyt ugyanolyan mennyiségre kérjék, mint amennyi a 2016. évi behozataluk volt.

(7)

A kontingensek optimális kihasználásához az a gazdasági szereplő, aki az engedélyezett mennyiség legalább felét már felhasználta, újabb mennyiséget igényelhet, amennyiben rendelkezésre állnak még mennyiségek a kontingensben.

(8)

A megfelelő igazgatás biztosítása érdekében a behozatali engedélyek a kiállítás napjától számított kilenc hónapig, legkésőbb az év végéig érvényesek. A tagállamok csak azután adják ki az engedélyeket, miután a Bizottság értesítette őket, hogy a mennyiségek rendelkezésre állnak, és csak akkor, ha a gazdasági szereplők bizonyítani tudják a szerződés meglétét, és ellentétes különleges rendelkezés hiányában igazolni tudják, hogy az érintett kategóriákra és országokra e rendelet értelmében még nem kaptak uniós behozatali engedélyt. Mindazonáltal az illetékes nemzeti hatóságok számára engedélyezni kell, hogy az importőr kérelmére három hónappal, de legkésőbb 2018. március 31-ig meghosszabbítsák azokat az engedélyeket, amelyek legalább felét már felhasználták a hosszabbítás iránti kérelem benyújtásának időpontjában.

(9)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban állnak az (EU) 2015/936 rendelet 30. cikkével létrehozott, textiltermékekkel foglalkozó bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

E rendelet szabályokat állapít meg az (EU) 2015/936 rendelet III. mellékletében meghatározott egyes textiltermékek behozatalára vonatkozó mennyiségi kvóták kezelésével kapcsolatban a 2017. évre.

2. cikk

Az 1. cikkben említett kontingensek felosztása a tagállamok által a Bizottsághoz továbbított, azon egyéni gazdasági szereplők kérelmeit tartalmazó bejelentések érkezési sorrendjében történik, akik az I. mellékletben az egyes gazdasági szereplőkre vonatkozóan megállapított maximális mennyiségeket nem lépik túl.

A maximális mennyiségek azonban nem alkalmazandók azokra a gazdasági szereplőkre, akik a 2017. évre vonatkozó első kérelmük benyújtásakor bizonyítani tudják az illetékes nemzeti hatóságok felé a 2016-ra szóló behozatali engedélyek alapján, hogy adott kategóriák és adott harmadik országok tekintetében több volt a behozataluk, mint a kategóriánként megállapított maximális mennyiség.

E gazdasági szereplők esetében az illetékes hatóságok engedélyezhetik a behozatalt, amennyiben az nem haladja meg a 2016-ban az adott harmadik országok és adott kategóriák vonatkozásában történt behozatal mennyiségét, feltéve, hogy elegendő kontingens áll rendelkezésre.

3. cikk

Az az importőr, amely a számára e rendelet értelmében felosztott mennyiség legalább 50 százalékát felhasználta, ugyanarra a kategóriára és származási országra vonatkozóan újabb kérelmet nyújthat be, amennyiben a mennyiségek nem haladják meg az I. mellékletben meghatározott maximális mennyiséget.

4. cikk

(1)   A II. mellékletben felsorolt illetékes nemzeti hatóságok 2017. január 11-én (brüsszeli idő szerint) 10 órától kezdődően értesítik a Bizottságot a behozatali engedély iránti kérelmekben szereplő mennyiségekről.

(2)   Az illetékes nemzeti hatóságok csak azt követően adják ki a behozatali engedélyeket, miután a Bizottság értesítette őket az (EU) 2015/936 rendelet 17. cikkének (2) bekezdése értelmében, hogy az igényelt mennyiségek behozatal céljára rendelkezésre állnak.

Az engedélyeket kizárólag abban az esetben adják ki, ha a gazdasági szereplő:

a)

bizonyítja az áruszállításra vonatkozó szerződés meglétét; valamint

b)

írásban igazolja, hogy az érintett kategóriák és országok tekintetében:

i.

még nem kapott engedélyt e rendelet értelmében; vagy

ii.

kapott engedélyt e rendelet értelmében, de a számára kiosztott mennyiség legalább 50 százalékát már felhasználta.

(3)   A behozatali engedélyek a kiállítás napjától számított kilenc hónapig, de legkésőbb 2017. december 31-ig érvényesek.

Az illetékes nemzeti hatóságok azonban az importőr kérésére három hónappal meghosszabbíthatják az engedélyeket, ha az azokban kiosztott mennyiség legalább 50 százaléka már felhasználásra került a kérelem benyújtásának időpontjáig. A meghosszabbítás semmilyen körülmények között nem nyúlhat túl 2018. március 31-én.

5. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

A rendelet 2017. január 1-jétől alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)  HL L 160., 2015.6.25., 1. o.

(2)  A Bizottság (EU) 2015/2106 végrehajtási rendelete (2015. november 20.) az (EU) 2015/936 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a 2016. évre meghatározott textilkvóták kezelésére és elosztására vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 305., 2015.11.21., 35. o.).


I. MELLÉKLET

A 2. és 3. cikkben említett maximális mennyiségek

Érintett ország

Kategória

Egység

Maximális mennyiség

Belarusz Köztársaság

 

 

 

 

1

kilogramm

20 000

2

kilogramm

80 000

3

kilogramm

5 000

4

darab

20 000

5

darab

15 000

6

darab

20 000

7

darab

20 000

8

darab

20 000

15

darab

17 000

20

kilogramm

5 000

21

darab

5 000

22

kilogramm

6 000

24

darab

5 000

26/27

darab

10 000

29

darab

5 000

67

kilogramm

3 000

73

darab

6 000

115

kilogramm

20 000

117

kilogramm

30 000

118

kilogramm

5 000


Érintett ország

Kategória

Egység

Maximális mennyiség

Koreai Népi Demokratikus Köztársaság

1

kilogramm

10 000

2

kilogramm

10 000

3

kilogramm

10 000

4

darab

10 000

5

darab

10 000

6

darab

10 000

7

darab

10 000

8

darab

10 000

9

kilogramm

10 000

12

pár

10 000

13

darab

10 000

14

darab

10 000

15

darab

10 000

16

darab

10 000

17

darab

10 000

18

kilogramm

10 000

19

darab

10 000

20

kilogramm

10 000

21

darab

10 000

24

darab

10 000

26

darab

10 000

27

darab

10 000

28

darab

10 000

29

darab

10 000

31

darab

10 000

36

kilogramm

10 000

37

kilogramm

10 000

39

kilogramm

10 000

59

kilogramm

10 000

61

kilogramm

10 000

68

kilogramm

10 000

69

darab

10 000

70

pár

10 000

73

darab

10 000

74

darab

10 000

75

darab

10 000

76

kilogramm

10 000

77

kilogramm

5 000

78

kilogramm

5 000

83

kilogramm

10 000

87

kilogramm

8 000

109

kilogramm

10 000

117

kilogramm

10 000

118

kilogramm

10 000

142

kilogramm

10 000

151A

kilogramm

10 000

151B

kilogramm

10 000

161

kilogramm

10 000


II. MELLÉKLET

A 4. cikkben említett illetékes nemzeti hatóságok jegyzéke

1.   Belgium

FOD Economie, KMO, Middenstand en Energie (FPS Economy, SMEs, Self-Employed and Energy)

Algemene Directie Economische Analyses en Internationale Economie

Dienst Vergunningen

Vooruitgangstraat 50

1210 Brussel

Tel. +32 22776713

Fax +32 22775063

SPF Economie, PME, Classes moyennes et Énergie (FPS Economy, SMEs, Self-Employed and Energy)

Direction générale des Analyses économiques et de l'Economie internationale

Service Licences

Rue du Progrès 50

1210 Bruxelles

Tél. +32 22776713

Fax +32 22775063

2.   Bulgaria

Министерство на икономиката и енергетиката

Дирекция „Регистриране, лицензиране и контрол”

ул. „Славянска” № 8

1052 София

Тел. +359 29407008 / +359 29407673 / +359 29407800

Факс +359 29815041 / +359 29804710 /+359 29883654

Ministry of Economy and Energy

8 Slavyanska Str., Sofia 1052

Tel. +359 29407008 / +359 29407673 / +359 29407800

Fax +359 29815041 / +359 29804710 /+359 29883654

3.   Czech Republic

Ministerstvo průmyslu a obchodu (Ministry of Industry and Trade)

Licenční správa

Na Františku 32

110 15 Praha 1

Tel. +420 224907111

Fax +420 224212133

4.   Denmark

Erhvervs- og Vækstministeriet (Ministry of Business and Growth)

Erhvervsstyrelsen

Langelinie Allé 17

2100 København

Tel. +45 35291000

Fax +45 35291001

5.   Germany

Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle (BAFA) [Federal Office of Economics and Export Control]

Frankfurter Str. 29-35

65760 Eschborn

Tel. +49 6196908-0

Fax +49 6196908800

6.   Estonia

Majandus- ja Kommunikatsiooniministeerium (Ministry of Economic Affairs and Communications)

