25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/1

(1)

A 2658/87/EGK tanácsi rendelet (1) árunómenklatúrát (a továbbiakban: Kombinált Nómenklatúra) hozott létre és megállapította a Közös Vámtarifa szerződéses vámtételeit.

(2)

A 2005/964/EK határozatával (2) a Tanács az Európai Közösség nevében megkötötte a multichip integrált áramkörök (MCP-k) vámmentes kezeléséről szóló megállapodást (a továbbiakban: megállapodás).

(3)

A megállapodás nullára csökkenti az MCP-kre alkalmazott valamennyi vám, illetve egyéb vámtételek és díjak értékét.

(4)

Az Európai Unió Tanácsának főtitkára a megállapodás által kijelölt letéteményesként négy féltől kapta meg az elfogadó okiratokat. A megállapodás 7. cikkének (a) bekezdésének megfelelően e négy fél megegyezett arról, hogy a megállapodás 2006. április 1-jén lép hatályba.

(5)

Ezért a megállapodást a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletének módosításával kell végrehajtani,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/3

(1)

Az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásai eredményeinek megfelelően a 3223/94/EK rendelet a mellékletében szereplő termékek és időszakok tekintetében meghatározza azon szempontokat, amelyek alapján a Bizottság rögzíti a harmadik országokból történő behozatalra vonatkozó átalányértékeket.

(2)

A fenti szempontokat figyelembe véve, a behozatali átalányértékeket az e rendelet mellékletében szereplő szinteken kell meghatározni,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/5

(1)

A 2808/98/EK rendelet 4. cikke (2) bekezdésével összhangban a strukturális vagy környezetvédelmi jellegű összegek esetében a meghatározó ügyleti tény azon év január 1-je, amelyben a támogatás odaítéléséről szóló határozatot meghozták.

(2)

A 2808/98/EK rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első mondatával összhangban az alkalmazandó átváltási árfolyam a meghatározó ügyleti tény időpontját megelőző hónapban hatályban lévő átváltási árfolyamoknak időarányosan kiszámított átlagával egyezik meg,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/7

(1)

A közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 1782/2003/EK tanácsi rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 21-i 796/2004/EK bizottsági rendelet (2) rendelkezik többek között a tetrahidro-kannabinol-tartalom kenderállományban történő ellenőrzésének feltételeiről.

(2)

A 796/2004/EK rendelet 33. cikkének (2) bekezdésével összhangban a tagállamok megküldték a Bizottságnak a 2005-ben vetett kenderfajták tetrahidro-kannabinol-tartalmának megállapítására vonatkozó vizsgálatok eredményeit. Ezen eredményeket figyelembe kell venni a következő gazdasági években a közvetlen kifizetésre jogosult rostkenderfajták jegyzékének, valamint a 2006/2007-es gazdasági évre ideiglenesen engedélyezett fajták jegyzékének az elkészítésekor. A tetrahidro-kannabinol-tartalom ellenőrzésére e fajták közül néhányat be kell nyújtani a 796/2004/EK rendelet I. mellékletében meghatározott „B” eljárásra.

(3)

A 796/2004/EK rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(4)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Közvetlen Kifizetések Irányítóbizottságának véleményével,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/9

(1)

A 2000/29/EK irányelv intézkedéseket ír elő annak megakadályozására, hogy a tagállamokba növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteket hurcoljanak be más tagállamokból vagy harmadik országokból. Az irányelv rendelkezik továbbá egyes övezetek védett övezetként való elismeréséről is.

(2)

A Portugália által nyújtott információból kitűnik, hogy Bemisia tabaci Genn. (európai populáció) károsító szervezet jelenléte mostanra megállapítást nyert Alentejo régióban és Ribatejo és Oeste régió néhány településén. Ezért Portugália területének e részeit a Bemisia tabaci Genn. (európai populáció) tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(3)

A Szlovénia által nyújtott információból kitűnik, hogy az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsító szervezet jelenléte mostanra megállapítást nyert a szlovéniai Gorenjska és Maribor régiókban. E régiókat az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(4)

A Szlovákia által nyújtott információból kitűnik, hogy az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsító szervezet jelenléte mostanra megállapítást nyert Dunaszerdahely, Lőcse, Topolcsány, Poltár, Rozsnyó és Tőketerebes megyék egyes településein. Ezeket a településeket az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(5)

Olaszország információkat nyújtott be, amelyekből kitűnik, hogy az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsító szervezet jelenléte mostanra megállapítást nyert területének némelyikén. Ezért Olaszország területének e részeit az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(6)

A Litvánia által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a Beet necrotic yellow vein vírus mostanra megjelent területén. Ezért Litvániát nem lehet többé védett övezetként elismerni a Beet necrotic yellow vein vírus tekintetében.

(7)

A 2000/29/EK irányelv vonatkozó mellékleteit ennek megfelelően módosítani kell.

(8)

Az ebben az irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Növény-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/13

(1)

A 2001/32/EK bizottsági irányelv (2) egyes tagállamokat vagy tagállamokban egyes területeket bizonyos károsító szervezetek tekintetében védett övezetként ismer el. Egyes esetekben az elismerést feltételesen adták meg, mivel nem szolgáltatták annak az igazolásához szükséges információt, hogy a kérdéses károsító szervezet az érintett tagállamban vagy területen nem volt jelen.

(2)

Amennyiben az érintett tagállamok már szolgáltatták a szükséges információt, a kérdéses övezeteket állandó védett övezetnek kell elismerni.

(3)

Portugália egyes régióit a Bemisia tabaci Genn. (európai populáció) tekintetében védett övezetként ismerték el.

(4)

Portugália információt nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a Bemisia tabaci Genn. (európai populáció) területének néhány részén megjelent. A portugál terület e részeit ezért nem lehet többé e károsító szervezet tekintetében védett övezetként elismerni.

(5)

Ausztria és Olaszország bizonyos régióit vagy régióinak részeit, illetve Írország, Litvánia, Szlovénia és Szlovákia teljes területét az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. tekintetében feltételesen 2006. március 31-ig védett övezetnek ismerték el.

(6)

Az Ausztria, Olaszország, Írország, Litvánia, Szlovénia és Szlovákia által benyújtott információból kitűnik, hogy ezen országok esetében a védett övezetek feltételes elismerését az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. tekintetében kivételesen két évvel meg kell hosszabbítani, hogy ezen országoknak elég idejük legyen annak az igazolására vonatkozó információ benyújtására, hogy az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. nincs jelen, vagy hogy adott esetben az e károsító szervezet felszámolására tett intézkedéseket befejezzék.

(7)

Ezenkívül mivel az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. jelenleg előfordul Olaszország bizonyos részein, a szlovéniai Gorenjska és Maribor régiókban, valamint a szlovákiai Dunaszerdahely, Lőcse, Nagyrépény, Poltár, Rozsnyó és Tőketerebes megye egyes településein, Olaszország, Szlovénia és Szlovákia területének e részeit e szervezet tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(8)

Litvániát feltételesen 2006. március 31-ig ismerték el védett övezetnek a Beet necrotic yellow vein vírus tekintetében.

(9)

Litvánia arra vonatkozó információt nyújtott be, hogy a Beet necrotic yellow vein vírus jelenleg előfordul az országban. Ezért Litvániát e károsító szervezet tekintetében nem lehet többé védett övezetként elismerni.

(10)

Máltát a Citrus tristeza vírus (európai törzsek) tekintetében feltételesen 2006. március 31-ig védett övezetnek ismerték el.

(11)

A Málta által benyújtott információból kitűnik, hogy ezen ország esetében a védett övezetek feltételes elismerését a Citrus tristeza vírus (európai törzsek) tekintetében kivételesen két évvel meg kell hosszabbítani, hogy ezen országnak elég ideje legyen annak az igazolására vonatkozó információ benyújtására, hogy a Citrus tristeza vírus (európai törzsek) nincs jelen, vagy hogy adott esetben az e károsító szervezet felszámolására tett intézkedéseket befejezzék.

(12)

Ciprust a Daktulosphaira vitifoliae (Fitch), Ips sexdentatus Börner és a Leptinotarsa decemlineata Say tekintetében feltételesen 2006. március 31-ig védett övezetnek ismerték el.

(13)

A Ciprus által benyújtott információból kitűnik, hogy ezen ország esetében a védett övezetek feltételes elismerését a Daktulosphaira vitifoliae (Fitch), Ips sexdentatus Börner és a Leptinotarsa decemlineata Say tekintetében kivételesen két évvel meg kell hosszabbítani, hogy ezen országnak elég ideje legyen annak az igazolására vonatkozó információ benyújtására, hogy e károsító szervezetek nincsenek jelen, vagy hogy adott esetben e károsító szervezetek felszámolására tett intézkedéseket befejezzék.

(14)

A 2001/32/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(15)

Az ebben az irányelvben előírt intézkedések összhangban vannak a Növény-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

1.

A 1. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„1. cikk

A mellékletben felsorolt Közösségen belüli övezetek a 2000/29/EK irányelv 2. cikke (1) bekezdése h) pontja első albekezdésének értelmében védett övezetekként kerülnek elismerésre ezen irányelv mellékletében felsorolt károsító szervezet(ek) tekintetében.”

2.

A 2. cikket el kell hagyni.

3.

A melléklet a következőképpen módosul:

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/16

(1)

1998. november 16-án és 1999. március 24-én a Bizottsághoz panaszok érkeztek be versenytársaktól, Türingia tartomány által a Kahla Porzellan GmbH (Kahla I.) és a Kahla/Thüringen Porzellan GmbH. (Kahla II.) számára nyújtott állami támogatások feltételezhetően helytelen felhasználásával kapcsolatban. Mindkét társaság Türingiában, Németországban van.

(2)

Miután kiterjedt levelezést és megbeszéléseket folytatott Németország képviselőivel, a Bizottság 2000. november 15-én megindította a hivatalos eljárást a vállalatoknak nyújtott ad hoc támogatások tárgyában. Ezzel egyidejűleg Németország felkérést kapott, hogy adjon át elegendő adatot annak megállapításához, vajon egyes támogatási intézkedések összhangban állnak-e a jóváhagyott támogatási rendszerekkel, amelyek szerint azokat állítólag megadták.

(3)

A Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatát közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (2). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy nyilvánítsanak véleményt a vonatkozó támogatásról. 2001. július 31-én kapta meg a Bizottság a Kahla II észrevételeit, amelyeket 2001. augusztus 7-i levélben továbbítottak Németországnak.

(4)

2001. március 26-án válaszolt Németország az információnyújtási rendelkezésre, adatokat szolgáltatott a támogatásokról és tájékoztatta a Bizottságot további, a vállalatnak nyújtott, korábban nem bejelentett támogatásokról. A Bizottság 2001. május 28-án további információkat kért, amelyeket 2001. július 31-én kapott meg. További, kiegészítő információkat 2001. augusztus 9-én közöltek.

(5)

2001. november 30-i levelében közölte a Bizottság Németországgal, hogy az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti, az olyan támogatásokra vonatkozó eljárást, amelyek nem felelnek meg azoknak a támogatási rendszereknek, amelyek keretében azokat állítólag megadták, azokra a támogatásokra is kiterjeszti, amelyekről a Bizottságot korábban nem tájékoztatták.

(6)

2001. december 10-én az ügyet részletesen megtárgyalták Németország és a vállalat képviselőivel.

(7)

A Bizottságnak az eljárás kiterjesztéséről szóló határozatát közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (3). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy nyilvánítsanak véleményt a vonatkozó támogatásról. A Bizottság a támogatás kedvezményezettjének (Kahla II.) észrevételeit megkapta. Ezeket az észrevételeket a 2002. március 6-i levélben továbbították Németországnak, amely lehetőséget kapott arra, hogy a maga részéről véleményt nyilvánítson.

(8)

Január 30-án válaszolt Németország a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozatra, és részletekbe menő információkat adott át. A 2002. április 30-i levél további felvilágosításokat kért. Németország válaszát a 2002. május 29-i levélben adta meg, amelynek iktatása ugyanazon a napon történt.

(9)

A 2002. február 28-i levélben a Bizottság megkapta a Kahla II. állásfoglalását, amelyet a 2002. március 6-i levélben továbbított Németországnak. 2002. március 18-án újabb panasz érkezett be arról, hogy a Kahla II további támogatásokat kapott. Ezt az információt a 2002. április 30-i levélben továbbították Németországnak. Németország válasza a panaszra 2002. május 29-én érkezett meg.

(10)

2002. július 24-én az ügyet ismét megtárgyalták Németország képviselőivel. Ezt a találkozót követően Németország 2002. augusztus 7-én további felvilágosításokat adott át. 2002. július 30-án a Kahla II továbbra is kitartott korábbi érvei mellett. 2002. október 1-jei levelében, amelyet ugyanaznap iktattak, Németország további észrevételt adott át.

(11)

A Kahla II esetében a Kahla I utódvállalatáról van szó. Mind a Kahla I, mind a Kahla II porcelán- és finomkerámia-edényeket állít elő. Székhelyük egy, az EK-Szerződés 87. cikkének (3) bekezdésének a) pontja szerint támogatott területen található.

(12)

A népi tulajdonú kombinátok, üzemek és létesítmények tőkeegyesítő társaságokká való átalakítására vonatkozó német rendelettel (Verordnung zur Umwandlung von volkseigenen Kombinaten, Betrieben und Einrichtungen in Kapitalgesellschaften, UmwandVO) összhangban a vállalat alapítása 1990. március 1-jén a VEB Vereinigte Porzellanwerke Kahla két korlátolt felelősségű társasággá történő átalakításával történt. Ezeknek a társaságoknak az egyike a KAHLA I. 1991. április 23-án a Treuhandanstalt (THA) a Kahla I.-et oly módon privatizálta, hogy 2 DEM vételár megfizetése ellenében eladta Hoffmann úrnak (a törzstőke 75,1 %-át) és Ueing úrnak (a törzstőke 24,9 %-át). A privatizációs szerződést az egyetlen ajánlattevővel kötötték meg, miután a THA a tervezett értékesítést az általa értékesítésre szánt üzemek jegyzékében (Hoppenstedt) nyilvánosságra hozta, és a kerámiaipari szövetségeket és a kereskedelmi kamarákat megkérdezte. Németország kijelentései szerint a vállalat felszámolása a THA számára költségesebb lett volna. A privatizációs szerződés a német adatok szerint csak 1992. december 11-én lépett érvénybe.

(13)

A következő üzleti adatokat adta meg Németország (forgalom és üzemi eredmény, millió DEM) –

1. táblázat

(14)

1993. augusztus 9-én a vállalat bejelentette a csődöt (Gesamtvollstreckung). A csődeljárás 1993. szeptember 29-én indult meg.

(15)

Németország tájékoztatása szerint a csődgondnok a csődeljárás megindításától kezdődően keresett befektetőket a befektetett eszközök átvétele céljából. A csődgondnok véleménye szerint a legelőnyösebb árat a befektetett eszközökért úgy érhették el, ha a vállalat értékesítése üzleti tevékenységének folyamatossága mellett történik.

(16)

1993 novemberében alapította egy magánbefektető, G. Raithel úr, a Kahla II.-t. 1994 januárjában a csődgondnok a Kahla I. vállalat ingatlanait, gépeit és berendezéseit, valamint készletvagyonát a csőd keretében G. Raithel úrnak értékesítette. 380 foglalkoztatottat vettek át.

(17)

A teljes ár eredetileg 7,391 M DEM volt. A szerződést 1994. október 5-én olyan szempontból módosították, hogy a berendezésekért fizetendő 2,05 M DEM összegű árat, amelyet egy 2,5 M DEM támogatásból finanszíroztak volna (l. 15. intézkedés), a módosított szerződés aláírásakor kellett rendezni. A törvényi jogok, az áruvédjegyek, a szabadalmaztatott minták és know-how átadása 1 DEM-ért történt. A vevőjegyzék és a rendelésállomány átadása térítésmentesen történt. A készletek árát, amely 2,136 M DEM-t tett ki, tíz részletben, 1994. március 1-jéig kellett rendezni. Az ingatlanvagyont illetékmentesen, 3,205 M DEM-ért értékesítették, amely 14 napon belül volt fizetendő.

(18)

Németország kijelentései szerint a részletfizetések 1996-ig folytatódtak. Egy 1 M DEM összeget végül 1999-ben fizettek ki, miután a csődgondnok az ingatlanvagyon egy részét terhelő jelzálogot feloldotta. Végeredményben a kifizetett teljes ár 6,727 M DEM lett. Németország tájékoztatása szerint az ár mérséklése az eladást követően megállapított károkra vonatkozó 0,664 M DEM tartalékokra vezethető vissza. A rendelkezésre álló információk azt mutatják, hogy az értékesítés finanszírozása elsősorban állami támogatásokból történt. A saját forrás, az összes támogatási elem nélkül, mindössze 55 000 DEM volt.

(19)

Az ingatlanvagyon értékesítését a THA 1994. július 18-án (4), jogutódja, az Egyesítéssel Kapcsolatos Különleges Feladatok Szövetségi Hivatala (Bundesanstalt für vereinigungsbedingte Sonderaufgaben, BvS) pedig 1995. október 19-én hagyta jóvá.

(20)

Az adásvételi szerződés emellett előírta, hogy a tartományi tulajdonban lévő Thüringer Industriebeteiligungs GmbH amp; Co. KG („TIB”) – amely állami tulajdonú, Türingia tartomány (Freistaat Thüringen) által alapított, és egy alapítványon keresztül általa ellenőrzött vállalat – 49 %-os csendestársi részesedést szerez a Kahla II.-ben. Erre 1994. március 5-én került sor.

(21)

Németország a következő adatokat mutatta be a vállalat üzleti tevékenységéről (forgalom és üzleti eredmény, M DEM) –

2. táblázat

(22)

A következő pénzügyi intézkedéseket ítélték meg a Kahla I. számára annak megalapításáról a köztulajdonból történő kikerüléséig (M DEM) –

3. táblázat

Intézkedések a Kahla I. javára

(23)

1. intézkedés: Egy, még a privatizáció előtt nyújtott exportgarancia, amelyet Németország tájékoztatása szerint soha nem vettek igénybe.

(24)

2. és 3. intézkedés: A Dresdner Bank AG által 1990. július 1. előtt nyújtott hitelekből és a THA által a privatizáció előtt nyújtott kölcsönből származó adósságok átvállalása a THA részéről.

(25)

4. intézkedés: Németország kijelenti, hogy ezeket a THA-kezességeket a beruházások biztosítékaként, a veszteségek fedezésére és a Dresdner Bank AG hiteleihez nyújtották. Ezekhez a kezességekhez a vállalat különféle biztosítékokat nyújtott, amelyek igénybevételéről a THA a csőd megindítása után lemondott. Kiegészítő biztosítékként a THA megkapta azt a jogot, hogy a vállalat számára a működéshez közvetlenül nem szükséges ingatlanokat értékesítse. Ezeket az ingatlanokat 13,3 M német márkára értékelték. A realizálandó bevételeket a THA kezessége mellett hitelek visszafizetésére kellett volna fordítani. Németország elismeri, hogy az ezen kezességekkel fedezett hiteleket, a THA egyetértésével, soha nem fizették vissza. Igénybevételük időpontjában ezek a kezességek, a kamatokkal együtt, összesen 24,9 M német márkát tettek ki.

(26)

5. intézkedés: 1991 decemberében a vállalat Türingia tartománytól 1,825 M DEM értékben kapott beruházási támogatásokat.

(27)

6. intézkedés: 1992. október 5-én a THA a fizetésképtelenség elkerülésére egy 4,2 M DEM összegű kölcsönt engedélyezett.

(28)

7. intézkedés: A THA, szintén a fizetésképtelenség elkerülésére, 1992. december 1-jén egy további, 1,8 M DEM összegű kölcsönt mobilizált.

(29)

8. intézkedés: A vállalati ingatlanok értékesítésének a 3. intézkedésnél megnevezett bevételei összesen 5,676 M német márkát tettek ki. Az 1993. évben az összes bevételből 3,4 M német márkát a Kahla I. rendelkezésére bocsátottak, nem pedig a Treuhand kezessége mellett felvett hitelek törlesztésére fordították. Németország kijelenti, hogy ennek az összegnek a kifizetését a THA számára elhalasztották ugyan, a visszafizetésről azonban nem mondtak le, mivel az 5,676 M német márkányi teljes összeget a csődvagyonba felvették. Eszerint a Treuhand eszközei, amelyek a vállalat javát szolgálták, és amelyeket nem a hitelek törlesztésére használtak fel, összesen 5,676 M német márkát tettek ki. Németország ezt a tényt nem vitatta.

(30)

9. intézkedés: Két hitel a Jénai Körzeti és Városi Takarékpénztártól (Kreis- und Stadtsparkasse Jena), összesen 3,9 M DEM értékben. Ezeket a hiteleket, amelyek kamatlába 13,25 %, illetve 17,25 % volt, 10 M DEM értékű jelzálogokkal fedezték.

(31)

10. intézkedés: Az 1992 és 1995 közötti időszakban 0,035 M DEM összegű beruházási juttatást fizettek ki.

(32)

Összességében a Kahla I. közpénzekből 115,736 M DEM összegű pénzügyi támogatást kapott. Ennek a pénzügyi támogatásnak az ellenére 1993. szeptember 29-én megindult a csődeljárás. Németország kijelenti, hogy a THA a csődvagyon részeként 41,2 M DEM összegű kötelezettséget vetetett fel. Ebben az összegben a 3., 6., 7. és 8. intézkedések szerepelnek, kamatokkal együtt.

(33)

1993. szeptember 27-én a THA úgy döntött, hogy a vállalat által a 4. intézkedéssel kapcsolatos kezességekhez nyújtott biztosítékok igénybevételéről lemond. 1994. július 18-án a THA, illetve utódszervezete, a BvS, lemondott az ingatlan átvételére szóló jogáról. Németország tájékoztatása szerint ez a többi hitelezővel szembeni pénzügyi ellentételezést, és ezáltal többletköltséget vont volna maga után.

(34)

A következő pénzügyi intézkedéseket ítélték meg a Kahla II. számára annak megalapításáról a köztulajdonból történő 1999. évi kikerüléséig (M DEM) –

4. táblázat

Intézkedések a Kahla II. javára

(35)

11. intézkedés: 1994 márciusában a TIB, 1,975 M DEM ellenében 49 %-os részesedést szerzett a Kahla II.-ben. 1999. december 31-én a TIB megszüntette részesedését a vállalatban, és a Kahla II.-ben lévő részesedését átruházta G. Raithel úrra és annak fiára, H. Raithel úrra, akik azért […] (6)-t fizettek.

(36)

12. intézkedés: 1994 márciusában a TIB 6 M DEM összegű tulajdonosi kölcsönt nyújtott. Németország felvilágosítása szerint ez a kölcsön a TIB-nek nem biztosított szavazati többletjogokat. A kölcsön kamata 12 % volt, miközben a kamatok összegét az éves nyereség 50 %-ában korlátozták. A Bizottság megjegyzi, hogy a Kahla II. csak 1996-tól kezdődően ért el szerény nyereséget. Kockázati felárról nem állapodtak meg. Németország jelzi, hogy a kölcsönt 1999. december 29-én, az 1,631 M DEM összegű kamatokkal együtt visszafizették.

(37)

13. és 23. intézkedés: Türingia tartomány 1994 márciusában 90 %-os sortartó kezességet vállalt beruházási hitelekre, 13,5 M DEM összegig. Amikor a hiteleket végül megadták, a 13. intézkedés szerinti kezesség a 18-22. hiteleket fedezte. A 23. intézkedés szerinti kezesség olyan hitelt fedezett, amelyet egy magánbank nyújtott 1996 februárjában, 1 millió DEM összegben, 6,1 %-os kamatláb mellett.

(38)

14. intézkedés: Egy további, Türingia tartomány által 1994 márciusában biztosított 90 %-os sortartó kezesség, 6,5 M DEM összegű forgótőke-hitelekhez. A hitelt valójában 1995 szeptemberében egy magánbank nyújtotta, 8,5 %-os kamatláb mellett. Ez a kezesség fokozatosan csökkent, és 1999. december 31-én járt le.

(39)

A kezességekért a vállalat évi 0,75 %-os díjat fizetett, amelyet 1995 júniusában 0,5 %-ra csökkentettek.

(40)

15. intézkedés: Egy eredetileg 2 M DEM, később 2,5 M DEM összegű kis- és középvállalkozási (KKV-) támogatás, amelyet 1994. május 10-én adtak meg.

