2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/1

—

létfontosságúnak tartja egyfelől az ennek a költségvetésnek a növelését, másfelől a nemzeti programok és az európai kutatási keretprogram eredményesebb integrációját;

—

kijelenti, hogy az ipari, társadalmi és környezeti innováció a szolgáltatási innovációval együtt kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy Európa versenyképessége dinamikusan növekedjen, és ezzel párhuzamosan az uniós területi kohézió is erősödjön;

—

elismeri, hogy az innováció helyzete rendkívül eltérő Európában, és hogy a regionális politikák – a komplementaritás alapján – egyedi vonásaikkal és az intelligens regionális szakosodási stratégiákkal összhangban hozzájárulhatnak az Európai Unió kutatási politikájához;

—

üdvözli az eljárások egyszerűsítése érdekében kifejtett erőfeszítéseket, amilyen az Európai Unió finanszírozási lehetőségeit ismertető „Gyakorlati útmutató” kiadása és frissítése;

—

kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat szorosan vonják be a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogi keretek és finanszírozási programok kidolgozásába;

—

kéri, hogy vonják be hatékonyan a helyi és regionális szereplőket a technológiai platformok munkájába,

—

rámutat az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) lehetséges szerepére;

—

újfent kijelenti, hogy a klaszterek közötti közösségi együttműködés mindenképpen szükséges, de emellett szükség van a klaszterek közötti világszintű együttműködésre is.

Előadó

Claude GEWERC (FR/PES), Pikárdia regionális önkormányzatának elnöke

Referenciaszöveg

Zöld könyv – Kihívásból lehetőség: Az európai uniós kutatás- és innovációfinanszírozás közös stratégiai kerete felé

COM(2011) 48 végleges

1.

üdvözli, hogy a zöld könyv nyilvános vitát indít a jövőbeli európai uniós kutatás- és innovációfinanszírozási programokban figyelembe veendő legfontosabb kérdésekről;

2.

elismeri, hogy az európai uniós kutatás- és innovációfinanszírozás közös stratégiai keretének alapjául olyan koherens stratégiai célkitűzések kell, hogy szolgáljanak, amelyeknek végrehajtásában valamennyi érdekelt fél határozott szerepet vállal;

3.

azt ajánlja, hogy ez a közös keret oly módon rendezze a kutatás, a fejlesztés és az innováció különböző szintjei közötti kapcsolatokat, hogy közben nem „mossa össze” e tevékenységek sajátos jellemzőit;

4.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban egy ambiciózus innovációs stratégiához nem csupán stabil tudományos alapra van szükség, hanem egy biztos lábakon álló iparpolitikára is; ebben az összefüggésben üdvözli az Európai Bizottság „Iparpolitika a globalizáció korában” és „Innovatív Unió” elnevezésű kiemelt kezdeményezéseit, és ezek kapcsán utal a Régiók Bizottságának véleményeire; (1)

5.

kiemeli, hogy a regionális és helyi szint alkalmas arra, hogy ott – a gazdasági és ipari tevékenységek mellett a társadalmi gyakorlatokat is befolyásoló – szinergiák jöjjenek létre a kutatási és innovációs, valamint a kohéziós politikák között;

6.

hangsúlyozza, hogy az európai kutatási eredményeket mostanában nem elég gyorsan és nem elég széles körben alkalmazzák a gyakorlatban. Az Európai Bizottságnak módosítania kellene az előírásokon és a jogszabályokon úgy, hogy a régiók sokkal szélesebb körben tudják felhasználni a strukturális alapokat és egyéb finanszírozási eszközöket a keretprogramból és egyéb kutatásokból származó eredmények innovatív gyakorlati alkalmazására, a régióknak nagyobb szerepet szánó decentralizált fellépési szemléletet követve, előmozdítva a keretprogram technológiáinak nagyobb arányú felhasználását és értékesítését;

7.

emlékeztet arra, hogy a társadalmi és a környezeti innováció az állami és a magánszférában egyaránt fontos szerepet tölt be;

8.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az innováció fogalmát mindennapjaink részévé kell tenni és ösztönözni kell – például az oktatási rendszerben vagy a munka világában;

9.

kiemeli a különböző innovációs teljesítményű régiók által közösen végrehajtott kutatási és innovációs programokat, amelyek valamennyi érdekelt fél számára előnyösek. Ebből fakadóan többek között nőtt a régiók jelenléte az ERA-NET hálózatokban;

10.

kiemeli, hogy az Európában államilag támogatott kutatások költségvetésének mindössze 4 %-át kitevő jelenlegi közösségi kutatási költségvetés nem megfelelő, ezért létfontosságúnak tartja egyfelől az ennek a költségvetésnek a növelését, másfelől a nemzeti programok és az európai kutatási keretprogram eredményesebb integrációját;

11.

külön fel kívánja hívni az Európai Bizottság figyelmét azoknak az újítóknak, illetve egyéni feltalálóknak a helyzetére, akik tevékenységüket nem a felsőoktatási rendszeren belül, nem valamely nagyobb vállalatnál, nem kormányzati vagy közigazgatási szervnél, és nem is a közszférában végzik. A további munka során olyan stratégiákat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az újítók és az egyéni feltalálók is támogatáshoz juthassanak, illetve lehetőséget kapjanak arra, hogy egyenlő feltételek mellett részesülhessenek a közös uniós forrásokból;

12.

kéri, hogy kellő mértékben vegyék figyelembe azt a tényt, hogy az EU–27 gazdasági tevékenységének 97 %-a továbbra is csak alacsony vagy közepes mértékben technológiaintenzív; ezért úgy véli, hogy a tudásalapú társadalom fejlesztésének nemcsak a legfejlettebb technológiák fejlesztésére kell összpontosítania, hanem egy olyan innovációs modell számára is teret kell engednie, amelynek segítségével a tudás rögzül és terjeszthetővé válik; kiemeli a közbeszerzési irányelv (2) felülvizsgálatával megnyílt lehetőséget, és hangsúlyozza az ezzel járó lehetőségeket és kihívásokat – beleértve a közbeszerzések területén megvalósuló kutatást és fejlesztést; (3)

13.

megjegyzi, hogy a jelek szerint a zöld könyv a jelenlegi formájában nem vet fel kérdéseket a szubszidiaritás elvének való megfelelőség tekintetében, ugyanakkor kiemeli, hogy a jövőbeli uniós kutatás és innováció finanszírozását, valamint az azokról szóló jogszabályok létrejöttét eredményező fejleményeket szorosan nyomon kell követni annak érdekében, hogy a szubszidiaritás elvének való megfelelés biztosítható legyen;

14.

megjegyzi továbbá, hogy az „Innovatív Unió” elnevezésű kezdeményezésben a tagállamok és a régiók számára javasolt követelmény – miszerint innovációs célú közbeszerzési költségvetésük egy részét el kell különíteniük – messzemenő hatást gyakorol az önkormányzatokra és a régiókra; továbbá kiemeli, hogy a küszöbönálló nyomon követés során mind a helyi és regionális önkormányzatokra nehezedő esetleges pénzügyi és adminisztratív terheket, mind pedig a társadalmi hatásokat és egyéb előnyöket mélyreható vizsgálat alá kell vonni.

15.

úgy véli, hogy előnyben kellene részesíteni a kétfordulós ajánlattételi eljárásokat, melyek első fordulójában a pályázóknak csak a partnerek jegyzékét és projektjük vázlatát kellene benyújtaniuk, a projekt részletes kidolgozása pedig csak akkor lenne feladatuk, ha az első értékelésen sikeresen túljutottak. Ez elsősorban a kkv-k szempontjából volna különösen fontos, akik szívesebben vennének részt a pályázatokon, ha a jelentkezés a kezdeti szakaszban nem igényelne olyan komoly erőfeszítéseket;

16.

kijelenti, hogy az ipari, társadalmi és környezeti innováció a szolgáltatási innovációval együtt kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy Európa versenyképessége dinamikusan növekedjen, és ezzel párhuzamosan az uniós területi kohézió is erősödjön;

17.

egyetért azzal, hogy a kutatás és az innováció finanszírozásának illeszkednie kell a tágabb értelmű európai uniós politikai célkitűzések keretébe; ilyen célkitűzés például a Régiók Bizottsága által az iparpolitikával kapcsolatos kiemelt kezdeményezésről szóló véleményben sürgetett iparpolitika végrehajtása;

18.

javasolja, hogy a területi önkormányzatokat ismerjék el a nemzeti és európai kutatási és innovációs, valamint kohéziós programstratégiák kapcsolódásainak kiemelt színtereként. Ezeket a stratégiákat egy regionális szintű, egységes dokumentum foghatná össze;

19.

elismeri, hogy az innováció helyzete rendkívül eltérő Európában, és hogy a regionális politikák – a komplementaritás alapján – egyedi vonásaikkal és az intelligens regionális szakosodási stratégiákkal összhangban hozzájárulhatnak az Európai Unió kutatási politikájához;

20.

az előző kutatási keretprogramokhoz hasonlóan a jövőbeli európai kutatástámogatásban is az együttműködésben végzett kutatásnak, különösen az együttműködésben folytatott projektek támogatásának kell az egyik súlypontot jelentenie. Legalább az eddigivel megegyező összegű eszközöket kell rendelkezésére bocsátani. Az együttműködésben végzett projektek valamennyi európai régió felsőoktatási intézményeinek, kutatóintézeteinek és vállalatainak lehetőséget adnak a részvételre. Lehetővé teszik a szükséges átláthatóságot, valamint a felhasználók számára kedvező egyszerűsítéseket;

21.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság és a régiók számára valódi kihívást jelent, hogy szinergiát teremtsenek a különféle finanszírozási eszközök között annak érdekében, hogy végre tudják hajtani az Európa 2020 stratégiát. Az európai kutatási eredményeket nem elég gyorsan és nem elég széles körben alkalmazzák a gyakorlatban. Az Európai Bizottságnak módosítania kellene a kohéziós finanszírozási eszközökre vonatkozó szabályokon és kritériumokon úgy, hogy a régiók fel tudják használni a keretprogramból és az egyéb kutatásokból származó eredményeket az innovációs alkalmazások regionális szintű végrehajtására;

22.

emlékeztet arra, hogy a következő keretprogramnak ki kell bővítenie a területi kapacitások fejlesztését, illetve a területi önkormányzatok részvételének megkönnyítését célzó programokat – mely utóbbiak kutatási és fejlesztési tevékenységei kiegészítik egymást. Ez például olyan kritériumok bevezetésével történhet, amelyek megkönnyítik a kutatás terén lemaradó régiókból érkező, hozzáértő partnerek részvételét a náluk ismertebb és elismertebb szaktekintélyek vezette projektekben és programokban, amint az a Régiók Bizottságának A kutatási keretprogramok végrehajtásának egyszerűsítése című véleményében (4) is megállapítást nyert;

23.

üdvözli az eljárások egyszerűsítése érdekében kifejtett erőfeszítéseket, amilyen az Európai Unió finanszírozási lehetőségeit ismertető „Gyakorlati útmutató” kiadása és frissítése.

24.

kijelenti, hogy klaszterek nem léteznek területi dimenzió nélkül;

25.

emlékeztet arra, hogy noha a klaszterek egyik jellemzője a kiválóság, nem minden klaszter képes felmutatni ugyanazt a fejlettségi szintet vagy nemzetközi ismertséget. A klaszterek számára a rendkívül magas tudományos szint szükséges, de nem elegendő a kiválóság eléréséhez. A klaszterek kiválósága külön pénzügyi forrásokkal, megfelelő struktúrával, helyes irányítással és egy olyan „ökoszisztéma” kibontakozásával teremthető meg fokozatosan, az idő előrehaladtával, amely összefogja a vállalkozásokat, a képzést, a kutatást és az innovációt;

26.

megjegyzi, hogy feloldható az ellentmondás, amelyet az okoz, hogy egyfelől számos klaszter a saját területén szándékozik fejleszteni tevékenységét, másfelől az információk és bevált gyakorlatok más tagállamok szomszédos klasztereivel folytatott cseréje is számtalan lehetőséget kínál. Végső soron egy területileg mélyen beágyazódott klaszter is szerezhet nemzetközi ismertséget, illetve betölthet világszintű szerepet;

27.

hangsúlyozza, hogy az utóbbi időben a klaszteralapú innovációs központokhoz hasonlóan fontos, sőt bizonyos szempontból még fontosabb tényezővé nőtte ki magát az, hogy meg kell érteni a regionális innovációs ökoszisztémák összetett működését; és hogy meg kell teremteni a célul kitűzött fejlődésnek megfelelő kedvező feltételeket. Az Európai Bizottságnak ennek megfelelően gazdasági és operatív támogatást kellene biztosítania különösen a régiókban folyó nyílt innovációs tevékenységek fejlesztésére, hogy a régiók javíthassák a közigazgatás reformjának, valamint a növekedést és a munkahelyteremtést célzó vállalkozói tevékenységeknek a feltételeit.

28.

A vezető piacok és azok fejlesztésének fogalma a regionális környezeti rendszerek konkrét megnyilvánulását jelenti. Megállapítást nyert, hogy ezek a piacok szoros kapcsolatban állnak a helyi kultúrával és szakértelemmel, valamint ezek interaktív és független újraélesztésével. Korábbi véleményeiben (CdR 11/2009 és CdR 83/2007) a Régiók Bizottsága felhívta a figyelmet arra, hogy fenn kell tartani az egyensúlyt a kutatási közösségeknek szánt intézményes finanszírozás és a versenyképesség finanszírozása között, melybe az EU nagy kiemelt kezdeményezései által biztosított finanszírozás is beletartozik. A Régiók Bizottsága rámutat az intézményi finanszírozás jelentőségére, melynek révén a kutatói közösségek saját kezdeményezésre és más közösségek ösztönzésére – különösen a jelentős társadalmi kihívások, valamint a konvergencia és a kohézió megteremtésének céljából – indíthatnak el kutatásokat.

29.

újfent megerősíti abbéli meggyőződését, hogy az Európai Kutatási Térséget (EKT) meg lehetne erősíteni, ha a kutatási és fejlesztési szolgáltatások beszerzését beépítenék a közbeszerzési eljárásokba; hivatkozik a Régiók Bizottságának a közbeszerzéssel kapcsolatos zöld könyvről szóló véleményére, (5) és a kereskedelmi hasznosítást megelőző közbeszerzésről szóló véleményre (6), anélkül azonban, hogy ezáltal a fenti szolgáltatások a versenyszférába kerülnének át;

30.

kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat szorosan vonják be a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogi keretek és finanszírozási programok kidolgozásába;

31.

emlékeztet arra, hogy támogatja az üzleti és kormányzati köröknek az innovációfinanszírozási tervekbe való aktív bevonását; és fenntartásának ad hangot egy olyan rendszer által a helyi és regionális önkormányzatokra gyakorolt esetleges hatás miatt, amelyben az állami szektor egyedül vállalja a kockázatot a még nem bizonyított termékekért és szolgáltatásért;

32.

megjegyzi, hogy a közbeszerzések „piaca” továbbra is széttöredezett, és csak ritkán lépi át a határokat; és nyomatékosan javasolja az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy dolgozzanak ki egy olyan átláthatóbb keretet, amely megnyithatja a közbeszerzések piacát az Európai Unióban;

33.

újfent kijelenti, hogy az Európai Bizottságnak világos és részletes iránymutatást, valamint képzési lehetőségeket kell nyújtania ahhoz, hogy a helyi és regionális önkormányzatokkal közbeszerzések kiírása érdekében szerződést kössön.

34.

elismeri, hogy a teljes innovációs és kutatási körfolyamat piaci finanszírozásához széles eszköztárra van szükség, ezért támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja a magánszektornak nyújtott finanszírozások ösztönzése – például kockázatmegosztási tervek, kölcsönök vagy kockázati tőke útján;

35.

elismeri a közfinanszírozásnak a magánberuházások ösztönzésében játszott szerepét, és hangsúlyozza, hogy a szilárd lábakon álló kockázatkezelés és az átlátható irányítás létfontosságú szerepet játszik akkor, amikor állami és magánforrások bevonására is sor kerül;

36.

üdvözli azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja a magánszektor által a kkv-k innovációs beruházásaihoz nyújtott finanszírozás ösztönzése, és ebben az összefüggésben ösztönző intézkedések (adórendszer, az adminisztratív kényszerek csökkentése) előmozdítására és – adott esetben – a szabályozási keretek felülvizsgálatára szólít fel azon intézkedések megerősítése és kiterjesztése érdekében, melyek az innovációs kultúrában a kkv-kra háruló vezető szerep támogatására és elismerésére irányulnak; ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy szükség van a K+F területén tevékenykedő szereplők és a kkv-k közötti közvetítés eszközeinek megerősítésére;

37.

kéri, hogy az új technológiai platformok létrejöttéhez, illetve a már aktív platformoknak a területi szereplők igényei alapján történő fejlesztéséhez szükséges kutatási és innovációs stratégiák kidolgozása érdekében vonják be hatékonyan a helyi és regionális szereplőket a technológiai platformok munkájába, figyelembe véve a globális piaci lehetőségeket és a kkv-k részvételét;

38.

elismeri, hogy a kutatási keretprogram egyedülálló módon járult hozzá a tagállami szereplők és a területi önkormányzatok közötti együttműködésen alapuló kutatásokhoz;

39.

hangsúlyozza a közösségi jogi kódexek fontosságát (például a kockázati tőke vagy a kutatási infrastruktúrák témakörében); ezzel kapcsolatban rámutat az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) lehetséges szerepére;

40.

újfent kijelenti, hogy a klaszterek közötti közösségi együttműködés mindenképpen szükséges, de emellett szükség van a klaszterek közötti világszintű együttműködésre is.

41.

Az Európa 2020 stratégia mindenekelőtt az „Innovatív Unió” és az „Iparpolitika” elnevezésű kiemelt kezdeményezésen keresztül elismeri, hogy a kutatás és fejlesztés kiemelkedő szerepet játszik az Európai Unió versenyképességének javításában, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az innovációt láthatóbb módon kell beépíteni a politikába. Ehhez hasonlóan az európai városok és régiók is alapvető szerepet kapnak a stratégia végrehajtásában. A Régiók Bizottsága támogatni kívánja ezt a szerepet, és hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az európai kutatási térség ezeken a területeken is fejlődjön, hiszen a városok és a régiók kutatási programokat finanszíroznak, részt vesznek európai kutatási projektekben, és tevékenyen támogatják a területi szereplők európai kutatási projektekben való szerepvállalását.

42.

A Régiók Bizottsága üdvözli az Európai Kutatási Tanács létrejöttét, valamint azt, hogy emelkedtek a hatodik (2000–2006) és a hetedik (2007–2013) kutatási és fejlesztési keretprogram keretében nyújtott finanszírozások. Emellett örömmel nyugtázza a regionális önkormányzatok, valamint a felsőoktatási, a tudományos és a gazdasági élet szereplői közötti kapcsolatokat és együttműködést elősegítő – különösen a „Tudásrégiók” költségvetési tételnek és a „Kapacitások” egyedi program „Cofund” elnevezésű fejezetének keretében, valamint a kiválósági központokhoz és az ERA-NET hálózatokhoz hasonló programok égisze alatt megvalósuló – európai kezdeményezéseket.

43.

A Régiók Bizottsága várakozással tekint a „Tudásrégiók” és a „Kutatási potenciál” elnevezésű programok küszöbönálló hatásvizsgálata elé is. Mivel e programok célkitűzései már jóval „érettebbek” és világosabbak, a Régiók Bizottsága szorgalmazza, hogy szerepüket – mely szerint például mentori rendszerrel, (7) partnerségi kapcsolat vagy egyéb rendszerek kiépítésével támogatást nyújtanak a kiváló jellemzők kifejlesztése terén potenciállal bíró magasan képzett régióknak – meg kell erősíteni.

44.

A versenyképességi és innovációs keretprogram vonatkozásában a Régiók Bizottsága nagyra értékeli, hogy a program kiemelt helyen kezeli a regionális klasztereket, valamint az információs és kommunikációs technológiák fejlődését, az energiahatékonyságot, a megújuló energiákat és az ökoinnovációt célzó kezdeményezéseket. Ezért a Régiók Bizottsága azt ajánlja, hogy ezeket a kezdeményezéseket a jövőben azokkal a kihívásokkal összefüggésben hajtsák végre, amelyekkel az Európai Unió szembesül vagy szembesülni fog.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/6

—

megítélése szerint a fehér könyv célkitűzéseit érdemes lenne rövidebb távú köztes célkitűzésekre lebontani, hogy a politikai felelősök egyértelmű orientációs keretet kapjanak a mandátumuk keretében végzendő tevékenységekhez,

—

valamennyi közlekedési mód tekintetében a külső költségek teljes internalizálását sürgeti egy összehangolt és az adóbevételeket egy integrált és hatékony közlekedési rendszer létrehozásába visszaforgató adórendszer révén,

—

hangsúlyozza, hogy a fehér könyvnek a közúti szállítási módról a vasúti, a folyami és a tengeri szállításra való hangsúlyeltolódáshoz kapcsolódó célkitűzései nem elégségesek, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ambiciózusabb programot javasoljon,

—

kedvezően fogadja a „kék övezet” gondolatát, amely az első lépést jelentheti a tengeri szolgáltatások szilárd rendszerének létrehozásában, amelyben újra fel kellene eleveníteni a tengeri autópályák koncepcióját, és sajnálattal látja azt, hogy a tengeri közlekedés előmozdítása tekintetében a 2011-es fehér könyv kevésbé ambiciózus, mint a 2001-es fehér könyv,

—

javasolja a fenntartható városi mobilitási tervek kidolgozását ösztönző intézkedések meghozatalát, és kéri, hogy jobban vegyék figyelembe a közlekedési politika és a területrendezés közötti összefüggést,

—

támogatja, hogy a TEN-T hálózat megvalósításához szükséges közlekedési infrastruktúrák finanszírozásához eurókötvényeket is felhasználjanak,

—

megjegyzi, hogy a piaci megfontolások és a fenntarthatósági igények összeegyeztetésére alapuló jövőbeli európai közlekedési modellnek magában kell foglalnia a külső költségek internalizálását, az adózási torzulások és az indokolatlan támogatások felszámolását, valamint a szabad és torzulásoktól mentes versenyt.

Előadó

António COSTA (PT/PES), Lisszabon polgármestere

Referenciaszöveg

Fehér könyv: Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé

COM(2011) 144 végleges

1.

úgy véli, hogy az Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé című, 2011-ben kiadott fehér könyv az európai közlekedéspolitika és a kontinens közlekedési rendszereinek jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekkel foglalkozik. Ezért az RB úgy véli, hogy a javasolt közlekedéspolitikának tartalmaznia kellene az Európa 2020 stratégiában lefektetett általánosabb célokat és a főként az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló környezeti fenntarthatósági célokat, és elő kellene mozdítania a társadalmi és területi kohézió megerősítését a globalizált Európai Unióban;

2.

megjegyzi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a közlekedési politikán belül fontos szakpolitikai hatáskörökkel rendelkeznek. Nemcsak az olyan feladatokért felelősek, mint az úthálózat karbantartása, a parkolási politika, az elérhetőség és a tömegközlekedés, hanem a környezetvédelmi és levegőminőségi normákat is ők felügyelik. Ezért a többszintű kormányzás módszere révén őket is be kell vonni;

3.

megjegyzi, hogy a fehér könyvben városokról van szó. Az RB javasolja, hogy a városok mellett a városi régiókat és/vagy agglomerációkat is említsék meg. Számos tagállamban a mobilitási politikát nem annyira a településhatár, mint inkább a városi agglomeráció határozza meg;

4.

megítélése szerint a 2011-es fehér könyv igen ambiciózus, főként, ha azt nézzük, hogy a 2001-es fehér könyv fő céljai közül – nem meglepő módon – egyetlen egyet sem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Néhány hosszú távra szóló, ambiciózus célkitűzést ugyanakkor érdemes lenne rövidebb távú köztes célkitűzésekre lebontani, hogy a nemzeti és regionális politikai felelősök egyértelmű orientációs keretet kapjanak a mandátumuk keretében végzendő tevékenységekhez;

5.

megállapítja, hogy a jövőképek fejlesztése szükséges és megalapozott, mivel a mostani döntések alapvető meghatározói annak, hogy évtizedek múlva milyen lesz a közlekedés. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a több évtizedre szóló elképzelések mindig nagyon homályosak;

6.

úgy véli, hogy a közlekedési módok közti egyensúly elválaszthatatlan a külső költségek internalizálásának kérdésétől, és a közlekedési infrastruktúrák használatával kapcsolatos díjszabási politikák közvetlen hatással vannak rá; egyértelműen támogatja a fehér könyv azon átfogó elképzelését, hogy egy olyan átlátható, általánosan alkalmazható modellt kell kialakítani az infrastruktúra-használati díjak kiszámítására, amely az összes közlekedési módra érvényes, továbbá támogatja a külső költségek teljes internalizálását, és kéri, hogy ezeknek a külső költségek jobb integrálása irányába mutató európai szabályozásoknak (köztük az euromatrica-irányelvnek) a végrehajtásából származó összes bevételt fordítsák egy integrált és hatékony közlekedési rendszer kialakítására, biztosítva a legkülső régiók és a szigetek sajátosságainak figyelembevételét;

7.

ezzel kapcsolatban – különösen a légi és tengeri közlekedési módok tekintetében – úgy véli, hogy egyensúlyt kell találni a szigorú környezetvédelem és az ez által a szigetekre és a legkülső régiókra háruló óriási többletköltségek között. Ezek a területek teljesen e közlekedési módoktól függnek, ugyanakkor elkötelezetten törekednek a kibocsátások csökkentésére;

8.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság kimondottan ösztönzi a közúti szállításról a vasúti, folyami és a tengeri szállítási módra való áttérést, hangsúlyozva, hogy teljes mértékben internalizálni kell valamennyi közlekedési mód külső költségeit, mint például a légszennyezéshez, a közlekedési dugókhoz vagy a zajártalomhoz kötődő költségeket;

9.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság már korábban rámutatott, hogy a balesetek külső költségeit már jól internalizálják a biztosítótársaságok által kiszabott biztosítási díjak. Az RB kétségbe vonja ezt a nézetet, és úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a baleseti költségek internalizálására sürgősen ki kellene dolgoznia olyan használható kiszámítási modelleket, amelyek a balesetekből származó összes költséget figyelembe veszik;

10.

üdvözli, hogy a fehér könyv olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek fenntarthatóbb közlekedési magatartásra, valamint az új közlekedési módok és technológiák iránti nyitottságra ösztönöznek, és a mobilitás teljes költségét illetően biztosítják a külső költségek teljes internalizálásának elfogadottságát. Az EU-ra fontos feladat hárul: meg kell értetnie és el kell fogadtatnia mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a helyi és regionális önkormányzatoknak az agglomerációk közlekedési problémáinak megoldása érdekében meg kell hozniuk;

11.

sajnálja, hogy a fehér könyv nem foglalkozik megfelelőképpen a személyek hozzáférésével és mobilitásával, valamint a közlekedés területén a területi kohézióval, különösen ami a külső és a legkülső régiókat, valamint a szigeteket illeti. Márpedig egységes európai közlekedési térség csak akkor jöhet létre, ha egyenlő hozzáférési feltételeket biztosítunk az egyes területekhez a vállalkozások és a polgárok számára;

12.

megjegyzi, hogy az elmúlt évtizedben végzett politikai munkája során egyértelműen kifejtette, hogy mely elveknek és politikáknak kellene vezérelniük az aktuális európai közlekedéspolitikát; ezért úgy véli, hogy az elkövetkező évekre vonatkozó európai közlekedéspolitika kialakításakor megfelelő jelentőséget kellene tulajdonítani ennek a szerteágazó tudásanyagnak;

13.

alapvetően megállapítja, hogy a teljesítőképes, fenntartható módon kialakított és alacsony kibocsátással járó mobilitás polgárjog, és egyben a gazdaság, a jólét és az életminőség szempontjából lényeges tényező. A hatékonyabb infrastruktúrafejlesztés érdekében ösztönözni kellene a tervezésre vonatkozó jogszabályok egyszerűsítését;

14.

kedvezően fogadja a fehér könyvben foglalt elemzést a közlekedési ágazatban az elkövetkező évtizedekben várható tendenciákról és az ezekkel kapcsolatos kihívásokról. A közlekedési ágazatot érintő tendenciákról készített pontos látlelet elengedhetetlen a megfelelő szakpolitikák kidolgozásához. E téren a fehér könyv tükrözi mindazokat a konceptuális törésvonalakat, amelyekre az európai közlekedési rendszer jövőjéről szóló vitában mindenképpen ki kell térni;

15.

árnyalni szeretné ugyanakkor az Európai Bizottság azon kijelentését, amely szerint „a mobilitás visszaszorítása nem tekinthető megoldásnak”, még ha a közlekedés az Unió versenyképessége szempontjából alapvető jelentőséggel bír is. Egyértelmű, hogy a közlekedésnek meg kell felelnie az egyéni mobilitási törekvéseknek és a gazdasági cserék lebonyolításának, ám határozottabban fel kell hívni különösen a vállalkozások figyelmét arra, hogy nagyobb mértékben hangolják össze üzleti útjaikat, éljenek az áthelyezések adta lehetőségekkel, illetve használják ki azokat az eljárásokat és technológiákat, amelyek segítik a forgalom optimalizálását (pl. távmunka, videokonferenciák, a munkavégzés helyszínének jobb megválasztása);

16.

támogatja a közlekedési rendszer versenyképessé és erőforrás-hatékonnyá tételéhez a fehér könyvben megnevezett tíz célt és azt, hogy ezeket teljesítménymutatókként használják a 60 %-os ÜHG-kibocsátáscsökkentés célkitűzésének eléréséhez; ezért azt ajánlja, hogy ezt az általános célkitűzést is fel kellene venni a fehér könyvben megnevezett célok közé. Ezenkívül felveti, hogy a javasolt célokat további, főként az olajfüggőség és a zajártalom csökkentésére, valamint a légkör szennyezettségének enyhítésére irányuló célokkal kellene kiegészíteni;

17.

támogatja azt a célt, hogy a városi közlekedésben a „hagyományos üzemanyaggal működő” gépjárművek használatát 2030-ig felére kell csökkenteni, 2050-re pedig a nagyvárosokban teljesen ki kell küszöbölni, és a jelentősebb városközpontok logisztikáját 2030-ra alapvetően szén-dioxid-mentesíteni kell, adóügyi eszközök segítségével is, jóllehet ezt az intézkedést igen nagyra törőnek tartja. Ezért úgy véli, hogy olyan köztes célkitűzéseket kell meghatározni, melyek hozzájárulnának a meghozandó intézkedések végrehajtását elősegítő menetrend kialakításához, a végrehajtás nyomon követéséhez és az eredmények kiértékeléséhez;

18.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság a „felhasználó fizet” és a „szennyező fizet” elvének teljes körű alkalmazása felé kíván továbbhaladni, tehát ki akarja küszöbölni a közlekedési módok közötti, a külső költségek internalizálásán alapuló igazságos versenyt károsító torzulásokat; támogatja a társadalmi és környezeti költségek (köztük a balesetekhez, a légszennyezéshez, a zajártalomhoz és a közlekedési dugókhoz kötődő költségek) teljes internalizálását egy valamennyi közlekedési mód összehangolt adózását biztosító és az adóbevételeket egy integrált és hatékony közlekedési rendszer létrehozásába visszaforgató adórendszer révén;

19.

örömmel fogadja, hogy a városi mobilitásról szóló legutóbbi véleményeiben tett javaslatai közül több is szerepel a fehér könyvben. Ezzel kapcsolatban támogatja, hogy az Európai Bizottság célul tűzte ki a hagyományos személy- és tehergépjárművek városi forgalma optimalizálásának és minimalizálásának ösztönzését, és egyetért azzal, hogy a városi autóbuszokból, taxikból és kisáruszállítókból álló nagy járműállományok tökéletesek a tiszta járművek bevezetésére irányuló kísérletekhez. Az Európai Bizottság helyesen mutat rá arra, hogy a tiszta járművek fejlesztése és korai fejlesztési fázisban történő bevezetése azonnali előnyökkel járhat: csökkentheti az olajfüggőséget, és a városok levegőminőségének javulása révén egészségügyi hozadéka is lehet;

20.

azzal is egyetért, hogy a legkörnyezetbarátabb közlekedési módokra kell helyezni a hangsúlyt, mindeközben fenntartva, hogy az összes közlekedési mód általános hatékonyságát és interoperabilitását javítani kell. Ugyanakkor azokat az aktív politikákat, amelyek egy adott közlekedési módot a többivel szemben előnyös helyzetbe hoznak, a közlekedési alapok elosztásának igazságos és átlátható modelljét szem előtt tartva körültekintően értékelni kell; máskülönben fennáll a veszélye, hogy alacsony hatékonyságú közlekedési megoldásokat támogatunk. Másrészt pedig az alternatív közlekedési módok használatához olyan megfelelő infrastruktúrák és szolgáltatások is kellenek, melyekkel kielégíthetők az aktuális igények;

21.

a fenti megjegyzések ellenére úgy véli, hogy a közlekedési rendszer versenyképessé és erőforrás-hatékonnyá tételéhez a fehér könyvben megnevezett tíz cél egyértelműen igen ambiciózus; ezért véleménye szerint köztes mérföldköveket és célokat is ki kellene tűzni, az Európai Bizottság által már meghatározott egyéb stratégiai célok figyelembevételével, és ehhez szükség van a helyi és regionális önkormányzatok együttműködésére is. Ezek a köztes célok a fehér könyvben felvázolt terv sikerét garantálni hivatott nyomonkövetési folyamat részét képeznék;

22.

mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió közlekedéspolitikájának az általános érdek fogalmára kell épülnie (a közlekedési eszközökhöz való egyenlő hozzáférés mindenki számára, a szociális jogok tiszteletben tartása, az externáliák integrálása stb.);

23.

megjegyzi, hogy a fehér könyvhöz csatolt, de csak egy nyelven közzétett SEC(2011) 391. sz. munkadokumentum 137. pontja a személyszállítási közszolgáltatásról szóló 1370/2007/EK rendelet nyomon követésével kapcsolatban leszögezi, hogy „a Bizottság kezdeményezést terjeszt majd elő a közszolgáltatási szerződésekre vonatkozó, a színvonalas szolgáltatás hatékony biztosítását célzó, versenyalapú pályázati kiírások bevezetéséről”. Ennek a kezdeményezésnek tiszteletben kell tartania a helyi önkormányzatok jogát arra, hogy bizonyos feltételek mellett „házon belül”, versenyeztetés nélkül nyújtsák ezeket a szolgáltatásokat;

24.

arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy a többszintű kormányzás elvét tiszteletben tartva hajtsa végre a 27 tagállam közlekedéspolitikájának valódi integrációját (a nemzeti struktúrák közelítése, az általános érdek elvét követő verseny tiszteletben tartása, adóharmonizáció, a szubszidiaritás különböző szintjeire alkalmazható, új szabályozási keret meghatározása);

25.

hangsúlyozza, hogy csökkenteni kell az európai vasúti piac töredezettségét, hogy olyan, hatékony vasúthálózat jöhessen létre, amely menetidő, megbízhatóság és kapacitás tekintetében is minőségi szolgáltatást tud nyújtani. Ennek kapcsán olyan fenntartható és költséghatékony megoldást kellene találni a versenyképes európai vasúti áruszállítási hálózat létrehozására, amely kielégítené e forgalomtípus egyedi szükségleteit. Emellett fel kell számolni az alapvető műszaki – például a nyomtávval kapcsolatos – akadályokat is. Nyilvánvaló továbbá, hogy a vasúti árufuvarozás és a rövid távú tengeri szállítás, illetve különösen ezek egymást kiegészítő használata képes hozzájárulni a központoktól távol fekvő regionális gazdaságoknak a főáramba való bekapcsolásához. Ennek érdekében, illetve az ilyen fenntartható közlekedési módok hatékony működésének biztosításához fejleszteni kell a logisztikai csomópontokat is, melyek lehetővé teszik az optimális intermodális váltást és a teljes rendszer hatékony működését, elkerülve mindazonáltal az olyan logisztikai központok elterjedését, melyek nem rendelkeznek a közlekedési rendszert az intermodalitás és a komodalitás irányába terelő jellemzőkkel;

26.

támogatja azt az elképzelést, hogy egy olyan európai közlekedéspolitikát kell megszilárdítani, amely a közlekedés igénybevevőire és a piaci szereplőkre vonatkozó világos, koherens, átfogó és stabil szabályokon, fejlett technológiák és megoldások alkalmazásán, valamint megfelelő infrastruktúrák kiépítésén vagy korszerűsítésén alapul. Ehhez meg kellene valósítani a közlekedési szolgáltatások belső piacát, és minden közlekedési mód esetében fel kellene számolni a szabályozási, adminisztratív és műszaki akadályokat, következetesen számon kellene kérni a versenyszabályok és a megemelt szintű szolgáltatási követelmények betartását, valamint a megerősített felhasználói jogok tiszteletben tartását;

27.

ennek kapcsán fontos, hogy ne csak a hosszú távú összeköttetések, hanem a háttérben lévő regionális hálózatok is kapjanak figyelmet. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani a határ menti régiókra, amelyek sajátos gondokkal küszködnek. Ilyenek például a fizetési rendszerek, a műszaki összekapcsolás, a menetrendek és a törvényi keretek különbségei;

28.

mindazonáltal emlékeztet arra, hogy a vasúti piacok megnyitása terén még nem mutatható fel kellő haladás. Ezért kéri, hogy javítsák és egységesítsék a vasúti piacokra vonatkozó műszaki, jogi és szervezeti keretfeltételeket. Ezenkívül a társfinanszírozást is lehetővé kell tenni;

29.

emlékeztet arra, hogy ha liberalizálásra és új piaci szereplők megjelenésére kerül sor, a folyamatnak ki kell egészülnie olyan rendelkezések elfogadásával, amelyek lehetővé teszik a vasúti közlekedés piaci részesedésének növelését (többek között az eszközállományra és a közlekedési feltételekre vonatkozó szabványoknak, valamint a hálózatokon megkövetelt biztonsági előírásoknak az európai ügynökségek közreműködésével történő egységesítésén keresztül), tekintettel arra, hogy csak így segíthetjük elő a felhasználóknak kedvező és a valódi modális váltást előidéző kreativitást és a sokrétűbb szolgáltatások megjelenését;

30.

hangsúlyozza a közúti szállítási módról a vasúti, a folyami és a tengeri szállításra való hangsúlyeltolódás kapcsán, hogy a fehér könyv arra irányuló célkitűzései, hogy csökkenjen a 300 km-nél nagyobb távolságra történő közúti áruszállítás részaránya, nem eléggé ambiciózusak (30 %-os mérséklés 2030-ig és 50 %-os 2050-ig), azokat meg kell haladni. Arra kéri tehát az Európai Bizottságot, hogy javasoljon egy „gördülő országutak” kialakítására vonatkozó, egész Európára kiterjedő ambiciózus programot. Csak ilyen infrastruktúratípussal lehet hosszú távon elérni a távolsági közúti áruszállítás megszüntetését, közben erősítve a területi kohéziót a periférián fekvő országokkal;

31.

támogatja az egységes európai égbolt kezdeményezés maradéktalan végrehajtását és a vasúti szolgáltatások belső piacának teljessé tételét. Kedvezően fogadja a „kék övezet” gondolatát is, amely az első lépést jelentheti a tengeri szolgáltatások szilárd rendszerének létrehozásában. Ezt pedig ki kellene egészíteni a tengeri autópályák koncepciójával, amely magában foglalja a hajók mint valódi mozgó infrastruktúrák jelentőségét kiemelő új megközelítést is;

32.