Harju 11

15072 Tallinn

Tel. +372 6256400

Fax +372 6313660

7.   Ireland

An Roinn Post, Fiontar agus Nuálaíochta

23 Sráid Chill Dara

Baile Átha Cliath 2D02 TD30

Tel. +353 16312545

Fax +353 16312562

Department of Jobs, Enterprise and Innovation

Licensing Unit

Kildare Street

IRL-Dublin 2

Tel. +353 16312545

Fax +353 16312562

8.   Greece

Υπουργείο Οικονομίας, Ανάπτυξης και Τουρισμού

Γενική Διεύθυνση Διεθνούς Οικονομικής και Εμπορικής Πολιτικής

Διεύθυνση Συντονισμού Εμπορίου και Εμπορικών Καθεστώτων

Τμήμα Β' Ειδικών Καθεστώτων Εισαγωγών

Κορνάρου 1

105 63 Αθήνα

Τηλ. +30 2103286041-43, 2103286223

Fax +30 2103286094

Ministry of Economy, Development and Tourism

General Directorate for International Economic and Trade Policy,

Directorate fοr Trade Coordination and Trade Regimes

Unit B' Special Import Regimes

1 Kornarou Str.

10563 Athens

Tel. +30 2103286041-43, 2103286223

Fax +30 2103286094

9.   Spain

Ministerio de Economía y Competitividad (Ministry of Economy and Competitiveness)

Dirección General de Comercio e Inversiones

Paseo de la Castellana no 162

28046 Madrid

Tel. +34 913493817 / 913493874

Fax +34 913493831

E-mail: sgpolcoue.sscc@comercio.mineco.es

10.   France

Ministère de l'économie, de l'industrie et du numérique

Direction générale des entreprises (DGE)

Service de l'industrie (SI)

Sous-direction de la chimie, des matériaux et des éco-industries (SDCME)

Bureau des Matériaux

67 rue Barbès – BP 80001

94201 Ivry-sur-Seine Cedex

Tel. +33 179843449

E-mail: isabelle.paimblanc@finances.gouv.fr

11.   Croatia

Ministarstvo vanjskih i europskih poslova

Samostalni sektor za trgovinsku politiku i gospodarsku multilateralu

Trg N. Š. Zrinskog 7-8

HR-10000 Zagreb

Tel: +385 16444626

Fax: +385 16444601

Ministry of Foreign and European Affairs

Directorate for Trade Policy and Economic Multilateral Affairs

Trg N. Š. Zrinskog 7-8

HR-10000 Zagreb

Tel. +385 16444626

Fax +385 16444601

12.   Italy

Ministero dello Sviluppo Economico (Ministry of Economic Development)

Direzione Generale per la Politica Commerciale Internazionale

Divisione III – Accesso dei beni italiani nei mercati esteri e difesa commerciale delle imprese

Viale Boston 25

00144 Roma

Tel. +39 0659647517, 0659932450, 0659932436

Fax +39 0659932681, 0659932636

E-mail: dgpci.div3@mise.gov.it

13.   Cyprus

Κλάδος Έκδοσης Αδειών Εισαγωγής/ Εξαγωγής

Υπηρεσία Εμπορίου

Υπουργείο Ενέργειας, Εμπορίου, Βιομηχανίας και Τουρισμού

Ανδρέα Αραούζου 6

1421 Λευκωσία

Τηλ. +357 22867100

Φαξ +357 22375443

Imports/ Exports Licensing Section

Trade Service

Ministry of Energy, Commerce, Industry and Tourism

6 Andrea Araouzou

1421 Nicosia

Tel. +357 22867100

Fax +357 22375443

14.   Latvia

Latvijas Republikas Ārlietu ministrija (Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Latvia)

Kr.Valdemāra iela 3

Rīga, LV-1395

Tel. +371 67016201

Fax +371 67828121

15.   Lithuania

Lietuvos Respublikos ūkio ministerija (Ministry of Economy of the Republic of Lithuania)

Gedimino pr. 38 / Vasario 16-osios g. 2

LT-01104 Vilnius

Tel. +370 70664658, +370 70664808

Faks +370 70664762

E-mail: vienaslangelis@ukmin.lt

16.   Luxembourg

Ministère de l'économie (Ministry of Economy)

Office des licences

19-21 boulevard Royal

L-2449 Luxembourg

Tél. +352 226162

Fax +352 466138

E-mail: office.licences@eco.etat.lu

17.   Hungary

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

(Hungarian Trade Licencing Office)

Budapest

Németvölgyi út 37-39.

1124

Tel. +36 14585514

Fax +36 14585832

E-mail: keo@mkeh.gov.hu

18.   Malta

Ministeru għall-Ekonomija, Investiment u Intrapriżi Żghar

Dipartiment tal-Kummerċ, Xatt Lascaris

Valletta

VLT 1933

Tel. +356 25690214

Fax +356 21237112

E-mail: commerce@gov.mt

Ministry for the Economy, Investment and Small Business

Commerce Department, Trade Services Directorate

Lascaris

Valletta

VLT 1933

Tel. +356 25690214

Fax +356 21237112

E-mail: commerce@gov.mt

19.   Netherlands

Belastingdienst/Douane (Customs Administration)

centrale dienst voor in- en uitvoer

Postbus 3070

6401 DN Heerlen

Tel. +31 88 1512122

Fax +31 88 1513182

20.   Austria

Bundesministerium für Wissenschaft, Forschung und Wirtschaft (Federal Ministry of Science, Research and Economy)

Abteilung C2/9 – Außenwirtschaftskontrolle

Stubenring 1

1010 Wien

Tel. +43 171100 – 8353

Fax +43 171100 – 8366

21.   Poland

Ministerstwo Rozwoju (Ministry of Economic Development)

Pl.Trzech Krzyży 3/5

00-507 Warszawa

Tel. +48 226935553

Fax +48 226934021

22.   Portugal

Ministério das Finanças (Ministry of Finance)

AT- Autoridade Tributária e Aduaneira

DSL – Direcção de Serviços de Licenciamento

Rua da Alfândega no 5 R/C

1149-006 Lisboa

Tel. +351 1218813843

Fax +351 1218813986

E-mail: dsl@at.gov.pt

23.   Romania

Ministerul Economiei (Ministry of Economy)

Comerţului şi Mediului de Afaceri

Direcţia Politici Comerciale

Calea Victoriei, nr.152, sector 1

010096 Bucureşti

Tel. +40 213150081

Fax +40 213150454

E-mail: clc@dce.gov.ro

24.   Slovenia

Ministrstvo za finance (Ministry of Finance)

Finančna uprava Republike Slovenije

Spodnji Plavž 6c

SI-4270 Jesenice

Tel. +386 42027583

Fax +386 42024969

E-mail: taric.fu@gov.si

25.   Slovakia

Ministerstvo hospodárstva SR (Ministry of Economy of the Slovak Republic)

Odbor výkonu obchodných opatrení

Mierová 19

827 15 Bratislava

Tel. +421 248547019

Fax +421 243423915

E-mail: jan.krocka@mhsr.sk

26.   Finland

Tulli (Finnish Customs)

PL 512

FI-00101 Helsinki

Tel. +358 2955200

E-mail: kirmo@tulli.fi

Tullen (Finnish Customs)

PB 512

FI-00101 Helsingfors

Tel. +358 2955200

E-mail: kirmo@tulli.fi

27.   Sweden

Kommerskollegium (National Board of Trade)

Box 6803

SE-113 86 Stockholm

Tel. +46 86904800

Fax +46 8306759

E-mail: registrator@kommers.se

28.   United Kingdom

Department for International Trade

1 Victoria Street

London SW1H OET

E-mail: grant.mosedale@trade.gsi.gov.uk


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/42


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2149 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (Noix de Grenoble [OEM])

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló, 2012. november 21-i 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 15. cikke (1) bekezdésére és 52. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

Az 1151/2012/EU rendelet 53. cikke (1) bekezdésének első albekezdésével összhangban a Bizottság megvizsgálta Franciaország kérelmét, amely az 1204/2003/EK bizottsági rendelettel (2) módosított 1107/96/EK bizottsági rendelet (3) alapján bejegyzett „Noix de Grenoble” oltalom alatt álló eredetmegjelöléshez kapcsolódó termékleírás módosításának jóváhagyására irányul.

(2)

A szóban forgó módosítás az 1151/2012/EU rendelet 53. cikkének (2) bekezdése értelmében nem tekinthető kisebb jelentőségűnek, ezért a Bizottság a módosítás iránti kérelmet (4) az említett rendelet 50. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján közzétette az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

(3)

2014. december 18-án és 2015. július 31-én beérkezett levelükben a francia hatóságok közölték a Bizottsággal, hogy a területükön, ám az eredetmegjelölés földrajzi területén kívül működő Les Jumelles Ets Huot (székhely: Z.A. „Les Creux”, 26600 Gervans) és S.N. Comptoir rhodanien (székhely: Z.A. „Les Lots”, 26600 Tain l'Hermitage) vállalkozások diócsomagolással foglalkozó vállalkozásként jogszerűen forgalmazzák a „Noix de Grenoble” kereskedelmi megnevezésű terméket, amelyre már több mint öt éve folyamatosan használják a szóban forgó elnevezést, továbbá hogy ez a kérdés felmerült a nemzeti kifogásolási eljárás során. A termékleírás módosítása következtében a két vállalkozás számára lehetetlenné válik a bejegyzett eredetmegjelölés használata, mivel a vonatkozó módosítás értelmében a csomagolás csak a földrajzi területen végezhető.