(41)

16. intézkedés: Egy 0,2 M DEM összegű sajáttőke-feltöltési célú tagi kölcsön (Eigenkapitalhilfe-Darlehen, EKH-kölcsön), amelyet Raithel úrnak – a befektetőnek – 1994 júniusában, állítólag egy támogatási program szerint (7), a Kahla II. megalapításával kapcsolatosan nyújtottak. Ennek a programnak az értelmében a befektetőnek ezt az összeget saját tőke formájában kellett a vállalat rendelkezésére bocsátania. Németország tájékoztatása szerint a kölcsönt 2001. szeptember 30-án fizették vissza.

(42)

17. intézkedés: 1994 májusában egy 1,8 M DEM összegű hitel, amelyet állítólag az ERP-egzisztenciateremtő program (8) alapján nyújtottak.

(43)

18. intézkedés: Egy 2 M DEM összegű beruházási kölcsön, amelyet állítólag az ERP-kiépítési program alapján nyújtottak, 1995 márciusában (9).

(44)

19. intézkedés: Egy 1 M DEM összegű beruházási kölcsön, amelyet a Kreditanstalt für Wiederaufbau nyújtott, 1993 márciusában (10).

(45)

20. intézkedés: Egy 1,73 M DEM összegű beruházási kölcsön, amelyet a Dta környezetvédelmi program alapján, 1995 áprilisában nyújtottak.

(46)

21. intézkedés: Egy 3,45 M DEM összegű beruházási kölcsön, amelyet az ERP környezetvédelmi program alapján, 1995 áprilisában (11) nyújtottak.

(47)

Mivel a piaci kamatok csökkentek, 1998. március 30-án a kölcsön fennmaradó, 7,329 M DEM összegű részét, a 18-21. intézkedések keretében a Hypovereinsbank piaci kamatozású kölcsönévé alakították át. Ennek az új kölcsönnek a kamatlába 5,9 % volt, és ezzel meghaladta az érvényben lévő 5,49 %-os referencia-kamatlábat. A Bizottság mindenesetre megállapítja, hogy a 13. intézkedésből a 90 %-os kezességet rendelkezésre bocsátották ehhez az új, piaci kamatozású kölcsönhöz.

(48)

22. intézkedés: Egy 2 M DEM összegű beruházási kölcsön, amelyet állítólag az ERP-kiépítési program alapján nyújtottak, 1996 márciusában (12).

(49)

23. intézkedés: L. (37) szélzetszám.

(50)

24. intézkedés: 1994 októberében a Kahla II. Türingia tartománytól 3,36 M DEM összegű beruházási támogatást kapott, 1994 és 1996 közötti beruházásokhoz (13).

(51)

25. intézkedés: 1994 és 1996 között a vállalat 0,838 M DEM értékben kapott beruházási juttatásokat (14).

(52)

26. intézkedés: Foglalkoztatásösztönző támogatások, 1,549 M DEM összegben, az 1994–1996. években.

(53)

27. intézkedés: 1994 és 1996 között a vállalat 122 414 DEM összegben kapott támogatásokat vásárokon való részvétel céljára, 0,03 M DEM összegben támogatásokat a reklámra, K+F-támogatásokat 0,318 M DEM összegben, valamint a munkavállalók beilleszkedéséhez nyújtott támogatásokat, 0,021 M DEM összegben.

(54)

28. intézkedés: További beruházási támogatásokat hagytak jóvá, 1,67 M DEM összegben, 1996 decemberében, az 1997–1999. évekre.

(55)

29. intézkedés: A vállalat 0,365 M DEM összegben kapott beruházási juttatásokat az 1997 és 1999 közötti évekre.

(56)

30. intézkedés: Egy 2,32 M DEM összegű kölcsönt nyújtott 1999 májusában egy magánbank, amely kölcsönre szintén az a 90 %-os mértékű sortartó kezesség volt a fedezet, amelyet Türingia tartomány 1994 márciusában 13,5 M DEM összegig biztosított (l. 13. és 23. intézkedés). Ezt a kölcsönt 4,6 %-os kamatláb mellett nyújtották.

(57)

31. intézkedés: További, foglalkoztatásösztönző támogatások, 0,851 M DEM összegben.

(58)

32. intézkedés: Az éves beszámolók szerint a vállalat 1997 és 1999 között vásárokon való részvételre, reklámra és a munkavállalók beilleszkedésére 342 910 DEM összegű támogatást, valamint a K+F-tevékenységekkel összefüggő személyi költségekre 8 602 DEM összegű támogatást kapott. Ezáltal a támogatások teljes összege 0,352 M német márkát tett ki.

(59)

Ezenkívül Németország, a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztését követően, kijelentette, hogy a vállalat egy olyan programot vett igénybe, amely megengedi, hogy a beruházásokat eleinte nagyobb mértékben írják le és azt az évek során csökkentsék (gyorsított amortizáció). Németország elismeri, hogy ez az intézkedés valóban előnyt jelentett a vállalat számára, mivel ahhoz nem csupán az első évek veszteségei kapcsolódtak, hanem kisebb mértékű adófizetés is. Az állam által az adómérséklések révén előállt bevételkiesést is a Kahla II. javát szolgáló állami finanszírozási intézkedésnek kell tekinteni (lentebb: 33. intézkedés).

(60)

Németország tájékoztatása szerint 1994. március 25-én terv készült a Kahla II. szükségleteinek finanszírozására. Az eredetileg tervezett költségeket mindössze mintegy 2 M német márkával csökkentették. Részletes felsorolás az 5. táblázatban szerepel, amely a Németország által átadott adatokból készült (M DEM) –

5. táblázat

(61)

Ezeknek a költségeknek a fedezése érdekében 1994 márciusában finanszírozási terv készült, amelyet azután többször módosítottak. A 6. táblázat a Németország által átadott adatokból készült. A dőlt betűvel szedett intézkedések az állítólagos magánforrásokra vonatkoznak. (M DEM) –

6. táblázat

(62)

Megállapítható, hogy a TIB-részesedést (11. intézkedés) az 1995. év során az eredetileg előirányzott összeghez képest 0,25 M német márkával megnövelték. Megállapítandó továbbá, hogy az eredeti terv 13,5 M DEM összegű kölcsönt irányzott elő. Ezekre a kölcsönökre, valamint egy magánbank 6,5 M DEM összegű forgóeszköz-hitelére a tartomány 90 %-os kezességet vállalt (13. és 14. intézkedés). Az 1994. évben adták meg a forgóeszköz-hitelt. Az összesen 13,5 M DEM összegű kölcsönöket az 1995. évben adták meg (18–22. intézkedések), és azokat a 90 %-os kezesség ténylegesen fedezte.

(63)

Az állítólagos magánforrásokat illetően megállapítható, hogy a befektető eredetileg előirányzott 2,555 M DEM hozzájárulása 2,055 M német márkára, vagy 0,5 M német márkával csökkent. A „KKV-támogatás” (15. intézkedés) 0,5 M német márkával nőtt, tehát pontosan olyan mértékben, amennyivel a befektető hozzájárulása mérséklődött. Amikor a magánbefektetők állítólagos hozzájárulását ténylegesen megkapták, ez – egy 0,055 M DEM készpénz-hozzájáruláson kívül – a befektetők saját forrásaiból és két, 2 M DEM összegű kölcsönből állt, amelyeket állami bankok nyújtottak, jóváhagyott támogatási programok alapján (16. és 17. intézkedés).

(64)

Megállapítható, hogy a 6. táblázat, ahogyan azt Németország továbbította, nem tartalmaz utalást a 26. és a 27. intézkedés keretében nyújtott támogatásokra és a gyorsított amortizáció programjára, amelyeket a vállalat Németország tájékoztatása szerint igénybe vehetett (33. intézkedés). Egy elkülönített táblázatban, amelyet 2002. január 30-án adtak át, Németország közölte, hogy az 1994. és az 1995. években a leírt beruházások összesen 3,603 M német márkát tettek ki.

(65)

Németország a következő további táblázatokat adta át, különféle, a vállalat által az 1997. és az 1998. években megvalósított beruházásokkal (M DEM) –

7. táblázat

(66)

Ezeknek a ráfordításoknak a finanszírozása a 8. táblázatban szerepel, ahogyan azt Németország átadta, egyenként kimutatva azokat (M DEM) –

8. táblázat

(67)

Megállapítható, hogy a 8. táblázat, ahogyan azt Németország átadta, nem tartalmaz utalást a 31. és a 32. intézkedés keretében nyújtott támogatásokra. A 7. táblázatban szereplő ráfordítások finanszírozásával kapcsolatban Németország mindenesetre arról tájékoztat, hogy a vállalat a gyorsított amortizációs program (33. intézkedés) keretében a vállalat csaknem 0,743 M DEM összegben írt le beruházásokat. Ez utóbbi összeg vélhetően az „Egyéb források” tételnél szerepel, a 8. táblázatban.

(68)

Németország emellett egy további beruházási tervet (15) is átadott, amelyben az 1994 és 2000 között megvalósított beruházásokat, valamint a 2000 és 2003 között megvalósítandó beruházásokat egyenként felsorolták. Ez a terv nagy számban nevez meg mindenekelőtt gépeket és berendezéseket, amelyekbe a vállalat beruházásokat eszközölt. Az 1994–2000. évek időszakára vonatkozó teljes ráfordítás a 9. táblázatban szerepel, ahogyan azt Németország átadta (M DEM) –

9. táblázat

(69)

A Bizottság megállapítja, hogy ez utóbbi beruházási terv összefoglalót ad az 5–8. táblázatokban ismertetett beruházások egy részéről. Ebben az összefüggésben az 1994–1996. időszakban megvalósított beruházások összesen 14,977 M német márkát tettek ki. Ez megfelel az 5. táblázat „Gépfelújítás” tételénél kimutatott, ténylegesen megvalósított beruházásoknak. Az 1997. és 1998. évekre a beruházások teljes összege a 7. táblázat szerinti, megvalósított beruházásoknak felel meg.

(70)

Mind a Kahla I, mind a Kahla II finomkerámia- és porcelánedényeket állít elő a háztartások számára. A Kahla II. terjeszkedett és ma üzleti ügyfeleknek is szállít, főként szállodáknak és dekorációs célokra. A termékeket exportálják is.

(71)

Az asztali és a díszporcelán ágazatban élénk az árucsere a tagállamok között. Míg díszporcelánt egész Európában gyártanak, az asztali porcelán gyártóinál erős a regionális koncentráció: Észak-Bajorországban (Németország), Staffordshire-ban (Egyesült Királyság) és Limousinben (Franciaország). A nagyszámú KKV mellett számos nagyvállalat is van. Az utóbbiak közé tartozik a Villeroy & Boch (Németország/Luxemburg), a Hutschenreuther und Rosenthal (Németország), valamint a Royal Doulton und Wedgewood (Egyesült Királyság), amelyekre a Közösségen belüli össztermelés több mint egyharmada jut. A szállodák és vendéglátóhelyek speciális igényeinek kielégítésére jött létre a „szállodaiporcelán-ágazat”, kifejezetten az erős igénybevételre alkalmas porcelánjával. Az Egyesült Királyság, Németország és Olaszország a fő gyártó és felhasználó országok. A végső fogyasztókkal való szoros kapcsolat és a formatervezés területén szükségszerű verseny erre a munkaigényes, hatalmas termékválasztékkal rendelkező, iparágra különösen rányomta a bélyegét. A harmadik országokba történő eladások névértékben meghaladják a Közösségbe irányuló behozatalt, volumenben azonban a behozatal meghaladja a kivitelt, mindenekelőtt a Kínából származó, rendkívül olcsó behozatal miatt (16).

(72)

A porcelán-iparágban kapacitásfeleslegek vannak. A gyártás és a felhasználás 1984 és 1991 között tartós növekedést mutatott, amelyet az 1992. és 1993. években visszaesés követett. Az 1994-re várt javulás nem következett be. A legutóbbi évek kereskedelmi mérlege pozitív volt, de az import részaránya jelentősen megnőtt, különösen a háztartási edényeknél. Az exportnövekmény nem tudja ellentételezni az ebben az ágazatban érvényesülő verseny nyomását. Sokkal inkább arról van szó, hogy a feszült versenyhelyzet éleződik, amit a Délkelet-Ázsiából és Kelet-Európából (mindenekelőtt a Cseh Köztársaságból és Magyarországról) jövő, az Európai Unióval kötött kereskedelmi egyezményből profitáló új piaci szereplők kapacitásfeleslegei tovább éleznek (17).

(73)

A hivatalos vizsgálati eljárás megindításakor a Kahla I. és a Kahla II. számára adott pénzügyi intézkedéseket a Bizottság az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése és az EGT-megállapodás 61. cikkének (1) bekezdése szerint vizsgálta meg. Az intézkedések állami forrásokat használtak fel, és torzították a tagállamok közötti versenyt, vagy annak torzításával fenyegettek, és ezeknek a vállalatoknak előnyöket biztosítottak. Előzetes értékelésében a Kahla I. és a Kahla II. a Bizottság nézete szerint nehéz helyzetben lévő vállalatok voltak. A Bizottság kételkedett továbbá abban, hogy az állam piacgazdasági vállalkozóként viselkedett, amikor ezeknek a vállalatoknak pénzügyi forrásokat juttatott. Az előzetes értékelés szerint az ilyen intézkedések állami támogatásnak tekintendők.

(74)

Mivel a Bizottságnak komoly kétségei voltak afelől, hogy ezek a támogatások a közös piaccal összeegyeztethetőek-e, a Kahla I.-nek és a Kahla II.-nek nyújtott ad hoc támogatások miatt megindította a hivatalos vizsgálati eljárást. Ezenkívül Németország azt állította, hogy számos támogatási intézkedést jóváhagyott támogatási programok szerint nyújtottak. A Bizottság, a rendelkezésére álló adatok alapján, nem volt abban a helyzetben, hogy eldöntse, megfelelnek-e ezek az intézkedések azoknak a jóváhagyott támogatási programoknak, amelyek szerint azokat állítólag megadták. Ezért a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának keretében információnyújtási rendelkezést intézett Németországhoz, ennek a pontnak a tisztázására.

(75)

Az erre az információnyújtási rendelkezésre válaszolva átadott információk mindössze néhány, állítólag jóváhagyott támogatási programok szerint nyújtott intézkedés esetében oszlatták el a Bizottság azzal kapcsolatos kételyeit, hogy létező támogatásokról van-e szó. A Bizottság továbbá több intézkedés esetében olyan részleteket állapított meg, amelyekről korábban nem tájékoztatták. Következésképpen a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárást kiterjesztette, hogy megítélhesse azokat az intézkedéseket, amelyek nyilvánvalóan még mindig nincsenek összhangban jóváhagyott támogatási programokkal, mint például azok az intézkedések, amelyekről csak a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása után tájékoztatták.

(76)

1999. november 11-i levelében Németország azt a nézetet képviselte, hogy az előbbi pénzügyi intézkedések egyikét sem kellett a Bizottságnak bejelentenie. Németország arra hivatkozik, hogy a Kahla II. 1994 februárjában újonnan jött létre, a Kahla I. tevékenysége pedig nem folytatódott. A német közlések szerint a Kahla II.-nek nincsenek nehézségei. Az egész eljárás során Németország ezt az álláspontot képviselte. Ennek az érvelésnek az alátámasztására Németország először két, tanácsadói által készített, 1993. november 29-i és 1994. január 11-i jelentést mutatott be. A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztését követően adott át Németország egy további tanácsadó által készített, 2002. január 21-i jelentést.

(77)

Németország ezután leszögezte, hogy a közintézmények pénzügyi intézkedéseinek többsége nem tekinthető támogatásnak, mivel az állami hatóságok piacgazdasági vállalkozókként cselekedtek, amikor a Kahla II. számára pénzügyi segítséget ítéltek meg. A további, a Kahla II. javát szolgáló olyan pénzügyi intézkedésekre, amelyekre a piacgazdaság szerint tevékenykedő magánbefektetők feltételezése mellett nem került volna sor, Németország szerint a jóváhagyott támogatási programok vonatkoznak, vagy azokat csekély összegű (de minimis) támogatásoknak kell tekinteni. Németország részletes tájékoztatást és dokumentációt adott át.

(78)

A hivatalos vizsgálati eljárás megindítása után Németország elismerte, hogy egyes intézkedések támogatásokat jelenthettek, egyesek pedig nem tartozhatnak a „de minimis” szabályokról szóló bizottsági közlemény (18) és az EK-Szerződés 87. és 88. cikkeinek a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2001. január 12-i 69/2001/EK bizottsági rendelet (19) szerinti de minimis szabályok vagy jóváhagyott támogatási programok alá. Németország ellenben azt a felfogást képviselte, hogy ebben az esetben a támogatásokat olyan beruházási támogatásoknak kell tekinteni, amelyek a támogathatóság regionális felső határait betartják. Németország továbbá átadott több beruházási tervet és a témával kapcsolatos kiegészítő információt, ezen belül egy becslést az intézkedések támogatásintenzitásáról.

(79)

Végül Németország kijelentette, hogy a Bizottságnak, amennyiben a felsorakoztatott érvek egyikét sem fogadja el – különös tekintettel a 26. intézkedésre –, meg kellene vizsgálnia, hogy a támogatás tekinthető-e a közös piaccal összeegyeztethető foglalkoztatási támogatásnak.

(80)

2002. október 1-jei levelében Németország, minden korábbi érvvel ellentétben, azt állította, hogy amennyiben a Bizottság a Kahla II.-t nehéz helyzetben lévő vállalatnak tekintené, akkor a kérdéses támogatási intézkedések a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás (20) (szerkezetátalakítási iránymutatás) alapján szerkezetátalakítási támogatásokként kellene megítélni.

(81)

Az eljárás megindítása és kiterjesztése után a Bizottság megkapta a Kahla II. észrevételeit, amelyeket Németországnak a 2001. augusztus 7-i és a 2002. március 6-i levelekben továbbított. A Kahla II. részéről felhozott érvek nagy mértékben egyeznek Németország érveivel.

(82)

Továbbá újabb panasz érkezett be arról, hogy a Kahla II. további támogatásokat kapott. Ezt az információt a 2002. április 30-i levélben továbbították Németországnak. 2002. május 29-én válaszolt Németország, és azt állította, hogy a vállalat nem kapott más támogatást, mint azokat, amelyekről a Bizottságot tájékoztatták.

(83)

2002. július 30-án a Kahla II. egy további állásfoglalást juttatott el a Bizottságnak, amely nem tartalmazott új tényeket vagy bizonyítékokat, amelynek kapcsán azonban Németország korábbi érveihez ragaszkodott, miszerint a vállalatnak soha nem voltak nehézségei, hogy bizonyos intézkedéseket nem szabad támogatásnak tekinteni, és hogy az ad hoc támogatások elfogadható regionális támogatásoknak tekintendőek.

(84)

A hivatalos vizsgálati eljárás megindításakor a Bizottság a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudta eldönteni, hogy a Kahla I. és a Kahla II. független vállalatok voltak-e, illetve, hogy a Kahla II. mennyiben tekintendő egy vállalkozás folytatásának, illetve továbbviteli megoldásának (Auffanglösung). Ezért Németországot felkérték, hogy nyújtson elegendő adatot ennek a pontnak a tisztázásához.

(85)

A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztése során a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Kahla I. és a Kahla II. különböző jogi személyek. A Kahla II.-t továbbvivő társaságnak tekintik, mivel G. Raithel úr fiktív cégként alapította meg, az átalakítás alatt lévő Kahla I. tevékenységeinek folytatása céljából és vagyoni eszközeinek átvételére. A rendelkezésre álló dokumentációban a Kahla II.-t gyakran nevezik továbbvivő társaságnak, és a Bizottság megállapította, hogy az ellenőrzésben, a tulajdoni viszonyokban és a jogi személyiségben változás következett be. Németországnak nem volt ellenvetése ezzel a nézettel szemben.

(86)

A vagyoni eszközöknek a Kahla II. számára történő értékesítése nem nyilvános és kikötésmentes ajánlati felhívás révén történt. Németország kijelenti, hogy a piac szereplőit tájékoztatták arról, hogy a vagyoni eszközöket értékesítésre kínálták fel. Németország szerint a két potenciális befektetővel folytatott tárgyalások után G. Raithel urat választotta ki a csődgondnok legjobb ajánlattevőként. A csődgondnok adatai szerint ehhez a választáshoz az alapot egyrészt az ajánlattevő porcelánpiaci tapasztalatai, másrészt az a tény szolgáltatta, hogy lényegesen magasabb ajánlatot tett, mint a másik ajánlattevő, amely Németország szerint 1 német márkát ajánlott fel. A Bizottság mindazonáltal megállapítja, hogy G. Raithel úr ugyan valóban többet ajánlott 1 német márkánál, ezt a felajánlott árat azonban állami eszközökből kellett finanszírozni. Mindenesetre a rendelkezésre álló információkból az derül ki, hogy G. Raithel úr 55 000 német márkát saját forrásaiból adott, ezáltal 1 német márkánál többet fizetett. A rendelkezésre álló információk alapján a Bizottság Németország álláspontjához csatlakozik, miszerint G. Raithel úr tette a legjobb ajánlatot.

(87)

A Bizottság elismeri, hogy a Kahla I. ingatlanainak értéke független szakértő szakvéleményén alapul. Németország kijelentette, hogy a berendezések és a készletvagyon értékét – összességében kereken 3,5 M DEM – nem a szakvélemény alapján állapították meg, mivel gyakorlati problémák merültek fel és a berendezések nagy része rossz állapotban volt és azokat ki kellett cserélni. Ezeknek a tényeknek a figyelembevételével a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nincs ok kételkedni abban, hogy a Kahla I. vagyoni eszközeiért fizetett ár a piaci árnak nem felelt meg.

(88)

Ami a TIB 49 %-os részesedésének ezt követő, a Kahla II.-nek történt eladását illeti, a következő szakaszok elemzik azt, hogy az megfelelt-e egy piacgazdasági vállalkozó magatartásának. A Bizottság mindenesetre megállapítja, hogy ennek a részesedésnek az 1999. december 31-i értékesítése G. Raithel úrnak és fiának nem egy nyilvános, átjárható és korlátozásmentes ajánlati felhívás révén történt.

(89)

A TIB tartományi tulajdonban álló pénzügyi intézmény. Az Európai Közösségek Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata és a Bizottság politikája értelmében a Bizottságnak az a véleménye, hogy egy állami részesedés eladási ára akkor nem tartalmazza az állami támogatás elemeit, ha az eladás nyilvános, semmiféle feltételhez nem kötött és diszkriminációmentes ajánlati felhívási eljárás keretében ajánlják fel. Persze a tagállamok nincsenek arra kötelezve, hogy ezt az eljárást kövessék nyilvános részesedések értékesítésekor.

(90)

Amennyiben ilyen eljárást nem folytatnak le, az eladási ár tartalmazhatja az állami támogatás elemeit. Ebből adódóan a Bizottság adott esetben megvizsgálhatja, hogy az eladási ár a nyilvános részesedésének kellő mértékben megfelel-e. Ebben az összefüggésben a Bizottság megállapítja, hogy a G. Raithel úr és fia számára értékesített részesedések ára magasabb volt, mint az az ár, amelyet maga a TIB csaknem hat évvel korábban fizetett. Megállapítja továbbá, hogy a részesedés kisebbségi részesedést jelentett. Végezetül kiemelendő, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításával vagy kiterjesztésével összefüggésben egyetlen érdekelt fél sem tett panaszt azzal kapcsolatban, hogy az értékesítésből jogtalanul kizárták volna, és egyetlen érdekelt fél sem tett ajánlatot a részesedésre. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy ennek a részesedésnek az eladása kapcsán nincs támpont a támogatásra.

(91)

A Kahla I. és a Kahla II. állami forrásokból olyan pénzügyi segélyeket kaptak, amelyek mindkét vállalat számára előnyöket biztosítottak versenytársaikkal szemben. A dokumentációban szereplő tények azt mutatják, hogy amikor állami ellenőrzés alatt álló intézmények kölcsönöket nyújtanak és magánvállalkozásokban részesedésekkel rendelkeznek, mint a TIB a Kahla II.-ben, akkor tevékenységeiket egyértelműen állami tevékenységként kell besorolni. Ebben az összefüggésben utalni kell egy tanácsadó 1993. november 29-i jelentésére, amely szerint a Kahla egész szerkezetátalakítási koncepcióját a regionális kormányzat azon törekvésének fényében kell szemlélni, hogy biztosítsa a munkahelyeket a Kahlánál (21). Mivel a porcelán piacán erőteljes a verseny, és kapacitásfeleslegek vannak, az olyan pénzügyi előnyök, amelyek egy vállalkozást a versenytársaival szemben előnyös helyzetbe hoznak, torzítják a versenyt és kihatással vannak a tagállamok közötti versenyre.