úgy véli, hogy különös figyelmet kellene fordítani a legkülső régiók európai kontinenssel, illetve szomszédos harmadik országokkal való összeköttetésének kérdésére. Az ilyen régiók jellemzően nehéz megközelíthetősége komoly hátrányt jelent számukra, és akadályozza őket mind abban, hogy egyenrangú félként jelen legyenek az egységes piacon, mind pedig abban, hogy saját földrajzi térségük kontextusában fejlesszék gazdaságaikat;

33.

sajnálattal látja azt, hogy a tengeri közlekedés előmozdítása tekintetében a 2011-es fehér könyv visszalépést jelent a – többek között a tengeri autópályák kialakítását megalapozó – 2001-es fehér könyvhöz képest, és különösen azt, hogy a fehér könyvhöz csatolt kezdeményezéslista nem szolgál információval sem a tengeri autópályák, sem pedig a Marco Polo program jövőjéről;

34.

úgy véli továbbá, hogy az olyan (például hegyvidéki) régiókban, amelyekben a topográfiai adottságok miatt a közlekedés általi kibocsátások jóval komolyabb hatásokkal járnak, egyedi szabályozásokra és intézkedésekre van szükség a forgalom és a kapcsolódó hatások olyan mértékű csökkentése érdekében, hogy ki lehessen zárni az emberi egészség és a környezet károsodását;

35.

úgy véli, hogy még több erőfeszítést kellene tenni olyan megoldások előmozdítására, amelyek javítják az európai kontinens összeköttetését a szigeti és legkülső európai régiókkal, illetve mindezek összeköttetését az EU külső határain kívül fekvő régiókkal;

36.

azt is hangsúlyozza, hogy a Kelet- és Nyugat-Európa közti összeköttetések megerősítése mellett mind kohéziós, mind pedig versenyképességi szempontból alapvetően fontos támogatni az Európa központi területei, valamint külső határain és még távolabb fekvő, Európát a mediterrán és az atlanti térséggel összekötő régiók közti hatékony csatlakozásokat; Ennek kapcsán az RB hangsúlyozza, hogy a kikötők és a repülőterek, valamint ezek szárazföldi összeköttetése alapvető szerepet játszanak abban, hogy az EU szervesen kapcsolódik a globális gazdasághoz, főként az afrikai, amerikai és ázsiai térségeket tekintve, és hogy az atlanti szigeteknek logisztikai közlekedési állomásokként stratégiai szerepük lehet;

37.

megjegyzi, hogy igen különleges erőfeszítéseket fognak tenni annak érdekében is, hogy az Európai Bizottság által az Európára és a szomszédos régiókra vonatkozó közlekedéspolitikai iránymutatások keretében meghatározott öt fő közlekedési tengelyt a célnak megfelelően építsék ki. Ebben az összefüggésben a központi tengely érdekében az Unió és az e tengely mentén elhelyezkedő országok részéről nagyobb erőfeszítésre van szükség. Üdvözli azt a célkitűzést, hogy a TEN-T keretében kidolgozás alatt álló maghálózatot rugalmasan alakítsák ki. Ennek során olyan átlátható értékelési módszerekre van szükség, amelyek biztonságot nyújtanak a megvalósítandó befektetésekhez, valamint biztosítják a TEN-T állandó frissítését és kiegészítését;

38.

üdvözli, hogy a repülőterek kapacitásának hatékonyabb kihasználása céljából az Európai Bizottság javasolja a résidőkiosztásról szóló rendelet felülvizsgálatát. Az új menetrendek véglegesítése előtt azonban alapos elemzésre van szükség, különösen a városi területeken fekvő repülőterek esetében, ahol a környezeti hatások sokkal jelentősebbek;

39.

hangsúlyozza, hogy a szociális párbeszédre építve össze kell egyeztetni a versenyképességi és a szociális célokat, az olyan szociális konfliktusok elkerülése érdekében, amelyek több ágazatban is bizonyítottan jelentős gazdasági veszteségeket okoztak;

40.

üdvözli azokat a javasolt kezdeményezéseket, amelyek a légi és tengeri közlekedésvédelem átfogó politikai, jogalkotási és nyomonkövetési koncepciója révén kívánják növelni a biztonságot. Különösen fontos az átvizsgálási módszerek fejlesztésének ösztönzése, hogy minél kevesebb vesződséggel lehessen több utast átvizsgálni, teljes mértékben tiszteletben tartva ugyanakkor az utasok alapvető jogait;

41.

egyetért az Európai Bizottság azon célkitűzésével, hogy a halálos kimenetelű közúti baleseteket teljesen ki kell küszöbölni, ugyanakkor elismeri, hogy ez számos kihívást tartogat és igen ambiciózus cél. Ehhez differenciált megközelítést kellene alkalmazni például olyan módon, hogy a forgalom mértékét összefüggésbe hozzák a közlekedési balesetek áldozatainak számával. A balesetek halálos áldozatainak számát és a már megtett intézkedéseket illetően ugyanis komoly különbségek mutatkoznak a városok és régiók között. Egy általános norma bevezetése aránytalan mértékben sújtaná azokat a városokat és régiókat, amelyek már hatékony, a balesetek áldozatai számának tényleges csökkenéséhez vezető intézkedéseket tettek. A közlekedésbiztonság megteremtése nemcsak a technológián, hanem az emberi magatartáson is múlik. Ennek kapcsán az RB a járművek rendszeres műszaki vizsgájának összehangolását, valamint azt ajánlja, hogy a közúti közlekedés biztonságával kapcsolatos oktatást tegyék kötelezővé az európai autósiskolák tanfolyamain. Hasonló harmonizált vizsgát lehetne alkalmazni más területeken, például az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását illetően is. Az emberi magatartásformák megváltoztatása is forgalomcsökkenéshez vezethet, és ezzel jelentős mértékben hozzájárulhat a közlekedésbiztonság növeléséhez;

42.

a közlekedésbiztonsági intézkedéseket bevált példákra kellene alapozni, és teret kell hagyni a helyi körülményekhez alkalmazkodó kialakításuknak. Ebben az összefüggésben utalunk az RB-nek a 2011 és 2020 közötti időszakra szóló, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos politikai iránymutatások tárgyában korábban kidolgozott véleményére;

43.

a vasúti szállítást illetően általánossá kellene tenni az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (ERTMS) alkalmazását. Ezzel kapcsolatban kiemelt figyelmet kell fordítani a határokon átnyúló szakaszokra, amelyeken még gondot jelentenek a biztonsági rendszerek eltérései;

44.

ennek kapcsán ismételten jelzi az iránti támogatását, hogy hangolják össze a súlyos sérülés különböző definícióit, hogy könnyebb legyen a közlekedésbiztonsági politika hatékonyságának nyomon követése és megítélése. Javasolja továbbá, hogy biztosítsák a közúti közlekedési szabálysértések nyilvántartásainak hozzáférhetőségét és interoperabilitását, hogy a szankciók kirovásakor megfelelően figyelembe lehessen venni a más tagállamban elkövetett szabálysértéseket is;

45.

határozottan támogatja a fehér könyvben egy európai közlekedési kutatási és innovációs politikára vonatkozóan felvázolt elképzelést, amely lehetővé teszi a közös kutatási tevékenységeket; egyetért továbbá a megnevezett, fellépést igénylő területekkel, nevezetesen: a járművek hatásfokának javítása új motorok, anyagok és tervezési megoldások révén; tisztább energiafelhasználás új energiaforrások és meghajtási rendszerek alkalmazásával; a hálózat jobb kihasználtsága és az üzembiztonság fokozása információs és kommunikációs rendszerek alkalmazásával;

46.

üdvözli a fehér könyvben szereplő alábbi javaslatokat: a járművekre vonatkozó megfelelő szén-dioxid-kibocsátási szabványok rögzítése valamennyi közlekedési mód esetében; a környezetbarát járművek esetében a díjfizetési infrastruktúra interoperabilitására vonatkozó szabályok felállítása, valamint a töltőállomás-infrastruktúrára vonatkozó iránymutatások és szabványok kialakítása; mindezt a helyi és regionális önkormányzatok bevonásával kell megvalósítani;

47.

hangsúlyozza az uniós politika szerepét a járművekkel kapcsolatos problémák oki kezelésében az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra, a légszennyezésre és a zajártalomra vonatkozó normák bevezetésén keresztül, a gépjárművek aktív és passzív biztonságát növelő normák bevezetésével együtt. Ennek során elengedhetetlen, hogy a gépjárműtechnika jelentős műszaki újításainak bevezetése összekapcsolódjon a zajvédelem és levegőtisztaság tekintetében meghatározott kibocsátási küszöbértékek betartásával;

48.

úgy véli, hogy a fehér könyvben kitűzött célok maradéktalan teljesítése kapcsán az emberek utazás és vezetés közben tanúsított magatartása kulcsszerepet játszik; ezért üdvözli a fehér könyv összes azt célzó kezdeményezését, hogy az emberekben jobban tudatosuljon, hogy vannak alternatívái a hagyományos egyéni közlekedésnek, valamint a vezetés során tanúsított magatartás javítására irányuló intézkedéseket; úgy véli azonban, hogy az utazási magatartás terén többet kell tenni, különösen a tekintetben, hogy az európai lakosságot felkészítsük arra, hogy változtasson a mobilitással kapcsolatos hozzáállásán, ugyanakkor ehhez a közlekedési infrastruktúrát is ennek megfelelően át kell alakítani;

49.

üdvözli a fehér könyv városi mobilitási tervekre vonatkozó javaslatait. Az RB a zöld könyvről írt véleményében kiemelten kérte fenntartható városi mobilitási tervek kidolgozását, legalábbis a nagyobb városok számára;

50.

felhívja a figyelmet az Európai Bizottság véleményére, mely szerint a közlekedési rendszerek külső hatásainak nagy része elsősorban a sűrűn lakott területeken jelentkezik. A helyi és regionális önkormányzatok rendelkeznek a legtöbb ismerettel arról, hogy ezt a problémát hogyan lehet megoldani. Fontos tehát, hogy rendelkezésükre álljanak mindazok az eszközök is, amelyek a probléma megoldásához szükségesek. A szubszidiaritás elvét tiszteletben kell tartani, de az Unió a helyi és regionális munkát az együttműködés és a tapasztalatcsere ösztönzésével, valamint a hozzáállást befolyásoló erőfeszítések útján is támogathatja;

51.

támogatja az ösztönző intézkedéseket a fenntartható városi mobilitási tervek és a városi mobilitásra vonatkozó auditok elkészítéséhez, de csak akkor, ha a döntéseket továbbra is az érintett helyi és regionális önkormányzatok hozhatják, a szubszidiaritás elvének teljes mértékű tiszteletben tartásával. Az RB megismétli egy korábbi véleményében tett ajánlását, mely szerint a 2014–2020-ra szóló pénzügyi terv keretében be kellene vezetni egy a városi mobilitási tervek társfinanszírozását lehetővé tevő új pénzügyi eszközt. Az RB korábban javasolta egy európai díj alapítását a figyelemre méltó és átvehető közlekedési témájú kezdeményezések elismeréseként, amely az EU-szerte érvényes, az alacsony szintű környezetszennyezéssel és közlekedési terheléssel rendelkező területeket elismerő „kék zászló” rendszernek megfelelő struktúra része lehetne. A városi mobilitásra vonatkozó auditra való jelentkezés például hozzájárulhatna a díj létrehozási folyamatához;

52.

úgy véli, hogy a jól megtervezett városok, amelyek hatékonyabb termelési folyamatokat alkalmaznak és felszámolják a felesleges közlekedési megoldásokat, jobb hozzáférhetőséget biztosítanak az áruk, a személyek és a szolgáltatások számára; ezért azt ajánlja, hogy a várostervezést és a mobilitás tervezését szorosabb egységként kellene kezelni;

53.

alig várja a városi úthasználati díjrendszerek és a behajtáskorlátozási rendszerek bevezetését célzó helyi kezdeményezések kialakítását, és támogatja közös technikai normák kidolgozását az interoperabilitás elősegítésére annak megelőzése érdekében, hogy e helyi kezdeményezések újabb technikai akadályokat állítsanak az EU-n belüli szabad mozgás elé;

54.

hangsúlyozza, hogy az olyan műszaki és szervezeti megoldásoknak, mint az információs technológiák, kulcsszerepük van az összes személy- és áruszállítási mód kombinált használatára alapuló új mobilitási minták támogatásában (pl. intermodális elektronikus menetjegyrendszer, intermodális áruszállítási dokumentáció, elektronikus útvonaltervezés, szállítmányok nyomon követése, valós idejű kézbesítési információk), a meglévő könnyűteher-szállítási kapacitások kihasználásának optimalizálása céljából (a járművek közös tulajdonba, illetve használatba vétele, a „telekocsi” elvének alkalmazása, az elektromos járművek rövid távolságon való alkalmazásának továbbfejlesztése, a szállítási rendszerek és kapcsolatok csomópontok megfelelő kialakítása, valamint a buszok és a villamosok kiemelt alkalmazása alkalmazásának előnyben részesítése révén), mivel a helyi és regionális szállítási rendszer irányítása olyan számottevő feladat, amelyet a fehér könyv nem tisztáz kellőképpen;

55.

támogatja egy kibocsátásmentes városi logisztika megvalósításához vezető stratégia kidolgozását, amely kiterjed a területtervezésre, a vasúti, a tengeri és a folyami közlekedéshez való hozzáférésre, a díjfizetési módokra és a járművek műszaki szabványaira – ez utóbbit segítené alacsony kibocsátású járművek beszerzésére irányuló közös közbeszerzési eljárások ösztönzése az üzleti célú járműparkok esetében (áruszállítók, taxik, buszok stb.);

56.

kéri, hogy jobban vegyék figyelembe a közlekedési politika városi vetülete és a területrendezés tágabb fogalma közötti összefüggést egyrészt a városi közlekedési hálózat és infrastruktúra javítása érdekében, másrészt pedig a városok terjeszkedése elleni harc részeként, továbbá a városok és közvetlen (városi/vidéki) környezetük közötti kapcsolat újragondolása céljából; ennek során különös figyelmet kellene fordítani a helyi tömegközlekedés erősítésére;

57.

a TEN-T politika most zajló felülvizsgálatának részeként támogatja a stratégiai európai infrastruktúrák törzshálózatának létrehozását, amely az EU összes régióját, valamint a főbb közlekedési és logisztikai referenciapontokat magában foglalná, és hozzájárulna az egységes európai közlekedési térség kialakításához, mely folyamat során meg kell szüntetni a szűk keresztmetszeteket és gondoskodni kell a globális piaccal való megfelelő összeköttetések meglétéről;

58.

megjegyzi, hogy az egyes tagállamok kohéziójának regionális sajátosságait és a stabilitási és növekedési paktumban vállalt kötelezettségeket szem előtt tartva a fehér könyvben felsorolt célok megfelelő finanszírozás nélkül nem valósíthatók meg maradéktalanul. Meg kell jegyezni, hogy a fehér könyv kerüli az uniós közlekedéspolitikához és az infrastruktúrákhoz rendelendő költségvetési és nem költségvetési források kérdését. Ezért az RB támogatja azt a javaslatot, hogy a szükséges közlekedési infrastruktúrák finanszírozásának fő eszközeként folyamodjanak európai kölcsönhöz és eurókötvényekhez; Az RB emlékeztet arra, hogy e nagyszabású beruházások mögött a legmagasabb szintű, valódi politikai szándéknak kell állnia, amely nélkül az európai szállítási politikának a regionális versenyképességhez nélkülözhetetlen törekvései csak puszta ábrándok maradnak;

59.

megjegyzi, hogy a kohéziós politikának az integrált vidékfejlesztési koncepció részeként megvannak a maga céljai, és nem kívánatos, hogy költségvetését az európai közlekedési hálózatra vonatkozó politika finanszírozására használják fel. Elő kell azonban segíteni a kohéziós politika által finanszírozott infrastrukturális projektek és az európai szállítási politika célkitűzései közötti összhangot;

60.

hangsúlyozza, hogy felül kell vizsgálni az uniós költségvetésben közlekedési infrastruktúrákra javasolt előirányzatokat, és jobban és átláthatóbban kell ösztönözni a magánszektor kötelezettségvállalását. Ezenkívül örömmel fogadja a közlekedési ágazatban alkalmazható új finanszírozási eszközök – különösen az uniós projektkötvényekkel kapcsolatos kezdeményezés – előmozdítását;

61.

megjegyzi, hogy a piaci megfontolások és a fenntarthatósági igények összeegyeztetésére alapuló jövőbeli modellnek magában kell foglalnia a külső költségek internalizálását, az adózási torzulások és az indokolatlan támogatások felszámolását, valamint a szabad és torzulásoktól mentes versenyt; az RB ezért támogatja az olyan, intelligens árképzési és adóztatási szemléletet, amely a közúti és a vasúti közlekedésben a külső költségek, a kikötők és a repülőterek esetében a helyi szintű szennyezéssel és a zajjal kapcsolatos költségek, valamint a tengeri légszennyezéssel kapcsolatos költségek teljes és kötelező internalizálására törekszik, továbbá az EU összes belvízi útján internalizációs díjak kötelező alkalmazásának mérlegelésére ösztönöz; a külső költségek internalizálására vonatkozó díjak megállapításakor tekintetbe kell venni, hogy a szigetek és a legkülső régiók viszonylatában kevés közlekedési alternatíva áll rendelkezésre;

62.

kiemeli ugyanakkor, hogy számításba kell venni a peremterületek sajátos korlátait a külső költségek internalizálására vonatkozó jövőbeli eszközökben (mint amilyenek pl. az euromatrica és az azt követő megoldások). Minden olyan eszköz ugyanis, amely nem veszi figyelembe a távoli fekvésből eredő hátrányt, kedvezőtlen helyzetbe hozza e területek gazdasági szereplőit;

63.

hangsúlyozza, hogy az intézkedés jelentősége ellenére a 2016 és 2020 közötti időszakra kitűzött célok túl ambiciózusnak és a korábbi és jelenlegi tapasztalatok (pl. az euromatrica-jogszabály) alapján nagyon nehezen végrehajthatónak tűnnek;

64.

teljes mértékben támogatja a fehér könyv külső dimenzióval kapcsolatos fejezetét; e tekintetben külön kiemeli a következőket: a belső piacra vonatkozó szabályokat ki kell terjeszteni a különböző nemzetközi szervezetek keretében zajló munka révén, két- és többoldalú együttműködés keretében világszerte elő kell mozdítani a biztonságra, a védelemre, az adatvédelemre és a környezetvédelemre vonatkozó európai előírásokat, valamint fokozni kell a közlekedésről folyó párbeszédet a főbb partnerekkel;

65.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fejlessze tovább az európai szállítási hálózat nemzetközi dimenziójának koncepcióját, és maradéktalanul építse be a szállítási hálózat mediterrán és atlanti dimenzióját, amely bizonyosan hatással jár az ágazat fejlődésére az EU-ban, valamint lényeges eszköze a Földközi-tenger két partja között feltétlenül szükséges együttműködés megszilárdításának és a világkereskedelembe való versenyképes és tartós integrációnak is.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/13

—

szorgalmazza az EU iránymutató politikáinak a megerősítését és olyan új szabályozási eszközök elfogadását, melyek valamennyi tagország által vízgyűjtő medencénként minden egyes vízfüggő tevékenységi ágazat számára meghatározandó pontos hatékonysági célkitűzéseket fektetnek le;

—

kéri, hogy az Európai Bizottság „vízhatékonyság az építőiparban” elnevezésű kezdeményezését kapcsolják össze az épületek energiateljesítményéről szóló irányelvvel, ugyanakkor maradjon lehetőség a vízhiányos földrajzi területekre irányuló célzott fellépésekre is;

—

kéri egy olyan szabályozás elfogadását, mely a vízforrások újrafelhasználásának és visszaforgatásának európai szinten egységes minőségi szintjeit határozza meg minden egyes ágazat számára, miközben a tagállamok eltérő sajátosságait is figyelembe veszi;

—

arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy a tudatos kockázatkezelésben lássák a szélsőséges események idején történő beavatkozás leghatékonyabb eszközét, a kedvezőtlen hatások visszaszorítását célzó jövőbeli beruházásokat pedig elsődlegesen a „zöld infrastruktúrák” megvalósítására fordítsák;

—

rámutat a környezeti adatok gyűjtése során a helyi és regionális önkormányzatok által betöltött kulcsfontosságú szerepre, és javasolja a jelenlegi Európai Aszálymegfigyelő Központ átalakítását Európai Vízügyi Megfigyelőközponttá;

—

javasolja – főként a 2000/60/EK irányelv végrehajtásából adódó követelményekkel kapcsolatban –, hogy a fenntartható vízgazdálkodás az alábbi konkrét és ellenőrizhető célkitűzéseket kövesse 2020-ig: 1) a vízmegtakarítások 20 %-kal történő növelése valamennyi felhasználási ágazatban; 2) a renaturalizációs intézkedések tárgyát képező vízfolyások számának 20 %-kal történő növelése, többek között az árvízveszély csökkentése érdekében; 3) a mezőgazdasági és ipari tevékenységek keretében jelenleg újrahasznosított és/vagy újrafelhasznált vízmennyiség 20 %-kal történő növelése. E célból a Polgármesterek Szövetségének közvetlen bevonását szorgalmazza.

Előadó

Nichi VENDOLA (IT/PES), Puglia régió elnöke

Referenciaszöveg

A magyar elnökség 2010. október 29-i levele

1.

örömmel fogadja, hogy az EU soros magyar elnöksége kikérte véleményét A helyi és regionális önkormányzatok szerepe a fenntartható vízgazdálkodás előmozdításában tárgyban, és reméli, hogy a vízkészletek kezelésével kapcsolatos döntések megvalósítására és általában véve a vízkészletek védelmére intézményileg hivatott testületek képviseleti szerveként a jövőben nagyobb mértékben bevonják a fenntartható vízgazdálkodással kapcsolatos – és a fenntartható fejlődési modellek meghatározásában fontos szerepet játszó – politikai és tervezési döntésekbe;

2.

magáénak vallja az ENSZ 2010. július 28-i határozatát, mely az élethez való jog természetes és koherens kiterjesztéseként a vízhez való hozzáférést sérthetetlen egyetemes emberi jognak mondja ki a következők szerint: „az emberi élet és minden emberi jog élvezetéhez alapvető emberi jogként ismeri el a biztonságos és tiszta ivóvízhez és a megfelelő szennyvízelhelyezéshez jutás jogát”; (1)

3.

úgy véli, hogy a vízkészlet, mint az emberiség közös, korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló öröksége, amely alapvetően szükséges az élőlények és a természetes környezeti rendszerek túléléséhez, nem vethető alá sem a piaci logikának, sem a piaci verseny szabályainak, mivel e közjó tiszteletben tartása és az eljövendő nemzedékek számára való biztosítása minden ember tudatosan vállalt kötelessége kell, hogy legyen;

4.

elismeri a víz környezeti-etikai dimenzióját, és ebből kifolyólag elismeri minden – élő vagy élettelen – erkölcsi közösség vízzel kapcsolatos sajátos igényeinek a tiszteletben tartását, valamint elengedhetetlennek tekinti a vízkészletek – általános érdekű és alapvető közszolgáltatásként tekintett – megosztott kezelési módjainak a meghatározását, melyek a teljes fenntarthatóság biztosítása mellett a fenntartható fejlődést viszonyítási alapul vevő minden egyéb politikához való koherens illeszkedést is szem előtt tartják;

5.

megjegyzi, hogy a közterületek fenntartásáért a helyi és regionális önkormányzatok felelősek. Ennek értelmében az önkormányzatok felelősek a fenntartható vízgazdálkodással összefüggő szakpolitikai területekért, amelyekbe beletartozik a területrendezés, az infrastruktúra, a mobilitási politika, az engedélyezés, a mezőgazdasági és kultúrtájkezelés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az árvízvédelem és az idegenforgalom. A helyi és regionális önkormányzatok felelősek a fenti szakpolitikai területek között megvalósuló szinergiákért is, és így szükségképpen integrált módon kezelik a kérdést, tekintetbe véve a területrendezés összefüggését, amely a régiók megfelelő gazdasági és társadalmi fejlődését is magában foglalja. Több európai országban számos helyi és regionális önkormányzat a vízellátást és szennyvízelvezetést biztosító közszolgáltatásért is felel. Ezért létfontosságú a helyi és regionális önkormányzatok szoros bevonása a jövőbeli európai vízügyi politikába;

6.

egyetért azzal, hogy az EU-nak a vízkészletekkel kapcsolatos új európai stratégiát kell elindítania, és a már meglévő (vízügyi keretirányelv, a felszín alatti vizekről szóló irányelv, árvízvédelmi irányelv, a vízhiánnyal és aszállyal kapcsolatos stratégia) vagy kidolgozás alatt álló (az EU jövőbeni, éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos javaslatai és célkitűzései) irányelvek és stratégiák újrafogalmazásában, koordinálásában és harmonizációjában a helyi és regionális önkormányzatoknak – már az európai vizek megőrzésére vonatkozó előtanulmány megszövegezésének korai szakaszában való – közvetlen és tevékeny szerepvállalását szorgalmazza a széleskörű nyilvánosság részvételét biztosítandó;

7.

úgy véli, hogy az emberi tevékenység következtében a vízkészletekre nehezedő fokozott nyomás, melyhez felerősítő mellékhatások is járulnak (környezeti rendszerek eltűnése, a biodiverzitás csökkenése, a talaj vízmegkötő képességének csökkenése és minőségének romlása, az éghajlatváltozás stb.), olyan vízgazdálkodási és -védelmi intézkedések foganatosítását teszi szükségessé, melyek immáron nem ágazati, hanem integrált megközelítéssel vonják be az Unió szakpolitikáinak teljes tárházát a víz, az energia, a mezőgazdaság, a közlekedés, a hulladékgazdálkodás, az idegenforgalom, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az ahhoz történő alkalmazkodás terén egyaránt;

8.

azt szorgalmazza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok támogatását élvezve a tagállamok határozzák meg a vízzel kapcsolatos díjszabás világos politikáját, mely a nemzeti és helyi előjogok tiszteletben tartása mellett figyelembe veszi a földrajzi és éghajlati feltételek sokszínűségét, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalmi és környezetvédelmi vonatkozásokat. Ennek a politikának nem csupán a vízügyi keretirányelvben (2000/60) szereplő „szennyező fizet” (polluter pays) elvét, hanem esetlegesen egy fokozatos díjszabás segítségével a „pazarló fizet” (over-user pays) elvét is követnie kell, hiszen a környezeti károk helyreállítását ez utóbbi elv szerint kell elvégeztetni. Amennyiben egy ilyen intézkedés megfelelő környezetvédelmi oktatási kampánnyal társul, az ahhoz vezet, hogy a felhasználók tudatosabban bánnak ezzel a forrással, az erősen szennyező termékek használata tekintetében is (például gyógyszermaradványok, testápolási cikkek, peszticidek stb.), valamint a vízgazdálkodás irányításának általános hatékonyságának növekedéséhez, ideértve a gazdasági hatékonyságot is;

9.

kulcsszerepet tulajdonít a tudományos ismereteknek és a technológiai újításnak a vízkörforgás kezelésével kapcsolatos előremutató gyakorlatok meghatározásában, hiszen ez az új infrastrukturális beruházások eltervezésének is alapvető előzetes eleme. A kutatás és innováció ugyanakkor a növekedés és a foglalkoztatás jelentős hajtóereje is lehet a „zöld” iparban;

10.

a vízzel kapcsolatos problémákat tágabb kontextusban kell szemlélni: ez a kérdéskör nemcsak a vízhiányt és az áradásokat, hanem az éghajlatváltozásból adódó olyan egyéb vízzel kapcsolatos, már ismert fenyegetéseket is magában foglalja, mint a csapadék intenzitása vagy a tengerszint emelkedése, illetve a még nem ismerteket is;

11.

rámutat, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos viták során a vízkészleteket mindezidáig nem kezelték az ökoszisztéma alapvető elemeként, melynek fenntartása és védelme az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló minden fellépés alapvető előzetes feltétele, valamint megerősíti, hogy a helyi és regionális önkormányzatok készek felelős és előremutató szerepet játszani az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére irányuló fellépések meghatározásában és végrehajtásában; (2)

12.

tudatában van annak, hogy az éghajlatváltozásnak a vízügyi egyensúlyra gyakorolt hatása a szélsőséges időjárási jelenségek fokozódó intenzitásával és gyakoriságával párhuzamosan jelentős társadalmi-gazdasági következményekkel jár majd az EU egész területén, ezek megfékezése pedig olyan integrált és szolidáris megközelítést tesz szükségessé, mely az érintett terület vagy ágazat földrajzi, gazdasági és társadalmi dimenzióján túl a közösségi politikák teljes spektrumát mozgósítja. Ennek érdekében meg kell erősíteni az európai, nemzeti és regionális szintű tudományos együttműködést az európai időjárási jelenségek (az árvizek és az aszályok) egyre súlyosabbá válásának ok-okozati összefüggéseit kereső kutatások terén;

13.

tudatában van az éghajlatváltozás által az EU régióin belül a vízkészletekre gyakorolt eltérő hatásoknak. Ezek eredményeképpen a régiók között komoly különbségek tapasztalhatók a vízzel kapcsolatos problémákat illetően, mind mennyiségi (víztöbblet és -hiány) tekintetben, mind pedig az évszakot tekintve, amikor az adott probléma jelentkezik (tavasszal áradások, nyáron pedig vízhiány). Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó, az EU régióinak eltérő földrajzi, gazdasági és társadalmi sajátosságait figyelembe vevő rugalmas intézkedésekre van szükség, amelyeket a szubszidiaritás elvének messzemenő betartása mellett kell foganatosítani; (3)

14.

tudatában van annak, hogy – bár eltérő mértékben – az éghajlatváltozás meg fogja változtatni és meg fogja határozni az európai régiók számára rendelkezésre álló vízkészletek mennyiségét, ami az egyes felhasználók közötti újabb és erőteljesebb konfliktusok forrása lesz, valamint a migrációs jelenségeket is feltehetőleg erősíteni fogja, elsősorban az igen sérülékeny földrajzi övezetekben fekvő legkülső régiókban;

15.

az ember által okozott éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos globális politikákban való uniós részvételt értékelve úgy véli, hogy a vízkészletek megfelelő kezelése elengedhetetlen és hatékony eszköze mind a széndioxid-kibocsátás további csökkentésének, mind pedig a természeti források és az energiahordozók hatékony felhasználását bátorító fenntartható fejlődési modellek előmozdításának;

16.

úgy véli, hogy a várhatóan rendelkezésre álló vízkészletekre vonatkozó megbízható becslési eljárások meghatározása elengedhetetlen kognitív eleme az európai víz- és környezetgazdálkodási politikák megfelelő meghatározásának, valamint tudatában van annak, hogy az összeurópai léptékű éghajlatmodellekből, illetve a regionális és helyi léptékű vízügyi modellekből nyert eredmények átfogó integrálására van szükség;

17.

arra szólítja fel az EU-t és a tagállamokat, hogy növeljék zöldenergia-termelésüket (green power), és hozzanak meg a CO2-mentes vízierőművek létrehozásához szükséges minden intézkedést ott, ahol azt a földtani, környezeti feltételek – különösen a vízi ökológia, illetve a vízügyi keretirányelv követelményei – és a gazdasági szempontok, mint például a vizek hajózhatósága lehetővé teszik;

18.

arra kéri az EU-t és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a vizeket sújtó hőszennyezés csökkentésére, valamint csökkentsék a lehető legnagyobb mértékben a víz hűtőfolyadékként való felhasználását az ipari és energetikai létesítményekben, különösen ott, ahol ez a vízkészletekre, a biodiverzitásra vagy a közegészségügyre káros hatással van;

19.

a vízügyi válságok hatásait enyhítő intézkedésekkel kapcsolatban úgy véli, hogy egy adott terület vízügyi infrastruktúrájának kiépítését célzó beruházásokat csak ott lehet megfelelő alkalmazkodási intézkedéseknek tekinteni, ahol a kereslet megközelítőleg azonos a rendelkezésre álló vízmennyiséggel, illetve amennyiben különböző új technológiai és gazdálkodási módozatok – a helyi viszonyokat is figyelembe véve – a rendelkezésre álló vízmennyiség növekedéséhez vezethetnek anélkül, hogy további vízfelhasználást okoznának;

20.

tudatában van a helyi és regionális önkormányzatok azzal kapcsolatos szerepének, hogy a vízkörforgásnak, mint a vízkészletek kezelési stratégiáját vezérlő elvnek a központi jelentősége széles körben tudatosuljon, és lehetővé váljon az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő hatékony és közösen vállalt megoldások feltérképezése az eltérő helyi viszonyokkal összefüggő tapasztalatok cseréjét is előmozdítandó;

21.

úgy véli, hogy a vízkészletekkel való jobb gazdálkodást célzó beavatkozások és fellépések tervezésének egy olyan többcélú folyamat képében kell szükségszerűen megvalósulnia, amely figyelembe veszi a közvetlenül vagy részlegesen érdekelt felek sokféleségét, és amely a vízkészletek közkincs jellegén és társadalmi szerepén, továbbá a méltányosság, a környezeti minőség, a közegészség és a szociális biztonság elvein alapul;

22.

tudatában van annak, hogy a vízkészleteknek a környezetvédelmi etikát tiszteletben tartó helyes használata – amenynyiben e technikák rendelkezésre állnak és gazdaságosak – a víznyerés, a vízellátás és a vízfelhasználás legfejlettebb technikáinak alkalmazása révén valósulhat meg úgy, hogy a környezetvédelmi kívánalmakat egy erőteljes és rugalmas gazdálkodási modell révén középtávon egyensúlyba hozzák a gazdasági és társadalmi fejlődés követelményeivel;

23.

szorgalmazza az EU iránymutató politikáinak a megerősítését és olyan új uniós szabályozási eszközök elfogadását, melyek minden egyes tagország által vízgyűjtő medencénként és (házi, ipari, mezőgazdasági, haltenyésztési, idegenforgalmi, valamint vízerőművekkel és akvakultúrával kapcsolatos) tevékenységi ágazatként meghatározandó pontos hatékonysági célkitűzéseket fektetnek le;

24.

a vízkészletek használatának a vízgyűjtő medencék kezelési tervein (RBMP) keresztül megvalósítandó tervezését – akár különböző időbeli prioritások mellett is, az egyes tagállamok sajátosságainak függvényében – olyan elkerülhetetlen folyamatnak tartja, melyen belül a helyi és regionális önkormányzatok a vízügyi keretirányelvvel összhangban a szolidaritást és a fenntarthatóságot szem előtt tartó szinergiákat hozhatnak létre úgy, hogy a lehető legtöbb környezetvédelmi feladatot lássák el a források hosszú távú megújulásának feláldozása nélkül, valamint a jogos és védelemre méltó vízhasználati módokhoz való hozzáférés korlátozása nélkül;

25.

úgy véli, hogy a vízgyűjtő medencék közötti vízátvezetést, melyen belül a tagállamokon belüli vízátvezetés élvez elsőbbséget, mélyenszántó hatásvizsgálatnak kell alávetni, és olyan komplex regionális gazdálkodási stratégia részeként kell értelmezni, melyet a vízügyi, vízföldtani, környezeti és gazdasági-társadalmi fenntarthatóság figyelembevételével kell kidolgozni, és amely egy korlátozott mértékben rendelkezésre álló közjó méltányos elosztását célozza;

26.

a megnövekedett vízigényhez és a területi sajátosságokhoz való alkalmazkodási stratégiák helyes meghatározása céljából lényeges elemnek tekinti a vízrendszerek teljes körű ismeretét, kezdve a természetes vizek dinamikájával egészen a víznyerési, -szállítási és -felhasználási rendszerek hatékonyságának értékeléséig;

27.

olyan új beruházási programok elfogadását szorgalmazza az EU többéves pénzügyi tervén (2013–2020) belül, amelyek a hosszú távú beavatkozások előnyben részesítésével csak akkor teszik lehetővé a tagállamok számára, hogy új vízügyi infrastruktúrafejlesztési terveket indítsanak el, ha előzőleg strukturált vízgazdálkodási programot fogadtak el és hajtottak végre. Ezenkívül azokban az esetekben, amikor a tevékenység haszna kiegyenlíti számottevő káros környezeti hatását, lehetőségként figyelembe kellene venni a sótalanítás nagy energiaigényű eljárását végző vízügyi infrastruktúrákat is. Az RB erre a célra egy többszintű irányítási struktúrát javasol annak érdekében, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat optimális módon bevonják a nemzeti programok kidolgozásába;

28.

egyetért azzal, hogy a takarékosságot célzó fellépések során elsőbbséget élvez a vízhatékonyság elérése (vízügyi hierarchia (4) és helyesli az Európai Bizottság „vízhatékonyság az építőiparban” elnevezésű kezdeményezését, melynek a gyártók energiateljesítményéről (5) szóló irányelvvel való összekapcsolását javasolja a környezeti fenntarthatóság elvein alapuló városépítészeti együttesek és elemek előmozdítása céljából. Az épületek vízhatékonyságára vonatkozó követelményt szelektív módon, csak a vízhiánnyal küzdő területeken kell érvényesíteni;

29.

elkötelezi magát a nem hagyományos vízkészlet-források használatának elősegítése mellett, minden téren előmozdítva az újrafelhasználás és újrahasznosítás kultúráját, a tagállamok eltérő körülményeinek és céljainak figyelembevételével, annak ösztönzése révén, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a fenntartható termelési tevékenységeket támogató gazdasági és adózási eszközöket fogadjanak el és alkalmazzanak, többek között a felszín alatti vizek kitermelésének a csökkentése érdekében is, ahol szükséges;

30.

szükségesnek tartja a vízkészletekkel való helyes gazdálkodási módok terjedését elősegítő feltételességi elvek bevezetését az új közös agrárpolitikába (KAP), melyek az adott területen rendelkezésre álló vízkészletekkel egyensúlyban álló termesztési struktúrák és öntözési gyakorlatok kialakítását teszik szükségessé;

31.

javasolja, hogy az új KAP-ban rendelkezésre álló alapok egy részét arra használják fel, hogy a magas hatékonyságú termesztési módok (best crop per drop) bevezetését ösztönző gazdasági és adózási eszközök elfogadása révén segítsék elő a vízzel való takarékosságot a mezőgazdaságban, valamint hogy mozdítsák elő a mezőgazdasági termőterületek védelmét és környezetvédelmi rehabilitációját célzó intézkedéseket, továbbá ösztönözzék a zöldterületek és vizes élőhelyek megőrzését, korlátozzák a talajromlást és eróziót okozó jelenségeket, fékezve ezzel a sivatagosodás fokozódását és a tengervíz benyomulását a part menti felszín alatti vizekbe;

32.

halaszthatatlannak ítéli egy olyan szabályozás elfogadását, mely az újrafelhasználás és a visszaforgatás révén elérendő vízfelhasználási hatékonyság és magas hatásfok célkitűzéseit osztva európai szinten egységes minőségi szinteket határoz meg a víz megfelelő újrafelhasználásának az egyes ágazatokban feltétel nélkül történő biztosítása érdekében. Ez biztosítaná a vízforrások összegyűjtése és újrafelhasználása témájának új megközelítését, amely teljesen összhangban lenne a célkitűzésekkel, miközben figyelembe venné azt a tényt, hogy a tagállamok különböző jellemzői miatt nem azonosak a végrehajtási igények;

33.

arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy a tudatos kockázatkezelésben lássák a szélsőséges események idején történő beavatkozás leghatékonyabb eszközét, meghaladva azt a felfogást, amely a vészhelyzetek kezelésének optimalizálását tekinti elérendő célnak (válságkezeléstől a kockázatkezelés felé);

34.

felszólítja a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy saját jog- és illetékességi köreiknek megfelelően – a 2007/60 sz. árvízvédelmi irányelv 7. cikkével összhangban – az ismeretek és készségek megosztása és cseréje céljából segítsék elő a lakosság védelmére szolgáló műszaki-operatív egységek, valamint a vízügyi kockázatmegelőzéssel és -kezeléssel foglalkozó környezetvédelmi főosztályok és/vagy ügynökségek közötti koordinációt; felkéri ezenkívül a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy az árvízvédelmi irányelv (2007/60/EK irányelv) 8. cikkével összhangban a lehetőségekhez mérten hozzanak létre határokon átnyúló (különböző tagállamok, vagy tagállamok és harmadik országok közötti) szinergiákat a nemzetközi vízgyűjtőterületekre vonatkozóan;

35.