(4)

Mivel a Les Jumelles Ets Huot (székhely: Z.A. „Les Creux”, 26600 Gervans) és az S.N. Comptoir rhodanien (székhely: Z.A. „Les Lots”, 26600 Tain l'Hermitage) vállalkozás esetében teljesülnek az 1151/2012/EU rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek, annak érdekében, hogy e vállalkozások a termékleírás módosítását követően a kereskedelmi megnevezést egy átmeneti időszak során továbbra is jogszerűen használhassák, a szóban forgó módosítás jóváhagyásának időpontjától számított ötéves átmeneti időszakra indokolt engedélyezni számukra a „Noix de Grenoble” elnevezés használatát.

(5)

A Bizottsághoz nem érkezett az 1151/2012/EU rendelet 51. cikke szerinti felszólalási nyilatkozat, ezért a termékleírás módosítását jóvá kell hagyni.

(6)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a mezőgazdasági termékek minőségpolitikájával foglalkozó bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A „Noix de Grenoble” (OEM) elnevezéshez kapcsolódó termékleírásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett módosítása jóváhagyásra kerül.

2. cikk

A Les Jumelles Ets Huot (székhely: Z.A. „Les Creux”, 26600 Gervans) és az S.N. Comptoir rhodanien (székhely: Z.A. „Les Lots”, 26600 Tain l'Hermitage) vállalkozás e rendelet hatálybalépésének időpontjától számítva öt éven át továbbra is használhatja a „Noix de Grenoble” (OEM) bejegyzett elnevezést.

3. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)  HL L 343., 2012.12.14., 1. o.

(2)  HL L 168., 2003.7.5., 10. o.

(3)  HL L 148., 1996.6.21., 1. o.

(4)  HL C 130., 2016.4.13., 12. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/44


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2150 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

a Lactobacillus plantarum DSM 29025 és a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a takarmányozási célra felhasznált adalékanyagokról szóló, 2003. szeptember 22-i 1831/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 9. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

Az 1831/2003/EK rendelet rendelkezik a takarmányozási célra felhasznált adalékanyagok engedélyezéséről, az engedély megadásának feltételeiről és az engedélyezési eljárásokról.

(2)

Az 1831/2003/EK rendelet 7. cikkének megfelelően kérelmet nyújtottak be a Lactobacillus plantarum DSM 29025 és a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény engedélyezésére. A kérelmekhez csatolták az 1831/2003/EK rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében előírt adatokat és dokumentumokat.

(3)

A kérelmek a Lactobacillus plantarum DSM 29025 és a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezésére, valamint azoknak a „technológiai adalékanyagok” kategóriába történő besorolására irányulnak.

(4)

2016. április 21-i véleményében (2) az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) megállapította, hogy a Lactobacillus plantarum DSM 29025 készítmény a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre. Az adalékanyagot azonban úgy kell tekinteni, hogy potenciálisan légzőszervi szenzibilizáló lehet. A Hatóság továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a kérdéses készítmény javíthatja a könnyen, mérsékelten nehezen vagy nehezen silózható alapanyagból készített szilázs előállításának hatékonyságát. A Hatóság úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a forgalomba hozatalt követő egyedi nyomonkövetési előírásokat elrendelni. A Hatóság ellenőrizte továbbá az 1831/2003/EK rendelettel létrehozott referencialaboratórium által benyújtott, a takarmányban lévő takarmány-adalékanyagra alkalmazott analitikai módszerekről szóló jelentést.

(5)

2016. május 24-i véleményében (3) az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság megállapította, hogy a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény a javasolt felhasználási feltételek mellett nincs káros hatással sem az állati és emberi egészségre, sem a környezetre. Az adalékanyagot azonban úgy kell tekinteni, mint amely potenciálisan légzőszervi szenzibilizáló lehet. A Hatóság továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a kérdéses készítmény csökkentheti a fehérjevesztést a könnyen, mérsékelten nehezen vagy nehezen silózható alapanyagból készített szilázsban. A Hatóság úgy ítélte meg, hogy nem szükséges a forgalomba hozatalt követő egyedi nyomonkövetési előírásokat elrendelni. A Hatóság ellenőrizte továbbá az 1831/2003/EK rendelettel létrehozott referencialaboratórium által benyújtott, a takarmányban lévő takarmány-adalékanyagra alkalmazott analitikai módszerekről szóló jelentést.

(6)

A Lactobacillus plantarum DSM 29025 és a Lactobacillus plantarum NCIMB 42150 készítmény értékelése azt mutatja, hogy az 1831/2003/EK rendelet 5. cikkében előírt engedélyezési feltételek teljesülnek. Ennek megfelelően a szóban forgó készítmények használatát az e rendelet mellékletében meghatározottak szerint engedélyezni kell.

(7)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Engedélyezés

A mellékletben meghatározott, a „technológiai adalékanyagok” adalékanyag-kategóriába és a „szilázs-adalékanyagok” funkcionális csoportba tartozó készítmények takarmány-adalékanyagként történő használata a mellékletben meghatározott feltételek mellett engedélyezett.

2. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)  HL L 268., 2003.10.18., 29. o.

(2)  The EFSA Journal (2016); 14(6):4479.

(3)  The EFSA Journal (2016); 14(6):4506.


MELLÉKLET

Az adalékanyag azonosító száma

Adalékanyag

Kémiai képlet, leírás, analitikai módszer

Állatfaj vagy -kategória

Maximális életkor

Legkisebb tartalom

Legnagyobb tartalom

Egyéb rendelkezések

Az engedély lejárta

CFU/kg adalékanyag friss anyagban

Technológiai adalékanyagok: szilázs-adalékanyagok.

1k20750

Lactobacillus plantarum

DSM 29025

Az adalékanyag összetétele:

Lactobacillus plantarum

DSM 29025 készítmény, amely legalább 8 × 1010 CFU/g adalékanyagot tartalmaz.

A hatóanyag jellemzése:

Életképes Lactobacillus plantarum

DSM 29025 sejtek.

Analitikai módszer  (1)

Számlálás a takarmány-adalékanyagban: lemezkenéses módszer MRS-agar alkalmazásával (EN 15787).

A takarmány-adalékanyag azonosítása: Pulzáló erőterű gél-elektroforézis (PFGE).

Valamennyi állatfaj

1.

Az adalékanyagok és az előkeverék használati utasításában fel kell tüntetni az előírt tárolási körülményeket.

2.

Az adalékanyag minimális tartalma más mikroorganizmus nélkül történő szilázs-adalékanyagként való felhasználása esetén: 5 × 107 CFU/kg friss anyagban.

3.

Az adalékanyag és az előkeverékek felhasználóira vonatkozóan a takarmányipari vállalkozóknak munkafolyamatokat és szervezeti intézkedéseket kell meghatározniuk a használatból fakadó lehetséges kockázatok kezelésére. Ha a kockázatokat e folyamatokkal vagy intézkedésekkel nem lehet felszámolni vagy minimálisra csökkenteni, akkor az adalékanyagot és az előkeverékeket egyéni védőeszközzel, többek között védőmaszkkal kell használni.

2026. december 28.

1k20751

Lactobacillus plantarum

NCIMB 42150

Az adalékanyag összetétele:

Lactobacillus plantarum

NCIMB 42150 készítmény, amely legalább 1 × 1011 CFU/g adalékanyagot tartalmaz.

A hatóanyag jellemzése:

Életképes Lactobacillus plantarum

NCIMB 42150 sejtek.

Analitikai módszer  (1)

Számlálás a takarmány-adalékanyagban: lemezkenéses módszer MRS-agar alkalmazásával (EN 15787).

A takarmány-adalékanyag azonosítása: Pulzáló erőterű gél-elektroforézis (PFGE).

Valamennyi állatfaj

1.

Az adalékanyagok és az előkeverék használati utasításában fel kell tüntetni az előírt tárolási körülményeket.

2.

Az adalékanyag minimális tartalma más mikroorganizmus nélkül történő szilázs-adalékanyagként való felhasználása esetén: 1 × 108 CFU/kg friss anyagban.

3.

Az adalékanyag és az előkeverékek felhasználóira vonatkozóan a takarmányipari vállalkozóknak munkafolyamatokat és szervezeti intézkedéseket kell meghatározniuk a használatból fakadó lehetséges kockázatok kezelésére. Ha a kockázatokat e folyamatokkal vagy intézkedésekkel nem lehet felszámolni vagy minimálisra csökkenteni, akkor az adalékanyagot és az előkeverékeket egyéni védőeszközzel, többek között védőmaszkkal kell használni.