(92)

Ami a Kahla I.-et illeti, a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztésekor arra a következtetésre jutott, hogy a 2., 3. és 9. intézkedések nem jelentettek támogatást. Az egyéb, Németország által biztosított intézkedések még mindig támogatásnak tekintendők az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében. Németországnak nem volt ellenvetése ezzel a nézettel szemben, amely ebből következően fenntartandó.

(93)

Ami a Kahla II.-t illeti, itt Németország véleménye továbbra is az, hogy új vállalkozásról van szó, amely nem a Kahla I. vállalkozásának folyamatosságát valósítja meg, és soha nem került nehéz helyzetbe. Ezért a hatóságok piacgazdasági vállalkozóként cselekedtek, amikor pénzügyi támogatást nyújtottak. A Bizottság ezek után először azt vizsgálja meg, hogy azok a közintézmények, amelyek a Kahla II.-nek pénzügyi támogatást bocsátottak a rendelkezésére, piacgazdasági vállalkozóként jártak-e el Másodsorban a Bizottság a vállalat nehézségeinek kérdését vizsgálja meg.

(94)

Németország, állításának alátámasztására, miszerint azok a közintézmények, amelyek a Kahla II.-nek pénzügyi támogatást nyújtottak, piacgazdasági beállítottságú tőkebefektetőkként cselekedtek, két, szakértők által készített jelentést mutatott be.

(95)

Ahogyan az a 91. szélzetszámon szerepel, az első, 1993. november 29-i jelentés, a tartományi kormányzatnak arra törekvésére való tekintettel, hogy a Kahlánál a munkahelyeket megtartsa, szerkezetátalakítási tervet javasol a továbbvivő társaságnál (22). A szerkezetátalakításnak az 1994 és 1997 közötti időszakban kellett megvalósulnia, és a teljes költség 18,779 M német márkát tett volna ki. A nyereségküszöböt 1996-ban kellett volna elérni, 0,101 M német márka összegű pozitív eredménnyel.

(96)

A második jelentést 1994. január 11-én készítették a TIB számára, mielőtt az 49 %-os részesedését a vállalatban megszerezte volna. A tanulmány kifejti, hogy a TIB célja munkahelyek megtartása és létrehozása Türingiában (23). A tanulmány jelzi, hogy a jövedelmezőség visszaállítása csak a hatóságok támogatása mellett történő szerkezetátalakítás révén érhető el. A nyereségküszöböt 1996-ban kellett volna elérni, 1,394 M német márka összegű pozitív eredménnyel. Emellett a tanulmány azt írja, hogy a Kahla II. javára biztosított állami szerepvállalás nagy kockázatokkal jár, és kizár minden olyan lehetőséget, hogy a vállalat a pénzügyi támogatást 1998 előtt vissza tudja fizetni.

(97)

Ezeknek a jelentéseknek a figyelembevételével a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az állami pénzügyi intézmények – különösen a TIB – nem piacgazdasági vállalkozóként cselekedtek, amikor a Kahla II.-nek pénzügyi segélyt adtak meg. Ezek a jelentések egyértelműen kimondják, hogy a tartományi kormányzat és pénzügyi intézményeinek célja az volt, hogy munkahelyeket tartson meg. Ez nem a fő cél egy piacgazdasági vállalkozó számára. Ráadásul a jelentések legalább két évig veszteséget jeleznek előre, és nem elemeznek semmiféle esetleges ellenszolgáltatást a hatóságok részvétele ellenében, ahogyan annak bármely piacgazdasági vállalkozó esetében történnie kellene.

(98)

Különösen a TIB részvételét illetően, a Bizottság kénytelen ragaszkodni álláspontjához, miszerint ez a piacgazdasági módon eljáró magánbefektetők elvével nincs összhangban, és következésképpen támogatásnak tekintendő. Az a tény, hogy a TIB részesedését öt évvel később a többségi tulajdonosnak, G. Raithelnek és annak fiának értékesítette, méghozzá magasabb áron, mint amennyit az 1994. évben saját maga fizetett, semmit nem változtat ezen a végkövetkeztetésen. A TIB magatartását eleve a potenciális kockázatok és a várható bevételek figyelembevételével kell megítélni. Az akkor rendelkezésre álló jelentések alapján ezek a kockázatok nagyok voltak (24), ennek ellenére a kezelésükre nem tettek intézkedéseket. Nem készült elemzés a jövőbeli bevételekről sem. Ezen kívül a TIB által realizált nyereség csekély volt.

(99)

Németország kijelentésével ellentétben, a TIB-részesedés feltételei nem vethetőek össze a magánfinanszírozó Raithel feltételeivel. Raithel állítólag 2,055 M német márkát fektetett be a vállalkozásba. Mindenesetre csak 0,055 M DEM származott saját forrásaiból. A fennmaradó 2 M DEM állami forrásokból származott, 2, Raithelnek nyújtott kölcsön formájában (16. és 17. intézkedések). Ráadásul az egyik kölcsön (16. intézkedés) belekerült a kölcsönt nyújtó Deutsche Ausgleichsbankkal szembeni állami garanciába, a másik kölcsönt (17. intézkedés) a Kahla II. ingatlanaira szóló, első zálogjogi ranghelyen alapított jelzálogjog garantálta (25). A TIB ezzel szemben 1,975 M német márkát bocsátott, saját forrásaiból, részesedésszerzés formájában, a vállalat rendelkezésére. Ez az összeg saját tőkét képviselt, amely fizetésképtelenség esetén a kielégítési sorrendben hátra kerül. A TIB által vállalt kockázat ezáltal lényegesen nagyobb, mint a magánfinanszírozó kockázata. Ahogyan azt a 111. szélzetszám bemutatta, G. Raithel úrnak ezen felül joga volt arra, hogy a szerződéstől elálljon, amennyiben a TIB-részesedés és/vagy más intézkedések nem valósulnának meg, miközben a TIB-nek ilyen jogai nem voltak. A TIB-részesedés ezáltal nincs összhangban a magán-tőkefinanszírozó elvével.

(100)

Ami az egyéb, Németország által hozott intézkedéseket illeti, egy piacgazdasági vállalkozó – a vállalat sajátos helyzetére és arra a tényre való tekintettel, hogy az olyan piacon működik, amelyet strukturális kapacitásfeleslegek jellemeznek – pénzügyi támogatást csak olyan feltételek mellett nyújtott volna, amelyek ezeket a tényeket számításba veszik.

(101)

A Bizottság ezek után a TIB és az állami tulajdonban lévő bankok által nyújtott hiteleket vizsgálja meg. Ezeket a hiteleket összefoglalóan a 10. táblázat mutatja be.:

10. táblázat

(102)

A 10. táblázat azt mutatja, hogy az állami pénzügyi intézmények nem piacgazdasági vállalkozóként cselekedtek. Különösen a TIB tulajdonosi kölcsönének vonatkozásában (12. intézkedés), megállapítható, hogy a megállapodott kamatláb 12 %-ot tett ki, a kamatok összegét azonban az éves nyereség 50 %-ában korlátozták. A jelentések már akkor hangsúlyozták, hogy a Kahla II. legalábbis az első két évben semmiféle nyereséget nem fog tudni kigazdálkodni. Ez valóban így történt. Nem egyeztek meg megemelt kamatlábról annak érdekében, hogy ellensúlyozzák azokat az éveket, amelyek során a kamatfizetés valószínűtlen volt. Következésképpen a TIB tudatosan olyan tulajdonosi kölcsönt nyújtott, amelyhez nem kapcsolódtak kiegészítő szavazati jogok, anélkül, hogy bármiféle biztosítékot megkövetelt volna, illetve legalább két évig 0 %-os volt a kamatláb. A kockázatok ellensúlyozására nem állapodtak meg kockázati felárról, amelyet pedig előirányoztak abban a jelentésben, amelynek alapján a tulajdonosi kölcsön megadására (és a részesedésszerzésre) sor került. Ami a fennmaradó kölcsönöket illeti, a táblázat azt mutatja, hogy azokat mind az irányadó kamatlábnál alacsonyabb kamatláb mellett nyújtották. Ezenkívül, a biztosítékok, amennyiben adtak ilyeneket, vagy a hatóságoktól származtak, vagy pedig ismételten, minden kölcsönre, ugyanazokat a vagyoni eszközöket vonták be. Ezekről a vagyontárgyakról független értékelés nem készült, úgyhogy tényleges értékük kétséges. Emellett emlékezni kell arra, hogy ezeket a vagyontárgyakat állami támogatással finanszírozták.

(103)

A kezességi szerződés előírta, hogy – hátrasorolással – G. Raithel úrnak 0,7 M DEM összegű kezességet kell biztosítania, kivéve, ha bizonyítható, hogy az EKH-kölcsönért (16. intézkedés) személyes kezességet vállalt. A 16. intézkedésről szóló kölcsönszerződés nem valamiféle személyes kezességvállalást, hanem az állam garanciáját tartalmazza. A Bizottságot azonban nem tájékoztatták arról, hogy ezt a 0,7 M DEM összegű kezességet valaha rendelkezésre bocsátották volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a Bizottság tudomása szerint a kölcsönhöz az állam garanciája révén, és éppenséggel nem személyes kezesség révén adtak biztosítékot. De még akkor is, ha megadták volna, hátra lett volna sorolva az összes többi biztosíték mögé, és a lehetséges, nagymérvű meghiúsulási kockázatnak csak sokkal csekélyebb részét fedezte volna. Erre való tekintettel a Bizottság csak arra a következtetésre juthat, hogy az állami bankok és intézmények nem piacgazdasági módon cselekvő piaci szereplőkként cselekedtek. Mi több, Németország a 16–22. intézkedések szerinti kölcsönöket maga is támogatásnak nevezi (28), még akkor is, ha csak létező támogatásnak. A Bizottság, ugyanúgy, mint Németország, úgy véli, hogy ezek támogatásokat jelentenek. Létező támogatásként történő besorolásuk megvizsgálására a következő szakaszokban kerül sor.

(104)

Ami támogatásokat illeti (15., 24–29., 31–32. intézkedések), a Bizottság véleménye szerint egy piacgazdasági vállalkozó nem adott volna nem visszatérítendő támogatásokat. Németország ezt a tényt nem vitatta. Ami a 90 %-os tartományi kezességeket illeti (13., 14., 23. és 30. intézkedések), végül Németország maga is elismerte, hogy ezek támogatásokat jelentettek. Tekintettel az ezzel kapcsolatos nagyfokú kockázatokra és a megfelelő kockázati felár hiányára, a Bizottság ezzel a véleménnyel teljes mértékben egyetért. Nincs tehát szükség ennek a kérdésnek a további tanulmányozására. Németország szerint ezek a kezességek a de minimis szabályozás alá tartoznak. Ennek vizsgálatával az értékelés D szakasza foglalkozik.

(105)

A fentiekre való tekintettel a Bizottság nem tud olyan következtetésre jutni, hogy az állami pénzügyi intézmények a Kahla II.-nek a támogatást olyan feltételek mellett adták meg, amelyek összehasonlíthatóak egy piacgazdasági vállalkozóéival. Következésképpen Németország valamennyi intézkedése változatlanul az EK-Szerződés 87. cikke (1) bekezdése szerinti támogatásnak minősül.

(106)

A Kahla II. egy továbbviteli megoldás, vagyis egy olyan, újonnan alapított vállalkozás, amely egy csődben lévő vállalat vagyoni eszközeit vette át. A továbbviteli megoldásokat, annak ellenére, hogy újonnan alapított vállalatok, amelyeket kifejezetten Kelet-Németországban hoztak létre, nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak tekintik. Ennek oka abban rejlik, hogy ezek a fiktív vállalkozások, amelyek egy csődben lévő vállalat vagyoni eszközeit veszik át és folytatják annak tevékenységét, mégpedig rendszerint anélkül, hogy előzőleg bármiféle elfogadható szerkezetátalakítást megvalósítottak volna. A továbbviteli megoldások ennek megfelelően „megörökölnek” egy sor strukturális hiányosságot, és lényeges változtatásokra van szükségük ahhoz, hogy piacgazdasági körülmények között tevékenykedni tudjanak. Ezek közé a változtatások közé tartoznak a régi gépek és berendezések cseréjéhez és korszerűsítéséhez szükséges beruházások, a vállalati struktúra változtatásai (hagyományos, nagy kombinátok, amelyek tervgazdasági körülmények között tevékenykedtek), a létszám csökkentése (a keletnémet konglomerátumok rendszerint túl sok munkaerővel működtek), az új termékorientáció, a piackutatás, stb. Ezenkívül ismét ki kell alakítani az ügyfelek, a szállítók, a hitelintézetek bizalmát, hiszen a továbbvivő társaság egy kudarcot vallott vállalat utódja. Ilyen értelemben nem végezhető közvetlen összehasonlítás más, újonnan alapított vállalkozásokkal.

(107)

Az alkalmazkodás rendszerint szerkezetátalakítás révén történik, amelyhez a legtöbb esetben állami támogatások bevonására kerül sor. Az új tartományok különleges helyzetének figyelembevételével a Bizottság egy rugalmas és nagyvonalú koncepciót hagyott jóvá, amely lehetővé teszi a továbbvivő társaságok számára, hogy 1999 végéig igénybe vegyenek szerkezetátalakítási támogatásokat. Ezt az eljárást a szerkezetátalakítási iránymutatások (1999) 10. lábjegyzete kodifikálja (29). Sajátos helyzetük miatt a továbbvivő társaságok kivételt képeznek az alól a szabály alól, hogy az újonnan alapított vállalatok a szerkezetátalakítási iránymutatás szerint a megmentési célú és a szerkezetátalakítási támogatásoknál nem jönnek számításba.

(108)

Egy másik eljárás (30) keretében Németország az 1999. március 5-i és május 6-i levelekben leszögezte, hogy a Kahla II. nehéz helyzetben lévő vállalat. Két évvel később azonban Németország korábbi adatainak 2001. szeptember 26-i levelében ellentmondott, és megállapította, hogy a Kahla II. soha nem volt nehéz helyzetben. Ezzel az eljárással összefüggésben Németország azt a véleményt képviseli, hogy a Kahla II. nem tekinthető nehéz helyzetben lévő vállalatnak, mivel nem teljesül minden, a szerkezetátalakítási irányelvben foglalt feltétel.

(109)

A Bizottság megjegyzi, hogy a szerkezetátalakítási iránymutatás nem ad ugyan pontos meghatározást a nehéz helyzetben lévő vállalatra, ám a tipikus jeleket megnevezik. A Kahla II. esetében teljesül a szerkezetátalakítási iránymutatások (1994) 2.1. pontjában megnevezett egyik általános kritérium, amely szerint meghatározzák, hogy egy vállalat nehéz helyzetben van-e: Nehéz helyzetben lévő vállalatok az olyan vállalatok, „amelyek képtelenek saját erejükből, illetve a tulajdonosaik forrásaival vagy idegen tőke bevonásával talpra állni.” Ez a Kahla II. alapításának időpontjában és a támogatás megadásának időpontjában (az értékelés szempontjából meghatározó időpontban) rendelkezésre álló jelentésekben (31) megállapítást nyert; ott a Kahla II.-t nehéz helyzetben lévő vállalatnak tekintik és leírják a jövedelmezőség helyreállításához szükséges szerkezetátalakítást (32). Utólag ezt az a tény erősíti meg, hogy a vállalat a rendelkezésre álló információk szerint pénzügyi eszközöket a bankoktól állami támogatás nélkül soha nem kapott (33).

(110)

Valójában a szerkezetátalakítási iránymutatásokban szereplő egyes mutatókat nem a továbbviteli megoldásokra irányozták elő, mivel ezek új alapításokat jelentenek, amelyeknél a múltbeli üzleti fejlődés nem vizsgálható meg. Következésképpen alapításuk időpontjában nem szenvednek olyan tünetektől, mint a visszaeső jövedelmezőség vagy a halmozódó veszteségek, a hanyatló forgalom, a növekvő készletek, a csökkenő pénzforgalom, a halmozódó kamatterhek stb. Itt a Bizottság emlékeztet arra, hogy a továbbviteli megoldások kivételt képeznek a szabály alól, hogy az újonnan alapított vállalatok nem tekinthetők nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak, és ezáltal nem kaphatnak szerkezetátalakítási támogatásokat.

(111)

Másfelől más mutatók valóban alkalmazhatók a továbbviteli megoldásokra, különösen az alacsony nettó könyv szerinti értékük. A Kahla II. esetében a Bizottság emlékeztet arra, hogy az egy csődben lévő vállalat utódja, és ezáltal a vevők, szállítók és a pénzügyi intézmények bizalmát feltehetően elveszítette. Így már a vagyontárgyak megszerzése is az állami segítségtől függött. A Kahla I. vagyontárgyainak megvásárlásáról szóló szerződés előirányozta, hogy az új befektetőnek, G. Raithel úrnak joga van a szerződéstől való elálláshoz, amennyiben a különféle állami intézkedéseket (mint például a TIB-részesedés és az állami kölcsönök) tartalmazó finanszírozás nem biztosított (34). A Kahla II. továbbá annak a Kahla I.-nek a vagyoni eszközeit vette át, ahol soha nem végeztek sikeres szerkezetátalakítást, és ennek a ténynek az alapján be kellett jelentenie a csődöt. Utólag nyilvánvaló, hogy a strukturális problémák átvitelére is sor került, hiszen a Kahla II. állami segítség nélkül nem kapott magánfinanszírozást.

(112)

Egy további mutató a foglalkoztatottak túl nagy száma. Mivel a továbbviteli megoldásokhoz nyújtott állami segítség rendszerint ahhoz kötődik, hogy a munkahelyek megmaradjanak, egy bizonyos időtartamra további nehézségeket hoz magával az, hogy bizonyos számú munkahelyet fenn kell tartani. Ahogyan a 91. szélzetszámon megnevezett jelentések megmutatják, a tartományi kormányzat fő célja az volt, hogy munkahelyeket tartson meg. Az ezt követő években a Kahla II. csökkentette foglalkoztatottjainak számát. Ebből az következtethető ki, hogy eleinte túl sok foglalkoztatottja volt.

(113)

Mivel a továbbviteli megoldások emellett kénytelenek szerkezetátalakításokat elvégezni ahhoz, hogy a piacgazdaságban működhessenek, az első években veszteségek keletkeznek, mivel a pénzforgalom az első években nem emelkedik, és a szükséges beruházások magas adósság- és kamatterheket hoznak magukkal. Ez volt a helyzet a Kahla II.-nél is. Bár Németország soha nem nevezte a Kahla II.-nél lezajlott folyamatot egy nehéz helyzetben lévő vállalkozás szerkezetátalakításának, a Bizottság mindenesetre megállapítja, hogy mind az 1993. novemberi, mind az 1994. januári jelentésben szerkezetátalakítást javasoltak, amely a vállalat jövedelmezőségének helyreállításához szükséges. A Kahla II.-t továbbá, a Projekt Management Eschbach (PME) egyik jelentésében, amelyet Németország egy másik eljárás kapcsán mutatott be (35), olyan vállalatként írták le, amelynél éppen szerkezetátalakítási folyamat megy végbe, amely 1996 előtt várhatóan nem fejeződik be (36). A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy egy ilyen folyamat nem jellemző egy egészséges vállalkozásra.

(114)

Németország továbbá úgy vélekedik, hogy a Kahla II.-nél az első években keletkezett veszteségek mindössze a gyorsított amortizációs programra (33. intézkedés) vezethetők vissza. A Bizottság mindenesetre úgy véli, hogy ennek a leírási szabályozásnak az alkalmazása miatt a veszteségeik ugyan lehettek nagyobbak, a vállalat azonban állami segítség nélkül biztosan nagyobb veszteségeket szenvedett volna el, és feltételezhető, hogy a piacról el is tűnt volna. Megállapítást nyert, hogy az állami segítséget a Németország által bemutatott, az 1993. és 1994. évekből származó jelentések meghatározónak tekintették a vállalat fennállása és a jövedelmezőség helyreállítása érdekében.

(115)

Annak az állításának az alátámasztására, hogy a Kahla II. soha nem volt nehéz helyzetben, Németország bemutatott egy olyan jelentést, amelyet 2002. január 21-én készített egy tanácsadó:

11. táblázat

(116)

A Bizottság megállapítja, hogy a 11. táblázat a vállalat történetének utólagos értékelését jelenti. Hasznos annak megállapításában, hogy az 1994. évben rendelkezésre álló jelentések előrejelzések helyesek voltak: Legalább az első két évben veszteségeket termelnek majd. A Bizottságnak azonban előzetes értékelésüket kell elővennie, vagyis meg kell állapítania, hogy Németország 1994 óta teljesítette-e az EK-Szerződés szerinti kötelezettségét, és a támogatást bejelentette-e. Ha Németország teljesítette volna a kötelezettségeit, akkor a Bizottság értékelését az akkor rendelkezésre álló jelentések alapján készítette volna el. Ahogyan a 95., 96. és 113. szélzetszámokon már megállapítást nyert, ezek a jelentések olyan premisszákon alapulnak, hogy a vállalatnak jövedelmezőségét helyre kell állítania, és arra a következtetésre jutottak, hogy ennek a célnak a megvalósítása érdekében az állami segítség teljes mértékben meghatározó jelentőségű. Ezeknek a jelentéseknek a fényében a Bizottság a Kahla II.-t (amely egy továbbviteli megoldás) állandó gyakorlatának megfelelően nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak tekintette volna. Ezt a végkövetkeztetést utólag nem változtathatja meg az, hogy ezeket a nehézségeket, a jelentékeny támogatások megadásának köszönhetően, lerövidített időtartam alatt legyőzték.

(117)

Összességében a Bizottság, a vonatkozó időpontban rendelkezésre álló jelentések alapján arra a következtetésre jut, hogy a Kahla II. nem volt abban a helyzetben, hogy saját erőből, vagy a szokásos piaci feltételek mellett adott pénzeszközökkel rendbe jöjjön. A Bizottság külön megállapítja, hogy Németország ezt a tényt már 1999-ben kifejezetten elismerte. Emellett a vállalat, állami segítség nélkül, feltételezhetően eltűnt volna a piacról. Az a tény, hogy nem minden, a szerkezetátalakítási iránymutatásban megnevezett mutató alkalmazható a Kahla II.-re, nem bír jelentőséggel. Ez az iránymutatás a tipikus jelek nem teljes körű jegyzékét adja, nem pedig a kritériumok teljes körű és összesített jegyzékét.

(118)

Következésképpen a Bizottság kitart amellett a véleménye mellett, hogy a Kahla II. az 1994-től 1996 végéig terjedő időszakban nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt, amíg első ízben, minden valószínűség szerint a kapott támogatásoknak köszönhetően, kisebb pozitív eredményt ért el, és a saját tőke aránya növekedni kezdett. A Bizottság azon a véleményen van, hogy az állami segítség nélkül hiányzó magánfinanszírozás és a rendelkezésre álló adatok ezt az álláspontot erősítik meg.

(119)

A Kahla I. és a Kahla II. javát szolgáló támogatási intézkedések egy részét állítólag jóváhagyott támogatási programoknak megfelelően nyújtották. Mivel a Bizottságnak komoly kétségei voltak afelől, hogy ezek a támogatási intézkedések megfelelnek-e azoknak a támogatási programoknak, amelyek szerint azokat nyújtották, az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (38) 10. cikkének (3) bekezdésével összhangban információnyújtásra irányuló rendelkezéssel szólította fel Németországot, hogy adja át az értékeléshez szükséges dokumentációt, tájékoztatást és adatokat. Mivel a Németország által átadott információk nem elégségesek annak az eredménynek az eléréséhez, hogy ezeket az intézkedéseket a vonatkozó programok lefedik, a Bizottságnak ezért jogában áll, hogy a rendelkezésre álló információk alapján döntsön.