úgy véli, hogy a vízpolitikának a következő három elemen kell alapulnia: tárolás, visszatartás és elvezetés (storing, containment and drainage). Ezek az elemek a vízkörforgás csúcsainak csillapítására irányulnak, és azt eredményezik, hogy a víztöbblet természetes módon elvezethető, míg vízhiány idején elegendő víz áll rendelkezésre;

36.

elengedhetetlennek tartja olyan fellépések előtérbe helyezését, melyek a szélsőséges események hatásait a természeti környezet felértékelése és visszaállítása által kívánják megelőzni és visszaszorítani, mivel tudatában van annak, hogy a biológiai sokféleséget fenntartó és a fenntartható területhasználat révén a folyami medencék természetes vízrendszerének visszaállítását célzó beavatkozási módok rendkívül hatékony eszközét képezik az egyre növekvő mértékű talajlezárás problematikája mellett az éghajlatváltozás gerjesztette hatások enyhítésének is;

37.

az egyik lehetséges megelőző intézkedés a vízrendszer számára rendelkezésre álló területek növelése, például további nyílt vizek létrehozásával, de többszörös területhasznosítás alkalmazása révén is, amelynek során a víz olyan egyéb területhasznosítási funkciókkal összekapcsolva, mint a lakhatás, munka, mobilitás, kikapcsolódás és természet, önálló helyet kap. Ebben a tekintetben a helyi és regionális önkormányzatokra fontos feladat hárul;

38.

azt szorgalmazza, hogy az Európai Szolidaritási Alapnak (EU Solidarity Fund), mely szélsőséges események előfordulásakor a gazdasági és társadalmi szolidaritás nélkülözhetetlen eszköze, a tagállamok szánjanak kellő szerepet úgy, hogy a hozzáférési szabályokat és az irányítási rendszert a lehető legteljesebb kihasználtság irányába igazítják ki;

39.

a vízügyi keretirányelvvel és az árvízvédelmi irányelvvel összhangban úgy véli, hogy a környezeti, területi és gazdasági elemzés egységeként értelmezett vízgyűjtő medencére szabott tervezési módszer a megfelelő megközelítés annak biztosítása érdekében, hogy a vízkészleteket érintően az EU egész területén egységes védelmi szint valósuljon meg;

40.

úgy véli, hogy a lakosság kívánságait és igényeit képviselő helyi és regionális önkormányzatoknak a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek (RBMP) elkészítése és a vízkészletek közös kezelése során tervezési, operatív és ellenőrzési szerepet kell betölteniük, az EU-ra és a tagállamokra pedig – az egyes illetékességi körök szerint – a politikai irányvonalak és a gazdálkodási prioritások meghatározása hárul;

41.

aláhúzza a helyi és regionális önkormányzatok szerepét a vízkészletekkel kapcsolatos európai politikák végrehajtási szakaszainak ellenőrzési folyamatában, mivel csak a helyi közösségek közös részvétele és – a területhez való tartozás érzését és a meglévő természeti források tudatos tiszteletben tartását eredményező – bevonása biztosítja az óvintézkedések és a védelmi fellépések sikerét;

42.

olyan már létező vagy hamarosan meghatározandó jogi és pénzügyi eszközök (vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, vidékfejlesztési és kohéziós programok, strukturális alapok stb.) használatára buzdít, melyek a vízkészleteknek a vízgyűjtő kerületek alapján történő „irányítását” teszik lehetővé a hozzájuk kapcsolódó valamennyi vetület (a vízkészlet minősége és mennyisége, hajózás és szállítás, energia) integrált és összekapcsolt figyelembevételével, beleértve a határokon átnyúló vizek közös kezelését is;

43.

„A Duna régióra vonatkozó uniós stratégia” elnevezésű, nemrégiben elindított kezdeményezést a határokon átnyúló együttműködés – társadalmi-környezeti szempontból teljességgel fenntartható és a vízügyi keretirányelv szellemével egyező – mintájának tekinti, és azt szorgalmazza, hogy a stratégia végrehajtása során közvetlenül vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat is;

44.

rámutat a környezeti adatoknak a GMES program alapvető hozzájárulása révén végrehajtandó gyűjtése során a helyi és regionális önkormányzatok által betöltött szerepre, (6) és javasolja a jelenlegi Európai Aszálymegfigyelő Központ átalakítását Európai Vízügyi Megfigyelőközponttá, kiterjesztve annak illetékességi körét az európai vízkészletek állapotára vonatkozó információk jóváhagyására és egységesítésére is;

45.

véleménye szerint ahhoz, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások társadalmi-gazdasági dimenziót nyerjenek és a „GDP-n túlmutató” környezetvédelmi stratégiát hatékonyan be lehessen vezetni az EU-ban, biztosítani kell a környezet állapotára és a vízkészletekre vonatkozó információk és mutatók koherenciáját, átláthatóságát és megbízhatóságát; (7)

46.

az „erőforrás-hatékony Európa” című kiemelt kezdeményezés vonatkozásában – az Európa 2020 stratégia nyomon követését szolgáló platformjának tevékenységén keresztül is – hozzá szeretne járulni mind a megközelítés meghatározását, mind az operatív eszközök kijelölését illetően az Európai Bizottság vízkészlettel, energiával és hulladékkal kapcsolatos fellépéseihez, mert tudatában van annak, hogy az utóbbiakhoz kapcsolódó környezetvédelmi vonatkozások egymással is szoros kölcsönös függésben vannak;

47.

rámutat, hogy a vízminőséggel kapcsolatos szakpolitikák befolyásolják a rendelkezésre álló vízmennyiséget és annak lehetséges felhasználási módjait, és ezért e szempont figyelembe vételét kéri. Ebben a vonatkozásban, főként a termékpolitika szempontjából, érdemes a lehető legkorábbi szakaszban cselekedni, hogy a termékek vízminőségre gyakorolt hatása életciklus-elemzések és környezeti hatástanulmányok révén vizsgálható legyen;

48.

elkötelezi magát, hogy a lehető legnagyobb figyelmet szenteli annak, hogy az – éghajlatváltozás hatására is – bekövetkező szélsőséges események (áradások és aszály) miatt keletkező hatások visszaszorítását célzó jövőbeli európai és nemzeti beruházásokat elsődlegesen a „zöld infrastruktúrák” (ellenőrzés alatt tartott árterületek, természetes víztárolók, visszaerdősítésre és a hegyi környezet megtartására irányuló beavatkozások, a folyóparti sávok és a vizes övezetek visszaállítása, a meredek partok rendezése és megszilárdítása stb.) megvalósítására fordítsák, hogy így a terület vízrendszerének a védelmét biztosítva megőrizzék a biológiai sokféleséget, visszaállítsák a természeti erőforrásokat és újabb idegenforgalmi lehetőségeket és munkaalkalmakat teremtsenek. Amennyiben a „zöld infrastruktúrákra” irányuló intézkedések nem célszerűek, illetve a helyi adottságok miatt nem kivitelezhetők, a „szürke infrastruktúrákra” irányuló intézkedések (mesterséges gátak, vízelvezető csatornák, töltések stb.) szükséges beavatkozást jelentenek a terület, az emberek és a gazdaság árvizektől való védelmének biztosítása érdekében;

49.

kéri, hogy az EU kutatási keretprogramjában ösztönözzék az olyan, tudományos és technológiai ismeretek átadásával kapcsolatos intézkedések megtételét, amelyek nem csupán az európai versenyképesség megerősítését célzó új technológiák fejlesztését támogatják, hanem a vízkészletek hatékony és innovatív kezelését is;

50.

ismételten rámutat arra, amit annak lehetőségével kapcsolatban fejtett ki, hogy a helyi és regionális önkormányzatok közvetlenül juthassanak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátási határértékeiből származó gazdasági forrásokhoz az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos helyi fellépések finanszírozása érdekében, (8) amennyiben elkötelezik magukat amellett, hogy e források bizonyos hányadát a víz önértékének az emberekben való fokozott tudatosítását célzó intézkedések foganatosítására használják fel, akár úgy, hogy a termékeken bevezetik a vízlábnyom említését, előmozdítják a vízigényes gyártási folyamatok környezeti irányítási rendszerhez (EMAS) való igazodását, akár már az óvodás korban megkezdett információs és oktatási kampányok révén.

51.

javasolja – főként a 2000/60/EK irányelv végrehajtásából adódó követelményekkel kapcsolatban –, hogy a fenntartható vízgazdálkodás az alábbi konkrét és ellenőrizhető célkitűzéseket kövesse 2020-ig: 1) a vízmegtakarítások 20 %-kal történő növelése valamennyi felhasználási ágazatban; 2) a renaturalizációs intézkedések tárgyát képező vízfolyások számának 20 %-kal történő növelése, többek között az árvízveszély csökkentése érdekében; 3) a mezőgazdasági és ipari tevékenységek keretében jelenleg újrahasznosított és/vagy újrafelhasznált vízmennyiség 20 %-kal történő növelése. E célból a Polgármesterek Szövetségének közvetlen bevonását szorgalmazza.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/19

—

megismétli, hogy támogatja a 2020-ra kitűzött versenyképességi és innovációs célok elérését, és elismeri, hogy e célok teljesítése érdekében továbbra is fenn kell tartani az oktatási és képzési célú befektetéseket;

—

elismeri, hogy megfelelő egyensúlyt kell teremteni a technológiai, a szociális és a közszférabeli innováció között;

—

felhívja rá a figyelmet, hogy szükséges valamennyi munkaköri készség fejlesztése és a munkaerőpiac igényeivel való összehangolása;

—

hangsúlyozza, hogy a felsőoktatás, a kutatás és az üzlet integrációja révén az egyetemi partnerségeknek fontos szerepet kell játszaniuk abban, hogy a kutatási eredményeket a piacon a gyakorlatban is felhasználják; ennek kapcsán rámutat a helyi és regionális támogató környezet fontosságára;

—

nagyra értékeli, hogy a kutatási infrastruktúrák kulcsszerepet kaptak a tudásalapú innovációs rendszerekben; e tekintetben üdvözli a regionális partnerségi eszközök új koncepcióját;

—

felhívja a figyelmet a határokon átnyúló együttműködésben rejlő lehetőségekre, ideértve az EU-ba irányuló és az EU-ból kiinduló befektetéseket is;

—

megismétli, hogy annak érdekében, hogy a strukturális alapok fellendítő hatása teljes mértékben érvényesüljön, a régióknak és a tagállamoknak minél komolyabban kellene venniük az európai kohéziós politika keretében megvalósított helyi és regionális stratégiák, nemzeti reformtervek, nemzeti stratégiai referenciakeretek és operatív programok közötti megfelelő koherencia megteremtését, összhangban a közös európai stratégiai kutatási kerettel és az intelligens regionális szakosodásra irányuló stratégiákkal;

Előadó

Roger KNOX (UK/EA), East Lothian polgármester-helyettese

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: Innovatív Unió

COM(2010) 546 végleges

1.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: Innovatív Unió c. közleményében kijelentette, hogy olyan, sokkal stratégiaibb szemléletet szándékozik kialakítani, amelyben az innováció szakpolitikákon átívelő cél, amelynek perspektívája közép- vagy hosszú távú, és amelynek köszönhetően az uniós és a nemzeti/regionális/helyi szakpolitikák szigorúan össze vannak hangolva és kölcsönösen erősítik egymást;

2.

e tekintetben elismeri, hogy az intelligens regionális szakosodási stratégiák meghatározásához meg kell nevezni azokat a területeket, amelyek a legjelentősebb komparatív előnyt nyújthatják; elismeri ugyanakkor, hogy egyes régiók több területen is kitűnhetnek;

3.

üdvözli, hogy az Európai Parlament az Innovatív Unióról szóló 2011. május 12-i állásfoglalásában határozottan hangsúlyozza, hogy a regionális és helyi önkormányzatok alapvetően fontos szereplők az Innovatív Unió prioritásainak gyakorlati átültetésében. Ők állnak a legközelebb a polgárokhoz, a gazdasági szereplőkhöz, különösen a kkv-khoz és a képzési intézményekhez, következésképpen képesek arra, hogy kidolgozzanak és összehangoljanak egy olyan intézkedéscsomagot, amely az ismereteknek a regionális és helyi körülmények közötti legjobb hasznosítására irányul;

4.

az innováció és a kiválóság egyértelmű és széles körben elfogadott meghatározását kéri;

5.

hangsúlyozza, hogy jobban meg kell érteni, milyen szerepük van a régióknak az uniós politikák végrehajtása mellett az elképzelések kialakításában és a célok kitűzésében;

6.

nagyra értékeli, hogy a közlemény utal a társadalmi innovációra, ideértve a közszolgáltatások terén megvalósított innovációt is; elismeri, hogy az Unió-szerte működő közszervek és a szociális gazdaság szereplői (szövetkezetek, önsegélyező társaságok, szövetségek és alapítványok) gyakran komoly erőfeszítéseket tesznek arra, hogy az új keletű pénzügyi megszorítások nyomán megújítsák gyakorlataikat, hogy kielégíthessék azokat a szükségleteket, amelyeket a piac és a hagyományos vállalkozási formák figyelmen kívül hagynak; kéri, hogy a társadalmi innovációt fokozottabb mértékben vegyék figyelembe az olyan finanszírozási és támogatási programokban, mint amilyen az Európai Szociális Alap, a keretprogramok, vagy a versenyképességi és innovációs keretprogram;

7.

kéri, hogy tárják fel, hogy a területi paktumok miként segíthetik az Innovatív Unió kulcsprioritásainak megvalósítását, és hangsúlyozza, hogy a kezdeményezés végrehajtásáért felelős szereplőknek szorosan együtt kell működniük a Régiók Bizottságával;

8.

hangsúlyozza az ökoinnováció alapvető szerepét, és támogatja az Európai Parlament egy olyan nagyszabású ökoinnovációs cselekvési program elfogadására irányuló kérését, amely ökoinnovációt bevezető intézkedéseket javasol az értéklánc minden pontján, többek között az e területhez tartozó kezdeményezések tervezése és a források növelése tekintetében a versenyképességi és innovációs keretprogramon keresztül;

9.

sajnálja, hogy az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés ismertetését nem kíséri a javasolt intézkedések költségvetési hatásainak elemzése;

10.

üdvözli Az Európa 2020 keretei közötti intelligens növekedéshez hozzájáruló regionális politika c. közleményt (COM(2010) 553) és annak kísérődokumentumát (SEC(2010) 1183), amely az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés regionális dimenziójával foglalkozik;

11.

úgy véli, hogy az Innovatív Unió kezdeményezésben javasolt 34 kötelezettségvállalás közül ki kellene emelni a legfontosabb intézkedéseket annak érdekében, hogy támogassuk a végrehajtást, konkrét eredményeket érjünk el és tudatosítsuk, hogy sürgős fellépésre van szükség. A következők kiemelését javasolja: (a) a kohéziós és az innovációs politika közötti szinergiák; b) innovációs partnerségek a régiók szerepének elismerésével; (c) tudásalap és intelligens szakosodás, valamint (d) ötletek piacra dobása;

12.

külön fel kívánja hívni az Európai Bizottság figyelmét azoknak az újítóknak, illetve egyéni feltalálóknak a helyzetére, akik tevékenységüket nem a felsőoktatási rendszeren belül, nem valamely nagyobb vállalatnál, nem kormányzati vagy közigazgatási szervnél, és nem is a közszférában végzik. A további munka során olyan stratégiákat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az újítók és az egyéni feltalálók is támogatáshoz juthassanak, illetve lehetőséget kapjanak arra, hogy egyenlő feltételek mellett részesülhessenek a közös uniós forrásokból;

13.

egyetért a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel abban, hogy fontos a szinergiák megerősítése a kutatást és az innovációt, illetve a kohéziót támogató politikák között;

14.

kéri az oktatási, kutatási és innovációs politikák koherenciájának, harmonizációjának és komplementaritásának megerősítését, kellő figyelmet fordítva a regionális sajátosságokra;

15.

megismétli, hogy annak érdekében, hogy a strukturális alapok fellendítő hatása teljes mértékben érvényesüljön, a régióknak és a tagállamoknak minél komolyabban kellene venniük az európai kohéziós politika keretében megvalósított helyi és regionális stratégiák, nemzeti reformtervek, nemzeti stratégiai referenciakeretek és operatív programok közötti megfelelő koherencia megteremtését, (1) összhangban a közös európai stratégiai kutatási kerettel és az intelligens regionális szakosodásra irányuló stratégiákkal;

16.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kohéziós politika speciális szerepet játszik a régiókban az innovációs politika támogatásának szempontjából, ezért az Európai Regionális Fejlesztési Alapot üzleti inkubátorok és tudományos parkok (infrastruktúrák és összeköttetések) finanszírozására is fel lehetne használni. A klaszterek különösen hasznosak a kkv-k számára, hiszen olyan környezetet biztosítanak nekik, amely kedvezően hat az egyetemekkel és a nagyvállalatokkal fenntartott kapcsolataikra, illetve hozzáférést biztosít számukra a nemzetközi kereskedelmi hálózatokhoz is; (2)

17.

meggyőződése, hogy az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés lehetőséget nyújt arra, hogy a regionális kompetenciák fejlesztésére és a szükséges átfogó kutatási kapacitás kialakítására törekedve javítsák a feladatok és felelősségek megosztását az alap- és alkalmazott kutatási kiválóság európai szintű támogatása, illetve a decentralizált szintű kutatás- és innovációtámogatás között. Emellett el kell ismerni a regionális és helyi szinten működő, de nemzetközileg jelentős szakterületeken kutatásokat folytató intézetekben fellelhető potenciált, illetve azt a potenciált, amely a többek között a vállalkozások által végzett gyakorlati alapú innovációk elismerésében rejlik. Így lehetne elérni a kiemelt kezdeményezések céljait előmozdító, kellően átfogó hatást a különféle regionális szinteken;

18.

úgy véli, hogy a kihívás annak meghatározásában rejlik, hogy az integrált területfejlesztési tervek az innováció mely szempontjait tudják megvalósítani;

19.

megismétli, hogy nem támogatja egy olyan egységes, egyetlen témára koncentráló innovációs alap létrehozását, amely elsősorban a strukturális alapok keretében jelenleg rendelkezésre bocsátott eszközökre támaszkodva összefogná valamennyi, az innovációval kapcsolatos európai pénzügyi eszközt. Az alapok ilyetén átvezetése nemcsak veszteséget okozhat az innovációra szánt pénzeszközök terén, hanem meg is kérdőjelezheti az innovációs projektek területi fejlesztési stratégiákba való integrálását;

20.

véleménye szerint az EU innovációs és kohéziós politikáját úgy lehetne egymástól elhatárolni, hogy az utóbbi egy adott terület tágabb fenntartható gazdasági fejlődéséhez legszorosabban kapcsolódó innovációs szempontokat (például a klasztereket) tudja támogatni, szemben az innovációs politika azon aspektusaival, amelyek természetüknél fogva nem szűkíthetők egy adott területre, és célirányos uniós alapok segítségével valósíthatók meg, melyekre Unió-szerte lehet pályázni, miközben a Kohéziós Alap tömbösítve, régióknak nyújt támogatást;

21.

elismeri, hogy az európai kutatási és innovációs paletta igen sokszínű, és olyan szakpolitikai csomagot tart szükségesnek, amely eredményesen támogatja mind a kiválóságot, mind pedig az uniós régiók közti kohéziót; elismeri, hogy az „innováció” új szolgáltatásnyújtási és munkamódszereket és új termékeket egyaránt takarhat; kéri, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a már meglévő politikák felülvizsgálatára a tekintetben, hogy hogyan lehetne eredményesebbé és hatékonyabbá tenni őket; hangsúlyozza, hogy jobb fizikai és virtuális struktúrák segítségével a tudást és a kommunikációt elérhetőbbé téve nyitottabbá kell tenni az innovációs lehetőségeket és az innováció elismerését, különösen a helyi szint és a központtól távol fekvő régiók számára;

22.

emlékeztet arra, hogy a kutatás és innováció finanszírozására szolgáló következő programok – egy közös stratégiai keret részeként – hatékonyabban működhetnek együtt azokkal a programokkal, amelyek a regionális kapacitások fejlesztésére, valamint a régiók K+F-tevékenységekben való részvételének elősegítésére irányulnak. A kutatási és innovációs kiválóság elvének szem előtt tartása mellett ez például egy olyan rendszer révén valósítható meg, amely többek közt lehetőségeket teremt arra, hogy a kutatás terén lemaradó régiókból érkező, hozzáértő partnerek széles köre részt vegyen az általuk ismert kiváló szaktekintélyek vezette projektekben és programokban, mentori rendszerben vagy egyéb módon; ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a helyi és regionális szereplők alkalmasak lehetnének arra, hogy „kiválósági központokhoz” kapcsolódó „szakértői csomópontok” fejlesztését támogassák. Ennek kapcsán az RB ösztönzi a bevált gyakorlatok terjesztését és cseréjét;

23.

újfent hangsúlyozza, hogy biztosítani kívánja a hetedik keretprogram [és az azt követő keretprogramok], a strukturális alapok, a versenyképességi és innovációs keretprogram, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Halászati Alap eszközeinek összehangolt felhasználását, mivel ez alapvetően fontos az EU versenyképességéhez, illetve a kohéziós, az ipar-, a kutatási, a felsőoktatási és az innovációs politika közötti nemzeti és regionális szintű szinergiákhoz; (3)

24.

üdvözli az eljárások egyszerűsítésére tett erőfeszítéseket, valamint az uniós finanszírozási lehetőségek gyakorlati útmutatójának közzétételét; (4) külön méltányolja az arra irányuló folyamatos erőfeszítéseket, hogy a projektek különböző szakaszait különböző programokból – átfogó szemlélettel – lehessen finanszírozni; és örömmel fogadná, ha ennek a gyakorlati útmutatónak az alapján létrehoznák a kutatási és innovációs programokkal kapcsolatos információk és egyéb források átfogó, de hozzáférhető digitális adatbázisát;

25.

egyetért az Európai Parlament arra vonatkozó javaslatával, hogy „egyablakos” rendszert, illetve egyetlen (szolgáltató) pontot kellene bevezetni, ahol a kkv-k, kutatók, egyetemek, kutatóközpontok, régiók, vállalkozások stb. európai, nemzeti, regionális vagy helyi kutatási és innovációs forrásokra pályázhatnak; hangsúlyozza, hogy az uniós szintű javaslatokat regionális és helyi szintre is ki kell terjeszteni;

26.

támogatja azt a megközelítést, hogy az innovációs láncot „a kutatástól a gazdasági értékesítésig” egészében vegyék figyelembe;

27.

hangsúlyozza, hogy az európai innovációs partnerségeknek az eljárások egyszerűsítését kellene szolgálniuk, elkerülve, hogy a meglévő számtalan eszközt újabbal szaporítsák; felhívja a figyelmet az egyik friss, a kutatás egyszerűsítéséről szóló véleményében (5) kifejtett nézetekre, különös tekintettel a következőkre: a kutatás terén lemaradó régiók széles körű részvételének biztosítása mellett szükség van a kutatásfinanszírozási eszközök megszilárdítására is; kutatási kapacitást kell kiépíteni, és gondoskodni kell arról, hogy az EU összes térsége részesülhessen támogatásban; biztosítani kell, hogy az új eszközök felismerjék a tudomány, a technológiai fejlesztés és a piaci terjesztés közös pontjait és különbségeit.

28.

üdvözli az aktív és egészséges időskorra irányuló kísérleti partnerséget, várakozással tekint a többi tervezett partnerség elé, és kéri, hogy vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat érintő kérdések megvitatásába; úgy véli, hogy a siker érdekében több figyelmet kell fordítani a kezdeményezés irányítására, mivel az egészséges öregedéssel számos szervezet foglalkozik, és számtalan tematikus területtel hozható kapcsolatba;

29.

sürgeti az Intelligens városok / Intelligens régiók innovációs partnerség beindítását, mivel az e tárgyhoz tartozó azonnali és jelentős intézkedések elengedhetetlenek a gazdasági válság és az éghajlatváltozás által megkövetelt új és mindenre nyitott megoldások létrehozatalához és ahhoz, hogy a városok a gyakorlatban alkalmazzák azokat. Különösen fontos az élen járó vállalkozásokkal és intézményekkel rendelkező régiók közti együttműködés megerősítése és az, hogy biztosítsák számukra az eredmények hatékony terjesztéséhez szükséges erőforrásokat, hogy más régiók is átvehessék azokat;

30.

kéri, hogy a helyi és regionális érdekelteket vonják be az európai innovációs partnerségek kialakításába, megvalósításába és irányításába; figyelmeztet azonban arra, hogy ez nem jelentheti a már most meglévő információk és szolgáltatók (például a vállalkozásindításhoz és -fenntartáshoz segítséget nyújtó szervezetek – Business Gateway, Interface, Knowledge Exchange stb.) gyakran zavarba ejtően nagy számának további növekedését; figyelmeztet arra, hogy a zavaró helyzet ahhoz vezethet, hogy az egyetemek, a vállalkozások és az önkéntes szektor egyre nehezebben tudnák eldönteni, milyen úton induljanak el; amiatt is aggódik, hogy a kiegészítő struktúrák megjelenésével csak egyre ádázabb verseny folyna a korlátozott és egyre apadó erőforrásokért;

31.

felhívja a figyelmet a határokon átnyúló együttműködésben rejlő lehetőségekre – ideértve az EU-ba irányuló és az EU-ból kiinduló befektetéseket is –, a támogató keretfeltételek jelentőségére, valamint arra, hogy az innováció globális jellegének elismerése még jobban kidomborítaná az innováció határokon átnyúló dimenzióját;

32.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az EGTC-khez és a területi paktumokhoz hasonló rendszerek szerepet játszhatnak az innováció támogatásában;

33.

felhívja a figyelmet arra, hogy sok helyen léteznek regionális és helyi innovációs és tudásátadási partnerségek, melyekben általában a helyi vagy regionális önkormányzat, valamint a helyi tudományos és üzleti érdekeltek vesznek részt; megjegyzi, hogy az együttműködés a helyi és regionális egyetemek között is fontos, például a kutatási erőforrások összevonása és részvételi kezdeményezések révén;

34.

felveti, hogy a partnerség és az intelligens szakosodás elvét tükrözve az ilyen partnerségek adott esetben a strukturális alapokból finanszírozott regionális innovációs programokat hozhatnának létre és kezelhetnének – a szabályok módosítása révén lehetőséget adva az irányítóhatóságoknak a hatáskörátadásra; hangsúlyozza, hogy az effajta új megoldások révén jelentősen felgyorsítható a kutatási eredmények helyi és regionális szintű átvétele. Az ilyen programok kialakításába, végrehajtásának irányításába és értékelésébe kellő mértékben be kell vonni a megfelelő érdekelteket, hogy egyedi szükségleteiket a lehetőségekhez mérten figyelembe vegyék;

35.

megismétli, hogy támogatja a 2020-ra kitűzött versenyképességi és innovációs célok elérését, és elismeri, hogy e célok teljesítése érdekében továbbra is fenn kell tartani az oktatási és képzési célú befektetéseket, főként a gazdasági bizonytalanság idején; (6)

36.

rámutat arra, hogy Európa számára stratégiai jelentőséggel bír az, hogy az innováció fogalmát bevezessék az oktatási rendszerbe;

37.

emlékeztet rá, hogy az elhúzódó gazdasági válság következtében az EU-tagállamokban már több ezer munkavállaló veszítette el munkahelyét, és felhívja rá a figyelmet, hogy az új piacok előretörése és a vállalatok olcsón termelő országokba való elvándorlása tovább erősíti ezt a hatást. Feltétlenül szükséges valamennyi munkaköri készség fejlesztése és a munkaerőpiac igényeivel való összehangolása, (7) hogy az innováció végeredményben ne vezessen munkahelyek elvesztéséhez;

38.

e tekintetben hangsúlyozza, hogy az üzleti és foglalkoztatási infrastruktúrának fel kell zárkóznia a termékek, a szolgáltatási tartalom, illetve a szolgáltatásnyújtás innovációjához, hogy a helyi közösség élvezhesse a helyi innováció gyümölcsét;

39.

hangsúlyozza, hogy a felsőoktatás, a kutatás és az üzlet integrációja révén az egyetemi partnerségeknek fontos szerepet kell játszaniuk abban, hogy a kutatási eredményeket a piacon a gyakorlatban is felhasználják; ennek kapcsán rámutat a helyi és regionális támogató környezet fontosságára, mivel az egyetemeknek itt kell partnerségeket kialakítaniuk; hangsúlyozza, hogy a kutatásra a legtágabb értelmében kell tekinteni, mivel az nem pusztán termékfejlesztésből áll; hangsúlyozza ezenkívül az alábbiak jelentőségét: a kutatók ösztönzése arra, hogy a mindennapi élethez jobban kötődő munkát végezzenek; a nagyközönség bevonása a projektek kialakításába és megtervezésébe, és különösen az eredmények terjesztése;

40.

emlékeztet arra, hogy egy adott területre való intelligens szakosodás esetén nemcsak az érintett régió saját erős és gyenge pontjait kell figyelembe venni, hanem a más régiókban és kontinenseken jelentkező kockázatokat és lehetőségeket is fel kell mérni, ami szükségessé teszi a potenciális szakosodási területek globális fejleményeinek átfogó vizsgálatát; hangsúlyozza továbbá, hogy egy régióban nem szabad, hogy potenciális spontán, piaci indíttatású fejlesztéseket csak azért ne lehessen véghezvinni, mert kívül esnek az adott régió meghatározott prioritásainak körén;

41.

óva int attól, hogy az intelligens szakosodást a már eleve élen járó régiók vagy települések kiemelt támogatására próbálják felhasználni, más területeket egyáltalán nem vagy nem kellően támogatva. Ez ellentmondana az uniós területi kohézió alapvető elvének. Ki kell tehát alakítani az európai régiók egy olyan térképét, amely figyelembe veszi innovációs szintjüket, hogy ennek az osztályozásnak a révén a lemaradó régiók konkrét támogatási eszközöket kapjanak ad hoc pénzügyi alapokból, amelyek elősegítik, hogy ezek a régiók felzárkózhassanak az innovatívabb régiókhoz. A különböző régiók közti együttműködés fokozásának egyik eszköze olyan gyakorlatok kialakítása, amelyek segítségével a kevésbé fejlett régiók hozzájutnak a számukra szükséges, Európa-szerte születő kutatási ismeretekhez és gyakorlatokhoz, például a strukturális alapok felhasználásával;

42.

nagyra értékeli, hogy a kutatási infrastruktúrák kulcsszerepet kaptak a tudásalapú innovációs rendszerekben; e tekintetben üdvözli a regionális partnerségi eszközök új koncepcióját (8) és a kutatási infrastruktúrák közti partnerséget, és elismeri, hogy ezek hozzájárulhatnak az európai kutatási térség kiegyensúlyozottabb fejlődéséhez azáltal, hogy a kisebb vagy kevesebb tapasztalattal rendelkező országokat és régiókat bevonják a versenyképes kutatási és innovációs teljesítmény elérésébe;

43.

emlékeztet arra, hogy az információs és kommunikációs technológiákra alapuló virtuális infrastruktúrák továbbfejlesztése elengedhetetlen egész Európa számára, de különösen az elszórtan elhelyezkedő, egymástól különösen távol fekvő területek – amilyenek a szigetek és a legkülső régiók – közötti kapcsolatok előmozdításához;

44.

kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat vonják be az intelligens szakosodási platformba;

45.

kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat vonják be a strukturális alapokkal társfinanszírozott operatív programok felülvizsgálatába; kéri ezenkívül, hogy a helyi és regionális problémafelvetéseket kellően vegyék figyelembe a nemzeti reformprogramokban;

46.

üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy az operatív programokat összehangolják az Európa 2020 stratégiában lefektetett prioritásokkal, és kéri, hogy inkább kevesebb prioritást és azok gyakorlati megvalósítását helyezzék előtérbe, figyelembe véve a regionális körülményeket;

47.

miközben hosszú távon arra törekszik, hogy a haladás mérésére egy különálló, nemzetközileg kompatibilis mutató jöjjön létre, támogatja egy integrált mutatórendszer kidolgozását (az Európai Parlament kérésének megfelelően), amely ideális esetben tartalmazza a közigazgatásra és a szolgáltatásokra vonatkozó Innobarométer alkalmazását is; hangsúlyozza, hogy az ilyen mutatóknak a lehető legegyszerűbbeknek kell lenniük, ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül az európai régiók sokszínűségét; kéri, hogy rendszeresen tájékoztassák és vonják is be azokba az előkészületi munkákba, amelyek egy ilyen rendszer kidolgozására irányulnak;

48.

elismeri, hogy megfelelő egyensúlyt kell teremteni a technológiai, a szociális és a közszférabeli innováció között; különösen fontos a társadalmi innovációk előmozdítása, melyekben a tervbe vett operatív és strukturális változásokat úgy valósítják meg, hogy kombinálják egymással az innováció különféle altípusait – például összekapcsolják a technológiai, a művészeti és formatervezési, a kultúrával és az örökséggel, valamint a szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztéseket a felhasználók saját tevékenységeivel;

49.

nagyra értékeli, hogy a közlemény megemlíti a kulturális és kreatív ágazatokat, tekintve, hogy azok szerepet játszhatnak a kreativitás és az innováció összekapcsolása révén; az innováció javítása és előmozdítása kapcsán hangsúlyozza, hogy kreatív gondolkodás szükséges annak kitalálásához, hogy hogyan lehet a korábban különálló tudományágakat összekapcsolni új ötletek keletkezésének reményében;

50.

hangsúlyozza, hogy az innováció egyre összetettebbé és egyre inkább a rendszer szerves részévé válik. Ezenkívül nemcsak a kutatás, hanem egyre inkább a kereslet és a lehetőségek is vezérlik, azaz célja a mindennapi élet valódi problémáinak és a jelentősebb társadalmi kérdéseknek a megoldása. Az Innovatív Unió végrehajtása keretében a politikaalkotókat és a kutatókat aktívan ösztönözni kellene arra, hogy az innovációra vonatkozó új, nyitott koncepciókat hozzanak létre, ezáltal valóban minden érdekelt számára kedvező helyzetet alakítanának ki, és eredetüktől függetlenül minden rendelkezésre álló forrást mozgósítanának;

51.

elismeri, hogy a 27 tagállam GDP-jének 17 %-ával egyenértékű közbeszerzés hatalmas vásárlóerőt képvisel, és az innováció alapvető motorja, valamint a (szociális, környezetvédelmi stb.) normák emelésének nyilvánvaló mozgatórugója;

52.

támogatja az üzleti szféra és a kormányzat aktív részvételét az innovációtámogatási programokban; figyelmeztet azonban arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatokra nézve komoly hatásai lehetnek annak, ha kizárólag az állami szektor vállalja a ki nem próbált termékek és szolgáltatások fő vásárlójának szerepét és az ezzel járó kockázatokat;

53.

üdvözli az innovatív beszerzési rendszerekkel kapcsolatos bevált gyakorlatok megosztására irányuló kezdeményezéseket;

54.

aggodalmát fejezi ki ugyanakkor amiatt, hogy milyen hatást gyakorolhat a helyi és regionális önkormányzatokra az a követelmény, hogy a tagállamoknak és a régióknak címzett költségvetési forrásokat kell elkülöníteniük kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésre és innovatív termékek és szolgáltatások közbeszerzésére. Az erre kész régiókat ösztönözni kell a kísérletezésre – például pénzügyi támogatással és kellőképpen rugalmas szabályozással;

55.

kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat aktívan vonják be az innovatív közszolgáltatások és közbeszerzés kutatásával, bemutatásával és finanszírozásával kapcsolatos jogszabályi keretek és programok előkészítésébe;

56.

úgy véli, hogy az Innovatív Unió területi dimenziójának kialakításához hasznos kritérium lenne megkülönböztetni a csúcsinnovációt (high-end) és a kiválósági programokat, amelyek természetüknél fogva tematikus innovációs programokkal támogatandók, illetve a gyakorlatiasabb, piackész innovációs formákat, amelyeket a magánszektorral létrehozott helyi és regionális innovációs partnerségekkel lehetne támogatni; meggyőződése, hogy a „piackész innovációs formákkal” kellene kezdeni, amelyek nagyobb eséllyel vezetnek rövidebb távon eredményhez és egyértelmű megállapodásokhoz a helyi szintű felek között;

57.

emlékeztet arra, hogy az uniós közbeszerzési irányelvek már most is lehetővé teszik, hogy a beszerzéssel foglalkozó tisztviselők olyan kiválasztási kritériumokat állapítsanak meg, amelyek előnyben részesítik az innovatív termékeket és szolgáltatásokat, és az utóbbi években az Európai Bizottság különféle útmutatókat is készített ezzel kapcsolatban, többek között a kereskedelmi hasznosítást megelőző szakaszra vonatkozóan;

58.

tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottságot aggodalommal töltik el a beszerzésekben az innovatív termékeket preferáló kiválasztási kritériumok alkalmazása előtt álló komoly akadályok, és ehelyett az innovációbarát közbeszerzési gyakorlatok terjesztésére ösztönöz;

59.

figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy az uniós beszerzési szabályok gyakran nem következetesek, és csak növelik a nemzeti szintű programok körüli bürokráciát, illetve gyakran a Szerződésben foglalt hatáskör-átruházás és a szubszidiaritás határait feszegetik azáltal, hogy a tagállamok hatáskörébe tartozó politikai területek számára írnak elő beszerzési kritériumokat. Ezeket a rendelkezéseket ráadásul gyakran nyilvánvalóan nem a területhez tartozó, illetve különböző európai bizottsági osztályok által javasolt jogszabályokhoz kötik;

60.

hangsúlyozza a helyi és regionális önkormányzatok arra vonatkozó kérését, hogy az Európai Bizottság az összes szolgálata körében biztosítsa valamennyi uniós beszerzési szabály jogbiztonságát, kiszámíthatóságát, konzisztenciáját és központi definícióját, mivel ez az Innovatív Unióval kapcsolatos minden további beszerzési javaslat előfeltétele;

61.

hangsúlyozza, hogy egyszerűsíteni kell a kkv-k finanszírozási programokhoz való hozzáférését, ami megkönnyítheti a gazdaságban való részvételüket, mivel a jelenlegi programok összetettsége és eltérő szabályai gyakran eleve ellehetetlenítik a kkv-k részvételét, mivel ezeknek sem kedvük, sem idejük nincs arra, hogy megpróbálják kideríteni, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak az ilyen programok; ezenkívül határozottan támogatja a kkv-knak az innováció előrelendítésében játszott jelentős szerepét;

62.