2026. december 28.


(1)  Az analitikai módszerek részletes leírása a referencialaboratórium honlapján található: http://irmm.jrc.ec.europa.eu/EURLs/EURL_feed_additives/Pages/index.aspx


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/48


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2151 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2016. december 7.)

az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

tekintettel az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletre (2) és különösen annak 136. cikke (1) bekezdésére,

mivel:

(1)

Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően az 543/2011/EU végrehajtási rendelet a XVI. mellékletének A. részében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket.

(2)

Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikke (1) bekezdése alapján a behozatali átalányérték számítására munkanaponként, változó napi adatok figyelembevételével kerül sor. Ezért helyénvaló előírni, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az 543/2011/EU végrehajtási rendelet 136. cikkében említett behozatali átalányértékeket e rendelet melléklete határozza meg.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 7-én.

a Bizottság részéről,

az elnök nevében,

Jerzy PLEWA

főigazgató

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság


(1)  HL L 347., 2013.12.20., 671. o.

(2)  HL L 157., 2011.6.15., 1. o.


MELLÉKLET

Az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek

(EUR/100 kg)

KN-kód

Országkód (1)

Behozatali átalányérték

0702 00 00

CL

115,2

MA

103,9

TN

200,0

TR

116,3

ZZ

133,9

0707 00 05

EG

191,7

MA

79,2

TR

159,2

ZZ

143,4

0709 93 10

MA

130,4

TR

155,5

ZZ

143,0

0805 10 20

TR

64,9

UY

62,9

ZA

59,7

ZZ

62,5

0805 20 10

MA

70,9

TR

71,7

ZZ

71,3

0805 20 30 , 0805 20 50 , 0805 20 70 , 0805 20 90

IL

114,7

TR

80,5

ZZ

97,6

0805 50 10

TR

82,6

ZZ

82,6

0808 10 80

US

100,7

ZA

160,7

ZZ

130,7

0808 30 90

CN

88,6

TR

126,8

ZZ

107,7


(1)  Az országoknak a Közösség harmadik országokkal folytatott külkereskedelmére vonatkozó statisztikáról szóló 471/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az országok és területek nómenklatúrájának frissítése tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2012. november 27-i 1106/2012/EU bizottsági rendeletben (HL L 328., 2012.11.28., 7. o.) meghatározott nómenklatúrája szerint. A „ZZ” jelentése „egyéb származás”.


HATÁROZATOK

8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/50


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2152 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről, II. szakasz – Európai Tanács és Tanács

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésére (1),

tekintettel az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó összevont éves beszámolójára (COM(2015)377 – C8-0201/2015) (2),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi év költségvetésének végrehajtásáról szóló éves jelentésére, az intézmények válaszaival együtt (3),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (4),

tekintettel a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó, 2016. április 28-i határozatára (5), valamint a határozatot kísérő állásfoglalásra,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 314. cikkének (10) bekezdésére, valamint 317., 318. és 319. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6) és különösen annak 55., 99., 164., 165. és 166. cikkére,

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0271/2016),

1.

megtagadja a mentesítést a Tanács főtitkárától az Európai Tanács és a Tanács 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetése végrehajtására vonatkozóan;

2.

megjegyzéseit a mellékelt állásfoglalásban foglalja össze;

3.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot, valamint az annak szerves részét képező állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek, továbbá hogy gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételükről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL L 51., 2014.2.20.

(2)  HL C 377., 2015.11.13., 1. o.

(3)  HL C 373., 2015.11.10., 1. o.

(4)  HL C 377., 2015.11.13., 146. o.

(5)  HL L 246., 2016.9.14., 20. o.

(6)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/51


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2153 ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2016. október 27.)

az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel, II. szakasz – Európai Tanács és Tanács

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára, II. szakasz – Európai Tanács és Tanács,

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0271/2016),

A.

mivel az Unió minden intézményének átláthatónak és az európai polgárok előtt elszámoltathatónak kell lennie az uniós intézményként rábízott pénzeszközök tekintetében;

B.

mivel az Európai Tanácsnak és a Tanácsnak mint uniós intézményeknek demokratikusan elszámoltathatónak kell lennie az uniós polgárok felé, tekintve, hogy az Európai Unió általános költségvetésének kedvezményezettjei;

1.

emlékeztet a Parlamentnek az Európai Unió működéséről szóló szerződésben (EUMSZ) és a 966/2012/EU, Euratom rendeletben (a továbbiakban: költségvetési rendelet) meghatározott, a költségvetési mentesítési eljárás tekintetében betöltött szerepére;

2.

rámutat arra, hogy az EUMSZ 335. cikke szerint „(…) igazgatási autonómiájuk alapján a saját működésükkel kapcsolatos ügyekben az Uniót az egyes intézmények maguk képviselik”, amelynek megfelelően – figyelembe véve a költségvetési rendelet 55. cikkét – az intézmények egyénileg felelősek költségvetésük végrehajtásáért;

3.

hangsúlyozza a Parlament és a mentesítési eljárásban részt vevő egyéb intézmények szerepét, amint azt a költségvetési rendelet és különösen a rendelet 164–166. cikkének rendelkezései szabályozzák;

4.

megjegyzi, hogy a Parlament eljárási szabályzata 94. cikkének értelmében a „Bizottság számára a költségvetés végrehajtására vonatkozó mentesítés megadásával kapcsolatos eljárást szabályozó rendelkezések megfelelően alkalmazandók a következőkre: […] az Európai Unió egyéb intézményei és szervei – mint például a Tanács (végrehajtási tevékenységére vonatkozóan) […] – költségvetésének végrehajtásáért felelős személyek mentesítési eljárása”;

5.

sajnálja, hogy a Tanács továbbra sem válaszol a Parlament 2016. április 28-i mentesítési állásfoglalásában (1) arra vonatkozóan tett megjegyzésekre, hogy a korábbi években növekvő tendenciát mutat a fel nem használt előirányzatok aránya és a kötelezettségvállalások átvitele;

Függőben lévő kérdések

6.

sajnálja, hogy az Európai Tanács és a Tanács nem nyújtják be a Parlamentnek éves tevékenységi jelentéseiket; ezt elfogadhatatlannak és az intézmények hírnevére nézve károsnak tartja;

7.

sajnálja, hogy az Európai Tanács és a Tanács költségvetését még nem választott ák szét, ahogyan azt a Parlament a közelmúltbeli mentesítési állásfoglalásokban ajánlotta;

8.

tudomásul veszi az ingatlanpolitikáról a Tanács honlapján közzétett tájékoztatást; megjegyzi ugyanakkor, hogy nincs információ az épületekkel kapcsolatban felmerült költségekről; felszólít arra, hogy a következő éves pénzügyi jelentésben adjanak részletes tájékoztatást a Parlament számára;

9.

emlékeztet az ingatlanprojektekről szóló állapotjelentés és az eddig felmerült költségeket tartalmazó részletes beszámoló készítésére vonatkozó kérésére; felszólít az Európa épület késedelmes befejezésével kapcsolatos költségekről való tájékoztatásra;

10.

ismételten kéri a Tanácsot, hogy nyújtson tájékoztatást igazgatása modernizálásának folyamatáról, különösen annak a Tanács költségvetésére gyakorolt várható hatásáról;

11.

felhívja a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb fogadjon el magatartási kódexet az intézmény feddhetetlenségének biztosítása érdekében; ismételten felhívja a Tanácsot, hogy további késedelem nélkül hajtsa végre a visszaélések bejelentésére vonatkozó szabályokat;

12.

felhívja a Tanácsot, hogy csatlakozzon az uniós átláthatósági nyilvántartáshoz az intézmény átláthatóságának és elszámoltathatóságának biztosítása érdekében;

13.

ismételten felhívja a Tanácsot, hogy saját szervezetén belül dolgozzon ki részletes korrupcióellenes iránymutatásokat és független politikai intézkedéseket, valamint megismétli a jogalkotási eljárások és tárgyalások átláthatóságának módszeres növelésére irányuló felhívását;

14.

sajnálatát fejezi ki az eddigi mentesítési eljárások során visszatérően tapasztalt nehézségek miatt, melyeket a Tanács együttműködésének hiánya okozott; rámutat arra, hogy a Parlament megtagadta a Tanács főtitkárától a 2009-es, 2010-es, 2011-es, 2012-es és 2013-as pénzügyi évekre vonatkozó mentesítést, amelynek okait a 2011. május 10-i (2), a 2011. október 25-i (3), a 2012. május 10-i (4), a 2012. október 23-i (5), a 2013. április 17-i (6), a 2013. október 9-i (7), a 2014. április 3-i (8), a 2014. október 23-i (9) és a 2015. október 27-i (10) állásfoglalásaiban sorolta fel, továbbá elhalasztotta határozatát a Tanács főtitkárának a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítéséről, amelynek okait a fent említett 2016. április 28-i állásfoglalásában fejtette ki;

