Interregionális program: stratégiai dokumentum (2007–2013) és indikatív program (2007–2010)

Az interregionális program (IRP) az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) részét alkotja. Célja az európai szomszédságpolitika (ENP), illetve a regionális szintű párbeszéd és együttműködés megerősítése. Az ENP által lefedett országokra és Oroszországra terjed ki, az Európai Unióval ápolt kapcsolataikat érinti. A bizonyítottan hatékony közösségi eszközöket kiterjeszti a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó stratégiai dokumentumban és a 2007–2010 közötti időszakra vonatkozó indikatív programban kijelölt kiemelt cselekvési területek által érintett országokra.

JOGI AKTUS

Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz – Interregionális program – stratégiai dokumentum, 2007–2013 és indikatív program, 2007–2010 (DE) (EN) (FR).

ÖSSZEFOGLALÓ

Az interregionális program (IRP) támogatja az európai szomszédságpolitika (ENP) (DE) (EN) (FR) és az Oroszországgal folytatott stratégiai partnerség célkitűzéseinek elérését. Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközből (ENPI-ből) részesülő országok közötti, illetve az utóbbiak és az Európai Unió (EU) közötti párbeszédre és együttműködésre összpontosít.

Az ENPI részeként az IRP pénzügyi támogatást nyújt olyan tevékenységekre, amelyek régióközi megvalósítása hozzáadott értéket hordoz az ismertség, a koherencia, a hatékonyság és a rugalmasság tekintetében. Ezenkívül növeli a kormányzatok, az egyetemek, a városok és a régiók szerepét annak érdekében, hogy ezáltal biztosítsa a hatékony végrehajtást és fokozza az elvégzett kezdeményezések és cselekvések hatását.

Programok

A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó stratégiai dokumentum és a 2007–2010 közötti időszakra vonatkozó indikatív program jelöli ki az IRP kiemelt cselekvési területeit. A 2007–2010 közötti időszakra öt kiemelt területet különböztetnek meg.

A reformok előmozdítása az EU tanácsai és tapasztalatai segítségével” témájú prioritás célja az ENPI kedvezményezett országaiban zajló reformfolyamat támogatása. A tíz új tagállamban lezajlott átmeneti folyamat során szerzett tapasztalatok alapján ez a prioritás elsősorban az alábbiakat foglalja magában:

A felsőoktatás és a hallgatói mobilitás támogatása olyan terület, amely rendkívül fontos a partnerországok fejlődése, a népek közötti kölcsönös megértés és a személyes kapcsolatok szempontjából. A Tempus program keretet kínál a felsőoktatás reformja és a különböző intézmények közötti együttműködés előmozdítása számára. A hallgatói és oktatói mobilitás támogatása céljából ösztöndíjprogramot is létrehoznak. Az utóbbi az Erasmus (DE) (EN) (FR) program és az Erasmus Mundus külső együttműködési keretprogram (EN) során nyert tapasztalatokon fog alapulni. A programirányítás terén lényegesebb szerepet kapnak a partnerországok.

A partnerországokhoz kötődő helyi szereplők és az EU közötti együttműködésnek a tapasztalatok és a know-how cseréje alapján történő előmozdítása az ENP egyik alapvető célkitűzése. Azonban mivel nem állnak rendelkezésre a szükséges struktúrák, az együttműködési programot mindenekelőtt helyi és regionális hatóságok között indítják el a demokratikus kormányzás, valamint a fenntartható regionális és helyi fejlődés megerősítése érdekében.

Az ENP és az Oroszországgal folytatott stratégiai partnerség végrehajtásának előmozdítása elsősorban ezek tematikus szakpolitikai területeit érinti, így például az energiát, a környezetet és az infrastruktúrát. Ez a program a tájékoztatási és a párbeszéddel kapcsolatos tevékenységeket is támogatja – különösen régióközi szinten – a partnerországok véleményformáló szereplői és polgárai közötti kölcsönös megértés megerősítése érdekében.

A beruházási projekteknek az ENP partnerországaiban való támogatására irányuló célkitűzés további befektetéseket igyekszik mozgósítani annak érdekében, hogy jólétben élő térség jöjjön létre és jószomszédi viszony alakuljon ki az EU és a szomszédos országok között. Ezek a további források lehetővé teszik majd az EU-t a szomszédos országokkal összekötő közlekedési és energetikai infrastruktúrák fejlesztését, a közös környezeti problémák megoldását, valamint a partnerországok társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását.

Lebonyolítás

Az IRP számára a 2007–2010 közötti időszakban 523,9 millió eurós finanszírozás áll rendelkezésre, amelyből 40 millió az első kiemelt területre, 218,6 millió a másodikra, 14,3 millió a harmadikra, végül 250 millió az ötödikre lett elkülönítve. Hogy a negyedik célkitűzésre mekkora költségvetés jut, az az ENP és az Oroszországgal folytatott partnerség előrehaladásától függ.

A 2007–2010 közötti időszakra vonatkozó indikatív programból képet alkothatunk arról, melyek a várt eredmények az egyes prioritásokra vonatkozóan, például:

A hatás mérése céljából a partnerek teljesítménymutatókat jelölnek ki a programok tervezése során (partnerségek száma, ismertség, a jelentésekben ismertetett előrehaladás, a tevékenységek országos és tematikus kiterjedtsége, az intézkedések relevanciája stb.)

Utolsó frissítés: 13.03.2008