(120)

A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozatban a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Kahla II. javát szolgáló 1., 4., 5., 6., 7. és 10. intézkedések létező támogatásokat jelentettek, amelyeket nem kell ismételten értékelni. A Bizottság megerősíti azt a véleményét, hogy a 8. intézkedést nem egy jóváhagyott támogatási program keretében adták meg, és az ad hoc támogatásnak tekintendő.

(121)

A Kahla II. tekintetében a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozatban arra a következtetésre jut, hogy a Kahla II. javát szolgáló 28. és 29. intézkedések létező támogatásokat jelentettek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismételten értékelnie. A Bizottság megerősíti azt a véleményét, hogy a 11., 12. és 20. intézkedést nem egy, a Bizottság által jóváhagyott támogatási program keretében adták meg. Ami a fennmaradó, állítólag egy jóváhagyott támogatási program szerint megadott intézkedéseket illeti, a Bizottság részben felülvizsgálja a hivatalos vizsgálati eljárás megindításakor és kiterjesztésekor tett előzetes értékeléseket.

(122)

13., 14., 23. és 30. intézkedés: Ezek a 90 %-os állami kezességek egy olyan programon alapultak, amelyet a Bizottságnak soha nem jelentettek be. A programot az NN 46/97 számon jegyezték be, és azt a Bizottság soha nem engedélyezte. Ahogyan a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozat leszögezi, ezeket a kezességeket tehát ad hoc támogatásokként kell értékelni. A Bizottság továbbá, a türingiai tartomány kezességvállalási irányelveiről szóló határozatában (39), megállapította, hogy Türingia ezt a nem bejelentett programot többé nem alkalmazhatja.

(123)

Ezeknek a kezességeknek a támogatási elemeit illetően Németország azt állítja, hogy egy, Németország és a Bizottság közötti megegyezés következtében a kezesség támogatási eleme a kezesség által fedezett összeg 0,5 %-át teszi ki. A Bizottság megállapítja azonban, hogy ez a megegyezés azokra a 80 %-os állami kezességekre vonatkozik, amelyek jóváhagyott támogatási programokkal összhangban vannak. A szóban forgó kezességek ezt a határt 10 %-kal átlépik, és nem egy jóváhagyott támogatási program keretében biztosították azokat, hanem egy nem bejelentett program szerint, amelyet a Bizottság soha nem hagyott jóvá. Továbbá a megegyezés a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat ezek alkalmazási köréből kizárta. Következésképpen a 0,5 %-os mérték, Németország tájékoztatásával ellentétben, ezekre a kezességekre nem alkalmazható.

(124)

A 13., 14. és 23. intézkedések keretében adott kezességeket illetően az EK-Szerződés 87. és 88. cikkeinek a felelősségvállalások és kezességek formájában adott állami támogatásokra való alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (40) alapján a következő érvényes: „Ha a hitel megadásának időpontjában nagy a valószínűsége annak, hogy a hitelfelvevő – például pénzügyi nehézségei miatt – mulasztani fog, a kezességvállalás értéke akár ugyanolyan nagyságú is lehet, mint a kezességvállalás által ténylegesen fedezett összeg.” Ahogyan azt az értékelés B. szakasza (106–118. szélzetszámok) megmutatja, a Kahla II. ezeknek az intézkedéseknek az értékelésekor nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt. Ez azt jelenti, hogy az olyan kezességeknél, amelyeket 1996 előtt adtak meg, ezeknek a kezességeknek a támogatási eleme elérheti a vonatkozó hitelek 90 %-át.

(125)

Ami a 30. intézkedést illeti, amelyet egy olyan időpontban adtak meg, amikor a vállalat már nem volt nehéz helyzetben, Németország felfogása ismét az, hogy a Bizottsággal történt, a 123. szélzetszámon megnevezett megegyezés alapján a támogatás-egyenértéket 0,5 %-ban kellene megállapítani. A Bizottság emlékeztet azonban arra, hogy ez a megegyezés azokra a 80 %-os állami kezességekre vonatkozik, amelyeket jóváhagyott támogatási programokkal összhangban adtak meg. A szóban forgó esetben a kezesség 10 %-kal meghaladja a 80 %-os határt, és nem egy jóváhagyott támogatási program keretében biztosították. Következésképpen a 0,5 %-os támogatási egyenérték itt nem alkalmazható. Ennek a kezességnek a megadásakor Türingia tartomány beleegyezett abba, hogy a kezességeket a Bizottságnak Türingia tartomány kezességi irányelveivel kapcsolatos döntésétől (41) teszi függővé, amely szerint az olyan 80 %-os kezességeknél, amelyeket jóváhagyott támogatási programok keretében adtak meg, a támogatási elem 0,5 % és 2 % között állapítandó meg. Annak ellenére, hogy ez a döntés olyan 80 %-os kezességekre vonatkozik, amelyeket jóváhagyott támogatási programok keretében biztosítottak, a Bizottság véleménye szerint helyénvaló, hogy ezt a szabályozást itt ugyanúgy alkalmazzák. Annak a ténynek a figyelembevételével azonban, hogy a kezesség a kölcsönben rejlő kockázatok nagy részét lefedi, ami tükröződik a magánbank által megállapított csekély mértékű kamatlábban, a Bizottság az ebben a szabályozásban megengedett 2 %-os felső mértéket alkalmazná a kezességekre.

(126)

Hasonlóképpen, a Bizottság helyénvalónak tartaná, ha 2 %-os támogatási elemet alkalmaznának a 13. intézkedés szerinti 90 %-os kezességre, mégpedig 1998. március 30-tól kezdődően, amikor a kölcsönöket, a 18–21. intézkedéseknek megfelelően piaci kölcsönökké alakították át. A piaci kölcsön kamatlába 5,90 % volt. Mielőtt a kölcsönöket a 18–21. intézkedések szerint átalakították volna, a kamatláb 6,5 % és 6,75 % között volt. Az állami forrásokból kapott kölcsönöket ezáltal pontosan abban az időpontban alakították át magánkölcsönökké, amikor a vállalat számára lehetővé vált, hogy alacsonyabb kamatozású magánkölcsönt kapjon a piacon annál, amit az állami forrásokból kapott kölcsönért fizetnie kellett. Ilyen összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy ez az átalakítás csak azért volt lehetséges, mert erre az új kölcsönre 90 %-os állami kezességet biztosítottak.

(127)

Németország szerint ezek a kezességek a de minimis szabályozás alá tartoznak. A de minimis szabályozás alkalmazását az értékelés D szakasza vizsgálja meg.

(128)

15. intézkedés: Egy 2,5 M DEM összegű támogatást állítólag egy jóváhagyott támogatási program (42) keretében nyújtottak. A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozatában a Bizottság tévesen állapította meg azt, hogy ezt a programot csak KKV-k számára irányozták elő. Németország jogosan mutatott rá, hogy bizonyos feltételek mellett nagyvállalatok is szóba jöhetnek támogatásokra ennek a programnak a keretében. A programban azonban az alkalmazás területéből kifejezetten kizárják a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat.

(129)

A Bizottság nemrégiben elutasító határozatot hozott ezzel a programmal kapcsolatban, visszaélés miatt, mivel azt többek között nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is alkalmazták (43). Határozatában a Bizottság kifejezetten megállapította, hogy Németország a Kahla II.-t a nehéz helyzetben lévő vállalkozások közé sorolta, amely ezt a programot a Bizottság által jóváhagyott különleges rendelkezések ellenére vette igénybe. Határozatában a nevezett program vonatkozásában a Bizottság megállapította, hogy a programmal kapcsolatos határozata független a szóban forgó esettel kapcsolatos döntésétől, amelynek összefüggésében az egyedi alkalmazást vizsgálta. A szóban forgó határozatban a Bizottság azt a véleményt képviseli, hogy a Kahla II. ennek a támogatási intézkedésnek a megadásakor nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt. Következésképpen fenntartja azt az álláspontot, hogy ezt a támogatást új támogatásnak kell tekinteni.

(130)

16. intézkedés: Egy 0,2 M DEM összegű kölcsönt állítólag egy jóváhagyott tőkefeltöltési program (44) keretében engedélyeztek. Ez a program csak KKV-knak szólt. Mivel a Kahla II. azonban több, mint 250 foglalkoztatottal rendelkezett, és ezáltal ennek az intézkedésnek a megadásakor nem KKV-ként volt besorolva, a támogatás nyilvánvalóan nincs összhangban a programmal. Németország nemrégiben rámutatott, hogy a kölcsönt nem a vállalatnak, hanem G. Raithel úrnak adták meg. Annak a programnak a jóváhagyásában, amelynek keretében a kölcsönt nyújtották, a Bizottság megállapította, hogy a befektetők egy ilyen segítséget csak azzal a feltétellel kapnak meg, hogy azt tőkeként a vállalatba beviszik. Ezt G. Raithel úr megtette. Következésképpen ennek a kölcsönnek a célja egy vállalat megsegítése volt, annak ellenére, hogy azt közvetlenül egy magánszemélynek nyújtották. Ezért a kölcsönt a Kahla II. javára adott új támogatásnak kell tekinteni.

(131)

17., 18., 19. és 22. intézkedés: A Bizottság a vizsgálat kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy teljesülnek azok a feltételek, amelyek abban a programban szerepelnek, amelynek alapján ezeket a kölcsönöket nyújtották (45). Következésképpen ezek a hitelek olyan létező támogatásokat jelentenek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismét értékelnie.

(132)

21. intézkedés: Ezt a kölcsönt állítólag egy jóváhagyott támogatási program (46) keretében nyújtották. A program azonban legfeljebb 2 M DEM összegű kölcsönöket irányzott elő az új tagállamokban. A szóban forgó kölcsön meghaladja ezt a határt. Következésképpen a Bizottság nem juthat olyan következtetésre, hogy a vonatkozó programban szereplő feltételek teljesülnek. Figyelembe véve a kamatkedvezményt, a megadott biztosítékok mérsékelt értékét és a 90 %-os, csaknem a teljes meghiúsulási kockázatot fedező kezesség biztosítását, a Bizottság úgy véli, hogy ez a kölcsön megadásának időpontjában teljes összegében támogatás lehetett.

(133)

A 24. és a 25. intézkedéseket egy jóváhagyott támogatási program keretében adták meg, méghozzá az 5. táblázatban részletesen bemutatott beruházások fedezete céljából. Azon kívül a Németország által átadott információkból az következik, hogy a gyorsított amortizáció programja (33. intézkedés) keretében megadott beruházási támogatások egy része is ezeket a beruházásokat szolgálta. Németország bemutatta, hogy ezek az intézkedések megfelelnek azoknak a szabályozásoknak, amelyek szerint azokat állítólag adták. Következésképpen a 24., 25. és 33. intézkedések olyan létező támogatásokat jelentenek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismét értékelnie.

(134)

26. intézkedés: A foglalkoztatás előmozdítására, környezetvédelmi beruházásokkal kapcsolatban, egy állítólag jóváhagyott program alapján nyújtott támogatások nem számítanak támogatásoknak (47). Ahogyan azonban a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztésekor megállapítást nyert, a programot – környezetvédelmi elemeit illetően – az állami vállalatoknál lévő környezeti veszélyek kiküszöbölésére alakították ki. A támogatások ezáltal egyértelműen nem állnak összhangban azzal a programmal, amelynek alapján azokat állítólag nyújtották. 1994. július 29-i levelében (48) Németország kifejtette a Bizottságnak, hogyan értelmezendő ez a rendelkezés. Németország egyértelműen kijelentette, hogy ilyen intézkedésekre csak a településeken, városokban stb. kerülhetett sor. A THA irányítása alatt álló vállalatok privatizálásuk előtt szintén jogosultak voltak erre a támogatásra, mivel eddig az időpontig állami vállalatoknak minősültek (49). A Bizottság azt a véleményt képviselte, hogy ezek az intézkedések nem jelentettek támogatást, mivel a vállalatok számára előnyt nem biztosítottak (50).

(135)

A Kahla II. azonban ennek az intézkedésnek a megadásakor magánvállalkozás volt, ezért a támogatásra nem volt jogosult. Ezen kívül, a Bizottság emlékeztet arra, hogy ennek a támogatásnak egy részét Türingia tartomány adta, ezzel szemben az idevágó szabályozás szerint csak a Szövetségi Munkaügyi Hivatal (Bundesanstalt für Arbeit) volt feljogosítva arra, hogy ilyen támogatásokat adjon. Következésképpen a Bizottság nem tudja azt a következtetést levonni, hogy ezek az intézkedések létező támogatásokat jelentettek (51).

(136)

A hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztése után Németország megváltoztatta érvelését, és azt állította, hogy ezek az intézkedések a vállalatnak semmiféle előnyt nem biztosítottak. Aztán Németország azt közölte, hogy az intézkedéseket a régi berendezések eltávolításához adták, ami állítólag környezetvédelmi okokból fontos volt. A Bizottság azonban nem tudja elfogadni azt, hogy a régi berendezések eltávolítása ne jelentett volna előnyt a vállalat számára. Az ilyen jellegű munkák szükségképpen a rendelkezésre álló terület megnövekedéséhez és a vállalat értékének növekedéséhez vezetnek.

(137)

Németország nemrég azt állította, hogy az intézkedéseket az 1990 júliusában keletkezett környezeti veszélyekre irányozták elő. A Bizottság gyakorlatának megfelelően az ilyen intézkedések nem jelentenek támogatást. Németország azonban nem mutatott be bizonyítékot arról, hogy lettek volna olyan veszélyek, amelyek 1990 júliusa előtt keletkeztek. Emellett az ilyen veszélyeket állítólag a Kahla I. kiküszöbölte, amely ezt a segítséget már az 1991. évben (2. intézkedés) igénybe vette, a veszély elhárításához szükséges összeg mértékében. Németország soha nem nyújtott be arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a környezeti veszélyeket nem szüntették meg azelőtt, hogy a Kahla I. vagyontárgyait eladták volna. De még ha ez lett volna is a helyzet, az ajánlattevőnek megfelelően ellenőriznie kellett volna, hogy a vagyontárgyak az ilyen veszélyektől mentesek-e. Ha nem ez volt a helyzet, akkor nem tanúsított kellő gondosságot, ezáltal pedig nem elfogadható, hogy később állami segítséget vesz igénybe erre a célra. Ha megfelelő ellenőrzésre sor került volna, akkor az ilyen veszélyeket és az elhárításukat célzó források elkülönítésének szükségességét a vételárban, nem pedig a későbbi, állami segítség iránti igényben kellett volna figyelembe venni.

(138)

Németország azt is előadta, hogy a vállalat, ha tudott volna arról, hogy ezek az intézkedések támogatásokat jelentenek, a vonatkozó munkákat talán nem végezte volna el, vagy saját alkalmazottait, vagy kevesebb alkalmazottat vagy más személyzetet használt volna fel. Németország azt állítja, hogy az a tény, miszerint a Bizottság a programot nem sorolja be a támogatások közé és azt nem hagyta jóvá, elegendő okot szolgáltat arra a jogos feltételezésre, hogy az intézkedések nem jelentettek támogatást. A Bizottság ezt az érvet nem tudja elfogadni, mivel a program jóváhagyása az értesítés és a Németország által továbbított kiegészítő információk alapján történik. Ezért Németország nem cselekedhet tudatosan az értesítéssel ellentétesen, és nem sértheti meg a jogos elvárásokat. A kedvezményezett sem érvényesíthet ilyen várakozásokat, amikor a német program egyértelműen kimondja, hogy ezeket az intézkedéseket nem valósíthatják meg egyes vállalatok érdekében, kizárólag a Szövetségi Munkaügyi Hivatal jogosult arra, hogy ilyen támogatásokat nyújtson, itt pedig a támogatás egy részét Türingia tartomány adta.

(139)

Németország ezután úgy érvelt, hogy ezek a támogatások olyan általános intézkedést jelentettek, amelyből minden németországi vállalat diszkriminációmentesen részesülhetett. A Bizottság megállapítja azonban, hogy ez az állítás minden korábban kiderített információnak ellentmond. A német törvény rendelkezéseiből (§ 249h AFG) és minden, a Bizottságnak átadott dokumentumból – amelyek a Bizottság számára lehetővé tették a program besorolását, miszerint az nem támogatás, illetve annak jóváhagyását – egyértelműen az következik, hogy nem minden vállalat részesülhet az ilyen intézkedésekből. Ellenkezőleg, a német törvény, és minden, Németország által átadott, a rendelkezések megítélését szolgáló dokumentum közjogi személyekre vonatkozik, és kifejezetten kizárja az egyes vállalatok javát szolgáló intézkedéseket. Ez a rendelkezés egyértelműen szelektív elemet tartalmaz, amiből az következik, hogy az intézkedés nem értékelhető általános intézkedésként.

(140)

27. intézkedés: Különböző célokra nyújtott támogatások, amelyeket az 1995. és az 1996. években nyújtottak. Mivel nem mutattak be jogalapot, a Bizottság a támogatásokat egyelőre új támogatásoknak értékelte. Németország ezt követően azt állította, hogy a 0,318 M DEM összegű kutatás-fejlesztési támogatásokat egy jóváhagyott támogatási program (52) keretében nyújtották. A rendelkezésre álló információk alapján ezek a támogatások összhangban vannak ezzel a szabályozással, és ezáltal létező támogatásokat képviselnek, amelyeket nem kell ismét értékelni.

(141)

Ami a munkavállalók beilleszkedéséhez nyújtott támogatásokat illeti, 0,021 M DEM összegben, Németország úgy véli, hogy ezek nem jelentenek az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatást, mivel csak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásának segítésére alakították ki ezeket. A Bizottság megállapítja azonban, hogy csak az olyan intézkedések nem jelentenek támogatást, amelyek a foglalkoztatási támogatásokról szóló iránymutatások (53) (foglalkoztatási iránymutatások) szerint objektív kritériumok alapján egyes személyekre szólnak, anélkül, hogy bizonyos vállalatoknak vagy bizonyos termelési ágazatoknak kedveznének. A külön ezzel a ponttal kapcsolatos információnyújtási rendelkezés ellenére Németország ilyen szempontból nem adott be semmilyen bizonyítékot. Következésképpen a Bizottság, az átadott információk alapján arra a következtetésre jut, hogy ezek az intézkedések az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatást jelentenek.

(142)

A fennmaradó támogatások, a vásárokon való részvételre 0,122 M DEM összegben, valamint a reklámra, 0,030 M DEM összegben, állítólag a de minimis szabályozás alá tartoznak. A következőkben a vizsgálat tárgya az, hogy ezek a támogatások megfelelnek-e a de minimis szabályozásnak.

(143)

28. és 29. intézkedés: Ahogyan a hivatalos vizsgálati eljárás kiterjesztéséről szóló határozat kimondja, ezeket az intézkedéseket a rendelkezésre álló információk alapján létező támogatásoknak tekintették. Ezért a Németország által átadott információkból az következik, hogy a gyorsított amortizáció programja (33. intézkedés) keretében megadott beruházási támogatások egy része is ezeket a beruházásokat szolgálta. Németország bemutatta, hogy ezek az intézkedések megfelelnek azoknak a szabályozásoknak, amelyek szerint azokat állítólag adták. Eszerint ezek olyan létező támogatásokat jelentenek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismét értékelnie.

(144)

31. intézkedés: További támogatások a foglalkoztatás előmozdítására, amelyeket egy jóváhagyott támogatási program (54) alapján nyújtottak. A Németország által adott információk alapján a Bizottság úgy véli, hogy ezek a támogatások megfelelnek annak a szabályozásnak, amelynek alapján megadták azokat. Következésképpen ezek olyan létező támogatásokat jelentenek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismét értékelnie.

(145)

32. intézkedés: Támogatások különféle célokra. Mivel nem mutattak be jogalapot, a Bizottság a támogatásokat egyelőre új támogatásoknak értékelte. Németország azonban azt állítja, hogy a 0,009 M DEM összegű kutatás-fejlesztési támogatásokat egy jóváhagyott támogatási program (55) keretében nyújtották. Ez a program viszont csak KKV-knak szólt. A rendelkezésre álló információk szerint a Kahla II. 1997 és 1999 között egyetlen időpontban sem volt KKV-ként besorolható, főként azért nem, mert a foglalkoztatottak létszámára vonatkozó 250 fős határértéket soha nem tartották be, még akkor sem, ha a szakmunkástanulók számát levonjuk. Következésképpen a támogatások nyilvánvalóan nem tartoznak ahhoz a programhoz, amelynek alapján állítólag nyújtották azokat, és azokat új támogatásoknak kell minősíteni.

(146)

Ami a munkavállalók beilleszkedéséhez nyújtott támogatásokat illeti, Németország ismételten kijelentette, hogy ezek nem jelentenek az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatást, mivel csak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásának segítésére alakították ki ezeket. Ahogyan a 27. intézkedés kapcsán megnevezett támogatások esetében is, a külön ezzel a ponttal kapcsolatos információnyújtási rendelkezés ellenére, Németország erre vonatkozóan nem adott be semmilyen bizonyítékot. A vállalat éves jelentésének (56) tájékoztatása szerint a beilleszkedéshez nyújtott támogatások 0,119 M német márkát tettek ki az 1997. és 1998. évekre, valamint egy ismeretlen részét annak a 0,121 M DEM összegnek, amely az 1999. évi jelentésben a vásárokon való részvételhez és betanításhoz nyújtott támogatásként szerepel. Következésképpen a Bizottság, az átadott információk alapján arra a következtetésre jut, hogy ezek az intézkedések az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatást jelentenek.

(147)

A fennmaradó, a vásárokon való részvételhez adott és a reklámra nyújtott támogatások, 0,103 M német márkát tettek ki 1997-ben és 1998-ban, valamint ismeretlen részét az 1999. évi jelentés szerint a vásárokon való részvételhez és a betanításhoz adott 0,121 M DEM összegnek, állítólag a de minimis szabályozás alá tartoznak. A D szakaszban a vizsgálat tárgya az, hogy ezek a támogatások megfelelnek-e a de minimis szabályozásnak.

(148)

A fentiekre tekintettel a 17., 18., 19., 22., 24., 25. és részben a 27. intézkedés, a 28., 29., 31. intézkedések, valamint a 33. intézkedések olyan létező támogatásokat jelentenek, amelyeket a Bizottságnak nem kell ismét értékelnie.

(149)

A 13., 14., 23. intézkedések, a 27. intézkedés egy része, a 30. intézkedés, valamint a 32. intézkedés egy része állítólag a de minimis szabályozás alá tartozik (57). Ennek a szabályozásnak az értelmében a de minimis támogatás teljes összegének felső határa 100 000 EUR lehet, az első de minimis támogatás időpontjától számított három éven belül. Ez az összeg magában foglalja az állami támogatások minden fajtáját, amelyeket de minimis támogatásként adtak meg, és nem érinti annak lehetőségét, hogy a kedvezményezett más, a Bizottság által jóváhagyott programok alapuló támogatásokat is kapjon. A vonatkozó időszakok 1994. március 25-től1997. március 25-ig, illetve 1997. március 25-től2000. március 25-ig terjednek.

(150)

Az első, 1994-től 1997-ig tartó időszakban a 13., 14., 23. intézkedések és a 27. intézkedés egy része állítólag a de minimis szabályozás alá tartozik.

(151)

Annak ellenére, hogy a 27. intézkedés keretében nyújtott támogatásoknak az a része, amely állítólag a de minimis szabályozás alá tartozik – nevezetesen a 122 000 DEM összegű, vásárokon való részvételhez nyújtott támogatások és a 30 000 DEM összegű, reklámra nyújtott támogatások – összesen 152 000 német márkát (77 716 EUR-t) tesz ki, ezt az összeget össze kell vonni a 13., 14. és 23. intézkedés szerint adott kezességek támogatási egyenértékével. Ahogyan a 124. szélzetszámon megállapításra került, a kezesség értéke lehet ugyanakkora, mint amekkorát a kezesség valójában fedez (58). Ez azt jelenti, hogy ezeknek a kezességeknek a támogatási eleme megadásuk időpontjában elérheti a megfelelő hitelek 90 %-át, ami messze meghaladja a de minimis szabályozást. Következésképpen nem fogadható el, hogy mindezek az intézkedések a de minimis szabályozás alá tartoznak.

(152)

Az 1997-től 2000-ig terjedő időszakban a 30. intézkedés szerinti kezesség és a 32. intézkedés egy része állítólag a de minimis szabályozás alá tartozik.