15.

kitart amellett, hogy a tényleges költségvetési ellenőrzéshez szükség van a Parlament és a Tanács közötti együttműködésre, ahogyan azt a fent említett 2016. április 28-i állásfoglalásában is kifejti; megerősíti, hogy a Parlament nincs abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozhasson a mentesítés megadásáról;

16.

emlékezteti a Tanácsot a Bizottság 2014 januárjában megfogalmazott álláspontjára, miszerint az összes intézménynek részt kell vennie a Parlament által a mentesítési eljárás során tett ajánlásokat követő nyomonkövetési folyamatban, és hogy a mentesítési eljárás zökkenőmentes lefolytatása érdekében az összes intézménynek együtt kell működnie;

17.

megjegyzi, hogy a Bizottság kifejtette, hogy nem fogja felügyelni más intézmények költségvetésének végrehajtását, és hogy egy másik intézménynek feltett kérdésekre adott válasszal megsértené az adott intézmény költségvetési autonómiáját;

18.

sajnálja, hogy a Tanács továbbra sem válaszol a Parlament kérdéseire; emlékeztet a Parlament által 2012. szeptember 27-én tartott, „Az Európai Parlament joga a Tanács mentesítésére” című műhelytalálkozó következtetéseire; emlékeztet az EUMSZ 15. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdésére is, amely kimondja, hogy valamennyi intézmény, szerv és hivatal gondoskodik tevékenységének átláthatóságáról;

19.

megjegyzi, hogy a 2014-es pénzügyi év kapcsán a Költségvetési Ellenőrző Bizottság tagjai által a Tanácshoz intézett huszonhét kérdésből csak háromra kaptak világos választ a Tanács által a mentesítési eljárás keretében benyújtott dokumentumokban;

20.

kitart amellett, hogy a Tanács kiadásait ugyanúgy ellenőrizni kell, mint a többi intézmény kiadásait, és hogy az ellenőrzés alapvető elemei az elmúlt évek mentesítési állásfoglalásaiban meghatározásra kerültek;

21.

hangsúlyozza a Parlament azon előjogát, hogy az EUMSZ 316., 317. és 319. cikke értelmében a jelenlegi értelmezéssel és gyakorlattal összhangban gyakorolhassa mentesítési jogkörét, azaz az átláthatóság és az uniós adófizetők felé fennálló demokratikus felelősség fenntartása érdekében külön-külön adjon mentesítést a költségvetés egyes fejezeteire vonatkozóan;

22.

véleménye szerint a kért dokumentumok Parlament számára történő benyújtásának Tanács általi elmulasztása különösen aláássa az uniós polgárok tájékoztatáshoz és átláthatósághoz való jogát, és egyre inkább aggodalmat kelt, mivel az uniós intézményeken belüli demokratikus deficitről árulkodik;

23.

az az álláspontja, hogy a fennálló helyzet a Szerződésekben rögzített kötelezettségek teljesítésének súlyos elmulasztását jelenti, és úgy véli, hogy az érintett érdekelt feleknek meg kell tenniük a szükséges lépéseket e kérdés további késedelem nélküli kezelése érdekében; hangsúlyozza, hogy a Szerződések és a költségvetési rendelet felülvizsgálatára van szükség a mentesítési eljárás célkitűzéseinek és folyamatainak tisztázása érdekében, valamint szankciók meghatározása céljából a Szerződésekben előírt szabályok be nem tartása esetére;

24.

úgy véli, hogy az Európai Tanács és a Tanács részéről a mentesítésért felelős hatósággal való együttműködés hiánya negatív jelzés az uniós polgárok felé.


(1)  HL L 246., 2016.9.14., 21. o.

(2)  HL L 250., 2011.9.27., 25. o.

(3)  HL L 313., 2011.11.26., 13. o.

(4)  HL L 286., 2012.10.17., 23. o.

(5)  HL L 350., 2012.12.20., 71. o.

(6)  HL L 308., 2013.11.16., 22. o.

(7)  HL L 328., 2013.12.7., 97. o.

(8)  HL L 266., 2014.9.5., 26. o.

(9)  HL L 334., 2014.11.21., 95. o.

(10)  HL L 314., 2015.12.1., 49. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/54


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2154 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0058/2016),

tekintettel 2016. április 28-i, a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó határozatára (3), valamint az ECSEL közös vállalkozás (korábban ENIAC közös vállalkozás és Artemis közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4) és különösen annak 209. cikkére,

tekintettel az ENIAC közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2007. december 20-i 72/2008/EK tanácsi rendeletre (5),

tekintettel az ECSEL közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2014. május 6-i 561/2014/EU tanácsi rendeletre (6) és különösen annak 12. cikkére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (7),

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 966/2012/EU, Euratom rendelete 209. cikkében említett, a köz- és magánszféra közötti partnerségre létrehozott szervek számára kidolgozott pénzügyiszabályzat-mintáról szóló, 2013. szeptember 30-i 110/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (8),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0264/2016),

1.

mentesítést ad az ECSEL közös vállalkozás (korábban ENIAC közös vállalkozás és Artemis közös vállalkozás) ügyvezető igazgatója számára az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan;

2.

megjegyzéseit a mellékelt állásfoglalásban foglalja össze;

3.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot, valamint az annak szerves részét képező állásfoglalást az ECSEL közös vállalkozás (korábban ENIAC közös vállalkozás és ARTEMIS közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételükről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 25. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 26. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 432. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 30., 2008.2.4., 21. o.

(6)  HL L 169., 2014.6.7., 152. o.

(7)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(8)  HL L 38., 2014.2.7., 2. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/56


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2155 ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2016. október 27.)

az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára,

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0264/2016),

A.

mivel az ENIAC közös vállalkozást (a továbbiakban: a közös vállalkozás) 2007. december 20-án hozták létre 10 éves időtartamra, hogy a nanoelektronikai szempontból alapvető kompetenciák különféle alkalmazási területeken történő fejlesztése érdekében kutatási ütemtervet dolgozzon ki és hajtson végre;

B.

mivel a közös vállalkozás 2010 júliusában pénzügyi autonómiát kapott;

C.

mivel a közös vállalkozás alapító tagjai a Bizottság által képviselt Unió, Belgium, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Svédország és az Egyesült Királyság, valamint az Európai Nanoelektronikai Tevékenységeket Összefogó Egyesület (AENEAS);

D.

mivel a közös vállalkozáshoz az Unió a tízéves időszak alatt – a hetedik kutatási keretprogram költségvetéséből – legfeljebb 450 000 000 EUR-val járul hozzá;

E.

mivel az AENEAS legfeljebb 30 000 000 EUR-val járul hozzá a közös vállalkozás működési költségeihez, továbbá a tagállamok természetbeni hozzájárulásokat nyújtanak a működési költségekhez és az uniós hozzájárulás legalább 1,8-szeresét kitevő pénzügyi hozzájárulást biztosítanak;

F.

mivel a közös vállalkozás és az ARTEMIS közös vállalkozás (a továbbiakban: ARTEMIS) összeolvadásával létrehozták a Kiváló Európai Elektronikai Alkatrészek és Rendszerek közös technológiai kezdeményezését (a továbbiakban: ECSEL KTK), amely 2014 júniusában kezdte meg működését, 10 éves időtartamra;

Költségvetési és pénzgazdálkodás

1.

tudomásul veszi, hogy a közös vállalkozás 2014. január 1. és 2014. június 26. közötti időszakra vonatkozó beszámolója minden lényeges szempontból híven és pénzügyi szabályzata előírásainak, valamint a Bizottság számvitelért felelős tisztviselője által elfogadott számviteli szabályoknak megfelelően tükrözi a 2014. június 26-i pénzügyi helyzetet, az ekkor véget ért időszak gazdasági eseményeinek eredményét és a pénzforgalmat;

2.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a Számvevőszék a közös vállalkozás 2014. január 1. és 2014. június 26. közötti időszakra vonatkozó beszámolójáról szóló jelentésében (a továbbiakban: számvevőszéki jelentés) már a negyedik egymást követő évben korlátozó záradékot adott ki a beszámoló alapjául szolgáló tranzakciók jogszerűségéről és szabályszerűségéről, mivel a nemzeti finanszírozó hatóságokkal aláírt adminisztratív megállapodások a projektekkel kapcsolatos költségigénylések ellenőrzése tekintetében nem írnak elő gyakorlati intézkedéseket az utólagos ellenőrzésekre vonatkozóan;

3.