üdvözli a területi dimenzióval rendelkező uniós alapok (kohéziós alapok, ERFA, ESZA, EMVA, EHA) közös stratégiai keretére vonatkozó európai bizottsági javaslatot; felhívja a figyelmet továbbá arra, hogy következetesnek kell lenni a javasolt új közös innovációs stratégiai kerettel;

63.

határozottan támogatja, hogy a közös stratégiai keret olyan „tematikus” uniós alapokkal való szinergiákat is tartalmazzon, amelyeknek van területi elemük – ilyen például a fenntartható vidékfejlesztés szélessávú hozzáférés biztosítása révén, a TEN-T közlekedési alap, a kutatás, illetve az olyan új „tematikus” helyi kezdeményezések, mint az „Intelligens Városok”;

64.

emlékeztet arra, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályok gyakran igen bonyolultak, és kéri, hogy a 2011-ben esedékes felülvizsgálat során tisztázzák, mely innovációs formák kaphatnak megfelelő támogatást; megjegyzi, hogy a tisztázás révén lehetőség nyílhat adott területek innovatív vállalatainak támogatására;

65.

egyetért a gyakorlati szakemberekkel abban, hogy csökkenteni kell az uniós innovációs programmal kapcsolatos adminisztrációt azáltal, hogy növelik a nyílt ajánlati felhívások számát, és rögzített időpontokat tűznek ki a pályázatok kiírására, a gyakorlati szakemberek ugyanis úgy látják, hogy az ilyen intézkedések növelnék a kiszámíthatóságot a finanszírozást kérők számára, és csökkentenék a pályáztatással kapcsolatos költségeket; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza az adminisztratív kiszámíthatóság jelentőségét;

66.

kéri, hogy tegyék arányosabbá az uniós programokban az ellenőrzési költségeket a kockázatokkal, mert ez sokszor túlszabályozáshoz vezet; arányos ellenőrzési és jelentéstételi mechanizmust kér például azon testületek számára, amelyek bizonyíthatóan komoly irányítási és jelentéstételi tapasztalattal rendelkeznek; olyan „tudományos és technológiai” vagy „tudományos és innovációs” alapú megközelítést szorgalmaz, amely szilárd tudományos/műszaki minőségi kritériumokon alapul, (9) ahelyett hogy – az uniós programok többségének jelenlegi gyakorlata szerint – a kiadások rendszerességére helyeznék a hangsúlyt.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/26

—

megismétli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok döntő szerepet játszanak az Európa 2020 stratégia végrehajtásában;

—

kiemeli, hogy az egyik fő kérdés az épületek energiahatékonysága;

—

megítélése szerint fokozott átláthatóságra van szükség a beruházások irányítása kapcsán. Az energiafelhasználásra és -termelésre, valamint a kibocsátásokra vonatkozó statisztikáknak nyilvánosaknak kell lenniük;

—

azt javasolja, hogy a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó strukturális alapokon belül legalább egy konkrét, külön, kiemelt tételt szenteljenek a fenntartható energiatermelésnek és fogyasztásnak, a megérdemelt módon emelve ki és állítva előtérbe ezt a célkitűzést;

—

kéri, hogy a kohéziós politikába illesszenek be egy külön a városokra vonatkozó fejezetet, amely támogatná a fenntartható energiáról szóló cselekvési tervek kidolgozását, a távfűtés javítását és bővítését, a kapcsolt energiatermelési (CHP) rendszereket, a megújulóenergia-termelést és -felhasználást, a közvilágítás korszerűsítését, a környezetbarátabb tömegközlekedést, az épületek energiahatékonyságának növelését stb., továbbá felállítana olyan, a helyi önkormányzatok munkáját segítő szolgálatokat, mint például a helyi és regionális energetikai ügynökségek;

—

ismételten kijelenti tehát, hogy az ESZA-nak a humántőke helyi fejlesztésére kellene összpontosítania, ami döntő jelentőségű lesz az alacsony energiafelhasználású városok jövőbeli kialakítása szempontjából, és nagy lendületet fog adni a helyi gazdaságoknak;

—

ösztönzi a finanszírozási mechanizmusok hatékonyabbá tételét, ami előmozdíthatná a magán–állami partnerségek létrejöttét. Ennek kapcsán például kamatmentes/alacsony kamatú kölcsönökről, bankgaranciákról, helyi feltöltődő alapokról és egyéb innovatív pénzügyi tervezési eszközökről lenne szó, amelyeket az addicionalitás elvével összhangban a strukturális alapok által helyi és regionális szinten nyújtott forrásokkal együttesen lehetne alkalmazni.

Főelőadó

Ilmar REEPALU (SE/PES), Malmö önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

Az Európai Bizottság 2011. február 14-i keltezésű levele

1.

pontosan tudatában van annak, hogy az éghajlatváltozás komoly globális kihívást jelent, amelynek regionális és helyi hatásai jelentősen eltérhetnek. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívás kezelése során a helyi és regionális körülményekre és lehetőségekre kell összpontosítanunk, valamint intelligens helyi és regionális megoldásokra kell törekednünk. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások túl nagyok ahhoz, hogy a tagállamok egymagukban meg tudnának birkózni velük, így az Európai Unió ezen a területen többletértéket nyújthat;

2.

kiemeli, hogy az Európa 2020 stratégia keretében szorosan összefüggnek egymással a foglalkoztatás, az innováció, az oktatás, a társadalmi befogadás, valamint az éghajlat és az energia célkitűzései, illetve azok mind alapvetőek a társadalmi és területi kohézió átfogó céljának eléréséhez. Az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósításához szükséges legfontosabb intézkedések az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre épülnek;

3.

hangsúlyozza, hogy az „Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia” megfelelő kiegészítő eszköz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – a fenntarthatósági és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos nélkülözhetetlen intézkedések kidolgozását illetően;

4.

megismétli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok döntő szerepet játszanak a stratégia végrehajtásában és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő előrehaladásban, ami az alábbiak révén lehetséges: az energiafogyasztás csökkentése, az energiaellátás decentralizációja, a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, az ökoszisztémák éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének biztosítása, továbbá a szén-dioxid-elnyelők megtartása és növelése;

5.

úgy véli, hogy előre nem látható klímaváltozások fenyegetik a közegészséget, az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot, a biodiverzitást, a víz- és élelmiszerellátás biztonságát és a gazdasági fejlődést, amelyeket hatékonyabb tervezés, gyakorlatok és technológiák révén kell kezelnünk városainkban és vidéki gazdaságainkban;

6.

meg van győződve arról, hogy – ha intelligens növekedésen alapulnak, akkor – az éghajlatvédelmi intézkedések pozitív hatással járhatnak a gazdasági fejlődésre, a környezetbarát munkahelyek teremtésére, az ellenálló képességre, a társadalmi kohézióra és az életszínvonalra. Ennek kapcsán fel kell mérni azokat a lehetséges ágazatokat és az éghajlatváltozásból származó előnyöket, amelyek valamilyen lehetőséggel kecsegtetnek a gazdasági fejlődés szempontjából;

7.

úgy látja, hogy a helyi, éghajlatváltozáshoz kapcsolódó közbeszerzés és beruházás ösztönözheti a tisztességes, inkluzív és fenntartható növekedést. A gazdasági fejlődés, a társadalmi kohézió és a környezetvédelmi finanszírozás integrálása ösztönözheti az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást;

8.

véleménye szerint az intelligens, helyi szintű szakosodásba való uniós beruházás támogathatja a régiókat az arra irányuló innovatív megoldások kifejlesztésében, hogy a helyi körülmények és lehetőségek kiaknázása révén alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságokat hozzanak létre;

9.

meg van győződve arról, hogy a fenntartható európai városok és régiók létrehozásába történő beruházás erősítheti az európai vállalkozások helyzetét az egyre növekvő globális piacon;

10.

úgy véli, hogy a fenntartható gazdasági fejlesztésbe be kell vonni a vállalati szektort is úgy, hogy olyan politikákat és stratégiákat ösztönzünk, melyek segítségével a vállalatok kereskedelmi tevékenységeibe beépülnek a társadalmi és környezeti kérdések is, és a vállalatok felelősséget vállalnak tevékenységeik következményeiért és hatásaiért;

11.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatbarát intézkedések jelentős mértékű, hosszú távú finanszírozást igényelnek. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaságra való átálláshoz az energiahatékonyságba, az építkezési módokba, a megújuló energiaforrásokba, a tiszta szállítási módokba és az erőforrás-felhasználás javítását célzó egyéb intelligens rendszermegoldásokba történő beruházásokra kell majd összpontosítani. A támogatást sürgősen fokozni szükséges mind a városi, mind a vidéki területeken szerte az EU-ban, hogy helyi és regionális szinten mérsékelhessük az éghajlatváltozás hatásait, illetve igazodhassunk azokhoz; megjegyzi, hogy az Európai Bizottság becslései szerint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átálláshoz az EU-nak a következő négy évtized folyamán további 270 milliárd eurós, azaz a GDP 1,5 %-át kitevő összeget kell éves szinten átlagosan beruháznia, illetve az éghajlatvédelmi intézkedéseknek köszönhetően 2020-ra 1,5 millió új munkahelyet lehet létrehozni;

12.

a Polgármesterek Szövetsége kezdeményezés jelentős mértékű megerősítését kéri, ellátva azt a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy a városokat és régiókat támogathassa az éghajlatvédelmi intézkedések gyakorlati előkészítésében, illetve hogy nemzetközi partnerekkel (például az Egyesült Államok Polgármesteri Konferenciájával) együttműködésben közös szén-dioxid-kibocsátási szabványokat alakíthasson ki;

13.

ismét külön kiemeli, hogy a támogatási rendszereket hozzáférhetővé kell tenni a különböző méretű megújulóenergia-termelők számára, mivel a helyi, illetve regionális szintű decentralizált energia-előállítási potenciál kiaknázása elengedhetetlen az EU 20–20–20-as célkitűzéseinek eléréséhez;

14.

kiemeli, hogy az éghajlatváltozás hatásainak helyi, illetve regionális szintű csökkentése szempontjából az egyik fő kérdés az épületek energiahatékonysága, mivel az építőipari ágazat – a lakó- és kereskedelmi célú épületeket értve ide – a legnagyobb energiafogyasztó és CO2-kibocsátó az EU-ban, és ennek az ágazatnak tudható be az Unió teljes végfelhasználói energiafogyasztásának mintegy 40 %-a;

15.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a fenntartható közlekedési rendszerekre és a polgárok közlekedési szokásainak megváltoztatására irányuló erőfeszítéseket, valamint hogy a tiszta üzemanyaggal hajtott járművek alapvető fontosságúak a hatékonyság növelése, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében. Az RB kiemeli a környezetvédelmi szempontok alapján kialakított helyi tömegközlekedés jelentőségét az agglomerációkban, és kéri, hogy növeljék a strukturális alapokból a tiszta tömegközlekedésbe és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésébe történő beruházásokat;

16.

rámutat, hogy fontos támogatni a légköri szén-dioxid-koncentráció csökkenését elősegítő szén-dioxid-elnyelők fejlesztését és javítását, különösen az erre legalkalmasabb geológiai és/vagy természeti forrásokkal rendelkező régiókban;

17.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak teljesítenie kell az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló finanszírozás kapcsán nemzetközi téren tett vállalásait; osztja azt a nézetet, mely szerint a nemzetközi kibocsátáskereskedelmi piacról származó pénzügyi eszközöknek a fejlődő országokban folyó projektek támogatására szánt források közé kell tartozniuk;

18.

úgy véli, hogy mindenképpen tudatosítani kell a társadalomban, hogy mennyire nem fenntarthatóak a jelenlegi forrásfelhasználási szokások;

19.

úgy véli, hogy javítani kell a tudomány és a politika közötti ismeretátadáson ahhoz, hogy javítsunk a tudományos alapokra épülő döntéshozatalon is;

20.

úgy látja, hogy a szubszidiaritás és a partnerség elve, valamint a többszintű kormányzás mind-mind alapfeltétel a strukturális alapok céljainak sikeres megvalósításához, és újból rámutat, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak elsősorban az uniós alapok közös stratégiai keretében létrejövő partnerségi szerződések kidolgozásában, az azokról folytatott tárgyalásokban és azok végrehajtásában kellene részt venniük. Ezt lényeges és egyedülálló lehetőségnek kell tekinteni arra, hogy az EU növelje a koherenciát az egyes szakpolitikai területeken és kormányzati szinteken eszközölt kiadásai között;

21.

megismétli, hogy nem támogatja egy olyan egységes, kizárólag az éghajlatváltozás céljait szolgáló alap létrehozását, amely elsősorban a strukturális alapok keretében jelenleg elkülönített eszközök felhasználásával összefogná valamennyi, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására használt európai pénzügyi eszközt. Az alapok ilyetén átvezetése nemcsak veszteséget okozhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemre szánt pénzeszközök terén, hanem meg is kérdőjelezheti az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó projektek területi fejlesztési stratégiákba való integrálását;

22.

azt javasolja, hogy az éghajlatváltozásra adandó helyi és regionális válaszokat tekintsék a nemzetközi, európai és országos politikák kiegészítőinek, és építsenek a hasonló kockázatokkal és lehetőségekkel szembesülő régiók közötti tapasztalatcserére és együttműködésre;

23.

úgy érzi, hogy az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése és az azokhoz való alkalmazkodás csak akkor lehet sikeres, ha a kormányzás minden szintjét bevonják a folyamatba, ezért tovább kell fejleszteni a többszintű kormányzás megközelítését. Ennek kapcsán az RB arra kérte az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy alkalmazzák a szubszidiaritás elvét;

24.

hangsúlyozza tehát annak jelentőségét, hogy az EU valamennyi szintjén elkerüljék az adminisztratív akadályokat. Ez a helyi, regionális és országos hatóságok és az Európai Bizottság fellépéseinek összehangolását teszi szükségessé;

25.

megismétli, hogy a régiók és a vállalkozások közötti, energetikai és éghajlattal kapcsolatos, ágazati vagy ágazatközi szövetségek támogatandók az innováció ösztönzése és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaságra való gyors áttérés érdekében. Az ilyen magán–állami partnerségeknek kifejezetten az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kifejlesztésére és alkalmazására, a szén-dioxid-elnyelők javítására és fejlesztésére, illetve éghajlat-változási alkalmazkodási intézkedések meghozatalára kell irányulniuk, és ehhez külön támogatást kell kapniuk a strukturális alapokból;

26.

megítélése szerint fokozott átláthatóságra van szükség a beruházások irányítása kapcsán. Az energiafelhasználásra és -termelésre, valamint a kibocsátásokra vonatkozó statisztikáknak – különösen az éghajlat fizikai paramétereinek alakulására vonatkozó adatoknak – nyilvánosaknak kell lenniük; be kell vezetni továbbá az éghajlatvédelemmel kapcsolatos uniós költségvetési kiadások nyomon követését, hogy az EU pontosan meghatározhassa, hogy azok közül mennyi kapcsolódik az éghajlatvédelemhez;

27.

úgy látja, hogy az éghajlatváltozásnak – a változásokhoz történő alkalmazkodás, valamint a változások hatásainak mérséklése tekintetében – és az energiapolitikának az uniós költségvetés kiemelt prioritásai között kell szerepelnie;

28.

rámutat, hogy az uniós költségvetésnek támogatnia kellene a többszintű kormányzás elveit, és az EU minden intézkedésének horizontális megközelítésen kellene alapulnia, azaz össze kell kapcsolnia az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és az annak hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedéseket, a politikai és pénzügyi szerepek és felelősségi körök helyi, nemzeti és uniós kormányzati szintek, valamint különféle szakpolitikák közötti megosztását pedig egyértelműen meg kell határozni a szakpolitikai válaszok hiányosságainak, következetlenségeinek és átfedéseinek elkerülése érdekében;

29.

azon a véleményen van, hogy az uniós jogalkotás és az uniós kiadások feltételessége a fő feltétele az Európa 2020 stratégiában foglalt célkitűzések megvalósításának, tekintettel arra, hogy az éghajlatvédelmi intézkedéseket a kiadások valamennyi érintett területén általánosan érvényesíteni kellene, ideértve a strukturális alapokat, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési alapokat, valamint a kutatásra és fejlesztésre, illetve a külső együttműködésre szánt alapokat is. Az általános érvényesítés a meglévő politikák prioritási rendjének felülvizsgálatát jelenti a fenntarthatóság elősegítése érdekében, felismerve, hogy ugyanaz az intézkedés egyszerre több különböző célkitűzés teljesülésére is irányulhat, sőt, kell, hogy irányuljon;

30.

úgy véli, hogy a korlátozott költségvetési erőforrások hatékony elosztása és felhasználása akkor biztosítható a legjobban, ha az éghajlatvédelem és az energiahatékonyság átfogó prioritásként szerepel a strukturális alapokban, valamint a kutatási és technológiafejlesztési keretprogramokban (a jövőbeli 8. keretprogramban). Ezen túlmenően a környezet- és éghajlatvédelmet szolgáló jövőbeli Life+ eszköznek ki kell egészítenie az általános érvényesítést azzal, hogy növeli az éghajlatvédelemre szánt források mennyiségét, és új megközelítéseket próbál ki az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás és azok enyhítése terén;

31.

egy tízéves költségvetési időszakot támogat, mivel az jelentős stabilitást és kiszámíthatóságot biztosíthatna a finanszírozási tervezés tekintetében, és a prioritások célirányosabb meghatározásához vezet majd;

32.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a 2011–2020-as időszakra szóló energiastratégia nem említ további konkrét kötelezettségvállalásokat a helyi és regionális, fenntartható energiával kapcsolatos beruházások finanszírozására irányulóan, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság hangsúlyozta a helyi és regionális önkormányzatok szerepét;

33.

azt javasolja, hogy a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó strukturális alapokon belül legalább egy konkrét, külön, kiemelt tételt szenteljenek a fenntartható energiatermelésnek és -fogyasztásnak, a megérdemelt módon emelve ki és állítva előtérbe ezt a célkitűzést;

34.

megjegyzi, hogy a fenntartható város fogalma egyre inkább a helyi energiatermelő létesítményeket, a villamos árammal működő közlekedési eszközöket, valamint az intelligens hálózatok és az erőforrás-felhasználás javítását célzó, egyéb rendszermegoldások alkalmazását jelenti. Kéri, hogy a kohéziós politikába illesszenek be egy külön a városokra vonatkozó fejezetet, amely támogatná a fenntartható energiáról szóló cselekvési tervek kidolgozását, a távfűtés javítását és bővítését, a kapcsolt energiatermelési (CHP) rendszereket, a megújulóenergia-termelést és -felhasználást, a közvilágítás korszerűsítését, a környezetbarátabb tömegközlekedés kialakítását és az ilyen közlekedési módok elterjesztését, az épületek energiahatékonyságának növelését, továbbá felállítana olyan, a helyi önkormányzatok munkáját segítő szolgálatokat, mint például a helyi és regionális energetikai ügynökségek;

35.

egyetért az Európai Bizottság azon szándékával, hogy – a „tiszta” és energiahatékony beruházások ösztönzése érdekében – elő kívánja mozdítani a helyi energetikai megoldásokat, és tovább kívánja fejleszteni az intelligens hálózatokra és fogyasztásmérőkre épülő „intelligens városok” kezdeményezést. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ez a pozitív célkitűzés tükröződjön a 2014–2020-as strukturális alapok keretében;

36.

azt szeretné, ha a regionális fejlesztés/kohéziós politika finanszírozási keretéből a háztartások energiahatékonyságának javításához rendelt arányt legalább 5 %-ra növelnék, ami EU-szerte átlagosan az ERFA-költségvetés minimum 15 %-ának felelne meg;

37.

hangsúlyozza a strukturális alapok alapvető szerepét az éghajlatváltozás elleni küzdelem, illetve az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és az azokhoz való alkalmazkodás által jelentett lehetőségekkel és kihívásokkal kapcsolatos tudásfejlesztés, az innovatív megoldások kutatása és a nyilvánosságban való tudatosítás támogatásában;

38.

az éghajlatváltozás által érintett valamennyi ágazatra kiterjedő, részvételen alapuló megközelítések és tudásplatformok ösztönzését szorgalmazza annak érdekében, hogy a kutatás orientációi a politikára támaszkodjanak;

39.

arra kéri a költségvetési hatóságot, hogy biztosítson megfelelő finanszírozást és növelje a kiadásokat az éghajlatváltozás hatásaival, a szén-dioxid-kibocsátások mérséklésével és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodással, mindenekelőtt az energiával összefüggő kutatás és innováció, továbbá a stratégiai energiatechnológiai terv megvalósítása számára, nemcsak uniós és országos, hanem helyi és regionális szinten is, beleértve a klaszterek és az innovatív kkv-k támogatását is;

40.

kiemeli a jelentőségét annak, hogy – az éghajlat-változási kérdéseknek és fellépéseknek valamennyi uniós programba és stratégiába történő maradéktalan beépítése révén – általánossá kell tenni a fenntartható technológiákat és az új, intelligens technológiák kifejlesztéséhez szükséges innováció finanszírozását;

41.

aláhúzza továbbá annak fontosságát, hogy demonstrációs projektek keretében elterjesszük az intelligens megoldásokat és a legfontosabb újításokat az emberek hozzáállásának megváltoztatása, a környezetbarát növekedés alátámasztása és az Európa 2020 stratégia támogatása érdekében;

42.

kiemeli, hogy az Európai Szociális Alap felhasználható a már létező szakmákban alkalmazható fenntartható gyakorlatok népszerűsítésére, csakúgy mint a „zöldebb” technológiák és szolgáltatások terén megkívánt új készségek kifejlesztésére, hiszen az ESZA jó eszköz arra, hogy segítsék a munkavállalókat és a vállalkozásokat az új gazdasági helyzethez való alkalmazkodásban;

43.

ismételten kijelenti tehát, hogy az ESZA-nak a humántőke helyi és regionális fejlesztésére kellene összpontosítania, ami döntő jelentőségű lesz az alacsony energiafelhasználású városok és régiók jövőbeli kialakítása szempontjából, ahol az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodásra, illetve ezek mérséklésére irányuló hatékony intézkedések hozhatók, melyek nagy lendületet fognak adni a helyi gazdaságoknak;

44.

kiemeli annak jelentőségét, hogy integrált megközelítéssel segítsék elő a városi és a vidéki területek között a kölcsönhatást, illetve a közös fejlesztést, például az energiahatékonysággal, a környezetbarát tömegközlekedéssel, a környezetvédelmi szolgáltatások megőrzésével, a vízgazdálkodással vagy a térségek vonzerejével kapcsolatban;

45.

úgy véli, hogy a közös agrárpolitikának díjaznia kellene a gazdákat és a földek használóit az olyan közhasznú tevékenységekért, mint a megújulóenergia-termelés, a szén-dioxid-elnyelő szerepük miatt jelentős területek megőrzése, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése, vagy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás;

46.

úgy látja, hogy fokozni lehetne a feltételességet, és „zöldebbé” lehetne tenni a KAP-ot (annak I. és II. pillérét);

47.

aláhúzza, hogy a vidékfejlesztési alap (a KAP II. pillére) továbbra is létfontosságú eszköz arra, hogy támogassa a gazdálkodók innovációját, valamint a vidéki gazdaságok diverzifikációját, ezért az alap jelenlegi szerepét bővíteni kell az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás, továbbá az olyan kulcsfontosságú erőforrásokkal kapcsolatos kihívások tekintetében, mint a víz- vagy talajgazdálkodás és a biodiverzitás;

48.

megerősíti, hogy üdvözli „a 663/2009/EK rendelet II. fejezetében szereplő fel nem használt előirányzatok újrafelosztását, amelyek immáron a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére fognak állni” a fenntartható energiára vonatkozó projektekhez, és rámutat, hogy ez az új európai energiahatékonysági eszköz a jövőben is követendő, fontos lépésnek tekintendő;

49.

ismételten „felhívja a figyelmet a gazdaságélénkítő tervek és az energiahatékonyságba és a megújuló energiákba történő beruházások közötti szoros kapcsolódásra a jelenlegi válság összefüggésében”;

50.

hangsúlyozza, hogy mivel az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaság helyi és regionális kialakítása javítani fogja Európa globális versenyképességét a zöld gazdaság terén, a fenti cél részben finanszírozható kell, hogy legyen az EBB által kibocsátott projektkötvények révén;

51.

ösztönzi a finanszírozási mechanizmusok hatékonyabbá tételét, ami előmozdíthatná a magán–állami partnerségek létrejöttét. Ennek kapcsán például kamatmentes/alacsony kamatú kölcsönökről, bankgaranciákról, helyi feltöltődő alapokról és egyéb innovatív pénzügyi tervezési eszközökről lenne szó, amelyeket az addicionalitás elvével összhangban a strukturális alapok által helyi és regionális szinten nyújtott forrásokkal együttesen lehetne alkalmazni;

52.

egyetért azzal az elgondolással, mely szerint új finanszírozási eszközöket kellene rendelkezésre bocsátani azáltal, hogy a kibocsátáskereskedelemből származó bevételek legalább egyharmadát a helyi és regionális szint számára különítik el. A jövedelem elosztásának kulcsát az egyes tagállamokban kell pontosan meghatározni a nemzeti éghajlati stratégiával összhangban annak érdekében, hogy kellőképpen figyelembe vegyék az éghajlatvédelemmel kapcsolatos felelősségi kör országonként igen eltérő megoszlását. Az RB azt kéri, hogy fokozottan alkalmazzák a szén-dioxid-adót Európa-szerte, a helyi és regionális szintek pedig ebből is új finanszírozási forrásokhoz juthassanak a fenti kerettel összhangban. Mivel a városoknak és régióknak egyelőre kevés bevételük származik a jelenlegi kibocsátási piacokról, határozottan támogatja az OECD felhívását, hogy a helyi és regionális önkormányzatok alakítsák ki saját, a kibocsátáskereskedelmi rendszeren keresztül finanszírozott, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó projektjeiket;

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/31

—

kiemeli a kisebbségi nyelvek és Európa nyelvi sokszínűségének pozitív hatását mind általában társadalmi és kulturális téren, mind pedig az egyes személyek és azon közösségek szempontjából, ahová e személyek tartoznak, a kulturális javak kezelése keretében lehetővé téve a kreativitás és az innováció ösztönzését is, többek között a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében;

—

aláhúzza a témával kapcsolatos fokozódó európai érzékenységet, melyet a közösségi jog változása is bizonyít, különösen a Lisszaboni Szerződés esetében, ahol az európai kulturális örökség fennmaradásának és fejlesztésének sarkalatos elemeként jelenik meg a nyelvi és kulturális sokszínűség tiszteletben tartásának elve, az Európai Unió Alapjogi Chartája pedig tilt bármely, a nyelven vagy a nemzeti kisebbséghez való tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést;

—

hangsúlyozza saját alapvető szerepét, hiszen az RB olyan közgyűlés, mely képes összegyűjteni és terjeszteni a kisebbségi nyelveknek – és általánosabban véve az európai kulturális sokszínűség kifejeződéseként az egyes nyelvi kisebbségek kultúrájának – védelmére és népszerűsítésére szolgáló „bevált gyakorlatokat”, ami valamennyi történelmi nyelvi kisebbség javát szolgálja;

—

végül azt szeretné, ha az Európai Bizottság és a Tanács egyre inkább tudatára ébredne annak, hogy megerősített jogalapra van szükség, amely specifikus, megfelelően finanszírozott politikát tesz lehetővé a nyelvi kisebbségek érdekében.

Előadó

Luciano CAVERI (IT/ALDE), Valle d’Aosta autonóm régió tanácsának tagja

1.

először is megjegyzi, hogy az Európai Unió gazdag a saját államuk nyelvétől eltérő nyelvet használó nyelvi és nemzeti történelmi kisebbségekben (amelyeket őshonosként, vagy hagyományosként is meg lehet határozni);

2.

emlékeztet arra, hogy a helyi és regionális demokrácia szintjei a szubszidiaritás elvének megfelelően a fenti kulturális és nyelvi sokszínűség védelmére és előmozdítására irányuló, egyre fontosabb szerepet töltenek be az Európai Unió minden országában, például az oktatás minden szintje és foka, a kultúra és a média, valamint a vidékfejlesztés területén;

3.

kiemeli a kisebbségi nyelvek és Európa nyelvi sokszínűségének pozitív hatását mind általában társadalmi és kulturális téren, mind pedig az egyes személyek és azon közösségek szempontjából, ahová e személyek tartoznak, a kulturális javak kezelése keretében lehetővé téve a kreativitás és az innováció ösztönzését is, többek között a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében;

4.

rámutat, hogy az elmúlt években a nemzetközi jog révén fokozatosan gazdagodott az úgynevezett kisebbségi nyelvek fennmaradását és fejlődését célzó jogi eszközök tára: ebbe az irányba mutatott a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló 1992-es ENSZ-nyilatkozat, illetve az UNESCO-hoz kapcsolódó számos nyilatkozat, egyezmény és ajánlás a nemzetközi szervezet egész története során egészen a legutóbbi, a kulturális kifejeződések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló, 2005-ben aláírt egyezményig;

5.

különösen nagyra tartja az Európa Tanácsnak a nyelvpolitika ügyében mindig is betöltött fontos szerepét, mely főként a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája elnevezésű, 1992-ben elkészült alapvető dokumentumban vagy a nemzeti kisebbségek védelméről szóló 1995-ös keretegyezményben öltött testet;

6.

kitér továbbá az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 2010. március 18-i állásfoglalására (301/2010) „A kisebbségi nyelvek: hozzájárulás a regionális fejlődéshez” tárgyban, amely kiemeli e nyelvek pozitív hozzájárulását a regionális fejlődéshez;

7.

aláhúzza a témával kapcsolatos fokozódó európai érzékenységet, melyet a közösségi jog változása is bizonyít, különösen a Lisszaboni Szerződés esetében, ahol az európai kulturális örökség fennmaradásának és fejlesztésének sarkalatos elemeként jelenik meg a nyelvi és kulturális sokszínűség tiszteletben tartásának elve, az Európai Unió Alapjogi Chartája pedig tilt bármely, a nyelven vagy a nemzeti kisebbséghez való tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést;

8.

megállapítja, hogy még mielőtt ez a jogszabályi alap megszilárdította volna a kisebbségvédelmi rendszert, a különféle közösségi intézmények az akkor létező Szerződésekben (a közösségi vívmányokban) már meglévőnek tekintettek több, a kisebbségek fennmaradását célzó elemet, amit a nyelvi kisebbségek védelmére irányuló, a koppenhágai elveknek megfelelő aktív politikák számonkérése is bizonyított a bővítés során, köszönhetően az Európai Bíróság részéről e téren megnyilvánuló jogértelmezési fejlődésnek is;

9.

megerősíti mindazonáltal, hogy bár a közösségi jog változása nagyobb védelmet tesz lehetővé – természetesen figyelembe véve az egyes tagállamok alkotmányos elveit is –, ez még nem jelent olyan jogi alapot az Európai Bizottság számára, amely igazolhatná a történelmi nyelvi kisebbségekkel kapcsolatos speciális költségvetési tételeket;

10.

hangsúlyozza, hogy a különféle intézmények, köztük az RB, mennyi erőfeszítést tesznek a többnyelvűségnek a politikai tevékenység és az adminisztratív munka során történő megőrzése érdekében, többek között – ahogyan ezt a Spanyolországgal és az Egyesült Királysággal kötött megállapodások példája mutatja – a kisebbségi nyelvek fokozatos bevezetésével;

11.

pozitívan értékeli az Európai Bizottság és a nyelvi kisebbségek érdekében az Unióban tevékenykedő különféle szervezetek közötti együttműködést, és emlékeztet a Hálózat a Nyelvi Különbözőségek Fejlesztéséért (NPLD) munkájára, valamint a Kevésbé Használt Nyelvek Európai Irodájával (EBLUL) – korábban, az intézmény megszűnése előtt – és a Mercator hálózattal folytatott együttműködésre, mely szervezetek már régóta foglalkoznak a kisebbségi nyelvekkel és kultúrákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel;

12.

helyesli, hogy számos európai programban (csak példaként utalunk a Média és a Kultúra programra, a kkv-kat támogató intézkedésekre, a strukturális alapokra vagy az új technológiákkal kapcsolatos fejlesztésekre) már most is szerepelnek a kisebbségi nyelveket anyagilag támogató fellépések. Ezek néha széles földrajzi hátterekre kiterjedő politikákat is figyelembe vesznek, mint a Duna-menti stratégia vagy az Alpok-egyezmény (amelynek keretében az Alpok térségével foglalkozó program is működött);

13.

negatívumként jegyzi meg, hogy az Európai Parlament egy 2008-as tanulmánya szerint az uniós nyelvek növekvő számához képest a nyelvi sokféleséget támogató források összege csökkent;

14.

hangsúlyozza saját alapvető szerepét, hiszen az RB olyan közgyűlés, mely képes összegyűjteni és terjeszteni a kisebbségi nyelveknek – és általánosabban véve az európai kulturális sokszínűség kifejeződéseként az egyes nyelvi kisebbségek kultúrájának – védelmére és népszerűsítésére szolgáló „bevált gyakorlatokat”, ami valamennyi történelmi nyelvi kisebbség javát szolgálja;

15.

kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa a nyelvi sokféleség előmozdítása érdekében végzett tevékenységét, különféle jogcímeken támogatva a nyelvtanítást, beleértve a kisebbségi vagy regionális nyelvek tanítását is;

16.

felszólítja a közösségi szerveket, hogy mozdítsák elő a fenti nyelveknek az európai intézmények és a polgárok közötti közvetlen kapcsolatok során történő használatát, bizonyítandó, hogy az Unió közel áll a történelmi nyelvi kisebbségekhez. Ennek során fektessenek külön hangsúlyt a közösségi oldalakra és az internetes kommunikációra;

17.

a helyi és regionális önkormányzatokat továbbá információs kampányok indítására ösztönzi, hogy a nyelvi kisebbségek jogait, valamint saját közösségük kultúrájának gazdagságát és sokszínűségét megismertessék a többi európai polgárral;

18.

azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy támogassa az európai regionális és helyi intézményeket az oktatás fejlesztésében, olyan anyagokkal és eszközökkel, mint a tanárok speciális képzése, figyelembe véve az egyes nyelvi közösségek igényeit;

19.

azt ajánlja, hogy a kisebbségi vagy regionális nyelveket teljesen vonják be az Unió szakpolitikáiba és programjaiba, valamint átfogó prioritásaiba, különös tekintettel az audiovizuális ágazatra, az oktatás minden szintjére, a kultúra és a nyelvtanulás területére, valamint a területi együttműködési politika, a regionális fejlesztés, a turisztikai ágazat és a fiatalok közötti cserekapcsolatok terén;

20.

azt javasolja az Európai Bizottságnak és így a Tanácsnak is, hogy a regionális politika keretében a következő tervezési időszakban megfelelő módon vonják be a kisebbségi és regionális nyelveket a kutatási keretprogramba, a Kultúra és média programba, valamint valamennyi a kulturális, oktatási és képzési ágazathoz tartozó programba, különösen az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos cselekvési programba (LLP), és ez legyen érvényes a strukturális alapokkal vagy a digitális menetrenddel kapcsolatos ágazatokra is, valamint mindarra, ami a személyek és kibocsátó közösségeik értékeinek a felmutatását tűzi ki célul;

21.

felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a történelmi nyelvi kisebbségek érdekében végrehajtandó különböző fellépések (az Euromosaïque tanulmányainak felülvizsgálata által is) rendszeresen aktualizált átfogó keretére lesz szükség annak érdekében is, hogy alkalom nyíljon cserekapcsolatokra és egymás kölcsönös megismerésére az európai integráció összetett szerkezetén belüli szilárd kulturális kohézió megerősítése céljából, mely az európai sokszínűségen belül meglátja a regionális és kisebbségi nyelvek hozadékát is;

22.

végül azt szeretné, ha az Európai Bizottság és a Tanács egyre inkább tudatára ébredne annak, hogy megerősített jogalapra van szükség, amely specifikus, megfelelően finanszírozott politikát tesz lehetővé a nyelvi kisebbségek érdekében;

23.

azt ajánlja, hogy a tagállamok, amelyek a legfőbb döntéshozók a nyelvpolitikával kapcsolatban, nagyra értékelve a történelmi nyelvi közösségeket, kellő érzékenységgel viszonyuljanak a területükön megnyilvánuló nyelvi sokféleséghez, tudatában annak, hogy a kulturális örökség és minden általa közvetített érték (történelem, nyelv és kulturális hagyományok) elismerése hozzájárul a békés egymás mellett éléshez és az európai identitás gazdagodásához.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/34

—

határozottan arra ösztönöz minden tagállamot, hogy tűzzön ki kvantitatív nemzeti célokat az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó, valamennyi fő célkitűzés összefüggésében, és különösen az új készségek és munkahelyek menetrendjéhez közvetlenül kötődőek esetében annak érdekében, hogy nagyobb felelősségvállalást tegyen lehetővé a nemzeti reformprogramok tekintetében, kimutassa a politikai törekvést a folytatott politikák vonatkozásában, és elősegítse a szakpolitika eredményességének átlátható értékelését;

—

olyan megközelítés mellett áll ki a készségek és a munkahelyek kapcsán, amely (a) lehetővé teszi a helyi/regionális szintű partnerek számára a fellépések olyan megtervezését és az erőforrások olyan elosztását, amely által megfelelhetnek a helyi/regionális munkaadói igényeknek és előtérbe helyezhetik a munkaerő meghatározott célcsoportjait, valamint (b) létrehozza a kereteket a szolgáltatásoknak a nyújtás helyén való összekapcsolására és a sajátos helyi/regionális problémák személyre szabott megoldásainak kialakítására;

—

emlékeztet az EUMSZ területi kohézióról szóló 174. cikkére, és kiemeli, hogy a regionális különbségeket teljes mértékben figyelembe kell venni, mivel jelentős eltérések tapasztalhatók az Európai Unión belül, és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérése során az egyes régiók előtt felmerülő kihívások is igen változatosak. Ezeket a kihívást jelentő körülményeket a gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentés egyértelműen részletezi (lásd a 6. pontot a 3–4. oldalon);

—

kéri, hogy körültekintőbben fontolják meg a válsághoz kapcsolódóan jelenleg alkalmazott munkaerő-piaci intézkedések fokozatos leállításának időzítését, valamint annak a piaci bizalomra, a közfinanszírozásra, a kiszolgáltatott munkavállalók egyéni foglalkoztatási kilátásaira és a hosszú távú munkanélküliség általános szintjére kifejtett hatásait; úgy véli, hogy az új készségek és munkahelyek menetrendjének korai sikere vagy annak elmaradása a munkaerőpiacot a gazdasági válságon átsegítő válságellenes intézkedések eredményességétől és tartós hatásától függ; Abból kell azonban kiindulni, hogy a válságintézkedéseket minél gyorsabban fel kell számolni.

Előadó

Henk KOOL (NL/PES), Hága város önkormányzatának tagja

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Új készségek és munkahelyek menetrendje: Európa hozzájárulása a teljes foglalkoztatottsághoz

COM(2010) 682 végleges

1.