(153)

Ami a 30. intézkedés szerint megadott kezességet illeti, a támogatási elem 41 760 német márkában állapítható meg, ha a 125. szélzetszámon kifejtett 2 %-os támogatási egyenértéket alkalmazzuk. A 32. intézkedésnek az a része, amely állítólag a de minimis szabályozás alá tartozik, vásárokon való részvételre adott, 294 000 DEM összegű támogatásokat, valamint költségcsökkentésre adott, 114 000 DEM összegű támogatásokat tartalmaz. Továbbá a 13. intézkedés szerinti kezesség új értékét is hozzá kell ehhez számítani, attól az időponttól kezdődően, amikortól az a piaci kölcsönt fedezte. Ahogyan a 47. szélzetszámon kifejtésre kerül, ezek a kölcsönök összesen 7,329 M német márkát tettek ki. Amennyiben itt is egy 2 %-os támogatási egyenértéket alkalmazunk a kezesség által fedezett kölcsön összegére, a támogatási elem 131 922 német márkának adódik. Következésképpen az állítólag a de minimis szabályozás alá tartozó intézkedések az 1997–1999. időszakban összesen 581 682 német márkát tettek ki. Ez az összeg messze meghaladja a de minimis szabályozás határértékét.

(154)

Ennek figyelembevételével a Bizottság nem tudja elfogadni azt, hogy ezek az intézkedések a de minimis szabályozás alá tartoznak. Következésképpen ezek az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti támogatásokat jelentenek.

(155)

A fentiek figyelembevételével a Kahla I. javára hozott 8. intézkedés, valamint a Kahla II. javára hozott 11., 12., 13., 14., 15., 16., 20., 21., 23., 26., 27., 30. és 32. intézkedések új támogatásnak tekintendők. A rendelkezésre álló adatok alapján a Bizottság nem tud arra a következtetésre jutni, hogy ezek összhangban állnak jóváhagyott támogatási programokkal.

(156)

Az EK-Szerződésben előirányoztak néhány kivételt az alól az alapvető szabály alól, hogy az állami támogatások nem egyeztethetőek össze a közös piaccal. Az EK-Szerződés 87. cikkének (2) bekezdésében ismertetett kivételek a szóban forgó esetben nem alkalmazhatóak, mivel a támogatási intézkedések nem voltak sem az egyes fogyasztóknak szóló, szociális jellegű támogatások, sem a természeti katasztrófák vagy más, rendkívüli események okozta károk elhárítását szolgáló támogatások, sem pedig bizonyos, a Németországi Szövetségi Köztársaságban Németország megosztása által érintett területek gazdaságához nyújtott támogatások. A közös piaccal való összeegyeztethetetlenség alóli felmentés lehetőségeit az EK-Szerződés 87. cikkének (3) bekezdésének a) és c) pontja szabályozza. A 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja megengedi a Bizottság számára, hogy jóváhagyjon támogatásokat bizonyos térségek gazdasági fejlesztéséhez. A 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja rendelkezik az állami támogatások jóváhagyásáról bizonyos gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlesztésének előmozdítására, amennyiben azok a kereskedelem feltételeit nem változtatják meg a közös érdekkel ellentétes mértékben. A Bizottság különféle iránymutatásokat hozott nyilvánosságra, amelyekben pontosan kifejti azokat a feltételeket, amelyek szerint ezen rendelkezés alapján a támogatások jóváhagyhatóak.

(157)

Németország nem vitatja, hogy a Kahla I. javára nyújtott támogatások, annak ellenére, hogy az érintett vállalat olyan területen található, ahol az EK-Szerződés 87. cikkének (3) bekezdésének a) pontjával összhangban adhatók regionális támogatások, és azok a szerkezetátalakítási iránymutatások (1994) keretében értékelendők, mivel a támogatások elsődleges célja nem regionális jellegű volt, hanem egy nehéz helyzetben lévő vállalkozás hosszú távú jövedelmezőségének helyreállítására irányultak. A Bizottság itt emlékeztet arra, hogy csak a 8. intézkedés keretében nyújtott támogatást kell értékelni.

(158)

A Kahla II.-t illetően Németország azt állítja, hogy a támogatásnak minősített, jóváhagyott támogatási programokkal nem lefedett, illetve a de minimis szabályozás alá nem tartozó intézkedések célja regionális jellegű volt. A Bizottság itt emlékeztet arra, hogy az értékelendő ad hoc támogatások csak a 11., 12., 13., 14., 15., 16., 20., 21., 23., 26.,27., 30. és 32 intézkedésre vonatkoznak.

(159)

A Bizottság úgy véli, hogy a regionális célokat követő állami támogatásokról szóló iránymutatások (59) (regionális iránymutatások) nem alkalmazhatók az 1994 és 1996 között nyújtott támogatásoknak a közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékeléséhez. Ezen iránymutatások 10. lábjegyzete leszögezi: „A nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott ad hoc támogatásra különös szabályok vonatkoznak, és azokat nem tekintik valódi regionális támogatásnak.” Ezek a különleges előírások a szerkezetátalakítási iránymutatásokat jelentik.

(160)

A Bizottság megállapítja, hogy a mostani regionális iránymutatások nem voltak alkalmazhatók abban az időpontban, amikor a támogatást megadták. A megadás időpontjában érvényes szabályozások, amelyeket a regionális iránymutatások 2. lábjegyzete nevez meg, mindenesetre egyértelműen leszögezik azonban, hogy egy ilyen támogatás nem adható, amennyiben ezáltal megsértenék a nehéz helyzetben lévő vállalkozások javára nyújtott támogatásokra vonatkozó különleges előírásokat. Ahogyan az értékelés fenti B szakasza (106–118. szélzetszámok) kifejti, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Kahla II. 1996-ig nehéz helyzetben lévő vállalkozás volt. Következésképpen az ad hoc támogatások nem értékelhetők ezen előírások alapján. Ez kiderül azoknak a költségeknek a jellegéből is, amelyek fedezésére a támogatásokat felhasználták. A Bizottság emlékeztet az 5. táblázatra, amely szerint a kiadások 80 %-át a gépek felújítására és forgótőkére használták fel, amelyek tipikus kiadások egy szerkezetátalakítás során, ellenben nem azok egy beruházási projektben.

(161)

Ennek figyelembevételével a Bizottság nem tudja azt a következtetést levonni, hogy az 1996-ig a Kahla II. javára adott ad hoc támogatások a közös piaccal összeegyeztethető regionális támogatásoknak tekinthetőek.

(162)

Németország nemrégiben előadta, hogy a 26. intézkedés szerinti támogatásokat foglalkoztatási támogatásoknak kellene tekinteni. A foglalkoztatási iránymutatásokban (60) támogatásokat irányoznak elő új munkahelyek teremtésére. Németország tájékoztatása szerint a támogatásokat a Kahla II. berendezései egy részének eltávolítására használták fel. Ezeket a munkákat munkanélküliek végezték el, és ezáltal munkanélküliek átmeneti foglalkoztatását eredményezték. Nem vezettek viszont önmagukban tartós foglalkoztatáshoz. Ez a támogatás nem tekinthető a munkahelyek megtartását célzó támogatásnak sem, mivel a vállalatnál jelentős létszámleépítés történt (az 1994. évi 380-ról 327-re 1996-ban). Ezen kívül a Németország által a támogatás felhasználására, nevezetesen munkanélküliek átmeneti foglalkoztatására vonatkozóan adott felvilágosítások egyértelműen azt mutatják, hogy a Kahla II.-nél munkahelyek megtartására nem került sor. Ezért a Bizottság úgy véli, hogy a 26. intézkedés a foglalkoztatási támogatásokról szóló iránymutatások alapján nem hagyható jóvá foglalkoztatási támogatásként. A Bizottságnak ez a véleménye érvényes az iránymutatások hatálybalépését megelőzően nyújtott támogatásokra is, mivel a foglalkoztatási iránymutatások mindössze egy más kialakult gyakorlatot rögzítenek, és nem adhatóak foglalkoztatási támogatások, ha munkahelyek létrehozására vagy megtartására nem kerül sor.

(163)

Mivel a vállalat az ad hoc támogatás megadásának időpontjában nehéz helyzetben volt, most azt kell megvizsgálni, hogy a Kahla II. javára 1996-ig nyújtott támogatások és a Kahla I. javára nyújtott támogatások a szerkezetátalakítási iránymutatások szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetőek-e. A Bizottság úgy véli, hogy más közösségi iránymutatások – mint például a kutatás-fejlesztés ösztönzésére, a környezetvédelemre, a kis- és középvállalkozásoknak vagy a képzésre nyújtott támogatásokról szóló iránymutatások– egyike sem alkalmazható. Mivel minden támogatási intézkedést azelőtt adtak meg, hogy a szerkezetátalakítási iránymutatások átdolgozott változata hatályba lépett volna, az 1994. december 23-i iránymutatásokat kell alkalmazni (61). Az ebben az iránymutatásban rögzített legfontosabb feltételek teljesülése sorban értékelésre kerül.

(164)

A szerkezetátalakítási támogatások rendszerint a működési támogatások egy kombinációját jelentik, a veszteségek, a szociális költségek, a forgótőke stb. fedezésére, anyagi beruházásokkal együtt. Ez egyértelműen ellenőrizhető a Kahla I. javára hozott támogatási intézkedések, és a Kahla II. javára 1996-ig meghozott intézkedések célmeghatározása alapján (62).

(165)

Ami a Kahla I. javára nyújtott támogatásokat illeti, a Bizottságnak – ahogyan azt a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról és kiterjesztéséről szóló határozatok hangsúlyozzák – szerkezetátalakítási tervet soha nem mutattak be. A szerkezetátalakítási terv hiányában azok a feltételek, amelyek a szerkezetátalakítási iránymutatásokkal összhangban álló szerkezetátalakítás jóváhagyásához szükségesek lennének – különösen a támogatás megadásakor egy megalapozott szerkezetátalakítási terv megléte – nem teljesülnek (63). Következésképpen a 8. intézkedés szerint nyújtott támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell tekinteni.

(166)

Azokkal a támogatásokkal kapcsolatban, amelyeket 1994 és 1996 adtak a Kahla II. javára, a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról és kiterjesztéséről szóló határozatainak bevezetőjében leszögezte, hogy vannak olyan jelek, amelyek szerint a vállalat szerkezetátalakítást hajtott végre. A Németország által átadott jelentések ismertetik ezeket az intézkedéseket, amelyek az életképesség helyreállítását szolgálták: új termékorientáció, létszámleépítés, a régi gépek és berendezések lecserélése, gyártási létesítmények bezárása, beruházások, azzal a céllal, hogy a műszaki szabványokat és a környezeti normákat be tudják tartani, illetve kiépítsenek egy forgalmazási hálózatot. A hivatalos vizsgálati eljárás során Németország elismerte, hogy ezek az intézkedések az első vállalati koncepció részét képezték, amelyet a későbbiekben továbbfejlesztettek, és elutasította, hogy ezeket az intézkedéseket szerkezetátalakítási tervnek nevezze. 2002. október 1-jei levelében Németország végül kijelentette, hogy amennyiben a Bizottság a Kahla II.-t nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak tekintené, ezeket az intézkedéseket szerkezetátalakítási tervnek lehetne tekinteni.

(167)

Nem világos azonban, hogy az átadott dokumentumok közül melyek azok, amelyek a vonatkozó szerkezetátalakítási tervnek tekinthetőek. A Bizottság tudomásul veszi, hogy az első jelentés a vagyontárgyak eladásának megvalósítása előtt készült, és emellett kizárólag a TIB számára íródott, annak érdekében, hogy a vállalatban történő részesedésszerzés célszerűségéről döntsön. Annak ellenére, hogy egy sor, a vállalat életképességéhez szükséges intézkedésre tettek javaslatot, ezeket az intézkedéseket Németország szerint a befektető továbbfejlesztette. Amennyiben ezek a jelentések szerkezetátalakítási tervnek minősülnek, az a tény, hogy a javasolt intézkedések nem a terv végleges változatát jelentik, különösen a javasolt intézkedések költségeinek megvizsgálásakor válik világossá. Az első jelentés a teljes költséget 30,945 M DEM összegben jelezte előre, ami beruházásokból, vagyontárgyak beszerzéséből, veszteségek fedezéséből és kölcsönök utáni kamatfizetésből állt össze. A második jelentés 27,727 M DEM teljes összegben irányzott elő szerkezetátalakítási intézkedéseket, amelyek beruházásokból (ezen belül vagyontárgyak átvételéből), veszteségek fedezéséből és forgótőkéből álltak. Sem az első jelentésben előirányzott költségek, sem a második jelentésben előirányzottak nem egyeznek azokkal, amelyeket Németország a „beruházási tervben” ismertetett, és az 5. táblázatban részletesen bemutatott költségekkel, amelyek alapján a támogatásokat állítólag megadták. Mindkét jelentésben kimaradt az ezeknek a költségeknek a finanszírozásához előirányzott intézkedések listájából számos olyan támogatási intézkedés, amelyeket a vállalatnak a valóságban megadtak (vö. 4. táblázat), ami a „beruházási tervre” is vonatkozik (5. táblázat). Amennyiben ezeknek a dokumentumoknak valamelyike szerkezetátalakítási tervnek tekintendő, a Bizottság csak arra a következtetésre juthat, hogy a terv vagy nem a végleges terv volt, vagy a vállalat túlzott támogatásokat kapott.

(168)

Még akkor is, ha ezek a dokumentumok szerkezetátalakítási tervnek tekinthetőek, nem tekinthetőek tehát egy ilyen terv végleges változatának. Emellett nem látható át, hogy a javasolt lépéseket a valóságban milyen mértékben hajtották végre.

(169)

A szerkezetátalakítási iránymutatásokban rögzített kritériumok teljesülésének megállapítása céljából a Bizottságnak először is pontos tájékoztatásra van szüksége arról, hogy milyen szerkezetátalakítási lépéseket tettek a vállalat hosszú távú jövedelmezőségének helyreállítása érdekében (64). A Bizottság ismételt felszólításai ellenére Németország a Kahla II. számára készült szerkezetátalakítási terv végleges változatát soha nem adta át, illetve nem adott tájékoztatást arról, hogy melyek azok a szerkezetátalakítási intézkedések, amelyek ténylegesen megvalósultak. Mivel ez nem áll rendelkezésre, ennek az iránymutatásnak a kritériumai nem vizsgálhatók meg.

(170)

Másfelől a Bizottság megállapítja, hogy a teljes költségekhez történt magán-hozzájárulás nem tekinthető jelentősnek. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság Németországot hivatalosan felkérte, szolgáltasson információkat minden, magánbefektető által adott vagy adandó hozzájárulásról. 2002. október 1-jei levelében Németország felsorolja az állítólagos magánfinanszírozást, az 1993. november 29-i jelentés szerint. Ez áll G. Raithel úr részesedéséből, amelynek összege 2,055 M DEM, 0,986 M DEM kamatfizetésből a G. Raithel úrnak nyújtott kölcsön után, 2,217 M DEM összegű pénzforgalomból és a TIB tőkehozzájárulásából, 7,975 M DEM összegben.

(171)

A befektető állítólagos hozzájárulása két kedvező kamatozású, közpénzből nyújtott kölcsönből állt (16. és 17. intézkedések), amelyek teljes összege 2 M DEM volt, és 0,055 M német márkából, amelyet a befektető a vállalatnak saját forrásaiból juttatott, annak saját tőkéjéhez. Csak az utolsó hozzájárulás volt tisztán magántermészetű. A 16. intézkedés szerinti, 0,2 M DEM összegű kölcsönt egy állami garancia biztosította. A 17. intézkedés szerinti, 1,8 M DEM összegű kölcsönt egy, a Kahla II. üzemi ingatlanaira alapított jelzálogjog biztosította. Ezeknek a vagyontárgyaknak a megvásárlását állami támogatásokból finanszírozták. Ami azt a tényt illeti, hogy ezeket a kölcsönöket állami forrásokból és a rendelkezésre bocsátott biztosítékok figyelembevételével adták, a 16. és a 17. intézkedések szerinti kölcsönök egyértelműen nem tekinthetőek egy magánbefektető hozzájárulásának. Az állítólagos új, 0,986 M DEM összegű kamatfizetések vonatkozásában a Bizottság soha nem kapott semmiféle információt. Feltételezhető, hogy ezek tartalmazzák G. Raithel úr kamatfizetéseit is, a 16. és a 17. intézkedés szerinti két kölcsön után. Ezek a kamatfizetések azonban nem szerkezetátalakítási költségeket finanszíroznak. A pénzforgalommal kapcsolatban a Bizottság megállapítja, hogy a vállalat által kitermelendő, tervezett nyereség nem tekinthető a szerkezetátalakítási iránymutatások értelmében vett jelentős hozzájárulásnak. A Bizottságot ráadásul nem tájékoztatták arról, hogy ennek a pénzforgalomnak a kitermelése valóban megtörtént-e, vagy azt a szerkezetátalakítási költségek fedezésére használták fel.

(172)

Amikor a vállalat kezdett bizonyos nyereséget termelni, a befektető, 1998. március 30-án, az állami kölcsön egy részét magánkölcsönné alakította át. Ez a hozzájárulás azonban a támogatás megadásának időpontjában bizonytalan volt, és csak a szerkezetátalakítás után került rá sor. Ebből adódóan feltételezhető, hogy az ezt követő hozzájárulás csak a vállalat pénzügyi helyzetében az állami támogatások révén bekövetkezett javulásnak volt köszönhető. A Bizottság emellett megjegyzi, hogy a hozzájárulás csak egy 90 %-os, ennek a kölcsönnek a fedezetére biztosított kezességnek köszönhetően volt lehetséges (65). Mi több, ez is azt követően történt, hogy a szerkezetátalakítás befejeződött, a támogatás megadásának időpontjában nem volt világos és most sem világos, hogy erre a célra milyen forrásokat használtak fel. Végezetül, a szerkezetátalakítási költségek összesítésének hiányában nem vonható le olyan következtetés, hogy a magán-hozzájárulás jelentős volt.

(173)

A szerkezetátalakítási támogatások egy határozott szerkezetátalakítási terv alapján adhatók meg, amely tartalmaz intézkedéseket a támogatás lehetséges negatív hatásainak ellensúlyozására is, és jelentős magánforrásokból származó hozzájárulást tartalmaz. Mivel az információnyújtási rendelkezés ellenére nincs olyan támpont, hogy a támogatást ezekkel az előfeltételekkel adták volna, ez tulajdonképpen utalás arra, hogy ezeket a feltételeket nem teljesítették. Következésképpen azok az ad hoc támogatások, amelyeket a Kahla II. 1996-ig adtak, a közös piaccal nem összeegyeztethető szerkezetátalakítási támogatások voltak.

(174)

A fentiek figyelembevételével a Bizottság nem vonhatja le azt a következtetést, hogy azok az ad hoc támogatások, amelyeket a Kahla II.-nek 1996 előtt adtak, összeegyeztethetőnek tekinthetőek a közös piaccal.

(175)

Tekintettel a célul kitűzött szerény pozitív működési eredményre, a Bizottság úgy véli, hogy a Kahla II. 1997-től többé nem tekinthető nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak. Németország kérésének megfelelően a Bizottság a Kahla II. javára nyújtott támogatásokat a regionális iránymutatás keretében vizsgálja meg. A Bizottság emlékeztet arra, hogy ez mindössze a 30. és 32. intézkedésekre vonatkozik, amelyeket ad hoc támogatásoknak kell tekinteni, mivel a fennmaradó intézkedések létező támogatásokat jelentenek.

(176)

A regionális iránymutatások szerint a csak egyetlen vállalatnak adott, egyetlen ad hoc támogatás is jelentős kihatással lehet a versenyre az érintett piacon, viszont lehetséges, hogy csak csekély mértékben járul hozzá a regionális fejlődéshez. Az ilyen támogatások általában a konkrét vagy ágazati iparpolitikai intézkedések közé tartoznak, valamint értelmük és céljuk a tulajdonképpeni regionális támogatáspolitikától eltér. Következésképpen ezek a támogatások nem teljesítik a regionális iránymutatásokban ismertetett előfeltételeket, mindaddig, amíg ennek ellentéte nem bizonyítható. A Bizottság megállapítja, hogy a porcelánpiac telített, és a porcelán-iparág kapacitásfeleslegektől szenved. Ez hozzáadódik az ad hoc támogatásokkal kapcsolatos negatív hozzáálláshoz, mivel minden beruházási támogatás valószínűleg negatív hatásokkal jár az ágazatra.

(177)

A regionális támogatások vagy termelő beruházásokat (indító beruházásokat), vagy a beruházásokkal kapcsolatos munkahelyteremtést tűznek ki célul. Indító beruházás alatt az olyan tárgyieszköz-beruházás értendő, amely egy új telephely létrehozását, egy meglévő telephely kibővítését, vagy egy meglévő telephelyen (ésszerűsítés, termékváltás vagy korszerűsítés révén) a termék vagy a gyártási eljárás alapvető megváltozását jelenti.

(178)

A Bizottság ezek után megállapítja, hogy az érintett támogatások (32. intézkedés) egy része olyan támogatásokból áll, amelyeket állítólag a kutatásra és a fejlesztésre, a munkavállalók beilleszkedésére, vásárokon való részvételre és költségcsökkentésekre adtak. Az ilyen kiadások nem jelentenek beruházásokat. Másfelől a 30. intézkedés egy kezesség, egy olyan kölcsönre, amelyet beruházásokra lehetett volna felhasználni, bár ezt a szempontot Németország soha nem vetette fel.

(179)

A Bizottság Németországot kifejezetten és hivatalosan felszólította arra, hogy adjon leírást a megvalósított vagy megvalósítandó beruházásokról. Annak a kérdésnek a megvizsgálásához, hogy indító beruházás valósult-e meg, Németország mindössze a 7. és a 9. táblázatban szereplő beruházási terveket mutatta be. Németország semmiféle leírást nem adott az állítólagos beruházási szándékokról. E tervek szerint gépeket szereztek be és a meglévő berendezéseknél beruházásokat eszközöltek. Mivel további felvilágosítást nem adtak, a Bizottság nem vonhatja le azt a következtetést, hogy ezek a beruházások a telephelyek kibővítésével vagy a termék vagy a gyártási eljárás alapvető megváltoztatásának szándékával voltak összefüggésben.

(180)

De még ha ez lett volna is a helyzet, a Bizottság ezzel kapcsolatban nem is támaszkodhat semmiféle információra. Következésképpen a támogatható összköltség nem határozható meg. Ezért lehetetlen megállapítani, hogy az egyéb jóváhagyott támogatási programokkal fedezett beruházási támogatásokkal történő összevonásra is tekintettel (28., 29. intézkedések és a 33. intézkedés egy része) a maximálisan megengedhető, 35 %-os támogatási intenzitás betartására sor került-e.

(181)

Továbbá, a regionális iránymutatások 4.2. pontja szerint a támogatás címzettjének a finanszírozáshoz legalább legalább 25 %-kal kell hozzájárulnia annak biztosítására, hogy a termelő beruházások jövedelmezőek és kifizetődőek legyenek. Ebben a minimális hozzájárulásban nem szerepelhet semmiféle támogatás. Ez a helyzet például akkor, amikor egy, az állami támogatás elemeit tartalmazó, kedvező kamatozású, vagy az állam kezessége mellett nyújtott kölcsönről van szó.

(182)

A Bizottság Németországot kifejezetten és hivatalosan felszólította arra, hogy tájékoztassa minden, a befektető által megvalósított vagy megvalósítandó hozzájárulásról. A rendelkezésre álló adatok szerint a befektető 1998. március 30-án az állami kölcsönöket piaci feltételű kölcsönökre váltotta át. Kétséges azonban, hogy ezek a kölcsönök minden támogatástól mentes magán-hozzájárulásnak tekinthetőek-e, mivel összefüggésben vannak korábban nyújtott támogatási intézkedésekkel. Mi több, ezeket a piaci feltételek szerinti kölcsönöket továbbra is egy 90 %-os állami kezesség fedezte. A 8. táblázat szerint az 1997 és 1998 között állítólag eszközölt beruházásokhoz a saját hozzájárulás összesen 2,406 M német márkát tett ki. Nem adtak viszont felvilágosítást ennek a hozzájárulásnak a származásáról. Ilyen felvilágosítás hiányában a Bizottság nem juthat arra a következtetésre, hogy a támogatás címzettjének hozzájárulása legalább 25 %-át kitette a teljes beruházási költségnek.