rámutat, hogy a számvevőszéki jelentés szerint a közös vállalkozás nem vizsgálta a nemzeti finanszírozó hatóságoktól kapott ellenőrzési jelentések minőségét a befejezett projektek költségei tekintetében; megjegyzi továbbá, hogy három nemzeti finanszírozó hatóság ellenőrzési stratégiájának vizsgálatát követően nem lehetett megállapítani, hogy az utólagos ellenőrzések hatékonyan működnek-e, mivel a nemzeti finanszírozó hatóságok eltérő módszertanokat alkalmaznak, amelyek nem tették lehetővé a közös vállalkozás számára sem a súlyozott hibaarány, sem a fennmaradó hibaarány kiszámítását; megállapítja továbbá, hogy az ECSEL KTK megerősítette, hogy a nemzeti garanciarendszerek átfogó értékelése alapján ezek a rendszerek megfelelő védelmet nyújtanak a közös vállalkozás tagjainak pénzügyi érdekei számára;

4.

megállapítja, hogy az ECSEL KTK felkérte a nemzeti finanszírozó hatóságokat annak bizonyítására, hogy a nemzeti eljárások végrehajtása kellően garantálja az ügyletek jogszerűségét és szabályosságát, és hogy a 2016. június 30-i határidőig a felkért nemzeti finanszírozó hatóságok 76 %-a – ami az ARTEMIS és a közös vállalkozás összes kiadásának 96,79 %-t teszi ki – benyújtotta a kért dokumentumokat, és megerősítette, hogy a nemzeti eljárások végrehajtása kellően garantálja az ügyletek jogszerűségét és szabályosságát;

5.

megjegyzi, hogy a számvevőszéki jelentés szerint a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges költségvetése 2 356 000 EUR kötelezettségvállalási előirányzatot és 76 500 250 EUR kifizetési előirányzatot tartalmazott;

6.

tudomásul veszi, hogy a közös vállalkozás szerint a nemzeti biztosítási eljárásokat a közös vállalkozás által biztosított támogatás 54,2 %-ában részesülő országok esetében 2015 áprilisáig megvizsgálták; helyesli, hogy a közös vállalkozás folytatni kívánja az ellenőrzést a közös vállalkozás által nyújtott támogatások 92,7 %-ának lefedéséig; üdvözli a közös vállalkozás arra vonatkozó megerősítését, hogy a nemzeti eljárások megfelelő garanciát nyújtanak az adott ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét illetően.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/58


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2156 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0058/2016),

tekintettel 2016. április 28-i, a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó határozatára (3), valamint az ECSEL közös vállalkozás (korábban ENIAC közös vállalkozás és Artemis közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4) és különösen annak 209. cikkére,

tekintettel az ENIAC közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2007. december 20-i 72/2008/EK tanácsi rendeletre (5),

tekintettel az ECSEL közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2014. május 6-i 561/2014/EU tanácsi rendeletre (6), és különösen annak 12. cikkére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (7),

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 966/2012/EU, Euratom rendelete 209. cikkében említett, a köz- és magánszféra közötti partnerségre létrehozott szervek számára kidolgozott pénzügyiszabályzat-mintáról szóló, 2013. szeptember 30-i 110/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (8),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0264/2016),

1.

jóváhagyja az ENIAC közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárását;

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot az ECSEL közös vállalkozás (korábban ENIAC közös vállalkozás és ARTEMIS közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételéről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 25. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 26. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 432. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 30., 2008.2.4., 21. o.

(6)  HL L 169., 2014.6.7., 152. o.

(7)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(8)  HL L 38., 2014.2.7., 2. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/60


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2157 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek az ARTEMIS közös vállalkozás 2014. január 1. és 2014. június 26. közötti időszakra vonatkozó beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0055/2016),

tekintettel 2016. április 28-i, a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó határozatára (3), valamint az ECSEL közös vállalkozás” (korábban ARTEMIS közös vállalkozás és ENIAC közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4) és különösen annak 209. cikkére,

tekintettel a beágyazott számítástechnikai rendszerekre irányuló közös technológiai kezdeményezést megvalósító ARTEMIS közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2007. december 20-i 74/2008/EK tanácsi rendeletre (5),

tekintettel az ECSEL közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2014. május 6-i 561/2014/EU tanácsi rendeletre (6) és különösen 1. cikkének (2) bekezdésére és 12. cikkére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (7),

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 966/2012/EU, Euratom rendelete 209. cikkében említett, a köz- és magánszféra közötti partnerségre létrehozott szervek számára kidolgozott pénzügyiszabályzat-mintáról szóló, 2013. szeptember 30-i 110/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (8),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0276/2016),

1.

mentesítést ad az ECSEL közös vállalkozás (korábban ARTEMIS közös vállalkozás és ENIAC közös vállalkozás) ügyvezető igazgatója számára az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan;

2.

megjegyzéseit a mellékelt állásfoglalásban foglalja össze;

3.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot, valamint az annak szerves részét képező állásfoglalást az ECSEL közös vállalkozás (korábban ARTEMIS közös vállalkozás és ENIAC közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek, és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételükről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 9. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 10. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 425. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 30., 2008.2.4., 52. o.

(6)  HL L 169., 2014.6.7., 152. o.

(7)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(8)  HL L 38., 2014.2.7., 2. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/62


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2158 ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2016. október 27.)

az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára,

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0276/2016),

A.

mivel az ARTEMIS közös vállalkozást (a továbbiakban: közös vállalkozás) 2007 decemberében hozták létre 10 éves időtartamra, hogy meghatározza és végrehajtsa különféle alkalmazási területeken a beágyazott számítástechnikai rendszerek számára kulcsfontosságú technológiák kifejlesztésének kutatási ütemtervét annak érdekében, hogy az uniós versenyképesség és fenntarthatóság erősödjön, valamint új piacok és társadalmi alkalmazások alakulhassanak ki;

B.

mivel a közös vállalkozás 2009 októberében kezdte meg önálló működését;

C.

mivel a közös vállalkozáshoz az Unió a tízéves időszak alatt – a hetedik kutatási keretprogram költségvetéséből – legfeljebb 420 000 000 EUR-val járul hozzá;

D.

mivel az ARTEMIS tagállamai által fizetett összes hozzájárulásnak legalább az Unió pénzügyi hozzájárulásának 1,8-szorosára kell rúgnia, és a projektekben részt vevő kutatás-fejlesztési szervezetek természetbeni hozzájárulásának egyenlőnek vagy nagyobbnak kell lennie az állami hatóságokénál a közös vállalkozás fennállása alatt;

E.

mivel a közös vállalkozás és az ENIAC közös vállalkozás (a továbbiakban: ENIAC) összeolvadásával létrehozták a Kiváló Európai Elektronikai Alkatrészek és Rendszerek közös technológiai kezdeményezését (a továbbiakban: ECSEL KTK), amely 2014 júniusában kezdte meg működését, 10 éves időtartamra;

Költségvetési és pénzgazdálkodás

1.

tudomásul veszi, hogy a közös vállalkozás 2014. január 1. és 2014. június 26. közötti időszakra vonatkozó beszámolója minden lényeges szempontból híven és pénzügyi szabályzata előírásainak, valamint a Bizottság számvitelért felelős tisztviselője által elfogadott számviteli szabályoknak megfelelően tükrözi a 2014. június 26-i pénzügyi helyzetet, és az ekkor véget ért időszak gazdasági eseményeinek eredményét és a pénzforgalmat;

2.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a Számvevőszék a közös vállalkozás a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó beszámolójáról szóló jelentésében (a továbbiakban: számvevőszéki jelentés) korlátozó záradékot adott ki a beszámoló alapjául szolgáló tranzakciók jogszerűségéről és szabályszerűségéről, mivel a nemzeti finanszírozó hatóságokkal aláírt adminisztratív megállapodások a projektekkel kapcsolatos költségigénylések ellenőrzése tekintetében nem írnak elő gyakorlati intézkedéseket az utólagos ellenőrzésekre vonatkozóan;

3.

a számvevőszéki jelentés alapján megállapítja, hogy a közös vállalkozás nem vizsgálta a nemzeti finanszírozó hatóságoktól kapott ellenőrzési jelentések minőségét a befejezett projektek költségei tekintetében; megjegyzi továbbá, hogy három nemzeti finanszírozó hatóság ellenőrzési stratégiájának vizsgálatát követően nem lehetett megállapítani, hogy az utólagos ellenőrzések hatékonyan működnek-e, mivel a nemzeti finanszírozó hatóságok eltérő módszertanokat alkalmaznak, amelyek nem teszik lehetővé a közös vállalkozás számára sem a súlyozott hibaarány, sem a fennmaradó hibaarány kiszámítását;

4.

megállapítja, hogy az ECSEL KTK az operatív költségvetésének legnagyobb részét kitevő és a közös vállalkozás összes odaítélt támogatásának 89,5 %-át igénybe vevő 10 ARTEMIS- és ENIAC-tagállamból álló minta esetében elvégezte a garanciarendszerek átfogó értékelését, és a projektek lezárására vonatkozó, 2016. június 13-ig kiállított igazolások alapján megállapítja, hogy az értékelés szerint a lefedettségi arány háromszor nagyobb, mint a 20 %-os küszöb, amely fölött az utólagos ellenőrzési stratégia keretében a nemzeti rendszereket kielégítőnek tartják;

5.