üdvözli az „Új készségek és munkahelyek menetrendjét” mint az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést szolgáló Európa 2020 stratégia hét kiemelt kezdeményezésének egyikét. Nyugtázza, hogy azt további kiemelt kezdeményezések egészítik ki, és hangsúlyozza, hogy a menetrendet csak egy koherens, többszintű és integrált végrehajtási megközelítés alkalmazásával lehet majd megvalósítani;

2.

határozottan arra ösztönöz minden tagállamot, hogy tűzzön ki kvantitatív nemzeti célokat az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó, valamennyi fő célkitűzés összefüggésében, és különösen az új készségek és munkahelyek menetrendjéhez közvetlenül kötődőek esetében annak érdekében, hogy nagyobb felelősségvállalást tegyen lehetővé a nemzeti reformprogramok tekintetében, kimutassa a politikai törekvést a folytatott politikák vonatkozásában, és elősegítse a szakpolitika eredményességének átlátható értékelését;

3.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság megemlíti a regionális szempontokat a kiemelt kezdeményezésben, de úgy véli, hogy nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani annak a megkülönböztetett szerepnek, amelyet a helyi és regionális önkormányzatok munkaadóként, szolgáltatásnyújtóként és szabályozóként töltenek be a növekedés és a kohézió előmozdításában, valamint az illetőségi helyükön található oktatási intézmények, vállalkozói ügynökségek és vállalatok közötti stratégiai partnerségek koordinálásában;

4.

olyan megközelítés mellett áll ki a készségek és a munkahelyek kapcsán, amely (a) lehetővé teszi a helyi/regionális szintű partnerek számára a fellépések olyan megtervezését és az erőforrások olyan elosztását, amely által megfelelhetnek a helyi/regionális munkaadói igényeknek és előtérbe helyezhetik a munkaerő meghatározott célcsoportjait, valamint (b) létrehozza a kereteket a szolgáltatásoknak a nyújtás helyén való összekapcsolására és a sajátos helyi/regionális problémák személyre szabott megoldásainak kialakítására;

5.

úgy véli továbbá, hogy a kiemelt kezdeményezés számos olyan intézkedési javaslatot tartalmaz, amelynek előnyére válna, ha határozottabb helyi/regionális dimenzióval rendelkezne. Sürgeti az európai intézményeket és a tagállamokat, hogy támogassák az alábbi területeken indítandó lépéseket: helyi szintű készségfejlesztési stratégiák, az „uniós készségpanoráma” nemzeti szint alatti dimenziója, helyi szintű intézkedések a munkába állás terén nehézségekkel küzdők, például a migránsok munkaerő-piaci beilleszkedésére, helyi szintű lépések az iskolából való kimaradás ellen, valamint az írás-olvasási és számolási készségek felnőttkori javítását, illetve az egész életen át tartó tanulást ösztönző stratégiák, a munkahelyteremtést lehetővé tevő feltételek, helyi/regionális szintű szociális párbeszéd a foglalkoztatás- és a munkaerő-politika kapcsán, regionális kiválósági központok a jövő munkahelyei terén, illetve intézkedések a jövőbeli munkaerő-kínálat rendelkezésre állása érdekében az olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az egészségügy;

6.

emlékeztet az EUMSZ területi kohézióról szóló 174. cikkére és kiemeli, hogy a regionális különbségeket teljes mértékben figyelembe kell venni, mivel jelentős eltérések tapasztalhatók az Európai Unión belül, és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérése során az egyes régiók előtt felmerülő kihívások is igen változatosak. Ezeket a kihívást jelentő körülményeket a gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentés (1) egyértelműen részletezi, az alábbiak szerint:

7.

kiemeli, hogy egyes régiókra negatív hatásuk lehet azoknak a politikáknak, amelyek EU-szerte átfogó előrelépésekre vagy nemzeti célkitűzésekre törekszenek, csekély mértékben vagy egyáltalán nem véve figyelembe a területi dimenziót. Kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fontolják meg az ilyen jellegű megközelítés következményeit, különösen a komoly strukturális hiányosságokkal küzdő régiók vonatkozásában;

8.

felhívja a figyelmet az oktatásban és képzésben egész életen át való részvétel számottevő regionális eltéréseire Unió-szerte, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy – bár sok éve számtalan célkitűzés létezik erre irányulóan – igen kevéssé sikerül csak biztosítani azt, hogy az elmaradott tagállamok és régiók felzárkózzanak az uniós átlaghoz;

9.

sajnálja, hogy az „Új készségek és munkahelyek menetrendje” kiemelt kezdeményezés ismertetését nem kísérte a javasolt intézkedések költségvetési vonzatainak felmérése;

10.

kéri, hogy körültekintőbben fontolják meg a válsághoz kapcsolódóan jelenleg alkalmazott munkaerő-piaci intézkedések fokozatos leállításának időzítését, valamint annak a piaci bizalomra, a közfinanszírozásra, a kiszolgáltatott munkavállalók egyéni foglalkoztatási kilátásaira és a hosszú távú munkanélküliség általános szintjére kifejtett hatásait; úgy véli, hogy az új készségek és munkahelyek menetrendjének korai sikere vagy annak elmaradása a munkaerőpiacot a gazdasági válságon átsegítő válságellenes intézkedések eredményességétől és tartós hatásától függ. Abból kell azonban kiindulni, hogy a válságintézkedéseket minél gyorsabban fel kell számolni;

11.

kéri, hogy mind az EU, mind pedig a tagállamok szintjén alakítsanak ki mechanizmusokat az új készségek és munkahelyek menetrendjéhez és az egyéb kiemelt kezdeményezésekhez – így elsősorban a „Mozgásban az ifjúság” és a „Szegénység elleni európai platform” kezdeményezéshez – kapcsolódó célkitűzések elérésére irányuló erőfeszítések összehangolására;

12.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság elismeri, hogy egy szabályozatlan munkaerőpiacon, magas strukturális munkanélküliség esetén a kínálatoldali intézkedések önmagukban nem elegendőek a munkanélküliség problémájának megoldására, és hogy azokat a munkaerő iránti kereslet ösztönzését célzó lépésekkel kell kiegészíteni. Kéri azonban, hogy biztosítsák ennek a kétféle politikai megoldásnak a jobb egyensúlyát;

13.

elismeri, hogy a rugalmas biztonságra vonatkozó nemzeti szintű rendszereket meg kell erősíteni és az új társadalmi és gazdasági környezethez kell igazítani, és üdvözli a rugalmas biztonsági irányelveknek a Tanács munkájába történő belefoglalását. Arra emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy a szociális partnereket mindig be kell vonni, ha olyan változtatásokról tárgyalnak, melyek hatással lehetnek a munkaerőpiacra. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy írja le részletesebben, hogy milyen következményei lesznek a határozatlan idejű szerződésen alapuló konstrukciók kapcsán javasolt változtatásoknak a munkabiztonság, az érvényben levő munkajogok, a munkaidő és a munkaszervezési módok vonatkozásában;

14.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unió a korábbi uniós irányelvek segítségével előmozdította a nemzeti munkajogi rendszerek fokozatos átalakítását, és hangsúlyozza e normák megtartásának fontosságát. Úgy véli azonban, hogy az erőfeszítések folytatására és a további szociális stabilitásra irányuló strukturális változások ösztönzésére van szükség;

15.

támogatja, hogy az Európai Bizottság a kkv-knak a munkahelyteremtésben és a gazdasági versenyképességben betöltött kulcsfontosságú szerepére helyezi a hangsúlyt, és emlékeztet a kisvállalkozói intézkedéscsomagról szóló véleményében (2) szereplő ajánlásokra, különösen a finanszírozáshoz való hozzáférést és a „Gondolkozz előbb kicsiben!” elv végrehajtását illetően;

16.

emlékeztet arra, hogy a tagállamok nem egyforma ütemben értek el eredményeket, és számos létező uniós foglalkoztatási irányelvet különbözőképpen értelmeztek a nemzeti joganyagba történő átültetésük során az egyes tagállamokban. Ennek eredményeképpen nem jött létre az egységes uniós munkaerőpiac, és nincsenek meg az egyenlő feltételek. Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a nemzeti eltérések még kezelhetőek maradnak, mivel az Európai Bizottságnak jogában áll, hogy helyzetjelentéseket kérjen a tagállamoktól az uniós jogszabályok nemzeti jogba történő átültetéséről. Annak érdekében, hogy átfogó képet lehessen kapni a különbségek mértékéről, javasoljuk egy összehasonlító elemzés készítését néhány irányelv tagállambeli megvalósításáról;

17.

nyugtázza, hogy az Európai Bizottság tömören elemzi az Európai Unió munkaerőpiaca előtt álló főbb kihívásokat; egyetért azzal, hogy tapasztalhatók hiányosságok a jövőbeli munkaerő-piaci szükségletek által megkívánt, megfelelő készségek terén, bizonyos készségszinteken nem elegendő sem a kínálat, sem a kereslet a képzési lehetőségeket illetően, és jobban kellene kezelni és összehangolni a bevándorolt munkavállalók készségeit és tapasztalatait;

18.

figyelmeztet azonban arra, hogy az Európai Bizottság jelenleg túlságosan szűken értelmezi a készségekkel kapcsolatos problémát, és úgy tűnik, hogy alábecsüli azt a feladatot, amit a gazdaság változó ágazati összetételének, valamint e változás által a munkavállalók kor- és nemi összetétele terén, valamint a fogyatékkal élők számára jelentkező következményeknek a kezelése jelent. Úgy tűnik, hogy nem méri fel megfelelően azokat a problémákat sem, amelyek a korábbi tapasztalatok elismerése, a bővülő alapvető foglalkoztatási ágazatokhoz – például a kiegészítő egészségügyi ellátáshoz – kapcsolódó készségek formalizálása, az idősebb munkavállalók növekvő arányának felismerése és az ő fokozatos továbbképzésükhöz kapcsolódó problémák, továbbá a harmadik országok állampolgárai körében tapasztalható munkanélküliségi ráta – amely az egyes tagállamok polgárai körében mértnek több mint kétszerese – kezelése, illetve a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben részt nem vevő fiatalok számának növekedése ellen ható, konkrét politikarendszer iránti igény felismerése kapcsán jelentkeznek;

19.

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie arra, hogy szükség van a szolgáltatásnyújtás, valamint a munkaerő-piaci profilalkotással, az előrejelzéssel, az ágazatipolitika-alkotással kapcsolatos stratégiai tervezés fokozottabb helyi szintű lebontására, valamint a helyi szintű munkaadókkal, szociális partnerekkel és foglalkoztatási szolgálatokkal való közvetlen fellépések kialakítása és tervezése során a fokozottabb testre szabásra olyan területeken, mint a vállalkozói támogatás nyújtása és a munkavállalók képzési szükségleteinek proaktív korai azonosítási mechanizmusai a bezárás veszélyével szembesülő vállalatokban;

20.

támogatja az uniós „készségkörkép” elképzelését, amelynek célja, hogy áttekinthetőbbé tegye a helyzetet az álláskeresők, a munkavállalók, a vállalkozások és/vagy a közintézmények számára. Úgy véli azonban, hogy szükség van ennek az eszköznek egy helyi szintre lebontott változatára is, amely kiegészítené a nemzeti szinten összegyűjtött információkat – különösen az erősen központosított adminisztrációs rendszerrel rendelkező tagállamokban. A regionális szintű munkaerőpiacok kapcsán a legpontosabb és legfrissebb adatokat a helyi és regionális szintről lehet beszerezni, ahol a helyi és regionális önkormányzatoknak jelentős szerep jut a készségkereslet és a készségkínálat közötti eltérések feltárásában, a megfelelő átképzési és szakképzési programok rendelkezésre bocsátásában és a beruházások helyi szintű keresletnek megfelelő ösztönzésében;

21.

támogatja az üzleti és az akadémiai körök közötti kapcsolatok szorosabbra vonását, és különösen a „hiteles” szakmai gyakorlatok beépítését valamennyi egyetemi programba a végzett hallgatók technikai, vállalkozási és nem technikai („soft skills”) készségeinek megerősítése, valamint napjaink munkaerőpiacán való foglalkoztathatóságának növelése érdekében;

22.

úgy véli, hogy a digitális jártasságnak kulcsfontosságú elemnek kell lennie a jövőben szükségessé váló készségek előrejelzésében és felmérésében, és hogy az ikt-infrastruktúrába történő beruházásokat megfelelő, a munkaerő digitális jártasságát fokozó, az alacsonyan képzettekre, a kiszolgáltatott csoportokra és a munkanélküliekre kiemelt figyelmet fordító rendszereknek kell kísérniük;

23.

tekintettel arra, hogy 2011 az önkéntesség európai éve, javasolja, hogy az új készségek és munkahelyek menetrendje vegye figyelembe, hogy az önkéntesség milyen értéket jelent az egyének készségeinek növelésében. Kéri ezenkívül, hogy az önkéntes tevékenység során szerzett készségek, ismeretek és tapasztalatok elismerésére jelenleg létező tanúsítási rendszereket kapcsolják össze az EUROPASS CV-rendszerrel, hogy megkönyítsék az önkéntesség útján szerzett tapasztalatok EU-szerte történő elismerését és a foglalkoztathatóságot;

24.

úgy véli, hogy a számos helyi és regionális önkormányzat által már most is – a vállalatoknak (különösen a kkv-knak) nyújtott mentori szolgáltatás, tanácsadás, valamint az ösztönzés és a támogatás terén – biztosított szolgáltatásokat kifejezetten el kellene ismerni, valamint a társfinanszírozásban és a tudományos és a vállalati körök közötti kapcsolatok megkönnyítése terén betöltött szerepüket ki kellene emelni és további támogatásban kellene részesíteni;

25.

megjegyzi, hogy a munkaerő-piaci mobilitás mindössze 15 %-a tudható be az EU-n belüli határokon átnyúló mobilitásnak, valamint hogy a harmadik országokból érkező munkaképes korú migránsok aránya kétszerese a más tagállamokból érkezőkének. Úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak az a javaslata, hogy mérjék fel a harmadik országok állampolgárainak készségeit, üdvözlendő, és kiemeli, hogy hangsúlyt kell helyezni a társadalmi és gazdasági integrációra, és be kell vonni a nemzeti, regionális és helyi szintű kormányzatokat. A felmérés elvégzésekor azonban nagy körültekintéssel kell eljárni, és az adatvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni;

26.

méltányolja, hogy az Európai Bizottság támogatja a munkaerő mobilitását mint a regionális piacok közötti egyenlőtlenségek kiigazító mechanizmusát, de megjegyzi, hogy ez következményekkel jár a területi kohézió elvére nézve. Sürgeti, hogy nagyobb mértékben vegyék figyelembe az „agyelszívás” hatásait és a munkaerő-mobilitás eltérő hatását a „származási”, illetve a „befogadó” régióban, mivel az ilyen politikára való törekvés során felmerül annak kockázata, hogy a foglalkoztatás szintjével kapcsolatosan EU-szerte jelentkező rövid távú eredmények hosszabb távú költségeket eredményeznek néhány peremterületi régióban. Végezetül pedig kéri, hogy folytassanak kiterjedt vitát a tagállamok és azok régiói migrációval kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az egyes régiók hosszú távú növekedési kilátásaira gyakorolt hatásokról;

27.

örömmel fogadja a javaslatot, hogy végezzenek nagyszabású felmérést a jelenlegi, a munkahely és a munkakörülmények minőségére vonatkozó jogszabályi „vívmányokról”, de sürgeti az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe, hogy az uniós irányelvek mindeddig egyenlőtlenül kerültek végrehajtásra a tagállamokban;

28.

kiemeli, hogy számos uniós tagállam helyi és regionális önkormányzatai körében jelentős költségvetés-racionalizációs és -csökkentő programok vannak folyamatban, és rámutat arra, hogy az önkormányzatok nehézségekkel szembesülhetnek akkor, amikor azokat a munkavállalóik kezelésére vonatkozó progresszív programokkal párhuzamosan kívánják megvalósítani. Arra való törekvésük során, hogy kevesebb pénzügyi és humán erőforrás segítségével tartsák fenn a „frontvonalbeli” szolgáltatások minőségét, sajnos előfordulhat, hogy a helyi és regionális önkormányzatok nehezen képesek betartani a munkaidő-irányelv előírásait. A termelékenységnövekedés önmagában valószínűleg nem elégséges a szolgáltatások kapcsán kitűzött mennyiségi célok eléréséhez, és elkerülhetetlenül nyomás nehezedik a csökkentett állományra, amelynek tagjai így hosszabb munkaidőben kényszerülnek dolgozni. A reális termelékenységjavulást elérve várhatóan egyensúly áll be a kevesebb emberi erőforrás és a nyújtható szolgáltatás mennyisége között. A helyi és regionális önkormányzatokat támogatni kell abban, hogy példát mutassanak a foglalkoztatási szabályok betartása terén. Ösztönözzük őket arra, hogy reális célokat határozzanak meg a szolgáltatásnyújtás terén;

29.

elismeri, hogy továbbra is a tagállamok felelősek az ilyen védelmi jellegű törvények jogszabályi érvényesítéséért, de javasolja, hogy az EU alakítson ki egy, az információ összegyűjtésére és terjesztésére szolgáló eszközt – különösen az egészségvédelmi és biztonsági szabályok alkalmazása kapcsán (egészség-biztonság monitor) –, hogy lehetővé tegye a tagállamokban történő végrehajtás során tapasztalt anomáliákkal kapcsolatos információcserét;

30.

megjegyzi, hogy az új készségek és munkahelyek menetrendje utal az aktív keresők szegénységi rátájára, de sajnálatos módon nem tesz konkrét javaslatot a minőségi munkahelyek, a fenntartható foglalkoztatás és a megfelelő jövedelmek vonatkozásában, ami révén közvetlenül foglalkozna ezzel a tartós problémával;

31.

támogatja azt a nézetet, hogy a kkv-k lesznek a foglalkoztatás jövőbeli növekedésének motorjai, és hogy az egész uniós gazdaságban fokozottabb vállalkozói tevékenységre lesz szükség a bővülő munkaképes korú népesség eltartására, valamint annak érdekében, hogy megszüntessük az egyes régiókra jellemző, a közvetlen külföldi befektetésektől való nagymértékű függést. Kéri azonban átfogóbb megközelítés alkalmazását a vállalkozói képzések kapcsán, valamint a gazdaság új ágazati összetételéhez való alkalmazkodást. Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a vállalkozói készségekre a képzési rendszerekben, valamint a vállalkozásnak meg kell jelennie az idősebb munkavállalók – mind magán, mind állami úton történő – átképzésében is, hogy nagyobb fokú innovációra ösztönözzön a már létező munkahelyeken;

32.

üdvözli, hogy hangsúlyozzák a „gondolkozz előbb kicsiben” elvét, amelyet a kiemelt kezdeményezés összes pillérében alkalmazni kellene; kiemeli továbbá, hogy nem csupán a vállalkozásalapítást, az új kkv-kat és a „high-tech” vállalkozásokat kell támogatásban részesíteni, hanem – az összes vállalkozás hosszú távú fenntarthatóságát biztosítandó – azokat is, amelyekben fejlesztés vagy átszervezés megy végbe;

33.

egyetért azzal, hogy erőfeszítéseket kell tenni a munkahelyek „kifehérítése” érdekében, és rámutat, hogy ennek eléréséhez szükség van egyes háztartási és gondozási tevékenységek szabályozására. Kéri az Európai Bizottságot, hogy minél előbb tegyen részletes javaslatot tarra vonatkozóan, hogy miféle ösztönzőkkel lehet ezt előmozdítani;

34.

az önkormányzatok is hozzájárulhatnak feladataik ellátása során a tartósan munkanélküliek, fogyatékkal élők és gyakornokok elhelyezkedéséhez. Közbeszerzési kiírásaikba belefoglalhatják, hogy a pályázatot elnyerő vállalatnak a megbízás értékének bizonyos arányát e célcsoportok alkalmazására kell fordítania. A meglévő lehetőségek jelenleg nincsenek teljes mértékben kihasználva. Az RB ezért az EU közbeszerzési politikájának modernizálásáról szóló véleményével összhangban azt ajánlja, hogy EU-szerte nagyobb figyelmet fordítsanak a szociális szempontokat figyelembe vevő közbeszerzésekre, és hogy az állami feladatok végrehajtása során ösztönözzék a tartósan munkanélküliek, fogyatékkal élők és gyakornokok alkalmazását;

35.

örömmel fogadná annak tisztázását, hogy miként kellene a megfelelő uniós programoknak a jelenlegi tervezési időszak alatt elérniük az új készségek és munkahelyek menetrendje kiemelt kezdeményezés célkitűzéseit. Óva int az ellen, hogy az operatív programokban nagymértékű változásokat hajtsanak végre ebben a végrehajtási fázisban;

36.

támogatja azt a felhívást, hogy a költségvetés felülvizsgálatában (3) javasoltaknak megfelelően használják ki jobban az uniós alapokat és teremtsenek nagyobb szinergiát azok között, segítendő az új készségek és munkahelyek menetrendje célkitűzéseinek elérését. Úgy véli azonban, hogy ezt a legmegfelelőbben az alábbiak segítségével lehet elérni:

Helyi alapú megközelítések– az ágazati és területi politikák jobb összehangolása egy több alapra támaszkodó megközelítés segítségével (közös stratégiai keret), valamint különösen az (átfogó nemzeti programok segítségével csupán néhány tagállamban végrehajtott) ESZA területi dimenziójának erősítésével. A tagállamoknak és a régióknak elegendő mértékű rugalmasságot kell fenntartaniuk ahhoz, hogy meghatározzák saját prioritásaikat és a nemzeti/regionális sajátosságoknak megfelelő politikai válaszlépéseket alakítsanak ki;

A többszintű kormányzáson alapuló megközelítés– az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek és a kohéziós politika ambícióinak jobb összhangja érdekében üdvözlendő a fejlesztési és beruházási célú partnerségi szerződések kialakítása. Ezeket a szerződéseket az összes kormányzati szinttel közösen kell kialakítani annak biztosítása érdekében, hogy a regionális szintű programozás ne váljék egyszerűen a nemzeti szintű prioritások által meghatározott eszközzé;

Eredményorientált megközelítés– az előrelépések figyelemmel kísérése mennyiségi és minőségi mérőszámok alapján az értékelés és a politikaalkotás támogatása érdekében. Ez hozzájárulna a prioritások irányába ható lépések megerősítéséhez, és kapcsolódna az Európa 2020 stratégia keretében tett országspecifikus ajánlásokhoz is (EUMSZ 148. cikk). Ennek eléréséhez mindenképpen szükséges egy uniós szintű, közös hatáselemzési keret kidolgozása;

37.

örömmel fogadná, ha a redundancia elkerülése és az eredmények hatékonyabb elérése érdekében megfontolásra kerülne az Európa 2020 stratégia és a nemzeti reformprogramok, valamint a kohéziós politika keretében történő jelentéstételi kötelezettségek közötti szorosabb kapcsolatok kialakítása;

38.

elismeri, hogy az uniós alapokat jobban kell felhasználni a foglalkoztatási, oktatási és képzési reformok megvalósítása érdekében, de elutasít minden arra irányuló javaslatot, hogy szerződésen alapuló kötelező „feltételességet” alkalmazzanak a finanszírozásra. Nem lehet ugyanis szankcionáló jellegű kapcsolat egy régió kohéziós alapokra való jogosultsága és a tagállami intézmények és makrogazdasági politikák eredményessége között;

39.

javasolja, hogy egyes alapok – például az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGAA) – végrehajtása során szerzett tapasztalatokra támaszkodva javítsák a koordinációt a készségekkel és a munkahelyekkel foglalkozó összes uniós alap között;

40.

az Európa 2020 stratégiát nyomon követő platformján keresztül segítséget kíván nyújtani az Európai Bizottság számára az Európa 2020 stratégia és annak kiemelt kezdeményezései helyi és regionális önkormányzatok által történő végrehajtásának figyelemmel kísérésében.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/40

—

ismételten kifejezi, hogy a közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásokra vonatkozó jogszabálycsomag felülvizsgálata során szigorúan tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét, és biztosítani kell a területi önkormányzatok választási és közigazgatási szabadságát a szervezési és finanszírozási módozatok, illetve közszolgáltatási feladataik gyakorlása terén;

—

hangsúlyozza, hogy annak a nagy mozgástérnek a megteremtéséhez, amellyel a területi önkormányzatoknak a Lisszaboni Szerződés értelmében rendelkezniük kell, olyan másodlagos jogalapra van szükség, amely a különféle meghatározások együtteséből kiindulva az általános érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos versenyjog lehető legrugalmasabb alkalmazását biztosítja;

—

ellenzi, hogy az Európai Bizottság bevezesse az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal járó ellentételezések gazdasági hatékonyságának vizsgálatát;

—

úgy véli, hogy más objektív kritériumokat is tekintetbe kell venni, amelyek eleve kiiktatják a Közösségen belüli kereskedelem befolyásolásának veszélyét; ilyen kritériumok az engedélyezési rendszerek által szabályozott bizonyos szolgáltatók korlátozott területi illetékessége, a bizonyos, állami vagy magánszolgáltatók korlátozott tárgyi illetékessége, mely szolgáltatók kifejezetten azért jöttek létre, hogy egy adott területen valamilyen sajátos közszolgáltatást nyújtsanak, és semmilyen kereskedelmi tevékenységet nem végeznek, továbbá az egyes szociális vállalkozások nonprofit jellege;

—

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a csekély összegű (de minimis) támogatások küszöbértékét kifejezetten a közszolgáltatási ellentételezés tekintetében emelje fel évi 800 000 euróra, és ily módon vegye ki az állami támogatások ellenőrzése alól az összes helyi, közösségi alapú közszolgáltatást, amelyeket a helyi egyesületek hálózata és a városnegyedek szociális mikrovállalkozásai látnak el.

Főelőadó

Karl-Heinz LAMBERTZ (BE/PES), a belgiumi német nyelvű közösség miniszterelnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és Régiók Bizottságának: Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó uniós állami támogatási szabályok reformja

COM(2011) 146 végleges

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak azt a döntését, hogy – a tagállamok és számos érdekelt fél részvételével lefolytatott széles körű konzultációk nyomán megfogalmazott értékelő jelentésének következtetései alapján – vitát indít az érdekelt felekkel és az intézményekkel a közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásokra vonatkozó jogszabálycsomag felülvizsgálatáról;

2.

úgy véli, hogy ez a felülvizsgálat mind a területi önkormányzatok, mind az állampolgárok számára igen fontos politikai kezdeményezést jelent, hiszen azt kell céloznia, hogy új, világos és arányos, a közszolgáltatások finanszírozási módjait a belső piaccal összhangba hozó szabályok jöjjenek létre, és ezáltal megteremtődjön az Unió közszolgáltatásainak fejlődéséhez és az európai polgárok alapvető szükségleteinek tényleges kielégítéséhez szükséges jogbiztonság és jogi kiszámíthatóság;

3.

érdeklődéssel veszi tudomásul, hogy a jogszabálycsomag felülvizsgálata az Európai Bizottság tágabb, a közszolgáltatások és a belső piac területére vonatkozó célkitűzéseinek keretébe illeszkedik, nevezetesen az „Egységes piaci intézkedéscsomag” 25. javaslatához (1) kapcsolódik, amelyben a Bizottság vállalta, hogy 2011 végéig az általános érdekű szolgáltatásokról szóló, intézkedéscsomaggal kísért közleményt fogad el, hangsúlyozva, hogy az Uniónak tagállamaival együtt ügyelnie kell arra, hogy a közszolgáltatások könnyebben működtethetők legyenek az erre alkalmas szinten, megfeleljenek a finanszírozás világos szabályainak, kiváló minőségűek legyenek, és valóban mindenkihez eljussanak;

4.

ismételten kifejezi, hogy az említett jogszabálycsomag felülvizsgálata során szigorúan tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét, és a nemzeti vagy regionális jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően biztosítani kell a területi önkormányzatok választási és közigazgatási szabadságát a szervezési és finanszírozási módozatok, illetve közszolgáltatási feladataik gyakorlása terén;

5.

megerősíti, hogy a területi önkormányzatok különösen alkalmasak arra, hogy aktív szerepet vállaljanak a jogszabálycsomag felülvizsgálatának folyamatában, mivel közvetlen kapcsolatban állnak az adott területekkel, és napi szinten részt vesznek a közszolgáltatások meghatározásában, megszervezésében, finanszírozásában és biztosításában, válaszokat nyújtva a térségben élő polgárok által kifejezésre juttatott, egyre fejlettebb és szerteágazóbb alapvető szükségletekre, akár a foglalkoztatás, a lakhatás, a közlekedés, az oktatás, az egészségügy vagy a koragyermekkori gondozás kérdésében, vagy éppen az időskorú eltartottak gondozása, a kultúra, a sport vagy a szabadidő terén;

6.

örül annak, hogy az Európai Bizottság elismeri a közszolgáltatások rendkívül fontos szerepét a közös uniós értékekben az EUMSZ 14. cikkének megfelelően. Alapvetően fontos, hogy a tagállamok és a területi önkormányzatok ésszerű feltételek mellett legyenek képesek polgáraik számára általános érdekű szolgáltatásokat biztosítani. E szolgáltatások előmozdítják a társadalmi és a területi kohéziót, elősegítik a polgárok jólétét, újraelosztó, az egyenlőtlenségeket csökkentő és a társadalmi igazságosságot növelő szerepük van, valamint jelentősen hozzájárulnak az Unió számára az Európa 2020-as stratégiában meghatározott fejlődéshez; ebben az értelemben a közszolgáltatásokra vonatkozó európai politika az EUMSZ 9. cikkének végrehajtásához is kapcsolódik;

7.

ezért emlékeztet arra, hogy a magas színvonalú általános gazdasági érdekű szolgáltatások fejlődése az Európai Bizottság állandó, átfogó prioritása kell, hogy legyen. Ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégia keretében az Európai Bizottságnak egyértelműen ki kellett volna emelnie az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat, mindenekelőtt az általános érdekű szociális szolgáltatásokat, mivel igen lényegesek a kitűzött célok eléréséhez. Sajnálatának ad hangot egyébként amiatt, hogy az Európai Bizottság nem kívánta az egységes piac újraindításához szükséges 12 fő prioritás egyikévé tenni e szolgáltatásokat, holott elismeri, milyen lényeges szerep hárul rájuk a polgárok egységes piaccal szembeni bizalmatlansága elleni küzdelem terén;

8.

egyetért az Európai Bizottság álláspontjával, miszerint az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó állami támogatási szabályok jelen reformjának fokoznia kell e szolgáltatásoknak az európai gazdaság válságból való kilábaláshoz és a társadalmi szövet megújításához nyújtott hozzájárulását;

9.

emlékeztet arra, hogy a válság gazdasági és szociális hatásainak leküzdése érdekében a polgároknak ma nagyobb szükségük van, mint valaha a magas színvonalú általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra. Úgy véli, hogy ezért a tagállamok által a költségvetési hiányok mérséklésére kidolgozott reformprogramok és intézkedések nem vezethetnek azon szolgáltatások hatókörének csökkentéséhez és minőségének romlásához, amelyeket az általános gazdasági érdekű szolgáltatások keretében nyújtanak, illetve finanszíroznak;

10.

olyan rendelkezések elfogadását sürgeti, amelyek kiegyensúlyozottabbak, jobban illeszkednek a közszolgáltatások jellegéhez, azok helyi, határokon átnyúló vagy közösségi vetületéhez, szervezési módjaik és a közreműködői hálózat sokféleségéhez, továbbá a közösségen belüli kereskedelem befolyásolása és a belső piacon belüli valós versenytorzulás kockázatának tényleges szintjéhez igazodnak;

11.

osztja az Európai Bizottság elemzését a Lisszaboni Szerződés közszolgáltatásokra vonatkozó új rendelkezéseivel kapcsolatban, melyek szerint a közszolgáltatások közös uniós értékeket képviselnek, nevezetesen: a magas minőségi szintet, magas fokú biztonságot és megfizethetőséget, az egyenlő bánásmódot, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását; valamint a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy hogyan gondoskodjanak a [közszolgáltatások] nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről;

12.

hangsúlyozza, hogy az EUMSZ 14. cikke, amely a Szerződés általános végrehajtási rendelkezéseire vonatkozik, a Parlamentnek és a Tanácsnak új jogalapot biztosít arra, hogy rendeleti úton állapítsák meg azokat a mindenekelőtt gazdasági és pénzügyi alapelveket és feltételeket, amelyek lehetővé tennék, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ellássák sajátos feladataikat;

13.

emlékezteti az Európai Bizottságot arra, hogy ez utóbbi rendelkezik azzal a kizárólagos joggal, hogy javasolja a Parlamentnek és a Tanácsnak az EUMSZ 14. cikkének – a Lisszaboni Szerződés e jelentős demokratikus vívmányának – életbe léptetését, továbbá, hogy teljes felelősséggel tartozik azért, ha e jogát nem használja fel;

14.

ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság arra kötelezi az Európai Unió Bíróságát, hogy konkrét esetek alapján olyan kérdésekben döntsön, amelyek érdemesek volnának arra, hogy a jogszabályalkotó a demokratikus elszámoltathatóság elvének megfelelően és a Lisszaboni Szerződés szellemében egyértelműsítse azokat;

15.

emlékeztet arra, hogy az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyv egyaránt elismeri a közszolgáltatások egyediségét és sokféleségét, valamint a tagállamok és a területi önkormányzatok elsődleges illetékességét e szolgáltatások nyújtására, végrehajtására, finanszírozására és megszervezésére;

16.

hangsúlyozza azonban, hogy annak a nagy mozgástérnek a megteremtéséhez, amellyel a területi önkormányzatoknak a Lisszaboni Szerződés értelmében rendelkezniük kell, olyan másodlagos jogalapra van szükség, amely a különféle meghatározások együtteséből kiindulva az általános érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos versenyjog lehető legrugalmasabb alkalmazását biztosítja a területi önkormányzatok számára;

17.

emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 106. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek értelmében a közszolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozások csak olyan mértékben tartoznak a versenyszabályok, különösen az állami támogatások tiltásáról és ellenőrzéséről rendelkező szabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a nemzeti, regionális és helyi hatóságok által rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását;

18.

megállapítja, hogy a közszolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozások hozzáférése a közszolgáltatások nettó végrehajtási költségeinek ellentételezéséhez szükséges gazdasági és pénzügyi feltétele annak, hogy e vállalkozások megfelelően teljesítsék a közhatóságok által rájuk bízott sajátos feladatokat, főképp a jelenlegi, gazdasági és pénzügyi válságtól sújtott időszakban, amikor a közszolgáltatások alapvető szerepet töltenek be a helyzet automatikus stabilizálásában és a legkiszolgáltatottabb európai polgárok védelmében, hozzájárulva ezáltal a válság szociális hatásainak csökkentéséhez;

19.

emlékeztetni kívánja az Európai Bizottságot arra, hogy a területi önkormányzatok mindig igyekeztek választ adni a polgárok által kifejezésre juttatott helyi szükségletekre és azok időbeli változásaira, ennek érdekében a mindennapi intézkedések során arra törekszenek, hogy a lehető legjobban használják fel az állami forrásokat, és illetékességi területükön belül biztosítsák a közszolgáltatások minőségét, hozzáférhetőségét, biztonságát és folyamatosságát; arra is emlékeztet továbbá, hogy a jelenlegi válság felerősítette a hatékonyság követelményét, ami a területi önkormányzatok elsőrendű politikai felelőssége saját polgáraikkal-választóikkal szemben;

20.

ezzel összefüggésben hangsúlyozni kívánja, hogy az állami szervek közötti együttműködés fejlesztése az eszközök összeadódása folytán jelentősen növelheti az állami források hatékonyságát, és nagymértékben hozzájárulhat az egyes területeken élő polgárok új igényeinek kielégítésére hivatott közszolgáltatások korszerűsítéséhez;

21.

ellenzi, hogy az Európai Bizottság bevezesse az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal járó ellentételezések gazdasági hatékonyságának vizsgálatát. Az RB véleménye szerint egy ilyen jogalkotási kezdeményezésre sem a 106. cikk, sem a (3) bekezdésére alapozott európai bizottsági egyoldalú határozat vagy irányelv nem biztosít elégséges jogalapot;

22.

ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy a közszolgáltatásokkal járó ellentételezés gazdasági hatékonyságának mérése mindenképpen csak egyike lehet a közszolgáltatások átfogóbb minőségi értékelésének, és ehhez nemcsak gazdasági, hanem tisztán minőségi mutatókat (hozzáférhetőség, a szolgáltatások folyamatossága, a felhasználók elégedettsége stb.) is figyelembe kell venni, ezenkívül úgy vélekedik, hogy egy ilyen értékelés önmagában nem indokolhatná a nyújtott szolgáltatások hatókörének csökkentését;

23.

határozottan kijelenti, hogy az Európai Bizottság, mint európai versenyhatóság megbízatása egyáltalán nem érinti az állami forrásoknak a tagállamok hatóságai által történő hatékony elosztásának feltételeit, sem azokat a feltételeket, amelyek mentén a közszolgáltatások ténylegesen hozzájárulnak az Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójához, a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz, mely megfontolások jóval túlmutatnak annak az elvnek az alkalmazásán, amely megtilt minden, a belső piaci verseny torzulását eredményezhető túlkompenzációt;

24.

emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság e kizárólagos, az Európai Unió Bíróságának ellenőrzése alatt gyakorolt megbízatása arra korlátozódik, hogy felügyelje azon, közszolgáltatással járó ellentételezéseknek a megfelelőségét, amelyek nem elégítik ki a Bíróság által az Altmark-ügyben hozott ítéletben rögzített feltételeket, és így az állami támogatások megtiltására és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések hatálya alá esnek;

25.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság szükségesnek tartja folytatni és hivatalossá tenni azt a több éve megkezdett folyamatot (ez eddig informálisan történt, hiszen a Bizottságnak ez nem volt kötelezettsége), amely a közszolgáltatásoknak nyújtott állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos kulcsfogalmak egyértelműsítésére irányul: ezt azoknak a „szolgálati munkadokumentumoknak” („staff working documents”) a közzétételével kívánja megtenni, amelyek a gyakran feltett kérdésekkel (2), az Általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó útmutatóval (3) és az általános érdekű szolgáltatások (4) interaktív tájékoztatási rendszerének beindításával kapcsolatosak; arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ezeknek a Szerződésben nem meghatározott kulcsfogalmaknak az egyértelműsítését a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló, az EUMSZ 14. cikkének alapján kidolgozott rendeletjavaslat révén tegye hivatalossá, ne pedig egy értelmező közlemény révén, amely egyedül az Európai Bizottságra nézve lenne kötelező;

26.

aggódik amiatt, hogy a közszolgáltatásokra vonatkozó, a belső piac szintjén jogilag konszolidált meghatározások hiánya következtében az Európai Bizottság a priori valamennyi szolgáltatást bevonja a Szolgáltatások Kereskedelmének Általános Megállapodásának (GATS) keretében folytatott tárgyalásokba, anélkül, hogy bármilyen mértékben figyelembe venné az általános érdekű szolgáltatások sajátosságait;

27.

azt javasolja, hogy az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó interaktív tájékoztatási rendszerben egy informatikai szimulátor is szerepeljen, amelynek révén a területi önkormányzatok ellenőrizhetik a támogatások kategorizálását;

28.