(183)

Ezek az intézkedések sem tekinthetőek a közös piaccal összeegyeztethető működési támogatásoknak, mivel a regionális iránymutatásokban rögzített feltételek nem teljesülnek. Ezeknek a feltételeknek megfelelően ilyen támogatások akkor adhatók, amikor azok – a regionális fejlődéshez való hozzájárulásuk és jellegük alapján – indokoltak, és mértékük arányban áll az ellensúlyozandó hátrányokkal. Németország ezen szempontok egyikét sem mutatta be. Németország továbbá azt sem mutatta be, hogy ez a támogatás időben korlátozott és csökkenő irányzatú.

(184)

Összefoglalóan, a Bizottság nem tudja azt a következtetést levonni, hogy a Kahla II. által 1997 óta állítólag eszközölt beruházások a regionális célú állami támogatásokra vonatkozó regionális iránymutatások értelmében vett, támogatható beruházások voltak. Emellett bizonyíték van arra, hogy a teljes költség 25 %-a nem tartalmazott támogatást, és azokat a támogatás címzettje fedezte. Végezetül a Bizottság nem tudta azt a következtetést levonni, hogy a támogatás a régióra vagy a piacra pozitív hatásokat gyakorolt volna. Következésképpen a Bizottság nem tudja megállapítani azt, hogy a támogatások a regionális iránymutatások értelmében a közös piaccal összeegyeztethetőnek értékelhetőek.

(185)

A Bizottság megállapítja, hogy Németország a támogatásokat az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésének megsértésével nyújtotta. A rendelkezésre álló információk alapján a Bizottság nem tudja azt a következtetést levonni, hogy a Kahla I. és a Kahla II. javát szolgáló ad hoc támogatások a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetőek.

(186)

A 659/1999/EGK rendelet (66) 14. cikkének megfelelően a közös piaccal nem összeegyeztethető támogatásokat vissza kell követelni, kivéve, ha a visszakövetelés ellentétes lenne a közösségi jog valamely elvével. A Bizottság véleménye szerint itt nem ez a helyzet. Nevezetesen ennek az ügynek a tényei nem mutatják azt, hogy a kedvezményezett jogos várakozásokat érvényesíthetne.

(187)

Ebből adódóan mindazokat a jogszerűtlen és összeegyeztethetetlen támogatásokat, amelyeket a Kahla I.-nek és a Kahla II.-nek nyújtottak, vissza kell követelni. Ami a már visszafizetett támogatási intézkedéseket illeti, a visszakövetelésre olyan mértékben kerül sor, amennyivel a visszafizetett összeg kevesebb, mint a regionális támogatásokra érvényben lévő irányadó kamatlábbal számított kamattal növelt összeg.

(188)

A visszakövetelendő támogatásra kamatokat attól az időponttól kell kivetni, amikortól a támogatás a kedvezményezett rendelkezésére állt, a visszakövetelés időpontjáig. A kamatokat annak az irányadó kamatlábnak az alapján kell kiszámítani, amelyet a regionális támogatások támogatási egyenértékének kiszámításához alkalmaznak -

a)

11. intézkedés: a TIB tőkerészesedése;

b)

12. intézkedés: a TIB tulajdonosi kölcsöne;

c)

13., 14., 23. és 30. intézkedés: 90 %-os kezességek a türingiai tartomány részéről;

d)

15. intézkedés: támogatás a türingiai tartomány részéről

e)

16. intézkedés: egy sajáttőkefeltöltési-kölcsön, egy állami bank részéről;

f)

21. intézkedés: egy kölcsön, egy állami bank részéről;

g)

26. intézkedés: támogatások a foglalkoztatás előmozdítására;

h)

27. intézkedés: a munkavállalók beilleszkedéséhez, a vásárokon való részvételhez és a reklámhoz nyújtott támogatások;

i)

32. intézkedés: a kutatás-fejlesztéshez, a munkavállalók beilleszkedéséhez, a vásárokon való részvételhez és a költségcsökkentéshez nyújtott támogatások.

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/50

(1)

Hat olyan német ipari gyártó üzem, amely az ipari gabonafőzdék munkaközösségéhez (Arbeitsgemeinschaft gewerblicher Kornbrennereien) tartozik, 2000. november 22-i levelében panaszt nyújtott be a Bizottsághoz a német borpárlat-monopóliumról szóló 1976. május 2-i törvénynek (Branntweinmonopolgesetz) a költségvetés szanálásáról szóló 1999. december 22-i törvénnyel (Haushaltssanierungsgesetz, a továbbiakban: HSanG) történt módosításával kapcsolatban (2).

(2)

A panaszosok annak megállapítását kérték, hogy a német törvényhozó a Branntweinmonopolgesetz (3) módosítása által olyan szabályozást vezetett be, amely az EK-Szerződés 87. cikkébe ütközik, mivel az ipari és mezőgazdasági gabonapárlat-főzdéket, amelyek eddig különbség nélkül voltak jogosultak támogatásra, egyenlőtlen elbánásban részesíti azáltal, hogy most már csak a mezőgazdasági gyártók jogosultak a támogatásra. A panaszosok hivatkoznak arra, hogy az új szabályozás a mezőgazdasági gabonapárlat-főzdéket vitathatatlan előnyhöz juttatja, ami a közösségi versenyjogi szabályokkal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül.

(3)

A Bizottság először 2001. január 1-jén kért közelebbi tájékoztatást Németországtól a kifogásolt módosításokkal kapcsolatban. Németország erre a február 14-i levéllel válaszolt, amelyben utalt arra, hogy a szóban forgó támogatási intézkedéseket már 1976-ban jelentették a Bizottságnak, és hogy az új törvény csupán a meglevő mechanizmus javítását szolgálja. 2001. március 16-án a Bizottság egy sor új kérdéssel fordult Németországhoz, amely ezt követően a határidő meghosszabbítását kérte, amit a Bizottság 2001. április 9-i levelével megadott.

(4)

Németország 2001. április 24-én válaszolt a Bizottságnak, amely erre november 19-én küldte meg első következtetéseit és észrevételeit. Németország a 2001. december 19-i levelében megerősítette a 2001. február 14-én kifejtetteket, és ismét biztosította a Bizottságot arról, hogy a szóban forgó támogatások összhangban vannak a közösségi jogszabályokkal.

(5)

2002. február 22-i levelében a Bizottság az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi irányelv (4) 17. cikkének (2) bekezdése szerint kérte Németországot, hogy tegyen észrevételt, és terjesszen elő megfelelő javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan lehet a gabonapárlat-főzdéknek nyújtott támogatásokra vonatkozó jogalkotást összhangba hozni az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésével. 2002. március 19-én Németország írásban közölte a Bizottsággal, hogy nem tart szükségesnek effajta intézkedéseket, mivel a Bizottság következtetéseivel nem tud egyetérteni. Ez különösen arra a következtetésre vonatkozik, amely szerint a gabonapárlat ipari és nem mezőgazdasági termék.

(6)

A Bizottság 2002. június 19-i határozatában számos megfelelő intézkedésre tett javaslatot Németország számára a gabonafőzdék támogatására vonatkozó törvény átdolgozásához. 2002. július 19-i és 23-i levelében Németország közölte a Bizottsággal, hogy a javaslatot visszautasítja, és így nem áll szándékában a megfelelő intézkedéseket a megszabott határidőkön belül végrehajtani.

(7)

A Bizottság ezért a 659/1999/EK rendelet 19. cikkének megfelelően 2002. október 16-án úgy határozott, hogy a szóban forgó támogatási intézkedések miatt hivatalos vizsgálati eljárást indít. A határozatot 2002. szeptember 11-én tették közzé Az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (5), amelyben minden érintett felkérést kapott a szóban forgó intézkedésekkel kapcsolatos észrevételeinek megtételére.

(8)

Németország 2002. november 12-én közölte megjegyzéseit az eljárás megindításával kapcsolatban.

(9)

Az érdekelt harmadik felek összesen 54 megjegyzést, köztük egy körülbelül 2 000 aláírást tartalmazó véleményt terjesztettek a Bizottság elé. A megjegyzéseket 2003. február 7-én továbbították Németországnak azzal a kéréssel, hogy nyilvánítson azokról véleményt. 2003. február 26-án Németország a válaszadásra megszabott határidő meghosszabbítását kérte a Bizottságtól, amely e kérésnek február 27-én helyt adott. Németország válasza végül a 2003. március 19-i levélben érkezett a Bizottsághoz.

(10)

Németország kérésére 2003. június 5-én létrejött egy találkozó, amelyhez Németország egy 2003. június 4-i előkészítő levelet továbbított a Bizottságnak, amelyet 2003. július 2-án újabb levél követett.

(11)

A panaszosok a kérésükre 2003. augusztus 29-én megtartott ülés előkészítéseként 2003. augusztus 13-án írásban közölték véleményüket a Bizottsággal.

(12)

A Bizottság 2004. március 5-én továbbította Németországnak a panaszosok 2003. augusztus 13-i levelét. Németország erre a 2004. április 5-i levéllel válaszolt.

(13)

A német borpárlat-monopóliumot az 1922. április 8-i törvény (6) vezette be, és az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlata, így többek között a 45/75 sz. Rewe-Zentrale ügyben 1976. február 17-én hozott ítélet (7) következtében az 1976. május 2-i törvény (8) módosította. A borpárlat-monopóliumról szóló 1976. május 2-i új törvény megszüntette a területi védintézkedésekből fakadó, az EK-Szerződés 31. cikkébe (korábbi 37. cikk) ütköző ártámogatási politikát, hogy azt egy árkiegyenlítő mechanizmussal váltsa fel.

(14)

1976. április 9-én jelentette be Németország a borpárlat-monopóliumról szóló módosított törvényt (9) a Bizottságnál, az EK-Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének (jelenleg 88. cikk (3) bekezdése) megfelelően, összefüggésben az egyes versenyszabályok mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére történő alkalmazásáról szóló, 1962. április 4-i 26. tanácsi rendelet (10) 4. cikkével. Az említett rendelet 4. cikke így szól: „A Szerződés 93. cikke (1) bekezdésének és a 93. cikk (3) bekezdése első mondatának rendelkezéseit alkalmazni kell a Szerződés II. mellékletében [jelenleg és a továbbiakban: az EK-Szerződés I. melléklete; a kiemelést a Bizottság tette] felsorolt termékek termelésére és kereskedelmére vonatkozó támogatásokra” (11). Ennek megfelelően a tagállamoknak csupán egyszerű bejelentési kötelezettségük van, anélkül, hogy a Bizottságtól engedélyt kellene szerezniük.

(15)

Bejelentésében Németország felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy továbbra is teljesíteni fogja azon törvényi kötelezettségét, hogy a belföldi borpárlat-előállítók termékét a költségeket fedező áron felvásárolja.

(16)

Az 1976-os bejelentésben nem tettek különbséget a termékek fajtája, azaz a semleges illetve az ízesített, (utóbbi kategóriába tartozik a gabonapárlat) alkoholok között. A Bizottság annak idején nem tett észrevételt a bejelentés szövegével kapcsolatban.

(17)

Az 1976-os törvénymódosítás után a monopólium az alkoholnak a pénzügyminisztériumnak alárendelt, a borpárlattal foglalkozó szövetségi monopóliumigazgatóság, a Bundesmonopolverwaltung für Branntwein (a továbbiakban: BfB) általi felvásárlásából és értékesítéséből állt. A BfB törvényben garantált áron felvásárolja az alkoholt, rektifikálja (12) és piaci áron forgalomba hozza. Ez alól kivételt képez a gabonapárlat.

(18)

A gabonapárlat vonatkozásában az 1976. május 2-i törvény ruházott a BfB-éhez hasonló feladatot az 1930. június 14-én alapított Deutsche Kornbranntwein-Vermarktung GmbH-ra (a továbbiakban: DKV) (13), azonban csupán a gabonapárlat felvásárlására és értékesítésére vonatkozóan. Az 1976-os törvény által a DKV kizárólagos jogot szerzett egyrészt a hazai gabonapárlat-termelés legnagyobb részének átvételére olyan törvényileg garantált árakon, amelyek fedezték az előállítók költségeit, függetlenül azok ipari vagy mezőgazdasági jellegétől (14), másrészt a gabonapárlat piaci áron történő értékesítésére, adott esetben annak átalakítása és/vagy rektifikálása után. 2000-ig a Németországban előállított gabonapárlat több mint 80 %-át értékesítette a DKV és a maradék 20 %-ot maguk a szeszfőző üzemek (15).

(19)

A Branntweinmonopolgesetz 82. §-ával ráruházott törvényes feladatának ellenszolgáltatásaként a DKV olyan ellenértéket kap, amelyet piaci ár hiányában az állami megbízásokra vonatkozó önköltségi alapú árszámítás (Preisermittlung bei öffentlichen Aufträgen aufgrund von Selbstkosten [LSP]) elvei szerint határoznak meg.

(20)

A támogatásra jogosult német gabonapárlat-gyártók kötelesek terméküket a DKV-nak átadni, az állami szervek által évente megállapított szeszfőzési jogaik mértékéig. Előállíthatnak ugyan nagyobb mennyiségű alkoholt, erre azonban már nem vonatkozik árgarancia. A mezőgazdasági szeszfőzdéket (kézenfekvő okokból az ipari szeszfőzdékkel ellentétben) törvény kötelezi arra, hogy a saját maguk által előállított alapanyagokat (gabona) feldolgozzák, és hogy a lepárlás során keletkező melléktermékeket mezőgazdasági üzemeikben tovább hasznosítsák, tehát például, hogy a lepárlás során keletkező cefrét a jószággal megetessék, és hogy a hígtrágyát a trágyázáshoz felhasználják.

(21)

Egyes szeszfőzdék/gyártók mégis maguk értékesítik és forgalmazzák termékeik egészét vagy egy részét, a DKV igénybevétele nélkül. Ebben az esetben a számukra megállapított szeszfőzési jogok keretein belül megkapják a DKV-tól a rektifikálás, a tárolás és az értékesítés DKV által megtakarított költségeinek ellenértékét. Így e gyártók egyenlő pénzügyi helyzetbe kerülnek azokkal, akik a DKV-nak adják le termékeiket.

(22)

A HSanG a támogatások csökkentésének céljából változtatott a monopóliumon. Elsősorban a támogatást élvezők körét korlátozta, és részben újraszabályozta a támogatások odaítélésének folyamatát. A HSanG hatálybalépése óta már csupán a mezőgazdasági szeszfőzdék élvezik teljes mértékben a régi szabályozás előnyeit, ugyanis a módosított Branntweinmonopolgesetz 40. §-ának 5. bekezdése szerint az ipari főzdék szeszfőzési jogainak nagyságát a 2000/2001-től 2005/2006-ig terjedő termelési évekre az általános szeszfőzési jogok 50 %-ában határozták meg (16). A törvényben meghatározott 2005/2006-ig tartó átmeneti időszak letelte után csupán a mezőgazdasági szeszfőzdék jogosultak támogatásra.

(23)

Az ipari szeszfőzdék, amelyek a HSanG által módosított Branntweinmonopolgesetz 58a. §-a szerint a 2006/2007-es termelési év után, azaz 2006. szeptember 30-tól egyáltalán nem lehetnek tovább a monopólium résztvevői, már 2001-től szabadon kiléphetnek a monopóliumból. Az ipari szeszfőzdék elkerülhetetlen veszteségeinek kompenzálására a jogalkotó előírta, hogy azok, akik idő előtt kilépnek a monopóliumból, kompenzációban részesüljenek. Ebből az okból az ipari szeszfőzdék nagy része az idő előtti kilépés mellett döntött.

(24)

Az egyenlő elbánás okán a törvény szerint mezőgazdasági szeszfőzdék is elhagyhatják kérésükre a monopóliumot, ez esetben ugyanaz a kompenzációs összeg illeti meg őket, mint az ipari szeszfőzdéket.

(25)

A DVK-nak 2006. szeptember 30-ig kell ellátnia az 1976. május 2-i törvénnyel rábízott feladatot, ezt követően a BfB vehetné át a feladatát.

(26)

A borpárlat-behozatal monopóliumának a 70-es évek második felében történt leépítése, és a piac megnyitása haladéktalanul a német borpárlat-behozatal jelentős emelkedéséhez, és ezzel egyidőben a borpárlat felvásárlási árának jelentős visszaeséséhez vezetett, anélkül, hogy ez az árcsökkenés a gyártóknál is megmutatkozott volna.

(27)

A monopólium a DKV-n és a BfB-n keresztül igazodott az új piaci feltételekhez, és eladási árait versenyképes szintre csökkentette. Így az alkohol eladási ára az 1976. évi átlagos 333 DEM/hl-ről, az 1999/2000 időszakban 115 DEM/hl-re csökkent.

(28)

Az 1999/2000 időszakra a törvényben meghatározott átvételi ár, amelyet a DKV a gabonapárlat-főzdéknek volt köteles fizetni 263 DEM/hl alkohol volt (szemben azzal a 296 DEM/hl-rel, amit a BfB az egyéb borpárlatok előállítóinak fizet). Ez az átvételi ár úgy van kialakítva, hogy fedezze az előállítók költségeit. A referenciaköltségek képezik egy lelkiismeretes előállító egy hektoliter alkoholra eső előállítási költségeit. Ugyanebben az időszakban a gabonapárlat DKV általi eladási ára 157 DEM/hl alkohol volt (szemben a semleges alkohol 93DEM/hl-es eladási árával).

(29)

A kiegyenlítő rendszer célja így bizonyíthatóan az, hogy tompítsa a hiányzó összegből származó következményeket, amelyek hatással vannak a borpárlat-értékesítési monopóliumra, és ezáltal a DKV-ra is. Németország adatai szerint a gabonapárlat-főzdéknek 1999. október 1. és 2000. szeptember 30. között nyújtott támogatások összege 36,6 millió DEM (18,7 millió EUR) volt.

(30)

Az átvételi és a piaci eladási ár (piaci ár) közötti különbség egyértelműen támogatást testesít meg. Ezt Németország nem vitatja.

(31)

A Branntweinmonopolgesetz 58a. §-ában szabályozott rendszer célja, hogy megkönnyítse a gabonapárlat-főzdék monopóliumból történő kiválását. Mint feljebb (lásd 22. szélzetszám) már kifejtésre került, azok a szeszfőzdék, amelyek készek idő előtt kilépni a monopóliumból, az önkéntes kilépés ellenszolgáltatásaként, és az előállítási költségek kiegyenlítésére szolgáló üzemeltetési támogatás helyett 2006 szeptemberéig lépcsőzetesen csökkenő kompenzációs összegekben részesülnek, amelyeket a mindenkori termelési év első négy hónapjában kell kifizetni. A kompenzációs összegek megadják a lehetőséget azoknak a gyártóknak, akik ezzel élni kívánnak, hogy a monopóliumból való kiválásuk ellenére, továbbra is az úgynevezett „szabad” gabonapárlat-piacon tevékenykedjenek (17). Így tehát a már korábban is létező támogatások átrendezéséről van szó, amelyeket a gyártók tetszés szerint vehetnek igénybe.

(32)

Emlékeztetni kell arra, hogy majdnem minden ipari, és néhány mezőgazdasági szeszfőzde is ezt a lehetőséget választotta.

(33)

Az átvételi ár és a termékek piaci áron történő németországi eladásának különbségéből származó deficitet a szövetségi költségvetés fedezi. Ennek ellentételezéseként emelkedtek az alkoholra kivetett adók. Itt olyan fogyasztási adóról van szó, amelyet mind a hazai, mind az importált alkoholra kivetnek.

(34)

Az 1999/2000 termelési év végén (a törvény bevezetése előtt) 68 ipari és 409 mezőgazdasági szeszfőzde működött, amelyek összesen 253 000 hektoliter gabonapárlatot állítottak elő. 2001. október 1-jén a reform következtében már csupán 11 ipari szeszfőzde volt aktív a piacon 5 000 hektoliteres össztermeléssel. A mezőgazdasági szeszfőzdék száma 340-re csökkent, ezek össztermelése 142 000 hektolitert tett ki.

(35)

Az 57, a monopóliumból idő előtt kivált ipari szeszfőzde a 2001/2002-es termelési év végén összesen 5,9 millió EUR összegű kompenzációt kapott, a hat mezőgazdasági szeszfőzde pedig 0,6 millió EUR-t. A 47 szeszfőzde, aki maga értékesíti termékét (összesen 5 400 hektoliter gabonapárlatot), e célból 315 000 EUR összegű támogatást kapott. Végeredményben a DKV a 2001/2002-es termelési évre 6,6 millió EUR támogatást kapott.

(36)

Az eljárás megindításáról szóló határozat közzétételét követően a Bizottsághoz 54 vélemény érkezett harmadik felek, többek között természetes személyek, vállalkozások, szövetségek és szakmai egyesületek részéről. Túlnyomó többségük (47) elutasítja az eljárás kiindulópontját képező, a Bizottság által javasolt intézkedéseket, 3 vélemény részben, négy pedig teljességében pozitív volt.

(37)

A négy pozitív vélemény a szeszipar képviselőitől származik. Ők ráadásul azon a véleményen vannak, hogy az eljárás megindításáról szóló határozatában a Bizottság nem ment elég messzire, és hogy a német borpárlat-monopóliumot alaposan meg kellene reformálni.

(38)

Mind a 35 mezőgazdasági szeszfőzde elutasító állásponton van a Bizottság álláspontjával szemben. A legtöbbjük esetben kis családi mezőgazdasági üzemről van szó. Általánosságban a Bizottság azon álláspontját vitatják, amely szerint a gabonapárlat ipari termék. Álláspontjuk szerint mezőgazdasági termékről van szó. Kifogásolják továbbá a Bizottság által használt gabonapárlat kifejezést; találóbb lenne a DKV-nak leszállított termékekre a „Rohalkohol” (nyersalkohol) vagy a „Kornrohalkohol” (gabona alapú nyersalkohol) kifejezést használni. A DKV-hoz beszállított alkohol még nem alkalmas fogyasztásra, további feldolgozására, illetve rektifikálására van szükség. Részben azzal érvelnek, hogy a mezőgazdasági gyártók helyzete nem hasonlítható az ipari üzemekéhez, mert utóbbiakra nem ugyanazok a kényszerítő körülmények vonatkoznak. Ebben az összefüggésben részletesen kitérnek a gabonapárlat-előállítás azon különböző szakaszaira, amelyek a gabonapárlatnak az anyag körforgásán alapuló gazdálkodási rendszerben történő előállításából következnek (gabonatermesztés, szeszfőzés, a szeszmoslék takarmányként való felhasználása, a hígtrágya trágyakénti felhasználása a gabonatermesztésben), ami szigorú ökológiai eljárásmódot követel. A mezőgazdasági szeszfőzdék ezért azon az állásponton vannak, hogy esetükben továbbra is az EK-Szerződés agrártermékekre vonatkozó előírásait kellene alkalmazni, és hogy tagadhatatlanul hátrányba kerülnének az alkoholjukat a BfB-nek leszállító mezőgazdasági üzemekkel szemben, ha ehelyett az EK-Szerződés szigorúbb versenyszabályait alkalmaznák rájuk. A monopólium 2004. január 1-jei megszűnése a biztos csődbe juttatná őket, mivel sokan közülük beruházásokat hajtottak végre, amelyeket így már nem tudnak kihasználni. A szeszfőzde ezenkívül egyes esetekben a mezőgazdasági üzem szíve, ezért megszűnése esetén az egész üzemet a vég fenyegeti. Egy szakmai egyesület, amely azokat a mezőgazdasági szeszfőzdéket képviseli, amelyek a gabonapárlatot maguk értékesítik, szintén a mezőgazdasági termékek közé sorolja a gabonapárlatot, és úgy véli, hogy a Bizottságnak ezt nem szabadna bolygatnia. Végül számos megjegyzés azt az álláspontot képviseli, hogy a támogatási intézkedések nem tudják a versenyt torzítani, és a tagállamok közötti kereskedelmet korlátozni, mivel a gabonapárlat olyan alkohol, amelyet csak a német nyelvterületen lehet előállítani.