megállapítja, hogy az ECSEL KTK felkérte a nemzeti finanszírozó hatóságokat annak bizonyítására, hogy a nemzeti eljárások végrehajtása kellően garantálja az ügyletek jogszerűségét és szabályosságát, és hogy a 2016. június 30-i határidőig a felkért nemzeti finanszírozó hatóságok 76 %-a – ami az ARTEMIS és az ENIAC közös vállalkozás összevont kiadásainak 96,79 %-t teszi ki – benyújtotta a kért dokumentumokat, és megerősítette, hogy a nemzeti eljárások végrehajtása kellően garantálja az ügyletek jogszerűségét és szabályosságát;

6.

megjegyzi, hogy a számvevőszéki jelentés szerint a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges költségvetése 2 554 510 EUR kötelezettségvállalási előirányzatot és 30 330 178 EUR kifizetési előirányzatot tartalmazott (operatív);

Belső kontroll

7.

aggodalommal veszi tudomásul, hogy a közös vállalkozás nem tett lépéseket az információra és a pénzügyi jelentésre vonatkozó bizonyos belsőkontroll-standardokat illetően: különösen a tevékenységek értékelésére, a belsőkontroll-rendszerek értékelésére és a belső ellenőrzési részlegre vonatkozóan; megjegyzi, hogy ennek a közelgő összeolvadás volt az oka; megállapítja, hogy mindeközben az ECSEL KTK jelentős eredményeket ért el a belsőkontroll-rendszerek végrehajtása és a belső ellenőrzési részleg felállítása tekintetében.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/64


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU) 2016/2159 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek az ARTEMIS közös vállalkozás 2014. január 1. és 2014. június 26. közötti időszakra vonatkozó beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0055/2016),

tekintettel 2016. április 28-i, a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó határozatára (3), valamint az ECSEL közös vállalkozás (korábban ARTEMIS közös vállalkozás és ENIAC közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4) és különösen annak 209. cikkére,

tekintettel a beágyazott számítástechnikai rendszerekre irányuló közös technológiai kezdeményezést megvalósító ARTEMIS közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2007. december 20-i 74/2008/EK tanácsi rendeletre (5),

tekintettel az ECSEL közös vállalkozás létrehozásáról szóló, 2014. május 6-i 561/2014/EU tanácsi rendeletre (6) és különösen 1. cikkének (2) bekezdésére és 12. cikkére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (7),

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 966/2012/EU, Euratom európai rendelete 209. cikkében említett, a köz- és magánszféra közötti partnerségre létrehozott szervek számára kidolgozott pénzügyiszabályzat-mintáról szóló, 2013. szeptember 30-i 110/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (8),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0276/2016),

1.

jóváhagyja az ARTEMIS közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárását;

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot az ECSEL közös vállalkozás (korábban ARTEMIS közös vállalkozás és ENIAC közös vállalkozás) ügyvezető igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételéről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 9. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 10. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 425. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 30., 2008.2.4., 52. o.

(6)  HL L 169., 2014.6.7., 152. o.

(7)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(8)  HL L 38., 2014.2.7., 2. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/66


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU, Euratom) 2016/2160 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetése végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0052/2016),

tekintettel a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó 2016. április 28-i határozatára (3), valamint a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 106a. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (4) hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 208. cikkére,

tekintettel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás létrehozásáról és részére kedvezmények nyújtásáról szóló, 2007. március 27-i 2007/198/Euratom tanácsi határozatra (5) és különösen annak 5. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (6),

tekintettel a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 208. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2013. szeptember 30-i 1271/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (7),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0275/2016),

1.

mentesítést ad a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatója számára a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan;

2.

megjegyzéseit a mellékelt állásfoglalásban foglalja össze;

3.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot, valamint az annak szerves részét képező állásfoglalást a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek, valamint gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételükről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 33. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 34. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 438. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 90., 2007.3.30., 58. o.

(6)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(7)  HL L 328., 2013.12.7., 42. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/68


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU, Euratom) 2016/2161 ÁLLÁSFOGLALÁSA

(2016. október 27.)

a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára,

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0275/2016),

A.

mivel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozást (a továbbiakban: közös vállalkozás) 2007 márciusában hozták létre 35 éves időtartamra,

B.

mivel a közös vállalkozás tagjai a Bizottság által képviselt Euratom, az Euratom tagállamai és harmadik országok, melyek együttműködési megállapodást kötöttek az Euratommal a szabályozott magfúzió terén,

C.

mivel a közös vállalkozás 2008 márciusában kezdte meg önálló működését,

1.

megjegyzi, hogy az Európai Számvevőszék (a továbbiakban: Számvevőszék) a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról szóló jelentésében (a továbbiakban: számvevőszéki jelentés) megállapította, hogy a közös vállalkozás éves beszámolója minden lényeges szempontból hűen és pénzügyi szabályzata előírásainak megfelelően tükrözi a 2014. december 31-i pénzügyi helyzetet és a tárgyévben lezajlott gazdasági és pénzforgalmi események eredményét;

2.

megjegyzi, hogy a végrehajtható végleges 2014-es költségvetés 1 168 800 000 EUR kötelezettségvállalási előirányzatot és 567 600 000 EUR kifizetési előirányzatot tartalmazott; a kötelezettségvállalási előirányzatok felhasználási aránya 100 %, a kifizetési előirányzatoké pedig 88,5 % volt; megjegyzi azonban, hogy az eredeti 2014-es költségvetésben szereplő kifizetési előirányzatokhoz viszonyítva a felhasználási arány csak 73 % volt;

3.

tudomásul veszi, hogy az ITER-projekt előtt álló jelenlegi kihívások nyomán az ITER-szervezet új főigazgatója olyan cselekvési tervet mutatott be az ITER tanácsának, amely célzott intézkedéseket tartalmaz a jelenleg a projekt fejlesztésének útjában álló akadályok megoldására; megjegyzi továbbá, hogy a közös vállalkozást illetően az új megbízott igazgató a közös vállalkozásra vonatkozó, az ITER-szervezet cselekvési tervét nagyban támogató cselekvési tervet készített; tudomásul veszi, hogy a közös vállalkozás megbízott igazgatója 2015 márciusában bemutatta a cselekvési tervet a közös vállalkozás igazgatótanácsának, amely teljes mértékben támogatta azt, valamint hogy a közös vállalkozás cselekvési terve több szempontból kiegészíti az ITER-szervezet cselekvési tervét és további fejlesztéseket határoz meg a közös vállalkozás saját működése tekintetében; megállapítja, hogy az ellenőrzés idején még folyamatban volt a két cselekvési terv végrehajtásához szükséges gyakorlati intézkedések meghatározása; megjegyzi továbbá, hogy 2015 márciusa óta az ITER-szervezet és a közös vállalkozás végrehajtja és szorosan nyomon követi e cselekvési terveket, és azok várhatóan előrelépéseket fognak eredményezni; kéri e cselekvési tervek végrehajtásáról szóló jelentés időben történő előterjesztését;

4.

üdvözli az ITER tanácsának 2016. június 15–16-i ülésén meghozott következtetéseit, amelyek megerősítették, hogy az ITER-projekt most a helyes irányba halad oly módon, amely lehetővé fogja tenni az ütemtervre és a járulékos költségekre vonatkozó megbízható, valószerű és részletes javaslattételt a First Plasmáig, jóváhagyták az ITER-projekt frissített integrált ütemtervét, amely a First Plasma időpontjául 2025 decemberét tűzi ki, kimondták, hogy a projekt eddigi összes mérföldkövének időben vagy határidő előtt történő sikeres lezárása az ITER-szervezet és a nemzeti ügynökségek azon közös képességének pozitív jelzése, hogy továbbra is a frissített integrált ütemtervnek megfelelően teljesítsenek, valamint hangsúlyozták, hogy a fokozottan hatékony döntéshozatalról tett tanúbizonyság, a kockázatok jobb megértése és a kötelezettségvállalások szigorú betartása ismételten megalapozza az az iránti bizalmat, hogy az ITER-projekt fenn fogja tartani jelenlegi lendületét;

5.