úgy véli, hogy a területi önkormányzatok többek között azért alkalmazták kevéssé az Európai Bizottság 2005. évi határozatát, mert – nem beszélve most az alkalmazás tranzakciós költségeiről – nehézségekbe ütközött a helyi, területi viszonyok összeegyeztetése a határozat által közvetített közösségi fogalmakkal, nevezetesen az olyan nehezen alkalmazható fogalmakkal, mint a „gazdasági jellegű tevékenység”, a „vállalkozások”, a „Közösségen belüli kereskedelem érintettsége”, a „gazdasági előny”, a „megbízás”, a „jól vezetett és közlekedési eszközökkel megfelelően ellátott középvállalkozás” vagy az „ésszerű nyereség”;

29.

hangsúlyozza, hogy azt a valós nehézséget, amit a területi önkormányzatok számára e fogalmak elsajátítása jelent, tovább fokozza az a tény, hogy azok alkalmazása egy adott típusú közszolgáltatásra nem egységes, hanem közvetlenül függ a szervezés és a szerződésbe foglalás módozataitól, amelyek a különböző területi önkormányzatok között – még ugyanazon tagállamon belül is – eltérőek;

30.

kéri az Európai Bizottságot, hogy felülvizsgált határozattervezetének beterjesztésével egy időben terjesszen elő egy tájékoztató jellegű, nem kötelező érvényű európai jegyzéket a tagállamok és a területi önkormányzatok által meghatározott közszolgáltatásokról; javasolja, hogy ez az évente frissítendő jegyzék, melyet a Régiók Bizottságával együttműködésben állíthatnak össze, a szervezési mód alapján jelölje meg a közszolgáltatások gazdasági vagy nem gazdasági jellegét oly módon, hogy konkrét iránymutatással szóljon a területi önkormányzatok számára arról, hogy mi tartozik e fogalmak alá, melyek azok az objektív indokok, amelyek alapján a közszolgáltatások gazdasági vagy nem gazdasági jellegű tevékenységnek minősülnek, illetve azok, amelyek a minősítés megváltozásához vezetnek;

31.

kéri az Európai Bizottságot, hogy az egyértelműsítés gyakorlatát terjessze ki a Lisszaboni Szerződés által a közszolgáltatásokra vonatkozóan meghatározott olyan közös uniós értékekre, mint a magas minőségi szint, magas fokú biztonság és megfizethetőség, az egyenlő bánásmód, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítása, nevezetesen pedig az egyetemes hozzáférés közös uniós értékének a szociális jellegű közszolgáltatások terén történő alkalmazására. Ezzel kapcsolatban sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a szociális lakásokat biztosító szervezeteknek egyre növekvő számú tagállamban nyújtott állami támogatások összeegyeztethetősége tekintetében a közelmúltban hozott európai bizottsági határozatok korlátozó szemléletűek, különösen a Hollandiával kapcsolatos, szociális lakhatásra vonatkozó E 2/2005 és N 642/2009 ügyekben, amelyekben az Európai Bizottság, mivel kizárólag a nagyon alacsony jövedelemküszöbök kritériumát alkalmazza, a szociális lakhatás területén megkérdőjelezi a társadalmi keveredés elvét. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy egy, az Európai Unió Bíróságához már beterjesztett kereset keretében vizsgálja felül álláspontját;

32.

ezért kimondja, hogy a tagállamok és a területi önkormányzatok feladata, hogy meghatározzák a szociális jellegű közszolgáltatásokhoz tartozó sajátos feladatokat, valamint az azokhoz kapcsolódó közszolgálati kötelezettségek jellegét és tartalmát, következésképpen az Európai Bizottság nem illetékes a kedvezményezett háztartások javára megítélt szociális szolgáltatások feltételeinek megállapításában és a háztartások azon kategóriáinak meghatározásában, amelyeknek alapvető szociális szükségleteit a piaci erők önmagukban nem elégítik ki;

33.

kéri az Európai Bizottságot, hogy elképzeléseibe és felülvizsgálati javaslataiba építse be a közszolgáltatással járó ellentételezés valamennyi lehetséges formáját, figyelembe véve a területi önkormányzatok széles mérlegelési jogkörét a közszolgáltatások finanszírozása terén, ideértve a helyi közszolgáltatási infrastruktúra (kórházak, szociális lakások, befogadóállomások, kulturális központok stb.) finanszírozásához szükséges hosszú távú beruházási támogatások formájában nyújtott ellentételezéseket; kéri továbbá a Bizottságot, hogy az összeegyeztethetőségre vonatkozó elgondolásaiban ne szorítkozzon a túlkompenzáció esetén egyik évről a másikra átvihető évi üzemeltetési támogatásokra, és jelölje meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a hosszú távú beruházási támogatások, nevezetesen az ingatlan- és telek-infrastruktúra fejlesztésére nyújtott támogatások esetén nem merül fel túlkompenzáció;

34.

kéri az Európai Bizottságot, hogy válassza külön az esetleges túlkompenzáció megelőzésének, ellenőrzésének és visszatérítésének – az állami támogatások tilalmának elvével és a torzulásoktól mentes verseny tiszteletben tartásával összefüggő – kérdését azoknak a feltételeknek a meghatározásától, amelyek alapján a közhatóság kiválasztja a közszolgáltatás ellátásával megbízandó vállalkozást és azzal szerződést köt, mely feltételek, a hatóság által kiválasztott szervezési módtól függően, vagy a Szerződésnek a megkülönböztetés-mentességre, az egyenlő bánásmódra és az átláthatóságra vonatkozó általános elveiből következnek – mint például a szolgáltatási koncesszió vagy a kizárólagos vagy különleges jogok biztosítása esetén –, vagy pedig a közbeszerzésekre vonatkozó irányelv rendelkezéseiből;

35.

ismételten hangsúlyozza, hogy a közszolgáltatás ellátásával megbízott egy vagy több vállalkozás kiválasztására meghirdetett közbeszerzési eljárás egy szervezési lehetőség a többi között – amely a közszolgáltatások külső szolgáltatótól, valamilyen ár ellenében történő állami megvásárlását jelenti – és nem egy kizárólagos módozat arra, hogy hogyan lehet elkerülni az állami támogatásnak minősítést;

36.

arra kéri az Európai Bizottságot, tegye világossá, hogy a közösségi jognak megfelelő közbeszerzési eljárás mindig kizárja a támogatásjogilag releváns túlkompenzációt is. Egyben utal arra, hogy egy kiírás adott esetben egy szolgáltatás nyújtása során felmerülő nettóköltségek hosszú távú alakulását tükrözi, hiszen az az erőviszonyok és egy adott pillanatban fennálló piaci helyzet eredménye. A szolgáltatók bizonyos piacokon követett piacra lépési stratégiáitól függően az egyes ajánlati felhívások során érvényesített árképzések az ellentételezések strukturális elégtelenségéhez vezethetnek, ami hosszú távon megkérdőjelezheti a közszolgáltatások pénzügyi folytonosságának elveit és azok megfizethetőségét;

37.

megjegyzi, hogy a területi önkormányzatok számára az ajánlati felhívás következtében felmerülő ügyleti többletköltségeken kívül bizonyos közszolgáltatások esetén – a szolgáltatás változó jellege, a pénzügyi folyamatosság okán, vagy amiatt, hogy általános érdek folytán a vállalkozásokat, amennyiben a felhasználó és a szolgáltató közötti információáramlás aszimmetrikus, (különösen a kiszolgáltatott emberek védelme érdekében, akiknek ki kell elégíteni szociális alapszükségleteit olyan területeken, mint az egészség, a lakhatás és a foglalkoztatás ) az egyes engedélyezési rendszerek szerint kell bevonni, továbbá különleges vagy kizárólagos jogok biztosítása okán, vagy egész egyszerűen azért, mert a helyi és szociális közszolgáltatások végrehajtását nem motiválja határokon átnyúló érdek – nem biztosítható a feltételek változatlansága;

38.

ezért azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a jogszabálycsomag felülvizsgálatát kísérje egy magyarázó közleményre irányuló javaslat, egy a területi önkormányzatoknak szánt „eszköztár” formájában, amely körülírja a közszolgáltatások különböző végrehajtási módozataira alkalmazandó jogot, érintve többek között a közvetlen végrehajtást, az állami szervek közötti, az eszközök összeadása révén létrejövő együttműködéssel történő végrehajtást, a „házon belüli” szervezet általi közvetlen végrehajtást, a közszolgáltatások külső szolgáltatótól, valamely ár ellenében történő állami megvásárlását, a működtetési kockázat külső, javadalmazásban részesülő vagy nem részesülő szolgáltatóra történő átruházását, a kizárólagos jogok vagy különleges jogok biztosítását engedélyezési rendszerek formájában és a nonprofit társulási kezdeményezéshez tartozó általános érdekű projekt számára nyújtott pénzügyi támogatást;

39.

örömmel látja, hogy az Európai Bíróság egyszerűsítette és világosabbá tette a szolgáltatások közvetlen végrehajtásának feltételeit és nemrégiben az állami szervek közötti együttműködésre vonatkozó feltételeket is; ezért felkéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok módosítására, hogy a közvetlen irányításnak egy olyan meghatározása jöjjön létre, amely alkalmazkodik a helyi autonómia meglétéhez, és a gazdasági és fiskális válság idején megfelel az állami források hatékonyságával szemben támasztott követelménynek;

40.

emlékeztet arra, hogy a területi önkormányzatok (mint állami szervek) közötti együttműködés komoly lehetőségeket rejt magában a gazdasági hatékonyság, az állami források optimális elosztása és a közszolgáltatásoknak – az egyes területeken élő polgárok alapvető szükségleteinek változását figyelembe vevő – korszerűsítése tekintetében;

41.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a területi önkormányzatok és a közjogi intézmények közötti közigazgatási együttműködést az Európai Unió működéséről szóló szerződés elveinek tiszteletben tartásával tekintse a közbeszerzési jog hatáskörén kívül eső, tagállamon belüli szervezési döntésnek;

42.

támogatja az Európai Bizottság ama szándékát, hogy csökkenteni kívánja a területi önkormányzatokra és a közszolgáltatások ellátásával megbízott vállalkozásokra háruló adminisztratív és költségvetési terheket; e terhek a túlkompenzáció rendszeres ellenőrzéseiből adódnak, amelyek jelenleg előfeltételei a bejelentés alóli mentességnek és a közszolgáltatással járó ellentételezések a priori összeegyeztethetőségének;

43.

támogatja az Európai Bizottság által javasolt módszert, amely a Szerződésben foglalt arányosság elvének megfelelően diverzifikálja az esetleges túlkompenzáció ellenőrzésének módozatait, jobban alkalmazkodik az egyes közelben hozzáférhető közszolgáltatások kifejezetten helyi jellegéhez – mint például a szociális közszolgáltatások, amelyeknek a belső piac jelenlegi fejlettségi szintje mellett nincs vagy csak elhanyagolható hatása van az Unión belüli kereskedelemre – és figyelmét azokra a közösségi kiterjedésű vagy határokon átnyúló közszolgáltatásokra irányítja, amelyek jelentősebb hatással vannak a belső piacra, mert az ágazati liberalizációs irányelvek kereteket biztosítanak számukra, vagy mert szolgáltatóik közösségi szinten vagy határokon átnyúlóan szerveződnek;

44.

ezért úgy véli, hogy meg kell különböztetni 1) a csekély összegű (de minimis) közszolgáltatási ellentételezéseket, amelyek nincsenek hatással a Közösségen belüli kereskedelemre, következésképpen nem sorolhatók az állami támogatások közé, 2) a helyi kiterjedésű közszolgáltatásokért nyújtott, de minimis küszöböt átlépő ellentételezéseket, amelyek mindazonáltal a szervezési sajátosságok folytán és a belső piac jelenlegi fejlettségi állapota mellett nincsenek olyan hatással a Közösségen belüli kereskedelemre, amely ellentétes lenne az Unió érdekeivel, valamint 3) a közösségi kiterjedésű vagy határokon átnyúló egyéb közszolgáltatásokért nyújtott ellentételezéseket, mely közszolgáltatások ágazati irányelvek vagy rendeletek szabályozása alatt állnak, vagy pedig vállalataik nemzetek feletti szinten szerveződnek;

45.

úgy véli, hogy más objektív kritériumokat is tekintetbe kell venni, amelyek eleve kiiktatják a Közösségen belüli kereskedelem befolyásolásának veszélyét és a versenytorzulás vagy a kereszttámogatások kockázatát; ilyen kritériumok az engedélyezési rendszerek által szabályozott bizonyos szolgáltatók korlátozott területi illetékessége, a bizonyos, állami vagy magánszolgáltatók korlátozott tárgyi illetékessége, mely szolgáltatók kifejezetten azért jöttek létre, hogy egy adott területen valamilyen sajátos közszolgáltatást nyújtsanak, és semmilyen kereskedelmi tevékenységet nem végeznek, továbbá az egyes szociális vállalkozások nonprofit jellege, mely vállalkozások az esetleges pénzügyi eredményeiket visszaforgatják a rájuk bízott közszolgáltatás finanszírozásába, csökkentve ezzel a jövőbeni ellentételezések összegét. Ezek az objektív jellemzők, amelyek a szolgáltató sajátos jellegéből és helyi beágyazottságából adódnak, semlegesítik a versenytorzulás és a Közösségen belüli kereskedelem befolyásolásának valamennyi kockázatát;

46.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a jelenleg a közszolgáltatási ellentételezések bejelentési kötelezettsége alóli mentesség feltételéül szolgáló, a túlkompenzációt vizsgáló rendszeres ellenőrzések tekintetében és az esetleges túlkompenzáció megelőzésének terén tegye rugalmasabbá a döntéshozatalt, hogy a megelőzés konkrét módjainak és az ellenőrzések ütemének meghatározása az illetékes hatóságok feladata legyen, és hogy, ezzel szemben, bizonyított túlkompenzáció esetén a jogorvoslati lehetőségek legyenek egyszerűbbek a vállalkozások számára;

47.

kéri, hogy kapjon különös figyelmet az a tény, hogy a területi önkormányzatok a helyi és szociális közszolgáltatásokat viszonylag kis, korlátozott méretekben szervezik meg, nem befolyásolva a tagállamok közötti kereskedelmet; kéri, hogy szülessenek a fenti esetekre érvényes, az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alóli mentességet biztosító eljárások és egyszerűsített szabályok, figyelembe véve e közszolgáltatások helyi és körülhatárolt jellegét, különösen a legelszigeteltebb és legtávolabbi régiókban, amilyenek a legkülső régiók, a szigetek vagy a hegyvidéki régiók; úgy véli, hogy e szolgáltatások jellegének ellenőrzése nem történhet kizárólag egy adott önkormányzathoz tartozó lakosság alapján, hanem számos mutatóra kell támaszkodni, amelyek mindenekelőtt az önkormányzat földrajzi helyét, valamint a szóban forgó közszolgáltatások lehetséges felhasználóinak számát veszik figyelembe;

48.

megjegyzi, hogy az Altmark-ítélet két első kritériuma – annak a közszolgáltatásnak a világos meghatározása, amelyet a támogatás kedvezményezettjének el kell látnia, valamint azon paraméterek objektív és átlátható előzetes megfogalmazása, amelyek alapján a kompenzációs kifizetések történnek – a helyi önkormányzatokat a közszolgáltatási feladatok világos kifejtésére kötelezi. Fontosnak tartja, hogy az odaítéléssel kapcsolatos követelmények ne rójanak az önkormányzatokra nemkívánatos forgalmiadó-fizetési kötelezettségeket, ezért azt kéri, hogy a kritériumokat hozzák összhangba az európai héa-irányelvvel;

49.

úgy véli, hogy ez az erőfeszítés mindenképpen nagyobb átláthatóságot és demokratikus elszámoltathatóságot eredményez a közszolgáltatások irányításában, mivel arányos és célszerű, nem ró túl nagy adminisztrációs terhet a hatóságokra és a vállalkozásokra, és nem sérti azt az elvet, miszerint a közszolgáltatásoknak alkalmazkodniuk kell a változó közösségi igényekhez. Javasolja az Európai Bizottságnak, hogy – a Szerződés átláthatóságra vonatkozó elvének megfelelően és mert szükség van arra, hogy a közszolgáltatások értelmezhetőbbé váljanak a polgárok számára – a közszolgáltatási ellentételezésre vonatkozó valamennyi ilyen határozatot kösse ahhoz, hogy a jelenleg hatályos – de a területi önkormányzat vagy a polgárok számára nem túl kifejező –„megbízatás” helyén legyen érvényben egy „közszolgáltatási szerződés”;

50.

konkrét, konstruktív és kiegyensúlyozott javaslatokat kíván továbbítani az Európai Bizottságnak, amelyek célja, hogy egyszerűbbé és egyértelműbbé tegyék a jelenleg hatályos rendelkezéseket, és biztosítsák, hogy a regionális és helyi önkormányzatok a jogbiztonság és jogi kiszámíthatóság érdekében ténylegesen végrehajtsák azokat; e javaslatok a Szerződés arányosságra és átláthatóságra vonatkozó elvein nyugszanak;

51.

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a csekély összegű (de minimis)  (5) támogatásokra vonatkozó rendelet három évre szóló, 200 000 eurós küszöbértékét, amely alatt a közpénzből nyújtott támogatás nem minősül állami támogatásnak, kifejezetten a közszolgáltatási ellentételezés tekintetében emelje fel évi 800 000 euróra (6), és ily módon vegye ki az állami támogatások ellenőrzése alól az összes helyi, közösségi alapú közszolgáltatást, amelyeket a helyi egyesületek hálózata és a városnegyedek szociális mikrovállalkozásai látnak el, és olyan helyi szociális fejlesztési területeken fejtik ki tevékenységüket, mint a társadalmi integráció, a kirekesztés elleni küzdelem, a helyi közösségek szervezése, a kulturális, sport- vagy szociális és oktatási események lebonyolítása stb. Ez a javaslat azon alapul, hogy a helyi, közösségi alapú közszolgáltatások nem jelentenek kockázatot az Unión belüli kereskedelemre, illetve azon, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy a területi önkormányzatok az állami támogatások ellenőrzésének rendszere alá vonják ezeket a helyi szereplőket, lévén hogy számuk igen nagy és hálózatuk rendkívül sűrű;

52.

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a területi önkormányzatok által a helyi hatókörű közszolgáltatások – ideértve a szociális jellegű közszolgáltatásokat – ellátásával megbízott vállalkozásoknak juttatott, évi 800 000 euró feletti ellentételezésekről egy új, egyszerűsített határozat rendelkezzen, amely eleve az állami támogatások rendszerébe utalja azokat; ez a határozat azon alapulhat, hogy a belső piac jelenlegi fejlettségi állapota mellett az Unión belüli kereskedelem befolyásolásának kockázata igen csekély. A kereskedelem befolyásolásának alacsony kockázata egyaránt következik a közszolgáltatás tisztán helyi jellegéből, ágazati szervezési módjából, illetve az abban részt vevő szolgáltatók jellegzetességeiből, azaz helyi beágyazottságukból és közösségi vagy határon átnyúló kiterjedést nélkülöző méretükből;

53.

úgy véli, hogy az egyszerűsített határozat alkalmazását az alábbi objektív jellemzőknek kell befolyásolniuk, hiszen ezek a belső piac jelenlegi fejlettségi állapota mellett igen csekély kockázatot jelentenek az Unión belüli kereskedelemre: az ellentételezést egy helyi és/vagy regionális önkormányzat, a helyi és/vagy regionális önkormányzatok egy csoportja, vagy egy helyi és/vagy regionális önkormányzat által ebből a célból felhatalmazott valamely szervezet biztosítja; az ellentételezés egy regionális vagy helyi, egy adott területet lefedő és e terület lakóinak sajátos szükségleteit kielégítő közszolgáltatás végrehajtására szól; az ellentételezést olyan vállalkozások kapják, amelyek területi illetékessége, jogilag vagy ténylegesen, a közszolgáltatás végrehajtásának területére korlátozódik, vagy amelyek kizárólag közszolgáltatásokkal foglalkoznak és nem végeznek egyéb, kereskedelmi jellegű tevékenységet, és kifejezetten azért alakultak, hogy kielégítsék ezeket az alapvető igényeket, vagy amelyek a közszolgáltatásból származó esetleges üzleti eredményeiket visszaforgatják a közszolgáltatás finanszírozásába, csökkentve ezzel a jövőbeni ellentételezések összegét;

54.

azt javasolja, hogy a Szerződésben foglalt szubszidiaritás és arányosság elvének megfelelően, a helyi és/vagy regionális közszolgáltatási ellentételezések összeegyeztethetőségét eleve megállapító egyszerűsített határozat az ellentételezést biztosító hatóságot bízza meg azzal, hogy hozzon meg minden szükséges intézkedést az esetleges túlkompenzáció megelőzése, ellenőrzése és kiegyenlítése érdekében, mert úgy ítéli meg, hogy a területi önkormányzatok közvetlen érdeke, hogy megelőzzék az esetleges túlkompenzációt. Ezzel szemben az igazolt túlkompenzáció esetén rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket le kell egyszerűsíteni;

55.

javasolja, hogy a szárazföldi szállítás terén biztosítandó közszolgáltatási kötelezettségekről szóló rendelet (7) mintájára a közösségi irányelvek vagy rendeletek által szabályozott, közösségi kiterjedésű vagy határokon átnyúló közszolgáltatások esetén, valamint a közösségi jog által nem szabályozott, azonban olyan jellemzőkkel rendelkező közszolgáltatások esetén, amelyek nem felelnek meg az új, egyszerűsített határozatban meghatározott jellemzőknek (mégpedig éppen a szolgáltatók közösségi szintű vagy határokon átnyúló szerveződése miatt), a közszolgáltatási ellentételezések összeegyeztethetőségének kérdései – amelyek magukban foglalják a közszolgáltatás nettó végrehajtási költségeinek szintjét, a szolgáltatók hatékonyságát és az ésszerű nyereség esetleges szabályozását – képezzék egy ágazati, és nem horizontális megközelítés tárgyát, amely illeszkedik az egyes szervezési sajátosságokhoz és alkalmas arra, hogy az Európai Parlament és a Tanács együttdöntési eljárásban fogadja el. A meglévő irányelvek és rendeletek felülvizsgálatára és az új, ágazati irányelvek és rendeletek elfogadására várva meg kell újítani a jelenleg hatályos közösségi szabályozást, figyelembe véve a csekély összegű (de minimis) közszolgáltatási ellentételezéssel és a helyi közszolgáltatások összeegyeztethetőségét eleve megállapító határozat felülvizsgálatával összefüggésben javasolt egyszerűsítéseket;

56.

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a Szerződés átláthatósági elvének és az EUMSZ 14. cikkének és 106. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően e három rendelkezés alkalmazásának feltételét képezze egyrészt egy „közszolgáltatási szerződés” (8), vagyis minden olyan hivatalos okmány megléte, amely: 1) elismeri, hogy a szolgáltató által ellátott feladat általános érdekű és az EUMSZ 14. cikkének, 106. cikkének (2) bekezdése és a 26. jegyzőkönyv 2. cikkének hatálya alá tartozik, 2) pontosan megjelöli az abból eredő sajátos kötelezettségek jellegét és az érintett területet, 3) megállapítja a nyújtott közszolgáltatási ellentételezés kiszámításának paramétereit; és másrészt e „közszolgáltatási szerződés” közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában egy erre a célra létrehozott külön jegyzékben.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/48

—

azt kéri, hogy az infrastruktúrák területén uniós szinten elfogadott valamennyi kezdeményezés e kérdések helyi és regionális szintű kezelésére is legyen figyelemmel,

—

amellett száll síkra, hogy vegyék figyelembe a helyi és regionális önkormányzatok szerepét és igényeit az energetikai infrastruktúrákkal kapcsolatos fejlesztési projekt vizsgálata során, valamint hogy kerítsenek sort a helyi, regionális, sőt makroregionális szinten előálló haszon-költség arány alapos vizsgálatára,

—

úgy véli, hogy az energetikai infrastruktúrák értékelése fel kell, hogy mérje a projektek hatását mind az energetikai biztonság, mind a környezet és a tájak, mind a társadalmi-gazdasági fejlődés szempontjából,

—

igen kedvezően fogadja az Európai Bizottság által az intelligens hálózatok megteremtéséhez kapcsolódó technológiák kifejlesztésének tulajdonított elsőbbséget. Az ilyen hálózatok kulcsszerepet játszhatnak az energiapiac jó működésében, mivel lehetővé teszik a források hatékonyabb és hatásosabb felhasználását,

—

nyugtalanítja az a tény, hogy az Európai Bizottság nem képes teljes és részletes finanszírozási tervet javasolni az energetikai infrastruktúrák e fejlesztési programjával kapcsolatban,

—

hallatni kívánja a hangját olyan kiemelt fontosságú kérdésekkel kapcsolatban, mint az energetikai infrastruktúrába történő befektetési program költségvetésének kialakítása, a tervezett finanszírozási módok, az egyes szereplőkre, főként a helyi és regionális önkormányzatokra, de általánosságban a fogyasztókra is háruló hozzájárulások szintjei.

Előadó

Michel LEBRUN (BE/EPP) A francia nyelvű közösség parlamentjének tagja

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően – Az integrált európai energiahálózat programterve

COM(2010) 677 végleges

1.

örömmel látja, hogy az Európai Unió teljes mértékben részese ennek a hatalmas és kiemelt fontosságú építkezésnek, vagyis az egész Európára kiterjedő, hatékony kapcsolatokkal rendelkező és decentralizált, intelligens hálózatokból álló energetikai szuperhálózat párhuzamos kifejlesztésének. A Régiók Bizottsága csak üdvözölni tudja, hogy e kezdeményezés keretében végre a periférián elhelyezkedő területi önkormányzatokat is megfelelően figyelembe veszik, és integrálni kívánják az említett hálózatokba. A területi koherencia és régiók közötti szolidaritás megerősödik e struktúrák felállítása által, azzal a kifejezett feltétellel, hogy a tervek kidolgozásának pillanatában minden egyes szereplő félelmeit és érdekeit meghallgatják és teljes mértékben figyelembe veszik.

2.

ebből következően értékeli azt, hogy az Európai Bizottság az „Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően” című közleményében hangsúlyozza a regionális és helyi önkormányzatok részvételének fontosságát az európai energetikai infrastruktúrák modernizációjával kapcsolatos döntéshozatali folyamat egészében, valamint a jövőbeni szuperhálózat kialakításában. A Régiók Bizottsága amellett száll síkra, hogy erre a részvételre már a vizsgálat első lépéseitől kezdve törekedni kell.

3.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatokra kiemelkedő szerep hárul az Európai Bizottság által előterjesztett tervek sikerre vitelében, mivel számos, a tervezéshez, az engedélyezéshez, a beruházásokhoz, a közbeszerzésekhez, a termeléshez, a szállításhoz, az elosztáshoz, az energiafogyasztás ellenőrzéséhez, valamint az energiahatékonyság javításához és az energetikai hulladékok feldolgozásához és tárolásához kapcsolódó tevékenységben illetékesek, illetve ezekért felelősek. Ezért az infrastruktúrák területén uniós szinten elfogadott valamennyi kezdeményezés esetében figyelembe kell venni, hogy ezeket a kérdéseket hogyan kezelik helyi és regionális szinten.

4.

különösen értékeli a regionális csoportosulásokkal kapcsolatos mechanizmusokra fordított figyelmet. A tervezett projektek tervezési, finanszírozási, végrehajtási, nyomonkövetési és ellenőrzési folyamatainak megkönnyítésében, sőt felgyorsításában játszott szerepe mellett a specifikus regionális platformok rendszeres létrehozása elengedhetetlennek tűnik az összes érintett regionális és helyi szereplőnek az új energetikai infrastruktúrák telepítésében való teljes körű együttműködése és az abba való bevonása érdekében.

5.

azt kéri, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az új infrastruktúrák telepítésével kapcsolatos, megfelelő időben történő és szisztematikus lakossági tájékoztatásra. Elengedhetetlen, hogy a helyi és regionális önkormányzatok, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal, rendelkezzenek olyan eszközökkel és struktúrákkal, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy megfelelő módon tájékoztassák a közvéleményt és konzultáljanak vele annak érdekében, hogy élvezzék annak támogatását és biztosítsák a projektben való részvételét. Az is fontos, hogy az Európai Bizottság átláthatóbbá tegye az ilyen energetikai infrastruktúrák szükségességét alátámasztó modellszámításokat, hogy gondoskodjon a különböző modellszámítások megversenyeztetéséről, valamint hogy a helyi és regionális önkormányzatok az ilyen modellszámításokhoz szükséges paraméterek és számítási módok birtokában legyenek.

6.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az Európai Unió csak akkor lesz képes elérni a megújuló energiákkal, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és az energiafogyasztás csökkentésével, valamint az ellátás biztonságával kapcsolatos céljait, ha jelentős, energetikai szempontból hatékonyabb gazdaságot teremteni képes beruházásokhoz járul hozzá többek között a transzeurópai hálózatok modernizálásával, az összeköttetések kialakításával, valamint a megújuló energiák e hálózatokba történő bevonásával, valamint ha – a megújuló forrásokból való decentralizált energiatermelés előfeltételeként – kiterjedten fejleszti a közepes és alacsony feszültségű hálózatokat;

7.

felhívja az Európai Bizottság figyelmét a Régiók Bizottsága nemrég elfogadott állásfoglalására („A természeti katasztrófák hatásai Japánban és a nukleáris szerencsétlenség következményei: tanulságok az Európai Unió számára”), és különösen annak 14–16. pontjára, és kéri, hogy az energetikai infrastruktúra tervezése során a jövőben vegyék figyelembe az abban foglaltakat. Egyben azt is kéri, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátások 2050-ig terjedő csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket vegyék figyelembe. Különösen fontos szigorúan ügyelni arra, hogy minden ország elérje vagy meghaladja a fosszilis tüzelőanyagok – például a szén, a kőolaj vagy a földgáz – felhasználásából származó gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló célkitűzéseit.

8.

hangsúlyozza, hogy relatív fontosságuk szerint meg kell határozni, hogy hol lehet a meglévő infrastruktúrákat fejleszteni vagy korszerűsíteni, és hol van szükség új infrastruktúrákra;

9.

hangsúlyozza, hogy további intézkedéseket kell kidolgozni a kereslet kezelésére, illetve a 2020-ig elérendő energiatakarékossági és –hatékonysági célok eléréséhez. Az energetikai infrastrukturális szükségletek attól függnek majd, hogy mennyire leszünk képesek racionalizálni fogyasztásunkat.

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy a megfelelő nemzeti és európai uniós politikák lehetővé tennék a jövőbeni európai szuperhálózat számára, hogy az európai elektromossággal és földgázzal kapcsolatos belső piac hajtóerejévé váljon, hatékonnyá téve a versenyt ezen a területen. A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy ennek a hatékony egységes piaccal kapcsolatos projektnek a végrehajtása, valamint egy hatékony integrált európai energiahálózatnak a kialakítása elengedhetetlenül szükséges a jólét és a kohézió az Európai Unió 2020-as célkitűzéseiben megfogalmazott szintjének biztosításához.

11.

tisztában van a hatékony földgázvezetékek és egyéb infrastruktúrák fontosságával az ellátás diverzifikálása és biztonsága, valamint bizonyos régiók energiafüggőségének csökkentése szempontjából, és hangsúlyozza, hogy a földgázvezetékek terén nagyobb rugalmasságot biztosító szabályokra van szükség, különös tekintettel a kétirányú áramlás lehetővé tételére, hogy ezáltal megszüntessük bizonyos régiók egyetlen forrástól való függőségét. Egyben úgy ítéli meg, hogy a földgázzal kapcsolatos infrastruktúrafejlesztés során teljes mértékben figyelembe kell venni a folyékony földgáz (LNG) és a sűrített földgáz (CNG) alapú létesítményeket.

12.

úgy véli, hogy az Európai Bizottság közleményében javasolt intézkedések kiegészítik a harmadik csomagot abból a szempontból, hogy eleget kívánnak tenni az energiatermelés és –szállítás területén jelentkező befektetési igénynek.

13.

elismeri ebben az összefüggésben az energiapiacot szabályozó ügynökségek által játszott szerepet az energetikai infrastruktúrákkal kapcsolatos beruházások célszerűségének és hatékonyságának szavatolásában, legyenek azok akár központiak, akár decentralizáltak.

14.

igen kedvezően fogadja az intelligens hálózatok megteremtéséhez kapcsolódó technológiák kifejlesztésének tulajdonított elsőbbséget. Az ilyen hálózatok kulcsszerepet játszhatnak az energiapiac jó működésében, mivel lehetővé teszik a források hatékonyabb és hatásosabb felhasználását. A Régiók Bizottsága azt kéri, hogy létesüljön a leendő intelligens hálózathoz kapcsolódó, konzultációs, információs és eszmecserét biztosító platform.

15.

úgy véli, hogy az energiahatékonyság rendkívül hatékony és rentábilis eszköz, amely hozzájárulhat a jövőben is fenntartható energiagazdálkodás megteremtéséhez, és amely részben csökkentheti az energetikai infrastruktúrákba való beruházási kényszert.

16.

nyugtalanítja az a tény, hogy az Európai Bizottság nem képes teljes és részletes finanszírozási tervet javasolni az energetikai infrastruktúrák e fejlesztési programjával kapcsolatban. Ebből következően sajnálatát fejezi ki, hogy nem tudja hallatni a hangját olyan kiemelt fontosságú kérdésekkel kapcsolatban, mint a program költségvetésének kialakítása, a tervezett finanszírozási módok, az egyes szereplőkre, főként a helyi és regionális önkormányzatokra, de általánosságban a fogyasztókra is háruló hozzájárulások szintjei.

17.

támogatja az Európai Bizottság azon elképzelését, hogy egy olyan európai infrastrukturális alapot hozzon létre, mellyel biztosítható valamennyi nagyobb európai érdekű infrastrukturális projekt finanszírozása az energia, a szélessávú hozzáférés és a közlekedés terén, ideértve a TEN hálózatokat is;

18.

azt is sajnálja, hogy nem határoztak meg mennyiségi célokat az ezzel a stratégiával elérni kívánt eredményekkel kapcsolatban;

19.

nyomatékosan kéri tehát, hogy a lehető leghamarabb készítsenek teljes körű és részletes tájékoztatást a finanszírozás Európai Bizottság elé terjesztett módozataival és eszközeivel kapcsolatban, és kommunikálják ezt, valamint hogy az RB lehetőséget kapjon, hogy a jövőben kifejthesse álláspontját e kérdésekről.

20.

amellett száll síkra, hogy vegyék figyelembe a helyi és regionális önkormányzatok szerepét és igényeit az energetikai infrastruktúrákkal kapcsolatos fejlesztési projekt vizsgálata során. Elengedhetetlen, hogy a projektek megvalósítása során szisztematikusan sort kerítsenek a helyi, regionális, sőt makroregionális szinten előálló haszon-költség arány alapos vizsgálatára. Az említett értékelés fel kell, hogy mérje a projektek hatását mind az energetikai biztonság, mind a környezet és a tájak, mind a régiók társadalmi-gazdasági fejlődése szempontjából. A lakosság tiltakozása köztudottan komoly akadálya az energia-infrastruktúrák fejlesztésének. E fejlesztések lehetséges helyi előnyeinek, valamint a környezetre gyakorolt pozitív hatásnak a bemutatása jelentősen elősegítené az ilyen tiltakozások megszűnését;

21.

elismeri, hogy a nemzeti szint elengedhetetlen marad a befektetések koordinációja szempontjából a hálózatok és kapcsolódási pontjaik szintjén. A Régiók Bizottsága mindazonáltal ismételten utal arra a tényre, hogy a megújuló energiatermelés, és az energiafogyasztás – különösen az épületekben történő – csökkentésének egy lényeges része helyi és regionális szinten tett kezdeményezésekből származik.

22.

megállapítja, hogy a villamosságnak az EU és a harmadik országok közötti szállítására alkalmas infrastruktúrák fejlesztése bizonyos esetekben növelheti, vagy akár előidézheti a CO2-kibocsátás-áthelyezés (carbon leakage) veszélyét, és ezért azt kéri, hogy az Európai Bizottság ezt a jelenséget elkerülendő mielőbb vizsgálja meg az európai kvótapiac szükséges módosításait. Különböző opciókat kellene megvizsgálni, például valamilyen, a CO2-kibocsátás beszámítására szolgáló mechanizmust.

23.

elismeri, hogy az európai energetikai infrastruktúrák modernizációs projektje gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi érdek, mivel lehetővé teszi az ipari vállalatok vonzását, illetve újak létrehozását az energia területén, valamint számos új munkahely megteremtését az ágazatban. A pozitív hatások első haszonélvezői a régiók és a helységek lehetnének.

24.

hangsúlyozza a megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos források (kezdve a helyi és regionális hálózatokkal) bevonásának fontosságát a transzeurópai energetikai hálózatokba, ami az utóbbiak számára lehetővé tenné, hogy kihasználhassák a szállítási és elosztási rendszereket, valamint hogy fejlődhessenek;

25.

különösen fontosnak tartja, hogy megfelelő változások történjenek az infrastruktúra terén, elősegítendő az intelligens hálózatok kialakítását annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint a szövetkezetek képessé váljanak saját zöld energiájuk előállítására, a régiók közötti megosztásra; arra kéri az Európai Bizottságot, hogy hívjon össze konferenciát a helyi és regionális önkormányzatok és az érintettek részvételével, ami megadhatja a kezdő lökést az európai energiatermelés átalakításának;

26.

fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a stratégia alkalmat teremt az innovációra és a technológiai fejlesztésre, ami kedvez a berendezéseket gyártó európai vállalatok versenyképességének és vezető helyének megőrzéséhez (különösen a villamosenergia-szolgáltatás olyan területein, mint például a megújulóenergia-termelés, az intelligens és nagy hatékonyságú hálózatok, a villamosenergia-tárolás új rendszerei vagy az elektromos járművek fejlesztése). Az energetikai technológiákra vonatkozó európai stratégia, illetve az erre a területre vonatkozó K+F keretprogramokhoz kapcsolódó kezdeményezések megerősítését szorgalmazza;

27.

megállapítja, hogy hatékonyabb és intelligensebb hálózati infrastruktúrák nélkül nem várható javulás a fogyasztói árak, az innováció és az energiaellátás biztonsága területén, főként a vállalkozások szempontjából gazdaságilag kevésbé jelentős régiók, például a legkülső régiók, az alacsony népsűrűségű régiók és a gazdaságilag gyengébb régiók esetében.

28.

emlékeztet arra, hogy a nagy erőművekben való központosított termelés az európai belső energiapiac működése szempontjából a jövőben is rendkívül fontos, lényegesen ki kell azonban egészíteni decentralizált energiatermelő létesítményekkel, valamint intelligens irányítási és szállítási rendszerekkel. A Régiók Bizottsága ennek következtében kiemeli, hogy a városokat és régiókat jobban kellene ösztönözni arra, hogy fejlesszék e helyi, decentralizált energiatermelés rendszereit és technológiáit, mert ez egyben gátolja az energiatermelés terén a monopóliumok kialakulását, emellett elősegítheti a lakosság fokozottabb bevonását, és ezzel a fenntarthatóbb energiagazdaság nagyobb mértékű elfogadását.

29.

kiemeli, hogy az energiatermelés decentralizálása a kis, helyi vagy regionális szintű pólusok környezetkímélő helyszíneken való megteremtésének irányában hatékony intézkedésnek bizonyul majd a városok és régiók számára, illetve a megújuló és a környezetet nem szennyező energiák fejlesztése és a környezet éghajlatváltozással szembeni megóvása érdekében vívott küzdelem szempontjából.

30.

hozzáfűzi, hogy a decentralizált termelési módok azt is lehetővé tennék, hogy az Európai Unió teljes egészében kilépjen a külső energetikai függőségből, és ezáltal megszilárdítsa ellátásának biztonságát.

31.

azt kéri, hogy részt vehessen a módszertan kidolgozásának folyamatában, amelyet a konkrét – kimondottan európai érdekeltségű – projektek kidolgozásának érdekében fogadnak majd el, valamint azon eszközök kifejlesztésében, amelyekre a prioritások rugalmas, a piaci feltételek, valamint a rendelkezésre bocsátott technológiai lehetőségek helyi és regionális jellegzetességeit szem előtt tartó végrehajtása során lesz szükség.

32.

támogatja a meghatározott prioritások megvalósításának könnyebbé tételét célzó speciális platformok felállítását makroregionális szinten. Már a projektek vizsgálatának kezdetétől aktiválni kellene ezeket a platformokat, melyeket a megvalósítás minden egyes szakaszába be kell vonni, ideértve a finanszírozási tervek kidolgozását és ez utóbbiak költségvetésben való megjelenítését;

33.

ezzel összefüggésben kifejezetten üdvözli az EU Északi-tengerrel határos államai és Norvégia offshore hálózatra vonatkozó kezdeményezését, amely a tengeri szélenergia-felhasználás és -infrastruktúra északi tengereken való fejlesztésének jobb összehangolását célozza, mivel a szélenergia döntő szerepet játszik az EU energia- és klímacéljainak elérésében.