(39)

Az ipari gabonapárlat-főzdék munkaközössége abban a tekintetben kifogásolja az eljárás megindítását, hogy az javasolja valamennyi, mind a mezőgazdasági, mind az ipari szeszfőzdéknek kedvező támogatás megszüntetését, függetlenül azok fajtájától. Ez a szervezet kezdeményezte az eljárást, de sajnálja, hogy a Bizottság megkérdőjelezi az ipari üzemeknek szánt kompenzációs összegeket, amelyeket a monopóliumból való idő előtti kilépés ösztönzésére szántak. A panaszos véleménye szerint a kompenzációs összegek nem testesítenek meg az EK-Szerződés 87. cikkének (88) bekezdése szerinti állami támogatást. Sokkal inkább azon szeszfőzési jogok ellenértékéről van szó, amelyekről a mezőgazdasági szeszfőzdékkel ellentétben le kell mondaniuk. Már magából a jogos elvárásból is az következik, hogy a HSanG-ben előírt kompenzációs összegek engedélyezése szükséges, és ezenfelül elengedhetetlen ahhoz, hogy az érintett szeszfőzdéknek az átmeneti időszak lejártáig lehetőséget biztosítsanak arra, hogy tevékenységüket gazdaságilag elfogadható feltételekre állítsák át, annál is inkább, mert ezek az összegek messze nem olyan nagyok, mint az új törvénnyel okozott veszteségek. Ezenkívül a tagállamok közötti kereskedelem a kifizetések által nem károsodik, mivel nem valósul meg a verseny torzítása, tekintve, hogy a munkaközösség valamennyi tagja beszüntette a gabonapárlat-termelést, mivel lehetetlen anélkül helytállni egy támogatott piacon, hogy maga is támogatásban részesülne. Ezzel szemben a panaszos fenntartja álláspontját, amely szerint a mezőgazdasági szeszfőzdéknek nyújtott támogatások az egyenlőtlen elbánás miatt jogtalanok. Három ipari szeszfőzde kifejezetten azzal a követeléssel kért szót, hogy maradjanak meg a HSanG-nek a kompenzációs összeg kifizetésére, mint a monopóliumból való idő előtti kilépés ellentételezésére vonatkozó rendelkezései.

(40)

A többi vélemény, köztük egy olyan szakértőé, aki elmondása szerint részt vett a szeszes italok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló, 1989. május 29-i 1576/89/EGK tanácsi rendelet (18) előkészítő munkálataiban, továbbá egy fogyasztói szövetségé, amely 2 000 aláírást gyűjtött, határozottan elutasítja a Bizottságnak az eljárás megindításakor képviselt álláspontját, leginkább azokkal az érvekkel élve, mint a mezőgazdasági szeszfőzdék, és figyelmeztet különösen arra, hogy a gabonapárlat olyan termék, amelyet továbbra is az agrártermékek közé kellene sorolni, és hogy a Bizottságnak nem lenne szabad megkérdőjelezni e termék hagyományos előállítási módjait. A DKV szerint a Bizottságnak, amennyiben végső határozatában tartja magát az általa javasolt megfelelő intézkedésekhez, akkor az átvételre vonatkozó határidő meghatározásakor figyelembe kell vennie az arányosság alapelvét, és az átmeneti időszakot egy, a 2004. január 1-jeinél távolabbi időpontig meg kellene hosszabbítania, hogy lehetőséget teremtsen az érintett vállalkozások számára, tevékenységük átállítására.

(41)

Németország nem vitatja, hogy az előállítási költségek DKV általi megtérítésének rendszere üzemeltetési támogatás jellegű. Azonban véleménye szerint a gabonapárlatnak továbbra is az EK-Szerződés mezőgazdasági termékekre vonatkozó rendelkezései alá kell tartoznia, és a Bizottságnak nem szabad azt ipari termékként kezelni. Semmiképpen nem osztja a Bizottság azon véleményét, hogy a monopólium keretein belül előállított gabonapárlat nem az etilalkohol gyűjtőfogalom alá tartozó mezőgazdasági termék lenne, hanem borpárlatnak (Branntwein) nevezett szeszes italként ipari termék. Álláspontját azzal indokolja, hogy az EK-Szerződés I. mellékletének szövege egyértelmű, és az EK-Szerződés egy szövegrészének tartalmát nem lehet megkérdőjelezni másodlagos jogi szöveg alapján, mint amilyen az 1576/89/EGK rendelet.

(42)

Érvelése alátámasztásaként Németország előadja, hogy az Európai Bíróság azáltal, hogy az alkoholadó nem diszkriminatív voltát több ítéletében (többek között a 91/78. sz. Hansen GmbH & Co kontra Hauptzollamt Flensburg ügyben 1979. március 13-án hozott ítéletében (19), valamint a 253/83. sz. Sektkellerei C.A Kupferberg & Cie KG a.A kontra Hauptzollamt Mainz ügyben 1985. január 15-én hozott ítéletében (20) megerősítette, elismerte ezen adó összeegyeztethető voltát az EK-Szerződés 37. és 95. (jelenleg 31. illetve 90.) (21), és ezzel közvetve a 87. és a 89. cikkével.

(43)

A monopóliumból való idő előtti kilépést választó szeszfőzdéknek járó kompenzációs összegekkel kapcsolatban Németország kifejti, hogy itt szükséges ösztönzésről van szó, mivel a szeszfőzdék hosszú évekig kötve voltak a borpárlat-monopóliumhoz, miután világossá tette, hogy a panaszos állításával ellentétben a szeszfőzési jogok esetén nem vagyonértékről van szó. Ezenkívül az egyenlő elbánás okán a mezőgazdasági szeszfőzdéknek éppúgy lehetősége van a monopóliumból ugyanazon feltételekkel kilépni, mint az ipari szeszfőzdéknek.

(44)

Németország utal arra, hogy – amennyiben a Bizottság ragaszkodik megítéléséhez – mind a monopóliumban maradó szeszfőzdéknek járó üzemeltetési támogatás, mind a monopóliumból történő idő előtti kilépés ellentételezésére szolgáló kompenzációs összegek esetén elengedhetetlenül szükség van a többéves átmeneti időszakra, tekintve a gabonapárlat előállítóinak hagyományos monopóliumhoz kötöttségét, és az ezzel összefüggő jogos elvárást. Erre az időre a szeszfőzdéknek, függetlenül attól, hogy ipariak vagy egy mezőgazdasági üzem részei-e, szükségük van arra, hogy gyártási rendszerüket a szabad piac feltételeihez igazítsák, vagy hogy üzemeiket egyéb termelési tevékenységre állítsák át. Németország ezért egy 2006. szeptember 30-ig terjedő átmeneti időszakot javasolt. Konkrét okokat tárt a Bizottság elé arra vonatkozóan, miért kellene legalább a 2005/2006-os termelési évig meghosszabbítani a Bizottság által a megfelelő intézkedések keretében eredetileg 2004. január 1-jében meghatározott, az átmeneti időszak végét jelentő határidőt. Minden más döntés számos ipari és mezőgazdasági szeszfőzde bezárásához, és sok munkahely megszűnéséhez vezetne.

(45)

Németország vitatja a panaszos azon állítását, miszerint az 1999. december 22-i HSanG az ipari gabonapárlat-főzdék hátrányos megkülönböztetéséhez vezetett volna, mivel az arra korlátozódik, hogy átformálja a monopóliumot a támogatásban részesülők számának minimális csökkentésével, valamint egy hat éves átmeneti időszak és egy olyan megfelelő pénzügyi kompenzáció segítségével, amelyhez ipari és mezőgazdasági szeszfőzdék egyenlő módon hozzájuthatnak.

(46)

Az előzőekben már bemutatásra került, hogy a gabonapárlat feldolgozását szervezeti szempontból elválasztották a monopólium alá eső többi mezőgazdasági eredetű alkoholtermékétől (lásd 16-24. pont). 1930-ban külön erre a termékre önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt hoztak létre a borpárlat-monopólium keretein belül, a DKV-t. Az 1976. május 2-i törvénnyel Németország újra megerősítette a gabonapárlatra vonatkozó különleges elbánást azáltal, hogy továbbra is megtartotta egymás mellett a két piacszervezeti intézményt, a BfB-t és a DKV-t.

(47)

A BfB-nek leszállított alap alkoholtermékek (Basisalkoholprodukte) (párlatok) többségét nyilvánvalóan semleges, fogyasztásra még nem kész alkohol előállítására szánják, míg a DKV-nak átengedett párlatok (amelyeket Németország „Kornfeindestillat”-nak nevez) kitűnnek aromatikus tulajdonságaikkal, és így alkalmasak az emberi fogyasztásra.

(48)

Ez a különbség alapvetően azokkal a körülményekkel magyarázható, amelyek között a szeszfőzdék alapterméke a két terjesztő szervezet részére átadásra kerül, valamint a két intézmény által történő átalakítás és/vagy rektifikálás után forgalomba hozott termék minőségével.

(49)

A BfB túlnyomó részben (többek között gyümölcs-, burgonya, melasz- és gabonaalapú) nyersalkoholt (Rohalkohol) vesz át, és általában rektifikálás és/vagy átalakítás után semleges alkoholként adja el.

(50)

A DKV egy párlatot vesz át – „Kornfeindestillat” –, amelyet már eleve az 1576/89/EGK rendelet értelmében vett szeszes italnak tekintenek. A párlat DKV által végrehajtott rektifikálása leginkább abból áll, hogy standardizálják a végtermék alkoholtartalmát (ami a Korn megnevezésű termékek esetén 32 %, a Kornbrand megnevezésűeknél 37,5 %).

(51)

Az EK-Szerződés I Melléklete, a bizonyos termékeknek az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés II. mellékletében szereplő listára való felvételéről szóló, 1959. december 18-i 7a tanácsi rendelet (22) szerinti formájában így szól: „denaturált vagy nem denaturált etil-alkohol, tetszőleges alkoholtartalommal, az EK-Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékekből (kivéve borpárlat, likőr, és egyéb szeszes italok, italok előállítására szolgáló összetett alkoholos készítmények – eszenciák – )”. Ezt a szöveget a Vámtarifa volt 22.08. és 22.09. vámtarifaszámai (jelenleg 22.07 és 22.08) segítségével lehet értelmezni, amelyek alatt meghatározzák a denaturált szesz, a borpárlat, a likőr és egyéb szeszes italok fogalmát.

(52)

A vámtarifához fűzött magyarázó megjegyzések szerint a borpárlat, amely tehát nem tartozik az I. mellékletbe, definíciója a következő: „(...) amelyet (aromaanyagok hozzáadása nélkül) erjesztett természetes folyadékok, mint amilyen a bor, almabor, vagy erjedt gyümölcsök, erjedt törköly vagy gabona, illetve egyéb erjesztett növényi termék lepárlásából nyernek; különleges íz és aroma jellemzi; ez arra vezethető vissza, hogy másodlagos, a lepárláshoz használt kiinduló anyagok fajtájától függő (észter, aldehidek, savak, erősebb alkoholok stb.) összetevőket tartalmaz.”

(53)

A vámtarifaszám magában foglalja a következőt is: „Nem denaturált etilalkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal […]”. A magyarázó megjegyzésekben e termékre a következő vonatkozik: „...függetlenül attól, hogy fogyasztási vagy technikai célokra szánják-e; az A pont alatt levő termékektől (pl.: borpárlat) abban különbözik, akkor is ha fogyasztásra alkalmas, hogy nincsenek aromaadó összetevői.”

(54)

A gabonapárlat tehát egy borpárlat, amelyre jellemző az aromatikus összetevők jelenléte, és ezáltal nem tekinthető etil-alkoholnak. Emellett szól egyébként a korábbi 22.09. vámtarifaszámhoz fűzött magyarázat C pontjának 2) alpontja (jelenleg 22.08, C pont, 2) alpont), amely hangsúlyozza, hogy e vámtarifaszámhoz tartoznak az etil-alkohol mellett a „az erjedt gabonacefre (rozs-, árpa-, zab-, búza- és kukoricacefre) lepárlásából származó whisky és egyéb borpárlatok” is.

(55)

A Bizottságnak adott válaszaiban Németország felcseréli a fent említett (ld. 53. szélzetszám) körülmények között etil-alkoholnak tekinthető gabonaszeszt (Kornalkohol) a gabonapárlat (Kornbranntwein) megnevezésű szeszes itallal. A Branntweinmonopolgesetz-nek az 1999. december 22-i HSanG által módosított szövege szerint megítélve a német jogalkotó a valóságban különböző módon kezelte a „Kornalkohol”-t és a „Kornbranntwein”-t, éppen azért mert különböző fajtájú termékekről van szó.

(56)

Ennek következtében a Bizottság ragaszkodik azon véleményéhez, miszerint e termékek esetén különböző termékekről van szó, az előbbi semleges alkohol előállítására szolgál, míg az utóbbi, amely ezen eljárás tárgya, aroma- és ízanyagokkal rendelkezik.

(57)

Az 1576/89/EGK rendelet 1. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy a rendelet a szeszes italok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozik.

(58)

Az említett rendelet 1. cikkének (4) bekezdése felsorolja a szeszes italok különböző fajtáit. A c) pont a következőképpen határozza meg a gabonapárlatot:

(59)

A vizsgált esetben a gabonapárlat-előállítók az 1576/89/EGK rendeletben meghatározott eljárás szerint nyert terméket (Kornfeindestillat) szállítanak a DKV-nak, amelyet a DKV ezt követően adott esetben rektifikál és/vagy átalakít azért, hogy aztán áruba bocsássa.

(60)

Németország véleménye szerint a Bizottságnak nem lenne szabad erre a szövegre támaszkodnia, hiszen szerinte abban csupán a fogyasztóvédelem érdekében állítottak fel szabályokat a szeszes italok forgalmazására vonatkozóan. A Bizottság nem vitatja, hogy ez a rendelet célja, de ez semmi esetre sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szövegre a gabonapárlat szeszes italként történő leírása és definiálása céljából hivatkozni lehessen, amelyre így a versenyszabályok közvetlenül vonatkoznak. A Bizottság így, anélkül hogy végleges ítéletet akarna hozni, úgy véli, hogy ez a másodlagos jogból vett szövegrész a Bizottság véleményét támasztja alá a szóban forgó termék besorolásának kérdésében.

(61)

Németország a Bizottsághoz intézett egyik közleményében utal arra, hogy az EK-Szerződés I. mellékletének szövege nyelvenként változik. Így az angol és a holland nyelvű változatokban hiányzik a „Branntwein” (borpárlat) szó, ezekben csak a „likőr” és a „szeszes ital” szerepel. A Bizottság erre azt a megjegyzést teszi, hogy a német nyelvi változat és a többi nyelvi változatok egyértelműek erre vonatkozóan, és azokban a „Branntwein” kétségtelenül szerepel. A „Branntwein” kategóriát kifejezetten nem kiemelő nyelvi változatokat, mint amilyen például az angol és a holland, a többi nyelvi változat fényében kell értelmezni és alkalmazni, és csak úgy lehet őket érteni, hogy a „Branntwein” az egyéb alkoholos italok közé tartozik, amelyek szintén kivételt képeznek az I. melléklet hatálya alól.

(62)

A mezőgazdasági eredetű termékek közös piacának igazgatása és továbbfejlesztése keretében hozta meg a Tanács a mezőgazdasági eredetű etil-alkohol piacával kapcsolatos egyedi intézkedések megállapításáról szóló, 2003. április 8-i 670/2003/EK rendeletet (23). E rendelet hivatott létrehozni a mezőgazdasági eredetű alkohol első közös piaci szervezetét.

(63)

Az eljárás megindításáról szóló határozatában, érvelése alátámasztásaként a Bizottság hivatkozott ezen, akkor még javaslati stádiumban levő rendelet néhány pontjára. Továbbra is érdekes lenne segítségül hívni e joganyag előkészítő munkálatait és a rendelet végleges szövegét, mert ezek adott esetben a Bizottság azon felismerését támasztják alá, amely szerint a gabonapárlat ipari termék. Így egy első tervezet 1. cikke az 1576/89/EGK rendelet értelmében vett szeszes italokat kifejezetten kivette a rendelet hatálya alól. A rendelet végleges szövege az érintett mezőgazdasági termékeket az EK-Szerződés I. mellékletére hivatkozva határozza meg. A rendelet hatálya alá tarozó, az 1. cikkben meghatározott vámtarifaszámok között a borpárlat gabonapárlat formában nem szerepel, hanem csupán mint nem denaturált és denaturált etil-alkohol, és denaturált borpárlat.

(64)

A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy a gabonapárlat egy az EK-Szerződés I. mellékletéből kizárt szeszes ital, amelyre így az EK-versenyszabályok vonatkoznak.

(65)

A Bizottság bizonyította, hogy a gabonapárlat ipari termék, amire az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének rendelkezései alkalmazandók.

(66)

Az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint: „Ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

(67)

A szóban forgó intézkedések előnyt biztosítanak a gabonapárlat előállítóinak, hiszen a számukra biztosított szeszfőzési jogok keretében garantálják számukra az előállítási költségeik fedezését, függetlenül attól az ártól, amellyel aztán a termék végül a német piacra kerül. Emlékeztetőül: Az 1999/2000 időszakban a gabonapárlatot a DKV 263 DEM/hl-es áron vásárolta föl, hogy aztán 157 DEM/hl-es áron értékesítse, ami a szóban forgó időszakban 36,6 millió DEM (18,7 millió EUR) támogatásnak felel meg. Így a német gabonapárlat-előállítók annál jelentősen kedvezőbb pénzügyi feltételek mellett adhatják el terméküket, mintha a terméküket közvetlenül a rendes piaci körülmények között kellene értékesíteniük – azaz a monopóliumból fakadó jelentős támogatás nélkül.

(68)

Azokban az esetekben, amikor a DKV nem kapcsolódik be a gabonapárlat gyártási folyamatába, az érintett termelők szeszfőzési jogaik arányában kompenzációt kapnak, amelynek nagysága a DKV által a rektifikáláson, értékesítésen és tároláson stb. megtakarított összeg.

(69)

E támogatásoknak köszönhetően a német gyártók gabonapárlat-termelésüknek a szeszfőzési jogok alá nem eső, általuk közvetlenül értékesíthető részét olyan áron tudják eladni, amelyet nem tudnának elérni, ha a monopóliumnak köszönhetően nem kapnának a termelésük DKV-nak leszállított része után túlzottan magas átvételi árat.

(70)

Ez a kedvezmény kihatással van a mindenkori vállalkozás folyó előállítási és értékesítési költségeire, azaz az üzemi költségekre.

(71)

Szintén a gyártók javát szolgáló előnyt jelentenek az úgynevezett kompenzációs összegek is, amelyeket az előállítási költségek megtérítése helyett biztosítanak azon vállalkozásoknak, akik a monopóliumból idő előtt kilépnek, hogy adott esetben a „szabad” gabonapárlat-piacon álljanak helyt. Az így nyújtott pénzeszközök pótolják az adott termék előállításához és értékesítéséhez nyújtott támogatásokat, lényegében azonban felérnek a támogatással. Itt nincs jelentősége annak, hogy a kompenzációs összegeket a „szabad” gabonapárlat-piacon való megmaradástól eltérő célokra is fel lehet használni, például a szeszfőzdék bezárására vagy átalakítására.

(72)

A HSanG, amely a borpárlat-monopólium keretén belül nyújtott támogatások mértékét hivatott összességében csökkenteni, nyilvánvalóan kiegyensúlyozott átmeneti szabályozást kíván létrehozni, amely valamennyi előállító igényeit igazságosan figyelembe veszi, tekintettel azok mindenkori sajátosságaira és célkitűzéseire. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy nem minden előállítóra vonatkoznak ugyanazok a kényszerítő körülmények, így például a mezőgazdasági előállítókat törvény kötelezi arra, hogy a termelés során a az anyag körforgásán alapuló gazdálkodás ökológiai elve alapján járjanak el.

(73)

A kompenzációs összegek nincsenek beruházáshoz kötve, és így a kedvezményezett szeszfőzdék folyó üzemelését érintik.

(74)

Az intézkedéseket állami eszközökből finanszírozzák, függetlenül attól, hogy az előállítási költségekhez nyújtott támogatásokról, vagy pedig kompenzációs összegekről van-e szó. Az átvételi ár és a Németországban piaci áron történő értékesítés különbségéből eredő hiányzó összeget a szövetségi költségvetés eszközeiből fedezik, ez vonatkozik az előállítóknak a monopóliumból való idő előtti kilépés esetén fizetett kompenzációs összegekre is.

(75)

Az intézkedések célja a gabonapárlat-termelés támogatása. Ennek következtében szelektív természetűek.

(76)

Az intézkedések egészen nyilvánvalóan torzítják a versenyt a közös piacon és érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, mivel a német gyártók konkurálnak más tagállamok előállítóival, akik talán ugyanazt az alkoholt akarják a német piacon forgalomba hozni. Mint ahogyan azt harmadik felek ismételten megjegyezték, a már idézett 1576/89/EGK rendelet szerint a Kornbranntwein (gabonapárlat) kifejezést kizárólag azokra az italokra lehet alkalmazni, „amelyeket Németországban, vagy a Közösség azon régióiban állítottak elő, ahol a német a hivatalos nyelv” (24)„feltéve, hogy az italt hagyományosan ebben a régióban állítják elő…” A gabonapárlat ezen kívül konkurál más tagállamok egyéb borpárlataival és szeszes italaival. Az a tény, hogy az Európai Bíróság a Hansen und Sektkellerei C.A. Kupferberg ügyekben úgy döntött, hogy az EGK-Szerződés 95. és 37. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok nem állnak ellentétben a monopóliumhatóság által eladott borpárlat eladási árának tényleges csökkentésével, ha „a behozott termékekre sem vetnek ki ténylegesen magasabb adót mint a megfelelő belföldi termékekre”, nem befolyásolja az állami támogatások Bizottság általi minősítését.

(77)

Így tehát nem vitás, hogy a szóban forgó intézkedések alkalmasak a tagállamok közötti kereskedelem torzítására.

(78)

Ennek következtében a szóban forgó intézkedések az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatások. Mivel a céljuk az érintett vállalkozások folyó üzemi költségeinek fedezése, ezért ezek üzemeltetési támogatások.

(79)

A Németország, a panaszosok és az érintett harmadik felek által átadott dokumentumok alapján a Bizottság megállapítja, hogy az 1999. december 22-i HSanG célja a borpárlat-monopólium 1976. május 2-i törvény szerinti formájának újraszabályozása a gabonapárlat előállításához nyújtott támogatások alapvető leépítése érdekében. A Bizottság megállapítja továbbá azt is, hogy Németország a mezőgazdasági termékekre vonatkozó rendelkezések alapján 1976. áprilisában bejelentette az 1976. évi törvényből fakadó intézkedéseket, és hogy a bejelentés annak idején nem szolgált további észrevételek alapjául.

(80)

Az EK-Szerződés 88. cikke (1) bekezdésének valamint a 659/1999/EK rendelet 18. cikkének megfelelően a Bizottság 2002. június 19-i határozatában megfelelő intézkedések elfogadását ajánlotta Németországnak, miután arra a következtetésre jutott, hogy a gabonapárlat ipari terméknek tekintendő, és hogy az érintett intézkedések olyan létező támogatást testesítenek meg, amelyek többé nem egyeztethetőek össze a közös piaccal; ez ellen Németország azonban kifogással élt.

(81)

A borpárlat-monopóliumra visszavezethető állami támogatásokat, ideértve az 1976. május 2-i törvény alapján a gabonapárlatra vonatkozó támogató intézkedéseket is, Németország megfelelően bejelentette anélkül, hogy a Bizottság akkoriban fenntartásainak adott volna hangot az intézkedéseknek a közösségi versenyszabályokkal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Németország annakidején tájékoztatta a Bizottságot, hogy meg kívánja valósítani az intézkedéseket. Ennek következtében a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontjának iii. alpontja szerinti létező állami támogatásról van szó.

(82)

Az 1999. december 22-i törvényből következő intézkedéseket a megfelelő intézkedésekről szóló 2002. június 19-i határozatában a Bizottság szintén nem új támogatásnak sorolta be.

(83)

Az 1999. december 22-i HSanG tulajdonképpeni célja, hogy csökkentse a támogatások kedvezményezettjeinek körét, és hogy csökkentse a nyújtott támogatások összegét. Semmit nem változtat az 1976. május 2-i törvény által bevezetett rendszer lényegén, amely alapján az előállítók költségeit a gabonapárlat piaci árától függetlenül megtérítik. Ugyanez vonatkozik azokra a kompenzációs összegekre is, amelyeket a monopóliumból való idő előtti kiválás esetén nyújtanak, és amelyek bizonyos ideig helyettesítik a támogatásokat.