üdvözli az ITER tanácsának azon álláspontját, hogy a First Plasma révén az alapvető elemekre való kiemelt összpontosításnak hatékonyan csökkentenie kellene az ITER-projektben rejlő kockázatokat, és hogy a frissített integrált ütemterv technológiai szempontból a legmegvalósíthatóbb utat jelenti a First Plasma felé, amely a Tokamak és a támogató létesítmények kulcsfontosságú szerelési és üzembe helyezési szakaszának lezárását fogja jelenteni;

6.

megjegyzi, hogy az ITER tanácsának 2015. november 18–19-i ülésén felállított mérföldkövek elérése jól halad előre, és a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás (a továbbiakban: F4E) a számára 2016-ra kitűzött hat mérföldkő közül négyet már teljesített;

7.

megjegyzi, hogy a közös vállalkozás székhelyének bérlésével kapcsolatos kérdés megoldódott, mivel a spanyol kormány a jelenlegi székhelyre vonatkozó hosszú távú bérleti szerződést és a jelenlegi irodaterület egy újabb emelettel történő bővítését ajánlotta fel; ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy a közös vállalkozás igazgatótanácsa 2016. június 29–30-i ülésén tudomásul vette az F4E irodáira vonatkozó hosszú távú bérleti szerződés megkötését a Spanyol Királyság és az épület tulajdonosa között, és jóváhagyta a közös vállalkozás rendelkezésére álló irodaterület felújítására vonatkozó terveket;

8.

tudomásul veszi a személyzeti szabályzat részleges végrehajtását, és arra ösztönzi a közös vállalkozást, hogy folytassa a fennmaradó rendelkezések végrehajtását; üdvözli, hogy 2016. január 1-jén hatályba lépett a közös vállalkozás új pénzügyi szabályzata és annak új végrehajtási szabályai; elismeri, hogy a közös vállalkozás elfogadta a fúziós/nem fúziós alkalmazás munkadefinícióját, amely megkönnyíti a szerződéseken belül keletkező szellemi tulajdonjogok kizárólagos felhasználására vonatkozó hatály kialakítását.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/70


AZ EURÓPAI PARLAMENT (EU, Euratom) 2016/2162 HATÁROZATA

(2016. október 27.)

a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolása lezárásáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT,

tekintettel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

tekintettel a Számvevőszéknek a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójáról szóló jelentésére, a közös vállalkozás válaszával együtt (1),

tekintettel a Számvevőszéknek a 2014-es pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára (2),

tekintettel a közös vállalkozás 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetése végrehajtására vonatkozó felelőssége alóli mentesítéséről szóló, 2016. február 12-i tanácsi ajánlásra (05587/2016 – C8-0052/2016),

tekintettel a 2014-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítésről szóló határozatot elhalasztó 2016. április 28-i határozatára (3), valamint a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatójának válaszaira,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

tekintettel az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 106a. cikkére,

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (4) hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 208. cikkére,

tekintettel a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás létrehozásáról és részére kedvezmények nyújtásáról szóló, 2007. március 27-i 2007/198/Euratom tanácsi határozatra (5) és különösen annak 5. cikke (3) bekezdésére,

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet 185. cikkében említett szervekre vonatkozó költségvetési keretrendeletről szóló, 2002. november 19-i 2343/2002/EK, Euratom bizottsági rendeletre (6),

tekintettel a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 208. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2013. szeptember 30-i 1271/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre (7),

tekintettel eljárási szabályzata 94. cikkére és V. mellékletére,

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság második jelentésére (A8-0275/2016),

1.

jóváhagyja a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás 2014-es pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását;

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Európai Közös Vállalkozás igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek, valamint gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételéről.

az elnök

Martin SCHULZ

a főtitkár

Klaus WELLE


(1)  HL C 422., 2015.12.17., 33. o.

(2)  HL C 422., 2015.12.17., 34. o.

(3)  HL L 246., 2016.9.14., 438. o.

(4)  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.

(5)  HL L 90., 2007.3.30., 58. o.

(6)  HL L 357., 2002.12.31., 72. o.

(7)  HL L 328., 2013.12.7., 42. o.


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/72


A TANÁCS (EU) 2016/2163 HATÁROZATA

(2016. december 6.)

a nemzeti központi bankok külső könyvvizsgálóiról szóló 1999/70/EK határozatnak a Banca d'Italia külső könyvvizsgálói tekintetében történő módosításáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló 4. jegyzőkönyvre és különösen annak 27.1. cikkére,

tekintettel az Európai Központi Banknak az Európai Unió Tanácsához intézett, a Banca d'Italia külső könyvvizsgálóiról szóló, 2016. szeptember 23-i ajánlására (EKB/2016/28) (1),

mivel:

(1)

Az Európai Központi Banknak (EKB) és azon tagállamok nemzeti központi bankjainak a beszámolóit, amelyek pénzneme az euro, az EKB Kormányzótanácsa által javasolt és a Tanács által jóváhagyott független külső könyvvizsgálók ellenőrzik.

(2)

A Banca d'Italia külső könyvvizsgálójának a megbízatása a 2015. pénzügyi év ellenőrzését követően lejárt. Ezért külső könyvvizsgálók kinevezése szükséges a 2016. pénzügyi évtől.

(3)

A Banca d'Italia a BDO Italia S.p.A.-t választotta külső könyvvizsgálójaként a 2016–2022. pénzügyi évekre.

(4)

Az EKB Kormányzótanácsa ajánlást tett arra, hogy a 2016–2022-es pénzügyi évekre a Banca d'Italia külső könyvvizsgálójaként a BDO Italia S.p.A.-t jelöljék ki.

(5)

Az EKB Kormányzótanácsának ajánlását követően az 1999/70/EK tanácsi határozatot (2) ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az 1999/70/EK határozat 1. cikkének (6) bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„(6)   A Tanács jóváhagyja a BDO Italia S.p.A-t mint a Banca d'Italia külső könyvvizsgálóját a 2016–2022-es pénzügyi évekre.”.

2. cikk

Ez a határozat a róla szóló értesítés napján lép hatályba.

3. cikk

Ennek a határozatnak az EKB a címzettje.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 6-án.

a Tanács részéről

az elnök

P. KAŽIMÍR


(1)  HL C 366., 2016.10.5., 1. o.

(2)  A Tanács 1999/70/EK határozata (1999. január 25.) a nemzeti központi bankok külső könyvvizsgálóiról (HL L 22., 1999.1.29., 69. o.).


8.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 333/73


AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/2164 HATÁROZATA

(2016. november 30.)

a 2017-ben történő érmekibocsátás mennyiségének engedélyezéséről (EKB/2016/43)

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 128. cikke (2) bekezdésére,

tekintettel az euroérme-kibocsátás mennyiségének engedélyezésére vonatkozó eljárási keretről szóló, 2015. december 4-i (EU) 2015/2332 európai központi banki határozatra (EKB/2015/43) (1) és különösen annak 2. cikkére,

mivel:

(1)

1999. január 1-jétől kizárólag az Európai Központi Bank (EKB) jogosult az azon tagállamokban kibocsátott érmék mennyiségének engedélyezésére, amelyek pénzneme az euro.

(2)

Az a 19 tagállam, amelyek pénzneme az euro, benyújtotta engedélyezésre az EKB-hoz a 2017-ben kibocsátandó euroérmék mennyiségére vonatkozó kérelmét, az előrejelzési módszerrel kapcsolatos magyarázó megjegyzésekkel együtt. Közülük egyes tagállamok további információkat is benyújtottak a forgalomba hozatalra szánt érmékkel kapcsolatban, amennyiben az információk rendelkezésre álltak, és azokat az érintett tagállam fontosnak minősítette az engedélyezés iránti kérelem alátámasztásához.

(3)

Mivel a tagállamok euroérmék kibocsátására vonatkozó jogosultsága az EKB-nak a kibocsátandó mennyiségre vonatkozó engedélyének függvénye, az EKB által jóváhagyott mennyiség nem növelhető meg a tagállamok által az EKB előzetes engedélye nélkül,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2017-ben kibocsátandó euroérmék mennyiségének engedélyezése

Az EKB engedélyezi az azon tagállamok, amelyek pénzneme az euro, által 2017-ben kibocsátandó euroérmék mennyiségét az alábbi táblázatban meghatározottak szerint:

(millió EUR-ban)

 

A 2017-ben kibocsátandó euroérmék engedélyezett mennyisége

 

Forgalomba hozatalra szánt érmék

Gyűjtőknek szánt érmék

(forgalomba hozatalra nem szánt)

Az érmekibocsátás mennyisége

Belgium

51,0

1,0

52,0

Németország

419,0

219,0

638,0

Észtország

9,7

0,3

10,0

Írország

30,7

0,8

31,5

Görögország

106,3

0,6

106,9

Spanyolország

359,3

30,0

389,3

Franciaország

224,3

51,0

275,3

Olaszország

94,2

1,8

96,0

Ciprus

14,0

0,1

14,1

Lettország

16,3

0,3

16,6

Litvánia

30,0

0,3

30,3

Luxemburg

17,7

0,2

17,9

Málta

10,2

0,2

10,4

Hollandia

25,0

4,0

29,0

Ausztria

87,2

181,8

269,0

Portugália

62,0

3,0

65,0

Szlovénia

24,0

2,0

26,0

Szlovákia

15,6

1,4

17,0

Finnország

35,0

10,0

45,0

Összesen

1 631,5

507,8

2 139,3

2. cikk

Hatálybalépés

Ez a határozat a címzettekkel történő közlése napján lép hatályba.

3. cikk

Címzettek

E határozat címzettjei azon tagállamok, amelyek pénzneme az euro.

Kelt Frankfurt am Mainban, 2016. november 30-án.

az EKB elnöke

Mario DRAGHI


(1)  HL L 328., 2015.12.12., 123. o.