34.

kéri az energiára irányuló regionális kezdeményezések szerepének jelentős megerősítését azáltal, hogy a technikai és pénzügyi tervezés, valamint e projektek hatásértékelésének feladatával speciális szerveket bíznak meg. Emellett teljes mértékben kívánatos ad hoc regionális struktúrákat létrehozni, amennyiben ez utóbbiak számára hatékony és eredményes működési módok és döntéshozatali mechanizmusok állhatnak rendelkezésre;

35.

üdvözli azokat a módfelett biztató eredményeket, amelyeket a régióközi és nemzetközi együttműködés terén működő magas szintű csoportok létrehozása vont maga után. A Régiók Bizottsága mégis rendkívüli módon törekszik arra, hogy a kisebb súlyú helyi és regionális önkormányzatok erőteljesen hallathassák a hangjukat egy ilyen típusú konfigurációban;

36.

egyetért az Európai Bizottsággal, és sajnálkozásának ad hangot az energiainfrastruktúrákkal kapcsolatos engedélyezési eljárások jelenlegi lassúsága miatt, és kéri, hogy egyszerűsítsék, hatékonyabban hangolják össze és tökéletesítsék ez utóbbiakat. Elfogadhatatlan lenne azonban, ha ebből az engedélyezési folyamatból kizárnák a helyi és regionális önkormányzatokat, amelyek mégiscsak első számú felelősök és érintettek azzal a hatással kapcsolatban, melyet az egyes energiaprojektek válthatnak ki a lakosság körében;

37.

kedvezően fogadja egy kapcsolattartó hatóság –„egyablakos rendszer” formájában történő – létrehozására vonatkozó javaslatot, amely egységes felületként működik a projektfejlesztők, valamint a nemzeti, regionális és/vagy helyi szinten érintett illetékes hatóságok között. A Régiók Bizottsága hangsúlyozza, hogy semmilyen sérelem nem érheti a területi hatóságok által gyakorolt hatásköröket.

38.

kéri, hogy az engedély odaítéléséhez megfelelő, maximális időkorlátot fogadjanak el, amely biztosítja a projektek helyes és hiánytalan kiértékelését, garantálva az érintett szereplők részvételét, és megkönnyíti az infrastruktúrák megtervezését és kialakítását;

39.

megismétli, hogy szeretné, ha a lakosság a projektkészítés legelejétől kezdve részt venne a döntéshozatali folyamatban. Ennek a részvételnek világosnak, nyitottnak, konkrétnak kell lennie, és biztosítania kell a lakosságnak a közös projekthez való csatlakozásához elengedhetetlen átláthatóságot. Magát az ütemezést is a nyilvánosság lehető legszélesebb köreihez kell eljuttatni annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa véleményét, illetve választ kaphasson kérdéseire;

40.

aktív részt kíván vállalni az engedélyezési eljárás átláthatóságának és kiszámíthatóságának javítását célzó iránymutatások kidolgozásában annak biztosítása érdekében, hogy azok kielégítő módon teljesíthessék célkitűzéseiket, melyek a projektek negatív és pozitív hatásaival kapcsolatos tájékoztatásra és kommunikációra, az átláthatóságra, a kiadott vélemények tekintetbe vételére, a projektek nyomon követésére és a közvélemény figyelemmel kísérésére vonatkoznak;

41.

kéri, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a nagyközönség tájékoztatására a fogyasztóknak és polgároknak szóló infrastruktúra-fejlesztés és intelligens hálózatok előnyeiről az ellátás biztonságával, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével és az energiahatékonysággal kapcsolatban. Ennek a tájékoztatásnak azonban kiegyensúlyozottnak kell lennie, nem rejtve el azokat a hátrányokat, amelyekkel a lakosság szembe fogja találni magát. Kizárólag átfogó és átlátható tájékoztatás segít az embereknek abban, hogy megértsék a kihívások súlyát és jobban elfogadják azok negatív hatásait. Ezen túlmenően a tájékoztatást hozzá kell igazítani minden egyes speciális helyzethez, pontos és releváns információkkal látva el mindenkit;

42.

kéri, hogy hatékony, hozzáférhető és méltányos kártérítési rendszereket hozzanak létre azok számára, akiket különösen negatívan érintene a projektek megvalósítása. Ezeknek a kártérítéseknek elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy a helyi és regionális önkormányzatok kompenzálhassák ezt a hatást, és biztosítsák, hogy ha a közvélemény nem is ért azzal egyet, de legalább elfogadja azt.

43.

támogatja azt a gondolatot, hogy előnyöket teremtsenek, és ösztönzőket hozzanak létre azon régiók számára, amelyek megkönnyítik az európai érdekű projektek gyors engedélyezését, amennyiben ez utóbbiak nem arra kapnak bátorítást, hogy túllépjék a szükséges elővigyázatossági szabályokat, így például a hatásértékelést és a nyilvános konzultációt. A Régiók Bizottsága kéri továbbá, hogy ezen ösztönzők odaítélését ki lehessen terjeszteni a helyi önkormányzatokra;

44.

osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint érdemes lenne kiterjeszteni ezt az ösztönző rendszert a megújuló energiák termelésével, továbbá szállításával és szétosztásával kapcsolatos minden helyi és regionális szinten megkezdett projektre;

45.

szeretne részt venni a régiók és a nemzeti hatóságok infrastruktúra-tervezési és projektfejlesztési tevékenységeit kísérő projekttámogatási eszköz létrehozásában. Ezzel kapcsolatban elengedhetetlen tekintetbe venni a projektek regionális és helyi szintre gyakorolt környezeti, sőt társadalmi-gazdasági hatásának értékelését;

46.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság által becsült 200 milliárd euró teljes beruházási összegből több mint 60 milliárd deficit marad.

47.

különösen kedvezően fogadja a magánforrások mozgósítását olyan szabályozás elfogadása segítségével, mely megoldást kínál a technológiai szempontból összetett vagy határokon átnyúló nagy projektek költségmegosztásának kérdésére. Ezek az új jogszabályok több, finanszírozási deficit miatt jelenleg veszélyben lévő makroregionális projekt számára lehetnek közvetlenül előnyösek;

48.

bátorítja az Európai Bizottság kezdeményezését, mely a köz- és magánforrások hasznosításának optimalizálását célozza a beruházói kockázatok csökkentése révén. Így a profit optimalizálása, a beruházások biztonságossága és a társadalomra gyakorolt pozitív hatás arra ösztönzi majd a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy beruházzanak a számukra legmegfelelőbb projektekbe;

49.

sajnálkozását fejezi ki az ezen törekvések számára biztosítható költségvetéssel és pénzügyi keretekkel kapcsolatos pontos és konkrét tájékoztatás hiánya miatt. A Régiók Bizottsága kéri, hogy a megfontolás alatt lévő pénzügyi mechanizmusok feleljenek meg a rugalmasságra, a különböző jelenlegi kockázattípusokhoz történő kiigazításra és az egyes projektek sajátos pénzügyi szükségleteinek tekintetbe vételére vonatkozó kritériumoknak;

50.

sürgeti mindenekelőtt az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg az olyan különböző szereplők, mint a helyi és regionális önkormányzatok pénzügyi részvételének módozatait az energiainfrastruktúra fejlesztésében. Ennek először is katalizátor szerepe lenne az érintett projektek beindítása és alakítása tekintetében. Ezen túlmenően pedig az infrastruktúrák jövőbeli hasznosításából származó pénzügyi előnyök perspektívája felsorakoztathatná a közvéleményt a projekt mellé;

51.

kéri, hogy kiemelt figyelmet kapjanak az olyan projektekbe történő beruházások, melyek hozzájárulnak majd a 20-20-20 célkitűzések eléréséhez, ideértve az intelligens hálózatok fejlesztését, a megújuló energiák beépítését az európai szuperhálózatba, a külső régiók és települések egészének összekötését a szuperhálózattal és a kapcsolódási pontokkal;

52.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatokra jelentős szerep hárul az energiafogyasztással kapcsolatos egyéni felelősségvállalás előmozdításában. Az intelligens hálózatok, intelligens fogyasztásmérők és a megfelelő fogyasztókészülékek, melyek nemcsak energiát, hanem a fogyasztás szintjével és típusával kapcsolatos információkat is szolgáltatnak, az energiamegtakarítás területén meglévő lehetőségek konkrét megvalósulását jelenthetik. Ezáltal hozzájárulhatnának az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, valamint az energiahatékonyság javításához. Ezért a megfelelő technológiák továbbfejlesztését és bevezetését támogatni kell. Hangsúlyozza, hogy nemzeti tervek és európai programok segítségével a helyi és regionális önkormányzatoknak 2020-ra olyan kísérleti projekteket kell kidolgozniuk, amelyek az intelligens hálózatokkal kapcsolatosak, és kiemelt figyelmet szentelnek a határmenti régiók közti programoknak;

53.

kéri, hogy az energia-infrastruktúra korszerűsítését célzó projektek finanszírozásával és támogatásával kapcsolatos prioritások a következő kritériumokon alapuljanak: a helyi eredetű és megújuló energiák termelésének és elosztásának fejlesztése, a villamos áram és a földgáz egységes piacának kiteljesítése, valamint a fogyasztók támogatása hatékonyabb piaci részvételük érdekében. Ez utóbbit nemcsak fogyasztásuk hatékonyabbá tétele révén lehet elérni, hanem azáltal is, hogy lehetővé tesszük számukra, hogy helyi, sőt egyéni termelőkké válhassanak, és eladhassák esetleges többlettermelésüket. A 20-20-20 célkitűzések eléréséhez ezenkívül a hatékonyság növelésébe is be kellene ruházni, mégpedig a meglévő hálózatok lecserélése vagy korszerűsítése révén, hogy csökkenteni lehessen az átalakítási és átviteli veszteségeket.

54.

azt kéri, hogy támogassák a megújuló energiaforrásokra és nagyteljesítményű kapcsolt energiatermelésre épülő, a saját felhasználást fedező rendszereket, úgy alakítva ki a hálózatokat, hogy közben az ilyen típusú létesítményeket részesítik előnyben.

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/54

—

megerősíti, hogy a LIFE program már több ízben bizonyította hasznosságát, ezért a program futamidejét ki kellene terjeszteni a következő finanszírozási időszakra is, különös hangsúlyt helyezve a „Biodiverzitás” tematikus területre;

—

kéri, hogy egyszerűsítsék az adminisztrációra vonatkozó szabályokat, növeljék a társfinanszírozás maximális arányát, a projektek sikeres előkészítésének költségeit tegyék jogosulttá a LIFE-finanszírozásra, valamint újra tegyék lehetővé a helyi és regionális önkormányzatok számára, hogy személyzeti költségeiket teljes mértékben saját forrásként kezelhessék;

—

kéri, hogy a jövőbeni LIFE „Biodiverzitás” tematikus területe a biodiverzitás tágabb fogalmát ölelje fel. Ahhoz, hogy a LIFE program fontos szerepet kapjon a Natura 2000 finanszírozásában, lehetővé kellene tennie a rendszeres területkezelési tevékenységek finanszírozását;

—

javasolja, hogy az új LIFE program „Környezetvédelem” tematikus területe továbbra is meghatározó ösztönző legyen a helyi és regionális önkormányzatok számára a hatályba lépő uniós környezetvédelmi jogszabályoknak való előzetes megfelelést illetően, valamint ahhoz, hogy a jogszabályi követelményeken túlmutató, innovatív környezetvédelmi megoldásokat alkalmazzanak. Ehhez fontos, hogy az ökológiai innovációs projektek az állami szektorban széles körben hasznosíthatók legyenek;

—

a LIFE program hatékonyságának növelése érdekében támogatja az Európai Bizottság átfogóbb, „integrált LIFE projektekre” irányuló javaslatát, amelyek hatékony eszközök a LIFE katalizátorszerepének legjobb kiaknázásához azáltal, hogy strukturált kapcsolatokat létesítenek más uniós alapokkal;

—

hangsúlyozza, hogy az új LIFE program folytatja a kommunikációs és információs projektek támogatását, nagyobb hangsúlyt helyezve az oktatásra és azokra a projektekre, amelyekben helyi és regionális önkormányzatok vesznek részt, és amelyek uniós szinten jelentős hatást fejtenek ki.

Előadó

Daiva MATONIENĖ (LT/EA), Šiauliai városi tanácsának tagja

Referenciaszöveg

Az Európai Bizottság közleménye: A LIFE+ rendelet félidős értékelése COM(2010) 516 végleges

1.

úgy véli, hogy a környezet védelme és a biológiai sokféleség megőrzése az életminőség lényeges előfeltétele Európában, és ezért nemcsak a nemzeti kormányok, helyi és regionális önkormányzatok vagy az uniós intézmények feladata, hanem valamennyi európai polgár gondja;

2.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió egyik célja a fenntartható és nem túlzott növekedés elősegítése az ökológiai célkitűzések figyelembevétele mellett, és hogy a biodiverzitás csökkenése negatív hatással járhat e növekedésre; az Unió azonban maga is egyre nagyobb hatáskörrel rendelkezik a környezetvédelem terén, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek az Unió környezetvédelemmel kapcsolatos hatáskörét meghatározó 192. cikkében is tükröződik;

3.

elismeri, hogy az 1973/92/EGK rendelettel bevezetett és később több alkalommal frissített LIFE program révén, mely az EU specifikus finanszírozási eszköze a környezetvédelem terén, mindeddig 3 115 ökológiai projekt részesült 2,2 milliárd eurós finanszírozásban, (1) és ezért fontos eszköz az uniós szinten hozzáadott értéket nyújtó helyi és regionális környezeti politikák és projektek finanszírozásának elősegítésében; (2)

4.

mindamellett, hogy teljes mértékben elismeri a LIFE program érdemeit, óva int attól, hogy túlbecsüljék a program lehetőségeit. Az évente a LIFE program rendelkezésére álló mintegy 340 millió euró segítségével egy sor olyan projekt támogatható, amelyek közül számos komoly potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy a kedvező környezetpolitikai megközelítések jó példájaként és ösztönzőjeként szolgálhasson. Ez a pénzügyi forrás, amely az EU éves költségvetésének mintegy 0,2 %-át teszi ki, azonban nem elegendő arra, hogy a más környezetvédelmi programok vagy uniós alapok alulfinanszírozásából adódó összes problémát megoldja;

5.

elismeri, hogy a LIFE+ program nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a környezetgazdálkodási terveket elfogadják és végrehajtsák, értékes élőhelyeket visszaállítsanak, gondoskodjanak fontos fajok populációinak helyreállításáról, és kiépüljön a Natura 2000 hálózat. A LIFE+ ezenkívül segítette partnerségi kapcsolatok létrehozását és ezáltal az együttműködési struktúrák erősítését, ami megkönnyítette az érdekcsoportok és politikai döntéshozók közötti tapasztalat- és információcserét;

6.

a helyi partnerségek fejlesztését kéri, mivel ezek vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a LIFE forrásait ötvözzék más helyi és európai uniós alapokkal;

7.

hangsúlyozza, hogy a környezetvédelem terén fellépő új kihívások, a továbbra is fogyatkozó biológiai sokféleség és az EU fejlődése olyan új feladat elé állítják a környezetvédelmet Európában, amelyre lehetőleg gyorsan kell hatékony, az új pénzügyi terv keretében megvalósítandó megoldást találni;

8.

úgy véli, hogy az európai helyi és regionális önkormányzatoknak nélkülözhetetlen szerepet kell játszaniuk az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásában, továbbá az ökológiai innovációk és a bevált gyakorlatok széles körben való ismertté tételében;

9.

azt ajánlja, hogy a biológiai sokféleség megőrzése az EU környezetvédelmi politikájának minden területén elsődleges prioritást kapjon. Mivel a biológiai sokféleség védelme átfogó témának számít, ezenfelül azt is biztosítani kell, hogy minden központi politikai területen figyelembe vegyék;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy az EU környezetvédelmi politikájának tekintettel kell lennie azokra az új kihívásokra, amelyek a géntechnológiával módosított szervezetek gyors fejlődésével és azoknak a honos fajokra gyakorolt, nem eléggé vizsgált hatásaival kapcsolatban jelentkeznek;

11.

elismeri, hogy bizonyos körülmények között konfliktusok merülhetnek fel a biológiai sokféleség fenntartását célzó politikai céljai és a fenntartható fejlődés más elemeinek céljai között. Az ilyen lehetséges célkonfliktusokra való tekintettel ezért nagyon fontos, hogy az új tervezési időszakban gondoskodjanak a fenntartható fejlődés különböző ökológiai célkitűzéseinek rugalmasabb koordinálásáról és biztosítsák a meghozott intézkedések koherenciáját, hogy az egyes területeken alkalmazott szabályok és intézkedések ne vezessenek a helyzet romlásához egy másik területen, vagy akár összességében rosszabb megoldásokhoz;

12.

hangsúlyozza, hogy bár a LIFE-projektek egyértelműen környezetvédelmi célúak, egyben társadalmi-gazdasági hasznot is hozhatnak a helyi közösségek számára, beleértve a LIFE+ „Természet és biodiverzitás” projektjeinek ökoszisztéma-szolgáltatásait. A Régiók Bizottsága üdvözli e lehetséges előnyök ismertetését a LIFE-projektek pályázati adatlapjain, amelyek benyújtása ez év elején vette kezdetét. A továbbiakban az Európai Bizottságtól jelentés készítését várja a LIFE program egészére vonatkozó, társadalmi-gazdasági eredménymutatók átfogó rendszeréről;

13.

úgy véli, hogy a LIFE+ program „Természet és biodiverzitás” tematikus területe jelentős mértékben hozzájárult a madárvédelmemről szóló és az élőhelyekről szóló irányelv megvalósításához, és „A biológiai sokféleség csökkenésének megállítása 2010-ig – és azon túl” című közleményben meghatározott célok közül legalább néhányat sikerült elérni. A LIFE+ azonban a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben szereplő intézkedéseknek csak egy részére terjed ki, és a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása továbbra is olyan terület, amelyre különös figyelmet kell fordítani;

14.

ezért azt kéri, hogy a LIFE+ támogatási programot a jövőben is az uniós környezetvédelmi politika lényeges elemének tekintsék, melynek „Biodiverzitás” tematikus területe különös figyelmet igényel, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy lehetőleg elérjük a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására irányuló, a 2020-ig tartó időszakra kitűzött célokat;

15.

felhívja a figyelmet a legkülső régiók speciális helyzetére. Az egész EU-n belül ezek a régiók járulnak hozzá a legnagyobb mértékben a biológiai sokféleséghez, és a Natura 2000 hálózaton belül több mint 200 közösségi jelentőségű terület található itt. Ezek a régiók tehát létfontosságúak a biológiai sokféleség csökkenése megállításának céljához;

16.

üdvözli az Európai Bizottságnak a Natura 2000 fontossági sorrendben történő végrehajtási terveinek bevezetésére vonatkozó javaslatát, amelyek regionális vagy nemzeti szintű makrogazdálkodási tervekként a Natura 2000 finanszírozására szolgálnak, egyértelmű és kötelező érvényű keretet nyújtva más uniós alapok és nemzeti támogatások számára a Natura 2000 élőhelyek és egy meghatározott területen élő veszélyeztetett fajok megőrzésének finanszírozásához; (3)

17.

hangsúlyozza, hogy a közelmúltbeli gazdasági és pénzügyi válság is számos kihívás elé állította a helyi és regionális önkormányzatok terveit a különböző – többek közt a biodiverzitás megőrzését célzó – kezdeményezések társfinanszírozásának területén. Erre tekintettel a Régiók Bizottsága felkéri a nemzeti hatóságokat és az Unió intézményeit, hogy osszák meg és hajtsák végre a bevált gyakorlatokat ezen a területen, például a helyes gyakorlat lengyel modelljét, amelyben a lengyel kormány nemzeti alapot hozott létre, amely társfinanszírozást nyújt a sikeres LIFE projektpályázatok számára; (4)

18.

üdvözli a LIFE+ programban bevezetett indikatív nemzeti forráselosztások rendszerét, különösen akkor, ha ezt az intézkedést ideiglenes jelleggel, az új uniós tagállamok elfogadott pályázatai számának növelése céljából alkalmazzák. Ugyanakkor szükségesnek tartja az említett intézkedés ideiglenes jellegének egyértelmű jelzését, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy továbbra is nyújtson képzési támogatást a nemzeti kapcsolattartók és a programot kisebb mértékben igénybe vevő tagállamok számára, valamint szólítsa fel a tagállamokat arra, hogy fokozzák nemzeti és regionális kapcsolattartóik képességét arra vonatkozóan, hogy tevőleges támogatást tudjanak nyújtani a pályázóknak;

19.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az e rendelet által majdan érintett helyi és regionális önkormányzatok érdekei elegendő figyelmet kapjanak, hogy a fontossági sorrendben történő végrehajtási tervek kialakítása kellő rugalmassággal történjen, valamint hogy a helyi hatóságoknak alkalmuk nyíljon felelősséget vállalni a fontossági sorrendben történő végrehajtási tervek programjaiért, és ezáltal élvezhessék az említett új intézkedés előnyeit;

20.

kéri az Európai Bizottságot, hogy továbbra is javítsa a LIFE+ „Környezetvédelem és irányítás” tematikus területének hozzájárulását a következő projektek finanszírozásához: megfelelőséget elősegítő projektek (amelyek a jogalkotási folyamat előkészítő szakaszában kijelölik az új uniós jogszabályok végrehajtásához szükséges forrásokat), zöld közbeszerzési eljárások kísérleti projektjei (amelyek a városok és régiók nagy volumenű, zöld közbeszerzési programjainak megvalósíthatóságát tesztelik), valamint demonstrációs projektek az erőforrás-hatékonyság, a zöld növekedés és a fenntartható termelés területén;

21.

hangsúlyozza, hogy további lehetőségeket kellene teremteni arra, hogy a környezetvédelem terén tevékenykedő NGO-k kezdeményezései finanszírozást kapjanak, és így biztosítva legyen a civil társadalom hatékony közreműködése az uniós környezetvédelmi előírások megvalósításában, a közvélemény környezetvédelem iránti figyelme fokozódjon, és nagyobb mértékben vegyen részt az új célok kitűzésében, valamint bevált gyakorlatok példái és szakismeretek gyűjtésében;

22.

felhívja a figyelmet arra, hogy az eddig a „Természet és biodiverzitás” tematikus területen végrehajtott projektek nagy része kizárólag néhány kihalással fenyegetett fajra irányult, amelyekről részletesen tájékoztatták a nyilvánosságot (pl. barnamedve – Ursus arctos, vöröshasú unka – Bombina bombina, lápi tarkalepke – Euphydryas aurinia). Számos más veszélyeztetett faj viszont egyáltalán nem kapott figyelmet. A LIFE+ program fejlesztése esetén azt is ösztönözni kellene, hogy a programot más, esetleg kevésbé ismert fajok védelme érdekében alkalmazzák;

23.

emlékeztet arra, hogy a „Természet” tematikus terület projektjeinek a jelenlegi követelmények szerint példaértékűnek és/vagy innovatívnak kell lenniük. A biológiai sokféleség védelme azonban számos esetben nem innovációt, hanem a már megkezdett munka folytatását, valamint a kialakított bevált gyakorlatok összegyűjtését és terjesztését követeli meg. Ezért e terület projektjei számára igen fontos annak a lehetőségnek a biztosítása is, hogy a példaértékű és innovatív jelleg követelményének kisebb jelentőséget tulajdoníthassanak, viszont nagyobb mértékben vegyék figyelembe a Natura 2000 területek egyedi szükségleteit és egy bizonyos földrajzi terület biodiverzitásának fenntartásával kapcsolatos kérdéseket. Elegendőnek kellene tekinteni azt, ha példaértékű eljárásmódokra támaszkodnak, és ezeket szeretnék más régiókra alkalmazni;

24.

kiemeli, hogy azokat a kihívásokat tekintve, amelyekkel az új tagállamok helyi és regionális önkormányzatai, valamint társadalmai szembesülnek az uniós tagság feltételeihez való alkalmazkodás során, fontos a LIFE+ program és más speciális programok ezen országokban való megvalósításának aktívabb támogatása;

25.

hangsúlyozza, hogy a maximális szinergia eléréséhez még az EU jelenlegi finanszírozási időszakának vége előtt el kell érni, hogy a LIFE+ program lehetőleg átfogó módon össze legyen hangolva más olyan uniós programokkal, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak a környezetvédelemhez, például a 7. kutatási keretprogrammal, a versenyképességi és innovációs keretprogrammal, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alappal (EMVA), a strukturális alapokkal és a Kohéziós Alappal;

26.

felhívja a figyelmet a magánszektor részvételének előnyeire a biológiai sokféleség védelmét célzó kezdeményezésekben, valamint arra a meggyőződésre, hogy a LIFE+ program céljai elősegítik a fenntartható és társadalmilag felelős gazdasági fejlődést;

27.

felhívja a figyelmet a felsőoktatásnak a LIFE program tevékenységeibe való fokozottabb bevonásával járó előnyökre, bátorítva előbbi együttműködését a program fő kedvezményezettjeivel; a kutatók ugyanis a legújabb tudományos felismerésekkel új perspektívát nyitnak a közös kihívásokra;

28.

hangsúlyozza, hogy az új finanszírozási időszakban megfelelő eszközöket kell rendelkezésre bocsátani az európai környezetvédelmi kezdeményezésekhez, hogy biztosíthassuk a biológiai sokféleség védelmét, színvonalas életkörülményeket biztosíthassunk az európai polgárok számára, és az egész világon növelhessük az emberek környezettudatosságát;

29.

emlékeztet arra, hogy a gyakorlatban a végtelen számú környezeti kihívás megoldására általában szűkös erőforrások állnak rendelkezésre. Ezért a környezet és a biológiai sokféleség védelmére irányuló valamennyi eszköznek különösen hatékonynak kell lennie. A mottójához hűen „a sokféleségben egységes” Európa hatékonyságának egyik legfontosabb feltétele az alkalmazott támogatási eszközök rugalmassága, hogy a különböző európai államokban és régiókban a szereplők a helyi körülmények figyelembevételével biztosítani tudják az EU finanszírozási tevékenységének maximális hozzáadott értékét;

30.

megerősíti, hogy az európai polgárok sokszínű környezetének és minőségi életterének biztosítása során lényeges szerepet töltenek be a helyi és regionális önkormányzatok, és ez a jövőben is így lesz. Ezért elsősorban arról kell gondoskodni, hogy a régiók és települések fel is használják a különböző környezetvédelmi eszközöket, és lehetőleg átfogóan részt tudjanak venni azok alakításában vagy tökéletesítésében;

31.

megerősíti, hogy az 1992-ben bevezetett LIFE program már több ízben bizonyította hasznosságát. Ezért a program futamidejét a jelenlegi finanszírozási időszakban szerzett pozitív és negatív tapasztalatok minél átfogóbb felhasználása mellett ki kellene terjeszteni a következő finanszírozási időszakra is;

32.

tudomásul veszi a LIFE program jövőjéről folytatott hatásértékelő konzultáció eredményeit, (5) melyek szerint a helyi és regionális önkormányzatok a helyi környezetvédelmi politika és végrehajtása javításának két leghatékonyabb módjaként a közfigyelem környezetvédelmi problémák iránti felkeltését és annak tudatosítását, hogy a különböző szereplőknek közösen kell megoldást találniuk, valamint a jobb környezetgazdálkodást elősegítő technológiai újításoknak különösen az illetékes hatóságok részéről történő támogatását határozták meg; ezért sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a LIFE reformjával kapcsolatban továbbra is mindenképpen a helyi és regionális önkormányzatok adminisztratív kapacitásainak erősítését és a közfigyelem felkeltését tekintse a legfőbb prioritásnak;

33.

szilárd meggyőződése, hogy az új tervezési időszakban is a LIFE programnak kell a természet, illetve a biológiai sokféleség védelmére szolgáló fő pénzügyi eszköznek maradnia, melynek jellemzői a költséghatékonyság, valamint a projektek és programok jó minősége. Ezért a program bármilyen fejlesztése során a pályázati és adminisztrációs eljárások egyszerűsítésére, valamint a támogatható pályázók széles köre előtti megnyitására kell összpontosítani;

34.

sürgeti, hogy a LIFE program helyi és regionális önkormányzatok által történő még hatékonyabb kiaknázása érdekében tegyék újra lehetővé számukra, valamint az egyéb közjogi szervezetek számára, hogy személyi költségeiket teljes mértékben saját forrásként kezelhessék;

35.

kiemeli, hogy a LIFE program célkitűzéseinek maradéktalan megvalósítását valószínűleg a lassú adminisztratív eljárások és a társfinanszírozás alacsony összege (általában 50 %, esetleges kivételek a LIFE+ „Természet” tematikus területen) is akadályozza. Ezért a programban meg kell találni annak a módját, hogy hogyan lehet egyszerűsíteni az adminisztrációra vonatkozó részletes szabályokat (a pályázat beadása, a végrehajtás, a kisebb projektek támogathatósága), valamint növelni kell az uniós társfinanszírozás maximális összegét;

36.

emlékeztet a régi és új tagállamok között az informáltság szintje és a pénzügyi lehetőségek terén továbbra is fennálló különbségekre, és ezért a program elérhetőségének biztosítása érdekében olyan mechanizmusok kidolgozását ajánlja, amelyek kiemelten támogatják az új tagállamok pályázóit és kedvezményezettjeit. Ennek a segítségnyújtásnak a projektjavaslatok kidolgozására és adminisztratív kérdésekre kell irányulnia, és a nemzeti kapcsolattartók rendszerének erősítésével, illetve – ahol még nem léteznek – regionális kapcsolattartó pontok létrehozásával volna megszervezhető;

37.

javasolja, hogy a pályázati eljárások során vegyék figyelembe a fenntarthatósági aggályokat, továbbá hogy használják ki a rendelkezésre álló számítástechnikai lehetőségeket, azaz online eljárásokat kell kidolgozni a projektek pályázatának benyújtása, az értékelés, az ügyvezető szerv és a pályázók közötti kommunikációs eljárások vonatkozásában, beleértve egy online pályázati regisztrációs és adatszolgáltatási rendszert;

38.

kéri, hogy fordítsanak alapos figyelmet a projektpályázatok értékelési eljárására, amely jelenleg kb. másfél évet vesz igénybe az ajánlati felhívás és a projekt indulása között. Ebben a tekintetben fel lehetne használni a legsikeresebb területi együttműködési programok közös technikai titkárságainak bevált irányítási példáit;

39.

rámutat arra, hogy a jelentkezési eljárás megkönnyítése és a területi együttműködési programok gyakorlatainak követése mellett a projekt előkészítésének költségeit – amennyiben a projektet elfogadják – LIFE-finanszírozásra jogosulttá kell tenni, vagy átalányösszeggel kell megtéríteni (pl. a projekt teljes költségvetésének függvényében);

40.

megjegyzi, hogy az új LIFE+ program végrehajtási folyamatait lehetőleg egyszerűsíteni kell annak biztosítása érdekében, hogy a program révén finanszírozott projektekben ne a jelentések készítése, hanem a célirányos környezetvédelmi és információs tevékenység álljon a figyelem középpontjában;

41.

emlékeztet arra, hogy a szervezett civil társadalom a jövőben sem fog kevésbé fontos szerepet játszani a környezet és a biológiai sokféleség védelmére irányuló kezdeményezésekben. Az új LIFE+ programnak ezért olyan elemeket is tartalmaznia kellene, amelyek erősen a nem kormányzati szervezetekre és a közvélemény tájékoztatására irányulnak. Ugyanakkor biztosítani kellene, hogy kis helyi NGO-k és a kutatók is profitálhassanak ebből a programból;

42.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a LIFE+ program bármilyen módosításai során tekintetbe vegyék a biológiai sokféleség védelmére irányuló intézkedések és a kézzelfogható eredmények közötti nagy ellentmondást: a projektek gyakran rövid időszakra szólnak, míg az eredmények csak hosszabb idő után láthatók. Ezért megfelelő értékelési módszert kell alkalmazni a kérelmekre vonatkozóan;

43.

kéri, hogy a LIFE+ programot könnyebben azonosítható és elérhető célok alapján határozzák meg. Ehhez a hangsúlyt inkább az eredményekre kell helyezni ahelyett, hogy a sikert a kiadások szabályszerűsége alapján értékelnénk;

44.

javasolja, hogy mivel a program hosszú távú célokra irányul, a pályázókat ösztönözni kell azon tevékenységek elvégzésére és/vagy finanszírozására, amelyek a projekt befejezése után szükségesek a hatékony nyomon követés biztosításához – így a projekt hosszú távú hatásainak megfigyelésére. Ilyen ösztönzésként további értékelési pontokat lehetne adni azon pályázók számára, akik pályázatukban felvázolják a nyomon követés rendszerét, és vállalják annak saját forrásokból való fenntartását;

45.

rámutat, hogy az új LIFE+ programnak tartalmaznia kell azon projektek meghatározását is, amelyek összhangban állnak a regionális – pl. a balti-tengeri – stratégiák célkitűzéseivel;

46.

gyakorlati tapasztalatok alapján meggyőződése, hogy a helyi és regionális önkormányzatok környezetvédelmi politikai tevékenységeinek és beruházásainak támogatása érdekében továbbra is a projektfinanszírozás (projektek támogatása) a leghatékonyabb mechanizmus, és annak kell a LIFE-támogatás fő eszközének maradnia. Innovatív finanszírozási eszközök alkalmazását is vizsgálni lehetne, elsősorban a LIFE program környezetvédelmi területén, azonban ezeket az eszközöket – ha egyáltalán – csak kiegészítő jelleggel, és nem a közvetlen projektfinanszírozás helyett kellene alkalmazni;

47.

úgy véli, hogy bebizonyosodott a LIFE program jelenlegi központosított irányításának hatékonysága, amely a programokra szánt forrásoknak aránylag kis részét fordítja adminisztrációs költségekre, ezért a Régiók Bizottsága, megismételve az eszköz „ismételt nemzeti keretek közé terelésével” szemben már kifejezett ellenállását, (6) azt ajánlja, hogy a LIFE program továbbra is az Európai Bizottság által vezetett központosított irányítás mellett működjön;

48.

rámutat, hogy mivel egy projekt végrehajtása folyamán igen nehéz lehet konkrét eredményeket felmutatni egy ökoszisztémára vonatkozóan, az új uniós finanszírozási időszakban a LIFE+ program keretében megvalósított projektek értékelését is erre való tekintettel kellene elvégezni. A legnagyobb figyelmet azonban nem a jelentés tárgyát képező időszak során elérhető eredményekre kellene fordítani, hanem a tervezett intézkedésekre, azok hatókörére és a projektek esetleges hosszú távú hatásaira;

49.

szorgalmazza, hogy az új LIFE+ programot tegyék kellően rugalmassá, és hangolják össze más támogatási eszközökkel is, amelyeknek nem kell közvetlenül összefüggeniük a környezetvédelemmel, de ökológiai elemekkel is kell rendelkezniük;

50.

úgy véli, hogy a természetvédelmet és a vidékfejlesztést összeegyeztető közös, összehangolt stratégiát kell indítani, mindenekelőtt a Natura 2000 hálózat azon területein, ahol mezőgazdasági tevékenység folyik, és hangsúlyozza, hogy tényleges koordinációra kell törekedni az előreláthatólag a környezetvédelmi versenyképességet is zászlójára tűző KAP jövőbeli eszközeivel;

51.

üdvözli azt az elképzelést, amely szerint a regionális hatóságok legyenek felelősek a fontossági sorrendben történő végrehajtási tervekért, és hangsúlyozza, hogy elegendő mozgásteret kell biztosítani e tervek prioritásainak utólagos megváltoztatásához;

52.

egyetért a Tanáccsal, amely kiemelte a LIFE program „valamennyi elemének szükségességét”, és a LIFE megjelenítésének fontosságát a jövőbeni uniós pénzügyi keretben, „nem feledve más uniós pénzügyi eszközökkel létesített szinergiáit, amelyek hozzájárulnak az Unió környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósításához”;  (7)

53.

azt kéri, hogy a LIFE program legalább formálisan kapcsolódjon az új közös stratégiai kerethez;

54.

javasolja, hogy a jövőbeni LIFE program is a jelenlegihez hasonló struktúrával rendelkezzen, amely három elemet foglalna magában: LIFE „Biodiverzitás” (benne a jelenlegi LIFE+ „Természet és biodiverzitás” tematikus területtel), LIFE „Környezetvédelem” és a LIFE „Irányítás” (benne a jelenlegi „Információ és kommunikáció” elnevezésű tematikus területtel);

55.

kéri, hogy a jövőbeni LIFE „Biodiverzitás” tematikus terület ne korlátozódjon a Natura 2000-re, hanem a biodiverzitás tágabb fogalmát ölelje fel. A biodiverzitás tágabb értelmet nyert, így olyan szempontokra is kiterjed, mint az ökoszisztéma-szolgáltatások, zöld infrastruktúrák, invazív idegen fajok stb. Habár e szempontok közül sokkal a Natura 2000 keretében is lehet foglalkozni – és továbbra is ennek kell a program alapját képeznie –, más szempontokról nem, vagy csak részben esik szó benne, ami azt mutatja, hogy szükség van a biodiverzitás fogalmának tágabb értelmezésére;

56.

rámutat, hogy ahhoz, hogy a LIFE program fontos szerepet kapjon a Natura 2000 finanszírozásában, a LIFE-nak lehetővé kellene tennie a rendszeres területkezelési tevékenységek finanszírozását, nem kizárólag a bevált gyakorlatra vagy az innovatív projektekre kellene összpontosítania, ahogy a LIFE+ rendelet 3. cikkében szerepel; a támogatott projektek és tevékenységek magas színvonalának biztosítása érdekében a LIFE programnak ugyanakkor minimumnormákat kellene tartalmaznia a projektjavaslatok, ezek felügyelete és a nyilvánosságnak az eredményekről való tájékoztatása tekintetében;

57.

javasolja, hogy az új LIFE program „Környezetvédelem” tematikus területe legyen továbbra is meghatározó ösztönző az olyan helyi és regionális önkormányzatok számára, amelyek a jogszabályi követelményeken túlmutató innovatív technológiákat és környezetvédelmi megoldásokat kívánnak alkalmazni. Ez a tematikus terület magában foglalhatná az előzetes beruházást, lehetővé téve a hosszú távú előnyök megteremtését; (8)

58.

emlékeztet arra, hogy mivel a források végesek, a LIFE-támogatások csak korlátozott számú helyi és regionális önkormányzatnál folytatódhatnak, miközben a közösségi joganyag végrehajtása a helyi önkormányzatok és régiók többsége számára kihívást jelent. Ezért a jövőbeni LIFE-projekteknek az állami szektorban széles körben hasznosítható ökológiai innovációs területekre kell irányulniuk, (9) míg a LIFE „Környezetvédelem” tematikus területe ismertségének növelését is a prioritások között kell szerepeltetni;

59.

hangsúlyozza, hogy a LIFE „Környezetvédelem” tematikus területének a jövőben nem csupán néhány tematikus kérdésre kell majd összpontosítania, (10) ezáltal nyitottságot mutatva a támogatandó területek egyedi kihívásai és lehetőségei iránt. Az odaítélés feltételeit a program stratégiai célkitűzéseinek, illetve a szóba jöhető kedvezményezettek helyi prioritásának együttes figyelembevételével kell megállapítani. Annak érdekében, hogy továbbra is fenntartható legyen, a LIFE – kapcsolódva az Unió prioritásaihoz – minden tematikus terület esetében kétéves prioritásokat állíthatna fel;

60.

szorgalmazza, hogy a LIFE „Környezetvédelem” tematikus területe támogassa a helyi és regionális önkormányzatok integrált környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó projektjeit, valamint a hatályba lépő uniós környezetvédelmi jogszabályoknak való előzetes megfelelést célzó projekteket;

61.

felhívja a figyelmet arra a jelenleg is zajló vitára, hogy van-e értelme két külön eszközt fenntartani az ökológiai innováció finanszírozására, (11) főleg, hogy mindkettő a Környezetvédelmi Főigazgatóság alatt működik. Ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ezt a szempontot a jövőbeni LIFE programról szóló hatásvizsgálatában annak figyelembevételével értékelje, hogy a két eszköz jelenleg különböző célokat szolgál, és a kedvezményezettek köre is eltérő. (12) Ezért bármilyen döntés szülessen is az említett vitában, azt mindenképpen biztosítani kell, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a kedvezményezettek között maradjanak, hiszen – mivel szoros kapcsolatban állnak a nyilvánossággal – nélkülözhetetlen szerepet játszanak a bevált környezetvédelmi gyakorlatok széles körű ismertté tételében, ezért képesek a tudatosság fokozására és magatartásbeli változások ösztönzésére;

62.

szorgalmazza, hogy a jövőbeni LIFE Irányítás tematikus területe foglalja magába az uniós környezetvédelmi szabályozás végrehajtásáról és érvényesítéséről szóló ismeretek megosztásának elősegítését olyan hálózatok, képzés és a bevált gyakorlatokat megosztó projektek támogatásával európai szinten, mint az IMPEL, vagy a „biodiverzitás európai fővárosainak” LIFE+ elnevezésű projektje; (13)

63.

szorgalmazza a környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek finanszírozásának felülvizsgálatát a LIFE Irányítás tematikus területe keretében, hogy szerepük, amelyet az érdekcsoportoknak az uniós politikai folyamatban való kiegyensúlyozott részvétele érdekében fejtenek ki, hatékonyabb támogatásban részesüljön. Ez magában foglalja az évente nyújtott működési támogatásokról a többévesekre való átállást, valamint az egyedi projektekben részt vevő tagállamok számának növelését, hogy ezáltal a hálózatépítés és a helyszíni munka során szerzett szükséges tapasztalatok is érvényesülhessenek;

64.

ismételten felkéri az Európai Bizottságot, hogy „vizsgálja meg, vajon a Polgármesterek Szövetségének koncepciója kiterjeszthető-e az uniós környezetvédelmi politika más kulcsfontosságú területeire, például a biológiai sokféleség, a hulladék- és vízgazdálkodás, valamint a zaj- és a levegőszennyezés, továbbá a fölhasználat területére”, (14) vagyis a jövőbeni LIFE program finanszírozná azt, hogy a Polgármesterek Szövetsége az „energiahatékony városok” helyett az „erőforrás-hatékony és környezetbarát városokat” tömörítené;

65.

támogatja a LIFE program hatékonyságának növelése és az adminisztratív költségek csökkentése érdekében az Európai Bizottság átfogóbb, „integrált LIFE-projektekre” vagy „LIFE cselekvési programokra”, a LIFE-projektek egy új kategóriájának létrehozására irányuló javaslatát. Az ilyen típusú projektek egy sor probléma kezelésére alkalmazhatók, különösen az édesvíz-gazdálkodás, a természet és a biodiverzitás megőrzése, valamint a fenntartható erőforrás-felhasználás és a hulladékgazdálkodás területén. (15) Azonban fenn kell tartani a hagyományosan önálló LIFE-projekteket, mivel ezeknek a kisebb helyi nem kormányzati szervezetek, az érdekcsoportok és a hatóságok is kedvezményezettjei lehetnek;

66.