(84)

Ezért nem kellett az 1999-es HSanG-t annak hatálybalépése előtt a Bizottságnál bejelenteni.

(85)

Ez a vélemény megfelel az Európai Bíróság C44/03 sz. Namur-Les assurances du crédit SA ügyben hozott 1994. augusztus 9-i ítéletének (25). Ebben az esetben egy közintézmény tevékenységi körének kiszélesítését határozta el, ezáltal az állami támogatások, amelyekben egy a Szerződés hatálybalépése előtt hatályba lépett jogszabály erejénél fogva részesült, a kiszélesített üzletkör javára is szolgáltak volna. A Bíróság úgy ítélkezett, hogy egy ilyen esetben nem lehet azt a nézetet képviselni, hogy itt egy támogatásnak az EK-Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése értelmében vett bevezetéséről vagy módosításáról lenne szó, hiszen ez a döntés anélkül érvényesül, hogy a törvénnyel bevezetett támogatási programban módosítást hajtottak volna végre.

(86)

Ezért azokra a támogatásokra, amelyeket egy, a Szerződés hatálybalépése előtt létező támogatási program keretében nyújtanak, nem vonatkozik sem a 93. cikk (3) bekezdésében szereplő bejelentési kötelezettség, sem pedig az ugyanitt szereplő felfüggesztési záradék, hanem ugyanezen cikk (1) bekezdése szerint folyamatosan felül kell őket vizsgálni.

„A tagállamokat ugyanis – bizonyos fajta jogbizonytalanság teremtése nélkül – nem lehet kötelezni arra, hogy a Bizottságnak ne csak az új támogatásokat, és a támogatások eredeti értelemben vett átalakítását, tehát amikor olyan vállalkozásnak nyújtanak támogatást, amely egy létező támogatási program haszonélvezője, jelentsék, alávetve őket ezzel az előzetes bizottsági kontrollnak, hanem minden olyan intézkedést, amely érinti e vállalkozás tevékenységét, és hatással lehet a közös piac működésére vagy a versenyre.”

(87)

A Bizottság csatlakozik ehhez a megítéléshez.

(88)

A Bizottság ezen az alapon indította meg az 1999/659/EK rendelet szerinti eljárást.

(89)

Az 1999/659/EK rendelet 17. cikke a „A Szerződés 93. cikkének (1) bekezdése szerinti együttműködés” cím alatt így szól:

„(1)   A Bizottság az érintett tagállamtól minden szükséges információt megkap a Szerződés 88. cikkének (1) bekezdése szerinti létező támogatási programoknak a tagállamokkal együttműködésben végzett felülvizsgálatához.

(2)   Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy létező támogatási program nem, vagy többé már nem egyeztethető össze a közös piaccal, előzetes véleményéről tájékoztatja az érintett tagállamot, és lehetőséget biztosít számára, hogy egy hónapos határidőn belül benyújtsa észrevételeit....”.

(90)

A Bizottság 2002. február 22-i levelében megfelelően felhívta Németország figyelmét arra, hogy Németország válaszainak és a panaszosok által közölt adatoknak a megvizsgálása után arra a következtetésre jutott, hogy az EK-versenyszabályok alkalmazandók a szóban forgó intézkedésekre, és hogy a mezőgazdasági termékekre vonatkozó különös szabályozás nem érvényesíthető, mivel a gabonapárlat ipari termék, amely így nem esik az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá.

(91)

Miután a Bizottság megállapította, hogy Németország gabonapárlat-főzdék érdekében tett intézkedései létező támogatást testesítenek meg, amelyek összeegyeztethetősége az EK-Szerződéssel kétséges, az 1999/659/EK rendelet 17. cikkének megfelelően felszólította Németországot, hogy nyújtsa be észrevételeit a 2002. február 22-i keltezésű levél kézhezvételétől számított egy hónapon belül. Ezenkívül arra is felhívta Németországot, hogy tegyen javaslatot olyan megfelelő intézkedésekre, amelyekkel a monopóliumról szóló törvényhozását az EK-Szerződés 87. cikkével összeegyeztethetővé lehet tenni.

(92)

2002. március 19-i levelében Németország ellentmondott a Bizottság megítélésének, és újból előadta, hogy a gabonapárlatnak élveznie kell a mezőgazdasági termékekre vonatkozó szabályozást.

(93)

Az 1999/659/EK rendelet 18. cikke így rendelkezik a megfelelő intézkedésekről:

„Amennyiben a 17. cikk szerint a tagállam által nyújtott információ alapján a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a létező támogatási program nem, vagy többé már nem egyeztethető össze a közös piaccal, ajánlást készít, amelyben megfelelő intézkedéseket javasol az érintett tagállamnak. Az ajánlásban javasolhatja, különösen: a) a támogatási program lényeges módosítását; vagy b) eljárási követelmények bevezetését; vagy c) a támogatási program megszüntetését”.

(94)

Az EK-Szerződés 88. cikkének (1) bekezdése, és ezzel összefüggésben az 1999/659/EK rendelet 18. cikke szerint a Bizottság a 2002. június 19-i határozatában megfelelő intézkedéseket javasolt Németországnak a gabonapárlatra vonatkozó német törvényhozás (1976. május 2-i törvény és 1999. december 22-i törvény) idevágó rendelkezéseinek az alábbi szempontok szerinti módosítására:

(95)

Az Európai Közösségek Bírósága több ízben nyilatkozott a német borpárlat-monopóliumról szóló törvényi rendelkezéseknek az EK-Szerződés bizonyos előírásaival való összeegyeztethetőségéről (vö. különösen a Hansen und Sektkellerei C.A. Kupferberg ügyekben hozott ítéleteket, ld. 42. pont).

(96)

Németország a Bizottságnak adott válaszaiban hivatkozik erre az ítélkezési gyakorlatra, és azt vezeti le belőle, hogy az 1976. május 2-i Branntweinmonopolgesetz rendelkezéseit a Bíróság már felülvizsgálta, és megerősítette. Ennek következtében a Branntweinmonopolgesetz (az 1999. december 22-i törvénnyel módosított formájában) a Bizottság által nem kérdőjelezhető meg, mivel azt a Bíróság nem kifogásolta.

(97)

Ezért célszerű közelebbről megvizsgálni ezen ítélkezési gyakorlat rendelkező részét.

(98)

Az ezen összefüggésben idézett ügyekben a Bíróságot előzetes döntéshozatalra kérték fel a német borpárlat-monopólium által bevezetett adórendelkezéseknek az EK-Szerződés 37. és 95. cikkének (jelenleg a 37. és a 90. cikk) vonatkozásában való jogérvényességének kérdésével kapcsolatban. A Bíróság ebben az esetben úgy nyilatkozott, hogy a borpárlat-monopóliumból eredő adóintézkedések összeegyeztethetőek az EK-Szerződés rendelkezéseivel.

(99)

Ítéletében arra korlátozta magát, hogy utalt arra, hogy „a 92. és a 93. cikk végrehajtása során a Bizottságnak szélesebb mozgástere van a beavatkozásra, míg a 37. cikknek közvetlenül érvényesülnie kell”, azaz, ezzel elismerte, hogy a Bizottság az EK-Szerződés alapján jogosult a szóban forgó intézkedéseket támogatási jogi szempontból minősíteni.

(100)

A Bíróság kifejti továbbá, hogy a 92. és 93. cikknek egyrészről, és a 37. cikknek másrészről ugyan közös célja annak megakadályozása, hogy a tagállamok „egy állami monopólium tevékenységén vagy támogatások nyújtásán” keresztül a közös piac versenyfeltételeit torzítsák, vagy hogy más tagállamok előállítóinak illetve kereskedelmének hátrányos megkülönböztetését okozzák, azonban olyan rendelkezésekről van szó, „amelyek alkalmazási feltételei az általuk felölelt mindenkori állami intézkedések formájának sajátosságaiból fakadnak”. A Bíróság végül kifejtette, hogy ebben a speciális esetben nem kell megvizsgálni azt, hogy mennyiben alkalmazhatóak a 92. és 93. cikk rendelkezései az érintett mezőgazdasági termékek előállítására, és az ezekkel való kereskedelemre.

(101)

Ebből az indoklásból nem lehet azt levezetni, hogy a Bíróság azon az állásponton lett volna, hogy az EK-Szerződés támogatásjogi rendelkezései nem alkalmazhatóak a gabonapárlat-monopólium keretein belül nyújtott támogatásokra.

(102)

Németország elismeri ugyan, hogy a Bíróság nem nyilatkozott közvetlenül a monopólium 92. és 93. cikkel való összeegyeztethetőségéről, azonban hivatkozik arra, hogy a Bíróság a szóban forgó terméket kétségkívül a mezőgazdasági termékek közé sorolta, amely közös piaci szervezet tárgya lehet.

(103)

A Bizottság megállapítja, hogy a Bíróság nem nyilatkozott a szóban forgó állami támogatásokkal kapcsolatban. Ezért azon az állásponton van, hogy a Németország által ebben az ügyben hivatkozott európai bírósági ítéletek nem fogják át sem a szóban forgó termék besorolását, sem a német gabonafőzdéknek nyújtott támogatások támogatási jogi minősítését. Az idézett bírósági gyakorlat ezért ebben az esetben nem mérvadó.

(104)

Az EK-Szerződés 87. cikkének (2) bekezdése a támogatások olyan meghatározott fajtáit sorolja fel, amelyek az EK-Szerződéssel összeegyeztethetőek. A támogatások fajtájánál és természeténél fogva egyértelmű, hogy a 87. cikk (2) bekezdésének a), b) és c) pontjában megállapított eltérések erre az esetre nem vonatkoznak.

(105)

A 87. cikk (3) bekezdése sorolja fel a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető támogatási fajtákat. Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó szabályozás nem szolgál sem valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt előmozdítására, sem egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, sem a kultúra és a kulturális örökség megőrzésére a 87. cikk (3) bekezdésének b) és d) pontjában szereplő eltérések értelmében.

(106)

A 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt, a térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására szolgáló eltérésekkel kapcsolatban elmondható, hogy a szóban forgó támogatások különbségtétel nélkül Németország valamennyi térségére vonatkoznak. Az is vitán felül áll, hogy a támogatások célja nem az, hogy az egyes gazdasági tevékenységek támogatására szolgáló eltérés (87. cikk (3) bekezdés c) pontja) értelmében intézkedéseket támogassanak a kutatás és fejlesztés, a környezetvédelem, a foglalkoztatás és képzés területein az idevágó közösségi kereteknek és közösségi iránymutatásoknak megfelelően. Mivel egyéb okot sem lehet érvényesíteni az egyes gazdasági tevékenységek fejlesztésével kapcsolatban, ezért a szóban forgó támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetlen kategóriába kell sorolni.

(107)

A Bizottság ennek ellenére azon a véleményen van, hogy meghatározott érvek szólnak amellett, hogy engedélyezzék a Németországban gyakorlatban levő rendszer bizonyos átmeneti időszak végéig való fenntartását.

(108)

Így az eljárás megindítása után a szeszipar képviselőinek kivételével valamennyi érintett csoport tiltakozott a Bizottság által javasolt határidő ellen. Németország a Bizottsággal szemben kifejtette, hogy elengedhetetlen a többéves határidő ahhoz, hogy a szóban forgó támogatásokat elfogadható körülmények között építsék le, a megfelelően bejelentett, és a Bizottság által évtizedeken át nem vitatott támogatási rendszerből eddig hasznot húzó termelők létének veszélyeztetése nélkül.

(109)

Ezután a Bizottság tudomásul vette, hogy a gabonapárlat-előállításban a termelési év adott év október 1-jén kezdődik, és a rákövetkező év szeptember 30-án ér véget. Erre tekintettel lesz annak a határnapnak a megállapításánál, ameddig Németországnak a törvényreformot végre kell hajtani.

(110)

Németország meggyőzően tárta fel a Bizottság előtt, hogy azoknak az ipari és mezőgazdasági szeszfőzdéknek, amelyek eddig a monopólium keretében előállított párlatokat a DKV-nak szállították le, és a jövőben az új rendszer keretében maguk kívánják azt értékesíteni, jelentős beruházásokat kell megvalósítaniuk. Ilyenek például új lepárló-berendezések beszerzése, vagy új épületek és raktárhelyiségek létesítése (acélkádak, fahordók, laboratóriumi eszközök, palackfeltöltő berendezés, a csomagolt áru tárolására szolgáló helyiség, építési engedélyek igénylése stb.). Németország becslése szerint egy szeszfőzdének, amely 1 000 hl gabonából nyert alkoholt termel évente, ennek az alkoholmennyiségnek a forgalomba hozatalához legalább évi 400 000 EUR-t kell befektetnie.

(111)

A szükséges átalakítások nyilvánvalóan nem hajthatók végre egy olyan kiegészítő határidő biztosítása nélkül, amely alatt a létező támogatások érvényben maradnak, legyen szó akár az előállítási költségek megtérítéséről, akár a kompenzációs összegekről. Ez vonatkozik különösen a kis lepárló üzemekre, amelyek az érintett vállalkozások és/vagy agrárüzemek túlnyomó többségét teszik ki.

(112)

A Bizottság annyiban ismeri el Németország kérelmének jogosságát, amennyiben bizonyítást nyert, hogy az évtizedekig nyújtott támogatások hirtelen megszüntetése az intézkedések által érintett üzemek, különösen a mezőgazdasági szeszfőzdék nagy részének létét veszélyeztetné. Ezért olyan átmeneti határidőt kell megszabni, amely alkalmas arra, hogy a szeszfőzdék termelésüket ez alatt az idő alatt az új helyzethez igazíthassák.

(113)

A Bizottság tudomásul veszi azt is, hogy a gabonapárlat konkurál olyan egyéb termékekkel, amelyek az EK-Szerződés I. mellékletének hatálya alá esnek, és támogatásban részesülnek. Mivel azonban az adott esetben mégiscsak üzemeltetési támogatásokról van szó, ezeket egy megfelelő határidőn belül meg kell szüntetni: az előzőekben kifejtettek alapján ebben az összefüggésben megfelelő lenne a szabályozás további kereken két és fél évig (2006. szeptember 30-ig) való fenntartása. Ezután Németországnak hatályon kívül kell helyeznie a szabályozást, annak minden következményével együtt.

(114)

A Bizottság ezért a Következőket állapítja meg:

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/63

(1)

A Madagaszkárról származó, egyes állati eredetű, a halászati termékeken kívüli termékekkel kapcsolatos bizonyos védekezési intézkedésekről szóló, 1997. augusztus 1-i 97/517/EK bizottsági határozatot (2) jelentősen módosították (3). Az áttekinthetőség és érthetőség érdekében ezt a határozatot kodifikálni kell.

(2)

A Madagaszkáron végzett közösségi vizsgálatok szerint súlyos hiányosságok vannak a húsüzemek infrastruktúrája és higiéniája tekintetében, és nincs elegendő garancia az illetékes hatóságok által lefolytatott ellenőrzések hatékonyságára vonatkozóan. Madagaszkáron az állat-egészségügy kezelése súlyos hiányosságokat mutat, és nem alkalmazzák a közösségi szabályokat. Ebben az országban az állati termékek előállítása és feldolgozása tekintetében, a halászati termékek kivételével, a közegészségre nézve súlyos kockázatok lehetősége áll fenn.

(3)

A halászati termékek kivételével a Madagaszkárról származó állati eredetű termékek behozatalát nem szabad megengedni, amíg nem garantálható, hogy annak a továbbiakban már nincs kockázata.

(4)

Az e határozatban meghatározott intézkedések összhangban vannak Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/65

(1)

Az Európai Unió a bakteriológiai (biológiai), és toxinfegyverek kifejlesztésének, gyártásának és raktározásának betiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezményt (BTWC) a fegyverek terjedése elleni és a leszerelésükkel kapcsolatos nemzetközi keret kulcsfontosságú elemének, valamint a biológiai anyagok és a méreganyagok bármikor fegyverré történő fejlesztésének és fegyverként történő alkalmazásának megakadályozására irányuló törekvések sarokkövének tekinti. Továbbá, az Európai Unió továbbra is elkötelezett aziránt, hogy a BTWC-nek való hosszabb távú megfelelés ellenőrzése érdekében intézkedéseket hozzon.

(2)

A Tanács 1999. május 17-én elfogadta a BTWC jogilag kötelező jegyzőkönyve felé való haladásról szóló 1999/346/KKBP közös álláspontot (1), 1996. június 25-én pedig a BTWC negyedik felülvizsgálati konferenciájának előkészítéséről szóló 96/408/KKBP közös álláspontot (2).

(3)

A Tanács 2003. november 17-én elfogadta a tömegpusztító fegyverek és a hordozóeszközök elterjedésének megakadályozásáról szóló többoldalú megállapodások egyetemessé tételéről és megerősítéséről szóló 2003/805/KKBP közös álláspontot (3). E közös álláspont értelmében a BTWC az e többoldalú megállapodások egyikének minősül.

(4)

Az Európai Tanács 2003. december 12-én elfogadta a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni EU-stratégiát, amelynek célja többek között a BTWC megerősítése, a BTWC-vel kapcsolatos ellenőrzésről folytatott folyamatos véleménynyilvánítás, a BTWC nemzeti végrehajtásának támogatása – ideértve a büntető jogszabályokat is –, valamint az annak való megfelelés megerősítése.

(5)

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2004. április 28-án egyhangúlag elfogadta az 1540 (2004) számú határozatot, mely a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésnek minősíti a tömegpusztító fegyverek és a hordozóeszközök terjedését. E határozat rendelkezéseinek végrehajtása hozzájárul a BTWC végrehajtásához.

(6)

A Tanács 2004. június 1-jén a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni biztonsági kezdeményezést támogató nyilatkozatot fogadott el.

(7)

A BTWC-ben részes államok 2002. november 14-én konszenzussal úgy határoztak, hogy 2003-tól kezdődően a – legkésőbb 2006 végén megrendezendő – hatodik felülvizsgálati konferenciáig a részes államok három alkalommal egyhetes éves ülést tartanak. A részes államok valamennyi ülését egy kéthetes szakértői ülés készíti elő, a hatodik felülvizsgálati konferencia pedig áttekinti az ezen ülések alkalmával végzett munkát, és határoz bármely további intézkedésről. A részes államok úgy határoztak, hogy a hatodik felülvizsgálati konferencia megrendezésére 2006-ban, Genfben kerül sor, és azt előkészítő bizottsági ülés előzi meg.

(8)

Az ENSZ Közgyűlése 1982. december 13-án elfogadta a vegyi- és bakteriológiai (biológiai) fegyverekről szóló határozatot (A/RES/37/98), amely az Egyesült Nemzetek főtitkárát a tudomására jutott, az 1925. évi genfi jegyzőkönyv megsértésének minősíthető cselekedetekkel kapcsolatos információk kivizsgálására kéri. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1988. augusztus 26-án elfogadta a 620. sz. határozatot, amely – többek között – a főtitkárt a vegyi és bakteriológiai (biológiai) vagy toxinfegyverek lehetséges, az 1925. évi genfi jegyzőkönyv megsértésének minősíthető használatával kapcsolatos állításokra válaszképpen azonnali vizsgálatok elvégzésére ösztönzi.

(9)

Az Európai Unió 2006. február 27-én a BTWC tekintetében együttes fellépésről állapodott meg, melynek célja a BTWC egyetemessé tételének elősegítése, valamint az abban részes államok általi végrehajtása támogatásának biztosítása azáltal, hogy a részes államok a BTWC-ből eredő nemzetközi kötelezettségeiket átültessék saját nemzeti jogszabályaikba és közigazgatási intézkedéseikbe.

(10)

Az együttes fellépéssel párhuzamosan az Európai Unió a BTWC tekintetében cselekvési tervről állapodott meg, amelyben a tagállamok vállalták, hogy 2006 áprilisában az ENSZ számára a bizalomépítő intézkedésekről beszámolnak, valamint az ENSZ főtitkára számára a megfelelő szakértőkről és laboratóriumokról listákat nyújtanak be a vegyi- és bakteriológiai (biológiai) fegyverek feltételezett használatával kapcsolatos vizsgálatok megkönnyítésére.

(11)

A 2006. november 20. és december 8. között tartandó, elkövetkező BTWC felülvizsgálati konferenciára, valamint előkészítő bizottságának 2006. április 26–28-i ülésére figyelemmel indokolt az Európai Unió álláspontjának naprakésszé tétele,

a)

a hatodik felülvizsgálati konferencián hozzájárul a BTWC működésének teljes felülvizsgálatához, beleértve a részes államoknak a BTWC keretében tett kötelezettségvállalásai megvalósítását is;

b)

a hatodik és hetedik felülvizsgálati konferencia közötti időszakban támogat egy további, ülésszakok közötti munkaprogramot, és e munkaprogram keretében meghatározza a további előrehaladás konkrét területeit és eljárásait;

c)

támogatja a BTWC legkésőbb 2011-ben megtartandó hetedik felülvizsgálati konferenciáját;

d)

a hatodik felülvizsgálati konferencia eredményessége érdekében – a korábbi ilyen konferenciák alkalmával létrehozott keret alapján – segíti a konszenzus kialakítását, és támogatja többek között az alábbi lényeges kérdéseket:

a)

a tagállamok közötti megállapodás olyan konkrét, gyakorlati és megvalósítható javaslatokra vonatkozóan, amelyek a BTWC végrehajtásának hatékony javítására irányulnak, és amelyeket az Európai Unió saját nevében terjeszt az egyezmény részes államai elé megvitatás céljából a hatodik felülvizsgálati konferencia alkalmával;

b)

adott esetben az Európai Unióról szóló szerződés 18. cikkének megfelelően elnökségi lépések,

c)

az elnökség által a felülvizsgálati konferenciát megelőzően, valamint annak folyamán tett európai uniós nyilatkozatok.

25.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 88/68

(1)

Az Európai Tanács 2003. december 12-én elfogadta a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni EU-stratégiát, amelynek III. fejezete tartalmazza az EU-ban és harmadik országokban egyaránt meghozandó, az elterjedés elleni küzdelemre irányuló intézkedések listáját.

(2)

Az Európai Unió aktívan hajtja végre az EU-stratégiát, valamint annak III. fejezetében felsorolt intézkedéseket, különösen a multilaterális intézmények által végrehajtott egyedi projektek támogatására felszabadított pénzügyi források biztosítása révén.

(3)

Az ENSZ közgyűlése által 1996. szeptember 10-én elfogadott Átfogó Atomcsend-szerződés (CTBT) aláíró államai úgy határoztak, hogy a CTBT hatékony végrehajtásának céljából – a CTBT Szervezetének (CTBTO) létrehozásáig – felállítanak egy jogképességgel felruházott előkészítő bizottságot.

(4)

A Tanács 2003. november 17-én elfogadta a tömegpusztító fegyverek és a hordozóeszközök elterjedésének megakadályozásáról szóló többoldalú megállapodások egyetemessé tételéről és megerősítéséről szóló 2003/805/KKBP közös álláspontot (1).

(5)

A CTBT mielőbbi hatálybalépése és egyetemessé tétele, valamint a CTBTO előkészítő bizottsága monitoring- és ellenőrzési rendszerének megerősítése a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni EU-stratégia fontos célkitűzései.

(6)

A CTBTO előkészítő bizottsága a (4) és (5) preambulumbekezdésben foglaltakkal megegyező célkitűzések elérésére törekszik, valamint elvállalta annak meghatározását, hogy ellenőrzési rendszerüket miként lehetne a legmegfelelőbb módon megerősíteni az ellenőrzési rendszer végrehajtásában közreműködő aláíró államok személyi állománya részére szakértelem és képzés kellő időben való biztosítása révén. Ezért helyénvaló a CTBTO előkészítő bizottságát megbízni ezen együttes fellépés technikai végrehajtásával,

—

a CTBTO előkészítő bizottságának ellenőrzési rendszere operatív teljesítményének növelése,

—

a CTBT aláíró államainak a CTBT-ből eredő ellenőrzési kötelezettségeik teljesítését és a szerződésrendszerben való részvételből, valamint a potenciális civil és tudományos alkalmazásokból fakadó előnyök teljes mértékű kihasználását célzó kapacitásának javítása.

—

képzés nyújtása kapacitásépítés céljából a CTBTO előkészítő bizottságának ellenőrzési rendszere vonatkozásában,

—

a tanfolyamokhoz és technikai workshopokhoz elektronikus, interaktív hozzáférés, valamint a képzési modulokhoz folyamatos hozzáférés biztosítása.