úgy véli, hogy az integrált projektek révén egy-egy konkrét témakör, illetve egy tagállam vagy régió területének nagyobb hányada is támogatásban részesülhetne (pl. egy vízgyűjtő vizes élőhelyeinek helyreállítási projektje, egy veszélyeztetett faj védelme a vándorlási útvonala mentén, kezelési terv kidolgozása és megvalósítása egy régió összes, vagy hasonló Natura 2000 területei számára, egy Natura 2000 fontossági sorrendben történő végrehajtási terv részeként);

67.

javasolja, hogy az integrált projektekben használják fel az egyedi LIFE- és egyéb projektek keretrendszerét és útmutatásait, beleértve egy olyan tervet, amely megvilágítja, hogyan lehetséges egyéb uniós, nemzeti, regionális, helyi és magánforrások ötvözése a javasolt tevékenységek finanszírozására; ezek a projektek arra is szolgálhatnak, hogy különféle országok teamjeiből állandó munkacsoportok jöjjenek létre abból a célból, hogy elemezzék már megvalósított LIFE-projektek keretében szerzett hasonló tapasztalatok közép- és hosszú távú eredményeit, mégpedig olyan módon, hogy ülések, konferenciák, virtuális platformok és más kommunikációs formák segítségével hálózatokat alakítanak ki;

68.

kéri, hogy közhivatalok, nem kormányzati szervezetek és regionális vagy helyi szinten működő más érdekcsoportok, illetve ezen csoportok partnerségei is támogathatók legyenek az integrált projektek kedvezményezettjeiként. Ezek a projektek hosszabb távúak (pl. 5–10 évre szólóak) is lehetnek, amelyek során sor kerülhet az egyéni LIFE-projektek kidolgozására és végrehajtására;

69.

felhívja a figyelmet az említett integrált projektek hozzáadott értékére, különösen azért, mert kulcsszerepet szánnak a regionális hatóságoknak mint olyan lehetséges fő kedvezményezetteknek, amelyek gyakran egyúttal a vidékfejlesztési támogatásokért, a strukturális alapok működési programjaiért, és a majdani Natura 2000 fontossági sorrendben történő végrehajtási tervekért felelős illetékes hatóságok is. Az ilyen projektek továbbá hatékony eszközök a komplementaritás kihasználásához, és a következőképpen képesek a legjobban kiaknázni a LIFE katalizátorszerepét: strukturált kapcsolatokat létesítenek más uniós alapokkal és projektcsatornákat dolgoznak ki hozzájuk, ezzel segítve elő saját, környezetvédelmi célkitűzések elérésére fordítható sokkal jelentősebb forrásaik mozgósítását. Ez megoldhatja az strukturális alapoknak a biológiai sokféleség és a környezetvédelem területén tapasztalható elégtelen felhasználásával kapcsolatos problémát, amelyre a Régiók Bizottsága korábbi véleményeiben is felhívta a figyelmet; (16)

70.

kéri, hogy az új LIFE+ programban vegyék figyelembe a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos kihívásoknak az EU külső határain átnyúló jellegét is. Ezért biztosítani kellene azt, hogy egyes tevékenységeket az EU-val közvetlenül szomszédos országokban is folytathassanak;

71.

kielégítőnek ítéli a LIFE+ félidős értékelésének eredményeit, amelyek alapján mindhárom LIFE+ terület leggyakoribb kedvezményezettjei a hatóságok és fejlesztési ügynökségek voltak (2007-ben és 2008-ban a fő kedvezményezettek 42 %-a, míg a „Természet és Biodiverzitás” területen ezek a mutatók elérték az 51 %-ot), (17) és továbbra is hangsúlyozza, hogy elő kell segíteni a helyi és regionális önkormányzatok részvételét a környezetvédelemben és a biodiverzitás megőrzésében;

72.

szorgalmazza a nemzeti szintű információs politikák javítását annak érdekében, hogy a potenciális résztvevők több ismerettel rendelkezzenek a LIFE+ támogatási program nyújtotta lehetőségekről. E célból – a szubszidiaritás elvének figyelembevétele mellett és az egyes tagállamok közötti természetes különbségekre tekintettel – az információs politikát nemzeti információs központok kiépítésével kellene decentralizálni, és egyes esetekben regionális szinten is támogatni kellene a programról szóló információs kampányokat;

73.

szorgalmazza, hogy a LIFE program a jövőben nyújtson működési támogatásokat a helyi és regionális önkormányzatok számára, amelyek tevékenyen részt vesznek a LIFE népszerűsítésében az önkormányzatok és a régiók körében; (18)

74.

hangsúlyozza, hogy az új LIFE program folytatja a kommunikációs és információs projektek támogatását, nagyobb hangsúlyt helyezve az oktatásra és azokra a projektekre, amelyekben helyi és regionális önkormányzatok vesznek részt, és amelyek uniós szinten jelentős hatást fejtenek ki;

75.

megjegyzi, hogy amennyiben a program további hozzáadott értéket kíván elérni a kommunikáció terén, úgy az egyes LIFE-projektekben nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a célzott és ezért hatékonyabb kommunikációs megoldásokra. E tevékenységeknek a közvélemény brosúrákkal vagy információs táblákkal való tájékoztatása helyett elsősorban a kapacitásnövelésre, illetve a fő érdekcsoportok képzésére és bevonására kellene irányulniuk;

76.

emlékeztet arra, hogy a nem kormányzati szervezetek LIFE+ programmal kapcsolatos információk terjesztését célzó kezdeményezései mindeddig csupán a brüsszeli székhelyű európai NGO-k finanszírozására irányultak. 2007-ben az EU egészében 30 nem kormányzati szervezetet finanszíroztak ezen a módon, 2008-ban 33-at, a következő évben 32-t. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek legtöbbje hálózati struktúrával rendelkezik, ez nyilvánvalóan nem elegendő. Ezért nagyon fontos a tagállamokban, különösen helyi szinten tevékenykedő szervezetek erősebb támogatása, mivel általában ezek a szervezetek ismerik legjobban a helyi igényeket;

77.

azt ajánlja, hogy annak biztosításához, hogy az NGO-k által folytatott információs kampányok ki tudják fejteni hatásukat, ezeknek a szervezeteknek lehetőséget kell kapniuk arra, hogy teljes mértékben a környezetvédelem terén végzett tulajdonképpeni munkájukra és információs tevékenységükre összpontosítsanak, ahelyett, hogy kérvényezéssel és beszámolókkal kelljen fáradozniuk. Ésszerű lenne továbbá elérni, hogy az Európai Bizottság legalább két-három évre szóló hosszú távú megállapodásokat kössön;

78.

kötelezettséget vállal arra, hogy a jövőben is tájékoztatást nyújt a LIFE+ program által kínált lehetőségekről, támogatja a helyi kérelmezőknek a programban való részvételét, továbbra is összegyűjti az európai települések és régiók véleményét, és gyakorlati tapasztalatokon alapuló ajánlásokat ad az Európai Bizottságnak arról, hogy hogyan tökéletesíthető tovább ez a program, valamint az EU lehetőségeiről arra, hogy kiegészítő eszközt dolgozzon ki a természet és a biodiverzitás tárgyában, mely az új LIFE eszközzel párhuzamosan működne;

2.9.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 259/62

—

kiemeli, hogy a Régiók Bizottsága egyik legfontosabb politikai prioritása az uniós bővítési folyamat sikerének biztosítása,

—

az egyes nyugat-balkáni államok irányában történt vízumliberalizációt jó példának tartja arra, hogy milyen sokat el lehet érni, ha szigorú feltételeket specifikus előnyök biztosításával kötnek össze,

—

tudatában van ugyanakkor, hogy a legtöbb országban továbbra is igen sok az olyan feladat, melyek megoldása egyes esetekben csak nagyon lassan és akadozva halad. Mindenekelőtt a következő területeken látja szükségét reformoknak: állami struktúrák kiépítése, jogállamiság, az igazgatási kapacitás kiépítése minden – de különösen a regionális és helyi – szinten, jobb kormányzás, az igazságügy reformja, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem valamennyi állami szinten,

—

hangsúlyozza, hogy az előcsatlakozási támogatási eszközből (IPA), valamint az Európai Beruházási Bank és más nemzetközi pénzintézetek kölcsöneivel továbbra is támogatni kell a tagjelölt országok erőfeszítéseit,

—

meggyőződése, hogy megfelelően felkészített és képzett regionális és helyi szintű politikai és adminisztratív szereplők nélkül nem lehet sikerre vinni a bővítési törekvéseket.

Előadó:

Franz SCHAUSBERGER (AT/EPP), Salzburg tartomány képviselője a Régiók Bizottságában

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: Bővítési stratégia és a legfontosabb kihívások 2010–2011

COM(2010) 660 végleges.

1.

kiemeli, hogy a Régiók Bizottsága egyik legfontosabb politikai prioritása az uniós bővítési folyamat sikerének biztosítása;

2.

kifejezetten hangsúlyozza, hogy az RB által képviselt helyi és regionális önkormányzatok kulcsszerepet töltenek be a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országokkal folytatott párbeszédben. Ezekre az országokra egymástól igen eltérő, a történelmi és kulturális hagyományok jegyét viselő decentralizációs modellek jellemzőek;

3.

elismeri, hogy a bővítési folyamathoz regionális és helyi szinten decentralizált információs és kommunikációs politika kidolgozására van szükség, és kész e tekintetben segítséget nyújtani a regionális és helyi önkormányzatoknak, hogy ezek felkészüljenek jövőbeli felelősségi körükre, és támogatást kapjon együttműködésük az európai társintézményekkel;

4.

külkapcsolati stratégiájával támogatja a politikai párbeszédet, valamint a gazdasági és kulturális együttműködést a tagjelölt államok, a potenciális tagjelölt államok és az uniós tagállamok helyi és regionális önkormányzatai között;

5.

komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közvetlen intézményközi kapcsolatok, valamint nyilvános rendezvények, szakmai konferenciák és munkacsoportok szervezésével javítsa a helyi és regionális önkormányzatok kapacitását jogi, pénzügyi és adminisztratív téren;

6.

köszönetét fejezi ki az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa véleményeiért és az általa biztosított tájékoztatásért, valamint azért a fontos hozzájárulásért, amelyet a csatlakozó országok delegációi, az ezekben az országokban található települések szövetségei és a különféle NGO-k nyújtottak;

7.

üdvözli, hogy – amint ez az európai bizottsági közleményből kiderül – az EU bővítési folyamata az elért haladásról szóló legutóbbi jelentések elfogadása óta a számos egyéb kihívás, illetve a pénzügyi és gazdasági válság ellenére új lendületet kapott, és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése biztosítékot jelent arra, hogy tartani lehet az európai integrációs folyamat dinamikáját;

8.

üdvözli, hogy a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokon elért előrelépések, valamint az Izland csatlakozásáról 2010 júliusában kezdett tárgyalások révén elérhető közelségbe került az EU bővítésének hatodik köre;

9.

hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az új csatlakozásokat a követelmények következetes teljesítése révén megfelelően elő kell készíteni;

10.

meggyőződése, hogy a csatlakozási folyamat egyfelől páratlan alkalmat jelent arra, hogy a tagjelölt államokban – az adott országok európai normáknak való megfelelésének biztosítása érdekében – politikai és gazdasági reformok induljanak, másfelől elősegíti a pénzügyi és gazdasági válságból való kilábalást és a 2020-as reformmenetrend végrehajtását;

11.

emlékeztet arra, hogy a tagjelölt országok, különösen a nyugat-balkáni államok politikai és igazgatási struktúrái és hagyományai rendkívül eltérőek – részben regionális és helyi szinten is –, és az említett országok között a fejlettség szempontjából is jelentős különbségek mutatkoznak. A csatlakozási folyamat során ezt megfelelően tekintetbe kell venni;

12.

a nyugat-balkáni államokat illetően célirányos intézkedéseket ösztönöz a kkv-k regionális és helyi szintű megerősítésére annak érdekében, hogy munkahelyek jöjjenek létre, és így csökkenteni lehessen azoknak a tényezőknek a számát, amelyek főként a fiatalokat elvándorlásra ösztönzik a fejlődésben elmaradott külső régiókból;

13.

az egyes nyugat-balkáni államok irányában történt vízumliberalizációt jó példának tartja arra, hogy milyen sokat el lehet érni, ha szigorú feltételeket specifikus előnyök biztosításával kötnek össze;

14.

üdvözli, hogy az elért haladásról szóló legutóbbi jelentés óta áttörésre került sor több régóta húzódó kétoldalú vitában, illetve hogy párbeszédeket sikerült elindítani, mivel a csatlakozó országok egyre több felelősséget vállalnak a regionális együttműködésért;

15.

tudatában van ugyanakkor, hogy a legtöbb országban továbbra is igen sok az olyan feladat, melyek megoldása egyes esetekben csak nagyon lassan és akadozva halad. Mindenekelőtt a következő területeken látja szükségét reformoknak: állami struktúrák kiépítése, jogállamiság, az igazgatási kapacitás kiépítése minden – de különösen a regionális és helyi – szinten, jobb kormányzás, az igazságügy reformja, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem valamennyi állami szinten;

16.

hangsúlyozza, hogy az előcsatlakozási támogatási eszközből (IPA), valamint az Európai Beruházási Bank és más nemzetközi pénzintézetek kölcsöneivel továbbra is támogatni kell a tagjelölt országok erőfeszítéseit;

17.

a legtöbb nyugat-balkáni államban és Törökországban szükségét látja annak, hogy konkrét intézkedéseket hozzanak a megkülönböztetés minden formája elleni hatékony küzdelem fokozására és az emberi jogok – különösen a nők és a gyermekek, valamint a romák jogai – védelmének megerősítésére; Törökország vonatkozásában pedig a Régiók Bizottsága a következőket tartja szükségesnek: valamennyi ciprusi lakos jogainak visszaállítása, a betelepítések felfüggesztése, Famaguszta város azonnali visszaszolgáltatása jogos tulajdonosainak az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak szellemében, valamint az EU által feltételül szabott ankarai megállapodás alkalmazása.

18.

meggyőződése, hogy megfelelően felkészített és képzett regionális és helyi szintű politikai és adminisztratív szereplők nélkül nem lehet sikerre vinni a bővítési törekvéseket;

19.

arra biztatja a tagjelölt országokat, hogy folytassák erőfeszítéseiket a decentralizáció és a regionalizáció érdekében. Ez a szükséges decentralizált információs és kommunikációs politikát, valamint a civil és a politikai párbeszédet is megkönnyíti az Európai Unió és a tagjelölt országok polgárai között;

20.

felhívja a figyelmet arra, hogy jogi, pénzügyi és adminisztratív téren javítani kell a helyi és regionális intézmények kapacitását, illetve hogy a szubszidiaritás elvével összhangban minél több hatáskört át kell helyezni regionális és helyi szintre, gondoskodva egyben a megfelelő pénzügyi háttérről;

21.

üdvözli, hogy az európai makrorégiós stratégiák fontos eszközt jelentenek az integrációs folyamat felgyorsítására a helyi és regionális önkormányzatok támogatása által is; valamint a Duna régióra vonatkozó uniós stratégiában és az adriai- és jón-tengeri makrorégióra irányuló leendő európai uniós stratégiában új lehetőségeket lát a regionális együttműködésre a tagjelölt országokkal is;

22.

tudomásul veszi, hogy 2000-től az Adriai/Jón-tengeri kezdeményezés a béke, a biztonság, a fejlődés és az együttműködés szavatolását tűzte ki célul az EU és a nyugat-balkáni országok területén, valamint hogy az Adriai/Jón-tengeri tanács az EU adriai és jón-tengeri stratégiájának támogatását vállalja fel az európai uniós intézményeknél, a nemzeti, regionális és helyi intézmények bevonása segítségével;

23.

kéri az érintett tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy vizsgálják meg, mennyiben lehet interakciókat és szinergiákat létrehozni a makrorégiókra vonatkozó különböző uniós stratégiák között;

24.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként lehetne a nyugat-balkáni és a földközi-tengeri térségben már működő Európai Területi Együttműködési Csoportosulásokban (EGTC) rejlő lehetőségeket kihasználni annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni és a török helyi és regionális önkormányzatok a közösségi vívmányokhoz igazodjanak;

25.

mindenekelőtt a nyugat-balkáni államoknak és Törökországnak azt javasolja, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a regionális és helyi képviseleti szervek női tagjai számának jelentős emelése érdekében;

26.

ajánlja, hogy – tekintettel a regionális és helyi önkormányzatoknak az uniós politikák végrehajtásában betöltött fontos szerepére – az Európai Bizottság a bővítési stratégiáról szóló jövőbeli jelentéseiben részletesebben foglalkozzon a helyi és regionális önkormányzás helyzetével és normáival, és ezáltal határozottabban hívja fel a tagjelölt országok figyelmét arra, hogy a regionalizáció és a decentralizáció terén reformokra van szükség;

27.

üdvözli, hogy Horvátország 2010-ben és 2011-ben annyira sokat lépett előre a csatlakozási tárgyalások során, hogy 2011. június 30-án hivatalosan be tudták fejezni az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalásokat, és így az ország előreláthatólag 2013. július 1-jével, 28. tagországként be fog tudni lépni az Európai Unióba;

28.

sürgősen szükségesnek tartja azonban azt is, hogy Horvátország időt szánjon most arra, hogy megfeleljen a 23. fejezet még nyitott teljesítménymutatóinak; ezek közé tartozik elsősorban a teljes körű együttműködés a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszékkel, a következetes küzdelem a korrupció és a szervezett bűnözés ellen a legmagasabb állami szinten, az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága, valamint a kisebbségek tiszteletben tartása és védelme, a menekültek visszatérését is ideértve;

29.

felhívja a figyelmet arra, hogy a közigazgatási reform terén további erőfeszítésekre van szükség, és ebbe a regionális és helyi szintű igazgatási egységeket is mindenképpen be kell vonni, hogy fel lehessen számolni a jelenlegi nehézkes közigazgatási eljárásokat és a túlpolitizáltságot, illetve minden szinten erősíteni lehessen az igazgatási egységek kapacitását, hatékonyságát, függetlenségét és megbízhatóságát;

30.

sürgeti, hogy mielőbb ültessék át a helyi és regionális önkormányzati dolgozók bérezéséről szóló új törvényt és a „Helyi és regionális önkormányzatok vezetőinek és alkalmazottainak képzésére vonatkozó 2009–2013-as nemzeti stratégiát” annak érdekében, hogy a polgároknak jobb decentralizált szolgáltatásokat lehessen nyújtani, illetve korszerű és hatékony közigazgatás épüljön ki;

31.

javasolja, hogy a regionális politika és a strukturális alapok koordinációja terén tapasztalható előrelépésektől függetlenül hozzanak további intézkedéseket, amelyek a regionális és helyi önkormányzatokat nagyobb mértékben bevonják az uniós kohéziós politika végrehajtásába, illetve a régióknak és településeknek jól képzett és kellően felkészült adminisztratív alkalmazottak és regionális/helyi politikusok révén lehetőséget adnak arra, hogy az uniós alapokból érkező támogatások kritériumainak megfelelő projekteket dolgozzanak ki. Ez lehetőséget nyújtana a horvátországi régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentésére, ami hozzájárulna a területi kohézió erősödéséhez;

32.

olyan decentralizációs stratégia végrehajtását ajánlja, amely többek között javítja a regionális és helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetét, és lehetővé teszi, hogy a regionális és helyi szint képviselői is részt vegyenek a törvényhozási folyamatban, emellett pedig a 2010 júliusában elfogadott, a funkcionális decentralizációra és a területi újjászervezésre vonatkozó iránymutatások végrehajtását is kívánatosnak tartja;

33.

üdvözli a régiók és települések befektetők vonzására irányuló számos független kezdeményezését a regionális gazdaságpolitika terén, így például a bürokrácia csökkentését és a segítségnyújtást, ami által több vállalkozás telepedhet meg, és munkahelyeket lehet létesíteni, és reméli, hogy új törvényi rendelkezések révén sikerül megszüntetni a tulajdonlással kapcsolatos jogbizonytalanságokat;

34.

megjegyzi, hogy Horvátország más tagjelölt országokhoz, például Szerbiához és a szomszédos uniós tagállamokhoz, például Szlovéniához fűződő, az utóbbi időben egyre jobb kétoldalú kapcsolatait lényegesen meg lehet szilárdítani határokon átnyúló regionális és helyi együttműködések révén;

35.

javasolja, hogy a kisebbségi jogok, a kulturális jogok, a kisebbségvédelem és a menekültek visszatérése terén elért haladást a regionális és helyi szinten illetékes szereplők szorosabb bevonásával vigyék tovább, és a menekültek visszatérését célirányos regionális támogatással gyorsítsák mindenekelőtt azokban a régiókban, amelyek mind a mai napig jórészt néptelenek, mivel a volt Jugoszláviában zajlott háború elűzte onnan az embereket, ezzel összefüggésben pedig üdvözli a megerősített együttműködést Szerbiával és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossággal;

36.

megelégedéssel állapítja meg, hogy Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság továbbra is teljesíti a politikai kritériumokat, és 2010-ben is előrelépéseket tett; megjegyzi azonban, hogy a politikai kritériumok legtöbb területén, például az igazságszolgáltatás függetlenségét, a közigazgatási reformot, illetve a médiákban a szólásszabadságot illetően további erőfeszítésekre és a reformkészség fokozására van szükség; emellett úgy véli, hogy a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság és az EU közötti közeledés alapvető elemei közé tartozik a jószomszédi viszony – elsősorban a határokon átnyúló regionális és helyi kapcsolatok – fenntartása, beleértve az ország elnevezését illetően kölcsönösen elfogadott megoldást is az Egyesült Nemzetek égisze alatt folyó eljárás keretében.

37.

az ohridi megállapodás céljainak megvalósítása érdekében szorgalmazza, hogy több párbeszédet folytassanak az országon belüli népcsoportok közötti kapcsolatok kérdéseiről, és az illetékes parlamenti bizottság rendszeresen üljön össze;

38.

üdvözli, hogy folytatódott az ohridi keretegyezmények egyik alapelvét képező decentralizáció, rendszeresen ülésezett a decentralizációért felelős minisztériumközi munkacsoport, és frissítették a 2008–2010-es időszakra szóló decentralizációs programot és cselekvési tervet;

39.

üdvözli, hogy további települések léptek a pénzügyi decentralizációs folyamat utolsó szakaszába, így a 85-ből időközben 77 település van ebben a szakaszban;

40.

azt is örömmel veszi, hogy a helyi önkormányzatok finanszírozására vonatkozó törvényt úgy módosították, hogy a települések héa-részesedését 2013-ra 3 %-ról 4,5 %-ra emelik, habár ez még mindig nem lesz elegendő arra, hogy a települések megfelelően teljesíthessék a rájuk ruházott feladatokat;

41.

kedvezőnek tartja, hogy elkészült a stratégia az állami tulajdonban lévő telkek kezelésének településekre történő átruházására (2011-től), és most azt várja, hogy a stratégiát mielőbb hajtsák végre;

42.

megállapítja, hogy bár több település kiépítette pénzügyeinek ellenőrzését, további kapacitásépítő programokra van szükség a települések adó-ügyintézési, humánerőforrás-fejlesztési és pénzügyi ellenőrzési kapacitásának erősítésére, és sajnálja, hogy nem hajtják végre szisztematikusan és eredményesen a havonta ülésező magas szintű közigazgatási bizottságban egyeztetett reformokat;

43.

ösztönzi, hogy az illetékes minisztériumok külön erőfeszítéseket tegyenek a decentralizációval és a helyi szintű pénzügyi és költségvetés-politikai kapacitás megerősítésével kapcsolatos intézkedések felgyorsítása érdekében; és sajnálja, hogy a települések finanszírozását felügyelő minisztériumközi bizottság csak egyszer ült össze, továbbá hogy a települési projektek állami finanszírozását illetően nem megfelelő a kiegyensúlyozott regionális fejlesztéshez szükséges átláthatóság és koordináció;

44.

sajnálja, hogy a regionális fejlesztési munkaprogram végrehajtásában jelentős késések mutatkoznak, valamint hogy a minisztériumokban és a helyi közigazgatásban tartós a technikai kapacitáshiány a projektek kidolgozását és végrehajtását illetően;

45.

igazságos kritériumok meghatározását ösztönzi az állami beruházási alapokból származó eszközök települések számára történő szétosztásához, hogy a pártpolitikai, illetve etnikai alapon történő elosztás gyanúja ne merülhessen fel, és hogy el lehessen kerülni az etnikai kisebbségek diszkriminációját;

46.

kiemeli, hogy minden szinten teljes mértékben biztosítani kell a kisebbségekre irányuló törvényi garanciákat, és javítani kell az etnikai közösségek, mindenekelőtt a romák integrációját; felszólítja a kormányt, hogy ratifikálja a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, és erősítse meg az etnikai közösségek közötti kapcsolatokkal foglalkozó bizottságok státuszát;

47.

megállapítja, hogy a helyi önkormányzásról szóló törvény ugyan döntően fontos kompetenciákat ruházott át a helyi igazgatási szervekre, a törvény hatását más jogi normák korlátozzák, és végrehajtásához nem lett elkülönítve elegendő pénzügyi eszköz;

48.

üdvözli, hogy az Európai Tanács 2010 júniusában úgy határozott, hogy megnyitja Izlanddal a csatlakozási tárgyalásokat; örömmel állapítja meg, hogy Izland megfelel a politikai kritériumoknak, és hogy az ország jól működő parlamentáris demokrácia – erős intézményekkel, stabil alkotmányos és törvényrendszerrel, jól kiépült igazságügyi rendszerrel és hatékony közigazgatással;

49.

üdvözli, hogy Izland jó teljesítményre képes helyi önkormányzatokkal rendelkezik, ajánlja azonban, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően folytassa a decentralizációt, és további hatásköröket ruházzon át a településekre;

50.

az uniós alapok támogatásával működő, célirányos regionális támogatási projektek kidolgozásában lehetőséget lát a távol eső apró települések elnéptelenedésének megfékezésére és a település-összevonások elkerülésére;

51.

üdvözli a regionális politikával foglalkozó munkacsoportok felállítását a csatlakozási tárgyalásokat folytató csoportokon belül és ajánlja, hogy szorosan vonják be a helyi szint képviselőit;

52.

emlékeztet arra, hogy az EU-Szerződések értelmében minden uniós polgár választásra jogosult és választható a lakóhelye szerinti tagállam helyhatósági választásain, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai (Alapjogi Charta, 40. cikk), ezért arra biztatja Izlandot, hogy a helyhatósági választásokra vonatkozó választójogát igazítsa ezekhez a rendelkezésekhez;

53.

megállapítja, hogy az izlandi lakosság és különböző politikai csoportok körében meglehetős szkepszis, sőt ellenállás tapasztalható az uniós csatlakozás kapcsán, és még jelentős erőfeszítésre van szükség annak érdekében, hogy az izlandi polgárok átfogó tájékoztatást kapjanak az uniós tagság folyományairól. Ajánlja egyben, hogy a tájékoztatásba mindenképpen és szorosan vonják be a helyi szintet;

54.

ajánlja, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelő törvényi intézkedésekkel világosan osszák el a hatásköröket a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok között, és hozzanak létre olyan jogi eszközt, amely a helyi hatóságok számára lehetővé teszi a helyi önkormányzás elveit sértő döntések megtámadását;

55.

tudatában van annak a problémának, hogy a 76 izlandi településből 26-nak 500-nál kevesebb lakosa van, ugyanakkor a települések részben igen messze fekszenek egymástól, így a települések számának további csökkenése oda vezetne, hogy a lakosok csak hosszú utazás árán juthatnának el települési intézményeikhez és képviseleteikhez, ezért ajánlja, hogy intenzíven támogassák a kistelepülések együttműködését, ami segíti fennmaradásuk biztosítását, és arra is lehetőséget nyújt nekik, hogy uniós támogatással közös projekteket dolgozzanak ki és hajtsanak végre;

56.

reméli, hogy a jelenlegi alkotmányt felválthatja egy olyan polgári alkotmány, amelynek alapját a különféle társadalmi csoportokkal és rétegekkel – ideértve a helyi és regionális szintet, valamint az etnikai kisebbségeket és vallásközösségeket is – folytatott, lehető legszélesebb körű konzultáció képezi. E tekintetben üdvözli az alkotmányreform-csomag elfogadását és az ezzel összefüggő demokratizálódási és liberalizációs törekvéseket, és reméli, hogy a csomag megteremti egy jobb politikai légkör alapját, valamint erősíti a párbeszéd-, illetve kompromiszszumkészséget a politikai pártok és a politikai intézmények körében, ezért kéri, hogy mostantól fogva minél hamarabb hajtsák végre az alkotmányreformot, ehhez pedig a politikai pártok és a civil társadalom széles körű támogatására lesz szükség;

57.

elismeri a megkezdett reformokat és azt a szándékot, hogy további reformok menjenek végbe, amelyek minden bizonnyal szintén kedvezően hatnak majd a regionális és helyi igazgatásra;

58.

arra biztatja a török kormányt, hogy – noha már eddig is örvendetes előrelépések történtek – folytassa erőfeszítéseit a vallásszabadság tiszteletben tartását, a nők jogait, valamint a szólásszabadság és a médiaszabadság alapjogait illetően; felszólítja Törökországot, hogy kettőzze meg erőfeszítéseit, ahol szükséges, új jogi szabályozást elfogadva, hogy a nem muzulmán közösségek szabadon gyakorolhassák jogaikat és korlátozások nélkül végezhessék tevékenységeiket;

59.

ismét megállapítja, hogy a regionális politika és a strukturális politikai eszközök terén előrelépések figyelhetők meg, és hogy a nemzeti szint alatti szereplőket jobban bevonták az előkészületekbe. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy javítani kellene a nemzeti szinten ilyen kérdésekkel foglalkozó államigazgatási szervek hatékonyságán, hogy eredményesebben lehessen felhasználni az eszközöket, és hogy Törökország minden szinten jól felkészült legyen a strukturális alapok felhasználására;

60.

meggyőződése, hogy a helyi és regionális önkormányzás megerősítése segíthet a mind ez idáig nagyrészt megoldatlan kurd kérdés rendezésében, különösen az ország keleti és délkeleti részében, és azt ajánlja, hogy a török hatóságok egy hosszabb távú decentralizációs stratégia segítségével folytassák a regionális és helyi önkormányzatiság megerősítése érdekében végzett eddigi munkát; továbbá arra ösztönzi a török hatóságokat, hogy biztosítsanak több erőforrást a helyi önkormányzatok számára;

61.

azt javasolja, hogy vizsgálják meg, hogy az EU-n belüli regionális, illetve föderális hatalommegosztási struktúrákkal kapcsolatos eddigi bevált gyakorlatok és jó példák, illetve a szubszidiaritás és a decentralizáció elvének alkalmazása milyen mértékben segítheti elő a problémák megoldását;

62.

felszólítja Törökországot, hogy a most folyó tárgyalások során mutasson hajlandóságot a ciprusi kérdés rendezésére, és hajtsa végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ciprusra vonatkozó határozatait;

63.

sajnálatát fejezi ki, hogy nem történt haladás a társulási megállapodás (az ún. „Ankara-jegyzőkönyv”) második kiegészítő jegyzőkönyvének végrehajtása terén, amellyel a Törökországgal 1996 óta fennálló vámuniót tíz új tagállamra, köztük a Ciprusi Köztársaságra is kiterjesztették.

64.

üdvözli azokat a 2010-ben indult európai bizottsági intézkedéseket, melyek célja, hogy projektpartnerségek létesüljenek uniós, illetve török települések között, ezzel is segítve a törökországi településeket a hulladékgazdálkodással, környezetvédelemmel, szállítmányozással és közlekedéssel, valamint szociális szolgálatokkal, energiaüggyel, idegenforgalommal és kultúrával kapcsolatos fejlesztésekben;

65.

örömmel venné, ha a települések és a megyék lehetőséget kapnának arra, hogy kapcsolatokat létesítsenek külföldi régiókkal és településekkel anélkül, hogy ehhez előzetes engedélyt kellene kérniük a belügyminisztériumtól. Az uniós államok helyi és regionális intézményeit pedig arra bátorítja, hogy mélyítsék el az együttműködést törökországi régiókkal és településekkel;

66.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális szintet már egy korai szakaszban be kell vonni a csatlakozási folyamatba, hiszen az uniós jogszabályok nagy részét helyi és regionális szinten kell végrehajtani. Mindezek alapján különösen fontosnak tartja, hogy helyi és regionális szinten növeljék a közigazgatási kapacitásokat;

67.

kész arra, hogy konzultatív vegyes bizottságot hozzon létre a törökországi helyi és regionális szint képviselőivel, hogy ezzel is további segítséget nyújtson Törökországnak a decentralizációs folyamathoz, illetve hogy konkrét tanácsokkal szolgáljon az intézményi rendszer kiépítéséhez és a helyi és regionális szintű közigazgatási kapacitások növeléséhez;

68.

azt javasolja, hogy fokozatosan csökkentsék a regionális önkormányzatok munkájára gyakorolt kormányzói befolyást;

69.

azt javasolja, hogy vezessenek be egy olyan jogi struktúrát, amely kötelezővé teszi a helyi és regionális önkormányzatokkal való konzultációt olyan ügyekben, amikor ez utóbbiak érdekei és feladatköre is érintve van;

70.

utal arra, hogy Törökországban még mindig nagy regionális különbségek vannak, ami miatt nagy kihívást jelent a regionális politika és a strukturális támogatási rendszer számára ezeknek a különbségeknek a fokozatos felszámolása. Ebből kiindulva azt javasolja, hogy dolgozzanak ki átfogó stratégiát a vidéki és a városi területek közötti fejlettségbeli különbségek csökkentésére;

71.

azt ajánlja, hogy a közösségi vívmányok keretében minél előbb nyissák meg a 22. fejezetet (regionális politika és a strukturális politika eszközeinek koordinációja);

72.

javasolja, hogy mielőbb hozzanak törvényt a megyék és települések finanszírozásáról, hogy elegendő pénzügyi eszköz álljon a szubnacionális önkormányzatok rendelkezésére feladataik és kötelezettségeik ellátására;

73.

utal arra, hogy Törökország regionális résztvevőként fontos szerepet játszik az Unió fekete-tengeri stratégiájában. Azt ajánlja Törökországnak, hogy legyen aktív részese a stratégiának, bevonva a Fekete-tenger partján fekvő, közvetlenül érintett régiókat;

74.

üdvözli, hogy Albánia – elsősorban a stabilizációs és társulási megállapodásban foglalt kötelezettségek végrehajtása révén – erőfeszítéseket tesz, hogy megfeleljen az Európai Unió politikai kritériumainak;

75.

megállapítja, hogy a regionális politikában Albániának még fontos intézkedéseket kell hoznia, hogy közelítsen az európai normákhoz. Ez mindenekelőtt a NUTS-2-nek megfelelő területi egységek hiányára, illetve a regionális fejlesztési projektek végrehajtására szolgáló egységes, összehangolt törvényalkotásra vonatkozik;

76.

sajnálja, hogy nincs még kellőképpen kidolgozva a helyi önkormányzatok pénzügyi gazdálkodása, különösen ami a pénzügyi források előteremtésének lehetőségét, a korlátozott kiadási mozgásteret, valamint a decentralizációs intézkedések és az igazgatási autonómia vontatott megvalósítását és ezzel összefüggésben a jogkörök szubnacionális szintre való áthelyezését illeti;

77.

megjegyzi, hogy az uniós programok hatékony kezeléséhez nincs még elegendő képzett személy az egyes szinteken;

78.

a demokratikus rend megerősítését szorgalmazza Albániában (különösen ami a politikai intézményeket és a pártok feletti párbeszédet illeti), hogy javuljon az ország politikai stabilitása, és a kormányzat hatékonyabban végezhesse igazgatási tevékenységét, amely nélkül nem valósulhatnak meg a szükséges reformok. Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen, hogy az ellenzék is részt vegyen a parlamenti munkában;

79.